Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 2-án megtartott üléséről.
|
|
- Gizella Fekete
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jegyzőkönyv Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 2-án megtartott üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Major László alpolgármester Nagyné Farkas Marianna képviselő Bellai Ferenc képviselő Nebehaj László képviselő köszönti a megjelenteket, és megállapítja, hogy a testület határozatképes, s az ülést megnyitja. Javasolja a napirend elfogadását a kiküldött meghívó alapján az alábbiak szerint: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról, és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, valamint az előző ülés óta történtekről Előadó: 2. Aktuális feladatok megvitatása Előadó: 3. Egyebek 4. Szociális ügyek (zárt ülés) Előadó: A képviselő-testület a napirendi pontokat öt igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja. 1. napirendi pont Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról, és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, valamint az előző ülés óta történtekről Előadó: -A beiskolázási segélyek kifizetése folyamatban van. -Szeptember 18-án Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulási ülés volt, Kisbéren. A KTKT december 31-én megszűnik, az új önkormányzati törvény január 1-én lép hatályba, és a kistérségi társulásról szóló törvény hatályát veszti. A társulás azt szeretné, ha a társulás, a társult önkormányzatok többségi határozatával szűnne meg.
2 -A törvény erejénél fogva meg fog szűnni, december 31-el. -Szeptember 19-én megbeszélésen voltam a Megyeházán Tatabányán, a rédei polgármesterrel és a jegyző úrral. A 2000 fő alatti településeknek társulni kell másik önkormányzattal, mi Rédével együtt is 2000 fő alatt vagyunk. Amennyiben a társulás nem jön létre egy harmadik település önkormányzatával, akkor 2013-ban a Kormányhivatal fogja kijelölni a harmadik települést. Próbálkozások voltak már tavaly is Bakonyszombathely községgel, de székhely kérdésében sajnos nem sikerült megegyezni. Tájékoztattak bennünket, hogy a körjegyzőség december 31-el megszűnik. Vita tárgya, hogy Bakonybánkon hogyan fognak alakulni a dolgok, valószínű hogy itt kormányhivatali ügyfélfogadás nem lesz. -Szeptember 27-én Bakonyszombathelyen rendőrségi tájékoztató volt. A statisztika alapján romlás tapasztalható. Megszaporodtak a bankkártyás csalások. -Szeptember 28-án Ácsteszéren kultúrotthon átadási ünnepségen vettem részt, a környékbeli polgármestereket is meghívták. Major László alpolgármester -A kistérségi társulás megszűnése esetén mi lesz a közös fenntartású intézmények sorsa, például a Családsegítő Szolgálat, orvosi ügyelet stb. Önállóan ezt egyik település sem tudja működtetni. A másik dolog, mindenképpen ki kell harcolni, hogy legyen ügyfélfogadás Bakonybánkon is. -Ügysegéd jár ki a településekre a Kormányhivataltól, megpróbáljuk elintézni, hogy Bakonybánkon is legyen ügyfélfogadás. A szociális ügyek intézése helyben fog történi, itt a hivatalban lesz egy ügyintéző. -Olyan feladatok kerülnek be a járáshoz, amelyeket eddig sem végeztünk itt helyben gyakran, például építésügy. Marad az adóügy, a birtokvédelem és a kereskedelmi engedélyek. A szociális és közgyógyellátási ügyekből a méltányossági alapú marad. Több olyan település van 500 fő alatti, ahol egyáltalán nem terveznek ügysegédi szolgálatot, a kormányhivatal dolgozója oda nem fog kimenni. Február 28-ig kialakul, milyen településeken lesz ügysegéd. Lehet, hogy a nagyobb településeken sem lesz, csak a székhely településen. A járási kormányhivatal vezetőjénél lehet kérni, hogy például egyes települések ne legyenek ügysegéd nélkül. Az ügysegéd egy héten egy nap három órát fog a kijelölt településeken tartózkodni. Kisbéren lehet pozitívum, hogy földhivatali ügyintézés is lesz, amiért eddig Komáromba kellett utazni. A kormányhivatal szerdán tájékoztatást tart a faluban. Az önkormányzatnak vannak kötelezően ellátandó feladatai, amelyet célszerű társulásban ellátni. Lehet gondolkodni, a KTKT. utód szervezésében ellátni bizonyos feladatokat, például az orvosi ügyeletet, vagy megnézzük, hogy kivel, kikkel társulunk és azokkal együtt látjuk el a faladatokat. Ellátatlanul január másodikán senki nem fog maradni.
3 -A Kormányhivatal tájékoztatást tart a járásokkal kapcsolatosan október 10-én szerdán 18 órakor, a kultúrotthonban. Pákozdi Szabolcs a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának vezetője tartja az előadást. Bellai Ferenc képviselő -A költségvetés hogyan alakul, lehet tudni már a támogatás összegét? Azt tudjuk, hogy a gépjárműadóból befolyt összeg egy részét elviszik az önkormányzatoktól. Az alanyi jogon járó, normatív központi támogatás várhatóan meg fog szűnni, a támogatás feladat alapú lesz, az adott feladatra lehet fordítani. Például óvodai ellátásra személyi részt az állam adja, a dologi részre gyermekenként adnak támogatást. -A szennyvízberuházással kapcsolatos érdekeltségi hozzájárulás befizetéseinek lakossággal történő egyeztetése, a mai napon megtörtént. Akik nem fizették be a hozzájárulást, azok helyett az önkormányzatnak kell a hiányzó összeget hozzátenni, hogy megindulhasson a beruházás. A tartozásokat adók módjára be kell hajtani, Rédén már folyik is a behajtás. -Kintlévőségünk 534 e Ft kamatmentes hitelből, amelyből hátralék Ft, ez lejárt tartozás. A felszólítást megkapták, volt aki azóta már fizetett. A képviselő-testület öt igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadja a polgármester beszámolóját. 2. napirendi pont Aktuális feladatok megvitatása Előadó: -A ravatalozó felújításáról kell beszélnünk, a Belügyminisztériumtól 2,4 millió forintot kaptunk, a Bakonybánkért Közalapítvány 600 e forinttal támogatja a felújítást. Nagyon fontosnak tartom a külső felújítást, nyílászáró cserét, az épület tetejéről a cserép több helyen leesett. Az épület kb. 50 éves, ráfér a felújítás. A belsejét is rendbe kell tenni. Kívül parkoló helyet kell kialakítani, arra csak a jövő évben kerül sor. A külső tatarozás az időjárás miatt, csak jövőre lehetséges. Átadom a szót Fogarasi Miklós vállalkozónak, aki felmérést készített az épület állapotáról, a felújítás várható költségeiről. Fogarasi Miklós -A felmérés tényszerű. A ravatalozó épületén függőleges irányú repedések vannak, nincs betonkoszorú. A födémgerendát meztelen falra tették fel. A koszorú elkészítése Ft-ba kerül, ez áfás ár. Ezt követően Fogarasi Miklós tájékoztatja a képviselő-testületet a várható költségekről.
4 -WC nagyobb városban sincs mindenhol a ravatalozónál, a télen gond lenne vele, ezért nem javaslom a kialakítását. Döntenünk kell, hogy elfogadjuk e a Miklós tervét. Nebehaj László képviselő -Szerintem kellene kérni még egy árajánlatot, összehasonlításul. Ennek nincs akadálya, azonban a vállalkozó a pályázat előkészítése óta együttműködik az önkormányzattal. Bellai Ferenc képviselő -Én örülök, ha helyi vállalkozó végzi a felújítást. Fogarasi Miklós A minőségből nem engedek, önköltségi áron dolgozom, ez minőségi munka lesz. Ezt adom a falunak, le is dokumentálom fényképekkel a végén, én garanciát vállalok az elvégzett munkáért. -Annyi megkötés van, hogy 3 millió forintba férjen bele a felújítás. Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete öt igen szavazattal, 143/2012.(X.2.) sz. kt. határozat Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete felkéri Fogarasi Miklós vállalkozót, hogy készítsen árajánlatot a bakonybánki ravatalozó felújításáról. A képviselő-testület a ravatalozó felújítását 3 millió forint értékben kívánja elvégeztetni. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az erre vonatkozó vállalkozási szerződés megkötésére az ÉBÉPK Kft.-vel, a pontos költségvetés elkészítése után. A pályázati összeg feletti részt az önkormányzat a költségvetéséből finanszírozza. Határidő: 15 napon belül Felelős: -Az árajánlatot elektronikusan is kérjük megküldeni.
5 3. napirendi pont Egyebek -Bio-és megújuló energia felhasználási startmunka program keretében bio-és megújuló energia felhasználású kazán beruházásához kívánunk csatlakozni. Két vagy három község nyújthatna be együtt pályázatot, 100 %-os a támogatás. A beruházás kizárólag önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan területén valósulhat meg, polgármesteri hivatal, óvoda, iskola stb., a mi esetünkben az óvoda. Bakonyszombathelynek van egy nagy értékű faapríték előállító gépe. A biomassza kazán üzemeltetéséhez szükséges létszám foglalkoztatására a települési önkormányzatnak közfoglalkoztatási támogatás iránti kérelmet szükséges benyújtani. Településenként 2 fő 12 hónap időtartamú 8 órás közfoglalkoztatásához, a biomassza kazán közvetlen üzemeltetési feladatainak ellátásához kapcsolódó tevékenységek végzésére, a karbantartás biztosítására. Major László alpolgármester -A gázfűtés megmaradna, és ez a fűtés lenne még? Saját erő kell hozzá? -4,5 millió forintról beszélünk, a kazán 2,5 millió forintba kerül. Saját erő nem kell hozzá. Beneveztünk, ebbe a pályázatba. -A falu honlapját kötelező működtetni. Rédén ezt Herman Jánosné végzi. Bakonybánk Község honlapjának működtetésére a 2012-es évben egyszeri alkalommal Ft-ot kellene kifizetni reklám mentesítésre, és az új lap beindítására Ft-ot. Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete öt igen szavazattal, 144/2012.(X.2.) sz. kt. határozat Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete Bakonybánk honlapjának működtetésével megbízza Herman Jánosné rédei lakost. A működtetéssel kapcsolatos költségek kifizetésével megbízza a polgármestert, amelynek költsége a Ft reklámmentesítési díj, valamint a honlap beindításával kapcsolatos költség Ft. Határidő: folyamatos Felelős: -Az óvodában jelenleg 1 óvónő, egy dajka és 20 gyerek van. Két óvónő kell, az előírásoknak megfelelően. Az idei évben meg kell pályáztatni az óvónői állást. Jövőre mi leszünk a fenntartók, erre költenünk kell.
6 Major László alpolgármester -Maximálisan támogatom, de még egy óvónőt sem bírtunk el soha anyagilag. Részmunkaidőben nem lehetne? - Jövőre a bért, az állam adja. -Ez önkormányzati feladat. Biztos, hogy feladatalapú támogatás lesz, ha nem lesz meg az előírt feltétel a két óvónő, akkor a támogatást megvonják, és az óvodát bezárják. Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete öt igen szavazattal, 145/2012.(X.2.) sz. kt. határozat Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete elhatározza egy fő óvoda pedagógus felvételét, akinek személyi juttatását a költségvetésben a működési tartalék terhére finanszírozza. Határidő: folyamatos Felelős: -A Családsegítő Szolgálat részére szociális kisiroda kialakítására a Kistérségi Társulás által benyújtott pályázatra Ft önrésszel, Bakonybánk is benevezett. A pályázat, a szociális kisiroda kialakításán kívül még tartalmazta mozgáskorlátozott mellékhelyiség kialakítását is, ami nem történt meg. Valójában ez most derült ki. Amennyiben ez nem történik meg, bukik a pályázat. Nem tudni, hogy a Kistérség mit fog tenni a továbbiakban. dr.cserhalmi Antal körjegyző -A megállapított tiszteletdíjakkal kapcsolatban tájékoztatom a testületet, hogy utasítottam a gazdálkodást a tiszteletdíjak számfejtésére, a bruttó összegeket levonások is terhelik. A képviselő-testület módosítani kívánja a szeptember 14-i testületi ülésen meghozott döntését. Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete öt igen szavazattal, 146/2012.(X.2.) sz. kt. határozat Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete úgy dönt, hogy módosítja a 136/2012.(IX.14.) sz. kt. határozatát. Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselőtestülete az alpolgármester és a képviselők részére tiszteletdíjat nem állapít meg, az alpolgármester részére havi bruttó Ft, a képviselők részére havi bruttó Ft költségtérítést állapít meg. Határidő: azonnal Felelős:
7 Nebehaj László képviselő 18 órakor távozik. Molnár Ferenc Bakonybánk, Móricz Zs. u. 1/a. szám alatti lakos a 231/46 hrsz-ú önkormányzati ingatlan bérleti szerződésének meghosszabbítását kérte, amelyben a döntést az előző képviselő-testület elnapolta. Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete négy igen szavazattal, 147/2012.(X.2.) sz. kt. határozat Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete Molnár Ferenc Bakonybánk, Móricz Zs. u. 1/a. szám alatti lakos részére a 231/46 hrsz-ú önkormányzati ingatlan bérleti szerződését meghosszabbítja két évre, a bérleti díj összege 1 Ft / m 2. Határidő: 15 napon belül Felelős: Heizler Győző Bakonybánk, Jókai M. u. 7. szám alatti lakos azzal a kéréssel fordult a testülethez, hogy a 199/1, 199/2, és a 208, 202, helyrajzi számú önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat bérelni szeretné, 5 évre. Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete négy igen szavazattal, 148/2012.(X.2.) sz. kt. határozat Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete Hezler Győző Bakonybánk, Dózsa Gy. u. 7. szám alatti lakos részére 199/1, 199/2, és a 208, 202, helyrajzi számú önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat nem adja bérbe. Határidő: 15 napon belül Felelős: -Nebehaj László képviselő úr az elmúlt ülésen a helyi adótartozásról kért információt. Helyi iparűzési adó tekintetében 3 millió forint a tartozás, ebből Ft olyan gazdasági társaságé, aki eladta a cégét, jelenleg felszámolás alatt áll. A reális hátralék e Ft. Telekadó tartozás 280 e Ft, gépjárműadó 959 e Ft, késedelmi pótlék 761 e Ft, kommunális adó 218 e Ft. Név szerinti tájékoztatást nem adunk ki, csak összesítést. A hátralék összege nem veszélyezteti az önkormányzat működését. A pótléktartozás a magas adótartozásból adódik. Hat gazdasági társaság székhelye az önkormányzat címe. Egy cégről nincs tudomásunk, kettőnek csekély tartozása van. Egy fuvarozó cég van, akinek nagyobb adótartozást tartunk nyilván. A hat cégből öt cégnek felmondjuk a székhelyszolgáltatást. A hátralékok behajtása folyamatos.
8 -A Nemzeti Adó-és Vámhivataltól az adórendőrség kereste az egyik cég vezetőjét. Minél előbb meg kell szüntetni a székhelyszolgáltatást., mert nem váltotta be az intézkedés a hozzá fűzött reményeket, ráadásul számtalan esetben kereste a NAV őket. Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete négy igen szavazattal, 151/2012.(X.2.) sz. kt. határozat Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testülete Ferencz József részére felmondja a székhelyszolgáltatásra irányuló bérleti szerződést, és a befogadó nyilatkozatok visszavonását megküldi a cégbíróságnak. Határidő: 30 napon belül Felelős: -Orbán Viktor miniszterelnök úr emléklapot küldött az önkormányzathoz, amelyben Pálinkás Józsefnét köszönti 90. születésnapja alkalmából, amely október 4-én lesz. Ezt ünnepélyes keretek között át kell adni. Gondoltam, hogy a jegyző úr, vagy a képviselők közül valaki eljönne velem felköszönteni a nénit. Bellai Ferenc képviselő vállalja, hogy a polgármester úrral felköszönti az ünnepeltet. Ezt követően a polgármester zárt ülést rendel el. Kmf. Kovács Kálmán polgármester dr. Cserhalmi Antal körjegyző
Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Major László alpolgármester Nagyné Farkas
RészletesebbenBUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 15/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 16-án, (szerdán) 8:15 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
RészletesebbenKisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 13-án megtartott nyilvános üléséről.
RészletesebbenT á r g y s o r o z a t a
1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 44-46/2011. (VI. 21.) d, rendeletei: Iktatószáma:
RészletesebbenRENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat
Részletesebben- Lakóingatlan életveszélyes állapotának megszüntetése iránti kérelem. Előadó: dr Kovács Imre Szociális Bizottság elnöke
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014.szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző
RészletesebbenGYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
187 GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. november 8. napján 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 188 Határozat 84/2012. (XI. 8.) Közös önkormányzati
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Ikt. szám: 2-1/ 2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Murony Község Murony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 16-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat tanácskozó
RészletesebbenT á r g y s o r o z a t a. 2. Tsp. Előterjesztés az önkormányzat által kiadandó újsággal kapcsolatban
2009. szeptember 10-én 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 195-198 T á r g y s o r o z a t a 1. Tsp. Előterjesztés a közbeszerzési szakértő
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. VOLLMUTH PÉTER polgármester: Üdvözlöm a megjelenteket, megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes, 4 képviselő jelen van.
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 15/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült Badacsonytördemic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 17. napján 09.00 órakor megtartott
RészletesebbenNYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenKészült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-7/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. július 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:
RészletesebbenÖcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 2. napján megtartott közmeghallgatással egybekötött ülésének. J e g y z ő k ö n y v e
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 2. napján megtartott közmeghallgatással egybekötött ülésének J e g y z ő k ö n y v e 24/2012./IV.02./ számú testületi határozat Öcsöd Nagyközség
RészletesebbenKARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. DECEMBER 10. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. DECEMBER 10. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 21/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről.
1 Tömörd Község Önkormányzat 17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 19. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Faluház
RészletesebbenJegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása
Jegyzőkönyv Készült: 2012. október 25-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselők Dr. Szabó Attila jegyző Jegyzőkönyvvezető:
RészletesebbenBUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS VAGYONHASZNOSÍTÁSI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 14/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS VAGYONHASZNOSÍTÁSI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Pénzügyi és Vagyonhasznosítási Bizottsága 2015. augusztus 19-én,
Részletesebben6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről.
6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. június 29-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Balla Péter Kereszti Márta Molnár Lászlóné polgármester alpolgármester
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012.október 25-én 18 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenNYÍLT ÜLÉSE. 7. számú jegyzőkönyve (2013. MÁRCIUS 18.) Határozatok: 39/2013. 41/2013. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 7. számú jegyzőkönyve (2013. MÁRCIUS 18.) Határozatok: 39/2013. 41/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. június 29-én 17. 30 órakor a mérgesi
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
RészletesebbenÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK
ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK A../ tárgysorozata B./ jegyzőkönyve C./ határozatai: Ópályi 9/2011.(II.07.)
RészletesebbenT Á R G Y S O R O Z A T
PAPOS KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2003. január 30-án tartott nyilvános képviselőtestületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatai: 1-2 Rendelete: -- Készült: 2. példányban Kapják: 2. sz. példányát
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v :
J e g y z ő k ö n y v : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 19. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Bukodi Károly Horváth Tamás Bukodi Jánosné Buza Ernő Dr. Gallai
RészletesebbenFarád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 138-8/2015./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 19-én megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, -, - Zakariás Zoltán Vilmos alpolgármester, - Góz Mihály,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013.
RészletesebbenKÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott
Részletesebben132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.
RészletesebbenVERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v
VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében
RészletesebbenAmely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Rendeletek: JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről 2/2014.(II.06.) Önkormányzat 2014. évi költségvetése 3/2014.(II.06.) Az
RészletesebbenNAPIRENDI PONTOK: 4. Az önkormányzat gazdálkodásáról szóló 2011. évi I. félévi beszámoló elfogadása (írásos előterjesztés)
Képviselő-testületének 2011. szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 112-123 / 2011. (IX. 13.) számú határozatok d. rendeletek: 13/2011. (IX. 14.) önkormányzati
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának 2013. február 14. napján megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. február 14. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné Pallai Valéria
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Újhegyi Városrészi Önkormányzat 2013. augusztus 29-én 15:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácsterme Ráckeve, Szent István tér 4.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. július 22-én 16,00 órakor megtartott testületi üléséről.
Ügyszám: 23-28/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. július 22-én 16,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester
RészletesebbenNagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2014. szeptember 29-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve
102 12 /2014. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselőtestület 2014. szeptember 29én megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselőtestületének 56/2014. (IX.29.) számú határozata
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 114/ 14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 24-én
RészletesebbenKÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25. napján megtartott rendes üléséről.
BADACSONYTÖRDEMIC ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 14 /2009 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25. napján megtartott rendes üléséről.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án ( csütörtökön ) 17.00 órakor tartott üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 2014. május 29.-én 16: 00 órai kezdettel Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő testületének képviselő testületi üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Helyszín : 2014. május 29.-én 16: 00 órai kezdettel Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő testületének képviselő testületi üléséről Községháza Bakonybánk Jelen vannak: Kovács Kálmán
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület 2013. október 16-án megtartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. október 16-án megtartott üléséről Tartalmazza: 219-226/2013.(X.16.) számú határozatokat 19-20/2013.(X.21.) rendeleteket JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község Önkormányzat
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén.
1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510-3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5641 Tarhos, Petőfi u. 2. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 8-án megtartott soron következő,
RészletesebbenJegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. szeptember 12-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről
1 Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. szeptember 12-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György polgármester Csonka Csaba képviselő Dr.Jaskó
RészletesebbenSzám: 234/2015. A D Á S Z T E V E L
Szám: 234/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 20. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Község Önkormányzat
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Bácsszentgyörgy Község Képviselő-testülete 9/2012. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Bácsszentgyörgy község képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Pécsely Község Önkormányzata PÉCSELY Szám:201/ 2-13 /2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2016. március 07-én 17:00 órakor megtartott nyilvános soron következő képviselő-testületi
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Pusztaföldvár Község Önkormányzat Pusztaföldvár,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. szeptember 02. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám Megnevezése 154/2015.(IX.02.) Napirendi pont
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 284-3/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 27-én megtartott közmeghallgatásos üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község
RészletesebbenTávol maradt: Kovács János alpolgármester és Mesterházi László képviselő.
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 28-11/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. március 21-én (csütörtökön) 17 órakor a Művelődési
RészletesebbenPiskolczi Géza sk. Polgármester
Bököny Község Képviselő-testülete 2008. augusztus 12-én tartott rendkívüli ülésének 7-27/2008. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (116-123/2008.) T Á R G Y S O R O Z A T 1) Az oktatási-nevelési
RészletesebbenKészült Badacsonytördemic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 25-én 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 28/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült Badacsonytördemic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 25-én 17.00 órakor megtartott
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2007. szeptember 04-én megtartott testületi üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Szarvaskő Község Képviselő Testületének 2007. szeptember 04-én megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Barta Győző, Benkó Dániel, Fodor Istvánné, Lőrincz József, Mizsei Attila,
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. december 29.-én (kedden) 14.00 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott soron kívüli
Részletesebben1.) HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításához szükséges tervezési szerződés jóváhagyása Előterjesztő: Faa Béla polgármester
Gara Község Képviselő-testülete 5/2012. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara község képviselő-testület 2012. április 12-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Körjegyzőségi Hivatal
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Cseh János
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő)
JEGYZŐKÖNYV Készült: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága 2014. május 28-án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről.
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye:községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy
RészletesebbenKészült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2009. július 29-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-8/2009./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. július 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Bárkai Jánosné és Göblyös Gáborné képviselők
JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2009. február 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterem Jelen vannak: polgármester Bárkai Jánosné Göblyös Gáborné Gyói Gábor Harmatos
RészletesebbenJegyzőkönyv a képviselő-testület 2010. január 28-án megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2010. január 28-án megtartott nyílt üléséről 2.Napirend: Nevelési-oktatási intézmény Szervezeti Működési Szabályzatának és házirendjének módosítása (Az írásos előterjesztés
RészletesebbenSzám: V/105/2014. Készült: 4 példányban
Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai
RészletesebbenJ E G Y Z Õ K Ö N Y V
150. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 14-én 14 00 órától megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata 80.053- /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. június 17. napján
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én 16. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2015 nyílt Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2015. április 23. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 29-én 19:30 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)
RészletesebbenPolgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29. napján 13.30 órakor a Szikszói Közös
RészletesebbenKészült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
RészletesebbenH O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 263-11/2012. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge
RészletesebbenSzám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről.
Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről
Ikt.szám: 725-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
Részletesebben102/2012.(VIII.24.) Bentlakásos intézmények kiváltása pályázatához bélapátfalvai
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. augusztus 24-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö
RészletesebbenJegyzőkönyv. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről
Jegyzőkönyv Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről Az ülés helye: Időpontja: Vállalkozói Inkubátorház 2094 Nagykovácsi Kossuth L. utca 78. 2015. július 27.
RészletesebbenKözség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
Szám: 235-13/2015. B A K O N Y J Á K Ó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Bakonyjákó
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd
RészletesebbenFARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u. 59. 16-A/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 8-án 18.00 órai kezdettel
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december
RészletesebbenKUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-21/2015. Jegyzőkönyv mely készült 2015. október
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének 2008. június 2-i üléséről a Makád és Lórév Körjegyzőségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Baski Mária Márkus László
Részletesebben- 1 - J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én megtartott nyílt üléséről.
- 1 - Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3127 Kazár, Tanács út 1. Tel/fax.: 32/341-333 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. Haszon Zsoltné szociális ügyintéző
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. május 18-án a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Haszon Zsolt Kalmár Lajos Somogyi
RészletesebbenSárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 144, 145, 146, 147, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, Elkészült: 2009. október 20.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 5.- án 17.00 órai kezdettel megtartott kihelyezett üléséről. Közmeghallgatás Berhida Kultúrház Jelen vannak: Pergõ
RészletesebbenNYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 12. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 25.) Határozatok: 99/2014. 101/2014. Kt. hat.
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 12. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 25.) Határozatok: 99/2014. 101/2014. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.)
SZENTBÉKKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 240-8/2014/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 16:00 órakor megtartott
RészletesebbenKészült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én (kedden) 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 24-14/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én (kedden) 18,00 órai kezdettel
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2010. január 28-án a körjegyzőség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Németh Lajos Dr. Bánkúty József al Bódis Józsefné, Dávid
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK
Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 14-én 16.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Ügyszám: 11/1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 14-én 16.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Önkormányzat hivatali
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. november 29-én megtartott üléséről.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Száma: 881-34/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptembere 26- án (Szerdán) de 8:00
Részletesebben9/2011. (VII.21.) rendelete az önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011. (II.14.) rendelet módosítása
Apaj Község Polgármesteri Hivatal 2345. Apaj, Fő tér 2. Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Képviselő-testületének 2011. július 18-án megtartott üléséről 9/2011. (VII.21.) rendelete az önkormányzat és intézményei
RészletesebbenAz ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.
Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április
RészletesebbenSárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve Rendeletek: 4/2013.(II.15.) Határozatok: 24/2013. (II. 14.) 25/2013. (II. 14.) 26/2013.
Részletesebben