Az Eszterházy Károly Egyetem Hallgatói Támogató Rendszere
|
|
- Renáta Bognár
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az Eszterházy Károly Egyetem Hallgatói Támogató Rendszere A Hallgatói Támogató Rendszer célja, hogy az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói, a képzésük teljes ideje alatt, minden olyan információt, életvezetési tanácsot megkaphassanak, amely a sikeres diplomaszerzéshez, valamint a választott hivatásuk majdani professzionális műveléséhez is hozzájárul. A tanulmányi előmenetelek megkönnyítése mellett másodlagos célként a hallgatók közösségi értékek melletti elköteleződését is megjelöltük. 1. Szakfelelősök tevékenysége (a hallgatói támogatás szempontjából) Lehetőséget ad a szak hallgatóinak tanulmányi előmenetelével kapcsolatos problémák megbeszélésére és azok feloldására. A szakmai gyakorlat kereteinek, követelményeinek meghatározása, ellenőrzése. A GYKER rendszerben a szakmai gyakorlathoz kapcsolódó adminisztrációs feladatok ellátása (munkaterv és szakmai beszámoló jóváhagyása, elutasítás esetén egyeztetés a hallgatóval). Új szakmai gyakorlóhelyek keresése, a gyakorlóhelyektől érkező megkeresésekre reagálás, velük a szerződés előkészítése, a partnerekkel kapcsolattartás. A hallgató által kezdeményezett együttműködési megállapodással korábban nem rendelkező szakmai gyakorlóhely ellenőrzése, jóváhagyása, kapcsolatfelvétel a tereptanárral, a szakmai gyakorlat követelményeinek egyeztetése. A portfólió (FOSZ)+tanári szakirányú továbbképzés, illetve szakmai beszámoló (BA, FOSZ) tartalmi és formai követelményeinek meghatározása és értékelése. Javaslattétel korábbi teljesített kreditek elfogadására. A Tanulmányi Bizottsághoz beérkező kérelmek véleményezése. A hallgatóknak igény esetén tanácsot ad a témavezető választáshoz. A tanszékvezetővel egyeztetve kijelöli a szakdolgozók konzulensét, hallgatói igény esetén véleményezi a téma- illetve konzulens váltást. További feladatok duális képzés esetén Szakmai partnerek felkutatása, szakmai kapcsolatok kialakítása. Duális képzési terv elkészítése a szakmai partnerekkel együttműködve. Szükség esetén személyre szabott tervet készít a hallgatóval és a szakmai partnerekkel egyeztetve Duális képzésben résztvevő hallgatókkal való folyamatos kapcsolattartás és tanácsadás. A szakfelelősök tevékenységét a tanszékvezetők/intézetigazgatók értékelik (elektronikus felületen) 2. Szakmentor oktatói támogatás A szaktanszékek oktatói által működtetett támogatás. A szakmentor beiratkozástól a diploma megszerzéséig végig kíséri és segíti a mentorált hallgatóját. A szak hallgatói és oktatói létszámánák függvényében a Karok vezetői fogadják el a szakmentorok személyét. Beilleszkedés segítése feladatok: bemutatkozás és találkozás gólyahéten.
