Pályázati program. NKE-ÁKK HÖK Választások Készítette: Apró Richárd
|
|
- Nóra Mészáros
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pályázati program NKE-ÁKK HÖK Választások Készítette: Apró Richárd
2 1. Bemutatkozás Apró Richárd vagyok, karunk harmad éves hallgatója októbere óta a Hallgatói Önkormányzat választmányának tagjaként vettem részt a kari közéletben. Az elmúlt egy évben belepillanthattam a Hallgatói Önkormányzat feladatellátásába és ezáltal az Egyetemünk működéséről is sokat megtudhattam. Eleinte kissé nehezen találtam meg a helyemet a szervezeten belül, igyekeztem kivenni a részemet a programokon való segédkezéssel, de ezentúl sokat is tanulhattam a szervezeten belül. Ebben az évben szeretném a megszerzett tapasztalataimat kamatoztatni, továbbá szeretném sokkal motiváltabban folytatni a tevékenységet, amelyhez remélem - megkapom a hallgatók támogatását. 2. A szervezet működéséhez kapcsolódó elképzelések Átláthatóság és nyilvánosság A tavalyi év során többször is felmerült a transzparencia kérdése, amely egy kiemelten fontos területe egy Hallgatói Önkormányzat működésének, hiszen a nyilvánosság, az átláthatóság és ehhez kapcsolódóan a hallgatókkal való kommunikáció elengedhetetlen a hallgatói érdekképviselet területén. Már a nyár folyamán bevezetésre került a közéleti pályázatok google drive-ba való feltöltése, amely lehetőség adhat arra, hogy később a honlapon közzétehessük az egyes képviselők tevékenységéről szóló beszámolókat, amely által a hallgatóknak is lehetőséget adnánk, hogy jobban belelássanak a képviselők tevékenységébe. Továbbá a céljaim közt szerepel, hogy lehetőség legyen a fórumszerű ülések lebonyolítására, ahol a döntéshozatali eljárásunkba is betekintést nyerhetnének a hallgatóink. Ezzel át is térnék a nyilvánosság további kifejtésére. Véleményem szerint a nyilvánosság együtt jár az átláthatósággal. Ennek ellenére a nyilvánosság mégis kevesebb az átláthatóságnál, amely kapcsán a működésünkkel kapcsolatos nyilvánosságra célzok. Pontosítva arra, hogy a jövőben legyenek megosztva a nyilvános üléseinkről szóló meghívók, és amennyiben ezt a következő választmány támogatná, az ülésről készített jegyzőkönyvek vagy jegyzőkönyv kivonatok is. Továbbá támogatnám, hogy a Küldöttgyűlés is hasonló működési alapra kerüljön, ehhez pedig kezdeményezhetnénk egy közös egyeztetést a karok elnökségeivel és az EHÖK vezetőségével.
3 Végezetül pedig szeretnék említést tenni a kétoldalú kommunikáció fontosságáról. Jelenleg a hallgatói önkormányzat kommunikációja sokszor inkább egyirányú és lekommunikálás jellegű, amelyen a jövőben érdemes lenne változtatni. Egyrészt a fórumjellegű ülések is biztosítanak egyfajta kétoldalú kommunikációt, de sokkal több lehetőséget kell adnunk a hallgatók bevonására az elkövetkezendő évben. Akár az egyes rendezvényeinkkel felmerülő ötleteikről, véleményeikről is számot adhatnának a hallgatók (online formában vagy személyesen), továbbá meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy ne csak a választási fórumon kérdezhessenek formálisan a hallgatók, hanem az egész tanév során Felelősségi kérdések A politikai életben sokszor veszélyes kérdéskörnek tekintik a felelősségi kérdéseket, továbbá problémát okozhatna a szervezet olajozott működésében, ha mindig a különböző szankciók miatt izzadva és remegve végeznénk a munkát. Az elmúlt évben rengeteg pozitív irányú lépést láthattam a kérdésben, és ezeknek az erősítését tartom fontosnak, nem egy belső ellenőrzési rendszert szankciókkal. Hogy példákat említsek, bevezetésre került a csapatmunka egy formája, ahol egyes tematikus feladatokat a kiválasztott group -ok hajtanak végre, amely által felelőse lesz az adott kérdéseknek. A group-ok vezetője továbbá beszámol a tevékenységükről, ezáltal jól monitorozható az adott tevékenység ellátása. Összegezve ezt a pontot, nem szeretném kisebbíteni a felelősségre vonás fontosságát, hiszen kiemelt jelentőséggel bír, de szerintem elsődlegesen a tevékenység monitorozását, annak utólagos vizsgálatát és az esetleges hibákból való tanulást kell megteremteni. Ezt követően van csak lehetőség egy szankciókat is tartalmazó felelősségi rendszer kialakítására, ahol végső esetben lehetőség lenne a szankció alkalmazására. 2.3 Együttműködés és érdekképviselet A két témának van egy fontos közös pontja. Minél erősebb a karon működő szervezetek együttműködése, annál erősebb lehet az érdekképviseleti tevékenység. Fontosnak tartom, hogy a különböző rendezvények tervezésébe és lebonyolításába bevonjuk a tudományos diákköröket és a szakkollégiumokat egyaránt, ami által szélesebb körben tudhatnánk meg az Ő elképzeléseiket, ötleteiket. Úgy gondolom, hogy egy jó együttműködési rendszert kellene kidolgoznia a következő választmánynak, amelyhez számos ötlet merült fel bennem. Például, közösen elkészített éves programterv, ahol meghatározhatnánk az együttműködést igénylő
4 programokat, továbbá közös egyeztető ülések legalább félévente 2-3 alkalommal. Ezektől a változtatásoktól remélhetőleg könnyebbé válna a közös feladatellátás az egyetemen belül, illetve közelebb hozhatná a különböző szervezeti érdekeket Levelezős érdekképviselet Úgy gondolom, hogy ez egy igen csak elhanyagolt területe a HÖK feladatellátásának. Fontos tehát, hogy megerősítsük a levelezős hallgatók érdekképviseltét. Eddig csak a tanulmányi osztályon keresztül, és a tanulmányi bizottságon keresztül foglalkoztunk többet a levelezősökkel. A tanulmányi osztállyal kapcsolatosan fontos lenne elérnünk, hogy teremtsenek több elérhetőségi lehetőséget a levelezős hallgatóknak, akiknek munka és egyéb tevékenységük mellett súlyos teher egy-egy Budapestre történő felutazás. A tavalyi évben elkezdte tevékenységét a PR stáb, amely nagyon hatékonyan ismerte meg a hallgatók véleményét a karrier napok során és a gólyatáborban egyaránt. Velük közösen fellépve sort kell keríteni a levelezős hallgatók elégedettségi szintjének a feltérképezésére is, meg kell ismerni a véleményüket. Azt követően támogatnám egy kapcsolattartói poszt létrehozását, aki személyesen lenne kereshető a különböző érdeksérelmekkel, választ adhatna a felmerülő kérdésekre. Természetesen abban az esetben, ha nagyon sok feladat hárulna a posztot betöltőre, akkor lehetőség szerint megpróbálhatnánk a Tanulmányi Bizottsággal közösen, vagy más erőforrás bevonásával ellátni a kapcsolattartói feladatokat. Végezetül szeretném a választmánnyal közösen megtalálni a levelezősök elszállásolásával kapcsolatban felmerülő kérdésekre a megoldást. Reményeim szerint ezáltal nem csak összegyűjthetnénk a felmerülő érdeksérelmeket, hanem ténylegesen képesek lennénk képviselni a levelezősök érdekeit is. 3. Vakfoltok Bár itt is számtalan pontban lehetne érinteni a szervezeti működést, de ezt érdemesebb egy teljesen külön pontban tárgyalni. Mindenkiben felmerül a kérdés, hogy mégis mire gondolhatok. Itt sokkal inkább a belső, szervezeti szintű problémákról van szó, arról, hogy megtaláljuk a működésünk vakfoltjait, vagy azokat a tevékenységeket, amelyeket még érdemes lenne ellátni. Ezalatt például nem csak arról beszélek, hogy a HÖK raktár kihasználatlan és elhanyagolt, hanem a kevésbé népszerű feladatokról is, továbbá a Külkapcsolati bizottság megoldatlan helyzetéről és még sorolhatnánk. Jelenleg is van számos összerázó programunk, ahol nagy hangsúlyt kap a csapatépítés és a szakmai fejlesztés egyaránt. Azonban érdemes lenne a képviselők tréningjére is fókuszálni, hogy miként tudnak egyeztetni a tanárokkal, hogyan szólaljanak meg nyilvánosság előtt, vagy akár hogyan
5 jelenjenek meg egységesen. A tavalyi évben kifejezetten felértékelődtek a hasonló területek, amelyekben érdemes lenne fejlődni. Ezeken túl a fentebb már említett monitoring tevékenységet is összekapcsolhatnánk a vakfoltok megtalálásával, illetve kiválaszthatnánk azokat a területeket, amelyek hatékonyabbá tehetnék a szervezeti működést. Ezen változtatások megkönnyítenék a belső működésünket és kevesebb konfliktushelyzetet eredményeznének. 4. Összegzés A pályázatom felépítésénél törekedtem arra, hogy a legfontosabb kérdéseket járjam körbe a szervezeti működéssel kapcsolatosan. Természetesen szeretném ezt folytatni, és jobban feltárni, hiszen sokat tanulhatunk belőle, és a megfelelő érdekek képviselete mellett könnyebbé tehetjük a hallgatók boldogulását az egyetemi életben. A tavalyi évben csak a többet látható területről közelítettem meg a Hallgató Önkormányzatot (amely a rendezvények területét foglalja magába), azonban az elmúlt egy év alatt nagyon sokat tanulhattam az érdekképviseleti oldalról is. Amennyiben ismételten megtiszteltek a bizalmatokkal, szeretném hatékonyan ellátni az érdekképviseletet, és a rendezvényeken tevékeny részvétellel hozzájárulni az egyetemi életetekhez.
Pályázati program Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzati választások
Pályázati program Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzati választások 2017-2018 Apró Richárd 1. Bemutatkozás Apró Richárd vagyok egyetemünk első éves államtudományi
Garab Anna. Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzat. t
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzat VÁLASZTÁSI PROGRAM Garab Anna t e-mail: annagarab@gmil.com t t telefon: +36209771437 t BEMUTATKOZÁS Garab
PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág
PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE Horváth Virág közigazgatás-szervező BA III. évfolyam Az igazi csapatmunka olyan, mint egy
I.Sz: OE-KVKHOK-217/17
Pályázat Az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kari Hallgatói Részönkormányzat Kari Tanács tag pozíció betöltésére I.Sz: OE-KVKHOK-217/17 Bemutatkozás A nevem, 1996. Július
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG JEGYZŐKÖNYV. Elnökségi ülés
JEGYZŐKÖNYV Elnökségi ülés 2016. október 12. szerda 16:30 Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (1097 Budapest, Ecseri út 3. C/107-es terem) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Érdekképviseleti
Eseménynaptár. Időpont Helyszín Esemény június 17. Balatonlelle Elnökségi projektnap június 17. Balatonlelle HÖOK Választmány ülése
Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2016. június 13. Budapest Egyeztetés Németh Gergővel az EFOTT Civil térrel kapcsolatban 2016. június 17. Balatonlelle Elnökségi projektnap 2016. június 17. Balatonlelle
Eseménynaptár. www.hook.hu, e-mail: info@hook.hu
Németh Gergő elnökségi tag beszámolója Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2015. február 28. Dunaújváros Egyeztetés - EFOTT civil falu Téma: Feladatkörök beosztása 2015. február. 28. Dunaújváros Egyeztetés
Ösztöndíjakért felelős biztos Ösztöndíjakért felelős biztos Beszámoló
Ösztöndíjakért felelős biztos Beszámoló 2016.02.10.-2016.04.12. 1 Időrendi bontás 2016.02.10. Kémia Intézeti Tanács 2016.02.11. Kémia SzaB 2016.02.15. EHSZÖB ülés 2016.02.17. Kari Tanács 2016.02.19. Kari
Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi. 2015. május 13. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.
Jegyzőkönyv ELTE EHÖK Elnökségi 2015. május 13. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) 1. Bejelentések 2. Beszámoló a HÖOK Közgyűlésről és Választmányi
Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája 1055 Budapest, Honvéd u. 38. Telefon: 06/1/ , 70/ Fax: 06/1/
Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény Május 8-10. Kecskemét HÖOK Küldöttgyűlés Május 19. Budapest HÖOK Elnökségi Ülés Május 22. Budapest HÖOK Választmányi Ülés Május 23. Budapest Ifjúsági Szakmai Egyeztető
Pályázat. Gazdasági Alelnök. Pályázó: Péntek Máté. Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Neumann János Informatikai Kari Részönkormányzat
Pályázat Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Neumann János Informatikai Kari Részönkormányzat Gazdasági Alelnök Pályázó: Személyes adatok: Név: Kristóf Neptun kód: EERIVO Szak: Mérnök Informatikus Évfolyam:
Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére
PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Gazdasági ügyekért felelős alelnök tisztségére Sárhegyi István Jogász III. Évfolyam Neptun-kód: EK5J7A 2014.10.02.
Jegyzőkönyv. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának ülése. küldöttgyűlési képviselő (RTK)
Ügyiratszám: NKE/296-5/2015 Jegyzőkönyv Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának ülése Ülés helye: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Budapest, Ménesi út
Benkovics Dóra AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT
Benkovics Dóra P Á L Y Á Z A T AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR HALLGATÓI RÉSZÖNKORMÁNYZAT Érdekvédelmi ügyekért felelős koordinátor POZÍCIÓJÁNAK BETÖLTÉSÉRE BUDAPEST,
A Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola Szülői Közössége Választmányának szervezeti és működési szabályzata
A Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola Szülői Közössége Választmányának szervezeti és működési szabályzata (Továbbiakban: SZMSZ) I. A Iskolai Szülői Közösség Választmányának
Schönherz Konditerem. Működési. füzet. Schönherz Body kör Schönherz Kollégiumért Alapítvány
Schönherz Konditerem Működési füzet Schönherz Body kör Schönherz Kollégiumért Alapítvány Az elmúlt egy év során többszörös változáson és bizonytalan időszakon ment keresztül a Schönherz Konditerem. Mára
TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI
TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI SZERVEZETEKRŐL A korábbi leírásokban, köszöntőben, a gólyatábori meghívóban olvashattátok, hogy az egyetemen életre szóló élményekre és barátságokra
Tisztelt Rózsa András Úr!
VSL Kft. 2000 Szentendre Pitypang u.. VSL Kft. ISO 9000 FÓRUM Rózsa András részére. Tisztelt Rózsa András Úr! Ez az összesítés tartalmazza az ISO 9000 FÓRUM XX. Nemzeti Konferenciáján elhangzott kerekasztal-beszélgetésre
Eseménynaptár. Időpont Helyszín Esemény június 17. Balatonlelle HÖOK elnökségi ülés június 17. Balatonlelle HÖOK Választmányi ülés
Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2016. június 17. 2016 június 19. Balatonlelle Kabinettábor 2016. június 17. Balatonlelle HÖOK elnökségi ülés 2016. június 17. Balatonlelle HÖOK Választmányi ülés
PANNON EGYETEM. Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzat. Beszámoló. a Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának. november havi munkájáról
PANNON EGYETEM Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzat Beszámoló a Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának november havi munkájáról (kivonat) 2013. november (állandó feladatok): Szabó Péter
ELNÖKI PROGRAM. Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt
ELNÖKI PROGRAM Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt Pável Ágoston Kollégium 2018/2019 Tartalom: TARTALOM:... 1 HAJMÁSI BÁLINT ELNÖKJELÖLT BEMUTATKOZÁS ÉS MOTIVÁCIÓ... 2 BEMUTATKOZÁS...
Havi közéleti és érdekképviseleti tevékenységek
Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Telefonszám: +36 (1) 482 5194 Honlap: http://kozgaz.bcehok.hu Email cím: hok@uni-corvinus.hu Cím: 1093 Budapest, Fővám tér 8.
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI (1-3)
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEI (1-3) Elfogadta a HK a 2010. szeptember 6. ülésén. Hatályba lépett: 2010. szeptember 6. Módosította a HK a 2011. november 7. ülésén. Hatályba lépett: 2011.
Budapest 2015.április
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Pályázat a Hallgatói Önkormányzat rendezvényekért felelős alelnöki tisztségére Palóc André Neptun-kód: BNGYN1 Budapest 2015.április Magamról Palóc
HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT
Gazdálkodástudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Telefon/fax: 482-51-94 E-mail: hok@uni-corvinus.hu Honlap: http://kozgaz.bcehok.hu Levélcím: 1093 Budapest, Fővám tér 8. Fsz. 17. Választmányi ülés Jegyzőkönyv
Pályázati Felhívás! Az Óbudai EgyetemAlba RegiaMűszaki Kar Hallgatói Részönkormányzata pályázatot ír ki
Az Óbudai EgyetemAlba RegiaMűszaki Kar Hallgatói Részönkormányzata pályázatot ír ki AMK HÖK Elnök Figyelemmel kísérni és ellenőrizni az AMK HÖK összes tevékenységét, irányítani, koordinálni az egyes testületek
Közéleti ösztöndíj bevallások 2010. február
KAR Jogcím Választmányi ülés (febr. 9.) Mester GT megbeszélés Kari Tanács (febr. 8.) választmányi ülés Kari Tanács Közéleti ösztöndíj bevallások 2010. február Tevékenység részletezése konstruktív részvétel
Orosz Gábor. Időrendi beszámoló. Ülések. Beszámoló ELNÖK MÁJUS 12- MÁJUS 21.
Orosz Gábor ELNÖK 2016. MÁJUS 12- MÁJUS 21. Időrendi beszámoló Mikor? Mit? Kivel? 2016. május 16. Szenátusi anyagok előkészítése (KolHÖK Alapszabály) 2016. május 16. Fellebbezések átnézése 2016. május
PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág
PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE Horváth Virág közigazgatás-szervező BA II. évfolyam Gondosan előkészített csapatmunkával
Jegyzőkönyv. Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata Tanács október 27-i üléséről
Jegyzőkönyv Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata Tanács 2014. október 27-i üléséről Az ülés formája: Rendes NYÍLT Az ülés ideje: 2014. október 27. (hétfő) 17:30 Az ülés helye: Budai Campus
Eseménynaptár. www.hook.hu, e-mail: info@hook.hu
Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2015. március 3. Dunaújváros Gazdálkodási folyamatok feltérképezése a Dunaújvárosi Főiskolán Lenner Tamás 2015. március 5. Nyíregyháza Gazdálkodási folyamatok feltérképezése
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Alapítva: 1989 A múlt - TÖOSZ A szövetségek közül elsőként alakult meg a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) - 1989. március a települési
PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT. Külügyekért felelős alelnök tisztségére
PÁLYÁZAT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Külügyekért felelős alelnök tisztségére Katona Viktória Jogász, III. évfolyam Neptun-kód: DK63LZ Bemutatkozás
PÁLYÁZAT AZ EHÖK ÁLTALÁNOS ALELNÖKI POSZTJÁRA
PÁLYÁZAT AZ EHÖK ÁLTALÁNOS ALELNÖKI POSZTJÁRA Bálint Szabolcs Pécs, 2011-01-14 ÖNÉLETRAJZ BÁLINT SZABOLCS 7626, PÉCS FARKAS ISTVÁN 1/1 TEL.: 06-30-939-9113 Szül:1980. 11.26 Végzettség, tanulmányok 2003-
DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA
DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA 2011 I. Általános rendelkezések 1. A Dugonics András Piarista
Dunaújvárosi Egyetem. Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottság Ügyrend
Dunaújvárosi Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottság Ügyrend Dunaújváros 2018 1. kiadás 0. módosítás 2 (8). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusának 32-2018/2019.(2018.11.06.) sz. határozatával
1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Kari Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat 4. melléklet A Kari Hallgatói Képviselet állandó bizottságainak
Államtudományi és Közigazgatási Kar. Választási Program
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Választási Program Böszörményi Balázs Budapest 2017. október Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bemutatkozás... 2 Múlt, jelen, jövő...
2015. április 14. Budapest ISZEF Nemzetpolitikai munkacsoport ülése
Garbai Ádám elnökségi tag beszámolója Eseménynaptár 2015. március 1. 2015. május 1. Időpont Helyszín Esemény 2015. március 6. Budapest HÖOK Elnökségi ülése 2015. március 6. Budapest HÖOK Választmányi ülése
Civil szervezetek együttműködési lehetőségei. Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001
Civil szervezetek együttműködési lehetőségei Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001 Civil szervezetek szerepe Részvételi demokrácia elősegítése Állampolgárok csoportjai véleményének
Fénymásológép Számítógép, monitor Egyéb informatika Irodabútor. Gólyatáborok Gólyabál LEN Egyéb. Mentorrendszer Önképzés, bevonás.
Jelmagyarázat TTK HÖK Költségvetés tervezet 2017 (2017 jún.) Egyeztetett költség. 1. Személyi kiadások Tervezett költség. Leltárfelelős: 100 000 2. Irodafenntartás KERET 2017: Telefon, posta 200 000 18
A munkacsoportok vezetőit az Elnökség a szervezet tagsága körében meghirdetett pályázat alapján nevezi ki.
IAB Hungary Munkacsoport működési tervezet Az Elnökség dönthet különféle munkacsoportok létrehozásáról, megszüntetéséről. A munkacsoportok több célból létesülhetnek: konkrét projektek előkészítésére és
Önértékelési rendszer
Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24. Felnőttképzési engedély szám: E-000116/2014. Önértékelési rendszer Hatályba lép:
E M L É K E Z T E T Ő. A Tolna Megyei Éghajlatváltozási Platform december 13-i alakuló üléséről
Tolna Megyei Önkormányzat KEHOP-1.2.0-15-2016-00009. Szám: 138-21/2016. E M L É K E Z T E T Ő A Tolna Megyei Éghajlatváltozási Platform 2016. december 13-i alakuló üléséről Készült: a Tolna Megyei Önkormányzati
Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium
Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség a tanórákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 9. oldal KommON BME Kommunikációs Szakkollégium Szakkollégiumunk
MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE
MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA (MKKSZ MUNKAÜGYI OSZT) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A
Eseménynaptár Garbai Ádám
Eseménynaptár Garbai Ádám 2017.10.13 2018.02.19. Időpont Helyszín Esemény 2017.10.13 Szarvas Részvétel a HÖOK választmányának ülésén 2017.10.13-15 Szarvas Részvétel a HÖOK közgyűlésén 2017.10.16-17 Pécs
PÁLYÁZAT TANÁRKÉPZÉSI SZAKTERÜLETI KOORDINÁTOR TISZTSÉGRE
Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat PÁLYÁZAT TANÁRKÉPZÉSI SZAKTERÜLETI KOORDINÁTOR TISZTSÉGRE PINTÉR KORNÉLIA Bemutatkozás Pintér Kornélia vagyok, 1994 decemberében
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV
Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS a településfejlesztési, a településrendezési, és a településképi partnerségi egyeztetés szabályairól
A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE
A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE ALELNÖKI PROGRAM AZ ELTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TUDOMÁNYOS ÉS KULTURÁLIS ÜGYEKÉRT FELELŐS ALELNÖKI TISZTSÉGÉRE Németh Olívia Jogász II. évfolyam
BÜK Tisztújító választás BÜK. hogy tovább folytathassuk az eddig megkezdett munkánkat. Kedves Kollégák!
BÜK 2018-2019 BÜK Tisztújító választás 2018 Kedves Kollégák! A 2018-as Tisztújító Választáson a már megszokott érdekképviseleti csapatunk néhány új taggal kibővülve indul. Megköszönve eddigi bizalmatokat,
Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program
Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program Budapest, 2017.10.01. Tisztelt Hallgatói Önkormányzat, tisztelt hallgatók! Csótka Ildikó vagyok, másodéves közigazgatás-szervező szakos hallgató. Borsod-Abaúj-Zemplén
Eseménynaptár. Időpont Helyszín Esemény. Egyeztetés a HÖOK EFOTT-on való megjelenéséről Budapest, HÖOK
Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2016-03-01 Budapest, HÖOK Board ülés 2016-03-03 Budapest, HÖOK Egyeztetés a Diákkedvezmény programról 2016-03-03 Budapest HÖOK Egyeztetés a HÖOK EFOTT-on való megjelenéséről
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK
Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező
Jegyzőkönyv. Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata (TK HÖK) december 1-i üléséről
Jegyzőkönyv Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata TK HÖK 2015. december 1-i üléséről Az ülés formája: Rendes NYÍLT Az ülés ideje: 2015. december 1. (kedd) 18:00 Az ülés helye: 1093 Budapest
Igényfelmérés 2011. Adatok Neme: 7 férfi. 6 fő. életkor: 18-30 év között 5 fő 31-50 év között 38 fő 51-65 év között 28 fő 66- év 3 fő
Igényfelmérés 2011 Adatok Neme: 7 férfi 67 nő életkor: 18-30 év között 5 fő 31-50 év között 38 fő 51-65 év között 28 fő 66- év 3 fő szakmai végzettség: középfokú felsőfokú munkakör: beosztott középvezető
Összefoglaló a TÁMOP projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről május 8.
Összefoglaló a TÁMOP 2.1.2 projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről 2014. május 8. Készítette: Vári Barbara TÁMOP 2.1.2 kommunikációs munkatárs 1 A Intézet TÁMOP 2.1.2 projektirodája
Jegyzőkönyv (2013. november 19.)
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR Hallgatói Önkormányzat 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-8137 Fax: 202-3859 http://www.tofk.elte.hu Jegyzőkönyv (2013. november 19.) Előzetesen kiküldött napirendi
5/2015 Emlékeztető. Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács án megtartott üléséről
Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács 2014.09. 23-án megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Nemzeti Ifjúsági Tanács Iroda, Budapesti Európa Ifjúsági Központ Az ülés kezdete: 15:00 Az ülés befejezése: 16:45
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem)
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG JEGYZŐKÖNYV. Elnökségi ülés
JEGYZŐKÖNYV Elnökségi ülés 2017. február 3. péntek 16:00 Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Szombathelyi ügyek a) Személyi kérdések
Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről
Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2014. november 17-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Benedeczki Éva, Daku Dávid, Farkas Péter,
Eseménynaptár. Időpont Helyszín Esemény. Egyeztetés Varga Teodorral február 26. Budapest. Téma: szlovén hallgatók megjelenése EFOTT-on
Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény Egyeztetés Varga Teodorral 2018. február 26. Budapest Téma: szlovén hallgatók megjelenése EFOTT-on Egyeztetés az Innopod Solution Kft. 2018. március 1. Budapest szakmai
Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata
Csenger Város Önkormányzatt Pollgármestterii Hiivattalla Csenger Város Önkormányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Program, keretén belül, A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért
Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Hatókör Folyamatos kiterjesztés földrajzi és tartalmi értelemben: Adott helyszíntől
Jegyzőkönyv. Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata (TK HÖK) november 24-i üléséről
Jegyzőkönyv Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata TK HÖK 2015. november 24-i üléséről Az ülés formája: Rendkívüli NYÍLT Az ülés ideje: 2015. november 24. (kedd) 18:00 Az ülés helye: 1093 Budapest
Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015/2016-os tanév hírlevele
Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015/2016-os tanév hírlevele II. Karrier Nap: Vendég: Dr. Genzwein Ferenc A Karrier Iroda és Tehetséggondozási Központ 2015.nevember 17-én rendezte második Karrier
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kari Részönkormányzata pályázatot hirdet a KVK HÖK ALELNÖK
Iktsz: KVK HÖK 2015/028 Az Óbudai Egyetem a KVK HÖK ALELNÖK Iktsz: KVK HÖK 2015/027 Az Óbudai Egyetem a KVK HÖK ELNÖK Iktsz: KVK HÖK 2015/029 Az Óbudai Egyetem a KVK HÖK GAZDASÁGI ÜGYEKÉRT FELELŐS ELNÖKSÉGI
Motivációs tesztek felépítése
Motivációs tesztek felépítése Veresné dr. Somosi Mariann intézetigazgató, egyetemi docens 1 Motivációs vizsgálat típusa Képzési szint BSc/BA MSc/MA OSZTATLAN Bejövő Közbülső Kimenő TANULMÁNYOK MEGKEZDÉSEKOR
A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata
A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Készült: 2017. február 16. A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának
INFORMÁCIÓS KIADVÁNY
INFORMÁCIÓS KIADVÁNY IDÉZET 2 TISZTELT OLVASÓ! ÁROP-1.A.3-2014-2014-0002 - Területi együttműködést elősegítő programok a Mezőtúri járásban Napjainkban egyre több figyelem fordul azok felé, akik élethelyzetükből
Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015
Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay
Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai
Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen
A karrier útvonal 5 szakaszból áll: SZAKASZOK CÉLOK TARTALOM KULCSFONTOSSÁGÚ KOMPETENCIÁK 'PUHA' KÉSZSÉGEK
AZ AGRONOMA BEVÁLT GYAKORLATOK ADAPTÁCIÓJÁNAK VÁZLATA - DEMETRAE TÁRSADALMI NEMEK SZEMPONTJÁBÓL ÉRZÉKENY SZAKKÉPZÉSI KARRIER ÚTMUTATÓ A MEZŐGAZDASÁGI-KÖRNYEZETVÉDELMI ÁGAZATHOZ A karrier útvonal 5 szakaszból
DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. A DÖK ADATAI Név: Budapest IX. Kerületi Diákönkormányzata Cím: II. A DÖK CÉLJAI megteremtse a diákok számára az iskolai közéletben való részvétel
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/ vagy 06/20/
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross utca 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990 SZOLNOK 2014. Nekünk minden gyermek fontos Szolnok Városi Óvodák A tervezés
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG JEGYZŐKÖNYV. Elnökségi ülés
JEGYZŐKÖNYV Elnökségi ülés 2017. február 22. szerda 17:00 Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Gólyatáborok 2017 - vendégünk: dr. Babos János és Geréb Tünde
ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖK
Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának 2014-es évre vonatkozó költségvetési beszámolója A költségvetés rövid ismertetése: Az Egyetem Szenátusa által jóváhagyva az ELTE HÖK 286-os
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ALELNÖK
Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának 2015-ös évre vonatkozó költségvetési beszámolója A költségvetés rövid ismertetése: Az Egyetem Szenátusa által jóváhagyva az ELTE HÖK 286-os
Közhasznúsági jelentés a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) 2011. évi tevékenységéről
Közhasznúsági jelentés a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) 2011. évi tevékenységéről A magyarországi felsőoktatási kollégiumok országos érdekképviseleti szervezete a FEKOSZ. Közhasznú
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata 3. számú melléklet A Gépészkari Hallgatói Képviselet bizottságaihoz, tisztségeihez
Témakeresés, a kutatási kérdés és a hipotézis megfogalmazása I.
Témakeresés, a kutatási kérdés és a hipotézis megfogalmazása I. A gyakorlatban megvalósuló kutatómunka elsı és egyben talán a legfontosabb lépése a kutatási téma megtalálása, és a hipotézis megfogalmazása.
Pályázati felhívás. Az ESN NUPS szekció a 2016/2017 tanévre pályázatot hirdet tisztújításra a következő Board pozíciókra:
Pályázati felhívás Az ESN NUPS szekció a 2016/2017 tanévre pályázatot hirdet tisztújításra a következő Board pozíciókra: Elnök (President), Gazdasági felelős (Treasurer), HR koordinátor, InformationTechnology
Belső jelentési rendszerek. tapasztalatai 2010. 03.05.
Belső jelentési rendszerek bevezetésének nemzetközi tapasztalatai 2010. 03.05. Dr. Lám Judit Vázlat 1. A sikeres jelentési rendszer ismérvei 2. A belső jelentési folyamat lépései 3. A belső jelentési rendszer
Emlékeztető. A Kari Hallgatói Tanács június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30
Emlékeztető A 2016. június 20-án (hétfőn) tartott üléséről. Az ülés kezdete: 19:00 Az ülés vége: 22:30 Jelen voltak: Szavazati jogú tagok: Czégényi Ákos, Fazekas Barbara, Gődér Vivien, Hadarics Réka, Kiss
Diákönkormányzat, diákjog, érdekképviselet Zalaegerszeg Városi Diákönkormányzat İriszentpéter, október 3.
Diákönkormányzat, diákjog, érdekképviselet Zalaegerszeg Városi Diákönkormányzat İriszentpéter, 2009. október 3. Kósa András László Közéletre Nevelésért Alapítvány Demokrácia Diákönkormányzat Felelıs állampolgár
ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 0564. 2011.
ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL 0564 2011. évi KÉPZÉSI TERVE Jóváhagyta: Az alapítvány Szakmai Tanácsadó Testülete 2010.11.26-án
Jegyzőkönyv. EHÖK Küldöttgyűlés június 12. (péntek) 15:00 óra, Helyszín: ELTE PPK KAZY (Budapest, Kazinczy u ) Földszint 4-es terem
Jegyzőkönyv EHÖK Küldöttgyűlés 2015. június 12. (péntek) 15:00 óra, Helyszín: ELTE PPK KAZY (Budapest, Kazinczy u. 23-27.) Földszint 4-es terem Előzetesen kiküldött napirend: 1. ELTE EHÖK Elnökének, alelnökeinek
A SZERVEZT SZERVEZETI IDENTITÁS. SZERVEZETI PROFIL. SZERVEZETI STRATÉGIA
A SZERVEZT SZERVEZETI IDENTITÁS.. SZERVEZETI STRATÉGIA 2 Szervezet neve:... 1. ALAPOK A. Szervezet neve B. Szervezet jogi háttere C. Szervezet víziója D. Szervezet missziója és célrendszere 2. TERVEK A.
Emlékeztető. Napirend előtt: A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről. Késett/előbb távozott. Kimentését kérte. Jelen volt.
Emlékeztető A GTK Hallgatói Képviselet alakuló üléséről Az ülés helye: BME Wigner Jenő Kollégium, B201 Bernáth Gábor Boros Gergő Jelen volt Késett/előbb távozott Kimentését kérte Hiányzott Az ülés ideje:
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT. Pályázat rendezvényszervező biztosi tisztségre.
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Pályázat rendezvényszervező biztosi tisztségre Góth Roland Bemutatkozás Góth Roland vagyok, 1992. november 29-én, Zalaegerszegen
Pályázati adatlap. 2. Számú Melléklet
2. Számú Melléklet Pályázati adatlap A sikeres pályázat érdekében minél részletesebben töltsd ki az adatlapot. A megadott információkkal minél precízebben próbáld megfogalmazni gondolataidat, szándékodat.
Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Program 2013-2016. Béres József
Tervezet Magyar Elektrotechnikai Egyesület Program 2013-2016 Béres József Budapest, 2013. március 8. 2. oldal Bevezetés A MEE Alapszabályának 11 11.4. Jelölés pontjának értelmében a Jelölő Bizottság által
1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés
JEGYZŐKÖNYV ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés IDŐPONT: 2014. június 2. HELYSZÍN: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar fsz. 2. terem AZ ÜLÉS KEZDETE: 15:00 ELŐZETESEN KIKÜLDÖTT NAPIRENDI PONTOK: 1. EHÖK aktualitások
Preambulum. 1.. Általános rendelkezések
Preambulum A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Hallgatói Önkormányzata a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint a Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatának figyelembevételével
Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
VINCZI ALEXANDRA. Pályázat a 2016/17. évi HÖK Választásra. NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzat
VINCZI ALEXANDRA Pályázat a 2016/17. évi HÖK Választásra NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzat Tisztelt Hallgatók! A nevem Vinczi Alexandra, harmadéves közigazgatás-szervező szakos
Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről
Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2015. január 26-án, 18:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Farkas Péter, Heincz Dániel, Hernády Gergely,