humán erőforrás vezérigazgató igazgató Munkáltatói jogkörök felettes

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "humán erőforrás vezérigazgató igazgató Munkáltatói jogkörök felettes"

Átírás

1 Munkáltatói jogok gyakorlásának szabályai Alulírott Lenkei István, a Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Székhely: 7030, Paks, Gagarin utca em. 302/B.; a továbbiakban: Munkáltató ) munkáltatói jogkör gyakorlója a Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvény 20. (2) bekezdése alapján a Munkáltatónál foglalkoztatott munkavállalók tekintetében az egyes munkáltatói jogkörök gyakorlását az alábbiak szerint állapítom meg. A munkáltatói jogkör gyakorlása során a jognyilatkozatok aláírásának joga a döntéshozóként megjelölt személyt illeti, azzal, hogy a csillaggal (*) megjelölt esetekben a jogosult a vezér helyetti aláírásra a vezér kifejezett írásbeli felhatalmazása alapján (kivéve a esetében). Az írásbeli felhatalmazás követelményeinek megfelel az elektronikus levél alapján megadott felhatalmazás is. Az khoz, ekhez illetve a hoz delegált munkáltatói jogkör gyakorlása szűken értelmezendő, kizárólag a jelen szabályozásban meghatározott ügyekre terjed ki. Munkáltatói jogkörök vezér 1. Munkaviszony létesítése, módosítása megszüntetése 1.1. munkaszerződések megkötése, módosítása, határozott idejű jogviszony határozott, vagy * EJ E határozatlan időre történő meghosszabbítása 1.2. egyedi feltételekkel bíró munkaszerződés megkötése EJ E 1.3. munkáltatói felmondás, nyilatkozattétel munkavállalói * EJ E felmondás esetén 1.4. azonnali hatályú felmondás a próbaidő tartama alatt, * EJ E 1.5. azonnali hatályú felmondás az Mt a alapján * EJ E 1.6. közös megegyezés * EJ E 1.7. perben, végrehajtási eljárásban, egyéb hatósági eljárásban történő nyilatkozattétel EJ E Hatályba helyezve: július 05. Oldalszám: 1/6

2 Munkáltatói jogkörök vezér Munkáltatói jogok gyakorlásának szabályai 2. Munkaszerződéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás (kirendelés, külföldi kiküldetés, másik munkakörbe átirányítás) a munkavégzés alóli * EJ E felmentés engedélyezése (ide nem értve a törvény erejénél fogva megvalósuló felmentési eseteket) 3. Igazgatóhelyettesi / osztályvezetői/osztályvezető-helyettesi / projektvezetői / egyéb szakmai EJ E megbízatás / kinevezés adása, visszavonása 4. A munkabér és az egyéb juttatások megállapítása, és azok elszámolása 4.1. munkabérek, illetve a juttatási rendszer bármely elemének megállapítása, módosítása, megvonása k / helyettesek és a vezér beosztottjai esetében 4.2. munkabérek, illetve a juttatási rendszer bármely elemének megállapítása, módosítása, E megvonása osztályvezetők/ osztályvezető-helyettesek esetében 4.3. munkabérek, illetve a juttatási rendszer bármely elemének megállapítása, módosítása, * E megvonása egyéb munkatársak esetében 4.4. munkabéren kívüli juttatások meghatározása, engedélyezése (pl. cafeteria) * EJ E 4.5. egyedi támogatások, juttatások engedélyezése (pl. lakáscélú * EJ E támogatásról döntés) 4.6. munkabér előleg Hatályba helyezve: július 05. Oldalszám: 2/6

3 Munkáltatói jogok gyakorlásának szabályai Munkáltatói jogkörök 4.7. munkavégzéshez szükséges eszközök átadás-átvétele 4.8. munkaviszony megszűnése, megszüntetése esetén a munkáltató által kiadandó kilépő dokumentumok és munkabér elszámolások 4.9. adóbevalláshoz szükséges munkáltatói igazolások 5. Munkaköri feladatok meghatározásával, teljesítményértékeléssel, minősítéssel, premizálással kapcsolatos jogkörök 5.1. munkaköri leírás (feladatok, felelősségek, jogosultságok és elvárások) meghatározása, módosítása k / helyettesek és a vezér beosztottjai esetén 5.2. munkaköri leírás (feladatok, felelősségek, jogosultságok és elvárások) meghatározása, módosítása osztályvezetők és osztályvezető helyettesek esetén 5.3. munkaköri leírás (feladatok, felelősségek, jogosultságok és elvárások) meghatározása, módosítása egyéb munkavállalók esetén 5.4. prémium célkitűzések meghatározása és értékelése k, projektvezetők és a vezér beosztottjai esetén 5.5. prémium célkitűzések meghatározása és értékelése helyettesek, osztályvezető és osztályvezető helyettes esetén vezér I I I * I I I * I I I E E Á E Á I I Hatályba helyezve: július 05. Oldalszám: 3/6