2 program szervezése a gólyahéten félév eleji (minden félévben) tájékoztató és problémafeltáró beszélgetés szervezése Felsőoktatási környezetben való eligazodás segítése (kisfilmek készítése!) szervezeti egységek, pozíciók megismertetése Neptun rendszer, TO működésének megismertetése HKR TVSZ megismertetése ügyintézési folyamatok megismertetése (pl.: kérelmek) Egyetemi információs rendszerek megismertetése egyetemi honlap, Líceum Paletta, online, nyomtatott, facebook oldal, Ltv, telefonos applikációk Hallgatói szolgáltatásokkal kapcsolatos tanácsadás menza, sportolási lehetőségek, NKK, EHÖK, KOMETI, Könyvtár, Pályaorientáció stb. Hallgatók és oktatók közötti kommunikáció támogatása tehetséggondozás problémák közvetítése megfelelő szakemberekhez való irányítás szakfelelősökkel való folyamatos kapcsolattartás ösztönzése Intézményi rendezvényeken való részvétel ösztönzése Gólyabál, tanévnyitó, oklevél átadó, szakmai rendezvények, Eszterházy bál, Kutatók éjszakája, Felező bál, Tudománynapi rendezvények, hallgatói fórumok Tanulmányi előmenetellel kapcsolatos támogatás határidők tudatosítása tanulásmódszertani iránymutatás lemorzsolódás megelőzése esetleges óraütközések feloldásának segítése Közösségépítés ösztönzése szakhét, szakest, szakmai rendezvények, szervezésének inspirálása rendezvények megszervezésének koordinálás kirándulások kezdeményezése sporteseményeken való részvétel ösztönzése A hallgatók érzékenyítése a fogyatékkal élő hallgató társaik iránt figyelemfelhívás segítők felkérése támogatási lehetőségek bemutatása Hallgatói igények, ötletek, észrevételek közvetítése a szaktanszékek, intézetek vezetése felé A szakmentor munkájának értékelése hallgatói visszajelzés (OKTÉR) alapján történik (OKTÉR kiegészítése szükséges)
3 3. Szakreferens HÖK által működtetett hallgatói támogatás A szakreferensi feladatokat a campus HÖK képviselők végzik. A campusok azon szakjain ahol a HÖK képviselőin túl további szakreferensekre van szükség, meghirdetjük a szakreferensi önkéntes pozíciót. Ehhez szükséges a szakmentorok támogatása a szakreferensi státusz népszerűsítésében és a hallgatók kiválasztásban is. Osztatlan tanári szakon 3 fő (különböző szakpárú) tanuló hallgatót választunk, a többi szakon 1-1 főt. A szakreferensek számára kampuszonként képzést szervezünk. Közösségépítés ösztönzése szakhét, szakest, szakmai rendezvények, szervezése sporteseményeken való részvétel ösztönzése Beilleszkedés segítése bemutatkozás és közös program szervezése a gólyahéten félév eleji (minden félévben) tájékoztató és problémafeltáró beszélgetés szervezése a szakmentorral Felsőoktatási környezetben való eligazodás segítése szervezeti egységek, pozíciók megismertetése Neptun rendszer, TO működésének megismertetése HKR megismertetése ügyintézési folyamatok megismertetése tantárgy felvételben segítségnyújtás OMHV kitöltésének népszerűsítése Kapcsolattartás a Campus HÖK-kel A HÖK által szervezett rendezvények/fórumok népszerűsítése Hallgatói érdekképviseleti ügyek becsatornázása a HÖK felé A szakreferensek munkájának értékelését hallgatói visszajelzés alapján a HÖK vezetőség végzi. 4. KOMETI működtetése és pszichológiai - pszichiátriai támogatás A KOMETI (Kortárs Mentálhigiénés Iroda) célja az egyetem hallgatóinak (továbbiakban önkéntesek) bevonásával a hallgatók életvezetési, életpálya-építési, öndefiníciós kérdéseinek, adaptációs nehézségeinek tisztázása, segítése. Az egyéni, csoportos és közösségi programok megtervezését és megvalósítását két teljes munkaidőben dolgozó tanácsadó (amelyből egy fő irodavezető) végzi, amelyet a szakmai vezetők segítenek. A szakmai vezetők a Szociálpedagógia Tanszék mindenkori vezetője és munkatársai. A tevékenység fő iránya szociálpedagógiai támogatás: tanácsadás, egyéni esetkezelés, csoportos foglalkozások, csoportos tanácsadás, csoportos készségfejlesztés, közösségi programok. Az iroda vezetője főállású szociálpedagógus. A KOMETI szolgáltatási rendszer összetevői A tanácsadók által működtetett állandó szolgáltatások Tanulás támogatás egyéni tanácsadás. Az egyéni tanácsadáson való részvétel előzetes bejelentkezés alapján valósul meg.
