VINCZI ALEXANDRA. Pályázat a 2016/17. évi HÖK Választásra. NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VINCZI ALEXANDRA. Pályázat a 2016/17. évi HÖK Választásra. NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzat"

Átírás

1 VINCZI ALEXANDRA Pályázat a 2016/17. évi HÖK Választásra NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzat

2 Tisztelt Hallgatók! A nevem Vinczi Alexandra, harmadéves közigazgatás-szervező szakos hallgató vagyok. A Hallgatói Önkormányzat választmányának két éve vagyok tagja (2014), és tavaly február óta töltöm be a PR referensi pozíciót. Idén szeretnék újraindulni, és az utolsó évemet a Hallgatói Önkormányzat fejlesztésére szánni. Az alábbiakban olvashatjátok rövid bemutatkozásomat, és azokat a céljaimat, terveimet, melyhez támogatásotokat kérem. Az elmúlt két év számomra hihetetlen időszak volt. Számos tapasztalatot szereztem, átfogó rendszerszemléletet sikerült elsajátítanom a Hallgatói Önkormányzat működéséről, a kari és egyetemi döntéshozatali folyamatokról. Rengeteget tanultam arról, hogy az érdekképviseleti tevékenység hogyan valósul meg, hogyan kell mások érdekeiért harcolni. Másfél éve a Kari Tanácson képviselem a hallgatókat, ahol jelentős döntések kerülnek meghozatalra. Nem elhanyagolható az sem, hogy két különböző összetételű választmánnyal is dolgoztam együtt, két egymástól nagyon eltérő csapat munkájából vehettem ki a részem. Biztos vagyok benne, hogy a HÖK számos területen megváltoztatta a személyiségemet, a csapaton belül betöltött szerepem pedig a HÖK szervezetén alakított. Ez a fajta kölcsönhatás az, amely miatt azt érzem, hogy még mindig van bennem erő, kitartás és motiváció folytatni a munkát, alakítva saját elképzeléseimet a szervezet általam látott igényeihez és szükségeihez. Tavaly közel három hónapos munka után megszületett a PR Stáb, amelyet úgy gondolom, a saját eredményemként könyvelhetek el (természetesen számos választmányi tag támogatásával, hatékony közreműködésével). A PR szemlélet a kommunikációban azt jelenti, hogy a szervezet nem egyirányú kommunikációt végez (nem megmondjuk a hallgatóknak, hogy mi hogyan van), hanem kétirányúan, egymásra reagálva osztjuk meg a fontos információkat. Párbeszédet alakítunk ki a hallgatók és az őket képviselő szervezet között. Természetesen a hatékony párbeszéd egyik kiemelt fontosságú tényezője az őszinteség és a bizalom. Jelenleg a PR Stáb abban a fázisban jár, hogy ezt a bizalmat kiépítse. Éppen ezért szeretnénk megmutatni, milyen tevékenységet végez a Hallgatói Önkormányzat, milyen folyamatok zajlanak a háttérben, és kik azok a személyek, akik nap, mint nap a hallgatótársaikért tesznek. Szeretnénk, ha a hallgatók már az első pillanattól kezdve tudnák és értenék, hogy a HÖK mivel foglalkozik, mi a szerepe és a hosszú távú célja. Idén ezért kiemelt jelentőséget fordítottunk a Gólyatáborban és Gólyahéten történő megjelenésünkre, az ismeretterjesztés célját szolgálja az Összekötünk kiadvány is, melyet eddig pályafutásom egyik nagy eredményének tartok. Fél éve azért jelentkeztem a pozíció betöltésére, mert úgy gondoltam, és gondolom most is, hogy megfelelő eszközöket és módszereket ismerek, jártas vagyok különböző programokban és online felületkezelésekben, amelyek a PR tevékenységet nagyban segíthetik. Mindemellett a félév során az is bebizonyosodott, hogy jó vezető vagyok. Speciális, érzékeny témával dolgozunk, amely folyamatos kreativitást és állandó rendelkezésre állást igényel, számtalan órányi apró tevékenység elvégzéséből áll a végére össze valami igazán látványos eredmény, éppen ezért fontos volt megtalálnom a közös hangot a stáb tagjaival, átlátni, hogy összességében mennyi erőforrásunk van, és az milyen arányban áll az előttünk álló munka mennyiségével. Úgy gondolom, hogy fél év alatt sikerült rengeteget fejlődnöm, és egyre hatékonyabb vezetőjévé válnom a Stábnak. KOMMUNIKÁCIÓS TERVEK A Hallgatói Önkormányzat kommunikációja az elmúlt években folyamatos fejlődési tendenciát mutat, amelyet szeretnék fenntartani, tovább finomítani és csiszolni. Újítási szándékkal a Stáb már hozzákezdett egy beszámolási rendszer kidolgozásához, hiszen a választmány és bizottságok munkájának megjelenítése fejlesztésre szorul. A beszámolási rendszer kidolgozása során elsősorban azt vettük figyelembe, hogy az elkészített anyagok érdekfeszítőek és teljes körűek legyenek. A beszámolókat a Stáb állítja össze, de ehhez kiemelt fontosságú az elnök, alelnökök és a referensek együttműködése, hiszen az általuk továbbított nyersanyag nélkül lehetetlen a beszámolók összeállítása. Terveink szerint havi rendszerességgel mutatnánk be az elvégzett munkát, egyenlő arányban

