Ph.D. tézis Dr. Auer Tibor
|
|
- Anna Takácsné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AZ EMBERI AGYMŰKÖDÉS VIZSGÁLATA A KLINIKUMBAN ELÉRHETŐ KÉPALKOTÓ ELJÁRÁSOKKAL Ph.D. tézis Dr. Auer Tibor Témavezető: Prof. Dr. Dóczi Tamás Dr. Schwarcz Attila Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Idegsebészeti Klinika 2008
2 Előszó A mágneses rezonanciás képalkotó (MRI) technikák elsajátítását 2005-ben kezdtem a PTE Orvostudományi Kar PhD hallgatójaként. Bár igyekeztem minél több eljárással megismerkedni (diffúzió súlyozott képalkotás (DWI), diffúziós tenzor képalkotás (DTI), volumetria, relaxometria, MR spektroszkópia), az eredményeim nagy része a Pécsi Diagnosztikai Központban található alacsony térerejű (1T) szkenneren végzett funkcionális MRI (fmri) vizsgálatokról szóltak. Témavezetőim és Dr. Janszky József irányításával az országban először vezettük be az fmri rutinszerű használatát a műtét előtti kivizsgálásban. Részt vettem a képalkotás és a kiértékelés optimalizálásában, valamint a klinikai felhasználhatóság meghatározásában, bővítésében. Ebben nagy segítséget jelentett a Max Planck Intézet göttingeni NMR laboratóriumával való közös munka, amelyből két módszertani cikk is született. A Neurológiai Klinikával és a PDK-tal való együttműködés eredményeként lehetőségem volt több klinikai betegség és normál kognitív folyamat vizsgálatára, melyekből összesen 4 magyarországi és 7 külföldi publikáció született. A klinikánkon elérhető, 1T-s, humán MR készülékre beállított fmri eredményességét már félezer sikeres vizsgálat mutatja; de legalább ilyen fontos az a több mint száz mérés, amely félszáz beteg gyógyítását segítette.
3 Köszönetnyilvánítás Szeretnék köszönetet mondani a PhD dolgozatomhoz szükséges munkában közreműködő és segítséget nyújtó személyeknek. Köszönöm témavezetőim, Dóczi Tamás professzor úr és Schwarcz Attila folyamatos, lelkes támogatását és értékes javaslataikat, melyek alapvető mértékben hozzájárultak a dolgozat illetve a tudományos közlemények megszületéséhez. Külön köszönet illeti Komoly Sámuel professzor urat és Janszky Józsefet, akik amellett, hogy lehetőséget adtak a Neurológiai Klinika erőforrásainak használatára, az idegtudományi ismereteikkel és baráti támogatásukkal segítették munkámat. Hálás köszönet illeti Gallyas Ferenc professzor urat a kezdetektől nyújtott támogatásért és a számos elmélyült beszélgetésért, melyek hatására nemcsak a központi idegrendszer, hanem az élő szervezet működéséről alkotott képem nagymértékben kibővült. Hálával tartozom Németh Bélának, Kövér Ferencnek és Bódi Péternek a lehetőségért, hogy a PDK-ban az MRI vizsgálatokat elvégezhettem. Az ő támogatásuk is alapvetően hozzájárult a közlemények, valamint a PhD dolgozat megszületéséhez. Köszönöm továbbá Jens Frahm professzor úrnak és munkatársának Klaus-Dietmar Merboldtnak, akik kibővítették ismereteimet az MR képalkotás és a fmri-kiértékelés terén. Végül, de nem utolsó sorban köszönöm családom odaadó szeretetét és folyamatos támogatását.
4 Rövidítések BOLD BW DTI DV EEG EPI fmri FT IWG MR MRI NMR PET PFM SFO SISCOM SNR SPECT SPM T T 2* TE TR TTC Vér OxigénSzintjétől Függő (spektrális ablak) SávSzélesség Diffúziós Tenzor Képalkotás Déjà Vu Elektro-EncefaloGráfia Echo-Planar Imaging funkcionális Mágnesen Rezonanciás Képalkotás RostKövetés (rostok lefutásának ábrázolása) Belső SzóGenerálás Mágnesen Rezonancia Mágnesen Rezonanciás Képalkotás MagMágneses Rezonancia Pozitron Emissziós Tomográfia Passzív UjjMozgatás (Folyamatos) UjjÉrintés Subtraction Ictal SPECT Co-registered to MRI Jel-Zaj Arány Single-Photon-Emission Computed Tomography Statisztikai Paraméteres Térképezés Tesla (mágneses térerősség mértékegysége effektív Transzverzális/Spin-Spin Relaxációs Idő Echo Idő Repetíciós Idő Kettős Küszöbű Korreláció
5 Bevezető Míg a mágneses rezonanciás képalkotó (MRI) vizsgálatok külföldön a hagyományos strukturális diagnosztika mellett már alapvető szerepet játszanak az agy mikrostruktúra és az agyműködés feltérképezésében, addig Magyarországon csak az alapvető rutin diagnosztikus mérésekre nyílik lehetőség. Ennek fő oka a készülékek nagy leterheltsége; de ugyanilyen fontos az is, hogy a kutatók többsége meg van győződve róla, hogy az ilyen térerejű ( T) szkennerek nem képesek a mai modern képalkotói eljárások jó minőségű elvégzésére. Ily módon a magyar neuroradiológia MRI technikákkal foglalkozó területe nagymértékben elmaradt a világ élvonalától. Dolgozatom egyik fő mondanivalója, hogy a képalkotás és a kiértékelés megfelelő beállítása mellett a hazai klinikai készülékek igenis alkalmasak a modern diagnosztikai eljárások rutinszerű alkalmazására; sőt akár idegtudományi kutatói munka is végezhető velük. Agyműködés vizsgálata Az idegsebészeti műtétek tervezésénél az egyik legfontosabb szempont, hogy a beavatkozás a lehető legkisebb mértékben károsítsa az agyi funkciókat. Az un. elokvens agyterületek megóvásához ismernünk kell azok pontos egyedi elhelyezkedését. Ennek megállapítására számos invazív eljárás létezik: a karotiszba adott amobarbitál (Wada) teszt segítségével meghatározható, hogy az adott funkcióért felelős központ melyik féltekében van. Ennél pontosabb lokalizációt tesz lehetővé az elektromos stimuláció szubdurális elektródák alkalmazásával vagy az intraoperativ szenzoros kiváltott válasz vizsgálata. A vizsgálatok hátránya, hogy kivitelezésükhöz speciális eszközök szükségesek, és nagymértékben invazívak; esetleg külön műtétet is igényelnek.
6 Napjainkban egyre nagyobb teret nyerő fmri alkalmas az agyi funkciók vizsgálatára, ráadásul mindezt nagy tér- és időbeli felbontással és invazív beavatkozástól mentesen. Az irodalomban számos közlemény született annak bizonyítására, hogy az fmri megbízhatósága megegyezik az invazív eljárásokéval. Mindez lehetővé teszi, hogy egy elváltozásról (pl. tumor vagy epilepsziás góc) megállapíthassuk, hogy részt vesz-e bizonyos fmri-vel jól vizsgálható agyi funkciókban. Ezzel anélkül növelhető a műtéti biztonság, hogy szükség lenne további preoperativ, invazív beavatkozásokra, melyek egyrészt a beteget és a kezelő személyzetet, másrészt az egészségügyi kiadásokat is terhelik. Roy és Sherrington már 1896-ban felfedezte, hogy az agyi tevékenyég fokozódására növekszik az aktív terület vérellátása is. Erre a megfigyelésre épül a pozitron-emissziós tomográf (PET) vizsgálat is. Fox és mtsai. megfigyelték, hogy az aktív agyterületben jobban növekszik az artériás vérbeáramlás, mint az oxigén-felhasználás. Ez pedig azzal jár, hogy a deoxihemoglobin szintje lokálisan lecsökken, mintegy kimosódik. Ogawa és mtsai. ezt a megfigyelést felhasználva vizsgálták az idegi aktivitást az agyterületen áramló vér oxigenizáltsági fokának megváltozásától függően (blood oxygenation level dependent: BOLD) MRI segítségével. Aktív agyterületekben a paramágneses tulajdonságú deoxihemoglobin, szintje csökken. Ezért lokálisan a mágneses szuszceptibilitás csökken, ami egy arra érzékeny un. T 2* -súlyzott képalkotással regisztrált jelintenzitás fokozódásához vezet. FMRI kiértékelése Bár a funkcionális adatok kiértékelésére számos akár kereskedelmi forgalomban lévő program(csomag) is rendelkezésre áll, még mindig vannak a kiértékelésnek nem egyértelmű vagy fejlesztésre váró pontjai. Talán a legfontosabb kérdés az aktivációs küszöb
