Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak
|
|
- Ábel Fehér
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak relatív többsége a teljes összefogást pártolná, míg a második legnépszerűbb opció a teljes különindulás. A választási bojkottnak nincs társadalmi támogatottsága, a civil szervezeteket viszont szívesen látnák a magyarok a 18-as választáson is az Integrity Lab legújabb országos, reprezentatív kutatása szerint. Továbbra is a 2018-as választási indulás kérdése határozza meg a baloldal napirendjét, a választói attitűd pedig visszatükrözi ezt a bizonytalanságot. A 2014-es összefogás pártjai mai szavazóinak harmada a teljes, Jobbikkal is közös indulást tartaná a legjobbnak, míg 27 százalékuk azt preferálná, ha minden párt önállóan mérettetné meg magát. 22 százalék a Jobbik nélküli baloldali összefogás, míg 8 százalék a közös jelöltek, de külön listák rendszerét támogatja. A pártok táborán belül ugyanakkor további különbségek látszanak: a DK szavazói állnak ki legkevésbé az önálló indulás mellett, míg a Jobbik nélküli, közös baloldali együttműködést a leginkább (40 százalék) támogatják. Az MSZP szavazók a leginkább polarizáltak 37 százalékuk a Jobbikkal is közös indulás, míg 33 százalékuk a teljes külön indulás pártján ál. Az Együtt, Párbeszéd és Liberális szavazók nyitottak a legkevésbé a Jobbikkal való együttműködésre, ugyanakkor náluk a leginkább kiegyenlített a négy vizsgált választási forgatókönyv támogatottsága. 1
2 Az önálló indulásról határozó LMP szavazóinak 40 százaléka preferálja a teljes külön indulást, a többség valamilyen együttműködést elfogadna. A Jobbik szavazóinak hatoda válaszolt úgy, hogy egy teljes, a Jobbiktól a baloldalig tartó összefogásnak kéne a Fidesszel szemben indulnia 2018-ban. Ami az időről-időre előkerülő választási bojkottot illeti, ezt a társadalom abszolút többsége elutasítja: csak a szavazók harmada vélte úgy, hogy amíg a Fidesz nem változtat a választási rendszeren, addig a pártoknak nem kéne részt venniük a választáson. A bojkott gondolata az Együtt, Párbeszéd, Liberálisok táborában a leginkább támogatott, de itt sincs többségben. Azt látjuk ugyanakkor, hogy még a Fidesz szavazóinak negyede is azon az állásponton volt, hogy a jelenlegi választási rendszerben nem kéne indulnia senkinek a kormánypárti tábor egy része is kritikus lehet a választási rendszerrel. A kormánnyal kritikus civil szervezetek 2018-as választási indulását a társadalom kétharmada támogatná. Leginkább az LMP és a Jobbik, míg legkevésbé a Fidesz és a DK szavazói látnák őket szívesen a választáson úgy tűnik tehát, hogy nem egy bal-jobb törésvonal van a civilek pártpolitikai aktivitásának megítélése mögött, hanem az anti-establishment pártok szavazói nyitottabbak feléjük. 2
3 Bevezető A baloldali-liberális ellenzék 2017 elején továbbra is a 18-as indulás módjáról vitatkozik, ráadásul a pártpolitikai egyeztetések mellett az értelmiségi holdudvar is saját javaslatokat fogalmaz meg többek között a Jobbikkal való együttműködésről vagy épp a választási bojkottról. Előválasztás, közös vagy külön lista, koordinált jelöltállítás, esetleg a megegyezés hiányában teljes külön indulás? Jelenleg szinte az összes forgatókönyv elképzelhető. Fontos kérdés azonban, hogy a pártok esetleges alkuja mögé sikerül-e szavazói támogatást szerezni. A 2014-es választási összefogás 14 tavaszán gyengébb eredményt ért el, mint a benne résztvevők külön mért támogatottsága, ugyanakkor ezt az eredményt már más indulási formában meg tudta ismételni például az őszi önkormányzati választáson. Ez jól jelzi: a politikai alkuk eredményessége a választók meggyőzésén áll vagy bukik. Az Integrity Lab friss közvélemény-kutatásában 1 a 2018-as ellenzéki indulással kapcsolatos lehetőségeket vizsgálta. Egyrészt a pártok szűkebb-szélesebb összefogását, másrészt az esetleges bojkott lehetőségét, harmadrészt pedig a mind erősebb civil ellenállás iránti politikai igényt mértük fel. Összefogás 2018? Az eddigi politikai közbeszédben alapvetően négy forgatókönyv került elő az ellenzéki pártok indulását illetően a Jobbikkal is számító teljes összefogástól a pártok teljes önálló indulásig. A választói szándék természetesen nem biztos, hogy találkozik a politikai realitással különösen így van ez a Jobbik esetleges részvételével, az ugyanakkor tanulságos lehet, mit gondolnak e kérdésről az ellenzéki szavazók. Úgy tűnik, nem csak a pártok, de választóik sem egységesek e kérdésben. Az MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, MLP pártok szavazóinak harmada a teljes, Jobbik részvétével is számító együttműködést preferálná, bő negyedük viszont a teljes külön indulást tartaná a legjobb formának. Összesen harminc százalék választotta a Jobbik nélküli baloldali együttműködést: 1 A kutatást január között végezte a Závecz Research, 1000 fő telefonos megkeresésével. A kutatás nemre, életkorra, végzettségre és településtípusra nézve reprezentatív. 3
4 ebből 22 százalék a közös lista, 8 százalék pedig a közös jelölteket, de külön listák rendszerét választaná. A szavazók 11 százaléka továbbá nem tudott e négy opció közül választani. 35% 33% 25% 20% 22% 27% 15% 8% 5% 0% Jobbikkal is közös indulás Jobbik nélkül; közös baloldali jelöltek és lista Jobbik nélkül; közös baloldali Minden párt önálló jelölttel, külön jelöltek, külön lista listával Nem tudja 1. ábra: Ön szerint hogyan kellene indulnia az ellenzéki pártoknak a Fidesszel szemben? A pártok szavazói között ugyanakkor további belső különbségek is látszanak. A Demokratikus Koalíció szimpatizánsai zárkóznak el leginkább a külön indulástól csak 13 százalékuk szerint lenne ez a legjobb megoldás, 40 százalékuk viszont a Jobbik nélküli közös baloldali lista híve. Érdemes látni, hogy miközben a DK politikusai évek óta tartják fenn a Jobbikkal szembeni karantént, szavazóik 29 százaléka preferálná a választási együttműködést a párttal. Az MSZP szavazói a leginkább polarizáltak: 37 százalékuk a teljes együttműködés, 33 százalékuk a teljes külön indulást tartaná a legeredményesebb formának. A Botka László által megjelölt közös lista, közös jelöltek forgatókönyv Jobbik nélkül csak 11 százalékuk szimpátiáját nyerte el. 4
5 MSZP 37% 7% 33% 12% DK 29% 40% 7% 13% Együtt, P, MLP 22% 26% 0% 20% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100% Jobbikkal is közös indulás Jobbik nélkül; közös baloldali jelöltek, külön lista Nem tudja Jobbik nélkül; közös baloldali jelöltek és lista Minden párt önálló jelölttel, külön listával 2. ábra: Ön szerint hogyan kellene indulnia az ellenzéki pártoknak a Fidesszel szemben? Az Együtt, Párbeszéd, Liberálisok szavazótáborában a legalacsonyabb a Jobbikkal való együttműködés támogatottsága (22 százalék), ugyanakkor az Együtt hivatalos álláspontjának tekinthető közös jelöltek, de külön listák rendszerét csak 11 százalék támogatta, míg a relatíve leginkább elfogadott opció a baloldali együttműködés (30 százalék) volt. Bár a Jobbik és az LMP alapvetően elzárkózik a baloldallal való együttműködéstől, saját szavazóinak véleménye esetükben is érdekes lehet. Kutatásunk szerint a következetes önálló indulásról határozó LMP választóinak csak 40 százaléka preferálta, hogy minden párt külön induljon, míg 30 százalékuk a Jobbikkal közös teljes összefogást választaná. Jobbik 16% 6% 13% 55% LMP 18% 40% 2% 0% 20% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100% Jobbikkal is közös indulás Jobbik nélkül; közös baloldali jelöltek, külön lista Nem tudja Jobbik nélkül; közös baloldali jelöltek és lista Minden párt önálló jelölttel, külön listával 3. ábra: Ön szerint hogyan kellene indulnia az ellenzéki pártoknak a Fidesszel szemben? A Jobbik szavazók számottevően kisebb arányban támogatnák a baloldallal közös választási szövetséget, ám figyelemreméltó, hogy hatoduk éppen ezt tartaná a legjobb megoldásnak. 5
