Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer
|
|
- Andor Fehér
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer
2 Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel, a legmagasabb iskolai végzettség, valamint a településméret-kategóriák, a budapesti kerületek, illetve települések jogállása szerinti népességeloszlás alapján tükrözik a választókorú lakosság véleményét. A mobiltelefonos megkeresések június 3. és 11. között zajlottak, az adatfelvételt CATI-módszerrel végeztük. Kutatásunk hibahatára a teljes népességre vonatkoztatott 50%-os adatra nézve (95%-os valószínűséggel) +/- 2,2%. Az ország jelenlegi állapotával való elégedettség A megkérdezetteknek csupán 16%-a elégedett az ország jelenlegi állapotával (a nagyon elégedettek aránya 2% volt), míg az elégedetlenek együttes részesedése a teljes népességből 46%. A köztes álláspontra ( elégedett is, meg nem is ) helyezkedők aránya 38%. Januárhoz képest szignifikáns mértékben javultak az eredmények, a nagyon elégedetlenek, valamint az elégedetlenek aránya 4-4százalékponttal csökkent a köztes, valamint jobb megítélések javára.
3 Természetesen a kormánypártok szavazói a legelégedettebbek az ország jelenlegi állapotával, bár az ő körükben is kisebbséget (40%) alkotnak az e vélekedést osztók. A kormánypárti szimpatizánsok csaknem fele (48%-a) elégedett is, meg nem is, míg körükben az ország állapotával elégedetlenek aránya csupán 12%. Az ellenzéki pártok hívei alapvetően elégedetlenek. A Jobbik szimpatizánsainak 62 százaléka elégedetlen (ebből 33% egyáltalán nem elégedett, 29% pedig nem elégedett ), míg 33%-a elégedett is, meg nem is, s csak huszaduk elégedett. A baloldali pártok esetében az ország állapotának még kedvezőtlenebb megítélésével találkozunk. A pártpreferenciájukban bizonytalanok kétharmada elégedetlen az ország jelenlegi helyzetével, míg a pártpreferencia vonatkozásában a válaszadást megtagadók körében 46% ez az arány. Az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest kizárólag az ellenzéki pártok szavazóinak érzete romlott. A bizonytalanok, válaszmegtagadók, vagy a kormánypártok hívei hasonlónak, vagy jobbnak ítélik meg az ország állapotát. A januári adatokhoz viszonyítva a válaszmegtagadók, a bizonytalanok értékei mutatták a legjelentősebb javulást, míg az ellenzéki pártok hívei körülbelül átlagos mértékben vélekednek jobban az ország helyzetéről. A kormánypárti szavazók véleménye stagnál, a LMP-szavazóké rosszabb, mint januárban.
4 A kormány tevékenységével való elégedettség A megkérdezettek alig egyötöde (20-21%-a) elégedett a második, illetve a harmadik Orbánkormány eddigi tevékenységével (kerekítve 4% a nagyon elégedett válaszadók aránya, 17% pedig az elégedetteké ), míg az elégedetlenek együttes részesedése 43%-ot tesz ki (26% egyáltalán nem elégedett, 16% pedig nem elégedett ). A teljes népesség több mint egyharmada (37%) helyezkedett köztes álláspontra ( elégedett is, meg nem is ). A megkérdezettek 1,2%-a bizonytalan, vagy válaszmegtagadó volt. Kisebb mértékben javultak az eredmények január és június között, azonban ez a javulás nem jelentős mértékben ugyan, de kisebb mértékű az előző kérdésben tapasztalthoz képest. Az egyáltalán nem elégedettek aránya 1, a nem elégedetteké öt százalékponttal csökkent a semleges és pozitív válaszlehetőségek javára.