7 meghatározása, hiszen ettől függ, hogy egy területet aktívnak mondunk-e; azaz az épségére a műtét során kiemelt figyelmet kell-e fordítanunk. A legelterjedtebb eljárás egy statisztikai küszöböt és az aktivációs terület (klaszter) kiterjedtségét használja. Az elsővel meghatározza azon voxeleket, melyek szignifikáns jelváltozás mutattak a vizsgálat során; majd a másodikkal csak azokat az aktív klasztereket fogadja el valódi aktivációnak, amelyek legalább a küszöbként megadott számú szomszédos voxelt tartalmaznak. A módszer legnagyobb hátránya, hogy nagymértékű szubjektív állítgatást igényel. Példaként, amikor egy műtét előtt a beavatkozás környékén a maximális nagyságú aktivációt akarjuk megjeleníteni, csökkentenünk kell a statisztikai küszöböt. Ilyenkor azonban számos, elszórt aktiváció jelenik meg, melyik nagy része fals. Ezeket kizárhatjuk a klaszter-küszöb alkalmazásával/növelésével. Sok esetben azonban előfordulhat, hogy az elszórt aktivációs klaszterek a statisztikai küszöb csökkenésével egy nagyobb klaszterré olvadnak össze, amit már nehéz kizárni. Egy másik megoldás az irodalomban egy ideje már ismert a Kettős Küszöbű Korrelációnak (TTC) nevezett eljárás, melyet a göttingeni NMR laboratóriumban fejlesztettek ki több ezer kiértékelés tapasztalatai és élettani magfontolások alapján. Az eljárás keresztkorrelációval vizsgálja a voxelek jelmenetét, majd az eredményül kapott korrelációs koefficiensek (CC) eloszlása alapján határoz meg két statisztikai küszöböt. Az ingerlés nélküli vizsgálatok igazolják, hogy alapesetben a CC eloszlása jó megközelítéssel Gauss-szerű. Ingerlést alkalmazva erre rátevődik az aktív és deaktív voxelek pozitív és negatív CC eloszlása, ami a végső eloszlásgörbe két szélének a Gauss-görbétől való eltérését okozza. Ezen eloszlások elkülönítésére szolgál a két küszöb. A magasabbhoz (p = ) tartozó erősen aktív és deaktív voxelek alkotják az aktivációs klaszterek magjait, amikhez a velük szomszédos alacsonyabb de még az alsóbb küszöböt meghaladó CC-ű voxelek tartoznak. Más szóval, a felső küszöb határozza meg a klaszterek helyét, míg az alsó azok kiterjedését. Ennek alapján
8 a fenti példában az aktiváció kiterjedése az alsó küszöb csökkentésével növelhető anélkül, hogy máshol elszórt fals aktiváció jelenne meg. FMRI csoportanalízis Az egyre bonyolultabb agyi funkciók vizsgálata során gyakran olyan paradigmákat alkalmazunk, amelyek kismértékű változást okoznak az idegi aktivitásban. Ez az érzékelendő jelintenzitás-változás csökkenéséhez vezet, ami megnehezíti a kiértékelést. Továbbá, a hosszés keresztmetszeti vizsgálatok során általában olyan aktivációt keresünk, ami egy csoport agyműködését jellemzi. Ilyen esetekben csoportanalízist kell végeznünk. Ez a funkció szintén megtalálható a legtöbb szoftvercsomagban, melyek bár jól felépítettek és a statisztikában járatos személyek számára számos lehetőséget biztosítanak; a bonyolultságuk mely már az egyes mérések kiértékelésnél is tapasztalható megakadályozza az átlag -felhasználó számára az átláthatóságot. Ez sok esetben vezethet téves eredményekhez. Másrészről a korábban bemutatott TTC eljárás nemcsak a fals aktivációkat mérsékeli, de igazodva az adott méréshez jelentősen csökkenti a hibaforrások többségét okozó felhasználói beavatkozást. A TTC előnyei azonban mindezidáig csak az egyes mérések kiértékelésénél használhattuk ki. FMRI szerepe az idegsebészeti műtétek tervezésében Idegsebészeti műtéteknél a beteg életén kívül vigyáznunk kell a legfontosabb agyi központok épségére is. Ez különösen igaz az epilepszia sebészeti kezelésénél, lévén nem életmentő műtét. Bizonyos kognitív folyamatok hálózatokhoz kötöttek (vagy kétoldali reprezentációval bírnak), és az egyes központok kiesését a hálózat többi eleme (például az ellenoldali központ képes kompenzálni. Ez megeshet például egy műtét után, de akár még a műtét előtt is a kóros idegi működés (epileptogén góc) hatására. Azon központokat viszont, melyek működése
9 elengedhetetlen bizonyos agyi tevékenységhez elokvens területeknek nevezzük. Ezen területek épsége kiemelten fontos az idegsebészeti beavatkozások során. Számos tanulmány kimutatta, hogy az fmri képes kiváltani a költséges és megterhelő invazív eljárásokat. Az egyik leggyakoribb beavatkozás az epilepsziasebészetben a temporális lebeny epilepszia (TLE) műtéti kezelése, mely elsődleges a gyógyszeres kezeléssel szemben és az esetek 60-90%-ában rohammentességhez vezet. Ezen műtétek során gyakran el kell távolítani a meziotemporális struktúrákat is, ami a műtét után memóriakárosodáshoz vezethet. Eddig a Wada-teszt számított standard eljárásnak a műtét utáni károsodás megítélésében, de több tanulmány kimutatta, hogy ez az fmri segítségével könnyebben, gyorsabban és legalább olyan pontossággal megbecsülhető. A beszédkészség megőrzése érdekében a műtétek előtt tudnunk kell, hogy hol helyezkednek el a beszédközpontok. Az fmri a tanulmányok szerint ugyanolyan helyességgel tudja ezt megítélni, mint a Wada-teszt, ráadásul nem csak féletekei pontossággal. A memória- és beszédközpontok mellett a vizuális és szenzomotoros kéreg is rutinszerűen ábrázolható fmri segítségével, ami megkönnyíti a műtéti tervezésnél vagy funkcionális neuronavigációval akár műtét közben is a reszekció mértékének biztonságos meghatározását. Epilepsziás rohamok vizsgálata fmri-vel. Jelenleg az EEG-vel egyidejűleg végzett fmri vizsgálat képes az epilepszia funkcionális eltéréseit a legnagyobb tér- és időbeli felbontással ábrázolni. Bár a módszer a legtöbb idegsebészeti központban még nem elérhető, a jövőben ez lehet az egyik legfontosabb eszköz az epilepszia kóros elektrofiziológiai eseményeinek és azok kiindulási helyének azonosítására ( spike mapping ). Újabban az alvás és zavarainak vizsgálatában is eredményesen alkalmazzák.
10 Minden előnye mellett azonban az eljárásnak korlátai is vannak. A skalp EEG az elektromos mezőt csak a forrástól bizonyos távolságra képes érzékelni, így sok elsősorban mélyebb aktivitást nem tud felderíteni. Az invazív intrakraniális EEG-vel jól regisztrálható a szubkortikáis elektromos aktivitás de csak az elektróda közelében. Mivel az egész agyat nem tűzdelhetjük tele elektródokkal, így a mintavételezés hibája szinte mindig fennáll; és az elektródoktól távol eső területek epilepsziás aktivitását nem tudjuk érzékelni. PET és SPECT vizsgálatok csak a jelölőanyag halmozódása alatti epilepsziás aktivitást tudják detektálni; így általában jól ábrázolják a rohamterjedést, de a kiindulást nem. Az már régóta ismert, hogy az iktális aktivitás együtt jár a helyi perfúzió emelkedésével. Ráadásul az epilepsziás aktivitás többnyire jóval nagyobb mértékű, mint a normál agyi aktivitás. Ebből következik, hogy egy epilepsziás roham általában jóval nagyobb hemodinamikai változást okoz, mint a normál agyműködés. Vagyis egy epilepsziás roham alatt végzett (iktális) fmri-vel jó tér- és időbeli felbontással vizsgálható a roham alatti agyműködés az egész agyban és az egész roham alatt. Bár az irodalomban egyre több iktális fmri vizsgálatot közölnek klinikai és szubklinikai rohamokról, eddig egyetlen tanulmány sem született, mely az egész agyban az egész roham alatt vizsgálta volna az epilepsziás aktivitás keletkezését és terjedését térben és időben. Diffúziós Tenzor Képalkotás FMRI-vel jól vizsgálhatók az egyes agyterületek, de alig ad információt azok kapcsolatairól valamint a fehérállományról. Az aktiváció kiesését például koponya-agy sérülés után okozhatja az agyterület sérülése, de akár az agyterület kapcsolatainak károsodása is. Mindez feltétlenül indokolja olyan modalitásoknak a bevonását az MR vizsgálatba, amely a károsodás pontos helyéről és mértékéről, valamint a rehabilitáció esélyeiről információt adhat.
