A vízi élővilág hatásbecslése az Almásfüzitő I-VII. számú vörösiszap-tározói mentén a Duna-szakaszon

Átírás

1 A vízi élővilág hatásbecslése az Almásfüzitő I-VII. számú vörösiszap-tározói mentén a Duna-szakaszon Készült az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézetében A munka kidolgozásában közreműködő kutatók: dr. Csányi Béla intézeti mérnök, témafelelős Dr. Ács Éva tudományos tanácsadó dr. Borza Péter tudományos munkatárs dr. Engloner Attila tudományos főmunkatárs dr. György Ágnes Irma tudományos segédmunkatárs Dr. Kiss Keve Tihamér professzor emeritusz Szalóky Zoltán tudományos segédmunkatárs Szekeres József tudományos segédmunkatárs Budapest, 2014 november

2 Bevezetés A Naturaqua Környezetvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. megbízta az MTA ÖK Dunakutató Intézetet, hogy a TKV Zrt. almásfüzitői vörösiszap-tározóin folytatott tevékenység teljes körű környezeti felülvizsgálata keretében élővilág hatásbecslési dokumentációt készítsen a tározóknak a Duna érintett szakaszára gyakorolt biológiai hatásainak feltárásával és értékelésével. A Duna érintett szakaszán az 1760,3 és az 1754,4 folyamkilométer szelvényei között ezért olyan helyszíni hidrobiológiai vizsgálatokat végeztünk, amelyek kiterjedtek az EU Víz Keretirányelvben előírt biológiai komponens-csoportokra., így a lebegő alga-együttes (fitoplankton), a szilárd alzathoz rögzült kovaalga bevonat (fitobenton), a vízi makrovegetáció (makrofiton), a vízi makrogerinctelen élőlény-együttes (makrozoobenton) és a halak vizsgálatára. A munka célja ezért annak vizsgálata volt, hogy a vörösiszap-tározón végzett felületbefedést célzó tevékenység milyen környezeti hatást gyakorol a Duna vízi élővilágának VKI által kiemelt tagjaira. Jelentésünkben bemutatjuk az egyes vizsgálat-típusok módszertani jellemzőit, valamint részletesen elemezzük az egyes élőlény-csoportok térbeni eloszlását az érintett Duna-szakaszon annak érdekében, hogy a vörösiszaptározók esetleges biológiai hatásait felderítsük. Az eredmények összefoglaló értékelésével értékeljük a helyszíni vizsgálatok alapján tehető megállapításokat. Anyag és módszer Lebegő algák (fitoplankton) A fitoplankton mintavételre április 29-én került sor. A mintákat az 1. ábrán jelzett 1-es és 4-es helyről gyűjtöttük. A mintákat a Duna sodorvonalából, felszín közeléből merítettük és a helyszínen Lugololdattal rögzítettük. A fitoplanktont a rögzített mintából Utermöhl módszerével vizsgáltuk, OLYMPUS IX70 típusú fordított planktonszámláló mikroszkóppal. A vizsgálat során a számláló kamra 3 átmérőjében, 400 egyedig számoltunk, a fajszám a 400 egyedre eső fajszámot jelenti. A fitoplankton-fajok biomasszáját Ács, Kiss (2004) ajánlása alapján számoltuk ki. A Q-norm. értéket a fitoplankton biomasszája és funkcionális csoportba sorolása alapján számoltuk. Az összehasonlításhoz két korábbi tavaszi, Almásfüzitő feletti minta vizsgálat eredményét használtuk (Medve április 17, május 21). Bevonatlakó kovaalgák (fitobenton) A fitobentosz mintavételre április 10-én került sor. A mintákat az 1. ábrán jelzett helyekről gyűjtöttük. A mintákból tartós preparátumot készítettünk és 400 egyedig számolva fénymikroszkóppal megszámoltuk az egyes fajokhoz tartozó relatív egyedszámokat, majd OMNIDIA 5.5 programmal kiszámoltuk a kovaalga indexeket. Az összehasonlításhoz felhasználtunk egy korábban (2005 tavaszán) Almásfüzitő felett mintegy 10 km-rel (Komáromnál) gyűjtött fitobentosz minta eredményeit is.

3 Vízi növényzet (makrofiton) Ebben az alfejezetben röviden összefoglaljuk a vízinövényzetre vonatkozó módszertani megfontolásainkat és terepi tapasztalatainkat. A terület részletes gyalogos és csónakkal történő bejárással mértük fel. Vízi makrogerinctelenek (makrozoobenton) A dunai vízi makroszkopikus gerinctelenek (makrozoobenton) mintázására 4 helyszínt jelöltünk ki az 1761 és 1754 fkm-ek között. A helyszíneket arab számokkal, felvízi irányból kezdve 1, 2, 3 és 4-el jelöltük. Az egyes helyszíneken kétféle módszert alkalmaztunk a makrozoobenton fauna feltárására: - parti kézihálós (kick & sweep) mintavételezés (1 db / helyszín) - mélységi kotróhálós mintavételezés (4 db / helyszín) A parti kézihálós módszer a part menti lábalható mélységű zónában történő mintavétel, amellyel relatív gyakoriság-adatokhoz jutunk (szemi-kvantitatív). A mintavétel leírása az MSZ EN 27828:1998 szabványban található. A vizsgálatot április 10-én végeztük komáromi vízmércén mért 126 cm-es vízállásnál. A mélységi mintavételezés kotróhálóval történt motorcsónakból nem-lábalható vízmélységnél. A módszerrel felület-egységre vonatkoztatott egyedsűrűség adható meg (kvantitatív minta). A vizsgálatot július 31-én végeztük komáromi vízmércén mért 250 cm-es vízállásnál. Az egyes kotrások esetében minden alkalommal rögzítettük a következő változókat: mederanyag alkotók százalékos összetételének becslése, kikotort mederanyag térfogata, vízsebesség becslése 4-es skálán, vízmélység. A parttól való távolságot térinformatikai szoftverrel számítottuk ki. A mintavételi pontok átnézeti térképét az 1. ábra mutatja be. Az egyes helyszínek kisebb léptékű térképes ábrázolása a Mellékletben található. A kotrásos mintákat római számokkal láttuk el, a parthoz legközelebbi mintát I-essel, majd rendre a sodorvonal felé II, III és IV-el. A mintákban található állatokat helyszíni tartósítás után laboratóriumban sztereomikroszkóp segítségével a lehetséges legalacsonyabb rendszertani szintig azonosítottuk. Rendszertani azonosításukhoz a következő kulcsokat használtuk: Askew R.R. (1988), Bauernfeind, E. (1994a), Bauernfeind, E. (1994b), Bauernfeind, E., Weichselbaumer, P. (1991), Bauernfeind, E. Weichselbaumer,, P. (1994), Elliott J.M., Humpesh U.H., Macan T.T. (1988), Franke U. (1979), Harker J. (1989), Hynes H.B.N. (1977), Illies J. (1955), Macan T.T. (1976), Soós Á. (1963), Steinmann H. (1968), Újhelyi S. (1959), Wallace I.D., Wallace B., Philipson G.N. (1990), Waringer & Graf (1997). A taxonlisták alapján a következő társulás-szerkezeti mutatók alapján hasonlítottuk össze az egyes mintavételi helyszíneket: Faj- illetve taxonszámok, felületegységre vonatkozó egyedszámok. Az elemzéshez a következő szempontokat vettük figyelembe: A vízi makroszkopikus gerinctelen szervezetek alkalmasak a vízminőség középhosszú távú megváltozásának jelzésére;

4 A kisvízi vízálláskor lehet a leginkább észlelni a vörösiszap-kazetták felől a Dunameder felé a talajvízzel közlekedő szennyezőanyagok makrozoobenton együttesre gyakorolt környezeti hatásait (ha vannak ilyenek); A meder felé koncentráció-gradienst feltételezünk, így a jobb parttól való távolság növelésével kotort mintákat is vettünk a makrozoobenton élőlény-együttesből. A mintavételi pontok koordinátáit a helyszínen Garmin etrex Legend HCx GPS készülékkel rögzítettük (1. ábra. A makrozoobenton vizsgálati pontjai Almásfüzitő térségében. Zöld színnel a parti, piros színnel a kotrásos mintavételezéseket jelöltük. A fehér háromszögek a folyamkilométereket mutatják.). Az értékeket az

5 1. táblázat foglaltuk össze.

