Óbudai Egyetem. Doktori (Ph.D.) értekezés tézisfüzete
|
|
- Alfréd Kocsis
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Óbudai Egyetem Doktori (Ph.D.) értekezés tézisfüzete Multidrog-rezisztens baktériumok túlélése textíliákon: a környezeti körülmények és az antibakteriális hatóanyagok hatása Hanczvikkel Adrienn Témavezető: Dr. Tóth Ákos Konzulens: Prof. Dr. habil. Bayoumi H. Hosam Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Budapest 2018
2 I. A kutatás előzményei A multidrog-rezisztens baktériumok (MDRB) által okozott egészségügyi ellátással kapcsolatos fertőzések súlyos problémát jelentenek világszerte. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai alapján évente körülbelül 4 millió beteg fertőződik meg az egészségügyi ellátás során Európában. Ezen fertőzések évi 16 millióval növelik az ápolási napok számát, 7 milliárd euróval az egészségügyi ellátás költségeit és közvetlenül évi 37 ezer, közvetve újabb 110 ezer haláleset okoznak (ECDC, 2015; ECDC, 2017; WHO, 2016). Az egészségügyi ellátással kapcsolatos fertőzések jelentős részéért egy kisszámú MDRB-csoport a felelős, melyekre az angol ESKAPE mozaikszóval hivatkozhatunk. A rövidítés hat, a fertőzésekben kulcsszerepet betöltő MDRB-csoportot jelöl: Enterococcus faecium, Staphylococcus aureus, Klebsiella pneumoniae, Acinetobacter baumannii, Pseudomonas aeruginosa és Enterobacter fajok (Rice, 2008). Az említett kórokozók sokféle betegséget okozhatnak az enyhébb bőr- és sebfertőzésektől kezdve az életet veszélyeztető véráramfertőzésekig, tüdő- és agyhártyagyulladásig (ECDC, 2015). 2
3 A MDRB terjedésének csökkentéséhez fontos megértenünk a kórokozók, a betegek és az élettelen felületek közötti kapcsolatot. A kórházi textíliák (pl. ágynemű, hálóruha, törölköző, függöny, dolgozók munkaruhája, betegek és látogatók ruházata) a használatuk során kórokozókkal, akár multidrog-rezisztens baktériumokkal is szennyeződhetnek (Manian, 2011; Mitchell, 2015). A szennyezett felületek érintése révén a kórokozók megtapadhatnak az egészségügyi dolgozók, illetve látogatók kezén, kesztyűjén vagy ruháján, ami elősegítheti a patogének további terjedését (Morgan, 2012; Stiefel, 2011; Wiener-Well, 2011). A szennyezett felületek fertőzések, járványok forrásai lehetnek (Falk, 2000; Hardy, 2006; van't Veen, 2005; Zanetti, 2007). Egyes MDRB-törzsek akár hónapokig, évekig is megőrizhetik életképességüket a textíliákon (Kramer, 2006; Otter, 2013). A környezeti paraméterek (pl. tápanyagok jelenléte, a textília típusa, a hőmérséklet és a relatív páratartalom értéke) bizonyítottan befolyásolhatják a baktériumok túlélésének hosszát (Kramer, 2006; Neely, 2008). Ugyanakkor még megválaszolatlan kérdés, hogy a környezeti paraméterek hogyan befolyásolják a túlélő baktériumok számát az egészségügyben releváns időtartamokban (néhány óra, néhány nap). A 3
4 kvantitatív vizsgálatok a szennyezett felületek okozta fertőzések kockázatának becslése során is fontosak lehetnek. A kórokozók túlélését és ezáltal terjedését csökkentheti a textíliák antimikrobiális kikészítése (Bhaskara, 2015; Borkow, 2008). Az ezüstvegyületek és kvaterner ammóniumsók a leggyakrabban alkalmazott antibakteriális szerek közé tartoznak (Alexander, 2009; Russell, 2004), hatékonyságukat mégis kevés tanulmány vizsgálja kvantitatívan, nagyszámú, kórházi eredetű, ismert genetikai hátterű, multidrog-rezisztens baktériumtörzzsel szemben. Az egészségügyi alkalmazással párhuzamosan egyre elterjedtebbé válik az antimikrobiális szerek különösen az ezüstvegyületek mindennapos, otthoni használata (pl. dezodorok, sport- és alsóruházat, ágynemű, kozmetikumok, háztartási víztisztító patronok) (Silver, 2003). A túlzott és sokszor indokolatlan alkalmazás aggodalomra adhat okot, mivel széleskörű bakteriális rezisztencia kialakulásához vezethet, mely csökkentheti a hatóanyagok egészségügyi alkalmazhatóságát. Egyes toxikus hatású nehézfém-ionok emberi beavatkozás nélkül is megtalálhatóak a természetben, ezért a baktériumok kifinomult és pontosan szabályozott nehézfém-homeosztázis rendszerrel rendelkeznek. A Gram- 4
5 negatív baktériumok körében gyakori mechanizmus az intra- és extracelluláris megkötés, az enzimatikus detoxifikáció és az aktív efflux (Bondarczuk, 2013). A kromoszómálisan kódolt réz-érzékelő és réz-effluxrendszer (Copper sensing copper efflux system Cus-rendszer) és a plazmidon terjedő rézhomeosztázis- és ezüstrezisztencia-sziget (Copper Homeostasis and Silver Resistance Island CHASRI) elsődleges szerepe az esszenciális, de potenciálisan mérgező mikrotápanyag, a réz homeosztázisának fenntartása (Staehlin, 2016). Ugyanakkor ezen rendszerek az ezüstionok toxikus hatásától is képesek megóvni a baktériumot köszönhetően a réz- és ezüstionok hasonló kémiai tulajdonságainak. Ráadásul a Cus-rendszer, illetve a CHASRI egyetlen mutációja elegendő lehet a magas szintű réz- és ezüstrezisztencia kialakulásához (Randall, 2015; Staehlin, 2016). Az ezüstrezisztencia mechanizmusát elsősorban Escherichia coli izolátumokon kutatták, de véleményünk szerint fontos a jelenség megértése a multidrog-rezisztens K. pneumoniae törzsek esetében is, hiszen az általuk okozott fertőzések kezelésére egyre kevesebb terápiás lehetőség áll rendelkezésre. 5
6 II. Célkitűzések Az egészségügyi ellátással kapcsolatos fertőzések megelőzését célzó intézkedések fejlesztéséhez hozzájárulhat a MDRB felületi túlélőképességének, az antibakteriális textíliák hatékonyságának és a nem-antibiotikum típusú antimikrobiális hatóanyagok elleni rezisztencia megjelenésének, mechanizmusának alaposabb megismerése. Úgy gondoljuk, hogy az ilyen típusú kutatásokhoz nem elegendő egy-egy törzsközponti sztenderd, vagy az adott baktériumcsoport egyegy extrém magas túlélőképességgel rendelkező izolátumának tesztelése. A kórházi környezetre jellemző, reprezentatív törzsgyűjtemény szisztematikus, kvantitatív vizsgálatára van szükség az egészségügyi ellátás szempontjából releváns időtartamokban. 1. Kezeletlen textíliák: Célunk volt kvantitatív módszerekkel megvizsgálni a környezeti paraméterek (tápanyagok jelenléte, a textíliák anyaga vagy szövése, a környezet hőmérséklete és relatív páratartalma) hatását a MDRB felületi túlélőképességére. 2. Antibakteriális hatóanyagok: Célunk volt megállapítani, hogy a széles körben alkalmazott, ezüst, illetve kvaterner 6