11 A diffúziós tenzor képalkotás (DTI) képes ábrázolni a fehérállományi struktúrákat. Bár szigorú értelembe véve nem funkcionális eljárás mivel nem egy dinamikus változást mér az általa szolgáltatott információ az agyterületek kapcsolatairól kiegészíti a fmri eredményeit. A DTI alapjait jelentő diffúzió súlyozott MR képalkotás már a 80-as évek közepe óta ismert. Segítségével mikroszkopikus szinten vizsgálhatóak az agyi vízmolekulák és környezetük: diffúzió súlyozott képalkotás során a vízmolekulák átlag 10-15µm-es utat tesznek meg, és eközben kapcsolatba kerülnek a különböző szöveti struktúrákkal: pl. sejtmembránokkal, rostokkal és makromolekulákkal. Patológiás folyamatokban azonnali diffúziós változások figyelhetők meg, így a rutin vizsgálatként is elterjedt diffúzió súlyozott képalkotás például az akut agyi iszkémia kimutatásának talán legérzékenyebb módszere. A diffúzió ugyanakkor egy háromdimenziós folyamat és a víz diffúziós sebessége a tér egyes irányaiban nem feltétlenül egyforma, izotropikus, amit a 80-as évek végén már megfigyeltek a központi idegrendszer fehérállományában. Ez a diffúziós anizotrópia abból fakad, hogy a különböző struktúrák, főleg az irányultsággal rendelkezők (pl. a myelinhüvely) az egyes irányokban nem egyformán korlátozzák a vízmolekulák diffúzióját, és a diffúziós anizotrópia utalhat az idegrostok irányára. Ennek meghatározására vezették be a diffúziós tenzor (DT) fogalmát. A tenzor egy matematikai forma, amely arra szolgál, hogy leírjon egy tulajdonságot jelen esetben a diffúziót egy adott koordinátarendszer tengelyeinek jelen esetben a tér különböző irányainak megfelelően. A DT-adatok értékelése segítségével meghatározható a víz diffúziós profiljának jellemzésére szolgáló frakcionális anizotrópia (FA), melynek értéke 0 (tökéletesen izotropikus gömb profilú diffúzió) és 1 (végtelenül anizotropikus végtelen hosszú, henger profilú diffúzió) között változhat. A DTI legelterjedtebb felhasználása az un. fiber-tracking (FT), azaz rost-követés, mely a diffúziós tenzorok követésével képes kirajzolni az egyes idegpályákat. Ez a módszer
12 önmagában alkalmas lehet pályák károsodásának és egyéb eltéréseinek diagnózisára pl. koponyatrauma után, vagy agydaganat, illetve szklerózis multiplex esetében; továbbá kóros agyi kapcsolatok kimutatására dyslexiában vagy szkizofréniában. FMRI-vel kombinálva a FT segíthet felderíteni az adott feladat végzésében résztvevő agyi hálózatot. Alacsony mágneses térerő A hemodinamikai válasz a mikroszkopikus mágneses szuszceptibilitás változásától függ, amit a deoxihemoglobin koncentrációjának változása okoz. Ezért a hemodinamikai válasz nagysága elvileg arányos a statikus mágneses tér erősségével. Mindezidáig csak kevés számú alacsony térerőn végzett fmri tanulmány készült. Továbbá az összes összehasonlító vizsgálat, amelyben EPI-szekvenciát használtak alacsony és magas térerőn, a nagyobb térerő megkérdőjelezhetetlen előnyét hozta ki. Ezért azok a szerzők, akik sikerrel végeztek fmri vizsgálatot 1T térerőn, az eredményeiket sokszor vitathatónak érezték. Ugyanakkor a magasabb térerő érzékenyebb a makroszkopikus mágneses szuszceptibilitási műtermékekre is, ami számos klinikai esetben (pl. meziotemporális vagy más a levegővel telt üregekhez, illetve szinuszokhoz közeli struktúrák vizsgálata) kifejezetten hátrányos. Ilyen eset például az idegsebészeti műtétek után állapot is, amikor az agykoponyán hiány marad vissza. Ilyen esetekben az EPI méréseket súlyosan megzavarja a hiány okozta szuszceptiblitási műtermék a műtét környékén éppen ott, ahol mérni szeretnénk. Hazánkban a legtöbb MR-készülék alacsonyabb térerőn (max. 1.5T) működik, és a legtöbb gyártó újabb, nagyobb térerejű készülékek vásárlására buzdít annak alapján, hogy azok a jobb jel-zaj aránynak köszönhetően alkalmasak az újabb eljárásokra. Azonban a mai alacsony térerejű készülékekkel is jobb homogenitás és megfelelő érzékenység érhető el a technikai fejlődésnek köszönhetően. Ezért azok az eljárások, melyek korábban nagyobb térerőt igényeltek (mint az fmri is), most alacsonyabb térerőn is sikerrel használhatóak. Ezért
13 vált lehetővé, hogy a többnyire 1-1.5T-nál is alacsonyabb térerejű intraoperatív MRI készülékekkel is végezhessünk fmri vizsgálatokat. A képalkotás és a kiértékelés megfelelő beállítása mellett melyek elég érzékenyek az aktiváció detektálására alacsony térerőn az újabb képalkotói eljárások szélesebb körben is hozzáférhetőek lesznek az ideggyógyászati/idegsebészeti betegek és orvosok számára; az alacsonyabb térerejű (és olcsóbb) készülékek használatával bevethetőek lesznek akár szűrővizsgálatokra is; továbbá több kutatóhely is profitálhat az újabb eljárások előnyeiből. FMRI korlátai A többi képalkotó eljárással (SPECT, PET) összevetve az fmri nem igényel semmilyen radioaktív kontrasztanyagot. Jelen tudásunk szerint teljesen ártalmatlan, így egy alanyon akár többször is végezhető követéskor, szűréskor vagy bonyolult kognitív vizsgálatoknál. Térbeli felbontásban és hozzáférhetőségben (mind elérhetőség, mind költségek terén) is messze megelőzi a többi eljárást. Másrészről az fmri rendelkezik a legalacsonyabb érzékenységgel, így a vizsgálatok során az adott inger többszöri alkalmazása szükséges, ami erősen meghatározza, hogy milyen vizsgálatok végezhetőek. Egyszeri vagy ritka (nem befolyásolható); illetve hosszantartó események mint például egy epilepsziás roham vagy egyéb rohamszerű folyamatok nehezen vagy egyáltalán nem detektálhatóak fmri-vel. A másik fő korlátozó tényező, hogy nem mindenkin végezhető MRI: például epilepsziás betegek roham alatti nagy mozgásokkal, mozgékony kisgyerekek, szívritmus-szabályzóval vagy tetoválással rendelkező betegek. De akár a nagy haskörfogat is komoly akadály lehet, ami egyre nagyobb problémát jelent például az Egyesült Államokban. Bár nem létezik mindenre alkalmas eljárás, és sokszor nincs is választási lehetőségünk; mégis a fent említett előnyök miatt az fmri egyre inkább kiváltja és háttérbe szorítja a többi
14 funkcionális képalkotó eljárást mind a rutin diagnosztikában, mind az idegtudományi kutatásokban.
15 Célkitűzések 1. (i) alacsony térerőn végzett fmri vizsgálatok képalkotásának és a kiértékelésének optimalizálása, és (ii) a megbízhatóságának ellenőrzése 3T térerőn végzett vizsgálatokkal összehasonlítva 2. alkalmazhatóságának demonstrálása a rutin diagnosztikában: az idegsebészeti műtétek tervezésében, a műtét alatti funkcionális neuronavigációban, valamint a műtét utáni ellenőrzésben 3. (i) egy új, a TTC előnyeit felhasználó eljárás kidolgozása a fmri adatok csoportanalíziséhez, és (ii) a megbízhatóságának igazolása ugyanazon adatok SPMmel való kiértékelésével összehasonlítva 4. alacsony térerőn, epilepsziás roham alatt végzett iktális-fmri segítségével (i) a kezdeti hemodinamikai változás (vagyis a feltételezett rohamindító terület) meghatározása, és (ii) a rohamterjedést kísérő hemodinamikai változás ábrázolása 5. súlyos koponya-agy sérülése okozta funkcionális és strukturális károsodás szintjének meghatározása alacsony térerőn végzett fmri és DTI-FT kombinálása, valamint az DTI-FT eredmények egy egészséges alanyéival való összehasonlítása által 6. idegi aktivitás ábrázolása Déjà Vu (DV) alatt agyi képalkotó eljárással (SPECT)
16 Eredmények 1. Agyi aktivitás ábrázolása MRI segítségével alacsony térerőn 1.1. A képalkotás paramétereinek és a kiértékelés optimalizálása A jel/zaj viszony maximalizálásához alacsony térbeli felbontást (3.1 x 3.1 x 5 mm), hosszabb repetíciós időt (TR = 2000 ms) és az elérhető legalacsonyabb sávszélességű spektrális ablakot (BW = 752 Hz) alkalmaztuk. Az optimalizálandó paraméterek közül kiemelendő a hosszabb echo-idő (TE = 80 ms), ami megfelelően kompenzálja az alacsonyabb térerő kisebb érzékenységét a mágneses szuszceptibilitásra. Hosszabb TE mellett a jel/zaj viszony drasztikusan csökken, ugyanakkor a T 2* -ból eredő kontraszt nő. Később a térbeli felbontás növelése érdekében megnöveltük a repetíciós időt 2500 ms-ra; így sikerült elérnünk a 3 x 3 x 3 mm-es (izotropikus) felbontást. Ezekkel a paraméterekkel jó minőségű fmr képeket nyertünk a klinikailag releváns paradigmák a belső szógenerálás (IWG), az ujjérintés (SFO), passzív ujjmozgtás (PFM) és a mentális navigáció során T és 3T térerőn végzett fmri összehasonlítása Alacsony térerőn nyert méréseink eredményeit nagy térerőn (3T) végzett fmri mérések eredményeivel is összehasonlítottuk. Mindkét esetben az időbeli (TR = 2500 ms) és térbeli (3 x 3 x 3 mm) felbontás azonos volt, míg a többi paramétert a térerőknek megfelelően állítottuk be. Mindkét esetben ugyanazon a nyolc alanyon vizsgáltuk az IWG, az SFO és a PFM paradigmák által kiváltott agyi aktivitást. A kiértékelést a széles körben elterjedt SPM5 szoftveren kívül TTC eljárással is kiértékeltük. Az egyes mérések SPM5-tel végzett kiértékelése 3-szor több aktiválódott pixelt mutatott 3T, mint 1T térerőn a vizsgált Broca- és szenzomotoros régiókban. A TTC-vel végzett analízis azonban azonos mennyiségű aktivált pixelt eredményezett mindkét térerőn; és ez a szám