6 1. táblázat A mintavételi pontok koordinátái EOV rendszerben. EOV X EOV Y EOV X EOV Y part I II III IV part I II III IV part I II III IV part I II III IV ábra. A makrozoobenton vizsgálati pontjai Almásfüzitő térségében. Zöld színnel a parti, piros színnel a kotrásos mintavételezéseket jelöltük. A fehér háromszögek a folyamkilométereket mutatják. Halak A felméréseket július között, 110 cm-es átlagos vízállás mellett (min-max cm), a 1763 fkm és 1753 fkm-ekkel határolt folyószakaszon, a Magyarországon elfogadott európai szabványok (MSZ EN 14011: 2003, MSZ EN 14962: 2006) és a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) mintavételi módszertanának útmutatását figyelembe véve a part mentén, valamint az általunk kifejlesztett ún. elektromos húzóhálós

7 (elektromos kece) mintavételi módszerrel a mélyvízi bentikus élőhelyeken végeztük. A Duna almásfüzitői szakasza a Natura 2000 hálózat Duna és ártere (HUDI20034) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület része (275/2004. (X. 8.) Kormányrendelet). Közösségi jelentőségű, Natura 2000 jelölő halfajai az ingola fajok (Eudontomyzon spp.), a réti csík (Misgurnus fossilis), a vágó csík (Cobitis taenia), a halványfoltú küllő (Romanogobio vladykovi, korábban Gobio albipinnatus), a garda (Pelecus cultratus), a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus), a leánykoncér (Rutilus pigus), a balin (Leuciscus aspius, korábban Aspius aspius), a széles durbincs (Gymnocephalus baloni), a selymes durbincs (Gymnocephalus schraetzer), a magyar bucó (Zingel zingel) és a német bucó (Zingel streber). Part menti (litorális) mintavétel A természetvédelmi szempontból fontos halfajok Duna menti elterjedésének feltárásához Magyarországon jelenleg az éjszakai halászat alkalmazása az elfogadott, amely a part menti víztér elektromos halászatával valósul meg (NBmR, 2008). Az ezzel az eljárással kapott fogási adatok alapján jól láthatók az egyes fajok előfordulásában, tömegességének alakulásában fennálló különbségek, illetve jellegzetességek. A felmérések csónakból, a teljes sötétség beállása után, 40 cm-es szákkal szerelt aggregátoros elektromos halászgéppel (Hans Grassl EL65II GI) történtek. Minden esetben egyenáramot használatunk, A-es áramerősség és V-os feszültség mellett. Összesen tíz 500 m-es szakaszon gyűjtöttünk mintákat, a tározók feletti területen 4 szakaszon, a tározókkal párhuzamosan és alatt összesen 6 szakaszon (2. ábra). 2. ábra A mintavételi szakaszok elhelyezkedése folyam kilométer szerint (fkm). Piros vonal: mélyvízi bentikus mintavétel helyszínei, zöld vonal: partközeli zóna mintavétel helyszínei. Mélyvízi (bentikus) mintavétel A szákos aggregátoros mintavevő eszközök csak a sekély vizű, parti halászatot teszik lehetővé, a mélyebb folyami vízterek reprezentatív mintavételre nem alkalmasak, mivel az általuk indukált elektromos mező csak 1-2 m távolságig hatékony. Nagy folyók mélységi, bentikus (aljzathoz közeli) élőhelyein történő mintavételre került kifejlesztésre az elektromos húzóhálós halászati módszer, amellyel az aktív és passzív, esetleg a mederfenék kövei között megbúvó halak is megfoghatók. A lesúlyozott húzóháló vontatása hosszúra engedett kötéllel, motorcsónak segítségével történik a meder fenéken, miközben a motorcsónakba telepített elektromos halászgép szabályos időközökben elektromos teret alakít ki a háló szája

8 előtt. Az áramot a halászgépből a háló vontató köteleihez erősített, hosszú (40 m), vízbe nyúló elektromos kábelek segítségével vezetjük a háló szájához. A keret maga az anód, amely 100 cm magas, 200 cm széles, téglalap alakúra hegesztett rozsdamentes acél csövekből áll. A rézfonatból álló 6 m hosszú katód a vonatató kötélhez kerül rögzítésre, amelyet a meder felületén a háló szája előtt 3 méterrel húz a hajó. A keret alsó sarkaira nehezékként, ill. a vontatás megkönnyítése érdekében 5 kg-os kerekek vannak rögzítve. A zsákszerűen kialakított háló 5 m hosszú, első két méterén a lyukbőség 8 mm, míg az utolsó 2 m-én 6 mm, ill. itt egy bújó is található, mely megakadályozza, hogy a halak kiúszhassanak a húzás során a hálóból. A halászat a víz folyásával megegyező irányban, a parttal párhuzamosan, 500 m hosszú szakaszon történik. A halászat során az elektromos teret egyenáram segítségével (kb. 350 V, 33 A) 10 másodpercen át tartjuk fenn, majd 5 másodperces szünet következik, majd újabb 10 másodperces áram alá helyezés, melyet ismét 5 másodperces szünet követ, és így tovább a vizsgált szakasz végéig. Ennek oka, hogy az elektromos tér külső zónája, ahol az áramerősség már túl gyenge a halak elkábításához, ill. vonzásához, a halakra riasztólag hat, de a megszakításokkal az elriasztott halak száma csökkenthető, és így a halászat hatékonysága nő. A vizsgált területen összesen 6 helyen végeztünk mélyvízi halászatot, szakaszonként négy 500 m hosszú párhuzamos transzekt mentén a parttól távolodva az országhatárig, a tározók felett 2 referencia helyen, a tározók mellett és alatt 4 szakaszon (2. ábra). Mindkét mintavételi módszer esetén a mintavételi szakaszonként kifogott halak friss folyó vízzel feltöltött haltartó ládába kerültek, majd az egyes egyedek fajmeghatározását, standard hosszának lemérését követően, kíméletesen visszaengedtük őket a folyóba. A mintavételi szakaszok koordinátáit minden esetben az Egységes Országos Vetület (EOV) rendszer szerint, GPS navigációs készülék segítségével (GARMIN 60 CSx) rögzítettük. A halászatok során részletes terepi jegyzőkönyvben jegyeztük fel az adott mintavételi hely jellemzőit (pl. vízmélység, vízhőmérséklet, koordináták, időjárás, part jellege, stb.), a kifogott halak faji hovatartozását és testhosszaikat, valamint a mintavételi módszer leíró változóit (pl. áramerősség). Az összegyűjtött adatokat Microsoft Excel táblázatokban számítógépen tároltuk. Az egyes élőhelyek halfaj együtteseinek összetételét, az egyes halfajokat különféle funkciós csoportokba sorolva fajösszetétel és egyedszám szerint, valamint diverzitás értékekkel is elemeztük. Számos diverzitás index közül a ritkább fajokra is érzékeny Shannonfüggvénnyel számoltunk. Eredmények Lebegő algák (fitoplankton) A két almásfüzítői fitoplankton minta fajösszetétele csak kismértékben különbözött. A tavaszi időszakra jellemzően a kovaalgák (Bacillariophyceae) mellett a zöldalgák (Chlorophyceae) fajszáma volt jelentősebb. A fitoplankton egyedszáma ill. biomasszája már nagyobb különbséget mutatott a felső (Almásfüzítő 1) és az alsó (Almásfüzítő 4) mintavételi ponton, ez utóbbinál elsősorban a Centrales (Cyclotella, Stephaodiscus) fajok mennyisége közel kétszeres volt. Ezek alapján az 1-es ponton mezo-eutrófikus, a kettes ponton eutrófikus volt a Duna vize. Ez a Q-norm. értékekben is megmutatkozott (1-es pont 0,70, 4-es pont 0,65 3. ábra).