5 A második és a harmadik Orbán-kormány eddigi teljesítményével leginkább a kormánypárti szavazók elégedettek (44% elégedett, 13% nagyon elégedett ), ugyanakkor körükben is viszonylag széles (36%) a köztes álláspontra helyezkedők ( elégedett is, meg nem is ) aránya. Az ellenzéki erők szavazói ezúttal is markánsan elégedetlenek. A baloldaliak még kritikusabbak, de a Jobbikos szavazók körében is abszolút többséget élvez (54%) a 2010 óta regnáló kormányok teljesítményét negatívan megítélők aránya. A pártpreferenciára vonatkozó kérdésben a válaszadást megtagadók körében 44% elégedetlen, 38% elégedett is, meg nem is, 15% pedig elégedett. A pártpreferenciájukban bizonytalanok csaknem hasonlóan vélekednek júliusában a Jobbik-szavazói szinte teljesen egyező értékeket produkáltak, a baloldali szavazók még kritikusabbak lettek. A válaszmegtagadók szintén negatívabb véleményen vannak, ám a bizonytalanok álláspontja hasonló az egy évvel korábbihoz. A DK-sok és az Együtt-szavazók szemében az Orbán-kormányok megítélése január óta tovább romlott. Az LMP-sek esetében is kisebb negatív irányú átrendeződés tapasztalható, a Fideszesek megítélésének változása enyhén pozitív mérleget mutat a válaszmegtagadókhoz hasonlóan. A Jobbikosok, illetve a bizonytalanok véleménye jelentősen jobb, mint az év elején.
6 A háztartások megélhetési körülményeinek változása A megkérdezettek relatív többsége (41%-a) tapasztalta háztartása megélhetési körülményeinek romlását 2010 óta, a második és a harmadik Orbán-kormány regnálása alatt. Javulásról a megkérdezettek alig egyötöde szólt. 38%-os arányt képvisel azon válaszadók csoportja, akik nem tapasztaltak lényegi változást a vizsgált kérdésben az adott időintervallumban. A kérdést megítélni nem tudók, illetve a válaszmegtagadók aránya 1,3% volt. A három kérdés közül ebben tapasztalható messze a legcsekélyebb mértékű javulás az év eleje óta, bár az IKB-indexnek a három közül ez a legmagasabb értéket képviselő tagja. A jelentősen romlottak lehetőséget jelölők aránya 2százalékpontos növekményt mutat, a romlottak 4százalékpontos csökkentést. A pozitív változást érzők arányában 1,5százalékpontos növekedés látható, minimálisan ugyan, de több a bizonytalan.
7 A második és a harmadik Orbán-kormány alatt háztartásának megélhetési körülményeiben pozitív változást tapasztalók legnagyobb arányban (45%) a kormánypárti szavazók körében vannak jelen, ugyanakkor szintén 42%-os arányt képviselnek azon Fideszes szavazók, akik nem tapasztaltak érdemi változást e téren a 2010 óta eltelt időszakban. A Fidesz-KDNP híveinek csak 14%-a számolt be háztartása megélhetési körülményeinek romlásáról. A baloldali pártok táborai ezúttal is borúsabban látják a helyzetüket a Jobbik szavazóihoz képest. A radikális párt szimpatizánsainak 52%-a tapasztalta megélhetési körülményeinek romlását, 35% nem tapasztalt érdemi változást e téren a 2010 előtti időszakhoz képest, míg 11% szerint javult a helyzet. A pártpreferenciájukban bizonytalanok 47% tapasztalt romlást, 34%-a szerint nem történt lényegi változás, míg 15%-a pozitív fejleményekről számolt be. A pártpreferenciára vonatkozó kérdésben a válaszadást megtagadók csaknem fele (45%-a) tapasztalt negatív irányú változást, megegyező hányada (45%-a) nem tapasztalt érdemi elmozdulást, 9%-a pedig háztartása megélhetési körülményeinek javulásáról számolt be. Tavaly júliushoz képest az LMP-sek, szocialista-szavazók érzülete jelentősen romlott, a kormánypártok híveié csekély mértékben javult. Az Együtt(-PM) és a Jobbik szavazóinak változatlan a véleménye. A válaszmegtagadók kissé rosszabbul, a bizonytalanok összességében hasonlóan ítélik meg az anyagi helyzetük változását. Január óta a kormánypárti szavazók és a jobbikosok véleménye nem változott, a válaszmegtagadóké az LMP-táboré, valamint a szocialistáké romlott. A bizonytalanok és a DKszavazók véleménye pozitív irányú elmozdulást mutatott.
8 Az Iránytű Közéleti Barométer értéke melyet az ország jelenlegi állapotával való elégedettség, a 2010 óta fennálló Orbán-kormány tevékenységével való elégedettség és a megélhetési körülmények változásának megítélése kérdésekre adott válaszok alapján állítottunk össze 2015 júniusában 39,4 ponton áll a 100-as skálán, vagyis év eleje óta kismértékben ugyan, de javult az Index, a kormánypártok tehát stabilizálták helyzetüket.
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei Módszertan Kutatásunk ezerfős mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I.
