Sikos Ágnes politikai elemző
|
|
- Valéria Király
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2013. október 3. Sikos Ágnes politikai elemző 1
2 A Jobbik a fiatalok vezető ereje A Jobbik a legnépszerűbb mind az egyetemisták, mind a fiatalok körében. A párt szavazóbázisának vizsgálatakor az elsődleges szempont természetesen a korosztályi megoszlás, hiszen még ma is rendkívül aránytalan a tábor e tényező szerinti tagolódása. A korosztályi preferenciákhoz az Iránytű Intézet augusztusi közvélemény-kutatása szolgáltat adatokat, míg az egyetemi és főiskolai hallgatók politikai beállítódásáról az Aktív Fiatalok Magyarországon Kutatócsoport tavaszi felmérése nyújt friss eredményeket. Mindkét kutatás a Jobbiknak a fiatal szavazók közti kiemelkedő népszerűségét mutatta ki, hasonlóan korábbi, akár más közvélemény-kutatók által publikált eredményekhez. Az említett népszerűség tehát korántsem újkeletű, sokkal inkább hosszú távon fenntartott és stabilizálódott. A 2010-ben parlamentbe jutó két új erő, a Jobbik és az LMP szociológiai karakterét egyértelműen a fiatal támogatókkal jellemezhettük, a rendszerváltást követő időszakot uraló két nagy politikai blokkból való kiábrándultság, a nagyfokú elitellenesség, a pártok fiatalos lendülete, dinamizmusa elsősorban a fiatal szavazókat ragadta meg. Míg az LMP azonban pártszakadásával, valamint pozíciójának megtalálása és irányvonalának hiánya okán szavazói jelentős részét elvesztette, addig a Jobbik képes volt megtartani, kivívni vezető pozícióját a fiatalok között. Ennek köszönhetően ma a nemzeti radikális párt a közötti pártot választó, biztos szavazók körében 37%-kal az első helyen áll a pártok rangsorában, a Fidesz-KDNP pedig 4 százalékponttal lemaradva, 33%-kal követi. Az MSZP 13%-os támogatottsága e korosztályban szociológiai karakteréhez képest viszonylag magasnak mondható, az Együtt-PM szövetség azonban csupán 9, míg az LMP 5%-nyi biztos szavazót tudhat maga mögött. 2
3 Jól látható tehát, hogy az LMP drasztikusan vesztett fiatal szavazóiból, mely az egyetemi hallgatók körében korábban tapasztalt széleskörű támogatottságának visszaesésével is járt. Míg ugyanis a Jobbik 17%-kal első helyen áll a hallgatók által támogatott pártok között, addig az LMP e csoportban mára csupán 7,7%-nyi szavazóval rendelkezik. Az LMP, valamint a Jobbik egyidejűleg, a 2010-es választások során, ahogy a Szabó-Kern szerzőpáros említi, a Critical Mass és a Kuruc.info nemzedék képviselőiként jutott be a parlamentbe, ám mára előbbi nemzedék, ha nem is megszűnt, de elveszítette egységes képviseletét. A nemzedék szavazóit részben átcsábította az Együtt 2014, az LMP leszakadt platformja, vagy éppen az MSZP. A Critical Mass nemzedékkel ellentétben a Kuruc.info nemzedék rendkívül jól meghatározható, online hálózatai révén is körülhatárolható, stabil szubkultúrával bír, és az e körbe tartozó fiatalok képviselőjeként még ma is egyedül Jobbik lép fel, melynek támogatását a kutatási eredmények szerint a választópolgárok nem vonták meg. A pártra ma a év közötti választók 14%-a szavazna, míg a Fidesz-KDNP-re 13%-uk adná voksát. Bár közvélemény-kutatásunkban a es korosztályt egységesnek tekintettük, érdemes azonban megjegyezni, hogy a Jobbik támogatottsága az 1983-as évben születettektől évről-évre növekvő tendenciát mutat. A párt tehát amellett, hogy a korcsoport vezető ereje, folyamatosan szélesíti támogatói körét. Bár a fiatalok többsége a Jobbikot választaná, a korosztályra elsősorban a nagyfokú kiábrándultság jellemző, melyet kiválóan tükröz a 18%-nyi részvételt megtagadó választópolgár. A részvételi hajlandóság a korral párhuzamosan növekszik, így a nyugdíjas korosztály a legaktívabb, míg a fiatal a politikailag leginkább inaktív korosztály. Ez a nyugdíjas korosztály 3