9 Mivel az almásfüzítői vizsgálatokkal párhuzamosan nem történt a felsőbb Duna szakaszról gyűjtés, összehasonlításként egy 2007-es és 2008-as medvei gyűjtésből származó fitoplankton elemzés eredményeivel tudunk összehasonlítást tenni. E két korábbi vizsgálatnál a fitoplankton fajösszetétele és mennyisége jó egyezést mutatott a mostaniakkal. Mint tavaszi kis középvizes időszakokban a fitoplanktonra Centrales fajok nagy mennyisége és a Chlorococcales fajok nagy fajszáma jellemző. A két medvei vizsgálat során kapott Q-norm. értékek 2007-ben 0,68, 2008-ben 0,70 volt. 3. ábra Q-norm. értékek az Almásfüzítő 1-, 4-es ponton és Medvénél (0,6- Bevonatlakó kovaalgák (fitobenton) A mintavételi helyeink közelében 4 olyan figyelőkút volt, amelyiknek a kémiai eredményeit rendelkezésünkre bocsájtották. A IX-es kút az 1-es mintavételi helyünk után, de a 2-es hely előtt található. A VIII-as kút gyakorlatilag a 2-es mintavételi helyünknél található, a K2-es kút a VIII-as kút közelében, a 2-es mintavételi helyünk alatt, de jóval a 3-as helyünk fölött van. Az NA1-es kút gyakorlatilag a 4-es mintavételi helyünknél található. A figyelőkutak eredményei alapján megállapítható, hogy a térségben, legalábbis lokálisan nehézfém szennyezéssel kell számolnunk (4. ábra), ezért jelen vizsgálataink során arra is kitértünk, hogy az egyes mintákban mekkora a deformálódott vázak aránya. Ehhez leszámoltunk 200 kovavázat és megnéztük, hogy ebből hány darab deformálódott vázat találtunk.

10 4. ábra A figyelőkutakban mért fémek koncentrációi 2014 telén (felső ábra) és nyarán (alsó ábra). A figyelőkutak elnevezése után zárójelbe tettük saját mintavételi helyeink számát, ha a mintavételi helyünk a kút közelében volt. A kovaalgák alapján a Duna komáromi szakaszán 2005 tavaszán az élőhely alacsony degradációja volt jellemző, szerves szennyezésre utaló jelek nem voltak (bár a kovaalga indexek elsősorban a trofitással mutatnak szoros összefüggést), eutrofizációra utaló jelek kismértékben voltak. Ugyanezt tudjuk elmondani 2014 tavaszán az Almásfüzitő 1-es minta esetében, vagyis az érintett terület fölötti szakaszon. A 2-es és 4-es helyen az élőhely közepes degradáltságát jelzi a kovaalga összetétel, a 3-as helyen pedig alacsony degradáltságot. Szerves szennyezésre utaló jelek nem mutathatók ki, azonban a kovaalga összetétel alapján a 2-es és 3-as helyen közepes, míg a 4-es helyen nagymértékű eutrofizációra utal a közösség összetétele. Eredményeink jól egybevethetőek a

11 figyelőkutak kémiai adataival, a 4-es helyünknél 11 illetve 8,9 mg/l ortofoszfát koncentrációt mértek (2014. január 22-én illetve augusztus 28-án), míg a 2-es mintavételi helynél ugyanekkor 0,98 illetve 0,06 mg/l-t. A kovaalga indexek értékeiben határozott csökkenés mutatható ki a 2-es helyen. A 3-as helyen kismértékben javulnak, majd a 4-es helyen ismét csökkennek az indexek értékei (5. ábra). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy mindössze egyetlen mintavétel eredményeire hagyatkozhatunk. 5. ábra A kovaalga indexek értékeinek alakulása az egyes mintavételi helyeken és egy korábban gyűjtött mintában. Régóta ismert tény, hogy toxikus szennyezők hatására a kovaalgák váza deformálódik. Ilyen lehet pl. a nehézfém szennyezés. Erős nehézfém-szennyezésnek kitett hong-kongi öblökben vizsgálták a nehézfémtartalom és a kovaváz deformációk gyakorisága közötti összefüggéseket. Kétféle típusú deformációt különíthetünk el: a kovaváz alakjának, illetve a kovaváz finomszerkezetének deformációját (Dickman 1998). A Tisza évi cianid és nehézfém szennyezésének hatását vizsgálva ugyancsak kimutattuk a deformálódott kovavázak arányának növekedését (Kiss et al. 2002). Teratológiás deformációt egyéb stressz-tényezők is okozhatnak, pl. erőteljes UV sugárzás (Reizopoulou et al. 2000, Cabrol et al. 2007), esetünkben azonban nyilvánvalóan nem erről van szó. Emellett véletlenszerű mutációk is okozhatnak kovaváz deformitást, ennek nagysága azonban 1-2 %o a populációkban. Vizsgálataink során a deformitások mértéke ugyanazt a tendenciát mutatta, mint az indexek. Az 1. mintavételi helyen nem találtunk deformált sejteket. A 2. helyen kicsit többet, mint a 3.- on, és a 4. helyen találtuk a legnagyobb arányú deformitást (6. ábra). Mindkét deformitási jelenség megfigyelhető volt, azaz a váz alakjának, illetve a finomszerkezetnek a deformitása (7. ábra).

12 6. ábra A deformálódott kovavázak aránya az egyes mintavételi helyeken.

13 Deformálódott Diatoma vulgaris kovaváza a 2. mintavételi helyről. Diatoma vulgaris egészséges váza Deformálódott Navicula lanceolata kovaváza a 2. mintavételi helyről Navicula lanceolata egészséges váza Deformálódott Diatoma vulgaris kovaváza a 3. mintavételi helyről Diatoma vulgaris egészséges váza Deformálódott Cocconeis pediculus kovaváza a 4. mintavételi helyről Cocconeis pediculus egészséges váza Deformálódott Fragilaria capucina var. vaucheriae kovaváza a 4. mintavételi helyről Fragilaria capucina var. vaucheriae egészséges váza 7. ábra Deformálódott kovavázak fénymikroszkópos képe az egyes mintavételi helyekről (bal oldalon) és az ugyanahhoz a fajhoz tartozó egészséges kovavázak fénymikroszkópos képe (jobb oldalon). A baloldali felső kettő a váz deformitására, az alsó három pedig a finomszerkezetben bekövetkezett deformitást mutatja.

