INTÉZMÉNYVEZETŐI BESZÁMOLÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "INTÉZMÉNYVEZETŐI BESZÁMOLÓ"

Átírás

1 Templomdombi Általános Iskola OM-azonosító: Szentendre, Alkotmány u INTÉZMÉNYVEZETŐI BESZÁMOLÓ 2011.

2 Jogszerűség Intézményünkben a nevelő és oktató munkát a szeptember elsejétől hatályos pedagógiai programunk alapján végezzük. A tanév folyamán két helyi tanterv szerint szerveztük a tanítási-tanulási folyamatot. Az évfolyamokon a 2008-as, a 8. évfolyamokon a 2003-as tanterv alapján folyt a tanórák szervezése. Az intézményi osztály/csoportlétszám alakulása A tanulók évfolyamonkénti megoszlása: A Kt. törvény 3.sz. mell. II./7. alapján osztály átlaglétszám maimális létszám tényleges iskolai létszám számított két főnek számít X. 1. V. 24. X. 1. V. 24. X. 1. V. 24. három főnek számít összesen: 176 fő 268 fő 199 fő 202 fő 215 fő 224 fő 14 fő 20 fő 1 fő Iskolánk alapító okiratban meghatározott maimális létszáma 245 fő. Megállapítható, hogy az intézményi létszám a jogszabálynak megfelel. Évközben 5 tanulót fogadtunk, míg 2 tanuló távozott az iskolából költözés, illetve gimnáziumba történő átlépés miatt. Az osztályonkénti maimális tanulólétszám megfelel a jogszabályoknak. Az 1. évfolyamon az 1 fő túllépést magántanulói státusszal tudtuk kompenzálni. A többi évfolyamon a számított létszám több esetben túllépte a törvényi maimumot, de a megengedett 20 %-os sávot tartani tudtuk. A következő tanévre az intézményi tanulói létszám enyhe növekedésére számítunk.

3 A tanulói óraterhelésre vonatkozó rendelkezések megtartása A tanulók heti terhelése kötelező óraszám a törvény alapján (Kt ) választható óraszám (243/ ) mozgáskultúra (243/ c.) Pedagógiai Programban rögzített kötelező óraszám tantárgyfelosztásban/órarend ben rögzített tanórák száma ,5 22,5 22, ,5 0, , ,5+0, , A tanulók heti óraszáma megegyezett a fenntartó által jóváhagyott pedagógiai programban rögzített tanórák számával. A tanulók napi terhelése 243/ (1.) Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek tv.-i ma. órarendi tv.-i ma. órarendi tv.-i ma. órarendi tv.-i ma. órarendi tv.-i ma. órarendi , A tanulók napi terhelése nem lépte túl a jogszabályokban rögzített mértéket. A tanulói balesetvédelemre vonatkozó rendelkezések megtartása Az osztályokban és csoportokban a tanév elején, illetve az erdei iskolák előtt megtörtént a balesetvédelmi oktatás, melyet a naplóban rögzítettek a pedagógusok. A 2010/2011-es tanévben eddig 2 tanulóbaleset történt. Az egyik enyhe sérüléssel, míg a másik csonttöréssel járt. Mindkettő szabadidős programon történt. A hatályos rendelkezéseknek megfelelően a jegyzőkönyv felvétele, és a NEFMI-be történő továbbítása megtörtént. Intézményünkben a tanulói balesetvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseket folyamatosan betartottuk.

4 A minimális (kötelező) eszköz- és felszerelési jegyzékben foglaltakra vonatkozó rendelkezések megtartása (11/1994. MKM. rendelet 7. sz. melléklet) Helyiségek Helyiség Biztosított Megjegyzés tanterem (osztályonként 1) számítástechnika terem idegen nyelvi szaktanterem természettudományi szaktanterem Az épület tovább nem bővíthető. Szerződést kötöttünk a II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. és Gimnáziummal szaktantermük igénybevételére. művészeti nevelés szaktanterem technikai szaktanterem egyéni fejlesztő szoba A termek szabad kapacitását vesszük igénybe. Fogyatékos tanuló miatt szükséges lenne a kialakítása. tornaterem sportudvar Szerződéssel kiváltható. Jelenleg nincs érvényes megállapodásunk. igazgatói iroda nevelőtestületi szoba gazdasági iroda ügyviteli helyiség könyvtár Teljes csoport esetén a művészeti szaktanterem igénybevétele is szükséges. orvosi szoba sportszertár aula porta Nem kialakítható. Mágneszáras ajtót és térfigyelő kamerát működtetünk, melyet az iskolatitkár kezel. öltöző hideg-meleg vizes zuhanyzó személyzeti WC tanulói WC raktár szertár Kérem a fenntartót, hogy a sportudvar biztosításáról a következő tanévtől gondoskodjon. Helyiségek bútorzata, egyéb berendezési tárgyak A helyiségek bútorzata, berendezési tárgyai biztosítottak, illetve kiváltásuk megoldott. Nevelőmunkát segítő eszközök A helyi tantervben meghatározott taneszközök rendelkezésünkre állnak. Az informatikai eszközök jelentős bővítését a HEFOP 3.1.3/B pályázat eredményeként tudtuk megvalósítani. 52 laptop áll a tanulók rendelkezésére a könyvtárban, a nyelvi teremben és az osztálytermekben. A beszerzett digitális tananyagokat a pedagógusok alkalmazzák, tapasztalataikat hospitálásokon és a munkacsoporti megbeszéléseken megosztják egymással.

5 A jogszabályokban meghatározott eszközök és felszerelések biztosítottak. A meglévő, kiemelten korszerű minden tanteremben digitális tábla lehetősége taneszközeink az intézmény kiemelkedő pályázati tevékenységének az eredménye. Intézményi dokumentumok Törvényi változás miatt a tanévben a pedagógiai programunk és a házirendünk felülvizsgálatára és módosítására került sor. A fenntartó megbízásából közoktatási szakértő ellenőrizte működésünk törvényességét. Megállapításai a következők voltak: Az iskola alapdokumentumait mind jogi, mind szakmai és formai szempontból jónak minősítem, ezek eleget tesznek a velük szemben támasztott követelményeknek, és törvényes kereteket jelentenek a színvonalas nevelő-oktató munkához. A tanévenként felhasznált időkeret arányban áll a pedagógiai program céljaival, mert lehetőséget teremt a gyengébb tanulók felzárkóztatására és a tehetséges tanulók képességeinek fejlesztésére. Az épület adottságai a pedagógiai elképzelések és a közalkalmazotti közösség megfelelő garanciát jelentenek az eredményes, jó hangulatú munkához, a sokféle szabadidős iskolai és iskolán kívüli programhoz. Az intézmény adminisztrációja, a különböző szabályzatok és nyilvántartások összességében rendezettek, áttekinthetőek. Meggyőződtem arról, hogy a fenntartó és az intézmény kapcsolata a különböző testületeken és személyeken keresztül folyamatos, kiegyensúlyozott, mindkét fél rendelkezik a közös és korrekt munkához szükséges információkkal, döntésekkel. Az intézmény környezete, partnerei A Templomdombot az előző évek gyakorlatának megfelelően továbbra is udvarként használhattuk. Sajnos a támfalomlás okozta balesetveszély még nem szűnt meg. A pedagógusok körültekintésének köszönhetően ez okból baleset nem következett be. Talán a nyáron megtörténik a helyreállítás, és ez a veszélyforrás a következő tanévre megszűnik. A tavaly júniusban üzembe helyezett térfigyelő kamera hatására a vandalizmus jelentősen csökkent, a hétvégi iskolaudvari randalírozás megszűnt. Az intézmény szomszédságában lévő szórakozóhelyek betartják a szeszes ital árusítására, dohányzásra és zenehallgatásra vonatkozó kéréseinket, és nem zavarják az iskolai munkát, nevelést. Az intézmény épületének külső tatarozására ebben az évben sem sikerült az önkormányzati költségvetésben forrást biztosítani. Így egyre szomorúbb látvány az

