Bedolgozói leírás. Alkotók és művészek segítése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bedolgozói leírás. Alkotók és művészek segítése"

Átírás

1 Skype: jahusc-support Bedolgozói leírás Alkotók és művészek segítése Hogy mikor, milyen tennivalók csöppenek be a JAHUSC-hoz, azt előre kiszámolni, így előre tervezni is képtelenség. Mivel magánemberek és cégek képviseletében, illetve megbízásaiban járunk el, ez a megbízó céljaitól függően eltérő lehet. A JAHUSC Zrt., nem feltétlen anyagi orientált. Jó néhány olyan eset van, amikor pusztán erkölcsi hasznunk van a tevékenységeinkből. Ez főként akkor lép fel, amikor szívességeket teszünk egymásnak, illetve önzetlen segítséggel szolgálunk másoknak. Az alkotók, és művészek pártolása, az anyagiakkal nem rendelkezőknek, bizony csak összefogottan tudunk segíteni. A mi esetünkben magyarok és japánok összefogásáról, egymás segítéséről van szó. Nagy dolgokat nem művelünk csupán, amit emberileg képesek vagyunk elvégezni azt megtesszük. A japán oldali társaink is alkotók, és művészek, akik roppantul örülnek annak, hogy hasonszőrű magyarokkal dolgozhatnak össze, egymásnak ismereteket, és egyre szélesebb körű lehetőségeket nyújtva. A bedolgozóink dolga ezen területen nem más hát, mint a japán alkotók, amatőrök és művészek segítése magyar földön. A tennivaló ettől függetlenül nem mondható egyszerűnek. 1) Olyan helyeket kell teremteni, (felkutatni, letárgyalni, előkészíteni) ahol a japán alkotók munkáit ki lehet tenni, és az illető, valamint alkotásainak ismertetését el lehet végezni. A mi esetünkben nagyon fontos a személy is. Nem lesz elég hát csupán az alkotást kihelyezni. / Amennyiben az alkotó az értékesítést is engedélyezi, az eladás rendszerint a szervező (bedolgozó) elképzelésére, és lehetőségeire van bízva. Az alkotás felett teljes szabad kezet kap. Munkájába tehát nem szól bele senki sem. 2) A kihelyezett alkotásokról, a kihelyezés időpontjakor fényképet kell készíteni, és eljuttatni a JAHUSC-hoz, hogy az alkotóhoz mihamarabb eljuthasson. Gondoljunk arra, hogy az alkotó bizonyára kíváncsi rá, hogy az alkotásai hova kerültek, ki kezeli azokat. A befogadóhelyek adatait is továbbítani kell. Előfordulhat ugyanis, hogy a japán alkotó a JAHUSC tolmácsát igénybe véve, felkeresi ( , Skype, vagy Magyarországi utazása során) a befogadót, hogy köszönetét és háláját fejezze ki. Japánban ez eléggé általános. A tiszteletet kapni és tisztelni másokat a japáni létezés alapja. Tehát valószínű, hogy nem tudják köszönet nélkül hagyni a legcsekélyebb segítséget sem. Ezt is lehetővé kell hát tudnunk tenni számukra. 3) A szervezőnek létre kell hoznia egy free Honlapot, melyen keresztül láthatóvá teszi tevékenységeit, eredményeit. Ennek adatait is át kell küldeni, hogy japán oldalról is szerkeszthető, illetve a japán nyelvűség is megoldható legyen.

2 4) Újabb bedolgozók bevonását kell tudni elérni. Erre főként azért van szükség, hogy az egész ország, vagy mit ne mondjunk a határokon túl is terjedhessen tevékenységünk, a tevékenységi területeket egymás között felosztva. Ne feledjük több százezernyi alkotást vagyunk képesek Magyarországra juttatni, a legkülönfélébb alkotói ágazatokban. Elegendően rugalmasak vagyunk ahhoz, hogy minden helyzetben és helyhez alkalmazkodni tudjunk. 5) El kell érni és lehetővé kell tenni, hogy bármely magyar alkotó is lehetőséget kapjon a Japánban történő bemutatkozáshoz. Nálunk nincsenek tagsági díjak, és egyéb fizetési kötelezettségek. A magyar alkotók teljesen szabadon és kedvük szerint élhetnek a japáni lehetőségekkel. A szervező a közös Honlapon, vagy Blogon vezeti az újonnan jelentkezőket. A közös Honlap, vagy Blog teszi lehetővé, hogy az együttes tevékenységünket teljesen automatizálni tudjuk. Mivel ezt mind két oldalon egyformán látják, szükségtelenné válik a szüntelen levezgetés, az ban történő beszámolók megírása. Az önként jelentkezők pedig a Honlapon keresztül is csatlakozási kérelmüket el tudják juttatni hozzánk. 6) Kifejezetten értékesítésre szánt alkotások is vannak. Ez esetben, mivel nincsen szükség az alkotó személyének kiemelésére, annak bemutatására, az értékesítésre alkalmas helyeket kell tudni felkutatni. Hivatalosan, vagy magánúton, ez teljesen mindegy. Áruházak, bevásárlóközpontok esetében a részvénytársaság áll a szervező háta mögött, tehát minden további nélkül és annak nevében járhat el. Japán oldalról minden alkalommal igazolva lesz tevékenységének jogossága. Amennyiben egy-egy üzlethellyel megakadna a tárgyalás, annak elérhetőségét kell csak át küldeni, és az üzlethellyel Japán oldalról is felvesszük a kapcsolatot, hogy a szervező munkáját segítsük vele. 7) Könyv írása, nyomtatása és terjesztése. Amikor összeáll egy olyan adathalmaz, mely könyvbe kötve csodálatos művé nőheti ki magát, meg kell tudni oldani annak kiadását és terjesztését mindkét oldalon. A magyar alkotók és munkáik japán nyelven és Japánban, a japán alkotók és munkái magyar nyelven és Magyarországon. A könyvben csak azon alkotók szerepelnek, akik a könyvkiadás költségeinek enyhítését is támogatják. Történelmet írunk. A célunk ezzel nem más mint, az arra érdemes alkotók és munkáik megörökítése az utókornak. Amennyiben e könyv eladhatóvá válik, akkor annak kezdeti bevétele teljes mértékben az anyagiakat áldozó alkotók pénz visszatérítésére kell áldozni. A könyv eladás számunkra nem hoz üzletet. Annyit mégis el kell tudni érni, hogy ki mennyit adott hozzá a megszületéséhez, az vissza is kaphassa azt. 8) Az alkotók helyszíni megjelenéseinek megteremtése. Ez azon alkotókra tartozik, akik személyes megjelenést tudnak, vagy akarnak eszközölni. Ez esetben a japán alkotók Magyarországi utazásait kell tudni megszervezni, és az alkotó szerepléseit előkészíteni. Kiállítások, vásárok, bemutatók létrehozása, megszervezése arra az időre, valamint az alkotóhoz illő társaság, illetve személy bemutatása, helyi kapcsolat teremtése a számára. Japán oldalon ugyanígy szervezzük meg a magyar alkotók Japánban történő személyes bemutatkozásait. Ez minden esetben fizető szolgáltatás, mellyel nyilván csak azok élnek, akik meg is tudják fizetni a hercehurcával járó kiadásokat. Egyéb leírás nincsen. A bedolgozó szervezőkészségére, és lehetőségeire épül minden további tevékenység.

3 Diák kommentár. Diák kommentárnak lenni nálunk annyit jelent, hogy gimnáziumokat, és egyetemeket, szakmunkásképzőket, és egyéb felsőoktatási intézményeket kell felkeresni, és az iskola vezetőjét rá venni arra, hogy fogadja önt, és engedje meg, hogy egy órát megtarthasson. Az óratartás lényege, hogy a japán cégek számára, melyek növekvő igényt tartanak a jól képzett magyar bedolgozókra, a jövőbeni munkaerőt toborozzon. A végzős diákok számára tartott előadáson a japán munkarendet, és a távmunka végzést kell bemutatni, annak értelmét és jelentését megtanítani. Minél több fiatalt rá kell venni arra, hogy távmunkában japán cégnek dolgozzon, mely a kezdetben teljesen kötetlen, és szabályozás mentes, a tehetségesebbeknek, és a dolgozni akaróknak mind jobb jövedelmet jelent, aminek következtében be tudják dolgozni magukat a befogadó cégekhez. Mivel a japán cégek csak aktív ( szorgos ) dolgozókat szeretnének megnyerni, a távmunkában mindenki eredmény orientálttá válik, a japán cégek pedig valóban jó munkaerőket, és megbízható munkatársakat szereznek személyükben. A már munkájukkal, szorgalmukkal igazoltaknak a japán cégek maguk fogják hát felajánlani, hogy dolgozzanak náluk, ez úttal főállásban és havi kereset mellett. A japán cégek számára ez a biztos módszer arra, hogy hosszútávon és jól dolgozó munkaerőkhöz jussanak. Az előadás megtartása után a fiatal jelentkezőket és érdeklődőket fogadja, majd a munkaerő felvétellel foglalkozó ügyvezető felé irányítja. Az ügyintéző vissza jelzi, hogy kit fogadtak sikeresen, és kit nem. A befogadottak segítsége marad a további munka, melyet az ügyintéző intésére kell elvégezni. A befogadottak tevékenységei után, mindaddig részesedést kap, amíg azok a munkakörüket teljesen megszokják és önállóvá nem válnak. Egy fiatal és kezdő munkaerő, rendszerint és előreláthatóan, havi Ft keresettel szolgál a mindenes bedolgozónak. Ha csak ezzel akarna foglalkozni, akkor 100 fiatal toborzását kell tudnia elérni ahhoz, hogy hivatalosan bejelentett és állandó munkatárssá váljon, melyet a törvényes keretek között lefektetett munkaszerződésben jelöltek szerint végezhet.

4 Kultúra manó A kultúrával való foglalkozás nem áll másból, mint klubok, szakkörök megnyitásából, melyet aztán az egyes kijelölt klubvezetők visznek tovább. A mindenes teszi le a startkövet, teszi meg a kezdeti lépéseket, ahhoz, hogy a japán kultúra iránt érdeklődők klubfoglalkozások keretében ismerkedjenek Japánnal. Japán kultúrához fűződő klubokat nem nyitunk fizetős, ettől nagy bevételt váró helyeken. Azon helységek felelnek, meg melyeket állami hivatalok, vagy magánszemélyek, esetleg kultúrházak és iskolák szolgáltatnak, adnak át számunkra. A klubtagok viszont éves tagdíjjal vehetik igénybe a klubfoglalkozásokat, melyek természetesen csak jelképes összegeket jelentenek, hogy a valóban Japánra kíváncsiak ténferegjenek benne. Ez esetben a klubvezető és a mindenes nem igazán a klubtagságból, mint inkább a tagok egyedi kívánságainak, és kéréseinek teljesítésével keresnek. Ugyanis ezen klubokban a csak Japánban beszerezhető dolgok is elérhetőek, vagy a klubtagok számára egy -egy japáni utazás, a normálistól olcsóbban intézhető. Stb. A mindenest a klubvezető hívja segítségül, amikor arra szorul. Beugróként, helyettesítőként, vagy egy-egy egyedül nehezen intézhető segítéshez. Japán napok, szabadtéri, és egyéb programok megszervezéséhez, megtartásához is a mindenest fogják hívni, ami ha értékesítések is folynak a helyszínen, akkor a szervező fogja megjelölni a mindenes napi díját, melyet a munka elvégeztével ki fizet. Egy 1 napos program, mely belépővel jár, vagy eladások is engedélyezettek, a mindenes számára minimum 10ezer Ft -tól, 50ezer Ft-ig terjedő keresetet jelent. A klub által szervezett programokból a mindenest, ki a klubot indította volt, nem lehet kihagyni. Csak abban az esetben, ha a mindenes a segítséget visszautasítja. A munkája közben érkezhet egyéb ügyintézőktől és titkároktól segítségkérő üzenet, melyeket a segítségét igénybe venni kívánók fogják részletezni önnek.

