PEDAGÓGUS TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT. Az NYME Bolyai János Általános Iskola és Gimnázium Intézményi Minőségirányítási Programjának melléklete
|
|
- Róbert Juhász
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PEDAGÓGUS TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Az NYME Bolyai János Általános Iskola és Gimnázium Intézményi Minőségirányítási Programjának melléklete 2010.
2 PEDAGÓGUS TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT I. Bevezetés Az évi Oktatási Törvény 1999-es kiegészítése kötelezően előírja, hogy a 2002/2003-as tanévtől kezdve az iskolai Pedagógiai Programnak tartalmaznia kell egy minőségbiztosítással kapcsolatos fejezetet. A törvény 40.. (11). bekezdésének módosítása szerint az intézményi minőségirányítási programnak tartalmaznia kell: - a vezetői feladatokat ellátók - a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelésének szempontjait. Ennek alkalmazása a 2010/2011. tanévben kezdődik. Ha a teljesítményértékelést az iskolában megfelelően alkalmazzák, akkor segíti a tervezést, az eredmények elérését, a fejlesztést, valamint annak biztosítását, hogy az iskolában folyamatosan rendelkezésre álljanak és megfelelően tevékenykedjenek azok az emberek, akik révén a stratégia és a célkitűzések megvalósíthatók. Az értékelés az egész rendszerre visszaható, rendszerszabályozó eszköz. Az igazgató számára a teljesítménymenedzselés eszköz, a pedagógus számára pedig lehetőség helyzete feltárására és tisztázására. Elmondható, hogy az iskolában folyó munka minőségének alapvető feltétele, fő tényezője az ott tanító tanárok teljesítménye, összességében annak állandó növelése. Ebből következően az intézményi minőségmenedzselésnek kiemelt fontosságú, elsőrendű feladata a pedagógusmunka színvonalának emelése, a pedagógus oktató-nevelő munkája eredményességének növelése. Ehhez kikerülhetetlen és nélkülözhetetlen a tanári munka minőségének rendszeres vizsgálata, értékelése. Ezen értékelés minden esetben személyre szóló és bizalmas. II. Alapelvek Az alábbi pedagógusértékelési rendszer fő célja, hogy segítsen az oktatás nevelés színvonalának emelésében azáltal, hogy lehetővé teszi a problematikus területek azonosítását és a kezelésükhöz szükséges reális célok kitűzését, valamint anélkül hogy rangsorolná vagy minősítené a tanárokat olyan információkhoz juttassa az iskolavezetést, amelyek segíthetnek bizonyos vezetői döntések igazságos és megalapozott meghozatalában. Az értékelési rendszer így a következő alapelvekre épül: A fejlesztő szándék elve Mivel alapvető célja az egyéni és intézményi szintű munka minőségének javítása: minden tanár képet alkothasson arról, hogy teljesítménye hogyan ítéltetik meg kívülről, egy tantestületi konszenzus alapján létrehozott és a tanári közösség egésze által elfogadott mérce (kritériumrendszer) szerint; legyen alkalmas a problematikus területek azonosítására és a teljesítmény javítására irányuló célok kijelölésére; legyen alkalmas az egyéni teljesítmény változásának kimutatására; elősegíteni a színvonal emeléséhez szükséges iskolai tárgyi/igazgatási feltételekkel kapcsolatos problémák azonosítását és megoldását; segítse a tanárok és az iskolavezetés közötti információcserét, segítsen az iskolavezetésnek abban, hogy jobban megismerje a tanárok véleményét. 2
3 A sokoldalúság elve Mivel a pedagógustevékenység rendkívül összetett, és az oktató-nevelő munka minőségének számos különböző aspektusa van: tegye egyértelművé, hogy az adott közösség milyen aspektusok vizsgálatával és milyen kritériumrendszer alapján ítéli meg tanárainak teljesítményét; vegye figyelembe mind a szaktárgy(ak) tanításával összefüggő (nevelési és oktatási, szakvezetői, mentortanári), mind pedig az iskolai élet szervezésével kapcsolatos tevékenységeket; minden munkaközösség külön vitassa meg, majd a speciális tantárgyi követelmények figyelembevételével pontosítsa az egyes értékelő eszközöket és a bennük foglalt kritériumokat. A méltányosság elve kezeljen minden egyénre vonatkozó adatot bizalmasan, teljes mértékben zárja ki a megszégyenítés/megszégyenülés lehetőségét; törekedjen objektivitásra; csak olyan területeket vizsgáljon, amelyekről megfelelő adatok állnak rendelkezésre; minden részletében átlátható legyen; lehetőség szerint minél jobban vonja be az érintettet az értékelési folyamatba; az érintett számára minden róla felvett adat hozzáférhető legyen; adjon lehetőséget az értékeltnek, hogy kifejthesse a véleményét a róla gyűjtött adatokkal kapcsolatosan; segítsen a fejlődés lehetséges útjainak megtalálásában, de az ezzel kapcsolatos egyéni döntések meghozatalát bízza az értékelt tanárra; III. A teljesítményvizsgálat célja és jellege A tanári teljesítmény vizsgálatának legáltalánosabb célja az, hogy - mintegy hidat képezve az iskola Pedagógiai Programjában megfogalmazott intézményi szintű célok és az iskolában dolgozó egyes tanárok munkateljesítménye között - hozzájáruljon az iskolai munka színvonalának emeléséhez. E cél elérése egyrészt közvetlenül az egyes tanárok oktató-nevelő munkájának színvonalát javító, másrészt pedig az iskolai munka szervezésével-irányításával összefüggő célokon keresztül valósulhat meg, azaz mindkét cél alapvetően fejlesztő, szabályozó és nem minősítő jellegű. Az oktatás-nevelés szakmai színvonalának emelésére irányuló célok: - segíteni abban, hogy minden tanár képet alkothasson arról, hogy teljesítménye hogyan ítéltetik meg kívülről a tanári közösség által elfogadott mérce (kritériumrendszer) szerint; - nyugtázni és méltányolni az elért egyéni teljesítményeket és a kimutatható fejlődést; - segíteni az esetleges egyéni problémák feltárásában, és erre épülő tanácsadással és egyéni célok kitűzésével - végső soron azonban az érintett döntéseire hagyatkozva - elősegíteni a tanár szakmai fejlődését. Az igazgatás színvonalának emelésére irányuló célok - Elősegíteni a színvonal emeléséhez szükséges iskolai tárgyi/igazgatási feltételekkel kapcsolatos problémák azonosítását és megoldását; - elősegíteni az iskolai feladatok jobb elosztását; 3
4 - elősegíteni az egyéni igények/szükségletek és a továbbképzés összehangolását; - adatokat szolgáltatni az iskolai Pedagógiai Program aktualizálásához; - javítani a tanárok és az iskolavezetés közötti kommunikációt; IV. Az értékelés tárgya, módszerei és menete A teljesítményértékelés eszköze tehát a fent megfogalmazott alapelvek és célok szellemében kialakított, általánosan elfogadott elemekből álló, adatok szolgáltatására alkalmas területeket vizsgáló rendszer, amely egy közmegegyezésen alapuló minőségi munka jellemzőit tükröző komplex követelményrendszeren alapul. A követelményrendszer alapjai és összetevői A követelményrendszer két egymást kiegészítő alapon nyugszik: 1.) az iskolánk Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzített, a pedagógus munkakör általános, helyi és személyre szóló (az érintett tanár és az igazgató megegyezésén alapuló) elemeket tartalmazó munkaköri leírásán; 2.) az előző értékelési ciklus végén született, egyénekre vonatkozó megállapításokon, amelyek rögzítik a kiemelkedően sikeres területeket és fejlesztési célok formájában kijelölik a jövőben fejlesztendő területeket. A vizsgálandó területek A fenti összetevők - a tanári munka komplexitásából adódóan - egy rendkívül összetett, szerteágazó követelményrendszert alkotnak, amely a maga teljességében praktikusan aligha vizsgálható. Éppen ezért feltétlenül szükség van valamiféle szelekcióra, bizonyos prioritások kijelölésére. Értékelő tevékenységünk így az alábbi területeket érinti: - a tanár tanórai oktató-nevelő munkájának értékelése; - a tanár tanórán kívüli iskolai tevékenységének értékelése; - a tanár képzettségének és felkészültségének értékelése; - a tanár által tanított tanulók kiemelkedő tanulmányi eredményeinek értékelése; - a tanári teljesítmény egymást követő ciklusokban tapasztalt javulásának értékelése; - a tanár hozzáállásának és munkafegyelmének értékelése; - a tanár tanórán/iskolán kívüli szakmai tevékenységének értékelése. 4
5 Az információgyűjtés eszközei Az értékelés részletes követelményrendszere a vizsgálandó területeken nyújtott teljesítmény értékelésére kidolgozott értékelő eszközökben rögzített kritériumokban fogalmazódik meg. Az értékelési rendszer öt különböző eszköz segítségével gyűjti be a kritériumokra vonatkozó információkat: Óralátogatási Lap Tanulói/Szülői Kérdőív Önértékelő Lap Véleménykérő Lap Értékelési Beszélgetés (és a vizsgálat tanulságait összegző Értékelési Összesítő Lap) Egy-egy eszköz egyszerre az értékelés több komponensét (vagyis a pedagógusi munka különböző szerepszintjeit és az ezeknek megfelelő képességeket és készségeket átfogó kritériumrendszert, a munkaköri leírásban foglaltakat és az előző ciklus végén kijelölt egyéni fejlesztési célokat) is lefedheti, azaz egy-egy komponens vizsgálata több különböző eszközön keresztül történhet. (Pl. a Tanulói/Szülői Kérdőív egyes kritériumai a tanár tanórai oktató nevelő munkáján kívül vizsgálják a hozzáállást és munkafegyelmet is, ugyanakkor az előbbi terület terítékre kerül az Óralátogatási Lapon, az Önértékelő Lapon, a Véleménykérő Lapon és az Értékelési Beszélgetésen is, míg az utóbbival foglalkozik még az Önértékelő Lap és az Értékelési Beszélgetés is.) Az értékelés lebonyolítói Az értékelést az értékelt tanár munkaközösség-vezetőjéből (vagy több tárgy tanítása esetén munkaközösség-vezetőiből) és az igazgatóság egy tagjából álló Értékelő Csoport végzi az érintett tanár aktív (önértékelés, véleménynyilvánítás, vita formájában történő) közreműködésével. A munkaközösség-vezetők értékelését a munkaközösség által kiválasztott munkaközösségi tag végzi. Az információszolgáltatásban egy kérdőív kitöltésével a tanulók is részt vesznek. A mérőeszközök közül az Óralátogatási Lap kritériumaival kapcsolatos információgyűjtés az Értékelő Csoport tagjainak feladata, a Tanulói/Szülői Kérdőívben foglalt kritériumokról értelemszerűen maguk a diákok/szülők alkotnak véleményt, míg az Önértékelő Lapon, a Véleménykérő Lapon megfogalmazott kritériumokkal összefüggő információk az érintett tanár és a Csoport tagjainak konszenzusával születnek meg az Értékelési Beszélgetés keretében, ahol az értékeltnek módja van a nem konszenzus útján keletkezett információkkal kapcsolatban is véleményt nyilvánítani. 5
6 Az értékelés szintjei Kit? KI? Gyakoriság Felhasznált információk Módszer Vezetők (igazgatóhelyettesek, munkaközösségvezetők) igazgató Kétévente legalább egyszer Munkaköri leírás, Óra-megfigyelési lap, Az értékelési szempontrendszer alapján teljesítményértékelő beszélgetés Partneri felmérések (tanulók,szülők) Önértékelési lap Tanár Értékelő Csoport (igazgató, ig.helyettesek, munkaközösségvezető) Kétévente legalább egyszer Munkaköri leírás, Óra-megfigyelési lap, Partneri felmérések (tanulók, szülők) Az értékelési szempontrendszer alapján teljesítményértékelő beszélgetés Önértékelési lap 6
7 Az értékelési ciklus A vizsgálat folyamatosan zajlik, és egy tanár esetében egy kétéves ciklus után zárul. A ciklus során - az értékelt tanár által tanított minden tárgy munkaközösség-vezetője, (vagy más szak esetén a munkaközösség által jelölt személy), valamint az igazgatósági tag ciklusonként legalább egyszer meglátogat és a megadott kritériumok alapján értékel egy-egy teljes (45 perces) tanórát. Az óralátogatásokat (csak a látogató és az értékelt részvételével) óramegbeszélések követik; - a kétéves ciklus végén az adott év áprilisának végéig a tanár által tanított összes csoport tanulói/szülői kérdőívek segítségével értékeli a tanár teljesítményét; - a ciklus vége felé az érintett tanár (az adott év májusában-júniusában) két különböző típusú - egy önértékelő és egy véleményekre kérdező - kérdőívet tölt ki; - a ciklus legvégén (az adott év júniusában), az összes adat birtokában, (az érintett tanár és az Értékelő Csoport tagjainak részvételével) egy Értékelő Beszélgetésre kerül sor, amely során megbeszélik az összegyűjtött adatokból következő tanulságokat és kijelölik a következő két éves ciklusra vonatkozó egyéni célokat; - a ciklus legvégén - minden érintett által egyetértően aláírt - Értékelési Összesítő Lapon rögzítik a tapasztaltakat és a kijelölt egyéni célokat; - minden év szeptemberében az igazgató tájékoztatást ad a tantestületnek az iskola egészére vonatkozó eredményekről. V. Az értékelés részletes kritériumrendszere és az információgyűjtés eljárásai 1. Az Óralátogatási Lap A kétéves ciklus során a munkaközösségek vezetői tantárgyanként legalább egy teljes, 45 perces órát látogatnak meg, az igazgatóságot képviselő csoporttaggal együtt. Ha a látogató úgy ítéli meg, hogy egy órán nem kapott elég információt a lap megalapozott kitöltéséhez, tetszőleges számú látogatást tehet. A látogató dönti el, hogy milyen csoportot akar meglátogatni, de a látogatás időpontjában legalább egy héttel a tervezett időpont előtt meg kell egyeznie a látogatónak és az érintett tanárnak. A látogatók csak az íven szereplő szempontok szerint értékelhetnek, úgy, hogy egy ötös skála alapján ítélik meg ez egyes kritériumokban mutatott teljesítményt: A = kiváló, átlagon felüli B = jó, de nem rendkívüli C = közepes D = gyenge, de nem elfogadhatatlan E = külön figyelmet kell rá szánni (nagyon gyenge, elfogadhatatlan) X = nem értékelhető, mert nincs elég adat Minden esetben rendelkezésre áll egy "nincs elegendő információ ennek megítéléséhez" (X) választás is. Ha ezek aránya az íven meghaladja a kritériumok 25%-át, mindenképpen újabb látogatásra van szükség. Az íven szereplő kritériumok közül a Speciális tantárgyi szempontokat ( és 31. kritériumok) a Team igazgatósági tagja nem értékeli (akkor sem, ha szakos tanár, ez a munkaközösség-vezető kompetencia-körébe tartozik). Az egyes minősítésekhez - kizárólag az egyes kritériumok, illetve az egymást követő értékelő ciklusok közötti teljesítménykülönbségek szemléletessé tételének céljából- utólag pontszámokat kell rendelni a következő séma szerint: 7
8 A= 5 B= 3 C= 1 D = mínusz 1 E = mínusz 4 A D-s és az E-s minősítést a látogatónak (szóban az óramegbeszélés során és a lapon írásban is) indokolni kell, mégpedig az órán tapasztalt konkrétumokkal alátámasztva. Az így kapott pontszámokból átlagot is számítunk (természetesen ilyenkor a nem értékelhető kritériumokat figyelmen kívül hagyjuk). Az óralátogatás után a lehető legrövidebb időn belül (lehetőleg közvetlenül az óra után) óramegbeszélést kell tartani. Az Óralátogatási Lap 7. sz. kritériuma értelemszerűen az itt tapasztaltak alapján, utólag értékelendő. A látogatás utáni két munkanapon belül a tanár megkapja a kitöltött Óralátogatási Lap másolatát - ahol szükséges, konkrét indoklásokkal. Az Értékelő Beszélgetés előtt a ciklus összes látogatásának laponkénti átlagpontszámaiból ismét átlagot számítunk, és ez kerül az Értékelési Összesítő Lapra. Az Értékelési Beszélgetés során a résztvevők megvitatják a levonható következtetéseket, és az Összesítő Lapon rögzítik a kiemelkedően sikeres és a még fejlesztendő területeket. A Tanulói Kérdőív A tanulói kérdőíveket minden évfolyamon lévő osztályban ki kell töltetni, mégpedig név nélkül, lehetőleg azonos időpontban. Az előkészítés az igazgatóság feladata, mely minden csoport részére összeállítja ugyanazt a kérdéssort tartalmazó tanulói kérdőívet, melyen szerepelnek az osztályban tanító tanárok nevei, illetve az általuk tanított tantárgy(ak). A Szülői Kérdőív Az 1-6. osztályokban tanító tanárok és napközis nevelők értékeléséhez Szülői Kérdőíveket használunk. A Szülői Kérdőíveket az osztályfőnökök juttatják el a szülőkhöz, a kitöltött kérdőíveket az igazgatóság által meghatározott módon, (pl. lezárt borítékban) a titkárságon gyűjti össze a Titkárságvezető. A Tanulói Kérdőív és Szülői Kérdőív esetében az egyes kritériumokhoz, az Óralátogatási Laphoz hasonlóan, itt is - kizárólag az egyes kritériumok és csoportok, valamint az egymást követő értékelő ciklusok közötti különbségek szemléletessé tételének céljából - pontszámokat kell rendelni a következő séma szerint: A = az állítással maradéktalanul egyetértek = 5 pont B = az állítással jórészt egyetértek = 3 pont C = az állítással többnyire nem értek egyet = 1 pont D = az állítással egyáltalán nem értek egyet = mínusz 2 pont X = nincs tapasztalatom az állítással kapcsolatban A kérdőívek kiértékelése az igazgatóság feladata, amelyet számítógépes program segítségével végez el, és a tanár visszajelzést kap a csoportonkénti átlageredményekről, az összes 8
9 csoport összesített eredményéről és a kritériumok szerinti összesített eredményekről. Maguk a kérdőívek nem kerülnek a tanár kezébe. A tanulságokat az eredmények ismeretében elsősorban magának a tanárnak kell levonnia, de az Értékelő Beszélgetésen is szóba kerül a megfelelő következtetések levonása. Az Értékelési Összesítő Lapra a kiemelkedően sikeres és a különösen problémás területek felsorolása és a két év során született összes lap átlagpontszámának átlaga kerül, a visszajelző lapok pedig az Összesítő Lap mellékletét képezik Az Önértékelő Lap A cél itt egyrészt az, hogy a lap mintegy deklarálja, hogy a tantestület a konkrét tanórai tevékenységen túl milyen egyéb pedagógiai és az iskolai élet szervezésével kapcsolatos tevékenységeket és általában milyen munkavállalói hozzáállást tart értékesnek és fontosnak, másrészt pedig az, hogy rögzítse, dokumentálja az ezeken a területeken elért eredményeket. Az Önértékelő Lapot az Értékelési Beszélgetés megtartása előtt kell az értékeltnek kitöltenie. A lap értékelése az Értékelési Beszélgetés keretében történik, ahol a résztvevők közösen megvitatják az egyes kritériumokat, majd megegyeznek abban, hogy az értékelt teljesítménye az adott kritériumban a tantestület átlagához képest kiemelkedően sikeres (ezt a lapon + jellel jelölik), az átlagnak megfelelő (ilyenkor vagy üresen hagyják a rubrikát, vagy egy pipát tesznek oda) vagy elmarad attól, tehát javításra szorul (ezt - jellel jelölik). Ezután közösen levonják a megfelelő konklúziókat, azaz rögzítik az Értékelési Összesítő Lapon a kiemelkedően sikeres területeket, valamint a fejlesztésre szoruló aspektusokat. A jelek pontokká konvertálására és laponkénti összesítésére itt nincs szükség, a tantestületi átlagok e nélkül is kiszámíthatók. Megjegyzések a Lapon szereplő egyes kritériumok értelmezéséhez: 1. kérdés: Itt nyilvánvalóan - jel nem szerepelhet. + jelet kap az, aki rendelkezik valamilyen posztgraduális végzettséggel vagy éppen most vesz részt ilyen képzésben. Az hogy a fejlesztendő célok közé ezt a tételt felveszik-e, közösen döntik el az Értékelési Beszélgetés résztvevői. 2. kérdés: Mint az 1. kérdésnél. 3. kérdés: Jelentős iskolai szintű feladatok, mint például iskolai ünnepélyek/rendezvények szervezése, fontos iskolai dokumentumok/pályázatok elkészítése, az iskolai órarend elkészítése, az iskola évkönyvének szerkesztése, külföldi diákcsere programok, túrák szervezése, érdekképviseleti tevékenység stb. tartoznak ide, ha nem jár értük külön bérezés vagy órakedvezmény. 4. kérdés: Jelentős, fizetett és/vagy órakedvezménnyel járó, iskolai szintű feladatok tartoznak ide, mint például osztályfőnökség, szakkörök, korrepetálások, önképző körök vezetése, munkaközösség-vezetés, igazgatóságban való részvétel, vezetőtanári tevékenység, ünnepélyek, rendezvények szervezése stb. 5. kérdés: Főleg, de nem feltétlenül, az osztályfőnökséggel kapcsolatos, de a kötelezőn felüli, osztályszintű tevékenységek tartoznak ide, mint például ünnepélyek, rendezvények szervezése, extra osztálykirándulások/táborozások szervezése, tanórán kívüli színház/mozi és múzeumlátogatások szervezése stb. 6. kérdés: Olyan a hétköznapi tanári tevékenységen túlmenő (iskolai vagy iskolán kívüli, fizetett vagy nem fizetett) szakmai tevékenységek tartoznak ide, mint tanulmányi versenyek szervezése, vizsgabizottságokban való részvétel, tananyagírás, publikáció, továbbképzés tartása, előadás tartása szakmai konferencián stb. 9. kérdés: Olyan mulasztások tartoznak ide, mint a késés, adminisztratív teendők (naplóbeírás, leadási határidők) elmulasztása, ügyeleti kötelezettség elhanyagolása stb. 9
10 A Véleménykérő Lap A kérdőív alapvető célja az, hogy - lehetőséget adjon az értékelt tanárnak arra, hogy átgondolja és kifejtse nézeteit saját iskolai szerepével, teljesítményével és az értékelés feltételeivel kapcsolatban; - segítsen az iskolavezetésnek a szervezés hiányosságainak feltárásában és a javítás lehetőségeinek kidolgozásában; - segítsen a következő ciklusra vonatkozó egyéni célok kijelölésében. A Véleménykérő Lapot is ciklusonként egyszer, a kétéves ciklus vége felé, néhány nappal az Értékelési Beszélgetés megtartása előtt kell az értékeltnek kitöltenie. A lapot a Csoport igazgatósági tagja kapja meg és felhasználja az Értékelési Beszélgetésre való felkészülés során. A felmerült kérdéseket az Értékelési Beszélgetés keretében vitatják meg, konszenzust alakítanak ki velük kapcsolatban, majd levonják és rögzítik a megfelelő konklúziókat. Az Értékelési Beszélgetés és az Értékelési Összesítő Lap A ciklus tapasztalatait áttekintő és összegző Értékelési Beszélgetésre a ciklus második évében, a tanév vége felé kerülhet sor, amikor már rendelkezésre állnak az óralátogatások, a tanulói visszajelzések, az önértékelés tapasztalatai, és az értékelt kitöltötte a Véleménykérő Lapot is. A Beszélgetést, amelyen az érintetten kívül az Értékelési Csoport tagjai vesznek részt, - a fenti dokumentumok alapján - a Csoport igazgatósági tagja vezeti. Ennek során: 1. Áttekintik, megvitatják a következő dolgokat, majd konszenzust alakítanak ki a teljesítmény megítéléséről: a. Az előző ciklus végén kijelölt egyéni célok megvalósulása; b. A Tanulói Kérdőív alapján született eredmények, különös tekintettel az előző ciklusban elért eredményekhez képest történt változásokra és a kiemelkedően sikeres vagy problematikus területekre; c. Az Óralátogatási Lapok alapján született eredmények, különös figyelemmel az előző ciklusban elért eredményekhez képest történt változásokra és a kiemelkedően sikeres vagy problematikus területekre; d. Az Önértékelő Lapon szereplő területeken mutatott teljesítmények, különös figyelemmel az előző ciklusban elért eredményekhez képest történt változásokra és a kiemelkedően sikeres vagy problematikus területekre; 2. Megvitatják a Véleménykérő Lapon felvetett kérdéseket; 3. Megegyeznek a kijelölendő új egyéni célokkal kapcsolatosan. Ezek a célok - lehetőleg konkrét teendők formájában megfogalmazva (továbbképzés, hospitálás, mentor kijelölése stb.) - mintegy összefoglalják az Értékelési Összesítő Lap Több figyelmet érdemlő területek rovataiban felsorolt, fejlesztésre szoruló aspektusokkal kapcsolatos tennivalókat. Legkésőbb egy héttel a Beszélgetés után az értékelt megkapja a Csoport igazgatósági tagja által véglegesített Értékelési Összesítő Lapot, amelyet mind az érintett, mind pedig a Csoport tagjai aláírásukkal hitelesítenek. VI. Felelősök és feladatköreik Az Értékelési Felelős A vizsgálatot az igazgató, azaz az Értékelési Felelős felügyeli. Feladatai: - a kétéves ciklusok egyénekre szóló megtervezése; - az Értékelő Csoportok beosztása; 10
11 - az év eleji tájékoztató/megújító értekezletek lebonyolítása, amelyen beszámol az egész tantestületre vonatkozó előző év végi összesített adatokról ahol lehetséges -, a tantestületi átlagokról, valamint összegzi a Pedagógiai Programmal kapcsolatos tanulságokat és előterjeszti az Igazgatóság mindezzel kapcsolatos esetleges javaslatait, intézkedéseit; - az értekezletre a fenti dolgokról rövid, összegző írásbeli feljegyzést is készít; - A Tanulói/Szülői Kérdőívek számítógépes feldolgozása, valamint az egyéni visszajelzések elkészítése a tanév végén. (Ezt a feladatot az igazgató átruházhatja helyettesei valamelyikére, de másra nem); - a vizsgálat egységességének a biztosítása; - bizalmas tanácsadás minden érintett számára a folyamat során. Az Értékelő Csoport Egy tanár értékeléséről az Értékelési Felelős által kijelölt Értékelő Csoport gondoskodik, amelynek tagjai a következők: az igazgatóság egyik tagja, valamint az érintett tanár által az iskolában tanított tantárgyak munkaközösség-vezetői. A Csoport igazgatósági tagja - felelős ciklusonként legalább egy óralátogatás és az azt követő óramegbeszélés lebonyolításáért; ő választja ki a meglátogatandó tanulócsoportot; - felelős a vizsgált tanár teljesítményére vonatkozó adatok összegyűjtéséért, összesítéséért (óralátogatási lapok, tanulói/szülői kérdőívek eredményei, az önértékelő ívből és véleménykérő lapból származó információk); - felelős az Értékelési Beszélgetés előkészítéséért és lebonyolításáért; - Felelős az Értékelési Összesítő Lap véglegesítésért, majd az Értékelési Felelősnek való átadásáért. A Csoport munkaközösség-vezető tagja vagy tagjai - felelősek tárgyanként, ciklusonként legalább egy óralátogatás és az azt követő óramegbeszélések lebonyolításáért; ők választják ki a meglátogatandó tanulócsoportot; - részt vesznek az Értékelési Beszélgetésen; - aláírják az Értékelési Összesítő Lapot. A titkárságvezető - felelős a szülői vélemények összegyűjtésének megszervezésért. Az érintett tanár - fogadja a látogatók által kiválasztott tanulócsoport egyik óráján az Értékelő Csoport tagját; beleszólása van a látogatás időpontjának kiválasztásába; - az óralátogatás után lehetőleg azonnal, de mindenképpen a lehető legrövidebb időn belül óramegbeszélésen vesz részt. A látogatás utáni két munkanapon belül megkapja a kitöltött Óralátogatási Lap másolatát - ahol szükséges, konkrét indoklásokkal; - minden júniusban tájékoztatást kap az év végi tanulói visszajelzések személyére vonatkozó eredményéről; - minden év szeptemberében szóbeli és írásbeli tájékoztatást kap az Értékelési Felelőstől az iskola összesített eredményeiről; - önértékelő lapon ad tájékoztatást a konkrét tanórai munkán túlmenő tevékenységéről; 11
12 - véleménykérő lapon ad tájékoztatást arról, hogy hogyan látja a saját iskolai helyzetét, lehetőségeit, munkakörülményeit stb.; - a ciklus végén Értékelési Beszélgetés keretében hangot adhat minden a vizsgálattal összefüggő véleményének, valamint tanácsot, segítséget kérhet. Ugyanitt részt vesz az egyénre szabott, következő ciklusra vonatkozó célok kijelölésében; - a ciklus végén Értékelési Összesítő Lapot kap, amelyen rögzítik a vizsgálat eredményeit, tanulságait és a következő ciklusra vonatkozó célokat; ehhez egyetértő aláírása szükséges; - panaszt tehet az Értékelési Felelősnél az eljárás bármely momentumával kapcsolatban, és ezt a panaszt köteles a Felelős az erre kijelölt bizottsággal kivizsgáltatni. A tantestület egésze - a rendszer bevezetése előtt többségi szavazással dönt az iskola Értékelési Szabályzatának elfogadásáról; - minden szeptemberben szóbeli és írásbeli tájékoztatást kap az Értékelési Felelőstől az egész tantestületre vonatkozó összesített adatokról, ahol lehetséges, a tantestületi átlagokról (amelyeket összevethet a saját teljesítményével), valamint az Igazgatóság ezekkel kapcsolatos intézkedéseiről; - ugyanitt bármely tagja javaslatokat tehet módosításokra; ebben az esetben azonban mindenképpen új szavazás is szükséges. VI. A vizsgálat dokumentálása és az adatok felhasználása A dokumentumok kezelése és az adatokhoz való hozzáférés: Az adatok bizalmas és biztonságos kezelése a vizsgálat egyik kulcskérdése, így erre különös figyelmet kell fordítani. Az érintett tanár az óramegbeszélések után megkapja a kitöltött óralátogatási ívek másolatát, minden év végén megkapja a tanulói visszajelzések összesítését, és maga tölti ki az Önértékelő és Véleménykérő lapokat. Az Értékelési Összesítő Lap megírása után ezek a dokumentumok a Lap mellékleteként a következő ciklusig megőrizendők. Az Értékelési Összesítő Lapok és mellékleteik biztonságos tárolása az igazgató kötelessége; az ezekhez való hozzáférés az igazgatóra és helyetteseire és természetesen magára az érintett tanárra terjed ki. Az Értékelési Összesítő Lap mindaddig nem selejtezhető, amíg a tanár az iskolában tanít. Ha a tanár munkaviszonya megszűnik, a lapot a tanár kérésére át kell neki adni, amennyiben nem kéri, meg kell semmisíteni. Az Összesítő Lap más munkahely munkáltatójának nem adható át. Az adatok felhasználása Az érintett tanár - megismerhet minden róla gyűjtött információt és adatot, és bármikor betekinthet a róla szóló dokumentumokba; elsősorban az egyén felelőssége, hogy hogyan hasznosítja az értékelés tapasztalatait és mit tanul az információkból; - az igazgatóhoz fordulhat a feltárt problémák megoldásával kapcsolatban, aki vagy továbbképzés engedélyezésével vagy egy mentor kijelölésével köteles segíteni; - kérheti, hogy referenciák írásakor a munkáltató használja fel az értékelésből származó információkat. 12
13 A munkáltató (az Igazgató) és helyettesei - bármikor hozzáférhet minden tanár személyes Értékelési Összesítő Lapjához; - Felhasználhatja a vizsgálat során szerzett adatokat az iskola vezetési gyakorlatának javítására (jobb munkamegosztás, az eszközök jobb elosztása stb.), ha ezzel kapcsolatos döntéseit a fenti személyi körben hozza meg; - Felhasználhatja a szerzett információkat a továbbképzésekkel kapcsolatos döntéseiben, ha ezeket a fenti személyi körben hozza meg; - az összesített iskolai adatokat felhasználhatja PR/marketing célokra; - egy - de nem kizárólagos - adatforrásként felhasználhatja a vizsgálat során szerzett információkat a jutalmazással kapcsolatos döntések meghozatalára; - a tanár kérésére köteles megfelelő továbbképzést engedélyezni vagy kijelölni egy kollégát, aki segít a feltárt problémák megoldásában. Az Igazgató nem használhatja fel viszont a vizsgálat során szerzett név szerinti, személyes adatokat és információkat: - érvként a fenti személyi körnél tágabb körben meghozandó döntések befolyásolására; - fegyelmi eljárás kezdeményezéséhez vagy az értékeléssel összefüggésben nem álló, egyéb ok miatt indított fegyelmi eljárás során érvként a hozandó döntés befolyásolásához; - elbocsátás kezdeményezéséhez; - információszolgáltatási célból sem iskolán belülre, sem iskolán kívülre, kivéve referenciákhoz, a tanár kifejezett kérésére. VII. Eljárási szabályok 1.) Az értékelési rendszer működése minden vonatkozásban a tantestület által elfogadott Értékelési Szabályzatban megfogalmazott elvek, módszerek és eszközök alapján történik. Mivel adatgyűjtés kizárólag a Szabályzatban leírt területekről lehetséges, nem gyűjthető és nem használható fel olyan adat, - amely az értékelt által nem ismert, vagy névtelen forrásból származik (kivétel a Tanulói/Szülői Kérdőív); - amely az érintett tanár tudta nélkül keletkezett; - amely nem a tanár szakmai munkájával kapcsolatos; - amelyről nem kap tájékoztatást a tanár az Értékelési Beszélgetés előtt. 2.) Az Értékelési Szabályzatot bevezetése előtt a tantestület tagjai többségi szavazással érvényesítik. 3.) A Szabályzat bármely részletének módosítása a továbbiakban minden évben kezdeményezhető a tantestület bármely tagja által. Minden módosítás a tantestület többségi szavazatával lép érvénybe, de egy adott tanárra vonatkozóan egy cikluson belül a ciklus kezdetekor érvényes szabályok szerint történik az értékelés. 4.) Az adatok kezelése a fent leírtak szerint történik, ezen túlmenően minden egyéni adat bizalmasan kezelendő. Az Értékelési Felelős egész tantestületre vonatkozó összesítésén kívül semmilyen más lista vagy rangsor nem készül, és az adatok egészéhez az Értékelési Felelősön, valamint igazgatón és helyettesein kívül senki sem férhet hozzá. Minden résztvevő erkölcsi felelőssége, hogy a személyes adatokat titokként kezeli, és ezekről senkivel nem beszél. Ez alól csak az igazgató, helyettesei és az érintett tanár munkaközösség-vezetője kapnak felmentést, de ők is kizárólag egymás között. A tanárok saját eredményeiket sem közölhetik senkivel sem. 13
