Állatökológia. autökológia - állatok egyedi szintű környezeti kapcsolata. demökológia vagy populációökológia - állatpopulációkon belüli kapcsolatok

Átírás

1 Állatökológia Az ökológia a biológia egy sajátos részterülete, amely az élőlényekre ható környezeti tényezőkkel, környezeti kapcsolataikkal foglalkozik. E tényezők, illetve kapcsolatok igen sokfélék, különösen akkor, ha a soksejtű fejlettebb élőlények számos faja fordul elő együtt egy-egy szűkebb-tágabb térben, ami a felületes szemlélő számára esetleg csupán egy szemetszívet gyönyörködtető változatosságot jelent. Az együtt - pontosabban egymás szomszédságában vagy közelében - élő lények természetesen egymásra is hatással vannak. E hatások, kölcsönhatások egy része közvetett, más része közvetlen. Közvetett hatásoknak tekintjük például azokat, amelyek a szükséges környezeti tényezők, anyagok megszerzése során a rendelkezésre álló forrásokat, készleteket csökkentik, átmenetileg vagy tartósan lefoglalják, kimerítik, ami az egyes, olykor nem is egy fajhoz tartozó egyedek közötti versengésben nyilvánul meg. Közvetlen hatásra legegyszerűbb példa az, amikor egy élőlény megöli, illetve elfogyasztja a másikat, vagy aqnnak valamely részét, ilyen a ragadozók, az élősködők, a "kórokozók" tevékenysége. Az élethez, szaporodáshoz szükséges, illetve azt korlátozó tényezők sokfélék ugyan, de néhány vagy néhány tucat alapvető fontosságú elemi tényezőre leegyszerűsíthetők, levezethetők, pl. a napfény (fény- és energiaforrás), az oxigén és a széndioxid, a víz, egy tucatnyi fontosabb ásványi elem. Ezen alaptényezőkből eredő adottságok (források, hatások, stb) a Föld különböző részein igen eltérő életkörülményeket nyújtanak az idő folyamán kialakult változsatos élővilág számára. Az élőlények nemcsak megjelenési formájukban és genetikai tartalmukban, hanem a környezeti igényeik (tűrőképességük) tekintetében is eltérőek. Más-másképpen alkalmazkodtak a környezethez, a másság megnyílvánulhat az igényelt alapanyagok, azok megszerzési és/vagy feldolgozási módja, sőt a szaporodási-túlélési hatékonyság (taktika) szerint is. Ez teszi lehetővé a korlátozott lehetőségek minél teljesebb kihasználását, a különböző fejlettségű, szervezettségi szintű, életmódú élőlények együttes előfordulását. Az egyes élőlények fenti tulajdonságai genetikailag rögzítettek, így a változatos környezetben való eligazodás, a már "jól bevált helynek, szerepnek" a megtalálása, megvalósítása a környezettel való folytonos kölcsönhatások (interakciók) révén valósul meg. Ez a helyhez nem kötött heterotrof ("állati") élőlények esetében a viselkedési reakciók, folyamatok is/sokaságát jelenti. Az ökológia mindezek folytán egy sokkarú-soklábú tudomány. Erős szálakkal, gyökerekkel kapcsolódik, az élettan-biokémia, a genetika, a talajtan, a növénytan, az állattan, az állati viselkedéstan (etológia) és sok más tudományterülethez. Ez megitélésünk szerint nem jelenti az okológia önállótlanságát, "élősködő" voltát, sokkal inkább az elemző és egyúttal összefogó, didaktikusan "szintetizáló" jellegét. A sokszor száraznak tűnő, "tömény" társtudományok egyes alfejezetei megvilágosodnak mintegy "életre kelnek", a példákkal tűzdelt ökológiai megközelítés nyomán. E tananyag keretében elsősorban az állatokkal kapcsolatos ökológia jelenségekkel, törvényszerűségekkel foglalkozunk. A könnyebb eligazodás, áttekinthetőség érdekében célszerű a tárgy alfejezetekre való tagolása, emellett az adott résztémához kapcsolódó példák részletes ismertetése. A tárgy vázlatos felépítése az alábbi: autökológia - állatok egyedi szintű környezeti kapcsolata demökológia vagy populációökológia - állatpopulációkon belüli kapcsolatok szünökológia - különböző fajú élőlények közötti kapcsolatok

2 ÁLLATOK AUTÖKOLÓGIÁJA Az autökológia tárgya az egyedek fontosabb környezeti kapcsolatainak megismerése. Mindenekelőtt nézzük át a főbb környezeti tényezőket, s majd ennek ismeretében térünk ki az élőlényekre gyakorolt hatásaikra. A környezeti tényezőket a következők szerint osztályozzuk. Abiotikus (élettelen) környezeti tényezők Átmeneti (vegyes) környezeti tényezők Biotikus (élő) környezeti tényezők Antropogén hatások 1. ABIOTIKUS környezeti tényezők Az abiotikus tényezőket 4 fő csoportra osztjuk: a FÉNY, a HŐMÉRSÉKLET, a VÍZ (a 3 fő abiotikum), valamint a KÖZEG. 1.1.A FÉNY hatásai A fény hatásai igen sokrétűek, emellett nemcsak az egyedi lények élettevékenységeit, hanem a különböző szintű életközösségek működését is befolyásolják A fény fizikai hatásai a/ a fényérzékelés, a látás Igen eltérő az egyes állatféleségek fényérzékelő képessége, ami részben evolúciós okokból, részben életmódjukból eredően, ime néhány példa. - elemi fényészlelés jellemző pl. a földigilisztára - fény illetve sötétség érzékelése, az ún. szkototaxis fontos bizonyos rovarok (pl. cserebogarak) tájékozódásában - éleslátásra képes számtalan rovar és gerinces állatcsoport, a tárgylátás és a mélységérzékelés színvonala azonban fajonként is eltérő lehet - a színérzékelés (színlátás) szintje is igen változó, így megkülönböztetünk (részletesen lásd a Mellékletben): - monokromatikus, színeket megkülönböztetni nem képes, általában éjjel aktív (nokturnalis), - dikromatikus, korlátolt színérzékelő-képességű szürkületkor és éjjel aktív, - trikromatikus, jó színlátó, többnyire nappal aktív un. diurnalis állatokat (számos madárcsoport és az emberszabású főemlősök). b/ a fény mint energiaforrás e tekintetben három különböző hatást különböztetünk meg: - a fotoszintézis energiaforrását (napfény) - a hőhatást (az infravörös sugárzás) - az élénkítő hatást

3 (számos protozoon és kétszárnyú rovar esetében az ún. aktívitási maximum a nm-es hullámhossz-tartományon belül tapasztalható) a fény biológiai jelentősége (= fotoszintézis) autotrof élőlények heterotrof élőlények stb (e témakörrel nem foglalkozunk, de megemlítése indokolt?) a fény élettani - biokémiai hatása (napi - évszaki megvilágítás) Itt elsősorban a földi természetes fényperiódus (fotoperiódus) képezi érdeklődésünk középpontját a/ cirkadián hatás: a nappal és az éjszaka hosszának, arányának a folytonos változása eredményezi az évszakos fényhatást; b/ cirkannuális hatás: a 4 évszak hatása elsősorban a melegvérű (homoiotherm) állatok számára jelentős, programozva a szaporodási, anyagcsere és más életfolyamatokat. A fénnyel kapcsolatban szólni kell röviden a fénnyel szembeni tűrőképesség (tolerancia) és a fényvédelem kérdéseiről is. A fény, illetve a napfény-eredetű sugárzások egyes komponensei ellen védekeznie kell számos élőlénynek, ami különböző úton-módon valósul meg a kültakarót tekintve: a/ kitin-kutikula számos gerinctelen állatcsoportnál, és pigment, b/ szaruképződmény (pikkely, toll, szőr, stb) illetve pigment (festékanyag) a gerinceseknél A fény(viszonyok) egyéb hatása: A testalakulás változása (alak, színezet, mintázat). Ez elsősorban a fényszegény időszakban (pl. éjjel), illetve körülmények között (pl. talajban, barlangban, mélyebb vízben élő állatoknál a szem méretének a változásában, olykor a szem eltűnésében nyilvánul meg. A szem egyes fajoknál a megszokottnál jóval nagyobb is lehet, így pl. pele-félék, makik, egyes mélytengeri halak. Az utóbbiaknál érdekes a vízmélység szerinti szemalakulás tendenciája (2. ábra) mélytengeri halak szemalakulása a vízmélység szerint Említésre érdemes még a tintahal színének, mintázatának a változása a környezeti fény-színviszonyok hatására. Az állatok egyedfejlődését is befolyásolhatják a fényviszonyok. Igy pl. a különböző közvetett fejlődésű rovaroknál a diapauza idejét. Ezenkívül a már említett fotóperiódus meurohormonális úton befolyásolja a melegvérű állatok anyagcseréjét, étvágyát, növekedésétfejlődését, szaporodási aktívitását. Irányító hatásokhoz