5 Ügyintéző - Kézműves termékek Hogy mikor, mely kézműves termékek kerülnek előtérbe az függ, a japán igényektől, valamint az ügyintéző személyes elképzeléseitől. Az ügyintéző rendszerint azzal foglalkozik, ami a szívéhez, vagy elképzeléseihez közelebb áll. 1) Az ügyintézőnek kézműveseket, és kézműves termékeket kell tudni találni. Hogy ezt milyen módon éri el, a saját elképzelésekre építheti. 2) Kézművesek megtalálásakor, azokkal fel kell vennie a kapcsolatot, és tárgyalást kezdeményezni, hogy a japán lehetőségeket, és kapcsolatot el fogadják. A kézművesek mind személyükkel, mind alkotásaikkal tudnak megjelenni Japánban az ügyintéző közreműködésével. A Japán megjelenést hasznosnak és érdemesnek találó kézművesek a Részvénytársasággal kötött szerződésnek megfelelően, tudják magukat képviselni, illetve képviseltetni. 3) A kézművesek, Japánban történő bemutatásához azok fényképes bemutatkozóit, valamint az alkotásokról készült jpg képeket kell le kérni. Ezek japán fordítással jelennek meg a japán oldalon. 4) A kézműves termékek esetében az ügyintéző az engedélyhez kötött, és az attól független lejárással élhet. Az engedélyhez kötés akkor válik szükségessé, amikor a kézművessel felvett kapcsolat következtében létrejött megbeszélések szerint történik a Japánban való értékesítés. Ez esetben a kézműves maga szolgáltatja saját készítésű termékeit. Az engedély mellőzése akkor lehetséges, amikor az ügyintéző általános bemutató készítését eszközöli. A Magyarországon fellelhető kézművesek, és azok termékeinek listájának elkészítéséhez, valamint annak Japán oldalon történő általános bemutatásához, nincs szükség külön a készítővel történő kapcsolatfelvétel kezdeményezésére. 5) Amely kézművessel jó kapcsolatot tud kialakítani, annak termékei be kerülnek a japán üzletekbe. Nagyobb részt bizományi értékesítések történnek, tehát a kézműveseket ezen értékesítési forma felé kell tudni terelni. Az eladatlan termékek mindenkor vissza kerülnek a készítőikhez, melyeket újabb termékekkel lehet pótolni. Ne feledje! Azon kézművesek, akik nem képesek önmagukért semmit sem tenni, azokért mi sem tehetünk semmit. Ez annyit jelent, hogy akik azt hiszik, hogy majd a termékeiket tömegesen fogják vásárolni a japánok, az téved. Csak azon kézművesek számára nyitott a japán piac, akik maguk is lépéseket eszközölnek. 6) Az ügyintézőnek létre kell hoznia egy Honlapot, melyen a tevékenysége jól látható. Ezen Honlap adatait a Részvénytársasághoz is át kell küldje, hogy közvetlen Japánból is szerkeszthető legyen. A japán kézművesek termékei és leírásai is ide kerülnek, hogy azok termékeinek Magyarországi bemutatását, illetve értékesítésének lehetőségeit keresni tudja.

6 Internet Áruház Vezető Internetes értékesítő ( Web-ügyintéző) A Részvénytársasággal kapcsolatban álló japán cégek termékeinek és szolgáltatásainak értékesítését és felkínálását magyar ügyfelek felé, az Internetes értékesítő feladata. Hogy mikor, milyen termékeket és szolgáltatásokat kell bemutatnunk a magyar közönség felé, ezt előre kiszámolni nem tudjuk. Rendkívül széles a skála, melyet felsorolni sem lenne könnyű. Az aktuálisan befutó igényeket igyekszünk hát kiszolgálni a legjobb tudásunk szerint. Amivel, ha meg vannak elégedve a japán oldalon, csak jól járhatunk. Az Internetes értékesítések után, 10% jár a webügyintézőnek. Melyet a havi Ft keresetig kell tudni felvinni, ami után teljes munkaidőben történő főállásává tudja tenni a megkezdett munkáját. 1) A webügyintézőnek kiosztott termékek és szolgáltatások számára webáruházat kell létesíteni, a szabad és kötetlen lehetőségek között. A Részvénytársaság többnyire csak a terméket és szolgáltatást adja át, magába a webfejlesztésbe nem szól bele. A webügyintéző tehát teljes szabad kezet élvez, a mikéntek felett. Hogy hol, hogyan, és milyen formába öntve adja elő a termék és szolgáltatás bemutatását, az a fantáziájára és tehetségére van bízva. A megnyitott, illetve létrehozott webáruház acount és jelszó adatait át kell küldje, hogy annak japán oldali felügyelete és szükség esetén japán nyelvesítése megoldható legyen. 2) A web-ügyintéző a vásárlásokat és megrendeléseket fogadja, majd a magyar térfélen szükséges lépéseket megteszi. A termékek és szolgáltatások közvetlen Japánból érkeznek, tehát a távolság adta nehézségeket is le kell tudni győzni. 3) Hetente egyszer köteles a vezetőjével konzultálnia. Skype: jahusc-support Ilyenkor tudja beszámolóját és észrevételeit leadni, valamint a további instrukciókat magához venni. 4) Az Internetes értékesítés nem feltétlen csak Webáruház formájában történhet. Az ettől eltérő minden nemű lehetőséget is meg kell tudni ragadni. Kinek, milyen lehetősége, illetve elképzelése születik, ez megint csak nyitott téma. A JAHUSC Zrt., rendkívül rugalmas, minden új megoldásra fogékony vállalat. Ezen rugalmassággal a web-ügyintéző élhet.

7 Reklámszaki Reklámszaki. Ez kifogyhatatlan munkakör. Első feladatként az on-line angol nyelvtanítás hirdetését, reklámozását kapja meg minden reklámszaki, melyben a hozzáállását, tevékenységét, és módszereit be tudja mutatni. / Az első feladatnak megjelölt start munka menet közben hirtelen megváltozhat, és egyre összetettebb reklámtevékenységek felé terelődhet a megbízási tevékenység. / A nyelvoktatás tandíja: heti 1 óra / havi 5000 Ft heti 2 óra / havi 8000 Ft A reklámszaki minden jelentkező diák tandíjából 1000 Ft-ot könyvelhet el saját kereseteként. Mindaddig jár az 1000 Ft/fő díj, amíg a diák a tanulmányát folytatja. Hogy a diákok mikor, mennyit utalnak át a vezető tanárhoz, azt a reklámszakinak is könyvelni kell, hogy saját keresetét kiszámolhassa, és egyeztethesse a vezető tanár által fizetségként kiutaltakkal. Maximálisan elérendő létszám: 100 fő / Ez havi Ft állandó keresetet jelent. / A reklámszakinak nem kell a diákok felügyeletével, és pesztrálgatásával foglalkozni. A maximálisan megjelölt létszám elérésével le tudta a dolgát, és átveszi a következő megbízást. Hogy milyen módszerekkel végzi reklámtevékenységét, arra külön előírás nincsen. A cél eléréséért a maga által választott módszerek engedélyezettek. 20 fő elérésével veheti át a megbízási szerződést, mely hivatalossá teszi távbedolgozói munkakörét.

8 Termékbemutató és katalógus készítő A termékbemutató és katalógus készítés, Html, PDF és odt formában állítandó elő, melyhez tetszés szerinti képi kidolgozásokat alkalmazhat. A bedolgozó által összeállított termékbemutatók kerülnek át a terjesztőkhöz, akik a katalógusokban szereplő termékek közvetítésével, értékesítésével foglalkoznak. Ezen katalógusok japán nyelvű átdolgozásához van szükség a html és az odt összeállításra. A bedolgozó által összeállított katalógusokból történő vásárlások nyereségének 10%-a képezi a keresetét. Havi Ft-ig. A termékbemutató és katalógus készítőnek a megnyerően összeállított dokumentumok készítésén túl nincsen további dolga. Az értékesítésben és annak reklámozásában nem vesz részt. Első összeállítását a Magyarországon elérhető, avagy a magyar Interneten fellelhető ajándéktárgyak katalógusba foglalása képezi, illetve amely területet számára a felelős titkár kijelöl. A katalógusnak tartalmaznia kell a termék képét, árát, méretét, és elérhetőségét. A termékbemutatónak tartalmaznia kell a termék kidolgozott és feliratozott képét, árát és annak leírását. / Kép feliratozás: a képekre kerülnek a termékek megnevezései és méretei. / A termékbemutató és katalógus összeállításához bárminemű ajándéktárgy megfelel. Függetlenül attól, hogy magyar készítésű, avagy egyéb más Európai országból való. Egyetlen kikötés van csupán: Magyarországról, illetve Magyarországon elérhető, vagyis megrendelhető lehessen. Ha menet közben kérdése van, bátran tegye fel. Idővel bele tanul abba, milyen igények szerint is kellene ezt a legjobban készíteni. Egy-egy elkészült munkáját úgy is az ügyintéző átnézi, és ha szükséges kijavítja, avagy instrukcióval jelentkezik.

9 Csoportmunka és fix bérezés A csoportban való közös erőre épülő munka kialakításának viszont komoly akadályai vannak, melyeket el kell tudni érni előbb. 1) A japán emberektől eltérően a magyarok koránt sem összetartóak. Már pedig, ha ezt ismerjük, akkor össze nem szokott emberek esetében ez előbb-utóbb veszekedésbe torkollik csak. A ki végzett többet, s ki kevesebbet méregfog növekszik csak. Ezért 1 ember, 1 ügyet, az elejétől kezdve, az ahhoz szükséges minden apró összetevővel jobb, ha egyedül végzi. A mások segítségének igénybevétele a kereset csökkenéséhez vezet. Ha ön felfedez valakit és annak termékét, majd ügyét végig kísérgeti, azon másokkal megosztatlanul egyedül keres. 2) A havi fix fizetés alapból is fel van kínálva mindenkinek. Ehhez viszont előbb bizonyítani kell, és eredményeket felmutatni. Ne feledje, távbedolgozásról van szó, ahol a japán oldalról nem láthatjuk és nem ismerhetjük az újonnan beállt embereket. Ezért ki kap havi fix fizetést és ki nem, az a hozzá állásból dől el. Nincsen megelőlegezett havi fix megjelölés. A legjobbak megkapják, s a gyengébbek mindvégig teljesítményben kénytelenek dolgozni. Ahogy az ön tevékenysége eléri a megjelölt havi Ft keresetet, a havi fix fizetés felajánlása automatikusan úgy is megtörténik, mely a havi Ft-ban meghatározott. Hogy ezt a havi fix fizetés felajánlást ki fogadja el, s ki nem, az megint csak magánjelegű lehet. Tehát a havi fix elképzelése eleve adva van. Csak élni kell vele, vagyis el kell a munkával nyerni azt. Hogy kinek mennyi munkája fekszik egy-egy ügyintézésben, az bennünket kevésbé érdekel. Mindenki azt mondhat erre, amit akar, hiszen le ellenőrizhetetlen, és különben is nincsen semminemű kötelezettség a munkaidővel kapcsolatban. Szó szerint úgy végzi hát mindenki, ahogy a kedve tartja. Illetve amennyit keresni szeretne. Ezt ugyan ki tudná havi fixben bérezni? És főként mire fel? / Úgy csinálom, ahogy akarom. Annyit foglalkozok vele, amennyit akarok. De a fizetésem legyen fix. - Ez viccnek remek. / A fix kereset elnyerésével viszont a kötelezettségek is növekszenek. Már nem úgy csinálja a bedolgozó ahogy akarja, hanem ahogy a főnöke kéri. Már nem annyit foglalkozik vele, amennyit akar, hanem a napi 8 órás, vagyis a teljes munkaidőt le kell dolgozza. A teljes munkaidőben dolgozónak mi előtt el kezdené az egy napi munkáját, be kell jelentkeznie a Skype-ba, és a napi munka megkezdése előtt a főnöke útmutatásait át kell vennie. Mikor pedig végzett a napi munkával, ismételten be kell jelentkeznie és a főnökének le adni a napi jelentéseit.... Vagyis tényleg főállású munka. Nálunk főállásba nem veszünk fel ismeretlen embereket, csak azokat, akik magukat a munkájukon keresztül megismertettek. Vagyis, fenntartjuk azt a jogot, hogy csak a legjobb munkaerőket fogadjuk be magunkhoz. Az illető eredményessége pedig egy fajta garancia arra, hogy kiváló munkaerőt nyerünk a személyében. Mutassa meg, hogy ön is ezen munkaerőkhöz tartozik és igényei minden további nélkül teljesülnek. A Részvénytársaság is örül mindig annak, ha valakinek már havi fixet adhat. Ha van ambíciója és tetszik is amivel éppen foglalkoznia kell, akkor az eredményesség is biztosított. Bizonyára össze fog jönni mindaz, amire vágyik.

10 Tisztában vagyunk azzal, hogy a távmunka sokaknak ismeretlen, ezért gyakorlatuk csak keveseknek van. Akik a minden napos munkába járást szokták meg, havi X összegért, az bizalmatlanul tekint minden teljesítménybéres bedolgozásra. Viszont gondol-e valaki arra, hogy ez a bizalmatlanság kölcsönös kell legyen? A bedolgozó attól tart, hogy nem fizetik ki tisztességesen. A munkáltató viszont attól tart, hogy a bedolgozó nem végzi el a munkáját tisztességesen. A távbedolgozásnak tehát vannak előnyei és hátrányai. Előnye: Normák, teljesítmény meghatározások, munkaidő beosztások nélkül, abszolút szabad és önálló munkakör. Hátránya: Aki eredmény felmutatása nélkül bért követel, annak csalódnia kell. Jelentések bemutatók készítése és azok határideje: A jelentéseket HTML-ben kell el készíteni, és a hét végeztével, tehát pénteken le adni a csoportvezetőnek, illetve a közvetlen felettesnek. A csoportvezetőknek sincs módjuk arra, hogy péntektől hamarabb, vagy attól eltérő napon továbbítsák ezen jelentéseket, mivel a japán központ csak a megjelölt napon fogad küldeményeket. A hét bármely napján, össze-vissza érkező jelentések nem kerülnek regisztrációra. Felesleges küldéssé válik csak. A jelentésekbe lehet beszerkeszteni a héten felgyülemlő kérdéseket. A bemutatókat JPG és PNG formában kell elkészíteni, és péntekenként a csoportvezető felé továbbítani. A csoportvezető ezen bemutatókat rendszerezi, összegyűjti, ellenőrzi, és továbbítja a központ felé. Munkabeosztási formák: A bedolgozó csak abban a megyében fejtheti ki tevékenységét, melyben lakik. Attól, hogy egy csoportba be lett sorolva, bármi mással is szabadon foglalkozhat. A csoportbeosztás csupán irányelv, mely nem skatulyáz be senkit sem. Termékközvetítés: A cég tevékenységébe illő gyártó megkeresése -ban, vagy Skype-n. Amennyiben a gyártó érdemesnek és hasznosnak tud találni a termékei értékesítésére Japán piacot, és ez irányban érdeklődést mutat, el kell készíteni a termékbemutatót egyetlen Jpg fáljban. A jpg fáljnak tartalmaznia kell a gyártó adatait, annak webcímét, a termék fotóját, valamint a bedolgozó nevét, csoport megjelöléssel. Mi után a bedolgozó által készített termékbemutató meg érkezett a központba, a termékgyártót meg kell kérni arra, hogy jelentkezzen be a Skype: jahusc-support -ba, ahol a továbbiakat JAHUSC cégvezetőjével tárgyalja le. A termékközvetítőnek ez után már nincs több tennivalója. Kivéve ha a gyártó, vagy a cégvezető a közreműködését kéri. Ahogy át került az ügy a japán oldalra, onnantól kezdve már a japán üzletkötők hatáskörébe kerül. A bedolgozó nem adhat ki szerződést, és nem kezdeményezheti termékminta Japánba való kiküldését. Csak azon termékekből érkezhet Japánba minta, melyeket a gyártó és a cégvezető egymás között letisztázott, valamint az szükségesnek találtatik. Alaphelyzetben nincsen szükség termékmintára, mind addig, amíg a japán oldali előkészületek, elegendő mértékben meg nem történnek. Ez áll a gyártó, japán nyelvű bemutatásából, a termék japán nyelvű leírásából, és az érdeklődések felméréséből. A japán üzletkötő jelentései adják, a termékkel kapcsolatos további tennivalókat, illetve a szükséges lépéseket, melyek érdeklődés jelentkezése esetén a termékminta bekéréséhez vezet.

11 A termékminta Japánba történő megérkezésekor, azt a japán ügyintéző veszi át, és a tehetségéhez, valamint a lehetőségekhez mérten igyekszik megrendelőket keresni rá, annak kézzel fogható bemutatásával. Hogy mely termék kerül kiállítóterembe, avagy bemutatóra és vásárokra, azt az ügyintéző önállóan dönti el, illetve intézi. A bemutatók után a mintatermékek be kerülnek olyan üzletekbe, melyek szintén bemutatóanyagként helyezik ki üzleteikbe, hogy vizuálisan vonzzák vele a vásárlókat, avagy megrendelőket. Ez esetben minden megrendelés készpénzes. A japán ügyfelek által megrendelt magyar termékeket csak akkor kell el kezdeni legyártani és Japánba le szállítani, ha annak ellenértéke megérkezett a gyártó címére. A mintatermékekkel történő üzletkötések minden esetben előre fizető, készpénzes megrendelés formájában folynak. A szállítási költségeket, valamint VÁM költségeket a megrendelő állja. Mindentől függetlenül, azon termékek, melyek 6 hónap után sem találnak gazdára a szigetországban, visszakerülnek a gyártóhoz. Nem minden termékhez van szükség mintadarabra, bemutató darabra. Ezen termékek az Interneten kerülnek bemutatásra, illetve ha a japán ügyintéző úgy látja jónak, fel kerülnek a webáruházakba. Az termék iránti érdeklődések fel keltése kifejezetten a neten történik hát. Ez esetben a gyártó akkor kap visszajelzést, ha a japán oldalon érdeklődés mutatkozik a termék, vagy a gyártó iránt. Ez lehet, hogy nagyon lassú folyamat egy-egy termék megismertetéséhez és közismertté tételéhez, de abszolút biztonságos, mely semminemű kiadással nem jár a gyártó részéről. Magyar termékek Japánban Termék-előállítással foglalkozók számára ad kiváló lehetőséget a Japánban való bemutatkozásra, a Japán Magyar Szolgáltatói Hivatal, Tokyo-i irodája. Az iroda elsődleges feladata a magyar termékek ismertté tétele a szigetországban. Kiállításokon és vásárokon mutatja be mindazon termékeket, melyeket a magyar termelők eme távolkeleti országban is érdemesnek találnak bemutatni, és megismertetni. Mivel ezen termékek a bemutatókon vesznek részt, értékesítésük csak külön engedéllyel történhet. A kiállítások során előfordul, hogy a bemutatott termékeket, melyek csupán mintatermékeknek minősülnek, a japán közönség megkívánja, és vásárlási igényekkel lépnek elő. Ilyen esetekben csak azon termékek jutnak japán kézbe, melyekre a készítőik engedélyt adtak. A bemutató termékek 6 hónapon át kerülnek a nyilvánosság elé, melyek a futam idő után visszakerülnek készítőikhez. A bemutatótermékek feladata a kézzelfoghatóság, melynek értelmében meghibásodással, elkoszolódással is számolni kell. Mint ahogy azzal is, hogy a bemutatók során fokozott érdeklődés mutatkozhat, amely megrendeléseket vált ki. Ennek érdekében a Japánba küldött mintatermék mellé érdemes a mennyiségi mértékeket megadni, hogy a túlzott, erőn felüli megrendeléseket elkerülhessük. Vonzást kiváltó termékek esetében, ügyintézőnk felkeresi a termelőt, és a Japánban történő disztribúció lehetőségeiről tájékoztatja. A kiállítások során nem csak a termék, de annak készítője, alkotója is bemutatásra kerül. Vállalkozások, cégek esetében a cégbemutató kerül a közönség elé. A személyes, illetve cégbemutatókat a magyar félnek kell elkészítenie, melyek változtatás nélkül, japán nyelvi fordítással lesznek ellátva.

12 A Japánban történő bemutatkozás, valamint az azzal járó ügyintézések ( kiállításszervezés, plakát, és reklámtábla, prospektus, szállítás, felügyelet...) a magyar fél részéről semmi nemű kiadással nem jár. Ezen, Japánon belüli kiadásokat teljes mértékben a JAHUSC Zrt. fedezi. A JAHUSC Zrt. minden esetben a gyártó által megjelölt árat biztosítja, illetve fizeti meg a gyártó felé. Ez alól csak az a termék kivétel, melyet a gyártóval egyeztetni tudott az árváltozást illetően. A mintatermékek rendszerint nem kerülnek értékesítésre. Céljuk, hogy a vásárlók ne látatlanban, vagy puszta képek után rendeljenek. A mintatermék alapján történik a megrendelés fogadása, mind magán, mind viszonteladói téren. Ez esetben a megrendelések készpénzben történnek. A megrendelő tehát előre fizet a termékért, melyet a JAHUSC Zrt. 50%-osan továbbit a gyártó felé. A gyártó csak ezen ellenérték megérkezését követően köteles a termék legyártására és a JAHUSC Zrt. által megadott címre történő postázására. A szállítási és VÁM költség a megrendelőt terheli, mely a hátramaradt 50%-os kifizetéshez társul. Megrendelés esetén a gyártó közvetlen a japán megrendelő címére postázza ki a terméket. Ennek számláját a JAHUSC Zrt. felé továbbítja. Tehát a csomag a megrendelőhöz, a számla a Részvénytársasághoz. Japánon belül, így a japán ügyfelek felé a Részvénytársaság számláz. Szervezői munka: Programok, fellépések, kiállítások, vásárok és erőforrás szervezések jellemzik tevékenységét.

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24 Japán és Magyarország közötti Divat bedolgozói leírás Alaptevékenység: Olyan emberek megtalálása és azokkal történő kapcsolat felvétele, valamint kapcsolattartása, akik amatőr, hobbi, vagy profi szinten készítenek gyerek, női és férfi ruhákat. Ugyanígy a ruhakiegészítők, mint cipő, sapka, kalap, bizsu, nyaklánc, karkötő, kitűző stb. gyártóinak megtalálása. Ezen személyeknek a Japánban történő divatbemutatókról, és azok céljairól tájékoztatni, valamint rá beszélni őket arra, hogy saját alkotásaikkal szálljanak be ebbe a remek nemzetközi mókába. A divatbemutató célja : A magyar amatőr és profi ruhakészítők, valamint azok alkotásainak bemutatása Japánban. A magyarok által készített ruhákba japán manökenek bújnak, és mutatják be mind szélesebb kőrben ezen remek kis alkotásokat. Később ugyanezt Magyarországon is meg kell tudni valósítani, ahol japán divattervezők alkotásait mutatják be magyar manökenek. Mind két esetben a még kezdő, tanuló, vagy amatőr tervezők, és készítők előre lépését igyekezzük megteremteni ezzel. Üzleti oldal: Alaphelyzetben a készítők bármilyen alkotással be tudnak nevezni, melyeket saját költségükre kell eljuttassanak Japánba. A divatbemutatók végeztével ezen alkotások visszakerülnek az alkotóikhoz. Amennyiben az alkotó bele egyezik, illetve kéri a termékei Japánban történő értékesítését, abban az esetben ezen termékek ki kerülnek a japán üzletekbe. A sikeresen értékesítettek után a JAHUSC Zrt. 25%+Áfa részt von le. A 6 hónap után eladatlan termékek visszakerülnek a készítőikhez, akik más jellegű, újabb termékkel pótolhatják azt. A magyar divatelemek készítői mellett, a bedolgozó a japán divatelemek készítőinek Magyarországi pesztrálgatását is el kell tudnia végezni, ami a japán készítők alkotásainak Magyarországon való terjesztését, értékesítési lehetőségeinek félkutatását jelenti. A bedolgozó keresetet a két országban történő eladások képezik, melyet a havi 150ezer Ft-os szintig kell tudni felvinni.

