EGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISEL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISEL"

Átírás

1 7/2011. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében augusztus 23.-án a Fenntartható Településfejlesztési, Oktatási, Közművelődési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság NYÍLT ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti ív szerint Hajduné Holló Katalin a bizottság elnöke: köszöntöm a bizottság tagjait és a meghívottakat. Megállapítom, hogy a bizottság határozatképes, mivel mind a 7 fő bizottsági tag jelen van. Javaslom, hogy a jegyzőkönyv vezetésével Berkes Zoltánnét bízza meg a bizottság. Aki ezzel egyetért, kézfelnyújtással szavazzon. A bizottság 7 igen szavazattal elfogadta a javaslatot. Javaslom, hogy a meghívóban szereplő napirendet tárgyalja a bizottság. Kíván-e valaki más napirend felvételére javaslatot tenni? Fiatal László bizottsági tag: a mai nap beadtam a testületi ülésre a Nefelejcs úti lakosok kérelmét az utca egyirányosításával kapcsolatosan. Javaslom napirendként történő felvételét. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki a fenti javaslatot elfogadja kézfelnyújtással szavazzon. A bizottság 7 igen szavazattal az alábbi napirendek tárgyalását fogadta el: N a p i r e n d e k: 6.) Tájékoztató a romos ingatlanok rendbetétele ügyében Előadó: Csepreginé Kocsis Nóra jegyző Bóta Barbara önkormányzati irodavezető C8 (91/2011. (VIII.23.) számú határozat) 7.) Tájékoztató Egyek Nagyközség Sport Egyesülete működéséről, támogatásának felhasználásáról Előadó: Kiss István egyesület elnöke C8 (92/2011. (VIII.23.) számú határozat) 8.) Környezetvédelmi program Előadó: Sűveges Sándorné környezetvédelmi referens I2 (93/2011. (VIII.23.) számú határozat) 1/29

2 9.) Hulladékgazdálkodási terv jóváhagyása Előadó: Sűveges Sándorné környezetvédelmi referens K7 (94/2011. (VIII.23.) számú határozat) 12.) Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. ügyvezetői állására pályázat-tervezet L8 (95/2011.(VIII.23.) - (102/2011.(VIII.23.) számú határozat) 16/1. Csatlakozási nyilatkozat a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat évi fordulójához J1 (103/2011. (VIII.23.) számú határozat) 16/2. Egy fő adminisztrátor foglalkoztatása az Egyeki Rendőrőrsön Z1 (104/2011. (VIII.23.) számú határozat) 16/3. Önkormányzat tulajdonában lévő zúzott kőről tájékoztató 16/8. Játszótér kialakításához tulajdonosi hozzájárulás és vagyonkénti elfogadása D7 (105/2011. (VIII.23.) számú határozat) D7 (106/2011. (VIII.23.) számú határozat) 16/9. Energia megtakarítási szerződés megkötése Z1 (107/2011. (VIII.23.) számú határozat) 16/11. Hajdú Volán Zrt. kérelme menetrendi tábla kihelyezésére K7 (118/2011. (VIII.23.) számú határozat) K7 (109/2011. (VIII.23.) számú határozat) 16/12. Ingyenes vagyonátruházási kérelmek D7 (110/2011. (VIII.23.) számú határozat) D7 (111/2011. (VIII.23.) számú határozat) D7 (112/2011. (VIII.23.) számú határozat) 16/13. Építésügyi szakértő megbízása nagy beruházások (iskola, óvoda, egészségház) átvizsgálására Z1 (113/2011. (VIII.23.) számú határozat) 16/14. KEOP 7.1.0/11 Derogációs víziközmű projektek előkészítése pályázati konstrukció benyújtása A15 (114/2011. (VIII.23.) számú határozat) Felvett napirend: - Nefelejcs úti lakosok kérelme az utca egyirányosításával kapcsolatosan Z1 (115/2011. (VIII.23.) számú határozat) Napirendek tárgyalása: 6.) Tájékoztató a romos ingatlanok rendbetétele ügyében Cseprginé Kocsis Nóra jegyző: Süveges Sándorné környezetvédelmi referens készítette a a romos- gazos ingatlanokról szóló tájékoztatót. A tájékoztatóból is látható, hogy több körben kerültek ezek ellenőrzésre. Még egy utóellenőrzésünk van hátra, az utolsó határidőnek az ellenőrzése. 26 esetben kell ez idáig szabálysértési eljárást indítanunk, amely nagy valószínűség szerint bírsággal fog végződni. Továbbra is problémát jelentenek a romos ingatlanok. 2/29

3 A felmért ingatlanok közül külön szerepelnek azok, ahol rendezett tulajdoni viszony van. Ezeknek az elkövetkezendő időben - ha a bizottság és a testület is egyetért vele - kiküldünk egy megkereső levelet, hogy amennyiben úgy gondolja ajánlja fel az önkormányzat részére. Ha az önkormányzat birtokába kerül, akkor már rendbe tudjuk tartani az ingatlant. Külön részleteztük azokat az ingatlanokat, amelyek jelzáloggal terheltek. Polgármester úr terve az, hogy a bankokkal szeretné a kapcsolatot felvenni, hogy ezekkel az ingatlanokkal a jövőben mit fogunk tudni kezdeni. Vannak azonban olyan ingatlanok, amelyeknél magam sem tudom, hogy mi lesz a megoldás. Ezeknél az ingatlanoknál a tulajdonosok elhunytak, az ingatlan nincs hagyatékra feladva, nincs hozzátartozó, olyan is van, ahol az ingatlanon as év az utolsó bejegyzés. Vélhetőleg ezek az ingatlanok majd az állam javára fognak kerülni, utána majd az önkormányzat tulajdonába. Ez azonban időbe fog telni. A testületnek azon is el kellene gondolkodnia az elkövetkezendő években, hogy egy minimális összeget elkülönít az ilyen ingatlanokra, ha térítésmentesen nem akarják felajánlani az önkormányzatnak. Erre a költségvetéskor vissza kellene térni. Süveges Sándorné környezetvédelmi referens: az önkormányzat tulajdonába került romos ingatlanok közül kimaradt a Ságvári E. u. 25. szám alatti ingatlan ban fogadta el a testület, de ben került ajándékozással az önkormányzat tulajdonába. Antal Attila bizottsági tag: azon gondolkodom, hogy az önkényes lakásfoglalókkal szemben nem lehetne-e fellépni, természetesen a törvény alkalmazásával. Cseprginé Kocsis Nóra jegyző: az a baj, hogy ezek az ingatlanok nem az önkormányzat tulajdonában állnak. Ha a tulajdonos nem kezdeményezi, akkor az önkormányzat nem tehet ellene semmit. Dr. Hegyesi Kálmán bizottsági tag: szerintem van erre megoldás, nem új keletű a történet. Budapesten az önkényes lakásfoglalás nagyobb probléma, mint vidéki viszonylatban. Az 1990-es években volt egy olyan jogszabály módosítás, - és úgy tudom, hogy az azóta is hatályos hogy ha az önkényes beköltözőt tetten érik, akkor azonnal ki lehet tenni, mindenféle bírósági, hatósági út mellőzésével. Nyilvánvaló, hogy nemcsak magánérdeket, hanem közérdeket is sért. Nekem az lenne a javaslatom, hogy minden helyben működő közbiztonságért felelős szervet / pld. polgárőrség, nemzetőrség stb. / meg lehetne keresni, hogy az ilyen önkényes lakásfoglalókat figyeljék az adott időben, tetten érés esetén azonnal megfogni, feljelenteni őket, és el lehet velük szemben kezdeni az eljárást akár lopásért, akár betörésért, garázdaságért. Antal Attila bizottsági tag: egyetértek az előbbi javaslattal, a bizottság ezt javasolja a képviselő-testület felé. Hajduné Holló Katalin bizottsági elnök: javaslom szavazzunk. Aki a romos- gazos ingatlanok rendbetétele ügyében készült tájékoztatót tudomásul vételre javasolja a Képviselőtestület felé, azzal, hogy az önkényes lakásfoglalókkal szemben kérjük a helyben működő közbiztonságért felelős szervek segítségét, kézfelnyújtással jelezze. 3/29

