Második kommunikáció szigorlat, 2009/2010. I. félév - Tájékoztató (kommunikáció-szociológia szak)
|
|
- Barnabás Király
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Második kommunikáció szigorlat, 2009/2010. I. félév - Tájékoztató (kommunikáció-szociológia szak) Az ötéves, kétszakos kommunikáció szakos képzésben résztvevı nappali tagozatos hallgatóknak a hatályos kormányrendelet [129/2001. (VII. 13.)] értelmében két kommunikáció szigorlatot kell letenniük tanulmányaik során. A második kommunikációs szigorlatra a 9. vagy a 10. félév lezáró vizsgaidıszakában kerülhet, a témakörét felölelı tárgyak a médiaszabályozás, a reklámpszichológia és kommunikációs stratégia, valamint az információs társadalom. A második szigorlat írásban történik, három részbıl áll, összesített nettó idıtartama 90 perc. Mindhárom tárgyból pont szerezhetı a vizsgán. A szigorlatra való hallgatói jelentkezés elıfeltétele az elsı kommunikáció szigorlat sikeres letétele, valamint az, hogy a fentebb nevezett három szigorlati tárgyból a hallgató rendelkezzék legalább elégséges érvényes vizsgajeggyel. A Médiaszabályozás tárgyból 15 feleletválasztós tesztkérdésre kell a hallgatóknak válaszolniuk a kiosztott vizsgalapon, a témakörbıl maximum 30 pont szerezhetı.. A tesztkérdések szerkezetét mutatja be az alábbi 5 mintakérdés: Döntse el és az egyes változatok végén található üres zárójelben a + vagy az X karakterrel jelölje meg, hogy az egyes pontokban megadott válasz-változatok közül melyik az igaz (csak egy változatot választhat, s helyes válaszonként 2 pontot kap) 1./ A strukturális médiaszabályozás eszköztárába tartozik - a közszolgálati szektor mőködtetése a rádiózásban és a televíziózásban ( ) - a gyermekek védelmét szolgáló tartalomszabályozás a média különbözı ágazataiban ( ) - a cenzúra tilalma a médiában ( ) 2./ Az önszabályozás - az ún. társadalmi felelısség médiamodellben játszik kiemelt szerepet ( ) - az ún. libertárius médiamodellben játszik kiemelt szerepet ( ) - az ún. autoriter médiamodellben játszik kiemelt szerepet ( ) 3./ Az információszabadság fogalmának tartalma - a vélemény-nyilvánítás szabadsága ( ) - a közérdekő adatok és közérdekbıl nyilvános adatok megismerésnek és terjesztésének szabadsága ( ) - az online tartalmak közzétételéhez kapcsolódó szolgáltatói felelısség ( ) 4./ A médiarendszer kialakításakor a médiaszabályozás uralkodó (mainstream) felfogása szerint az államnak - a cenzúra tilalmának kimondásán és érvényesítésén túl nincs feladata ( ) - a médiarendszer egészét tekintve kötelessége megakadályozni a tájékoztatási monopóliumok kialakulását ( ) - a helyi/körzeti piacokon tilos mősorszolgáltatásokat nyújtania ( ) 5./ Az újságíró a hatályos magyar sajtótörvény szerint - nem köteles a nyilvános közlésre készített nyilatkozatot bemutatni a nyilatkozatot adó személynek még annak kérésére sem ( ) - köteles a nyilvános közlésre készített nyilatkozatot bemutatni a nyilatkozatot adó személynek annak kérésére ( ) - csak azokban az esetekben köteles a nyilvános közlésre készített nyilatkozatot bemutatni a nyilatkozatot adó személynek annak kérésére, amelyeket a sajtótörvény tételesen felsorol ( ) Gálik Mihály Polyák Gábor (2005): Médiaszabályozás. KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest Az elıadások tankönyvet kiegészítı anyaga
2 A Reklámpszichológia és kommunikációs stratégia tárgyból a szigorlat során a hallgatók egy komplex kérdést dolgoznak ki esszé formában a tantárgy keretein belül tárgyalt témák egyikébıl. Az esszét maximált terjedelemben, a szigorlaton kiosztott egy A/4-es formátumú lap két oldalán fejthetik ki. A konkrét tételt a szigorlaton hirdetjük ki, a témakörbıl maximum 30 pont szerezhetı. A tárgyat az ebben a félévben (2009/10. I. félév) Becker György tanár úrnál felvett hallgatók részére a témakörök a következık: 1. Mutassa be, hogyan és milyen hatásokra alakult ki a modern fogyasztó szemlélete! 2. A Gestalt elmélet hatása a fogyasztó személetére, illusztrálja példákkal! 3. A Behaviorizmus hatása a fogyasztó személetére, illusztrálja példákkal! 4. A Pszichoanalitikus elmélet hatása fogyasztó személetére, illusztrálja példákkal! 5. A kognitív iskola és megközelítés értelmezése, a means-end láncok elmélete: fejtse ki az elmélet jelentıségét a reklám és kommunikációs stratégia kialakításában! 6. A fogyasztói döntést befolyásoló torzítások és heurisztikák elemzése, példákkal. 7. Elemezze döntés optimalizálás problémakörét, mutassa be az egyéni és csoportdöntés elınyei és hátrányait! 8. Mutassa be az érzelmek és indulatok hatását! Elemezze az érzelmek és a motivációk összefüggését! 9. A kommunikációs stratégia tervezésének lépései és a márka építés folyamata. Illusztrálja példákkal! 10. Mutassa be a kreativitás elmeit és a kreativitást gátló külsı belsı tényezıket. A kreativitást elısegítı technikák. - A foglalkozásokon elhangzottak - Eliot Aronson: Társas lény - Aronson - Pratkanis: Rábeszélıgép - James Surowiecki: A tömegek bölcsessége - Sas István: Reklámpszichológia - Jonas Ridderstrale Kjell Nordström: Funky Business - Scitovsky Tibor: Az örömtelen gazdaság - Móricz, É. (2000): Reklámpszichológia (Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Marketing Tanszék Marketingkommunikációs Alapítvány) - Steel, J. (2002): Igazság, hazugság, reklám: A stratégiai tervezés mővészete. Sanoma Budapest Kiadói Rt. Mindazok a hallgatók, akik a korábbi két tanévben Babocsay Ádám tanár úrnál szereztek vizsgajegyet, az akkori tematikára épülı szigorlati feladatot kell hogy megoldják, a témakörök, amelyekbıl a tételt kiválasztjuk, a következık: 11. Mutassa be reklámhatékonyság mérésének mutatóit, azok pro és kontra érveit [eladási mutatók, recall, márkaismertség, tetszés, meggyızés (convincingness, persuasion), figyelemfelkeltés, attitődváltozás]! 2