25 MUNKAKÖRI LEÍRÁS / Felelős ügyintéző / Általános előírások: A hivatalon belüli szervezeti egység: Vállalat szervezési hivatal A munkakör megnevezése: Felelős ügyintéző A megbízói munkakört betöltő: A munkáltatói jogok gyakorlója: Kiliti Joruto ügyvezető igazgató Közvetlen felettese: Személyes titkár Hivatalvezető Helyettesíti: Kiliti Yoko Munkakör célja: A Részvénytársasághoz tartozó távbedolgozók teljes körű felügyelete és a munkaerő fejlesztés. A bedolgozók munkakiosztásának ellátása, valamint feladataik tervezése. Munkaköri feladatok: Vállalatirányítás. Adminisztrációs feladatok teljes körű ellátása. A beosztottakkal való rendszeres kapcsolattartás. A cégvezető munkájának segítése. Ügyfelek fogadása és kiszolgálása. Hivatali ügyek ügyintézése.

26 Ennek keretében: A vállalatvezető által érkező utasítások és feladatok a beosztottak felé való közvetítése. A beosztottak munkavégzéseinek megszervezése, illetve annak folyamatos biztosítása. A vállalatirányítást és marketing fejlesztést elősegítő ötletek, tervek és tanácsok készítése, kidolgozása, valamint azok a vállalatvezető felé történő benyújtása. A beosztottak és tevékenységeik adminisztrálása és kereseteik ellenőrzése. A beosztottak által közvetített cégekkel történő kapcsolatfelvétel és termékeikkel, vagy szolgáltatásikkal kapcsolatos előzetes ügyintézéseinek ellátása. / Üzlet előkészítés. / A bedolgozók hetente egyszer leadott jelentéseinek egybefűzése és egységes formában történő át adása a cégvezetőnek. Érdeklődő ügyfelek fogadása és hivatalos ügyek intézése. / Engedélyek, igazolások, szerződések, számlák, VÁM és Vízum ügyintézés. / Munkaköri specifikáció: A munkakör ellátásához szükséges képesítés: legalább 3 év irodai vezető, titkárnő, könyvelő, marketing manager, gazdasági ügyintéző, igazgatási ügyintéző, cégvezető, vállalkozó, személyügyi szervező, közgazdász, vagy kereskedelmi technikus gyakorlat. A munkaköri leírás hatálya: A munkaközvetítői távbedolgozás meghatározatlan időre szól és akkor veszti érvényét, ha a hivatal egészét, vagy a szervezeti egység szervezetét érintő változás beosztásbeli vagy munkaköri változás következik be a maximálisan megjelöltek teljesülnek vagy a távmunka megszűnik. Kereseti meghatározás: A felelős ügyintéző keresetét az anyagi tranzakciók, valamint a nyereségek 10%-a képezi. Havi Ft mértékig. Ennek elérésével, a bedolgozó kérheti teljes munkaidőben való foglalkoztatását, mely havi Ft, fix kereset juttatással köttetik.

27 Munkafolyamatok: Első lépés: / Beszámoló készítés / Az Interneten, vagy közvetlen ismeretségben fellelhető gyártók felkutatása, és annak katalogizálása. Gyártó neve: Címe: Elérhetőségei: Termékek megnevezései: Honlap URL címe Termék fotók Cégbemutató Termék bemutató Ahogy ezek az adatok összeálltak, a határidőként megjelölt napon, ( a felelős ügyintéző által hetente egy alkalomra kijelölt értekezleti, avagy beszámolói nap ) kell továbbítani a vezető felé. / A megjelölt napon kívül, ne zavarjuk a vezetőket! Természetesen érthető az az érzés, hogy aki munkája során bele ütközik valamilyen nehézségbe, felvetődnek kérdések, és valamiért gyors választ szeretne vagyis, hogy ő neki azonnal kéznél kellene lennie valakinek., - de ez nincsen! A távmunkát akkor végzi jól, ha önállóságra tudja magát szoktatni. A beszámolókat hetente egyszer kell megtenni, melyekbe a menet közben felvetődött problémákat, és kérdéseket is bele tudja sűríteni. Ha olyan problémába botlik, melyet nem tud megoldani, és ez végett nem képes az önálló döntéshozatalra, akkor álljon meg, tegye félre az ügyet és a beszámoló napjáig foglalkozzon mással. A beszámolói napon aztán minden nehézségére megoldást, minden kérdésére választ kap. / Második lépés: / Japán visszajelzések fogadása / Az összeállított beszámolók, japán térfélen kerülnek bemutatásra, melyek hatására a személy, a gyártó, vagy a termék iránti érdeklődések futnak be. Ezen japán ügyfelek érdeklődéseit kell tudni kiszolgálni. Személy iránti érdeklődés esetén, az illetővel fel kell venni a kapcsolatot, és a japán érdeklődővel össze kell boronálni. Gyártó iránti érdeklődés esetén, a gyártóval fel kell venni a kapcsolatot, és a japán érdeklődővel össze hozni. / Partneri kapcsolatok kiépítése. / Termék iránti érdeklődés esetén a japán ügyfél általi igényekhez kell tudni igazítani a termék mozgásokat. Csak érdeklődés esetén szabad fel venni a gyártóval a kapcsolatot, és közölni vele a japán igényt, melyet a gyártó vagy el fogad, vagy visszautasít. A gyártóval való kapcsolat felvétel módja: Csak akkor szabad a kapcsolatot kezdeményezni, ha Japánból a termékre igény érkezik. Mivel minden ügyfélnek megvannak a maguk módszerei, melyek egymástól és a megszokottaktól eltérhetnek, a bedolgozónak először ezt kell tudomásul venni, és ehhez igazítottan tárgyalni a gyártóval. / Ne feledjük, hogy a japán üzletemberek nehezen tudják elképzelni azt, hogy a gyártóknak is lehetnek kritériumaik. Rendszerint megjelölik, mit, mennyiért, milyen feltételek mellett szeretnének megkapni. És amely gyártó ezen igényeket teljesíteni tudja, az biztos megrendelőre lel a japán kereskedőkben. Amely gyártó nem mutat rugalmasságot, a megszokottaktól eltérni egy cseppet sem hajlandóak, azok helyből kiesnek az érdeklődési körökből. Hogy ezen üzletmenetekben a kultúrából és gondolkozás különbségből fakadó ütközéseket elkerülhessük, érdemes a gyártótól előbb le kérni azon ismereteket, melyek a gyártó feltételeit és lehetőségeit világítják meg, hogy ezen ismereteket a japán ügyfelek felé is közölni lehessen. Ez esetben a japán ügyfél már eleve úgy fogja megválasztani leendő partnerét, mely a saját elképzeléseihez legközelebb álló. /

28 A gyártókkal csak a felelős ügyintéző veheti fel a kapcsolatot. A beosztottak nem, vagy a felelős ügyintéző külön utasítására. Magánszemélyek és egyéni vállalkozókat a beosztottak is minden előzetes engedély nélkül felkereshetnek és a Részvénytársaság oldalára állíthatnak. Tehetségükhöz mérten. Üzletmenet kijelölés: A fellelt gyártónak lehetősége nyílik arra, hogy az üzleti formák közül az általa leginkább elfogadottakhoz igazítsa termék értékesítését. Ezen üzletmenetek: Bemutatkozásra, figyelem felkeltésre épülő üzletmenet. / A termék bemutatásával igyekszik a japán ügyfelek érdeklődését maga felé csalogatni, melynek Japán oldalon mindenkor lehetőséget biztosítunk. / Szállítási és fizetési mód: A termékre igényt tartó japán ügyfél szabja meg. Az üzlet sikerének százalék értéke: 15% Szimpla megrendelésre épülő üzletmenet. / A termék bemutatásakor érkező készpénzes megrendelések során történő gyártási üzletmenet. / Szállítási és fizetési mód: A termékre igényt tartó japán fél készpénzes megrendeléssel fedezi mind a termék árát, mind a szállítási és VÁM költségeket. Az üzlet sikerének százalék értéke: 25% Várakozást mellőző, lépésre kész üzletmenet. / A gyártó, termékeinek Japánban történő bevezetésének és értékesítésének módját, annak lehetőségeit rugalmasan kereső üzletmenet. / Szállítási és fizetési mód: Partneri szintű kapcsolat, melyben a gyártó bizományi értékesítésre adja át a Japánban forgalmazásra szánt termékeket a japán félnek, és az értékesítések hasznán egyenlően osztozkodnak. Az üzlet sikerének százalék értéke: 65% A gyártás Japánba történő áthelyezésének üzletmenete. / A helyszínen való gyártás előnyeire építő üzletmenet. / Befektetés. / Szállítási és fizetési mód: A gyártó költségére történnek a japáni bevezetések. Az üzlet sikerének százalék értéke: 80% Harmadik lépés: Miután tisztázódtak a termékkel, árakkal és szállítás, valamint fizetési mód körüli kérdések, az ügy teljes mértékben át kerül a szállítmányozással foglalkozó felelős ügyintézőhöz. A bedolgozó itt tudta le egy-egy ügy intézését. Véget ért egy futama. Keresetét az értékesítések 10%-a képezi. Havi Ft-ig. A felelős ügyintéző viszont ezen üzletmeneteket mindvégig szemmel tartja és könyveli. Szükség esetén cselekszik, avagy közbelép.

29 MUNKAKÖRI LEÍRÁS Diák toborzó Általános előírások: A hivatalon belüli szervezeti egység: Oktatási Csoport A munkakör megnevezése: diák toborzó A munkakört betöltő: A munkáltatói jogok gyakorlója: Kiliti Joruto hivatalvezető Közvetlen felettese: Az aktuálisan kijelölt Felelős ügyintéző Munkakör célja: A japán kultúra és nyelv iránt érdeklődő emberek számára lehetőséget biztosítani arra, hogy Japánnal közvetlen kapcsolatba kerülhessenek, ami által további munkahelyeket teremthetünk velük és számukra. A nyelvtanítás során, így a nyelvtanulók körében leljük meg a legideálisabb munkatársainkat, akik a Japánban történő munkavégzésre alkalmassá válnak. Mivel a JAHUSC Zrt., nem csupán és szimplán nyelvet tanít, de az oktatások során bevezeti a tanulót a japán kultúra mélységeibe, megérteti a gondolkozási különbségeket, és bemutatja a japáni munkavégzés mikéntjeit is, ami által, a nyelvismeret mellett minden a munkavégzéshez szükséges egyéb ismereteket is át veszik a tanulók. Ezért a JAHUSC nyelviskolákban végzők, amennyiben azt igénylik, munkához is jutnak közvetlen a cégnél. Alapvetően a nyelvoktatás a képzett munkaerők japán cégnél, illetve Japánban való foglalkoztatása érdekében történik. Munkaköri feladatok: Diákok toborzása az Interneten keresztül és a valós térben. A jelentkezők informálása és beilleszkedéseinek segítése. Tandíjak kezelése. A vásárlási igények kielégítése. Ennek keretében: Free Honlapot kell megnyitni és a nyelvtanulási lehetőségre a figyelmet felhívni, valamint, a szükséges ismereteket és jelentkezés módját azon feltüntetni. Az Internetes és ingyenes hirdetőkben folyamatosan közzé kell tenni a nyelvtanulásra és ezzel együtt munkára alkalmas hirdetési szövegeket. A hirdetési és reklámanyagokat önállóan kell tudni megfogalmazni és elkészíteni. Minden hirdetőhelyen, más más reklámanyagot kell tudni produkálni. Az egyszer megfogalmazott szöveg tömeges felhasználása nem engedélyezett.

30 A tandíjak fogadását és azok továbbítását haladéktalanul kell végezni. A jelentkezők adatait, mint név, lakcím, születési dátum, , Skype és Ekiga név, a jahusc@gmail.com -ra kell át küldeni. A névsor, jelenléti ív, a befizetést és azok mértékét folyamatosan könyvelni kell a JAHUSC Zrt., által átküldött nyilvántartó lapon. A távoktatáson kívül a helyi lehetőségeket is keresni kell. Mint klubhelyiség megnyitásával, ahol a nyelv és kultúra oktatás csoportosan érhető el. A levelezőlistákon, fórumokon, és egyén kommunikációs oldalakon is meg kell jelenni, hogy közvetlen érintkezést tudjon kialakítani az esetleges érdeklődőkkel. Minden héten pénteken, de. 9:00 és 12:00 között be kell jelentkezni a Skype: jahusc-support szobába, ahol a beszámolóját elmondhatja, valamint az egyéb teendőkkel kapcsolatban a vezetővel tárgyalhat. A munkáját mindenkor a JAHUSC Zrt.-re hivatkozva végezheti, s minden nemű felelősséget arra át háríthat. A minimálisan elérendő létszám: 20 fő. Ennek elérésével válik szerződött bedolgozóvá. A maximálisan megjelölt létszám: 100 fő. Ennek elérésével válik alkalmazottá, mely havi fix bér megjelöléssel és kifizetéssel is társul. Az alkalmazottak körébe való felvétel Japánban történik, 1től, 3 évig terjedő munkaszerződéssel, melynek következtében ez idő alatt a munkáját Japánban folytatja. Elvégzi mindazokat a feladatokat, amellyel az ügyvezető, a partner irodavezető és az ügyintéző megbízza. Munkaköri specifikáció: A munkakör ellátásához szükséges képesítés: Számítógép és Internet alapismeretek. Szükséges eszközök: Internetre csatlakoztatott számítógép, fénymásoló és nyomtató. Keresettel kapcsolatos ismeretek: Fejdíjas bérezés: 1000 Ft / fő A távoktatás havi díja: heti 1 alkalomra ( 40 perces lecke ) heti 2 alkalomra 5000 Ft 8000 Ft Térben nyitott klubok esetében a tagsági díj: havi 4000 Ft Levelező tanfolyam havi díja: Ft A tandíjak és tagsági díjak befizetését az ügyintéző felé kell irányítani, aki abból a fejenként járó részt a bedolgozónak átutalja. A bedolgozónak mindaddig jár a fejdíj, amíg a tanuló a tanfolyamokat, vagy klubfoglalkozásokat látogatja, és annak díját befizeti.

31 20 diák toborzása esetében ez havi Ft-ot jelent. Míg 100 diák esetében havi Ft-ot. Csatolt kereseti lehetőségek: A diákok számára létre kell hoznia egy olyan weboldalt is, amelyen a tanulást segítő, és egyéb igények megvárásólhatóak. Mint tankönyvek, hanglemezek, segédeszközök. Klubok esetében pedig minden Japánból beszerezhető dolgok értékesítése. A diákok és klubtagok felé értékesített minden nemű árú után, 10 % jutalomban részesül. Miért van szükség jelentésre? A jelentésnek csak egyetlen célja van. A központ felé jelezni éppen mivel és hogyan foglalkozol. Aki nem készít jelentést, annak segítséget és útbaigazítást sem lehet adni. / Hiszen a jelentés nem léte = éppen nem csinálok semmit sem. / Mivel jelentést készítesz arról, hogy mikor, hol, kivel mit intéztél, meddig jutottál a rád bízottakkal, a hozzáállásod felmérhetővé válik, a kérdéseid megválaszolhatóvá. / Ugyanis ezt a kérdést is a jelentésbe kellene be írnod, mint ahogy minden felmerülő kérdésedet is. /...-ha azt akarod, hogy tudjanak rólad, hogy a munkád segíthető legyen, hogy a felmerülő kérdésidre választ kapj,...akkor le adod a heti jelentésed. ( Mert valójában csak hetente egyszer van módja mindenkinek zavarni a vezetőjét...-amikor a jelentés napja van. Tehát! Ha van kérdésed, van gondod, ha segítség kell,... - akkor azt nem tudod bármikor megkérdezni és igénybe venni, csak hetente egyszer. Nyilván mindenki azt szeretné, hogy körbe vegyék, és ha kérdése akadna, akkor arra azonnal valaki válaszolna. De ilyen válaszoló ember nálunk nincsen. Ugyanis a távmunka nem mást jelent, mint nagy fokú önállóságot. Ha megkaptad a munkát, akkor szép csendben, a saját tempódban kell végezned azt. Anélkül, hogy menet közben segítségre számíthatnál. Ezért, ha elakadsz és nem tudod megoldani magad a felmerülő gondokat, akkor arra kényszerülsz, hogy "várjál". A jelentés napjáig. És ezen a napon tudod kiadni magadból mind azt, amire kíváncsi vagy. / Nyilván vannak olyan vezetők is, akik szeretnék kihozni a maximumot a csapatból, a hozzájuk beosztottakból, ezért gyakran teszi magát elérhetővé, hogy segítsen. De ez ritka! A legtöbb vezető egyszerűen csak megjelöli a jelentés leadásának napját, és ezen a napon lesz elérhető.

32 Heti jelentés elkészítése - példa Heti jelentés Bedolgozó neve: Azonosító száma: Munkacsoport: Téma: Termék fotó Termék leírás Ára: URL Profil Alkotásai képekben URL Cégleírás Termékei: URL Szolgáltatás leírás Ára: URL Gyártó adatai: Személy fotó Személy adatai: Gyártó fotó Gyártó adatai: Szolgáltatás fotó Szolgáltató adatai: Megjegyzések: A bedolgozó ötletei, kérdései, egyéb lépései... Magánszemélyek és családi vállalkozások minden felülről jövő utasítás nélkül közvetlen is felkereshetőek. Egyéb cégek esetében várja meg, amíg annak felkeresésére utasítás érkezik.

33 Munkaajánlatok Jelentkezett nálunk egy olyan Sake (rizsbor) készítő gyár, amely szeretné felmérni a Magyarországi (és Európai) lehetőségeit. Aki foglalkozni szeretne, vagy tud vele, az jelentkezzen. / A cég ajánlatában a Japánban történő foglalkoztatás is szerepel annak, aki kepés lesz a céget képviselni Magyarországon, és a magyar piacon történő megjelenést elősegíti. - A kinti munka nem kötelező. Csak, ha igény mutatkozik rá. 1 éves munkaszerződéssel. Gyakorlatilag ugyanazt kell csinálni Japánban is, mint amit elkezdett az ügyintéző otthon, csak némi adminisztratív + munka is adódik hozzá, mint a magyar nyelvű címkék készítése, és a cég magyar nyelvű bemutatóinak készítése, valamint az ügyfelekkel történő kapcsolatteremtés Aki hosszabb időre szeretne Japánban dolgozni, annak is jó lehetőség a Sake ügyintézés, hiszen a gyártónál lehúzott 1 év után, a JAHUSC Co., Ltd. 1+1, tehát még 2 évre fogadni tudja irodai / Termék Menedzser / munkára. Itt a magyar bór és pálinka Japánban történő disztribúcióit kell tudni képviselni, és rendezni A részegeskedés ettől függetlenül kizárt. :) / A nálunk nyelvet tanulók közül a Sake üzem 2 irodai és 2 üzemi dolgozót fogad. --- Ez a japán cég magyar piacon történő megjelenését segítőkre vonatkozik. --Az, hogy valaki jól tud japánul, az még nem jelent helyből munkát. A munkáltatok ugyanis fenntartják arra a jogot, hogy a leendő munkaerőiket maguk válasszak ki...- a JAHUSC ajánlatai alapján. Tehát a nyelvtanulóink közül. Mint a Szake gyár értesítője is mutatja, általában a többi cég is ehhez hasonló igénnyel lép fel velünk szemben. Azokra lehet szükségük főként, akiket még otthon ki tudtak próbálni, vagyis a nyelvtanulás ideje alatt a választott, vagy felkínált cégekért még otthon léve tenni tudnak, avagy akarnak Szó szerint mindenkinek igazolnia kell, hogy dolgozni akar és tud is, vagyis bizonyítania is kell a leendő munkáltatója felé. A japán munkáltatok ugyanis nem kívánnak zsákba mácskát venni. Minden körülmények között biztosra akarnak menni, hogy tőlünk a legjobb, és az igényeiknek megfelelő munkaerőket kapják. A JAHUSC-ot ugyanis keményen megrójak, ha nem az igényeiknek megfelelő, valamint a japáni munkára nem elegendően kiképzett munkaerőket kínálunk. -Ki, melyik cég mellett teszi le a voksát, azért bizony még otthon kell tudni dolgozni. A japánban történő munka esetén a kereset Yen / hó A kiutazási költséget, szállást, napi egyszeri étkezést (ebéd ) biztosítunk. Munkaajánlat 2 Füstölőket gyártó céghez keresünk 4 üzletkötőt, és 2 gyári dolgozót, Japánban történő munkára, 1 éves szerződéssel. Kereset Yen / hó. A kiutazási költséget, szállást, napi egyszeri étkezést (ebéd ) biztosítjuk. A kijutáshoz még otthon kell bizonyítani. A cég termékeihez viszonteladókat, megrendelőket, értékesítési lehetőséget kell tudni teremteni. Valamint havi doboz füstölő értékesítését kell tudni megoldani. Munkaajánlat 3 Automata vízcsapokat gyártó céghez keresünk 4 üzletkötőt, és 2 gyári dolgozót, Japánban történő munkára, 1 éves szerződéssel. Kereset Yen / hó. A kiutazási költséget, szállást, napi egyszeri étkezést (ebéd ) biztosítjuk. A kijutáshoz még otthon kell bizonyítani. A cég termékeihez viszonteladókat, megrendelőket, értékesítési lehetőséget kell tudni teremteni. Valamint havi csap értékesítését kell tudni megoldani.

34 Munkaajánlat 4 Elektromos kerékpár gyártó céghez keresünk 4 üzletkötőt, és 4 gyári dolgozót, Japánban történő munkára, 1 éves szerződéssel. Kereset Yen / hó. A kiutazási költséget, szállást, napi egyszeri étkezést (ebéd ) biztosítjuk. A kijutáshoz még otthon kell bizonyítani. A cég termékeihez viszonteladókat, megrendelőket, értékesítési lehetőséget kell tudni teremteni. Valamint havi kerékpár értékesítését kell tudni megoldani. Munkaajánlat 5 Udon soba somen tésztagyártó céghez keresünk 2 üzletkötőt, és 2 gyári dolgozót, Japánban történő munkára, 1 éves szerződéssel. Kereset Yen / hó. A kiutazási költséget, szállást, napi egyszeri étkezést (ebéd ) biztosítjuk. A kijutáshoz még otthon kell bizonyítani. A cég termékeihez viszonteladókat, megrendelőket, értékesítési lehetőséget kell tudni teremteni. Valamint havi doboz értékesítését kell tudni megoldani. Munkaajánlat 6 Rovarirtókat gyártó céghez keresünk 4 üzletkötőt, és 3 gyári dolgozót, Japánban történő munkára, 1 éves szerződéssel. Kereset Yen / hó. A kiutazási költséget, szállást, napi egyszeri étkezést (ebéd ) biztosítjuk. A kijutáshoz még otthon kell bizonyítani. A cég termékeihez viszonteladókat, megrendelőket, értékesítési lehetőséget kell tudni teremteni. Valamint havi rovarirtó értékesítését kell tudni megoldani. Munkaajánlat 7 Nyomdai céghez keresünk 4 üzletkötőt, és 6 gyári dolgozót, Japánban történő munkára, 1 éves szerződéssel. Kereset Yen / hó. A kiutazási költséget, szállást, napi egyszeri étkezést (ebéd ) biztosítjuk. A kijutáshoz még otthon kell bizonyítani. Európában megjelenő könyvek, újságok és magazinok, Japánban történő kiadatását kell intézni, illetve olyan könyv, újság és magazin kiadókat találni, akik Japánban is szeretnék kiadványaikat terjeszteni. Magánemberek Japánban történő könyvkiadásainak intézése is OK. Egyetlen üzleti partner megnyerése elegendő a Japánban történő munka elnyeréséhez. Munkaajánlat 8 Japán szervezőirodához keresünk 4 üzletkötőt, és 12 színpad díszítő, hangosító, állványozó, rakodó dolgozót, Japánban történő munkára, 1 éves szerződéssel. Kereset Yen / hó. A kiutazási költséget, szállást, napi egyszeri étkezést (ebéd ) biztosítjuk. A kijutáshoz még otthon kell bizonyítani. Európai énekesek, előadóművészek, zenekarok, Japánban történő fellépéseit kell rendezni, illetve olyan előadókat felkutatni, akik a Japánban történő fellépést a szervezőirodától szeretnék kérni. Munkaajánlat 9 Utazási irodához keresünk 4 üzletkötőt, és 1 titkárnőt, Japánban történő munkára, 1 éves szerződéssel. Kereset Yen / hó. A kiutazási költséget, szállást, napi egyszeri étkezést (ebéd ) biztosítjuk. A kijutáshoz még otthon kell bizonyítani. Európai utazókat kell közvetíteni különleges utazási ajánlatokhoz.

JAHUSC / Japan Hungary Support Center Tokyo / jahusc@gmail.com M U N K A K Ö R I L E Í R Á S. Felelős ügyintéző. A megbízói munkakört betöltő:

JAHUSC / Japan Hungary Support Center Tokyo / jahusc@gmail.com M U N K A K Ö R I L E Í R Á S. Felelős ügyintéző. A megbízói munkakört betöltő: JAHUSC / Japan Hungary Support Center Tokyo / http://jahusc-suport. main.jp /magyar jahusc@gmail.com Skype: jahusc-support M U N K A K Ö R I L E Í R Á S / Felelős ügyintéző / Általános előírások: A hivatalon

Részletesebben

JAHUSC / Japan Hungary Support Center Tokyo / jahusc@gmail.com M U N K A K Ö R I L E Í R Á S. Partner és árú közvetítő. Mindenes, Ügyintéző, Titkár

JAHUSC / Japan Hungary Support Center Tokyo / jahusc@gmail.com M U N K A K Ö R I L E Í R Á S. Partner és árú közvetítő. Mindenes, Ügyintéző, Titkár JAHUSC / Japan Hungary Support Center Tokyo / http://jahusc-suport/magyar jahusc@gmail.com Skype: jahusc-support M U N K A K Ö R I L E Í R Á S / Partner és árú közvetítő / Mindenes, Ügyintéző, Titkár Általános

Részletesebben

Megbízási szerződés. név: (adószám:. ) cím: (céges kapcsolat tartó:..)

Megbízási szerződés. név: (adószám:. ) cím: (céges kapcsolat tartó:..) Megbízási szerződés A szerződést kötő felek, egyrészről: Név: Metz István ev. Székhely: 7130. Tolna, Deák F. u. 69. Adószám: 74358302-1-37 Nemzetközi adószám: HU74358302 Nyilvántartási szám: 39417096 Bankszámlaszám:

Részletesebben

GO-HUMAN. Cégbemutató. A humánerőforrás a mi szakterületünk.

GO-HUMAN. Cégbemutató. A humánerőforrás a mi szakterületünk. Cégbemutató A humánerőforrás a mi szakterületünk. MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Mi a munkaerő-kölcsönzés? A munkaerő-kölcsönzés a legelterjedtebb atipikus foglalkoztatási forma, melynek keretében a foglalkoztató

Részletesebben

EGYÉNI VÁLLALKOZÁSOK KÖNYVELÉSÉNEK ALAPJAI LECKE

EGYÉNI VÁLLALKOZÁSOK KÖNYVELÉSÉNEK ALAPJAI LECKE 11. LECKE 49 1. GYAKORLÓ FELADAT MEGOLDÁS Nagy Annamária egyéni vállalkozó, 2013. októberében indította el vállalkozását. Szeretné a kézzel készített termékeit, dekorációit értékesíteni. Heti 36 órát meghaladó

Részletesebben

8380 Hévíz, Rákóczi u. 2. e-mail: office@hevizmarketing.hu Tel.: +36 83 540 070 Fax: +36 83 540 071. Hévíz.hu médiaajánlat

8380 Hévíz, Rákóczi u. 2. e-mail: office@hevizmarketing.hu Tel.: +36 83 540 070 Fax: +36 83 540 071. Hévíz.hu médiaajánlat 8380 Hévíz, Rákóczi u. 2. e-mail: office@hevizmarketing.hu Tel.: +36 83 540 070 Fax: +36 83 540 071 Hévíz.hu médiaajánlat 2016 Miért hirdessen a Hévíz.hu-n? A Hévíz.hu weboldal Hévíz városának turisztikai

Részletesebben

0406 KÖZGAZDASÁG ÁGAZAT

0406 KÖZGAZDASÁG ÁGAZAT 0406 KÖZGAZDASÁG ÁGAZAT A képzés 4+1+1 éves A 9 12. évfolyamokon az általános műveltséget megalapozó közismereti, valamint szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatás folyik. A tanulók az érettségi

Részletesebben

Adj magadnak egy esélyt! Képzési díjmentes képzési programok felnőttek számára

Adj magadnak egy esélyt! Képzési díjmentes képzési programok felnőttek számára Adj magadnak egy esélyt! Képzési díjmentes képzési programok felnőttek számára TÁVI-02-2018 sz. Pályázat A Távoktatási Intézet (székhely: 2100 Gödöllő, Rét út 58.) pályázatot hirdet szakmai felnőttképzési

Részletesebben

Szolgáltatási szerződés

Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés Amely létrejött egyrészről: a Balaton Média és Információs Központ kapcsolattartó: telefonszáma: e-mail címe: székhely: Veszprém, Virág Benedek u.4. telefon: +36 88-326-619 tel/fax:

Részletesebben

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 I. A Magyar Vámügyi Szövetség (továbbiakban: Szövetség) adatai Elnevezése: Magyar: Angol: Német: Francia: Magyar Vámügyi Szövetség Hungarian

Részletesebben

.. (továbbiakban: Üzemeltető) (továbbiakban együttesen Felek) között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel:

.. (továbbiakban: Üzemeltető) (továbbiakban együttesen Felek) között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel: Kávézói együttműködési tervezet 1 Mely létrejött egyrészről a Másrészről a EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kastély) Cím: 2100 Gödöllő, Grassalkovich-kastély

Részletesebben

Vevőszerző rendszer kulcsrakészen

Vevőszerző rendszer kulcsrakészen Vevőszerző rendszer kulcsrakészen Szerezzen JOBB ügyfeleket! Válasszon olyan beszállítót, aki vevőket is küld a termékei mellé! Mit vár el egy Beszállító a marketing támogatás mellé? A komoly beszállítók,

Részletesebben

SZABÁLYZATOT. A szabályzat célja

SZABÁLYZATOT. A szabályzat célja Miskolci Törvényszék Elnöke 2016.El.I.D.17. A Miskolci Törvényszék Elnöke a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII.1.) IM rendelet (továbbiakban: Büsz.) 7. -ában rögzített, a tárgyaláson kívül

Részletesebben

A termékek mellett feltüntetett árak nem tartalmazzák az esetleges szállítási költséget.

A termékek mellett feltüntetett árak nem tartalmazzák az esetleges szállítási költséget. Általános Szerződési Feltételek A cég adatai: Cég neve: Major Légfék Kft. Cégjegyzékszám: 01-09-724623 Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság Adószám:13227724-2-43 Székhely és telephely: 1214 Budapest, II.

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a HKP MEDIA SERVICES Kft. (továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett, működtetett, www.hire.hu domain címen

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A pályázat kiírója Név: Zarnócz András Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Budai utca 29. Nyilvántartási szám: Pk. 60225/2006., Kecskeméti Törvényszék Adószám: 18369779103

Részletesebben

Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Diákmunka: ismerd meg jogaidat és kötelezettségeidet!

Diákmunka: ismerd meg jogaidat és kötelezettségeidet! Diákmunka: ismerd meg jogaidat és kötelezettségeidet! a jó munkahely mindnyájunknak fontos a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001

Részletesebben

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

8380 Hévíz, Rákóczi u Tel.: Fax: Hévíz.hu médiaajánlat

8380 Hévíz, Rákóczi u Tel.: Fax: Hévíz.hu médiaajánlat Hévíz.hu médiaajánlat 2017 Miért hirdessen a Hévíz.hu-n? A Hévíz.hu weboldal Hévíz városának turisztikai weboldalaként az első weboldal, amellyel a látogató találkozik, ha Hévízre keres az interneten A

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

Az ETALON Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje 2014.

Az ETALON Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje 2014. Az ETALON Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje 2014. 1. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 3 A házirend célja és feladata... 3 A házirend hatálya... 3 A házirend nyilvánossága... 3 A Házirend szabályozási

Részletesebben

Motivációs teszt válaszok, kiértékelés

Motivációs teszt válaszok, kiértékelés A tesztalany sorszáma (áldozatvállalási készség) 1 2 2 2 3 3 3 2 2 2 2 2 2 1 3 2 2 2 3 3 3 2 3 3 3 2 3 3 3 3 2 3 2 3 3 2 2 3 0 2 2 2 1 2 2 1 3 1 2 3 2 4 1 3 3 1 1 2 2 3 2 3 0 2 1 3 2 2 5 2 3 2 1 1 1 3

Részletesebben

Információk a németországi egészségügyi munkavállaláshoz

Információk a németországi egészségügyi munkavállaláshoz Információk a németországi egészségügyi munkavállaláshoz Tisztelt érdeklődő! Cégünk, a Medikwork megalapításának fő célja, hogy professzionális munkaerő közvetítésével megállítsuk, illetve lelassítsuk

Részletesebben

CIPŐBOLTI KISEGÍTÉS BUDAPESTEN

CIPŐBOLTI KISEGÍTÉS BUDAPESTEN BOLTI KISEGÍTÉS DUNAKESZIN Munkavégzés helye: Dunakeszi segítségnyújtás. Feladat: Ruhák hajtogatása, vállfázás, próbafülkézés, csipogózás. Vásárlóknak Fizetés: Bruttó 564 Ft/óra Munkaidő: 10.01-10.17 Hétfőtől

Részletesebben

Webáruház nyitás és üzemeltetés törvényi előírások és szabályozások

Webáruház nyitás és üzemeltetés törvényi előírások és szabályozások törvényi előírások és szabályozások 2011 Ez a kiadvány szabadon másolható és terjeszthető a forrás () megjelölésével. Bevezető helyett... rögtön tisztázzunk egy tévhitet: Az e-kereskedelemben történő értékesítés

Részletesebben

CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL

CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL CW7 ÖSSZEFOGLALÓ AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKRŐL A CW7 úgy döntött, hogy fejlesztéseket hajt végre a Juttatási Rendszerben, és jutalmazza Értékesítési Partnerei erőfeszítéseit, amennyire csak lehetséges. A kifizetési

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk! A Magyar Epilepszia Liga vezetősége nevében szeretettel várunk érdeklődésüket! Prof. Fogarasi András.