4 Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 91 /2011. (VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság a romos-gazos ingatlanok rendbetétele ügyében készült tájékoztatót tudomásul vételre javasolja a Képviselő-testület felé, azzal, hogy az önkényes lakásfoglalókkal szemben kérjük a helyben működő közbiztonságért felelős szervek segítségét. Határidő: Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök 7.) Tájékoztató Egyek Nagyközség Sport Egyesülete működéséről, támogatásának felhasználásáról. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: az előadó nem érkezett meg a bizottsági ülésre. Kaptunk egy anyagot, az egyesület évi gazdálkodásáról, a működéséről viszont nem szól a tájékoztató. Az előadó hiányában vitára bocsátom a tájékoztatót. Dr. Hegyesi Kálmán bizottsági tag: kérném a tájékoztató aláírását, illetve kiegészítését valami szöveges résszel. Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: szerintem elvárható lenne, hogy megfelelő tájékoztatót nyújtson be az egyesület a bizottság illetve a testület elé. Az előző testületi ülésen így is haladékot kaptak, hogy erre az ülésre készítsék el a tájékoztatót. A Civil szervezetek közül a támogatások jó részét is ők kapták meg. Az a minimum lenne, hogy elkészítsék a tájékoztatót és eljöjjenek az ülésre. Lehet, hogy az egyesület elnökétől már korára való tekintettel is - nem várható el a beszámoló készítése, de a fiatalok közül valaki, akinek egy kis rálátása van a sportra, segíthetne neki. Szekeres Zsuzsanna közgazdasági irodavezető: pénzügyileg sem elfogadható a tájékoztató évi pénzmaradvány : Ft. A támogatások elbírálásánál ezt kértem volna az egyesület elnökétől, hogy erre hozzon bankszámla kivonatot. Hajduné Holló Katalin bizottsági elnök: tudjuk, hogy az egyesület elnöke szeretné megmenteni az egyesületet, hiszen azért vállalta az elnöki tisztséget. Ő a tőle telhetőt megtette. Javaslom a bizottság kérje az egyesülettől, hogy a tájékoztatót kiegészítve a szeptemberi bizottsági illetve testületi ülésre újból hozza vissza. Aki ezzel egyetért, kérem kézfelnyújtással jelezze. 4/29

5 Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsá 92/2011.(VIII.23.)számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testület felé Az Egyek Nagyközség Sport Egyesülete működéséről, támogatásának felhasználásáról szóló tájékoztató kiegészítésének kérését a szeptemberi testületi ülésre. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök 8.) Környezetvédelmi program Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: megkérdem Süveges Sándorné környezetvédelmi referenst, hogy kívánja-e kiegészíteni a környezetvédelmi programot? Süveges Sándorné környezetvédelmi referens: az évi LIII. tv. mondja ki, hogy minden településnek rendelkeznie kell környezetvédelmi programmal. Erre készült ez a program. Meg voltak adva, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni, miknek kell szerepelnie a környezetvédelmi programban. Ez egy hosszú távú hat éves terv, melyet két évente kell felülvizsgálni. Kicsit elkéstünk, de ez azért van, mert a településfejlesztési koncepció még csak a tavalyi évben került elfogadásra, és azt meg kellett várni ahhoz, hogy ez a terv elkészülhessen. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: a program elég rémisztő adatokat tartalmaz a munkanélküliség és a lakosság szám alakulása tekintetében. Ezek tények gondolom. Süveges Sándorné környezetvédelmi referens: csak azt tudtam leírni, amit statisztikai adatok mutatnak. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: a programban olvastam, hogy érdemes lenne ökológiai szakkört szervezni. Ez valóban szükséges lenne, mert az iskolában a lehetősége adott. Süveges Sándorné környezetvédelmi referens: az ökológiai szakkör lényege a gyermekek környezetvédelemre nevelése a pedagógusok segítségével, úgy, hogy tulajdonképpen ez nem kerülne pénzbe. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: a környezettudatos magatartás formálására intézményi szinten igen komoly figyelmet fordítunk. Pld: megvalósult az elhasznált elemek gyűjtése, elektrotechnikai hulladékgyűjtés volt. 5/29

6 Tavaly szelektív hulladékgyűjtő szigetet helyeztünk ki az óvodába, amely folyamatosan megy, a zöldbetűs ünnepeinket ünnepeljük, az óvoda zöld ovi címet nyert, külön óvoda kertünk van, külön figyelmet fordítunk az ilyen dolgokra. Mindezeket az iskolában külön ökológiai szakkörrel minden továbbiakban segíthetjük. Fital László bizottsági tag: az iskolában az iskola kert újra fog indulni? Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: az iskola kertet, ha a tanácsadó udvarán megoldható lenne, minden további nélkül újra tudnánk indítani. A réginél sajnos olyan nagy volt a távolság az iskolától, hogy dupla technika órát igényelt, a megszorítások miatt ezt nem tudtuk már finanszírozni. Dr. Hegedüsné Jámbor Valéria: azt szeretném megkérdezni, hogy nem volt nekünk már környezetvédelmi programunk, Zelei úr nem készítette el annak idején? Ha volt, akkor miért nem azt néztük át? Süveges Sándorné környezetvédelmi referens: mint már említettem tavaly lett elfogadva a településfejlesztési koncepció,és azt is figyelembe véve készült most egy új környezetvédelmi program. Dr. Hegedüsné Jámbor Valéria: a programban nagyon sok helyen ig vannak az adatok. Azokat nem kellene frissíteni? Süveges Sándorné környezetvédelmi referens: akkor volt utoljára népszámlálás, ezek az adatok az újabb népszámlálást követően a következő felülvizsgálásra frissítésre kerülnek Dr. Hegedüsné Jámbor Valéria: szerintem az egy kicsit túlzás, hogy a 100 %.-ban van elkészülve a szennyvízelvezető rendszer! Már csak azért is, mert ha pályázni lehetne, ne mondják azt, hogy a program szerint 100 %.-ban meg van valósulva. Süveges Sándorné környezetvédelmi referens: a szennyvízelvezető rendszer 70 %.-ban van elkészülve, a nyilvántartásunk szerint a csapadékvíz elvezető rendszer 100 %.-ban van kiépítve. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: a programban olvastam, hogy rendezettek a zöldfelületek, ápoltak a parkok stb. Ez szerintem az elmúlt két évre igaz. Csak megjegyzem, hogy jelenleg óriási a felháborodás a faluban, nagyon sokan jelezték, hogy elhanyagolt, gazos, gazdátlannak tűnik a település. Nincsenek tisztában azzal, hogy a jelenlegi közmunkaprogramban nincs lehetőségünk a rendbetételre. Ha nincs több hozzászólás javaslom szavazzunk. Aki az önkormányzat évi környezetvédelmi programját elfogadásra javasolja a képviselő-testület felé, kézfelnyújtással jelezze. 6/29

7 Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 93/2011. (VIII.23.)számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság Egyek Nagyközség Önkormányzatának évi környezetvédelmi programját elfogadásra javasolja a Képviselő-testület felé. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök 9.) Hulladékgazdálkodási terv jóváhagyása Süveges Sándorné környezetvédelmi referens: minden településnek rendelkeznie kell hulladékgazdálkodási tervvel is. Ez a évi terv, mely szintén alkalmazkodik a településrendezési tervhez. Igazából ez a REMONDIS Kft.-vel kapcsolatos hulladékkezelést jelenti, és amit a településen a Szöghatár Kht. végez hulladékkezelést. Dr. Hegedüsné Jámbor Valéria bizottsági tag: a terv 5. oldalán a felső táblázatban szerintem számszaki elírás van. A 4. oldalon nem lehetne beírni azt, hogy az iskola átlagban két évente szervez fém és papírgyűjtést. Csak ebben az évben nem volt, előtte minden évben volt. Süveges Sándorné környezetvédelmi referens: ezt a 4. oldalba bele fogom írni. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: ha nincs több hozzászólás javaslom szavazzunk. Aki a hulladékgazdálkodási tervet jóváhagyásra javasolja a képviselő-testület felé, kérem kézfelnyújtással jelezze. Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 94/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság Egyek Nagyközség évi helyi hulladékgazdálkodási tervét jóváhagyásra javasolja a Képviselő-testületfelé. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök 7/29

8 12.) Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. ügyvezetői állására pályázat tervezet Vigh József bizottsági tag: tegnap az ügyrendi bizottság az alábbiakat javasolta a képviselőtestület felé: - az elváráshoz csatolni kell a B kategóriás jogosítványt - ne jelentsen előnyt a közétkeztetés területén szerzett tapasztalat, illetve a nyelvtudás - előnyt jelentsen viszont a műszaki területen szerzett jártasság, illetve az informatikai alapismeret felhasználói szinten való alkalmazása Az elvárásnál a minimum középfokú iskolai végzettség mit takar, a szakmunkásképzőt, az érettségit? Én azt javaslom hogy az érettségi ne legyen elvárás. Dr. Hegedüsné Jámbor Valéria bizottsági tag: szerintem az érettségi igenis legyen elvárás. Dr. Hegyesi Kálmán bizottsági tag: én előnyként mindenképpen benne hagynám a nyelvtudást. Azért is, mert elképzelhető, hogy valamilyen szinten turisztikai érdeklődésre számot fog tartani valamikor a település, és akkor is a Kft.-hez fogunk fordulni. A közétkeztetés területén szerzett tapasztalatot kiegészíteném a vendéglátó ipar területén szerzett jártassággal. Számomra meglepő volt a havi bruttó 125 eft. díjazás. Szerintem ma ez egy komolytalan pénz, főleg egy ügyvezető igazgatónak, felsőfokú iskolai végzettséggel. A határozatlan idejű megbízási jogviszony, szerintem annyit jelent, hogy totálisan kiszolgáltatottá teszi azt az ügyvezetőt, aki idejön. Az eredményorientáltan jutalmazási rendszer is mit jelent? Szalai Erika bizottsági tag: csak annyit szeretnék mondani, hogy kijött nekünk egy vizsgálat a Szöghatár Kft. felől, amikor nem volt szükség 8 órában foglalkoztatni az ügyvezetőt és akkor le lett csökkentve a bére. Nekünk most ugyanúgy ehhez kell tartani magunkat, 4 órában fogjuk foglalkoztatni az ügyvezetőt? Ezt azért vetettem fel, hogy esetleg ne legyen kellemetlen meglepetés az illetőnek, ha esetleg távolabbról is jön. Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: mindig az alapító okirattól függ. Jelen pillanatban a testület elfogadott alapító okiratot a Kft.-re vonatkozóan. Az alapító okiratban úgy van meghatározva az ügyvezető kinevezésére vonatkozó rendelkezés, hogy határozatlan idejű megbízásos jogviszony. Ez a megbízásos jogviszony nem munkaviszony, itt nincs munkaidő, nincs adott fix munkavégzés helye, feladatellátásra szól tulajdonképpen. Úgy van, hogy bármikor visszahívható. Korábban az alapító okiratban úgy volt leszabályozva, hogy munkaviszonyban volt foglalkoztatva, főállású ügyvezető volt, 8 óra munkaidővel, és 5 éves időtartamra kellett megválasztani a testületnek. Ha a testület más irányban szeretne dönteni, akkor az alapító okiraton kell elsősorban módosítani. Ha nem megbízásos jogviszonyt szeretne, hanem munkajogviszonyt, kijelöli, hogy hány évre válassza a testület. A jelen alapító okirat szerint határozatlan idejű megbízásos jogviszony van feltüntetve. Ez egy kötetlenebb, azért is van feltételezem a megbízási díj ilyen összegben. A pályázati felhívást polgármester úr állította össze. Dr. Hegyesi Kálmán bizottsági tag: az alapító okiratot a testület szabályozza. Ha attól eltérünk, azt mindenképpen korrigálni kell. 8/29

9 Ami lényeges, hogy ennek a Kft.-nek a sorsa már ennek a ciklusnak a kezdetétől úgymond lóg a levegőben. Polgármester úr többször nyilatkozta, hogy meg akarja szüntetni a Kft.-t, és csak azért nem szünteti meg, mert bent van az a pályázat, amely a Kft. neve alatt fut. Ha így is úgy is megszüntetésre kerül a Kft., akkor nem kellene ügyvezetői állás betöltésére pályázati felhívást kiírni. Nekem azonban az a véleményem, hogy ennek a Kft.-nek van létjogosultsága, ennek jó vezetővel, jól kellene működni, és minél több embernek munkát kellene biztosítani. Tehát elsődlegesen azt kell eldönteni nekünk, hogy kell-e a Kft, vagy sem. Ha kell nekünk, akkor vegyük komolyan, ne írjunk komolytalan dolgokat a pályázati felhívásban. Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: a jelenlegi ügyvezetőnek határozatlan idejű megbízásos jogviszonya van. Annak idején tudomásul vette, hogy ha pályázat lesz kiírva Ő vissza lesz hívva. Tehát jelen pillanatban az ügyvezetés ilyen formában folyik. Ha most a képviselőtestület bizonytalanságot érez, nem tud ezen az ülésen ebben az ügyben dönteni, akkor majd dönt a szeptemberi ülésen. Nincs időbeni korlát. A pályázat benyújtási határideje október 14. és azt követően kerül sor az elbírálásra. Ez nyilván Széles Szilviával egyeztetésre került. Tudomásul veszi, hogy három hónap után visszahívják. Holló János alpolgármester: most arról folyik a vita, hogy írjunk-e ki pályázatot, hogy ebben a formában, mik legyenek a feltételek, nem pedig az, hogy most ezt kötelező kiírni, vagy pályáztatni. Határozatlan idejű most a megbízási szerződése Széles Szilviának Folyik a medrében a dolog. Dr. Hegedűsné Jámbor Valéria bizottsági tag: azért azt csak el kellene döntenünk, hogy mit várunk el az új ügyvezetőtől, mit szeretnénk, hogy megvalósuljon. Ezt a képviselőtestületnek el kell döntenie. Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: az semmiképpen nem hátrány, hogy az ügyvezetői állást megpályáztatja a testület. Én úgy gondolom, hogy ebben összhang van. Inkább a pályázat mikéntjében látok ellentmondásokat. Tehát most nem azzal van gond, hogy pályáztassunk vagy ne. Pályáztatni kell az állást. Csak, hogy milyen formában; munka jogviszonyos, megbízásos jogviszonyos, miket lásson el, miket ne lásson el, mit akarunk. Dr. Hegedüsné Jámbor Valéria bizottsági tag: szerintem azt kell először eldöntenünk, hogy milyen formában akarjuk a továbbiakban működtetni a Kft.-t. Míg nem tudjuk, hogy milyen formában akarjuk működtetni, addig ne írjuk ki a pályázatot. Hajduné Holló Katalin bizottsági elnök: szeretnénk megkérdezni polgármester urat, hogy hosszútávon mi a cél a Kft.-vel? Valóban él az az elképzelés, hogy csak a Fő tér felújítás idejére tartjuk fenn a Kft.-t és utána megszűnik, mert akkor felesleges ezt a pályázatot kiírni. Ha hosszútávon kívánjuk működtetni a Kft.-t bizottsági tagok is osztják azt a véleményt, hogy szükség van rá - akkor viszont kérdés, hogy megbízásos pályázatot írjunk ki, vagy munkajogviszonyban lássa el az új ügyvezető a feladatát. Dr. Miluczky Attila polgármester: hosszútávon mindenképpen szükség van a Kft.-re a közétkeztetés működtetésére. Szükség van a konyhai dolgozókra. Már egyedül ez az egy feladat indokolja a Szöghatár Kft. hosszú távú fenntartását. 9/29