4 Munkáltatói jogkörök vezér Munkáltatói jogok gyakorlásának szabályai 5.6. prémium célkitűzések meghatározása és értékelése egyéb munkavállaló esetén E Á I 5.7. prémium feltételek meghatározása, értékelési EJ E I szabályok 6. Munkarenddel kapcsolatos utasítások, előírások 6.1. munkaidő nyilvántartások leigazolása I I I 6.2. munkarend meghatározása * I EJ 6.3. rendkívüli munkaidő elrendelése I 7. Szabadság engedélyezése 7.1. alap- és pótszabadság engedélyezése I I I 7.2. rendkívüli szabadság engedélyezése (pl. vezetői szabadság, tanulmányi szabadság E Á stb.) 7.3. fizetés nélküli szabadság engedélyezése E Á 8. Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítésének engedélyezése, bejelentésének tudomásul vétele (pl. szakértői EJ E névjegyzékbe felvételhez hozzájárulás) 9. Tanulmányi szerződés kötése E Á 10. Versenytilalmi megállapodás kötése 11. Munkaviszony igazolás hatóságok, pénzintézetek, stb. részére * Hatályba helyezve: július 05. Oldalszám: 4/6

5 Munkáltatói jogkörök vezér Munkáltatói jogok gyakorlásának szabályai 12. Fegyelmi intézkedések írásbeli vagy szóbeli figyelmeztetés k, helyettesek, és vezér beosztottai tekintetében írásbeli vagy szóbeli figyelmeztetés osztályvezetők és osztályvezető helyettesek esetében írásbeli vagy szóbeli figyelmeztetés egyéb munkavállalók tekintetében egyéb fegyelmi intézkedés EJ E 13. Kártérítési megállapodás vagy kártérítés megfizetésére vonatkozó EJ E fizetési felszólítás 14. Egyéb, fentiekben nem nevesített munkáltatói jog gyakorlása EJ E HL jelölései: - önt: A HL által meghatározott egyes vezetői, vagy testületi szintekhez telepített, adott tárgykör jóváhagyására vonatkozó hatáskör. E- Előterjeszt: A HL adott sorához a döntéshozatalt megalapozó döntési javaslatot, előterjesztést nyújt be. Á- Állást foglal: Egy adott témakör meghatározott szempont szerinti véleményezése, például gazdasági, jogi vagy vezetőségi perspektívából, amely a megfelelően megalapozott és előkészített döntéshozatalt támogatja, azonban annak figyelembe vétele és az annak megfelelő eljárás a döntési hatáskörrel rendelkező személy felelőssége. EJ- Előzetesen jóváhagy: A HL által meghatározott egyes vezetői, vagy testületi szintekhez telepített, az adott tárgykörben történő döntést megelőző szakmai megfelelőséget igazoló intézkedés. I- Információt kap: Olyan érintettek, akiket feltétlenül informálni szükséges a döntés kimeneteléről (vezetők, testületek). Hatályba helyezve: július 05. Oldalszám: 5/6

6 Munkáltatói jogok gyakorlásának szabályai Jelen dokumentum hatályba lépésével egyidejűleg minden korábbi társasági munkáltatói jog gyakorlására vonatkozó szabályozás érvényét veszti. Jelen szabályozás visszavonásig marad hatályban. A munkáltatói jogkör gyakorlásának szabályait ismertetni kell valamennyi munkavállalóval. Kelt: Paks, július 5. Lenkei István vezér s.k. Hatályba helyezve: július 05. Oldalszám: 6/6

A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATALBAN A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSA

A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATALBAN A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSA A DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATALBAN A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSA SZMSZ 8 számú melléklet ök Regionális hivatalvezető Kirendeltség-vezető hivatal vezető-helyettes 1) Kinevezés, kinevezés

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről (Egységes szerkezetben

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről A nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13

TARTALOMJEGYZÉK. Előszó 11. 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 11 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 13 ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 13 A) A törvény hatálya 13 1. A törvény tárgyi hatálya 14 2. A törvény területi

Részletesebben

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi

Részletesebben

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA TARTALOMJEGYZÉK ELSŐ RÉSZ 13 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. FEJEZET (1. 13. ) 13 BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A törvény célja 13 2. A törvény hatálya

Részletesebben

2013/36. SZÁM TARTALOM

2013/36. SZÁM TARTALOM 2013/36. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 46/2013. (XII. 20. MÁV-START Ért. 36.) sz. i utasítás a MÁV-START Zrt. munkáltatói jogkörgyakorlásának szabályozásáról (egységes szerkezetben)... 2 Egyéb közlemények

Részletesebben

2013/31. SZÁM TARTALOM

2013/31. SZÁM TARTALOM 2013/31. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 40/2013. (XI. 07. MÁV-START Ért. 31.) sz. i utasítás a MÁV-START Zrt. munkáltatói jogkörgyakorlásának szabályozásáról (egységes szerkezetben)... 2 Utasítások ÉRTESÍTŐ

Részletesebben

műszakpótlék szabályozása (140) köztulajdonban álló munkáltató (172-177)

műszakpótlék szabályozása (140) köztulajdonban álló munkáltató (172-177) Munkavállalói jogot sért Keresetcsökkenéssel jár Egyéb, munkavállalókra hátrányos Szakszervezeti jogot sért Egyéb kollektív jogot sért Nagyon súlyos munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei

Részletesebben

10/2009. (XI. 09.) rektori utasítás

10/2009. (XI. 09.) rektori utasítás 10/2009. (XI. 09.) rektori utasítás az 1/2012. (III. 1.) rektori utasítással egységes szerkezetbe foglalt, a Budapesti Gazdasági Főiskolán használatos munkaügyi iratmintákról és nyomtatványokról BUDAPEST

Részletesebben

Intézményműködtetés, valamint az új Teleki téri Piac és Termelői Piac vezetőinek képviseleti jogosultsága

Intézményműködtetés, valamint az új Teleki téri Piac és Termelői Piac vezetőinek képviseleti jogosultsága Intézményműködtetés, valamint az új Teleki téri Piac és Termelői Piac vezetőinek képviseleti jogosultsága Az - az Igazgatóság döntési jogköre mellett - teljes jogkörrel gyakorolja a képviseleti jogát.

Részletesebben

Gazdasági vezető képviseleti jogosultsága

Gazdasági vezető képviseleti jogosultsága Gazdasági vezető képviseleti jogosultsága Az - az Igazgatóság döntési jogköre mellett - teljes jogkörrel gyakorolja a képviseleti jogát. Azok az általános ügyek, melyek nem igénylik az igazgatóság elnökének

Részletesebben

1. Az MVM Paks II Zrt. küldetése. 2. Foglalkoztatás. 3. Vezető tisztségviselők

1. Az MVM Paks II Zrt. küldetése. 2. Foglalkoztatás. 3. Vezető tisztségviselők Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM Paks II Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagjai, továbbá a

Részletesebben

4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése

4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése 4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése 4.1 1 4 A munkaviszony megszűnése és megszüntetése Az egyik legradikálisabb munkajogi változás a munkaviszony megszűnését, illetve megszüntetését érinti. Az

Részletesebben

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka

Részletesebben

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft OBB Előadás Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.10.27 Munkaviszony létesítése Munkaszerződés teljesítése (jogok és kötelezettségek, mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól) Munkaszerződés

Részletesebben

MKTB (MA) KÉPZÉS MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK június. Kollektív alku, kollektív szerződés nemzetközi és hazai gyakorlata

MKTB (MA) KÉPZÉS MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSEK június. Kollektív alku, kollektív szerződés nemzetközi és hazai gyakorlata Kollektív alku, kollektív szerződés nemzetközi és hazai gyakorlata 1. A kollektív tárgyalásra, a kollektív alku szereplőire vonatkozó nemzetközi normák 2. A kollektív tárgyalás alapelvei, alapvető feltételei

Részletesebben

1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése

1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése A munkaszerződés 1. A munkaszerződésről általában 2. A munkaviszony alanyai: munkáltató és munkavállaló 3. A munkaszerződés megkötése 1. A MUNKASZERZŐDÉS (MSZ) 1.1. A munkaszerződés fogalma A munkaszerződés

Részletesebben

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság 23. szám 127. évfolyam 2012. október 5. ÉRTESÍTŐ magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság Utasítás TARTALOM Oldal Egyéb közlemény: Oldal 53/2012. (X. 05. MÁV Ért. 23.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói

Részletesebben

SZEMÉLYI ÉS VAGYONVÉDELMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS MUNKAJOGI KÉPZÉS A 2012 ÉVI I.TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI ALAPJÁN

SZEMÉLYI ÉS VAGYONVÉDELMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS MUNKAJOGI KÉPZÉS A 2012 ÉVI I.TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI ALAPJÁN SZEMÉLYI ÉS VAGYONVÉDELMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS MUNKAJOGI KÉPZÉS A 2012 ÉVI I.TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI ALAPJÁN Készítette: Dr. Dabis Erzsébet és Prof. Dr. Hajdú József I. Módszertani bevezetés Tartalmi:

Részletesebben

Munkajogi ismeretek 2014. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu

Munkajogi ismeretek 2014. dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor www.szaldobagyi.hu Munkajogi ismeretek 2014. 1 A munkajogi szabályok rendszere Alaptörvény Törvények 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

MUNKAJOGI ALAPOK. A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni.

MUNKAJOGI ALAPOK. A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. MUNKAJOGI ALAPOK A munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. Mit kell tartalmaznia a munkaszerződésnek? A munkaszerződésnek vannak kötelező

Részletesebben

MUNKAJOG MUNKAJOG MINT JOGÁG. EU- s irányelvek MUNKASZERZŐDÉS. szabályozás 2015.03.03. 2012. évi I.tv. az ÚJ Munka törvénykönyve

MUNKAJOG MUNKAJOG MINT JOGÁG. EU- s irányelvek MUNKASZERZŐDÉS. szabályozás 2015.03.03. 2012. évi I.tv. az ÚJ Munka törvénykönyve MUNKAJOG MUNKAJOG MINT JOGÁG szabályozás DR SZALAI ERZSÉBET 1 DR SZALAI ERZSÉBET 2 EU- s irányelvek 2012. évi I.tv. az ÚJ Munka törvénykönyve DR SZALAI ERZSÉBET 3 MUNKASZERZŐDÉS Szerződést kötő felek..

Részletesebben

Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok

Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok dr.henczi Lajos, dr. Horváth István, dr. Molnár-Hidassy Dóra, Molnárné dr.balogh Márta Munkavállalókkal kapcsolatos feladatok TARTALOM Előszó I. A munkaerőpiac szereplői 1. Piac 2. Munkaerőpiac 2.1 Munkaerő-kereslet

Részletesebben

Igazgatók képviseleti jogosultsága

Igazgatók képviseleti jogosultsága Igazgatók képviseleti jogosultsága Az - az Igazgatóság döntési jogköre mellett - teljes jogkörrel gyakorolja a képviseleti jogát. Azok az általános ügyek, melyek nem igénylik az ság elnökének képviseletét,

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. I. Általános rendelkezések

MUNKASZERZŐDÉS. I. Általános rendelkezések MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött - egyrészről a.. (székhelye:.. adószám:., képviselő: ), a továbbiakban mint Munkáltató, - másrészről (szül:.., an:, TAJ szám:.., adóazonosító jel: )... szám alatti lakos,

Részletesebben

Munkáltatói jogok-felelősségi szabályok

Munkáltatói jogok-felelősségi szabályok Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének 2018 évi konferenciája Munkáltatói jogok-felelősségi szabályok Dr. Kőszegfalvi Edit Munkaügyi - egészségügyi szakjogász Bács-Kiskun Megyei Kórház Magasabb vezetői

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/2012. (III. 7.) Korm. rendelet - a közszolgálati tisztviselők m 2. oldal 2. (1) A kormányzati szolgálati jogviszony vagy a közs

Magyar joganyagok - 30/2012. (III. 7.) Korm. rendelet - a közszolgálati tisztviselők m 2. oldal 2. (1) A kormányzati szolgálati jogviszony vagy a közs Magyar joganyagok - 30/2012. (III. 7.) Korm. rendelet - a közszolgálati tisztviselők m 1. oldal 30/2012. (III. 7.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselők munka- és pihenőidejéről, az igazgatási szünetről,

Részletesebben

MUNKAÜGYI SZAKREFERENS

MUNKAÜGYI SZAKREFERENS MUNKAÜGYI SZAKREFERENS 340020 GAZDASÁGI ÉS IGAZGATÁSI KÉPESÍTÉSEK 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK A programba való bekapcsolódás feltételei: A programba való bekapcsolódáshoz középfokú végzettség szükséges,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Városfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Városfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 10980/2018. Javaslat a Salgótarjáni Városfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatójának megválasztására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Javadalmazási Szabályzat. a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...)

Javadalmazási Szabályzat. a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...) Javadalmazási Szabályzat a... Társaság (székhely:... cégjegyzékszám:...) vezető tisztségviselője (ügyvezetője), felügyelő bizottsági tagjai javadalmazása, valamint a jogviszony megszűnése esetére biztosított

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Varga Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds TARTALOM I. A kárfelelősség szabályai Munkáltatói kárfelelősség Munkavállalói kárfelelőség II. Atipikus munkaviszonyok

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.)

MUNKASZERZŐDÉS. 1. Általános előírások. (Ez a kikötés csak a munkaviszony létesítésekor érvényes.) MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött a... (cím:..., székhely:., cégjegyzékszám:, adószám:..) mint munkáltató és... (cím:..., szül. hely és idő:., anyja neve:., adóazonosító jele: tb. azonosító jele:..) mint

Részletesebben

1. A közszolgálati tisztviselők jogviszonyának jellemzői, elhatárolása más, munkavégzésre irányuló jogviszonyoktól

1. A közszolgálati tisztviselők jogviszonyának jellemzői, elhatárolása más, munkavégzésre irányuló jogviszonyoktól A diasort hatályosította: dr. Márkus Györgyi (2014. augusztus 15.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közszolgálati tisztviselők jogviszonyának jellemzői, elhatárolása más, munkavégzésre irányuló jogviszonyoktól

Részletesebben

II. FEJEZET A MUNKA- ÉS PIHENŐIDŐRE VONATKOZÓ RÉSZLETSZABÁLYOK

II. FEJEZET A MUNKA- ÉS PIHENŐIDŐRE VONATKOZÓ RÉSZLETSZABÁLYOK 30/2012. (III. 7.) Korm. rendelet a közszolgálati tisztviselők munka- és pihenőidejéről, az igazgatási szünetről, a közszolgálati tisztviselőt és a munkáltatót terhelő egyes kötelezettségekről, valamint

Részletesebben

A munkaviszony létrejötte és megszűnése

A munkaviszony létrejötte és megszűnése A munkaviszony létrejötte és megszűnése a jó munkahely mindnyájunknak fontos a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 www.tamop248.hu

Részletesebben

Javadalmazási Szabályzat

Javadalmazási Szabályzat Javadalmazási Szabályzat Melléklet a 47/2013.(IV.30.)Öh.sz határozathoz Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló -

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat Szám: 50.362/2010. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat a Létesítmény és Sport Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatójának megválasztására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve

Az új Munka Törvénykönyve Az új Munka Törvénykönyve Szakszervezet jogainak változása Kollektív szerződés megkötésének és módosításának új szabályai Eltérési lehetőségek a kollektív szerződésben az új Mt.-hez és a munkaszerződéshez

Részletesebben

Kiemelt kérdések a kollektív szerződés megszűnése esetén

Kiemelt kérdések a kollektív szerződés megszűnése esetén Kiemelt kérdések a kollektív szerződés megszűnése esetén 1. Kell külön értesíteni a munkavállalót a KSZ megszűnéséről? Ok: A KSZ határozott időre került megkötésre, december 31-én automatikusan lejár.

Részletesebben

Munkaszerződés, munkaköri leírás, tájékoztató. Vagyis mit fogunk kapni a munkába lépéskor.

Munkaszerződés, munkaköri leírás, tájékoztató. Vagyis mit fogunk kapni a munkába lépéskor. Munkaszerződés, munkaköri leírás, tájékoztató Vagyis mit fogunk kapni a munkába lépéskor. Munkaszerződés Amit a munkaszerződésnek tartalmaznia kell: Feleknek meg kell állapodniuk a munkavállaló alapbérében

Részletesebben

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév

Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgyi tematika - 2015/2016 I. félév Tantárgy neve Neptun kódja: Képzés- tagozat: Tantárgy kreditszáma: Tantárgyfelelős: Számonkérési forma: Erős előfeltétel: Gyenge előfeltétel/társfeltétel: Kapcsolódik-e

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 2/2004. (I. 15.) FMM rendelet módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 2/2004. (I. 15.) FMM rendelet módosításáról Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: 1226 /2010-MKBERFŐ Készült 2010. február 16-án. ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. dr. Németh Janka Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda

Az új Munka Törvénykönyve. dr. Németh Janka Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda Az új Munka Törvénykönyve dr. Németh Janka Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Ügyvédi Iroda Tartalom Szakszervezet jogainak változása Kollektív szerződés megkötésének és módosításának új szabályai

Részletesebben

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete 1 A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira vonatkozó munkáltatói jogkörökről és azok gyakorlására feljogosított

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Előszó 1. Határozott idejű munkaviszony megszüntetése 2. Határozott idejű munkaviszony munkáltató általi megszüntetése

TARTALOMJEGYZÉK Előszó 1. Határozott idejű munkaviszony megszüntetése 2. Határozott idejű munkaviszony munkáltató általi megszüntetése TARTALOMJEGYZÉK Előszó...5 1. Határozott idejű munkaviszony megszüntetése...7 1.1 A határozott idejű szerződés megszűnésének, megszűntetésének időpontja...9 1.2 Jognyilatkozat közlése...10 1.3 Távolléti

Részletesebben

Aktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya)

Aktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya) Aktuális munkajogi kérdések (a munkaviszony jogellenes megszüntetése, a színlelt szerződés, a vezető tisztségviselő jogviszonya) Előadó: Dr. Bicskei Ildikó A munkaviszony megszűnése I. A munkaviszony megszűnik:

Részletesebben

Szóbeli tételsor. A) Az üzleti terv védése. Kiadott útmutató alapján ÉRTÉKELŐLAP. Eredmény %-ban* min. 50% Dátum: aláírás

Szóbeli tételsor. A) Az üzleti terv védése. Kiadott útmutató alapján ÉRTÉKELŐLAP. Eredmény %-ban* min. 50% Dátum: aláírás A) Üzleti terv védése vizsgafeladatrész Szóbeli tételsor A) Az üzleti terv védése Kiadott útmutató alapján ÉRTÉKELŐLAP Sorszám A vizsgázó neve ZD készítése min. 25 pont; max 50 pont Pontszám ZD védése

Részletesebben

2006, évi.... törvény a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról 1. (1) A köztisztviselők jogállásáról szóló

2006, évi.... törvény a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról 1. (1) A köztisztviselők jogállásáról szóló országgyű S Hfvafiala A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA Irományszám : 1 lsec É : 1006 JúN 2 3 T/366. számú törvényjavaslat a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról Előadó

Részletesebben

2/2004. (I. 15.) FMM rendelet. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól

2/2004. (I. 15.) FMM rendelet. a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 41/A. ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - az INNOVO-PATAK Sárospataki Városfejlesztő

Részletesebben

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds

Az új Munka Törvénykönyve. Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Az új Munka Törvénykönyve Dr. Komlódi Katalin Sándor Szegedi Szent-Ivány Komáromi Eversheds Általános magatartási követelmények Az adott helyzetben általában elvárható magatartás ÚJ! Jóhiszeműség és tisztesség

Részletesebben

Munkaerı-kölcsönzés. Bihary, Balassa & Társai Ügyvédi Iroda 1028 Budapest, Pasaréti út 83.

Munkaerı-kölcsönzés. Bihary, Balassa & Társai Ügyvédi Iroda 1028 Budapest, Pasaréti út 83. Munkaerı-kölcsönzés jogi háttere Bihary, Balassa & Társai Ügyvédi Iroda 1028 Budapest, Pasaréti út 83. Tartalomjegyzék 1. Jogszabályi háttér 2. Munkaerı-kölcsönzés fogalma 3. Munkaerı-kölcsönzés szereplıi

Részletesebben

TERVEZET MUNKASZERZŐDÉS

TERVEZET MUNKASZERZŐDÉS MUNKASZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Magyar Olimpiai Bizottság (székhelye: 1124 Budapest, Csörsz u. 49-51., bejegyző végzés száma: Fővárosi Törvényszék Pk.60057/1997., nyilvántartási szám: 14.,

Részletesebben

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita

Tantárgyi tematika. 6. hét: A munkaügyi kapcsolatok a részvételi jogok, a szakszervezetek jogai, a kollektív szerződés, a sztrájkjog, a munkaügyi vita Tantárgyi tematika Tantárgy neve Munkajogi és tb. alapismeretek Neptun kódja: I1:MUJ Képzés- tagozat: Igazságügyi igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 8 kredit Tantárgyfelelős: Dr.

Részletesebben

Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének évi konferenciája - előadás

Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének évi konferenciája - előadás Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének 2016. évi konferenciája - előadás dr. Schulcz Máté 2016. október 6. Előadás témakörei: Munkaidő beosztás kérdései - munkaidő keret, pihenőidő és rendkívüli munkaidő

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 61. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Személyi ügyek

Részletesebben

VEZETŐI JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT

VEZETŐI JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT UV Újpesti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság VEZETŐI JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Budapest, 2012. Jóváhagyta a Tulajdonos...számú határozatával Az UV Újpesti Vagyonkezelő

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 -

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános rendelkezések...

Részletesebben

Tegnap Mt., ma Kjt. És holnap?

Tegnap Mt., ma Kjt. És holnap? Tegnap Mt., ma Kjt. És holnap? A gazdasági társaságok költségvetési intézménnyé alakulásának munkaügyi aspektusai dr. Illés Márta illes.marta@spaheviz.hu Az átalakulás jogszabályi háttere 2013. évi XXV.

Részletesebben

A BERÉNYÉP Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Javadalmazási Szabályzata

A BERÉNYÉP Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Javadalmazási Szabályzata A BERÉNYÉP Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Javadalmazási Szabályzata Amely készült a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékos működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 5. * (3) bekezdésében

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

MUNKAÜGYEK I-IV. IV (10:00-14:30) - cs ütörtök. Előadó(k): Dr. Kulisity Mária bírónő. Dr. Kovács Szabolcs. Aktualis-MA.hu.

MUNKAÜGYEK I-IV. IV (10:00-14:30) - cs ütörtök. Előadó(k): Dr. Kulisity Mária bírónő. Dr. Kovács Szabolcs. Aktualis-MA.hu. MUNKAÜGYEK I-IV. I. 2017.04.26. (10:00-14:30) -szerda II. 2017.05.04. (10:00-14:30) -csütörtök III. 2017.05.16. (10:00-14:30) -kedd IV. 2017.05.25. (10:00-14:30) - cs ütörtök Előadó(k): Dr. Kulisity Mária

Részletesebben

új jogszabály jön vagy módosítják a következőt. A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, a legfőbb hatalom a dolog felett.

új jogszabály jön vagy módosítják a következőt. A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, a legfőbb hatalom a dolog felett. Jogszaba lyok hata lyok Személyi hatály o Mely személyekre vonatkozik. Területi hatály o Mely földrajzi területekre vonatkozik. Időbeni hatály o Mely időintervallumban hatályos az adott jogszabály. Megváltozhat,

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 15-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Dunakavics

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Tájékoztató az új Munka Törvénykönyvének január 1-jén hatályba lépő rendelkezéseiről 2012 / 12

HÍRLEVÉL. Tájékoztató az új Munka Törvénykönyvének január 1-jén hatályba lépő rendelkezéseiről 2012 / 12 Tájékoztató az új Munka Törvénykönyvének 2013. január 1-jén hatályba lépő rendelkezéseiről 2013. január 1-jén az új Mt. eddig még életbe nem lépett további rendelkezései is hatályba lépnek. Idén még nem

Részletesebben

Jogcím Feltételek Jogosultság Mit vált ki? Ft értéke? Pályakezdő fiatal a huszonötödik életévét - felsőfokú végzettségű

Jogcím Feltételek Jogosultság Mit vált ki? Ft értéke? Pályakezdő fiatal a huszonötödik életévét - felsőfokú végzettségű Jogcím Feltételek Jogosultság Mit vált ki? Ft értéke? Pályakezdő fiatal foglalkoztatása Pályakezdő fiatal a huszonötödik életévét - felsőfokú végzettségű személy esetén a harmincadik életévét - be nem

Részletesebben

MIRE FIGYELJÜNK A MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSEKOR?

MIRE FIGYELJÜNK A MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSEKOR? MIRE FIGYELJÜNK A MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSEKOR? Az új Munka Törvénykönyve a munkaviszony megszüntetésének rendszerét némiképp átalakította. A munkaviszony megszüntetésére a jövőben az alábbi módokon kerülhet

Részletesebben

Szabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében. MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27.

Szabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében. MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27. Szabályozás fegyelmezés a szabályok betartása - betartatása a munkatársak körében MRE Szeretetszolgálati Iroda 2012. november 27. SZABÁLYOZÓ KÖRNYEZET Jogi normák: 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről

Részletesebben

MUNKAÜGYEK I-IV. Helyszín: Időpont: I. A munkaviszony létesítése, a munkaszerződés szerda. Dr. Kovács Szabolcs

MUNKAÜGYEK I-IV. Helyszín: Időpont: I. A munkaviszony létesítése, a munkaszerződés szerda. Dr. Kovács Szabolcs Helyszín: MERCURE Budapest Buda **** (1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43.) Időpont: 2017.04.26. szerda (10:00-14:30) MUNKAÜGYEK I-IV. I. A munkaviszony létesítése, a munkaszerződés tartalma, a jogok és

Részletesebben

72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű Kft. javadalmazási szabályzatának módosításáról.

72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű Kft. javadalmazási szabályzatának módosításáról. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű

Részletesebben

Magyar joganyagok évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló oldal (3) A 30. (1) bekezdés b) pontjában megjelölt szervek

Magyar joganyagok évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló oldal (3) A 30. (1) bekezdés b) pontjában megjelölt szervek Magyar joganyagok - 1997. évi LVI. törvény - a közalkalmazottak jogállásáról szóló 19921. oldal 1997. évi LVI. törvény a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról 1 1.

Részletesebben

1992. évi XXII. törvény. a Munka Törvénykönyvéről. XI. fejezet. A munkaerő-kölcsönzés

1992. évi XXII. törvény. a Munka Törvénykönyvéről. XI. fejezet. A munkaerő-kölcsönzés 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről XI. fejezet A munkaerő-kölcsönzés 193/B. (1) A kölcsönbeadóval munkaerő-kölcsönzés céljából létesített munkaviszonyra e törvény szabályait az e fejezetben

Részletesebben

K I V O N A T. szabályzatának elfogadásáról 7 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta:

K I V O N A T. szabályzatának elfogadásáról 7 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Dunakavics Nonprofit Kft.

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE (Egységes szerkezetben a ZMNE ának módosító határozataival)1-2007 -

Részletesebben

BÁTHORY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA

BÁTHORY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA BÁTHORY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA Hatályos: 2005. december 15-től. Tartalom 1. A szabályzat célja 2. A szabályzat hatálya 3. A szabályzat ereje 4. Speciális szabályok 5. A szabályzat

Részletesebben

Elnökségi előterjesztés az új Mt. átmeneti rendelkezéseiről II. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítása

Elnökségi előterjesztés az új Mt. átmeneti rendelkezéseiről II. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítása Elnökségi előterjesztés az új Mt. átmeneti rendelkezéseiről II. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló

Részletesebben

VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ, FELÜGYELŐBIZOTTSÁG ÉS VEZETŐ ÁLLÁSÚ MUNKAVÁLLALÓK JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA

VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ, FELÜGYELŐBIZOTTSÁG ÉS VEZETŐ ÁLLÁSÚ MUNKAVÁLLALÓK JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ, FELÜGYELŐBIZOTTSÁG ÉS VEZETŐ ÁLLÁSÚ MUNKAVÁLLALÓK JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA MTKSZ MARCALI ÉS TÉRSÉGE KÖZSZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. MSZ EN ISO 9001:2015 MSZ EN ISO 14001:2015 MSZ

Részletesebben

A II. határozati javaslat melléklete KFT. VEZETŐI JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA

A II. határozati javaslat melléklete KFT. VEZETŐI JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA A II. határozati javaslat melléklete KFT. VEZETŐI JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZATA Bevezető 1) A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2012.04.12-i ülésének 4/ napirendi pontja

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2012.04.12-i ülésének 4/ napirendi pontja A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2012.04.12-i ülésének 4/ napirendi pontja 4/ Napirendi pont A Sárvár Távhő Kft. ügyvezető igazgatójának megbízása. ELŐTERJESZTÉS a Sárvár TÁVHŐ Kft. ügyvezető igazgatójának

Részletesebben

Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása. Dr. Tánczos Rita

Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása. Dr. Tánczos Rita Az Áttv. Kjt. Kttv. Mt. összehasonlítása Dr. Tánczos Rita Kinevezési feltétel állampolgárság Áttv Kttv.: magyar állampolgárság Kjt.: Magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás

Részletesebben

Operatív HR feladatok. Zsoldisné Csaposs Noémi ncsaposs@select.hu

Operatív HR feladatok. Zsoldisné Csaposs Noémi ncsaposs@select.hu Operatív HR feladatok 1 Zsoldisné Csaposs Noémi ncsaposs@select.hu Munkaszerződés a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre a munkaszerződés jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a Második Részben

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 22612- /2007-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 2/2004. (I. 15.) FMM

Részletesebben

A jogviszony átminősítése az adóhatósági ellenőrzés során

A jogviszony átminősítése az adóhatósági ellenőrzés során OBB-KLUB A jogviszony átminősítése az adóhatósági ellenőrzés során 2015.11.25. Az ellátandó feladat jellege és feltételei határozzák meg, hogy egy munkavégzésre milyen jogviszony válaszható. A felek szabadsága,

Részletesebben

Tantárgyi tematika 2018/19

Tantárgyi tematika 2018/19 Tantárgyi tematika 2018/19 Tantárgy neve Munkajogi ismeretek Neptun kódja: BT2:MUJ Képzés- tagozat: Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási képzés levelező tagozat Tantárgy kreditszáma: 6 kredit

Részletesebben

Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatáról

Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatáról A köztulajdonban álló gazdasági társaságok

Részletesebben

Vezetői Javadalmazási Szabályzat

Vezetői Javadalmazási Szabályzat /GB/2017. (.) sz. határozat melléklete Vezetői Javadalmazási Szabályzat Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) Gazdasági Bizottsága, mint az önkormányzat tulajdonosi

Részletesebben

1/2019. (II. 28.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

1/2019. (II. 28.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-546/019. 1/019. (II. 8.) sz. rektori utasítás a Szegedi Tudományegyetem Rektorát illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről

Részletesebben

3. Felügyelő bizottsági tagok

3. Felügyelő bizottsági tagok Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. felügyelő bizottsági tagjai, továbbá a vezető

Részletesebben

Még újabb munkajogi szabályok c. előadás 1. rész

Még újabb munkajogi szabályok c. előadás 1. rész Még újabb munkajogi szabályok c. előadás 1. rész Előadó: dr. Horváth István ügyvéd Dr. P. Horváth Ügyvédi Iroda c. egyetemi docens (PhD) ELTE ÁJK Főbb témakörök: Források Hogyan olvassuk a törvényt? Készenléti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 16-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 16-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 52/2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-ai ülésére Tárgy: Napfény Óvoda óvodavezetőjének felmentési

Részletesebben

AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉVEL KAPCSOLATOS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉVEL KAPCSOLATOS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉVEL KAPCSOLATOS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK Az új Munka Törvénykönyvének általános hatályba lépési időpontja 2012. július 1-e volt. Néhány rendelkezés esetében azonban, ahol az előző

Részletesebben

A személyes adatok kezelésének céljai és eszközei

A személyes adatok kezelésének céljai és eszközei 1 A személyes adatok kezelésének céljai és eszközei I. A személyes adatok kezelésének céljai 1. Elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásából eredő jogok gyakorlása, kötelezettségek teljesítése, igények

Részletesebben

Munkáltatói igazolás

Munkáltatói igazolás Munkáltatói igazolás I. Munkáltató adatai Munkáltató neve: Munkáltató székhelye: Munkáltató címe: Munkáltató cégjegyzékszáma / engedélyszáma: Munkáltató adószáma: Munkáltató tevékenységi köre (a megfelelő

Részletesebben

Tervezett munkaügyi ellenőrzések 2017-benfókuszban a munkaviszony megszűnésével, megszüntetésével kapcsolatos munkáltatói kötelezettségek

Tervezett munkaügyi ellenőrzések 2017-benfókuszban a munkaviszony megszűnésével, megszüntetésével kapcsolatos munkáltatói kötelezettségek Tervezett munkaügyi ellenőrzések 2017-benfókuszban a munkaviszony megszűnésével, megszüntetésével kapcsolatos munkáltatói kötelezettségek Munkaügyi tájékoztató CSMKIK 2017. február 24. Szeged 2015. 8.

Részletesebben

Készítette: Dr. Mészáros Enikő Frissítve: 2013. március 21.

Készítette: Dr. Mészáros Enikő Frissítve: 2013. március 21. Pest Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége Készítette: Dr. Mészáros Enikő Frissítve: 2013. március 21. Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség

Részletesebben

Tájékoztató. A Biatorbágyi Városfejlesztő Kft. működésével összefüggő kérdésekről. Tisztelt Képviselő-testület!

Tájékoztató. A Biatorbágyi Városfejlesztő Kft. működésével összefüggő kérdésekről. Tisztelt Képviselő-testület! Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tájékoztató A Biatorbágyi Városfejlesztő

Részletesebben

1. Az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. tevékenységi körének ismertetése. 2. Foglalkoztatás

1. Az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. tevékenységi körének ismertetése. 2. Foglalkoztatás Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. felügyelő bizottsági tagjai, továbbá a vezető

Részletesebben

Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására

Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására 1. Előterjesztő és készítette: Előterjesztés a közszolgálati tisztségviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet megalkotására Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a

Részletesebben