4 Életvezetési tanácsadás (egyéni és csoportos formában). A tanácsadók által működtetett szolgáltatások. Az egyéni tanácsadáson való részvétel előzetes bejelentkezés alapján valósul meg, amely során jellemzően probléma megoldási, döntéshozatali, párkapcsolati, szülőkkel való kapcsolati gondok, jövőtervezési problémák, motivációhiány, magányosság, önbizalom hiány kerülnek a fókuszba. Karrier tanácsadás. Álláskeresési tréning - karriertervezés tréning. Minden évben legalább egyszer meghirdetésre kerülnek a hallgatók igényeinek megfelelő számban. Önkéntes hálózat működtetése. Azon hallgatók részére, akik önkéntes tevékenységet szeretnének végezni szabadidejükben. Megtaláljuk a számukra megfelelő helyet, szervezetet. Igény szerint működtetett szolgáltatás. Kortárs segítő képzés. A kortárs segítés alapjai elnevezésű kurzus keretében zajlik a kortárssegítők képzése. A kurzus minden hallgató számára elérhető. A kurzus keretében egy féléven keresztül formálásra kerül a résztvevő hallgatók segítéshez, a közösséghez való hozzáállása, szemlélete, elsajátításra kerül az egyetem kortárs segítői tevékenységéhez szükséges tudásrendszer (kommunikációs, csoportdinamikai ismeretek, az egyetemisták, mint célcsoport megismerése, probléma meghatározáshoz szükséges ismeretek elsajátítása és annak módszere, programtervezés módszertana). A kurzus végeztével lehetőségük van a hallgatóknak a szervezethez önkéntesként csatlakozni. A kurzusnak kettős célja van, egyrészt, a kortárssegítők képzése, másrészt, hogy a résztvevő hallgatók aktív, tudatos, szenzitív tagjává váljanak a közösségnek, annak érdekében, hogy megfelelő közösségi élet alakuljon ki az egyetemen. Csoportfoglalkozások, csapatépítő tréningek. A tanácsadók vezetésével és az önkéntesek részvételével az egyetem belső szervezetei egységeinek az őszi vagy tavaszi félév előtt illetve szervezetenként igény szerint csapatépítő tréning kerül megtartásra, csoportfoglalkozások valósulnak meg, igény szerint jellemzően konfliktuskezelés, problémamegoldás témakörében. Az önkéntesek által működtetett szolgáltatások Közösségi mentálhigiénés foglalkozás közösségépítő szabadidős-mentálhigiénés programok szervezése. Ezen programok szervezését és lebonyolítását az önkéntesek végzik az irodavezető támogatásával. A programok többsége a következő problémák köré szerveződik: beilleszkedés segítése, társas kapcsolatok kialakítása, önismeret bővítése, együttműködés fejlesztése, elmagányosodás megelőzése, érzékenyítés. A programok az összes hallgató számára nyitottak és elérhetőek mind a négy kampuszon. Kortárs tanácsadás. A kitelepülések során megvalósuló információ átadás és beszélgetés. Party Service. Minden év tavaszi félévében az újonnan csatlakozó önkéntesek az egri RÉV által biztosított képzésen vesznek részt, amely után egyetemi rendezvényeken és a gólyatáborban a szolgáltatással részt vesznek a RÉV-vel együttműködésben. A szolgáltatás célja, a biztonságos szórakozási lehetőség biztosítása. A szervezet működéséhez kapcsolódó szolgáltatások Szervezetfejlesztő tréning. Minden félév végén megrendezésre kerül egy szervezetfejlesztő tréning, amely során az új tagok beilleszkedése, az új és meglévő tagok kompetencia fejlesztése és a következő félévi programterv összeállítása a cél. A tréning 1,5-2,5 napban valósul meg. A tréninget a tanácsadók és egy fő szakmai vezető valósítja meg. Szupervízió önkéntesek. Az önkéntesek a tevékenységeik során szerzett tapasztalatokat kéthetente az irodavezető által vezetett szupervízió keretében dolgozzák fel.