7 ammóniumsó tartalmú antibakteriális hatóanyagok képesek-e csökkenteni a MDRB-kal szennyezett textíliák okozta fertőzésveszélyt. Célunk volt összehasonlítani a hatóanyagok antibakteriális hatékonyságát a MDRBcsoportokkal, illetve a hatékonyságvizsgálatok során gyakran alkalmazott sztenderd törzsekkel szemben. 3. Ezüstrezisztencia: Célunk volt megállapítani, hogy a hazánkra jellemző, különböző szekvencia-típusú és antibiotikum-rezisztenciájú K. pneumoniae törzsek milyen ezüst-érzékenységgel rendelkeznek, illetve szoktatás hatására képesek-e ellenállóvá válni az ezüstionokkal szemben. Kutattuk az ezüstrezisztencia hátterében álló mechanizmusokat, horizontális átvihetőségüket és az ezüstrezisztencia kialakulásának hatását a baktériumok szaporodási képességére. III. Vizsgálati módszerek Baktériumtörzsek Négy, az egészségügyi ellátással kapcsolatos fertőzésekben jelentős szerepet játszó, aerob, multidrog-rezisztens baktériumcsoport hatvan törzsét vizsgáltuk. A törzseket és között izolálták magyarországi kórházakban. A törzsek 7
8 szekvencia-típusa és antibiotikum-rezisztencia mintázata a hazai és nemzetközi molekuláris epidemiológiai viszonyokat reprezentálja. Összehasonlítás céljából kiválasztottunk négy, antibiotikumokkal szemben érzékeny, törzsközponti kontroll törzset (American Type Culture Collection - ATCC), melyeket gyakran vizsgálnak túlélési kísérletekben és hatékonyságvizsgálatok során. Gram-negatív baktériumok: 15 multidrog-rezisztens Klebsiella pneumoniae (MRKP), 15 multidrog-rezisztens Acinetobacter baumannii (MACI), ATCC és ATCC Escherichia coli. Gram-pozitív baktériumok: 15 methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA), 15 vancomycin-rezisztens Enterococcus faecium (VRE), ATCC és ATCC 6538 Staphylococcus aureus. Antibakteriális hatóanyagok Sanitized T99-19 (Sanitized AG, Burghof, Svájc): 50 m/m% dimetil-tetradecil(3-(trimetoxiszilil)propil) ammónium-klorid T99-19-QAC néven hivatkozom rá. Sanitized T27-22 Silver: 2 m/m% AgCl és 8 m/m% TiO2 T27-22-Silver néven hivatkozom rá. 0,1 M AgNO3 oldat (Szkarabeusz Kft, Pécs, Magyarország). 8
9 Kezeletlen textíliák A kísérleteink során használt textíliák az INNOVATEXT Textilipari Műszaki Fejlesztő és Vizsgáló Intézet Zrt.-től (Budapest, Magyarország) származnak: 100% pamut lepedő, vászonkötés, négyzetmétertömeg: 104 g/m 2 100% pamut törölköző, frottír kötés, négyzetmétertömeg: 539 g/m 2 100% poliészter lepedő, vászonkötés, négyzetmétertömeg: 106 g/m 2 Textília antibakteriális kikészítése A 100% pamut lepedőt a Budapesti Műszaki Egyetemen, a Szerves Kémia és Technológia Tanszéken készítettük ki a gyártó (Sanitized AG, Burghof, Svájc) ajánlása alapján. Antibakteriális hatóanyagok vizsgálata A baktériumtörzsek minimális gátló koncentrációját és minimális baktericid koncentrációját mikro-leveshígításos módszerrel határoztuk meg (EUCAST, 2003). 9
10 Túlélőképesség vizsgálata textíliákon A baktériumok túlélőképességének kvantitatív vizsgálatát az ISO szabvány alapján végeztük (ISO20743:2013(E), 2013). Az eredményeket IBM SPSS program, párosított t-teszt, egy-tényezős variancia-analízis (One-way ANOVA), illetve az Antibakteriális Aktivitás Érték (ISO20743:2013(E), 2013) alkalmazásával elemeztük. Környezeti körülmények Vizsgáltuk a textília anyagösszetételének (100% pamut, 100% poliészter), szövésének (vászonkötés, frottír kötés), a tápanyagok jelenlétének (fiziológiás sóoldat, nutrient leves; Országos Közegészségügyi Intézet OKI, Budapest, Magyarország) hatását a baktériumok túlélőképességére. A környezeti paraméterek hatásának vizsgálatához modelleztük egy átlagos kórtermi környezetben lévő (T=25 C, Rh=52%), illetve egy a beteg testéhez közeli textília állapotát (T=35 C, Rh=83%). Előkísérleteink alapján baktériumcsoportonként határoztuk meg az optimális inkubációs időket: MRKP: 1 nap, MRSA: 3 nap, MACI és VRE: 7 nap. Antibakteriális textíliák hatékonysága A T99-19-QAC és T27-22-Silver lepedők rövid és hosszú távú hatékonyságának vizsgálatához egy órás, illetve egy napos 10
11 inkubációs időt választottunk valamennyi baktériumcsoport esetén. Kontrollként kezeletlen, 100% pamut lepedőt használtunk. Ezüstrezisztencia Az ezüstrezisztencia kialakulását a MRKP és MACI törzsek esetében folyamatosan növekvő AgNO3 koncentráció mellett, mikrotiter lemezen vizsgáltuk (Tóth, 2014). Az ezüstrezisztencia hátterében álló molekuláris mechanizmusokat új generációs DNS szekvenálás módszerével kutattuk. MiSeq (Illumina Inc., San Diego, USA) készüléken végzett pair-end szekvenálással elemeztük öt szülő ezüst-rezisztens törzspár, illetve kettő nem szoktatható törzs genetikai állományát. A szoktatás során bekövetkező genetikai változásokból következtettünk a rezisztencia kialakulásának mechanizmusára. Az eredeti és ezüst-rezisztens törzsek növekedési képességét turbidimetriás módszerrel hasonlítottuk össze monokultúrában, három különböző AgNO3 koncentráció mellett (0 µm, 5 µm és 315 µm Ag + ). Az ezüst-rezisztenciát okozó gének horizontális átvihetőségét konjugációs kísérletekkel vizsgáltuk (Werner, 2010). 11
12 IV. Új tudományos eredmények A. Multidrog-rezisztens baktériumok túlélőképessége kezeletlen textíliákon Legjobb tudomásunk szerint először kutattuk kvantitatívan nagyszámú, genetikailag jól jellemzett, a hazai és nemzetközi epidemiológiai viszonyokat reprezentáló MDRB törzs túlélését alapvető kórházi körülményeket modellezve [1-3]. Eredményeink alapján a MDRB törzsek bármely megvizsgált textíliára kerülve fertőzésveszélyt jelenthetnek. A MACI és VRE törzsek mutatták a legmagasabb, a MRKP törzsek a legalacsonyabb túlélőképességet (csíraszám/textildarab). Megállapítottuk, hogy a környezeti körülmények (tápanyagok jelenléte, textíliák anyagösszetétele és szövése, a környezet hőmérséklete és páratartalma) szignifikánsan befolyásolhatják a kórokozók kezeletlen textilfelületeken való túlélését. Minden MDRB szignifikánsan magasabb túlélőképességet mutatott frottír, 100% pamut törölközőn, mint a kontrollként használt vászonkötésű 100% pamut lepedőn. Elméletünk szerint a törölköző felületén a baktériumsejtek lassabban száradnak ki, ami csökkenti a vízelvonás okozta membrán, fehérje és 12
13 nukleinsav károsodás mértékét, így növelve a baktériumok túlélőképességét. A tápanyagok jelenléte szignifikánsan növelte a MRKP és MRSA törzsek túlélőképességét a tápanyagszegény inokuláló közeggel összehasonlítva. Elméletünk szerint a táplevesben lévő szerves anyagok a biofilmképző baktériumok által termelt exopoliszacharidokhoz hasonlóan megkötik a vízmolekulákat, így lassítják a baktériumsejtek kiszáradását, amivel növelik a túlélőképességüket. Az elméletet igazolja, hogy a tápanyagok jelenléte csak a szárítással szemben érzékenyebb MRKP és MRSA törzsek túlélőképességét növelte, a szárítással szemben ellenálló MACI és VRE törzsekét nem. A textília kémiai összetétele eltérő módon befolyásolta a Grampozitív és Gram-negatív baktériumcsoportok túlélőképességét. A Gram-pozitív MRSA és VRE törzsek szignifikánsan magasabb, a Gram-negatív MACI törzsek szignifikánsan alacsonyabb túlélőképességet mutattak 100% poliészter lepedőn, mint a kontroll, 100% pamut lepedőn. A testhez közeli textíliát modellező kísérletben, magasabb hőmérséklet és páratartalom mellett minden MDRB alacsonyabb túlélőképességet mutatott, mint kontroll körülmények között. Ennek oka lehetett, hogy alacsonyabb 13
14 hőmérsékleten, alacsonyabb aktivitást mutatnak a baktériumok, így könnyebben elérhetnek egy nyugvó állapotot, ami növeli a túlélőképességüket. B. Antibakteriális textíliák hatékonysága Legjobb tudomásunk szerint először vizsgáltuk meg két antimikrobiális kikészítőszer hatékonyságát nagyszámú, genetikailag jól jellemzett, a hazai és nemzetközi epidemiológiai viszonyokat reprezentáló MDRB törzzsel szemben [4-6]. Az ezüst-klorid tartalmú T27-22-Silver hatóanyag szignifikáns antibakteriális hatékonyságot mutatott a Gram-pozitív MRSA és VRE baktériumok ellen. Egyik antibakteriális hatóanyag sem mutatott szignifikáns hatékonyságot a multidrog-rezisztens Gram-negatív MRKP és MACI törzsekkel szemben. Az ATCC és ATCC 6538 S. aureus és az MRSA törzsek hasonló túlélőképességet mutattak mind a kezeletlen, mind az antibakteriális textíliákon, ezért ezen sztenderdek használata ajánlható a hatékonyságvizsgálatok során. Ugyanakkor fontos megjegyeznünk, hogy vannak a száraz felületen magasabb túlélőképességet mutató baktériumcsoportok is, pl. az általunk is vizsgált VRE törzsek, ezért ezek használata szintén javasolt. 14
15 Az ATCC és ATCC E. coli törzsek valamennyi textília felületén alacsonyabb túlélőképességet mutattak, mint a multidrog-rezisztens Gram-negatív baktériumok, így alkalmazásuk nem javasolt a túlélési kísérletek és hatékonyságvizsgálatok során. Ezen sztenderdek használatával alulbecsülhető a Gram-negatív baktériumok által szennyezett felületek okozta fertőzésveszély, illetve túlbecsülhető az antibakteriális hatóanyagok hatékonysága. Az antibakteriális hatékonyság méréséhez körültekintően kiválasztott, bizonyítottan jól túlélő MDRB törzsek használatát, az eredmények elemzéséhez az Antibakteriális Aktivitás Értéket javasoljuk. C. Ezüstrezisztencia (multidrog-rezisztens K. pneumoniae) Legjobb tudomásunk szerint először vizsgáltuk globálisan elterjedt, magas kockázatú (ST15, ST11, ST258), illetve minor klónokhoz (ST274, ST25) tartozó MRKP törzsek ezüstrezisztenciájának indukálhatóságát, mechanizmusát és horizontális átvihetőségét [7, 8]. Az ezüstrezisztencia indukálhatónak bizonyult mind a magas kockázatú (ST15 (n=6), ST11 (n=3), ST258 (n=2)) klónok, mind egy ST274 minor klónhoz tartozó törzs esetében. Az ezüst- 15
16 rezisztens fenotípus ezüstvegyületek hiányában is stabilan fennmaradt. MRKP törzsekben (ST274) először írtuk le az ezüstrezisztencia kialakulásának hátterében a kromoszómális cuss és ompk36 gének mutációit. Legjobb tudomásunk szerint mi írtuk le először az ezüstrezisztencia gének sikeres átvitelét MRKP (ST15, ST11) és E. coli törzsek között. A p5442 plazmid sikeres konjugációjával bizonyítottuk Sütterlin és mtsai. elméletét, miszerint az ezüstrezisztencia kialakulásához elegendő a CHASRI-rendszer sils génjének egypontos nukleotid polimorfizmusa. Megállapítottuk, hogy sem a CHASRI-rendszer, sem a kromoszómális Cus-rendszer mutációi révén kialakult ezüstrezisztencia nem jelent érdemleges növekedési hátrányt ezüstmentes környezetben. Ezüstvegyületek jelenlétében a CHASRI rendszer hordozása fontos szelekciós előnyt jelenthet a baktériumok számára, egyrészt a nagyobb növekedési képesség, másrészt az ezüst-rezisztens fenotípus megjelenésének megnövekedett esélye miatt. Az ezüstrezisztencia indukálhatósága és horizontális terjeszthetősége révén a magas kockázatú MRKP klónok 16
17 CHASRI hordozása veszélyeztetheti az ezüstvegyületek egészségügyi alkalmazásának hatékonyságát. V. Az eredmények hasznosítási lehetősége Alapvető kórtermi körülményeket modellező, a MDRB felületi túlélőképességét kvantitatívan vizsgáló kísérleteink eredményei segíthetik a MDRB egészségügyi intézményekben történő terjedésének jobb megértését, hasznosnak bizonyulhatnak fertőzések, járványok forrásának felkutatása során, illetve hozzájárulhatnak az infekciókontroll protokollok fejlesztéséhez. Az antimikrobiális hatóanyagok hatékonyságának elemzése során levont következtetéseink iránymutatóak lehetnek a jövőbeni kutatások módszertanának kidolgozásában. A magas kockázatú, illetve minor klónokhoz tartozó multidrogrezisztens K. pneumoniae törzsek vizsgálata során kapott eredményeink bővítik az ezüstrezisztencia kialakulásával, molekuláris mechanizmusával, horizontális átvihetőségével kapcsolatos ismereteket, és felhívják a figyelmet az antibakteriális hatóanyagok körültekintő alkalmazásának fontosságára. 17
18 VI. Irodalmi hivatkozások listája (Alexander, 2009) Alexander, J.W., History of the medical use of silver. Surgical Infections, (3): p (Bhaskara, 2015) Bhaskara, U.R., Antibacterial textiles; PHD dissertation, University of Twente, The Netherlands. (Bondarczuk, 2013) Bondarczuk, K. and Piotrowska-Seget, Z., Molecular basis of active copper resistance mechanisms in Gram-negative bacteria. Cell Biology and Toxicology, (6): p (Borkow, 2008) Borkow, G. and Gabbay, J., Biocidal textiles can help fight nosocomial infections. Medical Hypotheses, (5): p (ECDC, 2015) European Centre for Disease Prevention and Control (ECDC): Annual epidemiological report - Antimicrobial resistance and healthcare-associated infections. Stockholm: (ECDC, 2017) European Centre for Disease Prevention and Control (ECDC): Antimicrobial resistance surveillance in Europe Annual report of the European Antimicrobial Resistance Surveillance Network (EARS-Net). Stockholm: (EUCAST, 2003) EUCAST and ESCMID, European Committee for Antimicrobial Susceptibility Testing (EUCAST) of the European Society of Clinical Microbiology and Infectious Diseases (ESCMID): Determination of minimum inhibitory concentrations (MICs) of antibacterial agents by broth dilution. Clinical Microbiology and Infection, (8): p (Falk, 2000) Falk, P.S., et al., Outbreak of vancomycin-resistant enterococci in a burn unit. Infection Control & Hospital Epidemiology, (9): p
19 (Hardy, 2006) Hardy, K.J., et al., A study of the relationship between environmental contamination with methicillin-resistant Staphylococcus aureus (MRSA) and patients' acquisition of MRSA. Infection Control & Hospital Epidemiology, (2): p (ISO20743:2013(E), 2013) ISO 20743:2013(E). Textiles - Determination of antibacterial activity of textile products (Kramer, 2006) Kramer, A., Schwebke, I., and Kampf, G., How long do nosocomial pathogens persist on inanimate surfaces? A systematic review. BMC Infectious Diseases, (130): p (Manian, 2011) Manian, F.A., et al., Isolation of Acinetobacter baumannii complex and methicillin-resistant Staphylococcus aureus from hospital rooms following terminal cleaning and disinfection: can we do better? Infection Control & Hospital Epidemiology, (7): p (Mitchell, 2015) Mitchell, A., Spencer, M., and Edmiston, C., Role of healthcare apparel and other healthcare textiles in the transmission of pathogens: a review of the literature. Journal of Hospital Infection, (4): p (Morgan, 2012) Morgan, D.J., et al., Transfer of multidrug-resistant bacteria to healthcare workers gloves and gowns after patient contact increases with environmental contamination. Critical Care Medicine, (4): p (Neely, 2008) Neely, A.N., Persistence of micro-organisms on common hospital surfaces: strategies to control their dissemination. Infection Control Resource, (4): p. 1, 4-7. (Otter, 2013) Otter, J.A., et al., Evidence that contaminated surfaces contribute to the transmission of hospital pathogens and an overview of strategies to address contaminated surfaces in hospital settings. American Journal of Infection Control, (5): p. S6-S11. 19
20 (Randall, 2015) Randall, C.P., et al., Silver resistance in Gramnegative bacteria: a dissection of endogenous and exogenous mechanisms. Journal of Antimicrobial Chemotherapy, (4): p (Rice, 2008) Rice, L.B., Federal funding for the study of antimicrobial resistance in nosocomial pathogens: no ESKAPE. Journal of Infectious Diseases, (8): p (Russell, 2004) Russell, A., Bacterial adaptation and resistance to antiseptics, disinfectants and preservatives is not a new phenomenon. Journal of Hospital Infection, (2): p (Silver, 2003) Silver, S., Bacterial silver resistance: molecular biology and uses and misuses of silver compounds. FEMS Microbiology Reviews, (2-3): p (Staehlin, 2016) Staehlin, B.M., et al., Evolution of a heavy metal homeostasis/resistance island reflects increasing copper stress in enterobacteria. Genome Biology and Evolution, (3): p (Stiefel, 2011) Stiefel, U., et al., Contamination of hands with methicillin-resistant Staphylococcus aureus after contact with environmental surfaces and after contact with the skin of colonized patients. Infection Control & Hospital Epidemiology, (2): p (Tóth, 2014) Tóth, Á., et al., Fitness cost associated with resistance to fluoroquinolones is diverse across clones of Klebsiella pneumoniae and may select for CTX-M-15 type extendedspectrum β-lactamase. European Journal of Clinical Microbiology & Infectious Diseases, (5): p (van't Veen, 2005) van't Veen, A., et al., Outbreak of infection with a multiresistant Klebsiella pneumoniae strain associated with contaminated roll boards in operating rooms. Journal of Clinical Microbiology, (10): p
21 (Werner, 2010) Werner, G., et al., Host range of enterococcal vana plasmids among Gram-positive intestinal bacteria. Journal of Antimicrobial Chemotherapy, (2): p (WHO, 2016) World Health Organization (WHO): Guidelines on core components of infection prevention and control programmes at the national and acute healthcare facility level. Geneva, Switzerland: (Wiener-Well, 2011) Wiener-Well, Y., et al., Nursing and physician attire as possible source of nosocomial infections. American Journal of Infection Control, (7): p (Zanetti, 2007) Zanetti, G., et al., Importation of Acinetobacter baumannii into a burn unit: a recurrent outbreak of infection associated with widespread environmental contamination. Infection Control & Hospital Epidemiology, (6): p VII. A jelölt tézispontokhoz kapcsolódó tudományos közleményei A. Multidrog-rezisztens baktériumok túlélőképessége kezeletlen textíliákon 1. Hanczvikkel, A.; Berta, B.; Tirczka, T.; Bayoumi, H. Hosam and Tóth, Á.: Survival of high risk, multiresistant bacterial strains in abiotic environment, in 5th ICEEE-2014 International Conference: Global Environmental Change and Population Health: Progress and Challenges, November Óbuda University, Budapest, Hungary. ISBN ; pp
22 2. Hanczvikkel, A. and Tóth, Á.: The role of fabric composition, nutrients, temperature and humidity in the survival capability of multidrug-resistant bacterial pathogens, in 9th Central European Conference (Fibre Grade Polymers, Chemical Fibres and Special Textiles) September Technical University of Liberec, Czech Republic. ISBN ; pp Hanczvikkel, A. and Tóth, Á.: Quantitative study about the role of environmental conditions in the survival capability of multidrug-resistant bacteria, Journal of Infection and Public Health, pp. 1-6, Published online: 18 May 2018, IF: 2,1 B. Antibakteriális textíliák hatékonysága 4. Hanczvikkel, A.; Víg, A.; Bayoumi, H. Hosam and Tóth, Á.: Multirezisztens, nozokomiális baktériumtörzsek túlélése antibakteriális hatóanyagokkal kezelt pamutszöveten. Magyar Textiltechnika, TMTE LXVIII. HU ISSN X; pp Hanczvikkel, A.; Víg, A. and Tóth, Á.: Survivability of high risk, multiresistant bacteria on cotton treated with commercially available antimicrobial agents; in IFATCC 22
23 XXIV International Congress, June 2016, University of Pardubice, Czech Republic. ISBN: ; pp Hanczvikkel, A.; Víg, A. and Tóth, Á.: Survival capability of healthcare-associated, multidrug-resistant bacteria on untreated and on antimicrobial textiles. Journal of Industrial Textiles, pp. 1-23, Published online: 24 January IF: 1,3 C. Ezüstrezisztencia (multidrog-rezisztens K. pneumoniae) 7. Hanczvikkel, A.; Tóth, Á.: Silver-susceptibility of multidrug resistant nosocomial Gram-positive and Gramnegative pathogens. Acta Microbiologica et Immunologica Hungarica, (Suppl), DOI: / Suppl.2. p Hanczvikke1, A.; Füzi, M.; Ungvári, E.; and Tóth, Á.: Transmissible silver resistance readily evolves in high-risk clone isolates of Klebsiella pneumoniae; Acta Microbiologica et Immunologica Hungarica, pp. 1-17, Published online: 25 July 2018, IF: 1,1 23
24 VIII. A jelölt további tudományos közleményei Hanczvikkel, A.; Tirczka, T.; Berta, B.; Bayoumi H. Hosam and Tóth, Á.: Serotyping Streptococcus pneumoniae strains isolated from invasive pneumococcal disease and investigating their antimicrobial resistance; in 4th ICEEE 2013 International Conference: To Protect our Global Environment for Future Generations, November 2013, Óbuda University, Budapest, Hungary. ISBN: ; pp Nagy, E.; Hanczvikkel, A. and Telegdi, J.: Biologically active polyesters for biomedical applications. in ICDLIT International Conference on Design and Light Industry Technologies, November 2014, Óbuda University, Budapest, Hungary (poster) Németh, Á.; Kocsis, V.; Rakhimova, S.; Víg, A.; Gombkötő, J. and Hanczvikkel, A.: New Testing Method for the Evaluation of Biocide Efficacy of Antimicrobial Finished Fabrics. in IFATCC XXIV International Congress, June 2016, University of Pardubice, Czech Republic. ISBN: ; pp
4. Félévi beszámoló. Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola. Könnyűipari termékek antibakteriális hatékonyságának jellemzése
4. Félévi beszámoló Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Téma: Doktorandusz: Témavezetők: Könnyűipari termékek antibakteriális hatékonyságának jellemzése Hanczvikkel Adrienn Dr.