10 Szükség van arra is, hogy legyenek a településen karbantartók, legyenek olyanok, akik működtetik a közmunka programokat, olyanokra, akikre rá lehet bízni a különféle szerelési munkálatokat. Az, hogy a Szöghatár Kft.-re szükség van, szerintem egyértelmű, hosszútávon szükség van rá, az is egyértelmű. Arra viszont több alternatívát megfontoltunk, hogy erre a karbantartó részlegre, úgy ahogy az van, ebben a formában szükség van-e. Az iskolai karbantartókat hozzá lehetne rendelni az intézményvezető asszonyhoz, az óvodai karbantartókat, a takarítókat szintén. Ez a karbantartó részleg nem feltétlen indokolt, hogy itt a Szöghatár Kft. keretein belül bonyolódjon. Az ilyen munkaköröket nem célszerű hosszútávon fenntartani. Az előző ügyvezető ezeket a munkaköröket meg is szüntette, voltak akik nyugdíjba mentek, a helyükre átcsoportosították a dolgozókat. Meggyőződésem az, hogy aki most a Kft.-nél dolgozik, szinte mindenki hasznos munkát végez, ezekre az emberekre így, ezekre a munkakörökre szükség van. A konyhának van külön élelmezésvezetője. Ott az ügyvezetőnek olyan óriási leterheltsége nincs. A karbantartók irányítására ott van a műszaki vezető. Azért is gondolom azt, hogy ezt a munkát - ahogy a belső ellenőr is javasolta - fél állásban el lehet végezni. Egy új feladat lesz még az ügyvezetőnek a szociális földprogram beindítása. Azt még én sem látom teljesen tisztán, hogy ez hogy fog működni. Célként tűztem ki, hogy a jövő évben 5 ha.-os földterületen gazdálkodjunk. Az idei évben 1 ha.-on gazdálkodtunk. Ennek az 1 ha.-nak a bevétele az ügyvezető tájékoztatása szerint kb Ft. haszna van a konyhára nézve. Ez egy biztató folyamat. Szeretném ha a közmunkások zömében ott végeznék a munkát a határban, ezen az 5 ha.-os területen a kertészetben. Hajduné Holló Katalin bizottsági elnök: én úgy gondolom, hogy egy lépéssel közelebb vagyunk a döntéshez. Megtudtuk, hogy hosszútávon van létjogosultsága a Kft.-nek és maradni fog. Tehát szükség van ügyvezetőre. A következő kérdés, hogy milyen formában? Megbízásos jogviszonyban, vagy munkaviszonyban? Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: az vetődött fel a bizottsági ülésen, hogy határozatlan idejű megbízásos jogviszony, vagy a korábbi gyakorlatnak megfelelően, amikor is munkajogviszony volt, 5 év határozott idejű kinevezéssel. Ezt az alapító okiratban kell leszabályozni. Jelenleg határozatlan idejű megbízásos jogviszonnyal van az ügyvezető. Dr. Miluczky Attila polgármester: én az önkormányzatokra nézve a megbízásos jogviszonyt tartom előnyösebbnek. Ha a munka törvénykönyve alapján szeretnénk munkaszerződést kötni, ott pedig a határozatlan idejűt javasolnám, mert a határozott idejűnek rengeteg kötelme van az önkormányzatra nézve, abból nagyon nehéz kilépni, ott mindent meg kell indokolni. Határozatlan idejűnél ez könnyebben felbontható. Én megvárnám azt, hogy hány jelentkező lesz, kik lesznek a jelentkezők. Ha lesz olyan, aki megbízásos jogviszonyban elvállalja, nekünk ez tűnik a legcélravezetőbbnek. Ha nem jelentkezik senki, akkor el kell gondolkodni azon, hogy valamit meg kell változtatni. Ezt mérlegelni kell nekünk is. Véleményem szerint ez az ügyvezetői állás betöltése nem az a feladat, ahol óriási kihívásokkal kellene megbirkózni. Lényegében ez a pályázati kiírás még a Zelei József idejében megfogalmazott pályázati kiírás, amin néhány dolgot változtattam. Kivettem belőle az erkölcsi bizonyítványt, kivettem az iskolai végzettségek hitelesített másolatát. Mind ezeket nem akartam ráterheli a pályázóra. Ezeket ráérünk akkor elkérni, amikor a pályázó sorsáról döntöttünk. A pályázat elbírálásánál előnyt jelenthez beírtam a közétkeztetés területén szerzett tapasztalatot, a mezőgazdaság területén szerzett jártasságjot. Gondolkodtam, hogy a nyelvtudást kivegyem, mivel ügyvezetőként nem nagyon lesz szükség a nyelvtudásra, viszont ha valaki tud legalább egy nyelvet, az semmiképpen nem tekinteném hátránynak. 10/29

11 Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: egy kis helyesbítést szeretnék tenni; az igazgatói szó kerüljön kihúzásra, tehát ügyvezetői állás betöltése. Az elvárás helyett írjuk, hogy feltétel, az állás betölthető helyesen: november 2.-től. Végül összegezni kellene, hogy mi a bizottságnak a konkrét javaslata. Dr. Hegedűsné Jámbor Valéria bizottsági tag: milyen feladatok ellátását várjuk el a leendő ügyvezetőtől? Azt nem kellene bele venni a pályázati kiírásba? Dr. Miluczky Attila polgármester: aki jelentkezni fog, bemutatja nekünk az ő elképzeléseit, hogy mit szeretne a Kft.-nél, milyen eredményorientált jutalmazási rendszert tudunk vele megfogalmazni, ami mindenképpen arra ösztönzi őt, hogy takarékos gazdálkodás keretében az önkormányzatnak minél hatékonyabban végezze a munkáját. Hajduné Holló Katalin bizottsági elnök: tehát ne fogalmazzunk meg feladatokat, hanem írja le, Ő, hogy mit szeretne megvalósítani. Dr. Miluczky Attila polgármester: a pályázathoz csatolandó vezetői elképzeléseket is tartalmazó motivációs levélben ezt megteheti. Dr. Hegyesi Kálmán bizottsági tag: szeretném megkérdezni polgármester úrtól, hogy a bruttó havi 125 eft.-ért, és a teljesen megfoghatatlan eredményorientált jutalmazási rendszerért milyen elképzelést vár a jelentkezőtől? Szerintem ha meg akarjuk tartani a Kft.-t, akkor kell egy olyan vezető, aki képes ezt a céget egy megfelelő, normálisan működő pályára állítani. Egyértelműen ehhez kell egy minimum középfokú végzettség, de ezért a pénzért én nem gondolom, hogy egy komoly ember be fogja nyújtani a pályázatát. A komoly emberek ki fogják nevetni ezt a pályázati kiírást. A komolytalan emberek pedig be fognak nyújtani pályázatot, azért, hogy felvegyék ezt a kevés 125 eft.-ot, a jutalmazási rendszerre pedig legyint egy nagyot, és nem fog foglalkozni semmivel. Nekünk pont a kettő közé kellene egy ember, aki azért komolyabb az átlagnál, felelősségteljes, tolerálja és átlátja az önkormányzati igényeket, és a megfelelő képzettséggel, képességekkel, tapasztalatokkal rendelkezik emberi és szakmai szinten egyaránt. Ahhoz szerinte, ez a pályázat nem alkalmas, át kellene dolgozni. Valami olyan szintet kellene megcélozni, aminek van realitása, és minimális reményt ad arra nézve, hogy ez a cég fenntartható egy ilyen emberrel. Dr. Miluczky Attila polgármester: azt, hogy a Kft.-t meg kell szüntetni, és csak a Fő tér miatt tartsuk még életben, erre nem emlékszem, hogy így mondtam volna. Biztos elértettük egymást Hegyesi úrral. Az biztos, hogy a konyhát soha nem akartam megszüntetni, a konyhát meg kell tartani. A karbantartási tevékenységeket, ha ezt nem tudjuk hatékonyan, gazdaságosan csinálni, akkor azt meg kell szüntetni. A díjazással kapcsolatban, ennek ellenére én beszéltem egy két emberrel és ők kifejezték felém, hogy ők ezt így elvállalnák. Tehát félállásban is. Úgy gondolom, hogy akikkel szóban beszéltem, azokat komoly embereknek gondolnám. Én nem látnám akadályát annak, hogy jelentkező nem lenne. Itt 125 eft. az alapfizetés, de mellette az új vezetőnek megadjuk a lehetőséget az eredményorientált jutalmazásra. Én olyan jutalmazási rendszerre gondolok fő irányba, hogy nekünk van egy finanszírozási kényszerünk, neki van egy mérleg szerinti eredménye, és amennyiben az ő eredményessége csökkenti a mi finanszírozási kényszerünket, azt nekünk valahogy meg kell hálálni. Ez lehet, akár 20 %. is. 11/29

12 Vígh József bizottsági tag: akkor át kell írni az eredményorientált jutalmazási rendszert, sikerdíjas jutalmazási rendszerre. Dr. Hegyesi Kálmán bizottsági tag: nekem az a javaslatom, hogy a díjazás 125 eft. + jutalék legyen. A félállással azonban nem értek egyet. Komoly előítéleteim vannak ezzel a félállással. Valakinek van egy főállása és van egy vállalkozása, balkézből fogja vezetni ezt a Kft.-t. Nekem vannak fenntartásaim ezzel szemben. Én csak referálnám inkább ezt a főállású jogviszonyt, vagy egy megbízásos jogviszonyt, de úgy, hogy napi nyolc órát ott tartózkodjon a munkahelyen. Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: el kellene dönteni, hogy vagy határozatlan idejű megbízásos jogviszony, vagy az ezelőtti határozott jogviszony, 2,3,5 évre. Dr. Hegedűsné Jámbor Valéria bizottsági tag: egyáltalán szükség van az ügyvezetői álláshelyre? Nem lenne elég, ha a konyhához választanák egy vezetőt? Vígh József bizottsági tag: én azt javasolnám, hogy emeljük meg a munkabért bruttó havi 150 e Ft.-ra. Dr. Miluczky Attila polgármester: januárban ez a képviselő testület döntött a bruttó havi 125 eft.- + jutalékról, mikor megszavaztuk Zelei Józsefnek. Ha konzekvensek akarunk lenni magunkhoz, akkor valami hasonlót kellene megcélozni. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: én azt szűrtem le az eddig elhangzottakból, hogy szükség van a Kft.-re hosszútávon működtetni kívánjuk, szükség van ügyvezetői állásra is. Már csak egy kérdés merült fel, hogy megbízásos vagy munkaviszonyban alkalmazzuk, és mennyi legyen a díjazása. Szerintem lesz olyan vállalkozó szellemű, aki ezért a pénzért csodálatos munkát tud majd elérni. Meg kell próbálni. Ha nem sikerül, akkor marad még mindig Széles Szilviának a megbízatása. Dr. Hegyesi Kálmán bizottsági tag: én azt javaslom, hogy a jogviszony formájához írjuk oda, hogy határozatlan idejű munkaviszony vagy megbízásos jogviszony. Ez hadd derüljön ki később. Tehát olyanok jelentkezzenek, akiknek mind a kettő jó. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: a pályázati kiírásban meg kell jelölni a díjazás összegét? Lehet, olyanon vitatkozunk, amit a pályázó egy csapásra megoldana, ha megkérdeznénk tőle, hogy mi a bérigénye. Dr. Miluczky Attila polgármester: ha azt jelöljük meg, hogy 125 eft. + jutalék, akkor ez is valahol egyenlő azzal, hogy megegyezés szerint. Antal Attila bizottsági tag: egy önkormányzattól elvárható az, hogy határozott legyen, meg kell jelölni az összeget. Ne legyünk bizonytalanok. Dr. Miluczky Attila polgármester: gondoljunk arra is, hogy mikor a Kft. ügyvezetői állásának utódlásáról beszéltünk, akkor több ma is Kft-s dolgozónak felmerült a neve. Az sem kizárt, többen is vannak ott akár a Kft.-én belül is, akiknek a munkakörét, hogyha összevonjuk el tudná látni ezt az ügyvezetői állást, és még odafigyelne a mai munkakörére is. 12/29

13 El tudnák képzelni akár egy helyi gazdálkodót is, aki gazdálkodik pár hektár földön és mellette még a Kft.-re is rá tudna nézni. Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: javaslom, hogy a pályázati felhívásba kerüljön bele az, hogy az eredménytelenné nyilvánítási jogát a Képviselő-testület fenntartja. /ha véletlenül nem tud választani, nem érkezik pályázat stb. / Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: összefoglalva, az alábbi módosító javaslatok születtek: - a feltételhez kerüljön az érettségi, a B kategóriás jogosítvány - a pályázat elbírálásánál előnyt jelentsen a műszaki területen szerzett jártasság - a pályázat elbírálásánál előnyt jelent címszóból kerüljön ki a közétkeztetés területén szerzett tapasztalat, valamint a nyelvtudás - az eredményorientált jutalmazási rendszert jutalékra javítjuk - a jogviszony formája határozatlan idejű jogviszony legyen / kerüljön ki a pályázati felhívásból a határozatlan idejű megbízási jogviszony/ - a díjazás bruttó havi 150 eft. legyen - a képviselő-testület az eredménytelenné nyilvánítási jogát fenntartja Javaslom külön külön szavazzunk a javaslatokról. Aki egyetért azzal a javaslattal, hogy az érettségi kerüljön bele a pályázati felhívásba, kérem kézfelnyújtással jelezze. Bizottság 6 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 95 /2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. ügyvezetői állására kiírt pályázati felhívásban a feltételhez kerüljön az érettségi. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki azzal egyetért, hogy a feltételhez kerüljön bele a B kategóriás jogosítvány, kérem kézfelnyújtással szavazzon. 13/29

14 Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 96 /2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. ügyvezetői állására kiírt pályázati felhívásban a feltételhez kerüljön a B kategóriás jogosítvány. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki egyetért azzal a javaslattal, hogy a pályázat elbírálásánál előnyt jelentsen a műszaki területen szerzett jártasság, kérem kézfelnyújtással jelezze. Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 97/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. ügyvezetői állására kiírt pályázat elbírálásánál előnyt jelentsen a műszaki területen szerzett jártasság. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki egyetért azzal a javaslattal, hogy a pályázat elbírálásánál előnyt jelent címszó alól kerüljön ki a közétkeztetés területén szerzett tapasztalat, kérem kézfelnyújtással jelezze. Bizottság 4 igen szavazattal és 3 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 98/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. ügyvezetői állására kiírt pályázat elbírálásánál előnyt jelent címszó alól kerüljön ki a közétkeztetés területén szerzett tapasztalat. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök 14/29