6 omladozó, több helyen a leomló párkány miatt életveszélyes épület a város idegenforgalmi centrumában. Sajnos eddig nem találtunk olyan pályázatot, amely e téren segítségünkre lenne. A szülők adományaiból a Templomdombi Alapítvány közel 1,5 millió Ft-ot gyűjtött össze e célra. Partnereink összetételében az előző évekhez képest jelentősebb változás nem történt. Pályázati együttműködés keretében ebben a tanévben aktívabb volt a kapcsolatunk a Pest Megyei Könyvtárral, a Szabadtéri Néprajzi Múzeummal, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságával. Új partnerként kezdtük meg a közös munkát a Nyitott Kör Egyesülettel és a Honvéd Kossuth Lajos Sportegyesülettel. Valamennyi intézménnyel TÁMOP-os pályázati projektekben, mint partner intézmény veszünk részt. Összegezve: Intézményünk ebben a tanévben a meglévő partnerei körét bővítette, 5 EU-s projektben vesz részt partner intézményként, és a már megszokott környezetében látta el feladatait. Finanszírozási feltételek A 2010-es költségvetési előirányzatunk e Ft volt. Az évközi módosításokkal az évet e Ft előirányzattal zártuk, melynek 99,49 %-át használtuk fel kiadásaink fedezésére. Tervezett költségvetési bevételünk 950 e Ft volt, melyet év végére e Ft-ra módosítottunk. A megnövelt bevételt 99,11%-ban teljesítettünk. A számok tükrében összegezhető, hogy gazdálkodásunk a költségvetési rendeletben rögzítettek szerint történt. A tanév indítására a költségvetésünkben rendelkezésünkre álló összegből az 4. osztályosok tantermének és a tornateremnek festésére, mázolására, a parketta csiszolására, lakkozására és a tető javítására került sor. Folytatódott a szülői támogatás /kb. 500 e Ft/ is, melynek révén az 1. osztály osztályterme teljesen megújult. /festés, mázolás, parkettacsiszolás, lakkozás/ ben az épület homlokzatának felújítására 3 millió Ft került elkülönítésre az önkormányzat részéről, hogy önrészként szolgáljon egy megfelelő pályázathoz. Sajnos ilyen kiírásra nem került sor. Ezért a nyár végén az iskola bejárati homlokzatán a nyílászárók cseréjére került sor ben a költségvetési előirányzatunk e Ft. Ennek 86 %-a bérek, míg 14 %-a a dologi kiadások fedezetéül szolgál. A Templomdombi Alapítvány ebben az évben is biztosítja a kiemelkedő eredményt elért tanulók jutalmazását, továbbá az angol és spanyol idegen nyelvi szakkörrel színesítette az iskolai tehetséggondozást. Fejlesztésre költségvetési forrásból ebben a tanévben sem volt lehetőségünk, hisz az intézmény működési feltételeinek biztosítása továbbra is a bérek és a közmű kiadások fedezetére korlátozódik. A pályázati lehetőségek terén sajnos nagyon beszűkültek a lehetőségeink. Ha találtunk is megfelelő pályázati kiírást, a mi régiónk általában ki volt zárva. Így pályázati támogatásból Ft-tal tudtuk megnövelni a költségvetésünket.

7 Ft-ot az OKM teljesítmény motivációs pályázatán nyertünk, melyet a pedagógusok teljesítményértékelésére fordítottunk Ft-tal a rászoruló tanulók erdei iskolai és a művészeti szakkör költségeihez járultunk hozzá. Összegezve: Intézményünk fenntartói finanszírozása a kötelező feladatok ellátását minimum szinten biztosítja. (A fenntartó egy álláshely 68 %-ának megfelelő heti + óraszámba biztosítja az oktatás színvonalának megőrzését és 4,5 órában engedélyezte az iskolapszichológusi tevékenység végzését ebben a tanévbe n - kiegészítés a fenntartó részéről) Az épület homlokzata mára életveszélyessé vált. Az intenzív esőzések esetén fennáll a homlokzatomlás folyamatos veszélye. Sürgősen megoldásra vár a homlokzat komple felújítása. Humánerőforrás Intézményünkben az engedélyezett álláshelyek száma, az előző évhez képest nem változott. Kötelező feladataink ellátásához a fenntartó 23,5 álláshelyet biztosít. A tanévben 1 fő tanító volt tartósan távol. Az ő helyére határozott időre alkalmazunk helyettesítő pedagógust. 1 fő tanár GYES mellett kezdett dolgozni, így az ő státuszán továbbra is foglakoztatunk részmunkaidőben helyettesítő kollégát is. Sajnos évközben súlyos betegség következtében elhunyt egy kolléganőnk, akinek álláshelyén egy tanítót alkalmazunk. Intézményünk a rendelkezésére álló álláshelyen 22 fő pedagógussal és 6 fő egyéb munkakörben foglalkoztatott munkavállalóval áll jogviszonyban. A foglalkoztatás terén a pedagógusok 40%-át csak részmunkaidőben tudjuk foglalkoztatni. Ez az arány a technikai alkalmazottak esetén 85%. A felső tagozaton tanító pedagógusok közül 5 fő dolgozik teljes állásban- ebből 2 fő iskolavezetési feladatokat is ellát - míg 9 főt részmunkaidőben alkalmazunk. A nevelési feladatok megszervezése e téren valódi kihívás az iskolavezetés számára. A pedagógusok szakmai és mesterségbeli képzése a továbbképzési programunkban rögzítettek szerint, a beiskolázási terv alapján történt. A es tanévben 1 fő közoktatási vezetői szakképesítést szerzett és pedagógus szakvizsgát tett. 1 fő 60 órás módszertani ismereteit bővítő képzésen vett részt. 1 fő megkezdte tanulmányait a közoktatási vezetői szakképesítés és a pedagógus szakvizsga megszerzése érdekében. Belső szakmai továbbképzésünk középpontjába ebben a tanévben a helyi hospitálások megszervezését, a tapasztalatok átadását, a munkacsoportok szakmai erősítését állítottuk, miközben folytattuk a kompetencia alapú oktatás egyre több tantárgyra történő kiterjesztését is. Összegezve: A nevelőtestületünk két új taggal bővült, akik helyettesítési feladatokat látnak el. Intézményi feladataink ellátásában az előző évhez képest változás nem történt. A

8 foglalkoztatás a törvényi előírásoknak megfelel, a pedagógiai programban rögzített feladatok szakszerű ellátása biztosított.