17 megegyezett az SPM5-tel kiértékelt 3T-s vizsgálatok eredményével. Az SPM5-tel végzett csoportanalízis közel azonos mennyiségű aktiválódott pixelt mutatott mindkét térerőn. A vizsgálattal igazoltuk, hogy a képalkotás (elsősorban a TE) és kiértékelés megfelelő beállítása mellett jó felbontással, jó minőségű fmri végezhető alacsony térerőn is a rutin diagnosztikában leggyakrabban használt paradigmákkal. A mérések közötti variabilitást jobban figyelembe vevő TTC kiértékelő eljárással pedig még nagyobb érzékenység érhető el alacsonyabb térerőn. 2. FMRI használata a diagnosztikában (műtétek tervezése, funkcionális neuronavigáció) Magyarországon elsőként alkalmaztuk a fmri-t a rutin diagnosztikában. 48 betegen összesen 114 vizsgálatot végeztünk az IWG, a szöveghallgatás, az SFO, a PFM paradigmákkal. Számos esetben a műtét alatti neuronavigációt is kiegészítettük a fmri eredményeivel. Eredményeink igazolják, hogy megfelelő beállítások mellett (a) a klinikailag releváns paradigmák könnyen használhatóak; (b) alacsony térerőn is megbízható, jó minőségű eredményeket nyújtanak; (c) nagy pontossággal ábrázolják az elokvens területeket; (d) használhatóak mind az idegsebészeti műtétek tervezésénél, és a funkcionális neuronavigációban egyaránt. Pontos, rugalmas és akár valós idejű funkcionális információt nyújt az idegsebésznek, kiváltva a korábbi, invazívabb és megterhelőbb eljárásokat. (e) Végül, ezek a vizsgálatok elvégezhetőek a hazánkban elérhető legtöbb klinikai szkenneren. 3. Új, csoport analízisre szolgáló eljárás Nyolc alanyon végeztünk fmri vizsgálatot SFO és IWG paradigmákat használva 3T térerőn. A képeken mozgáskorrekciót, standard MNI térhez való normalizálást és Gauss filtert alkalmaztunk. A TTC módszert alapul véve meghatároztuk az egyes alanyokhoz tartozó korrelációs koefficiens (CC) térképeket. Az összes alany összes voxeléhez tartozó CC
18 eloszlása alapján meghatároztuk a csoportra jellemző két, a p = és p = 0.05 értékekhez tartozó CC küszöböt. A küszöböket ezután a csoport CC térképére alkalmaztuk, amely egy adott voxelhez tartozó maximális (MAX), vagy átlagos (MEAN) CC értékeket tartalmazta. Míg a TTC MAX eljárással az SPM-éhez nagyon hasonló képet kaptunk, addig a TTC MEAN egy sokkal konzervatívabb eredményt adott, mely sokkal inkább azokat a voxeleket mutatta, melyek nemcsak néhány alanynál aktiválódtak. Az új módszer átlátható, egyszerű, gyors; az adott vizsgálat adataihoz igazodva jobban figyelembe veszi a fiziológiai variabilitást; és a TTC módszerből fakadóan sikeresen és az SPM-nél (és egyéb, egyetlen statisztikai küszöböt alkalmazó módszereknél) nagyobb mértékben eliminálja a fals aktív voxeleket. 4. Epilepsziás agyi aktivitás ábrázolása Egy 20-éves nőbeteget vizsgáltunk jobb arcfél klónussal. A strukturális képeken epileptogén lézió nem volt látható. Az iktális-fmri vizsgálatot 1T térerejű klinikai szkenneren végeztük. A kiértékeléshez TTC eljárást használtunk egy belső hemodinamikai referencia görbével, amit a szájklónusért felelős bal motoros területből nyertünk. A referencia görbét léptetve meghatároztuk az egyes időpontokban aktív agyterületeket, majd azok jelmenetéből az aktivációk kezdetét. Lag-map segítségével színkódolva ábrázoltuk az egyes régiók aktiválódási időpontját. (a) Az első aktiváció több mint egy perccel a roham klinikai kezdete előtt a bal inzuláris kéregben jelentkezett. (b) A jobb archoz tartozó motoros területen öt másodperces preiktális fázist találtunk. Továbbá, különböző időpontokban aktivációt figyeltünk meg az azonos oldali bazális ganglionokban, és az azonos oldali nagyagy- és kisagykéreg különböző területein. A leírt módszerrel az epilepsziás aktivitás és a roham terjedése is vizualizálható. Tudomásunk szerint ez az első tanulmány, amely térben és időben egyszerre ábrázolja az egész agyban az
19 aktivitást egy klinikai roham alatt. Megfigyeléseink segíthetnek megérteni a roham terjedésének kórélettanát, továbbá a rohamindító terület azonosításával nagyban segíthetik a sebészek munkáját. 5. FMRI kombinálása DTI-FT eredményeivel Egy súlyos koponya-agysérülést szenvedett beteget fmri és DTI segítségével vizsgáltunk 1T térerőn. A DTI-mérést az összehasonlítás érdekében egészséges alanyon is elvégeztük. A kiértékelés a TTC eljárás segítségével (fmri), valamint a DTIstudio (DTI) szoftverrel történt. Alacsony térerőn készített DTI képek (a) láthatóvá tették az egyes idegpályákat; (b) a klinikai vizsgálatokkal összhangban igazolták a súlyos koponya-agysérült beteg pályakárosodásait; (c) magyarázatot szolgáltattak a fmri eredményeinek értékeléséhez. Az alacsony térerőn végzett DTI megfelelően optimalizálva (a) megbízható; (b) hasznos lehet koponya-agysérülést elszenvedett beteg vizsgálata során, és segítséget nyújthat számos más, idegpályákat érintő betegség diagnosztikájában. (c) Végül, ez a vizsgálat elvégezhető a hazánkban elérhető legtöbb klinikai szkenneren. 6. Idegi aktivitás ábrázolása SPECT segítségével, módosított SISCOM-analízist használva A betegünkön mélyagyi stimulációt (DBS) végeztünk a bal globus pallidus interna (GPi) területén a perinatális agykárosodás következtében fellépő szekunder hemidystonia kezelésére. A műtét előtt fmri vizsgálatot végeztünk a beszéddominancia meghatározására. A műtét után strukturális MRI segítségével ellenőriztük az elektródák helyzetét. A DBS paraméterinek beállítása során, olyan stimulációs beállítást találtunk (steady-state), mely alatt a beteg reprodukálható DV-ről számolt be, így lehetőségünk nyílt annak részletes vizsgálatára; a beteg előzetes beleegyezése alapján. Egy hónappal a műtét után SPECT
20 vizsgálatot végeztünk a DV alatti agyi aktivitás vizualizálására. A SISCOM analízis során a TTC eljárásnál leírt módon két küszöböt alkalmaztunk. A preoperatív fmri jobb oldali beszéddominanciát mutatott. A posztoperatív MR alapján, az elektróda áthatolt a GPi-n, de nem érte el a meziotemporális struktúrákat. A steady-state alatt a beteg óránként 3-5, reprodukálható DV-t észlelt, de csak ha a szeme nyitva volt, és kérdéseket intéztünk hozzá. A DV-k néhány másodpercig tartottak, és nem kísérték őket hallucinációk vagy illúziók. A SISCOM analízis alapján a DV alatt hiperperfúzió volt látható a jobb oldali hippocampus-ban, a gyrus parahippocampalis-ban és a kisagyban, valamint bal oldalon a kisagyban, az inzulában és a gyrus temporalis medius-ban. Ugyanakkor, hipoperfúziót láttunk a kétoldali szenzomotoros kéregben és más frontális és parietális területeken. Eredményeink arra engednek következtetni, hogy a déjá vu létrejöttét több körülmény is (GPi stimulációja, beszéddominancia, külső stimulusok) befolyásolhatja.
21 Publikációs lista: (kumulatív IF: közlemények: 26.17; absztraktok: 15.21) PhD dolgozat alapjául szolgáló közlemények: Auer T, Schwarcz A, Janszky J, Horváth Zs, Kosztolányi P, Dóczi T. [Application of functional MR-images acquired at low field in planning of neurosurgical operation close to an eloquent brain area] Ideggyogy Sz. 2007;60: Schwarcz A, Auer T, Komoly S, Dóczi T, Janszky J. [Functional MRI at 1 Tesla. Basic paradigms and clinical application] Ideggyogy Sz. 2007;60: Auer T, Schwarcz A, Ezer E, Czeiter E, Aradi M, Hudvágner S, Janszky J, Büki A, Dóczi T. [Diffusion tensor and functional MR imaging of severe traumatic craniocerebral injury at low magnetic field] Ideggyogy Sz. 2007;60: Auer T, Schwarcz A, Horváth RA, Barsi P, Janszky J. Functional Magnetic Resonance Imaging in Neurology. Ideggyogy Sz. 2008;61: Auer T, Schwarcz A, Doczi T,Merboldt KD, Jens Frahm J. A novel group analysis for functional MRI of the human brain based on a two-threshold correlation (TTC) method. J Neurosci Methods. 2008;167: IF: Auer T, Vető K, Dóczi T, Komoly S, Juhos V, Janszky J, Schwarcz A. Identifying seizure onset zone and visualizing seizure spread by fmri: a case report. Epileptic Disord. 2008;10(2): IF: 1.202
22 Kovács N, Auer T, Balás I, Karádi K, Zámbó K, Schwarcz A, Klivényi P, Jokeit H, Horváth K, Nagy F, Janszky J. Neuroimaging and cognitive changes during déjà vu. Epilepsy Behav. 2008;(Epub ahead of print) IF: Schwarcz A, Auer T, Janszky J, Doczi T, Merboldt KD, Frahm J. TTC Post-Processing is Beneficial for Functional MRI at Low Magnetic Field: A Comparative Study at 1 T and 3 T. Eur Radiol. 2008;18(11): IF: PhD dolgozat alapjául szolgáló absztraktok: Auer T, Schwarcz A, Dóczi T, Vető K, Juhos V, Janszky J. Visualization of seizure spread including activation and deactivation by ictal fmri. Epilepsia 2006;47: Suppl 3. IF: Kovács N, Auer T, Balás I, Karádi K, Zámbó K, Schwarcz A, Klivényi P, Jokeit H, Horváth K, Nagy F, Janszky J. Neuroimaging deja vu: An infrequent adverse reaction of pallidal deep brain stimulation. Movement Disord. 2008;23(1):67. Suppl.S. IF: Kovács N, Auer T, Balás I, Karádi K, Zámbó K, Schwarcz A, Klivényi P, Jokeit H, Horváth K, Nagy F, Janszky J. Bilateral effects of unilateral thalamic depp brain stimulation: A neuroimaging study. Movement Disord. 2008;23(1):68. Suppl.S. IF: 3.323
