SZOCIÁLPOLITIKA MESTERSZAK
|
|
- Anna Király
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÁJÉKOZTATÓ a SZOCIÁLPOLITIKA MESTERSZAK keresztféléves indulásáról (2010. február 1.) Képzési forma Tagozat (N/L) Finanszírozási forma Ft/félév M N Támogatott M N Költségtérítéses M L Költségtérítéses Irányszám (fő) 10<19 10<30 Képzési idő (félév) 4 Felvételi követelmények Szakmai és motivációs beszélgetés A képzés célja A szociálpolitika mesterszakon olyan interdiszciplináris tudással és gyakorlattal rendelkező szakembereket képzünk, akik képesek a társadalmi problémák azonosítására, és a kezelésüket segítő stratégiai tervek készítésére, szociálpolitikai intézmény- és ellátórendszerek működtetésére, új szolgáltatások, jóléti rendszerek tervezésére, fejlesztésére. A hallgatók felkészülnek az egyes intézmények vezetésére, az ott folyó tevékenységek értékelésére, elemzésére. A foglalkoztatáspolitika szakirány programjában megismerik az innovatív projektek tervezésének és megvalósításának legfontosabb elemeit, a munkaerőpiaci folyamatok működésének törvényszerűségeit, és az új európai munkaerőpiaci, foglalkoztatáspolitikai modelleket. A képzés gyakorlatközpontú, melynek kereteit az önálló tervezési és elemzési feladatok, terepgyakorlatok, kutatómunka és a szociálpolitikai projektek jelölik ki. A mesterképzési szakon végzettek ismerik: a társadalom, a gazdaság, a politika, az állam és a jog működésének alapvető szabályszerűségeit, azoknak a tényezőknek a szerepét, amelyek gátolják fontos szükségletek kielégítését, az erőforrások méltányos és funkcionális elosztását, 1
2 az emberi és állampolgári jogok, valamint a társadalmi igazságosság érvényesülésének hatékony formáit, a szociálpolitika korszerű elméleteit és módszereit, a hazai és nemzetközi szociálpolitikai rendszerek működését, a szociálpolitikai intézmény- és eszközrendszer átalakításának lehetőségeit, az egészség- és nyugdíjbiztosítás alapvető elveit, a családtámogatási rendszereket, a kiegészítő biztosításokat, a szociális biztonság és a szociális védelem intézmény-, és ellátórendszereinek egymáshoz való viszonyát, arányait. A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak: a társadalmi folyamatok tudományos igényű és interdiszciplináris elemzésére, a szociálpolitikai tevékenység társadalmi-gazdasági hatékonyságának, társadalmi elfogadottságának mérésére és azoknak a tényezőknek az elemzésére, amelyek a szociálpolitikára hatást gyakorolhatnak, társadalmi szükségletek, problémák, kockázatok azonosítására és elemzésére, beavatkozási folyamatok és szakpolitikai döntések tervezésére, menedzselésére, megvalósítására, közösségek szervezésére és fejlesztésére, érdekeik képviseletére, szociális közigazgatási tevékenységre, szociális ellátórendszerek szervezésére, szociális intézmények fenntartói, illetve vezetői feladatainak ellátására, társadalmi szervezetek létrehozásában és működtetésében való közreműködésre, kutatási tervek kialakítására és menedzselésére, szakmai ismereteik átadására. 2
3 Karrierpálya, munkaerőpiaci lehetőségek A mesterfokozattal rendelkező szociálpolitikus szakemberek alkalmazása kiemelt jelentőségű az alábbi területeken: 1. Szociális szolgáltatások és közigazgatás Közigazgatási, illetve szociális intézmények és szolgáltatások működtetésében és stratégiai irányításában való részvétel, projektek, speciális szolgáltatások tervezése, fejlesztése, megvalósítása, non-profit szervezetek és szolgáltatások alapítása, működtetése. 2. A foglalkoztatáspolitika intézményrendszere A Foglalkoztatáspolitika szakirányt elvégzők jellegzetes munkaterületei: nemzetközi, kormányzati és önkormányzati szervezetek szociálpolitikai és foglalkoztatáspolitikai elemzést és döntés-előkészítést igénylő munkakörei; a szociális ellátórendszer és a munkaerőpiaci szolgáltató szervezetek döntéselőkészítő, programfejlesztő és irányítói munkakörei; munkavállalói érdekképviseletek és munkavállalási tanácsadó szervezetek döntéselőkészítő és irányító munkakörei; nagyvállalatok személyügyi döntés-előkészítő és vezetői munkakörei 3. Az Európai Unió háttérintézményei Magyarországon Az Európai Unió által fenntartott szervezetek, országos és regionális háttérintézmények, a programok tervezésével, menedzselésével, ellenőrzésével foglalkozó szervezetek munkakörei. 4. Társadalomtudományi kutatás, oktatói tevékenység A képzés további célja az oktatói/kutatói utánpótlás biztosítása a felsőoktatásban, ill. a szakirányú felnőttoktatásban (képzések, továbbképzések stb.), melyet a mesterképzést követő doktori program támogat. A végzett hallgatók bekapcsolódhatnak a hazai és nemzetközi kutatásokba is. A leendő kutatók feladata a politikai döntéshozatal számára szociálpolitikai jellegű háttéranyagok készítése, a szociálpolitikai tevékenységek társadalmigazdasági hatékonyságának, társadalmi elfogadottságának mérése, az egyes fejlesztési programok hatékonyságának és hatásának vizsgálata. 3
4 Képzési idő: 4 félév Nyelvvizsga-követelmény: A mesterfokozat megszerzéséhez egy államilag elismert, középfokú C típusú nyelvvizsga szükséges az Európai Unió hivatalos nyelveinek egyikéből vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány, illetve oklevél. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: okleveles szociálpolitikus (foglalkoztatáspolitika szakirány) A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok és a felvétel feltételei: a) Teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehető alapképzési szakok: (1) szociális munka (2) szociálpedagógia b) Meghatározott kreditértékek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: (1) szociológia (2) társadalmi tanulmányok (3) politológia Ezen szakok esetében a felvétel feltétele, hogy a hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek felsőoktatási törvényben meghatározott összevetése alapján elismerhető legyen 30 kredit a szociális munka és a szociálpolitika alapismereteiből. A hiányzó kreditmennyiség a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül is teljesíthető a Debreceni Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint. c) Meghatározott kreditértékek teljesítésével további figyelembe vehető alapképzési szakok: (1) további alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok (2) további, a felsőoktatásról szóló évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a Debreceni Egyetem kreditátviteli bizottsága elfogad. Ezen diplomák esetében a mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a jelentkezőnek, a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek felsőoktatási törvényben meghatározott összevetése alapján, elismerhető legyen 60 kredit a szociális munka, a szociálpolitika, a szociológia és a 4
5 jogtudomány alapismereteiből, ezen belül legalább 15 kredit a szociális munka témaköreiből és 15 kredit a szociálpolitika témaköreiből. A hiányzó legfeljebb 30 kredit a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül is teljesíthető a Debreceni Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint. Jelentkezési határidő: november 15. A képzés kezdete: február 1. A felvételi szakmai és motivációs beszélgetés: A felvételi beszélgetés a jelentkező eddigi szakmai életútját, érdeklődését, motivációját és teljesítményeit vizsgálja. A vizsga középpontjában a jelentkező kreatív problémamegoldó képessége, szakirodalmi olvasottsága, szakmai tájékozottsága, kutatási érdeklődése és tapasztalatai állnak. Ajánlott irodalmak a felvételi beszélgetéshez: 1. Zombori Gyula: A szociálpolitika alapfogalmai. ELTE Szociálpolitika és Szociális Munka Tanszék és a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület könyvsorozata, bármelyik kiadás 2. Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest, Castel, Robert : A szociális kérdés alakváltozásai. Max Weber Alapítvány, Wesley Zsuzsanna Alapítvány, Kávé Kiadó, Budapest old. 4. Babusik Ferenc: A romák foglalkoztatási diszkriminációja a munkaerőpiacon. Esély 2008/ old. 5. R. Castel: A hátrányos megkülönböztetés Esély 2008/ G. Esping-Andersen: Ismét a Jó Társadalom felé? Esély 2006/ old. 7. A. Jackson: Miért nem kell választanunk a társadalmi igazságosság és a gazdasági növekedés között? Esély 2007/ old. 8. Scharle Ágota: Foglalkoztatás, intézményrendszer és foglalkoztatáspolitika In: Társadalmi Riport 2008 TÁRKI, Budapest old. Pontszámítás: Mesterképzésben legfeljebb 100 pont szerezhető, mely tartalmazza a többletpontokat is. Azon jelentkezők számára, akiket előnyben részesítés illet meg, jogcímenként külön-külön kell meghatározni a maximálisan kapható pontokat. Az összes jogcímet figyelembe véve az előnyben részesítendők többletpontja nem lehet több 10 pontnál és nem lehet kevesebb 1 pontnál. 5
6 Felvételi pontok: Felvételi szakmai és motivációs beszélgetés: 75 pont Oklevél minősítése: 15 pont (minősítés x 3) Többletpontok: max.10 pont a) Előnyben részesítés: o Fogyatékosság: 2 pont o Gyermekgondozás: 1 pont o Halmozottan hátrányos helyzet: 2 pont o Hátrányos helyzet: 1 pont b) Második nyelvvizsga felsőfokú C: 3 pont c) Második nyelvvizsga középfokú C: 2 pont d) Harmadik nyelvvizsga felsőfokú C: 5 pont e) Harmadik nyelvvizsga középfokú C: 3 pont f) Kiemelkedő szakmai teljesítmény o Pro sciencia aranyérem: 5 pont o OTDK 1. helyezés: 3 pont o OTDK 2. helyezés: 2 pont o OTDK 3. helyezés: 1 pont Felvételi döntés: A felvételis szakmai és motivációs beszélgetést lefolytató bizottság javaslata alapján, a felvételi döntést a Kar Felvételi Bizottsága hozza meg és a határozatról a jelentkező írásbeli értesítést kap. A felvételivel kapcsolatban további kérdések esetén érdeklődni lehet: Telefonon: / en: czibere.ibolya@dragon.unideb.hu Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszéke 6
MARKETING MESTERKÉPZÉS. 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
MARKETING MESTERKÉPZÉS 1. A mesterképzési szak megnevezése: marketing 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint: mesterfokozat
PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR Intézmény elérhetősége: 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11.Honlap: http://www.uni-nke.hu A Kar elérhetősége: 1101
DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR POLITIKATUDOMÁNYI ÉS SZOCIOLÓGIAI INTÉZET SZOCIOLÓGIA ÉS SZOCIÁLPOLITIKA TANSZÉK KÉRELEM
DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR POLITIKATUDOMÁNYI ÉS SZOCIOLÓGIAI INTÉZET SZOCIOLÓGIA ÉS SZOCIÁLPOLITIKA TANSZÉK KÉRELEM SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPISMERETEK 50 KREDITPONTOS DIFFERENCIÁLT SZAKMAI ISMERETEK
PTE KTK MSC-TANTERV GAZDASÁGTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ TELJES MUNKAIDŐS (NAPPALI) KÉPZÉS MSC 2014 MESTERSZAK. Pécs, 2016.
PTE KTK MSC-TANTERV GAZDASÁGTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ MESTERSZAK TELJES MUNKAIDŐS (NAPPALI) KÉPZÉS MSC 2014 Pécs, 2016. Utolsó módosítás: 2016-04-20 Gáspár Tamás 1. Alapvető jellemzők
DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR
DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR KÖRNYEZET- ÉS VEGYÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK A Környezetmérnöki MScszak bemutatkozása A környezetmérnök, a jövő biztosítéka! DE DEBRECENI EGYETEM 14 Kar MK MŰSZAKI KAR A RÉGIÓ MŰSZAKI
Gépészmérnöki mesterképzési szak. képzési és kimeneti követelményei
Gépészmérnöki mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A mesterképzési szak megnevezése: gépészmérnöki (Mechanical Engineering) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és
ELŐKÉSZÍTÉS-TECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények
ELŐKÉSZÍTÉS-TECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények 1. A mesterképzési szak megnevezése: előkészítés-technikai mérnöki (Process Engineering). A mesterképzési szakon szerezhető
Geográfus mesterképzési szak. képzési és kimeneti követelményei
Geográfus mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A mesterképzési szak megnevezése: geográfus (Geography) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben
2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
1. A mesterképzési szak megnevezése: környezetmérnöki 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint: mesterfokozat (magister,
VEGYÉSZ MSc. mesterképzés
VEGYÉSZ MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte meg működését,
NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK
Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK nevelési és oktatási kutatások kora gyermekkor
Felvételi tájékoztató
Az álmaid kavarodnak most a levegőben, itt suttognak, keringenek az oszlopok között és Rád várnak. Mert az álmok tartanak életben minket. Persze van úgy, hogy olyan messze járnak, hogy magunkban emlékké
HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA FELVÉTELI SZABÁLYZAT
HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2009 2 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések... 3 II. A főiskolára történő jelentkezés feltételei... 3 III. A
5. NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: neveléstudományi 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint
5. NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: neveléstudományi 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:.
PÉNZÜGY MESTER SZAK. 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
1. A mesterképzési szak megnevezése: pénzügy PÉNZÜGY MESTER SZAK 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint: mesterfokozat
Csomagolástechnológus szakmérnök és szakember képzés. Dr. Koltai László Óbudai Egyetem
Csomagolástechnológus szakmérnök és szakember képzés Dr. Koltai László Óbudai Egyetem Felsőfokú képzések Felsőfokú végzettségi szintek: FOSZK, BSc, BA, MSc, MA, Szakképzettség: pl. könnyűipari mérnök,
MSc Iránytű. Szent István Egyetem. Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar. 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. Tel.: 06-28/522-059
Szent István Egyetem Mezőgazdaság és Környezettudományi Kar 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. Tel.: 0628/522059 Email: tanulmanyi@mkk.szie.hu www.mkk.szie.hu 2015/ 2016 MSc Iránytű Jegyzetek Köszöntő A Szent
A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI. 1. A mesterképzési szak megnevezése: a Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott szakmegnevezés
KÖNYVTÁROSTANÁR OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSI SZAK (8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS
A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:
Vállalkozásfejlesztés MSc szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag
Budapest, 2006. szeptember
TERVEZET! (honlapra) Tárgy: miniszteri rendelettervezet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet módosításáról Budapest, 2006. szeptember
2013-tól felvett hallgatóknak. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható
KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirány : latin
KLASSZIKA-FILOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirány : latin Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: bölcsészettudomány mester nappali
289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet
289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről A Kormány a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.)
PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS. Képzések Magyar nyelvű képzéseket az alábbi MSc szakokon indítunk
PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS Képzések Magyar nyelvű képzéseket az alábbi MSc szakokon indítunk 1. Agrármérnöki Mester Szak 2. Növényorvosi Mester Szak Feltételek Összesen 100 hallgató vehet részt
TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ
TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2011/2012. tanév TANÁR - JÁTÉK- ÉS SZABADIDŐ-SZERVEZŐ TANÁR mesterszak 3 félév 90 kredit NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szerkesztők: Dr. Patyi Gábor
Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről
Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA JELENTKEZÉSI DILEMMÁK A Z ÉRETTSÉGI ÉS A FELVÉTELI KAPCSOLATA BOLOGNAI RENDSZER FELVÉTELI A kétszintű érettségi néhány jellemzője
VALLÁSTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZETEK: Ókortudományi Intézet, Filozófia Intézet
VALLÁSTUDOMÁNY (MA) TANEGYSÉGLISTA (2015) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv =
PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat)
PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Alapképzések (nappali, levelező és távoktatási tagozat) Budapest, 2012. július Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK ALAPKÉPZÉS (BA/BSC) NAPPALI TAGOZAT...
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM /2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti
MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám 979
MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám 979 Az emberi erõforrások minisztere 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelete a tanári felkészítés közös követelményeirõl és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeirõl
ÉPÍTÉSZ MESTERKÉPZÉSI SZAK
ÉPÍTÉSZ MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: építész mesterképzési szak /Architecture (a képesítési jegyzékről szóló 139/2015 kormányrendelet 3. melléklet 147. szerint). 2. A mesterképzési
BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN
BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN A alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket
A JELENTKEZÉS ÉS A FELVÉTEL SAJÁTOS FELTÉTELEI
A JELENTKEZÉS ÉS A FELVÉTEL SAJÁTOS FELTÉTELEI TANÁRI MESTERSZAK: A képzés nappali tagozaton szakpárban, eredeti tanári szakképzettségek megszerzésére vonatkozó formában indul, alapképzési diplomával rendelkezők
DEBRECENI EGYETEM. Népegészségügy: Kar. Komplex rehabilitáció mesterszak (MSc)
DEBRECENI EGYETEM Népegészségügy: Kar Komplex rehabilitáció mesterszak (MSc) Komplex rehabilitáció mesterszak Szerezhető fokozat: mesterfokozat (master; MSc) Szerezhető szakképzettség: okleveles rehabilitációs
A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK. Alapfogalmak
KRE TVSz 10. függelék 2012.05.10. A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK 10. FÜGGELÉK 1. Tanári szakképzettség ciklusokra bontott, osztott képzésben, mesterfokozatot nyújtó tanári mesterszakon
OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS. Dr. Csorba Péter Dr. Pusztai Gabriella
Szakfelelős: A pedagógiaipszichológiai modul felelőse: Szakfelelősök: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Dr. Csorba
51/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről
51/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a doktori képzésről és a doktori fokozatszerzésről A Kormány a felsőoktatásról szóló, többször módosított, 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 30. -ának (1)-(3)
Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Nappali tagozat
Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási gazgatási Mesterszak Nappali tagozat S.sz. Tárgykód Tárgy megnevezése Fé lé v 1. GTK Stratégiai menedzsment 2. GTK Stratégiai menedzsment 3. AJPJT510M
Föld, víz, levegő, élettér
DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR KÖRNYEZET- ÉS VEGYÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK A környezetmérnöki MSc szak bemutatkozása Föld, víz, levegő, élettér DE DEBRECENI EGYETEM 15 Kar MK MŰSZAKI KAR A RÉGIÓ MŰSZAKI KÉPZŐHELYE
Meghirdetett képzések 2013 februári kezdéssel
Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Intézmény elérhetősége ELTE IK-TTK Felvételi Iroda Cím: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, 1.83 Telefonszám: (1) 372-2566 E-mail: ttkto@ludens.elte.hu
Szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdász, számvitel szakon
Számvitel MA szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik a nemzetközi összehasonlításban versenyképes, korszerű elméleti és gyakorlati ismeretanyag elsajátítását követően képesek a gazdálkodó egységek
SZOCIOLÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK
SZOCIOLÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: szociológia Képzési terület, képzési ág: társadalomtudományi, társadalomismeret Képzési ciklus: alap Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős
Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Levelező tagozat
Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási gazgatási Mesterszak Levelező tagozat S.sz. Tárgykód Tárgy megnevezése Fé lé v Óra/ félév Szám onké rés Kr. érték 1. GTK Stratégiai 1. 10 K 3 2. GTK
HITÉLETI SZAKOK I. VALAMENNYI EGYHÁZI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY TEKINTETÉBEN 1. KATEKÉTA-LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉSI SZAK
HITÉLETI SZAKOK I. VALAMENNYI EGYHÁZI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY TEKINTETÉBEN 1. KATEKÉTA-LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: katekéta-lelkipásztori munkatárs (Catechist-
PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS
PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS Képzések Magyar nyelvű képzéseket az alábbi MSc szakokon indítunk 1. Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök 2. Agrármérnök 3. Növényorvos 4. Mezőgazdasági biotechnológus
Továbbtanulási és pályaválasztási stratégiák
Továbbtanulási és pályaválasztási stratégiák Mihály György egyetemi tanár BME Természettudományi Kar http://dept.phy.bme.hu Felsőoktatási rendszer Döntési pontok Választási lehetőségek Életpálya modellek
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal megalakulása, felépítése, működése. Farkas István főosztályvezető Befektetés Ösztönzési Főosztály
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal megalakulása, felépítése, működése Farkas István főosztályvezető Befektetés Ösztönzési Főosztály Magyar Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat felépítése 2012. január 1. Magyar Kormány
GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT
SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2015. OKTÓBER 2 Bevezetés A Szent István
ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND
ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének
2019-től nappali tagozatra felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF= egyéni felkészülés D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv =
2019-től levelező tagozatra felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv
Székesfehérvári felsőoktatási képzések
Székesfehérvári felsőoktatási képzések Corvinus Egyetem Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Két egyetemmel való együttműködés célja: a meglévő munkaerőhiányt csökkentsük, és a vállalatok által jelzett
EGY LÉPÉS A KIVÁLÓSÁG IRÁNYÁBA KARBANTARTÁSI SZAKMENEDZSER Gaál Zoltán Balogh Ágnes Bognár Ferenc
EGY LÉPÉS A KIVÁLÓSÁG IRÁNYÁBA KARBANTARTÁSI SZAKMENEDZSER Gaál Zoltán Balogh Ágnes Bognár Ferenc Előzmények és a képzés indoklása: A karbantartás problémája attól kezdve kíséri végig a munkát végző embert,
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT
TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ AZ ALAPKÉPZÉSI TANULMÁNYAIKAT 2014 SZEPTEMBERÉBEN MEGKEZDŐ HALLGATÓK RÉSZÉRE: CSECSEMŐ ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, NAPPALI TAGOZAT Szerkesztette: Mészárosné Dr. Darvay Sarolta Technikai
EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT
ZRÍNYI MIKLÓS 5. számú melléklet a ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. számú példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2011 - TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET... 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...
CSILLAGÁSZ MSc. mesterképzés
CSILLAGÁSZ MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte meg működését,
SZOCIÁLPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK
SZOCIÁLPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: foglalkoztatáspolitika szakirány Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudományi Képzési ciklus: mester Képzési forma (tagozat): nappali A szakért
Előterjesztés. A PTE BTK Kari Tanácsa.. ülésére 2007. április 18. Tárgy: A Szociológia MA szak szakindítási kérelmének elbírálása.
Előterjesztés A PTE BTK Kari Tanácsának. ülésére 2007. április 18. Előterjesztő: Dr. Szijártó Zsolt a Professzió Bizottság elnöke Tárgy: A Szociológia MA szak szakindítási kérelmének elbírálása. Előzmények:
ÁPOLÁS MESTERSZAK SZAKI TÁJÉKOZTATÓ
DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR ÁPOLÁS MESTERSZAK SZAKI TÁJÉKOZTATÓ Hatályos: 2015. szeptember 1-től ÁPOLÁS MESTERSZAK KÉPZÉSI PROGRAM Hatályos: 2015. szeptember 1-től 2 ÁPOLÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított
Tantárgyi program. 7. Az oktatás személyi feltételei: Oktató: Dr. Szigeti Orsolya egyetemi docens
Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AVM_VLD105-K 4település és térségmarketing 2. A neve, beosztása: 3. Szak megnevezése: Vidékfejlesztés, Levelező tagozat 4. A tantárgy típusa: A 5. A tantárgy
A DI minőségbiztosítása
1. Az Állatorvos-tudományi Doktori Iskola 1.1. Küldetésnyilatkozata A DI minőségbiztosítása A ÁOTDI a Szent István Egyetem szervezetébe integrált felsőoktatási intézmények adta lehetőségek keretei között
TANEGYSÉGLISTA (MA) MŐVÉSZETTÖRTÉNET MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL:
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható
I. A Doktori iskola megnevezése: Politikatudományi Doktori Iskola. A képzésért felelős kar megnevezése: Állam- és Jogtudományi Kar
I. A Doktori iskola megnevezése: Politikatudományi Doktori Iskola Tudományág: Politikatudomány Képzési forma: doktori (PhD) képzés Képzési cél: tudományos fokozat szerzésére felkészítés, felsőoktatási
A MISKOLCI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZATA. Miskolc, 2007.
A MISKOLCI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZATA Miskolc, 2007. 1.1.26. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZATA A Miskolci Egyetem Szenátusának 32/2007. sz. határozata. Készült 200 példányban.
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
KLINIKAI LABORATÓRIUMI KUTATÓ MESTERKÉPZÉSI SZAK (MSc)
DEBRECENI EGYETEM ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR KLINIKAI LABORATÓRIUMI KUTATÓ MESTERKÉPZÉSI SZAK (MSc) 2012/2013-ES TANÉV Debrecen, 2012 Felelős kiadó: Dr. Csernoch László
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉS. 1. A mesterképzési szak megnevezése: regionális és környezeti gazdaságtan
REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉS 1. A mesterképzési szak megnevezése: regionális és környezeti gazdaságtan 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben
Befogadó iskola a szakképzésben. 2012. október 17.
Befogadó iskola a szakképzésben 2012. október 17. Az SNI-tanulók fogadásának iskolai története Neumann János Számítástechnikai SZKI 1988: intézmény alapítása, számítástechnikai profil 1991: első vak tanuló
Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató
2016 2017 Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató Debreceni Református Hittudományi Egyetem Károli Gáspár Református Egyetem Pápai Református Teológiai Akadémia Sárospataki Református Teológiai
2017-től levelező tagozatra felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv
SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR
1 SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Miért minket válasszon? Mert nálunk 3,5 ill. 4 év alatt a hallgatók szakmát tanulnak, mellyel mesterképzés nélkül is el tudnak helyezkedni. Mert képzéseink
MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható
Banki szakirány. 1. A szakirány előzményei a Szolnoki Főiskolán
Banki szakirány 1. A szakirány előzményei a Szolnoki Főiskolán A Szolnoki főiskola pénzügy és számviteli képzési területen nem rendelkezik jelentős hagyományokkal, hiszen az alapszak a 2006/2007-as tanében
Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola VÁM-, JÖVEDÉKI- ÉS TERMÉKDÍJ ÜGYINTÉZŐ szakképzése a legjobb választás?
Miért az EFEB Üzleti Szakképző Iskola VÁM-, JÖVEDÉKI- ÉS TERMÉKDÍJ ÜGYINTÉZŐ szakképzése a legjobb választás? VÁRUNK TÉGED IS A 2016. SZEPTEMBERÉBEN INDULÓ OSZTÁLYUNKBA! Leérettségiztél, de nem sikerült
KÉRELEM SZAKIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ÉS INFORMATIKUS AGRÁRMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK INDÍTÁSÁRA
DEBRECENI EGYETEM MAB kérésére módosított végleges KÉRELEM SZAKIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ÉS INFORMATIKUS AGRÁRMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK INDÍTÁSÁRA - Agrár képzési terület - Debrecen 2013. november Tartalom:
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KÉMIA DOKTORI ISKOLÁJÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KÉMIA DOKTORI ISKOLÁJÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. a) A doktori iskola adatai: Neve: Kémia Doktori Iskola Tudományterülete: természettudomány Tudományága: kémiai tudományok
ANGOL NYELVŰ MESTERKÉPZÉS
Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: ANGOL NYELVŰ MESTERKÉPZÉS ÉS POSZTGRADUÁLIS KÉPZÉS MF 12-NK Készítette: Átvizsgálta: Jóváhagyta: Nagy-Belgyár Zsuzsa
TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK)
TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK) Gyöngyös 2014. január 6. 1. FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSBEN MEGHIRDETÉSRE KERÜLŐ SZAKOK A képzési
Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről
Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről AZ ÚJ FELSŐOKTATÁSI TÖRVÉNY KONCEPCIÓJA A vitaülést az ELTE TTK-n 2010. december 17-én rendezte az ELFT. A vitát Patkós András szervezte, Kertész
A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN
A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem
MAGYARTANÁR MESTERSZAK
MAGYARTANÁR MESTERSZAK Jelentkezés benyújtása: Országos Felsőoktatási Információs Központ OFIK 1380 Budapest, Pf. 1190 Jelentkezési határidő: 2014. február 15. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi
Miskolci Egyetem. Állam- és Jogtudományi Kar
Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Kar Az Állam- és Jogtudományi Kar 1980-as alapításának elsődleges célja a regionális jogászhiány megszüntetése és a jogászutánpótlás
20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 -
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 - I. fejezet 2 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 Alapképzés...3
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
Nyírségi Szakképzés-szervezési Társaság létrehozása. TÁMOP 2.2.3.-07/2-2F-2008-004 projekt TISZK rendszer továbbfejlesztése
Nyírségi Szakképzés-szervezési Társaság létrehozása TÁMOP 2.2.3.-07/2-2F-2008-004 projekt TISZK rendszer továbbfejlesztése Nyírségi Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZABÁLYZATAI Ikt.szám: 464/1300/1-2/2011. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1-3. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt szövege Debrecen 2012. január
Felvételi 2016 Felvételi tájékoztató 2016
Felvételi 2016 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2016. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2016. január 31-ig Felvételi tájoló 2016. (Felvi-rangsorokkal)
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék
PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK
Győri Kovács Margit. Ötvös, fémműves 5év 29 1 Üvegműves 5 év 13 SZAKKÖZÉPISKOLA Népi kézműves (Faműves, 3 + 2 év 21 fajátékkészítő)
Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakközépiskola és Szakiskola 9024 Győr, Répce u. 2. Telefon: 96/428-033, Fax: 411-056 E-mail:
Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Közgazdaságtudományi Kar Melléklet 1,2,3,4,5,6,7 I. Közgazdasági-, közgazdasági szakos közgazdász tanár-, nemzetközi kapcsolatok-, pénzügyi és gazdaságmatematikai elemző
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata Pécs 2006. 2016. április 21. napjától hatályos változat A Pécsi
Az oktatási miniszter. 15/2006. (IV. 3.) OM rendelete. az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről
Az oktatási miniszter 15/2006. (IV. 3.) OM rendelete az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 153. -a (2) bekezdésének b)
Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően
SZOCIÁLPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK
Indított specializációk: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: SZOCIÁLPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK foglalkoztatáspolitika specializáció
A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM IDEGEN NYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK NYELVI ZÁRÓVIZSGA SZABÁLYZATA
A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM IDEGEN NYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK NYELVI ZÁRÓVIZSGA SZABÁLYZATA a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 107. (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján
PANNON EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT
A Szenátus elfogadta: 2013. július 23. A határozat száma: 312/2012-2013. (VII. 23.) Szenátus határozat Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. A szabályzat karbantartásáért felelős: EDHT elnöke TARTALOMJEGYZÉK
NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK
NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó gazdaság és gazdálkodás
A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója
A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK Az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke: Dr. Pósfai Mihály akadémikus, egyetemi tanár Oktatási