JOGORVOSLAT A KÖZBESZERZÉSEKBEN. Vázlat
|
|
- Magda Borbála Gulyás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JOGORVOSLAT A KÖZBESZERZÉSEKBEN Vázlat Összeállította: dr. Pfeffer Zsolt november
2 A JOGORVOSLAT FOGALMA I. I Lehetnek olyan jogsértő magatartások, amelyek veszélyeztethetik a közpénzek jogszerű elkötését biztosítani kell ezek jogi szempontú kezelését (kontrollt) a közbeszerzések rendszerében Jogorvoslat kifejezést használja a Kbt., pedig jogorvoslat alatt általában egy közhatalmi szerv (bíróság, közigazgatási szerv) elsőfokú döntésének megtámadása értendő A közbeszerzésekben a klasszikus ajánlatkérők nem közhatalmi minőségükben járnak el
3 A JOGORVOSLAT FOGALMA II. A közbeszerzésre, illetőleg a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályokba ütköző magatartás vagy mulasztás miatt e rész rendelkezései szerint jogorvoslatnak van helye. [Kbt (1) bek.] Kivétel: szerződéshez kapcsolódó polgári jogi jogvita, leszámítva a módosítást, illetve a teljesítés Kbt.-ben rögzített speciális szabályait Eljáró szerv: Közbeszerzései Döntőbizottság (KDB)
4 A KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG I. A Tanács mellett Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) működik, amelynek feladata a közbeszerzésekkel és a tervpályázati eljárásokkal kapcsolatos jogsértő vagy vitás ügyek miatti jogorvoslat intézése. A KDB felépítése: Elnök (5 évre választják a Tanács tagjai 2/3-os többséggel); Elnökhelyettes (biztosok közül); Meghatározott számú biztos: közszolgálati jogviszony, függetlenség
5 A KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG II. Illetékessége az ország egész területére kiterjed. Meghatározott ügyekre, ügycsoportokra kollégiumokat működtet az SZMSZ-ben meghatározottak szerint Közbeszerzési biztosok: Minimális szakmai gyakorlat (3 év) Felsőfokú végzettség; Jogi szakvizsga, illetőleg közigazgatási szakvizsga; Főszabály szerint tanácsban járnak el
6 A JOGÉRTELMEZÉS ALAPJAI I. A jogértelmezés alanyai: Jogalkotói jogértelmezés: kötelező jellegű az értelmezése, valamennyi ügyre kiterjed (pl. értelmező rendelkezések a Kbt. 4. -ában) Jogalkalmazói jogértelmezés: bíróság vagy hatóság meghatározott ügyre vonatkozóan kötelező döntést hoz (csak az adott ügyre vonatkozik az értelmezés), pl. KDB döntése (nincs precedensrendszer, de a gyakorlat számára fontos iránymutatásként szolgálhat); Jogirodalmi jogértelmezés: nincs kötelező ereje, tekintélye a magyar jogban.
7 A JOGÉRTELMEZÉS ALAPJAI II. Jogértelmezés módszerei: Nyelvtani: szavak általános jelentése (mit jelent, egyesszám-többesszám, kötőszavak stb.); Logikai értelmezés: a formális logika szabályai szerint jár el a jogalkalmazó Rendszertani értelmezés: a jogintézményt rendszerben vizsgálja; Teleológiai (célkutató) értelmezés: mi az adott jogintézmény célja; Történeti értelmezés: a jogintézmény történelmi alapjait kutatja.
8 A FOLYAMAT I. Előzetes vitarendezés: elsősorban az ajánlatkérőre bízza a probléma kezelését; ha ez nem vezet eredményére, akkor még mindig ott van a KDB által lefolytatható eljárás; Értesítés a jogorvoslati eljárás megindításának szándékáról az ellenérdekű felet; Kérelem benyújtása a KDB-hez (megfelelő példányszámban) Eljárás megindítása feltéve, hogy nem utasítandó el érdemi vizsgálat nélkül Értesítése a panaszoltnak, hogy az eljárás megindult, és küldje meg az iratokat, továbbá ideiglenes intézkedés meghozatala (adott esetben)
9 A FOLYAMAT II. Észrevételek és iratok megküldése KDB-nek és a többi érdekeltnek Tárgyalás tartása (adott esetben, nem szükségszerű); Eljárási döntések adott esetben (pl. eljárási bírság, felfüggesztés) Érdemi döntés Keresetlevél előterjesztése akdb érdemi döntése ellen (adott esetben) Bíróság döntése a keresetről, amely ellen fellebbezés terjeszthető elő II. fokú bírósági eljárás
10 ALKALMAZANDÓ JOGSZABÁLYOK Alapvető jogforrás: közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény (Kbt.), ezen belül is a Hetedik rész Háttérjogszabály: a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (Ket.).
11 AZ ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSA Jogorvoslati eljárás indulhat kérelemre (jogorvoslathoz való jog); hivatalból (kontroll biztosítása) Mi lehet a tárgya?: lényegében bármi (pl. ajánlati felhívás, dokumentáció előírása, kiegészítő tájékoztatás során adott válasz is) Ügyfélképesség (tágan értelmezendő)
12 A KÉRELEMRE INDULÓ ELJÁRÁS I. Kik nyújthatnak be kérelmet? [Kbt (1) bek.] - ki lehet kérelmező Ajánlatkérő; Ajánlattevő; Részvételre jelentkező Egyéb érdekelt akinek jogát vagy jogos érdekét az e törvénybe ütköző tevékenység vagy mulasztás sérti vagy veszélyezteti Ügyfélképesség: ennek határait a KDB gyakorlatában széles körben húzza meg
13 A KÉRELEMRE INDULÓ ELJÁRÁS II. Mit érdemes mérlegelni? Jogi háttér: mire lehet alapozni a kérelmet: jogszabályok, KDB gyakorlata, szakmai számítások stb.; Eredményes jogorvoslati eljárás esélye; Pénzügyi kihatások: igazgatási szolgáltatási díj, közreműködők díjai (ügyvédek, hivatalos közbeszerzési tanácsadók); Igazgatási szolgáltatási díj: a kérelem benyújtását megelőzően fizetendő a KT-nek (ha a kérelem megalapozott, a megtámadott fél megfizeti a kérelmezőnek a KDB határozata alapján) Közösségi eljárás: ,- Ft Egyszerű eljárás: ,- Ft Megindító hirdetmény megtámadása egységesen: ,- Ft
14 HATÁRIDŐK A MEGINDÍTÁSRA dec. 31-éig A jogorvoslati lehetőség bizonytalanságot eredményez határidők a kérelem benyújtására A kérelem a jogsértés megtörténtétől számított 15 napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig az eredményhirdetéstől számított 8 napon belül nyújtható be. [Kbt ] Szubjektív határidő: ha a jogsértés a kérelmezőnek később jutott tudomására, a határidő a tudomással veszi kezdetét. Objektív (jogvesztő) határidő: 90 napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet.
15 HATÁRIDŐK A MEGINDÍTÁSRA jan. 1-jétől
16 A KÉRELEM TARTALMI ELEMEI Kbt (1) bek. Kérelmező alapadatai (név, cím, képviseleti jogosultság meghatározása); Ajánlatkérő neve, székhelye, közbeszerzés tárgya, illetve közbeszerzés nélkül beszerző neve, székhelye, beszerzés tárgya; Jogsértő esemény megtörténtének és a kérelmező arról való tudomásszerzésének időpontja; A megsértett jogszabályi rendelkezés; KDB döntésére irányuló indítvány ( kereseti kérelem ), ennek indokai; Ideiglenes intézkedés elrendelésére irányuló indítvány, ennek indokai; Közbeszerzési ügy lehetséges érdekeltjeinek a kérelmező által ismert neve, székhelye
17 A HIVATALBÓL INDULÓ ELJÁRÁS A hivatalbóli eljárást meghatározott szervezetek kezdeményezhetik, ha a feladatkörük ellátása során a Kbt.-be ütköző magatartás vagy mulasztás jut a tudomásukra. Példák ilyen szervezetekre [Kbt ]: KT elnöke; Állami Számvevőszék; Kincstár; Közigazgatási Hivatal; Gazdasági Versenyhivatal; támogatást nyújtó szervezet. Kezdeményezésre eltérő határidőt szab a törvény a szervezet típusától függően.
18 AZ ELJÁRÁS MEGINDULÁSA Kérelmező összeállítja a jogorvoslati kérelmet (törvény által előírt elemek!). Kérelmező értesíti az érintetteket (az ajánlatkérőt is), hogy kérelmet terjeszt elő; Döntőbizottság ha nem utasítja el a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül megindítja az eljárást: értesítés és végzés kiküldése a megtámadott félnek A KDB az eljárást az előírásoknak megfelelő kérelem beérkezését követő munkanapon indítja meg legkésőbb Iratok megküldése (ha nem történt meg a kérelemmel együtt), észrevételek összeállítása.
19 A KÉRELEM TARTALMI ELEMEI [Kbt (1) bek.] Kérelmező neve, székhelye; Kérelmezői jogosultságot alátámasztó tényeket (ügyfélképesség megalapozása); Ajánlatkérő neve, székhelye, közbeszerzés tárgya, illetőleg közbeszerzési eljárás mellőzésével beszerzőt; Jogsértés és az arról való tudomásszerzés időpontja; Indítvány és indokai ( kereseti kérelem ); Ideiglenes intézkedés iránti kérelem, indokai; Lehetséges érdekeltek adatai; Előzetes vitarendezésre vonatkozó információk.
20 AZ ÉSZREVÉTELEK a megtámadott fél ellenkérelme : kifejtheti álláspontját (jogi vélemény, tények, szakmai számítások közlése stb.) 5 napon belül nyújtandó be; A benyújtás lehetőségéről az értesítésben felhívja a megtámadott figyelmét a KDB A benne foglalt védekezés lehet: Alaki: előfeltételek hiányára hivatkozik (pl. elkésettség, ügyfélképesség hiánya); Érdemi: ami nem alaki
21 AZ ELJÁRÓ BIZTOSOK I. (KBT ) Konkrét ügyekben közbeszerzési biztosok járnak el; Főszabály: három tagból álló tanács, a tanács tagjait és elnökét a KDB elnöke jelöli ki; Min. 2 tag jogi szakvizsgával rendelkezzen; Lehetőség szerint 1 tag az ügy tárgyához igazodó felsőfokú végzettséggel rendelkezzen; Elnök kizárólag jogi szakvizsgával rendelkező lehet. Határozatot többségi szavazat alapján hoz.
22 AZ ELJÁRÓ BIZTOSOK II. Kivétel: egy jogi szakvizsgával rendelkező biztos jár el a következő esetekben (328. ) Éves statisztikai összegzést felszólítás ellenére ajánlatkérő nem küldi meg; Ajánlatkérő az adatbejelentési kötelezettségének (18. ) nem tesz eleget; A szerződés teljesítésére vagy módosítására a Kbt.-be ütköző módon került sor. A kizárás jogintézménye biztosítja a pártatlanságot (ki nem járhat el az adott ügyben); Kbt
23 ELUTASÍTÁS ÉRDEMI VIZSGÁLAT NÉLKÜL Ezek az esetek az eljárás megindítása feltételeinek hiányát jelentik. A következő esetekben van erre lehetőség [Kbt (3) bekezdés]: Magyar joghatóság hiánya; Hatáskör hiánya, áttételnek nincs helye vagy nem állapítható meg az áttétel alapja a kérelemből; Elkésettség. Ítélt dolog (res iudicata); Nem jogosulttól származik a kérelem (ügyfélképesség kérdése); Hiánypótlás elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése; Hirdetmény, felhívás jogszerű visszavonása.
24 A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS A KDB kontrollt gyakorol a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások felett, mert azoknál az alapelvek korlátozottan érvényesülnek ha jogsértést tapasztal (az indokolás és a hiánypótlás nem megfelelő), a KDB elnöke hivatalból megindítja az eljárást [Kbt ] Először tehát még nincs jogorvoslat, ha az indokolás nem támasztja alá az alkalmazhatóságot (felszólítja az ajánlatkérőt az adatok pótlására)
25 EGYESÍTÉS ÉS IDEIGLENES INTÉZKEDÉSEK Egyesítés Az együttes elintézés végett a KDB elrendelheti az előtte folyamatban lévő ügyek egyesítését, amelyek tárgya egymással összefügg vagy célszerűségi, gazdasági, illetve más szempontok indokolják. [331. ] Ideiglenes intézkedések A jogintézmény célja azonnali jogvédelem nyújtása a jogsértés valószínűsége alapján; Közbeszerzési eljárás felfüggesztése; Kérelmező bevonásának előírása. [Kbt ]
26 AZ ELŐZETES DÖNTÉSHOZATALI ELJÁRÁS I. Európai jogi aspektusok: Biztosítani kell a közösségi jog által meghatározott fogalmak, szabályok egységes értelmezését az EU-n belül Római Szerződés (EKSz) 234. cikke szabályozza az előzetes döntéshozatali eljárást Eljárás jelentősége: előzetes döntéshozatali eljárások nyomán hozott ítéletekben munkálta ki az EB a közösségi jog számos alapelvét; Rendeletek, irányelvek jogforrási jellege. Az EB nem dönti el az ügyet, kizárólag a tagállam által, a közösségi jog értelmezésére vonatkozó kérdésére válaszol.
27 AZ ELŐZETES DÖNTÉSHOZATALI ELJÁRÁS II. Az EB értelmezése kötelező a tagállami bíróságra (a KDB is annak számít, mert bíróság fogalmát tágan értelmezik); A tényállás tisztázása a bíróság feladata, bizonyítási eljárást nem folytat le; A döntés erga omnes hatályú, vagyis a többi bíróságra is irányadó; Az acte clair doktrína értelmében nem foglalkozik az EB az olyan üggyel, amellyel kapcsolatban a kérdés egy korábbi döntése alapján megválaszolható, valamint amellyel kapcsolatban nem merül fel ésszerű kétség..
28 AZ ELŐZETES DÖNTÉSHOZATALI ELJÁRÁS III. [Kbt ] Ha KDB előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményez, felfüggeszti az előtte folyamatban lévő ügyet végzéssel; Az EB-nek szóló kérdést a végzésben rögzíti; A kezdeményező végzés ellen jogorvoslatnak van helye, amely a végrehajtásra halasztó hatályú.
29 A TÁRGYALÁS [Kbt ] Akkor tartandó, ha a tényállás tisztázása érdekében szükség van az érdekeltek együttes meghallgatására. Érvényesülnek a klasszikus eljárási alapelvek: szóbeliség; közvetlenség; nyilvánosság. Felek, szakértők meghallgathatók, tanúk kihallgathatók; Felek előadhatják ténybeli és jogi nyilatkozataikat, szóváltás lehetősége (kontradiktórius jelleg);
30 AZ ELJÁRÁSI BÍRSÁG [Kbt ] Funkciója annak kikényszerítése, hogy a jogorvoslati eljárás céljának megvalósulását a felek ne hátráltassák rosszhiszeműen; Ügy résztvevője sújtható; Mértéke: ,- Ft-tól ,- Ft-ig Kiszabható a következő esetekben: Hamis adat közlése, lényeges adat elhallgatása; Felvilágosítást nem ad vagy nem határidőn belül ad; Iratbetekintés akadályozása; Nyilvánvalóan alaptalan bejelentés kizárásra vonatkozóan.
31 AZ ELINTÉZÉSI HATÁRIDŐ [Kbt ] Főszabályi szerinti határidők: Ha nincs tárgyalás: 15 nap; Ha van tárgyalás: 30 nap. Kbt.-be ütközően történik a szerződés módosítása vagy teljesítése: 60 nap. Indokolt esetben, egy alkalommal meghosszabbítható: Főszabály szerinti esetekben: 10 nappal; Módosításhoz, teljesítéshez kapcsolódó ügy: 30 nappal Az eljárás felfüggesztését az ügyfél nem kérheti.
32 AZ ÉRDEMI HATÁROZAT [Kbt ] Döntési hatalom forrása: Közbeszerzések Tanácsa (a határozatot a KT nevében hozza meg a KDB) Szerkezeti felépítés: Fejrész: a felek és az eljárás alapadatai; Rendelkező rész: Döntés: elutasít, helybenhagy, részben hagy helyben; Jogorvoslati figyelmeztetés; lehetőségre Rendelkezés a költségekről (igazgatási-szolgáltatási díjról, egyéb költségekről; vesztes fizet; Kbt (4) bekezdés). Teljesítési határidő, határnap.
33 AZ ÉRDEMI HATÁROZAT II. Indokolás: Előzmények (ajánlatkérő milyen eljárást indított; Felek által előadottak; KDB által megállapított tényállás; Alkalmazott jogszabályi rendelkezések, azok értelmezése; Mit vett figyelembe és mit nem. Záró rész: keltezés, biztosok neve, kiadmonyozás.
34 AZ ÉRDEMI HATÁROZAT III. Lehetséges döntések: Alaptalan kérelem elutasítása, hivatalbóli eljárás esetén jogsértés hiányának megállapítása; Jogsértés megállapítása és egyéb jogkövetkezmények: Jogkövetésre felhívás; Döntés feltételhez kötése; Döntés megsemmisítése; Ajánlattevő eltiltása; Ajánlattevő törlése a minősített ajánlattevők jegyzékéből. Jogsértés megállapítása + bírság;
35 A BÍRSÁG I. Vannak esetek, amikor kötelező kiszabni a KDB-nek: Felhívás ellenére ajánlatkérő nem jelentkezik be a nyilvántartásba; Szerződéskötési moratóriumra vonatkozó szabályok megsértése. Kbt. 17/C. -ban foglalt nyilvánossági kritériumok megsértése. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén nem értesíti ajánlatkérő a kdb-t (Kbt ) Szerződés teljesítésére, módosítására jogellenesen kerül sor. Statisztikai összegzést nem küldi meg felhívás ellenére sem.
36 A BÍRSÁG II. Mit vesz figyelembe a KDB a kiszabáshoz, illetve a mérték megállapításakor?: az eset összes körülményét, így különösen: Jogsérelem súlyát, Közbeszerzés tárgyát, értékét; A jogsértés hatását a döntésre; Együttműködő magatartást; Az összeg megállapításakor a nyilvánvaló szándékosságot. Ha az eljárást megindító hirdetmény jogellenességét megállapítja és bírságot szab ki a KDB, akkor az előkészítésért felelős személyt is megbírságolja.
37 A HATÁROZATOK NYILVÁNOSSÁGA Korábban a KÉ-ben közzétették a határozatokat, szeptemberétől külön menüpontban érhetők el a KT honlapján (bírósági ítéletekkel együtt); Részletes keresőprogram segít határozatok keresésében. Jelentősége: a joggyakorlat iránt érdeklődők megismerhetik a KDB álláspontját az egyes kérdésekről; Magatartásukat ehhez igazíthatják; Jogorvoslat alapján lehet hivatkozni korábbi döntésekre, viszont nincs precedensrendszer!
38 JOGORVOSLAT A KDB DÖNTÉSE ELLEN Különbségtétel: Eljárási döntések: van helye külön jogorvoslatnak (a Fővárosi Bíróság nemperes eljárásban határoz soron kívül) Érdemi döntés: fellebbezés, újrafelvételi eljárás kizárt, bírósági felülvizsgálat biztosított Bírói felülvizsgálat: Keresetlevél KDB-hez nyújtható be 15 napon belül (Közösségi rendhez kapcsolódóan kizárólag elektronikusan történhet a benyújtás és kézbesítés) A Pp. szabályai irányadóak, de vannak speciális rendelkezések is
39 A KOMBINÁLT PER [Kbt ] A kérelmező a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálatát, valamint a határozat alapjául szolgáló szerződés - a (2) bekezdésben meghatározott okok miatti - érvénytelenségének kimondását és az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazását kizárólag ugyanazon perben kérheti. Az (1) bekezdésben meghatározott perre kizárólag akkor kerülhet sor, ha a szerződés érvénytelenségének megállapítását azért kérik, mert azt a közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötötték meg, a felek a szerződéskötési moratóriumra [96/B. (4) bekezdése, 99. (3) és (4) bekezdése] vonatkozó szabályok megsértésével kötöttek szerződést és ezzel megfosztották az ajánlattevőt attól, hogy a szerződéskötést megelőzően jogorvoslati eljárás megindítását kérelmezze, egyben olyan módon sértették meg a közbeszerzésekre vonatkozó szabályokat, hogy az befolyásolta az ajánlattevő esélyét a közbeszerzési eljárás megnyerésére.
3. A Közbeszerzési Döntőbizottság illetékessége Magyarország egész területére kiterjed.
A Közbeszerzési Döntőbizottságra vonatkozó, az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény mellékletének II.4. pontjában meghatározott közérdekű adatok 1. A Közbeszerzési Döntőbizottság
Az új közbeszerzési törvény
Az új közbeszerzési törvény D r. K u r u c s a i M a r g i t e l n ö k K ö z b e s z e r z é s i D ö n t ő b i z o t t s á g Az új Kbt. Ötödik Része, a jogorvoslat 1 2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről
1. Intézményrendszer az új törvényben A Tanács jövője
A közbeszerzési intézményrendszer változása, régi és új Dr. Kovács László főosztályvezető Közbeszerzések Tanácsa 2011. november 24. A közbeszerzési intézményrendszer változása, régi és új 1 1. Intézményrendszer
A jogorvoslati eljárás tapasztalatai és a törvény módosításának várható következményei. Dr Engler Magdolna
A jogorvoslati eljárás tapasztalatai és a törvény módosításának várható következményei Dr Engler Magdolna Jelenlegi szabályozás 18/2004/EK irányelv 17/2004/EK irányelv Klasszikus ajánlatkérők Közszolgáltatók
A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.)
A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási
KÖZBESZERZÉSI JOGORVOSLATOK MAGYARORSZÁGON
KÖZBESZERZÉSI JOGORVOSLATOK MAGYARORSZÁGON Dr. Kövesdi Zoltán Elnök Közbeszerzési Döntőbizottság 2013. október 10. Tartalomjegyzék I. A vonatkozó jogforrások II. Intézményi keretek III. A Közbeszerzési
Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium
SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.915/5/2016. A Közbeszerzési
D.474/11/2017. V É G Z É S - t. A jogorvoslati eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
KÖZBESZERZÉSI HAT ÓSÁG K ÖZBESZE RZÉSI DÖNTŐB IZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Az ügy iktatószáma: D.474/11/2017.
Jogérvényesítés. a évi CVIII. tv. Kbt január 01-i állapot szerint (2011. október 25.) dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor
Jogérvényesítés a 2011. évi CVIII. tv. Kbt. 2012. január 01-i állapot szerint (2011. október 25.) 1 Jogérvényesítési lehetőségek Előzetes vitarendezés Közbeszerzési Döntőbizottság eljárásai Polgári peres,
Előzetes vitarendezés II. A közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogorvoslat
I. Előzetes vitarendezés - Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) közreműködése nélkül, eljárás bármely szakaszában - Bármely jogszabálysértés esetén (korábban: csak eredménnyel szemben) o kivéve: olyan összegezéssel
V É G Z É S t. I N D O K O L Á S
Ikt. sz.: D.609/11/2015. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8592, fax: 06-1/882-8592 E-mail: dontobizottsag@kt.hu A Közbeszerzési
V É G Z É S -t. Az eljárás során felmerült további költségeiket a felek maguk viselik.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZE RZÉSI DÖ NTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.:D.989/15/2016. A Közbeszerzési
EU jogrendszere október 11.
EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós
V É G Z É S - t. A jogorvoslati eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
Ikt.sz.: D.634/13/2014. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8592, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu A Közbeszerzési
V É G Z É S t. A jogorvoslati eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.687/5/2016. A Közbeszerzési
Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt
Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB feladatai túlmutatnak a hagyományos jogalkalmazási feladatokon 1. Alkotmánybírósági jellegű funkciók (pl. kötelezettségszegési eljárás,
Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja
Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. A jogorvoslati rendszer alapjai Előzetes megjegyzések Törvényesség követelménye megfeleljen a meghozatalra vonatkozó valamennyi anyagi és eljárási szabálynak Egy aktus
Az előadás tartalmi felépítése
A diasort hatályosította: dr. Márkus Györgyi (2014.augusztus 15.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási
A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE
A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE dr. Molnárfi István 2017. március 22. Szerződésellenőrzési Főosztály (SZEF) Jogalap: a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény Cél: közbeszerzési
Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete
Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:
V É G Z É S t. Az eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.49/10/2017. A Közbeszerzési
A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE
A SZERZŐDÉSELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGE dr. Molnárfi István 2017. február 7. Szerződésellenőrzési Főosztály (SZEF) Jogalap: a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény Cél: közbeszerzési
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) meghozta az alábbi V É G Z É S-t.
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024. Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel: 336-7776 Fax: 336-7778 E-mail: dontobizottsag@kozbeszerzesek-tanacsa.hu Ikt.sz.: D. 782 /4 /2010.
Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez
Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez 1. Képviselőként jár el? A legördülő listából ki kell választani, hogy az ügyfél képviselő útján jár-e el
Közigazgatási jog 2.
Közigazgatási jog 2. A közigazgatási hatósági eljárás (2) Dr. Bencsik András egyetemi adjunktus PTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék Eljárás megindítása Kérelem vizsgálata Az elsőfokú eljárás főbb szakaszai
33998 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 214. szám
33998 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 214. szám 2017. évi CLXXXVI. törvény a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel és az egyes hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggő törvények módosításáról*
2017. évi CLXXXIX. törvény egyes törvények honvédelmi kérdésekkel összefüggő módosításáról* M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 214.
34048 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 214. szám 2017. évi CLXXXIX. törvény egyes törvények honvédelmi kérdésekkel összefüggő módosításáról* * A törvényt az Országgyűlés a 2017. december 12-i ülésnapján
Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból
Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból 1. A polgári eljárásjog alapfogalmai: peres- ill. nem peres eljárás, az eljárás alanyai, tárgya, célja, a bírósági út. 2. A polgári eljárásjog helye a jogrendszerben,
A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI
A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium JOGSZABÁLYI
Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon
Perfelvétel iratai perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon 1. felperesi KERESETLEVÉL 1.1. tartalom tartalmi szabályozásának célja: minél előbb rendelkezésre álljon valamennyi
A Közbeszerzési Döntőbizottság figyelem felhívása a konzorciumok jog- és ügyfélképességéről
A Közbeszerzési Döntőbizottság figyelem felhívása a konzorciumok jog- és ügyfélképességéről A Közbeszerzési Döntőbizottság a konzorciumok jog- és ügyfélképességével kapcsolatosan a következőkben ismertetett
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi J<=?
érl ''SoS.od.oh I KUOAl'KST FŐVÁROS X. KKKOl\Y\ KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT '/.AT Polgármesteri I li.viiiiiln Iklsz.: D.363/ /2008. KÖZBESZERZÉSE^T^A'CS'A KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBI^gTADSi^ Budapest, Marg 'íkrt.
Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok
Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok (képviselet, határidő számítás, igazolási kérelem, iratokba való betekintés; idézés, értesítés) AZ ÜGYFÉL KÉPVISELETE ELJÁRÁSI KÉPVISELET:
Az eljárás tagozódása
Közigazgatási hatósági eljárásjog 4. A kérelemre induló eljárás Az eljárás tagozódása Alapeljárás Szükségképpeni szakasz Eljárás kezdetétől (megindítása vagy megindulása) Döntésig (közlés iránti intézkedésig)
V É G Z É S - t. Az eljárás során felmerült költségeiket ezt meghaladóan a felek maguk viselik.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.73/10/2017. A Közbeszerzési
Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő
Előadó: Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Bevezetés A hatósági eljárásjog hazai fejlődése Általános eljárási törvény Magyarországon 1957. évi IV.
D.473/10/2017. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet (Szolnok, Tószegi út 21.) A beszerző képviselője:
KÖZBESZERZÉSI HAT ÓSÁG K ÖZBESZE RZÉSI DÖNTŐB IZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Az ügy iktatószáma: D.473/10/2017.
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Alsózsolca Város képviselő-testülete, a közpénzek ésszerű és hatékony felhasználása és nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2015/4. számú ítélete
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.044/2015/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/115 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:
V É G Z É S - t. I N D O K O L Á S
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.301/2/2011. A Közbeszerzési
TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA
AZ ÁKR. GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TŰZMEGELŐZÉS TERÜLETÉN TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA DR. FIRNIGEL EDIT TŰ. SZÁZADOS TŰZMEGELŐZÉSI FŐOSZTÁLY BALATONKENESE, 2018. ÁPRILIS 26. Jogszabályváltozások
V É G Z É S t. I N D O K O L Á S
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1126 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Postafiók 166. Tel: 882-8594, Fax: 882-8593 E-mail cím: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.389/3/2014. A Közbeszerzési Döntőbizottság
Ikt.sz.:D.752/4 /2009. A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) meghozta az alábbi V É G Z É S t.
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel: 336-7776, Fax: 336-7778 Ikt.sz.:D.752/4 /2009. A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban:
D.340/7/2017. H A T Á R O Z A T ot. A jogorvoslati eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
KÖZBESZERZÉSI HAT ÓSÁG K ÖZBESZE RZÉSI DÖNTŐB IZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Az ügy iktatószáma: D.340/7/2017. A
Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos
Közbeszerzési Szabályzat 2009.12.11-től hatályos Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület) a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban:
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyszám: KE/8/119-2/2018. Ü.i.: Pintér Krisztina Tel.: (34)515-160 Tárgy: függő hatályú döntés Neszmély Község Önkormányzatának térségi területfelhasználási engedély
Közbeszerzési Hatóság közleménye
Közbeszerzési Hatóság közleménye A Közbeszerzési Hatóság - a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 187. (2) bekezdésének ab) alpontjával, valamint az r) ponttal összhangban
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: MN/37989-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás tárgyát képező teletext oldal másolata
A HALLGATÓI JOGORVOSLAT RENDJE
V. RÉSZ A HALLGATÓI JOGORVOSLAT RENDJE Hatály 243. (1) A Ftv. 73. (2) bekezdése szerint a hallgató a Főiskola döntése vagy intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása (a továbbiakban együtt: döntés)
A hatósági eljárás megindítása
A hatósági eljárás megindítása eljárási feltételek; eljárástípusok; a kérelem visszautasítása; az eljárás megszüntetése; az eljárás felfüggesztése és szünetelése A hatósági eljárás szakaszai Az alapeljárás
Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése
Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyintéző: dr. Szalai Anita Telefon: (06-1) 4577-959 Tárgy: értesítés eljárás megindításáról és hiánypótlásra
Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság február 8.
Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság 2018. február 8. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) A Kbt. és a Vbt. jogorvoslati szabályainak módosítása Az
A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna
A bíróság határozatai Dr. Nyilas Anna 1. Az elsőfokú bíróság határozatai Ítélet Végzések Ítélet részei A jogerő szabályai Egyszerű kötőerő Alaki jogerő Anyagi jogerő Rendes perorvoslat Fellebbezés hivatalból
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z AT - ot.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.671/12/2016. A Közbeszerzési
Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd
Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd Az előadás felépítése I. A jogorvoslatok rendszertani szerepe II. Közigazgatási per III. Fellebbezés I. A jogorvoslatok
MÓDOSÍTOTT ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ
MÓDOSÍTOTT ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2017. 06. 29. 2017. 109 9 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a közérdekű bejelentések
Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata
Csanádpalota Város Önkormányzatának Közbeszerzési szabályzata Csanádpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdése
A jogszabály száma és címe: évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény módosításáról
A közbeszerzésekről szóló törvény módosítása A jogszabály száma és címe: 2008. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról A jogszabály lényege: A törvény jelentősen
V É G Z É S - t. A jogorvoslati eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.89/10/2016. A Közbeszerzési
BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN. dr. Koltai György
BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN dr. Koltai György A KÖZIGAZGATÁSI PER CÉLJA Pp. 2. (1) A bíróságnak az a feladata, hogy - összhangban az 1. -ban foglaltakkal - a feleknek a jogviták elbírálásához, a
1026 Budapest, Riadó u Pf.: 166. Tel.: 06-1/ , fax: 06-1/
Ikt.sz.:D.198/2/2016. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu A Közbeszerzési Döntőbizottság
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.494/5/2016. A Közbeszerzési
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K /2015/10. számú ítélete
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K.30.868/2015/10. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/69 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel
Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata
Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás Közbeszerzési Szabályzata Taktaközi Önkormányzati Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Társulás (3922, Taktaharkány, Gépállomás
A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3
TARTALOMJEGYZÉK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3 1. Bevezetés...3 2. Az államigazgatás átalakulása...4 2.1. A központi közigazgatás és annak átalakulása...4 2.2. A területi-helyi államigazgatás átalakulása
DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET
DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2009. ÁPRILIS 1-TŐL Készült a Közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény előírásai alapján 1. oldal, összesen: 10 DEBRECENI KÖZTERÜLET FELÜGYELET
OKTATÁSI MINISZTÉRIUM SZÓBELI VIZSGATÉTELEK. 52 3435 10 Közbeszerzési referens. A szakmai szóbeli vizsga tantárgyai: Jogi ismeretek Közbeszerzés
OKTATÁSI MINISZTÉRIUM SZÓBELI VIZSGATÉTELEK 52 3435 10 Közbeszerzési referens A szakmai szóbeli vizsga tantárgyai: Jogi ismeretek Közbeszerzés A 20/2004. (VII. 27.) OM rendelettel módosított 26/2001. (VII.
Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete
Pécsi Törvényszék 11.G.20.973/2013/8. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.07.16.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T-ot.
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024. Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel.: 336-7776 Fax: 336-7778 Ikt.sz.: D.194/9 /2008. A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban:
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2014/6. szám
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.566/2014/6. szám Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/144 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.12.10.
Általános jogi ismeretek. Tematika:
Általános jogi ismeretek Tematika: 1 Általános közigazgatási jog, közigazgatási alapismeretek 2 A közigazgatás intézményrendszere 3 Közigazgatási hatósági eljárás, hatáskör, illetékesség Budapest, 2014
A szakmai követelménymodul tartalma:
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
A hatóság döntései, a döntések semmissége, a jogerő
A hatóság döntései, a döntések semmissége, a jogerő 1 A hatósági eljárás és a döntés kapcsolata A hatósági eljárás, az annak során és főként az annak eredményeként hozott hatósági döntés a közigazgatási
Az igazságügy-miniszter 29/2004. (IX. 8.) IM rendelete
Az igazságügy-miniszter 29/2004. (IX. 8.) IM rendelete a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenység feltételét képező közbeszerzési gyakorlatra és annak igazolására vonatkozó szabályokról * A közbeszerzésekről
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról
ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete 16/2010. (02.18.) Öh. sz. határozatával vizsgálta felül és fogadta el új
A hatóság döntései (határozat és végzés); a döntések semmissége
A hatóság döntései (határozat és végzés); a döntések semmissége 1 A hatósági döntés és az eljárás fogalmának kapcsolata A közigazgatási hatósági eljárás lényegét a hatósági egyedi aktusok kiadásának rendje
D.412/8/2017. Országos Mentőszolgálat (Budapest, Markó utca 22.) Az ajánlatkérő képviselője:
KÖZBESZERZÉSI HAT ÓSÁG K ÖZBESZE RZÉSI DÖNTŐB IZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Az ügy iktatószáma: D.412/8/2017. A
Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok
Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok (képviselet, határidő számítás, igazolási kérelem, iratokba való betekintés; idézés, értesítés) Eljárási képviselet (13-14. ): Rendeltetése,
Építményengedélyezés 2016
Építményengedélyezés 2016 Az Eht. és a Ket. 2016. január 1-től hatályos módosításai Építtetői, tervezői és kivitelezői F ó r u m 2016. március 31. A 2015. évi CLXXXVI. törvény 2015. évi CLXXXVI. törvény
1.3. Jelen szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a tervpályázati eljárások esetén is.
Bodrogkisfalud Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján, a közbeszerzési eljárások előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének,
ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások
ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások Bali Péter tű. őrnagy BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály 2017. NOVEMBER Az általános közigazgatási rendtartásról
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T-ot.
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf. 166. Tel: 336-7776 Fax: 336-7778 Ikt.sz.: D.51/8 /2008. Tárgy: Az Állami Számvevőszék által hivatalból kezdeményezett
TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások
TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az
A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete Június 14.
A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete 2016. Június 14. Közigazgatási bírói út Közigazgatási jogviták Önkormányzati normakontroll-eljárások Egyéb közjogi jogviszonyon alapuló jogviták,
RÉSZEK FEJEZETEK CÍMEK Alcímek -ok Oldal és a (bek)-hez tartozó iratmintamelléklet II. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
5) sz. függelék A közbeszerzekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény TARTALOMJEGYZÉKE a Magyar Közlöny 2003. évi 157. szám alapján, az alkalmazandó IRATMINTÁK (űrlapok) a 15/2004. (IV.25.) IM rendelet (Magyar
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A
Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata
Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján
1026 Budapest, Riadó u Pf.: 166. Tel.: 06-1/ , fax: 06-1/ V É G Z É S t.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.38/4/2014. A Közbeszerzési Döntőbizottság
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. október 13. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA
TIVADAR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2010. 2/8 Tivadar Község Önkormányzata a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján, a közbeszerzési eljárások
D.642/8/2017. V É G Z É S - t.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Az ügy iktatószáma: D.642/8/2017. A tanács
AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA
2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.október
Miskolci Járásbíróság 39.P /2015/6. számú ítélete
Miskolci Járásbíróság 39.P.23.159/2015/6. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/66 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.06.10.
Jogorvoslatok kérelemre: fellebbvitel, újrafelvétel, bírósági felülvizsgálat (közigazgatási per), Alkotmánybíróság határozata alapján
Jogorvoslatok kérelemre: fellebbvitel, újrafelvétel, bírósági felülvizsgálat (közigazgatási per), Alkotmánybíróság határozata alapján 1 Jogorvoslati eszközök kialakulása A kiegyezés utáni önkormányzati
A tárgyalást megelızı szakasz. elıadás
A tárgyalást megelızı szakasz Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens Az elsıfokú eljárás szakaszai 1. A tárgyalást megelızı szakasz (a keresetlevél benyújtásától a perindítás hatályának
Birtokvédelmi eljárás
Birtokvédelmi eljárás 2015. március 1-ével hatályba lépett a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II.16.) Korm. rendelet, amely a korábbi 228/2009. (X.16.) Korm. rendeletet
A hatósági eljárás megindítása
A hatósági eljárás megindítása eljárási feltételek; a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása; az eljárás megszüntetése; az eljárás felfüggesztése. A hatósági eljárás szakaszai Az alapeljárás az az
D.484/13/2017. V É G Z É S t. A jogorvoslati eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik.
KÖZBESZERZÉSI HAT ÓSÁG KÖZBESZE RZÉSI DÖNTŐB IZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Az ügy iktatószáma: D.484/13/2017. A