4 Fény-orientáció A fény iránya, erőssége, a világos és sötét mezők, foltok segítenek eligazodni a környezet bonyolult útvesztőiben, legyen az szárazföldi vagy vízi közeg. Utóbbi esetben például a víz magasabb oxigéntartalma, vagy éppenséggel a biztonságos tartózkodás, rejtőzködés érdekében. Az alábbi fény által vezérelt helyzet, illetve helyváltoztató mozgásokat különböztetjük meg e vonatkozásban: - fotótropizmus v. heliotropizmus - a fényforrás (nap) által befolyásolt helyzetváltozás; - fototaxis - a fényforrás által indukált helyváltoztatás, ami lehet menekülés is (érdekes pl. hogy a giliszta már a 0,3 lux erősségű fényre is reagál); - menotaxisnak nevezzük azt a mozgást(haladási irányt), amikor a rovar a fényforrás felé igyekszik; - skototaxisnak pedig azt, amikor pl. a cserebogár a fák (erdőfolt) sötét foltja irányába repül. A polarizált fény a méhek tájékozódásának a kulcsingere (felfedezése és kísérletes vizsgálata Karl von Frisch érdeme). Vizuális orientáció fogalomkörébe tartoznak az alábbi tájékozódási formák: "napóra" - orientáció (beleértve az imént említett polarizált fényt is); csillagkép - orientáció (számos éjjel/is vonuló madárfaj); - táj-orientáció (pl. a gólyák már "bevált" útvonalon történő vonulása). Preferenciának nevezzük a fényviszonyok (fényintenzitás) által befolyásolt tartózkodási hely megválasztást A HŐmérséklet A hőmérsékleti viszonyok, a hősugárzás is jelentős szerepet játszanak az állatok különböző élettevékenységében, aktívitásában, hely(zet) változtatásában. A hőmérsékleti viszonyokat globális méretekben a napsugárzás (infravörös sugárzás), helyenként egyéb tényezők (pl. vulkáni tevékenység, hőforrás, meleg áramlás, a geológiai- a talaj-, a víz- és a növényzeti viszonyok), s az utóbbiaktól befolyásolva a légnedvesség (páratartalom) és a légmozgás befolyásolja. Az eltérő hőviszonyoktól függően az állat kisebb-nagyobb energiamennyiséget kaphat vagy veszíthet. A hőenergiával való gazdálkodás, illetve a környezet hőmérsékletétől való függés szerint megkülönböztetjük a változó testhőmérsékletű (poikilotherm) és az állandó testhőmérsékletű (homoiotherm) állatokat. A külső környezet hőmérsékleti viszonyai vagy azok változásai más-más hatással vannak, illetve eltérő reakciót válthatnak ki aszerint, hogy a kérdéses állat változó vagy állandó testhőmérsékletű, milyen testnagyságú, kültakarójú stb.

5 A változó hőmérsékletű állatoknál (tábl.:) "külső" (környezeti) hőszabályozás érvényesül. Ez nem jelent feltétlenül kiszolgáltatottságot, mivel nagyon sok állat (pl. a hüllők) aktív helyváltoztatással (árnyékból napra vagy viszont) képes az optimális tartományban tartani testhőmérsékletét (borús időben persze tehetetlenek!). Ezen felül egyes hüllők, így számos gyíkfaj képes némi belső hőszabályozásra is: a még elviselhető legmagasabb testhőmérséklet esetén az agy hőmérsékletét 2-3 C -kal alacsonyabb szinten képes tartani. Ez természetesen csak úgy lehetséges, ha bizonyos testrészek, felületek (pl. a nedves száj- vagy orrüreg) a testmagnál jóval alacsonyabb hőmérsékletűek és ezáltal megoldható a hűtés. Ez egy ellenáramlással működő kettős (hidegebb vénás és melegebb artériás) érfonat segítségével történik. A fenti "találmány" azonban az állandó testhőmérsékletű állatok számára is nélkülözhetetlen. Náluk is csak úgy működik ez a megoldás, hogy az állandó hőmérséklet (maghőmérséklet) nem terjed ki az egész testre, hanem vannak hidegebb részek (végtagok, fülek), felületek (orrüreg, szájüreg stb) is. A homoiothermia tehát ezeknél sem érvényes a test minden porcikájára: - a "mag"-hőmérsékletet a szervezet az "utolsó leheletig" igyekszik fenntartani, ami a kedvező tömeg/felület arány és hőszigetelés révén valósul meg, s ez a fej egy részére (főként az agykoponyai részre), a törzsre és a végtagoknak a törzshöz kapcsolódó részére korlátozódik (bár alacsonyabb agyhőmérsékletet egyes emlősöknél, pl. a gazelláknál is megfigyelték) - az agyhoz áramló vér hűtése az orrüregből visszatérő vénás vérrel történik egy agyalapi érfonat segítségével) - a "nyúlványok" hőmérséklete változó, helyenként és időnként akár C -kal alacsonyabb is lehet (3.ábra). A testmag és a "nyúlványok" (pl. lábak) közötti hőmérsékletkülönbség fenntartásához is helyi érfonatok szükségesek. Ennek a mechanizmusnak az elsődleges szerepe hideg környezetben a (hő)energiával való takarékoskodás. A jelentős mértékben lehűlt végtagrészekből lényegesen kisebb a kisugárzással vagy vezetéssel történő energiapazarlás. Ezért ezeken a részeken nincs jelentős hőszigetelés télen is rövid a szőrzet és hiányoznak a gyapjúszőrök, nincs bőralatti zsírpárna. Ebből egy további előny is származik, nevezetesen a karcsú végtagok könnyebb, gyorsabb mozgást tesznek lehetővé. Ez nemcsak a legtöbb szárazföldi emlősre, hanem a víziekre (fókákra, delfinekre) is érvényes (4. ábra). A fiziológiásan hideg végtagban (a csontvelőben és más szövetekben is) a lipidek olvadáspontja jóval alacsonyabb, mint a "testmagban" (pl. bőralatti zsír, vesekörüli zsír stb). Ez a zsírsavösszetételben, a telítetlen zsírsavak arányában is markánsan megmutatkozik (l. később a zsírtartalékoknál), lehetővé téve a lehűlt végtagban a zavartalan folyadékáramlást, anyagcserét. Természetesen a lábvégek, ujjak belsejének a delfin hőmérséklete nem csökkenhet fagypont alá! A külső hőmérséklettel szembeni toleranciának van alsó és felső határa, ezen belül van az ún. vitális v. komfortzóna, amely állatfajonként is eltérő lehet. Az élőhely hőmérsékleti viszonyai befolyásolják még: az állat alakját, a kültakaró rajzolatát/színezetét, olykor még egy fajon belül is (? később?); az aktivitást, illetve annak napi ritmusát (így pl. a táplálkozási periódust);

