ELTE TáTK szociológia egyetemi szakra vonatkozó szakdolgozati és záróvizsga követelmények

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELTE TáTK szociológia egyetemi szakra vonatkozó szakdolgozati és záróvizsga követelmények"

Átírás

1 ELTE TáTK szociológia egyetemi szakra vonatkozó szakdolgozati és záróvizsga követelmények Tartalmi követelmények Szakdolgozat követelményei Bevezető fejezet a téma megjelölése, a témaválasztás indoklása, a munka célja a szakdolgozat készítőjének alaposan ismernie kell a témára vonatkozó szakirodalmat, ha szükségesnek ítéli ennek részletes ismertetését, javasoljuk a dolgozat fő részében tegye meg. a szakdolgozó témával kapcsolatos hipotézise, kérdése, vagy a vizsgált probléma megfogalmazása a feldolgozás módszere a dolgozat felépítésének ismertetése A téma fő- és al-, illetve közcímekkel tagolt elemző kifejtése: a tagolás történhet az egyes kérdéskörök, a kifejtés logikája vagy időbeliség szerint javasoljuk, vázolja, a téma elméleti keretét és értelmezze a feldolgozás során használt fogalmakat a hipotézis megerősítése vagy cáfolata tartozhat a dolgozat fő részébe, de beilleszthető az összefoglalásba is Összefoglalás következtetések A hipotézis igazolása vagy cáfolata az eddigi kutatási eredményektől való eltérés (vagy azok megerősítése) a témában rejlő további kutatási lehetőségek vázolása A dolgozat készítőjét megilletik a tudományos kutatásokkal kapcsolatos szabadságok, ezért, ha szükségesnek látja, eltérhet a fentiekben vázolt struktúrától. Formai követelmények Tartalomjegyzék (a dolgozat elején) A dolgozat belső tagolása, az egyes fejezetek, alfejezetek stb. számozással való elkülönítése Hivatkozások (a lap alján, szöveg közben stb.) A dolgozat befejezése után következnek a mellékletek, függelékek, dokumentumok. A téma kifejtésével kapcsolatos, az okfejtés megértéséhez nélkülözhetetlen táblázatokat és ábrákat a dolgozat fő szövegében helyezze el. Minden táblázatot és ábrát sorszámmal és címmel kell ellátni, s jelölni szükséges az adatok forrását is. A dolgozatot a szerzők neve szerinti betűrendbe szedett irodalomjegyzék zárja. A hivatkozás megjelölésénél kövesse valamelyik akadémiai hagyományt. Sose feledkezzen meg arról, hogy az internetes forrásokat is pontosan kell jelölni. 2,5 centiméteres margók, a kötésnél 3,5 centiméter 1,5-es sortávolság 12-es betűméret (Calibri) oldalszámozás jobb oldalon alul

2 minimum 40 oldal tartalmi rész, ebben nincs benne a belső első oldal, a tartalomjegyzék, mellékletek, függelékek, stb.

3 Leadandó: 1 fűzött példány, ami a konzulens által a felületre feltöltött elektronikus változat alapján készül A kötött példány első oldala: Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar a szakdolgozat címe Konzulens: név Készítette: hallgató neve NEPTUN-kód szociológia szak év, hónap (pl november) ad 81. (10); 84. HKR 457/D. (19) Szociológia (egyetemi) szakon a) a záróvizsga jegye az alábbi három érdemjegy számtani átlagából áll: aa) szakdolgozat jegye (az opponens által adott érdemjegy), ab) védés jegye (a záróvizsga-bizottság előtt a hallgató az opponensi bírálattal szemben megvédi dolgozatát, erre ötfokozatú érdemjegyet ad a bizottság), ac) elméleti kérdés jegye (a konzulens és a hallgató által választott két témakör alapján a vizsgázó egy tételt kap, amelyet a bizottság elnöke a bizottsággal konzultálva a vizsgázás helyszínén, a vizsga megkezdése előtt jelöl ki, a hallgató kérésére a bizottságnak felkészülési időt kell biztosítania); b) az oklevél minősítése az alábbi érdemjegyek számtani átlaga: ba) szigorlati jegyek, bb) záróvizsga jegye kétszer számolva.

4 ELTE TáTK szociológia egyetemi szak záróvizsga témakörei A hat témakörből egyet a konzulens, és a maradék ötből egy témakört a hallgató választ. 1. témakör: Szociológiaelmélet Témakör felelőse: Fokasz Nikosz 1. A struktúrakutatás két alapmodellje. Konfliktuselméletek és funkcionalista elméletek. Szintézistörekvések. Davis, K és Moore, W.: A rétegződés néhány elve. In. Angelusz R. (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Budapest, Új Mandátum, oldal. Tumin, M.: A rétegződés néhány elve: kritikai elemzés. I.m oldal Lenski, G.: Halalom és privilégium. I.m oldal. Dahrendorf, R.: Társadalmi struktúra, osztályérdekek és társadalmi konfliktus. I.m oldal. Nan Lin: Társadalmi erőforrások és társadalmi mobilitás. I.m oldal. 2. Társadalmi státus és társadalmi rétegződés. Magyarországi rétegződési modellek. Ferge Zs.: Társadalmunk rétegződése. Budapest, JKK, 1969, oldal. Kolosi T.: Tagolt társadalom. Budapest, Gondolat, 1987, , oldal. Szelényi Iván: A kelet-európai új osztály stratégiai távlatai és korlátai. In.Uő: Új osztály, állam, politika. Budapest, 1990, oldal. Kolosi T.: A terhes babapiskóta: a rendszerváltás társadalmi szerkezete. Budapest, Osiris, 2000, oldal. 3. A társadalmi mobilitás legfontosabb tendenciái és ezek érvényesülése Magyarországon. Andorka R.: A magyarországi társadalmi mobilitás összehasonlítása: A férfiak nemzedékek közötti társadalmi mobilitása. Szociológia, 1988(3), oldal. Blau,P.M. és Duncan,O.D.: A rétegződés folyamata. In. Angelusz R. (szerk.): A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Budapest, Új Mandátum, 1998, oldal. Sorokin, P.A.: Az egyének társadalmi rétegenkénti minősítésének, kiválasztásának és elosztásának mechanizmusai. In Róbert P. (szerk.): A társadalmi mobilitás. Hagyományos és új megközelítések. Budapest, Új Mandátum, 1998, oldal. Treiman, D.J.: Iparosodás és társadalmi rétegződés. In.Uő.: oldal. 4. A civilizációs folyamat és a nemzeti karakter kialakulásának összefüggése. Elias, Norbert: A civilizáció folyamata. Budapest, Gondolat, 1987 (különösen oldal)

5 5. A fogyasztás, mint kommunikatív tevékenység elemzése. Simmel, Georg: A divat. In Válogatott társadalomelméleti tanulmányok. Budapest, Gondolat, 1973, oldal. Douglas, Mary és Isherwood, Baron: A javak használatának változásai és Collins, Randall: A státuszkultúrák termelése és a nők. In Wessely Anna (szerk.): A kultúra szociológiája. Budapest, Osiris/Láthatatlan Kollégium, 1998, oldal. 6. Társadalmi kommunikáció, közvélemény, nyilvánosság. Angelusz Róbert: Kommunikáló társadalom. Budapest, Gondolt, 1983, oldal Angelusz Róbert: Optikai csalódások, Budapest, Pesti Szalon, 1996, 9-50.oldal Bourdieu.P.: A közvélemény nem létezik. SZOFI, 1997, (1-2), oldal Habermas,J.: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest, Századvég-Gondolat, 1993, , oldal Habermas, J.: Előkészítő megjegyzések a kommunikatív kompetencia elméletéhez. SZOFI, 1987 (2), 5-30.oldal Heller M. és Rényi Á.: A nyilvános kommunikáció szociológiai modellje. In Jelkép, 1996(4), 3-21.oldal

6 2. témakör: Elmélettörténet Témakör felelőse: Rényi Ágnes 1. A társadalmi integráció problémái a 19. és 20. században 2. A társadalmi konfliktusok és változások problémái a XIX. és XX. századi szociológiában 3. Tudományelméleti irányzatok a XIX. és XX. századi szociológiában Felkai Gábor- Némedi Dénes Somlai Péter (Szerk.): Olvasókönyv a szociológia történetéhez, I. és II. k. Budapest, Új Mandátum 4. Magyar társadalomelméletek: a pozitivista-evolucionista paradigma a XX. század elején; Erdei Ferenc parasztpolgárosodás-koncepciója,.kettős társadalomszerkezet-elmélete; a társadalmi struktúra kutatásának koncepcionális alapjai és fontosabb megállapításai az 1960-as évektől az as évek végéig. Jászi Oszkár: Tíz év. In. Litván György-Szűcs István: A szociológia első magyar műhelye. Bp. Gondolat I.k.: o. Erdei Ferenc: A magyar társadalom a két világháború között. In. E.F-A magyar társadalomról. Bp. Akadémiai o. Ferge Zsuzsa: Társadalmunk rétegződése. Bp. 1969, K.J.K. ( o.) Kemény István: A magyar munkásosztály rétegződése. Szociológia, 1972.I.sz o. Szelényi Iván-Manchin Róbert: Megszakított polgárosodás, Szociológia, 1988, 2.sz o

7 3. témakör: Társadalomtörténet Témakör felelőse: Horváth Gergely Krisztián 1. A struktúra és tengelyei a dualizmuskori Magyarországon. (Tevékenységszerkezet - vagyon- és jövedelemmegoszlás - rang és presztízs - participáció és uralom kultúra életforma etnicitás) Gyáni G. Kövér Gy.: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a II. világháborúig. Osiris, oldal. 2. Társadalomszerkezet, társadalmi nagy csoportok a két világháború közötti Magyarországon Gyáni G. Kövér Gy.: Magyarország társadalomtörténete old. 3. A magyar társadalom szerkezeti változásainak jellegzetességei a XX. század második felében. Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris, old. 4. Hatalom és társadalmi közgondolkodás, hétköznapi élet, szociális viszonyok Magyarországon a XX. sz. második felében. Irod.: Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris, old. 5. Népesedési folyamatok Magyarországon a XIX-XX. században. Gyáni G. Kövér Gy.: Magyarország társadalomtörténete old., old. Valuch T.: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris, old.

8 4. témakör: Szociálpszichológia Témakör felelőse: Dessewffy Tibor 1. Konformitás, engedelmesség, deviancia Konformitás, kísérleti vizsgálata, konformista magatartás motívumai, kisebbség befolyása, engedelmesség a tekintélynek, deviáns viselkedés, motívumai, leküzdése. Aronson 2. Fejezet, Hewstone 15. Fejezet, Forgács 14. Fejezet, Asch: Csoportnyomás hatása, In Pataki (szerk.) Csoportlélektan, A környezet hatása a csoportok viselkedésére, tömeglélektan A fizikai környezet hatása, territorialitás, a tömeglélektan elméleti háttere, magyarázatai, az egyéniség elvesztése, társas fertőzés. Le Bon: A tömegek lélektana, In Szociálpszichológiai olvasókönyv, ; Brown: A tömeg pszichológiájáról, In Hunyady: Szociálpszichológia (1973), , Forgács 328-9, Hall: Rejtett dimenziók 3. Kommunikáció Kommunikációs modellek (Schannon-Weawer, Jakobson, Palo Alto-i), csatornák, redundancia, médiumok, kódok és jelhasználat a társadalomban (szemiotikai modell, Bernstein), tömegkommunikáció (Gerbner), nem verbális kommunikáció. Robinson: A nyelv funkciói, In Horányi (szerk.) Kommunikáció/1, , Watzlawick, Bevin, Jackson: A kommunikáció két axiómája, In Horányi (szerk.) Kommunikáció/1, 51-66, Forgács 8. Fejezet, Aronson 3. Fejezet, Hewstone 9. Fejezet, Knapp: Nem verbális kommunikáció, In Horányi (szerk.) Kommunikáció/2, Társas interakció Minimális interakciós helyzetek, társas facilitáció és gátlás, a szelf, a benyomás kialakítása, benyomáskeltés, homlokzat, udvariassági stratégiák, szerep, szereptávolítás. Forgács 4. És 10. Fejezet, és , Csepeli: Bevezetés a szociálpszichológiába , Sarbin és Vernon: Szerepelmélet, In Szociálpszichológiai olvasókönyv, Goffmann: A homlokzatról, In Síklaki (szerk.) A szóbeli befolyásolás, II , Goffmann: Szereptávolítás, In A hétköznapi élet szociálpszichológiája, Társas kogníció Fogalma, a gondolkodó társas lény különböző felfogásai, sémák és társas információfeldolgozás, heurisztikák, burkolt személyiségelméletek.

9 Hewstone 5. Fejezet, Forgas: Mi a társadalmi a szociális megismerésben, és Az interakciós epizódok kognitív reprezentációja, In László (szerk.) Válogatás a szociális megismerés szakirodalmából, 5-27 ill , Abelson: Forgatókönyvek az attitűdökben és a döntésekben, In László (szerk.) Válogatás a szociális megismerés szakirodalmából, 58-72, Cantor és Mischel: Prototípusok a személypercepcióban, In Hunyady (szerk.): Szociálpszichológia (1984), , Forgács 3. Fejezet, Festinger: A kognitív disszonancia elmélete In Hunyady (szerk.) Szociálpszichológia (1973) Csoportdinamika A csoportok természete, a csoportdinamika fogalma, a csoportok kialakulása, a viharzás szakasza, normák és szerepek, kapcsolatok, kommunikáció típusai, vezetés, koalíciók. Forgács 15. Fejezet, Hewstone 13. Fejezet, Cartwright és Zander: A csoportdinamika keletkezése és A vezetés és a csoportfunkciók ellátása, In Pataki (szerk.) Csoportlélektan, 3-62 ill , Deutsch: A csoportok kialakulása, In Pataki (szerk.) Csoportlélektan, ,Hare: A csoportfejlődés elméletei és az interakcióelemzés kategóriái, In Pataki (szerk.) Csoportlélektan, , Fiedler: A hatékony vezetés, Pataki (szerk.) Csoportlélektan,

10 5. témakör: Módszertan Témakör felelőse: Barna Ildikó 1. Magyarázó modellek a szociológiában Babbie, E.: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, 1995, Budapest, old., old. Székelyi Mária-Barna Ildikó-Himesi Zsuzsa: Segédanyag az Adatfeldolgozás című tárgyhoz. Kézirat. (Lemezen a Módszertan Tanszéken hozzáférhető) old. Moksony Ferenc: Gondolatok és adatok. Osiris Kiadó, Budapest Székelyi Mária Barna Ildikó: Túlélőkészlet az SPSS-hez. Többváltozós elemzési technikákról társadalomkutatók számára. Typotex, Budapest, oldal (Lineáris regresszióanalízis) 2. Mintavételi módszerek Earl Babbie: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata Balassi Kiadó 1996, 2 rész, 7 fejezet 3. Kvalitatív módszerek és helyük a társadalom megismerésében Solt O.: Interjúzni muszáj In.u: Méltóságot mindenkinek, II. kötet, old. Babbie, E.: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata, Balassi, fejezet, old. Giddens, A.: A társadalomkutatás gyakorlata. 10. Fejezet, old. Bourdieu, P.: Közvélemény nem létezik. Szociológiai Figyelő, 97. dec old. White, H.: A történelmi szöveg, mint irodalmi alkotás, In.u: A történelem terhe, Osiris Gond, old. Rosenthal, G.: Német háborús emlékek: az elbeszélhetőség és az emlékezés társadalmi funkciói, Thalassa, 1994/1-2., old. Kovács É.-Vajda J.:.Leigazoltam a zsidókhoz., Thalassa, 1994/1-2., old.

11 6. témakör: Statisztika Témakör felelőse: Rudas Tamás 1. A statisztikai mintavétel és valószínűségszámítási megalapozása (alapsokaság és minta, kísérlet, esemény, eseményműveletek és eseményrendszer; események valószínűségeire vonatkozó azonosságok, kombinatorikus (klasszikus) valószínűségszámítás, binomiális eloszlás, normáliseloszlás, valószínűségi változó várhatóértéke és szórásnégyzete, valószínűségi változók összegének várhatóértéke és szórásnégyzete, binomiális eloszlás közelítése normális eloszlással, egyszerű véletlen minta, a mintaátlag várhatóértéke, a mintaátlag szórásnégyzetének függése a mintanagyságtól) Kutiné Vidonyi Ida: Valószínűségszámítás, (Novadat, Győr, 1996.), És old. Meszéna György-Ziermann Margit: Valószínűségelmélet és matematikai statisztika, (Közgazdasági és Jogi, 1981) , , , old. Reimann József-Tóth Julianna: Valószínűségszámítás és matematikai statisztika (Tankönyvkiadó, 1991.), , , old. 2. Lineáris regresszió és a statisztikai becsléselmélet alapjai (Két folytonos változó együttes eloszlása, a legkisebb négyzetes egyenes, a statisztikai becslés torzítatlansága, szórása, pontbecslés és intervallumbecslés, konfidenciaintervallum, megfigyelhető esemény ismeretlen valószínűségének becslése és a becslés szórásnégyzete, binomiális eloszlás közelítése normális eloszlással, normális eloszlás ismeretlen várható értékének becslése és a becslés szórásnégyzete, normális eloszlás ismeretlen szórásnégyzetének becslése, maximum likelihood becslés és a legkisebb négyzetes, a lineáris regressziós együttható és a korrelációs együttható becslése) Meszéna György-Ziermann Margit: Valószínűségelmélet és matematikai statisztika (Közgazdasági és Jogi, 1981) , old. Riemann József-Tóth Julianna: Valószínűségszámítás és matematikai statisztika (Tankönyvkiadó, 1991.), , old. 3. Diszkrét és folytonos valószínűségi változók értelmezése, a változók függetlenségének típusai. A khinégyzet próba és statisztikai hipotézisvizsgálat alapjai. (Valószínűség változó értelmezése, diszkrét változó eloszlása, folytonos változó elosztás függvénye, sűrűségfüggvénye, 2 (diszkrét) változó kapcsolatának jellemzése és együttes (populációs) megoszlásukat mutató kereszttáblából, marginális eloszlás, feltételes eloszlás, függe az Y változó (eloszlása) az X változótól, két változó függetlensége, független 2-dimenziós kereszttáblák, három diszkrét változó kapcsolatának elemzése, függetlenségtípusok: feltételes, többszörös és teljes (=kölcsönös) függetlenség, összefüggések a 3 típus között, két diszkrét változó függetlenségére vonatkozó khi-négyzet próba, null- és ellenhipotézis, első- és másodfajú hiba, hibavalószínűségek, szignifikancia, binomiális próba, binomiális eloszlás közelítése normális eloszlással, z- és t-próba) Rudas Tamás: Kontingentiatáblázatok elemzése (Tankönyvkiadó; egyetemi jegyzet): 1. fejezet; oldal

12 Kutiné Vidonyi Ida: Valószínűségszámítás, (Novadat, Győr, 1996.) , , , , , , oldalak Meszéna György-Ziermann Margit: Valószínűségelmélet és matematikai statisztika (Közgazdasági és Jogi, 1981.) , , , , , oldalak. Reimann József-Tóth Julianna: Valószínűségszámítás és matematikai statisztika (Tankönyvkiadó, 1991.) oldal. Hajtman Béla: Bevezetés a matematikai statisztikába (Akadémiai, 1968.): old. Kiegészítő irodalom Meszéna-Zierman: Valószínűségelmélet és matematikai statisztika (Közgazdasági, 1981): , , , , , oldalak Hajtman Béla: Bevezetés a matematikai statisztikába (Akadémiai, 1968.): , old. Reimann-Tóth: Valószínűségszámítás és matematikai statisztika (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997.): , , , , , , oldalak.

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Szociológia mesterszakos hallgatók számára. 2015/16-os tanév tavaszi záróvizsga

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Szociológia mesterszakos hallgatók számára. 2015/16-os tanév tavaszi záróvizsga ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Szociológia mesterszakos hallgatók számára 2015/16-os tanév tavaszi záróvizsga Alapozó és szakmai törzstárgyak tételsora a tételek: társadalomelméleti/szociológiaelméleti/szociológiatörténeti

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ Wesley János Lelkészképző Főiskola Szociális munka szak 2010 október TARTALOM I. BEVEZETŐ... 3 II. A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK RENDJE... 4 II. 1. Témaválasztás, leadás, felmentés...

Részletesebben

Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez gyógytornász szakirány számára 2010/11. tanév Tartalomjegyzék 1. Tájékoztató a szakdolgozat elkészítésének

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A TERMÉSZETTUDOMÁNYI FŐISKOLAI KARON

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A TERMÉSZETTUDOMÁNYI FŐISKOLAI KARON ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A TERMÉSZETTUDOMÁNYI FŐISKOLAI KARON 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések...3 2. A szakdolgozati témák meghirdetésének rendje, a téma választása...4 3. A

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola. Pénzügyi-Számviteli Kar Budapest. SZÁMVITEL mesterszak PÉNZÜGY mesterszak nappali tagozat. Tantárgyi útmutató

Budapesti Gazdasági Főiskola. Pénzügyi-Számviteli Kar Budapest. SZÁMVITEL mesterszak PÉNZÜGY mesterszak nappali tagozat. Tantárgyi útmutató Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi-Számviteli Kar Budapest SZÁMVITEL mesterszak PÉNZÜGY mesterszak nappali tagozat Tantárgyi útmutató 2012/2013 tanév 2. félév 1 Tantárgy megnevezése: Kutatásmódszertan

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet 1.4

Részletesebben

Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények Alkalmazott közgazdaságtan alapszak BA

Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények Alkalmazott közgazdaságtan alapszak BA I. Szakdolgozat készítése Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények Alkalmazott közgazdaságtan alapszak BA A BME TVSZ 20 alapján: A hallgatónak az oklevél megszerzéséhez az MSc/MA képzésben,

Részletesebben

A szakdolgozat készítésének folyamata, tartalmi és formai követelményei

A szakdolgozat készítésének folyamata, tartalmi és formai követelményei A szakdolgozat készítésének folyamata, tartalmi és formai követelményei A hallgatók szakdolgozatának elkészítését a tanszékek által szervezett formában (szakszemináriumokon), vagy egyéni foglalkozások

Részletesebben

ELTE Társadalomtudományi Kar, Társadalmi Kapcsolatok Intézete Szociálpszichológiai Tanszék. TÖMEGLÉLEKTAN Speciális kollégium: 2003/2004. II.

ELTE Társadalomtudományi Kar, Társadalmi Kapcsolatok Intézete Szociálpszichológiai Tanszék. TÖMEGLÉLEKTAN Speciális kollégium: 2003/2004. II. ELTE Társadalomtudományi Kar, Társadalmi Kapcsolatok Intézete Szociálpszichológiai Tanszék TÖMEGLÉLEKTAN Speciális kollégium: 2003/2004. II. félév Eladó: Lányi Gusztáv, egyetemi docens e-mail: lanyi@ludens.elte.hu

Részletesebben

ii-1 Politikai kommunikáció politikai diskurzus

ii-1 Politikai kommunikáció politikai diskurzus ii-1 Politikai kommunikáció politikai diskurzus ELTE ÁJK Politológiai Doktori Iskola 2000 2001 és 2002 2003 tanév Politikai kommunikáció politikai diskurzus 1. Információs társadalom, diszkurzív politológia

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet

Részletesebben

Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal

Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal kapcsolatos formai követelményeket tartalmazza. A dolgozat

Részletesebben

Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak

Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak Dunaújvárosi Főiskola Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak Tanterv. július 29. 2 Tartalomjegyzék Szakleírás... 5 Óraterv:... 8 Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak tantárgyainak rövid

Részletesebben

KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK RENDSZERE TANTÁRGY KÓDJA: MS 7001 MEGHIRDETÉS FÉLÉVE: 1. FÉLÉV KREDITPONT: 3

KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK RENDSZERE TANTÁRGY KÓDJA: MS 7001 MEGHIRDETÉS FÉLÉVE: 1. FÉLÉV KREDITPONT: 3 "A" TÍPUSÚ ÁLTALÁNOSAN KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK RENDSZERE TANTÁRGY KÓDJA: MS 7001 MEGHIRDETÉS FÉLÉVE: 1. FÉLÉV KREDITPONT: 3 8 ÓRA FÉLÉV LEVELEZŐ : CSIKÓS BEÁTA FŐISKOLAI ADJUNKTUS A

Részletesebben

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK Hódmezővásárhely 2010. TARTALOMJEGYZÉK A szakdolgozat készítésének törvényi háttere, indoka

Részletesebben

Szakdolgozati szabályzat

Szakdolgozati szabályzat PTE Illyés Gyula Kar Szekszárd Szociális Munka és Szociálpolitikai Intézet Szakdolgozati szabályzat A Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata a szakdolgozatról (diplomamunkáról) szóló 59-60.

Részletesebben

SPB1305 3 3 3 2+1 : SPB1306

SPB1305 3 3 3 2+1 : SPB1306 Tantárgy neve: Szociológia 3 Tantárgy kódja: SPB1305 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám: (elm.+gyak.) 2+1 Félévi követelmény: k Előfeltétel : SPB1306 Tantárgyfelelős neve és beosztása:

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár 1.2 Kar Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar 1.3 Intézet Kommunikáció,

Részletesebben

SZOCIOLÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK

SZOCIOLÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK SZOCIOLÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: szociológia Képzési terület, képzési ág: társadalomtudományi, társadalomismeret Képzési ciklus: alap Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős

Részletesebben

Diplomamunka készítésének követelményei

Diplomamunka készítésének követelményei Diplomamunka készítésének követelményei 2015. november 12. KÖVETELMÉNYEK Formai Tanévkönyv 2015/2016. 360. oldal Tartalmi FORMAI KÖVETELMÉNYEK Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési

Részletesebben

Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. (ápoló szakirány számára)

Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. (ápoló szakirány számára) Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (ápoló szakirány számára) 2010/2011. tanév Tartalom: Tájékoztató a szakdolgozat elkészítésének

Részletesebben

MIKROÖKONÓMIA I. Készítette: K hegyi Gergely és Horn Dániel. Szakmai felel s: K hegyi Gergely. 2010. június

MIKROÖKONÓMIA I. Készítette: K hegyi Gergely és Horn Dániel. Szakmai felel s: K hegyi Gergely. 2010. június MIKROÖKONÓMIA I Készült a TÁMOP-412-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET. Útmutató a szakdolgozat készítéséhez tanító szakon

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET. Útmutató a szakdolgozat készítéséhez tanító szakon NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET Útmutató a szakdolgozat készítéséhez tanító szakon Nyíregyháza 2014 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 2. A szakdolgozati témák meghirdetésének rendje

Részletesebben

A SZOCIOLÓGIA ALAPJAI. 1. előadás: Bevezetés

A SZOCIOLÓGIA ALAPJAI. 1. előadás: Bevezetés A SZOCIOLÓGIA ALAPJAI 1. előadás: Bevezetés szociológia társadalmi változók elemzésével foglalkozó tudományág... szociálpszichológia közgazdaságtan politológia szociológia kulturális antropológia Mielőtt

Részletesebben

Szakdolgozat készítésére vonatkozó előírások

Szakdolgozat készítésére vonatkozó előírások Szakdolgozat készítésére vonatkozó előírások A Tanulmányi Ügyrend V. része a Terméktervező Intézet kiegészítésével (Az intézeti kiegészítések más színnel és betűtípussal olvashatók.) SZAKDOLGOZAT/DIPLOMAMUNKA

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Nevelés és oktatáslélektan Tantárgy kódja PDM 1004 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 4 Heti óraszám 2+0

KÖVETELMÉNYEK. Nevelés és oktatáslélektan Tantárgy kódja PDM 1004 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 4 Heti óraszám 2+0 Nevelés és oktatáslélektan PDM 1004 Kreditpont: 4 Heti óraszám 2+0 Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Az előadáson való részvétel ajánlott.

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKDOLGOZATRA ÉS ÉVFOLYAMDOLGOZATRA VONATKOZÓ RENDJÉRŐL

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKDOLGOZATRA ÉS ÉVFOLYAMDOLGOZATRA VONATKOZÓ RENDJÉRŐL ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKDOLGOZATRA ÉS ÉVFOLYAMDOLGOZATRA VONATKOZÓ RENDJÉRŐL 1. Az útmutató hatálya kiterjed a kar valamennyi képzésére, ahol a képesítési követelmények

Részletesebben

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA I. A SZAKDOLGOZAT CÉLJA A szakdolgozat készítésének célja, hogy tanúsítsa a hallgató tudását és szakértelmét valamely általa választott témában, a választott

Részletesebben

Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei

Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei A záróvizsgára bocsátás feltétele a konzulens által jóváhagyott szakdolgozat benyújtása. A szakdolgozat tudományos igényű alkotás, amellyel a végzős

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdaságtörténet

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdaságtörténet III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdaságtörténet TÁVOKTATÁS Tanév: 2015/2016. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdaságtörténet Tanszék:

Részletesebben

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM POLLACK MIHÁLY MŰSZAKI KAR MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK SZAKDOLGOZAT-KÉSZÍTÉSI TÁJÉKOZTATÓ

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM POLLACK MIHÁLY MŰSZAKI KAR MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK SZAKDOLGOZAT-KÉSZÍTÉSI TÁJÉKOZTATÓ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM POLLACK MIHÁLY MŰSZAKI KAR MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK SZAKDOLGOZAT-KÉSZÍTÉSI TÁJÉKOZTATÓ 2005/2006. II. I. A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSSEL KAPCSOLATOS TEENDŐK ÉS HATÁRIDŐK 1. A szakdolgozati

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR POLITIKATUDOMÁNYI ÉS SZOCIOLÓGIAI INTÉZET SZOCIOLÓGIA ÉS SZOCIÁLPOLITIKA TANSZÉK KÉRELEM

DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR POLITIKATUDOMÁNYI ÉS SZOCIOLÓGIAI INTÉZET SZOCIOLÓGIA ÉS SZOCIÁLPOLITIKA TANSZÉK KÉRELEM DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR POLITIKATUDOMÁNYI ÉS SZOCIOLÓGIAI INTÉZET SZOCIOLÓGIA ÉS SZOCIÁLPOLITIKA TANSZÉK KÉRELEM SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPISMERETEK 50 KREDITPONTOS DIFFERENCIÁLT SZAKMAI ISMERETEK

Részletesebben

TUDNIVALÓK A TANÁRI SZAKDOLGOZAT TANULMÁNY/SEGÉDLET ELEMÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Olasztanár MA szakos hallgatóknak

TUDNIVALÓK A TANÁRI SZAKDOLGOZAT TANULMÁNY/SEGÉDLET ELEMÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Olasztanár MA szakos hallgatóknak TUDNIVALÓK A TANÁRI SZAKDOLGOZAT TANULMÁNY/SEGÉDLET ELEMÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Olasztanár MA szakos hallgatóknak A tanulmány/segédlet tartalmával kapcsolatos tudnivalók A tanári szakdolgozat tanulmány/segédlet

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Büntetőeljárás-jog 1-2 oktatásáról, követelményekről a teljes idejű és a részidős képzés hallgatói számára 2015/2016.

TÁJÉKOZTATÓ a Büntetőeljárás-jog 1-2 oktatásáról, követelményekről a teljes idejű és a részidős képzés hallgatói számára 2015/2016. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK INTÉZETE BÜNTETŐELJÁRÁSJOGI TANSZÉK TÁJÉKOZTATÓ a Büntetőeljárás-jog 1-2 oktatásáról, követelményekről a teljes idejű és a részidős

Részletesebben

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam Központ: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Tel.: +36-66-524-700 Fax: +36-66-447-220 E-mail: dekan@gk.szie.hu Telephely: Egészségtudományi Campus, 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.,Tel., Fax:: +36-66-561-620

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara. Prof. Dr. Závoti József. Matematika III. 6. MA3-6 modul. A statisztika alapfogalmai

Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara. Prof. Dr. Závoti József. Matematika III. 6. MA3-6 modul. A statisztika alapfogalmai Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara Prof. Dr. Závoti József Matematika III. 6. MA3-6 modul A statisztika alapfogalmai SZÉKESFEHÉRVÁR 2010 Jelen szellemi terméket a szerzői jogról szóló 1999.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a kreditrendszer alapképzési tanulmányaikat 2005 szeptemberében megkezd" hallgatók részére mvel"désszervez" szak, levelez" tagozat

TÁJÉKOZTATÓ a kreditrendszer alapképzési tanulmányaikat 2005 szeptemberében megkezd hallgatók részére mveldésszervez szak, levelez tagozat Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképz Fiskolai Kar TÁJÉKOZTATÓ a kreditrendszer alapképzési tanulmányaikat 2005 szeptemberében megkezd" hallgatók részére mvel"désszervez" szak, levelez" tagozat

Részletesebben

Matematikai statisztikai elemzések 6.

Matematikai statisztikai elemzések 6. Matematikai statisztikai elemzések 6. Regressziószámítás: kétváltozós lineáris és nemlineáris regresszió, többváltozós regresszió Prof. Dr. Závoti, József Matematikai statisztikai elemzések 6.: Regressziószámítás:

Részletesebben

A TANÁRI SZAKDOLGOZAT 1 2 3 4 5

A TANÁRI SZAKDOLGOZAT 1 2 3 4 5 A TANÁRI SZAKDOLGOZAT 1 2 3 4 5 I. A TANÁRI SZAKDOLGOZAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE, ELŐFELTÉTELEI ÉS LEÍRÁSA A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 60. -a 6 rendelkezik a záróvizsgáról, mely a tantervben

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 1.2 Kar Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar Történelem és Filozófia

Részletesebben

PPKE BTK Angol-Amerikai Intézet SZAKDOLGOZAT. Név FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK TOLMÁCS SZAKIRÁNY Évszám

PPKE BTK Angol-Amerikai Intézet SZAKDOLGOZAT. Név FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK TOLMÁCS SZAKIRÁNY Évszám PPKE BTK Angol-Amerikai Intézet Angol Nyelvpedagógiai és Fordítástudományi Tanszék TÁJÉKOZTATÓ A SZAKDOLGOZATRÓL FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK, TOLMÁCS SZAKIRÁNY 1. A szakdolgozat leadása A képzés végén

Részletesebben

MUNKAANYAG. Lantos Szilárd. Társadalmi struktúrák, az intézmények, szolgáltatók szerepe, jelentősége, funkcióik. A követelménymodul megnevezése:

MUNKAANYAG. Lantos Szilárd. Társadalmi struktúrák, az intézmények, szolgáltatók szerepe, jelentősége, funkcióik. A követelménymodul megnevezése: Lantos Szilárd Társadalmi struktúrák, az intézmények, szolgáltatók szerepe, jelentősége, funkcióik A követelménymodul megnevezése: Személyes gondoskodási feladatok az alap- és szakosított ellátások területén

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 1.2 Kar Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar Történelem és Filozófia

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A vizsgára bocsátás feltételei: A TVSZ. előírása szerinti részvétel az előadásokon

KÖVETELMÉNYEK. A vizsgára bocsátás feltételei: A TVSZ. előírása szerinti részvétel az előadásokon KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Nyelv, kultúra, társadalom MAM1001L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 + 0 K Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása

Részletesebben

Kanyó Lászlóné. Doktori (PhD) értekezés

Kanyó Lászlóné. Doktori (PhD) értekezés Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kanyó Lászlóné A honvédtiszti pályát választó, katonai vezető szakos hallgatók rekrutációja Doktori (PhD) értekezés Témavezető: Dr. Malomsoki József ny. ezredes Tanszékvezető

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT A SZERZŐ NEVE 2010.

SZAKDOLGOZAT A SZERZŐ NEVE 2010. SZAKDOLGOZAT A SZERZŐ NEVE 2010. SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Intézet neve A SZAKDOLGOZAT CÍME Belső konzulens (+beosztása): Intézeti igazgató (+beosztása): Külső konzulens

Részletesebben

Kódja: GA_FIT2KTVN GA_FIT2KTVL

Kódja: GA_FIT2KTVN GA_FIT2KTVL Tantárgy neve: Filozófiatörténet Kódja: GA_FIT2KTVN GA_FIT2KTVL Intézet: Társadalom- és Vezetéstudományi Tantárgyfelelős neve: Fekete László Oktatók neve: Fekete László Tantárgyfelelős beosztása: óraadó

Részletesebben

Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez

Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Oxyologia Tanszék Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez Nyíregyháza, 2002. Tartalomjegyzék Bevezető I. Témaválasztás, általános tájékozódás 1.) Témaválasztás

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2015/16/2. félév. Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin, PhD főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK 2015/16/2. félév. Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin, PhD főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja Társadalomismeret II. SPF1201 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 3+0 Előfeltétel (tantárgyi kód) SPF1101 Bodnárné dr. Kiss Katalin, PhD főiskolai docens - rendszeresen óralátogatás, maximum

Részletesebben

55 810 01 0010 55 05 Gépipari mérnökasszisztens Mérnökasszisztens

55 810 01 0010 55 05 Gépipari mérnökasszisztens Mérnökasszisztens A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet 1.4

Részletesebben

A KÉPI KIFEJEZÉSPSZICHOLÓGIAI SZAKTANÁCSADÓ KÉPZÉS RÉSZLETES ISMERTETÉSE A SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

A KÉPI KIFEJEZÉSPSZICHOLÓGIAI SZAKTANÁCSADÓ KÉPZÉS RÉSZLETES ISMERTETÉSE A SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI A KÉPI KIFEJEZÉSPSZICHOLÓGIAI SZAKTANÁCSADÓ KÉPZÉS RÉSZLETES ISMERTETÉSE A képzés célja: igényes, magas szintű, tudományosan megalapozott képi kifejezéspszichológiai képzés nyújtása a már diplomával rendelkező

Részletesebben

Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány

Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány 2015-től felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = szakdolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium V = vizsga Z = záróvizsga k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

Emberi jogok és szociális munka modul

Emberi jogok és szociális munka modul Emberi jogok és szociális munka modul TÁMOP-5.5.4-09/2-C-2009-0006 Útitársak projekt Készítette: Dr. Egresi Katalin 2011. június 1 TARTALOM Tartalom A MODUL MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ELŐFELTÉTELEI... 3 1. Előzetes

Részletesebben

NYF-GTFK Vezetés- és Humántudományi Tanszék mezőgazdasági mérnöki szak I. évfolyam. elmélet gyakorlat elmélet gyakorlat 1. 14 2-28 - Összesen: 28 -

NYF-GTFK Vezetés- és Humántudományi Tanszék mezőgazdasági mérnöki szak I. évfolyam. elmélet gyakorlat elmélet gyakorlat 1. 14 2-28 - Összesen: 28 - NYF-GTFK Vezetés- és Humántudományi Tanszék Tantárgy neve: AGRÁRTÖRTÉNET MM1102 Meghirdetés féléve: 1. félév Kreditpont: 1 Össz óraszám (elm+gyak): Félév Száma heti óraszám 1. 14 2-28 - Összesen: 28 -

Részletesebben

Tantárgy adatlap Szociológiai elméletek I.

Tantárgy adatlap Szociológiai elméletek I. A tantárgy kódja: 7SO30NAKL3M A tantárgy megnevezése (magyarul): A tantárgy neve (angolul): Sociological Theories I. A tanóra száma (Előadás + szeminárium + gyakorlat + egyéb): 2+2 óra előadás hetente

Részletesebben

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez I. Általános tudnivalók 1. A szakdolgozat a szakképzettségnek megfelelő önálló munkán alapuló írásbeli mű, amely a hallgató alapos szakmai ismereteit bizonyítja.

Részletesebben

A szakdolgozatok tartalmi és formai követelményei

A szakdolgozatok tartalmi és formai követelményei A szakdolgozatok tartalmi és formai követelményei A szakdolgozat tudományos igényű alkotás, amellyel a végzős hallgató számot ad arról, hogy képes a választott témájában elmélyült kutatást végezni, a szakirodalmi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2014-2015. 1.félév. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Torkos Katalin, Ph.D.