3 támaszkodva vizuális és szöveges megjelenítésre (szintén az elmúlt időszak tapasztalata, hogy a különböző infógrafikák, képek sokkal hatékonyabban tudnak üzenetet közvetíteni, mint hosszabb, száraz szöveges dokumentumok). A rendszer megjelenítési felülete egyelőre kérdéses, több kommunikációs csatorna is felmerült. Ezek közül az egyik új felületünk, amelynek különböző potenciáljai még kidolgozásra várnak, a két honlapos felületünk. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának honlapja az elmúlt félév során indult el, jelenleg még nem tisztázott, hogy a kari Hallgatói Önkormányzatok milyen formában tudnak megjelenést kapni rajta. A PR Stáb egyik új feladata, hogy az EHÖK Kommunikációs Referensével szoros együttműködésben kidolgozza ennek a hasznos felületnek a felhasználási lehetőségeit. Mindemellett a kar hivatalos honlapján is megújult a Hallgatói Önkormányzat fül, melynek szerkesztői felületéhez idén május óta személyes lehetőségem van. Fontos lenne, hogy ezt a felületet is folyamatosan frissítsük, olyan tartalmakkal töltsük fel, mellyel hallgatóink rendszeres látogatókká válnak. Ez nem csak a HÖK kapcsolattartásának szempontjából remek lehetőség, de hasznos lehet a hallgatók számára, ha szokásukká válik látogatni az oldalt, ahol a kar vezetősége is gyakran tesz közzé fontos dokumentumokat, izgalmas híreket. A honlap népszerűsítésére éppen ezért szükséges új folyamatokat kidolgozni. A gondolatot továbbvezetve, a jelenleg használt kommunikációs csatornáinkat is szeretném a fejlesztést igénylő területek között megemlíteni. Jelenleg a leghatékonyabb kapcsolattartási felületünk a Hallgatói Önkormányzat Facebook oldala és a hozzá tartozó Facebook profil. Úgy gondolom, hogy ezen a csatornán mostanra sikerült egy gyors reakció-idejű rendszert kialakítanunk, azonban számos más olyan közösségi média csatorna is lehetőséggel kecsegtet, amelyeket még nem vizsgáltunk meg, vagy ha volt is rá próbálkozás, nem megfelelő karbantartás után feledésbe merültek. A PR Stáb idén szeretné a régóta nem használt Instagram profilt feléleszteni, valamint olyan új lehetőség kutatásába fogni, melyekkel a kommunikációnk hatékonysága megsokszorozható. Végül, de nem utolsó sorban említést szeretnék tenni a hallgatói igények monitorálásáról. Az elmúlt félévben több kitelepülésünk alkalmával is hallgatói elégedettség-felmérést végeztünk. Az a tapasztalatunk, hogy a hallgatók kellő motiváció hiányában nem feltétlenül osztják meg véleményüket a szervezetről. Éppen ezért célunk újítást bevezetni az igényfelmérésben, egyrészt motiváció biztosításával (szponzorok keresése különböző nyeremények biztosításának érdekében), másrészt megvizsgálni, hogy milyen új fórumok bevezetésével tudunk még több hallgatói véleményt szerezni. Biztos vagyok benne, hogy a már említett közösségi média innovatív felhasználásával, sokkal jobb eredmények elérésére leszünk képesek. A kommunikáció fejlesztése során, ahogy a terveimből is kitűnik, elsősorban nem csak a saját munkámra, de az általam összeállított Stáb tevékenységére is nagyban támaszkodni kívánok. Az előző félév során egy olyan dinamikus, kreatív csapatot sikerült összefogni, akik nagyon rugalmasak (melyet a terület sokszor meg is kíván), és a problémákra gyorsan, hatékonyan tudnak reagálni. Azonban az előző féléves csapatból számos tag utolsó évét kezdte meg az egyetemen, éppen ezért növeltük a Stáb létszámát a Bizottsági Felvételik során a duplájára. Célom, hogy az új tagokat bevonjuk a munkába, az általunk szerzett tudást és tapasztalatot megfelelő formában átadjuk, valamint fejlesszük a teljes csapatot. Éppen ezért a hónapban Photoshop tanfolyamot indítunk a Stáb számára, valamint összerázó hétvégét fogunk tartani, amelynek során a Stáb minden tagja fejlesztheti önmagát, kreativitását és kommunikációs készségeit is. Kommunikáció terén kiemelkedő fontosságúnak tartom, hogy a választmány ahogy eddig is tette együttműködjön a Stábbal, hiszen mi, mint közvetítő csatorna csak azt tudjuk továbbítani a hallgatók felé, ami mellett a választmány is kiáll. Véleményem szerint a jelenlegi választmány számára sem volt sokszor egyértelmű, és magától értetődő, hogy a jelenlegi szervezeti kommunikáció hogy zajlik, éppen ezért szeretném, ha az újonnan alakuló választmány egyik első tisztázandó kérdésköre a kommunikáció lenne. A PR Stáb tevékenysége ugyanis teljes mértékben a választmányon belül zajló feladatellátásra épül, így a saját, és csapatom feladatköre addig különböző akadályokba fog ütközni, amíg nem sikerül a választmányon belül egységes álláspontra helyezkednünk a kommunikáció szempontjából. Célom,