6 Egy választási bojkott lehetősége Időről-időre felmerül, hogy az ellenzéknek távol kellene maradnia a választásoktól, amíg ez a rendszer a hatályos úgy tűnik, hogy a társadalom ezt nem így gondolja: 55 százalék elutasítja a bojkottot, míg 31 százalék támogatná. Bár az ellenzéki pártok szavazói között valamivel magasabb a bojkott igenlése, egyik szavazótáborban sincs többségben. Bár e javaslat jellemzően baloldali, liberális értelmiségi körökből érkezik, a Jobbik szavazók körében is az átlagnál magasabb a bojkottpártiak aránya. Sőt, még a Fidesz-szavazók mintegy negyede is egyetértett velük joggal feltételezhetjük, hogy a kormánypárt szimpatizánsainak egy része szintén igazságosabb választási rendszert preferálna. Nem tudja, 14% Teljesen egyetért, 20% Egyáltalán nem ért egyet, 37% Inkább egyetért, Inkább nem ért egyet, 18% 4. ábra: Egyik pártnak sem kéne elindulnia a választáson, amíg a Fidesz nem változtat a választási rendszeren. A társadalmi-demográfiai háttér szerinti bontás azt mutatja, hogy a budapestiek, magas végzettségűek és fiatalok a legkevésbé bojkottpártiak, míg a községben élők, a szakmunkás végzettségűek és a 60 éven felüliek szeretnék a leginkább, hogy a pártok távol maradjanak a választásoktól, amíg a Fidesz nem változtat a rendszeren. Az ellenzéki pártok szimpatizánsai közül az Együtt, Párbeszéd és Liberálisok szavazói 2 állnak ki legmagasabb arányban a bojkott mellett, de esetükben sem többségi álláspont. 2 Az Együtt, Párbeszéd és Liberálisok szavazóit az alacsony elemszám miatt összevonva kezeljük. 6
7 70% 60% 50% 61% 51% 57% 52% 50% 46% 58% 53% 40% 27% 37% 36% 34% 29% 20% 0% Fidesz MSZP Jobbik DK Együtt, P, MLP LMP Bizonytalan Egyetért Nem ért egyet 5. ábra: Egyik pártnak sem kéne elindulnia a választáson, amíg a Fidesz nem változtat a választási rendszeren. Politizáljanak a civilek? Az elmúlt évek során a civilek nagyon gyakran a pártoknál is nagyobb tüntetéseket voltak képesek megszervezni, és politikai aktivitásuk, innovációjuk sok ellenzéki választó számára reményre ad okot. A civil szervezetek legutóbb a kvótanépszavazás során mutattak határozott politikai aktivitást: akkor többen is az érvénytelen szavazásra szólítottak fel. Ezt követően tovább erősödött a velük kapcsolatos várakozás az ellenzéki térfélen. A kutatás során kifejezetten a választási jellegű részvételre kérdeztünk rá, azaz nem arra voltunk kíváncsiak, folytassák-e a kormánykritikus, közéleti tevékenységüket, hanem hogy legyeneke választható politikai alternatíva. Ebben a magyar társadalom igen támogató: közel kétharmaduk értene egyet azzal, hogy a civil szervezeteknek el kellene indulniuk a 18-as választásokon. A bíztató támogatás van többségben minden társadalmi csoportban, egy hajszállal ugyan, de még a Fidesz-szavazók esetén is. 7
8 Nem tudja, 9% Egyáltalán nem ért egyet, 18% Teljesen egyetért, 41% Inkább nem ért egyet, Inkább egyetért, 23% 6. ábra: A kormánnyal kritikus civil szervezeteknek el kellene indulniuk a 2018-as választáson. A szavazótáborok összehasonlítása azt mutatja, hogy a két anti-establishment párt, az LMP és a Jobbik szavazói a leginkább támogatók a civilek választási részvételével: előbbiek 84, utóbbiak 76 százaléka áll emellett. A legkevésbé a már említett Fidesz mellett a DK-szavazók sarkallnák a civil szervezeteket pártos szerepre 18-ban. 90% 84% 80% 76% 70% 65% 67% 65% 60% 50% 40% 48% 47% 49% 38% 27% 26% 24% 20% 15% 12% 0% Fidesz MSZP Jobbik DK Együtt, P, MLP LMP Bizonytalan Egyetért Nem ért egyet 7. ábra: A kormánnyal kritikus civil szervezeteknek el kellene indulniuk a 2018-as választáson. 8
Kik voltak a NOlimpia aláírói?
Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint
Női politikusok a közvélemény szemében
Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk
A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA
A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes
JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN
MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb
Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Bár az utóbbi hetekben a választásokkal kapcsolatos közbeszédet a visszalépések kérdése uralta, a Republikon Intézet számításai szerint nincs szükség
Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA
Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA A pártpreferenciát, politikusi népszerűséget vizsgáló kutatásainkon kívül a Republikon Intézet rendszeresen készít
Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE EREDMÉNYEK A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz abszolút többségére lehet számítani a vasárnapi választások után. Becslésünk
Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet
Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet Megjelent: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.): Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és politikai
Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA
Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA REZÜMÉ A családi otthonteremtési kedvezményt a magyar társadalom 43 százaléka tartja helyes kor- mányzati intézkedésnek,
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest
Veszprémi helyzetkép A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Veszprémi helyzetkép A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A veszprémi választókerületben élők kétharmada elégedetlen az ország jelenlegi politikai irányával többek közt ez derül ki a Republikon Intézet
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei Módszertan Kutatásunk ezerfős mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
Miért nincs több nő a magyar politikában?
Miért nincs több nő a magyar politikában? Vezetői összefoglaló A párton belüli támogatás hiánya és a családi kötelezettségek okozta időhiány ez a két fő oka a nők alacsony parlamenti arányának az Integrity
Hatékonyság vagy ellensúly
Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet
Választásoktól távolmaradók indokai:
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a
Alba Radar. 26. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 26. hullám Az elmúlt év értékelése és a jövőre vonatkozó lakossági várakozások 205. január 3. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu
Kétharmad a letelepedési kötvények ellen. Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása
2016. november 7. Kétharmad a letelepedési kötvények ellen Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása Október második felétől a közbeszéd egyik legmeghatározóbb témája a letelepedési kötvények megszüntetése
A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat
A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat A Századvég 2012. január közepén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a magyar választópolgárok körében az Európai Unió és
Emancipációs kérdések Budapesten A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Emancipációs kérdések Budapesten A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A 18-29 évesek, a magukat liberálisnak tartók, a bal-jobb skálán középen állók valamint a DK és az LMP szavazói azok a csoportok, ahol
A PÁRTOK HELYZETE 2015 KÖZEPÉN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
A PÁRTOK HELYZETE 2015 KÖZEPÉN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ 2015 nyarán egyértelmű többségben vannak azok, akik szerint rossz irányba tart az ország: a megkérdezettek kétharmada vélte így. Ez ugyanakkor
A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás április
A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás 200. április 2 Vezetői összefoglaló A 19. kerületi lakosok több mint háromnegyede hallott a Kőbánya- Kispest metróvégállomás környezetében
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve
Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer
Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését
Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését A fővárosiak többsége nem ért egyet a Fidesz szimbolikus intézkedéseivel. Az ingatlanadó több kerületben történt bevezetése a legnépszerűtlenebb, a dohányzási
Kutatás a rezsicsökkentésről
Kutatás a rezsicsökkentésről A társadalom véleménye a rezsicsökkentésről Jövedelem Képzettség Kor Nem Lakástípus Aktivitás A magyar társadalom rezsiköltségei és problémaérzékelése (KSH, Eurobarometer,
Alba Radar. 4. hullám. Helyi politikai preferencia
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron. hullám Helyi politikai preferencia. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo Research Center
Ipsos Public Affairs new PPT template Nobody s Unpredictable
Vélemények A munka törvénykönyvének módosításáról 2011. szeptember Nobody s Unpredictable Módszertani áttekintés A kutatást végezte: Ipsos Média-, Vélemény és Piackutató Zrt. Mintanagyság: 800 fő Mintavétel
Félidei eredmények. közvélemény-kutatás a Heti Válasz megbízásából
közvélemény-kutatás a Heti Válasz megbízásából Forrás: mti Készült: 2012. február 13-16. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán N é z ő p o n t I n t é z e t Z r t., B
Az egyenlő házasság megítélése a magyar társadalomban. Elemzés
Az egyenlő házasság megítélése a magyar társadalomban Elemzés 1 Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 Bevezető... 5 Alapmegoszlások... 6 Az egyenlő házasság támogatásának háttere... 12 Az örökbefogadás megítélése...
Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban
Közép-európai közvélemény: Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26.
KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA 2016. október 26. A közmunka kérdése nem csak foglalkoztatáspolitikai szempontból jelentős kérdés, hanem politikai okok miatt is. 2012-től alapvető váltás következett be a hazai
A politikai hovatartozás és a mobilitás
A politikai hovatartozás és a mobilitás Gerő Márton, Szabó Andrea MTA TK SZI és MTA TK PTI Mobilitás és immobilitás a magyar társadalomban 2018.06.21. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Az előadás tartalma
I. Pártpreferenciák: Megroppant az LMP támogatottsága az egyetemisták körében is
Akár a magyar egyetemisták és főiskolások egyharmadáról is le kell mondanunk? Sajtóközlemény Zuhanó LMP-s támogatottság, erős jobboldali elkötelezettség, kedvezőtlen magyarországi elhelyezkedési esélyek,
Állampolgári vélemények a soros magyar EU-elnökség végén
Állampolgári vélemények a soros magyar EU-elnökség végén 0. június A Policy Solutions és a Medián kutatása alapján a magyar soros elnökség utolsó hónapjában az állampolgárok 0 százaléka tudta fejből, hogy
Alba Radar. 1. hullám. Politikai helyzetkép
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 1. hullám Politikai helyzetkép. június 1. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo Research Center www.echonetwork.hu
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Dacára annak, hogy a politikai napirendet az elmúlt időszakban nagyrészt a bevándorlás
Iránytű a magyar politikához Az Iránytű Intézet decemberi közvélemény-kutatásának eredményei I.
2012. december 20. Iránytű a magyar politikához Az Iránytű Intézet decemberi közvélemény-kutatásának eredményei I. Az ezen elemzés keretében publikálja decemberi országos közvélemény-kutatásának eredményeit.
Mélyponton a teljes politikai elit
Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,
LABDARÚGÁS A POLITIKA FOGSÁGÁBAN
LABDARÚGÁS A POLITIKA FOGSÁGÁBAN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A magyar lakosság mintegy négyötöde ellenzi a stadionépítéseket és a labdarúgás kiemelt helyzetét, kilencven százalékuk más területre
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.03.11. A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE 2016.03.11. 2 A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE Március 15-én lesz egy éves a megújult
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I.
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Első elemzésünkben a pártpreferenciák
A Facebook nem politikai csodafegyver
A Facebook nem politikai csodafegyver a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének legfrissebb elemzése Készült: 01. december 18. 1 01. december 18. A FACEBOOK NEM POLITIKAI CSODAFEGYVER Választók a Facebook on
Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Budapesten vezet az ellenzék: a fővárosi lakosság 35 százaléka a következő választás után egy baloldali,
2. SZ. MELLÉKLET KÉRDŐÍVEK KIÉRTÉKELÉSE
BUGYI NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 33 2. SZ. MELLÉKLET KÉRDŐÍVEK KIÉRTÉKELÉSE A kérdőívet összeállította Bugyi Község Önkormányzata és a Völgyzugoly Műhely Kft. A kérdőívek önkitöltős módszer
Mi várható a megyei közgyűlésekben?
Mi várható a megyei közgyűlésekben? A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Az önkormányzati választásokon a településeket vezető polgármester és képviselő-testület mellett minden megye választ magának megyei közgyűlést
Alba Radar. 5. hullám. A lakosok politikai preferenciája
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 5. hullám A lakosok politikai preferenciája 2010. december 30. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
A BALLIBERÁLIS MÉDIA ÁTVETTE A BALLIBERÁLIS PÁRTOK SZEREPÉT A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE
A BALLIBERÁLIS MÉDIA ÁTVETTE A BALLIBERÁLIS PÁRTOK SZEREPÉT A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2017. 04. 21. ÖSSZEFOGLALÓ 2014 óta a baloldal fragmentáltsága tovább nőtt, nincs látható kormányzati alternatíva,
Jöhet a 8. alaptörvény-módosítás: összevont EP- és önkormányzati választás lesz? június 11. hétfő, 09:00
A Zoom.hu értesülései szerint nekiláttak egy e pillanatban szigorúan titkos projekt kidolgozásának és finom terítésének a Fidesz-pártközpontban. A terv lényege, hogy a kormánypárti polgármesterek készüljenek
Politikai állapotjelző 2011 tavaszán
Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2 Ellenzéki szempontból 2010 tavaszának egyik legfontosabb kérdése volt, hogy mely politikai erő lehet a jelenlegi jobboldali konglomerátum lehetséges kihívója. A
Alba Radar. 28. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu
Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június
Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet a Helyi Érték - Közép-Dunántúli Civil Szolgáltató Hírlevél felkérésére kutatást végzett Közép-Dunántúl három
Alba Radar. 11. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 11. hullám A Videoton labdarúgócsapat megítélése a székesfehérvári lakosok körében 2012. január 25. Készítette: Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu
Alba Vélemény Radar 1. - GYORSJELENTÉS -
Alba Vélemény Radar 1. Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron - GYORSJELENTÉS - Lakossági vélemények a népesedési problémákról 2010. június 21. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu
Alba Radar. 14. hullám. A lakosok politikai preferenciája
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 14. hullám A lakosok politikai preferenciája 12. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz
Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz ugyanebben a körben 40 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága
Lakossági véleményfeltárás. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei
Lakossági véleményfeltárás A pályakezdők elhelyezkedési esélyei 2014. április 14. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu A kutatás háttere és módszertana Az Enigma 2001 Kft. rendszeres társadalomtudományi
PÁRTOK EGY ÉVVEL A VÁLASZTÁS ELŐTT A REPUBLIKON INTÉZET TANULMÁNYA
PÁRTOK EGY ÉVVEL A VÁLASZTÁS ELŐTT A REPUBLIKON INTÉZET TANULMÁNYA TARTALOM Bevezető... 3 Fidesz: Elpártolt és visszaszerzett szavazók... 3 Fiatalodás és nyitás a fidesz felé: A jobbik szavazótáborának
2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések
2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések Kutatásunk 1000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi
Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról
Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉKRŐL - ÁBRÁK -
LAKOSSÁGI VÉLEMÉNYEK AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉKRŐL 201. április - ÁBRÁK - MÓDSZERTANI ÁTTEKINTÉS A kutatást végezte: Ipsos Zrt. Mintanagyság: 1000 fő Mintavétel módja: személyes kérdezés, kérdezőbiztosok által,
Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról
Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT
A történelem nyomai az új térszerkezetben ELTE-MTA Konferencia, 2007. november 17. PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT Készítette: Tallián Imre - Amennyiben napjainkból visszanézve
Európai Unió: bír{ljuk, de maradn{nk
Európai Unió: bír{ljuk, de maradn{nk Ismeretek és vélemények az Európai Unióról a soros magyar EUelnökség előtt 2010. december Vezetői összefoglaló A Policy Solutions és a Medián közös kutatása szerint
A választási rendszer és választások
A választási rendszer és választások 1 1. Parlamenti választási rendszer - 1989-2010 - Megszületésének körülményei - A rendszer működése - Választási eredmények - Politikai földrajz - 2011 - Megszületésének
Migrációval kapcsolatos attitűdök nemzetközi összehasonlításban.
Gerő Márton Messing Vera Ságvári Bence (MTA TK SZI) Migrációval kapcsolatos attitűdök nemzetközi összehasonlításban. A European Social Survey 2015-ös (R7) felvételének előzetes eredményei Globális migrációs
Így dolgoztak a független parlamenti képviselők
Így dolgoztak a független parlamenti képviselők A független képviselők átlagosan a szavazások valamivel kevesebb, mint háromnegyedén vettek részt, ami az Országgyűlés egészét tekintve mérsékelt aktivitásnak
A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel
A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel Friss országos adatok a kerékpárhasználatról 2010. tavaszától a Magyar Kerékpárosklub háromhavonta országos reprezentatív adatokat fog
A legkisebb falutól Brüsszelig képviselni a magyar érdekeket
1. oldal (összes: 6) A részvételi arányok azt jelzik, hogy az eredmény, a Magosz listájának győzelme, legitim - tette hozzá Jakab István a szervezet és együttműködő partnerei választási eredményeket értékelő
A politika szereplôinek és a demokrácia. állapotának megítélése. Kelet-közép-európai összehasonlítás
Közép-európai közvélemény: A politika szereplôinek és a demokrácia állapotának megítélése. Kelet-közép-európai összehasonlítás A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól
A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól 2011. november 1 Vezetői összefoglaló A Class FM-en az összes
Frakcióvezetők a Parlamentben
Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában
A közép-kelet-európai országok lakóinak felkészültsége az Euro bevezetésére
Közép-európai közvélemény: A közép-kelet-európai országok lakóinak felkészültsége az Euro bevezetésére A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása 2001. október
KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból. Budapest, június
KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból Budapest, 2010. június 1 Bevezetés Az alábbiakban közöljük a kérdőívben szereplő kérdéseket és a
Politikusok médiahasználata a hírműsorokban
Politikusok médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. április 7-13. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan
Az Integrity Lab előválasztási koncepciója
Az Integrity Lab előválasztási koncepciója Tartalom Összefoglaló... 2 Miért kell az együttműködésről beszélni?... 3 Miért előválasztás?... 4 Az előválasztás alapelvei... 5 Új szereplők bevonása... 5 Jelenlegi
15 ÉV UTÁN. Az Európai Unió és a magyar társadalom
15 ÉV UTÁN Az Európai Unió és a magyar társadalom 15 ÉV UTÁN Az Európai Unió és a magyar társadalom Budapest, 2019 Impresszum 15 év után. Az Európai Unió és a magyar társadalom Friedrich-Ebert-Stiftung
Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 18. hullám Az iskolai közösségi szolgálat megítélése - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. június 17. Készítette:
PROKON EGYESÜLET AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK VISZONYA A NEMZETI KONZULTÁCIÓHOZ december 19.
PROKON EGYESÜLET AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK VISZONYA A NEMZETI KONZULTÁCIÓHOZ 2017. december 19. AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK VISZONYA A NEMZETI KONZULTÁCIÓHOZ INTERNETES ATTITŰDVIZSGÁLAT EREDMÉNYE ÖSSZEGZÉS
Politikai tükör tükör
MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont mtatk Jelentés a magyar társadalom politikai gondolkodásmódjáról, politikai integráltságáról és részvételéről, 2015 Gerő Márton Szabó Gerő Márton Szabó Andrea Andrea
Alba Radar. 22. hullám. Nyaralási tervek
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 22. hullám Nyaralási tervek 201. július 03. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu 1 A kutatás háttere
Alba Radar. 15. hullám. Karácsonyi készülődés Székesfehérváron
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 15. hullám Karácsonyi készülődés Székesfehérváron 2012. december 23. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely
HAMISÍTÁS MAGYARORSZÁGON
HAMISÍTÁS MAGYARORSZÁGON Kutatási jelentés 9. ápril 1. Bevezető A Hamítás Elleni Nemzeti Testület megalakulásakor három fontos feladatot tűzött ki: a hamításra vonatkozó statztikai adatok rendszerbe foglalása,
Political Capital ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEK, ÁLHÍREK, BABONÁK A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNYBEN
Political Capital ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEK, ÁLHÍREK, BABONÁK A MAGYAR KÖZVÉLEMÉNYBEN 1 2 A közvélemény-kutatás módszertana Az adatfelvételt a Heinrich Böll Alapítvány támogatásával a Political Capital megbízásából
Alacsony részvétel mellett, döntetlen közeli eredmény Csepelen és Soroksáron
Oldal 1 EP választások 2014 Alacsony részvétel mellett, döntetlen közeli eredmény Csepelen és Soroksáron Sok szempontból is kiegyensúlyozott eredmény született az Európai Parlamenti választásokon. Egyrészt
Sikos Ágnes politikai elemző
2013. október 3. Sikos Ágnes politikai elemző 1 A Jobbik a fiatalok vezető ereje A Jobbik a legnépszerűbb mind az egyetemisták, mind a fiatalok körében. A párt szavazóbázisának vizsgálatakor az elsődleges
HOGYAN LEHET ORSZÁGOSAN ÖSSZEGEZNI AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEKET? MÓDSZERTAN
HOGYAN LEHET ORSZÁGOSAN ÖSSZEGEZNI AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEKET? MÓDSZERTAN REZÜMÉ A Republikon Intézet 2010-ben innovatív módszert fejlesztett ki az önkormányzati választások összesített eredményének
Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz
Rendszerváltó és archívum Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz A Rendszerváltó és Archívum rovatunk a lapszám tematikájához illeszkedve ezúttal az 1990-es országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan
ÉV VÉGÉRE A BÉREMELÉS KERÜLT A FÓKUSZBA
ÉV VÉGÉRE A BÉREMELÉS KERÜLT A FÓKUSZBA HÍRADÓELEMZÉS 2016. IV. NEGYEDÉV, ÉVES KITEKINTÉSSEL 2017. 03. 14. www.nezopontintezet.hu +36 1 269 1843 info@nezopontintezet.hu HÍRADÓELEMZÉS 2016. IV. NEGYEDÉV,
A 2014-es magyarországi parlamenti választás adatai
A 2014-es magyarországi parlamenti választás adatai 1. Pártlistákra leadott ok arányai v. kiosztott parlamenti mandátumok arányai 1.1 Pártlistákra leadott ok száma ELLENZÉK: KORMÁNYPÁRT: BALOLDAL: 1.290.806
Konzultáció a Római-part jövőbeni fejlesztéséről. Eredmények
Konzultáció a Római-part jövőbeni fejlesztéséről Eredmények 2017 Összefoglaló 3 Módszertan 7 Eredmények kérdésenként 8 Melléklet: Konzultáció kérdőíve 17 2 Összefoglaló Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
Lakossági vélemények a lajosmizsei szennyvízcsatorna beruházással kapcsolatban
Lakossági vélemények a lajosmizsei szennyvízcsatorna beruházással kapcsolatban - Kutatási beszámoló A kutatásra Lajosmizse Város Csatornahálózatának Kiépítése és Szennyvíztisztító Telepének Bővítése KEOP-
Alba Radar. 21. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 21. hullám A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlási hajlandósága - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2014.
2018-BAN VÉGET ÉRHET VONA GÁBOR PÁRTELNÖKSÉGE
2018-BAN VÉGET ÉRHET VONA GÁBOR PÁRTELNÖKSÉGE A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.05.06. www.nezopontintezet.hu +36 1 269 1843 info@nezopontintezet.hu 2018-BAN VÉGET ÉRHET VONA GÁBOR PÁRTELNÖKSÉGE 2 ÖSSZEFOGLALÓ
A fővárosi kerületek sorrendje A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
A fővárosi kerületek sorrendje A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A fővárosi kerületek közül egy, az áprilisihoz hasonló szerepléssel a baloldal öt-hét helyen tudna győzni: a legesélyesebb kerületek