4 szerepét a választásokon felértékelheti, hiszen nemcsak, hogy a legaktívabb, de a torz korfának köszönhetően a legszélesebb korcsoport is egyben. A Jobbik szavazóbázisának a kor melletti legmeghatározóbb tényezője nemi megoszlása. A nemzeti radikális párt szavazóinak jelentős része férfi, a nők kevésbé hajlanak a párt támogatására. A es korosztályban a nemi arányok megoszlása a teljes szavazóbázishoz mérve is rendkívül aránytalan, a korcsoportnak ugyanis csupán 30%-a a női nem képviselője. A férfiak preferenciáit ezért érdemes külön is megvizsgálni, hiszen így a Jobbik és a Fidesz-KDNP közötti különbség jelentősen megugrik. A közötti férfi szavazók körében a Jobbik ugyanis 20%-os támogatottságnak örvend, míg a kormánypártok 6 százalékponttal lemaradva, 14%-nyi szavazót tudhatnak maguk mögött. A fiatal női választók nagy része, 26%-a nem rendelkezik preferenciával, így egy potenciálisan megnyerhető szavazói csoportról beszélhetünk, mely megszólítására a korosztályban vezető politikai erőnek is jó esélye lehet. Emellett szükséges is, hiszen a közötti nők körében már a Fidesz-KDNP a vezető erő, míg a Jobbik csupán a második legszimpatikusabb párt. A Jobbik és az LMP fiatalok körében való népszerűségét számos tényezővel igyekeztek már 2010-ben is alátámasztani, így mindenekelőtt a korosztály elitellenessége, rendszerellenes attitűdjei, mind a jelenlegi pártokkal, mind a gazdasági helyzettel való kiábrándultság jelentek meg, mint lehetséges okok. A két tábort, vagy ha úgy tetszik, a két nemzedéket azonban nem lehet egy lapon említeni, hiszen attitűdjeik jelentősen eltérnek. Ahogy az egyetemisták körében végzett kutatás is kimutatta, a fiatalokra erős rendszerellenes attitűdök jellemzőek, melyek az egyes intézményekbe vetett bizalom hiányától egészen a demokratikus berendezkedés megkérdőjelezéséig terjednek. A fiatalok politikai nézeteinek kialakulásához, változásához a 4
5 korábbi generációkkal ellentétben az internet nyújtott, illetve nyújt segítséget, mely az információkhoz való széleskörű hozzáféréssel rendkívüli jelentőséggel bír a pártpreferenciák alakulásában, legalábbis a politika iránt érdeklődők esetében. A nemzeti radikális értékek online terjedése, a nemzeti szubkultúrához tartozó honlapok szaporodása tehát jelentősen hozzájárult a Jobbik fiatalok közötti nagyfokú népszerűségéhez. Ez az online térben is leképeződő szubkultúra jelleg nemcsak vonzza a fiatalokat, de részben stabilizálja is a Jobbik támogatottságát, míg az LMP szavazótábora ennek hiányában rendkívül könnyen morzsolódott szét. A Jobbik szavazótáborának egyik legerősebb, ám méltatlanul elhanyagolt meghatározója e jelleg, mely a nemzeti érzelmű választópolgárokat egy tömbben képes megtartani. A Jobbik, mint említettem, bár a fiatalok körében a legnépszerűbb párt, még így is jelentős növekedési potenciállal rendelkezik a korosztály elsősorban bizonytalan, női választói között. Nem feledkezhetünk meg azonban az LMP helyét, szerepét átvevő baloldali pártokról sem, hiszen a Critical Mass nemzedék tagjainak meghódítására utóbbiaknak van lehetősége. Az Együtt 2014 sem a teljes népesség, sem a tárgyalt korosztály körében nem váltotta be a hozzá fűzött baloldali reményeket, a pártot választó fiatal szavazók pedig elsősorban az LMP szakadásával létrejött Párbeszéd-Magyarországért fiatalos gárdájával szimpatizálnak, semmiképp sem az exkormányfő személyével. A Demokratikus Koalíció szavazótábora nagyrészt idősebb női szavazókból áll, és az MSZP sem rendelkezik utánpótlással e generációban. A baloldali fiatalokat is nagy számban tömörítő korcsoport hiteles megszólítása nélkül azonban marad a bizonytalanok széles tömege. A Fidesz-KDNP bár a teljes népesség körében a legerősebb párt, elvesztette vezető szerepét a es korosztályban. A Jobbik támogatottságának évről-évre zajló növekedése mindenekelőtt a kormánypártok kárára történik, melynek köszönhetően a radikális párt megerősítheti pozícióját a korcsoportban. A választásokig bár még sok minden változhat, a fiatalok preferenciái stabilnak mondhatóak, mely a Jobbik malmára hajtja a vizet. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a tárgyalt fiatal korosztály létszáma elenyésző a nyugdíjas korú választókéhoz képest, valamint, hogy nagyfokú apolitikusság jellemzi, mely magas arányú, választásokon való részvételt megtagadó szavazóban is megmutatkozik. 5
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I.
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Első elemzésünkben a pártpreferenciák
A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA
A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus
A Facebook nem politikai csodafegyver
A Facebook nem politikai csodafegyver a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének legfrissebb elemzése Készült: 01. december 18. 1 01. december 18. A FACEBOOK NEM POLITIKAI CSODAFEGYVER Választók a Facebook on
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk
Iránytű a magyar politikához Az Iránytű Intézet decemberi közvélemény-kutatásának eredményei I.
2012. december 20. Iránytű a magyar politikához Az Iránytű Intézet decemberi közvélemény-kutatásának eredményei I. Az ezen elemzés keretében publikálja decemberi országos közvélemény-kutatásának eredményeit.
I. Pártpreferenciák: Megroppant az LMP támogatottsága az egyetemisták körében is
Akár a magyar egyetemisták és főiskolások egyharmadáról is le kell mondanunk? Sajtóközlemény Zuhanó LMP-s támogatottság, erős jobboldali elkötelezettség, kedvezőtlen magyarországi elhelyezkedési esélyek,
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar
Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz
Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz ugyanebben a körben 40 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága
Kik voltak a NOlimpia aláírói?
Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint
Hatékonyság vagy ellensúly
Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet
Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet
Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet Megjelent: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.): Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és politikai
JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN
MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb
Félidei eredmények. közvélemény-kutatás a Heti Válasz megbízásából
közvélemény-kutatás a Heti Válasz megbízásából Forrás: mti Készült: 2012. február 13-16. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán N é z ő p o n t I n t é z e t Z r t., B
Alba Radar. 14. hullám. A lakosok politikai preferenciája
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 14. hullám A lakosok politikai preferenciája 12. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer
Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
Rendszerellenesség és protesztpártok (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)
2016. március 17. Kovács János vezető elemző A Jobbikot és az LMP-t (tehát az ún. XXI. századi pártokat) bizonyos nézőpontból közös platformra helyező elemzések kezdetben elsősorban az anti-establishment
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos
Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE EREDMÉNYEK A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz abszolút többségére lehet számítani a vasárnapi választások után. Becslésünk
Kétharmad a letelepedési kötvények ellen. Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása
2016. november 7. Kétharmad a letelepedési kötvények ellen Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása Október második felétől a közbeszéd egyik legmeghatározóbb témája a letelepedési kötvények megszüntetése
Mi várható a megyei közgyűlésekben?
Mi várható a megyei közgyűlésekben? A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Az önkormányzati választásokon a településeket vezető polgármester és képviselő-testület mellett minden megye választ magának megyei közgyűlést
Az Iránytű Intézet áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei II.
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei II. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Második elemzésünkben a
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei Módszertan Kutatásunk ezerfős mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
A PÁRTOK HELYZETE 2015 KÖZEPÉN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
A PÁRTOK HELYZETE 2015 KÖZEPÉN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ 2015 nyarán egyértelmű többségben vannak azok, akik szerint rossz irányba tart az ország: a megkérdezettek kétharmada vélte így. Ez ugyanakkor
A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat
A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat A Századvég 2012. január közepén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a magyar választópolgárok körében az Európai Unió és
Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 18. hullám Az iskolai közösségi szolgálat megítélése - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. június 17. Készítette:
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes
A magyar közvélemény és az Európai Unió
A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest
Alba Radar. 20. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 20. hullám Adományosztási hajlandóság a Fehérváriak körében - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. december 17. Készítette:
Miért nincs több nő a magyar politikában?
Miért nincs több nő a magyar politikában? Vezetői összefoglaló A párton belüli támogatás hiánya és a családi kötelezettségek okozta időhiány ez a két fő oka a nők alacsony parlamenti arányának az Integrity
Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag
Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Kurt Lewin Alapítvány 2012. július Köszönetnyilvánítás: A kutatásban való részvételükért köszönettel tartozunk:
Mélyponton a teljes politikai elit
Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,
BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT
Fő BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT A bejövő motivációs felmérésekben résztvevők számának alakulása 213 és 217 között változatos képet mutat. A teljes
Női képviselők az Országgyűlés következő ciklusában A Policy Solutions belpolitikai elemzése a 2014-2018-as Parlament várható összetételéről
Női képviselők az Országgyűlés következő ciklusában A Policy Solutions belpolitikai elemzése a 2014-2018-as Parlament várható összetételéről 2014. február Vezetői összefoglaló A 2014-es országgyűlési választások
Választásoktól távolmaradók indokai:
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a
Női politikusok a közvélemény szemében
Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...
A 15-29 éves korosztály tevékenységszerkezete az időmérleg-vizsgálatok tükrében
TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0016 Tudománykommunikáció a Z generációnak Projektvezető: Dr. Törőcsik Mária PTE KTK egyetemi tanár A munkacsoport vezetője: Dr. Szűcs Krisztián PTE KTK adjunktus A 15-29 éves
Alba Radar. 24. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 24. hullám Seuso-kiállítással kapcsolatos vélemények 2014. november 12. Készítette: Macher Judit macher.judit@echomail.hu www.echoinn.hu
Iránytű a magyar mezőgazdasághoz Az Iránytű Intézet májusi közvélemény-kutatásának tanulságai a mezőgazdaság szemszögéből
Iránytű a magyar mezőgazdasághoz Az Iránytű Intézet májusi közvélemény-kutatásának tanulságai a mezőgazdaság szemszögéből A közelmúltban alakult Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézet ezen elemzés
A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben
A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben Központi Statisztikai Hivatal 2012. március Tartalom Bevezető... 2 Demográfiai helyzetkép... 2 Egészségügyi jellemzők... 12 Oktatás és kutatás-fejlesztés...
Sikos Ágnes politikai elemző
2013.december 02. Sikos Ágnes politikai elemző Kormánypártokra szabott választási rendszer A 2014-es választásokig már csupán négy hónap van hátra, az eljárási törvény azonban még mindig nem vette fel
Alba Radar. 8. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 8. hullám Vélemények a családok életét segítő nonprofit szolgáltatásokról 2011. július 22. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu Echo
Közösségi oldalak használata a magyar munkahelyeken. Gateprotect-felmérés, 2012. szeptember
Közösségi oldalak használata a magyar munkahelyeken Gateprotect-felmérés, 2012. szeptember Összefoglaló A felnőtt internetező lakosság csaknem 60 százaléka dolgozik teljes vagy részmunkaidőben. Munkahelyükön
PÁRTOK EGY ÉVVEL A VÁLASZTÁS ELŐTT A REPUBLIKON INTÉZET TANULMÁNYA
PÁRTOK EGY ÉVVEL A VÁLASZTÁS ELŐTT A REPUBLIKON INTÉZET TANULMÁNYA TARTALOM Bevezető... 3 Fidesz: Elpártolt és visszaszerzett szavazók... 3 Fiatalodás és nyitás a fidesz felé: A jobbik szavazótáborának
Alba Radar. 17. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 17. hullám A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlási hajlandósága - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013.
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Dacára annak, hogy a politikai napirendet az elmúlt időszakban nagyrészt a bevándorlás
AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE
AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE Magyarország népessége az első hivatalos népszámláláskor (1870) a mai területre számítva 5 011 310 fő volt, a 2005. április 1-jei eszmei időpontú mikrocenzus adatai alapján 10 090
Alba Radar. 11. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 11. hullám A Videoton labdarúgócsapat megítélése a székesfehérvári lakosok körében 2012. január 25. Készítette: Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu
Korszakhatár küszöbén? - A 20. és 21. századi pártokról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)
Kovács János vezető elemző Az elmúlt időszakban a politikai valóságértelmezés egy újabb pillérévé vált a 20-21. századi pártok felosztás, melynek valódi jelentőségét a centrális erőtér működése, az új
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve
Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését
Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését A fővárosiak többsége nem ért egyet a Fidesz szimbolikus intézkedéseivel. Az ingatlanadó több kerületben történt bevezetése a legnépszerűtlenebb, a dohányzási
Politikai tükör tükör
MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont mtatk Jelentés a magyar társadalom politikai gondolkodásmódjáról, politikai integráltságáról és részvételéről, 2015 Gerő Márton Szabó Gerő Márton Szabó Andrea Andrea
Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Bár az utóbbi hetekben a választásokkal kapcsolatos közbeszédet a visszalépések kérdése uralta, a Republikon Intézet számításai szerint nincs szükség
Az egyes régiók bűnügyi fertőzöttségi mutatói közötti eltérések társadalmi, gazdasági okainak szociológiai vizsgálata és elemzése, a rendvédelmi
Az egyes régiók bűnügyi fertőzöttségi mutatói közötti eltérések társadalmi, gazdasági okainak szociológiai vizsgálata és elemzése, a rendvédelmi szervek számára adódó konzekvenciák Tartalomjegyzék 1 Kutatási
Alba Radar. 22. hullám. Nyaralási tervek
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 22. hullám Nyaralási tervek 201. július 03. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu 1 A kutatás háttere
Az Európai Unióhoz való csatlakozás támogatottsága Kelet-Közép- Európában
Közép-európai közvélemény: Az Európai Unióhoz való csatlakozás támogatottsága Kelet-Közép- Európában A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása 2002. május 1
Kutatás a rezsicsökkentésről
Kutatás a rezsicsökkentésről A társadalom véleménye a rezsicsökkentésről Jövedelem Képzettség Kor Nem Lakástípus Aktivitás A magyar társadalom rezsiköltségei és problémaérzékelése (KSH, Eurobarometer,
Alba Radar. 4. hullám. Helyi politikai preferencia
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron. hullám Helyi politikai preferencia. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo Research Center
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak
Alba Radar. 21. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 21. hullám A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlási hajlandósága - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2014.
A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2016
A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2016 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2016, a megyei fejlesztési és képzési bizottságok (MFKB-k) részére című kutatási program keretében
PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT
A történelem nyomai az új térszerkezetben ELTE-MTA Konferencia, 2007. november 17. PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT Készítette: Tallián Imre - Amennyiben napjainkból visszanézve
30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2.
30. hullám II. Gyorsjelentés Adományozási szokások 2017. január 2. 1 A KUTATÁS HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA A Magyar Városkutató Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a települések, különös tekintettel a városok
Közvélemény-kutatás egy lehetséges telekocsi-szolgáltatásról
Közvélemény-kutatás egy lehetséges telekocsi-szolgáltatásról 1200 fős országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság körében 2012. május 18-22. A Policy Solutions a Medián közvélemény-kutató
Enyedi Zsolt: Smartvote kísérletek a Norvég Projekt keretében
Enyedi Zsolt: Smartvote kísérletek a Norvég Projekt keretében Ahogy a világ számos országában, így Magyarországon is megjelentek az elmúlt évtizedben a szavazati tanácsot adó internetes oldalak, a smartvote
Alba Radar. 6. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 6. hullám Lakossági vélemények a Fehérvár Televízió Ütköző című műsoráról 2011. február 28. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu
Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében
Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében Közvélemény-kutatásunk március 21-25. között zajlott 1000fő telefonos megkeresésével. A kutatás mintája megyei
Munkaerő-piaci helyzetkép Fejér megyében, a év október havi zárónapi adatai alapján
Munkaerő-piaci helyzetkép Fejér megyében, a 2016. év október havi zárónapi adatai alapján KSH felmérése és adatai alapján % 62 60 58 56 A foglalkoztatási arányok alakulása Fejér megyében 2011-2016. Fejér
Alba Radar. 5. hullám. A lakosok politikai preferenciája
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 5. hullám A lakosok politikai preferenciája 2010. december 30. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei. Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára
Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve lakossági
Nemzeti identitás, kisebbségek és társadalmi konfliktusok A magyar társadalom attitűdjeinek alakulása 1992 és 2014 között
Nemzeti identitás, kisebbségek és társadalmi konfliktusok A magyar társadalom attitűdjeinek alakulása 1992 és 2014 között Simonovits Bori 1. Bevezetés Ebben a tanulmányban a nemzeti identitás, a bevándorlókkal
Alba Vélemény Radar 1. - GYORSJELENTÉS -
Alba Vélemény Radar 1. Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron - GYORSJELENTÉS - Lakossági vélemények a népesedési problémákról 2010. június 21. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu
Alba Radar. 25. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 25. hullám Népszavazással kapcsolatos lakossági attitűdök 2014. december 17. Készítette: Macher Judit, Bokros Hajnalka macherjudit@echomail.hu
Alba Radar. 6. hullám. A lakosok a nők helyzetéről Fehérváron
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 6. hullám A lakosok a nők helyzetéről Fehérváron 2011. február 28. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely
Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci
2010-2011. I. félév. Szolnok, 2011. október 05. Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos. Jászberény. Karcag. Szolnok. Mezőtúr
Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról, az egészségromlást kiváltó vélelmezett okokról és a szükséges tennivalókról 2010-2011. I. félév
Alba Radar. 14. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 14. hullám Lakossági vélemények a háziorvosi ügyeletről 2012. szeptember 27. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu Echo Innovációs
Győri Péter: Hajléktalanság. romák. gyermekszegénység. (Tévhiteket oszlató tények )
Győri Péter: Hajléktalanság romák gyermekszegénység (Tévhiteket oszlató tények ) Hajléktalanügyi országos konferencia Balatonföldvár, 2017. szeptember A Február Harmadika Munkacsoport (F3) 1999 óta minden
A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május
Pályázathoz anyagok a TÁMOP 4.1.1/AKONV2010-2019 Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése 1/b képzéskorszerűsítési alprojekt Munkaerőpiaci helyzetkép II. negyedév Negyed adatok régiókra bontva 2010. 1.
Parlaméter Európai Parlament Eurobarométer (EB/EP 78.2)
Kommunikációs Főigazgatóság KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ OSZTÁLY Brüsszel, 2013. február 14. Parlaméter Európai Parlament Eurobarométer (EB/EP 78.2) A FOGLALKOZÁSI KATEGÓRÁKRA ÖSSZPONTOSÍTVA Ez a foglalkozási kategóriák
ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA KISKUNMAJSÁN
ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA KISKUNMAJSÁN VÁLLALATI ÉS LAKOSSÁGI FELMÉRÉS A KISKUNMAJSAI TELEPHELLYEL RENDELKEZŐ TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK, ILLETVE AZ ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN ÜGYET INTÉZŐ
Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.
Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség
Parlaméter Európai Parlament Eurobarométer (EB/EP 78.2)
Kommunikációs Főigazgatóság KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ OSZTÁLY Brüsszel, 2013. február 14. Parlaméter Európai Parlament Eurobarométer (EB/EP 78.2) KÖZÉPPONTBAN A NEMEK SZERINTI VÉLEMÉNYKÜLÖNBSÉGEK A férfiak és
Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek!
Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek! A kormányzás félidejéhez érkezve továbbra is magas a bizonytalanok száma, a hagyományos pártpolitikai szereplők mellett pedig a 2010 tavasza után létrejött
AZ EURÓPAIAK ÖTÖDE PROTESZTPÁRTOKKAL SZIMPATIZÁL
AZ EURÓPAIAK ÖTÖDE PROTESZTPÁRTOKKAL SZIMPATIZÁL A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.03.10. AZ EURÓPAIAK ÖTÖDE PROTESZTPÁRTOKKAL SZIMPATIZÁL 2016.03.10. 2 ÖSSZEFOGLALÓ A bevándorlási válság kezdete óta az
VÁRÓTERMI KUTATÁS Kutatási jelentés az IDS Medical részére
VÁRÓTERMI KUTATÁS Kutatási jelentés az IDS Medical részére 1 A váróteremben töltött idő A legutóbbi várótermi látogatás tapasztalatai % Plakátok 9% Reklámanyagok olvasása Szórólapok 44% 9% 44% Elolvasta
Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség
Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az
Munkaerő-piaci helyzetkép
A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk
Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei
Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei A GVI elemzésében a legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási terveit vizsgálja. Az eredmények szerint
Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI
Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI Alapja: nemzeti stratégiai jelentések Cél: nemzeti szinten javítani az átláthatóságot, ösztönözzék az elszámoltathatóságot Az aktív végrehajtás
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A pedagógusképzés diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási
KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26.
KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA 2016. október 26. A közmunka kérdése nem csak foglalkoztatáspolitikai szempontból jelentős kérdés, hanem politikai okok miatt is. 2012-től alapvető váltás következett be a hazai
A Narancsvidék trendjei - A 2010 őszi önkorm{nyzati v{laszt{sok mélyelemzése -
A Narancsvidék trendjei - A 2010 őszi önkorm{nyzati v{laszt{sok mélyelemzése - 2010. október Vezetői összefoglaló A 2010-es önkormányzati választások elemzése első látásra egyszerű feladatnak tűnik: a
A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható
A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható Politikusi imázs 8 a politikai kommunikáció világában. A társadalmasítás, azaz a fogyasztói oldal véleményének
Oktatási mobilitás OKTATÁSSAL VALÓ ELÉGEDETTSÉG
Oktatási mobilitás OKTATÁSSAL VALÓ ELÉGEDETTSÉG Az oktatási mobilitással kapcsolatos konkrét tervek és attitűdök bemutatása előtt lépjünk egyet vissza és nézzük meg, hogy Európában, illetve azon belül
Ebben a dokumentumban minden kérdésnél a Magyarországra vonatkozó eredmények szerepelnek, az EU átlagával összehasonlítva.
Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság A Polgárokkal Való Kapcsolattartás KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ OSZTÁLY 30/09/2009 EB71.3 2009. ÉVI EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK Választás utáni felmérés Országos profil:
Készült a Helyi demokrácia erősítése Székesfehérváron című Phare program keretében (Phare 2003/ ) május. Készítette: Ruff Tamás
A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 2. jelentés Az 1998. és 2002. évi önkormányzati választások valamint a 2006. évi parlamenti választások részvételi adatainak elemzése
Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Budapesten vezet az ellenzék: a fővárosi lakosság 35 százaléka a következő választás után egy baloldali,