3 12. Mutassa be Urie Bronfenbrenner szocializációs teóriáját és helyezze el benne a tömegkommunikáció rendszerét! 13. Mutassa be a használat és gratifikáció (Uses & Gratifications) irányzatot! 14. Mutassa be a tartalom és használat (Contents & Effects) irányzatot! 15. Mutassa be a napirend kijelölés teóriáját! 16. Mutassa be a szociális tanuláselméletet a média befogadás kontextusában! 17. Mutassa be az elıfeszítési (priming) hatás teóriát! 18. Mutassa be a kultivációs elméletet és a média realitás kérdéskörét, illusztrálja kutatási módszereit és eredményeit! 19. Ismertesse a média olvasás (media literacy) jelenségét és kísérleti bizonyítékait! 20. Ismertesse a médiahasználat serdülıkori sajátosságait (identifikáció, modellpreferenciák, nemi szerepek, egészség, foglalkozási szerepek reprezentációja)! 21. Ismertesse a gyermek és a médiahasználat / reklámbefogadás kapcsolatának legfontosabb pszichológiai aspektusait (idıi és téri perspektíva váltás, fikció-valóság)! 22. Mutassa be a behaviorizmus pszichológiai irányzatát és lehetséges kapcsolatát a reklámmal! 23. Ismertesse a szenzoros élménykeresés, a médiahasználat és a célcsoport tervezés kapcsolatának bizonyítékait! 24. Ismertesse a kvalitatív reklámkutatás tervezésének fıbb lépéseit és elveit (brief, ajánlat, discussion guide, szőrıkérdıív, kutatás, kutatási jelentés, tanácsadás)! 25. Mutassa be a kvalitatív kutatás és a reklámkészítés folyamatának lehetséges kapcsolódási pontjait (márkastratégia kutatás, kommunikációs stratégiai kutatás, kreatív munkakutatás, disaster check, reklámhatékonysági kutatás)! 26. Ismertesse a stratégiai tervezés fogalmát, a planning cycle lépéseit, tartalmi elemeit a reklámkészítés folyamatába ágyazva! A foglalkozásokon elhangzottak Kósa, É., (2005): Gyerekek, serdülık és a média. In: Vajda, Zs., Kósa, É.,: Neveléslélektan. Osiris Kiadó, o. Móricz, É. (2000): Reklámpszichológia. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Marketing Tanszék Marketingkommunikációs Alapítvány Steel, J. (2002): Igazság, hazugság, reklám: A stratégiai tervezés mővészete. Sanoma Budapest Kiadói Rt. Az Információs társadalom tárgyból szigorlat során a hallgatók egy komplex kérdést dolgoznak ki tantárgy keretein belül, a témakörbıl maximum 30 pont szerezhetı. A terjedelem maximált, a tételt a hallgatók a szigorlaton kiosztott egy A/4-es formátumú lap két oldalán 3
4 fejthetik ki. A konkrét tételt a szigorlaton hirdetjük ki, a tételek struktúráját, segítendı a felkészülést, az alábbiakban elıre megadjuk. 1. Mi az e-kormányzat (angolul e-government)? Milyen fokozatai vannak annak, hogy egy konkrét e-kormányzati szolgáltatás mennyire ügyfélbarát? Mit jelent az, hogy digitális aláírás? Mi az e-demokrácia? Milyen szolgáltatásokból áll, és milyen intézmények nyújtják az e-kormányzati szolgáltatásokat? Kikbıl tevıdnek össze az e-kormányzati szolgáltatások ügyfelei? Milyen társadalmi feltételei és milyen hasznai vannak az e-kormányzati szolgáltatások elterjesztésének? Milyen etikai, biztonsági kérdéseket vet fel, és milyen jogi - intézményi feltételek kellenek az így felmerülı problémák kezeléséhez? És milyen mőszaki - infrastrukturális feltételek kellenek ehhez? Hol áll Magyarország ebbıl a szempontból nemzetközi összehasonlításban, mik az erısségeink és mik a gyengeségeink? Milyen kihívások elıtt áll az a részpolitika, melynek célja az e-kormányzati szolgáltatások elterjesztése? Milyen eszközök állnak e részpolitika rendelkezésére? 2. Mi az e-business, e-commerce? Mennyivel szélesebb az e-business fogalma, mint az e-kereskedelem fogalma? Milyen szolgáltatásokból áll, és milyen intézmények nyújtják ezeket a szolgáltatásokat? Mitıl lesz az integrált vállalat-irányítási rendszer integrált? Melyek azok a vállalati folyamatok, melyeket e-business alkalmazások modelleznek és segítenek elı? Kikbıl tevıdnek össze az e-business szolgáltatások ügyfelei (vállalatokon belül, vállalatokon kívül és vállalatok között)? Milyen társadalmi feltételei és milyen hasznai vannak az e- business szolgáltatások elterjesztésének? Milyen etikai, biztonsági kérdéseket vet fel, és milyen jogi - intézményi feltételek kellenek az így felmerülı problémák kezeléséhez? És milyen mőszaki - infrastrukturális feltételek kellenek ehhez? Hol áll Magyarország ebbıl a szempontból nemzetközi összehasonlításban, mik az erısségeink és mik a gyengeségeink? Milyen kihívások elıtt áll az a részpolitika, melynek célja az e-business szolgáltatások elterjesztése? Milyen eszközök állnak e részpolitika rendelkezésére? 3. Mi az e-learning? Mennyivel több ez, mint a távoktatás? Milyen szolgáltatásokból áll az e-learning, és milyen intézmények nyújtják ezeket a szolgáltatásokat? Melyek azok az oktatási folyamatok, melyeket e-learning alkalmazások modelleznek és segítenek elı? Kikbıl tevıdnek össze az e-learning szolgáltatások ügyfelei? Milyen társadalmi feltételei és milyen hasznai vannak az e-learning szolgáltatások elterjesztésének? Milyen etikai, biztonsági kérdéseket vet fel, és milyen jogi - intézményi feltételek kellenek az így felmerülı problémák kezeléséhez? És milyen mőszaki - infrastrukturális feltételek kellenek ehhez? Hol áll Magyarország ebbıl a szempontból nemzetközi összehasonlításban, mik az erısségeink és mik a gyengeségeink? Milyen kihívások elıtt áll az a részpolitika, melynek célja az e-learning szolgáltatások elterjesztése? Milyen eszközök állnak e részpolitika rendelkezésére? 4. Mi az e-egészségügy (angolul: e-health)? Mennyivel több ez, mint a távgyógyítás? Milyen szolgáltatásokból áll, és milyen intézmények nyújtják ezeket a szolgáltatásokat? Melyek azok az egészségügyi folyamatok, melyeket e-learning alkalmazások modelleznek és segítenek elı? Mi az hogy intelligens környezet (angolul: ambient intelligence, ubiquitous computing), és ennek milyen egészségügyi vonatkozásai vannak? Kikbıl tevıdnek össze az e- egészségügyi szolgáltatások ügyfelei? Milyen társadalmi feltételei és milyen hasznai vannak az e-egészségügyi szolgáltatások elterjesztésének? Milyen etikai, biztonsági kérdéseket vet fel, és milyen jogi - intézményi feltételek kellenek az így felmerülı problémák kezeléséhez? És milyen mőszaki - infrastrukturális feltételek kellenek ehhez? Hol áll Magyarország ebbıl a szempontból nemzetközi összehasonlításban, mik az erısségeink és mik a gyengeségeink? Milyen kihívások elıtt áll az a részpolitika, melynek célja az e-egészségügyi szolgáltatások elterjesztése? Milyen eszközök állnak e részpolitika rendelkezésére? 5. Mi a távmunka? Milyen szolgáltatásokból áll, kik nyújtják ezeket a szolgáltatásokat? Kikbıl tevıdnek össze a távmunka szolgáltatások ügyfelei? Milyen társadalmi feltételei és milyen hasznai vannak a távmunka elterjesztésének? Melyek azok a rétegek, melyek számára különösen elınyös a távmunkában való részvétel? Milyen kiszervezési (angolul: outsourcing) lehetıségeket tesz lehetıvé az informatikai-távközlési technika fejlıdése, és hogyan befolyásolja ez a munkahelyek létesülést, megszőnését nemzetközi viszonylatban? A távmunka milyen etikai, biztonsági kérdéseket vet fel, és milyen jogi - intézményi feltételek 4
5 kellenek az így felmerülı problémák kezeléséhez? És milyen mőszaki - infrastrukturális feltételek kellenek ehhez? Hol áll Magyarország ebbıl a szempontból nemzetközi összehasonlításban, mik az erısségeink és mik a gyengeségeink? Milyen kihívások elıtt áll az a részpolitika, melynek célja a távmunka szolgáltatások elterjesztése? Milyen eszközök állnak e részpolitika rendelkezésére? 6. Mi tartozik az elektronikus sajtó fogalmához? Mi a különbség a nyomtatott és az elektronikus sajtó között? Jellemezze (a) a nyomtatott és az elektronikus sajtó versenyét, (b) a TV és az Internet közötti versenyt, (c) az elektronikus sajtón belül a szórakoztatási, a hírszolgálati és a reklám funkciók közötti versenyt, valamint (d) a professzionális elektronikus médiumok és a közösségi weboldalak közötti versenyt. Mi a TV nézettség és a weboldal látogatottság fogalma? Hogyan intézményesült a nézettség és a látogatottság mérése? Milyen etikai, biztonsági kérdéseket vet fel az elektronikus sajtó mőködtetése, és milyen jogi - intézményi feltételek kellenek az így felmerülı problémák kezeléséhez? 7. Milyen társadalmi hatásai vannak az olcsó, nagy sebességő személyközi kommunikáció elterjedésének? Mi az hogy közösségi weboldal? Hogyan kapcsolódnak be állampolgárok illetve azok közösségei a digitális hírszolgáltatásba és szórakoztatásba? Mi az hogy Web 2.0? Az olcsó, nagy sebességő személyközi kommunikáció milyen etikai, biztonsági kérdéseket vet fel, és milyen jogi - intézményi feltételek kellenek az így felmerülı problémák kezeléséhez? Milyen következményei vannak annak, hogy az és chat szolgáltatások használói szabadon váltogathatják identitásukat? Mi a phising? Mi a spam? Mik az -ben, chat-fórumokon vagy SMS-ben való személyközi kommunikáció szociálpszichológiai jellegő járulékai? 8. Mi a digitális szakadék (digital divide) és mi az e-befogadás (e-inclusion)? Sorolja fel ennek néhány értelmezését. Mi az hogy netokrácia? Milyen részpolitikákkal lehet szőkíteni a digitális szakadékot? Kik tartozhatnak az ilyen részpolitikák célcsoportjaihoz? Milyen társadalmi feltételei vannak a digitális szakadék szőkítésének? És milyen jogi - intézményi feltételek kellenek az így felmerülı problémák kezeléséhez? És milyen mőszaki - infrastrukturális feltételek kellenek ehhez? Hol áll Magyarország ebbıl a szempontból nemzetközi összehasonlításban, mik az erısségeink és mik a gyengeségeink? Milyen kihívások elıtt áll az a részpolitika, melynek célja a leszakadással fenyegetett rétegek információs technológiákkal való felkarolása, támogatása? Milyen eszközök állnak e részpolitika rendelkezésére? 9. Mi az hogy digitális írástudás (digital literacy)? Melyek azok a rétegek, melyek hamarabb és mélyebben sajátítják el az információs és távközlési technikák, eszközök használatát, és melyek azok, amelyek lassabban és kevésbé mályen képesek erre? Milyen társadalmi feltételei vannak a digitális írástudás elterjesztésének? Miért fontos ez? Hol áll Magyarország ebbıl a szempontból nemzetközi összehasonlításban, mik az erısségeink és mik a gyengeségeink? Milyen eszközök állnak azon részpolitika rendelkezésére, melynek célja a digitális írástudás elterjesztése? Miben több, illetve más az információs írástudás fogalma a digitális írástudásnál? 