23 Egyéb közlemények: Auer T, Schwarcz A, Aradi M, Kalmár Zs, Pendleton C, Janszky I, Horváth RA, Szalay Cs, Dóczi T, Komoly S, Janszky J. Right-left discrimination is related to the right hemisphere. Laterality 2008;13(5): IF: Auer T, Barsi P, Bóné B, Angyalosi A, Aradi M, Szalay Cs, Horváth R, Kovács N, Kotek Gy, Fogarasi A, Komoly S, Schwarcz A, Janszky J. History of simple febrile seizures is associated with hippocampal abnormalities in adults. Epilepsia 2008;49(9): IF: Auer T, Pintér S, Kovács N, Kalmár Zs, Nagy F, Horváth RA, Koszó B, Kotek Gy, Perlaki G, Köves M, Kálmán B, Komoly S, Schwarcz A, Woermann FG, Janszky J. Does obstetric brachial plexus injury influence speech dominance? Ann Neurol. 2008; (accepted for publication) IF: Bajzik G, Auer T, Bogner P, Aradi M, Kotek Gy, Repa I, Doczi T, Schwarcz A. Quantitative Brain Proton MR Spectroscopy Based on Measurement of the Relaxation Time T1 of Water. JMRI. 2008;28(1):34-8. IF: Kellermayer R, Zsombok A, Auer T, Gallyas F. Electrically induced gel-to-gel phasetransition in neurons. Cell Biol Int. 2006;30: IF: Tóth V, Rásonyi Gy, Fogarasi A, Kovács N, Auer T, Janszky J. Juvenile myoclonic epilepsy starting in the eighth decade. Epileptic Disord. 2007;9: IF: 1.202
24 Tóth V, Hejjel L, Kalmár Zs, Fogarasi A, Auer T, Gyimesi C, Szucs A, Janszky J. Effect of epileptic seizures on the heart rate. Ideggyogy Sz. 2008;61(5-6): Egyéb absztaktok: Auer T, Gallyas F. Electrically produced gel-to-gel phase transition in neurons. Ideggyogy Sz. 2005;58: Czeiter E, Szellar D, Ezer E, Meszaros I, Kover F, Auer T, Schwarcz A, Doczi T, Buki A. Analysis of the Pecs severe traumatic brain injury database: The effect of guideline implementation on outcome. J Neurotraum. 2006;23(5):758. IF: Deak A, Revesz G, Auer T, Doczi T, Janszky J, Schwarcz A. Neural correlates of viewing emotional stimuli. Perception 2007;36: , Suppl. IF: Előadások: Auer T. Electric-shock experiments support the gel-to-gel phase-transition theory of the formation of "dark" neurons (whole-cell ultrastructural compaction). Házi TDK Konferencia, February 12, 2005, Pécs, Hungary Auer T, Schwarcz A, Dóczi T, Vető K, Juhos V, Janszky J. Visualization of seizure spread including activation and deactivation by ictal fmri. Magyar Epilepszia Liga Tudományos Ülése, May 25, 2006, Pécs, Hungary
25 Auer T, Schwarcz A, Vető K, Komoly S, Juhos V, Janszky J, Dóczi T. Identifying seizure onset zone and visualizing seizure spread in epilepsy by fmri. Magyar Neuroradiológiai Társaság XV. Kongresszusa, October 26, 2006, Szeged, Hungary Auer T. Post-processing and analysis of fmri-data. MTA Magyar Tudomány Ünnepe: fmri szerepe a kognitív és affektív folyamatok feltárásában. November 21, 2006, Pécs, Hungary Auer T, Schwarcz A, Merboldt KD, Frahm J, Dóczi T. A novel group analysis for fmri of the human brain based on a two-threshold correlation (TTC) method. Magyar Neuroradiológiai Társaság XV. Kongresszusa, October 25, 2007, Debrecen, Hungary Auer T, Kovács N, Schwarcz A, Balás I, Zámbó K, Tasnádi E, Klivényi P, Jokeit H, Nagy F, Janszky J. Déjà vu elicited by pallidal deep brain stimulation: a Neuroimaging study. Magyar Neuroradiológiai Társaság XV. Kongresszusa, October 25, 2007, Debrecen, Hungary Auer T, Schwarcz A, Janszky J, Dóczi T. FMRI-examinations in Pécs: What good is 1T magnetic field? Pécsi Akadémiai Bizottság Neurobiológus Doktoranduszok Fóruma, November 16, 2007, Pécs, Hungary Llumiguano C, Auer T, Kosztolányi P, Kovács N, Schwarcz A, Dóczi T, Balás I. 1H-MRS experiences after bilateral DBS of STN in Parkinson s Disease. The Movement s Disorders Society s 11th International Congress of Parkinson s Disease and Movement Disorders. June 3, 2007, Istanbul, Turkey
26 Poszterek: Auer T, Gallyas F. Electric-shock experiments support the gel-to-gel phase-transition theory of the formation of "dark" neurons (whole-cell ultrastructural compaction). Magyar Idegtudományi Társaság Kongresszusa, May 28, 2005, Pécs, Hungary Auer T, Gallyas F. Electrically produced gel-to-gel phase transition in neurons. CNS Injury International Symposium, April 30, 2005, Pécs, Hungary Auer T, Gallyas F. Electric shock causes gel-to-gel phase-transition in neurons. Magyar Anatómiai Társaság Kongresszusa, June 18, 2005, Pécs, Hungary Auer T, Schwarcz A, Dóczi T, Vető K, Juhos V, Janszky J. Visualization of seizure spread including activation and deactivation by ictal fmri. 7th European Congress on Epileptology, July 2, 2006, Helsinki, Finland Deak A, Revesz G, Auer T, Doczi T, Janszky J, Schwarcz A. Neural correlates of viewing emotional stimuli. 30 th European Conference on Visual Perception, August 27, 2007, Arezzo, Italy Deak A, Auer T, Revesz Gy, Janszky J, Schwarcz A, Doczi T. Arousal and valencedependent brain activity responding to IAPS pictures. 1st DGPA Spring School The Biopsychology of Emotions, March 27, 2008, Kloster Seeon, Germany
27 Janszky J, Angyalosi A, Barsi P, Fogarasi A, Schwarcz A, Auer T. Simple febrile seizure I childhood and hippocampal MRI alterations in adulthood. Magyar Epilepszia Liga Tudományos Ülése, May 26, 2008, Pécs, Hungary Szalay Cs, Schwarcz A, Auer T, Janszky J, Dóczi T, Hanna S, Rábai M, Karádi Z. Gustatory stimulation elicited changes in the human brain: an fmri study. Magyar Idegtudományi Társaság Kongresszusa, January 24, 2007, Szeged, Hungary
A motoros funkciók és a beszéd reorganizációja
A motoros funkciók és a beszéd reorganizációja Egyetemi doktori (Ph.D.) értekezés Dr. Kalmár Zsuzsanna Pécsi Tudományegyetem, Neurológiai Klinika Témavezető: Prof. Dr. Janszky József, az MTA Doktora, Prof.
Természettudományi Kutatóközpont, Magyar Tudományos Akadémia (MTA-TTK) Agyi Képalkotó Központ (AKK)
Szimultán multi-slice EPI szekvenciák: funkcionális MRI kompromisszumok nélkül? Kiss Máté, Kettinger Ádám, Hermann Petra, Gál Viktor MTA-TTK Agyi Képalkotó Központ Természettudományi Kutatóközpont, Magyar
FUNKCIONÁLIS MÁGNESESREZONANCIA-VIZSGÁLAT 1 TESLA TÉRERÔN. ALAPPARADIGMÁK ÉS KLINIKAI ALKALMAZÁS
ESETISMERTETÉS FUNKCIONÁLIS MÁGNESESREZONANCIA-VIZSGÁLAT 1 TESLA TÉRERÔN. ALAPPARADIGMÁK ÉS KLINIKAI ALKALMAZÁS Schwarcz Attila 1, 2, Auer Tibor 1, Komoly Sámuel 3, Dóczi Tamás 1, Janszky József 3 1 Pécsi
Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3,
Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3, Rostás Tamás3, Ritter Zsombor4, Zámbó Katalin1 Pécsi Tudományegyetem
Mágneses rezonanciás képalkotás AZ MRI elve, fizikai alapok
MR-ALAPTANFOLYAM 2011 SZEGED Mágneses rezonanciás képalkotás AZ MRI elve, fizikai alapok Martos János Országos Idegtudományi Intézet Az agy MR vizsgálata A gerinc MR vizsgálata Felix Bloch Edward Mills
Udvardyné Tóth Lilla intézeti biológus
Udvardyné Tóth Lilla intézeti biológus Tudományos közlemények Közlemények idegen nyelven TÓTH, L. GÁCSI, M. TOPÁL, J. MIKLÓSI, Á.: Playing styles and possible causative factors in dogs behaviour when playing
MÉLY AGYI STIMULÁCIÓ: EGY ÚJ PERSPEKTÍVA A MOZGÁSZAVAROK KEZELÉSÉBEN
MÉLY AGYI STIMULÁCIÓ: EGY ÚJ PERSPEKTÍVA A MOZGÁSZAVAROK KEZELÉSÉBEN Összefoglaló közlemény Kovács Norbert 1, Balás István 2, Llumiguano Carlos 2, Aschermann Zsuzsanna 1, Nagy Ferenc 1, Janszky József
A funkcionális MR kihívásai és lehetőségei gyermekkorban esetsorozat
Szentágothai TK - Semmelweis Egyetem MR Kutatóközpont A funkcionális MR kihívásai és lehetőségei gyermekkorban esetsorozat 1 Kozák Lajos Rudolf, 1 SzabóÁdám, 2 HegyiMárta, 1 BarsiPéter, 1 RudasGábor 1
Funkcionális konnektivitás vizsgálata fmri adatok alapján
Funkcionális konnektivitás vizsgálata fmri adatok alapján Képalkotási technikák 4 Log Resolution (mm) 3 Brain EEG & MEG fmri TMS PET Lesions 2 Column 1 0 Lamina -1 Neuron -2 Dendrite -3 Synapse -4 Mikrolesions
A modern funkcionális keresztmetszeti képalkotás integrálása központi idegrendszeri tumorok 3D alapú sugárkezelési eljárásaiba
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Egészségtudományi Doktori Iskola Doktori Iskola vezetője: Prof. Dr. BÓDIS JÓZSEF Programvezető: Prof. Dr. KISS ISTVÁN Témavezető: Dr. KOVÁCS ÁRPÁD PHD, MED HABIL
CT/MRI képalkotás alapjai. Prof. Bogner Péter
CT/MRI képalkotás alapjai Prof. Bogner Péter CT - computed tomography Godfrey N. Hounsfield Allan M. Cormack The Nobel Prize in Physiology or Medicine 1979 MRI - magnetic resonance imaging Sir Peter Mansfield
MRI áttekintés. Orvosi képdiagnosztika 3. ea ősz
MRI áttekintés Orvosi képdiagnosztika 3. ea. 2015 ősz MRI Alapelv: hogyan lehet mágneses vizsgálattal valamilyen anyag (jelen esetben az élő emberi szervezet) belső felépítéséről információt kapni? A mágneses
Az agyi jelek adaptív feldolgozása MENTÁ LIS FÁ R A DT S ÁG MÉRÉSE
Az agyi jelek adaptív feldolgozása MENTÁ LIS FÁ R A DT S ÁG MÉRÉSE Bevezetés I. A fáradtság lehet fizikai: a normál testi funkciók hiánya mentális: csökkent agyi aktivitás vagy kognitív funkciók. Megjelenhet
Válasz Prof. Dr. Barzó Pál, egyetemi tanár, MTA doktora, bírálatára.