5 Szupervízió tanácsadók. A tanácsadók havi rendszerességgel szupervízión vesznek részt, ahol a szakmai dilemmák megvitatásra, feldolgozásra kerülnek. A szupervizor a szakmai vezetők egyike. Az Egyetem rendezvényein való részvétel, kitelepülések Ezeken a rendezvényeken a szervezet a felkért feladatokat látja el, a szervezet tevékenységéről tájékoztatja a hallgatókat. A tevékenységet a tanácsadók és az önkéntesek közösen látják el. Állandó kitelepülések: Gólyatábor Gólya Hét Nyílt napok Karrier nap Kollégiumi Sport Nap Szakmai együttműködések A KOMETI egyik fő együttműködő partnere az egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (továbbiakban KEF). A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot olyan, a városban működő szervezetek alkotják, amelyek a középiskolásokkal, fiatalokkal kapcsolatban állnak (IFI Pont Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, Városi Diáktanács, RÉV Szenvedélybeteg Segítő Szolgálat, Keviko Prevenció védőnői Szolgáltató Kft., Egri Rendőrkapitányság, Egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet - Addiktológiai Gondozó és Drogambulancia, Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság Család- és Gyermekjóléti Központ, Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala). Ezáltal városi szinten biztosított a szakmai együttműködésünk. Ezen túlmenően országos szinten kapcsolat került kialakításra a Felsőoktatási Tanácsadás Egyesülettel. Az iroda közvetlen ellenőrző szerve a szervezet szakmai vezetője (a Szociálpedagógia Tanszék mindenkori vezetője), ezen felül az Egyetem mindenkori rektora látja el a szervezet ellenőrzését. Az ellenőrzés a fenti táblázatban foglaltak alapján történik meg, amely első sorban a szakmai beszámoló, melyet az irodavezető félévente vezetőinek köteles átadni. Pszichológiai pszichiátriai tanácsadás Főállású pszichológus célirányosan, szervezetten, igény szerint szakmai szolgáltatást nyújt. Együttműködik a szociálpedagógussal. Pszichiáter szükség esetén rendelkezésre áll. 5. Neptunnal kommunikáló elektronikus rendszertámogatás (HTML alapú, telefonos applikáció) Fejlesztés alatt (Szolgáltatások leírásai:
3. melléklet. Eszterházy Károly Főiskola Kortárssegítő Mentálhigiénés Tanácsadó Iroda (Bócsi B.
3. melléklet Ivett) Eszterházy Károly Főiskola Kortárssegítő Mentálhigiénés Tanácsadó Iroda (Bócsi B. Jelenleg a Kortárssegítő Mentálhigiénés Tanácsadó Iroda néven működő szervezet egészen 2010-ig Egri
Ü-09 SZAKMENTORI ÜGYREND
1. kiadás 0. módosítás 1 (8). oldal DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Szakmentori Ügyrendje Dunaújváros 2015 1. kiadás 0. módosítás 2 (8). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 13-2015/2016. (2015.09.01.) sz.
Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó
Bihari Sándorné Pedagógiai intézményértékelési tanácsadó A képzési idő: 2 félév A képző: Kodolányi János Főiskola A szakirányú továbbképzési szakon végzettek ismerik: - a pedagógiai értékelés hazai és
Az iskolapszichológiai,
Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás Készítette: Czirjákné Vértesi Marianna klinikai gyermek szakpszichológus B.-A.-Z. Megyei Ped.Szakszolg. Miskolci Tagintézményének igazgatója Pszichológiai
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai Gesztelyi Tamás Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum A Debreceni KEF bemutatása KEF szakmai fórum 2003. óta működik Debrecenben
Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról.
1. s z. m e l l E s z t e r g á r L a j o s C s a l á d - é s G y e r m e k j ó l é t i S z o l g á l a t é s K ö z p o n t 7 6 3 2 P é c s, An i k ó u. 5. L e v e l e z é s i c í m : 7 6 1 6 P é c s,
Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP-5.4.9-11/1
Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP-5.4.9-11/1 Kedvezményezett: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Célok A program célja: a szociális és gyermekjóléti
TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN 2010. 2010. február
TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMTERV A NASZÁLY-GALGA TISZKBEN 2010 2010. február 1 I. A Naszály-Galga TISZK Tehetséggondozó Programjának céljai A Naszály-Galga TISZK tehetséggondozó programjának célja, hogy elősegítse
AZ ESÉLYEGYENLŐSÉGI IRODA ÜGYRENDJE
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA AZ ESÉLYEGYENLŐSÉGI IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. július 21. Az Esélyegyenlőségi Iroda ügyrendjét (a továbbiakban: ügyrend) a Nyíregyházi Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) Szenátusa
A projekt részcéljai:
ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE A FELHÍVÁS KÓDSZÁMA: EFOP-3.2.9-16 Magyarország Kormányának felhívása a család-és gyermekjóléti központok vagy az általuk kiszerződött feladatellátó
Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS
Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület. Színestér Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Színestér Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátása Győr, Vasvári Pál u. 1/a. www.maltai.hu 2011. Február 25. Szakmai Nap Előzmények Bűnmegelőzési pályázat:kiíró
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben
TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A-2012-0010. Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben 3. komponens Fiatalok prevenciós és tanácsadó programja Moravcsik-Kornyicki Ágota Szakmai
Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata
A projektvezető szerepe és feladata Projektmenedzser A fejlesztési munkát a projekt vezetője irányítja, akinek feladata a projektterv elkészítés, a fejlesztés operatív feladatainak megszervezése, koordinálása
Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai
Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak
Interaktív közösségteremtő és tanulásmódszertani kurzus a Sikeres egyetemi éveket Alapozó Stratégia fejlesztése programtervező informatikusok körében
Interaktív közösségteremtő és tanulásmódszertani kurzus a Sikeres egyetemi éveket Alapozó Stratégia fejlesztése programtervező informatikusok körében ELTE-IK Diáktanácsadó Pásztor-Nagy Anett, diáktanácsadó
EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM
EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz
1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás
AZ EGRI CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT MUNKATERVÉNEK BEMUTATÁSA. Készítette: Pappné Kormos Zsuzsanna
AZ EGRI CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT MUNKATERVÉNEK BEMUTATÁSA Készítette: Pappné Kormos Zsuzsanna Módszertani Gyermekjóléti Központként célunk a megyében működő gyermekjóléti
A HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG
A HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG TERÜLETEI, FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A PTE-N A hallgató elégedettség dimenziói - az intézményi alkalmazkodás lehetőségei műhelykonferencia Pécs, 2012. november 22. Lengvárszky Attila
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány
ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános
feldolgozása Első szakmai műhely Tempus Közalapítvány, Brüsszel terem
EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001 CAMPUS MUNDI - FELSŐOKTATÁSI MOBILITÁSI ÉS NEMZETKÖZIESÍTÉSI PROGRAM A Mentorprogramkézikönyv bemutatása, feldolgozása Első szakmai műhely Tempus Közalapítvány, Brüsszel
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának
Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet
Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most
Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös
Jogszabályi háttér 1997. évi XXXI. törvény a Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról 40/A. ag) pont szerint 2018. szeptember 1-től a Család és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítő
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.
INTÉZMÉNYI SPORTSZAKMAI FEJLESZTÉSI PROGRAM TÁMOP E-13/1/KONV
INTÉZMÉNYI SPORTSZAKMAI FEJLESZTÉSI PROGRAM A SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE 2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30. SPORTIRODA RÓZSA JÓZSEFNÉ SPORTIRODA VEZETŐ 2015. JÚNIUS 25. AZ INTÉZMÉNYI
Minőségfejlesztési program 2013/14
Minőségpolitika, stratégia és eljárások 1 A kari minőségpolitika aktualizálása Minőségcélok kitűzése és 2 A kari minőségfejlesztési bizottság munkájának 3 Az intézetek, tanszékek minőségbiztosítási tevékenységének
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉGEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE, KAPCSOLATTARTÁSÁNAK RENDJE, A PEDAGÓGUSOK MUNKÁJÁNAK SEGÍTÉSÉBEN
Szervezeti és Működési Szabályzat
ZALAEGERSZEGI VÁROSI DIÁKÖNKORMÁNYZAT Szervezeti és Működési Szabályzat Módosította a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat Képviselőtestülete, a Zalaegerszegi Városi Diákparlament jóváhagyásával Zalaegerszeg
A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.
A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői
A SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE (2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30.) SZAKMAI MEGVALÓSULÁS
INTÉZMÉNYI SPORTSZAKMAI FEJLESZTÉSI PROGRAM A SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE (2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30.) SZAKMAI MEGVALÓSULÁS ELŐADÓ: H. SZŰCS LÁSZLÓ PROJEKTMENEDZSER 2015.
Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő
Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő Szakterületi ismeretek Az egészségfejlesztés célja, fogalma,
Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben
Iskolai Közösségi Szolgálat szervezése az Övegesben Készítette: Mézes József 2015. február 2012 a fogalom megjelenése szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata
1653/2015.02.06. sz. szenátusi határozat A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata Törvényes keretek: A Sapientia EMTE Pályaválasztási
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN
A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN Selmeczi Zoltán FŐOSZTÁLYVEZETŐ SALGÓTARJÁNI PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONT OKTATÁSI HIVATAL PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK MIÉRT ÉPPEN A POK-ok? A nemzeti
GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak
GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR szakirányú továbbképzési szak Képzés célja: A megújuló tanárképzésben a mentortanár képzés célja a pedagógiai kultúra megerősítése, amelynek segítségével a tanárjelöltek nyitottak
A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉT CÉLZÓ INTÉZMÉNYI TEVÉKENYSÉGEK
A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MEGELŐZÉSÉT CÉLZÓ INTÉZMÉNYI TEVÉKENYSÉGEK Török József intézményfejlesztési referens Oktatási Hivatal Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ - KIR feladatellátási helyenként, - a
NYITÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS NŐI INFORMÁCIÓS ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTJÁNAK LÉTREHOZÁSA EFOP JANUÁR
NYITÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS NŐI INFORMÁCIÓS ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTJÁNAK LÉTREHOZÁSA EFOP-1.2.9-17-2017-00042 2018. JANUÁR 18. 13.00 A konzorcium tagjai: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri
Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv-
Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv- A felső tagozatos munkaközösség munkaterve a 2018/2019-es tanévre A munkaközösség tagjai Batári Géza Batáriné Dömötör Judit Fodorné Raffer Krisztina
EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA
EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA Alapvető cél A humán tőke növelése és a társadalmi környezet javítása az alábbi alapelvek mentén: 1. Egy-egy településen jelentkező társadalmi problémák
A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ (DEMEK) tevékenysége (Szabó Edit és Berényi András)
5. melléklet A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ (DEMEK) tevékenysége (Szabó Edit és Berényi András) I. A DEMEK-ről bővebben: Indulás Az egyetem vezetősége 2001. október 7- i
Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok 2011. Aktuális minőségcélok. Vezetők 2011-11. Pedagógusok 2011-11
Aktuális (minőség) céljaink Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 1. A jelenlegi tanulólétszám megtartása (növelése) Aktuális minőségcélok Sorszám Minőségcél Felelős, határidő Vezetők
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA 2015. június 26. 1 A Pécsi Tudományegyetem Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Ösztöndíjának alapszabálya I. Alapelvek
Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg
Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Társadalmi Megújulás Operatív Program Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok Ifjúságügyi komponens TÁMOP 5.2.5-B-10/2 Izsák Imre ÁMK ifjúsági
OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról. ELTE Tanárképző Központ augusztus 30.
OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS Tájékoztató az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatról ELTE Tanárképző Központ 2018. augusztus 30. A tájékoztató forrása http://tkk.elte.hu/gyakorlatokrol-altalaban/ http://tkk.elte.hu/osszefuggo-egyeni-iskolai-gyakorlat/
GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012
GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012 A gyermekekről rengeteget tanulhatsz. Például azt, hogy mennyire vagy türelmes! Franklin P. Jones Készítette: Hornyákné Tóth Szabó Mária gyvf. Halász Lászlóné
Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.
Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0102 PÁLYÁZÓ: Segítők Innovatív Közössége Közhasznú Egyesület
INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN
INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként
Az Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet minőségirányítási terve a tanévre
Az Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet minőségirányítási terve a 2013-2014. tanévre I. KÉPZÉS-OKTATÁS Ssz. Feladat Határidő Felelős Oktatás, oktatásszervezés 1. Az intézet alapszakjain (pedagógia
Egyéni szakmai gyakorlat
Egyéni szakmai gyakorlat 1. A gyakorlat célja Az egyéni szakmai gyakorlat a tanárképzés záró eleme. Az egyetemi tanulmányok utolsó évében, közoktatási intézményben, erre felkért mentortanár, mentortanárok
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2015. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat
Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJÁNAK Intézkedési terve (2004-2006) A kerületi gyermek és ifjúsági korosztályok fölmérése 1. A fizikai teljesítőképesség, biológiai
Kapcsolódási pontok: munkaerőpiac, pályaorientáció és képzés
A hazai pályaorientációs rendszer fejlesztésének bemutatása Kapcsolódási pontok: munkaerőpiac, pályaorientáció és képzés Katona Miklós Nemzeti Munkaügyi Hivatal 2011. évi CLXXXVII. Szakképzési törvény
Karriertervezés az iskolában - A Jász Nagykun Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pályaorientációs tevékenységének tapasztalatai
Karriertervezés az iskolában - A Jász Nagykun Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pályaorientációs tevékenységének tapasztalatai Szolnok, 2016. november 09. Nánásiné dr Horváth Edit pszichológus Pályaválasztás
DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET
Családi életre nevelés pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak KÉPZÉSI PROGRAM 1. A képzésért felelős kar megnevezése: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 2. A szakért felelős oktató:
Debreceni Egyetem Debrecen Az oktatói munka hallgatói véleményezésének szabályzata
Debreceni Egyetem Debrecen Az oktatói munka hallgatói véleményezésének szabályzata Debrecen, 2000. június 29. Az oktatói munka hallgatói véleményezésének szabályzata I. Általános rendelkezések 1. (1) A
Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő
Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé
Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12
Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív
6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában
TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,
TÁMOP / Felkészülés a referencia-intézményi feladatokra a Than Károly Ökoiskolában. Kritériumrendszer
Kritériumrendszer Minőségbiztosítási feladatok meghatározása Az elégedettség mérés folyamata: Az igény és elégedettség mérés előkészítése, munkaterv, módszerek megbeszélése Adatgyűjtés megtervezése Kérdőívek
A tantárgyelem kódja: SZDE0304G
A mérföldkő megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgy megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgyelem megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak 2
A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév
A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületében
CIVIL CSELEKVÉSI TERV 2016.