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Első elemzésünkben a pártpreferenciák
Kétharmad a letelepedési kötvények ellen. Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása
2016. november 7. Kétharmad a letelepedési kötvények ellen Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása Október második felétől a közbeszéd egyik legmeghatározóbb témája a letelepedési kötvények megszüntetése
A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA
A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus
Iránytű a magyar politikához Az Iránytű Intézet decemberi közvélemény-kutatásának eredményei I.
2012. december 20. Iránytű a magyar politikához Az Iránytű Intézet decemberi közvélemény-kutatásának eredményei I. Az ezen elemzés keretében publikálja decemberi országos közvélemény-kutatásának eredményeit.
Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról
Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk
Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban
Közép-európai közvélemény: Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
A politika szereplôinek és a demokrácia. állapotának megítélése. Kelet-közép-európai összehasonlítás
Közép-európai közvélemény: A politika szereplôinek és a demokrácia állapotának megítélése. Kelet-közép-európai összehasonlítás A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
Alba Radar. 26. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 26. hullám Az elmúlt év értékelése és a jövőre vonatkozó lakossági várakozások 205. január 3. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu
Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról
Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
Helyi Demokrácia Audit. 16. jelentés
A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 1. jelentés Készült az Európai Helyi Demokrácia Hete keretén belül 1. november. Magyar Városkutató Intézet 8000 Székesfehérvár, Rákóczi
Lakossági véleményfeltárás. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei
Lakossági véleményfeltárás A pályakezdők elhelyezkedési esélyei 2014. április 14. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu A kutatás háttere és módszertana Az Enigma 2001 Kft. rendszeres társadalomtudományi
2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések
2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések Kutatásunk 1000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi
Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését
Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését A fővárosiak többsége nem ért egyet a Fidesz szimbolikus intézkedéseivel. Az ingatlanadó több kerületben történt bevezetése a legnépszerűtlenebb, a dohányzási
Ipsos Public Affairs new PPT template Nobody s Unpredictable
Vélemények A munka törvénykönyvének módosításáról 2011. szeptember Nobody s Unpredictable Módszertani áttekintés A kutatást végezte: Ipsos Média-, Vélemény és Piackutató Zrt. Mintanagyság: 800 fő Mintavétel
Állampolgári vélemények a soros magyar EU-elnökség végén
Állampolgári vélemények a soros magyar EU-elnökség végén 0. június A Policy Solutions és a Medián kutatása alapján a magyar soros elnökség utolsó hónapjában az állampolgárok 0 százaléka tudta fejből, hogy
Veszprémi helyzetkép A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Veszprémi helyzetkép A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A veszprémi választókerületben élők kétharmada elégedetlen az ország jelenlegi politikai irányával többek közt ez derül ki a Republikon Intézet
Iránytű a magyar mezőgazdasághoz Az Iránytű Intézet májusi közvélemény-kutatásának tanulságai a mezőgazdaság szemszögéből
Iránytű a magyar mezőgazdasághoz Az Iránytű Intézet májusi közvélemény-kutatásának tanulságai a mezőgazdaság szemszögéből A közelmúltban alakult Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézet ezen elemzés
Hatékonyság vagy ellensúly
Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet
Kik voltak a NOlimpia aláírói?
Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint
Helyi Demokrácia Audit. 14. jelentés
A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 1. jelentés Készült az Európai Helyi Demokrácia Hete keretén belül. október 8. Echo Szociológiai Kutatóintézet 8000 Székesfehérvár, Rákóczi
A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 11. jelentés
A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 11. jelentés Készült az Állampolgári részvétel hete 01 program keretén belül 01. szeptember. Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet H-8000
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Dacára annak, hogy a politikai napirendet az elmúlt időszakban nagyrészt a bevándorlás
I. Pártpreferenciák: Megroppant az LMP támogatottsága az egyetemisták körében is
Akár a magyar egyetemisták és főiskolások egyharmadáról is le kell mondanunk? Sajtóközlemény Zuhanó LMP-s támogatottság, erős jobboldali elkötelezettség, kedvezőtlen magyarországi elhelyezkedési esélyek,
Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján
Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján A közszolgáltatásokról végzett átfogó lakossági elégedettség és igényfelmérés eredményeinek összefoglalása
A fogyasztói árindex és a reáljövedelmek lakossági megítélése egyes közép-kelet-európai országokban
Közép-európai közvélemény: A fogyasztói árindex és a reáljövedelmek lakossági megítélése egyes közép-kelet-európai országokban A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes
A PÁRTOK HELYZETE 2015 KÖZEPÉN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
A PÁRTOK HELYZETE 2015 KÖZEPÉN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ 2015 nyarán egyértelmű többségben vannak azok, akik szerint rossz irányba tart az ország: a megkérdezettek kétharmada vélte így. Ez ugyanakkor
INGATLANPIACI KILÁTÁSOK
ORSZÁGOS ÁTLAGBAN VÁLTOZATLAN, BUDAPESTEN KISSÉ JAVULÓ INGATLANPIACI KILÁTÁSOK (A GKI 2013. OKTÓBERI FELMÉRÉSEI ALAPJÁN) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlanokkal foglalkozó
Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA
Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA A pártpreferenciát, politikusi népszerűséget vizsgáló kutatásainkon kívül a Republikon Intézet rendszeresen készít
Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA
Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA REZÜMÉ A családi otthonteremtési kedvezményt a magyar társadalom 43 százaléka tartja helyes kor- mányzati intézkedésnek,
A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 9. jelentés
A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 9. jelentés Készült az állampolgári részvétel hete 2010 program keretében 2010. szeptember 20. Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet
Mélyponton a teljes politikai elit
Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,
Alba Radar. 3. hullám. Vélemények a fehérvári médiáról
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 3. hullám Vélemények a fehérvári médiáról 10. augusztus 31. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
Az Iránytű Intézet áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei II.
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei II. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Második elemzésünkben a
Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében
Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében Közvélemény-kutatásunk március 21-25. között zajlott 1000fő telefonos megkeresésével. A kutatás mintája megyei
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar
Székesfehérvári véleménykutatás december Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán
Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán Összefoglaló A székesfehérváriak közhangulata rendkívül kedvező, a közösségépítő programok látogatottsága magas, a lakosok többsége
A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás április
A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás 200. április 2 Vezetői összefoglaló A 19. kerületi lakosok több mint háromnegyede hallott a Kőbánya- Kispest metróvégállomás környezetében
Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján)
Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és forgalmazók,
Lakossági vélemények a demokrácia. mûködésérôl a három visegrádi. országban, Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon, valamint Litvániában
Közép-európai közvélemény: Lakossági vélemények a demokrácia mûködésérôl a három visegrádi országban, Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon, valamint Litvániában A Central European Opinion
Alba Radar. 28. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu
Lakossági elégedettségmérés. Budakalász Város Önkormányzatánál
Lakossági elégedettségmérés Budakalász Város Önkormányzatánál 2017.11.14. TARTALOM A kutatás célja 3 A lakossági elégedettségmérés módszertana 4 Demográfia 5 A felmérés kérdései és a válaszlehetőségek
A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat
A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat A Századvég 2012. január közepén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a magyar választópolgárok körében az Európai Unió és
Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez január. Budapest, február
Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 9. 2000. január Budapest, 2000. február Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András TÁRKI
Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018
Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Összefoglaló Az adatfelvétel 2017 szeptember-október során került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit kft. Rövidtávú
Választásoktól távolmaradók indokai:
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a
A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 3. jelentés
A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 3. jelentés Készült a Helyi demokrácia erősítése Székesfehérváron című Phare program keretében (Phare 2003/004-02-02-0039) 2006. június
Alba Radar. 14. hullám. A lakosok politikai preferenciája
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 14. hullám A lakosok politikai preferenciája 12. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet
Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet Megjelent: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.): Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és politikai
A szegénység percepciója a visegrádi. országokban
Közép-európai közvélemény: A szegénység percepciója a visegrádi országokban A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása 2000. június CEORG Central European Opinion
Lakossági vélemények a lajosmizsei szennyvízcsatorna beruházással kapcsolatban
Lakossági vélemények a lajosmizsei szennyvízcsatorna beruházással kapcsolatban - Kutatási beszámoló A kutatásra Lajosmizse Város Csatornahálózatának Kiépítése és Szennyvíztisztító Telepének Bővítése KEOP-
Kutatási gyorsjelentés Zugló közbiztonságának megítélése. "Egy jó szó Zuglóban" 2013. április
Kutatási gyrsjelentés Zugló közbiztnságának megítélése "Egy jó szó Zuglóban" 2013. április 1 Bevezető, módszertani kérdések A Strategplis Kft. telefns kérdőíves közvélemény-kutatást végzett a Budapest
Alba Radar. 14. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 14. hullám Lakossági vélemények a háziorvosi ügyeletről 2012. szeptember 27. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu Echo Innovációs
Vélemények az oktatás színvonaláról. és az oktatási rendszer mobilitási. funkciójának mûködésérôl a keletközép-európai
Közép-európai közvélemény: Vélemények az oktatás színvonaláról és az oktatási rendszer mobilitási funkciójának mûködésérôl a keletközép-európai államokban A Central European Opinion Research Group (CEORG)
Emancipációs kérdések Budapesten A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Emancipációs kérdések Budapesten A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A 18-29 évesek, a magukat liberálisnak tartók, a bal-jobb skálán középen állók valamint a DK és az LMP szavazói azok a csoportok, ahol
Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015
Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során
Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)
199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak
Félidei eredmények. közvélemény-kutatás a Heti Válasz megbízásából
közvélemény-kutatás a Heti Válasz megbízásából Forrás: mti Készült: 2012. február 13-16. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán N é z ő p o n t I n t é z e t Z r t., B
Európai Unió: bír{ljuk, de maradn{nk
Európai Unió: bír{ljuk, de maradn{nk Ismeretek és vélemények az Európai Unióról a soros magyar EUelnökség előtt 2010. december Vezetői összefoglaló A Policy Solutions és a Medián közös kutatása szerint
Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 4. 1999. június. Budapest, 1999. július
Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 4. 1999. június Budapest, 1999. július Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András TÁRKI
Külső partneri elégedettség felmérés 2014.
Munkaügyi Központja Külső partneri elégedettség felmérés 2014. A külső partneri elégedettség felmérésre 2014. április 7. - április 18. között került sor, mellyel azt szerettük volna megtudni, hogy partnereink
Alba Radar. 24. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 24. hullám Seuso-kiállítással kapcsolatos vélemények 2014. november 12. Készítette: Macher Judit macher.judit@echomail.hu www.echoinn.hu
Alba Radar. 6. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 6. hullám Lakossági vélemények a Fehérvár Televízió Ütköző című műsoráról 2011. február 28. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu
SZAKSZERVEZETEK ELMÉLETI KUTATÓ INTÉZETE. Közvélemény kutatás KÉRDŐÍV
SZAKSZERVEZETEK ELMÉLETI KUTATÓ INTÉZETE Közvélemény kutatás KÉRDŐÍV A vezetés számára, a reális döntések kialakítása érdekében szükséges a társadalmi gazdasági elégedettség vizsgálata Kérjük, hogy minden
Sikos Ágnes politikai elemző
2013. október 3. Sikos Ágnes politikai elemző 1 A Jobbik a fiatalok vezető ereje A Jobbik a legnépszerűbb mind az egyetemisták, mind a fiatalok körében. A párt szavazóbázisának vizsgálatakor az elsődleges
Alba Vélemény Radar 1. - GYORSJELENTÉS -
Alba Vélemény Radar 1. Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron - GYORSJELENTÉS - Lakossági vélemények a népesedési problémákról 2010. június 21. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu
A lakáspiac alakulása
A lakáspiac alakulása 2010. november 10. szerda A magyarországi lakáspiacra vonatkozó helyzetértékelések 2008 és 2009 júliusa között felmérésről-felmérésre romlottak, azóta a megítélés hullámvasútra ült.
Női politikusok a közvélemény szemében
Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...
SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT
SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT A dokumentum a szervezeti önértékelés 217-es felmérési eredményeit veti össze a 213-as értékelés eredményeivel. 213-ban csak az oktató/kutató
Kutatás a rezsicsökkentésről
Kutatás a rezsicsökkentésről A társadalom véleménye a rezsicsökkentésről Jövedelem Képzettség Kor Nem Lakástípus Aktivitás A magyar társadalom rezsiköltségei és problémaérzékelése (KSH, Eurobarometer,
Standard Eurobarométer 88. Közvéleménykutatás az Európai Unióban
Közvéleménykutatás az Európai Unióban A kutatás az Európai Bizottság Kommunikációs Főigazgatóságának kérésére és koordinálásával zajlott. Ez a jelentés az Európai Bizottság i Képviselete számára készült.
A évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója
A 2012. évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója készítette: Humánpolitikai és Szervezetfejlesztési Igazgatóság 2012. december 2/8 Bevezetés Az elmúlt évhez hasonlóan a Humánpolitikai
Mit gondol Európa? Mit érez Magyarország?
Mit gondol Európa? Mit érez Magyarország? 2016 tavaszán a Pew Research Center globális attitűd-kutatást végzett, hazánkban 1005 fő személyes lekérdezésével igyekezett választ találni az európai társadalmak
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A természettudomány képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által készített, Diplomás pályakövetés
Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 II. negyedév
Jelentés az egészségügyi magánszféráról 2004 II. negyedév Budapest, 2004. október vállalkozások változatlan pesszimizmus A GKI-EKI Egészségügykutató Intézet Kft. 2002 óta végzi az egészségügyben működő
Alba Radar. 18. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 18. hullám A székesfehérvári parkok megítélése a fehérváriak szerint 2013. június 17. Készítette: Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu
Alba Radar. 2. hullám. A fiatalok helyzetének megítélése
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 2. hullám A fiatalok helyzetének megítélése 2010. augusztus 12. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely
LABDARÚGÁS A POLITIKA FOGSÁGÁBAN
LABDARÚGÁS A POLITIKA FOGSÁGÁBAN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A magyar lakosság mintegy négyötöde ellenzi a stadionépítéseket és a labdarúgás kiemelt helyzetét, kilencven százalékuk más területre
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási
TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS IRODAPIAC (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI)
TOVÁBB SZÁRNYAL A LAKÁS- ÉS IRODAPIAC (A GKI 2015. ÁPRILISI FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI) A GKI évente kétszer szervez felmérést a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók
Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét?
Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2016. évi fogyasztói vizsgálat eredményei Elosztói szolgáltatások és vállalat specifikus kérdések ÉSZAKI és DÉLI régió A hat magyarországi földgázelosztó társaság fogyasztói
1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft
441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak
Alba Radar. 5. hullám. A lakosok politikai preferenciája
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 5. hullám A lakosok politikai preferenciája 2010. december 30. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló
SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben
Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei
Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei Óvodánkban a 2000-ben megkezdett minőség biztosítási program bevezetése óta rendszeresen, 2-3 évenként mérjük a szülők
JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN
MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos
A közbiztonsággal való elégedettség Közép- Kelet-Európában
Közép-európai közvélemény: A közbiztonsággal való elégedettség Közép- Kelet-Európában A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása 2002. június CEORG Central European
Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Budapesten vezet az ellenzék: a fővárosi lakosság 35 százaléka a következő választás után egy baloldali,
PÉNZÜGYEK ÉS PÉNZÜGYI MAGATARTÁSOK KISTELEPÜLÉSEKEN. - online kérdőíves kutatás kistelepülések teleházainak látogatói körében-
PÉNZÜGYEK ÉS PÉNZÜGYI MAGATARTÁSOK KISTELEPÜLÉSEKEN - online kérdőíves kutatás kistelepülések teleházainak látogatói körében- I. ALAPINFORMÁCIÓK A KUTATÁSRÓL 1. Az adatfelvétel időpontja: 2015. január
Alba Radar. 15. hullám. Karácsonyi készülődés Székesfehérváron
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 15. hullám Karácsonyi készülődés Székesfehérváron 2012. december 23. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely
Vecsés város kutatás. Közéleti, politikai kérdések. Első hullám. A kvantitatív kutatás eredményei 2014. február 20. Jó döntéseket támogatunk.
Vecsés város kutatás Közéleti, politikai kérdések Első hullám A kvantitatív kutatás eredményei 2014. február 20. Jó döntéseket támogatunk. Tartalom 1 A kutatás háttere 2 Demográfia 3 Közélet, politika
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG MÉRÉSE BUDAPEST 017. 1 1. A kutatás körülményei A Wekerle Sándor Főiskolán 017. októberében hallgatói elégedettség vizsgálatot végeztünk. A megkérdezés
BUDAÖRS VÁROS VEZETÉSÉNEK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZAT TEVÉKENYSÉGÉNEK LAKOSSÁGI MEGÍTÉLÉSE
BUDAÖRS VÁROS VEZETÉSÉNEK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZAT TEVÉKENYSÉGÉNEK LAKOSSÁGI MEGÍTÉLÉSE 2017 Elemzés LOGINDA Research & Innovation Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló... 3 Módszertani bevezető... 5 A megkérdezettek
Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás
Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás, Infrastruktúra Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás 5,00 4,50 4,00 3,50 3,00 2,50 2,00 1,50 1,00 0,50 0,00 T F T F T F T F T F T F 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.
Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség