Diplomamunka készítésének követelményei
|
|
- Géza Vincze
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Diplomamunka készítésének követelményei november 12.
2 KÖVETELMÉNYEK Formai Tanévkönyv 2015/ oldal Tartalmi
3 FORMAI KÖVETELMÉNYEK Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet Igazgató: Dr. Zelkó Romána egyetemi tanár 2015.
4 FORMAI KÖVETELMÉNYEK 1. Tartalomjegyzék (a dolgozat elején) 2,5 centiméteres margók, bal oldali a kötés miatt 3,5 cm 1,5-es sortávolság 12-es betűméret (Times New Roman) Oldalszámozás szükséges A dolgozat belső tagolása, az egyes fejezetek, alfejezetek stb. számozással való elkülönítése Hivatkozások (szöveg közben) A témával kapcsolatos hivatkozott fontosabb irodalom a tartalmi részben való említés szerint sorrendben, számozva (szerző, cím, kiadó, a megjelenés helye, a megjelenés éve, folyóiratoknál a folyóirat kötetszáma, a cikk oldalszáma, kezdő és záróoldal) A témával kapcsolatos hivatkozott fontosabb irodalom szerzők szerinti abc rendben való felsorolása (szerző, cím, kiadó, a megjelenés helye, a megjelenés éve, folyóiratoknál a folyóirat száma, a cikk oldalszáma) Táblázatok és ábrák a szövegben, a vonatkozó szövegrészhez kapcsolódóan kerülnek elhelyezésre, folyamatos számozással, címekkel ellátva Az ábrák és táblázatok jegyzéke, a tartalmi részben való említés szerint sorrendben
5 FORMAI KÖVETELMÉNYEK 2. PÉLDÁK HIVATKOZÁSOKRA Felsorolandó: szerző(k), fejezet/könyv/cikk címe, kiadó/folyóirat neve, év/évfolyam, oldalszám feltüntetésével. Internetes hivatkozásnál teljes url. cím a keresőablakból kimásolva és az elérés dátuma, DOI (Digital Object Identifier) szám az alábbiak szerint: [1] Mészáros Á., Vincze Z.: Életminőség vizsgálata asthma bronchialés és rheumatoid arthritises betegek körében. Orvosi Hetilap, 2003;9: [2] SalloumH.Al, SaunierJ., Aymes-ChodurC., BarakatH., YagoubiN., Impact of the nature and concentration of plasticizerson the ability of PVC to sorb drug.int. J. Pharm., DOI: /j.ijpharm [3] [ ] Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja -Gyógyszeres fájdalomcsillapításról és gyulladásgátlásról a reumatológiai betegségekben [4] Bidló, J.: Költségkontroll-technikák az egészségügyben és a gyógyszer-finanszírozás. Gulácsi, L. (Szerk.): Egészség-gazdaságtan. Medicina, Budapest, 2005, old.
6 TARTALMI KÖVETELMÉNYEK 1. Bevezető fejezet -a téma megjelölése, a témaválasztás indoklása, a munka célja -a témával kapcsolatos fontosabb szakirodalom és kutatási eredmények áttekintése - a témától függően vagy - (a) ahallgató témával kapcsolatos hipotézise vagy - (b) a kutatás fő kérdései (amelyekre a szerző a disszertációban választ akar adni) -a feldolgozás módszere -a dolgozat felépítésének ismertetése A téma fő-, al-, illetve közcímekkel tagolt elemző kifejtése A tagolás történhet az egyes kérdéskörök, a kifejtés logikája vagy időbeliség szerint
7 TARTALMI KÖVETELMÉNYEK 2. Az elemzés ajánlott struktúrája -A téma elméleti keretbe való illesztése és a feldolgozás során használt fogalmak értelmezése, definiálása A témától függően: (a) Ahipotézis megerősítése vagy cáfolata (empirikus vizsgálati anyag elemzése, logikus érvelés összefüggés-rendszerbe helyezése, a szakirodalom főbb állításai a szakdolgozat jellegének megfelelően) (b) A kutatási kérdésekre vonatkozó -érvekkel, bizonyítékokkal alátámasztott -elemzés részletes bemutatása. A kutatás eredményeinek a vonatkozó szakirodalommal való összevetése. Összefoglalás - Következtetések -A témában rejlő további kutatási lehetőségek
8 TARTALMI KÖVETELMÉNYEK 3. Az Intézet kutatási profiljának megfelelően a diplomamunka témaköre az alábbi kategóriájú lehet: 1. Szisztematikus irodalmi összefoglaló A vizsgált kérdéskörtől függően, kellő számú szakirodalmi hivatkozással, a keresési és beválasztási kritériumok pontos megjelölésével. 2. Kísérletes kutatómunka A követelményeket az adott témának megfelelően a témavezető ismerteti. 3. Kérdőíves felmérés Ajánlott minimum 100 értékelhető kérdőív (a kérdőív komplexitásától függően), alapvető statisztikai mutatók számítása 4. Farmakoökonómiai vizsgálat A követelményeket az adott témának megfelelően a témavezető ismerteti. 5. Egyéb A követelményeket az adott témának megfelelően a témavezető ismerteti.
9 KÖNYVTÁRI ADATBÁZISOK
10
Útmutató a szakdolgozat megírásához
Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet Útmutató a szakdolgozat megírásához A Gyógyszertárvezetés, -üzemeltetés, a Kórházi-klinikai szakgyógyszerészet, a Gyógyszerészi
Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények Alkalmazott közgazdaságtan alapszak BA
I. Szakdolgozat készítése Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények Alkalmazott közgazdaságtan alapszak BA A BME TVSZ 20 alapján: A hallgatónak az oklevél megszerzéséhez az MSc/MA képzésben,
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET. Útmutató a szakdolgozat készítéséhez tanító szakon
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET Útmutató a szakdolgozat készítéséhez tanító szakon Nyíregyháza 2014 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 2. A szakdolgozati témák meghirdetésének rendje
Útmutató a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi Tanszékén készülő szakdolgozatok szerzői részére
Alapelvek Útmutató a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi Tanszékén készülő szakdolgozatok szerzői részére 1. A szakdolgozat a hallgatói számonkérés sajátos formája, melyben a hallgató
A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK RENDJE ÉS KÖVETELMÉNYEI AZ SZTE FOGORVOSTUDOMÁNYI KARON
8/c. sz. melléklet A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK RENDJE ÉS KÖVETELMÉNYEI AZ SZTE FOGORVOSTUDOMÁNYI KARON 1. A DIPLOMAMUNKA ELKÉSZÍTÉSÉNEK RENDJE A diplomamunka célja: a fogorvos- és a szakképzéshez szükséges
ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKDOLGOZATRA ÉS ÉVFOLYAMDOLGOZATRA VONATKOZÓ RENDJÉRŐL
ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKDOLGOZATRA ÉS ÉVFOLYAMDOLGOZATRA VONATKOZÓ RENDJÉRŐL 1. Az útmutató hatálya kiterjed a kar valamennyi képzésére, ahol a képesítési követelmények
TÁJÉKOZTATÓ a Büntetőeljárás-jog 1-2 oktatásáról, követelményekről a teljes idejű és a részidős képzés hallgatói számára 2015/2016.
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK INTÉZETE BÜNTETŐELJÁRÁSJOGI TANSZÉK TÁJÉKOZTATÓ a Büntetőeljárás-jog 1-2 oktatásáról, követelményekről a teljes idejű és a részidős
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA I. A SZAKDOLGOZAT CÉLJA A szakdolgozat készítésének célja, hogy tanúsítsa a hallgató tudását és szakértelmét valamely általa választott témában, a választott
Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. (ápoló szakirány számára)
Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (ápoló szakirány számára) 2010/2011. tanév Tartalom: Tájékoztató a szakdolgozat elkészítésének
A szakdolgozat készítésének folyamata, tartalmi és formai követelményei
A szakdolgozat készítésének folyamata, tartalmi és formai követelményei A hallgatók szakdolgozatának elkészítését a tanszékek által szervezett formában (szakszemináriumokon), vagy egyéni foglalkozások
Szakdolgozati szabályzat
PTE Illyés Gyula Kar Szekszárd Szociális Munka és Szociálpolitikai Intézet Szakdolgozati szabályzat A Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata a szakdolgozatról (diplomamunkáról) szóló 59-60.