9 Szervezeti-vezetői jellemzők A 2010/2011-es tanévben az iskolavezetés változatlan összetételben dolgozott. Az intézmény vezetésére 0,9 álláshely áll rendelkezésünkre. Az igazgató és az igazgatóhelyettes munkaidejük további részében - 1,1 álláshely pedagógusi feladatokat látnak el. Az előre látható feladatokat a munkatervben személyhez kötve rögzítettük, továbbá egy-egy feladatra alkalomszerűen munkacsoportokat hozunk létre. A munkamegosztás során az önkéntességre, az arányosságra, és a szakmaiságra törekedtünk. Nagyon nehéz azonban e téren mindenki megelégedettségét szolgáló beosztást készíteni. Összegezve: Intézményünk az előző évben kialakított szervezeti formában, változatlan iskolavezetési irányításával működik. Tanulói teljesítmények A es tanév félévi tanulmányi eredményei Az 1-4. évfolyamos tanulók teljesítménye magyarból osztály 2.osztály 3. osztály 4.osztály 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály

10 Az 1-4. évfolyamos tanulók teljesítménye matematikából osztály 2.osztály 3. osztály 4. osztály 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály Az 1-4. évfolyamos tanulók teljesítménye évek óta általában 90 %-os. Ez az eredmény azt jelzi, hogy a tanulók jól tudnak alkalmazkodni az életkornak megfelelően növekvő tudásanyaghoz és követelményekhez. Az 5-8. évfolyamos tanulók teljesítménye Az első félév végén az 5-8. évfolyamos tanulók tanulmányi átlaga 4,1.

11 A közismereti tantárgyak átlaga és az osztályátlagok eltérése nem nagyobb 0,3-nél. A kitűnő és jeles tanulók száma: 18 fő Kiemelkedő teljesítményért 41 tantárgyi dicséret került az ellenőrzőkbe. A félévi tantárgyi követelményeket 5 fő nem tudta teljesíteni. Az év végi teljesítményeket amelyek nem térnek el jelentősen a félévitől - a pedagógiai munkánk év végi értékelésében fogjuk bemutatni. A évi OKÉV mérés eredményei 6. évfolyam matematika 6. évfolyam szövegértés

12 8. évfolyam matematika

13 8. évfolyam szövegértés A nyolcadik osztály továbbtanulási mutatói Iskola típusa szerint: Gimnáziumba 18 fő 95% Szakközépiskolába 1 fő 5% Prioritás szerint: Első helyen: 18 fő 95% Második helyen: 1 fő 5% Versenyeredmények Tanulóink számára rendszeresen szervezünk iskolai versenyeket, megmérettetéseket. Az elért eredményeket a Szentendre és Vidéke június 3-ai számában tesszük közzé. Kiemelkedő teljesítményként értékeljük: - a MOZAIK tanulmányi verseny országos döntőjében elért 2. helyezést, - a Bólyai matematika és magyar csapatversenyen elért helyezéseket, - a több mint, húsz rajzos pályázaton elért kiemelkedő eredményeket, a sok-sok első helyezést, fődíjat és külön díjat az országos kiállításokon, rendezvényeken.

14 A partneri igénymérés eredménye Szempontmátri összesítés Szempontok/kérdéskörök Partnerek Tanulók Szülők Kollégák Középisk. Fenntartó Összesített Átlag Átlag Átlag Átlag Átlag átlag Iskolai légkör, hangulat 1.1.Gyermekközpontúság 4,5 4,7 4,6 4,6 1.2.Vezetési stílus 4,4 4,5 4,1 4,3 1.3.Az iskola biztonsága 4,5 4,7 4,2 4,5 1.4.Kapcsolattartások 4,5 4,6 4,5 4,5 1. Összesített átlag 4,5 4,6 4,4 4,5 2. Nevelés, oktatás 2.1.Ismeri az iskola céljait, programját, kiemelt 4,5 4,6 területeit 4,7 4,6 2.2.Elégedett az iskola nevelési módszereivel 4,4 4,5 (tanulók személyiség-, közösség fejlesztése) 4,4 4,4 2.3.Eredményesnek tartja az oktató munkát 4,3 4,5 4,4 4,4 2.4.Szakmailag felkészült, kreatív tantestület 4,4 4,6 4,4 4,5 2.5.Elégedett a tanórán kívüli foglalkozásokkal 4,1 4,3 3,7 4,0 2.6.Gyerekek iskolai túlterheltsége 4,2 4,4 4,0 4,2 2.7.Követelmények, értékelés 4,5 4,7 4,8 4,7 2. Összesített átlag 4,3 4,5 4,3 4,4 3. Tárgyi feltételek 3.1.Szűkösség, hiányok 4,7 4,8 4,6 4,7 3.2.Állapot, korszerűség 4,3 4,5 3,5 4,1 3.3.Forráskeresés 4,5 4,4 3,8 4,2 3. Összesített átlag 4,5 4,6 4,0 4,3

15 Intézményünk az IMIP-ben rögzített módon minden évben igény- és elégedettségmérést végez a fenti szempontsor szerint. Eredményeink évek óta a kitűzött célnak megfelelően 4 egész fölötti elégedettséget mutatnak. A évi méréshez aktualizáltuk a kérdőíveket. A mérési eredmények feldolgozása még folyamatban van. A pedagógiai program megvalósulásának időarányos követése A 2008-ban megkezdett 5 közép- és rövid távú célunk - a tanulók optimális terhelése, a tanulási esélyegyenlőség biztosítása, az egész életen át tartó tanuláshoz, a személyes önmegvalósításhoz szükséges kulcskompetenciák kialakítása és az Ökoiskola Cím megtartása - megvalósítását időarányosan teljesítettünk. A tanórák tömbösítésével, egész tanévet átölelő projektek szervezésével, az iskolaotthon működtetésével olyan tanulóközpontú iskolai munkarendet sikerül kialakítanunk, mely a tanulók optimális terhelését igyekszik biztosítani. A tanórán kívüli programjainkon elsősorban a tehetséggondozást helyezzük előtérbe. Az előző évhez képest kínálatunk gazdagabbá és tartalmasabbá vált. A gyermek-önkormányzati munkában a tanulók kezdeményezőbbek, aktívabbak lettek. A kulcskompetenciák közül a tanulók szociális, életviteli és környezeti kompetenciáinak fejlesztésére igyekszünk kiemeltem figyelni, amit a reggeli osztályfőnöki beszélgetések, és a sok osztályprogram is kellően támogat. Iskolánk ebben az évben immár harmadik alkalommal nyerte el az ÖKOISKOLA címet. Az iskolapszichológusi és a fejlesztőpedagógusi tevékenység összegzése Iskolánk ebben a tanévben, novemberben kapott heti 3,5 órában a tanulók megsegítése, pszichés támogatása céljából egy pszichológiai asszisztenst. Az intézmény által igényként jelzett tanulók szüleinek a fele nem élt a felajánlott lehetőséggel. A hetente megtartott foglalkozásokon 6 tanuló vett rendszeresen, 1 tanuló röviddel a kezdés után kimaradt. Mivel a megsegítés még egyik tanulóval sem zárult le, és a velük való foglalkozás kimerítette a rendelkezésre álló időt, így újabb tanuló ellátására nem volt mód. A tanulók viselkedésében tartós változás még nem következett, alkalmi pozitívumok azonban érzékelhetőek voltak. A pszichológiai asszisztens munkáját igyekezett körültekintően végezni. Sajnos az iskola életébe nem tudott igazán bekapcsolódni főállása miatt. Így csak a délutáni órái előtt, vagy azt követően volt mód az érintett tanulók osztályfőnökeivel, tanáraival konzultálnia. A kolléganő szóban többször és készségesen beszámolt a munkájáról. A kért írásos dokumentációt még nem kaptam meg tőle.

16 Az érintett szülőkkel jól együttműködött, de a határozottabb fellépéshez szükségesnek érzem a pszichológusi végzettséget. Az iskolapszichológusi ellátásra feltétlenül szükségünk van. A hatékonysága azonban akkor lenne igazán érezhető számunkra, ha nem csak a foglalkozások idején lenne az intézményben, hanem be tudna kapcsolódni a minden napi életünkbe, tudna órákat látogatni, látná a gyerekeket szünetben, szabadidős programokon is. Feltétlen fontos lenne, ha csak bizonyos napokon is a folyamatos jelenléte. A fentiek alapján a következő tanévre főállású iskolapszichológus foglalkoztatását javaslom. Iskolánk nem rendelkezik önálló fejlesztőpedagógusi státusszal. Fejlesztésre, felzárkóztatásra az éves időkeretünkből heti 15,5 órát fordítunk, mely kiegészül az 1. osztályunkban magas számú BTM-es tanulók miatt további 4 órával, illetve a Rákóczival közösen kapott időkeretből 9 órával. Így összességében heti 28,5 órát fordítunk jelenleg 20 fő BTM-es, 1 fő nagyothalló sajátos nevelési igényű és 14 fő enyhe tanulási nehézséggel küzdő tanuló fejlesztésére. Heti 8 órában megbízással logopédust foglalkoztatunk, míg a többi órát az iskola pedagógusai látják a továbbképzés keretében elsajátított ismereteik alapján. A tanév folyamán 35 tanuló - tanulóink 17 %-a - szorult különleges ellátásra. Az optimálisabb feladatellátáshoz 9+4 a 13 óra státusszá alakításával, sokkal hatékonyabban tudnánk a feladatot ellátni, jelentősebb többletkiadás nélkül. A kb kéthavi bér eredményezhetné, hogy fejlesztő szakember a nevelőtestület tagjaként folyamatos segítséget tud biztosítani a pedagógusoknak, és sokkal teljesebb képet kapva tanítványairól, munkájának hatékonysága megsokszorozódik. Szentendre, május 25. dr. Beregnyei Józsefné igazgató

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 27-i ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programja módosításának jóváhagyása

Részletesebben

A SOPRONI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A SOPRONI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SOPRONI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Gárdonyi Géza Általános Iskola 9400 Sopron, Ferenczy János utca 1. Tel.: 99/312-246 E-mail: gardonyi@sopron.hu Honlap: www.gardonyi-sopron.sulinet.hu

Részletesebben

Szücsné Sajtos Ágnes Katalin

Szücsné Sajtos Ágnes Katalin Igazgatói pályázat Szücsné Sajtos Ágnes Katalin Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár 2011. május 6. SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 2 1. SZEMÉLYES ADATOK Név: Szücsné Sajtos Ágnes Katalin Születési név: Sajtos

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 28-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 28-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-8/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 28-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 23-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Kenderföld-Somági Általános Iskola és Óvoda igazgatójának magasabb

Részletesebben

TARTALOMMUTATÓ. 1. Beszámoló a Társulás 2009. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről.

TARTALOMMUTATÓ. 1. Beszámoló a Társulás 2009. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről. TARTALOMMUTATÓ 1. Beszámoló a Társulás 2009. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről. 2. Tájékoztató az oktatási intézmények helyzetéről a 2009/2010-es tanév kezdése előtt. 3. Költségracionalizálási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. június 25-i ülésre Tárgy: A zirci Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Pedagógiai Programjának módosítása Előadó: Wohlfart

Részletesebben

A munkaközösségi javaslatok alapján összeállította: Kazamér Tibor igazgató

A munkaközösségi javaslatok alapján összeállította: Kazamér Tibor igazgató A munkaközösségi javaslatok alapján összeállította: Kazamér Tibor igazgató Ezt a munkatervet a Petofi Sándor Általános és Alapfokú Muvészeti Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat pedagógiai programja, a nevelotestületi

Részletesebben

MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola A munkatervet készítette: Tamás Emília igazgató A munkatervet jóváhagyó nevelőtestületi döntés kelte: 2013. augusztus 30. Tartalom

Részletesebben

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre 1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a

Részletesebben

felsorolt A vezetők és a beosztott pedagógusok teljesítményértékelési rendszerének

felsorolt A vezetők és a beosztott pedagógusok teljesítményértékelési rendszerének INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM. rész (IMIP) Módosítása és kiegészítése készült: 9. március Készítette: Hartdégenné Rieder Éva igazgató Az Intézményi Minőségirányítási Program módosításának törvényi

Részletesebben

Tájékoztató a 2015/2016-os tanév feladatainak végrehajtásáról és a 2016/2017-es nevelési év előkészítéséről

Tájékoztató a 2015/2016-os tanév feladatainak végrehajtásáról és a 2016/2017-es nevelési év előkészítéséről Polgári Vásárhelyi Pál Általános Iskola ARANY FOKOZAT Tájékoztató a feladatainak végrehajtásáról és a 2016/2017-es nevelési év előkészítéséről 4090 Polgár, Zólyom utca 14. Bevezető: A Polgári Vásárhelyi

Részletesebben

A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye szervezeti és működési szabályzata

A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye szervezeti és működési szabályzata A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye szervezeti és működési szabályzata A módosításokkal egységes szerkezetben 2009. január 26. SZKTT Közoktatási Intézménye SZMSZ Tartalomjegyzék

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb

Részletesebben

A gimnázium és az általános iskola Egészségfejlesztési Programja

A gimnázium és az általános iskola Egészségfejlesztési Programja 1. számú melléklet A gimnázium és az általános iskola Egészségfejlesztési Programja Nemcsak az a hasznos, ha pénzt gyűjtünk, de az is, ha egészséget szerzünk, mert az egészség talán inkább, mint a vagyon

Részletesebben

Nagysándor József Általános Iskola 4031. Debrecen, Pósa u. 1. OM 031 086

Nagysándor József Általános Iskola 4031. Debrecen, Pósa u. 1. OM 031 086 Nagysándor József Általános Iskola 4031. Debrecen, Pósa u. 1. OM 031 086 INTEGRÁLT PEDAGÓGIAI RENDSZER 2011. Debrecen 1 INTEGRÁCIÓS PEDAGÓGIAI RENDSZER A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló

Részletesebben

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2012 A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak. ( Johann Wolfgang Goethe ) 2 AZ INTÉZMÉNY ADATAI Név: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015-2016. évi M U N K A T E R V E A munkaterv összeállításánál az alábbi jogi szabályozókat vettük figyelembe: Törvények: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti

Részletesebben

A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A TISZAFÖLDVÁRI HAJNÓCZY JÓZSEF GIMNÁZIUM HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM:037 923 187/3/2015. számon jóváhagyom! Tiszaföldvár, 2015. szeptember 1. Baczúr István intézményvezető

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthona 1147 Budapest, Miskolci út 77 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT BUDAPEST, 2009 Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

I. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA, FELADATA...3 SZMSZ HATÁLYA...5 AZ INTÉZMÉNY ADATAI...6 III. AZ ISKOLA SZERVEZETI RENDSZERE...8 ...

I. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA, FELADATA...3 SZMSZ HATÁLYA...5 AZ INTÉZMÉNY ADATAI...6 III. AZ ISKOLA SZERVEZETI RENDSZERE...8 ... Tartalomjegyzék I. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA, FELADATA...3 SZMSZ HATÁLYA...5 AZ INTÉZMÉNY ADATAI...6 III. AZ ISKOLA SZERVEZETI RENDSZERE...8...8 IV. AZ ISKOLA IRÁNYÍTÁSA, VEZETÉSE...8 V.

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzat. A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata Szervezeti és Működési Szabályzat A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, valamint a végrehajtására kiadott,

Részletesebben

A Gödöllői Török Ignác Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ)

A Gödöllői Török Ignác Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) A Gödöllői Török Ignác Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) Készítette: Fábián Bertalan intézményvezető Gödöllő, 2013. március 25. I. Bevezetés 1. Az intézmény általános jellemzői: A Szervezeti

Részletesebben

GASTROKER VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

GASTROKER VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GASTROKER VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Székhely: 8200 Veszprém, Cholnoky J. u. 21. Készítette: Vizl Lőrinc Ottó Igazgató PH. Elfogadta: Jóváhagyta: Hatályos: Véleménynyilvánítók:

Részletesebben

Bátai Hunyadi János Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Bátai Hunyadi János Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Bátai Hunyadi János Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. A szervezeti és működési szabályzat célja A Szervezeti és Működési Szabályzat a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény és

Részletesebben

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja A Bajai III. Béla Gimnázium pedagógiai nevelési programja 1 TARTALOMJEGYZÉK A) NEVELÉSI TERV 1. BEVEZETŐ... 4 2. AZ ISKOLA JOGÁLLÁSA... 4 3. ALAPELVEINK, KIEMELTEN KEZELT ÉRTÉKEINK... 9 4. AZ ISKOLA CÉL-

Részletesebben

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék HELYZETELEMZÉS... 5 BEVEZETÉS... 7 NEVELÉSI PROGRAM... 9 Szervezeti tagozódás... 19 Tárgyi, személyi feltételek... 20 Ellenőrzés, értékelés...

Részletesebben

Összefoglaló jelentés. Szikszai György Református Általános Iskola. működésének. szakértői ellenőrzéséről

Összefoglaló jelentés. Szikszai György Református Általános Iskola. működésének. szakértői ellenőrzéséről Összefoglaló jelentés a Szikszai György Református Általános Iskola 6900 Makó, Szikszai utca 4. működésének szakértői ellenőrzéséről Készítette: Szegedi György közoktatási szakértő SZ024539 2012. november

Részletesebben

2013 HÁZIREND KTKIKI

2013 HÁZIREND KTKIKI 2013 HÁZIREND KTKIKI TARTALOMJEGYZÉK 1. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 1.1. A házirend célja 1.2. A házirend feladata 1.3. A házirend jogi és egyéb forrásai 1.4. A házirend hatálya 1.5.

Részletesebben

2252 Tóalmás, Béke u. 27. OM: 032533 MUNKATERVE 2015/2016. Készítette a munkaközösségek javaslatai alapján:...

2252 Tóalmás, Béke u. 27. OM: 032533 MUNKATERVE 2015/2016. Készítette a munkaközösségek javaslatai alapján:... Tóalmási Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2252 Tóalmás, Béke u. 27. OM: 032533 MUNKATERVE 2015/2016. Készítette a munkaközösségek javaslatai alapján:... Horváth Nóra intézményvezető Tóalmás, 2015.

Részletesebben

MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUM 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5.

MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUM 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM MAGYAR LÁSZLÓ GIMNÁZIUM 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Készítette: az intézmény igazgatója Elfogadás dátuma: Jóváhagyás dátuma: Hatálybalépés: 2004. szeptember1. Érvényesség

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE

AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE 1 AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE Az intézmény hivatalos elnevezése: BÁTAI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA Az intézmény székhelyének címe: 7149 Báta, Fő u. 174. Az intézmény alapításának

Részletesebben

A Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium - PIOK -

A Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium - PIOK - A Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium - PIOK - a 2012-2013-as tanév első félévének szakmai értékelése OM azonosító: 032378 Tartalom: - Főigazgatói értékelés - PIOK Ráday Pál

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Jóváhagyta: Békés Megye Képviselő-testülete Humán Ügyek Bizottsága

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Jóváhagyta: Békés Megye Képviselő-testülete Humán Ügyek Bizottsága BÉKÉS MEGYEI TISZA KÁLMÁN KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM Jóváhagyta: Békés Megye Képviselő-testülete Humán Ügyek Bizottsága 2011. szeptember 1. hatállyal, 182/2011. (VIII.30.) HÜB számú határozatával

Részletesebben

Liszt Ferenc Német Nemzetiségi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

Liszt Ferenc Német Nemzetiségi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola A mecseknádasdi Liszt Ferenc Német Nemzetiségi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Program 2015 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 4 1.1. A szervezeti és működési szabályzat

Részletesebben

Minőségirányítási Program

Minőségirányítási Program PITYPANG UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA Minőségirányítási Program 2009 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1.1 AZ INTÉZMÉNY RÖVID BEMUTATÁSA... 3 1.2 A FENNTARTÓI ÖMIP-BŐL INTÉZMÉNYÜNKRE VONATKOZÓ FELADATOK...