4 hogy az egyeztetés, a választmányi tagokkal történő megértés minél hamarabb végbemenjen, hogy a Stáb tevékenysége zavartalanul működhessen. SZERVEZETFEJLESZTÉSI CÉLOK Számomra a Hallgatói Önkormányzat nem, mint egyének sokasága jelenik meg, nem úgy tekintek az elért eredményekre, mint egyes emberek eredményei. Szerintem a szervezeten belüli támogatás, a csapatban történő dolgozás sokkal hatásosabb, mint ha teljes mértékben elszeparálódunk egymástól. Sokan ezt a jelenlegi választmányban másképp látják. Szeretném, és az előttünk álló év egyik kiemelt céljaként tekintek rá, hogy a csapatszellem erősödjön. Fontos, hogy az újonnan bekerülő, és az előző választmányból visszakerülő képviselők is megértsék, hogy a szervezet tagjai együtt sokkal többre képesek. A felelősség és a terhek, feladatok szétosztása, az egymás közötti hatékony kommunikáció és konfliktus-kezelés lehet a kulcsa annak, hogy a hallgatói önkormányzati képviselők motiváltan és a mostaninál is nagyobb lelkesedéssel vessék bele magukat az előttük álló tevékenységbe. A motiváció kérdése egy ilyen, javarészt önkéntes alapon ( Pro publico bono Azaz A közjóért.) működő szervezet esetében nagyon fontos. A Hallgatói Önkormányzat képviselői egymásért és a hallgatókért tesznek, így meg kell magukban találniuk és éltetniük kell a tüzet, a szenvedélyt, amely miatt megéri ezt csinálni. A cél eléréséhez elsősorban a különböző tréningeken, csapatépítéseken, közös és egyéni önfejlesztéseken keresztül látom a lehetőséget. Szerencsére jómagam is rendelkezem tapasztalattal a különböző csoportos képzési technikák és módszertanok területén, amellyel el tudjuk kezdeni a munkát, de úgy gondolom, az egyetem berkein belül is számos szakembert, sőt szaktekintélyt tudunk az ügy mellé állítani. A Hallgatói Önkormányzat szervezetének arra van szüksége, hogy a mindennapi feladatok ellátása mellett időt szakítson arra is, hogy a szervezeten belüli emberekkel foglalkozzon. Ebben szeretnék segítségre lenni, szeretnék kidolgozni egy olyan rendszert, amelynek segítségével a hallgatói képviselők tudatosan élik majd meg a körülöttük zajló csoport-folyamatokat, a konfliktusok hatékony megoldásra kerülnek, a kommunikáció nyílt és őszinte, és a motiváció megmarad az emberek lelkében nem csak egy egészen éven keresztül, de sokkal tovább is. Mindemellett szeretnék foglalkozni az újonnan bekerülő hallgatókkal. A tavalyi év során sikeresen megvalósítottuk a Csibe-projektet, melynek során egy volt választmányi taggal közösen az új képviselők számára belátást biztosítottunk a HÖK referenseinek és alelnökeinek munkájába, megismertettük őket a projektismeretek alapjaival, és élőben próbálhatták ki az érdekképviseleti folyamat minden részállomását (problémák megoldása, hallgató és oktató közötti közvetítés). A program sikerének azt látom, hogy a tavalyi újoncok közül mostanra mindenki megtalálta a saját hangját, bátran veszik ki a részüket a választmány munkájából, nem félnek az eléjük gördülő akadályoktól. Azonban a projektnek van még fejlődési lehetősége, vannak olyan területek, amelyekre nem jutott elég idő, vagy éppen az akkori helyzet nem kívánta meg, hogy felkészítést kapjanak belőle. Szeretném az idei évben is bevonni az új választmányi tagokat a munkába, tökéletesíteni a projektet, annak érdekében, hogy hagyománnyá, szokássá váljon, és a következő évben is könnyen adaptálható legyen. Ha a Hallgatói Önkormányzatunk szervezetéről beszélünk, nem elhanyagolható megemlíteni a bizottságokat. Szintén újításként indítottuk el idén a Bizottsági Összerázók projektjét, melynek során én és Veres Eszter volt választmányi tag csapatépítő, ismerkedős, kommunikációs és együttműködést elősegítő feladatokon keresztül erősítjük a bizottságok összetartozását. Számomra azért kiemelt fontosságú az összerázók feladata, mert a bizottsági tagokban is fontosnak tartom a motiváció erősítését, és azt a tudatot éreztetni velük, hogy igenis fontosak a Hallgatói Önkormányzat munkafolyamataiban, és a szervezet oszlopos tagjai. Ők olyan hallgatók, akik tenni szeretnének, konkrét rendezvényeket, programokat akarnak végrehajtani, annak érdekében, hogy a kar hallgatói számára szabadidős programokat nyújtsanak, vagy éppen kiemelt szerepű segítséget (kollégium, ösztöndíjak). Az a véleményem, hogy az ő munkájuk sem egyszerű, a hallgatókkal történő személyes kapcsolattartás gyakran okozhat ki nem mondott fájdalmat, vagy éppen feszültséget. Épp ezért meg kell teremtenünk azt a biztos légkört a bizottságon belül, amely védelmet ad majd a bizottsági tagoknak, amely arra

5 ösztönzi őket, hogy folytassák, ne adják fel, a hallgatói véleményeknek megfelelően fejlesszék az adott programokat, tevékenységeket. A párórás, bizottságonként megrendezésre kerülő összerázók mellett terveim között szerepel hosszabb képzések megszervezése, valamint egy Összbizottsági Összerázó Hétvége megvalósítása is, amelynek során a bizottságok nem csak egymással, de a többi bizottsággal, és a Hallgatói Önkormányzat választmányi tagjaival is szorosabb kapcsolatba kerülhetnek. ÖSSZEGZÉS Szeretek magam elé kihívó célokat kitűzni, és úgy érzem, ez idén teljes mértékben sikerült. Nem kevés energiára, kitartásra és belső motivációra lesz szükségem ahhoz, hogy a fent említett tevékenységeket véghez vigyem, de úgy érzem, hogy tartozok ennyivel a nekem immár két éve bizalmat szavazó hallgatóknak, a mindenkori HÖK választmányának, és magamnak is, hogy még egyszer mindent beleadva, lelkiismeretesen hozzátegyek a szervezet munkájához. Remélem, hogy a pályázatom elnyerte tetszéseteket, és harmadik alkalommal is úgy döntötök, méltó vagyok a képviseletetekre, valamint arra, hogy segítsek nektek, és a hallgatói önkormányzat többi választmányi tagjának egyaránt. Budapest, október 10. Vinczi Alexandra

