Európa terrorfenyegetettségérõl a számok tükrében
|
|
- Gabi Siposné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 76 Tálas Péter Európa terrorfenyegetettségérõl a számok tükrében Az amerikai és brit hírszerzõ szolgálatok szeptember végi közlése szerint az Európában élõ szélsõséges iszlámisták a novemberi, mumbai terrortámadás mintájára végrehajtani tervezett terrorcselekményre készültek a brit, francia, és német fõvárosban. Október közepén a szaúdi kormányzat Franciaországot figyelmeztette egy, a Maghreb al-káida nevû terrorszervezet által tervezett hasonló akció veszélyére. Október 17-én pedig egy tálib szóvivõ fenyegette meg terrortámadással Hollandiát, ha az iszlámellenes politikát folytat. E bejelentések jó alkalmat kínálnak arra, hogy az egyik legelismertebb terrorizmus-adatbázis, az amerikai Worldwide Incident Tracking System (WITS), illetve az Europolnak az Európai Unió tagállamainak bejelentései alapján összeállított Terrorism Situation and Trend Reportjának (TE-SAT) adatait felhasználva jelen elemzésben foglalkozzunk Európa elmúlt évekbeli terrorfenyegetettségével. Az amerikai bejelentés európai fogadtatása korántsem volt egyértelmû. A magyar külügyminisztérium Stratégiai Tervezési Fõosztálya október 7-i OSINT-elemzésének szerzõi jól érzékeltetik, hogy a készülõ merényletekre utaló információk értékelése országonként mennyire eltérõ biztonsági intézkedések életbe léptetését eredményezte. A hír szeptember 29-i nyilvánosságra kerülését követõ napokban több ország így az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália, Ausztria is figyelmeztette és óvatosságra intette Európába készülõ állampolgárait, az európai országok egy részében pedig növekvõ terrorfenyegetésre készültek fel a hatóságok. Az Egyesült Királyság belügyminisztériuma súlyosnak ( severe ) ítélte Nagy-Britannia terrorfenyegetettségét, amely szerint egy esetleges terrortámadás valószínûsége nagyon magas ( highly likely ). Az amerikai és brit hírekre válaszul piros pluszra emelték Franciaország fenyegetettségének mértékét is. A Franciaország terrorfenyegetettségét jelzõ rendszer egyébként már 2005 óta a legmagasabb szint alatti fokon, piros szinten állt. Svédországban is az eddigi legmagasabb szintû készültséget vezették be. Október 6-án pedig Gilles de Kerchove, az EU terrorellenes koordinátora nyilatkozatában valósnak minõsítette az Európai Unió egyes országait fenyegetõ terrorveszélyt. A német kormányzati reakciók ugyanakkor igen visszafogottak voltak, s az ország készültségi szintje is változatlan maradt. Sõt, Thomas de Maziere német belügyminiszter ennek magyarázataként azt is közölte, hogy a német hatóságok nem azonosítottak közvetlen fenyegetettségre utaló jelet. Belgiumban sem emelték a terrorfenyegetettség riasztási szintjét, így az a négyfokozatú skálán továbbra is kettes fokozatú maradt október 7-i luxem-
2 A HÓNAP TÉMÁJA 77 bourgi ülésükön pedig az uniós országok belügyminiszterei úgy döntöttek, hogy az Egyesült Államokból érkezett terrorveszély-figyelmeztetés ellenére sem egységesítik terrorfenyegetettség-értékelõ rendszereiket, mert a tagállamoknak eltérõ a fenyegetettsége. A biztonság és a biztonságpercepció természetérõl A fokozódó terrorveszélyrõl szóló amerikai figyelmeztetés eltérõ európai fogadtatása több szempontból is természetesnek tekinthetõ. Részben azért, mert a biztonság mindig a jövõrõl, az éppen aktuális tényekbõl levont feltételezésekrõl, valamint arról szól, hogy mi történik, ha nem teszünk biztonsági lépéseket, és mi történik, ha igen, vagyis hogyan hatnak a biztonsági intézkedések. Ebbõl a jövõre való irányultságból fakad, hogy a biztonságot érintõ fenyegetések is igen különbözõ módon interpretálhatók. Közösségi és egyéni szinten egyaránt. Közismert az is, hogy az államok, a nemzetek és a különféle más közösségek sok esetben egészen máshol látják egy-egy fenyegetés küszöbértékét. A felmérések szerint például az amerikaiak gyakran még ma is közvetlen és aktuális fenyegetésként tekintenek a terrorizmusra, jóllehet, jelentõs terrorcselekmény a szeptember 11-i terrortámadás óta eltelt több mint kilenc évben nem történt az Egyesült Államok területén. Úgy tûnik tehát, hogy az amerikaiak biztonságpercepciójában a terrorizmus kapcsán a szubjektív elemek (szeptember 11., illetve a média által szállított terrorizmushírek ) erõsebben hatnak, mint az objektívek (az évek óta alacsony merényletszám). A percepcionális különbség még azok esetében is szembetûnõ lehet, akik azonos területen tevékenykednek. A biztonságpolitikával foglalkozó szakértõk például világszerte gyakran kritizálják a biztonságpolitikával foglalkozó politikusokat, hogy túlreagálnak vagy éppen alulértékelnek bizonyos helyzeteket vagy problémákat. Teszik ezt szakmai meggyõzõdésbõl, de gyakran elfeledkezve arról, hogy a biztonságiasítás (szekurizáció) folyamata a legnyilvánvalóbb esetektõl eltekintve a politikus és társadalom párbeszédében dõl el. Ez pedig egészen más felelõsséget ró a politikusra, mint a szakértõre. S nem csupán azért, mert egy-egy biztonsági probléma kapcsán a politikus viszi vásárra a bõrét, hanem azért is, mert végsõ soron a politikus feladata felmérni, hogy az adott közösség szempontjából hol húzható meg a fenyegetések küszöbértéke. Más szavakkal: a politikusnak kell ismernie jobban, milyen az adott közösség szubjektív biztonságpercepciója. A szakember felelõssége csupán az, hogy láthatóvá tegye a társadalom tagjai számára a biztonsággal kapcsolatos összefüggéseket, annak érdekében, hogy az objektív és szubjektív biztonságpercepciók (a fenyegetés, illetve az attól való félelem mértéke) ne kerüljenek áthidalhatatlanul távolra a valóságtól. Terrortámadások Amerikában. Az amerikai Global Terrorism Database (GTD) amely szélesen értelmezi a terrorizmus fogalmát 140 terrorista incidenst tart számon a szeptember 12. és december 31. közötti idõszakban. Ezek közül 24 követelt áldozatot (18 halálos áldozat, 41 sebesült). A GTD szerint a 140 terrorcselekmény közül 17 az Animal Liberation Frontot (ALF), 19 az Earth Liberation Frontot, öt a Klux Klux Klant, kettõ fehér szélsõségeseket, hat egyéb kisebb szélsõséges csoportokat, 26 egyéni elkövetõket terheli. 65 esetben a tettes és a motiváció ismeretlen. (Forrás:
3 78 Éppen ennek érdekében ebben az elemzésben a szakértõi objektivitás talaján annak igyekszünk utánajárni, hogy az elmúlt években alátámasztható volt-e Európa aggodalma a terrorizmussal, ezen belül is elsõsorban a szélsõséges iszlámista terrorizmussal kapcsolatban. Vizsgálatunkhoz döntõen két forrást használunk: az Európai Rendõrségi Hivatal (Europol) 2007 óta évente kiadott EU Terrorism Situation and Trend Report (TE-SAT) címû kiadványát, illetve az amerikai Nemzeti Terrorellenes Központ (National Counterterrorism Center NCTC) Worldwide Incident Tracking System (WITS) nevû adatbázisát. A két forrás összehasonlíthatósága miatt Európa esetében a január 1. és december 31. közötti idõszakot vizsgáljuk. Bár tisztában vagyunk azzal, hogy az általunk használt forrásoktól és adatbázisoktól eltérõ terrorizmusdefiníció alapján dolgozó adatbázisok is vannak, amelyeknek az adatai számszerûen mást eredményezhetnek, a tendenciák kimutatását és megfogalmazását megítélésünk szerint ezek az eltérések nem befolyásolják lényegesen. A világ terrorfenyegetettségérõl A biztonságiasításon, szekurizáción (securization) azt a folyamatot értjük, amikor a társadalom legitim módon elfogadja valamely kérdésnek az áthelyezését a politikai szféra normál alkumechanizmusaiból a rendkívüli üzemmódba. Amikor egy politikus a biztonságot emlegeti, vagyis biztonságiasít egy kérdést, ezzel lényegében jogot formál arra, hogy bármely szükséges eszközzel éljen a fenyegetés megakadályozására. A politikusok és a nemzetközi biztonsági tanulmányokkal foglalkozó szakértõk a terrorizmust globális biztonságpolitikai kihívásnak tekintik. A biztonsági kihívásokkal kapcsolatban alapvetõen két értelemben beszélhetünk globalizációról: a probléma hatását, illetve elterjedtségének gyakoriságát tekintve. Mivel a káros anyagok kibocsátása, a globális felmelegedés Földünk és az emberiség egészét érinti, a klímát és a környezetet fenyegetõ veszélyeket globális kihívásoknak kell tekintenünk. Vannak azonban olyan kihívások és fenyegetések, melyeket nem elsõsorban mindenkire kiterjedõ hatásuk, hanem gyakori elõfordulásuk miatt nevezhetünk globálisnak. Ilyen például az illegális migráció (illegális népességmozgás), a túlnépesedés és ilyen a terrorizmus is. Ha ez utóbbi alapján kívánjuk meghatározni, hogy a terrorizmus valóban globális probléma-e, a legkézenfekvõbbnek az mutatkozik, ha megvizsgáljuk, az elmúlt években a 192 ENSZ-tagállam közül hányat érintett a terrorizmus merénylet vagy áldozat miatt. (Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy egyéb értelemben kiképzõbázis, pénzügyi forrás stb. számos más országot is érinthet a terrorizmus, de ezen országoknak a terrorizmus elleni küzdelem, s nem az adott közösség terrorfenyegetettségének szempontjából van jelentõségük.) A WITS adatbázisa szerint 2004 és 2009 között az alábbiak szerint alakult azon országok száma, ahol legalább egy terrorcselekményt elkövettek, illetve a terrorcselekmény legalább egy áldozattal járt. Mint a következõ táblázatból látható, pusztán statisztikai szempontból a terrorista merényletek alapján legfeljebb ben és 2006-ban (52 és 51%) beszélhettünk arról, hogy elterjedtségét tekintve a terrorizmus globális biztonságpolitikai probléma volt, az áldozatok száma alapján pedig még ekkor sem. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a biztonságpolitikai
4 A HÓNAP TÉMÁJA 79 Év A terrorizmus által érintett országok száma között Merénylet miatt érintett országok szakértõk és a politikusok között konszenzus van abban is, hogy a terrorizmust teljesen megszüntetni és felszámolni nem, csupán visszaszorítani lehet bizonyos korlátozott számú merénylet és áldozat kockázatával még a legbiztonságosabb országokban is számolnunk kell, akkor a szakértõi objektivitás szempontjából még inkább megkérdõjelezhetõ az az állítás, hogy a terrorizmus elterjedtségét tekintve olyannyira globális probléma, mint ahogyan azt az errõl nyilatkozó politikusok és szakemberek sokszor állítják. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a közösség szempontjából még elviselhetõ Áldozat miatt érintett országok száma % száma % Forrás: WITS mértékû kockázatot nehéz számszerûsíteni, de feltételezve, hogy évi egy vagy két cselekményt, illetve áldozatot a milliós létszámú közösségek még nem tekintenek magas kockázatú fenyegetésnek, a terrorizmus által valóban érintett országok száma tovább csökkenthetõ (a merényleteket tekintve 50 és 60, az áldozatokat tekintve pedig 60 és 70 közé). Mindez korántsem jelenti azt, hogy ne lehetne igazuk azoknak, akik a világ terrorfenyegetettségének növekedésérõl beszélnek. Ahhoz, hogy e tekintetben pontosabban lássunk, vizsgáljuk meg egy, a WITS adataiból összeállított grafikon segítségével a terro- A terrorista merényletek és halálos áldozataik számának alakulása között Forrás: WITS