2. számú melléklet CIVIL CSELEKVÉSI TERV 2016. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a 25/2013 (I. 31.) Kgy. sz. határozatával elfogadta Szombathely Megyei Jogú Város Civil Koncepcióját, valamint felkérte
Kedvezményezett neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1054 Budapest Akadémia u. 3.) A projekt címe: Az oktatás és nevelés minőségének és
Kedvezményezett neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1054 Budapest Akadémia u. 3.) A projekt címe: Az oktatás és nevelés minőségének és hatékonyságának fejlesztése a Klapka György Szakközép és
Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat
Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat A Szervezeti és Működési Szabályzat a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város területén működő általános és középiskolai, valamint kollégiumi
Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése
Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése Magyarország közoktatási intézményeinek fenntartói részére A program az Európai Unió programja finanszírozásával valósult meg A következő
5510 Dévaványa, Mezőtúri út 2. Iskolai : (66) , fax: (66) OM:
GYULAI SZC DÉVAVÁNYAI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA 5510 Dévaványa, Mezőtúri út 2. Iskolai : (66) 585-110, fax: (66) 585-110 e-mail: devavanya.gyszc@gmail.com OM: 203069 DIÁKÖNKORMÁNYZAT
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula
A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE 2017-2019 Készítette: Kozmer Imre Gyula intézményvezető mesterpedagógus-aspiráns 2016 Befogadó
1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Kari Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat 4. melléklet A Kari Hallgatói Képviselet állandó bizottságainak
GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV
GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2010 2011 A gyermekekről rengeteget tanulhatsz. Például azt, hogy mennyire vagy türelmes! Franklin P. Jones Készítette: Hornyákné Tóth Szabó Mária gyvf. Halász Lászlóné
A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI
A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős
Játékelmélet és stratégiai gondolkodás
Nyomtatás Játékelmélet és stratégiai gondolkodás Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Szociológia és Kommunikáció Tanszék TANTÁRGYI ADATLAP 0 I. Tantárgyleírás
Szervezetfejlesztési lehetőségek az Életvezetési Tanácsadó Iroda hatékonyabbá tétele és az új szerveztek létrehozása érdekében június 23.
Szervezetfejlesztési lehetőségek az Életvezetési Tanácsadó Iroda hatékonyabbá tétele és az új szerveztek létrehozása érdekében 2016. június 23. László Noémi, laszlo.noemi@gmail.com Eötvös Loránd Tudományegyetem
DR. FAZAKAS IDA TERVEZZ VELÜNK! PÁLYAORIENTÁCIÓS FEJLESZTÉSEK AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN EFOP
DR. FAZAKAS IDA TERVEZZ VELÜNK! PÁLYAORIENTÁCIÓS FEJLESZTÉSEK AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN EFOP-3.2.13-17-2017-00002 FEJLESZTÉSI ELŐZMÉNYEK, DETEKTÁLT IGÉNYEK Pedagógusképző Központ Pályatervezési Iroda
Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása
Tisztelt Partnereink! Egyesületünk EFOP-1.2.1-15-2016-00681 pályázattal kapcsolatban a megvalósításhoz partnereket keres, kérem engedje meg, hogy részletesebben bemutassam az egyesületünk és az említett
SZENT ISTVÁN EGYETEM. Jövőd kulcsa a karrieriroda!
SZENT ISTVÁN EGYETEM Jövőd kulcsa a karrieriroda! A Karrieriroda rövid története A Szent István Egyetemen a 2009. évet megelőzően már történtek kezdeményezések a hallgatók elhelyezkedésének segítésére,
1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.
Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:
Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely
2011.február Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely Pedagógiai munkát segítık rendszere kulturális intézmények gyermekjóléti szolgálat iskola iskola pszichológus civilek szakszolgálatok tehetséggondozó
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment
Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére
Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére Dátum 2018. augusztus 26. (vasárnap) augusztus 30. (csütörtök) 2018. szeptember 3. (hétfő) szeptember 7. [levelező tagozaton szeptember 8. (szombat)
A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés
FÉLÚTON... SZAKMAI KONFERENCIA Szeged, 2014. december 16. A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés Dina Miletta SZTE JGYPK egyetemi tanársegéd KÖVI oktató, tréner
GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások. ismertető
GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások ismertető A GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások projekt A projekt célja: A GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők
Diákönkormányzat. munkaterve
Diákönkormányzat munkaterve 2014./2015. Doboz, 2014. szeptember 1. Kádár Ádámné DÖK segítő pedagógus Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti
Közhasznúsági jelentés 2005
Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2005 Nyíregyháza, 2006-04-01. Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás
Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában
Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Dr. N. Kollár Katalin tanszékvezető, PhD, habil. egyetemi docens ELTE Pedagógiai
Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában
Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Batta Zsófia Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály Budapest, 2017. március Fiatalokat érintő, közösségfejlesztést szolgáló
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT KOMPLEX ALAPPROGRAM ORSZÁGOS PEDAGÓGUSKÉPZŐ ÉS - TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT ÜGYRENDJE
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT KOMPLEX ALAPPROGRAM ORSZÁGOS PEDAGÓGUSKÉPZŐ ÉS - TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT ÜGYRENDJE 2017 Preambulum A 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról (a
ALPROJEKT MEGBESZÉLÉS MÁJUS 27.
TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0006 Felsőoktatási szolgáltatások fejlesztése alprojekt ALPROJEKT MEGBESZÉLÉS 2015. MÁJUS 27. Görög Márta A projekt rövid összefoglalása/célja A projekt általános célja a Szegedi
Útmutató szakmai gyakorlathoz
Útmutató szakmai gyakorlathoz Eszterházy Károly Egyetem Készítették:,, tantárgyfelelősök AZ ÚTMUTATÓ FELÉPÍTÉSE Az útmutató felépítése Általános tudnivalók A hallgatók megjelenésére, magatartására vonatkozó
Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére
Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére Dátum Esemény 2017. augusztus 27. (vasárnap) augusztus 31. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét szeptember 4. (hétfő): 8 órától ÁJK 12 órától GÉIK
Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer
Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer BCG1102 Szakmai identitás fejlesztése I. (Önismeret) Óraszám: 3 1. hét: foglalkozás kereteinek megbeszélése, bevezető foglalkozás 2.-13. hét: Tömbösített foglalkozások,
Szakmai ajánlás iskolai szociális munkás hálózat tervezéséhez
Szakmai ajánlás iskolai szociális munkás hálózat tervezéséhez Javasolt iskolai szociális munkás alkalmazása a pályázatot megvalósító célterület azon településein, ahol a HHH-s gyerekek aránya eléri a 25%-ot,
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV 2015-2020 EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 1. Jogszabályi háttér Sorsz. Azonosító Név Rövidítés 1. 2011.CXC:törvény a nemzeti köznevelésről
A SEMMELWEIS ALUMNI IGAZGATÓSÁG MODERNIZÁLÁSA. Alumni hagyományt teremtünk
A SEMMELWEIS ALUMNI IGAZGATÓSÁG MODERNIZÁLÁSA Alumni hagyományt teremtünk dr. Oláh Dániel 2016 TARTALOM Előzmények Szervezetfejlesztés háttere Összevonás Alumni, DPR, Karrierközpont Tervek Az első év Arculat,
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
ISKOLAPSZICHOLÓGUS munkaköri leírása
ISKOLAPSZICHOLÓGUS munkaköri leírása Munkaideje tejes állás esetén heti 40 óra (részmunkaidő esetén arányosan csökkennek az időkeretek), mely az alábbiak szerint oszlik meg: KNT 62. (11a) 148 Az óvoda-,
Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV
1. Személyes adatok Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV Név: Sándor-Schmidt Barbara Felsőoktatási intézmény neve: Szak megnevezése: A képzés típusa: Kutatási téma címe, tudományági