10. Mi az e-hozzáférés (e-accessibility)? Mit jelent egy informatikai-távközlési eszköz penetrációja? Mi az hogy digitális konvergencia? Milyen módokon férhetnek hozzá a fogyasztók az információs technológiák használatához, az alapvetı informatikai és távközlési infrastruktúrákhoz, eszközökhöz? Mi a különbség az egyéni és a közösségi hozzáférés között? Hogyan és milyen mértékben befolyásolják a hozzáférés fejlıdését egyrészt a piaci szereplık, másrészt a kormányzati szereplık? Milyen tényezıktıl függ az, hogy egy országban milyen mértékben, milyen ütemben és társadalmi-földrajzi értelemben mennyire egyenletesen terjed el az informatikai-távközlési eszközök használata? Hol áll Magyarország ebbıl a szempontból nemzetközi összehasonlításban, mik az erısségeink és mik a gyengeségeink? Miért fontos ez? Milyen eszközök állnak egy olyan részpolitika rendelkezésére, melynek célja az e-hozzáférés gyors fejlesztése? 5
6 - A Magyarországra kiszervezett üzleti folyamatok és üzleti szolgáltató központok Kereskedelem/Outsourcing-tanulmany-vegleges pdf - Az információs társadalom - tankönyv - E-közigazgatás éves jelentés Frank Webster: What Information Society? corvinus.hu/~pfuto/informacios_tarsadalom/konyv-information_age-1997/ch04-webster- What%20Information%20Society.html - Futó Péter - Kollányi Bence: Az Európai Unió e-inclusion programja és a magyarországi helyzet Szakadek/Futo-Kollanyi-e-Inclusion-2007-julius-3.pdf - Futó Péter: Information Society in Hungary: impact assessment of public policies with the help of social indicators - Global Information Society Watch Lengyel György: Az információs technológia terjedésének társadalmi hatásairól - Methodological manual for statistics on the lnformation Society atistics%20ks-bg en.pdf - Pippa Norris: The bridging and bonding role of online communities A szigorlati összesített értékelés az elért pontok alapján alábbi skála szerint történik: - 45 pont: elégtelen (1) pont: elégséges (2) pont: közepes (3) pont: jó (4) 76 - pont: jeles (5) A szigorlat idıpontja január h, helyszíne a C. épület V-VI. elıadója november 25. Gálik Mihály egyetemi tanár 6
Második kommunikáció szigorlat, 2009/2010. I. félév - Tájékoztató (gazdálkodás-kommunikáció szak)
Második kommunikáció szigorlat, 2009/2010. I. félév - Tájékoztató (gazdálkodás-kommunikáció szak) Az ötéves, kétszakos kommunikáció szakos képzésben résztvevő nappali tagozatos hallgatóknak a hatályos
Tájékoztató a közigazgatási szakvizsga követelményrendszeréről
Tájékoztató a közigazgatási szakvizsga követelményrendszeréről A Közigazgatási Továbbképzési Kollégium a közigazgatási szakvizsgáról szóló 35/1998. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. (1)
A Dél-Dunántúli Régió Információs Társadalom Stratégiája (DD-RITS)
A Dél-Dunántúli Régió Információs Társadalom Stratégiája (DD-RITS) 2005. június 30. Készült: Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megbízásából
NYÍREGYHÁZI FİISKOLA GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK A ZÁRÓVIZSGA FİBB TÉMAKÖREI VÁLLALKOZÁSSZERVEZÉSI SZAKIRÁNY
VÁLLALKOZÁSSZERVEZÉSI SZAKIRÁNY 1. Kis és középvállalkozások (KKV) gazdasági és társadalmi jelentısége. 2. A vállalkozói döntések, a vállalkozóvá válás folyamata 3. KKV minıségi és mennyiségi ismérvei.
2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag
2010. E-KÖZIGAZGATÁSI ALAPISMERETEK Oktatási segédanyag A szolgáltató állam célja, hogy az információs és kommunikációs technológiai eszközök alkalmazásával gyorsabb, INFORMATIKAI költség-hatékonyabb ISMERETEK
KERESKEDELMI VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE, GAZDÁLKODÁSA
2 KERESKEDELMI VÁLLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE, GAZDÁLKODÁSA 1. A kereskedelmi vállalkozások környezete, a környezet összetevői. A gazdaságpolitikai célok, eszközök és a piaci környezet. 2. A kereskedelmi vállalatok
HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK
HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK SZABÁLYAI AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI 1 Magyar nyelv és irodalom Írásbeli beszámoltatások Rendszeres,
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A GOOD IMPACTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE
PÁLYÁZATI KIÍRÁS A GOOD IMPACTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE Pályázat kiírója, a program megálmodója A Civil Impact Nonprofit Kft-nél partnerségeket hozunk létre: gyümölcsöző, felelős, etikus partnerségeket a fenntarthatóság
Pedagógia és szabadidőpedagógia
Pedagógia és szabadidőpedagógia 1. Ismertesse a nevelés fogalmát, célját, feladatát és alapvető jegyeit! Mutassa be a nevelést befolyásoló tényezőket és azok szerepét. 2. Ismertesse a nevelési folyamat
Adóigazgatási szakügyintéző felsőfokú szakképzés
Dunaújvárosi Főiskola Adóigazgatási szakügyintéző felsőfokú szakképzés Tanterv. július 29. 2 Tartalomjegyzék Adóigazgatási szakügyintéző felsőfokú szakképzés Alapadatok:... 5 Adóigazgatási szakügyintéző
KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE
KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE 5310 KISÚJSZÁLLÁS KÁLVIN U. 3. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet
E-Gazdaság Szakmérnök szakirányú továbbképzési szak. Szakindítás Képzési Program. Dunaújváros
E-Gazdaság Szakmérnök szakirányú továbbképzési szak Szakindítás Képzési Program Dunaújváros 2008 Tartalomjegyzék Képzési és Kimeneteli Követelmény... 3 Képzési program... 3 Óra és vizsgaterv... 8 Tantárgyprogramok...