Részletesebben

1. Pedagógiai módszertani felkészültség

1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1. Pedagógus önértékelés Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik

Részletesebben

JAVASLAT. Pásztó Város Önkormányzat Óvodájának BESZÁMOLÓJÁNAK. elfogadására

JAVASLAT. Pásztó Város Önkormányzat Óvodájának BESZÁMOLÓJÁNAK. elfogadására . Tel./fax.: 32/460-365 Iktatószám: 1-101/2011 A döntés egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT Pásztó Város Önkormányzat Óvodájának BESZÁMOLÓJÁNAK elfogadására Készült: a képviselő-testület 2011.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

PEDAGÓGIAI PROGRAM I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015 I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM KIADMÁNYOZÁSA... 1 BEVEZETŐ... 1 A SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT TAGISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

A BALASSI BÁLINT TAGISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA A BALASSI BÁLINT TAGISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2 A Fenntartó: Eger-Egerbakta-Egerszalók-Demjén Intézményfenntartó Mikrotársulás 3300 Eger, Dobó tér 2. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (gesztor

Részletesebben

A Farkas László Általános Iskola minőségirányítási programja

A Farkas László Általános Iskola minőségirányítási programja A Farkas László Általános Iskola minőségirányítási programja Készült: a Kt.40. (10), (11), a 138/1992(X.8.) Kormányrendelet, Kelebiai Polgármesteri Hivatal ÖMIP, iskolánk pedagógiai programja és szervezeti

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerület 072041 Tartalom SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT... 0 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.1 A szervezeti

Részletesebben

Pedagógiai program 7. sz. melléklet EGÉSZSÉG ÉS KÖRNYEZETI NEVELÉSI PROGRAM. Dr. Benczéné Csorba Margit főigazgató

Pedagógiai program 7. sz. melléklet EGÉSZSÉG ÉS KÖRNYEZETI NEVELÉSI PROGRAM. Dr. Benczéné Csorba Margit főigazgató Pedagógiai program 7. sz. melléklet EGÉSZSÉG ÉS KÖRNYEZETI NEVELÉSI PROGRAM 2015 Dr. Benczéné Csorba Margit főigazgató Tartalomjegyzék 1. EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM... 3 1.1. Az iskola egészségnevelési szemlélete...

Részletesebben

Készítette: Erős János igazgató

Készítette: Erős János igazgató SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT K Ö Z P O N T I A L S Ó V Á R O S I M Ű V E L Ő D É S I K Ö Z P O N T Készítette: Erős János igazgató. TARTALOMJEGYZÉK I. AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 3 1. Az intézmény

Részletesebben

A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 Tartalomjegyzék NEVELÉSI PROGRAM... 5 I. Helyzetelemzés... 7 II. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei,

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT CSEPREGI ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY. Csepreg, 2013. március 06.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT CSEPREGI ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY. Csepreg, 2013. március 06. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT CSEPREGI ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY Csepreg, 2013. március 06. TARTALOM JEGYZÉK: I. Általános rendelkezések 1. Óvoda 2. Bölcsőde 3. Az intézmény

Részletesebben

A Németvölgyi Általános Iskola SZABÁLYZATA. Budapest Hegyvidék 2013. március

A Németvölgyi Általános Iskola SZABÁLYZATA. Budapest Hegyvidék 2013. március A Németvölgyi Általános Iskola SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Budapest Hegyvidék 2013. március Németvölgyi Általános Iskola Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezető... 5 Az iskola adatai... 5

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA KOMLÓ, TEMPLOM TÉR 2. TEL / FAX: 72/481-272 E-mail: komlo.kodaly@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...6

Részletesebben

7. Jövőkép. 7.1. Vezetői feladataim

7. Jövőkép. 7.1. Vezetői feladataim 7. Jövőkép 7.1. Vezetői feladataim Iskolánknak szakgimnáziumként kell működnie 2016 szeptember elsejétől. A Nemzeti köznevelésről szóló törvényt, a NAT és a kerettantervek változásait napra készen kell

Részletesebben

Gyakornoki Szabályzata

Gyakornoki Szabályzata A Zrínyi Miklós Bolyai János Általános Iskola Gyakornoki Szabályzata A gyakornoki szabályzatot a nevelőtestület 2015. augusztus 31-én véleményezte. Nagykanizsa, 2015. augusztus 31. Faller Zoltán igazgató

Részletesebben

A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2011/2012. tanév ALAPFOKÚ NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK

A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2011/2012. tanév ALAPFOKÚ NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2011/2012. tanév ALAPFOKÚ NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ A minőségirányítási program végrehajtásának

Részletesebben

2014. MUNKATERV. Rumi Rajki István Általános. 9766 Rum, Béke utca 20. Rumi Rajki István Általános Iskola 2014.08.27.

2014. MUNKATERV. Rumi Rajki István Általános. 9766 Rum, Béke utca 20. Rumi Rajki István Általános Iskola 2014.08.27. 2014. MUNKATERV Általános Iskola 9766 Rum, Béke utca 20. 2014.08.27. A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERVE A 2014/2015. TANÉVRE Tartalom 1. A tanév rendje:... 3 2. A tanév helyi rendje... 4 2.1.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. november 27.-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat által fenntartott nevelési és oktatási intézményekben alkalmazandó

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2009. 1 TARTALOMJEGYZÉK Az intézmény működési rendje... 8 A tanév helyi rendje... 8 A tanítási napok rendje... 10 Az intézmény vezetése, a nevelőtestület és a szakmai

Részletesebben

CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV. 2015/2016-os tanév

CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV. 2015/2016-os tanév CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2015/2016-os tanév Összeállította: Nagy Zsolt intézményvezető Debrecen, 2015. augusztus 25. Tartalom 1. A 2015/2016-os tanévet meghatározó jogszabályok, dokumentumok...4

Részletesebben

VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM GYAKORNOKI SZABÁLYZATA

VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM GYAKORNOKI SZABÁLYZATA A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM GYAKORNOKI SZABÁLYZATA 1 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és a módosításáról szóló 2013. évi CXXXVII. törvény 2. 6. 7. 8. 10. 11. 12. 13. 36., valamint a

Részletesebben

KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA

KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA (2800 Tatabánya, Hadsereg u. 40/a.) HÁZIREND Tatabánya, 2013. szeptember 30. Mózes Gáborné igazgató TARTALOMJEGYZÉK 1 A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 4 2 A HÁZIREND HATÁLYA...

Részletesebben

Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola HÁZIREND. OM: 030096 Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola 2421 Nagyvenyim Fő u. 16.

Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola HÁZIREND. OM: 030096 Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola 2421 Nagyvenyim Fő u. 16. Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola HÁZIREND 2013 OM: 030096 Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola 2421 Nagyvenyim Fő u. 16. 2 TARTALOM A házirend célja és feladata... 3 A házirend hatálya...