KÖVETELMÉNYEK 2014-2015. 1.félév. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Torkos Katalin, Ph.D. Társadalomtudományi kutatások SPB1109 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása A kurzus vizsgával zárul. Babbie, Earl: A társadalomtudományi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2015/2016. 2. félév. Informatika II.

KÖVETELMÉNYEK 2015/2016. 2. félév. Informatika II. 2015/2016. 2. félév Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (gyak.) 0 + 1 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős neve és

Részletesebben

Szakdolgozat, diplomamunka írása, tartalmi és formai követelményei

Szakdolgozat, diplomamunka írása, tartalmi és formai követelményei Szakdolgozat, diplomamunka írása, tartalmi és formai követelményei 1 Összefoglaló A szakdolgozat, diplomamunka tudományos igényű alkotás, amellyel a végzős hallgató számot ad arról, hogy képes a választott

Részletesebben

Útjelző(k) a társadalomtörténet-írás dzsungelében

Útjelző(k) a társadalomtörténet-írás dzsungelében Figyelő Kiss Zsuzsanna Útjelző(k) a társadalomtörténet-írás dzsungelében Bódy Zsombor Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Budapest, Osiris, 2003. 641 o. Nehéz a Bevezetés a társadalomtörténetbe

Részletesebben

Tantárgyi program. I. évfolyam, Sportszervező szak (levelező) Mikroökonómia c. tantárgy 2011/2012. tanév, 2. félév

Tantárgyi program. I. évfolyam, Sportszervező szak (levelező) Mikroökonómia c. tantárgy 2011/2012. tanév, 2. félév Tantárgyi program I. évfolyam, Sportszervező szak (levelező) Mikroökonómia c. tantárgy 2011/2012. tanév, 2. félév A tantárgy neve (csoportja): Közgazdaságtan (Mikroökonómia) (AV_SSZLB004) A neve, beosztása:

Részletesebben

Bánhalmi Árpád * Bakos Viktor ** MIÉRT BUKNAK MEG STATISZTIKÁBÓL A JÓ MATEKOSOK?

Bánhalmi Árpád * Bakos Viktor ** MIÉRT BUKNAK MEG STATISZTIKÁBÓL A JÓ MATEKOSOK? Bánhalmi Árpád * Bakos Viktor ** MIÉRT BUKNAK MEG STATISZTIKÁBÓL A JÓ MATEKOSOK? A BGF KKFK Nemzetközi gazdálkodás és Kereskedelem és marketing szakjain a hallgatók tanrendjében statisztikai és matematikai

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése A tanárjelölt személyiségfejlesztése PDB2304L Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám 6 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika, főiskolai tanár A kurzus

Részletesebben

Műszaki szakoktató alapképzési szak

Műszaki szakoktató alapképzési szak Dunaújvárosi Főiskola Műszaki szakoktató alapképzési szak Tanterv. július 29. 2 Tartalomjegyzék Szakleírás... 5 Óraterv:... 8 tantárgyainak rövid ismertetése... 12 Matematika I.... 13 Közgazdaságtan I....

Részletesebben

Könyvtárosképzés Németországban.*

Könyvtárosképzés Németországban.* KISEBB KÖZLEMÉNYEK. Könyvtárosképzés Németországban.* A könyvtári alkalmazottaknak Németországban három csoportjuk van: felső, középső és alsófokú, a mi fogalmazásunk szerint tudományos tisztviselő, segédszemélyzet

Részletesebben

Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak

Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Dunaújvárosi Főiskola Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Tanterv. július 28. 2 Tartalomjegyzék Szakleírás...5 Óraterv:...8 tantárgyainak rövid ismertetése...12 Matematika I....12 Projektmenedzsment...13

Részletesebben

UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA

UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA Utazás és turizmus középszint gyakorlati vizsga 1611 ÉRETTSÉGI VIZSGA UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Gyakorlati

Részletesebben

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem

Részletesebben

Útmutató a diplomamunka készítéséhez Geográfus mesterszakos hallgatók számára

Útmutató a diplomamunka készítéséhez Geográfus mesterszakos hallgatók számára 2. melléklet Útmutató a diplomamunka készítéséhez Geográfus mesterszakos hallgatók számára 1. A diplomamunka készítésének feltételei A diplomamunka elkészítésével kapcsolatban a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti

Részletesebben

MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára. 2016. február 8. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu

MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára. 2016. február 8. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára 2016. február 8. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu A szakdolgozattal kapcsolatos információk elérhetősége ETR Dokumentumok/ MOME Dokumentumok/

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) MŐVÉSZETTÖRTÉNET MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL:

TANEGYSÉGLISTA (MA) MŐVÉSZETTÖRTÉNET MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A MÓDSZERTANI SZIGORLAT LETÉTELÉHEZ

ÚTMUTATÓ A MÓDSZERTANI SZIGORLAT LETÉTELÉHEZ Szolnoki Főiskola Üzleti Fakultás, 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány ÚTMUTATÓ A MÓDSZERTANI SZIGORLAT LETÉTELÉHEZ A 4/1996. (I. 18.) Korm. rendelet a közgazdasági felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÁJÉKOZTATÓ kereskedelmi szakos hallgatók részére

ZÁRÓVIZSGA TÁJÉKOZTATÓ kereskedelmi szakos hallgatók részére Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar ZÁRÓVIZSGA TÁJÉKOZTATÓ kereskedelmi szakos hallgatók részére Záróvizsgát a hetedik - menedzserasszisztensi gyakorlati

Részletesebben

DR. PETKÓ MIHÁLY PÉTER

DR. PETKÓ MIHÁLY PÉTER ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: DR. PETKÓ MIHÁLY PÉTER Szül. hely és idő: Debrecen, 1974. december 13. Állampolgárság: Magyar Cím: 4225 Debrecen, Platán utca 12. e-mail: petkom@kih.gov.hu (publikus) TANULMÁNYOK:

Részletesebben

1. számú példány. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar

1. számú példány. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RMTTB01 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Pszichológia 1. 3. A tantárgy megnevezése (angolul):

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Klasszikus

Részletesebben

5. számú melléklet A szakdolgozatok, diplomamunkák készítésének szabályai

5. számú melléklet A szakdolgozatok, diplomamunkák készítésének szabályai TVSZ. 5. számú melléklet A szakdolgozatok, diplomamunkák készítésének szabályai 1. Az alapképzésben részt vevő hallgató a Képzési és Kimeneti Követelményekben meghatározott szakdolgozatot, a mesterképzésben

Részletesebben

A záróvizsga menete. Az átláthatóság és az információk megfelelő áramlása érdekében az alábbiakban a záróvizsgák menetének leírását közöljük.

A záróvizsga menete. Az átláthatóság és az információk megfelelő áramlása érdekében az alábbiakban a záróvizsgák menetének leírását közöljük. A záróvizsga menete Az átláthatóság és az információk megfelelő áramlása érdekében az alábbiakban a záróvizsgák menetének leírását közöljük. Miután a hallgató belépett a záróvizsga termébe, húz két tételt:

Részletesebben

Személyügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak

Személyügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak Személyügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak Dunaújvárosi Főiskola. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. Képzési és kimeneti követelmény... 3 II. Képzési program... 6 II.1. Képzési és kimeneti követelmény...

Részletesebben

SZOCIÁLPOLITIKA MESTERSZAK

SZOCIÁLPOLITIKA MESTERSZAK TÁJÉKOZTATÓ a SZOCIÁLPOLITIKA MESTERSZAK keresztféléves indulásáról (2010. február 1.) Képzési forma Tagozat (N/L) Finanszírozási forma Ft/félév M N Támogatott M N Költségtérítéses 170.000 M L Költségtérítéses

Részletesebben

Matematikai statisztikai elemzések 1.

Matematikai statisztikai elemzések 1. Matematikai statisztikai elemzések 1. A statisztika alapfogalmai, feladatai, Prof. Dr. Závoti, József Matematikai statisztikai elemzések 1.: A statisztika alapfogalmai, feladatai, statisztika, osztályozás,

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület Nyelv

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak. Szociolingvisztika MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Tukacsné dr. Károlyi Margit

Részletesebben

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű

Részletesebben

ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK A BA SZINTŰ TANÍTÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJA

ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK A BA SZINTŰ TANÍTÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJA ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK A BA SZINTŰ TANÍTÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJA 2006 KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ÉS TANTÁRGYELEMEIK PSZICHOLÓGIA A TANTÁRGY CÉLJA: A pszichológia oktatása

Részletesebben

Útmutató a szakdolgozat megírásához

Útmutató a szakdolgozat megírásához Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet Útmutató a szakdolgozat megírásához A Gyógyszertárvezetés, -üzemeltetés, a Kórházi-klinikai szakgyógyszerészet, a Gyógyszerészi

Részletesebben

KÉMIAI ANYAGVIZSGÁLÓ MÓDSZEREK

KÉMIAI ANYAGVIZSGÁLÓ MÓDSZEREK KÉMIAI ANYAGVIZSGÁLÓ MÓDSZEREK ANYAGMÉRNÖK, ANYAGVIZSGÁLAT SZAKIRÁNY NAPPALI MSC KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2012. Tartalom

Részletesebben

Boronkay György. Mőszaki. Jelmondatunk: A TUDÁS HATALOM!

Boronkay György. Mőszaki. Jelmondatunk: A TUDÁS HATALOM! Boronkay György Mőszaki Középiskola és Gimnázium Jelmondatunk: A TUDÁS HATALOM! NÉHÁNY NY FONTOSABB DÁTUMD November 01-07. 07.İszi szünet December 22-janu január r 02. Téli szünet Január r 13-14. 14. Osztályoz

Részletesebben

Educatio 2013/4 Fehérvári Anikó: Szakiskolások rekrutációja. pp. 516 528.

Educatio 2013/4 Fehérvári Anikó: Szakiskolások rekrutációja. pp. 516 528. Szakiskolások rekrutációja Atársadalmat vizsgáló kutatók egyik célja annak meghatározása, hogy mely társadalmak nyitottabbak, illetve mekkora szerepet játszanak egy-egy társadalomban az öröklött (pl. család)

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE (Módosításokkal egységes szerkezetben) Az SzMSz 3. számú melléklete Budapest 2008 Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

Útmutató a diplomaterv / szakdolgozat elkészítéséhez a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán

Útmutató a diplomaterv / szakdolgozat elkészítéséhez a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán Útmutató a diplomaterv / szakdolgozat elkészítéséhez a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán A Műszaki Földtudományi Karon a végzős hallgató (továbbiakban jelölt) csak olyan diplomamunkát / diplomatervet

Részletesebben

A vastagon szedett tárgyak a nem szociológia és nem szociális munkás BA szakosok számára kötelező tárgyak (+ 30 kredit) I. félév: Kötelező tárgyak:

A vastagon szedett tárgyak a nem szociológia és nem szociális munkás BA szakosok számára kötelező tárgyak (+ 30 kredit) I. félév: Kötelező tárgyak: A vastagon szedett tárgyak a nem szociológia és nem szociális munkás BA szakosok számára kötelező tárgyak (+ 30 kredit) I. félév: Bevezetés a szociológiába 2 3 Kollokvium Nincs Alapozó törzsanyag Szociológiatörténet

Részletesebben

Matematika III. 8. A szórás és a szóródás egyéb mérőszámai Prof. Dr. Závoti, József

Matematika III. 8. A szórás és a szóródás egyéb mérőszámai Prof. Dr. Závoti, József Matematika III. 8. A szórás és a szóródás egyéb Prof. Dr. Závoti, József Matematika III. 8. : A szórás és a szóródás egyéb Prof. Dr. Závoti, József Lektor : Bischof, Annamária Ez a modul a TÁMOP - 4.1.2-08/1/A-2009-0027

Részletesebben

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK A tantárgy kódja, neve: PDM1005 Euroharmonizáció A tantárgy felelőse, beosztása: Dr. Hollósi Hajnalka Zsuzsanna főiskolai adjunktus Heti óraszám (nappali): 2+0 Kredit: 4 Féléves óraszám (levelező): 12

Részletesebben

Előterjesztés. A PTE BTK Kari Tanácsa.. ülésére 2007. április 18. Tárgy: A Szociológia MA szak szakindítási kérelmének elbírálása.

Előterjesztés. A PTE BTK Kari Tanácsa.. ülésére 2007. április 18. Tárgy: A Szociológia MA szak szakindítási kérelmének elbírálása. Előterjesztés A PTE BTK Kari Tanácsának. ülésére 2007. április 18. Előterjesztő: Dr. Szijártó Zsolt a Professzió Bizottság elnöke Tárgy: A Szociológia MA szak szakindítási kérelmének elbírálása. Előzmények:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet)

KÖVETELMÉNYEK. Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet) A nyelvtudomány alapjai MAO1001 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 (elmélet) kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Minya Károly

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi gazdaságtan. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi gazdaságtan. tanulmányokhoz II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nemzetközi gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2015/2016) 1. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Nemzetközi gazdaságtan Tanszék: Közgazdasági Tanszéki

Részletesebben

ÉPÍTŐMÉRNÖKI SZAK. (BSc) ALAPKÉPZÉS

ÉPÍTŐMÉRNÖKI SZAK. (BSc) ALAPKÉPZÉS ÉPÍTŐMÉRNÖKI SZAK (BSc) ALAPKÉPZÉS Az alapképzési szak megnevezése: építőmérnöki Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: építőmérnök A specializációk megnevezése: Szerkezetépítő mérnök ágazaton:

Részletesebben