6 az állat egyedfejlődését (többnyire közvetlenül a változó hőmérsékletűeknél, illetve közvetve az állandó hőmérsékletűeknél); a termékenységet/szaporodást. A szaporodás tekintetében is eltérések lehetnek a gerincteleneket és a gerinceseket illetően: - gerinctelenek esetében a nemzedékváltásra képes fajoknál a hőmérsékleti viszonyok megszabhatják a szűznemzés vagy az ivaros szaporodás lehetőségét; - gerincesek között egyes fajok esetében a hőmérséklet befolyásolhatja a leendő utódnemzedék ivararányát (pl. egyes teknős-, illetve krokodilfajoknál), vagy esetenként az ivarérettséghez szükséges életkort A VÍZ, a légnedvesség és a csapadék A víz életfontosságú szerepét nem kell hangsúlyozni. A víznek a különböző megjelenési formái azonban más és más hatással vannak az élőlényekre. Az élőlények testének, szervezetének a víztartalma rendszerint szűk értéktartomány, bár ez az élettani optimum az életkortól (fejlődési stádiumtól) és az évszaktól függően változhat, ezt vízmérlegnek nevezik Védekezési mechanizmusok a víz vonatkozásában is kialakultak, legyen az a vízzel szembeni védelem (szigetelés pl. egyes vízimadarak tollazatának zsírozása, emlősök sajátosan alakult bőre és/vagy szőrzete), vagy a víz megtartását, a vízveszteség csökkentését szolgáló tevékenység. Főleg az alábbi cél érdekében alakultak ki az alábbi megoldások: - az alak és/vagy a szín(ezet) célszerű formái; - az aktivitás periodikussága, így például napszaki vagy évszaki ritmus szerinti változása. A szaporodás egyes formáit, illetve szakaszait is befolyásolják vagy meghatározzák a víz(nedvesség, csapadék) viszonyok. Ugyanez érvényes az egyedfejlődés alakulására is. A víz-, a nedvességviszonyoknak, valamint a víz mozgásának is van irányító hatása (orientáció) számos élőlény különböző élettevékenységeire. Élőlényenként, sőt a tevékenységeik milyenségétől is függően változó azonban az ilyen természetű igényük, preferenciájuk. 4. A KÖZEG Az előzőekben ismertetett három fő élettelen környezeti tényezőn kívül még számos egyéb tényezőnek is hatása, szerepe van az élőlényekre. Ezek részletes tárgyalásától e helyen eltekintünk, mivel ez más tantárgyak keretében megvalósul. A... táblázat azonban hasznos tájékoztatást nyújt a három fő természetes közeg(anyag) különböző tulajdonságairól, illetve élőlényekre gyakorolt hatásairól. E három földi közeg a levegő, a talaj (és más szilárd anyagok), valamint a víz/és más folyadékok). Tábl. A három fő közeg tulajdonságai, hatásai

7 Levegő Talaj Víz 2. ÁTMENETI (vegyes) környezeti tényezők Bizonyára az átmeneti jelző fejezi ki leghűbben ezt a témakört (a szerző megítélése szerint). Az ökológiában ez a megkülönböztetés nem fordul elő, lássuk hát miért indokolt a használata. Két környezeti tényező(csoport) sorolható ide: a TÁPLÁLÉK és a BÚVÓHELY. Mindkettő igazából csak a heterotróf élőlények(állatok) szempontjából fontos, illetve tekinthető átmenetinek. Lényegében minden szóbajövő állati táplálék szervesanyag vagy tartalmaz szervesanyagot, s mint ilyen gyakran még a lenyelés után is élő lény/szervezet. Így e növényi eredetű táplálékok közül pl. a magok, gumók, stb. (egy magok kicsírázása szempontjából szükséges is az állat tápcsatornáján való áthaladás). Állati eredetű táplálékok közül a lenyelt "zooplanktonok", giliszták, csigák, halak, stb. A búvóhely, mint átmeneti vagy tartós (állandó) fedezék, is többnyire csak az állatok számára fontos helyváltoztatási képességük révén. A másik lényeges szempont pedig az, hogy sok állatféleség (gerinctelenek és gerincesek körében egyaránt) szűkebb vagy tágabb búvóhelyét élőlény(ek), többnyire növények/növényzet képezi, így a levelek fonákjától az erdőig terjedően igen sokféle rejtőzési lehetőség az állat testnagyságától, fejlődési állapotától és életmódjától függően. Az alábbiakban főként a táplálékról, illetve annak megszerzéséről, feldolgozásáról, hasznosításáról lesz szól A TÁPLÁLÉK A táplálék körébe - mint említettük - számos élettelen és élő, növényi vagy állati eredetű anyag, élőlény vagy annak valamilyen része egyaránt beletartozik. Igen sok élőlénynek nap-mint-nap, vagy akár naponta többször is szüksége van táplálékra, bár vannak gyakorlott éhezők is. Az e témakörhöz tartozó ökológiai szempontból fontos ismereteket tárgyaljuk az alábbiakban (a táplálék szó helyett gyakran T-betűt használunk) A táplálék milyensége és mennyisége Alapvető táplálkozási formák (vagyis mit fogyaszt az adott élőlény (?-evés,?-fágia) szerint is csoportosíthatjuk az állatokat: A növényevés tovább bontható a következők szerint: pl. alga-, zuzmó-, szűkebb értelembe vett növény- vagy gyümölcsevésre. Az állatevés formái közé soroljuk a rovar- (ezen belül pl. a hangya-), a hal-, a "hús"- és a vérfogyasztást. Egy sajátos formája a paraziták és a parazitoidok táplálkozása, valamint az ún. dögevés. Egyéb-evés fogalomkörébe soroljuk, ha az állat élettelen (akár szervetlen vagy szerves) anyagokat fogyaszt akár normális, akár kóros formában, így például:

8 élettani igény szerint: a földigiliszta a talajt (humuszt, földet), egyes molyok lárvái szőrt, szarut vagy más elhalt állati maradványt, számos madár a zúzóban szükséges követ, kavicsot, a szopós állat földet; kóros fogyasztás: pl. szarka v. más madár egyes fénylő tárgyakat, a hiánybetegségben szenvedő v. beteg (veszett) állat földet, vakolatot, kisebb fémtárgyat, stb. T. mennyisége: faj,... A táplálkozási spektrum lehet szűk vagy tág. A szűk T-spektrumú állatokat T- specialistának is nevezhetjük (pl. a hangyász-sün). A tág T-spektrumú állatokat opportunistának is nevezik, ez utóbbiak közül egyeseknek lehet főtápláléka és egy vagy több melléktápláléka. Táplálékváltásnak nevezzük, ha az állat különböző fejlettségi állapotban más-más táplálékot fogyaszt. Igy pl. számos rovar lárvaállapotban állatevő(ragadozó), kifejletten pedig növényevő. A Táplálékválasztásnak (preferenciának) többféle oka is lehet: pl. az előbb említett fejlettségi állapot, a táplálék víztartalma vagy fenológiai állapota (növény hajtása, virága, termése, stb). A táplálékigény az előbbiekkel szemben mennyiségi kategória. Az igényelt (felvett) táplálék mennyisége változhat a tápérték, a fenológiai állapot, illetve az állat évszakosan v. napszakosan eltérő "étvágya" szerint. Készlettáplálkozásnak nevezzük, ha az állat hosszabb időszakra elegendő (szükséges) táplálék mennyiséget vesz fel, így pl. a kullancs v. a pióca vérszíváskor, egyes kígyók, (így a python egy évre is "jóllakhat"!) Az éhezés elviselhető időtartama lehet 1-2 óra (pl. cickány), vagy 8-15 hónap is (pl. a vándorló lazac v. a python). A táplálékhiány(tűrő), más szóval éhezési képesség aszerint is változhat, hogy az adott állat változó hőmérsékletű vagy állandó hőmérsékletű. Az utóbbiak közül a téli álmot alvók sajátos megoldást képviselnek Táplálék-keresés A táplálkozás tárgya egyes állatok számára igen változó is lehet. A táplálékhoz való jutás és annak elfogyasztása során többféle tevékenységet is végezhet az állat. A táplálék várása, lesése egy viszonylag egyszerű többnyire passzív tevékenység. Esetenként "sültgalamb"-taktikának is tekinthetjük. A táplálék felkutatása már általában sokkal bonyolultabb dolog, alapvetően kétféle módon történhet: a/ véletlenszerű keresgélés; b/ érzékelés segítségével való felkutatás, ami történhet optikai, hang, hő, szag, íz vagy tapintási ingerek alapján, olykor egyszerre vagy egymást követően többféle érzékeléssel is.

9 A táplálék megvizsgálása is az előbbi érzékelések segítségével történik, miután már megtalálta, megszerezte az állat. A táplálék ingerértéke is az érzékeléshez kapcsolódik, némileg különbözik azonban attól, mivel itt jelentős befolyásoló tényező az éhség. A táplálék elfogyasztásának módja igen sokféle lehet. Az ezt meghatározó tényezők közül ki kell emelni az állat anatómiai és élettani sajátságait, a táplálék mivoltát, konzisztenciáját és méretét. Gyakori módszerek például a lenyelés, rágás, tépést követően vagy anélkül, a szívás (pl. vérszívás. Sajátos módszer a szájüregbe szívott vízből való kiszűrés utáni lenyelés, pl. a récéknél vagy a ceteknél. A táplálkozással, a táplálék feltárásával, hasznosításával és a hozzájuk kapcsolódó ökológiai és élettani jelenségekkel, törvényszerűségekkel a következő részben részletesen foglalkozunk. Alapvető célunk az állatok, elsősorban a vadonélő állatok és környezetük kapcsolatának megismerése, összekapcsolva néhány a vadbiológiában elterjedt vizsgálati módszerrel A táplálék hatása A fellelhető táplálék mennyisége, minősége vagy esetleges hiánya többféle hatással lehet az élőlények életére, élettevékenységére. A táplálék hiányának a tűrése (tolerálása) időben eltérő lehet, napszakosan és évszakosan egyaránt változhat. A táplálék-féleségek értéke (minősége, beltartalma) nyilvánvalóan különböző, ha az állat vegyes táplálkozású. A táplálék-tolerancia az állat ivarától függően más és más. A nőivarú egyedek általában többet és jobbat igényelnek a szaporodási tevékenységből (utódok létrehozásából) eredően. A táplálék mennyisége és minősége befolyásolhatja az állat alakját, színét. Erre utaló példák: - a jól táplált (hízó) pontyivadéknak a formája telt, teste arányos, az alultápláltnak (éhezőnek) viszont nagy a feje és megnyúlt vékony a teste; - a méhcsalád jól táplált nőstényéből királynő, az alultápláltakból csupán dolgozók fejlődnek. A szaporodást, annak hatékonyságát is jelentősen befolyásolják a táplálkozási lehetőségek, a táplálék mennyisége és minősége így, pl: - a szülőnkénti ivadékszámot csakúgy, mint - az utódok növekedését, fejlődését, sőt egyes tapasztalatok szerint számos emlősnél az utódok ivararányát is.

10 Ezenkívül az állatok viselkedését is befolyásolják a táplálkozási adottságok. Így pl. szűkös táplálkozási viszonyok közepette az állat több időt tölt táplálékkereséssel a pihenés rovására, kevésbé óvatos, könnyebben "lépre megy v. "rákap" a csalira. A táplálék-minőség módosító hatása A táplálék-minőség, vagyis a különböző táplálék-féleségek hasznosítható energiatartalma (metabolizálható energia, ME) alapvetően befolyásolja elsősorban a növényevő állatok táplálék-választását (preferenciáját). A ME-tartalom illetve koncentráció igen különböző az egyes növényeket, növényi részeket összehasonlítva. Nemcsak az adott táplálék víztartalma, hanem egyéb tényezők is befolyásolják. Igy pl. a viszonylag alacsony víztartalmú táplálékok közül magas ME-tartalmúak a magvak, makkok, ugyanakkor alacsony ME-tartalmúak az elöregedett, elfásodott növényi részek. A növényevők többé-kevésbé válogatnak (l. generalisták és specialisták, később, részben örökletes tulajdonságaiktól függően, részben az adott szituáció következtében. Fontos tényező még a gyomor(bendő, begy) befogadóképessége, térfogata. A további tényezők közül még kiemelésre érdemes a veszélyforrások (főként a ragadozók vagy az ember) módosító hatása a táplálkozásra, lássunk egy-két érdekes példát. A jávorszarvasok a nyári félévben előszeretettel táplálkoznak a tavakban fejlődő vízinövényekkel (hasig-hátig vízben állva). Ezeknek ugyanis magas a Na-tartalma, ami fontos a tehenek tejtermeléséhez, illetve a bikák agancsfejlődéséhez. A vízinövényekben azonban alacsonyabb az energiatartalom (ennek részbeni oka az alacsonyabb szárazanyag tartalom) és a vízben tartózkodva a tartózkodva a ragadozóknak (farkasoknak, medvéknek) is jobban ki vannak szolgáltatva. Így legalább 3 tényező befolyásolja/korlátozza a táplálkozásukat: az energia- és a Na-kényszer alulról (minimumkorlátok), a bendő(térfogat)-kényszer pedig felülről. Ezen összefüggéseket szemlélteti a ábra (Belovsky, 1978). Csíkos mókusoknál az energia-kényszer az alulról limintáló, az emésztési kapacitás és a táplálékszerzésre fordított idő a két felső korlátozó tényező ( ábra). Seregélyek táplálékválasztása is tanulságos Tinbergen (1981) kísérletei szerint. A lószúnyoglárvák energiatartalma jóval magasabb, mint a hernyóké. Mégis szinte minden körülmények között az utóbbit hordják fiókáiknak (még olyankor is mikor a lószúnyogok gyakorisága 25- szörös). A legfontosabb befolyásoló tényezőnek tűnik az, hogy csak a hernyótáplálék hatására képződik hártya a fiókák ürülékén, így csak ezt a fajta ürüléket tudják kitakarítani a szülők. Ellenkező esetben az ürüléktől átnedvesedett fészekben eláznak, sőt kihűlve el is pusztulhatnak a fiókák. Táplálékhasznosítás, raktározás, kiválasztás Az előzőekben ismertettük a táplálékkal kapcsolatos ökológiai kérdéseket. E külön részben kitérünk a táplálék feldolgozásával, hasznosításával kapcsolatos kérdéskörre kiemelve annak néhány gyakorlati szempontból is jelentős szegmensét. A táplálékot az állatok szájuk, illetve szájszervük segítségével veszik fel, s ez az eszköz igen sokféle formát öltött a törzsfejlődés során. Az adott változat tökéletesen megfelel a célnak, a szokásos táplálék hatékony felvételének. A "szilárd" táplálékot felveheti (és lenyelheti) az állat egészben vagy részekre bontva, aprítva vagy így is, úgy is. Az aprítás

11 történhet a szájüregen kívül, a száj, a szájszervek (ajkak, csőr, rágók, fogak) segítségével vagy azon belül a zápfogak/őrlőfogak segítségével. Ezután a legtöbb állatféleség esetében a nyelőcsövön át a gyomorba jut a táplálék, ahol folyadékok (emésztőnedvek, szervetlen és szerves oldatok) végzik a további aprítást feltárást. Ezt a bélcsatornában ugyancsak folyadékok, valamint különböző mikroorganizmusok folytatják. Ettől az általános sémától két módszer tér el alapvetően főként a mechanikai feltárás (aprítás) tekintetében: az egyik a madarak zúzógyomra, a másik pedig egyes patásoknál a többüregű összetett gyomor, amelynek legismertebb formája a kérődzők négyüregű összetett gyomra. Ez utóbbival érdemes kicsit részletesebben foglalkozni. A kérődzők emésztőkészüléke és annak változatossága A kérődző gyomor részei a bendő, a recés, a százrétű(leveles) és az oltógyomor. Újszülött korban az oltó a legnagyobb teriméjű, később fokozatosan növekszik a három ún. előgyomorrész, végül a bendő térfogata az oltóének a sokszorosát éri el. Mi célt szolgál, hogyan működik mindez? A kérődzők kialakulásának kezdetén az elődök kistermetű (nyúlnagyságú?) mindenféle ragadozónak kiszolgáltatott állatok voltak. Sajátos taktikájuk alakult ki; rejtekükről kimerészkedve, a növényzetben bujkálva gyorsan megtömték bendőjüket, majd visszavonulva fekvő helyzetben folytatták a betárolt táplálék feltárását. Ennek során a nyelőcsövön át visszahívják (felkérik) a csak nagyolva aprított növényi részeket (olykor magokat, gyümölcsöket is), alaposan megrágják, megőrlik zápfogaikkal, aztán ismét lenyelik. Ez az ún. kérődzés akár 1-2 órára is elnyúlhat. A bendő és a recés közben ritmikus mozgással kevergeti a durvább-finomabb növénydarabokat, sőt koptatja, aprítja is azokat a szemölcsök (papillák) révén. A bendőfolyadékban lebegő finomabb részeket közben "megtámadják" a bendőben lakó csillós heterotróf egysejtűek (infuzóriumok) és baktériumok. Ezek kezdik meg a növényi szövetek, illetve a sejtfalat alkotó rostok feltárását. A finom növényi részecskéket, feltárt sejtalkotókat, emellett infuzóriumokat és baktériumokat is tartalmazó folyadék kis adagonként a százrétűbe kerül további finomításra, onnan az oltóba, majd az epésbélbe kerül. A további, most már tényleges emésztőnedvekkel (mirigyváladékokkal) is folytatódó feltárás és felszívódás a meglehetősen hosszú vékonybélben történik. A rostfeltárás még folytatódik a közepes méretű vakbélben, (viszonylag sokkal nagyobb a nyúlfélék és az egypatások vakbele), aztán a korong alakban felcsavarodott vakbélben történik a besűrítés(vízfelszívás) és a sajátos bogyók formázása. Ez az emésztőkészülékben zajló események rövid összefoglalása, ami a kérődzőkre általánosan jellemző. A legtöbben úgy tudják, hogy ez mindenféle kérődzőnél egyformán történik, csak a felvett táplálék mennyisége változik az állat testnagyságától, korától, esetleg az évszaktól függően. A 70-es években azonban egy német kutató (Hoffmann 1983) érdekes részleteket tárt fel a különböző kérődzők emésztőkészülékének, emésztőképességének a változatosságát illetően. Vizsgálatait javarészt az Afrikában élő igen változatos kérődzőfaunán végezte, majd később kiegészítette az európai szarvasfélékkel, házi- és vad tülkösszarvúakkal. Jelentős eltéréseket fedezett fel az összetett gyomrúak a testhez és az egyes gyomorrészeknek az egymáshoz viszonyított méretével kapcsolatban. Ehhez kapcsolódik az egy legelési periódusban felvett táplálék mennyisége, a legelési periódusok gyakorisága, s mindez szoros összefüggésben van az adott állatfaj rostemésztő képességével. A táplálék - lehetőség szerinti - válogatásának a mértékét is a rostemésztő-képesség szintje szabja meg. Több tucat faj fenti jellemzőinek az értékelése alapján a kérődzőket három csoportba sorolta (...ábra)

12 - koncentrátum-válogatók: Zsenge növényi részek akkurátus legelgetésével igyekeznek hozzájutni a cukrokban, fehérjékben, zsírokban gazdag, alacsony rosttartalmú táplálékhoz. Erősen korlátozott rostemésztő képességűek. Gyakran, rövidebb ideig és kis mennyiséget "csipegetnek" össze. Ilyen pl. az őz és a jávorszarvas. - átmeneti típusúak: Kevésbé válogatnak, közepes rostemésztő képességűek. Ilyen pl. a gímszarvas, a dámvad és a zerge. - ún. fűevők (fűnyírók): Rendszerint alig válogatnak legelés közben, nagyon jó rostemésztő képességűek. Napi néhány alkalommal hosszasan legelnek. Ilyen pl. a juh, a szarvasmarha és a bivaly (mint látjuk a testnagyságnak nincs meghatározó szerepe). A bendőben élő csillósoknak számos faja ismert. Meglehetősen specializálódtak, így minden kérődző fajnak megvannak a saját állatkái, bendőszimbiontái. Hoffmann további vizsgálatai szerint a kérődzők bélcsatornájának a hossza és a vakbél nagysága is változó. Míg az első csoportba sorolt őznek pl. a testhosszhoz viszonyítva csak szörös, addig a gímszarvasnak szoros, a kafferbivalynak pedig szoros a teljes bélhossza. A vakbél Közben fény derült arra is, hogy a tápcsatornához kapcsolódó mirigyek mérete, tömege is különböző, itt azonban fordított sorrend figyelhető meg. Az említett fajok közül az őnek vannak a relatíve legnagyobb mirigyei (nyálmirigyek, máj). Az őz nyálmirigyei egy azonos testnagyságú juhnak a nyálmirigyeihez viszonyítva kb. 2,5-3-szoros tömegűek. Hoffmann vizsgálatai szerint ez az őz (és más válogató kérődzők) jelentős mérvű gyümölcsfogyasztásával (ha teheti) van összefüggésben. A gyümölcsök optimális táplálékot jelentenek számukra, igen kedvelik a cseresznyét, a szilvát, a körtét, az almát (egy szarvasbika bendőjében kg-ra becsültük az elfogyasztott szőlő mennyiségét). Hazai szarvasféléink közül a dámvad a legjobb rostemésztő képességű, emellett a vízvisszatartó képessége (szárazságtűrése) is kiemelkedő. Legkevésbé a dámok szenvednek, károsodnak aszályos nyári időszakban. A felszívódott tápanyagok sorsa A felszívódott tápanyagok sorsát az élettan és a biokémia részletesen tárgyalja. Itt csak néhány állatökológiai, vadbiológia szempontból fontos részletet, példát emelünk ki. A felszívódás után a vérbe jutott fontosabb tápanyagok először a májba szállítódnak, majd innen a szervezet bármely pontjára juthat belőlük. Egy részük a Szövetekben helyben felhasználódik (lebomlik, beépül), más részük, a felesleg valamilyen raktárba kerül. A felhasználás, a raktározás sem egyenletesen történik, akár térben, akár időben szemléljük. A szezonális, életkori stb. eltéréseken kívül vannak helyi működési sajátságok (funkciók, szerepek), illetve fontossági sorrendek. Ez utóbbit szemlélteti Hammond ábrája: Az alábbiakban a tartalék-tápanyagokkal, a raktározás körülményeivel foglalkozunk. A raktározás az élővilágban általánosan elterjedt, bevált taktika. Egyik legjelentősebb formája

13 a zsírok (lipidek) raktározása. Kis térfogatban sok energia tárolható, ráadásul még védelmi funkcióként (hőszigetelés, mechanikai védelem) is szolgál. A raktározható tartaléktápanyagok (nem teljes) listája a következő (:...tábl). Tartaléktápanyagok raktár Az állatok kondíciójának az értékelése az egyes zsírdepók vizsgálatának segítségével. Az állatok kondíciójának, tápláltsági állapotának a megítélése már évszázadok óta fontosnak tartják a szakemberek. Sajnos azonban még a levágott vagy elpusztult állat vizsgálata alapján is csak szubjektív módon végezték az értékelést: kitűnő, nagyon jó, jó, közepes, gyenge, igen gyenge (senyves). Legjobb esetben sertésnél a szalonna-, kérődzőknél a fartájéki faggyú vastagságát mérték. Az első, a vadbiológusok körében is elterjedt objektív módszert, a vesezsír-index mérését Riney ismertette 1955-ben új-zélandi marhavágóhídon végzett vizsgálatok alapján. Vadbet. könyvből Kérődzőknél (így szarvasféléknél, muflonnál), nyúlféléknél és ragadozóknál jól használható, vaddisznó esetében nehéz standardizálni. Igen fontos vetülete még a tartalékzsír-felhasználásnak az, hogy víz is felszabadul, nemcsak energia. Ennek különösen száraz, hómentes hideg környezetben van nagy jelentősége. Szervetlen (ásványi) anyagok tárolása Sokféle szervetlen anyagot raktározhat a szervezet, itt most csupán két példát ismertetünk. Egyik az agancsfejlődés ásványianyag szükséglete, másik az emlős magzatok/újszülöttek rézanyagforgalma. Az agancsfejlődéshez szükséges ásványi anyagok raktározásával kapcsolatos "technológiára" amerikai vizsgálatok derítettek fényt. Felfigyeltek arra, hogy a kifejlett szarvasbikák lábcsontjainak falvastagsága évszakosan eltérő. A csontfal vastagságának ingadozását ezután élő szarvasok ismételt röntgenvizsgálatával igazolták. Az agancsfejlődési ciklus ismeretében arra következtettek, hogy az időleges lábcsontfal-vékonyodást az ásványi anyagoknak a fejlődő agancshoz való átszállítása okozza. Ezt a feltételezést később kísérletekben radioaktív kalcium-izotop vizsgálatokkal igazolni lehetett: a szervezetbe juttatott kalciumizotóp téli időszakban (kész agancs a fejen) a lábcsontokba épült be, majd az új agancs fejlődésének idején egy része fokozatosan átkerült az agancsba. A kb. 4-4,5 hónap alatt fejlődő agancsnak olyan nagy az ásványianyag-szükséglete, hogy azt a szervezet az egyidejű táplálékból nem tudja fedezni, a csontokból kell elvonni a hiányzó mennyiséget. Az agancs elkészülte (letisztítása) után több mint féléve van a szervezetnek a csontraktárak újbóli feltöltésére. Az elmúlt év folyamán számos vizsgálatot végeztek az állatkertekben vetélt magzatokon, elpusztult újszülötteken. Főleg a kérődző magzatok/újszülöttek májának gyakran igen magas réztartalma váltott ki nagy érdeklődést. Az általános vélemény sokáig az volt, hogy ez az anyaállatok takarmányozásából származó rézmérgezés következménye. Később azonban szarvasfarmokon és szabad területen élő állatok vizsgálata alapján kiderült, hogy normális élettani törvényszerűség, a szopós időszakra raktározott réztöbblet áll a jelenség

14 hátterében. Az anyaállat a tejjel nem tud elegendő mennyiségű rezet (cinket, vasat, stb) juttatni az újszülöttnek. Csak a növényi táplálék tartalmaz elegendő mennyiségű nyomelemet. Így a kritikus első egy-két hónapot csak megfelelő tartalékkal tudja átvészelni a szopós állat. A máj - réztartalom vizsgálatok eredménye szerint a magzatmája már a vemhesség félidején (3-4 hónappal az ellés előtt) túltelítődik és ezen a szinten marad. Ez a réztartalom mintegy szer magasabb, mint a választás után mérhető átlagérték. A születés után rohamosan esik a réztartalom, s három hónapos kor körül már alig magasabb a "normálisnál" (...ábra). Úgy tűnik, hogy a juhféléknél nincs ilyen mérvű koncentráció-változás, feltehetően azok fokozott rézérzékenysége miatt (rézmérgezés könnyen kialakul). Érdekes módon a rézhiány eltérő módon és életkorban jelentkezik a juhféléknél az egyéb kérődzőkhöz (szarvasmarhához, szarvasfélékhez) viszonyítva. Klinikai tünetek juhok esetében az un...újszülöttkor ataxia, a többieknél rendszerint csak hónapos korban szőrelváltozás, növekedési zavar, idegrendszeri tünetek, esetleg makacs hasmenés formájában jelentkeznek. A rézhiány többféle eredetű lehet, így például: a/ elsődleges (direkt) rézhiány okai: - rézszegény talaj - rézszegény növényi táplálék (a réztartalom növényfajonként, növényi részenként és fenológiai állapottól függően is változó) b/ másodlagos (indirekt) rézhiány okai: A réz számos élettani folyamatban játszik fontos szerepet, ami kitűnik az alábbi felsorolásból:?bfelsor A kiválasztott anyagok ökológiai jelentősége Az eddigiek során szinte csak a különböző környezeti tényezőknek az állatokra gyakorolt hatásáról volt szó. Most a táplálkozás anyagcsere---kiválasztás kapcsán az ellenkező irányú hatásokra is kell utalnunk, legalább néhány kiragadott példa erejéig. Az ürülékkel/vizelettel kiválasztott salakanyagoknak többféle kedvező és kedvezőtlen hatását ismerjük. Például: a/ előnyös hatások: - tápanyagforrásként szolgálhat számos növény- és állatféleség számára (így lebontó mikroorganizmusok, egysejtűek, fonálférgek, rovarok, magevő madarak); - az elhalt növényi részek (pl. avar) lebomlását elősegíti, - a talaj javítja (humuszképződést elősegíti), b/ kedvezőtlen hatások: - a lágyszárú növényzet károsítása (körülírt kiégetése); (pl.: egyes madarak telepes fészkelése) - fák elpusztulása (főként kárókatona fészek-kolóniák esetében) - sekély állóvizek növekvő eutrofizációja (pl.: tavon, jégen tartózkodó lúd- és récecsapatok)

15 Az ürülék/vizelet, (mirigyváladék) mint jelzés, üzenet a többieknek többféle szerepet játszhat, így jelezheti: - az egyed (család, csapat) territóriumát; - az állat párzási készségét; - a zsákmányt a ragadozónak; - ragadozó-veszélyt (pl. az oroszlánürülék, sőt annak mesterségesen előállított szaganyaga használható növényvédelemre) - a szakember számára egy-egy állatfaj egyedének a jelenlétét, tartózkodási körzetét, sőt egyedszámát, sűrűségét is Búvóhely(itt szükségtelen részletezni) 3. BIOTIKUS (ÉLŐ) környezeti tényezők 3.1. Homotipikus hatások Az azonos fajhoz tartozó élőnyektől eredő hatásokat nevezzük így, közülük legfontosabbak a szaporodás és a viselkedés körébe tartoznak. A fontosabbakat megemlítjük, de csak egyik-másikat tárgyaljuk részletesebben. A nemi partnerrel való kapcsolat-teremtés az egyik kulcskérdése a sikeres szaporodásnak. A párosodásra kész partner megtalálása nem mindig egyszerű feladat. Külső megtermékenyítés esetén pedig az ivarsejteknek az egymásra találása is bonyolítja a helyzetet. A megfelelő időben kell a megfelelő helyre jutni. Időzítés, ivari szinkronizáció (időbeli egymásratalálás) A megfelelő időzítés egyaránt fontos az ivarérett állapotban csak pár napig élő (efemer) és az évekig élő állatféleségeknél. Az efemer életmóduaknál és általában a gerincteleneknél a potenciális partnerek egyedfejlődése szinkronban történik. Az abiotikus befolyásoló tényezők között a hőmérsékletnek igen nagy jelentősége van. A gerinceseknél a különböző korú egyedek is lehetnek partnerek. A hosszú ivarilag aktív életkor általában nem jelent folyamatos párzási készenlétet, alkalmasságot. A vadon élő fajoknál a szaporodás szezonális és a szezonalitás a gonádok (csírahám) aktivitására is vonatkozik. Az élettelen tényezők közül a fénynek (fotóperiódusnak) van kiemelkedő, a melegvérűeknél pedig kizárólagos szerepe. A nappalok hosszának változása a neurohormonális rendszer tevékenységét befolyásolja, s így a párzási időszakra való előkészület a megfelelő hormonszintek irányítják. A finomításban, azaz a preciz időzítésben (szinkronizálásban) azonban a partnernek van meghatározó szerepe és ez már rendszerint helyben történik (l. helyi egymásratalálás). Mégis gyakran nemi időeltolódás van a hímek és a nőstények aktivitását tekintve, aminek természetesen mindig megvan a funkcionális magyarázata, háttere. Igy: a pár nappal előbb aktív "előresiető hímek": - elfoglalják a territóriumot (revírt); - előkészítik a párzóhelyet, fészket, stb.

16 Helyi egymásratalálás A partnereknek ténylegesen is meg kell találniuk egymást. Ennek során először is egymás közelébe, mintegy "hatósugarába" kell jutniuk, majd pedig közvetlenül egymásra kell találniuk. Az egymás közelébe jutás történhet véletlenszerűen (kóborlás) vagy a tradicionális párzóhelyek ösztönös felkeresésével. Ez akár egy fajon belül, populációnként is eltérő lehet. A közvetlen egymásratalálás az érzékszervekre ható speciális ingerek, jelzések segítségével valósul meg. Ilyen jelzések lehetnek a következők: - optikai jelzések: feltűnő alak, színezet, mozgás; - hangjelzések: pl. tücsök-ciripelés, gerlebúgás, szarvasbőgés, őzsuta hívó hangja, stb. - szagjelek: rovar-feromonok, emlősök feromonjai és ivari szaganyagai. Sok állatfaj esetében az egyik (rendszerint a hím) vagy mindkét nemű egyedek mintegy hirdetik, reklámozzák önmagukat, kiemelkedő tulajdonságaikat. Ilyen például a bőgő szarvasbika, a dürgő pávakakas stb. Kopulációs hatások A párzás (termékenyülés) vagy annak hiánya egyes állatfajoknál meghatározhatja az utód formáját, életmódját. Például méheknél a megtermékenyült petékből nőstények, a többiekből hímek fejlődnek ki. A párzás hatást gyakorolhat egyik vagy mindkét partner további életére, élettartamára, táplálkozására, növekedésére, stb. Egyéb hatások A felsoroltakon kívül még számos egyéb homotipikus hatás is ismeretes, így például: csoporthatás a párkapcsolat időtartama, a szülő-utód kapcsolat, a peték, tojások, illetve utódok gondozása, védelme, fészekparazitizmus stb. Ezekről - a csoporthatás kivételével - azonban a későbbi fejezetekben szólunk részletesen. Csoporthatás, tömeghatás, konkurencia, interferencia A csoportban élő állatok szociálisan stimulálják egymást. Ez megnyilvánulhat az anyagcsere intenzitásának a növekedésében, valamint az aktivitás különböző formáiban, így több vagy élénkebb mozgásban, játékban, táplálkozásban. Az ivari aktivitást is stimulálja a társas élet, sőt nélkülözhetetlen is lehet hozzá. E tekintetben váltivarúaknál fontos az is, hogy mindkét ivarú egyed legyen a csoportban. Számos esetben az egyedek növekedése - fejlődése is gyorsabb a csoportban, mintha elkülönítve élnek. Az élettartam szempontjából is fontos lehet a csoport, pl. az államalkotó rovaroknál.

17 Az állatok viselkedése is más és más, ha csoportban élnek vagy magányosan. A csoport tagjai nyugodtabbak, rendszerint többet tudnak táplálkozni és pihenni, mint a külön élők. Kedvezőtlen hatások is előfordulhatnak a csoportban, főként túlnépesedés esetén, ilyen a konkurencia és az interferencia. Konkurrencia: a csoport (részpopuláció) tagjai egy vagy többféle, de korlátozott mennyiségű készleten osztozkodnak, legyen az fény, víz, táplálék, búvóhely stb. Ezáltal az egyes egyedek egyenlőtlenül több-kevesebb részhez, adaghoz jutnak, ami egyeseknek korlátozza az élet- és/vagy szaporodó-képességét. Az intraspecifikus (fajon belüli) konkurenciát fokozhatja az interspecifikus (különböző fajú versengők) vetélkedés. Interferencia: A konkurenciától főként abban különbözik, hogy itt nem csoporton belüli, hanem szomszéd (részben közös területet használó) egyedekről van szó, akár egy fajhoz tartoznak, akár különbözőhöz. Ilyen körülmények között három alapvető hatás fordulhat elő: - pszichikai hatás: a stressz-hatás egyik formája (l. később); - fizikai hatás: az interferáló két egyed egyike a másikat vagy mindkettő egymást fizikailag is bántalmazza; - toxikus hatás: az interferáló egyedek egymást vegyi anyagokkal károsítják, (így pl. a lisztbogarak és lárváik az anyagcseretermékeikkel). A konkurencia/interferencia káros hatásainak megelőzésére szolgál egyazon fajhoz tartozó egyedeknél a territórium vagy revír használata és a rangsorrend (l. később Demökológia, ill. etológia). Homotipikus állatcsoportok Az azonos fajú állatok különböző csoportosulásainak autökológiai (így pl. táplálkozási, etológiai, egészségügyi stb) vonatkozásai is vannak. A csoportosulásnak számos formája van az alkalmitól, szezonálison át a tartós szervezett együttélésig. A szervezettség fejlődésével egyre inkább növekszik az adott faj ökológiai potenciája. 1. Alkalmi csoportosulás (aggregátum) Az ilyen csoportosulás mindig valamilyen körülírt környezeti tényező hatására jön létre rövid időre és változó létszámmal. Ilyen tényezők: fényforrás, vízlelőhely, alkalmi táplálék (pl. tetem) stb. 2. Valódi csoportok Ezek kialakulásában viszont belső, ösztönös hatások játszanak meghatározó szerepet. A csoportos együttélés időtartama és szervezettsége különböző lehet. A csoporthatás előnyeit és hátrányait már ismertettük Ideiglenes csoportok:

18 a/ alvócsoportok: éjjeli, illetve nappali alvóhelyen gyűlnek össze többnyire évszakosan számos madárfaj (pl. vetési varjú, csóka, egyes rigófajok, nyárutón fecskefélék, seregély), valamint a denevérek csoportjai. b/ áttelelő-csoportok: ilyenek lehetnek nyugalmi (hibernáció) vagy aktív életformájúak: - nyugalmi formában: egyes rovarok, kétéltűek, hüllők, denevérek; - aktív formában: számos költöző-madár, varjú, a mezei őz, nagy szarvascsapat, vaddisznókonda. c/ vadászó (halászó) csoport: madarak közül a gödények (pelikánok), emlősök közül a farkasok, oroszlánok, hiénakutyák, delfinek. d/ vándorló csoport: egyes rovarok, rovarlárvák, halak, költöző-madarak, lemmingek, rénszarvasok, antilopfélék, fóka- és cetfélék Szaporodási csoportok: a/ fészektelep, költőkolónia: vetési varjú, kárókatona, több fecskefaj, gyurgyalag, fémfélék, sirályok, pingvinek. b/ üreg (kotorék)lakó emlőskolónia: üregi nyúl, mormota, prérikutya. c/ nagycsalád: rendszerint anyai nagycsaládokban élnek pl. a gím- és dámszarvas, vaddisznó, vadjuhok, vadkecskék, elefántok, oroszlánok, hiénák. 3. Családi csoportok: a/ család: szülőpár és utódai élnek együtt az utóbbiak önállósodásáig számos madár és emlősfaj esetében b/ nagycsalád: l. előbb. c/ testvércsoport: főként a rovarok körében fordulnak elő együttmaradó (táplálkozó, vándorló, áttelelő testvércsoportok. d/ rokonsági csoport (nemzetség): a szülőpár több generációs utódai is együttmaradnak pl. egyes pókfajok, illetve a vándorpatkány esetében. Tulajdonképpen idetartoznak, de sajátos formájuk és szervezettségi szintjeik miatt külön kiemelésre érdemesek az állattelepek és az állatállamok. Állattelepek A kiindulási egyed(ek) utódai életük végéig együttmaradnak. Ilyenek pl. egyes egysejtű kolóniák, a szivacsok, korallok, kerekesférgek, hidraállatok és a telepes meduzák. Állatállamok Közismertek a különböző ún. államalkotó rovarféleségek, amelyek egy vagy több nőstény utódaiból származnak. Ökológiai szempontból igen jelentős egyfelől a munkamegosztás (különböző típusú, funkciójú alcsoportok) másfelől a népesség óriási létszáma (háziméhnél kb , hangyáknál és termeszeknél több millió). Néhány további tulajdonságuk, élettevékenységük is kiemelésre érdemes:

19 - táplálkozási szokásaik: gyűjtés, raktározás, egyes hangyáknál gombatermesztés, illetve levéltetű-tenyésztés; - őrző-védő katonaság; - építő tevékenység; - királynő-függő szaporodás; - létfeltételek szabályozása: hő és légnedvesség szabályozás, vízgazdálkodás, táplálékraktározás; - koordinált együttműködés kölcsönös információcsere segítségével (pl. a hangyák "csápbeszéde", a méhek tánca Heterotipikus hatások Heterotipikus hatásról van szó akkor, ha a különböző fajokhoz tartozó egyedek(csoportok) amellett, hogy egyidőben együtt élnek, egyikük a másikra vagy mindkettő egymásra közvetlenül is hatással van. Öt alapformáját különböztetjük meg: a probiózist, a parabiózist, a metabiózist, a szimbiózist és az antibiózist. Az utóbbi kettőnek egyes alformái nehezen, illetve az adott nézőponttól függően sorolhatók be egyik vagy másik alapformába Probiózis A probiotikus kapcsolatok általában igen lazák. Az egyik lény számára fontosak csupán. Az alábbi alformákat ismerjük: a/ parökia (együttlakók): az egyik fajú egyed (család) a nagyobb biztonság érdekében él a másik fajhoz tartozó szomszédságában, így pl. a gólyafészek oldalában verebek fészkelnek, a tengeri sün tüskéi között apró halak bújnak meg; b/ entökia (bennlakó): az egyik faj egyedei a másik testüregében élnek, illetve találnak védelmet, pl. egyes apró rákok vagy halak a tengeri uborkában; c/ epökia (rátelepedés): az egyik faj egyedei tartósan rátelepednek a másik faj egy-egy példányára, pl. vándorkagylók a festőkagylóra, tengeri makkok csigára vagy cetre, stb. d/ szünökia (beköltözés): az egyik faj egyede (családja) használja a másik fajú egyed által készített fészket, üreget, pl. az ásólúd az üregi nyúlét vagy rókáét, stb. e/ forézis (szállítás): például a gályatartó halak így szállíttatják magukat a cápával, bár önállóan is tudnak úszni Parabiózis A különböző fajú egyedek kapcsolata itt is viszonylag laza. Az egyik fajú egyed számára fontos, de nem nélkülözhetetlen a másik tevékenysége. Kommenzalizmus (asztaltársaság)nak nevezzük, amikor pl. a hiénák vagy keselyűk lakmároznak az oroszlán vagy más ragadozó zsákmányának maradékain. Ilyen a dögbogarak, darazsak stb. tevékenysége is Metabiózis (ráutaltság)

20 Az egyik fél számára nélkülözhetetlen a másik tevékenysége. Igy pl. az odúlakó lágycsőrűek (kékgalamb, zöldküllő, seregély) a harkályfélék által készített odúba vannak kényszerülve fészkelésükhöz. A remeterák is ráutalt a megfelelő méretű üres csigaházra, bár ezt szünökiának is tekinthetjük Szimbiózis A szimbiózis szószerinti fordításban együttélést jelent. Ennek megfelelően a mai ökológiai szemlélet szerint (Odum 1971) egy gyűjtőfogalom, amibe beletartozik a parazitizmus és más formák is (l. később), szemben a korábbi értelmezéssel, miszerint a szimbiózis mindkét partner számára előnyös, nélkülözhetetlen kapcsolat. Igy ez utóbbi a szimbiózis egyik formája az alább felsoroltak között. Ezt annál is inkább fontos hangsúlyozni, mert a szimbiózis különböző formáit a felek (partnerek) egymásra gyakorolt hatása - előnyös (+), közömbös (0) vagy káros (-) - szerint is értékeljük. Márpedig ez az értékelés sok esetben önkényes (antropomorf szemlélet), hiszen még ma sem ismerjük tökéletesen az adott hatásokat, a kapcsolatok természetét. Ezt jelzi az is, hogy egyik-másik partnerkapcsolatot itt is megemlítik (l. alább). Alliancia ("bolházás"): az egyik faj egyede a másik faj egyedén táplálkozik: szedegeti, csipegeti a tetveket, bolhákat, nyűveket, bagócsokat, táplálékmaradványokat (pl. a cápa szájüregét tisztogatja a bojtorjánhal, a legelő patások testét a nyűvágók, seregélyek stb) - a kapcsolat mindkét fél számára lőnyös, de nem létfontos. Mútualizmus (függőség): Neve is jelzi, hogy a kapcsolat az egyik fél számára nélkülözhetetlen lét- és/vagy a fajfenntartási szempontból - pl. sok növény faj virágja az evolúció során olyanná alakult, hogy csak a méhfélék segítségével történhet meg a beporzás. Egyesek ilyennek értékelik bizonyos külső élősködők (pl. szőr- és tolltetvek) és gazdáik kapcsolatát, mivel azok elhalt hámrészekkel, szaruképződményekkel táplálkoznak. Ide sorolják még a mag- és gyümölcsevő madarak, illetve emlősök "növényültető" melléktevékenységét. Sok növény esetében a tápcsatornán való áthaladás nélkülözhetetlen a mag kikeléséhez, sőt pl. a fagyöngyfélék csak így jutnak el a megfelelő élőhelyre (faágra). Az ún. trofobiózis is idetartozik, amelyet a táplálkozási szimbiózisnál is megemlítünk. Ehhez igen hasonlít az ún. szimfília, amelynél egyes hangyák, illetve termeszek valamilyen más rovarféle (bogárféle) egyedeit etetik és gondozzák, cserébe pedig számukra fontos táplálékként sajátos mirigyváladékot kapnak. Szimbiózis (egymásrautaltság, "összenövés". A kapcsolat mindkét fél számára előnyös, egyikük vagy mindkettő számára kulcsfontosságú és egynémely esetben tartós vagy állandó morfofiziológiai összekapcsolódás (összenövés) alakul ki. Az utóbbiak közismert példái a zúzmók (moha+gomba) és a korallok (alga+polip). A két partner rendszertanilag távol áll egymástól. Idővel (?) teljesen "új", önállóan szaporodó élőlény is kialakulhat a kapcsolatból, a partnerek teljeskörű összenövése vagy egyiknek a másikba való beépülése esetén (endoszimbionta - elmélet). Ilyennek tartják a növényvilágban a soksejtű fotoszintézisre képes növényeket (a fotoszintézisre képes egysejtű klorofiltestecskéi beépültek), a vércsoportokat eredményező baktériumok beépülését stb. Hovatovább a témakör vezéralakja, Lynn Margolais feltételezése szerint az élővilág fejlődésében történt nagy változások, ugrások is ilyen eredetűek (pl. a hüllők - madarak, hüllők(?) - emlősök), amelyek