5 80 A terrorcselekmények és áldozatok száma között Forrás: WITS risták által végrehajtott merényletek és e merényletek halálos áldozatai számának alakulását a világban 2004 és 2009 között. Az adatok szerint a világban elkövetett terrorista merényletek száma 2004 és 2006 között csaknem négy és félszeresére nõtt, a terrorcselekmények halálos áldozatainak száma viszont ez után, 2007-ben is növekedett (2004 és 2007 között megháromszorozódott), ezt követõen viszont, ha eltérõ mértékben is, de évrõl évre alacsonyabb mértéket mutatott. A merényletek száma között csaknem 24, a halálos áldozatok száma pedig között több mint 34 százalékkal csökkent. Fontos látnunk ugyanakkor, hogy a terrortevékenység hatékonysága, vagy másképpen fogalmazva a terrortámadások veszélyessége a merényletek és a halálos áldozatok számának emelkedésével nem növekedett. Míg az egy merényletre esõ halálos áldozatok száma 2004-ben 2,3 fõ volt, 2005 és 2009 között ez az érték 1,3 1,6 között mozgott. A terrorcselekmények és áldozataik számának 2004 és 2009 közötti változását tovább differenciálja az a diagramunk, amelyen éves bontásban adjuk meg a merényletek, a halálos áldozatok, a sebesültek, a túszok és az összes áldozat (halálos áldozat + sebesült + túsz) számának alakulását. Jól látható, hogy az adatok a túszok és ennek folytán az összes áldozat számától eltekintve, amely 2008-hoz képest 2009-ben emelkedést mutat 2007 óta az összes kategóriában folyamatosan csökkennek. Ez a sebesültek esetében 26, az összes áldozat esetében pedig 19 százalékos mérséklõdést jelent (az összes áldozat esetében a 2009-es emelkedés mellett is). Ilyen értelemben tehát figyelembe véve az összes kategória eredményeit 2007 óta egyértelmûen a világ terrorfenyegetettségének csökkenésérõl beszélhetünk. Világunk terrorfenyegetettségére vonatkozóan azonban csak akkor kapunk valóban differenciált képet, ha a fenti adatokat térségekre és országokra bontjuk le. Itt és most ezt nem tesszük meg a terrorizmus által az utóbbi években érintett összes ország esetében, csupán a legfertõzöttebbek, legfenyegetettebbek tekintetében. Írásunk terjedelmi korlátai erre nem adnak lehetõséget, ami azonban ennél is fonto-
6 A HÓNAP TÉMÁJA 81 sabb, mondanivalónk szempontjából sincs szükségünk ilyen részletes képre. Táblázatunkban a világ tíz leginkább terrorfenyegetett országának listáját állítottuk össze a terrorista merényletek, a merényletek halálos áldozatainak és sebesültjeinek, a terroristák által túszul ejtett személyek, valamint az összes áldozat száma (halálos áldozat + sebesült + túsz) alapján. Mint látható, így összesen 14 ország került be a táblázatba. A metszetben az elsõ tízbe került 14 országban hajtották végre az elmúlt hat év terrorcselekményeinek 90,3 százalékát, itt vált a terrorizmus áldozatává a merényletek halálos áldozatainak 91,6, a sebesültek 89,1, a túszok 95,2 és az összes áldozat 90,1 százaléka. Ha csupán az egyes metszetek elsõ tíz helyezettjét nézzük, az arány akkor is igen magas: a merényletek esetében 85,7, a halálos áldozatok esetében 88,3, a sebesültek esetében 86,3, a túszok esetében 93,7, az összes áldozat esetében pedig 86,7 százalék. Az is világosan kiderül, hogy elmúlt hat év terrorcselekményeinek döntõ többségét (80,4 százalékát) a Közel-Keleten és Dél- Ázsiában található, táblázatunkban szereplõ országokban követték el. E két térségben vált a terrorizmus áldozatává az összes merénylet halálos áldozatainak 77,6, a sebesültek 80,7, a túszok 87,2, az összes áldozatnak pedig a 81,6 százaléka. Vagyis a terrorista merényletek és áldozataik mindössze százalékán osztozik a világ fennmaradó része. Ha azonban A leginkább terrorfenyegetett országok a merényletek és áldozatok száma alapján között* Ország Merénylet Halott Sebesült Túsz Összes áldozat Irak (1) (1) (1) (4) (1) Nepál (6) (-) (8) (1) (2) Pakisztán (3) (3) (2) (2) (3) India (4) (4) (3) (3) (4) Afganisztán (2) (2) (4) (6) (5) Szomália (10) (5) (5) (9) (6) Thaiföld (5) (7) (6) 74 (-) (7) Kolumbia (8) (8) (10) (7) (8) Kongói Demokratikus Közt. 422 (-) (6) 802 (-) (5) (9) Oroszország (9) (10) (7) 211 (-) (10) Fülöp-szigetek (-) (-) (-) (10) (-) Szudán 309 (-) (9) 968 (-) 839 (-) (-) Izrael (7) 232 (-) (9) 6 (-) (-) Gázai övezet 978 (-) 232 (-) (-) (8) (-) Top 10 az összes %-ában 85,7% 88,3% 86,3% 93,7% 86,7% A top 10 listára felkerültek (14) az összes %-ban 90,3% 91,6% 89,1% 95,2% 90,1% Világ összes * Zárójelben a sorrendben elfoglalt helyezés. Forrás: WITS
7 82 Szomália, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Szudán okán Afrikát is az erõsen terrorfenyegetett térségekhez számítjuk (ezekre esik a merényletek 3,3, a halálos áldozatok 9,4, a sebesültek 4,5, a túszok 5,7, illetve az összes áldozat hat százaléka), akkor még ennél is kisebb arány esik a világ egyéb térségeire. Táblázatunk adataiból megállapítható az is, hogy az elmúlt hat évben leggyakrabban a világ azon térségeibõl érkeztek hírek terrorcselekményekrõl és áldozataikról, ahol nagy számban élnek muszlimok. A top 10-ben szereplõ 14 ország közül hat muszlim többségû (Irak, Pakisztán, Afganisztán, Szomália, Szudán, Gázai övezet), további kettõben pedig (Indiában és Oroszországban) tíz százalékot meghaladó a muszlimok népességen belüli aránya. Az általunk vizsgált idõszakban az említett nyolc országban követték el a terrorcselekmények 67,1 százalékát, innen került ki a halálos áldozatok 79,9, a sebesültek 73,7, s az összes áldozat 68,1 százaléka. Ez az arány tovább növekedne, ha a top 10-en kívüli muzulmán vagy jelentõs muzulmán kisebbséggel rendelkezõ országok adatait is hozzászámolnánk. Ilyen arányok mellett az európai és az amerikai átlagpolgár különösen a World Trade Center ellen, a madridi pályaudvarokon és a londoni metróban elkövetett emlékezetes terrortámadások fényében az iszlámot könnyen azonosíthatja a terrorizmussal. Aligha érdekli például, hogy a szóban forgó országok közül legalább kettõben Irakban és Afganisztánban az általunk vizsgált idõszakban lényegében háború folyt, illetve folyik ma is, ahol a külsõ szemlélõ és a média számára gyakran nehezen különíthetõ el az irreguláris hadviselés a terrorizmustól. Ezt mindenekelõtt azért fontos hangsúlyoznunk, mert 2004 és 2009 között Irakban követték el a világban végrehajtott merényletek 34,7 százalékát, innen került ki a halálos áldozatok 48,2, a sebesültek 51,2, a túszok 5,7, s az összes áldozat 40,8 százaléka. Afganisztán esetében a mutatók a következõképpen alakultak: merénylet 9,2, halálos áldozat 9,4, sebesült 6,6, túsz 2,3, összes áldozat 6,4 százalék. Vagyis a két országra együtt a világon elkövetett merényletek 43,9, a halálos áldozatok 57,6, a sebesültek 57,8, a túszok nyolc, s az összes áldozat 47,2 százaléka esik. Az átlagpolgárt aligha érdekli továbbá, hogy egyes országok területén polgárháborúk dúlnak (Szomália, Szudán, Pakisztán), ahol a szemben álló felek vagy azok egyike a terrorista módszerrel elkövetett merényleteket hadviselésszerûen alkalmazzák. Arról most nem is beszélve, hogy a világban létezõ terrorszervezetek százaléka továbbra is nemzeti szinten tevékenykedõ csoport. Európa terrorfenyegetettségérõl Az Európai Unió 27 tagállamának terrorfenyegetettségére vonatkozóan két forrásból alkothatunk képet. Az egyik a világ terrorfenyegetettsége kapcsán idézett WITSadatbázis, a másik az Európai Rendõrségi Hivatal (Europol) 2007 óta évente kiadott EU Terrorism Situation and Trend Report (TE-SAT) címû kiadványa. Az Europol a TE-SAT jelentéseket az EU terrorizmusdefiníciója és kategorizálása alapján a tagállamok által szolgáltatott adatokból és információkból állítja össze. A WITS-szel szemben a TE-SAT a terrorcselekmények esetében nem csupán a megvalósult, hanem a meghiúsított, illetve a nemzeti terrorizmusellenes intézmények tudomására jutott sikertelen akciókat is számba veszi. A jelentés a terrorcselekmények, a terror-
8 A HÓNAP TÉMÁJA 83 csoportok és a terroristák motivációi alapján öt kategóriát különböztet meg: iszlámista, szeparatista, szélsõbal, szélsõjobb és az úgynevezett single issue (egyetlen kérdés) típusú terrorizmust. Ez utóbbihoz elsõsorban a szélsõségesen radikális természetvédõket, a radikális állatjogi aktivistákat és a harcos abortuszellenzõket sorolja. A TE-SAT-jelentések nem összegzik az áldozatokat, viszont figyelemmel kísérik a terrorista tevékenységért letartóztatottak és elítéltek számát. Európa esetében a vizsgált idõszakot az összehasonlíthatóság érdekében a január 1. és december 31. közötti négy évre rövidítettük le, tekintettel arra, hogy a TE-SAT-adatbázis csak 2006 elejétõl tartja számon a terrorcselekményeket. Elõzetesen jeleznünk kell néhány lényeges eltérést a két adatbázisnak az Európai Unióra vonatkozó adatai között. Az elsõ és alighanem a legfontosabb a WITS és a TE-SAT által megadott merényletszám eltérése. Míg a WITS szerint 2006 januárja és 2009 decembere között 818 merényletet követtek el az EU 14 tagállamában, a TE-SAT ennek több mint kétszeresét, 1787 merényletet, illetve merényletkísérletet re- Megvalósult terrorcselekmények és áldozataik száma az EU tagállamaiban (2006. január december 31.) Ország Merénylet Halott Sebesült Túsz Összes áldozat Spanyolország Egyesült Királyság Görögország Franciaország Ciprus Olaszország Németország Svédország Finnország Szlovénia Ausztria Magyarország Bulgária Lettország EU összes EU a világ %-ban 1,6% 0,03% 0,21% 0,03% 0,13% Görögország, Spanyolország, Franciaország, Egyesült Királyság Görögország, Spanyolország, Franciaország, Egyesült Királyság (EU %) 96% 95% 97% 100% 97% Világ összes Forrás: WITS
9 84 Sikeres, sikertelen és megakadályozott terrorcselekmények között az Európai Unió tagállamaiban Ország Iszlámista Szeparatista Szélsõbal Szélsõjobb Single Issue Összes* Összes %-a Spanyolország Franciaország Németország ,8 Olaszország ,8 Görögország ,7 Ausztria ,8 Egyesült Királyság ,3 Magyarország ,2 Írország ,2 Portugália ,1 Dánia ,06 Lengyelország ,06 Összes Összes %-a 0,2 89 6,6 0,3 0,4 100 * Az összes kategória tartalmazza a nem azonosított motivációjú merényleteket is. Forrás: Europol TE-SAT gisztrált, azonban csupán 12 uniós tagállamban. Figyelemre méltó az is, hogy a WITS Görögországban regisztrálta a legtöbb merényletet (322), több mint tízszer többet, mint a TE-SAT (31). A merényletszám tekintetében nagy az eltérés az Egyesült Királyság esetében is a két adatbázis között (WITS 77, TE-SAT 5), de ehhez jó tudnunk, hogy az Egyesült Királyság 2007 óta nem szolgáltat adatot az Europol TE-SAT számára. A két adatbázis közötti különbséget döntõen két tényezõ okozza: egyrészt mint említettük már az, hogy a TE-SAT a sikeresek mellett a sikertelen és a megakadályozott terrorcselekményeket is regisztrálja, másrészt, hogy az adatbázisába csak azok a terrorcselekmények kerülnek, melyeket az Európai Unió egyes tagországai annak tekintenek, s jelentenek az Europolnak. Mondanivalónk szempontjából mint látjuk nincs szignifikáns jelentõsége a két adatbázis közötti különbségeknek. A WITS adatbázisa szerint az Európai Unió tagállamaiban a világban elkövetett terrorista merényleteknek csupán az 1,6 százalékát követték el az elmúlt négy évben. A 818 merényletnek 23 halálos áldozata és 313 sebesültje volt (világviszonylatban 0,03% és 0,21%). Mindössze 12 személyt ejtettek túszul (0,03%), az összes áldozat száma pedig 348 volt (0,13%). Még meglepõbb, hogy a terrorista merényletek által legfenyegetettebb négy országnak (Görögországnak, Spanyolországnak, Franciaországnak és az Egyesült Királyságnak) valamennyi kategóriában merénylet, halálos áldozat, sebesült, túsz, összes áldozat 95%-os vagy annál nagyobb mértékû a részesedése. A TE-SAT-jelentések alapján összeállított, a megvalósult, meghiúsított, illetve sikertelen merényleteket a január 1. és december 31. közötti négy év vonatkozásában összegzõ következõ táblázatunkból meglehetõsen érdekes kép alakul ki mind Európa
10 A HÓNAP TÉMÁJA 85 országonkénti terrorfenyegetettségét, mind pedig a napjainkban gyakran emlegetett iszlámista terrorizmust illetõen. A tárgyalt idõszakban a TE-SAT-jelentések szerint az Európai Unió területén 1787 terrorcselekményt regisztráltak, a világ terrorcselekményeinek hozzávetõlegesen 3,5 százalékát. A csaknem 1800 merényleten formálisan az unió 12 tagállama osztozik, de megdöbbentõen aránytalanul. Az öszszes merénylet 92 százalékát ugyanis két országban, Spanyolországban (858 48%) és Franciaországban (803 44%) követték el, illetve kísérelték meg elkövetni. Még ennél is meglepõbb, hogy ebben a négy évben mindössze négy iszlámista motivációjú terrorcselekményt regisztráltak az EU tagállamaiban (Dániában, Németországban és Olaszországban), az unión belüli összes terrorista merénylet és merényletkísérlet 0,2 százalékát. Meglepõen magas arányban szerepelnek viszont az európai terrorcselekményekben a francia és spanyol szeparatisták (87,4%) és általában a szeparatizmus. Az összes terrorcselekmény 89 százaléka ennek az irányzatnak a számláját terheli. A merényletek és merényletkísérletek fennmaradó nem egészen 11 százaléka a szélsõbaloldal (6,6%), a single issue típusú terrorizmus (0,4%), illetve a szélsõjobboldal (0,3%) között oszlik meg. Táblázatunkban nem jelöltük külön a tagállamok által egyik kategóriába sem sorolt, úgynevezett azonosítatlan motivációjú cselekményeket, amelyek aránya 3,5 százalék. A merényletekre és a merényletkísérletekre vonatkozó táblázatunkban szereplõ TE-SAT-adatok alapján a 2006 januárja és 2009 decembere közötti idõszakban az Európai Unió területén csupán Franciaország és Spanyolország volt igazán terrorfenyegetettnek tekinthetõ, s ez a két állam is döntõen a szeparatista törekvések, és nem mint azt 2001, 2004 és 2005 óta oly sokan sugallják az iszlámista terrorizmus miatt. Fontos hozzátennünk azt is, hogy A sikeres, sikertelen és megakadályozott terrorcselekmények számának alakulása között az Európai Unióban országonként és évenként Ország Spanyolország Franciaország Görögország Ausztria Magyarország Olaszország Németország Portugália Dánia Írország Lengyelország Egyesült Királyság Összes Forrás: Europol TE-SAT
11 86 Terrorista tevékenységért letartóztatottak az Európai Unió tagállamaiban, Motiváció Összes Összes %-a Iszlámista ,0 Szeparatista ,5 Szélsõbal ,8 Szélsõjobb ,0 Single issue ,2 Ismeretlen ,5 Összes letartóztatott ,0 Forrás: TE-SAT 2007 óta jelentõsen csökkent az Európai Unió területén megvalósított, illetve megkísérelt merényletek száma. A TE-SAT-jelentések szerint 2007-hez képest 2008-ban csaknem 25 százalékkal, 2009-ben az elõzõ évhez képest 33 százalékkal, vagyis két év alatt csaknem 50 százalékkal csökkent a sikeres, sikertelen és megakadályozott terrorcselekmények száma. Egy ilyen arányú csökkenést pedig gyakorlatilag az Európai Unió terrorfenyegetettségének csökkenéseként kell értelmeznünk. Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a terrorfenyegetés kapcsán érdemes megkülönböztetnünk a gyakorlati és virtuális fenyegetést. Ez utóbbin elsõsorban azoknak a fenyegetõ nyilatkozatoknak a hatását értjük, amelyeket a terrorista csoportok, illetve azok vezetõi a médián keresztül juttatnak el a célközönségükhöz. Fontos ugyanakkor jelezni, hogy például az utóbbi években az Európát megcélzó iszlámista virtuális fenyegetéseknek (üzeneteknek), miként azt adataink mutatják, szinte soha nem volt gyakorlati következményük (merénylet, merényletkísérlet). Joggal vethetõ fel a kérdés: vajon mire vezethetõ vissza a merényletek és merényletkísérletek számának elmúlt évekbeli radikális csökkenése, illetve az iszlámista terrorizmus elenyészõ részesedése az unióban megvalósult, meghiúsított és sikertelen terrorcselekmények között? A terroristák, köztük különösen az iszlámista terroristák fenyegetése lenne ennyire csekély, vagy az európai terrorelhárítás ennyire hatékony? A TE-SAT-jelentéseknek a terrorista tevékenységgel kapcsolatos letartóztatásokra vonatkozó adatai e tekintetben legalábbis ellentmondásosak. Az mindenesetre szembetûnõ, hogy 2007 óta az Európai Unió tagállamaiban több mint 30 százalékkal csökkent a terrorista tevékenységért letartóztatottak száma, s mivel csökkent a merényletek és a merényletkísérletek száma is, óhatatlanul adódik a feltevés: elsõsorban a terroristák aktivitása csökkent az EU területén. Ezt a szeparatista motivációjú terrorista csoportok esetében a merényletek és merényletkísérletek számának 44,5 százalékos csökkenése is jól bizonyítja. Az iszlámista motivációjú terrorcselekmények esetében ugyanez az adat lényegében értékelhetetlen a cselekmények elenyészõ száma (négy) miatt. Mindezzel nem kívánjuk azt állítani, hogy a virtuális fenyegetések terén ne növekedett volna az iszlámista terrorista csoportok aktivitása (fenyegetõ üzenetek, terrorista weblapok stb.). Éppen ellenkezõleg: a szélsõséges iszlámista weblapok számának növekedése, angol
12 A HÓNAP TÉMÁJA 87 nyelvû mutációik megjelenése mind arra utal, hogy e téren nagyon is aktívak. A virtuális fenyegetés erõsödéséhez azonban nagymértékben járul hozzá a fenyegetéseket közvetítõ tömegmédia is, amely gyakran képtelen vagy nem is kívánja helyi értékén kezelni az ilyen virtuális fenyegetéseket. Az iszlámista terrorizmus gyakorlati aktivitásának alakulására közvetve csupán a letartóztatottak számának alakulásából és az összes letartóztatotthoz viszonyított arányukból következtethetünk. Az elsõ pillantásra is feltûnõ, hogy az EU-tagállamokban terrorista tevékenységgel gyanúsított, letartóztatott iszlámista (775 fõ) és szeparatista (1688 fõ) motivációjú személyek aránya jelentõs eltérést mutat a hasonló motivációjú terrorcselekmények és terrorcselekmény-kísérletek arányához képest (4:1590). Míg ez utóbbi esetében 0,2:89 százalék az arány, az elõbbieknél (tehát az iszlámisták és szeparatisták tekintetében az összes letartóztatott között) 28:62,5 százalék. A jogvédõ szervezetek és az európai muszlim közösségek vezetõi ezt az aránytalanságot, valamint az iszlámisták magas arányát a terrorizmusért elítéltek között ben gyakran magyarázták a rendészeti és ügyészi szervek muszlimokkal szembeni elõítéleteivel (az unióban 2008-ban megszületett 384 bírói ítélet 50 százalékát iszlámisták, 39 százalékát pedig szeparatisták esetében hozták meg). Bizonyítékként elõszeretettel említették, hogy az uniós tagállamokban a terrorizmus vádjával indított bírósági eljárások során az iszlámista vádlottak között volt a legmagasabb a felmentések aránya ban a perbe fogott 192 iszlámista 34 százalékát (65 fõt) mentették fel, ami az összes felmentett (112 fõ) 58 százaléka. A 2010-es TE-SAT-adatok alapján azonban ez az állítás már nehezen tartható (a 2009-ben megszületett 408 bírói ítélet közül 89-et hoztak meg iszlámisták esetében, ez az összes ítélet 21,8, s 268-at szeparatisták esetében, ami az összes ítélet 65,7 százaléka). Ráadásul 2007 óta az iszlámista motivációjú terrorcselekmények gyanújával letartóztatottak száma nagyobb arányban csökkent (201-rõl 110-re, 45,3 százalékkal), mint a szeparatista társaiké (548-rõl 413-ra, 24,6 százalékkal). Miközben tehát nincs okunk megkérdõjelezni az említett elõítélet létezését, az aránytalanság egyedüli és kizárólagos magyarázataként a 2009-es évre vonatkozó adatok alapján nem tudjuk elfogadni. Figyelembe kell venni ugyanis, hogy az unió tagállamaiban a terrorista tevékenység a terrorcselekmények megtervezésénél és végrehajtásánál jóval szélesebb fogalom. Kiterjed a terrorista csoport vagy szervezet A terrorista merényletek és a terrorista tevékenységért letartóztatottak aránya motiváció szerint az Európai Unió tagállamaiban, Motiváció Összes merénylet %-a Összes letartóztatott %-a Iszlámista 0,2% 28,0% Szeparatista 89,0% 62,5% Szélsõbal 6,6% 5,8% Szélsõjobb 0,3% 3,0% Single issue 0,4% 0,2% Ismeretlen 3,5% 0,5% Összes 100,0% 100,0% Forrás: TE-SAT
13 88 vezetésére, az ilyen csoporthoz való tartozásra, illetve az ilyen csoportokkal fenntartott hazai és külföldi kapcsolatra, a terrorista szervezet vagy csoport pénzügyi és logisztikai támogatására és a terrorizmus propagálására is. A terrorista tevékenység e szélesebb értelmében pedig az iszlámista terrorizmus képviselõinek jóval nagyobbak, nemzetköziek a lehetõségeik. Az iszlámisták nagyobb arányú letartóztatása kapcsán látnunk kell azt is, hogy szeptember 11. után az európai terrorizmusellenes küzdelem kettévált. Miközben az úgynevezett nemzeti terrorizmusok elleni küzdelmet az unió tagállamai megtartották nemzeti keretek között, a komoly nemzetközi háttérrel rendelkezõ iszlámista terrorizmus elleni fellépés során szorosan együttmûködnek az Egyesült Államok terrorellenes szerveivel és intézményeivel. Ez pedig alighanem jóval hatékonyabbá teszi az ilyen típusú terrorizmussal szembeni európai fellépést is. Jelen írásnak nem feladata és célja, hogy állást foglaljon az egyes országok terrorfenyegetettségérõl. Csupán arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy ennek megállapításához a mainál jóval árnyaltabban kellene megközelíteni a problémát annak érdekében, hogy az ezzel kapcsolatos biztonságérzet szubjektív és objektív megközelítése ne szakadjon el véglegesen egymástól. Ott ugyanis, ahol ez bekövetkezik, ellehetetlenül a tények higgadt mérlegelése, s helyette homályos balsejtelmek és félelmek határozzák meg az emberek magatartását és politikusok döntését. Ahhoz, hogy az európai átlagpolgár reálisabb és differenciáltabb képet alkothasson magának a terrorizmusról, a világ, illetve saját közvetlen környezetének terrorfenyegetettségérõl, az iszlámista terrorizmusról és legfõképpen magáról az iszlámról, a média és politikai közbeszéd hosszú idõt igénylõ és tudatos átalakítására lenne szükség. Források és irodalom EU Terrorism Situation and Trend Report. Europol, Hague, 2007, 2008, 2009, NCTC Worldwide Incidents Tracking System. Global Terrorism Database. Európai terrorfenyegetés Háttéranyag. Külügyminisztérium, Stratégiai Tervezési Fõosztály, OSINT osztály, október 7. US warns Europe of persistent terror threat. Europe terror threat is real : EU counter-terrorism chief. EUbussiness, October 6, US warns Europe of persistent terror threat. EU debate on terror alert exposes lack of joint approach. EUobserver, October 8, Saudi says it warned of al-qaida threat from Yemen. Taliban Threaten Netherlands Because of Geert Wilders, Al Qaeda threatens France Because of Burqa Ban
ZMNE STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓINTÉZET ELEMZÉSEK 2010/ Budapest Pf: 181 Tel: Fax:
ZMNE STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓINTÉZET ELEMZÉSEK 2010/13 1241 Budapest Pf: 181 Tel: 432-90-92 Fax: 432-90-58 www.svki.zmne.hu Az európai terrorfenyegetettségről a számok tükrében Az amerikai Központi Hírszerző
Ahét és félmilliós Svájcban meglehetõsen
NB10_bel.qxd 2009.12.09 9:43 du. Page 85 KITEKINTÕ 85 Tálas Péter A terrorfenyegetettségrõl egy népszavazás ürügyén Ahét és félmilliós Svájcban meglehetõsen magas mintegy 22 százalék a külföldiek aránya,
A terrorfenyegetettségrõl a számok tükrében
A HÓNAP TÉMÁJA 83 Tálas Péter A terrorfenyegetettségrõl a számok tükrében Bár a politikai terrorizmus az ókortól végigkísérte az emberiség történetét, fenyegetését a nyugati világ csupán a 2001. szeptember
ZMNE STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ KÖZPONT ELEMZÉSEK 2011/7 1241 Budapest Pf: 181 Tel: 432-90-92 Fax: 432-90-58 www.svki.zmne.hu
ZMNE STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ KÖZPONT ELEMZÉSEK 2011/7 1241 Budapest Pf: 181 Tel: 432-90-92 Fax: 432-90-58 www.svki.zmne.hu A terrorfenyegetettségről a számok tükrében A világ a 2001. szeptember 11-i
ZMNE STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ KÖZPONT ELEMZÉSEK 2011/ Budapest Pf: 181 Tel: Fax:
ZMNE STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓ KÖZPONT ELEMZÉSEK 2011/7 1241 Budapest Pf: 181 Tel: 432-90-92 Fax: 432-90-58 www.svki.zmne.hu A terrorfenyegetettségről a számok tükrében A világ a 2001. szeptember 11-i
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi
NKE STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓKÖZPONT ELEMZÉSEK 2012/9 1581 Budapest Pf: 15 Tel: 432-90-92 Fax: 432-90-58 e-mail: svkk@uni-nke.
NKE STRATÉGIAI VÉDELMI KUTATÓKÖZPONT ELEMZÉSEK 2012/9 1581 Budapest Pf: 15 Tel: 432-90-92 Fax: 432-90-58 e-mail: svkk@uni-nke.hu ISSN 2063-4862 A világ terrorfenyegetettségének alakulása 2004 és 2011 között
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS
Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?
MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
L 165 I Hivatalos Lapja
Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti
Hazai és MTA-részvétel az Európai Unió 7. keretprogramjában (FP7)
Hazai és MTA-részvétel az Európai Unió 7. keretprogramjában (FP7) Tendenciák a 2012 2013. időszakban A 7. kutatási és technológiafejlesztési keretprogram az Európai Unió fő kutatásfinanszírozási eszköze.
Belső piaci eredménytábla
Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.15. COM(2015) 295 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk HU HU 1. ELŐSZÓ A 11. Európai Fejlesztési Alap
Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban
Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban A VILÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 1990 ÉS 2002 KÖZÖTT Nemzetközi turistaérkezések 1990 és 2002 között a nemzetközi turistaérkezések száma több mint másfélszeresére,
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.14. COM(2016) 652 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA) 2016., 2017., 2018., 2019. és 2020. évi kötelezettségvállalásaira, kifizetéseire,
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról
Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar
Nemzetközi vándorlás az Európai Unió országaiban
21/63 Összeállította: Központi Statisztikai hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 63. szám 21. május 26. Nemzetközi vándorlás az Európai Unió országaiban A tartalomból 1 Bevezetõ 1 Az Európai Unió országaiban
Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki
Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok
Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai
Az Európai Unió Az Unió jelmondata: In varietate concordia (magyarul: Egység a sokféleségben) Himnusza: Örömóda Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500
A magyar felsõoktatás helye Európában
Mûhely Ladányi Andor, ny. tudományos tanácsadó E-mail: ladanyi.andrea@t-online.hu A magyar felsõoktatás helye Európában E folyóirat hasábjain korábban két alkalommal is elemeztem az európai felsőoktatás
AMWAY GLOBÁLIS VÁLLALKOZÓ RIPORT 2013
AMWAY GLOBÁLIS VÁLLALKOZÓ RIPORT 2013 Bátorítani a vállalkozó szellemet megszűntetni a kudarctól való félelmet A Survey of Amway Europe, October 2013 A kutatás Adatfelvétel: Minta: Országok: Módszer: Intézet:
TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS
A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163
Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában
Medve-Bálint Gergő és Boda Zsolt: Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában ESS konferencia 2016. november 17. Az intézményi bizalom mintázatai K-Európában 1) Alacsonyabb szint, de nagyobb
Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás
Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu
Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.
2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira
Leövey Klára Gimnázium
4 Leövey Klára Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos standardizált
Szélessávú szolgáltatások: Csökken a különbség Európa legjobban és legrosszabbul teljesítő országai között
IP/08/1831 Kelt Brüsszelben, 2008. november 28-án. Szélessávú szolgáltatások: Csökken a különbség Európa legjobban és legrosszabbul teljesítő országai között A szélessávú szolgáltatások elterjedtsége továbbra
AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS
AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.6.15. COM(2018) 475 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról Európai Fejlesztési Alap (EFA): a kötelezettségvállalások,
24 Magyarország 125 660
Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült
VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és
Központi Statisztikai Hivatal
Központi Statisztikai Hivatal Korunk pestise az Európai Unióban Míg az újonnan diagnosztizált AIDS-megbetegedések száma folyamatosan csökken az Európai Unióban, addig az EuroHIV 1 adatai szerint a nyilvántartott
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 18 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály szövegértés 1 18
A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban. Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató
A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató A fenntartható gazdasági növekedés értelmezése (24) a.) Ellentmondásos megközelítésekkel
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.6.14. COM(2017) 299 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): kötelezettségvállalásokra,
Információs társadalom Magyarországon
Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Budapest, 2006. december 4. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS
Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/
Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 12. (OR. en) 9046/17 ADD 1 EF 97 ECOFIN 351 AGRIFIN 50 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN
ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN Bozsik Sándor Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar pzbozsi@uni-miskolc.hu MIRŐL LESZ SZÓ? Jelenlegi helyzetkép Adóverseny lehetséges befolyásoló tényezői Az országklaszterek
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Tematikus füzetek. Az uniós tagállamok időarányos abszorpciós teljesítménye
Az uniós tagállamok időarányos abszorpciós teljesítménye Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 Időközi kifizetések időbeni alakulása a 2007-2013-as időszakban uniós szinten... 6 Időközi kifizetések országcsoportonként....
MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)
8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.19. COM(2015) 545 final 8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A 2015. ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS HU HU Tekintettel: az Európai
Információs társadalom Magyarországon
Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Siófok, 2006. november 10. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:
Fiatal gépjárművezetők balesetei: összefüggés a balesetek típusa és helye között
Fiatal gépjárművezetők balesetei: összefüggés a balesetek típusa és helye között Prof: Dr. Holló Péter, a KTI Nonprofit Kft. tagozatvezetője, a Széchenyi István Egyetem professzora, az MTA doktora Az 1.
A változatos NUTS rendszer
Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 7. (OR. en) 13015/16 FIN 631 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 7. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
A magyarországi közbeszerzések átláthatósága
A magyarországi közbeszerzések átláthatósága Ligeti Miklós Transparency International Magyarország info@transparency.hu miklos.ligeti@transparency.hu Közbeszerzések a számok tükrében Közbeszerzések összértéke
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben
A BÚZA KERESKEDELEM FONTOSABB SZEREPLŐI 2. RÉSZ, EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁS 1. Kulcsszavak: búza, terménykereskedelem, világpiac, export, import, EU-27
Franciaország Németország Egyesült Királyság Lengyelország Románia Spanyolország Olaszország Csehország Dánia Bulgária Magyarország Svédország Litvánia Ausztria Görögország Belgium Szlovákia Hollandia
Az Európai Unió terrorfenyegetettsége a 21. század elején a TE-SAT jelentések alapján. Doktori (PhD) értekezés
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola Répási Béla Krisztián Az Európai Unió terrorfenyegetettsége a 21. század elején a TE-SAT jelentések alapján
Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban
Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Biztosításmatematikus, ONYF ESSPROS (European System of integrated Social Protection Statistics) A szociális védelem integrált európai statisztikai
A növekedés ára. A 12. Globális Visszaélési Felmérés magyarországi eredményei május
A növekedés ára A magyarországi eredményei 2012. május A felmérés paraméterei és a résztvevők kiválasztása 2011 novembere és 2012 februárja között kutatóink összesen 1758 interjút készítettek a világ 43
Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország
Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia
MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.10.8. COM(2014) 619 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről
A terrorizmusról hét évvel 9/11 után
A HÓNAP TÉMÁJA 69 Tálas Péter A terrorizmusról hét évvel 9/11 után A BBC World Service 2008. szeptember elején nyilvánosságra hozott, 23 országra és 23 ezer emberre kiterjedõ közvélemény-kutatása szerint
2015/35 STATISZTIKAI TÜKÖR
2015/35 STISZTIKAI TÜKÖR 2015. június 17. Élveszületések és termékenység az Európai Unióban Tartalom Bevezetés...1 Az élveszületések száma...1 élveszületési arányszám...1 Teljes termékenységi arányszám...2
MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE
MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 1. HAZAI SZÁLLODAI
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA Zsúgyel János egyetemi adjunktus Európa Gazdaságtana Intézet Az Európai Unió regionális politikájának történeti
IP/11/1153. EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNYNem vonzók a kezdő tanári fizetések derül ki egy jelentésből
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNYNem vonzók a kezdő tanári fizetések derül ki egy jelentésből Brüsszel, 2011. október 4. A pályakezdő pedagógusok bruttó alapfizetése csaknem valamennyi európai országban
1. cím (Saját források): millió EUR. 3. cím (Többletek, egyenlegek és kiigazítások): -537 millió EUR
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 17. (OR. en) 9586/16 BUDGET 15 MAGYARÁZÓ FELJEGYZÉS Tárgy: 2. sz. költségvetés-módosítási tervezet a 2016. évi általános költségvetéshez: a 2015-ös pénzügyi
Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon!
2013. június 15., szombat 10:51 (NAPI) Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon! Az Európai Bizottság már egy ideje egyre hangsúlyosabban forszírozza, hogy a munkát
Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 1993. december 2. 1994. március 6.
WIPO Szerzői Jogi Szerződés (2004. évi XLIX. törvény a Szellemi Tulajdon Világszervezete 1996. december 20-án, Genfben aláírt Szerzői Jogi Szerződésének, valamint Előadásokról és a Hangfelvételekről szóló
Regionális trendek integrációs kihívások az EU tagállamok kereskedelmi nyilvántartásainak jogi modellje, mint versenyképességi tényező
Regionális trendek integrációs kihívások az EU tagállamok kereskedelmi nyilvántartásainak jogi modellje, mint versenyképességi tényező Pázmándi Kinga PhD. egyetemi docens Pétervári Kinga PhD. egyetemi
Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.
Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek
57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország
57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország Az európai építési piac kilátásai 2004-2006 között Összefoglaló Készítette: Gáspár Anna, Build & Econ Stockholm, 2004. június 10-11. Gyógyulófélben
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS
XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci
A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának f bb jellemz i I. negyedévében, az ÁFSZ adatai alapján
A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának f bb jellemz i 2009. I. negyedévében, az ÁFSZ adatai alapján Röviden az egyes engedély-típusokról és a bejelentési kötelezettségr l, mely a Magyarországon
Mit tudunk az Európai Unióról? 4.rész
2009 július 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Mit értékelve tudunk az Európai Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Tájékoztatás/ismeret hiányból fakad az EU-szkepticizmus? A magyar lakosságnak vajon
JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1036 JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 30. Élıállat és Hús 2009. 47. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:
NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA
NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA 1 NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 24 ORSZÁG Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Olaszország,
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE
Belső piaci eredménytábla
Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2017) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése 2016-ban a tagállamoknak 66 új irányelvet kellett átültetniük.
EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint
Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:
A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december
A PISA 2003 vizsgálat eredményei Értékelési Központ 2004. december PISA Programme for International Students Assessment Monitorozó jellegű felmérés-sorozat Három felmért terület Szövegértés, matematika,
Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján
Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Lokalizáció daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon 2009-20011. 2009 2010 2011 Férfi Nő Össz
Környezetvédelmi Főigazgatóság
Környezetvédelmi Főigazgatóság Főbiztos: Stavros Dimas Főigazgató: Mogens Peter Carl A igazgatóság: Kommunikáció, Jogi Ügyek & Polgári Védelem B igazgatóság: A Természeti Környezet Védelme Osztály: Természetvédelem
Kérjük, válasszon nyelvet
Kérjük, válasszon nyelvet English A BESZERZÉSI LÁNC KEZDEMÉNYEZÉS MEGFELELÉSI FELMÉRÉSE - 2017 Üdvözöljük a Dedicated cég online felmérési honlapján. A webalapú eljárás garantálja a vállalat által nyújtott
Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)
Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és
1. Az államadósság alakulása az Európai Unióban
Magyarország éllovas az államadósság csökkentésében Magyarország az utóbbi két évben a jelenleg nemzetközileg is egyik leginkább figyelt mutató, az államadósság tekintetében jelentős eredményeket ért el.
A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői
A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői Johns Hopkins University 12 országra kiterjedő kutatása Nemzetközi kutató team a Johns Hopkins University Institute for Policy Studies szervezésében
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 19. Élıállat és Hús 2009. 41. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű
Lovas István: Elhallgatott hírek 20.
Lovas István: Elhallgatott hírek 20. 2015 január 21. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Elhallgatott hírek néven sorozatot indítottam azért, hogy a hazai média hallgatását vagy várható