14 Vízi növényzet (makrofiton) A terület részletes gyalogos és csónakkal történő bejárása során (a Duna érintett szakaszán az 1760,3 és az 1754,4 folyam km szelvényei között) arra az eredményre jutottunk, hogy a hínár vegetáció rendkívül gyér és a vízállástól függően csak rendkívül korlátozottan vizsgálható. A kevés fajjal és kis egyedszámokkal jellemezhető szubmers makrovegetáció a hazai Duna-szakasz egészére jellemző. Korábbi megfigyeléseink alapján az érintett szakaszon mindössze a fésűs békaszőlő (Stuckenia_pectinata), a hínáros békaszőlő (Potamogeton perfoliatus) és a tófonal (Zanichellia palustris) szórványos előfordulása regisztrált. A folyópart élőhelyeinek (Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer, Á- NÉR alapján történő) besorolása, és az élőhelyek egyes jellemző/tömeges növényfajainak felsorolása korábban már megtörtént. Az idei évben a védett réti iszalag, Clematis integrifolia jelentős állományát figyeltük meg a part menti sávban, a III-IV. vörösiszaptározó magasságában. A vörösiszaptározók növényzetre gyakorolt hatásának (vagy a hatás hiányának) megalapozott kimutatása azonban csak a felszínen lefolyó és a felszín alatti vizek mozgásának, kémiai összetételének, illetve időbeli változásainak ismeretében kiválasztott (vagyis a lehetséges terhelésnek valóban kitett, illetve az alól bizonyosan mentesülő) növényfoltok alapos vizsgálatával lenne lehetséges. Az élőhelytípusok fentiek alapján kijelölt területein minimálisan a fajösszetétel és -tömegesség változások, valamint kiválasztott (például tömeges vagy indikátor) fajok kémiai összetételének (kiemelten: nehézfém tartalmának), esetleg reprodukciós sikerének (virágzás, termésképzés) nyomon követése lenne szükséges, megfelelő tér- és időbeli ismétlésben. A terület részletes bejárását követően tehát megállapítjuk, hogy a terresztris makrovegetáció megjelenésében, fajösszetételében nagymértékben megegyezik a Duna mentén hasonló zavart (mestrerséges kőszórásos partok, keskeny hullámtér, stb.) élőhelyeken megjelenő növényzettel. Vízi makrogerinctelenek (makrozoobenton) Mederkotrás A mederkotrásos mintavétellel a Dunából kimutatott makrogerinctelenek taxonszáma 27, melyek között 5 vízicsiga, 9 kagyló, 3 gyűrűs féreg, 9 magasabb rendű rák és egyetlen vízi rovar-lárva került elő. Általánosan megállapítható, hogy az első szelvényben találtuk a mederkotrás alkalmával a legkevesebb féle állatot (8. ábra).

15 8. ábra. Taxonok száma a vizsgált kereszt-szelvényekben A szelvény parttól 60 m-re található második pontján 9 taxon került elő a kis és közepes kavics-alzatról. A grafikonon látható, hogy a többi három kereszt-szelvényben, amelyek már a vörösiszaptározók közvetlen hatásterületén húzódnak, legalább ennyi élőlény-féleség kimutatható volt. A regisztrált összes egyedszámokról (9. ábra) ehhez hasonló állapítható meg: nevezetesen, a legkevesebb állat az első kereszt-szelvényből mutatható ki, amely pedig a hatásterület fölött helyezkedik el. 9. ábra. Az előkerült összes egyed száma (i/m 2 ) a vizsgált kereszt-szelvényekben A vizsgált négy kereszt-szelvényben mederkotrással vett minták szemcseméret-eloszlása jól mutatja, hogy a kis és közepes méretű kavics-frakció dominál a Duna-szakaszon (10. ábra), s a nagyméretű kavics általában szintén jellegzetesen előforduló alzat. Az első három kereszt-szelvény kotrási helyszínei ebből a szempontból eléggé hasonlóak egymáshoz. A

16 negyedik kereszt-szelvény parthoz közeli (4/IV) mintája az összes többitől különbözött. A meder e szakaszon kiszélesedik, s emiatt egy limányos (lassú áramlású) zóna alakul ki a parthoz közel, ahol az iszap felhalmozódás az előzőektől teljesen eltérő élőhelyet alkot. A makrogerinctelen faj-együttes társulás-szerkezete ezt kiválóan tükrözi. 1/I = 20 m 1/II = 60 m 1/III = 90 m 1/IV = 120 m 2/I = 30 m 2/II = 60 m 2/III = 90 m 2/IV = 120 m 3/I = 30 m 3/II = 60 m 3/III = 100 m 3/IV = 180 m 4/I = 20 m 4/II = 45 m 4/III = 65 m 4/IV = 100 m 10. ábra. Négy kereszt-szelvény kotrás mintáinak mederanyag-fotói és a kotort minta parttól mért távolsága A mintákból kiválogatott makrogerinctelen együttes a hazai Duna jellemző élőlényeiből tevődött össze (Függelék 1. táblázat). A főbb rendszertani csoportok társulás-szerkezeteit (11. ábra és 12. ábra), valamint az egyes lelőhely adatokat elemezve (Függelék 1. táblázat) számos érdekes faunisztikai eredmény figyelhető meg az egyes kereszt-szelvények vizsgálatakor.

17 Az első kereszt-szelvényben a fő rendszertani csoportokból csak egyetlen kagylófajt (Corbicula fluminea) és rákokat mutattunk ki (11. ábra), valamint megállapítható, hogy a parttól legtávolabbi helyen a Corbicula fluminea mennyisége az összes hely adata közül a legtöbb. A makrozoobenton taxonok mozaikusan kialakuló tömeges jelenléte több helyen is tapasztalható a Duna teljes hosszán, tehát ez nem tekinthető a tározók specifikus hatásának. A hatástanulmányban célzottan kutatott toxikus hatásoknak az érzékeny taxonok hiányában érhető tetten. Kitűnik, hogy a rákok mennyisége az első szelvényben a többi pontéhoz hasonlóan alakul, vagyis nagyok az egyedszámok (12. ábra). A lejjebb fekvő szelvényekben tömegével előforduló csigák viszont innen, a legfelső szelvényből hiányoztak, ami érdekes eredmény és arra utal, hogy ez az élőhely jellege miatt van, és nem a tározók környezeti hatására vezethető vissza. A kézihálóval gyűjtött parti mintákban a csigák egyed- és taxonszáma a többi helyszínhez hasonlóan alakult. Ezért valószínűleg a kotrásokból előkerült mintákból valószínűleg azért hiányoztak a csigák, mert a görgetett hordalék mechanikai hatása érvényesült, amit a rákok gyorsabb aktív helyváltoztató úszásukkal tolerálnak. A lejjebb lévő pontokon talált nagyszámú juvenilis csigapopuláció egyértelműen annak a jele, hogy ott ez a mederanyag mozgás nem ilyen jelentős, rajta tartósan megtelepedni képesek. 11. ábra. A kotrással vett makrogerinctelenek főbb taxonómiai csoportjainak taxonszámai a vizsgált négy kereszt-szelvényben

18 12. ábra. A kotrással vett makrogerinctelenek főbb taxonómiai csoportjainak egyedszámai (i/m 2 ) a vizsgált négy kereszt-szelvényben A felemás lábú rákok (Gammaridae) mindenütt tömegesen fordultak elő. A második és a harmadik kereszt-szelvényben a nagy egyedszámú Corbicula- és felemás lábú rákpopuláció mellett megjelennek a vízicsigák is, amelyek között a Theodoxus fluviatilis és a Potamopyrgus antipodarum a leginkább tömeges fajok. A T. fluviatilis a második szelvényben a parthoz közeli (2/I), a harmadikban pedig a két, partköz legközelebbi helyen fordult elő a legnagyobb mennyiségben, míg a negyedik szelvénynek a parttól legtávolabbi zónájában találtuk a legtöbb példányt. A legnagyobb számban a fiatal korcsoport egyedei voltak kimutathatók a vizsgált Duna-szakaszon (13. ábra). 13. ábra. A Theodoxus fluviatilis vízicsigafaj populációjának korcsoport-eloszlása a négy vizsgált kereszt-szelvényben Végül a negyedik kereszt-szelvényben a parthoz közeli limányból hatalmas egyedszámú Lithoglyphus naticoides, az iszapos mederfeneket kedvelő kavics csiga került elő (9900

19 egyed/m 2 ), a Potamopyrgus antipodarum és a Theodoxus fluviatilis szintén tömeges populációi mellett. Ennek az utóbbi két csigafajnak legtöbb egyede a parttól legtávolabbi kotrásból származnak. Ebből a kereszt-szelvényből a parthoz közel fekvő pontról - sikerült kimutatnunk az Unionidae családba tartozó néhány nagyméretű kagylót (Anodonta anatina, Sinanodonta woodiana, Unio tumidus). A Duna vizsgált szakaszán a Corbicula fluminea kagyló mellet a magasabb rendű rákok, s azokon belül a felemás lábú rákok (Gammaridae) alkotják a legnépesebb taxonómiai csoportot, ezért tanulságos szemügyre venni a fajszerkezet és a tömegesség-viszonyok változásait térben (14. ábra). A legnagyobb mennyiségben a Dikerogammarus haemobaphes található meg a vizsgált helyszínen, ahol is az első (1/II), a második (2/III és 2/IV), valamint a harmadik kereszt-szelvényben (3/I és 3/II) több mint 600 egyed került elő négyzetméterenként. A második leggyakoribb rákfaj az Echinogammarus ischnus, amelynek nagyobb mennyiségei az első (1/II) második (2/III és 2/IV), valamint a harmadik keresztszelvényben (3/II) fordultak elő. Hasonlóképpen nagy egyedszámban volt megfigyelhető a Dikerogammarus villosus az első, a második és a harmadik, valamint az Obesogammarus obesus a harmadik kereszt-szelvényben. 14. ábra. A felemás lábú rákfajok térbeni eloszlása a négy vizsgált kereszt-szelvényben Mindezek az eredmények azt mutatják, hogy a felemás lábú rákok általában jelentős mennyiségben megtalálhatók a teljes vizsgált Duna-szakaszon. A maximális abundancia-

20 értékek a tározóval egyvonalban lévő pontokon tapasztalhatók, a fajok többsége esetében a parthoz közeli, tehát a hatásterülethez legközelebb fekvő mintavételi helyszíneken (2. és 3. szelvény). A mederkotrásos mintákban összesen két védett fajt mutattunk ki, mind a kettő a vízicsigákhoz tartozik. A Theodoxus danubialis a 2/I és a 3/II szelvény-pontokon került elő kis egyedszámban, a Fagotia acicularis pedig a második, harmadik és a negyedik szelvény néhány pontján tömegesen. A jelenség amiatt érdekes, mert ezek a pontok mind a vörösiszaptározók hatásterületén vannak, ugyan nem ahhoz legközelebbi zónában (amelyet a K&S mintavétellel sikerült megközelítenünk és megmintáznunk), de ugyanazon a szakaszon. Feltűnő mindezek mellett, hogy a parthoz legközelebb fekvő mintavételi zónában, amely a jobb parttól mintegy m-nyi távolságban volt a 250 cm-es vízállás alkalmával, általában nagy egyedszámban voltak kimutathatók az egyes makrogerinctelen fajok. Parti hálózás (Kick & Sweep) A lábalható mélységű parti zóna hálózó mintavételére (Kick&Sweep) a tavaszi kis vízállású időszakban került sor. Pontosan annak érdekében kezdtük el a helyszíni vizsgálatokat ebben a hidrológiai szituációban, mert a kis vízálláskor a talajvíz nem a szárazföld felé, hanem a Duna irányába áramlik, így kimutatható lenne a vörösiszaptározó vízi makrogerinctelen élőlényekre gyakorolt hatása. Mivel ezek az állatok a mederfenéken élnek, s közvetlenül az alzathoz kötötten, így feltétlenül ki vannak téve a mederből felszínre áramló talajvíz hatásainak is. Természetesen a Duna-víz jelentős hígító hatásával is számolni kell, de elméletileg a meder-felszínre kerülő toxikus anyagok hatása a makrogerinctelen fajegyüttesek összetételének megváltozásán, jelentős taxonszám csökkenésén keresztül észlelhető. A kereszt-szelvény menti taxonszámok alakulása alapján nem lehet jelentős különbségeket kimutatni az egyes vizsgálati helyszínek között (15. ábra). PLANARIIDAE GASTROPODA BIVALVIA 25 ANNELIDA CRUSTACEA INSECTA TKereszt-szelvény ábra. A K&S hálózással vett part menti makrogerinctelenek főbb taxonómiai csoportjainak taxonszámai a vizsgált négy kereszt-szelvényben

21 16. ábra. A K&S hálózással vett part menti makrogerinctelenek főbb taxonómiai csoportjainak egyedszámai a vizsgált négy kereszt-szelvényben A mennyiségi adatok (16. ábra) azt mutatják, hogy a vörösiszaptározók feletti szelvényben megközelítőleg kétszer annyi makrogerinctelen szervezet mutatható ki a parthoz legközelebb húzódó kis vízállás esetén sekélyvízi zónában, mint a hatásterületen található helyszíneken. A Függelék 2. táblázat szerint ezek a nagy egyedszámú, abundáns fajok két csoportot képeznek. Az egyikbe azok tartoznak, amelyek lejjebb, a hatásterület pontjain, vagy egyikükben szintén abundánsak voltak, a másikba pedig azok, amelyek csak a hatásterület feletti ponton szerepeltek nagy egyedszámban. A több szelvényben gyakori taxonok a Theodoxus fluviatilis, a Corbicula fluminea és az árvaszúnyog-lárvák (Chironomidae) csoportja, míg a speciálisan a felvízi pontra jellemzőek a kevéssertéjű gyűrűsférgek (Oligochaeta) és az Obesogammarus obesus rákfaj. Megjegyezzük, hogy a VII. számú vörösiszaptározó alvízi pontján található 4. mintavételi helyen sikerült a legtöbb Potamanthus luteus kérész-lárvát kimutatnunk, amely állat érzékeny a vízminőségre. A K&S mintavétel kvalitatív eredményeket szolgáltat. így az egyedszámok alakulása csak tájékoztató jellegűnek tekinthető. A hatásterületen előforduló makrogerinctelen faj-együttes összetétele azt sugallja, hogy a tározóknak nem mutatható ki a makrozoobentont károsító hatása. Végül egy olyan megfigyelésről számolunk be, amely szerint a vízicsigák néhány fajának (Fagotia acicularis, Theodoxus danubialis, T. fluviatilis) egyedei között számos erodált héjfelszínű példányt figyeltünk meg, elsősorban a harmadik és a negyedik mintavételi kereszt-szelvény pontjainak mintáiban (17. ábra).

22 17. ábra. A védett Fagotia acicularis tornyos csiga héjának bemaródása, eróziója A jelenség hasonló a kovaalgáknál megfigyelt deformitáshoz. Az elváltozás nem csak ezen a Duna-szakaszon fordul elő, de érdemes lenne alaposabban megvizsgálni azokat az okokat, amelyek ilyen héj-eróziót idéznek elő. Halak A halászatok során a szákos és húzóhálós módszerekkel összesen 10 parti (éjszakai) és 24 mélyvízi mintavételi szakaszon (2. ábra) 2081 halat fogtunk, melyek 28 halfajhoz tartoztak (Függelék 3. táblázat). Ezeknek 43 %-a volt idegenhonos gébféle és 16 %-a oltalom alatt áll. Part menti (litorális) mintavétel Az éjszakai parti mintavételek során 25 faj 1299 egyedét fogtuk meg. A fogásokban a leggyakoribb és legnagyobb egyedszámban előforduló halfaj a szélhajtó küsz (Alburnus alburnus) volt, ezt követte a pontokaszpikus eredetű, invazív feketeszájú géb és a védett, halványfoltú küllő, mely Natura 2000 jelölő faj, továbbá a karika keszeg (Blicca bjoerkna), valamint a selymes durbincs és a balin, melyek szintén jelölő fajok. Ezek mellett jelentős számban volt jelen számos, folyóvizeket kedvelő, őshonos halfajunk, mint a szilvaorrú keszeg (Vimba vimba), a jászkeszeg (Leuciscus idus), a paduc (Chondrostoma nasus) vagy a védett leánykoncér, mely ugyancsak Natura 2000 jelölő faj, valamint a széles elterjedésű, de főként csendesebb vizeket kedvelő bodorka (Rulius rutilus) és süllő (Sander lucioperca), és két szintén pontokaszpikus gébféle, a Kessler-géb (Ponticola kessleri) és a folyami géb (Neogobius fluviatilis)(18. ábra). A mintázott kövezések mentén jelentős volt a menyhal (Lota lota) előfordulása is. A parti szakaszokon összesen 4 védett halfajt mutattunk ki, a fent említetteken felül a fokozottan védett magyar bucó (Zingel zingel) is előkerült.

23 F /(/)Mintavételi 1.2 Dévérkeszeg Bagolykeszeg Márna Magyar bucó Csuka Jászkeszeg Csupasztorkú géb Karikakeszeg Balin Feketeszájú géb Selymes durbincs Halványfoltú küllő Folyami géb Paduc Szilvaorrú keszeg Kessler-géb Bodorka Süllő Leánykoncér Domolykó Küsz Sügér Ezüstkárász Vágódurbincs Menyhal EEgyedszám (lg(n+1)) 18. ábra A part menti mintavételek során előkerült halfajok előfordulási gyakoriságai és egyedszámaik közötti összefüggés A legtöbb egyed és faj a 1759,7 fkm-nél található, a rekultivált tározók melletti szakaszról került elő (2. ábra, 19. ábra, A). Ennek oka elsősorban a szakasz felett található szennyvíz befolyó, mely tápanyagban dúsítja az élőhelyet, ami nagyobb számban vonzza a területre a halakat. A fajszámok alakulásában nem találtunk a tározók hatására utaló eltéréseket, sem negatív tendenciát a fajösszetétel tekintetében (19. ábra, A). 20 A Mintavételi szakasz (fkm) 20 B szakasz (fkm) ábra A fajszámok alakulása a parti mintákban (A) és a mélyvízi mintákban (B) az egyes mintavételi szakaszok mentén Megvizsgáltuk a keszegfélék (karikakeszeg, dévérkeszeg (Abramis brama), bagolykeszeg (Ballerus sapa)), a bentikus életmódot folytató védett (halványfoltú küllő, magyar bucó, selymes durbincs) és aktív halfajok (márna (Barbus barbus), paduc, szilvaorrú keszeg, leánykoncér), a ragadozó halak (süllő, balin, csuka (Esox lucius) változását a mintákban a

24 EMintavételi tározók feletti szakaszoktól lefelé haladva a tározók alatti szakaszig, de nem volt megfigyelhető határozott trend az egyedszámokban (20. ábra). Az egyes csoportok arányait összevetve sem tapasztaltunk jelentős, a tározók kedvezőtlen hatására utaló eltéréseket az egyes mintavételi szakaszok között (21. ábra) és a mintákban előforduló intoleráns fajok sem mutattak jelentős különbséget a tározó feletti, referenciának tekinthető, illetve a tározók mentén található mintavételi szakaszokon (22. ábra, A) szakasz (fkm) Ragadozó Bentikus Védett bentikus Keszegfélék ábra A parti mintavételek során kifogott keszegfélék, védett bentikus halfajok, aktívan mozgó bentikus halfajok és ragadozó halfajok egyedszámainak eloszlása mintavételi helyenként 100%1 11Mintavételi szakaszok (fkm) 80% 60% 40% 20% Küsz+Egyéb Ragadozó Bentikus Védett bentikus Gébfélék Keszegfélék 0% 21. ábra parti mintavételek során kifogott, keszegfélék, védett bentikus halfajok, aktívan mozgó bentikus halfajok, ragadozó halfajok, illetve küsz és egyéb halfajok csoportokra felosztott halak egyedszámainak százalékos megoszlása mintavételi helyenként

25 50%1 1111Mintavételi szakaszok (fkm) 40% 30% 20% 10% A 20%1 111Mintavételi szakaszok (fkm) 15% 10% 5% B 0% 0% 22. ábra A parti (A) és a mélyvízi (B) mintavételek során kimutatott intoleránsnak tekintett fajok (balin, bagolykeszeg, szilvaorrú keszeg, garda, paduc, márna, menyhal, selymesdurbincs, magyar bucó, német bucó) százalékos megoszlásának változása az egyes mintavételi helyek között. Mélyvízi (bentikus) mintavétel A mélyvízi mintavételek során 20 faj 782 egyedét fogtuk meg. A fogásokban itt a leggyakoribb és legnagyobb egyedszámban előforduló halfaj a feketeszájú géb volt, valamint a fokozottan védett, Natura 2000 jelölő faj német bucó (Zingel streber). Mellettük még a két pontokaszpikus gébféle, a csupasztorkú géb (Babka gymnotrachelus) és a Kessler-géb, illetve a halványfoltú küllő volt általában jelen a fogásokban (23. ábra). A legtöbb egyedet és fajt ebben az esetben is a 1759,7 fkm-nél található, a rekultivált tározók melletti szakaszon fogtuk (2. ábra, 19. ábra, B). Hasonlóan a parti eredményekhez, itt sem figyeltünk meg a fajszámok alakulásában a tározók hatására utaló eltéréseket, vagy negatív tendenciát a fajösszetétel tekintetében (19. ábra, B). A mélyvízi minták esetében is vizsgáltuk a keszegfélék (karikakeszeg, dévérkeszeg, bagolykeszeg), a bentikus életmódot folytató védett (halványfoltú küllő, magyar és német bucó, selymes durbincs), a gébfélék (feketeszájú, folyami, Kesszler- és csupasztorkú géb), a ragadozó halak (süllő, balin) változását a mintákban a tározók feletti szakaszoktól lefelé haladva, azonban ebben az esetben sem tudtunk kimutatni jellegzetes trendet az egyedszámban (24. ábra). Az egyes csoportok százalékos arányait összevetve szintén nem tapasztaltunk jelentős eltéréseket az egyes mintavételi szakaszok között (25. ábra), és a méylvízi mintákban előforduló intoleráns fajok sem mutattak jelentős különbséget a tározó feletti, referenciának tekinthető, illetve a tározók mentén található mintavételi szakaszokon (22. ábra, B).

26 1.6 Német bucó Feketeszájú géb Kessler-géb Halványfoltú küllő Selymes durbincs Magyar bucó Bagolykeszeg Karikakeszeg Dévérkeszeg Leánykoncér Tarkagéb Garda Süllő Sügér Balin Paduc Szilvaorrú keszeg Jászkeszeg Folyami géb Csupasztorkú géb EEgyedszám (lg(n+1)) 23. ábra A mélyvízi, húzóhálós mintavételek során előkerült halfajok előfordulási gyakoriságai és egyedszámaik közötti összefüggés Egyéb Ragadozó Védett bentikus Gébfélék Keszegfélék 111EMintavételi szakasz (fkm) 24. ábra A mélyvízi mintavételek során kifogott keszegfélék, gébfélék, védett bentikus halfajok, ragadozó halfajok és egyéb halfajok egyedszámainak eloszlása mintavételi helyenként

27 % 60% 50% 40% 30% 20% 10% Egyéb Ragadozó Védett bentikus Keszegfélék 0% 1763,1 1761,4 1760,7 1759,7 1755,1 1754,2 Mélyvízi mintavételi szakasz (fkm) ábra 25. ábra A mélyvízi mintavételek során kifogott keszegfélék, gébfélék, védett bentikus halfajok, ragadozó halfajok és egyéb halfajok százalékos aránya az egyes mintavételi helyeken A kontrol (tározók feletti vízterek) és az érintett partközeli élőhelyek diverzitásértékei trendszerű változást nem mutatnak, a sokféleséget leíró diverzitás érték nem csökken az érintett területeken sem. Hasonló kép tapasztalható a mélyvízi bentikus élőhelyek együtteseinek sokféleségében is. A minták alapján az érintett területek felé nem csökken trendszerűen a diverzitásérték (26. ábra). 2,5 2 R² = 0,0237 0,8 R² = 0,5804 1,5 1 0,5 0 0,6 0,4 0,2 0 Diverzitás (Shannon-index) értékek összehasonlítása a partközeli zóna (A) és a mélyvízi bentikus (B) felmérések mintái alapján az egyes mintavételi szakaszokon (fkm). Összefoglalás 2014 folyamán a Duna 1760,3 és az 1754,4 folyam km szelvényei közötti szakaszán helyszíni hidrobiológiai vizsgálatokat végeztünk, amelyek kiterjedtek az EU Víz Keretirányelvben előírt biológiai komponens-csoportokra. A lebegő alga-együttesre (fitoplankton), a szilárd alzathoz rögzült kovaalga bevonatra (fitobenton), a vízi makrogerinctelen élőlény-együttesre (makrozoobenton) és a halakra vonatkozó felmérések eredményei a következőképpen foglalhatók össze.

28 A fitoplanton állomány vizsgálata 2, azonos időpontban vett minta alapján történt. Az eredmények alapján látható, hogy a vörösiszap-tározó alatti ponton a fitoplankton alapján számolt vízminőségre utaló metrika értéke kicsit kisebb, mint a felső ponton. A különbség alapján abból egyetlen gyűjtés alapján messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, hiszen a jó kategórián belüli mindkét érték. Meg kell jegyeznünk, hogy a fitoplankton vizsgálatával kevéssé lehet jelezni a Duna hígító hatása miatt a partmentéről bejutó szennyezést. A fitobenton állomány vizsgálata 4, azonos időpontban vett minta alapján történt. Az eredményeink alapján valószínűsíthető, hogy a vörösiszaptározókban tárolt anyag kedvezőtlen hatású a fitobentosz közösségre. Még a rekultivált tározók mentén is észlelhető olyan hatás, ami a 4-es mintavételi helyhez képest kisebb mértékben ugyan, de megnövelte a deformálódott kovaalga vázak mennyiségét. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy egyetlen vizsgálat nem elégséges ahhoz, hogy egyértelműen kizárjuk más, akár csak rövidtávon fennálló károsító tényezőt. A makrofiton vizsgálatok alapján megállapítottuk, hogy megfelelő monitoring adatok (szerves és szervetlen mikroszennyezők részletes felmérése), valamint célzott analitikai (bioakkumulációs) vizsgálatok nélkül nem dönthető el, hogy az almásfüzitői vörösiszaptározók okoznak-e, és ha igen, mekkora mértékű hatást a parti terresztris és vízi növényzetre. A makrozoobenton állományt 2 féle módszerrel, két időpontban, összesen 20 minta alapján tártuk fel. A vizsgálatok alapján kijelenthető, hogy számos érzékeny taxon él a hatásterületen, valamint nem tapasztalható jelentős taxonszám- és egyedszám-csökkenés. A tározóknak a jelenlegi vízminősítő gyakorlattal nincs kimutatható hatása a makrogerinctelen élőlény-együttesre. A halászatok során a szákos és húzóhálós módszerekkel összesen 10 parti (éjszakai) és 24 mélyvízi mintavételi szakaszon 2081 halat fogtunk, melyek 28 halfajhoz tartoztak. Ezeknek 43 %-a volt idegenhonos gébféle és 16 %-a oltalom alatt áll. A legnagyobb számban a mindenhol közönséges küsz és az inváziós feketeszájú géb, valamint a területre jellemző kavicsos, gyorssodrású élőhelyeket kedvelő halfajok voltak jelen. Jellemző a védett és a fokozottan védett fajok jelenléte is. A területről a közösségi jelentőségű, Natura 2000 jelölő halfajok közül csak az elsősorban a lassú áramlású vagy állóvízi, iszaposabb élőhelyeket kedvelő ingola fajok, a réti csík és a szivárványos ökle, valamint a dunai halászatok során ritkán előkerülő vágó csík és a széles durbincs nem kerültek elő. A vizsgált szakasz halállománya gazdagnak mondható. Vizsgálataink szerint az érintett szakaszok élőhelyein a halállomány összetétele és tulajdonságai nem mutatnak trendszerű minőségi és mennyiségi romlást a nem érintett élőhelyekhez képest. A halak élőhely választását elsősorban hidrológiai és morfológiai környezeti tényezők határozták meg. Felméréseink alapján a halak elterjedése nem mutat összefüggést a tározók típusaival és térbeli pozíciójával. Mivel az érintett Duna szakaszon számos ritkuló félben lévő faj találja meg életfeltételeit ezért olyan rendszeres monitoring program megtervezése és végrehajtása szükséges a jövőben, amely képes nyomon követni az állományban esetlegesen bekövetkező negatív irányú változásokat is.

29 Következtetések A jövőben fontos lenne üledékkémiai vizsgálatokat is végezni a deformálódott kovaalgákat tartalmazó bevonatok térségében, az év során többször megismételni a mintavételt, valamint a vörösiszaptározók utáni térségben, hosszabb Duna-szakaszon is részletesebb vizsgálatokkal feltárni, hogy meddig kell számolnunk ezekkel a hatásokkal. Összefoglalóan megállapítjuk tehát, hogy megfelelő monitoring adatok (szerves és szervetlen mikroszennyezők részletes felmérése), valamint célzott analitikai (bioakkumulációs) vizsgálatok nélkül nem dönthető el, hogy az almásfüzitői vörösiszaptározók okoznak-e egyed, vagy egyed alatti szinten (élettani hatás) mérhető hatást a vízpart és a vízi élővilág elemeire. Jelenlegi tapasztalataink alapján elsősorban a következő részletesebb vizsgálatokra lenne szükség a jövőben: bevonatlakó kovaalgák (fitobenton): a kovaváz deformitását kiváltó tényezők feltárása; vízi makrogerinctelenek (makrozoobenton): elsősorban a puhatestűek bioakkumulációjával kapcsolatos feltáró munka; az helyhez kötött bentikus halfajok (elsősorban géb-félék) bioakkumulációjával kapcsolatos feltáró munka; a helyhez kötött (elsősorban a védett és fokozottan védett) bentikus halfajok populáció-dinamikájának hosszú távú monitorozására.

30 Függelék 1. táblázat A mederkotrás során kimutatott vízi makrogerinctelen élőlény-együttes tömegesség-adatai (egyedszám/m 2 ) a Dunán Almásfüzitőnél I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. I. II. III. IV. Meder-minta térfogata (dm3) MOLLUSCA GASTROPODA Fagotia acicularis Lithoglyphus naticoides Potamopyrgus antipodarum Theodoxus danubialis Theodoxus fluviatilis BIVALVIA Anodonta anatina Corbicula fluminea Dreissena bugensis Dreissena polymorpha Pisidium amnicum Sinanodonta woodiana Sphaerium rivicola Sphaerium solidum Unio tumidus ANNELIDA Dina punctata Hypania invalida Oligochaeta Gen. Sp CRUSTACEA Dikerogammarus bispinosus Dikerogammarus haemobaphes Dikerogammarus villosus Echinogammarus ischnus Obesogammarus obesus Chelicorophium curvispinum Chelicorophium sowinsky Chelicorophium robustum Chelicorophium sp INSECTA Chironomidae Gen. Sp

31 2. táblázat Az egyelő hálózás (K and Sweep mintavétel) során kimutatott vízi makrogerinctelen élőlény-együttes társulás-struktúra adatai a Dunán Almásfüzitőnél TAXON PLANARIIDAE Dendrocoelum romanodanubiale 5 1 MOLLUSCA GASTROPODA Fagotia acicularis Lithoglyphus naticoides Potamopyrgus antipodarum Theodoxus danubialis 3 10 Theodoxus fluviatilis BIVALVIA Corbicula fluminea Dreissena polymorpha 3 Sphaerium rivicola 1 3 Sphaerium solidum 3 ANNELIDA Hypania invalida 5 Oligochaeta Gen. Sp CRUSTACEA Dikerogammarus bispinosus Dikerogammarus haemobaphes Dikerogammarus villosus Dikerogammarus sp. 2 Echinogammarus ischnus Obesogammarus obesus Jaera sarsi Limnomysis benedeni 1 Katamysis warpachowsky 2 Chelicorophium curvispinum 1 1 Chelicorophium sowinsky 4 14 Chelicorophium robustum 12 1 Chelicorophium sp. 3 6 INSECTA Chironomidae Gen. Sp Caenis lutaria 1 Hydropsyche bulgaromanorum 3 1 Potamathus luteus

32 Makrozoobenton mederkotrásos mintavételi helyeinek térképei 27. ábra. A makrozoobenton vizsgálatok 1-es helyszíne. Piros=kotrásos mintavétel, zöld=parti kézihálós mintavétel, fehér háromszög=fkm. 28. ábra. A makrozoobenton vizsgálatok 2-es helyszíne. Piros=kotrásos mintavétel, zöld=parti kézihálós mintavétel, fehér háromszög=fkm.

33 29. ábra. A makrozoobenton vizsgálatok 3-as helyszíne. Piros=kotrásos mintavétel, zöld=parti kézihálós mintavétel, fehér háromszög=fkm. 30. ábra. A makrozoobenton vizsgálatok 4-es helyszíne. Piros=kotrásos mintavétel, zöld=parti kézihálós mintavétel, fehér háromszög=fkm.

34 3. táblázat A parti (P) és mélyvízi (K) halászatok során a kimutatott fajok és egyedszámaik mintavételi alegységenként Hely (fkm) Módszer Dévérkeszeg Szélhajtó küsz Csupasztorkú géb Bagolykeszeg Karikakeszeg Márna Ezüstkárász Paduc Csuka Vágódurbincs Selymes durbincs Balin Jászkeszeg Menyhal Folyami géb Feketeszájú géb Garda Sügér Kessler-géb Tarkagéb Halványfoltú küllő Leánykoncér Bodorka Süllő Domolykó Szilvaorrú keszeg Német bucó Magyar bucó 1763,1 K ,1 K ,1 K ,1 K ,4 K ,4 K ,4 K ,4 K 1759,7 K ,7 K ,7 K ,7 K ,6 K ,6 K ,6 K ,6 K ,1 K ,1 K ,1 K ,1 K ,2 K ,2 K ,2 K ,2 K ,1 P ,3 P ,4 P ,7 P ,7 P ,6 P ,3 P ,1 P ,8 P ,2 P Összegyed

35 Irodalom Ács, É. és Kiss K. T. szerk. (2004): Algológiai praktikum. Eötvös Kiadó, Budapest pp: 361. Askew R.R. (1988) The dragonflies of Europe. Harley Books, Cabrol, N.A., McKay, C.P., Grin, E.A., Kiss, K.T., Ács, É., Tóth, B., Grigorszky, I., Szabó, K.É., Fike, D.A., Hock, A.N., Demergasso, C., Escudero, L., Galleguillos, P., Chong, G., Grigsby, B.H., Román J.Z., Tambley, C. (2007): Signatures of Habitats and Life in Earth s High-Altitude Lakes: Clues to Noachian Aqueous Environments on Mars, p: In: Chapman, M. (ed.): The geology of Mars, evidence from Earth-based analogs. - Cambridge Planetary Science, Cambridge University Press. Cambridge. Bauernfeind, E. (1994a): Bestimmungsschlüssel für die Österreichischen Eintagsfliegen (Insecta: Ephemeroptera), 1. Teil. Wasser und Abwasser, Suppl. 4/94: Bauernfeind, E. (1994b): Bestimmungsschlüssel für die Österreichischen Eintagsfliegen (Insecta: Ephemeroptera), 2. Teil. Wasser und Abwasser, Suppl. 4/94: Bauernfeind, E., Weichselbaumer, P. (1991): Eintagsfliegen-Nachweise aus Österreich (Insecta: Ephemeroptera). - Verh. Zool.-Bot. Ges. Österreich 128: Dickman, M.K. (1998): Benthic marine diatom deformities associated with contaminated sediments in Hong Kong. - Environment International, 24: Elliott J.M., Humpesh U.H., Macan T.T. (1988) Larvae of British Ephemeroptera. A key with ecological notes. Scientific Publications of the Freshwater Biological Association No. 49, pp Franke U. (1979) Bildbestimmungsschlüssel mitteleuropäischer Libellen-Larven (Insecta: Odonata). Stuttgarter Beitr. Naturk. Ser. A, No. 333, Kiss, KT., Ács, É., Barkács, K., Borics, G., Böddi, B., Ector, L., Solymos, K., Szabó, K., Varga, A., Varga, I. (2002): Qualitative short term effects of cyanide and heavy metal pollution on phytoplankton and periphyton in the Rivers Tisza and Szamos (Hungary). Large Rivers 13, Arch. Hydrobiol. Suppl. 141: Macan T.T. (1976) A key to British water bugs. Sci. Publ. No. 16. Second edition, FBA, pp MSZ EN 27828:1998. Vízminőség. Biológiai mintavétel. A vízi bentikus makroszkopikus gerinctelenek kézi hálós mintavételének irányelvei (ISO 7828:1985) MSZ EN 14011:2003. Vízminőség. Halak mintavétele elektromos halászati módszerrel. Magyar Szabvány. pp.16. MSZ EN 14962:2006. Vízminőség. Útmutató a halak mintavételi módszereinek alkalmazási területéhez és kiválasztásához. pp. 15. NBmR (2008) Sallai Z., Erős T., Varga I.: Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer Protokoll: Halközösségek monitorozása II. PROJEKT Vizes élőhelyek és közösségeik monitorozása.