14 6.) A tanár - az Értékelési Összesítő Lap aláírása előtt - bármikor panasszal élhet az értékelés bármilyen aspektusával kapcsolatosan. A panaszt írásban kell benyújtani az Értékelési Felelősnek, aki annak elbírálására egy bizottságot állít fel. Ennek tagjai: - az Értékelési Felelős, amennyiben nem tagja az érintett Értékelési Csoportnak. Ha igen, akkor az igazgatóság egyik nem érintett másik tagja; - egy, a panaszos által megnevezett tantestületi tag; - a tantestület egyik sorsolással kiválasztott tagja; A bizottság bizalmasan tárgyal, majd - tartózkodási tilalom mellett - titkos többségi szavazással dönt a panaszról. 14
15 1. sz. mellélet: ÓRAMEGFIGYELÉSI LAP A = kiváló/átlagon felüli B = maradéktalanul jó, de nem rendkívüli C = közepes/nem rossz, de lehetne jobb D = gyenge, de nem teljesen elfogadhatatlan E = nagyon gyenge, elfogadhatatlan X=itt most nem megállapítható/nem tudom megítélni SZEMÉLYES TULAJDONSÁGOK: 1. motiváltság, a tananyaghoz való hozzáállás 2. fellépés, megjelenés, hangnem, stílus, kapcsolat a tanulókkal 3. a figyelem és a fegyelem fenntartásának képessége 4. a tanári figyelem terjedelme 5. a tanulók kognitív szintjéhez való alkalmazkodás képessége 6. a tanulói teljesítmények objektív értékelésének képessége 7. a saját teljesítmény objektív értékelésének képessége (közösen) ÓRATERVEZÉS MINŐSÉGE: 8. célok egyértelműsége, megválasztásuk indokoltsága 9. megfelelő számú és jellegű feladat kitűzése 10. a feladatok kidolgozottsága, előkészítettsége 11. feladattípusok és munkaformák változatossága, egyensúlya 12. időbeosztás 13. a tanítási anyagok/eszközök változatossága, előkészítettsége TANÍTÁS MINŐSÉGE: 14. óravezetés, a munka szervezése, átmenetek a fázisok között 15. gazdálkodás az idővel, az óra dinamikája 16. az egyes óraelemek/feladatok lebonyolítása 17. a tanítási anyagok/oktatási eszközök használata 18. az utasítások világossága 19. magyarázatok érthetősége, színessége 20. kérdezési technikák/kommunikáció a tanulókkal 21. a tanulók bevonása a munkába 22. a tanulók hibáinak kezelése 23. a kitűzött célok megvalósítása 24. a tanulók munkájának értékelése 25. a váratlan helyzetek kezelése 26. az óra hangulata, munkalégkör SPECIÁLIS TANTÁRGYI SZEMPONTOK: 27. nyelvi mk: a célnyelv és anyanyelv aránya megfelel-e az óra céljának 28. az adott nyelvi szinthez való alkalmazkodás Tanár: Osztály: Értékelő: Tantárgy Dátum: Tanóra: indoklás (D és E esetén) pont 27. tanítói mk:,szemléltető eszközök használata, 28. füzetek ellenőrzése, 29. közösségformálás 27.humán mk: kommunikációs készség, 27. testnevelés mk.:motivációs lehetőségek kihasználása a tanórán. 28. pszichés-akarati tulajdonságok fejlesztése. 29.s közösségépítés lehetőségeinek alkalmazása. 30.önállóságra nevelés a teljesítmény eléréséhez szükséges munkában 31. versenyhelyzetekre való felkészítés. 27. könyvtáros-tanár: az átadott ismeretek alkalmazása a gyakorlatban MEGJEGYZÉSEK: Pontszám: Átlag: 15
16 2/a. sz. melléklet: TANULÓI KÉRDŐÍV (7-12. évfolyam) A TANÁR NEVE:... OSZTÁLY:... OSZTÁLYLÉTSZÁM:.. DÁTUM:... A = az állítással maradéktalanul egyetértek B = az állítással jórészt egyetértek C = az állítással többnyire nem értek egyet D = az állítással egyáltalán nem értek egyet X = nem tudom megítélni Ez a tanár véleményem szerint 1. kiváló pedagógus 2. jól tud fegyelmet tartani. 3. láthatóan élvezettel, lelkesen tanít. 4. meg tudja szerettetni a tantárgyát a tanulókkal. 5. az órákra pontosan érkezik, és pontosan fejezi be őket. 6. magas, de teljesíthető követelményeket támaszt a tanulókkal szemben. 7. ideális légkört teremt az órán a munkához. 8.. ésszerű mennyiségű és jellegű házi feladatot ad. 9. a számonkérésben igazságos és kiszámítható. 10. a témazáró dolgozatokat megfelelő idő alatt kijavítja a diákokat partnerként kezeli a munkában. 12. egyenlően kezeli a diákokat, nem kivételez. 13. kiszámítható, viselkedése nem pillanatnyi hangulatától függ. 14. olyan ember, akinek a véleménye nem tanulmányi ügyekben is mérvadó számomra. xy xy xy xy xy xy Pontszám: Átlag: 16
17 2/b. sz. mellélet: SZÜLŐI KÉRDŐÍV (1-6.ÉVFOLYAM) A TANÁR NEVE:... OSZTÁLY/CSOPORT:... LÉTSZÁM: DÁTUM:... A = az állítással maradéktalanul egyetértek B = az állítással jórészt egyetértek C = az állítással többnyire nem értek egyet D = az állítással egyáltalán nem értek egyet X = nincs tapasztalatom az állítással kapcsolatban Ennél a tanárnál - véleményem szerint - 1. gyermekem tanári magyarázat alapján is érti a tananyagot. 2. gyermekem nem panaszkodik arról, hogy az osztálytársai fegyelmezetlensége miatt nem tud figyelni a tanórán. 3. gyermekem szívesen tanul. 4. gyermekem tanulmányi előmenetele biztosított. 5. gyermekem nem panaszkodik arra, hogy késve érkezik a tanítási órákra. 6. gyermekem tanulmányi vagy egyéb problémáinak megoldásában mindig számíthat a segítségére 7. ésszerű a házi feladatok mennyisége. 8. a felmérőkben teljesíthető követelményeket támaszt. 9. a felmérők mindig a ténylegesen tanult tananyagot kérik számon. 10. a dolgozatokat a házirendben előírtaknak megfelelően, belátható időben kijavítja. 11. a tantárgy tanulásával kapcsolatban hasznos tanácsokat kapok. 12. gyermekem iskolai munkájáról és tanulmányi előmeneteléről elegendő információhoz jutok. Pontszám: Átlag: 17
18 2/c. sz. mellélet: SZÜLŐI KÉRDŐÍV ( NAPKÖZIS NEVELŐK) A NAPKÖZIS NEVELŐ NEVE:... OSZTÁLY/CSOPORT:... LÉTSZÁM: DÁTUM... A= az állítással maradéktalanul egyetértek B=az állítással jórészt egyetértek C=az állítással többnyire nem értek egyet D=az állítással egyáltalán nem értek egyet X=nincs információm Ez a napközis nevelő véleményem szerint olyan pedagógus, 1. akivel gyermekem biztonságban érzi magát. 2. aki gyermekem étkezére is odafigyel. 3. aki figyelembe veszi gyermekem egyéni igényeit. 4. aki szeretettel fordul gyermekemhez 5. aki a tanulási tevékenységet rendszeresen elvégezteti gyermekemmel. 6. aki következetesen bánik gyermekemmel/gyermekekkel. 7. aki kellemes légkört teremt a napközis délutánokban. 8. aki igyekszik pontosan irányítani gyermekem időbeosztását. 9. aki törekszik a változatos délutáni programra. 10. aki jól kommunikál. 11. aki megbízható 12. akinek a problémakezelése megfelelő. 13. aki szükség esetén legtöbbször elérhető. 14. akinek munkájával elégedett vagyok. Pontszám: Átlag: 18
19 3. sz. melléklet: A TANÁRI MUNKA ÉRTÉKELÉSE Tanév:... ÖNÉRTÉKELŐ LAP Név:... Ennek az Önértékelő Lapnak egyrészt az a célja, hogy a benne foglalt kérdésekkel mintegy deklarálja, hogy a tantestület a konkrét tanórai tevékenységen túl milyen egyéb pedagógiai és az iskolai élet szervezésével kapcsolatos tevékenységeket és általában milyen tanári hozzáállást tart értékesnek és fontosnak, másrészt pedig az, hogy rögzítse, dokumentálja az ezeken a területeken elért eredményeket Rendelkezik-e valamilyen posztgraduális képesítéssel vagy részt vesze jelenleg olyan képzésben, amely újabb felsőfokú vagy a mostaninál magasabb képesítéshez vezethet? 2. Részt vett-e vagy adott-e be kérelmet az iskolában akkreditált továbbképzésre az elmúlt két év során? 3. Milyen külön bérezéssel/kedvezménnyel nem járó (az ezekért kapott esetleges pénzjutalom itt nem számít), nem órarendi, iskolai szintű feladatokat látott el az elmúlt két év során? (Iskolai szintű ünnepélyek/rendezvények szervezése, iskolai dokumentumok készítése, érdekképviseleti tevékenység.) 19
20 4. Milyen külön bérezéssel/kedvezménnyel járó, nem órarendi, iskolai szintű feladatokat látott el az elmúlt két év során? (Osztályfőnökség, szakkörök vezetése, munkaközösség-vezetés, iskolai szintű ünnepélyek rendezése, órarendkészítés stb.) 5. Milyen külön bérezéssel/kedvezménnyel nem járó, nem órarendi, osztályszintű tevékenységeket végzett az elmúlt két év során? (Ünnepélyek rendezése, külön kirándulások, színház-/mozi-/múzeumlátogatások, egyéb.) 6. Részt vett-e bármilyen iskolán belüli vagy iskolán kívüli eredetű/szervezésű, nem tanórai jellegű szakmai tevékenységben az elmúlt két év során? (Tananyagírás, vizsgáztatás, előadás konferencián, publikáció, vezetőtanári munka, továbbképzés tartása stb.) 7. Bejutott-e olyan tanuló megyei tanulmányi, vagy diákolimpiai verseny első három helyezettje közé az elmúlt két évben, akit Ön az adott tárgyból ebben az iskolában valaha is tanított? (Adja meg a tanuló nevét és az évet.) 20
21 8. Bejutott-e olyan tanuló az elmúlt két évben valamilyen országos tanulmányi, vagy diákolimpiai verseny első harminc helyezettje közé, akit Ön ebben az iskolában valaha is tanított? 9. Kapott-e valamilyen szóbeli, vagy írásbeli elmarasztalást az elmúlt két évben munkafegyelemmel kapcsolatos mulasztás miatt (késés, adminisztratív teendők elmulasztása, ügyeleti kötelezettség elhanyagolása stb.)? 21
22 4. sz. mellélet: A TANÁRI MUNKA ÉRTÉKELÉSE VÉLEMÉNYKÉRŐ LAP Név:. Tanév:.. Ennek az egyéni Véleménykérő Lapnak egyrészt az a szerepe, hogy segítsen átgondolni a munkakörrel kapcsolatos személyes és szakmai kérdéseket, másrészt pedig, hogy információkat szolgáltasson az Iskolavezetésnek a fejlesztendő területekről az egyes tanár szemszögéből. Ha úgy gondolja, hogy a kérdések nem fednek le minden fontos területet, kérjük szabadon fejtse ki véleményét az Egyéb észrevételek pontban. 1. Írja le (a legfontosabbnak tartottal kezdve a sort), hogy iskolai munkájának mely aspektusait tartja a legfontosabbnak Ön szerint milyen területeken járult hozzá leginkább az iskola összteljesítményének magas színvonalon tartásához/emeléséhez? Iskolai munkájának mely területeire a legbüszkébb? 3. Megítélése szerint egyénileg milyen területeken fejlődött legtöbbet az utóbbi két évben?. 4. Milyen haladást ért el az előző ciklus végén rögzített egyéni fejlesztési célok tekintetében? 22
23 Van-e olyan területe az iskolai munkának, ahol javítani szeretne a teljesítményén? Milyen segítségre/feltételekre lenne szüksége ahhoz, hogy ez megtörténhessen? 6. Van-e olyan tényező vagy jelenség, feltétel, amely az Ön meglátása szerint akadályozza/hátráltatja azt, hogy munkája igazán magas színvonalú vagy hatékony legyen? Van-e olyan egyéni erőssége/szakismerete/képessége, amelyről úgy érzi, hogy nem kellően hasznosul az iskolában? Véleménye szerint az iskola egészének működésében mely területeken lenne leginkább szükség javulásra? Ha az iskola szabadon felhasználható - egyszeri, de mondjuk húszmilliós - összeghez jutna, Ön mire fordítaná ezt a pénzt? 23
24 . 10. Ha az iskola szabadon felhasználható havonta rendelkezésre álló, mondjuk kétmilliós - összeghez jutna, Ön mire fordítaná ezt a pénzt?. 11. Egyéb észrevételek:. 24
25 5. sz. mellélet: BIZALMAS! BIZALMAS! BIZALMAS! BIZALMAS! BIZALMAS! BIZALMAS! A TANÁRI MUNKA ÉRTÉKELÉSE ÉRTÉKELÉSI ÖSSZESÍTŐ LAP Név: Tanév: 1. AZ ÓRALÁTOGATÁSOK EREDMÉNYE PONTSZÁM a. KIEMELKEDŐEN JÓ TERÜLETEK... b. FIGYELMET IGÉNYLŐ TERÜLETEK A TANULÓI KÉRDŐÍVEK EREDMÉNYEI PONTSZÁM a. KIEMELKEDŐEN JÓ TERÜLETEK... b. FIGYELMET IGÉNYLŐ TERÜLETEK
26 3. AZ EGYÉB TERÜLETEK ÉRTÉKELÉSE a. KIEMELKEDŐEN JÓ TERÜLETEK... b. FIGYELMET IGÉNYLŐ TERÜLETEK EGYÉNI CÉLOK A KÖVETKEZŐ ÉRTÉKELÉSI CIKLUSRA MEGJEGYZÉSEK tanár munkaközösség-vezető(k) igazgatósági tag 26
27 A PEDAGÓGUS TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT HITELESÍTÉSE Az NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium pedagógus teljesítményértékelési szabályzatát az iskola nevelőtestülete a november 26-i nevelési értekezletén elfogadta.. a nevelőtestület nevében.. Károly Frigyes igazgató Szombathely, november 26. Jóváhagyás A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa napi ülésén az NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium minőségirányítási programjának mellékletét képező pedagógus teljesítményértékelési szabályzatát a.. sz. határozattal fogadta el. Sopron, Prof. Dr. Faragó Sándor rektor
PEDAGÓGUSOK TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA. Tervezett felülvizsgálat időpontja: 2010
1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich út 24. Levélcím: 2440 Százhalombatta, Pf.:23. Telefon/fax: 23/354-192, 23/359-845 E-mail: egyesisk@freemail.hu PEDAGÓGUSOK TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA A TANÁRI TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉSE
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA A TANÁRI TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉSE SZABÁLYZAT 2006. TARTALOM: 1. Az értékelési rendszer leírása 4 A tanári teljesítmény értékelésére irányuló rendszer bevezetésének
Nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szabályzata
Nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szabályzata Az adminisztratív és technikai feladatokat ellátó foglalkoztatottak teljesítmény-értékelése Felelős: az igazgató Hatóköre:
PEDAGÓGUSOK TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉSI S Z A B Á L Y Z A T A
Intézmény neve és címe: Szatmári Kistérségi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 4700. Mátészalka, Kazinczy u. 5. Tel./fax: 44-312-103. E-mail: szatmari.szakszolg@businesstel.hu PEDAGÓGUSOK TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉSI
Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A tanári teljesítményértékelés belső szabályai 2013. OM azonosító: 031974 Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 1 Tartalomjegyzék TARTALOM
Gyakornoki felkészítés programja
Gyakornoki felkészítés programja Intézmény: A program érvényessége: Készítette: Jóváhagyta: Bedőné Fatér Tímea mentor Készült a gyakornok pedagógussal egyeztetve.. gyakornok Különleges körülmény, melyhez
az alkalmazotti közösség a szeptember 20-i értekezleten
A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat Készítette: Jóváhagyta: Hatályos: Érvényes: Fernengel
PEDAGÓGUS ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGUS ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT OM azonosító: 031202 PEDAGÓGUS ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Az Önkormányzati Minőségirányítási Program alapján a Pedagógus
A minıségirányítási program 6. sz. melléklete
Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. Tel.: 283-0203 Fax:283-0203/117 Postacím: 1725 Budapest, Pf. 84 www.sisy.hu A KÖZALKALMAZOTTAK
TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Tartalom 1. Az intézményi értékelési szabályzat célja... 2 2. Jogszabályi háttér... 2 3. A Szabályzat
A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 4. SZÁMÚ MELLÉKLETÉNEK MÓDOSÍTÁSA A NEVELŐTESTÜLET VÁLTOZTATÁSI SZÁNDÉKAI SZERINT
A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 4. SZÁMÚ MELLÉKLETÉNEK MÓDOSÍTÁSA A NEVELŐTESTÜLET VÁLTOZTATÁSI SZÁNDÉKAI SZERINT A PEDAGÓGUSOK TELJESÍTMÉNYÉNEK ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA Készítette: IMIP-csoport, Sóskút,
Pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szabályzata
Pedagógus munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelési szabályzata Tartalomjegyzék A teljesítményértékelés céljai... 3 A teljesítményértékeléssel kapcsolatos alapelvek és az ezekből következő elvárások...
PEDAGÓGUSOK TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA
Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 4600 Kisvárda, Flórián tér 3. PEDAGÓGUSOK TELJESÍTMÉNY ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Minőségi kör Hatályba lépés időpontja:
A REMÉDIUM ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA ELLENŐRZÉSI TERVE es tanévre
REMÉDIUM ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2800 Tatabánya, Kossuth u. 6. Telefon: 34/306-139 E-mail: remediumiskola@freemail.hu. www.remedium.suli.hu A REMÉDIUM ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA ELLENŐRZÉSI
Készítette: Nagy Ilona intézményvezető. 1 A fenti szabályzat a 326/2013. (VIII.30) kormányrendelet 5. sz. melléklete alapján készült.
A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzata 1 Készítette: Nagy Ilona intézményvezető 1 A fenti
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 201172 ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Nagymágocs, 2016. szeptember 19. Reményi Ferencné intézményvezető ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 1. Jelen szabályzat a Nagymágocsi Hunyadi
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI
Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata
Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az önértékelés alapja Jogszabályok: - 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87.
Belső ellenőrzési terve
Belső ellenőrzési terve A vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógus és más munkakörben foglalkoztatottak ellenőrzése, értékelése az éves munkatervben ütemezett módon történik. Az intézmény egy tanévre
Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere
Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiaiszakmai ellenőrzés rendszere A tanfelügyeleti fejlesztések helye a TÁMOP-3.1.8
A szabályzat hatályban lépésének napja: október 1. Jóváhagyta: Králik Tibor főigazgató
A Soproni Szakképzési Centrum pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési Jóváhagyta: Králik Tibor főigazgató
I M I P Egry József Általános Iskola Keszthely
I M I P Egry József Általános Iskola Keszthely (Módosítva 2010. augusztus 1. Elfogadva: 2010. augusztus) 1. Teljesítmény értékelés szempontjai és az értékelés rendje 1.1 A pedagógus és vezető beosztású
Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata
A CEGLÉDI TANKERÜLETI KÖZPONT SZENTLŐRINCKÁTAI IMRE SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata jóváhagyta: Horti Sándor igazgató érvényes: 2018-2019.
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉGEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE, KAPCSOLATTARTÁSÁNAK RENDJE, A PEDAGÓGUSOK MUNKÁJÁNAK SEGÍTÉSÉBEN
A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó értékelési szabályzata
A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó
2016. Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2016. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és
Gyakornoki szabályzat
A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása
Helyi értékelési szabályzat. 2016/2017. tanév
2016/2017. tanév Tartalomjegyzék A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat... 2 1. A szabályzat
Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium értékelési szabályzata
Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium értékelési szabályzata Budapest, 2016. szeptember 30. A 326/2013.(VIII.30.) Kormányrendelet előírásai szerint készült, az intézmény nevelő-oktató
1.3. Az ellenőrzések területei lehetnek: foglalkozások, tanórák, írásos dokumentumok, tanulói produktumok, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások
Belső ellenőrzés rendje 1. Az iskolai belső ellenőrzés feladatai: Az intézmény törvényes (a jogszabályokban, az iskola pedagógiai programjában, és egyéb belső szabályzataiban előírt) működésének biztosítása;
Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája. Szent-Györgyi Albert
MAGYAR SZENTEK RÓMAI KATOLIKUS ÓVODA és ÁLTALÁNOS ISKOLA 3060 Pásztó Deák Ferenc út 17. telefon: 32/889-103; 889-104; email cím: titkarsag.paszto@ekif-vac.hu A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő
Önértékelési program ( )
Önértékelési program (2015-2020) I. Az önértékelés célja és elvárt eredményei 1. Az önértékelés célja A köznevelési intézmények értékelési keretrendszere részeként működő intézményi önértékelésünk alapvető
BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE
Patay István Általános Iskola Nyírmada BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (ÉVES TERVEZÉS) 2017/18-AS TANÉV BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (1. félév) Helye: Patay István Általános Iskola Nyírmada Honvéd út 36-38. Ütemezés
1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996
I. RÉSZ VEZETŐI FELADATOKAT ELLÁTÓK ÉS ALKALMAZOTTAK TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSI-MINŐSÍTÉSI SZABÁLYZATA
Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális szakiskola És Szakszolgáltató Központ 1107 Budapest Gém u. 5-7. :267 76-91 / 261-68 63 :433 26-66 gem@komplexaltisk.axelero.net I. RÉSZ VEZETŐI
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
A 326/2013.(VIII.30.) Kormányrendelet előírásai szerint készült, az intézmény nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő, pedagógus szakképzettséggel rendelkező gyakornok munkavállalóinak. Kecskeméti Vásárhelyi
Intézményi teljesítményértékelési rendszer TANÁRI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS DOLGOZÓI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS VEZETİI ÉRTÉKELÉS MOTIVÁCIÓS RENDSZER VEZETİI
Intézményi teljesítményértékelési rendszer TANÁRI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS DOLGOZÓI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS VEZETİI ÉRTÉKELÉS MOTIVÁCIÓS RENDSZER VEZETİI ELVÁRÁSOK 1 TANÁRI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS 1. Bevezetés,
Minősítési Szabályzat
2016/2017 Minősítési Szabályzat Szentlőrinci Általános Iskola Székhely: Szentlőrinc, Ifjúság útja 5. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra
Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu
Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. 1Tim 1,12 Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI kelemen.gabriella@reformatus.hu
Önértékelési szabályzat
Önértékelési szabályzat A GRÁCIA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 9027 GYŐR, PUSKÁS T. U. 8. 2015. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
Vezetői ellenőrzési terv
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu Kossuth Lajos
LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA OM. AZONOSÍTÓ:037698
LÖVÉSZ UTCAI ÓVODA ÉS TAGÓVODÁI HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA OM. AZONOSÍTÓ:037698 Készült a 326/2013.(VIII.30.) Kormányrendelet előírásai szerint Hatályos: 2016. október 01.-től Cegléd, 2016. szeptember
A BABITS MIHÁLY GIMNÁZIUM HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA
A BABITS MIHÁLY GIMNÁZIUM HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 2016. október 1. A 326/2013.(VIII.30.) Kormányrendelet előírásai szerint készült, az intézmény nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő, pedagógus
A KKZKÁI TOLDI LAKÓTELEPI TAGISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA
A KKZKÁI ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 1. Az önértékelés alapját képező szabályok Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
Gyakornoki szabályzat
12. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Gyakornoki szabályzat OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM
Szolnok, szeptember
A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat Szolnok, 2016. szeptember A 326/2013. (VIII. 30.)
A KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA PEDAGÓGIAI MUNKÁT SEGÍTŐK BELSŐ VEZETŐI ELLENŐRZÉSE, ÉRTÉKELÉSE SZABÁLYZAT
A KAPOSVÁRI PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA PEDAGÓGIAI MUNKÁT SEGÍTŐK BELSŐ VEZETŐI ELLENŐRZÉSE, ÉRTÉKELÉSE SZABÁLYZAT A Kaposvári Petőfi Sándor Központi Óvoda nevelőtestülete /2016/. iktatószámú jegyzőkönyve
Intézményi Belső Önértékelési Rendszer Szabályzat
Intézményi Belső Önértékelési Rendszer Szabályzat SZÁMÁRA) alapján írta és szerkesztett anyag (szerkesztette: www.ovodaiszakerto.hu) Oldal 1 Tartalomjegyzék 1. ALAPADATOK... 3 2. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR...
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8.
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8. ISO 9000 FÓRUM XXII. NEMZETI KONFERENCIA Balatonalmádi, 2015. szeptember 17. ISOFÓRUM XXII. NK A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet
Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái
Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Tanórai számonkérés formái: - szóbeli felelet - írásbeli számonkérés - gyakorlati számonkérés Az írásbeli beszámoltatás formái,
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon:
ÚTMUTATÓ AZ ESTI TAGOZATOS TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK VII. (ŐSZI) FÉLÉVI GYAKORLATAIHOZ TBE00A07g Egyéni tanítási gyakorlat III., TBE00A08g Műveltségterületi egyéni tanítási gyakorlat, TBE00A09g Egyéni iskolai
A Csorba Győző Könyvtár teljesítményértékelési rendszere. Csobán László Csorba Győző Könyvtár (Pécs)
A Csorba Győző Könyvtár teljesítményértékelési rendszere Csobán László Csorba Győző Könyvtár (Pécs) 2018.07.05. Előzmények Minősített Könyvtár cím elnyerése TQM munkacsoportok megalakulása Humánmenedzsment
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
[Év] Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT a pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra
A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI
A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős
Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3881 Abaújszántó, Béke út 15.
Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3881 Abaújszántó, Béke út 15. A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra
GYAKORNOKI SZABÁLYZAT Székesfehérvár, szeptember 1.
GYAKORNOKI SZABÁLYZAT 2016. Székesfehérvár, 2016. szeptember 1. 1 Gyakornoki szabályzat Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Jogszabályi háttér A gyakornokra, a gyakornoki időre és a minősítő vizsgára
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola OM azonosító: Adószám:
Székhely: 1173 Budapest, Ferihegyi út 115. Tel/fax: 256-2897 Telephely: 1173 Budapest, Gyökér u. 5. Tel: 256-0977 e-mail: iskola@podmaniczky-evangelikus.hu www.podmaniczky.sulinet.hu OM azonosító: 201745
A tanulmányi munka értékelése. 1.1. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái
A tanulmányi munka értékelése 1.1. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét tanítási év közben rendszeresen érdemjeggyel
Az értékelés rendszere
Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;
Gyakornoki Szabályzat. Bükkaranyosi Általános Iskola. Készítette: Váradi Józsefné ig.
Gyakornoki Szabályzat Bükkaranyosi Általános Iskola Készítette: Váradi Józsefné ig. Gyakornoki Szabályzat jogszabályi háttere A közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 22. (9) 138/1992. évi
A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános iskola intézményegység 1-8. évfolyam ELLENŐRZÉSI TERVE 2010/2011. tanév Az intézményen belül folyó munka eredményeinek
NYÍREGYHÁZI EGYETEM ÓVÓ- ÉS TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET TÁJÉKOZTATÓ A TANÍTÁSI VERSENYRŐL
NYÍREGYHÁZI EGYETEM ÓVÓ- ÉS TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET TÁJÉKOZTATÓ A TANÍTÁSI VERSENYRŐL Nyíregyháza 2018 A tanítási verseny lebonyolítási rendje az Óvó- és Tanítóképző Intézetben Az Óvó- és Tanítóképző Intézet
Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
z Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium öt évre szóló i programja (2015-2020) (Módosítva 2016. december 5.) Részlet az Önértékelési kézikönyvből: z öt évre szóló i programban
Készítette: Pajor Andrásné óvodavezető
A Szombathelyi Napsugár Óvoda pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzata Készítette: Pajor Andrásné
szervezetéhez és a betöltött munkakör követelményeihez kapcsolódó szakmai követelményrendszer
Jelen szabályzat a Szabadságtelepi Óvoda és a vele közalkalmazotti jogviszonyban álló, pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézmény neve: Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája Intézmény OM azonosítója: 201 839 Intézményvezető neve: Béresné Dobránszky
Minőségi értékelő lapok 2011.01.18. Szélső értékek: Átlag: 1,07 A vezetés véleménye: Javaslat: 1-1,4 (egy éve 1-1,35)
Pedagógus teljesítmény- értékelés 2010 1. A tanított csoportok átlaglétszáma (szorzó:1-1,5): 1,5): Példa az értelmezésre: A B C D E F G E osztály, csoport óraszám létszám országos átlag Eltérés (C-D) súlyozott
Intézményi értékelési szabályzat
ÉRDI TANKERÜLETI KÖZPONT PA 4501 Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich út 24. OM azonosító: 037767 Tel/Fax: 06-23-354-192, 06-23-359-845 E-mail: titkarsag@egyesiskola.hu
A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát
BÚZASZEM NYUGATI ÓVODA OM: 033101 4400 NYÍREGYHÁZA Búza u. 7-17. Tel./fax: (42) 512-940 Email: buzaszemovi@gmail.com A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő
ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2015. 09.24-től A szabályzat és az önértékelés jogi alapja 1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (64-65., 86-87 ) 2. A nevelési- oktatási intézmények
OM azonosító:
A Szombathelyi Szűrcsapó Óvoda a pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó a OM azonosító: 036473 Készítette: óvodavezető
Városközponti Óvoda. Helyi Értékelési Szabályzata
Városközponti Óvoda Helyi Értékelési Szabályzata A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat
Pedagógus teljesítményértékelés
Pedagógus teljesítményértékelés 2010 Célja a tanár kapjon képet arról, hogyan ítéltetik meg kívülről a teljesítménye adott szempontok alapján nyugtázni és méltányolni az elért egyéni teljesítményeket segíteni
Helyi értékelési szabályzat
SZÁZHALOMBATTAI ÖNKORMÁNYZAT SZÁZHALOMBATTAI SZÁZSZORSZÉP ÓVODA OM: 032791 2440 Százhalombatta Posta köz.4. 1 Helyi értékelési szabályzat Hatályos: 2016. október 1. 2 A Százhalombattai Százszorszép Óvoda
Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola. Intézményi önértékelési program ( ) Készítette: Önértékelési csoport
Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola Intézményi önértékelési program (2015-2020) Készítette: Önértékelési csoport Tartalom I. Alapelvek, célok és elvárt eredmények 1. Az önértékelés alapelve
.. ÁLTALÁNOS ISKOLA. Éves önértékelési terv MINTA. 2017/2018. tanév
.. ÁLTALÁNOS ISKOLA Éves önértékelési terv MINTA 2017/2018. tanév Készítette:.. intézményvezető A..Általános Iskola az ötéves önértékelési programban foglalt feladatok megvalósítására az éves önértékelési
Minősítési Rendszer KAPOSVÁRI TAR CSATÁR KÖZPONTI ÓVODA 7400 KAPOSVÁR, PÉCSI U 1. Pedagógiai munkát segítők részére. Hatályos:
KAPOSVÁRI TAR CSATÁR KÖZPONTI ÓVODA 7400 KAPOSVÁR, PÉCSI U 1. Minősítési Rendszer Pedagógiai munkát segítők részére Készítette: Máté Mártonné óvodavezető Hatályos:2016.09.01. A minősítési rendszer érvényes
Tisztelt Oktató! Tisztelt Pedagógus Kolléga!
Tisztelt Oktató! Tisztelt Pedagógus Kolléga! Az alábbi kérdőívben állításokat fogalmaztunk meg a pedagógusok, oktatók elégedettségére vonatkozóan. Örömünkre szolgálna, ha észrevételeivel, javaslataival
II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4243 Téglás, Úttörő u. 15. Telefon/fax: 52/384-410 Mobil: 20/2928-228 OM azonosító: 031051 E-mail:
Bükerné Huszár Erzsébet junius.04.
ÖNFEJLESZTÉSI TERV PEDAGÓGUS NEVE:BÜKERNÉ HUSZÁR ERZSÉBET Pedagógus/Intézményvezető neve: Pedagógus/Intézményvezető oktatási azonosítója: Bükerné Huszár Erzsébet 78420259939 Önfejlesztési terv neve/azonosítója:
Gyakornoki Szabályzat
Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola OM 102382 Gyakornoki Szabályzat A szabályzat létrehozásának jogalapját képezi a 2011. évi CXC. tv a köznevelésről, a 2013. évi CXXIX. törvény, a 2013.
1. A helyi értékelési szabályzat
1. A helyi értékelési szabályzat Intézményünk helyi értékelési szabályzata a 326/2013. (VIII.30.) Kormányrendeletnek (a továbbiakban: Kormányrendelet) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörökben
Partneri elégedettségmérés. összefoglaló
Partneri elégedettségmérés összefoglaló Szülői kérdőívek visszaküldése Évfolyam Visszaküldött kérdőívek 1. 75% 2. 57% 3. 85% 4. 92% 5. 67% 6. 75% 7. 80% 8. 90% Összesen 76% Szülők Az elégedettség rangsora
Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS
Pedagógus vezetői intézményi ÖNÉRTÉKELÉS Az első lépések Felhasznált dokumentum: Önértékelési kézikönyv ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA 2015 (OH) Készítette: Bártfai Lászlóné tanügyigazgatási szakértő, szaktanácsadó
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE 2014. október 9 december
ÚJ MUNKATÁRSAK FELVÉTELÉRE ÉS BETANÍTÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZAT
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PANASZKEZELÉSI REND ÚJ MUNKATÁRSAK FELVÉTELÉRE ÉS BETANÍTÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZAT 1. A szabályzat
TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND
4. számú melléklet ANDRÁSSY GYULA SZAKKÖZÉPISKOLA TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND 2013. 2 TANÁRMINŐSÍTÉS Andrássy Gyula Szakközépiskola Iskolahasználói elvárások és minőségpolitikai indikátorok 1. szint: alapvető
Debreceni Egyetem Debrecen Az oktatói munka hallgatói véleményezésének szabályzata
Debreceni Egyetem Debrecen Az oktatói munka hallgatói véleményezésének szabályzata Debrecen, 2000. június 29. Az oktatói munka hallgatói véleményezésének szabályzata I. Általános rendelkezések 1. (1) A
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott
A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0
A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0 A gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat két fő tartalmi részből áll: (a) általános jellegű, csoportos és
MAGISTER GIMNÁZIUM. szabályzata. Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: Kft.
Intézmény neve: Szabályzat típusa: MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM Szülői szervezet működési szabályzata Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: 201251 Intézmény
HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
Reményhír Szakközépiskola, Általános Iskola, és Óvoda HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT A PEDAGÓGUS SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ NEVELŐ ÉS OKTATÓ MUNKÁT KÖZVETLENÜL SEGÍTŐ MUBKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTTAKRA VONATKOZÓAN
Intézmény neve: Enyingi Szirombontogató Óvoda Intézmény címe: 8130 Enying Vas Gereben u.1. OM azonosító: HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2016
Intézmény neve: Enyingi Szirombontogató Óvoda Intézmény címe: 8130 Enying Vas Gereben u.1. OM azonosító: 029915 HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2016 1 Tartalomjegyzék: 1. Alapadatok..... 3 2. Jogszabályi háttér....
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat 2018 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Bevezetés Az iskola partnerei panaszainak egységes szabályok szerint történő, átlátható, hatékony kezelése és kivizsgálása érdekében elkészítette a
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése a sérült emberek társadalmi integrációja érdekébe
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése a sérült emberek társadalmi integrációja érdekébe Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE 2017. November 9 december 15. NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2017/OFŐ/4.
SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA
SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 Pápa, Fő tér 6. (fax): 06-89/324-852 E-mail: sztistvan@sztistvan-papa.sulinet.hu Bankszámlaszám: OTP 11748045-20018896 Pedagógus szakképzettséggel rendelkező
TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS A KOSSUTH ZSUZSANNA LEÁNYKOLLÉGIUMBAN
TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS A KOSSUTH ZSUZSANNA LEÁNYKOLLÉGIUMBAN 1 1. A vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógiai munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelésének szemjai és az értékelés rendje
Söjtöri Óvoda. helyi értékelési szabályzata
Söjtöri Óvoda helyi értékelési szabályzata Készítette: Csányiné Rácz Eszter óvodavezető 1 Tartalomjegyzék 1. A helyi értékelési szabályzat készítése, elfogadása, hatályba lépése... 3 2. Értelmező rendelkezések...