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS

ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 5820 Mezőhegyes, Béke park 1. Pf: 46 Tel./Fax: 06-68-466-103 vagy 06-30-445-5432 www.mezohegyesamk.hu, E-mail: mezohegyesiskola@gmail.com

Részletesebben

NEVELÉSI PROGRAM ÉS HELYI TANTERV

NEVELÉSI PROGRAM ÉS HELYI TANTERV KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT SZÉCHENYI ISTVÁN MAGYAR NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA NEVELÉSI PROGRAM ÉS HELYI TANTERV Érvényesség: nevelőtestületi döntés szerint 2015. Tervezett felülvizsgálat dátuma:

Részletesebben

Pedagógiai Program. Orosháza 2011. Orosháza Városi Önkormányzat- Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont

Pedagógiai Program. Orosháza 2011. Orosháza Városi Önkormányzat- Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Pedagógiai Program Orosháza Városi Önkormányzat- Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Orosháza 2011. 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 1. Bevezető...10 2. Az iskola adatai...11

Részletesebben

Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Intézményi minőségirányítási program

Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Intézményi minőségirányítási program Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Intézményi minőségirányítási program 2012 Tartalomjegyzék TARTALOM 1. AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 3 1.1. JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁSOK... 3 1.2.

Részletesebben

A Nagy Lajos Általános Művelődési Központ. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Nagy Lajos Általános Művelődési Központ. Szervezeti és Működési Szabályzata A Nagy Lajos Általános Művelődési Központ Szervezeti és Működési Szabályzata 2009. Készítette: Dudla Erzsébet 1 Az intézmény adatai: I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Elnevezése: Nagy Lajos Általános Művelődési Központ

Részletesebben

HÁZIREND. Cházár András. Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon. és Pedagógiai Szakszolgálat

HÁZIREND. Cházár András. Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon. és Pedagógiai Szakszolgálat HÁZIREND Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat (Vác, Március 15 tér 6.) Általános rész...3 Óvoda HÁZIREND-je...12 Általános

Részletesebben

Határidők szigorú tartása a megváltozott jogszabályi környezetben. A bizottsági dokumentáció és adatbázis elektronikus alapú vezetése, gondozása

Határidők szigorú tartása a megváltozott jogszabályi környezetben. A bizottsági dokumentáció és adatbázis elektronikus alapú vezetése, gondozása A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság intézményegységének munkaterve a 2011/2012. tanévre Csibi Enikő 2011. 08.31. Jogi szabályozóink:

Részletesebben

2006. évi... törvény a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról*

2006. évi... törvény a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról* 2006. évi... törvény a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról* 1. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) 8. -a (3) bekezdésének harmadik mondata helyébe

Részletesebben

Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám: 030219

Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám: 030219 Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám: 030219 PEDAGÓGIAI PROGRAM 8000 Székesfehérvár, Berényi út 105 Székesfehérvár 2013. március 27. 2 Tartalomjegyzék I. AZ ISKOLA NEVELÉSI

Részletesebben

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND HÁZIREND Az Iskola házirendje a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a nevelésioktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

Pályázat: tagintézmény-vezető (Széchenyi) Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 4 SZAKMAI HELYZETELEMZÉS... 8

Pályázat: tagintézmény-vezető (Széchenyi) Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 4 SZAKMAI HELYZETELEMZÉS... 8 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 4 SZEMÉLYES MOTIVÁCIÓ... 4 AZ INTÉZMÉNYBEN VÉGZETT EDDIGI TEVÉKENYSÉGEM BEMUTATÁSA... 5 SZAKMAI HELYZETELEMZÉS... 8 AZ INTÉZMÉNY KÖRNYEZETÉNEK BEMUTATÁSA... 9 Az oktatási rendszer

Részletesebben

Intézményvezetői pályázat

Intézményvezetői pályázat Emberi Erőforrások Minisztere KLIK Koordinációs, Jogi és Személyügyi Főosztály 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 42-46. Azonosító szám: 2016-07-11 Intézményvezetői pályázat Budatétényi Kozmutza Flóra

Részletesebben

BÁCSKAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013.

BÁCSKAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. BÁCSKAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 1.1. A házirend célja 1.2. A házirend feladata 1.3. A házirend jogi és egyéb forrásai 1.4. A házirend

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 775/2006. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Beszámoló a Baranyai PedagógiaiSzakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások

Részletesebben

a 2014-es év beszámolója

a 2014-es év beszámolója Şcoala Generală pentru Naţionalitatea Română, Grădiniţă Chitighaz, str. Úttörő nr. 89 Telefon,fax: 66/250-052 web:www.romansulioviketegyhaza.hu Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda 5741

Részletesebben

Návay Lajos Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.

Návay Lajos Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A működés rendje, nyitva tartás... 3 I.1 Nyitva tartás, ügyelet, munkarend...3 I.2 A belépés és benntartózkodás rendje, a pedagógiai

Részletesebben

Pedagógiai Programja

Pedagógiai Programja Benedek Elek Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium Pedagógiai Programja 2013 Oroszlány,2013.03.26. Jóváhagyta: Vecserdi Jenőné igazgató

Részletesebben

A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium. 2013/2014-es tanév munkaterve

A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium. 2013/2014-es tanév munkaterve A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium 2013/2014-es tanév munkaterve Készítette: Herczegné Varga Ilona igazgató Érvényessége: 2013.09.01-jétől 2014.08.31-ig Nevelőtestület

Részletesebben

I.BEVEZETÉS... 2 I.1. A minőségirányítási program jogszabályi háttere... 2 I.2. Intézményünk bemutatása... 3 I.3. Az ÖMIP-ben megfogalmazott

I.BEVEZETÉS... 2 I.1. A minőségirányítási program jogszabályi háttere... 2 I.2. Intézményünk bemutatása... 3 I.3. Az ÖMIP-ben megfogalmazott I.BEVEZETÉS... 2 I.1. A minőségirányítási program jogszabályi háttere... 2 I.2. Intézményünk bemutatása... 3 I.3. Az ÖMIP-ben megfogalmazott feladataink... 5 II. MINŐSÉGPOLITIKA... 5 II.1. Minőségpolitikai

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1498/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1498/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1498/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: A nem szakrendszerű oktatás általános iskolák 5. évfolyamán történő bevezetésének tapasztalatai,

Részletesebben

Csány László Általános Iskola Zalacsány, Csány László u. 6. Pedagógiai program

Csány László Általános Iskola Zalacsány, Csány László u. 6. Pedagógiai program Csány László Általános Iskola Zalacsány, Csány László u. 6. Pedagógiai program Összeállította: Kópicz Csaba igazgató Tóth Istvánné igazgatóhelyettes Az Általános Iskola nevelőtestülete Zalacsány, 2013.

