Felvételi tájékoztató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Felvételi tájékoztató"

Átírás

1

2 Az álmaid kavarodnak most a levegőben, itt suttognak, keringenek az oszlopok között és Rád várnak. Mert az álmok tartanak életben minket. Persze van úgy, hogy olyan messze járnak, hogy magunkban emlékké hazudjuk őket, de feladni értelmetlen megalkuvás lenne, az álmokért érdemes legyőzni a félelmet, sőt néha önmagunkat is, mert ha hiszel az emberekben és a Sorsban, előbb fogod megismerni az előtted álló utat, mint hogy ráléptél volna. 2

3 Kedves leendő Gólya! Örömmel tölt el, hogy felvételi tájékoztatónk böngészésekor az AVK dékánjának köszöntő-hívó szavait is elolvasod. Karunk a Debreceni Egyetem legrégebbi hagyományait ápoló, ugyanakkor egyik legfiatalabb szervezeti egysége. A 2002-ben alakított kar sokszínű képzésében a gazdálkodás területéhez kapcsolódó ismeretkörök (pénzügy, számvitel, kereskedelem, marketing, turizmus, vendéglátás, agrobusiness, vidékfejlesztés, informatika, szakigazgatás) oktatását-kutatását-fejlesztését tűzte zászlajára. Pályaválasztásodban segíthet az a tény, hogy szakjainkon végzett hallgatóink biztos megélhetést, munkahelyet találnak egyetemi éveik után. Képzésünk sokrétű, az informatikai statisztikus és gazdasági tervező felsőfokú szakképzés (kétéves szak) elvégzése után akár már dolgozhatsz is. A középiskola elvégzését követően 2 BSc (Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, Informatikus és szakigazgatási agrármérnöki), és 3 BA (Pénzügy és számvitel, Kereskedelem és marketing, Turizmus-vendéglátás) alapszakunk közül is választhatsz. A hétszemeszteres alapszakokat követően az egy-egy speciális területet lefedő MSc/MA (más szóval mester-) szakjainkon tanulhatsz tovább. Nyilván ez most még messze áll Tőled. Ám a hónapok/évek nagyon gyorsan telnek - főleg az egyetemen töltött periódus alatt - és mire felfigyelsz a sűrű hétköznapok, a zh-k és a vizsgák forgatagából, egyszer csak ott tartasz, hogy komoly döntést kell hoznod az előtted álló nagybetűs élet megalkotásával kapcsolatban. Ha figyelemmel kíséred a híreket, a körülötted zajló eseményeket, Te is láthatod, hogy a gazdasági-vidékfejlesztési-informatikai ismeretek a mai világban már szinte sehol sem nélkülözhetők, és a szakigazgatásban is számos új munkahely alakul folyamatosan. Másoddiplomás képzés formájában több szakirányú továbbképzési szakot is hirdet intézményünk. A doktori fokozat megszerzése pedig a hallgató egyik legnagyobb célkitűzése lehet, jelenleg hozzávetőlegesen harmincan végzik tudományos-kutató munkájukat Karunkon, és persze nem kizárt, hogy néhány év múlva Te is benne lehetsz ebben a csapatban. Nyilván hosszú felkészülés, és kitartó munka kell addig, amíg eljutsz erre a szintre, de az egyetemi élet nemcsak az éjszakába nyúló tanulásról és a hosszas információgyűjtésről szól. Sokkal inkább szól az újonnan köttetett barátságokról, egy 3

4 újfajta világszemlélet megismeréséről, a középiskolától merően eltérő életformáról és persze arról, hogy az általad választott szakirányban jártasan, gyakorlatiasan tudj mozogni. Szinte biztos vagyok abban, hogy nem fogsz csalódni, ha valamelyik általunk ajánlott szakot választod szakmai előmeneteled, karrierépítésed, vágyaid megvalósítása színteréül. A lehetőségek szinte korlátlanok, itthon is és külföldön is egyaránt igyekszünk a legjobbat nyújtani hallgatóink számára. Remélem, 2009 szeptemberében személyesen üdvözölhetlek az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar legfrissebb hallgatóinak táborában! Eredményes tanévet és sikeres érettségit kívánok Neked! Debrecen, november 18. Prof. Dr. habil. Nábrádi András egyetemi tanár, az AVK dékánja 4

5 Néhány szó a lineáris képzési rendszerről Az új rendszerben a felsőfokú szakképzést (FSZ képzés, képzési idő 4 félév, amely az alapképzésben beszámítható) követő első képzési szint az alapképzés ( Bachelor vagy baccalaureus - BA, BSc,), mely 6-8 féléves. Az alapfokozatot nyújtó első ciklus a munkaerőpiacon hasznosítható szakmai ismereteket ad a végzés utáni elhelyezkedéshez, egyúttal megfelelő elméleti alapozást is nyújt az adott szakterületen a tanulmányok azonnali vagy későbbi, néhány éves munkavégzést követő folytatásához, a mesterfokozat megszerzéséhez. A mesterképzés ( Master vagy magister MA, MSc) 2-4 féléves, s ennek szintén két kimenete van: a munkaerőpiac, illetve a doktori képzés, amely a tudományos fokozat megszerzésére készít fel, és e képzési piramis csúcsát jelenti. A szakirányú továbbképzésben másoddiplomás szakképzettség szerezhető: a képzési idő legalább 2, legfeljebb 4 félév. A doktori képzés - PhD, DLA: a képzési idő 6 félév. Forrás: Oktatási Minisztérium Doktori képzés 6 félév munkaerőpiac szak szak szak szak 2-4 félév mesterképzés szak szak szak 6-8 félév alapképzés szak felsőfokú szakképzés 4 félév 5

6 szakok 6

7 a szakok bemutatása A karon elsősorban a gazdasági élet szélesebb területén is alkalmazható ökonómiai jellegű képzés folyik. Karunk a pénzügy, számvitel, kereskedelem, marketing, turizmus, vendéglátás, gazdálkodás, vidékfejlesztés, informatika és szakigazgatás tudományterületein folyó szakemberképzéssel a jelenkor kihívásainak igyekszik megfelelni. Karunkon 5 új típusú alapszakon (Pénzügy és számvitel, Kereskedelem és marketing, Turizmus-vendéglátás, Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök, Informatikus és szakigazgatási agrármérnök) indítjuk képzéseinket és megmarad a kétéves informatikai statisztikus és gazdasági tervező felsőfokú szakképzés is. A 2009/2010. tanévben már 4 mesterszakokon is várjuk a felsőfokú diplomával rendelkezőket, Emberi erőforrás tanácsadó, Számvitel, Vállalkozásfejlesztés és Vidékfejlesztési agrármérnök mesterszakon. Felsőfokú szakképzés Végzettségi szint: felsőfokú szakképzés A képzési idő: 4 félév Szakképzettség: informatikai statisztikus és gazdasági tervező Főbb tantárgyak: gazdasági alapismeretek, viselkedéskultúra, informatikai alapismeretek, informatikai ismeretek modul, statisztikai ismeretek modul, közgazdaságtani ismeretek modul, vállalkozási ismeretek modul, idegen nyelv modul Továbbtanulási lehetőségek: A szakképzés biztosítja, hogy a szakképesítést jó eredménnyel megszerzők alapképzésben (BSc, BA) folytathatják tanulmányaikat. A tanulmányaik folytatása esetén kérhetik ezen képzés keretén belül tanult tárgyak beszámítását. Alapszakok Kereskedelem és marketing alapszak Végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor, rövidítve: BA) Szakképzettség: közgazdász kereskedelem és marketing alapszakon Szakképzettség angol nyelvű megjelölése: BA in Commerce and Marketing Képzési idő: 7 félév Főbb tantárgyak: matematika, statisztika, mikro- és makroökonómia, pénzügytan, világgazdaságtan, üzleti kommunikáció, menedzsment, gazdasági jog, vállalati gazdaságtan, vezetés és szervezés, számvitel és vállalati pénzügyek, nemzetközi kereskedelempoliti- 7