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban Legfontosabb tények az antibiotikum rezisztenciáról A mikroorganizmusok antibiotikumokkal szemben kialakuló rezisztenciája
A multirezisztens kórokozók prevenciója az Európai Unió perspektívája Dr Böröcz Karolina Msc Kórházi járványügyi osztály
A multirezisztens kórokozók prevenciója az Európai Unió perspektívája Dr Böröcz Karolina Msc Kórházi járványügyi osztály EAN 2010.11.18 1 Közegészségügyi veszélyek MRK Influenza pandemia bioterrorismus
HC3: ÚJ FEGYVER A KÓRHÁZI FERTŐZÉSEK ELLENI HARCBAN
HC3: ÚJ FEGYVER A KÓRHÁZI FERTŐZÉSEK ELLENI HARCBAN INNOVATÍV ANTIBAKTERIÁLIS BEVONAT A KILINCSEKEN Kórházi fertőzések Az egészségügyi intézményekben terjedő, és alapvetően megelőzhető fertőzések (HAI
MULTIREZISZTENS KÓROKOZÓK, SZŰKÜLŐ TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEK
MULTIREZISZTENS KÓROKOZÓK, SZŰKÜLŐ TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEK EURÓPAI ANTIBIOTIKUM NAP 2010.NOVEMBER 18. DR.PRINZ GYULA 2010. BUDAPEST 65 ÉVES FÉRFI STROKE MIATT NEUROLÓGIAI OSZTÁLYRA KERÜL AGYTÁLYOG IGAZOLÓDIK
Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések, antimikrobiális szerhasználat és infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben
Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések, antimikrobiális szerhasználat és infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben Doktori értekezés Szabó Rita Semmelweis Egyetem Patológiai Tudományok
A iatrogén fertőzésektől az infekciókontrollig a kórházhygiéne 30 éve
A iatrogén fertőzésektől az infekciókontrollig a kórházhygiéne 30 éve Dr Melles Márta főigazgató főorvos Országos Epidemiológiai Központ Országos Epidemiológiai Központ National Center for Epidemiology,
A hazai antibiotikum-felírási gyakorlat elemzése a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai alapján
A hazai antibiotikum-felírási gyakorlat elemzése a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai alapján Babarczy Balázs, dr. Papp Renáta 2018. november 19. Kontextus Az antibiotikum rezisztencia okozta
Nosocomialis infekciókat okozó baktériumok tipizálásának jelentősége a kórházi járványok felderítésében
Nosocomialis infekciókat okozó baktériumok tipizálásának jelentősége a kórházi járványok felderítésében Pászti Judit OEK Fágtipizálási és molekuláris epidemiológiai osztály Tipizálás - általában Bakteriológiai
4 vana, vanb, vanc1, vanc2
77 1) 2) 2) 3) 4) 5) 1) 2) 3) 4) 5) 16 12 7 17 4 8 2003 1 2004 7 3 Enterococcus 5 Enterococcus faecalis 1 Enterococcus avium 1 Enterococcus faecium 2 5 PCR E. faecium 1 E-test MIC 256 mg/ml vana MRSA MRSA
14. évfolyam 28. szám 2007. július 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT
14. évfolyam 28. szám 2007. július 20. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo surveillance rendszere, 265 Fertőző betegségek adatai 273 Epidemiológiai Információs Hetilap HAZAI INFORMÁCIÓ NEMZETI NOSOCOMIALIS
Orvosi Genomtudomány 2014 Medical Genomics 2014. Április 8 Május 22 8th April 22nd May
Orvosi Genomtudomány 2014 Medical Genomics 2014 Április 8 Május 22 8th April 22nd May Hét / 1st week (9. kalendariumi het) Takács László / Fehér Zsigmond Magyar kurzus Datum/ido Ápr. 8 Apr. 9 10:00 10:45
Az antimikróbás terápia ellentmondásai
Az antimikróbás terápia ellentmondásai Ludwig Endre Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Semmelweis Egyetem, Infektológiai Tanszéki Csoport Az antimikróbás terápia jellegzetességei Az egyetlen
Alice csodaországban, a magyar egészségügyben
Alice csodaországban, a magyar egészségügyben Benkó Aliz kereskedelmi igazgató Miről szeretnék beszélni? Miért fontos a kézhigiéne a gazdasági szakembernek? Kézhigiéne lépésről Lépésre Program Hol van
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-1436/2014 2 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági
Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1436/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1436/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály
Tudományos kutatások, állatorvosi információk
Tudományos kutatások, állatorvosi információk Results A kutyák otitisének kialakulásáért felelős összes baktérium- és gombafaj ellen hatékonynak bizonyult az Otodine egy kutyákból izolált 150 kórokozó
A komplikált intraabdominális infekciók mikrobiológiai diagnosztikája és kezelése felnőtt betegeknél Intézeti protokoll
A komplikált intraabdominális infekciók mikrobiológiai diagnosztikája és kezelése felnőtt betegeknél Intézeti protokoll Szegedi Tudományegyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet 2011. Klasszifikáció:
A doripenem, az új carbapenem in vitro hatékonysága Gram-negatív, aerob problémabaktériumokra
A doripenem, az új carbapenem in vitro hatékonysága Gram-negatív, aerob problémabaktériumokra Prospektív, többcentrumos hazai vizsgálat NAGY Erzsébet, SAQQA Muhammad, SZABÓ Judit, MESTYÁN Gyula, SZIKRA
Tipizálási módszerek alkalmazása methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) törzsek molekuláris epidemiológiai vizsgálatai során
Tipizálási módszerek alkalmazása methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) törzsek molekuláris epidemiológiai vizsgálatai során Ungvári Erika, Tóth Ákos Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai
ESBL. termelő bélbaktériumok okozta infekciók jelentősége. Prof. Dr. Nagy Erzsébet. SZTE, ÁOK, Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet, Szeged
ESBL termelő bélbaktériumok okozta infekciók jelentősége Prof. Dr. Nagy Erzsébet SZTE, ÁOK, Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet, Szeged Siófok, 2008 november 27-29 Új kihívások az infekciós kórképek
vancomycin CFSL cefepime CFPM cefozopran CZOP 4 cephem cefpirome CPR cefoselis Inhibitory Concentration FIC index
vancomycin cephem 1a 2 1 1 2 a : 15 4 15 15 9 5 1999 2 methicillin MRSA12 vancomycinvcm 4 cephem cefpiromecprcefoseliscfslcefepimecfpmcefozopranczop VCM CPR 12 77 75.5CFSL 82.4CFPM 81 79.4 CZOP 76 74.5
A NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER EREDMÉNYEI (2004. NOVEMBER 2005. OKTÓBER ) EPINFO 2006; 4:49-60.
A NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER EREDMÉNYEI (4. NOVEMBER 5. OKTÓBER ) EPINFO 6; 4:49-6. A Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer (NNSR) 4. november -jén kezdte meg működését. Az NNSR alapvetően
1. Általános kulcsfontosságú üzenetek a kórházi és egyéb egészségügyi intézményi egészségügyi szakemberek számára
1. Általános kulcsfontosságú üzenetek a kórházi és egyéb egészségügyi intézményi egészségügyi szakemberek számára Mi a probléma? Az antibiotikum 1 -rezisztencia valamennyi európai egészségügyi intézményben
Szűrés és izolálás stratégiája Gram negatív multirezisztens kórokozó okozta fertőzés és hordozás esetén
Szűrés és izolálás stratégiája Gram negatív multirezisztens kórokozó okozta fertőzés és hordozás esetén Dr Böröcz Karolina Kórházi járványügyi osztály 14. Országos Antibiotikum Továbbképző Tanfolyam Siófok
1.sz. Ábra A véráramfertőzések regionális megoszlása, 2010-ben
Nosocomiális véráram fertőzések, 2010 Az aktív fekvő beteg intézmények nosocomialis véráram fertőzéseinek teljeskörű surveillance-a során az esetek azonosítása a CDC által kidolgozott esetdefiníciók alapján
fotókatalitikus önfertőtlenítő hatású tekercses vinil padló ELTÁVOLÍTJA A BAKTÉRIUMOK TÖBB, MINT 99%-ÁT
A Graboplast Európa egyik vezető padlóburkoló gyártója. A világ több mint 50 országában kínáljuk heterogén tekercses padlóburkolóinkat. A Graboplastnál folyamatosan kutatjuk és alkalmazzuk a legmodernebb
Személyi adatok: Név: Dr. Sóki József Telefon: (62) , (20) Cím: 6726 Szeged, Traktor u. 28.
Személyi adatok: Név: Dr. Sóki József Telefon: (62)-438712, (20)-5708341 Cím: 6726 Szeged, Traktor u. 28. Kor: 51 év Születési hely és idő: Makó, 1965. május 16. Állampolgárság: magyar Anyja neve: Keresztúri
A NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER (NNSR) EREDMÉNYEI: KÖTELEZŐ JELENTÉSEK: I. MULTIREZISZTENS KÓROKOZÓK ÁLTAL OKOZOTT EPINFO 2006; 7:89-95.
A NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER (NNSR) EREDMÉNYEI: KÖTELEZŐ JELENTÉSEK: I. MULTIREZISZTENS KÓROKOZÓK ÁLTAL OKOZOTT NOSOCOMIALIS FERTŐZÉSEK, 2005. JANUÁR 1- DECEMBER 31. EPINFO 2006; 7:89-95.
Éter típusú üzemanyag-adalékok mikrobiális bontása: a Methylibium sp. T29 jelű, új MTBE-bontó törzs izolálása és jellemzése
Éter típusú üzemanyag-adalékok mikrobiális bontása: a Methylibium sp. T29 jelű, új MTBE-bontó törzs izolálása és jellemzése Doktori értekezés tézisei Szabó Zsolt Témavezető: Dr. Bihari Zoltán vezető kutató
Gyógyszerészi feladatok a rezisztens/multirezisztens kórokozók terjedésének mérséklésében
Gyógyszerészi feladatok a rezisztens/multirezisztens kórokozók terjedésének mérséklésében Miseta Ildikó XLVIII. Rozsnyay Emlékverseny 2013. május10-12. Miskolctapolca Bevezetés Előadás vázlata Multirezisztenskórokozók
Az intravascularis katéterekkel összefüggő infekciók bakteriológiai diagnosztikája
Az intravascularis katéterekkel összefüggő infekciók bakteriológiai diagnosztikája Konkoly Thege Marianne Szent László Kórház, Mikrobiológiai Laboratórium A klinikai és a mikrobiológiai diagnózis nehézségei
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola. Háziállatokból izolált Histophilus somni törzsek összehasonlító vizsgálata
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Háziállatokból izolált Histophilus somni törzsek összehasonlító vizsgálata PhD értekezés tézisei Készítette: Dr. Jánosi Katalin Témavezet : Dr.
A tigecyclin in vitro hatékonysága Magyarországon multicentrikus tanulmány 2006
A tigecyclin in vitro hatékonysága agyarországon multicentrikus tanulmány 26 Konkoly Thege arianne, Nikolova adka és a ikrobiológiai unkacsoport A POSZTANTIBIOTIKU ÉA BAD BUGS: NO DUGS AZ AIKAI INFKTOLÓGIAI
Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések, antimikrobiális szerhasználat és infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben
Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések, antimikrobiális szerhasználat és infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben Doktori tézisek Szabó Rita Semmelweis Egyetem Patológiai Tudományok
Invazív mintavételi módszerek helye a nozokómiális pneumóniák diagnosztikájában
Invazív mintavételi módszerek helye a nozokómiális pneumóniák diagnosztikájában Prof. Dr. Nagy Erzsébet SZTE, Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet, Szeged Siófok, 2008 november 27-29 Fogalmak
Bakteriális identifikáció 16S rrns gén szekvencia alapján
Bakteriális identifikáció 16S rrns gén szekvencia alapján MOHR ANITA SIPOS RITA, SZÁNTÓ-EGÉSZ RÉKA, MICSINAI ADRIENN 2100 Gödöllő, Szent-Györgyi Albert út 4. info@biomi.hu, www.biomi.hu TÖRZS AZONOSÍTÁS
SZÉKELY ÉVA JAHN FERENC DÉL-PESTI KÓRHÁZ II. BELKLINIKA, 2015. ÁPRILIS 16.
SZÉKELY ÉVA JAHN FERENC DÉL-PESTI KÓRHÁZ II. BELKLINIKA, 2015. ÁPRILIS 16. HTTP://WWW.CDC.GOV/DRUGRESISTANCE Bad Bugs, No Drugs: No E S K A P E! Bad Bugs, No Drugs: No E. faecium S. aureus K. pneumoniae
NANOEZÜST ALAPÚ ANTIBAKTERIÁLIS SZÓRHATÓ SZOL KIFEJLESZTÉSE MŰANYAG FELÜLETEKRE
NANOEZÜST ALAPÚ ANTIBAKTERIÁLIS SZÓRHATÓ SZOL KIFEJLESZTÉSE MŰANYAG FELÜLETEKRE Gábor Tamás1, Hermann Zsolt2, Hubai László3 1: PhD, 2: kutató, 3: kutató NANOCENTER Kft. BEVEZETÉS A nanorészecskéket tartalmazó
A kézfertőtlenítés gyakorlata
A kézfertőtlenítés gyakorlata 2012. október 24-25. Fábián Dóra Hajdú Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve A KÉZHIGIÉNE JELENTŐSÉGE IX. század: Semmelweis gyermekágyi lázzal
A Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer 2008.évi eredményei
A Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer 2008.évi eredményei A 2004 negyedik negyedévében indult, aktív fekvőbeteg intézmények nosocomialis fertőzéseinek monitorozására szolgáló, Nemzeti Nosocomialis
Multirezisztens kórokozók. Dr. Orosi Piroska egyetemi docens Kórházhigiéne és infekciókontroll tanszék
Multirezisztens kórokozók epidemiológiája Dr. Orosi Piroska egyetemi docens Kórházhigiéne és infekciókontroll tanszék Nosocomiális fertőzések a XXI. században Az elmúlt 30 évben a súlyos betegek kezelése
Antibiotikumok I. Selman Abraham Waksman 1888-1973
Antibiotikumok I. Az antibiotikumok az élő szervezetek elsősorban mikroorganizmusok által termelt úgynevezett másodlagos anyagcseretermékek (szekunder metabolitok) legfontosabb csoportja. Ökológiai szerepük,
A pulzáló és folyamatos norfloxacin itatás összehasonlító vizsgálata csirkében és pulykában. Sárközy Géza
A pulzáló és folyamatos norfloxacin itatás összehasonlító vizsgálata csirkében és pulykában Sárközy Géza Gyógyszertani és Méregtani tanszék Állatorvos-tudományi fakultás Szent István Egyetem Budapest 2002
VANCOMYCIN-REZISZTENS ENTEROCOCCUS (VRE) FERTŐZÉSEK MEGELŐZÉSE
VANCOMYCIN-REZISZTENS ENTEROCOCCUS (VRE) FERTŐZÉSEK MEGELŐZÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEKBEN EPINFO 2004; 42:522-526 A multirezisztens kórokozók, köztük a vancomycin-rezisztens enterococcus megjelenése
Liofilchem Chromatic termékcsalád
Liofilchem Chromatic termékcsalád Kromogénes tápközegek mikrobaazonosításhoz és az antibiotikum rezisztencia vizsgálatához Liofilchem Chromatic Salmonella Szelektív kromogénes tápközeg a Salmonella spp.
Várandós nők Streptococcus agalactiaeszűrése
Várandós nők Streptococcus agalactiaeszűrése MALDI-TOF MS módszerrel Pappné Ábrók Marianna, Arcson Ágnes, Urbán Edit, Deák Judit Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Klinikai Mikrobiológiai
Óbudai Egyetem. Doktori (Ph.D.) értekezés
Óbudai Egyetem Doktori (Ph.D.) értekezés Multidrog-rezisztens baktériumok túlélése textíliákon: a környezeti körülmények és az antibakteriális hatóanyagok hatása Hanczvikkel Adrienn Témavezető: Dr. Tóth
A MEGELÉGEDETTSÉG ÖLHET. AZ ANTIBIOTIKUM REZISZTENCIA MÉG MINDIG NŐ EURÓPÁBAN.
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Országos Tiszti Főorvos 1097 Budapest, Gyáli út 2 6. 1437 Budapest, Pf. 839 Központ: (1) 476-1100 Telefon: (1) 476-1242 Telefax: (1) 215-4492 E-mail: tisztifoorvos@oth.antsz.hu
MIKROSZKÓPIKUS GOMBÁK MIKOTOXIN-BONTÓ KÉPESSÉGÉNEK. Péteri Adrienn Zsanett DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI MIKROSZKÓPIKUS GOMBÁK MIKOTOXIN-BONTÓ KÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA Péteri Adrienn Zsanett Témavezetők: Dr. Varga János, Egyetemi docens Dr. Vágvölgyi Csaba, Tanszékvezető egyetemi
EpinfoNNSR eredmények
13. évfolyam 4. szám 2006. február 3. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT EpinfoNNSR eredmények Epidemiológiai Információs Hetilap - Sebfertőzés surveillance 49 - Intenzív terápiás osztályok surveillance-a
A prokalcitonin prognosztikai értéke
A prokalcitonin prognosztikai értéke az első 24 órában Dr. Tánczos Krisztián SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Carlet et al. Antimicrobial Resistance and Infection Control 2012, 1:11 Carlet
A mikrobiológiai laboratórium szerepe és részt vállalása az infekciókontrollban Barcs István SE Orvosi Mikrobiológiai Intézet Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztika 2008. november 6. Kórházi (nozokomiális)
ESBL termelő baktériumok okozta infekciók kezelési lehetőségei. Szalka András Szent Imre Kórház
ESBL termelő baktériumok okozta infekciók kezelési lehetőségei Szalka András Szent Imre Kórház Mortality and delay in effective therapy associated with extended-spectrum β-lactamase production in Enterobacteriaceae
Convenia 80 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára
. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Convenia 0 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy ampulla liofilizált por tartalma: Hatóanyag: 5 mg
Vélemény. Dr. Szabó Dóra Béta-laktám rezisztens Gram-negatív baktériumok vizsgálata című doktori értekezéséről.
Vélemény Dr. Szabó Dóra Béta-laktám rezisztens Gram-negatív baktériumok vizsgálata című doktori értekezéséről. Dr. Szabó Dóra MTA doktori értekezésében összefoglalt tudományos eredmények egyenes folytatását
BBL CHROMagar MRSAII*
HASZNÁLATI UTASÍTÁSOK HASZNÁLATRA KÉSZ TÁPTALAJOK PA-257434.01 Frissítés: 2008. június 18. BBL CHROMagar MRSAII* HASZNÁLATI JAVASLAT A BBL CHROMagar MRSAII (CMRSAII) egy szelektív differenciáló tápközeg
One world one health, rezisztens kórokozók az állatvilágból EURÓPAI ANTIBIOTIKUM NAP 2018.NOVEMBER 19.
One world one health, rezisztens kórokozók az állatvilágból EURÓPAI ANTIBIOTIKUM NAP 2018.NOVEMBER 19. Az emberiség fehérje szükségletének forrása Antibiotikum felhasználás az állattenyésztésben Antibiotikum
Antimikrobiális rezisztencia - komoly élelmiszerbiztonsági probléma
Antimikrobiális rezisztencia - komoly élelmiszerbiztonsági probléma Az antimikrobiális rezisztencia a baktériumokban létrejövő olyan tulajdonság, amely alapján lehetővé válik, hogy a baktériumok elpusztítására
Biológiai biztonság: Veszély: - közvetlen - közvetett
Biológiai biztonság Biológiai biztonság: Minden biológiai anyag potenciálisan kórokozó és szennyező; a biológiai biztonság ezen biológiai anyagok hatásaira (toxikus hatások, fertőzések) koncentrál és célja
Bevezetés-Acinetobacter
Bevezetés-Acinetobacter Gram negatív coccobacillusok opportunista patogének főleg nozokomiális infekciók klinikailag legjelentősebb: Acinetobacter baumannii fajkomplex Bevezetés-Acinetobacter fertőzések
2004 Nyugat Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Okleveles Könnyűipari Mérnök
Szakmai önéletrajz Email: szabo.orsolya@rkk.uni-obuda.hu Felsőfokú tanulmányok 2008 - Nyugat Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori Iskola (doktoranduszhallgató)
J.1.sz.táblázat. A nem specifikus és specifikus járványokban megbetegedettek és meghaltak száma 2010-ben. véráramfertőzés
száma % 1 Nosocomiális járványok 2010. Az ÁNTSZ regionális és kistérségi intézetei az OEK Kórházi Járványügyi Osztályára 2010. évben 185 nosocomiális járványt valamint 1 Salmonella typhi murium, 4 MRSA,
Klinikailag releváns Pseudomonas aeruginosa törzsek jellemzése
Klinikailag releváns Pseudomonas aeruginosa törzsek jellemzése Rátkai Csilla Ph.D értekezés tézisei Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet Szeged 2011 1. BEVEZETÉS
Molekuláris diagnosztika
CE-IVD LightCycler System Real-time PCR - as flexible as you are Molekuláris diagnosztika Becságh Péter Roche Magyarország Kft MOLSZE 2007. 08. 30. BIOKÉMIA: az élet molekuláris logikája MOLEKULÁRIS BIOLÓGIA:
PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez.
FARKAS GABRIELLA PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez. könyv, könyvrészlet oktatási anyag folyóiratcikkek
Hogyan működik az Actisorb Plus 25?
Actisorb Plus 25 ezüst tartalmú sebfedő Az Actisorb Plus 25 kötszer a hatékony sebgyógyuláshoz kedvező körülményeket biztosít azáltal. hogy megköti azokat a mikroorganizmusokat, melyek fertőzik a sebet.
A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA
A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA 1971-2002 Nemzetközi Fürdőhigiénés Konferencia Budapest 2005 március 10-11 Rebecca L. Calderon U.S. Environmental Protection Agency National Health
Tárgy: A FOGLALKOZTATÁSI, SZOCIÁLPOLITIKAI, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS FOGYASZTÁSÜGYI TANÁCS 2008. JÚNIUS 9-I ÉS 10-I ÜLÉSE
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2008. május 22. (29.05) (OR. en) 9637/08 SAN 88 DENLEG 52 VETER 7 FELJEGYZÉS Küldi: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész) Címzett: a Tanács Előző dok. 9392/08 SAN
A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül
I. A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül A rák legyőzése - 1. kötet: Az elképzelhetetlen megvalósítható 1. tény: Az iparosodott világban a harmadik leggyakoribb halálozási ok a rák A 21.
A baktériumok (Bacteria) egysejtű, többnyire pár mikrométeres mikroorganizmusok. Változatos megjelenésűek: sejtjeik gömb, pálcika, csavart stb.
BAKTÉRIUMOK A baktériumok (Bacteria) egysejtű, többnyire pár mikrométeres mikroorganizmusok. Változatos megjelenésűek: sejtjeik gömb, pálcika, csavart stb. alakúak lehetnek. A mikrobiológia egyik ága,
A vas homeosztázis, oxidatív mutagenezis és az antibiotikum rezisztencia evolúciójának kapcsolata
Ph.D. értekezés tézisei A vas homeosztázis, oxidatív mutagenezis és az antibiotikum rezisztencia evolúciójának kapcsolata Méhi Orsolya Katinka Témavezető: Dr. Pál Csaba, tudományos főmunkatárs Biológia
A fertőtlenítőszer ellenőrzés tapasztalatai. dr. Németh Zs.; Holczhauzerné Faragó J.; dr. Gulyás M.; Kolbl Nándorné HUNGALIMENTARIA
A fertőtlenítőszer ellenőrzés tapasztalatai dr. Németh Zs.; Holczhauzerné Faragó J.; dr. Gulyás M.; Kolbl Nándorné HUNGALIMENTARIA - 217.4.26-27 Élelmiszeriparban alkalmazott F feladata Staphylococcus
Az antibiotikum politika alapelvei
9. Fejezet Az antibiotikum politika alapelvei Judith Richards Kulcsfontosságú pontok Az egészségügyi intézményekben a rezisztens törzsek szelekt{lód{s{t a nagy mennyiségű antibiotikum felhaszn{l{s okozza.
ESBL-termelő Klebsiella pneumoniae molekuláris tipizálása & Egy járvány tanulságai
ESBL-termelő Klebsiella pneumoniae molekuláris tipizálása & Egy járvány tanulságai Damjanova I., Tirczka T., Tóth Á., Hajdú Á.,Dandárné Cs., Bauer E., Pászti J., HajbelVékony G., Németh I., Böröcz K. Országos
ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13.
ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13. Tudományos folyóiratokban megjelent közlemény 1. E. Zajácz, Á. Zaják, E. M. Szalai, T. Szalai (2006): Nectar production of some sunflower hybrids. Journal of Apicultural
BD Oxacillin Screen Agar
HASZNÁLATI UTASÍTÁSOK HASZNÁLATRA KÉSZ TÁPTALAJOK PA-257658.01 Frissítés: Oct 2013 HASZNÁLATI JAVASLAT A [oxacillin-szűrő agar; korábbi neve: MRSA Screen Agar (MRSA-szűrő agar)] a methicillin/oxacillin-rezisztens
FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK
Szakkönyvtár FOLYÓIRATOK, ADATBÁZISOK 2013. szeptember Acta Oeconomica Állam- és Jogtudomány Élet és Irodalom Figyelő Gazdaság és Jog Határozatok Tára HVG Közgazdasági Szemle Külgazdaság Magyar Hírlap
A mikrobiológiai laboratórium szerepe
A mikrobiológiai laboratórium szerepe 7. Fejezet A mikrobiológiai laboratórium szerepe Smilja Kalenic Kulcsfontosságú pontok A mikroorganizmusok fertőző {gensek, melyek szabad szemmel nem l{thatók és széles
13. évfolyam 4. KÜLÖNSZÁM 2006. augusztus 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. Epinfo TÁJÉKOZTATÓ
13. évfolyam 4. KÜLÖNSZÁM 2006. augusztus 29. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epidemiológiai Információs Hetilap TÁJÉKOZTATÓ A NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE SORÁN ALKALMAZANDÓ MÓDSZEREKRŐL II. RÉSZ AZ EFRIR
Multirezisztens kórokozók gyakoriságának változása és ennek vonatkozásai az intenzív osztályon
EREDETI KÖZLEMÉNYEK Multirezisztens kórokozók gyakoriságának változása és ennek vonatkozásai az intenzív osztályon Szűcs Orsolya dr. 1 Kristóf Katalin dr. 2 Darvas Katalin dr. 1, 3 Csomós Ákos dr. 1 Semmelweis
Antibiotikumok a kutyapraxisban
Antibiotikumok a kutyapraxisban Antibiotikum választás Bakteriális fertőzés Célzott Empirikus Megelőző Indokolt esetben Ismert betegség kiújulásának megelőzésére Rizikócsoportoknál Mikor ne adjunk? Nem
E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.
Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu),
Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések és antibiotikum használat az európai hosszú ápolási idejű intézményekben (HALT-2)
Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések és antibiotikum használat az európai hosszú ápolási idejű intézményekben (HALT-2) INTÉZMÉNYI ADATLAP A - Általános Információ A vizsgálat dátuma Az intézmény
Eötvös utca 6., 6720 Szeged (Magyarország)
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Gajdács Márió Eötvös utca 6., 6720 Szeged (Magyarország) mariopharma92@gmail.com http://www.pharm.u-szeged.hu/phdyn/elerhetoseg Neme Férfi Születési dátum 1992. jan. 28. Állampolgárság
DE-OEC Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék ANTIBIOTIKUMOK AZ ANESZTEZIOLÓGIÁBAN ÉS AZ INTENZÍV TERÁPIÁBAN
DE-OEC Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék ANTIBIOTIKUMOK AZ ANESZTEZIOLÓGIÁBAN ÉS AZ INTENZÍV TERÁPIÁBAN Debrecen, 2006. 12. 04. Dr. Kincses József a kórokozók egy lépéssel mindig előttünk fognak
Antibiotikus kezelési stratégia a Sürgősségi Egységben. Vass Péter, Berényi Tamás Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház Budapest SBC-SBE
Antibiotikus kezelési stratégia a Sürgősségi Egységben Vass Péter, Berényi Tamás Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház Budapest SBC-SBE Antibiotikus kezelés indikációi a Sürgősségi Egységben Súlyos szepszis
Publikációs lista. Gódor Győző. 2008. július 14. Cikk szerkesztett könyvben... 2. Külföldön megjelent idegen nyelvű folyóiratcikk...
Publikációs lista Gódor Győző 2008. július 14. Cikk szerkesztett könyvben... 2 Külföldön megjelent idegen nyelvű folyóiratcikk... 2 Nemzetközi konferencia-kiadványban megjelent idegen nyelvű előadások...
Az MRSA infekciók jelentısége
Az MRSA infekciók jelentısége Székely Éva Szent László Kórház SE ÁOK Infektológiai Tanszéki Csoport 14. Országos Antibiotikum Továbbképzı Tanfolyam Siófok, 2008. november 27-29. Micrococcus, which, when
A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt időtartama: 2009. október 2012. december
A projekt címe: Egészségre ártalmatlan sterilizáló rendszer kifejlesztése A projekt rövidítve: NANOSTER A projekt időtartama: 2009. október 2012. december A konzorcium vezetője: A konzorcium tagjai: A
dr Borza Erzsébet Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém Konzulens: dr Bartal Alexandra
dr Borza Erzsébet Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém Konzulens: dr Bartal Alexandra Tartalomjegyzék Neutropéniás láz definíciója/kritériumai Profilaxis Protokoll szerinti kezelés Kórházi viszonyok bemutatása
Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának vizsgálata
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR OLÁH GYÖRGY DOKTORI ISKOLA Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának
Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása
Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Doktori beszámoló 5. félév Készítette: Tegze Anna Témavezető: Dr. Takács Erzsébet ÓBUDAI EGYETEM ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK
Evolúció ma: az antibiotikum rezisztencia a baktériumoknál
Evolúció ma: az antibiotikum rezisztencia a baktériumoknál Dr. Jakab Endre, adjunktus Magyar Biológia és Ökológia Intézet, Babeş-Bolyai Tudományegyetem ejakab@hasdeu.ubbcluj.ro Tartalom az antibiotikum
E-mail: mikromikomed@t-email.hu
A mérés célja: Végtermékként gyártott lábbeli-fertıtlenítı eszközök verifikáló dózisának igazolása (validálása), hatékonysági vizsgálat alapján. A minták elıélete Tudományosan igazolt tény, hogy az UV
A karbapenem fogyasztás hatása a karbapenem rezisztens Acinetobacter baumannii epidemiológiájára.
A karbapenem fogyasztás hatása a karbapenem rezisztens Acinetobacter baumannii epidemiológiájára. Kardos Gábor, Mózes Julianna, Ebrahimi Fatemeh, Gorácz Orsolya, Miszti Cecília (DE, ÁOK, Debrecen) MIFKMT
Különböző szűrőbetét formulák, eltérő igényekhez!
Különböző szűrőbetét formulák, eltérő igényekhez! (bi-flux szűrőbetét forma megegyező, de belső összetétel( formula ) változik a felhasználáshoz igazodva) Kávé&tea szűrőbetét Minerálbalance szűrőbetét
Ismerni életmentô, oltani ajánlott!
Ismerni életmentô, oltani ajánlott! Széleskörû védelem a meningococcus betegség ellen Már 2 hónapos kortól Minden korosztálynak. A meningococcus baktérium leggyakoribb, betegséget okozó típusai ellen.
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Epidemiológiai szakápoló szakképesítés. 2333-06 Epidemiológiai szakápolás modul. 4. vizsgafeladat. 2011. november 08.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Sepsis aktualitások az antimikróbás terápiában. Ludwig Endre
Sepsis aktualitások az antimikróbás terápiában Ludwig Endre Surviving Sepsis Campaign: International guidelines for management of severe sepsis and septic shock: 2008 Crit Care Med 2008, 36, 296-327 Initial