15 Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki egyetért azzal a javaslattal, hogy a pályázat elbírálásánál előnyt jelent címszó alól kerüljön ki a nyelvtudás, kérem kézfelnyújtással jelezze. Megállapítom, hogy 2 igen szavazattal, 1 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett nem kapta meg a kellő számú támogatottságot a javaslat. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki egyetért azzal a javaslattal, hogy a jogviszony formája határozatlan idejű jogviszony legyen és a megbízási jogviszony kikerüljön a pályázati felhívásból, kézfelnyújtással jelezze. Bizottság 6 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 99/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a jogviszony formája: határozatlan idejű jogviszony legyen. Kerüljön ki az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. ügyvezetői állására kiírt pályázati felhívásból az, hogy a jogviszony formája: határozatlan idejű megbízási jogviszony legyen. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki egyetért azzal a javaslattal, hogy a bruttó havi 125 eft. díjazást megemeljük bruttó havi 150 eft.-ra, kérem kézfelnyújtással jelezze. Megállapítom, hogy 3 igen szavazattal és 4 tartózkodás mellett nem kapta meg a kellő számú támogatottságot a javaslat. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki egyetért azzal a javaslattal, hogy az eredményorientált jutalmazási rendszert jutalékra javítsuk, kérem kézfelnyújtással jelezze. Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 100/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. ügyvezetői állására kiírt pályázati felhívásban az eredményorientált jutalmazási rendszert jutalékra javítsa. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz.elnök 15/29

16 Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki egyetért azzal a javaslattal, hogy kerüljön bele a pályázati felhívásba, hogy a Képviselő-testület az eredménytelenné nyilvánítás jogát fenntartja, kérem kézfelnyújtással jelezze. Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 101/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. ügyvezetői állására kiírt pályázati felhívásba kerüljön bele az, hogy a Képviselő-testület az eredménytelenné nyilvánítási jogát fenntartja. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki a pályázati felhívást a módosításokkal együtt elfogadásra javasolja a Képviselő-testület felé, kérem kézfelnyújtással jelezze. Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 102/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft. ügyvezetői állására kiírt pályázati felhívást a módosításokkal együtt elfogadásra javasolja a Képviselő-testület felé. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök 16/1. Csatlakozási nyilatkozat a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat évi fordulójához. Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójához van lehetőség csatlakozni. Többek előtt már ismert, hogy ezen szándékunkat tekintettel arra, hogy nem kötelező -minden évben csatalakozási nyilatkozattal kell megtennünk Ft. van évek óta betervezve. Jelezték a kollegák, hogy már nagyon sok az áthúzódó B típusú támogatás és ez eleve csökkenti az idén felosztható A típusú pályázatokra vonatkozó támogatást. A takarékossági szempontokat is figyelembe véve az Ft.-on nem szokott változtatni a testület. Ezt az összeget a jövő évi költségvetésbe majd tervezni kell. 16/29

17 Szekeres Zsuzsanna közgazdasági irodavezető: szeretném elmondani, hogy amikor a nem kötelező feladatokról kellett adnom tájékoztatást a testületnek, leírtam, hogy ez nem kötelező feladata az önkormányzatnak. Akkor is jeleztem, hogy amikor erről dönt a testület, akkor lehetne esetleg mérlegelni, hogy kíván-e hozzájárulni az ösztöndíj pályázathoz, vagy nem. A költségvetéskor ezt már nem lehet. Holló János alpolgármester: a B típusúakra már évekkel ezelőtt kötelezettséget vállaltunk, az is beleesik ebbe az összegbe. Nekem az lenne a javaslatom, ha az önkormányzat ebben az évben is úgy dönt, hogy csatlakozik a pályázathoz, a szociális bizottság egy kicsit jobban mérlegelje a pályázókat. Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: a pályázat elbírálásánál több szempontokat is figyelembe vehet a bizottság. Az állandó lakóhely feltétel, ha ez megvan akkor pályázhat. Kaphat támogatást, az aki egyedülálló, aki segélyből él, akinél betegség van a családban. Nem az összes szempontnak kell érvényesülni, már ha valamelyik meg van, az is támogatásra jogosult. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki elfogadja azt a javaslatot, hogy a Képviselőtstület a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2012.évi fordulójához csatlakozzon, kézfelnyújtással jelezze. Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 103/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójához való csatlakozást. Javasolja továbbá, hogy a pályázat megvalósításához szükséges anyagi forrást Ft.-ot a évi költségvetésben biztosítsa Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök 16/2. Egy fő adminisztrátor foglalkoztatása az Egyeki Rendőrőrsön Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: ez a napirend egyszer már volt a testület előtt, és akkor elnapoltuk a döntést. Most újra itt van a bizottság előtt. Mindenki ismeri az anyagot. 17/29

18 Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: javaslom, hogy a bizottság hatalmazza fel a polgármestert, hogy folytasson egyeztetést az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft.-vel az egyeki Rendőrőrsön 1 fő adminisztrátor foglalkoztatásának megoldása érdekében. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki az elhangzott javaslattal egyetért, kérem kézfelnyújtással jelezze. Bizottság 6 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 104/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság úgy határozott, hogy felhatalmazza a polgármestert, hogy folytasson egyeztetést az Egyeki Szöghatár Nonprofit Kft.-vel az egyeki Rendőrőrsön 1 fő adminisztrátor foglalkoztatásának megoldása érdekében. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök 16/3. Önkormányzat tulajdonában lévő zúzott kőről tájékoztató Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: a vállalkozó visszajuttatta a nyilatkozatot a zúzott kő mennyiségére vonatkozóan. Ugyanakkor mellékeltünk hozzá egy levelet, mert amit rendelkezésünkre bocsátott a vállalkozó, abban az általános iskola parkolójához 198,4 to. kő felhasználás van leigazolva. Míg az útépítés során, jeleztek felénk, hogy többlet kő felhasználás történt. Ezt feljegyzésben jegyzőkönyveztük, majd testület elé ezt bevittük. Azon a napon a parkolóhoz az alap 111 to.-hoz plusz 48 to. volt leigazolva, tehát 159 to. Ez mind ugyanazon a napon március 31.-vel. A kistérségi útfelügyelő volt az, aki mindkét feladatot igazolásával ellátta. Megkerestem az útfelügyelőt, hogy erről nyilatkozzon, miből adódik az eltérő tartalmú leigazolás, és melyiket tekintjük valósnak. Ma délig kértem ezt a nyilatkozatot, még nem érkezett meg. Remélem a testületi ülésre rendelkezésünkre áll ez a nyilatkozat. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: azt javaslom, hogy ebben a napirendben ne határozzon a bizottság, a döntést bízzuk a Képviselő-testületre. Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság ebben a napirendben nem határozott, a döntést a Képviselő-testületre bízza! 16/8. Játszótér kialakításához tulajdonosi hozzájárulás és vagyonkénti elfogadása Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: itt a Delikát8 ételízesítő Főzzön játszóteret nyereményjátékának a játszóteréről van szó. 18/29

19 Megépült a játszótér a Rendőrséghez tartozó területen. Gyakorlatilag most annyi a teendőnk, hogy elfogadjuk az előterjesztéshez tartozó határozati javaslatot. Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: egész pontosan a játszótéri eszközök értéke bruttó Ft. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki javasolja a Képviselő-testületnek az utólagos beleegyezését a játszótér 1661/2 hrsz.-on való elhelyezéséhez, valamint az UNILEVER KFT. által felajánlott, az 1661/2 hrsz. területen elhelyezett játszótéri eszközök térítésmentes elfogadását, kérem kézfelnyújtással jelezze. Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 105/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek az utólagos beleegyezését a játszótér 1661/2 hrsz.-on való elhelyezéséhez, az UNILEVER KFT. által felajánlott, az 1661/2 hrsz. területen elhelyezett játszótéri eszközök térítésmentes elfogadását. Javasolja továbbá, hogy a Képviselő-testület hatalmazza fel a Polgármestert a szerződés, az átadás-átvételi dokumentációk aláírására. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: azt azért szeretném kiegészítésként elmondani, hogy a játszóteret már elég hamar elkezdték lelakni. Nem rendeltetésszerűen használják. Gyakorlatilag az ünnepélyes átadásra szeptemberben kerül sor, lehet, hogy akkorára már nem is lesz épségben a játszótér. Valamilyen megoldást kellene arra találni, hogy erre ne kerüljön sor. Mind a két játszótér őrzéséről kellene gondoskodni, esetleg polgárőrökkel, közmunkásokkal. A játszóterek környékén cigaretta csikkek, különböző szemetek vannak eldobálva. Vígh József bizottsági tag: javasolnám, hogy a képviselő-testület hozzon egy olyan helyi rendeletet, amely a játszóterek területén a dohányzást tiltaná. Ezt már más településeken megtették. Bízza meg az önkormányzat jegyzőjét a rendelet-tervezet elkészítésével. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki az elhangzott javaslattal egyetért, kérem kézfelnyújtással jelezze. 19/29