8 ka, gazdasági elemzés, üzleti szaknyelv, üzleti tervezés, marketing menedzsment, szolgáltatásmarketing, marketingkommunikáció, márkázás, marketingkutatás, online marketing, kereskedelemtan, kereskedelemtechnika, szállítmányozás, minőségmenedzsment, kereskedelmi jog, tőzsdei ismeretek Milyen területeken lehet elhelyezkedni, ha elvégzed a szakot? A diploma megszerzése után a végzettek jó eséllyel helyezkedhetnek el nagy- és kiskereskedelmi vállalkozások kereskedelmi és marketing területein, programszervező és szállítmányozó vállalkozásoknál, illetve bármely ágazathoz tartozó vállalkozás kereskedelmi és marketing területein, stb. Továbbtanulási lehetőségek: az adott képzési területhez tartozó valamennyi mesterszakon. Pénzügy és számvitel alapszak Végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor, rövidítve: BA) Szakképzettség: közgazdász pénzügy és számvitel alapszakon Szakképzettség angol nyelvű megjelölése: BA in Finance and Accounting Képzési idő: 7 félév Főbb tantárgyak: matematika, statisztika, informatika, mikro- és makroökonómia, nemzetközi gazdaságtan, vállalati gazdaságtan, marketing, menedzsment, üzleti kommunikáció, szaknyelv, környezet-gazdaságtan, EU-ismeretek, általános és gazdasági jogi ismeretek, pénzügytan, pénzügyi számítások és pénzügyi piacok, adózási ismeretek, vállalatértékelés, pénzügyi számvitel, vezetői számvitel, elemzés-ellenőrzés módszertana, üzleti tervezés, a pénzügyi és számviteli informatika, sajátos számviteli esetek elszámolására vonatkozó ismeretek Milyen területeken lehet elhelyezkedni, ha elvégzed a szakot? könyvelőként, controllerként, vállalati tervező-elemzőként, banki szakmában, pénzügyi szolgáltatások egyéb területein, vállalati szektorban pénzügyi és számviteli területen, az Európai Unió intézményeiben pénzügyi és számviteli területen, bármely ágazathoz tartozó vállalkozás gazdasági területein, stb. Továbbtanulási lehetőségek: az adott képzési területhez tartozó valamennyi mesterszakon. Karunk a szakra egyenes ágon épülő Számvitel mesterszakot is indít szeptemberétől. Turimus-vendéglátás alapszak Végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor, rövidítve: BA) Szakképzettség: közgazdász turizmus - vendéglátás alapszakon Szakképzettség angol nyelvű megjelölése: BA in Tourism and Catering Képzési idő: 7 félév Főbb tantárgyak: matematika, statisztika, informatika, mikro- és makroökonómia, nem- 8

9 zetközi gazdaságtan, pénzügytan, vállalati gazdaságtan, gazdasági jog, marketing, számvitel, menedzsment, üzleti kommunikáció, szaknyelv, környezet-gazdaságtan, Európai Uniós ismeretek, közigazgatás és szervezés, gazdaságtörténet, szociológia, pszichológia, filozófia, turizmus rendszere, vendéglátás, szállásadás, utazásszervezés, idegenforgalmi földrajz, közigazgatás és területfejlesztés, nemzetközi turisztikai kapcsolatok, turizmus marketing, turisztikai vállalkozások menedzsmentje, szakmai informatika. Milyen területeken lehet elhelyezkedni, ha elvégzed a szakot? A diploma megszerzése után a végzettek elhelyezkedhetnek nemzetközi és hazai szállodaláncokban, ill. egyéb szálláshelyeket üzemeltethetnek, utazási irodákban, az önkormányzatoknál turisztikai referensként, szakértőként, vendéglátó vállalkozásoknál, catering szolgáltatóknál, kongresszus- és rendezvényszervező vállalkozásoknál, turisztikai irányító szervezeteknél, de a kulturális és közlekedési ágazat kapcsolódó területein is. Továbbtanulási lehetőségek: az adott képzési területhez tartozó valamennyi mesterszakon. Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszak Végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BSc) Szakképzettség: gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök Szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Agrobusiness and Rural Development Engineer Választható szakirányok: agrárgazdasági, regionális- és vidékfejlesztési Képzési idő: 7 félév Főbb tantárgyak: gazdaságmatematika, informatika, közgazdaságtan, statisztika, gazdasági jog, közigazgatási alapismeretek, agrártermelés természettudományi alapjai, agrárismeretek, agrárgazdasági és vállalkozási ismeretek, regionális és vidékfejlesztési ismeretek, differenciált szakmai ismeretek Milyen területeken lehet elhelyezkedni, ha elvégzed a szakot? Az agrobusiness területén termelő, szolgáltató, kereskedelmi vállalkozások középvezetői szintjén, vidékfejlesztési hivatalokban, szaktanácsadó cégeknél, regionális és térségi menedzserként, stb. Továbbtanulási lehetőségek: az adott képzési területhez tartozó valamennyi MSC szakon. Informatikus és szakigazgatási agrármérnöki alapszak Végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BSc) Szakképzettség: informatikus és szakigazgatási agrármérnök (zárójelben megjelölve a szakirányt) Szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Agricultural Computing and Public Administration Manager 9

10 Választható szakirányok: informatika, szakigazgatási Képzési idő: 7 félév Főbb tantárgyak: matematika, statisztika, közgazdaságtan, agrártermelés természettudományi alapjai, EU intézményrendszere, agrár szakismeretek, közigazgatási és szakigazgatási ismeretek, agrárgazdasági és vállalkozási ismeretek, informatikai ismeretek, differenciált szakmai ismeretek Milyen területeken lehet elhelyezkedni, ha elvégzed a szakot? Az agrobusiness területéhez tartozó vállalkozások informatikai, igazgatási középvezetőiként, FVM hivatalokban, regionális és önkormányzati hivatalokban, az Európai Unió intézményeiben, stb. Továbbtanulási lehetőségek: az adott képzési területhez tartozó valamennyi MSC szakon. Mesterszakok A mesterképzésbe való felvétel feltételei: egyetemi, főiskolai, BSC/BA diploma A mesterképzésre jelentkezőknek a felvételi laphoz az alábbiakat kell csatolni: felsőfokú végzettséget igazoló oklevél másolata, nyelvvizsga bizonyítványok másolata, motivációs levél, oklevélmelléklet és azon tantárgyak hitelesített leírása, amelyeket a bemeneti kreditbeszámításnál (60, illetve 30 kredit) el akar fogadtatni (a tantárgy leírás nem kell: pénzügy és számvitel alapképzési szakokon végzettek és a Debreceni Egyetem AVK-n és KTK-n végzettek) Az eredeti oklevelet és a bizonyítványokat a felvételi szakmai beszélgetésen kell bemutatni. A tárgyévben végzettek felvétele az oklevél bemutatásáig feltételes. A jelentkezés elfogadása: A Kar Felvételi Bizottsága a benyújtott dokumentumok alapján megvizsgálja, hogy a jelentkező eleget tesz-e az előírt feltételeknek. A Kar értesíti a jelentkezőt a jelentkezés elfogadásáról vagy elutasításáról, s határozatában feltünteti az általa elismert kreditszámot. A jelentkező a határozat ellen 15 napon belül felülbírálati kérelemmel élhet, amelyet az Egyetem rektorához kell írásban benyújtania. A jelentkezés elfogadása esetén a Kar felvételi szakmai elbeszélgetésre hívja be a jelentkezőt. A felvételi szakmai elbeszélgetés két részből áll: a jelentkező általános szakmai tájékozottságának a megítélése (az elbeszélgetés témakörei a Kar honlapján tekinthetők meg), a jelentkező motivációjának, valamint eddigi szakmai tevékenységének felmérése (a jelentkező által beadott motivációs levél figyelembe vételével). 10

11 Pontszámítás: A felvételi pontok kiszámítása a tanulmányi pontok, a felvételi vizsga pontok és a többlet pontok összegzésével történik. A jelentkező teljesítményét 100 pontos rendszerben kell értékelni. A pontszámítás az alábbiak szerint történik: a felsőfokú végzettséget igazoló és a felvétel feltételei alapján elfogadott oklevél átlagának/minősítésének tízszerezése (max. 50 pont) a felvételi szakmai elbeszélgetés (max. 30 pont) motivációs elbeszélgetés (max. 10 pont) Többletpontok (max. 10 pont): º államilag elismert középfokú komplex középfokú nyelvvizsga - 4 pont º államilag elismert középfokú komplex szakmai vagy felsőfokú általános nyelvvizsga 6 pont º államilag elismert felsőfokú komplex szakmai nyelvvizsga 8 pont º emelt szintű OKJ-s végzettség 3 pont º felsőfokú OKJ-s végzettség 5 pont º TDK-n elért 1-3 helyezés 5 pont º OTDK-n elért 1-3 helyezés - 10 pont º a DE Tehetségprogramjának diplomamellékletével rendelkező hallgató (többletteljesítmény) 5 pont º előnyben részesítés címén max. 6 pont: hátrányos helyzetért 3 pont, halmozottan hátrányos helyzetért 6 pont, fogyatékossággal élő 6 pont, gyermekét gondozó 6 pont Felvételi döntés: A felvételi szakmai beszélgetést lefolytató bizottságok javaslatai alapján, a felvételi döntést a Kar Felvételi Bizottsága hozza meg és a határozatról a jelentkező írásbeli értesítést kap. Emberi erőforrás tanácsadó mesterképzési szak Végzettségi szint: mesterfokozat (magister, master; rövidítve: MA) Szakképzettség: okleveles emberi erőforrás tanácsadó Szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Master of Human Resources Counsellor Képzési terület: bölcsészettudomány Képzési idő: 4 félév Főbb ismeretkörök: foglalkoztatáspolitikai, közgazdasági ismeretek, speciális andragógia ismeretek, etika, kutatásmódszertan, szervezetpszichológia, szociálpszichológia, pályalélektan, tervezés elmélete, tanácsadás elmélete - gyakorlata, emberi erőforrással foglalkozó szervezetek felépítése jogállása, informatikai rendszerekkel támogatott tanácsadás, konfliktuskezelés módszerei, felnőttképzési szolgáltatások, foglalkozás speciális helyzetű csoportokkal, egyénekkel, 11

12 tanácsadási módszerek, pályaorientáció irányai az EU-ban, emberi erőforrás menedzsment, stb. A jelentkezéshez javasolt szakok: A teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: andragógia, emberi erőforrások alapképzési szakok, a felsőoktatásról szóló évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű személyügyi szervező, munkavállalási tanácsadó, művelődésszervező, egyetemi szintű művelődési és felnőttképzési menedzser, humán szervező szakok. A bemenethez szükséges, a szak képzési és kimeneti követelményeinek 11. pontjában meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati, a kereskedelem és marketing, az emberi erőforrások, a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, az üzleti szakoktató alapképzési szakok. A bemenethez szükséges kreditek teljesítésével vehetőkfigyelembe továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek öszszevetése alapján a Kar kreditátviteli bizottsága elfogad. A felvétel feltételei: A hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek - felsőoktatási törvényben meghatározott- összevetése alapján elismerhető legyen legalább 30 kredit, amelyből 10 kredit a bölcsész képzési területen, a közös stúdiumok ismeretei (filozófiatörténet, társadalomismeret, kommunikáció, informatika, könyvtárismeret); 20 kredit pedagógiai és/vagy pszichológiai ismeret. A hiányzó krediteket (max. 30 kredit) a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint kell megszerezni. Számvitel mesterképzési szak Végzettségi szint: mesterfokozat (magister, master; rövidítve: MSc) Szakképzettség: okleveles közgazdász számvitel mesterszakon Szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Master of Science in Accounting Képzési terület: gazdaságtudományok Képzési idő: 4 félév Főbb ismeretkörök: matematikai-statisztikai elemzés, kvantitatív döntési módszerek, vállalati pénzügyek, vállalkozások jogi környezete, kutatási módszerek, haladó vezetői 12

13 számvitel, pénzügyi kimutatások elemzése, haladó vállalati pénzügyek, pénzügyi instrumentumok számvitele, nemzetközi számviteli beszámolási rendszer, konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése, vállalkozások adózása és költségvetési kapcsolataik ellenőrzése, költség és teljesítmény elszámolás, társaságirányítás és számvitel, stratégiai vezetői számvitel, pénzügyi kontrolling, a számvitel számítógépes támogatása, számvitel szabályozása, számviteli esettanulmányok A jelentkezéshez javasolt szakok: A teljes 60 kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a pénzügy és számvitel alapképzési szak. A bemenethez szükséges, a szak képzési és kimeneti követelményeinek 11. pontjában meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati, a kereskedelem és marketing, a gazdálkodási és menedzsment, a nemzetközi gazdálkodás, a turizmus-vendéglátás, az emberi erőforrások, az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés,az üzleti szakoktató alapképzési szakok. A bemenethez szükséges 60 kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a Kar kreditátviteli bizottsága elfogad. A felvétel feltételei: A hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek - felsőoktatási törvényben meghatározott- összevetése alapján elismerhető legyen legalább 60 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben: módszertani alapismeretek (15 kredit): matematika, statisztika, informatika; közgazdasági alapismeretek (10 kredit): mikro- és makroökonómia, pénzügytan, nemzetközi gazdaságtan, környezet-gazdaságtan, gazdaságelmélet, gazdaságstatisztika, közgazdaság-elmélettörténet, gazdaságmodellezés, gazdaságpolitika, ágazati és funkcionális gazdaságtan, közösségi gazdaságtan, világ- és Európagazdaságtan, közpolitikai ismeretek; üzleti alapismeretek (10 kredit): emberi erőforrás gazdálkodás, gazdasági jog, marketing, vezetés és szervezés, értékteremtő folyamatok menedzsmentje, döntéselmélet és módszertan, üzleti etika, stratégiai tervezés, üzleti kommunikáció; társadalomtudományi alapismeretek (10 kredit): EU, általános és gazdasági jogi ismeretek, gazdaságtörténet, szociológia, filozófia; szakmai ismeretek (15 kredit): vállalati gazdaságtan, pénzügy, pénzügyi számítások és pénzügyi piacok, vezetői számvitel, pénzügyi számvitel, éves be- 13

14 számoló összeállítása és elemzése, hitelintézeti és költségvetési számvitel, konszolidált beszámoló, számviteli informatika, vállalati pénzügyek, adózási ismeretek, vállalatértékelés, pénzügyi jog. A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 30 kredittel rendelkezzen a hallgató. A hiányzó krediteket a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni. Vállalkozásfejlesztés mesterképzési szak Végzettségi szint: mesterfokozat (magister, master; rövidítve: MSc) Szakképzettség: okleveles közgazdász vállalkozásfejlesztés mesterszakon Szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Master in Business Development Képzési terület: gazdaságtudományok Képzési idő: 4 félév Főbb ismeretkörök: vállalati stratégia, pénzügyi elemzés, vállalkozás-innováció, társadalmi és gazdasági előrejelzés, vállalkozások költségvetési kapcsolatai, kutatás-módszertan, projektvezetés, innováció-módszertan, vállalat-finanszírozás és pénzügyi stratégiák, vállalati döntéstámogató rendszerek, üzleti kommunikáció, innováció- és vállalkozásfejlesztési politika, vállalkozás és globalizáció, piaci stratégiák, szolgáltató vállalkozás, vezetői gazdaságtan és számvitel, üzleti tanácsadás, értékelemzési módszertan, speciális, a diplomamunkát elősegítő kurzusok A jelentkezéshez javasolt szakok: A teljes 60 kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a gazdálkodási és menedzsment, valamint nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakok. A bemenethez szükséges, a szak képzési és kimeneti követelményeinek 11. pontjában meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati, a kereskedelem és marketing, az emberi erőforrások, a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, az üzleti szakoktató alapképzési szakok. A bemenethez szükséges 60 kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a Kar kreditátviteli bizottsága elfogad. 14

15 A felvétel feltételei: A hallgatónak, a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek felsőoktatási törvényben meghatározott összevetése alapján elismerhető legyen legalább 30 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben: módszertani alapozó ismeretek: (matematika, statisztika) 8 kredit; elméleti-gazdaságtani alapozó ismeretek: (mikroökonómia, makroökonómia, pénzügytan): 10 kredit; egységes üzleti alapozó ismeretek: (marketing, gazdasági jog, vállalatgazdaságtan, számvitel, vállalati pénzügy) 12 kredit. A hiányzó krediteket a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felvételtől számított két féléven belül, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni. Vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzési szak Végzettségi szint: mesterfokozat (magister, master; rövidítve: MSc) Szakképzettség: okleveles vidékfejlesztő agrármérnök Szakképzettség angol nyelvű megjelölése: MSc in Rural Development and Agribusiness Képzési terület: agrár Képzési idő: 4 félév Főbb ismeretkörök: elemzés-módszertan, vezetői számvitel, vidékszociológia, emberi erőforrás gazdaságtan, gazdasági jog, agrár-, vidék- és környezetpolitika, településfejlesztés, projektmenedzsment, integrált területfejlesztés, vidékfejlesztés, vidékgazdaságtan, agrár-információs rendszerek, agrárpolitikai programok elemzése, alternatív gazdálkodás (non-food), helyi gazdaság- és vállalkozásfejlesztés, közösségfejlesztés, mezőgazdasági piacok gazdaságtana, társadalmi- és humánismeretek, termelésgazdaságtan, térségi és vidékfejlesztési programok menedzselése, térségi tervezés és programozás, vertikális és horizontális koordináció a mezőgazdaságban, agrártörténet A jelentkezéshez javasolt szakok: A teljes 84 kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, valamint az informatikus és szakigazgatási agrármérnöki alapképzési szak. A bemenethez szükséges 60 kredit, a szak képzési és kimeneti követelményeinek 11. pontjában meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok: az agrár képzési terület egyéb alapképzési szakjai, valamint a gazdaságtudományok alapképzési terület alapképzési szakjai. A bemenethez szükséges 60 kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatás- 15

16 ról szóló évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a Kar kreditátviteli bizottsága elfogad. A felvétel feltételei: A hallgatónak, a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek felsőoktatási törvényben meghatározott összevetése alapján elismerhető legyen legalább 60 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben: természettudományi ismeretek mezőgazdasági ismeretek gazdasági ismeretek vidékfejlesztési ismeretek szakigazgatási ismeretek A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 60 kredittel rendelkezzen a hallgató. A hiányzó krediteket a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni. 16

17 oktatás 17

18 AGRÁRGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KAR Felvételi intézményi sajátosságai Képz. szint Munkarend Fin. forma A N A A N K A N A A N K A N A A N K Választható szak Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki Informatikus és szakigazgatási agrármérnöki Informatikus és szakigazgatási agrármérnöki Kereskedelem és marketing Kereskedelem és marketing Képzési hozzájárulás (félév)/ktsgtérítés (félév) Támogatott Ft Támogatott Ft Támogatott Ft A N A Pénzügy és számvitel Támogatott A N K Pénzügy és számvitel Ft A N A Turizmus-vendéglátás Támogatott A N K Turizmus-vendéglátás Ft F N A A L K A L K Informatikai statisztikus és gazdasági tervező Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki Kereskedelem és marketing Képz. idő (félév) Irányszám min.<max < < < < < Ft < Ft < Ft < 80 A L K Pénzügy és számvitel Ft < 80 A L K Turizmus-vendéglátás Ft < 80 M N A Emberi erőforrás tanácsadó Támogatott 4 M N K Emberi erőforrás tanácsadó Ft 4 M N A Számvitel Támogatott 4 M N K Számvitel Ft 4 5 < 65 5 < 70 Érettségi követelmények kettőt kell választani: angol v. biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. matematika v. német v. szakmai előkészítő tárgy(1) kettőt kell választani: gazdasági ismeretek v. matematika v. történelem v. egy idegen nyelv(3) v. szakmai előkészítő tárgy(2) kettőt kell választani: angol v. biológia v. fizika v. kémia v. informatika v. matematika v. német v. szakmai előkészítő tárgy(1) kettőt kell választani: gazdasági ismeretek v. matematika v. történelem v. egy idegen nyelv(3) v. szakmai előkészítő tárgy(2) felvételi elbeszélgetés (szóbeli) és motivációs beszélgetés 18

19 Képz. szint Munkarend Fin. forma Választható szak Képzési hozzájárulás (félév)/ktsgtérítés (félév) Képz. idő (félév) Irányszám min.<max Érettségi követelmények M N A Vállalkozás-fejlesztés Támogatott 4 M N K Vállalkozás-fejlesztés Ft 4 M N A M N K Vidékfejlesztési agrármérnöki Vidékfejlesztési agrármérnöki Támogatott Ft 4 M L A Emberi erőforrás tanácsadó Támogatott 4 M L K Emberi erőforrás tanácsadó Ft 4 5 < 80t 5 < 70 5 < 65 felvételi elbeszélgetés (szóbeli) és motivációs beszélgetés M L A Számvitel Támogatott 4 M L K Számvitel Ft 4 M L A Vállalkozás-fejlesztés Támogatott 4 M L K Vállalkozás-fejlesztés Ft 4 5 < 93 5 < 92 elvételi elbeszélgetés (szóbeli) és motivációs beszélgetés M L A M L K Vidékfejlesztési agrármérnöki Vidékfejlesztési agrármérnöki Támogatott Ft 4 5 < 70 (1.) Szakmai előkészítő tárgy: egészségügyi alapismeretek, elektronikai alapismeretek, élelmiszer-ipari alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, faipari alapismeretek, gazdasági ismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, katonai alapismeretek, könnyűipari alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közgazdasági alapismeretek, közgazdasági-marketing alapismeretek, közlekedési alapismeretek, mezőgazdasági alapismeretek, művelődési és kommunikációs alapismeretek, nyomdaipari alapismeretek, oktatási alapismeretek, rendészeti alapismeretek, szociális alapismeretek, utazás és turizmus, ügyviteli alapismeretek, vegyipari alapismeretek, vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek. (2.) Szakmai előkészítő tárgy: közgazdasági alapismeretek, közgazdasági-marketing alapismeretek, vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek. (3.) Választható nyelvek: angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol. Képzési forma: (A): alap (K): kiegészítő (F): felsőfokú szakképzés Tagozat: (N): nappali (L): levelező Finanszírozási forma: (Á): állami (K): költségtérítéses 19

20 egyetemi élet 20

21 A kar által nyújtott lehetőségek Az oktatás feltételei A gyakorlati képzés jól felszerelt oktatótermekben, multimédiás teremben, számítógépeken, szakiskolákban, magángazdaságokban történik, valamint lehetőség van külföldi gyakorlati munkára is. A szaknyelvi képzésen túl - külföldi tanulmányutak keretében - ösztöndíjak révén bővítheted nyelvtudásodat. Ha jól beszéled az angol nyelvet, és van kedved külföldön tanulni, az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Karon egyedülálló lehetőség áll előtted. Egyes szakjainkon Double Degree Diploma programunk keretében egyidejűleg megszerezheted a hollandiai Wageningen University diplomáját is! Egyedülálló lehetőség az immár hagyományként szervezett 10 napos nyugat-európai tanulmányút is, ahol a hallgatóknak többek között lehetőségük nyílik betekinteni az uniós vállalkozások mindennapjaiba, megismerni az Alsmeer-i virágtőzsdét, vagy akár az Európai Parlamentben előadásokat hallgatni! A tanulmányok anyagi támogatása Pályázat útján kollégiumi elhelyezést biztosítunk azon hallgatók részére, akik az egyetem székhelyétől távol laknak. Kollégiumi szálláslehetőségeink és térítési díjaik a következők: Veres Péter Kollégium: 9000 Ft/hó Arany Sándor Diákapartman: Ft/hó Campus Diákhotel: Ft/hó (átlagosan) Hallgatóink a tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjban részesülnek, amelynek összege havonta Ft. Legkiemelkedőbb hallgatóink pályázat útján köztársasági ösztöndíjban részesülhetnek, melynek összege Ft/hó. A nehéz anyagi helyzetben lévők szociális támogatást igényelhetnek, melynek alsó összeghatára Ft. Amennyiben három gyerekes családból érkezik, a hallgató Ft támogatásra jogosult. A szociálisan rászorultak Ft egyszeri alaptámogatásban részesülhetnek, illetve az önkormányzatuknál pályázhatnak a BURSA HUNGARICA ösztöndíjra is ( Ft/hó). 21

22 Kedves Leendő Hallgatótársam! Sok szeretettel köszöntelek Benneteket az Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar Hallgatói Önkormányzata, valamint a Kar valamennyi hallgatója nevében! Néhány mondatban szeretnék bemutatni nektek egy Debrecenben egyedülálló diákéletet. Egyetemet elsősorban szakmai érvek, és bizonyos képzések miatt választunk, de szerintünk fontos, hogy milyen környezetben, feltételek mellett tudjuk tudásunkat elmélyíteni. Ebből a szempontból szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a több évtizedes múltra visszatekintő hagyományok mellett, újabb és újabb kulturális rendezvények szórakoztatják és segítik a hallgatók kikapcsolódását. Röviden felvázolnám az éves programunkat! Minden augusztus végén kezdődik a gólyatáborral, melyet elsőseinknek szervezünk őszén először került megrendezésre a MegHÖKkentő ősz nevű hétvégi rendezvénysorozat, melyet hagyományteremtő célzattal rendezett meg a DEHÖK és a Kari Hallgatói Önkormányzatok. Ezen kívül őszszel a Debreceni Egyetemi Napok rendezvénysorozatba is bekapcsolódik Campusunk. Majd novemberben a Gólyabál keretén belül méltó módon fogadjuk be az elsőéves hallgatóinkat. Márciusban azon évfolyamok számára, akik a képzési idő felét teljesítették a Felezés ad lehetőséget a lazításra, kikapcsolódásra. Annyit érdemes tudni ezekről a rendezvényekről, hogy közel 500 embert mozgat meg, tehát nem kis bulikról van szó. A végzősök munkáját elismerve áprilisban, a végső számadás előtt megrendezzük az immár három évtizedes múltra visszatekintő Sárgulási Hetet, melynek csúcspontja a lovas felvonulás, mely keretén belül a végzősök búcsúznak az Alma Matertől és Debrecen városától tavaszán több mint 300 hallgatónk huszárok és csikósok kíséretében mutathatta meg magát Debrecen városának. Röviden ennyi lenne az éves program menetrendje, de ne felejtsük el a hetente megrendezett bulikat, amik minden hétfőn és szerdán várják a hallgatókat a Kazánház nevű saját egyetemi klubjukba. A fenti programokon túl az év során különböző sportrendezvények, bajnokságok folyamatosan lehetőséget biztosítanak a sportkedvelők részére, hogy megmutathassák tudásukat. Ezeken kívül még sok- sok sport és kulturális és szabadidős tevékenységre is nyílik nálunk lehetőség és próbálunk ezeknek minden feltételét megteremteni. A rendezvényszervezésen kívül a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) feladata, hogy hallgatói érdekképviseletet lásson el mind tanulmányi, mind szociális téren, természetesen egyéni eseteket is beleértve! A HÖK valamennyi tagja nevében remélem, hogy augusztusában személyesen, gólyaként találkozhatunk Veled is, és olyan felejthetetlen diákéveid kezdődnek el, melyekre mindig örömmel fogsz visszaemlékezni. 22 Baráti üdvözlettel: Pierog Anita DE AVK HÖK elnök

23 23

24 Felvételivel kapcsolatos tájékoztatás a következő címen: Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar A kar székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138. Postacíme: 4015 Debrecen, Pf. 36 honlap: Felvételi Tájékoztató Tanácsadó Iroda (Oktatásszervezési és Minőségbiztosítási Hivatal): Tel.: (52) , (52) Fax: (52) cím: avkfelvi@agr.unideb.hu. dekan@avk.unideb.hu

MARKETING MESTERKÉPZÉS. 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MARKETING MESTERKÉPZÉS. 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: MARKETING MESTERKÉPZÉS 1. A mesterképzési szak megnevezése: marketing 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint: mesterfokozat

Részletesebben

Az oktatási miniszter. 15/2006. (IV. 3.) OM rendelete. az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről

Az oktatási miniszter. 15/2006. (IV. 3.) OM rendelete. az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről Az oktatási miniszter 15/2006. (IV. 3.) OM rendelete az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 153. -a (2) bekezdésének b)

Részletesebben

VEGYÉSZ MSc. mesterképzés

VEGYÉSZ MSc. mesterképzés VEGYÉSZ MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte meg működését,

Részletesebben

Székesfehérvári felsőoktatási képzések

Székesfehérvári felsőoktatási képzések Székesfehérvári felsőoktatási képzések Corvinus Egyetem Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Két egyetemmel való együttműködés célja: a meglévő munkaerőhiányt csökkentsük, és a vállalatok által jelzett

Részletesebben

PÉNZÜGY MESTER SZAK. 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

PÉNZÜGY MESTER SZAK. 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: 1. A mesterképzési szak megnevezése: pénzügy PÉNZÜGY MESTER SZAK 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint: mesterfokozat

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK)

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK) TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK) Gyöngyös 2014. január 6. 1. FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSBEN MEGHIRDETÉSRE KERÜLŐ SZAKOK A képzési

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR

DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR KÖRNYEZET- ÉS VEGYÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK A Környezetmérnöki MScszak bemutatkozása A környezetmérnök, a jövő biztosítéka! DE DEBRECENI EGYETEM 14 Kar MK MŰSZAKI KAR A RÉGIÓ MŰSZAKI

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR Intézmény elérhetősége: 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11.Honlap: http://www.uni-nke.hu A Kar elérhetősége: 1101

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat)

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat) PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Alapképzések (nappali, levelező és távoktatási tagozat) Budapest, 2012. július Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK ALAPKÉPZÉS (BA/BSC) NAPPALI TAGOZAT...

Részletesebben

Pontszámítás alapjai:

Pontszámítás alapjai: Pontszámítás alapjai: 1. tanulmányi pontok (maximum 200 pont), a. A tanulmányi pontokat a jelentkező 9 12. (nyelvi előkészítő esetén 9 13.) évfolyamos középiskolai érdemjegyeiből (100 pont) 1. magyar nyelv

Részletesebben

Geográfus mesterképzési szak. képzési és kimeneti követelményei

Geográfus mesterképzési szak. képzési és kimeneti követelményei Geográfus mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A mesterképzési szak megnevezése: geográfus (Geography) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Szakirányú továbbképzések. (levelező és esti tagozat)

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Szakirányú továbbképzések. (levelező és esti tagozat) FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Szakirányú továbbképzések (levelező és esti tagozat) Budapest, 2011. november Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK Szakirányú továbbképzések Adó- és Pénzügyi

Részletesebben

MSc Iránytű. Szent István Egyetem. Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar. 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. Tel.: 06-28/522-059

MSc Iránytű. Szent István Egyetem. Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar. 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. Tel.: 06-28/522-059 Szent István Egyetem Mezőgazdaság és Környezettudományi Kar 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. Tel.: 0628/522059 Email: tanulmanyi@mkk.szie.hu www.mkk.szie.hu 2015/ 2016 MSc Iránytű Jegyzetek Köszöntő A Szent

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének

Részletesebben

Gépészmérnöki mesterképzési szak. képzési és kimeneti követelményei

Gépészmérnöki mesterképzési szak. képzési és kimeneti követelményei Gépészmérnöki mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A mesterképzési szak megnevezése: gépészmérnöki (Mechanical Engineering) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és

Részletesebben

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK

Részletesebben

SZOCIÁLPOLITIKA MESTERSZAK

SZOCIÁLPOLITIKA MESTERSZAK TÁJÉKOZTATÓ a SZOCIÁLPOLITIKA MESTERSZAK keresztféléves indulásáról (2010. február 1.) Képzési forma Tagozat (N/L) Finanszírozási forma Ft/félév M N Támogatott M N Költségtérítéses 170.000 M L Költségtérítéses

Részletesebben

ELŐKÉSZÍTÉS-TECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények

ELŐKÉSZÍTÉS-TECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények ELŐKÉSZÍTÉS-TECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények 1. A mesterképzési szak megnevezése: előkészítés-technikai mérnöki (Process Engineering). A mesterképzési szakon szerezhető

Részletesebben

Oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsgák táblázata a DF szakjainál

Oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsgák táblázata a DF szakjainál Dunaújvárosi Főiskola Oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsgák táblázata a DF szakjainál A Képzési és Kimeneti Követelmények ján összeállítva Farkas Beáta 2012.07.30. Tartalom Anyagmérnöki... 2 Anyagmérnöki

Részletesebben

WSUF Gazdasági Tudományos Tanácsadó Testület

WSUF Gazdasági Tudományos Tanácsadó Testület Sümeg Város Önkormányzata és a John Henry Newman Oktatási Központ megállapodása alapján 2015-ben megalapításra került a John Henry Newman Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ A sümegi képzési központban

Részletesebben

PTE KTK MSC-TANTERV GAZDASÁGTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ TELJES MUNKAIDŐS (NAPPALI) KÉPZÉS MSC 2014 MESTERSZAK. Pécs, 2016.

PTE KTK MSC-TANTERV GAZDASÁGTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ TELJES MUNKAIDŐS (NAPPALI) KÉPZÉS MSC 2014 MESTERSZAK. Pécs, 2016. PTE KTK MSC-TANTERV GAZDASÁGTUDOMÁNYI KÉPZÉSI TERÜLET KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ MESTERSZAK TELJES MUNKAIDŐS (NAPPALI) KÉPZÉS MSC 2014 Pécs, 2016. Utolsó módosítás: 2016-04-20 Gáspár Tamás 1. Alapvető jellemzők

Részletesebben

HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA FELVÉTELI SZABÁLYZAT

HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA FELVÉTELI SZABÁLYZAT HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2009 2 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések... 3 II. A főiskolára történő jelentkezés feltételei... 3 III. A

Részletesebben

2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: 1. A mesterképzési szak megnevezése: környezetmérnöki 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint: mesterfokozat (magister,

Részletesebben

Impresszum. Fõszerkesztõ: Süveges Péter BME Diákközpont. Támpont Iroda. Felelõs kiadó: Veres Gábor igazgató BME Diákközpont.

Impresszum. Fõszerkesztõ: Süveges Péter BME Diákközpont. Támpont Iroda. Felelõs kiadó: Veres Gábor igazgató BME Diákközpont. Felvételi Kalauz Impresszum Fõszerkesztõ: Süveges Péter BME Diákközpont. Támpont Iroda Felelõs kiadó: Veres Gábor igazgató BME Diákközpont Szerkesztették: Diákközpont Támpont Iroda Oktatási Igazgatóság,

Részletesebben

BGF-KVIK PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK

BGF-KVIK PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK BGF-KVIK PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN EGHIRDETETT KÉPZÉSEK INTÉZÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11. Telefon: (1) 374-6205; (1) 374-6206 Fax: (1) 374-6224 E-mail: tanhiv@kvifk.bgf.hu; schmogner.gabriella@kvifk.bgf.hu

Részletesebben

PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS

PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS Képzések Magyar nyelvű képzéseket az alábbi MSc szakokon indítunk 1. Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök 2. Agrármérnök 3. Növényorvos 4. Mezőgazdasági biotechnológus

Részletesebben

NAPPALI ÉPÍTÉSZMÉRNÖK SZAK

NAPPALI ÉPÍTÉSZMÉRNÖK SZAK NAPPAI ÉPÍÉSZMÉRNÖK SZAK (BSc) AAPKÉPZÉS Az alapképzési szak megnevezése: nappali építészmérnök Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: építészmérnök alapdiploma (BSc) A szakirányok megnevezése:

Részletesebben

Csomagolástechnológus szakmérnök és szakember képzés. Dr. Koltai László Óbudai Egyetem

Csomagolástechnológus szakmérnök és szakember képzés. Dr. Koltai László Óbudai Egyetem Csomagolástechnológus szakmérnök és szakember képzés Dr. Koltai László Óbudai Egyetem Felsőfokú képzések Felsőfokú végzettségi szintek: FOSZK, BSc, BA, MSc, MA, Szakképzettség: pl. könnyűipari mérnök,

Részletesebben

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK

GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK A DEBRECENI EGYETEM Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar KÉRELME GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK BSc SZINTŰALAPKÉPZÉSI SZAK INDÍTÁSÁRA Agrár képzési terület Gazdasági, vidékfejlesztési és informatikus

Részletesebben

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Műszaki és Gépészeti Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 2006. június

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 2006. június Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2006. június Tartalomjegyzék Bevezetés 5 I. PREAMBULUM 5 II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 9 1.Az egyetem jogállása 9 2.Az

Részletesebben

Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről

Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA JELENTKEZÉSI DILEMMÁK A Z ÉRETTSÉGI ÉS A FELVÉTELI KAPCSOLATA BOLOGNAI RENDSZER FELVÉTELI A kétszintű érettségi néhány jellemzője

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő. A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat

Szent István Egyetem Gödöllő. A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat FI 69207 Szent István Egyetem Gödöllő A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat 2012. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 Bevezetés...5 I. PREAMBULUM...6 II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...9

Részletesebben

Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató

Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató 2016 2017 Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató Debreceni Református Hittudományi Egyetem Károli Gáspár Református Egyetem Pápai Református Teológiai Akadémia Sárospataki Református Teológiai

Részletesebben

egyéni esélyegyenlőségi tanácsadás, valamint esélyegyenlőséget támogató rendezvények szervezése

egyéni esélyegyenlőségi tanácsadás, valamint esélyegyenlőséget támogató rendezvények szervezése BME HSZI HALLGATÓI SZOLGÁLTATÁSI IGAZGATÓSÁG A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a hallgatók szakmai és emberi támogatását a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) legtöbb munkatársat

Részletesebben

Meghirdetett képzések 2013 februári kezdéssel

Meghirdetett képzések 2013 februári kezdéssel Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Intézmény elérhetősége ELTE IK-TTK Felvételi Iroda Cím: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, 1.83 Telefonszám: (1) 372-2566 E-mail: ttkto@ludens.elte.hu

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN A alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

Egészségügyi Szervező Alapképzés

Egészségügyi Szervező Alapképzés DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR Egészségügyi Szervező Alapképzés KÉPZÉSI PROGRAM Egészségügyi ügyvitelszervező szakirány Egészségbiztosítás szakirány Nyíregyháza, 2006. május I. A képzés legfontosabb

Részletesebben

EGÉSZSÉGET A VILÁGNAK! EGÉSZSÉGÜGYI KAR MISKOLCI EGYETEM

EGÉSZSÉGET A VILÁGNAK! EGÉSZSÉGÜGYI KAR MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGET A VILÁGNAK! 1 EGÉSZSÉGÜGYI KAR MISKOLCI EGYETEM A CAMPUSON AZ EGÉSZSÉGÜGYI KAR 2 TÉGED IS VÁRUNK! 3 A MISKOLCI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KARÁNAK BSC KÉPZÉSEI 4 alapszakok Egészségügyi gondozás és

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM /2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti

Részletesebben

3. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM

3. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM KÉPZÉSI PROGRAM 3. számú melléklet Preambulum A Szolnoki Főiskola (továbbiakban: Főiskola) Szenátusa - különös tekintettel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényre (a továbbiakban: Nftv.)

Részletesebben

Pályázati felhívás a PhD doktori képzésre és egyéni doktori felkészülésre

Pályázati felhívás a PhD doktori képzésre és egyéni doktori felkészülésre Pályázati felhívás a PhD doktori képzésre és egyéni doktori felkészülésre Tisztelt Pályázók, leendő PhD Hallgatók! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora ebben az évben is pályázatot hirdet doktori (PhD)

Részletesebben

PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS. Képzések Magyar nyelvű képzéseket az alábbi MSc szakokon indítunk

PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS. Képzések Magyar nyelvű képzéseket az alábbi MSc szakokon indítunk PROGRAMLEÍRÁS ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁS Képzések Magyar nyelvű képzéseket az alábbi MSc szakokon indítunk 1. Agrármérnöki Mester Szak 2. Növényorvosi Mester Szak Feltételek Összesen 100 hallgató vehet részt

Részletesebben

2 Strukturális reformok a felsőoktatásban A ciklusos képzési rendszer bevezetése

2 Strukturális reformok a felsőoktatásban A ciklusos képzési rendszer bevezetése 2 Strukturális reformok a felsőoktatásban A ciklusos képzési rendszer bevezetése 2.1 A Bologna rendszerű képzés A Bologna-folyamat célja az európai felsőoktatás harmonizációja mely által a magyar felsőoktatás

Részletesebben

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök: Vállalkozásfejlesztés MSc szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag

Részletesebben

NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK

NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK nevelési és oktatási kutatások kora gyermekkor

Részletesebben

KÉRELEM SZAKIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ÉS INFORMATIKUS AGRÁRMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK INDÍTÁSÁRA

KÉRELEM SZAKIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ÉS INFORMATIKUS AGRÁRMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK INDÍTÁSÁRA DEBRECENI EGYETEM MAB kérésére módosított végleges KÉRELEM SZAKIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ÉS INFORMATIKUS AGRÁRMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK INDÍTÁSÁRA - Agrár képzési terület - Debrecen 2013. november Tartalom:

Részletesebben

A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI. 1. A mesterképzési szak megnevezése: a Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott szakmegnevezés

A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI. 1. A mesterképzési szak megnevezése: a Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott szakmegnevezés KÖNYVTÁROSTANÁR OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSI SZAK (8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS

Részletesebben

PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 60 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

EGY NYELVET BESZÉLÜNK? KONFERENCIA A NYELVOKTATÁS ÉS A FOGLALKOZTATHATÓSÁG ÖSSZEFÜGGÉSEIRŐL. Budapest, 2011. november 21.

EGY NYELVET BESZÉLÜNK? KONFERENCIA A NYELVOKTATÁS ÉS A FOGLALKOZTATHATÓSÁG ÖSSZEFÜGGÉSEIRŐL. Budapest, 2011. november 21. EGY NYELVET BESZÉLÜNK? KONFERENCIA A NYELVOKTATÁS ÉS A FOGLALKOZTATHATÓSÁG ÖSSZEFÜGGÉSEIRŐL Budapest, 2011. november 21. EGY NYELVET BESZÉLÜNK? A Turizmus és Vendéglátás szakos hallgatók szaknyelvi felkészítése

Részletesebben

Miskolci Egyetem. Állam- és Jogtudományi Kar

Miskolci Egyetem. Állam- és Jogtudományi Kar Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Kar Az Állam- és Jogtudományi Kar 1980-as alapításának elsődleges célja a regionális jogászhiány megszüntetése és a jogászutánpótlás

Részletesebben

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről A Kormány a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.)

Részletesebben

ÉPÍTÉSZ MESTERKÉPZÉSI SZAK

ÉPÍTÉSZ MESTERKÉPZÉSI SZAK ÉPÍTÉSZ MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: építész mesterképzési szak /Architecture (a képesítési jegyzékről szóló 139/2015 kormányrendelet 3. melléklet 147. szerint). 2. A mesterképzési

Részletesebben

Szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdász, számvitel szakon

Szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdász, számvitel szakon Számvitel MA szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik a nemzetközi összehasonlításban versenyképes, korszerű elméleti és gyakorlati ismeretanyag elsajátítását követően képesek a gazdálkodó egységek

Részletesebben

Közlemény. Budapest, 2009. január 31. Oktatási és Kulturális Minisztérium

Közlemény. Budapest, 2009. január 31. Oktatási és Kulturális Minisztérium Közlemény A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2009. szeptemberben induló képzések érettségizetteknek és diplomásoknak c. kiadványok hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2009

Részletesebben

Kulcsszavak: turizmus-vendéglátás, felsőoktatási szakképzés, stakeholder, kompetencia

Kulcsszavak: turizmus-vendéglátás, felsőoktatási szakképzés, stakeholder, kompetencia Mondok Anita A felsőoktatási szakképzés követelményeinek elemzése a turisztikai munkaadók elvárásainak való megfeleltetéssel Analysis of ISCED 5 level education s requirements according to tourism professionals

Részletesebben

Specializáció választási tájékoztató

Specializáció választási tájékoztató BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA B U D A P E S T B U S I N E S S S C H O O L Specializáció választási tájékoztató alap- és mesterképzésen résztvevő hallgatók részére 2014. november 1 Kedves Hallgató! Ön most

Részletesebben

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014.

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: Pénzügy és számvitel szak (Gazdaságtudományi képzési terület, üzleti képzési ág) 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ SZAKKÉPZETTSÉG

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kari stratégiai terv

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kari stratégiai terv Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Kari stratégiai terv 2008. május A SZTE JGYPK KÖZÉPTÁVÚ STARTÉGIAI TERVE 1. Vezetői összefoglaló Összegezze a kari stratégia legfontosabb elemeit,

Részletesebben

Továbbtanulási és pályaválasztási stratégiák

Továbbtanulási és pályaválasztási stratégiák Továbbtanulási és pályaválasztási stratégiák Mihály György egyetemi tanár BME Természettudományi Kar http://dept.phy.bme.hu Felsőoktatási rendszer Döntési pontok Választási lehetőségek Életpálya modellek

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZATA. Miskolc, 2007.

A MISKOLCI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZATA. Miskolc, 2007. A MISKOLCI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZATA Miskolc, 2007. 1.1.26. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM KÉPZÉSI SZABÁLYZATA A Miskolci Egyetem Szenátusának 32/2007. sz. határozata. Készült 200 példányban.

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON Ebben a dokumentumban foglaljuk össze, hogy a Zsigmond Király Főiskolán az egyes szakokon a kezdetétől függően milyen nyelvvizsgával kell rendelkezni az oklevél

Részletesebben

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2010/2011 PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2010/2011 PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2010/2011 PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZET 1 Felelős kiadó: Dr. Szekeres Tamás Szerkesztette: Benecz Judit Dr. Író Béla Orbánné Persa Krisztina Schwartz Regina Kzült

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

TANTERV - érvényes a 2011-2012 - es tanévtől

TANTERV - érvényes a 2011-2012 - es tanévtől TANTERV - érvényes a 2011-2012 - es tanévtől BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM, KOLOZSVÁR Szakterület: PÉNZÜGY Tanulmányi program: PÉNZÜGY ÉS BANK, Végzettség: Egyetemi végzettség (BSc) Közgazdaságtan tudományterületen

Részletesebben

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Turizmus-Vendéglátás Tanszék

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Turizmus-Vendéglátás Tanszék TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Turizmus-Vendéglátás Tanszék TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése:

Részletesebben

GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT

GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2015. OKTÓBER 2 Bevezetés A Szent István

Részletesebben

Műszaki szakoktató alapszak

Műszaki szakoktató alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki szakoktató alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI KAR

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI KAR BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI KAR Közlekedésmérnöki alapképzési (BSc) szak Budapest 2008 Tartalomjegyzék Alapadatok... 1 Bevezetés... 2 1. A Közlekedésmérnöki Karon folyó

Részletesebben

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak VSL Kft. 000 Szentendre Pitypang u. 6. VSL Kft. Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! Ez az email tartalmazza a

Részletesebben

FIR-STAT FOGALOMTÁR (2014. december 1.)

FIR-STAT FOGALOMTÁR (2014. december 1.) FIR-STAT FOGALOMTÁR (2014. december 1.) Tartalomjegyzék Hallgatói adatkör... 4 Alapképzés... 4 Alaptámogatás... 4 Árva, félárva... 4 Bursa Hungarica ösztöndíj... 4 Családfenntartó... 5 Doktori fokozat

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Hallgató Karrier Iroda és Szolgáltató Központ 2011. 05. 04. Állásbörze a Debreceni Egyetemen együtt a régió diplomás munkaerőpiacáért A Debreceni

Részletesebben

levelező tagozat Mintatanterv

levelező tagozat Mintatanterv Villamosmérnöki szak levelező tagozat Mintatanterv Villamosmérnöki szak (levelező tagozat) PTE PMMFK Tanulmányi tájékoztató 2006/2007 A szak megnevezése: villamosmérnöki Az alapképzési szakon szerezhető

Részletesebben

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Közgazdaságtudományi Kar Melléklet 1,2,3,4,5,6,7 I. Közgazdasági-, közgazdasági szakos közgazdász tanár-, nemzetközi kapcsolatok-, pénzügyi és gazdaságmatematikai elemző

Részletesebben

ÁPOLÁS MESTERSZAK SZAKI TÁJÉKOZTATÓ

ÁPOLÁS MESTERSZAK SZAKI TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR ÁPOLÁS MESTERSZAK SZAKI TÁJÉKOZTATÓ Hatályos: 2015. szeptember 1-től ÁPOLÁS MESTERSZAK KÉPZÉSI PROGRAM Hatályos: 2015. szeptember 1-től 2 ÁPOLÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Intézmény elérhetősége Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Telefonszám: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu Web: http://www.btk.unideb.hu

Részletesebben

A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2016

A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2016 A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2016 Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós Készítette: Szerticsné Pinczés Mária ÉRETTSÉGI Egyik döntés: Érettségi 2 ÉRETTSÉGI Kötelező tárgyak: magyar

Részletesebben

Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar. Felvételi tájékoztató. F a c u l t y o f E c o n o m i c s

Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar. Felvételi tájékoztató. F a c u l t y o f E c o n o m i c s Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Felvételi tájékoztató G a z d a s á g t u d o m á n y i K a r / G T K F a c u l t y o f E c o n o m i c s 1 G a z d a s á g t u d o m á n y i K a r / G T K ALAPKÉPZÉSEK

Részletesebben

MATEMATIKA. www.ttik.hu/felvi

MATEMATIKA. www.ttik.hu/felvi Matematika alapszak (BSc) Matematika-X tanárszak (osztatlan) Matematikus mesterszak (MSc) Alkalmazott matematikus mesterszak (MSc) Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola (PhD) www.ttik.hu/felvi

Részletesebben

Minden korban a felmerülő kérdésekre a megfelelő válaszok keresése és megtalálása a helyes lépés annak érdekében, hogy az eredmények

Minden korban a felmerülő kérdésekre a megfelelő válaszok keresése és megtalálása a helyes lépés annak érdekében, hogy az eredmények ELŐSZÓ Helgertné Dr. Szabó Ilona Eszter rektor Egy szellemiségében és tetteiben is progresszív felfogású felsőoktatási intézmény elé nem csak a hagyományok, de a modern kor felgyorsult hétköznapjaiban

Részletesebben

SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR

SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR 1 SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Miért minket válasszon? Mert nálunk 3,5 ill. 4 év alatt a hallgatók szakmát tanulnak, mellyel mesterképzés nélkül is el tudnak helyezkedni. Mert képzéseink

Részletesebben

BBTE Rektori Hivatal Str. M. Kogălniceanu/ Farkas utca 1. Kolozsvár, RO 400084 Tel.: 0264 405300, Fax: 0264 591906 rector@ubbcluj.ro www.ubbcluj.

BBTE Rektori Hivatal Str. M. Kogălniceanu/ Farkas utca 1. Kolozsvár, RO 400084 Tel.: 0264 405300, Fax: 0264 591906 rector@ubbcluj.ro www.ubbcluj. Beiskolázási keretszámok a 2015 2016-os tanévre Magiszteri képzés Kar Szakterület Szak állami tan díjas össze sen MATEMATIKA ÉS INFORMATIKA KAR FIZIKA KAR KÉMIA ÉS VEGYÉSZMÉRNÖKI KAR Matematika Informatika

Részletesebben

2004. ÉVI GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA

2004. ÉVI GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA A 2004. ÉVI GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 1. A BGF feladatköre és tevékenysége... 5 1.1. Az Intézmény neve, törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe...

Részletesebben

HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND

HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND VI. RÉSZ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND 1. fejezet A KÉPZÉS SZERKEZETI ÉS TARTALMI EGYSÉGEI Képzési program 262. (1) A Főiskolán a képzés a képzési program alapján folyik, melyet a Szenátus fogad el.

Részletesebben

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT ZRÍNYI MIKLÓS 5. számú melléklet a ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. számú példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2011 - TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET... 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről A Kormány a felsőoktatásról

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről A Kormány a felsőoktatásról 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről A Kormány a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.)

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS. szakirányú továbbképzési szak

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS. szakirányú továbbképzési szak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar HUMÁN ERŐFORRÁS szakirányú továbbképzési szak A humán erőforrás képzés a szervezetek működtetésének emberi erőforrás menedzseléséhez kapcsolódó szakmai kérdéseivel

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

2 Műszaki Tudományi Kar. sze-győr képzések

2 Műszaki Tudományi Kar. sze-győr képzések 2 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések Az egyetemről A Széchenyi István Egyetem az alkalmazható tudás egyeteme, amelyet a legdinamikusabban fejlődő hazai felsőoktatási intézmények között tartanak számon.

Részletesebben

5. NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: neveléstudományi 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint

5. NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: neveléstudományi 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint 5. NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: neveléstudományi 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:.

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS. Dr. Csorba Péter Dr. Pusztai Gabriella

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS. Dr. Csorba Péter Dr. Pusztai Gabriella Szakfelelős: A pedagógiaipszichológiai modul felelőse: Szakfelelősök: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Dr. Csorba

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ILLYÉS GYULA FŐISKOLAI KAR 2010-2011 Részletes információ: PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar 7100 Szekszárd, Rákóczi út 1. Telefon: (74) 528-314 Fax: (74) 528-301

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM. Népegészségügy: Kar. Komplex rehabilitáció mesterszak (MSc)

DEBRECENI EGYETEM. Népegészségügy: Kar. Komplex rehabilitáció mesterszak (MSc) DEBRECENI EGYETEM Népegészségügy: Kar Komplex rehabilitáció mesterszak (MSc) Komplex rehabilitáció mesterszak Szerezhető fokozat: mesterfokozat (master; MSc) Szerezhető szakképzettség: okleveles rehabilitációs

Részletesebben

Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karának. akkreditációs jelentése

Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karának. akkreditációs jelentése Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Karának akkreditációs jelentése (2006/9/XI/1. sz. MB határozat) MB plénuma által felkért kari látogatóbizottsági tagok Bánhidi László DSc. Hübner Mátyás Ybl díjas Lenkei

Részletesebben

Féléves. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK

Féléves. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: ÖZGAZDÁSZTANÁR (VÁLLALOZÁSI ISMERETE) [osztatlan tanári 10 féléves] Gazdálkodási és menedzsment BA szakspecifikus tanegységekkel

Részletesebben

A KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR

A KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR ZRÍNYI MIKLÓS 2. számú melléklet a ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. számú példány A KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE - 2011 - TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu. Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar

Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu. Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 1782. augusztus 30-án kelt, II. József által aláírt alapító

Részletesebben

TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0005

TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0005 KEIRDI Kutatási Szolgáltatás Design: RIQ & Lead modell. Interdiszciplináris kutatói teamek felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre az alapkutatás és a célzott alapkutatás területén TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0005

Részletesebben