PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus"

Átírás

1 PÁLYÁZAT az InfoPark Alapítványhoz A mérnöki és természettudományi tantárgyak népszerűsítése, a középiskolás tanulók egyetemekre jutásának segítése témában 3. kategória: Nyílt napok, nyílt programok szervezése az egyetemeken középiskolások számára tanévben Pályázó: témavezető: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

2 A Kémia Éjszakája Nyílt éjszaka az ELTE Kémiai Intézetében I. Motiváció Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara számos középiskolásoknak szóló programja mellett 2007 óta évente részt vesz a Kutatók Éjszakája című rendezvénysorozaton. A látványos előadások és laboratóriumi kísérletek célja megnyerni és ösztönözni minél több középiskolást a természettudományok széleskörű művelésére. A Kémiai Intézet Kutatók Éjszakája programjain keresztül közelről ismerkedhetnek a jövőbeli diákok az Intézet életével, valamint oktatási és kutatási munkájával. A programcsomagot a Kémiai Intézet kiemelten kezeli, hiszen ez az egyik legfontosabb fórumunk a kémia és az Intézet népszerűsítésére, bemutatására. II. A rendezvény leírása A Kutatók Éjszakája egy Európai Uniós programsorozat, melyben a többi hasonló jellegű programhoz (pl. Múzeumok Éjszakája stb.) hasonlóan minden érdeklődőt szívesen látunk egy estére, amely során megpróbáljuk a természettudományokat emberközeli, érthető módon bemutatni, megszerettetni. Ennek érdekében bemutatókkal színesített előadásokat és interaktív laboratóriumi gyakorlatokat kínálunk egy laza csomagban, melyek közül mindenki kedve szerint válogathat. A programok nagy népszerűsége miatt ma már ugyan az utcáról is beeshet elvet nem tudjuk tartani, a központilag szervezett előzetes regisztráció ( azonban mindenki számára nyitott. Előnyt legfeljebb a középiskolás csoportok élvezhetnek, akiknek csoportos regisztrációt is felajánlunk. Az előadásokhoz legnagyobb és legjobban felszerelt előadótermeinket használjuk, ahol az előadót videó bevetítésekkel és (még gyakrabban) az előadáshoz kapcsolódó egyszerű, ám látványos kémiai kísérletekkel segítjük. A laboratóriumi foglalkozások során szakavatott vegyész oktató kollégáink felügyelete mellett (a biztonságra maximálisan törekedve) a mindennap használt kutatólaborjainkban engedjük át a kísérletezés örömét a látogatóknak. Ezeken a foglalkozásokon pl. a hétköznapi életben gyakran használt, ám nem ismert kémiai folyamatokat modellezzük és magyarázzuk el, kipróbálhatóvá tesszük a legmodernebb kutatási eredményeket (pl. tüzelőanyag-cellás elektromos autó) stb. A tavalyi programcsomag összefoglalója a mellékletek között található. Támogatóinkat az előadótermekben, a recepciós pultnál illetve a szóróanyagokon (jegyek, plakátok stb.) egyaránt feltüntetjük. Az előadásokról fotó-és videofelvételek készülnek, amit a látogatók a honlapunkról letölthetnek: A teljesítést a rendezvényről készített fényképekkel, póló- és jegytervvel illetve a népszerűsítő anyagaink másolatával tudjuk igazolni. Az ELTE Kutatók Éjszakája 2011 rendezvényének időpontja szeptember 23., az előkészítés és utólagos elszámolások teljes időtartama július 1. és június 30. közé esik.

3 Ötödik éve rendezzük meg minden szeptemberben a Kutatók Éjszakáját, eddigi látogatottságunk: kb fő/év, mely évről évre növekszik. Célközönségünk elsősorban a természettudományok iránt érdeklődő diákok, de minden érdeklődőt szeretettel várunk. Sikerünket elsősorban az évről évre tapasztalt túljelentkezés, másodsorban viszont a kémia és a természettudományok iránt tapasztalt egyre erősebb érdeklődés mutatja. Utóbbi ugyan rendkívül sok tényező függvénye, de mind a felvételi jelentkezések számában, mind személyes tapasztalatokban megnyilvánul. III. Pénzügyi terv A Kutatók Éjszakája program megvalósításához elsősorban egyszeri szervezési költségekhez és a népszerűsítéshez szükséges szóróanyagok elkészítésének költségeihez kérünk hozzájárulást. Járulékos költségként a tavalyi tapasztalatokra alapozva szükségesnek tűnik egy fotóállvány beszerzése és a videofelvételek profi elkészítése, vágása is. Az Intézet a programot elsősorban vegyszerekkel, oktatói, technikusi és adminisztratív munkaerővel, valamint technikai segítséggel támogatja. Bevételek Kiadások Dologi költségek (pl. vegyszerek, szállítás, irodaszer, népszerűsítő anyagok) ,- Munkabér külső megbízáshoz (pl. videó készítés) ,- Befektetett eszközök ,- Munkabér, eszközök, terembérlet , ,- Kért támogatás ,- Összesen: , ,- A kért támogatás összege: ,- IV. Mellékletek A pályázat mellékleteként küldjük az eddig a rendezvényhez készített molinókat, plakátot, néhány képet a tavalyi események egy részéről, illetve a megjelenésekről szóló nyilatkozatot.

4

5

6 MOLINÓK, POSZTER

7

Szakmai beszámoló az

Szakmai beszámoló az Szakmai beszámoló az InfoPark Alapítványhoz A mérnöki és természettudományi tantárgyak népszerűsítése, a középiskolás tanulók egyetemekre jutásának segítése témában benyújtott 1.kategória: Előadás sorozatok

Részletesebben

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Róka András, főiskolai docens

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Róka András, főiskolai docens PÁLYÁZAT az InfoPark Alapítványhoz A mérnöki és természettudományi tantárgyak népszerűsítése, a középiskolás tanulók egyetemekre jutásának segítése témában 1.kategória: Előadás sorozatok szervezése és

Részletesebben

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét Életképek A Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén található a Koch Sándor nevével fémjelzett több, mint 3000 db ásványt tartalmazó gyűjtemény. A gyűjtemény szerves részét

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre

PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre Köszönjük az érdeklődését, hogy jelentkezni kíván a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre, amelyet 2014. okt. 11-én, szombaton

Részletesebben

1 / :35. Szakmai Nap középiskolásoknak a VBK-n

1 / :35. Szakmai Nap középiskolásoknak a VBK-n http://www.ch.bme.hu/hirek/612-szakmai-nap-kozepiskolasoknak-a-vbk-n Belépés Kezdőoldal Híreink Magunkról Oktatás Kutatás Leendő hallgatóinknak Végzettjeink Elérhetőség Keresés Szakmai Nap középiskolásoknak

Részletesebben

Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett

Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett Számítógépes Játékok Felnőtteknek avagy a Műszaki Szimulációk a Kutatásfejlesztés

Részletesebben

Tudományszervezési és kutatási pályázat

Tudományszervezési és kutatási pályázat Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union Tudományos Bizottság Academic Committee 1088 Budapest, Múzeum

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:47 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Tudományszervezési és kutatási pályázat

Tudományszervezési és kutatási pályázat Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union Tudományos Bizottság Academic Committee 1088 Budapest, Múzeum

Részletesebben

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal.

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. ELTE Reader Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. Az ELTE Eötvös Kiadó a tudományegyetem intézményi könyvkiadója. Könyvkiadóként keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a digitális publikálásban rejlenek. Egyetemi

Részletesebben

A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TANÉVRE

A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TANÉVRE A MATEMATIKA FIZIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A 2012 2013. TANÉVRE A személyi feltételekben fontos változás, hogy Kissné Szucsich Éva tanárnő nyugdíjba vonulása után az iskola nem alkalmazott

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017. 07. 14. 8:08 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai

Részletesebben

Önéletrajz SZILÁGYI BRIGITTA SZEMÉLYES ADATOK:

Önéletrajz SZILÁGYI BRIGITTA SZEMÉLYES ADATOK: Önéletrajz SZILÁGYI BRIGITTA SZEMÉLYES ADATOK: KÉPZETTSÉG: Születési hely és idő: Debrecen, 1973. 11. 03. Állampolgárság: magyar Email: szilagyi@math.bme.hu Honlap: www.math.bme.hu/~szilagyi 1992 1997:

Részletesebben

ISMERED HIDD EL, JELENKEZZ MÉG MA, SCINDIKÁTORA ÉS LEGYÉL TE AZ ÉV

ISMERED HIDD EL, JELENKEZZ MÉG MA, SCINDIKÁTORA ÉS LEGYÉL TE AZ ÉV ISMERED azt az érzést, amikor elmész egy társaságban, és SENKI NEM ÉRTI, mit tanulsz, és mivel foglalkozol www.scindikator.hu HIDD EL, át tudjuk érezni! Éppen ezért folytatja idén is a Nők a Tudományban

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az előadásokról 17:00 17:15 Akadémiai negyed Hírek, aktualitások, programajánlat, kvíz kitöltése 17:15 18:00

Részletesebben

A FÜVÉSZKERTÉRT ALAPÍTVÁNY

A FÜVÉSZKERTÉRT ALAPÍTVÁNY A FÜVÉSZKERTÉRT ALAPÍTVÁNY Kiegészítő melléklet 2014 Budapest, 2015. április 02. 2 A szervezet alapadatai: 1. elnevezés: A Füvészkertért Alapítvány 2. képviselő: Dr. Isépy István 3. székhely: 1083 Budapest,

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Idejét köszönve, üdvözlettel: Breidenbach Zsolt. Alelnök, Rotaract Club Sopron Főszervező

Tisztelt Érdeklődő! Idejét köszönve, üdvözlettel: Breidenbach Zsolt. Alelnök, Rotaract Club Sopron Főszervező Tisztelt Érdeklődő! Kérem engedje meg, hogy a szervezők nevében bemutassam Önnek a Mozgásból -ös elnevezésű szabadidősport-rendezvényünket, illetve a rendezvényhez szorosan kapcsolódó, a Rotaract Club

Részletesebben

2013. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

2013. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET MOBILIS Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KSH 23560220900457208 2013. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET Győr, 2014.03.24. Szilasi Péter Tamás Mobilis Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője 2013.

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti

Részletesebben

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK-17-0036 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Gödöllő, 2018. NTP-HHTDK-17-0036 SZIEGTK

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

HSZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szakmák Éjszakája 2018.

HSZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szakmák Éjszakája 2018. HSZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szakmák Éjszakája 2018. Az iskolánkban harmadik alkalommal megrendezett SZÉJ a várakozásoknak megfelelően, jól sikerült. A rendezvény programját az

Részletesebben

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Élve az Médiatanács által elfogadott és február 1-től 45 napon át érvényben lévő javaslattételi lehetőséggel, az alábbiakban összefoglaljuk a Közszolgálati

Részletesebben

Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért

Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért Kiss Edina 1, Szalay Luca 1, Tóth Zoltán 2 1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kémiai Intézet drkissed@gmail.com 2 Debreceni

Részletesebben

A nagy bumm -tól napjaink Aha!- élményeiig avagy az élményszerű tanulás lehetőségei a természettudományokban Mészáros Péter FUTURA Interaktív

A nagy bumm -tól napjaink Aha!- élményeiig avagy az élményszerű tanulás lehetőségei a természettudományokban Mészáros Péter FUTURA Interaktív A nagy bumm -tól napjaink Aha!- élményeiig avagy az élményszerű tanulás lehetőségei a természettudományokban Mészáros Péter FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont, Mosonmagyaróvár vezető demonstrátor

Részletesebben

Teach with Erasmus+ Az Eötvös Loránd Tudományegyetem törekvései az oktatói mobilitás minőségének fejlesztésére

Teach with Erasmus+ Az Eötvös Loránd Tudományegyetem törekvései az oktatói mobilitás minőségének fejlesztésére Teach with Erasmus+ Az Eötvös Loránd Tudományegyetem törekvései az oktatói mobilitás minőségének fejlesztésére Szontágh Anikó ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztálya

Részletesebben

Út a tudományhoz A Wardos diákok ismét egy sikeres kutatómunkával zárják a tanévet!

Út a tudományhoz A Wardos diákok ismét egy sikeres kutatómunkával zárják a tanévet! Út a tudományhoz A Wardos diákok ismét egy sikeres kutatómunkával zárják a tanévet! A Ward Mária Iskola három 11-es diákja, Nagy László József, Németh Barnabás és Veszelszki Ambrus ebben az évben a Hulladék

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Horváthné Kaszás Zsuzsanna Fotó: Horváthné Kaszás Zsuzsanna Szerkesztette: Horváthné Kaszás Zsuzsanna és Breznay Gáborné SZAKMÁK ÉJSZAKÁJA Idén ismét megrendezésre

Részletesebben

tanszéki adminisztrátor

tanszéki adminisztrátor 1 / 5 2017. 07. 25. 7:55 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi

Részletesebben

BEVEZETÉS A HORIZON 2020 PÁLYÁZATAINAK PÉNZÜGYI SZABÁLYAIBA DR. HOLLÓSI KRISZTINA EU KAPCSOLATTARTÓ HOLLOSI.KRISZTINA@SZPI.HU

BEVEZETÉS A HORIZON 2020 PÁLYÁZATAINAK PÉNZÜGYI SZABÁLYAIBA DR. HOLLÓSI KRISZTINA EU KAPCSOLATTARTÓ HOLLOSI.KRISZTINA@SZPI.HU BEVEZETÉS A HORIZON 2020 PÁLYÁZATAINAK PÉNZÜGYI SZABÁLYAIBA DR. HOLLÓSI KRISZTINA EU KAPCSOLATTARTÓ HOLLOSI.KRISZTINA@SZPI.HU Dióhéjban 1. Ami minden információs rendezvényen elhangzik 2. Pályázó pénzügyi

Részletesebben

Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet!

Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet! Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet! Filmpályázati felhívás PhD- és MSc/MA-hallgatók számára Az ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központja

Részletesebben

PTE TTK HÖK pályázati űrlap 2010/ II.

PTE TTK HÖK pályázati űrlap 2010/ II. PTE TTK HÖK pályázati űrlap 2010/ 2011.-II. (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar hallgatói részére) A program típusa: Kutatási és/vagy konferencia Sporttevékenység Programszervezés (kérjük a megfelelő

Részletesebben

Bemutatkozik az ELTE Informatikai Kara

Bemutatkozik az ELTE Informatikai Kara Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Nyílt nap, 2010. január 28. Hallgatók, oktatók, kutatók informatikusok képzése magas színvonalon 1972 óta, évente 650-700 új hallgató alap, mester és doktori

Részletesebben

Horvátországi Pontrendszer doktori szülőföldi tanulmányi támogatáshoz 2018/2019-es tanév

Horvátországi Pontrendszer doktori szülőföldi tanulmányi támogatáshoz 2018/2019-es tanév Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 2018/2019-es tanévben szülőföldi felsőoktatási doktori képzésben részt vevő horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok november 11. 19:30 ELTE TTK Konferenciaterem Dr. Ahmed Hassan Zewail: Science

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok január 23 24. SYMA Csarnok Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

Részletesebben

VEGYEN ÖN IS RÉSZT A KONFERENCIÁN!

VEGYEN ÖN IS RÉSZT A KONFERENCIÁN! MEGHÍVÓ Cégek, gazdasági társaságok és magánszemélyek számára A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖRNYEZETTUDOMÁNYI ÉS MŰSZAKI INTÉZETE között rendezi meg a XV. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferenciát

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc

Részletesebben

MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM

MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM az elte MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM felvételi szabályzata Márton Áron Szakkollégium 2017 a szervezeti és működési szabályzat (a továbbiakban: szmsz) második számú melléklete Jelentkezés a Szakkollégiumba

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre

PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre Köszönjük az érdeklődését, hogy jelentkezni kíván a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre, amelyet 2014. okt. 11 én, szombaton

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely

Részletesebben

KULTURÁLIS ÉS SPORT PÁLYÁZAT 2019/2020 TANÉV ŐSZI FÉLÉV

KULTURÁLIS ÉS SPORT PÁLYÁZAT 2019/2020 TANÉV ŐSZI FÉLÉV Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Kulturális és Sportbizottság Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/H H-1088

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV-17-0033. 1. A verseny meghirdetője: ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató

Részletesebben

A nyitórendezvény Párizs

A nyitórendezvény Párizs A nyitórendezvény Párizs 60 ország, 1000 résztvevő (politikusok, tudósok, szakmai szervezetek képviselői, nemzeti képviselők, diákok) Nemzetközi Diákpályázat győztesei Kiállítás, bemutatók, geo-song Párizsi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat tárgya: A munkatársak három típusú tevékenységre pályázhatnak:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat tárgya: A munkatársak három típusú tevékenységre pályázhatnak: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) pályázatot ír ki a 2018/19. tanévi Erasmus+ képzési célú munkatársi mobilitási programban való részvételre, oktatóknak és kutatóknak A pályázat

Részletesebben

Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak:

Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak: Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció szállás 3 éjre fürdőszobás szobában Svédasztalos reggeli Wifi internet parkolás hotel zárt parkolójában a 3. éjszakát grátisz biztosítjuk! Csomagárak: 6.500.-Ft helyett

Részletesebben

MÖDFE Nappali munkarendű mester 2017/ /2017/FOKT

MÖDFE Nappali munkarendű mester 2017/ /2017/FOKT Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által nappali munkarendű mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat 2014/2015 ös, 2015/2016-os valamint a 2016/2017-es

Részletesebben

Készítette Horváth Lucia laborvezető I. LABORATÓRIUM ÜZEMELTETÉSE és a projekt működési időszakában elkészített taneszközök használata

Készítette Horváth Lucia laborvezető I. LABORATÓRIUM ÜZEMELTETÉSE és a projekt működési időszakában elkészített taneszközök használata Összefoglaló TÁMOP 3.1.3. A BERZSENYI DÁNIEL EVANGÉLIKUS LÍCEUM ÉS PARTNERISKOLÁI TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁSÁNAK FEJLESZTÉSE nevű projekt 2017-2018. tanévi tevékenységéről Készítette Horváth Lucia laborvezető

Részletesebben

~~~r~~~~ Hagymási Gyula az előterjesztés szakmai

~~~r~~~~ Hagymási Gyula az előterjesztés szakmai NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-545 Fax: (42) 524-546 E-maii: gazdalpolg@nyiregyhaza.hu Ügyiratszám:..../20 12/XIV. Ügyintéző:

Részletesebben

A szakmai munkaközösségek véleménye Kis Gábor intézményvezetői pályázatáról

A szakmai munkaközösségek véleménye Kis Gábor intézményvezetői pályázatáról A szakmai munkaközösségek véleménye Kis Gábor intézményvezetői A magyar nyelv és irodalom, mozgóképkultúra és médiaismeret, ének, rajz munkaközösség véleménye Kis Gábor intézményvezetői A pályázat formai

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus

Részletesebben

SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL augusztus

SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL augusztus Tisztelt karneváli önkéntes! A Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Alapítvány ebben az esztendőben is fontosnak tartja a karneváli önkéntes tevékenységeket. Az alapítvány szándéka, hogy 2014-ben, ahogy

Részletesebben

Köszöntő az iskola honlapjáról

Köszöntő az iskola honlapjáról fontosabb ügyünk nincs, mint hogy mívelődésünkön dolgozzunk, s ez kizárólag nemzeti ügyünk, mert e nemzet jövője ettől függ. Eötvös József: Naplójegyzetek Köszöntő az iskola honlapjáról Nehéz feladat egy

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az előadásokról 17:00 17:15 Akadémiai negyed Hírek, aktualitások, programajánlat, kvíz kitöltése 17:15 18:00

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását. 2013. március 25. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 2/2013-as

Részletesebben

Társasjáték, táblajáték

Társasjáték, táblajáték Társasjáték, táblajáték A mai világban ahol a telefonok és az internet rabjaivá lettünk, egyre kevesebb időt töltünk el barátainkkal, családtagjainkkal, szeretteinkkel. A célja, hogy erősítsük a személyes

Részletesebben

Petrik Lajos KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI

Petrik Lajos KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI BMSZC Petrik Lajos KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI SZAKGIMNÁZIUMA Több mint 130 éve az érték a mérték! Kapcsolat 2 1146 Budapest, Thököly 48-54. Telefon: +36-1-343-4810

Részletesebben

Az ELTE Kémiai Intézet Működési Rendje

Az ELTE Kémiai Intézet Működési Rendje Az ELTE Kémiai Intézet Működési Rendje Az Intézet az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában, az ennek mellékletét képező, Természettudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatában, valamint jelen