Banki szakügyintéző felsőfokú szakképzés
Dunaújvárosi Főiskola Banki szakügyintéző felsőfokú szakképzés Tanterv. július 29. 2 Tartalomjegyzék Alapadatok:... 5 Banki szakügyintéző megnevezésű elágazás szakmai és vizsgakövetelményei... 6 A követelménymodulok
Collegium Talentum Szervezeti és Működési Szabályzat
Collegium Talentum Szervezeti és Működési Szabályzat 2016. március 16. Preambulum A Magyar Nemzetpolitika A nemzetpolitikai stratégia eleme című KIM anyag 3.2.4. pontja a tehetséggondozásról a következőket
KERESKEDELMI MENEDZSERASSZISZTENS fels fokú szakképzés. Elágazás: Logisztikai m szaki menedzserasszisztens (modulrendszer képzés)
Eszterházy Károly F iskola KERESKEDELMI MENEDZSERASSZISZTENS fels fokú szakképzés Elágazás: Logisztikai m szaki menedzserasszisztens (modulrendszer képzés) Eger, 2008. Tartalomjegyzék 1. Szakindítási
Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója. és programja
Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója és programja ( felújított változat ) Stratégiai program III. Kidolgozó: Operatív program Ebergényi Tanácsadó Iroda 3300. Eger, Arany J. u. 21. Agria Nova
E-business modellek és rendszerek a mezőgazdaságban
E-business modellek és rendszerek a mezőgazdaságban Zimányi Krisztina. Bevezető Az elektronikus gazdaság (e-economy), az elektronikus kereskedelem (e-commerce) és az elektronikus üzlet (e-business) egymással
A Ket. végrehajtási rendeletei
ELŐADÁSOK NYOMDAKÉSZ ANYAGA A MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖZIGAZGATÁSI RENDSZER BIZTONSÁGI ANALÍZISE Krasznay Csaba, krasznay@ik.bme.hu Szigeti Szabolcs, szigi@ik.bme.hu Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
A tantárgy épít a mikro- és makroökonómia, jog, marketing, vezetés-szervezés, vállalati pénzügyek és számviteli alapismeretekre.
Tantárgy neve: Stratégiai tervezés Kódja: NBG_GI832K4 Kreditszáma: 4 A tanóra típusa és száma: (2 óra előadás + 2 óra gyakorlat) / hét Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): kollokvium
Nyirő Nóra Ecsédi Anett Bellér Anna: Reklámetika, önszabályozás és fogyasztók 2011. január 31. A reklámozás és szabályozás viszonya
Nyirő Nóra Ecsédi Anett Bellér Anna: Reklámetika, önszabályozás és fogyasztók 2011. január 31. A reklámozás és szabályozás viszonya A marketingkommunikációs üzenet küldője és az üzenet befogadója között
Emberi jogok és szociális munka modul
Emberi jogok és szociális munka modul TÁMOP-5.5.4-09/2-C-2009-0006 Útitársak projekt Készítette: Dr. Egresi Katalin 2011. június 1 TARTALOM Tartalom A MODUL MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ELŐFELTÉTELEI... 3 1. Előzetes
A Ridikül című online női internetes portál tartalmának szolgáltatása (tájékoztató az eljárás eredményéről)
A Ridikül című online női internetes portál tartalmának szolgáltatása (tájékoztató az eljárás eredményéről) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/49 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa:
Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézet Földtudományok Doktori Iskola
Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézet Földtudományok Doktori Iskola KALMÁR GABRIELLA Az orvosi diagnosztikai laboratóriumok és az életminıség területi összefüggései Ph.D. értekezés
Első Kötet Közszolgálat 3.2 K ÖZSZOLGÁLAT
3.2 K ÖZSZOLGÁLAT A közigazgatás és társadalmi közszolgáltatások elektronikus kiszolgálásával összefüggő összes jelenség ide sorolandó. Általában ide tartozik a (nem üzleti célú) táv-ügyintézés; az elektronikus
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2012/28/EU IRÁNYELVE (2012. október 25.) az árva művek egyes megengedett felhasználási módjairól
2012.10.27. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 299/5 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2012/28/EU IRÁNYELVE (2012. október 25.) az árva művek egyes megengedett felhasználási módjairól (EGT-vonatkozású szöveg)
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZET ÖNÉRTÉKELÉS 2014. JANUÁR
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZET ÖNÉRTÉKELÉS INTÉZMÉNYAKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁSBAN 2014. január Készítette: Az Intézeti akkreditációt előkészítő bizottság: Dr. Nagy Sándor
Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában
Kiss Krisztina: Közösségi tartalomszolgáltatás a Pécsi Tudományegyetem Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában Az előadás röviden áttekinti a közösségi média elemeit, jellemzőit,
Részvételi felhívás/eu/2011.08.19. EUHL. Teljesítés helye: 1066 Budapest, Teréz krt. 38. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2015.12.30.