Pályázati program Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzati választások

Pályázati program Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzati választások Pályázati program Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzati választások 2017-2018 Apró Richárd 1. Bemutatkozás Apró Richárd vagyok egyetemünk első éves államtudományi

Részletesebben

Pályázati program. NKE-ÁKK HÖK Választások Készítette: Apró Richárd

Pályázati program. NKE-ÁKK HÖK Választások Készítette: Apró Richárd Pályázati program NKE-ÁKK HÖK Választások 2016-2017 Készítette: Apró Richárd 1. Bemutatkozás Apró Richárd vagyok, karunk harmad éves hallgatója. 2015 októbere óta a Hallgatói Önkormányzat választmányának

Részletesebben

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050)

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) I. A pályázat keretében megvalósuló képzések Döntéshozatal Célja: a résztvevők megismerik és gyakorolják a hatékony, önérvényesítő

Részletesebben

PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág

PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE Horváth Virág közigazgatás-szervező BA III. évfolyam Az igazi csapatmunka olyan, mint egy

Részletesebben

BÜK Tisztújító választás BÜK. hogy tovább folytathassuk az eddig megkezdett munkánkat. Kedves Kollégák!

BÜK Tisztújító választás BÜK. hogy tovább folytathassuk az eddig megkezdett munkánkat. Kedves Kollégák! BÜK 2018-2019 BÜK Tisztújító választás 2018 Kedves Kollégák! A 2018-as Tisztújító Választáson a már megszokott érdekképviseleti csapatunk néhány új taggal kibővülve indul. Megköszönve eddigi bizalmatokat,

Részletesebben

NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE

NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE (PL.3346) Érdekvédelem, érdekegyeztetés az Európai Unióban és Magyarországon I. Rácz-Káté Mónika CIMET - a civil világ fűszere TÁMOP 5.5.3-09/1-2009-0013

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

I.Sz: OE-KVKHOK-217/17

I.Sz: OE-KVKHOK-217/17 Pályázat Az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kari Hallgatói Részönkormányzat Kari Tanács tag pozíció betöltésére I.Sz: OE-KVKHOK-217/17 Bemutatkozás A nevem, 1996. Július

Részletesebben

Garab Anna. Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzat. t

Garab Anna. Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzat. t Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzat VÁLASZTÁSI PROGRAM Garab Anna t e-mail: annagarab@gmil.com t t telefon: +36209771437 t BEMUTATKOZÁS Garab

Részletesebben

NYME 9400 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u. 4. RH-70-1/2016. Oktatók kari véleményezése - MÜL3 Ez az összesítés a(az) Erdőmérnöki Kar oktatóinak körében vég

NYME 9400 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u. 4. RH-70-1/2016. Oktatók kari véleményezése - MÜL3 Ez az összesítés a(az) Erdőmérnöki Kar oktatóinak körében vég NYME 900 Sopron BajcsyZsilinszky u.. RH70/06. Oktatók kari véleményezése MÜL Ez az összesítés a(az) Erdőmérnöki Kar oktatóinak körében végzett felmérés eredményeit tartalmazza. A jelentés a következő részekből:

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Pályázat a Földrajz- és Földtudományi szakterületi koordinátori tisztségre Sipos Fanni, Földtudomány BSc, II. évfolyam 1 Bemutatkozás:

Részletesebben

Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program

Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program Budapest, 2017.10.01. Tisztelt Hallgatói Önkormányzat, tisztelt hallgatók! Csótka Ildikó vagyok, másodéves közigazgatás-szervező szakos hallgató. Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI Elfogadta a HK a 2010. szeptember 6. ülésén. Módosította a HK a 2011. november 7. ülésén. Módosította a HK a 2012. június 4. ülésén. Módosította a HK a 2013.

Részletesebben

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. (Jób 12:13) REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM KONFESZT Közéleti Kollégium 2018. február 2018. május A második világháborút követő bő fél évszázad alatt

Részletesebben

Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program

Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program Budapest, 2016. október 10. Tisztelt Hallgatói Önkormányzat, tisztelt hallgatók! Csótka Ildikó vagyok, jelenleg első éves hallgató a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet

Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet 2. Számú Melléklet Pályázati adatlap A sikeres pályázat érdekében minél részletesebben töltsd ki az adatlapot. A megadott információkkal minél precízebben próbáld megfogalmazni gondolataidat, szándékodat.

Részletesebben

Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére

Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére Sárhegyi István Jogász III. Évfolyam Neptun-kód: EK5J7A 2014.10.02.

Részletesebben

Államtudományi és Közigazgatási Kar. Választási Program

Államtudományi és Közigazgatási Kar. Választási Program Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Választási Program Böszörményi Balázs Budapest 2017. október Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bemutatkozás... 2 Múlt, jelen, jövő...

Részletesebben

Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Stengl Kereskedelmi és Székhely: 7632 Pécs, Júlia u. 13. IV. em. 13. Tel: 06 30 758 75 16 Fax: 06 72 520 263 Tisztelt leendő Partnerünk! Kérem, engedje meg, hogy röviden bemutassuk cégünket. A Stengl Kereskedelmi

Részletesebben

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként

Részletesebben

A MEGJELENÉSEK KOMMUNIKÁCIÓJA

A MEGJELENÉSEK KOMMUNIKÁCIÓJA A MEGJELENÉSEK KOMMUNIKÁCIÓJA Nemzetközi Kommunikáció és Nemzetközi Alumni Hálózat MAGYAR NOÉMI HATÉKONY NEMZETKÖZI MEGJELENÉSEK MŰHELY 2019. 06. 17. NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ: STUDENT LIFE CYCLE BEFORE

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség a tanórákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 9. oldal KommON BME Kommunikációs Szakkollégium Szakkollégiumunk

Részletesebben

Asszertivitás tréning vagy szervezetfejlesztés?

Asszertivitás tréning vagy szervezetfejlesztés? HD esettanulmány Asszertivitás tréning vagy szervezetfejlesztés? ÚJ VEZETŐ(K) RÉGI CSAPATTAL ESETTENULMÁNY EGY GYÁRTÓ/ÉRTÉKESÍTŐ CÉG PROGRAMJA ALAPJÁN 1. A CÉG Egy korábbi ügyfelünk keresett meg minket

Részletesebben

A TÁMOP A-11/1/KONV projekt részletes kommunikációs terve

A TÁMOP A-11/1/KONV projekt részletes kommunikációs terve A projekt részletes s terve A Kommunikációs tevékenységek összefoglaló leírása A projekt előkészítési szakaszában Elkészítjük a http://www.mfk.uni-miskolc.hu/ honlapunkhoz a projekthez kapcsolódó tájékoztató

Részletesebben

Nonprofit szervezeti menedzsment területek

Nonprofit szervezeti menedzsment területek XX/a. Nonprofit szervezeti menedzsment területek a Társadalmi Megújulás Operatív Program Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztı szervezetek támogatása c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-5.5.3/08/2

Részletesebben

1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje

1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Kari Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat 4. melléklet A Kari Hallgatói Képviselet állandó bizottságainak

Részletesebben

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE ONLINE MARKETINGRŐL 20 PERCBEN Lehetséges ez? Elérhető célok: Nyitottá, gátlásmentessé válni a téma iránt Feltérképezni a személyes

Részletesebben

kapcsolatok erősítése Vácott

kapcsolatok erősítése Vácott Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése Vácott ÁROP 1.A.6 2013 2013 0017 0017 A pályázati konstrukció A Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése elnevezésű pályázat célja a közigazgatási

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI

TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI SZERVEZETEKRŐL A korábbi leírásokban, köszöntőben, a gólyatábori meghívóban olvashattátok, hogy az egyetemen életre szóló élményekre és barátságokra

Részletesebben

Neme Férfi Születési dátum 1987. 10. 19. Állampolgárság román. Hallgatói képviselő a Sapientia EMTE szenátusába

Neme Férfi Születési dátum 1987. 10. 19. Állampolgárság román. Hallgatói képviselő a Sapientia EMTE szenátusába SZEMÉLYI ADATOK András Előd Gyöngyvirág utca, 16 szám, 12/A/12, 520085 Sepsiszentgyörgy (Románia) +40 720 039 343 andraselod@yahoo.com Neme Férfi Születési dátum 1987. 10. 19. Állampolgárság román BETÖLTENI

Részletesebben

Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában. Jozipovics Tímea osztályvezető

Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában. Jozipovics Tímea osztályvezető Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában Jozipovics Tímea osztályvezető Toborzás 2 KIEMELT FIGYELEM A MEGFELELŐ SZAKMAI KVALITÁSOKKAL RENDELKEZŐ JELÖLTEK FELKUTATÁSÁSRA, VEZETŐI UTÁNPÓTLÁS

Részletesebben

Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája 1055 Budapest, Honvéd u. 38. Telefon: 06/1/ , 70/ Fax: 06/1/

Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája 1055 Budapest, Honvéd u. 38. Telefon: 06/1/ , 70/ Fax: 06/1/ Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény Május 8-10. Kecskemét HÖOK Küldöttgyűlés Május 19. Budapest HÖOK Elnökségi Ülés Május 22. Budapest HÖOK Választmányi Ülés Május 23. Budapest Ifjúsági Szakmai Egyeztető

Részletesebben

Pályázati Felhívás! Az Óbudai EgyetemAlba RegiaMűszaki Kar Hallgatói Részönkormányzata pályázatot ír ki

Pályázati Felhívás! Az Óbudai EgyetemAlba RegiaMűszaki Kar Hallgatói Részönkormányzata pályázatot ír ki Az Óbudai EgyetemAlba RegiaMűszaki Kar Hallgatói Részönkormányzata pályázatot ír ki AMK HÖK Elnök Figyelemmel kísérni és ellenőrizni az AMK HÖK összes tevékenységét, irányítani, koordinálni az egyes testületek

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

OM azonosító: FEJLESZTÉSI TERV (A vezetői önértékelés során feltöltött önfejlesztési terv módosítása)

OM azonosító: FEJLESZTÉSI TERV (A vezetői önértékelés során feltöltött önfejlesztési terv módosítása) Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Csupa- Csoda Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Molnár Gabriella Oktatási azonosítója: 72156971654 A fejlesztési terv kezdő dátuma:

Részletesebben

Az elmúlt évek során olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, mely megfelel az Önök által meghirdetett pozíció elvárásainak.

Az elmúlt évek során olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, mely megfelel az Önök által meghirdetett pozíció elvárásainak. Domán Dániel Zoltán (Magyarország) (+36) 30 308 0841 puncsoskocka@gmail.com Küldöttgyűlés B épület - EHÖK iroda Egészségház út 4. 3300 Eger Magyarország Tárgy: Egri Campus Hallgatói Önkormányzat elnök

Részletesebben

Havi közéleti és érdekképviseleti tevékenységek

Havi közéleti és érdekképviseleti tevékenységek Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Telefonszám: +36 (1) 482 5194 Honlap: http://kozgaz.bcehok.hu Email cím: hok@uni-corvinus.hu Cím: 1093 Budapest, Fővám tér 8.

Részletesebben

VÁLLALATI ESZMÉNYKÉP ÉS ÉRTÉKEK

VÁLLALATI ESZMÉNYKÉP ÉS ÉRTÉKEK VÁLLALATI ESZMÉNYKÉP ÉS ÉRTÉKEK Vállalati eszmémykép A sikerhez vezető utunk A vállalat eszményképe az EVVA önképét írja le és utat mutat a szervezet egészének. A vállalati kultúra és a vállalati azonosság

Részletesebben

ÁROP-1.A.2/B. Döntésünk alapján a pályázat sikeres megvalósításával

ÁROP-1.A.2/B. Döntésünk alapján a pályázat sikeres megvalósításával ÁROP-1.A.2/B Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város 2008. júliusában már a legelső szakaszban benyújtotta projektjavaslatát az ÁROP-1.A.2/B kódszámú A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése című EU-s

Részletesebben

Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál. Partnerek intézményesített bevonása a döntéshozatalba

Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál. Partnerek intézményesített bevonása a döntéshozatalba Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál Partnerek intézményesített bevonása a döntéshozatalba 2010 Projektvázlat 1. Jegyzői egyeztetés 2. Célok, elvárások A helyi újság tartalmával

Részletesebben

ITSZK 2.0 INTEGRITÁS TANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSE

ITSZK 2.0 INTEGRITÁS TANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSE ITSZK 2.0 INTEGRITÁS TANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSE DR PALLAI KATALIN AZ INTEGRITÁS TUDÁSKÖZPONT VEZETŐJE 2014.09.21. 1 ITSZK 1.0 Fejlesztés még a feladatkört szabályozó kormányrendelet

Részletesebben

Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete. 2012. évi közhasznúsági jelentés

Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete. 2012. évi közhasznúsági jelentés Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete 2012. évi közhasznúsági jelentés Tartalom 1. Szervezet alapadatai 2. Az Egyesület számviteli beszámolója (éves mérleg és eredmény levezetés) 3.

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól,

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség az egyetemi órákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 5. oldal szekciók LisKaLand műhelyek Szakmai Hetek közösségépítés

Részletesebben

Egy kis kommunikáció

Egy kis kommunikáció Egy kis kommunikáció A kommunikáció alapvető fontosságú a szervezeten belül, ezért mindenképp indokolt a szervezeti vonatkozásaival foglalkozni, és föltérképezni az információ belső áramlását. A belső

Részletesebben

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ WO-ME-N TANÁCSADÓ CSOPORT JELENTÉSE K E S Z I T E T T E W F O D O R K I T T I C S O M A O R S O L Y A G E R G E L Y Z I T A M É S Z Á R O S - V. K R I S Z T I N A 1 Tisztelt GyógyIT

Részletesebben

A minőségirányítási csoport beszámolója. 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében

A minőségirányítási csoport beszámolója. 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében A minőségirányítási csoport beszámolója 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében Minőségirányítási tevékenységünk egyik jelentős szempontja az iskola partnereinek elégedettségmérése.

Részletesebben

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek Intézkedési terv Intézmény neve: Európa Alapítvány Középfokú Intézet (EAKI) Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 035313 Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: dr Stumpf Jánosné 71836537383

Részletesebben

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Egy jó gyakorlat: MKNE - BNAG Együttműködési megállapodás a közösségi szolgálat megszervezéséről... Vállalások:

Részletesebben

NMI IKSZT Program Szolgáltatási modellek

NMI IKSZT Program Szolgáltatási modellek NMI IKSZT Program Szolgáltatási modellek Közösségfejlesztés Közösségfejlesztési folyamatok generálása, folyamatkövetése TÁMOP-3.2.3/B-12/1 Építő közösségek Korszerű, többfunkciós közművelődési fejlesztéseket

Részletesebben

Közéleti ösztöndíj bevallások 2010. február

Közéleti ösztöndíj bevallások 2010. február KAR Jogcím Választmányi ülés (febr. 9.) Mester GT megbeszélés Kari Tanács (febr. 8.) választmányi ülés Kari Tanács Közéleti ösztöndíj bevallások 2010. február Tevékenység részletezése konstruktív részvétel

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 7. szám február 25. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 7. szám február 25. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 7. szám 2013. február 25. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében

A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében A Tempus Közalapítvány által kezelt programok szerepe a felsőoktatás nemzetköziesítésében TéT Konferencia, Felsőoktatás nemzetköziesedése: mobilitás és akadémiai együttműködések Budapest, 2016. július

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI (1-3)

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI (1-3) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI (1-3) Elfogadta a HK a 2010. szeptember 6. ülésén. Hatályba lépett: 2010. szeptember 6. Módosította a HK a 2011. november 7. ülésén. Hatályba lépett: 2011.

Részletesebben

A évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója

A évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója A 2012. évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója készítette: Humánpolitikai és Szervezetfejlesztési Igazgatóság 2012. december 2/8 Bevezetés Az elmúlt évhez hasonlóan a Humánpolitikai

Részletesebben

Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. 2012-2014 Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. -Iroda - Tanácsadó tér - Térítésmentesen használható számítógépes állomások - Heti 40 órában nyitva tartó szolgáltató iroda Információs

Részletesebben

A főnökön is lehet változtatni

A főnökön is lehet változtatni A főnökön is lehet változtatni Futótűzként terjednek el a 360 fokos felmérések a cégeknél, amelyek a vezetők teljesítményét hívatottak mérni. Ennek során a nagyfőnök, a beosztottak és más vezetők is véleményt

Részletesebben

Eseménynaptár október február 16.

Eseménynaptár október február 16. Eseménynaptár 2015. október 10. 2016. február 16. Időpont Helyszín Esemény 2015. október 16. Pécs HÖOK Választmány ülése 2015. október 17. Pécs HÖOK Közgyűlés ülése 2015. október 20. Budapest HÖOK Elnökség

Részletesebben

MAGYAR COACH EGYESÜLET 2013. ÉVI Közhasznúsági jelentése

MAGYAR COACH EGYESÜLET 2013. ÉVI Közhasznúsági jelentése MAGYAR COACH EGYESÜLET 2013. ÉVI Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013.11.28. 1 I.. A SZERVEZET ALAPADATAI A szervezet neve: Magyar Coach Egyesület Adószáma: 18218295-1-42 Székhelye: 1147 Budapest, Benkő

Részletesebben

Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához

Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához Ajánlások az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához Ways to enhance active aging through volunteering WEActiveVol Erasmus+ Strategic Partnership 2016-1-PL01-KA204-026166

Részletesebben

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben) Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz

Részletesebben

2016-ban legfontosabb vállalati támogatónk a Telenor Magyarország volt. Sikeres adománygyűjtést zártunk az IBS Alumni rendezvényén.

2016-ban legfontosabb vállalati támogatónk a Telenor Magyarország volt. Sikeres adománygyűjtést zártunk az IBS Alumni rendezvényén. 2016. évi beszámoló A 2016-os év a Hintalovon Alapítvány és első projektjeinek elindításáról szólt. 2016 márciusában benyújtott bejegyzési kérelmünkről 2016. május 6-án született bírósági határozat, de

Részletesebben

A SEMMELWEIS ALUMNI IGAZGATÓSÁG MODERNIZÁLÁSA. Alumni hagyományt teremtünk

A SEMMELWEIS ALUMNI IGAZGATÓSÁG MODERNIZÁLÁSA. Alumni hagyományt teremtünk A SEMMELWEIS ALUMNI IGAZGATÓSÁG MODERNIZÁLÁSA Alumni hagyományt teremtünk dr. Oláh Dániel 2016 TARTALOM Előzmények Szervezetfejlesztés háttere Összevonás Alumni, DPR, Karrierközpont Tervek Az első év Arculat,

Részletesebben

Mi az az SPM program?

Mi az az SPM program? Gólya Kisokos Mi az az SPM program? Az Speciális Pénzügyi-Matematikai képzés (SPM) egy, a Budapesti Corvinus Egyetem elsőéves hallgatói számára nyitott, alapképzést kiegészítő program, amely keretein belül

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások. CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek

Részletesebben

Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása

Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása TÁMOP-2.2.4-08/1.-2009-0008 A foglalkozási rehabilitációs koordinátor képzés adaptációja Szlovéniába A projekt az EU társfinanszírozásával az Új Magyarország

Részletesebben

Konfliktuskezelés és vitarendezés Nagybörzsönyben

Konfliktuskezelés és vitarendezés Nagybörzsönyben Konfliktuskezelés és vitarendezés Nagybörzsönyben Milyen esélyei vannak a közösségépítésnek egy olyan településen, ahol a konfliktusok forrása a lakosság szerint a roma lakosság? dr. Fellegi Borbála Foresee

Részletesebben

Prof. Dr. Piskóti István. PR Public Relations. Prof. Dr. Piskóti István. π-marketing

Prof. Dr. Piskóti István. PR Public Relations. Prof. Dr. Piskóti István. π-marketing Prof. Dr. Piskóti István 1. PR Public Relations 1. Prof. Dr. Piskóti István 1 A kurzusról Előadásszerű - Aktív interaktív Vendégek FÉLÉVZÁRÁS: Aláírás: részvétel 50% = 5 gyakorlati jegy ZH beadvány + prezentáció

Részletesebben

KKV vezetési és szervezetfejlesztési program

KKV vezetési és szervezetfejlesztési program A SZERVEZETI TUDATOSSÁG KITERJESZTÉSE Olyan támogatott (díjmentes) fejlesztési programot kínálunk 30 kis- és középvállalkozás számára, amelyben most a költségek helyett a tartalmakra fókuszálhatnak! Résztvevőként

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Budapesti Javítóintézete. Partnerség nemzetközi szociodráma programban való részvételre

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Budapesti Javítóintézete. Partnerség nemzetközi szociodráma programban való részvételre EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Budapesti Javítóintézete Partnerség nemzetközi szociodráma programban való részvételre A Magyar Pszichodráma Egyesület 2016 augusztusában sikeresen pályázott egy olyan

Részletesebben

A karrier útvonal 5 szakaszból áll: SZAKASZOK CÉLOK TARTALOM KULCSFONTOSSÁGÚ KOMPETENCIÁK 'PUHA' KÉSZSÉGEK

A karrier útvonal 5 szakaszból áll: SZAKASZOK CÉLOK TARTALOM KULCSFONTOSSÁGÚ KOMPETENCIÁK 'PUHA' KÉSZSÉGEK AZ AGRONOMA BEVÁLT GYAKORLATOK ADAPTÁCIÓJÁNAK VÁZLATA - DEMETRAE TÁRSADALMI NEMEK SZEMPONTJÁBÓL ÉRZÉKENY SZAKKÉPZÉSI KARRIER ÚTMUTATÓ A MEZŐGAZDASÁGI-KÖRNYEZETVÉDELMI ÁGAZATHOZ A karrier útvonal 5 szakaszból

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata 3. számú melléklet A Gépészkari Hallgatói Képviselet bizottságaihoz, tisztségeihez

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára

ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára FLOW és FOLYAMAT vagy FOLYAMAT és FLOW ( kihívások és lehetőségek a közszolgáltatásban dolgozó vezetők előtt ) Orosz Lajos NKE

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

Mire jó a sok képernyő? Megyeri András

Mire jó a sok képernyő? Megyeri András Mire jó a sok képernyő? Megyeri András Ugyanarra A médiavállalatok tartalomgyárak A felület lényegtelen, a terjesztés szerepe tovább nő A tartalmak formája folyamatosan változik Szélesedő kínálat, bárki

Részletesebben

Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak

Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) Szakfelelős: Dr. Antal Zsolt PhD

Részletesebben

A SZERVEZT SZERVEZETI IDENTITÁS. SZERVEZETI PROFIL. SZERVEZETI STRATÉGIA

A SZERVEZT SZERVEZETI IDENTITÁS. SZERVEZETI PROFIL. SZERVEZETI STRATÉGIA A SZERVEZT SZERVEZETI IDENTITÁS.. SZERVEZETI STRATÉGIA 2 Szervezet neve:... 1. ALAPOK A. Szervezet neve B. Szervezet jogi háttere C. Szervezet víziója D. Szervezet missziója és célrendszere 2. TERVEK A.

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

Nos akkor beszállsz a játékba?!

Nos akkor beszállsz a játékba?! Nos akkor beszállsz a játékba?! Úgy gondoltam, végre írok egy cikket arról, amit lépen nyomon hangoztatok, és amiben maximálisan hiszek: nem vagyok híve "csak" az online marketing technikáknak, és nem

Részletesebben

A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk

A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül. Aki gondolkodik, de nem tanul, nagy

Részletesebben

Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni -

Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni - Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval - nem többet, hanem máshogy kell költeni - Green Edge reklámügynökség integrált kommunikációs ügynökség vagyunk a projektek kezelését tervezéstől a kivitelezésig

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik

Részletesebben

Elnöki beszámoló Budapest, május 24.

Elnöki beszámoló Budapest, május 24. Elnöki beszámoló - 2017 Budapest, 2017. május 24. Céljaink Projektre szerződtünk : azoknak a változtatásoknak a végrehajtására, amelyek révén a VTMSZ ismét véleményformáló szereplővé válhat a vezetési

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015. mert az NKE KTK a magyar közigazgatási képzés elsőszámú és vezető intézménye

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Pályázat a Földrajz és Földtudományi szakterületi koordinátori tisztségre Vara Bálint Földrajz Bsc III. évfolyam Földrajz és

Részletesebben

KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: képalkotás (Visual Representation) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése

Részletesebben

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. (Jób 12:13) REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM KONFESZT Közéleti Kollégium 2017. szeptember 2018. május A második világháborút követő bő fél évszázad

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján ÁROP 2007-3.A.1. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi régióban című

Részletesebben

Új munkatársak megtalálása és megtartása. Hungary s leading job board.

Új munkatársak megtalálása és megtartása. Hungary s leading job board. Új munkatársak megtalálása és megtartása Célok Toborzással kapcsolatos célok Jelentkezők- minőség és mennyiség Time to hire rövidítése Állásajánlatok elfogadási arányának a növelése Célcsoport Szakmailag

Részletesebben

Paradigmaváltás. Kiss Zsombor Elnöki Program ELTE KCSSK Diákbizottság 2017/2018

Paradigmaváltás. Kiss Zsombor Elnöki Program ELTE KCSSK Diákbizottság 2017/2018 Paradigmaváltás Kiss Zsombor Elnöki Program ELTE KCSSK Diákbizottság 2017/2018 A közhelyes idézet helye:.. Elnöki bemutatkozás A nevem Kiss Zsombor. Debrecenben születtem 1994. június 8.-án. Középiskolába

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

Népszámlálás kommunikációs program

Népszámlálás kommunikációs program Népszámlálás kommunikációs program Sikeres kommunikáció=eredményes összeírás Népszámlálás az egyetlen teljeskörű összeírás. Legmélyebb területi szintű adatok megszerzése. (kistérség, városrész). Tetszőleges

Részletesebben

A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK

A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK A z Infinety Online Kft. felsőoktatásban tanuló hallgatók számára pályázatot ír ki Adatvizualizációs technikák megvalósítása kvantitatív adatokon címmel. A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A 21. században óriási

Részletesebben

ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK

ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: zenekultúra (Music Culture) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése -

Részletesebben

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT. Erdélyi Hanga elnöki programja. 1) Bemutatkozás. Rólam

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT. Erdélyi Hanga elnöki programja. 1) Bemutatkozás. Rólam EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT Erdélyi Hanga elnöki programja 1) Bemutatkozás Rólam Erdélyi Hanga vagyok, 1994. október 10-én születtem Sopronban. Az általános iskola elvégzése után a helyi Széchenyi István Gimnáziumban

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ EHÖK ÁLTALÁNOS ALELNÖKI POSZTJÁRA

PÁLYÁZAT AZ EHÖK ÁLTALÁNOS ALELNÖKI POSZTJÁRA PÁLYÁZAT AZ EHÖK ÁLTALÁNOS ALELNÖKI POSZTJÁRA Bálint Szabolcs Pécs, 2011-01-14 ÖNÉLETRAJZ BÁLINT SZABOLCS 7626, PÉCS FARKAS ISTVÁN 1/1 TEL.: 06-30-939-9113 Szül:1980. 11.26 Végzettség, tanulmányok 2003-

Részletesebben

A KÉPZÉS RENDSZERE ÉS MÓDSZERE

A KÉPZÉS RENDSZERE ÉS MÓDSZERE É PZ ME SIS Ő ET RT K K YO ZA ÁN I S LM ZÉS NU P TA BBKÉ SI TÁ VÁ GA TO AZ YÚ ZIG ÁN KÖ AKIR SZ KÉ Az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi LII. törvény (a továbbiakban: Áttv.) jelentős mértékben átalakítja

Részletesebben