Részletesebben

I. Természettudományos Oktatási Szakkiállítás október h - Budapest Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet

I. Természettudományos Oktatási Szakkiállítás október h - Budapest Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 1 TERMOSZ I. Természettudományos Oktatási Szakkiállítás Tisztelt Kollégák! Budapest, 2013. szeptember 24. A magyar köznevelési rendszer működési keretei jelentős átalakuláson mennek át napjainkban. E változások

Részletesebben

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 719/2009. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április

Részletesebben

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017. 06. 12. 15:51 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Kancellária, Informatikai

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.09. 8:53 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi

Részletesebben

A TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELYEK TEVÉKENYSÉGE

A TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELYEK TEVÉKENYSÉGE A TEHETSÉGGONDOZÓ MŰHELYEK TEVÉKENYSÉGE MÁJUS - JÚNIUS I. Tehetséges Természetbúvárok Kutatásai természettudományos műhely tevékenysége Május hónapban 5 foglalkozás valósult meg és megtartottuk záró rendezvényünket

Részletesebben

Pályázati azonosító. Székhely település. Székhely megye. Pályázat kódja. Pályázó neve

Pályázati azonosító. Székhely település. Székhely megye. Pályázat kódja. Pályázó neve (A pályázat kódja: ) -001 MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet Tanuljunk egymástól! - MFA nyári iskola középiskolásoknak 1 885 000 Ft -002 MTA Agrártudományi Kutatóközpont

Részletesebben

BALKON ARANYA PÁLYÁZAT 2015 BALKON ARANYA

BALKON ARANYA PÁLYÁZAT 2015 BALKON ARANYA BALKON ARANYA PÁLYÁZAT 2015 BALKON ARANYA Balkon Aranya Pályázat Pályázatunk célja a budapesti lakosság ösztönzése arra, hogy a város szürke utcáit, vidámabbá, élhetőbbé tegyék. Ezen felül a Balkon Aranya

Részletesebben

MÖDFE Nappali munkarendű mester 2018/2019 /2018/FOKT

MÖDFE Nappali munkarendű mester 2018/2019 /2018/FOKT Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által nappali munkarendű mesterképzésben részt vevő, tanulmányaikat a 2015/2016-os tanévtől a 2017/2018-as tanévig terjedő

Részletesebben

III. Magyar Pozitív Pszichológia Konferencia és Kiállítás. Szponzoráció

III. Magyar Pozitív Pszichológia Konferencia és Kiállítás. Szponzoráció III. Magyar Pozitív Pszichológia Konferencia és Kiállítás Budapest, Szponzoráció Kapcsolat Akadémiai Kiadó Zrt. Magyar Gabriella Telefon: +36-1-464-8218 Fax: +36-1-464-8221 1 Meghívó Immár harmadik alkalommal

Részletesebben

Akkor legyen Ön is kiemelt állásajánlónk területi kizárólagossággal!

Akkor legyen Ön is kiemelt állásajánlónk területi kizárólagossággal! Jelen lenne a jó szakemberek karrierépítési folyamatának minden állomásán? Közvetlenül és hatásosan kommunikálna feléjük? Igen? Akkor legyen Ön is kiemelt állásajánlónk területi kizárólagossággal! Mivel

Részletesebben

GIR A program 4 fő pontja az ISKOLA, a RENDEZVÉNYEK, az EGYESÜLET és a KOMMUNIKÁCIÓ! ISKOLA

GIR A program 4 fő pontja az ISKOLA, a RENDEZVÉNYEK, az EGYESÜLET és a KOMMUNIKÁCIÓ! ISKOLA GIR 2015 A 2015. évi GIR program célja továbbra is a korábban felvázoltak szerint a rögbi sportág megismertetése minél több emberrel, valamint minél több igazolt játékos rögbibe való integrálása. A program

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM 2019. MÁJUS 15. Előadó: Bugyik Andrea HELYI AKCIÓCSOPORT (HACS) BEMUTATÁSA Név: Karcag Városért Helyi Közösség Megalakulás: 2016. év Forma: konzorcium Tagság: 18

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Meghívó A KONFERENCIA CÉLJA:

Meghívó A KONFERENCIA CÉLJA: Meghívó Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetén belül működő Kriminál- és börtönpedagógiai Szakmai Műhely és a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok március 1. 16:00 ELTE Kémiai Intézet 065-ös terem Észbontogató (www.chem.elte.hu/pr)

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium

PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium PTE ÁOK Romhányi György Szakkollégium Felvételi szabályzat A szakkollégiumnak egyszerre legfeljebb 30 hallgatói tagja lehet. A felvételi eljárás első éves hallgatók esetében minden év augusztusában, felsőbb

Részletesebben

KAPOSVÁRI SZC EÖTVÖS LORÁND MŰSZAKI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM

KAPOSVÁRI SZC EÖTVÖS LORÁND MŰSZAKI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM KAPOSVÁRI SZC EÖTVÖS LORÁND MŰSZAKI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM 203027 BÁZISINTÉZMÉNYI MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Kelt: Kaposvár, 2018. augusztus 31. Készítette:.... koordinátor

Részletesebben

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2014/1-2. IX. évfolyam 1 2. szám 2014 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet

Részletesebben

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje

1. A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézete Tudományos Diákköri Tanácsa 2. Az ITDT tisztségviselői 3. Az ITDT ügyrendje A Tudományos Diákköri Tanács a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Intézetében folyó tudományos diákköri munkát szervező és ellenőrző testület. Munkáját a Miskolci Egyetem 35/2000. számú (2000. október

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM 2016. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A program címe: Iránya a csillagos ég! - Éjszaka a Tiszazugban Dr. Róka András, főiskolai docens (Kémiai

Részletesebben

Rendezvényszervezési forgatókönyv

Rendezvényszervezési forgatókönyv 5.sz. melléklet: Rendezvényszervezési forgatókönyv Tervezés Szakmai nap esetén: A rendezvény célja, témája A meghívottak köre: célcsoport, létszám Időpont kijelölése A helyszín kiválasztása Szervezők kiválasztása

Részletesebben

e-bug egészségfejlesztési program iskolások számára

e-bug egészségfejlesztési program iskolások számára Kedves Érdeklődő! Tudod hogyan kell helyesen kezet mosni? Megfelelően használod az antibiotikumokat? Mit tudsz a mikróbákról? Ismered meg a szexuális úton terjedő betegségeket és tudod hogy lehet megelőzni

Részletesebben

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 7. szám február 25. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 7. szám február 25. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 7. szám 2013. február 25. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Készítette Horváth Lucia laborvezető I. LABORATÓRIUM ÜZEMELTETÉSE és a projekt működési időszakában elkészített taneszközök használata

Készítette Horváth Lucia laborvezető I. LABORATÓRIUM ÜZEMELTETÉSE és a projekt működési időszakában elkészített taneszközök használata Összefoglaló TÁMOP 3.1.3. A BERZSENYI DÁNIEL EVANGÉLIKUS LÍCEUM ÉS PARTNERISKOLÁI TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁSÁNAK FEJLESZTÉSE nevű projekt 2018.04.21 2019.04.20. közötti - 3. fenntartási évének- tevékenységéről

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

Házi verseny villamosmérnök hallgatók részére. Debreceni Egyetem Villamosmérnöki Tanszék

Házi verseny villamosmérnök hallgatók részére. Debreceni Egyetem Villamosmérnöki Tanszék Házi verseny villamosmérnök hallgatók részére Debreceni Egyetem Villamosmérnöki Tanszék 2014 Verseny felhívás: A Debreceni Egyetem, Természettudományi és Technológiai Kar, Fizikai Intézet, Villamosmérnöki

Részletesebben

Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015

Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015 Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015 A 2014 októberében meghirdetett versenykiírás alapján február 5-ig 65 iskola regisztrált az ország minden részéből, ahonnan összesen 630 versenyző

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére

Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére 1. Pályázati cél: Külföldi konferenciákon, szakmai tapasztalatcseréken való részvétel A rendelkezésre

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ (Kódszám: VTA-2015/1)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ (Kódszám: VTA-2015/1) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ (Kódszám: VTA-2015/1) Kiadás dátuma: 2015. március 17. Készítette: Major János 1. A pályázati kiírás háttere és célja: Magyar Vöröskereszt egyik legfontosabb alaptevékenysége

Részletesebben