Részvételi felhívás - A gépjárművezetők részére, a biztonságos közlekedéshez szükséges kompetenciák képességéhez kapcsolódó tananyagok elkészítése, a KRESZ ismeretek bővítése céljából tananyagok és módszertani
A 21. sorszámú Távközlési technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 21. sorszámú Távközlési technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 523 05 1.2. Szakképesítés
Elektronikus önkormányzati ügyintézés
Elektronikus önkormányzati ügyintézés Dr. Kovács László, Kecskés Zsuzsanna, Zöld Krisztina MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztály http://dsd.sztaki.hu
Kisállatgyógyász szakállatorvos Szakállatorvosi képzés Működési szabályzata
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Továbbképzési és Kutatásszervezési Központ Kisállatgyógyász szakállatorvos Szakállatorvosi képzés Működési szabályzata Budapest 2011 Tartalomjegyzék A szakállatorvosi
feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó
INFORMATIKA 5-8. Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan
Célcsoport: tanár szakos, tanító MA levelező/ gyakorló tanárok a közoktatásból
TÁMOP 4.2.2.C -2M 8. sz. munka 2.1.1.8. Személyes interjúkészítés- és elemzés Célcsoport: tanár szakos, tanító MA levelező/ gyakorló tanárok a közoktatásból Készítette: Gulyás Enikő Az interjú alanyai
1. K ORLÁTLAN SÁVSZÉLESSÉG ÉS
1. K ORLÁTLAN SÁVSZÉLESSÉG ÉS TÁROLÓKAPACITÁS Bartolits István Az adatátviteli és tárolási kapacitások korlátainak jelentős csökkenése új szolgáltatások és új üzleti modellek megjelenését eredményezi.
Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei
Hallgatói szemmel: a HÖK A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Tartalomjegyzék Elnöki köszöntő... 3 Bevezetés... 4 Évfolyamképviselők és megítélésük... 7 A Hallgatói Önkormányzat és a
Kerettanterv a két tanítási gimnáziumi német célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához
Kerettanterv a két tanítási gimnáziumi német célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához I. Bevezetés Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között is oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy
A THURI GYÖRGY GIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A THURI GYÖRGY GIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. 1 A Pedagógiai Program 2013. évi kidolgozásában közreműködtek: Fenyvesi Zoltán igazgató Vizl Mária igazgatóhelyettes Bakonyi
M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató M E G O L D Ó L A
egyéni esélyegyenlőségi tanácsadás, valamint esélyegyenlőséget támogató rendezvények szervezése
BME HSZI HALLGATÓI SZOLGÁLTATÁSI IGAZGATÓSÁG A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a hallgatók szakmai és emberi támogatását a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) legtöbb munkatársat
55 344 01 0010 55 01 Adóigazgatási szakügyintéző
Pénzügyminisztérium FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS Ú T M U T A T Ó a záródolgozat elkészítéséhez és védéséhez 55 344 01 Államháztartási szakügyintéző szakképesítés 55 344 01 0010 55 01 Adóigazgatási szakügyintéző
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése
Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése Áttekintés az új szakképzési és felnőttképzési törvényről és végrehajtási rendeleteiről Nemzeti Fejlesztési Alap
A KÉPI KIFEJEZÉSPSZICHOLÓGIAI SZAKTANÁCSADÓ KÉPZÉS RÉSZLETES ISMERTETÉSE A SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
A KÉPI KIFEJEZÉSPSZICHOLÓGIAI SZAKTANÁCSADÓ KÉPZÉS RÉSZLETES ISMERTETÉSE A képzés célja: igényes, magas szintű, tudományosan megalapozott képi kifejezéspszichológiai képzés nyújtása a már diplomával rendelkező
9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról. Szakmai továbbképzés
9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV Alapadatok Alapítvány neve: NÓGRÁD MEGYEI REGIONÁLIS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY Székhelye: 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Alapítás időpontja: 1994. június Módja:
NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311
NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311 Ügyirat száma: 510-20/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselőtestületnek
Tel.: 34/342-375 Fax: 34/342-375 Pf.: 8. E-mail: kultsartitkar@freemail.hu Webcím: www.kultsar.hu
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI Kultsár István Szakközépiskola és Szakiskola Tel.: 34/342-375 Fax: 34/342-375 Pf.: 8. E-mail: kultsartitkar@freemail.hu Webcím: www.kultsar.hu KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KULTSÁR
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (Tervezet) A szakképzés-fejlesztési koncepció megalkotásának szükségessége 1) A munkaerı-piac igényeihez való alkalmazkodás
Hatékony új módszerek alkalmazása a BME reguláris matematika oktatásában
BODNÁR Gabriella 1, BEREZVAI Szabolcs 2, VERASZTÓ Zsolt 3, SZILÁGYI Brigitta 4 Hatékony új módszerek alkalmazása a BME reguláris matematika oktatásában Oktatás a 21. században A tanulás mindannyiunk életét
AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ OTP Fáy András Alapítvány Komplex portálrendszer fejlesztése és mobil alkalmazások fejlesztése tárgyú, a Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti nyílt közbeszerzési eljárásához
Angol C1 3 1 089. A javaslattevő alapadatai. Oxford University Press. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok
Angol C1 3 1 089 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve Oxford University Press A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi képzés szintje Nyelvi képzés
ÚTMUTATÓ. Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program. Út a munkaerőpiacra. tárgyú támogatási kérelem KITÖLTÉSÉHEZ. Kódszám: VEKOP-8.1.
ÚTMUTATÓ a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program Út a munkaerőpiacra tárgyú támogatási kérelem KITÖLTÉSÉHEZ Kódszám: VEKOP-8.1.1-15 Általános információk Jelen kitöltési útmutató célja, hogy
Megszüntető okirat. 1. A megszűnő költségvetési szerv megnevezése, székhelye, törzskönyvi azonosító száma
383/2015. (XI. 19.) Kt. határozat melléklete Okirat száma: CSSK-2015./2 Megszüntető okirat Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. (7) bekezdése alapján Rákoskeresztúri Családsegítő Központ
AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...9
1. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 6 1.1. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA... 6 1.1.1. Az intézmény adatai... 6 1.1.2. Helyzetelemzés... 6 1.1.3. Az iskola környezete... 7 1.1.4. Az iskola tanulói közössége... 7 1.1.5.
A játékok biztonságáról szóló 2009/48/EK irányelv
EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI ÉS IPARI FŐIGAZGATÓSÁG Egységes árupiac A belső piac és nemzetközi dimenziója A játékok biztonságáról szóló 2009/48/EK irányelv Magyarázó útmutató Rev 1.7 Dátum:
EGÉSZSÉG - KÖRNYEZET - HAGYOMÁNY
A BUDAPEST XII. KERÜLET HEGYVIDÉKI ÖNKORMÁNYZAT NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA EGÉSZSÉG - KÖRNYEZET - HAGYOMÁNY NEVELÉSI PROGRAM /RÖVIDÍTETT VÁLTOZAT/ NEVELÉSÜNK ALAPJAI Hagyjátok megérni a gyermekkort a gyermekekben
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. május 14-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:
Projekt adatlap. az Észak-magyarországi Operatív Program. Kisléptékű településfejlesztés vidékfejlesztési program kiegészítésére
Projekt adatlap az Észak-magyarországi Operatív Program Kisléptékű településfejlesztés vidékfejlesztési program kiegészítésére c. pályázati felhívásához Kódszám: ÉMOP-3.1.3-11 1. TÁMOGATÁSI KONSTRUKCIÓ
A munkanélküli-járadékot kimerítők
sorszám A járadékkimerítés dátuma a címkártyáról: 2000.... hónap... nap Országos Munkaügyi Kutató- és Módszertani Központ HÁNYADSZOR JÁRTÁL A KÉRDEZETT LAKÁSÁN, AMIKOR ELKÉSZÜLT AZ INTERJÚ? A munkanélküli-járadékot
Adatkezelési tájékoztató
1 Komthermal.hu - Adatkezelési Tájékoztató 2016. Komthermal.hu Adatkezelési tájékoztató Bevezetés A Komáromi Thermálfürdő Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (2900 Komárom, Táncsics M. u. 34., cégjegyzékszám:
Az információs társadalom lehetőségeivel csak azok a személyek tudnak megfelelő módon élni, akik tudatosan alkalmazzák az informatikai eszközöket,
INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA
CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JOGI HÁTTERE 1.1 Hatályba lépése 1.2 Az SZMSZ kiterjedése 2. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ az Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítése a komplex programmal kezelendő
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA PAPIRGYÁRTÓ
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA PAPIRGYÁRTÓ MESTERSZINT ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK Budapest, 1997. 2 I. A MESTERVIZSGÁRA JELENTKEZÉS FELTÉTELEI 1. A mestervizsgára jelentkezéshez az alábbi szakképesítések
Az állásfoglalás a következő fontosabb megállapításokat tartalmazza: Az e-kereskedelem nemzetközi, és nem szorítható az EU határai közé.
Az állásfoglalás a következő fontosabb megállapításokat tartalmazza: Az e-kereskedelem az internet egyik létfontosságú területe, és a belső piacra vonatkozó EU 2020 stratégiában foglalt célok megvalósításának
OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS. Dr. Csorba Péter Dr. Pusztai Gabriella
Szakfelelős: A pedagógiaipszichológiai modul felelőse: Szakfelelősök: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Dr. Csorba
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja támogatására
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja támogatására Kódszám: TÁMOP-4.2.3/08/1 A projektek az Európai Unió támogatásával,
CIPŐKÉSZÍTŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
CIPŐKÉSZÍTŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Cipőkészítő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A cipőkészítő mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A cipőkészítő mestervizsgára jelentkezéshez
MÉDIAISMERET SZABÓ ERVIN Könyvtár
MÉDIAISMERET SZABÓ ERVIN Könyvtár A szülő csoport minden helyszínen 3 különböző részből áll. 1. Négy tematikus előadást, illetve beszélgetést tervezünk, ami mindenki számára nyitott. Ezek a média és a
INFORMATIKA HELYI TANTERV
INFORMATIKA HELYI TANTERV Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére
A digitális televíziózásra történő átállás társadalmi hatásainak elemzése
A digitális televíziózásra történő átállás társadalmi hatásainak elemzése Készítette az Infonia Alapítvány és a BME-UNESCO Információs Társadalom- és Trendkutató Központjának (ITTK) kutatócsoportja Borovitz
ME Miskolci Egyetem ME FI87515 ME FI87515. ME felvehető összlétszáma: 5400 fő.
ME FI87515 ME FI87515 ME Miskolci Egyetem ME felvehető összlétszáma: 5400 fő. Felvehető (fő) Képzési Település Nyelv Nappali képzés Esti, levelező munkarend Távoktatás Képzési /Szakmacsoport bölcsészettudomány
1. sz. melléklet: Az iskolai egészségfejlesztés fogalmai
1. sz. melléklet: Az iskolai egészségfejlesztés fogalmai Fogalom Befolyásoló (Determinant) tényező Meghatározás Mindazok a biológiai, fizikai, társadalmi, kulturális és magatartásbeli tényezők, amelyek
Pályázatok 2016 Igényfelmérő
Kedves Fémiparos Társunk! Országos Fémipari Ipartestület V. sz. hírlevele Az Országos Fémipari Ipartestület V. sz. hírlevelében az alábbi témákról szeretnénk tájékoztatást adni: 1. Banki és Végrehajtási
OSZTÁLYFŐNÖKI 5. 8. OSZT.
OSZTÁLYFŐNÖKI 5. 8. OSZT. A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban
Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze
Nekünk minden gyermek fontos Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze SZOLNOK 2013. A helyi nevelési programot benyújtó intézmény: SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK GÉZENGÚZ
Projekt adatlap. Gazdaságfejlesztési Operatív Program. Versenyképes IKT szektor fejlesztése tárgyú pályázathoz. Kódszám: GOP-2015-3.3.
I. Projekt adatlap a Gazdaságfejlesztési Operatív Program Versenyképes IKT szektor fejlesztése tárgyú pályázathoz Kódszám: GOP-2015-3.3.4 1. TÁMOGATÁSI KONSTRUKCIÓ MEGJELÖLÉSE 1.1. A pályázati felhívás
MAGYAR PEDAGÓGIA. A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának negyedéves folyóirata
1974(1 < í MAGYAR PEDAGÓGIA A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának negyedéves folyóirata Megindult 1961-ben, korábban megjelent 1892 1947 között, majd 1949 1950-ben A szerkesztő bizottság
Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában
Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában A fejlesztési területek nevelési ok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai
Tárgyalja a képviselő-testület 2013. március 31-i ülésén
1./Napirend: Beszámoló a Pilisi Klastrom Közhasznú Kft. 2012. évi tevékenységéről (mérlegbeszámoló, könyvvizsgálói jelentés, közhasznúsági jelentés) tulajdonosi hatáskörben Tárgyalja a képviselő-testület
I-1/3-5/2011.ikt.sz. Jegyzőkönyv
I-1/3-5/2011.ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2011. május 23.-án megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság nyílt ülésén. Jelen
7. GÉPÉSZMÉRNÖK MSC SZAK ZÁRÓVIZSGA SZABÁLYAI - Anyag- és gyártástechnológiák specializáció -
7. GÉPÉSZMÉRNÖK MSC SZAK ZÁRÓVIZSGA SZABÁLYAI - Anyag- és gyártástechnológiák specializáció - a) A komplex záróvizsga és diplomamunka-védés sorrendisége, ütemezése A komplex záróvizsga és a diplomamunka
Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020
1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 TERVEZET A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 11/2016. (I. 28.) számú határozattal egyhangúlag
PM közlemény. Pénzügyi közlöny 2010/3. (2010. március 30)
PM közlemény a pénzügyminiszter ágazatába tartozó felsőfokú szakképzés keretében oktatott szakképesítéseknek a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló
MAGAZIN KIAJÁNLÓ LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN
MAGAZIN KIAJÁNLÓ LAPSZÁMOK MAGYAR ÉS ANGOL NYELVEN 2016 PERSPECTIVE. A PERSPECTIVE magazin életre hívásakor legfőbb célkitűzésünk az volt, hogy negyedévente egy-egy érdekes, a jelen kor technológiájával
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 6. 7. 8. Heti 1 1 1 óraszám
Tagintézmény-vezetői Pályázat. Sipos Nóra
Tagintézmény-vezetői Pályázat 2016 Pályázat A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma tagintézmény-vezető (magasabb vezető) munkakör betöltésére
KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Kereskedő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Kereskedő mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Kereskedő mestervizsgára jelentkezéshez az
VI. MELLÉKLETEK. Tartalomjegyzék. PDF created with pdffactory trial version www.pdffactory.com
VI. MELLÉKLETEK Tartalomjegyzék 6.1. melléklet Jelentkezési, tájékoztatási lap...217 6.2. melléklet Előzetes tudásszint felmérő lap...220 6.3. melléklet Tanulási forgatókönyv...221 6.4. melléklet Önellenőrző
Koronikáné Pécsinger Judit
Koronikáné Pécsinger Judit AZ ÚTKÖRNYEZET HATÁSTERJEDÉST BEFOLYÁSOLÓ SZEREPE TERMÉSZETI TERÜLETEKEN Doktori (PhD) értekezés Témavezető: Dr. Pájer József egyetemi docens Nyugat-magyarországi Egyetem Kitaibel
EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK
EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 3/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSÁRÓL Nevelőtestületi
969-41/79. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK 7/ 1979. számú INTÉZKEDÉSE
BELÜ G Y MlNIS Z T É R IUM10-27/7/1979 SZÍGORÚA N TITKOS!Ksz: 969-41/79 Minősítés megszűnt az 1995. év: t v 28. -ára figyelemmel A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTER-HELYETTESÉNEK 7/ 1979. számú INTÉZKEDÉSE
BACARDÍ LEGACY GLOBAL COCKTAIL COMPETITION 2016 VERSENYSZABÁLYZAT
BACARDÍ LEGACY GLOBAL COCKTAIL COMPETITION 2016 VERSENYSZABÁLYZAT Köszönjük, hogy részt kíván venni a BACARDÍ Legacy Cocktail Competition 2016 versenyén. A versenyben való részvétel előfeltétele a jelen
Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola
Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola SZAKMAI HELYI TANTERV Készítették: Nyemcsokné Antal Mónika Orphanides Mária Budapest, 2014. - 1 - I. Szakmacsoportos alapozás kifutó rendszerben KERESKEDELEM
Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt
Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE06305/2015/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE06305/2015/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező
SZAKMAI GYAKORLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSBEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN
SZAKMAI GYAKORLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSBEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN A TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 3/B. MELLÉKLETE Szeged, 2014. június 30. 1 Szakmai gyakorlatok az osztatlan tanárképzésben (a
Igazgatói beszámoló. a tatabányai Árpád Gimnázium. 2007 2012 között végzett munkájáról
Igazgatói beszámoló a tatabányai Árpád Gimnázium 2007 2012 között végzett munkájáról 2012. május - június Ezt az igazgatói beszámolót a tatabányai Árpád Gimnázium nevelőtestülete 2012. június 6-ai értekezletén
Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154. HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013
Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154 HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013 Informatika az általános iskola 4. évfolyama számára (heti 1 órás változat) Az alsó tagozatos
Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.
Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...
GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010.
K A R D O S K Ú T K Ö Z S É G I Ö N K O R M Á N Y Z A T Képviselő-testületének GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010. Kardoskút, 2007. március 22. 1 Előterjesztés Kardoskút Község Képviselő-testületének 2007.
FELHÍVÁS. a szociális képzések és továbbképzések fejlesztésére és a szociális életpályamodell bevezetésére
FELHÍVÁS a szociális képzések és továbbképzések fejlesztésére és a szociális életpályamodell bevezetésére A felhívás címe: Szociális humán erőforrás fejlesztése A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.2-16 Magyarország