Válasz Prof. Dr. Barzó Pál, egyetemi tanár, MTA doktora, bírálatára. Tisztelt Professzor Úr! Mindenekelőtt szeretném megköszönni bírálói véleményét, kérdéseit és kritikai megjegyzéseit. Köszönöm, hogy
A beszéd lateralizáció reorganizációjának nyomonkövetésea fmri-velaneurorehabilitációsorán
A beszéd lateralizáció reorganizációjának nyomonkövetésea fmri-velaneurorehabilitációsorán (klinikai tanulmány terv) Péley Iván, Janszky József PTE KK Neurológiai Klinika Az (emberi) agy egyik meghatározó
Látás Nyelv - Emlékezet. ETE47A001/ /
Látás Nyelv - Emlékezet http://www.cogsci.bme.hu/~ktkuser/kurzusok/bm ETE47A001/2018-19-2/ Bevezetés Az emberi agy és vizsgáló módszerei Néhány ok arra, hogy miért kell vizsgálni a látórendszert Mi van
ESETISMERTETÉS SÚLYOS KOPONYA-AGY SÉRÜLÉS VIZSGÁLATA DIFFÚZIÓS TENZOR ÉS FUNKCIONÁLIS MR-KÉPALKOTÁSSAL ALACSONY TÉRERÔN
ESETISMERTETÉS SÚLYOS KOPONYA-AGY SÉRÜLÉS VIZSGÁLATA DIFFÚZIÓS TENZOR ÉS FUNKCIONÁLIS MR-KÉPALKOTÁSSAL ALACSONY TÉRERÔN Auer Tibor 1, Schwarcz Attila 1, 2, Ezer Erzsébet 1, Czeiter Endre 1, Aradi Mihály
Mi is az funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó vizsgálat
Funkcionális mágneses rezonanciás képalkotó vizsgálatok a fájdalom kutatásban Juhász Gabriella Semmelweis Egyetem, Gyógyszerhatástani Intézet MTA-SE-NAPB Genetikai Agyi Képalkotó Migrén Kutatató csoport
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Biológia Doktori Iskola Összehasonlító Neurobiológia Ph.D. Program Testtömeg index-szel és kávéfogyasztással összefüggő agyi morphometriai és volumteriai eltérések vizsgálata mágneses
Epilepszia sebészet. Dr. Erőss Loránd, MD, PhD Országos Klinikai Idegtudományi Intézet. Semmelweis Egyetem, 2018.
Epilepszia sebészet Dr. Erőss Loránd, MD, PhD Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Semmelweis Egyetem, 2018. Epilepszia sebészet Gyógyszeres kezelés Rohammentesség:70% Sebészi kezelés Rohammentesség:15%
NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú
NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú meghatározása. (Megj.: a felsorolt esetekben meghatározó
Strukturális agyi eltérések vizsgálata egészséges alanyokban: MRI vizsgálatok. Perlaki Gábor
Strukturális agyi eltérések vizsgálata egészséges alanyokban: MRI vizsgálatok Ph.D. tézis Perlaki Gábor Témavezetők: Prof. Janszky József, az MTA doktora Dr. Schwarcz Attila, Ph.D. Programvezető: Prof.
Új MR és PET/CT Pécsett
Új képalkotó modalitások kerültek átadásra a Pécsi Tudományegyetemen. 2016. október 10-én ünnepélyes keretek között került megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem Radiológia Klinika és a Nukleáris Medicina
Epilepszia. Dr. Barsi Péter SE MR Kutatóközpont, Budapest
A kérőlaptól a diagnózisig - MR vizsgálatok a gyakorlatban ( Amit tudni akarsz az MR-ről ) Tanfolyam orvosoknak és radiográfusoknak Mediworld Plus Diagnosztikai Kft, Székesfehérvár, 2013. május 24 Epilepszia
Egy csodálatos elme modellje
Egy csodálatos elme modellje A beteg és az egészséges agy információfeldolgozási struktúrái Bányai Mihály1, Vaibhav Diwadkar2, Érdi Péter1 1 RMKI, Biofizikai osztály 2 Wayne State University, Detroit,
TEXTÚRA ANALÍZIS VIZSGÁLATOK LEHETŐSÉGEI A RADIOLÓGIÁBAN
TEXTÚRA ANALÍZIS VIZSGÁLATOK LEHETŐSÉGEI A RADIOLÓGIÁBAN Monika Béres 1,3 *, Attila Forgács 2,3, Ervin Berényi 1, László Balkay 3 1 DEBRECENI EGYETEM, ÁOK Orvosi Képalkotó Intézet, Radiológia Nem Önálló
MSK szekvenciák, protokolok MSK MR műtermékek
MSK szekvenciák, protokolok MSK MR műtermékek Mozgásszervi Radiológia Tanfolyam Debrecen, 2017 szeptember 21. Hetényi Szabolcs Telemedicine Clinic, Barcelona Protokolok (MRI szekvenciák) Műtermékek MRI
Bevezetés a kognitív idegtudományba
Bevezetés a kognitív idegtudományba Kéri Szabolcs Kognitív Idegtudomány kurzus, Semmelweis Egyetem Budapest, 2009 Created by Neevia Personal Converter trial version http://www.neevia.com Created by Neevia
Janszky JózsefJ PTE ÁOK Neurológiai Klinika
Epilepszia mőtéti m ti kezelése Janszky JózsefJ PTE ÁOK Neurológiai Klinika Az epilepsziasebészet szet helye az epilepszia terápi piájában 2005-ben Epilepszia prevalenciája: 0,5-1 % kb. 20-30%-ban az epilepszia
MR szerepe a politraumát elszenvedett betegek képalkotó diagnosztikájában
MR szerepe a politraumát elszenvedett betegek képalkotó diagnosztikájában Gion Katalin 1, 2; Szabovik Géza 3; Palkó András 2 Diagnoscan Magyarország Kft. Affidea Csoport 1; SZTE Radiológiai Klinika 2;
A központi idegrendszer funkcionális anatómiája
A központi idegrendszer funkcionális anatómiája Nyakas Csaba Az előadás anyaga kizárólag tanulmányi célra használható (1) Az idegrendszer szerveződése Agykéreg Bazális ganglionok Kisagy Agytörzs Gerincvelő
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben. Doktori tézisek. Dr. Farkas Zsuzsanna
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben Doktori tézisek Dr. Farkas Zsuzsanna Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola Témavezető: Dr. Kamondi Anita
Országos Idegtudományi Intézet (OITI) bemutatása, szakmai tevékenységének ismertetése. 2010. május 06.
Országos Idegtudományi Intézet Amerikai út 57, H-1145 Budapest Főigazgató: Dr. Gusztonyi Ágnes T:1-467-9300, fax: 1-251-5678 Email: igazgatosag@oiti.hu, internet: www.oiti.hu Az Országos Idegtudományi
2001-2004 Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Budapest, biológus angol szakfordító
Ö N É L E T R A J Z D R. K I S S - B A N K Ó É V A N E UR O BI O L ÓGUS KU T AT Ó MTA TERMÉSZETTUDOMÁ N YI KUTATÓKÖZPONT 1 1 1 7. B U DA PEST, MA GYAR TUDÓSO K KÖ R Ú TJA 2. TELE FO N ( + 3 6 ) 1 382 6
15/12/2017 MR VIZSGÁLATOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPJAI MR FIZIKA 5 PERCBEN A MÁGNESES TÉR HATÁSA KURZUS KLINIKAI NEURO-PSZICHOLÓGUSOKNAK 2017.
MR VIZSGÁLATOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPJAI KURZUS KLINIKAI NEURO-PSZICHOLÓGUSOKNAK 2017 MR FIZIKA 5 PERCBEN A MÁGNESES TÉR Semmelweis Egyetem MR Kutatóközpont Dr. Szabó Ádám György Semmelweis Egyetem MR Kutatóközpont
Kiválósági ösztöndíjjal támogatott kutatások az Építőmérnöki Karon c. előadóülés
Kiválósági ösztöndíjjal támogatott kutatások az Építőmérnöki Karon c. előadóülés Hazay Máté hazay.mate@epito.bme.hu PhD hallgató Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tartószerkezetek Mechanikája
p le r ol o r www.sonoscape-ultrahang.hu
p le r Dop sra ol o r á iás C lkalmaz tegór Felso ka minden a készülék www.sonoscape-ultrahang.hu 2009 2008 Entrepreneurial Company Award Product Quality Leadership Award Vállalati profil A SonoScape a
Diffúzió és relaxáció heterogén közegben - mágneses rezonancia vizsgálatok biológiai modelleken
PhD értekezés tézisei Diffúzió és relaxáció heterogén közegben - mágneses rezonancia vizsgálatok biológiai modelleken Kotek Gyula Szegedi Tudományegyetem Fizika Doktori Iskola 2008 PhD értekezés tézisei
Statikus és dinamikus elektroenkefalográfiás vizsgálatok Alzheimer kórban
Statikus és dinamikus elektroenkefalográfiás vizsgálatok Alzheimer kórban Doktori tézisek Dr. Hidasi Zoltán Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Rajna Péter, egyetemi
Orvosi képdiagnosztika
Orvosi képdiagnosztika Hadházi Dániel, Horváth Áron, Horváth Gábor Követelmények Aláírás feltételei: 6 db házi feladatból minimum 3 elfogadott megoldás Sikeres ZH/PZH/PPZH Kredit megszerzésének feltételei:
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Kutyák cerebrospinalis folyadéktereinek anatómiai viszonyai, térbeli modellezése és térfogatmérése PhD értekezés tézisei Dr. Reinitz László Zoltán
Bevezetés, az elmúlt évtizedek klinikaigazgatói mentori tevékenységének összefoglalása
Bevezetés, az elmúlt évtizedek klinikaigazgatói mentori tevékenységének összefoglalása Prof. Dr. Dóczi Tamás egyetemi tanár, az MTA doktora, PTE KK Idegsebészeti Klinika AZ ÉLETTUDOMÁNYI- KLINIKAI FELSŐOKTATÁS
Epilepszia és görcsállapotok gyermekkorban. Fogarasi András. Bethesda Gyermekkórház, Budapest. Gyermekgyógyászati kötelező szinten tartó tanfolyam
Epilepszia és görcsállapotok gyermekkorban Fogarasi András Bethesda Gyermekkórház, Budapest Gyermekgyógyászati kötelező szinten tartó tanfolyam Budapest, 2013. november 22. fog.andras@gmail.com Tel: 4222-875
Dr. Kóti Tamás, Soós Mányoki Ildikó, Dr. Daróczi János
Dr. Kóti Tamás, Soós Mányoki Ildikó, Dr. Daróczi János 2013. szeptember 14. Bevezetés A Szent Kristóf Szakrendelő kontrolling és minőségbiztosítási csoportja 2009 óta végez részletes szakmai és gazdasági
Az fmri klinikai alkalmazásai
Szentágothai TK - Semmelweis Egyetem MR Kutatóközpont Az fmri klinikai alkalmazásai Kozák Lajos Rudolf lkozak@mrkk.sote.hu Szentágothai Tudásközpont - Semmelweis Egyetem MR Kutatóközpont MRI B0 Mágneses
XVII. econ Konferencia és ANSYS Felhasználói Találkozó
XVII. econ Konferencia és ANSYS Felhasználói Találkozó Hazay Máté, Bakos Bernadett, Bojtár Imre hazay.mate@epito.bme.hu PhD hallgató Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tartószerkezetek Mechanikája
Nagyon köszönöm a disszertáció alapvetően pozitív megítélését és a gondos bírálatot. A következőkben válaszolok a feltett kérdésekre.
Válasz Dr. Tamás Gábor bírálói véleményére Tisztelt Professzor Úr, Nagyon köszönöm a disszertáció alapvetően pozitív megítélését és a gondos bírálatot. A következőkben válaszolok a feltett kérdésekre.
Bevezetés, Az emberi agy és vizsgálati módszerei
A félév menete Óra Időpont Téma Előadó 1. Bevezetés, Az emberi agy és vizsgálati módszerei Németh Kornél 2018.02.07 2. A látás alapjai Németh Kornél 2018.02.14 3. Magasabbszintű látás, kategóriák az emberi
Klinikai Központ Elnök. A Semmelweis Egyetem K l i n i k a i K ö z p o n t E l n ö k é n e k 1/2017. (I.30.) számú U T A S Í T Á S A
Ikt.szám:10230/KLINK/2017 egészségügyi szolgáltató jellegére, társadalmi felelősségvállalására, valamint a lakosság egészségi állapota iránt érzett felelősségére tekintettel, orvosszakmai szempontok messze
Medical Imaging 10 2009.04.07. 1. Mágneses rezonancia (MR, MRI, NMR) x B. Makroszkopikus tárgyalás
Mágneses rezonancia (MR, MRI, NMR) Bloch, Purcell 1946, Nobel díj 1952. Mágneses momentum + - Mágneses térben a mágneses momentum az erővonalakkal csak meghatározott szöget zárhat be. Különböző irányokhoz
DR. HAJNAL KLÁRA / DR. NAHM KRISZTINA KÖZPONTI RÖNTGEN DIAGNOSZTIKA Uzsoki utcai kórház. Emlő MR vizsgálatok korai eredményei kórházunkban
DR. HAJNAL KLÁRA / DR. NAHM KRISZTINA KÖZPONTI RÖNTGEN DIAGNOSZTIKA Uzsoki utcai kórház Emlő MR vizsgálatok korai eredményei kórházunkban 2015.01.01-2016.04.30 között kórházunkban végzett emlő MR vizsgálatok
Az enyhe kognitív zavar szűrése számítógépes logikai játékok segítségével
Az enyhe kognitív zavar szűrése számítógépes logikai játékok segítségével Kovács Vivienne Semmelweis Egyetem, ÁOK V. évfolyam Témavezető: Dr. Csukly Gábor Az enyhe kognitív zavar (Mild cognitive impairment=mci)
Ultrasound biomicroscopy as a diagnostic method of corneal degeneration and inflammation
Ultrasound biomicroscopy as a diagnostic method of corneal degeneration and inflammation Ph.D. Thesis Ákos Skribek M.D. Department of Ophthalmology Faculty of Medicine University of Szeged Szeged, Hungary
KOPONYA-, ILLETVE SÚLYOS SÉRÜLTEK TRAUMÁHOZ KAPCSOLT KOAGULÓPÁTHIÁJÁNAK ÉS NEUROBIOMARKEREINEK VIZSGÁLATA. Vámos Zoltán, Ph.D.
KOPONYA-, ILLETVE SÚLYOS SÉRÜLTEK TRAUMÁHOZ KAPCSOLT KOAGULÓPÁTHIÁJÁNAK ÉS NEUROBIOMARKEREINEK VIZSGÁLATA - Experimentális OxyológiaMunkacsoport kutatási együttműködésre történő felhívása - Vámos Zoltán,
A nehézfémek növényi vízháztartásra gyakorolt hatásának vizsgálata Mágneses Rezonancia készülékkel. Készítette: Jakusch Pál Környezettudós
A nehézfémek növényi vízháztartásra gyakorolt hatásának vizsgálata Mágneses Rezonancia készülékkel Készítette: Jakusch Pál Környezettudós Célkitűzés MR készülék növényélettani célú alkalmazása Kontroll
Nyers adat - Fourier transformáció FFT
Nyers adat - Fourier transformáció FFT Multi-slice eljárás Inversion Recovery (IR) TR 1800 1800 900 TI TE Inverziós idő (TI) konvencionális SE vagy FSE Mágnesesség IR Víz Idõ STIR Short TI Inversion Recovery
A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja. Budapest 2010. május 28 29. Hotel Thermal Margitsziget
A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja Budapest 2010. május 28 29. Hotel Thermal Margitsziget Bevezető Kongresszusi iroda VIP Utazási Iroda: Kovács Rózsa 1051 Budapest, Bajcsy
Az amblyopia korai szűrése. Dr. habil. Gábor Jandó, M.D., Ph.D.
Az amblyopia korai szűrése Dr. habil. Gábor Jandó, M.D., Ph.D. PTE-ÁOK, Élettani Intézet, Humán Elektrofiziológiai Laboratórium Mikó-Baráth Eszter tanársegéd Markó Katalin szemész gyakornok Kiss Huba szemész
A KORTIKÁLIS HÁLÓZATOK SZEREPE A GYERMEK- ÉS FELNŐTTKORI TEMPORÁLIS LEBENY EPILEPSZIA SZEMIOLÓGIAI SAJÁTOSSÁGAIBAN (SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉS)
A KORTIKÁLIS HÁLÓZATOK SZEREPE A GYERMEK- ÉS FELNŐTTKORI TEMPORÁLIS LEBENY EPILEPSZIA SZEMIOLÓGIAI SAJÁTOSSÁGAIBAN (SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉS) Kutatás időtartama: 2004. október 1 2007. szeptember 30 OTKA ny.szám:
A gyermekkori epilepsziák felismerése
A gyermekkori epilepsziák felismerése Dr. med. habil. Fogarasi András Tudományos igazgató Bethesda Gyermekkórház, Budapest fogarasi@bethesda.hu Tel: 4222-875 Fıbb lépések Felismerés Diagnózis Klasszifikáció
TÁJÉKOZTATÓ ÁRLISTA MŰTÉTI CSOMAGOK TÉRÍTÉSI DIJAI
TÁJÉKOZTATÓ ÁRLISTA MŰTÉTI BEAVATKOZÁST IGÉNYLŐ, ILLETVE MŰTÉTI BEAVATKOZÁST NEM IGÉNYLŐ MEGBETEGEDÉSEK FEKVŐBETEG ELLÁTÁSBAN VÉGZETT KEZELÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A JÁRÓBETEGELLÁTÁS KERETÉBEN VÉGZETT VIZSGÁLATOK,
PhD DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI
Budapesti Muszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizikai Kémia Tanszék MTA-BME Lágy Anyagok Laboratóriuma PhD DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Mágneses tér hatása kompozit gélek és elasztomerek rugalmasságára Készítette:
MAGYAR KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. június 4-6.
MAGYAR KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. június 4-6. TUDOMÁNYOS PROGRAM 2015. június 4., csütörtök 10.00-10.15 Köszöntők Prof. Dr. Kamondi Anita, Dr. Annus János Kristóf
Stroke betegek vizsgálata hagyományos mérőmódszerek. Futó Gabriella ODÚ Fejlesztő Központ Szeged
Stroke betegek vizsgálata hagyományos mérőmódszerek és az FNO felhasználásával Futó Gabriella ODÚ Fejlesztő Központ Szeged Vizsgálati személyek kiválasztásának szempontjai Akut stroke-beteg az intézményi
Műszeres analitika II. (TKBE0532)
Műszeres analitika II. (TKBE0532) 7. előadás NMR spektroszkópia Dr. Andrási Melinda Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék NMR, Nuclear Magnetic
RITMUSOS DELTA AKTIVITÁSOK ÉS EPILEPSZIA
RITMUSOS DELTA AKTIVITÁSOK ÉS EPILEPSZIA Dr. Dömötör Johanna Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Neurológia Osztály, Debrecen Magyar Epilepszia Liga XIII. Kongresszusa 2016. május 26-28. Szeged Bevezetés
Fényderítő hatású-e a megélt tapasztalat a kimenetelre?
Fényderítő hatású-e a megélt tapasztalat a kimenetelre? Szerzők: Kovács Árpád Ferenc 1, Perényi Anett Anna 1, Fülöp Zsolt Zoltán 2 Témavezető: Dr. Kovács Judit 3 1 ÁOK VI., Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti
Biofizika szeminárium. Diffúzió, ozmózis
Biofizika szeminárium Diffúzió, ozmózis I. DIFFÚZIÓ ORVOSI BIOFIZIKA tankönyv: III./2 fejezet Részecskék mozgása Brown-mozgás Robert Brown o kísérlet: pollenszuszpenzió mikroszkópos vizsgálata o megfigyelés:
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Egészségtudományi Doktori Iskola Pécs Doktori Iskola vezetője: PROF. DR. BÓDIS JÓZSEF egyetemi tanár
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Egészségtudományi Doktori Iskola Pécs Doktori Iskola vezetője: PROF. DR. BÓDIS JÓZSEF egyetemi tanár Képi vezérelt és kontrollált perkután lézeres dekompresszió
AZ IGAZSÁG PILLANATA: A VÁSÁRLÁS PSZICHOLÓGIÁJA
MEDIA HUNGARY 2016. SIÓFOK, 2016. MÁJUS 10-11. Milyen érzelmi és tudati állapotban döntünk egy termék megvétele mellett? DR. SZIGETI ORSOLYA PINTÉR ATTILA KAPOSVÁRI EGYETEM GTK MARKETING ÉS KERESKEDELEM
Multimodális képfeldolgozás
Definíció Multimodális képfeldolgozás Különbözı helyen és módon készült felvételek együttes feldolgozása Egy vizsgálati személy ának együttes feldolgozása (Intra subject) Populációs szintő képfeldolgozás
Az idegsebészet tárgya és története
Az idegsebészet tárgya és története Prof.Dr.Nyáry István Semmelweis Egyetem ÁOK Idegsebészeti Tanszék Idegsebészeti előadások 2017. Szeptember 11. nyary2@t-online.hu Az idegsebészet tárgya A központi idegrendszer
A radiológus szakorvosképzés tematikája (a Radiológiai Szakmai Kollégium 2005. 01. 16-i állásfoglalása alapján)
A radiológus szakorvosképzés tematikája (a Radiológiai Szakmai Kollégium 2005. 01. 16-i állásfoglalása alapján) Általános szempontok I.: Követelmények: A képzés eredményeként a radiológia szakvizsgát tett
Prenatalis MR vizsgálatok
Prenatalis MR vizsgálatok Prof. Dr. Lombay Béla Borsod A.Z. Megyei Kórház és s Egyetemi Oktatókórház Miskolci Egyetem, Egészségtudományi gtudományi Kar, Képalkotó Diagnosztikai Tanszék Miskolc Múlt - jelen
Motoros és kognitív funkció változás stereotaxias műtét hatására Parkinson-kórban, monitorozás. Egyetemi doktori (PhD) értekezés
Llumiguano C. 1 Motoros és kognitív funkció változás stereotaxias műtét hatására Parkinson-kórban, monitorozás Egyetemi doktori (PhD) értekezés Dr. Llumiguano Carlos Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi
Az ALPINION Crystal Signature technológia a mély struktúrák részletes képeivel növeli a klinikai pontosságot és hatékonyságot.
Az ALPINION E-CUBE sorozat megváltoztatja a diagnosztikai ultrahang területét, egyedi és megbízható technológiai áttörései révén maximális eredményességet tesz lehetővé. Az E-CUBE 9 az integrált ALPINION
Kognitív eltérések a nemek között 1. Az érzékelés
Kognitív eltérések a nemek között 1. Az érzékelés Prof. Dr. Kéri Szabolcs Az óra Prof. Dr. Pléh Csaba által kidolgozott tananyagra épül, amelyet Dr. Demeter Gyula és Dr. Pajkossy Péter módosított. Áttekintés
Az fmri alapjai Statisztikai analízis II. Dr. Kincses Tamás Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinika
Az fmri alapjai Statisztikai analízis II. Dr. Kincses Tamás Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinika Autokorreláció white noise Autokorreláció: a függvény önnmagával számított korrelációja különböző
Semmelweis Egyetem MR Kutatóközpont: 1083 Budapest, Balassa u.6. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:
Tájékoztató "A KEOP - 5.6.0/E/15 Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása című konstrukcióhoz kapcsolódóan 1 db 3 T új MR berendezés beszerzése, szállítása, telepítése,
Dr. Erőss Loránd, Dr. Entz László Országos Idegtudományi Intézet
Molekuláris Medicina Mindenkinek Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika 2012. December 4. Dr. Erőss Loránd, Dr. Entz László Országos Idegtudományi Intézet Felosztás Neurofibromatózis I. (Recklinghausen
VÁLASZ DR. JULOW JENİ TANÁR ÚR, AZ MTA DOKTORA OPPONENSI VÉLEMÉNYÉRE. Tisztelt Julow Jenı Tanár Úr!
1 VÁLASZ DR. JULOW JENİ TANÁR ÚR, AZ MTA DOKTORA OPPONENSI VÉLEMÉNYÉRE Tisztelt Julow Jenı Tanár Úr! Köszönöm Dr. Julow Jenı Tanár Úr részletes, minden szempontra kiterjedı opponensi véleményezését, megtisztelı,
Többfázisú CT vizsgálat a rutin diagnosztikában - indokolt-e a többlet sugárterhelés?
Többfázisú CT vizsgálat a rutin diagnosztikában - indokolt-e a többlet sugárterhelés? Schiszler Tamás(1), Szukits Sándor(2), Újlaki Mátyás(3), Cseri Zsolt(3), Kárteszi Hedvig(4) 1: Monklands Hospital,
Gyermekek követéses objektív hallásvizsgálati eredményei zenei gyerekműsorok hatásának bemutatására
Gyermekek követéses objektív hallásvizsgálati eredményei zenei gyerekműsorok hatásának bemutatására Dr. Gáborján Anita Semmelweis Egyetem, Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika 2015. április
GÉPI ÉS EMBERI POZICIONÁLÁSI, ÉRINTÉSI MŰVELETEK DINAMIKÁJA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM MŰSZAKI MECHANIKAI TANSZÉK PhD Tézisfüzet GÉPI ÉS EMBERI POZICIONÁLÁSI, ÉRINTÉSI MŰVELETEK DINAMIKÁJA Szerző MAGYAR Bálint Témavezető Dr. STÉPÁN Gábor Budapest,
Kontrol kártyák használata a laboratóriumi gyakorlatban
Kontrol kártyák használata a laboratóriumi gyakorlatban Rikker Tamás tudományos igazgató WESSLING Közhasznú Nonprofit Kft. 2013. január 17. Kis történelem 1920-as években, a Bell Laboratórium telefonjainak
Dr. Pikó Károly vezérigazgató-helyettes Minőségügy van-e szerepe a sürgősségi ellátásban 2010. november 5. - Debrecen
Dr. Pikó Károly vezérigazgató-helyettes Minőségügy van-e szerepe a sürgősségi ellátásban 2010. november 5. - Debrecen MOTTÓ Kevesebb időbe telik valamit jól csinálni, mint megmagyarázni, hogy miért nem
Nyelv. Kognitív Idegtudomány kurzus, Semmelweis Egyetem Budapest, 2009. Created by Neevia Personal Converter trial version
Nyelv Kéri Szabolcs Kognitív Idegtudomány kurzus, Semmelweis Egyetem Budapest, 2009 Created by Neevia Personal Converter trial version http://www.neevia.com Created by Neevia Personal Converter trial version
Adatelemzési eljárások az idegrendszer kutatásban Somogyvári Zoltán
Adatelemzési eljárások az idegrendszer kutatásban Somogyvári Zoltán MTA KFKI Részecske és Magfizikai Intézet, Biofizikai osztály Az egy adatsorra (idősorra) is alkalmazható módszerek Példa: Az epileptikus
Funkcionális képalkotó vizsgálatok.
Neuro-Onkológia Tudományos Fórum 2007. október 5-6. Balatonfüred Funkcionális képalkotó vizsgálatok. Dr. Martos János Ph.D. Budapest, Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet Neuroradiológiai vizsgáló
A CT-angiografia szerepe az acut gastrointestinalis vérzésekben
A CT-angiografia szerepe az acut gastrointestinalis vérzésekben Szudi Gábor, Simon Eszter MH-EK KRDO 2016.08.03. 1 Kórkép jelentősége Gastrointestinalis vérzés (GIV) incidenciája: felső 40-150, alsó 20-27
Doktori Tézisek. dr. Osman Fares
Az uréter motilitásának ellenőrzése, a körkörös és a hosszanti izomlemezek összehangolása, egy új videomikroszkópos módszer Doktori Tézisek dr. Osman Fares Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika és Uroonkológiai
A funkcionális MR vizsgálatok új diagnosztikai lehetőségei 3 Teslás készülék segítségével
A funkcionális MR vizsgálatok új diagnosztikai lehetőségei 3 Teslás készülék segítségével Dr. Martos János, Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Miskolci Egyetem, Kiss Máté, SE Szentágothai János Idegtudományi
24/04/ Röntgenabszorpciós CT
CT ésmri 2012.04.10. Röntgenabszorpciós CT 1 Élettani és Orvostudományi Nobel díj- 1979 Allan M. Cormack, Godfrey N. Hounsfield Godfrey N. Hounsfield Born:28 August 1919, Newark, United Kingdom Died: 12
Statisztika I. 11. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 11. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Összefüggés vizsgálatok A társadalmi gazdasági élet jelenségei kölcsönhatásban állnak, összefüggnek egymással. Statisztika alapvető feladata: - tényszerűségek
Epilepszia és epilepsziás rohamok. Janszky József Egyetemi adjunktus
Epilepszia és epilepsziás rohamok Janszky József Egyetemi adjunktus Epilepsziás roham definíciója Objektív vagy szubjektív klinikai tünetek Ok: agyi neuronpopuláció abnormálisan synchron aktivációja Epilepsziás
Az ipari komputer tomográfia vizsgálati lehetőségei
Az ipari komputer tomográfia vizsgálati lehetőségei Dr. Czinege Imre, Kozma István Széchenyi István Egyetem 6. ANYAGVIZSGÁLAT A GYAKORLATBAN KONFERENCIA Cegléd, 2012. június 7-8. Tartalom A CT technika
Fogarasi András :35 17:00 Onkológiai kezelések neuroradiológiai következményei Varga Edit 25
KURZUS 2017. November 9 Kezdés Vége Előadás Előadó Időtartam 2017.11.09., csütörtök Kurzus: Gyermek neuroradiológia Üléselnökök Rudas Gábor, Barsi Péter 10:00 10:30 Kurzus és kongresszus megnyitó 30 10:30
Opponensi vélemény. Dr Tajti János A migrén kórfolyamatának vizsgálata című MTA doktori pályázatáról
Pécs, 2016. szeptember 21. Opponensi vélemény Dr Tajti János A migrén kórfolyamatának vizsgálata című MTA doktori pályázatáról A szerző 159 oldalas doktori pályázatot nyújtott be, mely 18 közleményen alapul,
DIGITÁLIS KÉPANALÍZIS KÉSZÍTETTE: KISS ALEXANDRA ELÉRHETŐSÉG:
DIGITÁLIS KÉPANALÍZIS KÉSZÍTETTE: KISS ALEXANDRA ELÉRHETŐSÉG: kisszandi@mailbox.unideb.hu ImageJ (Fiji) Nyílt forrás kódú, java alapú képelemző szoftver https://fiji.sc/ Számos képformátumhoz megfelelő
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KAPOSVÁRI EGYETEM ÁLLATTUDOMÁNYI KAR Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézet A doktori iskola vezetıje: PROF. HORN PÉTER az MTA rendes tagja Témavezetı: PROF. BOGNER PÉTER