Részletesebben

Házirend. Általános Iskola Olasz

Házirend. Általános Iskola Olasz Házirend Általános Iskola Olasz 2013 Tartalomjegyzék 1., A házirend kiterjedése 2., Az iskolai házirend tartalma 3., A térítési díjra vonatkozó rendelkezések 4., A gyermek, a tanuló távolmaradásának engedélyezési

Részletesebben

Belső ellenőrzési terv iskolánkban. 1. Belső ellenőrzési célok és típusok

Belső ellenőrzési terv iskolánkban. 1. Belső ellenőrzési célok és típusok Belső ellenőrzési terv iskolánkban 1. Belső ellenőrzési célok és típusok Ellenőrzési célok, területek, értékelés a munkavégzés tartalmának, színvonalának és az eredmények belső vizsgálatának célja, hogy

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Budapest XIII. Kerületi Pannónia Német Nemzetiségi Kétnyelvű és Angol Nyelvet Oktató Általános Iskola 1133 Budapest Tutaj u. 7-11. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2015. március 31. Varga Márta

Részletesebben

2014/2015. tanév munkaterve KISKŐRÖS TÉRSÉGIÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉP- ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6200 KIS- KŐRÖS, ÁRPÁD U. 18.

2014/2015. tanév munkaterve KISKŐRÖS TÉRSÉGIÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉP- ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6200 KIS- KŐRÖS, ÁRPÁD U. 18. 2014/2015. tanév munkaterve KISKŐRÖS TÉRSÉGIÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉP- ISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6200 KIS- KŐRÖS, ÁRPÁD U. 18. Éves intézményi, tagintézményi feladatok Ellenőrzési terv Ütemterv Versenynaptár

Részletesebben

Fekete István Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat 1. I. rész

Fekete István Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat 1. I. rész Fekete István Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat 1 I. rész A Szervezeti és Működési Szabályzat olyan alapokmány, amely összefoglalja az iskola szervezetére, működésére, a pedagógusok, szülők,

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola 2011/2012-es tanév munkaterve OM 039999

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola 2011/2012-es tanév munkaterve OM 039999 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola 2011/2012-es tanév munkaterve OM 039999 Készítette: Barna Elekné I. Az intézmény 2011/2012-es tanév indításának helyzetképe 1. Tárgyi és működési

Részletesebben

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012.

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. A miskolci Földes Ferenc Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. Tartalom 1. Az SZMSZ tartalmát meghatározó magasabb szintű és helyi jogszabályok... 3 2. A gimnázium szervezeti rendszere, irányítása...

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere.../2010.(V.25.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat gyermekjóléti

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. a répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Művészeti Alapiskola. valamint uraiújfalui tagintézménye átfogó ellenőrzéséről

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. a répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Művészeti Alapiskola. valamint uraiújfalui tagintézménye átfogó ellenőrzéséről SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY a répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Művészeti Alapiskola valamint uraiújfalui tagintézménye átfogó ellenőrzéséről 1.Az ellenőrzés jogszabályi alapja: Közoktatási törvény 102.

Részletesebben

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik! SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!) 1. Bevezetés 2. Jogok, kötelességek 3. Jutalmazás, értékelés

Részletesebben

Az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ)

Az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) Az I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) Az alapító okiratunk fenntartói megváltoztatása értelmében e dokumentumban: 1. Minden olyan rendelkezés, amely

Részletesebben

ZUGLIGET ÓVODA HÁZIREND

ZUGLIGET ÓVODA HÁZIREND ZUGLIGET ÓVODA HÁZIREND Készült: a Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat Zugliget Óvoda 1125 Budapest, Zalai út 2. használói és közvetlen partnerei részére. A házirend a Zugliget Óvoda programjával

Részletesebben

HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 032413 Csomád 2013. Tartalom 1Bevezető rendelkezések...4 2Jogok és kötelességek...5 2.1A tanulók jogai...5 2.2A tanulói jogok gyakorlása...6 2.3A

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY GYÖRGY Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Árok utca 53. Tel.: 42/512-320 Fax: 42/512-320/134 OM

NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY GYÖRGY Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Árok utca 53. Tel.: 42/512-320 Fax: 42/512-320/134 OM NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY GYÖRGY 4400 Nyíregyháza, Árok utca 53. Tel.: 42/512-320 Fax: 42/512-320/134 OM azonosító: 203045 004 E-mail: iskola@inczedy.sulinet.hu Honlap: www.inczedy.hu NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY

Részletesebben

Tárgy: Beszámoló a Petőfi Sándor Általános Iskola ötéves munkájáról Mell.: 2 db

Tárgy: Beszámoló a Petőfi Sándor Általános Iskola ötéves munkájáról Mell.: 2 db Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: U-20966/2011. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Beszámoló a Petőfi Sándor Általános Iskola ötéves munkájáról Mell.: 2 db Szentes

Részletesebben

A HEVESY GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA

A HEVESY GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 1 A HEVESY GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. 2 TARTALOMJEGYZÉK A köznevelési intézmények szervezeti és működési szabályzatára vonatkozó jogszabályi előírások.4 A szervezeti

Részletesebben

A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium. Minő ségirányítási Programja

A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium. Minő ségirányítási Programja Vezessétek elméinket a szép tudományoknak és a bölcsességek fényes napjára, hadd lássuk meg ott: Micsoda az ember! (Bessenyei György) A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Minő ségirányítási Programja

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A HÁZIREND HATÁLYA A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI

TARTALOMJEGYZÉK A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A HÁZIREND HATÁLYA A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI 2013. TARTALOMJEGYZÉK A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A HÁZIREND HATÁLYA A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI I. A TANULÓK EGÉSZSÉGÉNEK, TESTI ÉPSÉGÉNEK MEGŐRZÉSÉT SZOLGÁLÓ

Részletesebben

Pályázat a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium intézményvezetői beosztására

Pályázat a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium intézményvezetői beosztására Pályázat a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium intézményvezetői beosztására (azonosító szám: 2015. 06. 19.) Készítette: Dr. Lukács Lajos A legnagyobb egyenlőtlenség nem egyforma embereket egyformán kezelni.

Részletesebben

I M I P Egry József Általános Iskola Keszthely

I M I P Egry József Általános Iskola Keszthely I M I P Egry József Általános Iskola Keszthely (Módosítva 2010. augusztus 1. Elfogadva: 2010. augusztus) 1. Teljesítmény értékelés szempontjai és az értékelés rendje 1.1 A pedagógus és vezető beosztású

Részletesebben

Munkaterve. 2015/2016. tanév. Készítette: Fekésházi Tibor igazgató 2015. szeptember 1.

Munkaterve. 2015/2016. tanév. Készítette: Fekésházi Tibor igazgató 2015. szeptember 1. Gönczy Pál Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 4200 Hajdúszoboszló, Kálvin tér 7. OM 031029 TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0032 tel.: 52/557-240 www.gonczyiskola.hu gonczy@gonczy-hszoboszló.sulinet.hu

Részletesebben