20 Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 106/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselőtestületnek, hogy bízza meg az önkormányzat jegyzőjét rendelettervezet elkészítésével, mely a játszóterek területén a dohányzást tiltaná. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök 16/9. Energia megtakarítási szerződés megkötése Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: ennek a szerződésnek röviden összefoglalva az a lényege, hogy jelentkezett egy cég. A munkájuknak az lenne a lénye, hogy két évre visszamenőleg begyűjti az intézményre vonatkozó közüzemi számlákat, villany, gáz, víz, stb. Én ebbe a szerződés tervezetbe nemcsak a hivatalt, hanem bele tettem az ETKIKI intézményeit is. A lényeg az, hogy Ők átvizsgálnák a számlák alapján, hogy jogosan számlázott-e annyi energia fogyasztást vagy gázfogyasztást a szolgáltató, mint amennyit számlázott. Fix díja nincs, nem kell egyösszegben, se előre, se havonta fizetni. Amennyit feltár, annak az 50 %.-a az övé. Ha nem tár fel ilyen jellegű összeget, akkor nem kell neki fizetni semmit. A túlfizetéseket nyilván a számlánkba fogják betudni a szolgáltatók, addig nem fizetünk számlát. Közgazdasági irodavezető asszonnyal átnézve a megbízási szerződést én úgy érzem, hogy kedvező feltételeket sarcoltunk ki magunknak. Nem érzek vele kockázatot. Nyilván munkája lesz vele a pénzügyi irodán lévő kolleganőknek. Ha valamennyi megtakarítás realizálható belőle mindenképpen jó lenne. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki támogatja a képviselő-testület felé a megbízási szerződés megkötését energia menedzsment tárgyában, kézfelnyújtással jelezze. Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 107/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, a megbízási szerződés megkötését energia menedzsment tárgyában. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök 20/29

21 16/11. Hajdú Volán Zrt. kérelme menetrendi tábla kihelyezésére Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: a Hajdú VOLÁN Zrt. megkereste az önkormányzatot, hogy az egyeki vasútállomásnál lévő autóbusz megállóhely rossz állapotú és a menetrendi hirdetmény hiányzik. A vasútállomáson csak az egyik oldalon van jelenleg oszlop, így mindkét irány indulási adatait erre az oszlopra helyezte a VOLÁN. Kérik, hogy a másik oldalon az önkormányzat részéről kerüljön meghatározásra egy hely, ahová az oszlopot le lehetne tenni, amelyre a menetrendi hirdetményt ki lehetne helyezni. Süveges Sándorné környezetvédelmi referens: a VOLÁN menetrendi tábla kihelyezésének helyszíneként a Vasútállomással szemközti telefonfülke melletti területet javasolnám megjelölni Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki az elhangzott javaslattal egyetért, kézfelnyújtással jelezze. Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 108/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a VOLÁN menetrendi tábla kihelyezésének helyszíneként a Vasútállomással szemközti telefonfülke melletti területet jelölje meg. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök Csepreginé Kocsis Nóra jegyző: én úgy gondolom, hogy a későbbiekben a VOLÁN Zrt.-nek gondoskodnia kellene egy végleges autóbusz megállóhelyről. Javasolnám, hogy a Képviselőtestüület keresse az együttműködést a VOLÁN Zrt.-vel a végleges autóbusz megállóhely kialakításának a megoldására. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki a fenti javaslattal egyetért, kézfelnyújtással jelezze. 21/29

22 Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 109/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy keresse az együttműködést a Hajdú VOLÁN Zrt.-vel a végleges autóbusz megállhely kialakításának a megoldására. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök 16/12. Ingyenes vagyonátruházási kérelmek Bóta Barbara önkormányzati irodavezető: itt három különböző ingatlanról van szó, és három döntés szükséges. Az első ingatlan tekintetében már döntött a Képviselő-testület, már be is adtuk az ingyenes vagyonátruházási kérelmet a Vagyonkezelő Zrt.-nek. Kiszóltak, hogy a határozat pontosítása szükséges. Ki kellett egészíteni a határozatot azzal, hogy az önkormányzat vállalja a felmerülő költségeket, és felhatalmazza a polgármestert, a szükséges dokumentumok benyújtására. Tehát kérném a korábban hozott 279/2011. (VI.30.) számú határozat visszavonását, és az előterjesztéshez tartozó határozati javaslat elfogadását. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki a fenti javaslatot elfogadja, kézfelnyújtással jelezze. Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 110/2011.(VIII.23.) számú Fenntartható Településfejlesztési, Oktatási, Közművelődési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek a 279/2011. (VI.30.) számú határozat visszavonását. Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy 1. Az állami vagyonról szóló évi CVI. Törvény 36. (1) bekezdésének c) pontja alapján az állami tulajdonban lévő Egyek-Telekháza, Kun Béla u. 37 szám alatti (2739 hrsz) ingatlan tulajdonjogának megszerzésére ingyenes átruházás jogcímén igényt nyújtson be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-hez, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. Törvény 8. (1) bekezdésében foglalt lakásgazdálkodási feladatokon belül, a bérlakásokkal kapcsolatos feladok elősegítése érdekében. 22/29

23 2. A fenti ingatlan tulajdonba adása érdekében az önkormányzat vállalja a felmerülő költségek megtérítését. 3. A Képviselő-testület hatalmazza fel a polgármestert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-hez nyújtsa be a dokumentumokat. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök Bóta Barbara önkormányzati irodavezető: a következő a Petőfi u. 11. szám alatti ingatlan. A tulajdoni lapja szerint per- és tehermentes, és egy viszonylag jó állapotban lévő parasztház, nádtetővel. Javasolta is a Vagyonkezelő Zrt, hogy amennyiben élni akarunk ezzel a lehetőséggel jól járnánk ezzel az ingatlannal. Tulajdonképpen ingyenesen tudunk szerezni egy ingatlant, amit aztán később tudnánk hasznosítani. Mivel még nem készítettem hozzá határozati javaslatot, most egy olyan határozat születhetne, hogy testületi ülésig egy hasonló tartalmú határozati javaslatot készítsek el, mint a Kun Béla u. 37. szám alatti ingatlanra, hogy esetleg ez ügyben is be tudja adni az önkormányzat a vagyonátruházási kérelmet. Hajduné Holló Katalin bizottság elnöke: aki az elhangzott javaslatot támogatja, kérem kézfelnyújtással jelezze. Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 111/2011.(VIII.23.) számú Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság felkéri Bóta Barbara önkormányzati irodavezetőt, hogy az augusztus 25. testületi ülésre készítse el az Egyek, Petőfi S. u.11. szám alatti ingatlanra vonatkozóan a határozati javaslatot az ingyenes vagyonátruházási kérelemmel kapcsoatosan. Felelős: Hajduné Holló Katalin biz. elnök Bóta Barbara önkormányzati irodavezető: ami érdekesebb eset a Zalka M. u. 30. szám alatti ingatlan. A tulajdoni lapja szerint több, mint 3 millió forint jelzálog terheli, svájci frankban felvett hitel. Voltak örökösei az ingatlannak. Külön érdekessége a dolognak, hogy az ingatlanban most lakik egy család, akik bérleti díjat fizetnek annak a személynek a családjának, akiknek nem is tulajdona az ingatlan, mert az ingatlan az állam tulajdona. Tehát nem tudom mit fogunk csinálni azzal a családdal, akik az ingatlanban jelenleg jogcím nélkül élnek. 23/29

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. JÚNIUS 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TERKA.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. JÚNIUS 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TERKA. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 15/2011. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2011. június 30-án 14:00 órai kezdettel tartott Képviselő-testületi nyílt ülésről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 9-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. NOVEMBER 29. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. NOVEMBER 29. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 28/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 29-én 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV TERKA 18/2013.