A tételsor a 6/2010. (IX. 29.) NGM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.
2602-06/4 Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,
SZAKDOLGOZAT A SZERZŐ NEVE 2010.
SZAKDOLGOZAT A SZERZŐ NEVE 2010. SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Intézet neve A SZAKDOLGOZAT CÍME Belső konzulens (+beosztása): Intézeti igazgató (+beosztása): Külső konzulens
Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez
Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Oxyologia Tanszék Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez Nyíregyháza, 2002. Tartalomjegyzék Bevezető I. Témaválasztás, általános tájékozódás 1.) Témaválasztás
ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A TERMÉSZETTUDOMÁNYI FŐISKOLAI KARON
ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A TERMÉSZETTUDOMÁNYI FŐISKOLAI KARON 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések...3 2. A szakdolgozati témák meghirdetésének rendje, a téma választása...4 3. A
A szakdolgozat részletes formai és tartalmi követelményei
2. sz. melléklet A szakdolgozat részletes formai és tartalmi követelményei A szakdolgozat terjedelme minimum 25, maximum 50 oldal lehet, ábrákkal és táblázatokkal együtt, de a hivatkozások nélkül. Az oldalszámozást
Szakdolgozat készítésére vonatkozó előírások
Szakdolgozat készítésére vonatkozó előírások A Tanulmányi Ügyrend V. része a Terméktervező Intézet kiegészítésével (Az intézeti kiegészítések más színnel és betűtípussal olvashatók.) SZAKDOLGOZAT/DIPLOMAMUNKA
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez
Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez I. Általános tudnivalók 1. A szakdolgozat a szakképzettségnek megfelelő önálló munkán alapuló írásbeli mű, amely a hallgató alapos szakmai ismereteit bizonyítja.
55 344 01 0010 55 01 Adóigazgatási szakügyintéző
Pénzügyminisztérium FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS Ú T M U T A T Ó a záródolgozat elkészítéséhez és védéséhez 55 344 01 Államháztartási szakügyintéző szakképesítés 55 344 01 0010 55 01 Adóigazgatási szakügyintéző
Hivatkozás hagyományos és elektronikus forrásokra
Hivatkozás hagyományos és elektronikus forrásokra Fogalmak: Referenciák (hivatkozások): Plagizálás (ollózás, irodalmi lopás) Referencia lista (hivatkozási jegyzék) Bibliográfia (felhasznált irodalom):
Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány
Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány 2015-től felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = szakdolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium V = vizsga Z = záróvizsga k = kötelező tanegység kv = kötelezően
TANEGYSÉGLISTA (MA) MŐVÉSZETTÖRTÉNET MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL:
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható
Diplomamunkák, szakdolgozatok és Önálló labor dokumentációk formai és tartalmi követelményei
Diplomamunkák, szakdolgozatok és Önálló labor dokumentációk formai és tartalmi követelményei Takách Géza NYME FMK Informatikai és Gazdasági Intézet 2008. január 24 Az Önálló labor tárgy keretében beadott
A pszichológia szakon készítendő dokumentumok szabályozása - Hallgatók számára -
Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar A pszichológia szakon készítendő dokumentumok szabályozása - - 2014 Pszichológiai Intézet A pszichológia szakon készítendő dokumentumok szabályozása
A mőszaki menedzser (egyetemi) és mőszaki menedzser/gazdálkodási mérnök (BSc) szakokkal kapcsolatos szakspecifikus tudnivalók
Tervezet v. 0,12 A mőszaki menedzser (egyetemi) és mőszaki menedzser/gazdálkodási mérnök (BSc) szakokkal kapcsolatos szakspecifikus tudnivalók Kovács Zoltán, egyetemi tanár, szakvezetı Pató Gáborné Szőcs
PPKE BTK Angol-Amerikai Intézet SZAKDOLGOZAT. Név FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK TOLMÁCS SZAKIRÁNY Évszám
PPKE BTK Angol-Amerikai Intézet Angol Nyelvpedagógiai és Fordítástudományi Tanszék TÁJÉKOZTATÓ A SZAKDOLGOZATRÓL FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK, TOLMÁCS SZAKIRÁNY 1. A szakdolgozat leadása A képzés végén
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar. Útmutató a szakdolgozat szerkesztéséhez
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar Útmutató a szakdolgozat szerkesztéséhez Sarbó Gyöngyi 2013 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 ELŐSZÓ... 2 ALAPOK... 3 TERJEDELEM ÉS MÉRET... 3 FORMAI
TANEGYSÉGLISTA (MA) ARABISZTIKA MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:
Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható tanegység v = választható
5. számú melléklet A szakdolgozatok, diplomamunkák készítésének szabályai
TVSZ. 5. számú melléklet A szakdolgozatok, diplomamunkák készítésének szabályai 1. Az alapképzésben részt vevő hallgató a Képzési és Kimeneti Követelményekben meghatározott szakdolgozatot, a mesterképzésben
Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei
Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei A záróvizsgára bocsátás feltétele a konzulens által jóváhagyott szakdolgozat benyújtása. A szakdolgozat tudományos igényű alkotás, amellyel a végzős
Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar
Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez gyógytornász szakirány számára 2010/11. tanév Tartalomjegyzék 1. Tájékoztató a szakdolgozat elkészítésének
Útmutató a diplomaterv / szakdolgozat elkészítéséhez a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán
Útmutató a diplomaterv / szakdolgozat elkészítéséhez a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán A Műszaki Földtudományi Karon a végzős hallgató (továbbiakban jelölt) csak olyan diplomamunkát / diplomatervet
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA Intézményi azonosító: FI 74250 4401 Nyíregyháza Sóstói út 31/B. Tel: 42/599-400 Fax: 42/402-485 SZAKDOLGOZATI LAP Szakirányú továbbképzéshez Név : NEPTUN-kód : Szakirányú továbbképzés:
SZOLNOKI FŐISKOLA Ú T M U T A T Ó
SZOLNOKI FŐISKOLA Ú T M U T A T Ó írásbeli dolgozatok készítéséhez 2005. S Z O L N O K Összeállította: Fülöp Tamás főiskolai adjunktus Átdolgozta: Mészáros Ádám tanársegéd Konzulens és lektor Dr. Kacsirek
A TANÁRI SZAKDOLGOZAT 1 2 3 4 5
A TANÁRI SZAKDOLGOZAT 1 2 3 4 5 I. A TANÁRI SZAKDOLGOZAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE, ELŐFELTÉTELEI ÉS LEÍRÁSA A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 60. -a 6 rendelkezik a záróvizsgáról, mely a tantervben
Útmutató a diplomamunka készítéséhez Geográfus mesterszakos hallgatók számára
2. melléklet Útmutató a diplomamunka készítéséhez Geográfus mesterszakos hallgatók számára 1. A diplomamunka készítésének feltételei A diplomamunka elkészítésével kapcsolatban a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti
Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal
Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal kapcsolatos formai követelményeket tartalmazza. A dolgozat
UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA
Utazás és turizmus középszint gyakorlati vizsga 1611 ÉRETTSÉGI VIZSGA UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Gyakorlati
DSc: Solymosi József, J. publikáci. Budapest, 2010. 10.. november 16. 1
Solymosi József, J DSc: Tudományos közlemények: publikáci ciók, disszertáci ciók Budapest, 2010 10.. november 16. 1 Az előadás tartalma A tudományos közlemények tartalmi és formai követelményei, minőségi
SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ
Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Pedagógiai Intézet SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ Szarvas 1. A szakdolgozat célja és szerepe A szakdolgozat eredményes megírásával és megvédésével
Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.
Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...
MÁRCIUS 30. MÁRCIUS 20. ÁPRILIS 20. 2013. MÁJUS 9-10.
2013. MÁJUS 9-10. A JELENTKEZÉS MÁRCIUS 20. A DOLGOZAT KIVONATÁNAK MÁRCIUS 30. HATÁRIDEJE: LEADÁSI HATÁRIDEJE: A DOLGOZAT LEADÁSÁNAK HATÁRIDEJE: ÁPRILIS 20. PÁLYÁZHATÓ SZAKOSZTÁLYOK: Angol nyelv és irodalom
55 345 01 0010 55 04 Külgazdasági üzletkötő Kereskedelmi menedzser
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A tanulóknak a záródolgozatot az alábbi tartalmi, szerkesztési, terjedelmi elıírások figyelembevételével kell összeállítaniuk:
ZÁRÓDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉNEK ELİÍRÁSAI, HATÁRIDİK IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2359-06 Az idegenforgalmi vállalkozások hatékony mőködtetése
Szakdolgozatok és TDK dolgozatok formai követelményei
Szakdolgozatok és TDK dolgozatok formai követelményei Bioenergia tehetséggondozási műhely 1. előadás Összeállította: Prof. dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola Támogató: Oktatásért Közalapítvány, Felsőoktatási,
GYŐRI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT.. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI
GYŐRI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT.. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI GYŐR, 2015 1 1. BEVEZETÉS 1.1. A szakdolgozat célja A hallgató a szakdolgozatban bizonyítja
Szakdolgozat, diplomamunka írása, tartalmi és formai követelményei
Szakdolgozat, diplomamunka írása, tartalmi és formai követelményei 1 Összefoglaló A szakdolgozat, diplomamunka tudományos igényű alkotás, amellyel a végzős hallgató számot ad arról, hogy képes a választott
UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA
Utazás és turizmus középszint gyakorlati vizsga 1311 ÉRETTSÉGI VIZSGA UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Általános
ÚTMUTATÓ A DIPLOMADOLGOZAT, SZAKDOLGOZAT, ZÁRÓDOLGOZAT ÉS A HÁZI DOLGOZATOK KÉSZÍTÉSÉHEZ
ÚTMUTATÓ A DIPLOMADOLGOZAT, SZAKDOLGOZAT, ZÁRÓDOLGOZAT ÉS A HÁZI DOLGOZATOK KÉSZÍTÉSÉHEZ Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Sopron Hatályos: 2015. március 24-től Tartalomjegyzék 1.
ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK Hódmezővásárhely 2010. TARTALOMJEGYZÉK A szakdolgozat készítésének törvényi háttere, indoka
GYAKORLATI BESZÁMOLÓVAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI- ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK
GYAKORLATI BESZÁMOLÓVAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI- ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK A dolgozat mellékletekkel együtt maximum 20 oldal, melyet spirálkötéssel kell leadni. I. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK 1. A dolgozat
Eljárást megindító felhívás. a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail és honlap címe:
Eljárást megindító felhívás a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail és honlap címe: Hivatalos név és székhely: Oroszlány Város Önkormányzata, 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.,
A szakdolgozatok tartalmi, formai és értékelési követelményei az Egészségügyi szervező alapszakon. 2. Szakdolgozat témája, témavezető, konzulens
A szakdolgozatok tartalmi, formai és értékelési követelményei az Egészségügyi szervező alapszakon Hatályos: 2007. 12. 01-től Kiegészítés, a szakdolgozat elkészítésének általános rendjéről szóló, a Debreceni
Bevezető rész. 1. Általános rendelkezések TISZABURA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
Tiszabura Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2012.(XI. 29.) önkormányzati rendelete Tiszabura Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti- és Működési Szabályzatáról EGYSÉGES SZEKEZETBE
Szűrőprogramok Országos Kommunikációja. Kiemelt projekt Kedvezményezett: Országos Tisztifőorvosi Hivatal (TÁMOP 6.1.3)
Szűrőprogramok Országos Kommunikációja Kiemelt projekt Kedvezményezett: Országos Tisztifőorvosi Hivatal (TÁMOP 6.1.3) Szűrőprogramok Országos Kommunikációja A projekt átfogó célja: az egészségkommunikáció
55 810 01 0010 55 05 Gépipari mérnökasszisztens Mérnökasszisztens
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
BME Építészmérnöki Kar Tudományos Diákköri és Művészeti Konferencia 2016.
BME Építészmérnöki Kar Tudományos Diákköri és Művészeti Konferencia 2016. 2016. április 18. kedd 14 óra K.210. BME Építészmérnöki Kar Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 2016. évi nyitónap 2016.
Ipari parkok fejlődési lehetőségei:
Ipari parkok fejlődési lehetőségei: regionális gazdaságfejlesztés, innovációs folyamatok és klaszterek Szerkesztette: Buzás Norbert és Lengyel Imre JATEPress, Szeged 2002 Szerkesztette: Buzás Norbert Lengyel
Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvételét javasoljuk. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.
TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
SZENT ISVÁN EGYETEM GAZDASÁGI, AGRÁR- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR BÉKÉSCSABAI KÖNYVTÁRA ÜGYREND
SZENT ISVÁN EGYETEM GAZDASÁGI, AGRÁR- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR BÉKÉSCSABAI KÖNYVTÁRA ÜGYREND Békéscsaba 2013 A SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI, AGRÁR- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR BÉKÉSCSABAI KŐNYVTÁRÁNAK ÜGYRENDJE
Szent István Egyetem
Szent István Egyetem 12. melléklet A DOKTORI ÉRTEKEZÉS FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI 1. Az értekezés témája és célja A doktori értekezés témája egy olyan tudományos feladat, amelynek alapproblémája
MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám 979
MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám 979 Az emberi erõforrások minisztere 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelete a tanári felkészítés közös követelményeirõl és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeirõl
UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA
Utazás és turizmus középszint gyakorlati vizsga 0912 ÉRETTSÉGI VIZSGA UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Általános javítási
SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ Wesley János Lelkészképző Főiskola Szociális munka szak 2010 október TARTALOM I. BEVEZETŐ... 3 II. A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK RENDJE... 4 II. 1. Témaválasztás, leadás, felmentés...
A tanulóknak a záródolgozatot az alábbi tartalmi, szerkesztési, terjedelmi előírások figyelembevételével kell összeállítaniuk:
ZÁRÓDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉNEK ELŐÍRÁSAI, HATÁRIDŐK IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2359-06 Az idegenforgalmi vállalkozások hatékony működtetése
A szakdolgozatok tartalmi és formai követelményei
A szakdolgozatok tartalmi és formai követelményei A szakdolgozat tudományos igényű alkotás, amellyel a végzős hallgató számot ad arról, hogy képes a választott témájában elmélyült kutatást végezni, a szakirodalmi
A doktori disszertáció és szakdolgozatok kivitelezésének követelményrendszere
Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár Történelem és Filozófia Kar Filozófiai Doktori Iskola A doktori disszertáció és szakdolgozatok kivitelezésének követelményrendszere I. Felépítés, elrendezés: - Címlap
A K Ö N Y V T A R a ' T J D O N L ^ N Y I K U T A T Á S O K 1963/65* É V I P R O G R A M J A P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S
A K Ö N Y V T A R a ' T J D O N L ^ N Y I K U T A T Á S O K 1963/65* É V I R O G R A M J A Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A k ö n y v t á r t u d o m á n y i k u t a t ó m u n k a j e l e n t ő s é g
UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA
Utazás és turizmus középszint gyakorlati vizsga 1211 ÉRETTSÉGI VIZSGA UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Általános javítási
KOMPLEX KORTÁRSOKTATÓ KÉPZÉS 1 KÉPZÉSI REND
KOMPANIA ALAPÍTVÁNY 1092 Budapest, Ráday u. 50. Tel: 06 (1) 299-0471 www.kompania.hu kompania.alapitvany@gmail.com KOMPLEX KORTÁRSOKTATÓ KÉPZÉS 1 KÉPZÉSI REND 1. Általános rész: A képzési program megnevezése:
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 091-06/1 Egy professzionálisan kivitelezett, számítógépes prezentációval segített előadásban a szakdolgozat
Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban
Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem Immateriális javak a számviteli gyakorlatban A szerző a SZAKma 2012. novemberi számában a szellemi tőkével kapcsolatos hazai
KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Kereskedő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A Kereskedő mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Kereskedő mestervizsgára jelentkezéshez az
Szakdolgozat GYIK. Mi az a vázlat?
Szakdolgozat GYIK szerző: Pusztai Csaba, adjunktus, Közgazdaságtan és Jog Tanszék, EKF, Eger Mi az a vázlat? Elvárásként szerepel a GTI szempontrendszerében az, hogy az őszi félévben a szakdolgozó elkészítsen
Az Országos Mentőszolgálat humán erőforrás helyzete
Országos Mentőszolgálat Az Országos Mentőszolgálat humán erőforrás helyzete az egykor magas presztízsű munkahely az elmúlt évtizedben folyamatosan deklasszálódott, az elmúlt fél évtized folyamatos vezető
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2006.
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2006. TERVEZET! Tárgy: az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet módosításáról 2006. december ./2006. (... ) OKM r e n d e l e
a diplomamunka elkészítéséhez
Ú T M U T A T Ó a diplomamunka elkészítéséhez Debrecen 2016. Bevezetés A módszertani útmutató célja, hogy a diplomamunka tartalmi és formai követelményeit ismertesse, és egyben segítséget nyújtson a sikeres
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 11.8.2009 COM(2009) 424 végleges 2009/0117 (CNS) Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE a 2000/29/EK irányelvnek a laboratóriumi vizsgálatok végzésének átruházása tekintetében
Kiegészítő ajánlások a szakdolgozatírás formai és tartalmi követelményeihez
Kiegészítő ajánlások a szakdolgozatírás formai és tartalmi követelményeihez A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézete a szakdolgozatírás Gyógyszerésztudományi Karon elfogadott
MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára. 2016. február 8. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu
MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára 2016. február 8. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu A szakdolgozattal kapcsolatos információk elérhetősége ETR Dokumentumok/ MOME Dokumentumok/
MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható
MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN
145 SÁRÁNDI TAMÁS MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN L. Balogh Béni: Küzdelem Erdélyért. A magyar román viszony és a kisebbségi kérdés 1940 1944 között, Akadémiai Kiadó, Budapest,
Regressziószámítás alkalmazása kistérségi adatokon
Lengyel I. Lukovics M. (szerk.) 2008: Kérdıjelek a régiók gazdasági fejlıdésében. JATEPress, Szeged, 264-287. o. Regressziószámítás alkalmazása kistérségi adatokon Szakálné Kanó Izabella 1 A lokális térségek
1. számú melléklet ÚTMUTATÓ A PÁLYAMUNKA ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
1. számú melléklet ÚTMUTATÓ A PÁLYAMUNKA ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Az IKTV pályamunka terjedelme a formai követelményeket figyelembe véve maximum 10 oldal lehet, mellékletek nélkül. A 50 MB-tól nem nagyobb méretű
Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT
Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS CÉLJA, TERJEDELME Cél: bebizonyítani, hogy adott munkahelyen képesek közgazdasági végzettséghez kötődő munkát ellátni Tartalom: szakmai
Vállalkozói ismeretek
2 Vállalkozói ismeretek 1. A vállalkozásról általában A vállalkozói és a vállalkozási tevékenység jellemzői. A vállalkozások és a vállalkozói döntések. A vállalkozások működési formái. A vállalkozási ötlet
Mentori kompetenciák, szerepek, tevékenységek egy vizsgálat tükrében
Kovács K.: Mentori kompetenciák, szerepek, tevékenységek egy vizsgálat tükrében 89 Kovács Krisztina Mentori kompetenciák, szerepek, tevékenységek egy vizsgálat tükrében A tanulmány a Magyarországon folyó
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 16.7.2008 COM(2008) 399 végleges 2008/0151 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE az energiával kapcsolatos termékek környezetbarát
Az állásfoglalás a következő fontosabb megállapításokat tartalmazza: Az e-kereskedelem nemzetközi, és nem szorítható az EU határai közé.
Az állásfoglalás a következő fontosabb megállapításokat tartalmazza: Az e-kereskedelem az internet egyik létfontosságú területe, és a belső piacra vonatkozó EU 2020 stratégiában foglalt célok megvalósításának
MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG
MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG Vitális Sándor szakirodalmi nívódíj szabályzata (Az Ügyrend 8. melléklete) 2012. 1 1. A nívódíj célja és odaítélése 1. A Magyar Hidrológiai Társaság 1979-től Vitális Sándor
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2004. (X.01.) RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2004. (X.01.) RENDELETE a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával kapcsolatos közzétételi szabályokról Bátonyterenye
KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN
KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN Foglalkoztatáspolitika: problémák és megoldások (Csoba Judit Czibere Ibolya [szerk.]: Tipikus munkaerõ-piaci problémák atipikus megoldások, Kossuth Egyetemi Kiadó,
GONDOSKODÓ FIGYELEM TUDATOSSÁG
Optimized Suicide Prevention programs and their Implementation in EUROPE www.ospi-europe.com GONDOSKODÓ FIGYELEM TUDATOSSÁG Irányelvek a média öngyilkossággal kapcsolatos hírközlésére Hogyan előzhetik
TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM
11. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int
GYAKORNOKI SZABÁLYZAT
Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegségek Szakkórháza 6772 Deszk, Alkotmány u. 36. Tel: 62/571-511, Fax: 62/571-551 www.deszkikorhaz.hu GYAKORNOKI SZABÁLYZAT 2011. Mellkasi Betegségek Szakkórháza
xkir Tesztintézmény Egészségügy..SZAKMACSOPORT Mentőápoló..SZAKMA OKJ SZÁMA: 52 723 01 0000 00 00
xkir Tesztintézmény 999999 HELYI TANTERV Egészségügy..SZAKMACSOPORT Mentőápoló..SZAKMA OKJ SZÁMA: 52 723 01 0000 00 00!TanterviProgram.ervenyesseg1!!TanterviProgram.ervenyesseg2! 1 / MENTŐÁPOLÓ SZAKMAI
A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA
A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA Szerzők: Mező Ferenc Mező Katalin Lektorok: Szabó Edina Szilágyi Barnabás Schréder Veronika Első szerző e-mail címe: mezo.ferenc@ped.unideb.hu
PROGRAMKALAUZ KULTÚRA PROGRAM (2007 2013)
KULTÚRA PROGRAM Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség EURÓPAI BIZOTTSÁG PROGRAMKALAUZ KULTÚRA PROGRAM (2007 2013) Oktatási és Kulturális Fıigazgatóság http://ec.europa.eu/culture/index
A Tudományos Diákköri dolgozat tartalmi és formai követelményei
A Tudományos Diákköri dolgozat tartalmi és formai követelményei (1) A Tudományos Diákköri dolgozatnak tartalmaznia kell az áttanulmányozott irodalmat, valamint a vizsgálati módszer és a kapott eredmény