Tisztelt Partnerünk! A Magyar Epilepszia Liga vezetősége nevében szeretettel várunk érdeklődésüket! Prof. Fogarasi András. Tisztelt Partnerünk! 2018. tavaszán 14. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Epilepszia Liga országos kongresszusa. A korábbi évekhez hasonlóan most is az a célunk, hogy az epileptológiát és az epilepsziás

Részletesebben

Üzletszabályzat A Ré + Ré Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei

Üzletszabályzat A Ré + Ré Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei 1. Meghatározások Üzletszabályzat A Ré + Ré Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei Tartalomjegyzék 1./ Meghatározások 2./ Vállalkozás adatai 3./ Általános tudnivalók 4./ Webáruházban található

Részletesebben

Könyvelői Klub 2012. november 26. Budapest. Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője

Könyvelői Klub 2012. november 26. Budapest. Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője Könyvelői Klub 2012. november 26. Budapest Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁS, LELTÁROZÁS Leltár A számviteli törvény

Részletesebben

Bóra Adatcsere. A webes modul működésének részletesebb leírását a csatolt dokumentum tartalmazza.

Bóra Adatcsere. A webes modul működésének részletesebb leírását a csatolt dokumentum tartalmazza. Bóra Adatcsere A Bóra Adatcsere a Bóra bérprogram webes modulja, ami a http://adatcsere.globo.hu címen érhető el. Természetesen a modult szeretnénk az Önök igényei alapján tovább fejleszteni, ezért kíváncsian

Részletesebben

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás 1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás A korrupció latin eredetű szó, mely megrontást, megvesztegetést, valamilyen kártételt, rossz útra csábítást jelent. Az ún. korrupciós

Részletesebben

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek I. Általános rendelkezések 1.1. Szilágyi Zita egyéni vállalkozó (székhely: 2000

Részletesebben

A fejvadászat természetrajza. Dr. habil. Szretykó György tanszékvezető egyetemi docens

A fejvadászat természetrajza. Dr. habil. Szretykó György tanszékvezető egyetemi docens A fejvadászat természetrajza Dr. habil. Szretykó György tanszékvezető egyetemi docens A fejvadászat fogalma Hosszú múltra tekint vissza Ma: a külső forrásból történő toborzás egyik típusa Kemény G.: A

Részletesebben

III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia

III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia a tavalyi, II. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia Mutassa be cégét és termékeit fejlett nagykereskedő és gyártó cégek vezetőinek és legyen a III. Országos Nagykereskedői és Gyártói Konferencia

Részletesebben

Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Stengl Kereskedelmi és Székhely: 7632 Pécs, Júlia u. 13. IV. em. 13. Tel: 06 30 758 75 16 Fax: 06 72 520 263 Tisztelt leendő Partnerünk! Kérem, engedje meg, hogy röviden bemutassuk cégünket. A Stengl Kereskedelmi

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2451-06 Vállalkozási alapismeretek követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2451-06 Vállalkozási alapismeretek követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Az új gazdasági év tervezésénél egy vállalat marketing munkatársat kíván foglalkoztatni. A marketinges alkalmazásának feltételei során meg kell határozni a feladatokat. Fogalmazza meg a leendő

Részletesebben

Pedagógiai témájú, két féléves szakirányú, szakmódszertani képzések

Pedagógiai témájú, két féléves szakirányú, szakmódszertani képzések Pedagógiai témájú, két féléves szakirányú, szakmódszertani képzések TÁVI-05-2018 sz. Pályázat A Távoktatási Intézet (székhely: 2100 Gödöllő, Rét út 58.) pályázatot hirdet szakmai felnőttképzési programokon

Részletesebben

A teljesítésigazolásra, illetve számlabefogadásra vonatkozó egyedi kikötések

A teljesítésigazolásra, illetve számlabefogadásra vonatkozó egyedi kikötések A teljesítésigazolásra, illetve számlabefogadásra vonatkozó egyedi kikötések BGYH ZRt. számlabefogadási rend Partnereinknek a számlájukat a központi levelezési címre kell megküldeniük: 1138 Budapest, Népfürdő

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE Iskolánk a hozzánk jelentkező nyolcadikosok számára a rendes felvételi eljárás keretében felvételi vizsgát tart. A felvételi vizsga részei: - központi írásbeli felvételi

Részletesebben

Hirdetési Kézikönyv Munkaadóknak

Hirdetési Kézikönyv Munkaadóknak Hirdetési Kézikönyv Munkaadóknak 1. fejezet: Regisztráció 2. fejezet: Profil szerkesztése 3. fejezet: Hirdetésfeladás menete 4. fejezet: Hirdetések kezelése 5. fejezet: Hallgatói Pályázatok böngészése

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE Debrecen 2016. február 9. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 2. A KONZISZTÓRIUM MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 2 3. A KONZISZTÓRIUM

Részletesebben

Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat!

Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat! Honlapkészítés egyszerűen Tegyük tisztába a dolgokat! Az Internet beépült a mindennapjainkba A technikai fejlődésnek és a szélessávú Internet elterjedésének köszönhetően ma már weboldalak milliárdjai között

Részletesebben

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus PÁLYÁZAT az InfoPark Alapítványhoz A mérnöki és természettudományi tantárgyak népszerűsítése, a középiskolás tanulók egyetemekre jutásának segítése témában 3. kategória: Nyílt napok, nyílt programok szervezése

Részletesebben

Lesz egy saját weboldalunk ahol önmagát kínálja az üzlet. A regisztrációval tagsági jogosultságot szereztünk, Basic csomagnál havi 5$-os

Lesz egy saját weboldalunk ahol önmagát kínálja az üzlet. A regisztrációval tagsági jogosultságot szereztünk, Basic csomagnál havi 5$-os A Freeway To Success hasonlóan gondolkodó vállalkozók csapata, amely azért működik együtt, hogy tagjainak biztosítsa a vagyonteremtéshez szükséges eszközöket és információkat. A Freeway To üzlettulajdonosokból,

Részletesebben

APRÓHIRDETÉS felsőfokon!

APRÓHIRDETÉS felsőfokon! Tisztelt Jövőbeni Megbízó Partnerem! Szeretném megköszönni, hogy érdeklődést mutat szolgáltatásom iránt. Gondolom Ön is tapasztalta, hogy az interneten jelenleg átláthatatlan mennyiségű hirdetési oldal

Részletesebben

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért.  A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai Szolgáltatások a sikeres német-magyar üzletekért A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai www.duihk.hu Kivonat a DUIHK szolgáltatási katalógusából * * a hivatkozások a teljes katalógusra

Részletesebben

Üzleti Lehetőség: Üdülési Franchise Üzemeltetők Részére

Üzleti Lehetőség: Üdülési Franchise Üzemeltetők Részére Üzleti Lehetőség: Üdülési Franchise Üzemeltetők Részére Egy befektetési lehetőség, amelyben befektetése egy év alatt nem csak megtérül, hanem évről évre megsokszorozódik! A Holiday Magyar Country Club

Részletesebben

TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez

TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez Intézményi kérdőív Az iskola főbb adatai A. Az információs technológia

Részletesebben

Hogyan oldjuk meg a munkaerőhiányt?

Hogyan oldjuk meg a munkaerőhiányt? Hogyan oldjuk meg a munkaerőhiányt? Embereket valamely célra igyekszik megnyerni szervezni. Álláshirdetés = Reklám A felmérések tévednek! Miért? Cselekvés ösztönzői, kiváltói latin movere igéből,

Részletesebben

EGYÉNI TANÁCSADÁSI AJÁNLAT. ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK (Érvényes 2011. május 31-től)

EGYÉNI TANÁCSADÁSI AJÁNLAT. ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK (Érvényes 2011. május 31-től) EU Kompetencia EU KAPCSOLATOK TANÁCSADÁSI TEVÉKENYSÉG KAPCSOLATTEREMTÉS ÉRDEKKÉPVISELET CÉGALAPÍTÁS NÉMETORSZÁGBAN EGYÉNI TANÁCSADÁSI AJÁNLAT ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK (Érvényes 2011. május

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek 1. Bevezetés Általános szerződési feltételek Jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmazza a www.sexfashion.hu webáruházban (a továbbiakban: Webáruház) elérhető online termék értékesítési szolgáltatás

Részletesebben

Foglalási, módosítási és lemondási feltételek

Foglalási, módosítási és lemondási feltételek Foglalási, módosítási és lemondási feltételek Szállásadó: Alszeri Rönk Vendégház Őriszentpéter Alszer 27/a 9941 Telefon: 06 30 586 2226 Email: orsegironkhaz@gmail.com Vendég: Foglalást/ajánlatkérést benyújtó

Részletesebben

BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS BELSŐ ELLENŐRZÉS KÉZIRAT

BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS BELSŐ ELLENŐRZÉS KÉZIRAT InterMap Térinformatikai Tanácsadó Iroda 1037 Budapest, Viharhegyi út 19/c. Tel.: 06-1-212-2070, 06-1-214-0352, Fax: 06-1-214-0352 Honlap: www.intermap.hu, e-mail: info@intermap.hu BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Eljössz hozzánk sakkozni? Tájékoztató

Eljössz hozzánk sakkozni? Tájékoztató Eljössz hozzánk sakkozni? Persze, szívesen! Tájékoztató a választható alkalmi sakkfoglalkozásokról, bemutatókról, továbbképzésekről oktatási intézmények számára A program szervezője: Sakkmatyi Képességfejlesztő

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) az EXI International Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató

Részletesebben

Mit tehet egy mikrovállalkozás az esélyegyenlőség előmozdításáért és megéri-e neki? Gyakorlati tapasztalatok. Teremts esélyt magadnak és másoknak!

Mit tehet egy mikrovállalkozás az esélyegyenlőség előmozdításáért és megéri-e neki? Gyakorlati tapasztalatok. Teremts esélyt magadnak és másoknak! Mit tehet egy mikrovállalkozás az esélyegyenlőség előmozdításáért és megéri-e neki? Gyakorlati tapasztalatok Horváth Anna, vállalkozó 2008. június 26., Budapest Teremts esélyt magadnak és másoknak! 2 Egy

Részletesebben

ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2015. ÉVI TAVASZI SPORTPÁLYÁZATÁHOZ

ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2015. ÉVI TAVASZI SPORTPÁLYÁZATÁHOZ ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2015. ÉVI TAVASZI SPORTPÁLYÁZATÁHOZ 1. Az elszámolás szabályai A megítélt támogatásra vonatkozóan a Pályázónak elszámolási kötelezettsége van, melyért felelősséggel tartozik!

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

A nonverbális kommunikáció és a metakommunikáció A nonverbális kommunikáció jelentősége, értelmezése A nonverbális kommunikáció csatornái

A nonverbális kommunikáció és a metakommunikáció A nonverbális kommunikáció jelentősége, értelmezése A nonverbális kommunikáció csatornái 1/A Önnek egy Rt. kereskedelmi üzletkötőjével kell találkoznia, előzetesen egyeztetnie kell vele a szerződéskötés feltételeit, és a megállapodás, egyeztetés után elő kell készítenie a szerződést. Ismertesse

Részletesebben

Üzletszabályzat. A Wilson-Trading Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei. 1. Meghatározások. Tartalomjegyzék. 1.

Üzletszabályzat. A Wilson-Trading Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei. 1. Meghatározások. Tartalomjegyzék. 1. Üzletszabályzat A Wilson-Trading Kft. webáruház általános Szerződési Feltételei 1. Meghatározások Tartalomjegyzék 1./ Meghatározások 2./ Vállalkozás adatai 3./ Általános tudnivalók 4./ Webáruházban található

Részletesebben

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM (köznevelési, közérdekű iskolai közösségi szolgálat) 2012. Előzmények, célok A ÉTA szövetség, mint fogadó szervezet 2011. második félévében kezdte meg a

Részletesebben

Rendezvényszervezési forgatókönyv

Rendezvényszervezési forgatókönyv 5.sz. melléklet: Rendezvényszervezési forgatókönyv Tervezés Szakmai nap esetén: A rendezvény célja, témája A meghívottak köre: célcsoport, létszám Időpont kijelölése A helyszín kiválasztása Szervezők kiválasztása

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 10/2015. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. november 24-én 15 órai

Részletesebben

Médiaajánlat 2012. Rólunk írták. logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére

Médiaajánlat 2012. Rólunk írták. logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére Médiaajánlat 2012 logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére Rólunk írták» Szakmailag az ország leghitelesebb szervezete.» Nagyszerű szakmai rendezvények.» Gyors és rugalmas

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések

Gyakran ismételt kérdések Gyakran ismételt kérdések Fiatal Gazda pályázat 2015 Hogyan zajlik a pályázás? Felkészülés: Az ügyfeleinknek át kell gondolniuk milyen tevékenységet folytatnának, ami megfelel a pályázat előírásainak.

Részletesebben

Iránymutatás programszervezésekhez

Iránymutatás programszervezésekhez Iránymutatás programszervezésekhez I. Rész Általános rész Tisztelt Klubvezetők! Tisztelt Programszervezők! Tisztelt Nyugdíjas társak! Hasonlóan az előző évekhez, 2015 év vonatkozásában is, az Elnökség

Részletesebben

Felhasználói útmutató EUREST KFT. SEMMELWEIS EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM,

Felhasználói útmutató EUREST KFT. SEMMELWEIS EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM, Felhasználói útmutató EUREST KFT. SEMMELWEIS EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM, NEM NAPKÖZIS GYERMEKEK MENÜRENDSZERÉNEK HASZNÁLATA Tartalom Általános felhasználói ismeretek... 2 Regisztráció...

Részletesebben

AZ E-CURIA ALKALMAZÁS HASZNÁLATI FELTÉTELEI - a segítőkre irányadó változat

AZ E-CURIA ALKALMAZÁS HASZNÁLATI FELTÉTELEI - a segítőkre irányadó változat 08/07/2011 AZ E-CURIA ALKALMAZÁS HASZNÁLATI FELTÉTELEI - a segítőkre irányadó változat 1. Az e-curia olyan informatikai alkalmazás, amely lehetővé teszi az eljárási iratok elektronikus úton történő benyújtását

Részletesebben

Az eladó minden termék és szolgáltatás esetében a Gabriano Pizzéria Kft.

Az eladó minden termék és szolgáltatás esetében a Gabriano Pizzéria Kft. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: a "ÁSZF") határozzák meg a Gabriano Pizzéria Kft. (Adósz:23823981-2-17 Cg.:17-09-009177) kizárólagos tulajdonában álló és a Gabriano Pizzéria Kft.

Részletesebben

ADATKEZELSÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELSÉSI TÁJÉKOZTATÓ Az Energiaklub adatkezelési tájékoztatója weboldalak felhasználói számára Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ; (1056 Budapest, Szerb utca 17-19.; adószám: 18076592-2-41; Adatvédelmi

Részletesebben

Bruttó vagy nettó árat kell az online shopban kínált termék vonatkozásában feltüntetni?

Bruttó vagy nettó árat kell az online shopban kínált termék vonatkozásában feltüntetni? Bruttó vagy nettó árat kell az online shopban kínált termék vonatkozásában feltüntetni? Az általános árfeltüntetési szabályoknak megfelelően a webshopban kínált termékek esetében is a fogyasztó által ténylegesen

Részletesebben

A REPÜLŐ SZAKOSZTÁLY FIZETÉSI ÉS MUNKAVÉGZÉSI SZABÁLYZATA 2015

A REPÜLŐ SZAKOSZTÁLY FIZETÉSI ÉS MUNKAVÉGZÉSI SZABÁLYZATA 2015 A REPÜLŐ SZAKOSZTÁLY FIZETÉSI ÉS MUNKAVÉGZÉSI SZABÁLYZATA 2015 1. A REPÜLÉSEK DÍJTÉTELEI 1.1 Kereskedelmi ár (KÁ) Vitorla díj: 9.000 Ft/ó 5perces bevezető repülés csőrlésből: 4.000 Ft Csőrlési díj: 1.700

Részletesebben

A kerti-butor.hu elektronikus termékrendelési weboldalának Általános Szerződési Feltételei / Vásárlói Tájékoztatója

A kerti-butor.hu elektronikus termékrendelési weboldalának Általános Szerződési Feltételei / Vásárlói Tájékoztatója A kerti-butor.hu elektronikus termékrendelési weboldalának Általános Szerződési Feltételei / Vásárlói Tájékoztatója Verziószám: 1.0; Érvényes 2016. január 01-től Tartalomjegyzék: 1. Bevezető 2. Általános

Részletesebben

Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink!

Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink! Kedves Kiállítók, Leendő Támogatóink! 2019. október 3-5-ig a Bethesda Gyermekkórház szervezésében kerül megrendezésre a Magyar Gyermekorvosok Társaságának országos Nagygyűlése. A korábbi évekhez hasonlóan

Részletesebben

Információs, ügyfélszolgálati és panaszkezelési szabályzat

Információs, ügyfélszolgálati és panaszkezelési szabályzat Információs, ügyfélszolgálati és panaszkezelési szabályzat A Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Saldo Zrt.) mint a 2013. évi LXXVII. törvény szerinti

Részletesebben

Érettségire épülő szakképzés (OKJ-s képzések) a évfolyamon. o Kereskedő OKJ

Érettségire épülő szakképzés (OKJ-s képzések) a évfolyamon. o Kereskedő OKJ o Kereskedő OKJ 54 341 01 A kereskedő az áruforgalom a beszerzés, készletezés, értékesítés szervezésével foglalkozik, ellátja az adott kiskereskedelmi egység szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat,

Részletesebben

KOCKANAP Együttműködési ajánlat

KOCKANAP Együttműködési ajánlat KOCKANAP Együttműködési ajánlat 2 Tisztelt Hölgyem/Uram! Kérem engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzatának (OE NIK HÖK) szakmai rendezvényét,

Részletesebben

PROGRAM 2009 MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETEINEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE OKTATÁSI, TOVÁBBKÉPZŐ ÉS TÁVMUNKA INTÉZET

PROGRAM 2009 MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETEINEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE OKTATÁSI, TOVÁBBKÉPZŐ ÉS TÁVMUNKA INTÉZET MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETEINEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE OKTATÁSI, TOVÁBBKÉPZŐ ÉS TÁVMUNKA INTÉZET 1032 Budapest San Marco u 76 www.meosz.hu PROGRAM 2009 A MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézete

Részletesebben

Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és AMI diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata

Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és AMI diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és AMI diákönkormányzatának szervezeti és működési szabályzata Ezen szervezeti és működési szabályzat a Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola, AMI tanulói által

Részletesebben

Használati útmutató kiajánlások fogadásához. 1. Értesülés kiajánlásról:

Használati útmutató kiajánlások fogadásához. 1. Értesülés kiajánlásról: Használati útmutató kiajánlások fogadásához 1. Értesülés kiajánlásról: A kiajánlásokat az Élelmiszerbanktól eddig is e-mailben kapták meg partnerszervezeteink, e tekintetben a rendszer bevezetésével nem

Részletesebben

HÁZHOZSZÁLLÍTÁS FUTÁRSZOLGÁLATTAL

HÁZHOZSZÁLLÍTÁS FUTÁRSZOLGÁLATTAL MEGRENDELÉS Webáruházunk az interneten keresztül érhető el, de készleten lévő termékeink, ill, temékmintáink a 1132 Budapest, Visegrádi u. 60. 1/5 címen megtekinthetők. Megrendelését az áruház online felületén,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Üdvözöljük a Perfect Nails Kft. (továbbiakban: Perfect Nails) által üzemeltetett weboldalon. Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a www.sarabeautysport.com

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ. Siófok, 2011. március 25-27.

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ. Siófok, 2011. március 25-27. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK ÉS KIÁLLÍTÁSI ÉRTESÍTŐ Siófok, 2011. március 25-27. http://www.diamond-congress.hu/sejt2011 A Magyar Genetikusok Egyesülete és a Magyar Biológiai Társaság Sejt- és Fejlődésbiológiai

Részletesebben

Segítünk elkerülni a vitákat és a visszaterheléseket.

Segítünk elkerülni a vitákat és a visszaterheléseket. Segítünk elkerülni a vitákat és a visszaterheléseket. Néha megeshet, hogy probléma merül fel egy megrendeléssel kapcsolatban. Praktikus útmutatónkkal azonban elkerülheti a vitákat és a visszaterheléseket.

Részletesebben

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2016 HATÁLYOS: 2016. 03. 02-TŐL 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen működő szervezeti egység, amely közreműködik

Részletesebben

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... emagyarország Hálózat Az emagyarország Pontok hálózata: Közel 2000 emagyarország Ponttal, ahol az eközszolgáltatások igénybevételéhez az internet

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

A kompetencia-fejlesztésekkel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók

A kompetencia-fejlesztésekkel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók A kompetencia-fejlesztésekkel kapcsolatos gyakorlati tudnivalók a Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése című ÁROP-2.2.23-2013-2013-0001 projekt keretében 2014. január 20. Nyitórendezvény

Részletesebben

Kereseti lehetőségek a Smart Media-nál

Kereseti lehetőségek a Smart Media-nál Kereseti lehetőségek a Smart Media-nál http://lzsolt1965.smartmediatechnologies.com http://lzsolt1965.homepagepays.com 1. Advertising Bonus (Hirdető ügyfeled után járó BÓNUSZ) 25% minden behozott hirdető

Részletesebben

Szállítási és Vásárlási feltételek

Szállítási és Vásárlási feltételek Szállítási és Vásárlási feltételek 1. Vásárlási feltételek A termék kiválasztása A vásárlónak lehetősége van választani, illetve rendelni az áruház termékei közül. A vásárló a kiválasztott termékre kattintva

Részletesebben

Ügyfelünk a mall.cz. A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára

Ügyfelünk a mall.cz. A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára Ügyfelünk a mall.cz A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára Rugalmas B2C logisztikai megoldás Egy nagy online webáruházban mint mint például a Mall.cz esetében minden megtalálható, amire

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2006 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen mköd önálló átfogó szervezeti egység, mely ellátja az egyetem igazgatási

Részletesebben

Versenyképesség-növelő Alapcsomag

Versenyképesség-növelő Alapcsomag ÉRJEN EL hozzáadott értékkel és együttműködésekkel nagyobb profitot, több minőségi vevőt, versenyelőnyt, illetve hatékonyabb működést! Vereb István vagyok. Az én dolgom, hogy mentorként fejlődéshez és

Részletesebben

WEB lapja: Hírlevél kezelő programja: AcyMailing Enterprise a saját honlapon.

WEB lapja: Hírlevél kezelő programja: AcyMailing Enterprise a saját honlapon. 4.számú melléklet Adatvédelmi tájékoztató partnerek Az adatkezelő neve: Ezo-Med Centrum Kft. Székhelye: 7400 Kaposvár Jutai út 30/b. Levelezési címe: 7400 Kaposvár Jutai út 30/b. Email elérhetősége: info@salesandmore.hu

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/

JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/ JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ a 2009. szeptember 9-13 között a HUNGEXPO területén, a Budapesti Nemzetközi Vásárral egy időben a G pavilonban megrendezendő AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/ /Expo

Részletesebben

Rendezvények. Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése. partnerek vagyunk! Hungary CONVENTION & TRAVEL

Rendezvények. Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése. partnerek vagyunk! Hungary CONVENTION & TRAVEL Rendezvények Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése partnerek vagyunk! C&T CONVENTION & TRAVEL Hungary Tisztelt Partnerünk! Fő profilunk, a kongresszusok, konferenciák, szimpóziumok és kulturális

Részletesebben

Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról

Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról Iktatószám: Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról amely létrejött egyrészről másrészről iskola: Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai

Részletesebben