J E G Y ZŐKÖNYV TERKA 18/2013. 18/2013. TERKA J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2013. október 28. napján 15:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Pusztaföldvár Község Önkormányzat Pusztaföldvár,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. június 26. napján 14:00 órai kezdettel a Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság NYILVÁNOS

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. MÁRCIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. MÁRCIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL 3/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2011. 03. 28-án 16:00 órai kezdettel az Ügyrendi bizottság nyílt ülésén. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2014. június 23. napján 14:50 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása.

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása. 140 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. augusztus 31-én (szerdán) 14.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló Jelen vannak: Meghívottak: Bornemisza János polgármester

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. FEBRUÁR 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. TERKA.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. FEBRUÁR 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. TERKA. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 4/2012. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2012. február 13-án 14:00 órai kezdettel tartott Képviselő-testületi nyílt ülésről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 109-24/2013. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi november hó 27. napján, szerdán

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. június 24. 8.30 óra Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők: Pálffy

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

16/2011. Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 17-én megtartott rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyve

16/2011. Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 17-én megtartott rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyve 16/2011. 2011. november 17-én megtartott rendes, nyilvános ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült 2011. november 17-én 17.00 órakor, az Önkormányzat Hivatalában (3163 Szalmatercs, Kossuth

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. szeptember 9-én megtartott nyílt Képviselőtestületi ülésének jegyzőkönyvéből.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. szeptember 9-én megtartott nyílt Képviselőtestületi ülésének jegyzőkönyvéből. Ikt.szám: 117/18/2010. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. szeptember 9-én megtartott nyílt Képviselőtestületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA 7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2013. augusztus 27. napján 15:00 órai kezdettel a Pénzügyi Bizottság NYILVÁNOS ülésén. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 10-i rendes ülésén, a Polgármesteri Hivatal régi épületének tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes Levente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 31-én 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 83/2012. (X. 31.) Nyugdíjas

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 8-án megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2014. március 13-án 14:00 órai kezdettel tartott nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről:

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről: Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. május 21-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15/I/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 19. napján (szerda) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2013. szeptember 11-én 18 órától megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. 2013. szeptember 11-én 18 órától megtartott üléséről 1 Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2852. Kecskéd, Vasút u. 105. Jegyzőkönyv Kecskéd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 11-én 18 órától megtartott üléséről Helye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Csanádapáca Képviselő-testülete../2011. sz. jkv. J e g y z ő k ö n y v Készült a Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. szeptember hó 15. napján, 14 órakor tartott rendkívüli-testületi

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. OKTÓBER 27. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TERKA.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. OKTÓBER 27. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TERKA. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 22/2011. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2011. október 27-én 14.00 órai kezdettel tartott Képviselő-testületi nyílt ülésről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában.

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában. Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. április 23-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t:

T á r g y s o r o z a t: A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-én megtartott nyilvános ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. NOVEMBER 07. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 27/2013. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2013. november 7-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 132/2010. (XII. 8.) Közbeszerzési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 17. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. június 26-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye:községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének, a Városháza tanácskozótermében tartott, 2009. március 31-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 12 települési képviselő:

Részletesebben

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV 1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2011. 01. 24-én 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 19-én megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, -, - Zakariás Zoltán Vilmos alpolgármester, - Góz Mihály,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő 1 JEGYZŐKÖNY Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. január 26-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2013. március 27-én 9.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi rendkívüli ülésről Ülés helye: Borsosberény

Részletesebben

Napirendi pontok: 1.) Beszámoló a Mikrotérségi ÁMK 2011/2012. évi tevékenységéről Előadó: Borosné Tóth Zsuzsanna intézményvezető

Napirendi pontok: 1.) Beszámoló a Mikrotérségi ÁMK 2011/2012. évi tevékenységéről Előadó: Borosné Tóth Zsuzsanna intézményvezető Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2012. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2012. augusztus 30-án (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető. Hatvani Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető. Hatvani Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. január 26-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről.

1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. sz. Jegyzőkönyv Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve Rendeletek: 4/2013.(II.15.) Határozatok: 24/2013. (II. 14.) 25/2013. (II. 14.) 26/2013.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella

Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella Jegyzőkönyv Készült: 2014. június 03-án 15 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal Jászivány Jelen vannak: Tari András Bugyiné Kökény Gizella

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott üléséről Hozott döntések: 22/2014. számú határozat pályázatok benyújtásáról 23/2014. számú határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Munkaterv szerinti képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Munkaterv szerinti képviselő-testületi üléséről Jegyzőkönyv Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Munkaterv szerinti képviselő-testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Időpontja: 2012. december 13. (Csütörtök) 14:00 óra Bencsik Mónika

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van.

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van. Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-ei soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Demjén Imre, Tibádné

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2009. július 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2009. július 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-8/2009./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. július 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Dózsa György út 15/a)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 35/2010 Kt. BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. december 14-én (kedden) 14 óra 15 perckor megtartott rendes, nyilvános ülésén hozott döntésekről Az ülés helye:

Részletesebben

366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet

366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2-55/2010/JT 366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Szám:600/7/2015. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 50-16/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/24/2014.ny.

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/24/2014.ny. Psz/59/24/2014.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott rendes, nyilvános üléséről 99/2014. (XII.18.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28- án, 14:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 20-án 1700 órától megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 20-án 1700 órától megtartott nyilvános üléséről. 7/2016. Jegyzőkönyv Készült: Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 20-án 1700 órától megtartott nyilvános üléséről. T a r t a I o m: Oldalszám: 82-től -105 - ig Határozatok és

Részletesebben

1 7. s z á m ú. Készült a 2011. július 28-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről.

1 7. s z á m ú. Készült a 2011. július 28-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. 1 7. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. július 28-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2014. február 20.-i ülésének J E G Y Z Ő

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 114/2015.(IX.14.) számú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 22-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 22-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-39/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. november 29-én megtartott üléséről.

Részletesebben

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. február 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. február 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl. 1 JEGYZİKÖNYV Készült: Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. február 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl. Az ülés helye: Mezıberény, Városháza 15-ös sz. terem. Jelen vannak: Siklósi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült: Sződ Község Faluházában, 2013. február 06. napján 18.00 órakor megtartott Sződ Község Képviselő-testületének üléséről. Jelen vannak: A jelenléti ív szerint Napirendi

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2013. október 10-én 17,00 órakor tartott rendes üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2013. október 10-én 17,00 órakor tartott rendes üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2013. október 10-én 17,00 órakor tartott rendes üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Murarátka Jelen vannak: Pál Józsefné polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. február 4 -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza tanácskozó termében. Jelen vannak: Gerhát Károly, Joó-Kovács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 451 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. szeptember 2-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 9/2015. (VII.31.) önkormányzati rendelet az egészségügyi alapellátási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28. napján 16.00 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28. napján 16.00 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28. napján 16.00 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről Jelen vannak: 1./ Bechtold Tamás polgármester 2./ Ádám Zsuzsanna alpolgármester 3./ Artai Balázs

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 769 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. november 26-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester, Kozári

Részletesebben

19/2012. sz. jegyzőkönyv

19/2012. sz. jegyzőkönyv 19/2012. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2012. december 13-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes testületi ülésén, 2009. szeptember 14-én a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV 6. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. február 22. napján 16 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen. Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester Dr. Katona Ernő alpolgármester Dr. Szájbely Ernő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 41 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 29. -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Jászboldogháza Községháza, Rákóczi u. 27. alatti tanácskozó termében.

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2011. február 10-én (csütörtökön) 18 órakor a Széchenyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben