HOGYAN LEHET ORSZÁGOSAN ÖSSZEGEZNI AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEKET? MÓDSZERTAN
|
|
- Vilmos Vass
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HOGYAN LEHET ORSZÁGOSAN ÖSSZEGEZNI AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEKET? MÓDSZERTAN
2 REZÜMÉ A Republikon Intézet 2010-ben innovatív módszert fejlesztett ki az önkormányzati választások összesített eredményének méréséhez. Most, 2014-ben a négy évvel ezelőttihez hasonlóan, a választásokat követően nem csak a pártok értelmezéseiből, hanem objektív, országosan összesített, egyszerűen értelmezhető adatokból állapíthatjuk majd meg, melyik politikai erő hogyan szerepelt. A Republikon e módszertan segítségével összehasonlítható módon tudja majd elemezni az október 12-i választás eredményeit. Az önkormányzati választásokat követően korábban minden párt könnyen hirdethette győztesnek magát, hiszen talált olyan mutatót, amelyben jól szerepelt. Mivel az önkormányzati választások minden településen egymástól függetlenül zajlanak, ezért egyetlen objektív, országos, százalékos mutató sem állt rendelkezésünkre, amelyből egy-egy párt országos szereplése kiderült volt. A választás komplexitása, valamint az a tény, hogy a különböző településeken lakó emberek különböző számú szavazatot adnak le, tovább bonyolította a helyzetet és használhatatlanná tette a hivatalos összesítő adatokat. A Republikon által kifejlesztett módszer két alapelvre épül: Egy-egy párt összesített szavazata egy-egy önkormányzati választáson három szám összegeként állt elő: o A pártok kerületi polgármester-jelöltjeire adott szavazatok o A pártok megyei közgyűlési listáira adott szavazatok (összegezve a 10 ezer fő alatti és feletti települések szavazatait) o A párok megyei jogú városokban állított polgármester-jelöltjeire adott szavazatok A parlamenti pártok szavazatait külön-külön állapítjuk meg. Ha két vagy több párt közösen állított jelöltet, akkor e közös szavazatokat a pártok korábbi választási eredménye és a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint mért támogatottsága alapján szétosztjuk a pártok között.
3 BEVEZETÉS Az önkormányzati választások Magyarországon nem csupán a helyi hatalom gyakorlóiról döntenek: fontos pillanatképet adnak arról is, aktuálisan milyen a pártok támogatottsága. A politikai szereplők országos kommunikációjukban jellemzően a korábbi országgyűlési választáshoz viszonyítják az őszi megmérettetést: revansot akarnak venni, vagy újabb felhatalmazást kérni. Demszky Gábor 1998-ban az Orbán-kormánnyal szemben kívánt ellensúlyt teremteni Budapesten, míg Orbán Viktor korábban a választások harmadik fordulójának nevezte az önkormányzati választást. Az önkormányzati választások értelmezése azonban hagyományosan nehéz nem hiába tesz minden politikai szereplő kísérletet, hogy győztesnek kiáltsa ki magát. A választási rendszer bonyolultsága és összetett jellege minden pártnak lehetőséget adott, hogy kiválassza a számára kedvező adatot. Az elemzők legtöbbször képesek arra, hogy országos trendekről beszéljenek, illetve a különösen izgalmas meccsek eredményét ki is tudják hirdetni, ám pontos számokat mondani sokkal nehezebb. Egy példával bemutatva: tudjuk, hogy 2002-ben az MSZP tarolt az önkormányzatokban, a Fidesz pedig 2006-ban győzött. Alaposabb elemzések azt is be tudják mutatni, hogy a Fidesz 2006-os győzelme felülmúlta az MSZP 2002-es sikerét. Meg tudjuk mondani, hány közgyűlésben alakult ki szocialista vagy fideszes többség, s azt is, a legnagyobb városok közül hányat irányított az ellenzék és hányat a kormányoldal. A kisebb pártokat illetően, tudjuk, hogy az SZDSZ visszaesett 2006-ban 2002-höz képest. Ám a fenti megállapítások nem nevezhetők pontos eredményeknek; sokkal inkább különböző, független eredmények összesített értelmezéseinek ahogyan ez is a céljuk. Nem derül azonban ki, a fenti példánál maradva, hogy pontosan mennyivel szerepelt jobban a Fidesz 2006-ban, mint 2002-ben, vagy hogy mennyivel esett vissza az SZDSZ. Míg az országgyűlési választásokon a listás szavazatarányok változása viszonylag jól mutatja az egyes pártok helyzetét, ilyen mutató az önkormányzati választások kapcsán nem létezik.
4 AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYÉNEK MÉRÉSE: PROBLÉMÁK Az önkormányzati választások nagyon eltérő dolgot jelentenek a különböző településeken. A választók szemszögéből, 10 ezer fő alatti településen a választók eddig szavaztak egy jellemzően független polgármesterre, több jellemzően szintén független képviselő-testületi jelöltre és jellemzően egy országos politikai párt pártlistájára a megyei közgyűlésekbe. 10 ezer fő feletti, de megyei jogú városnál kisebb településen majdnem így járnak el, csak éppen egyetlen képviselő-testületi jelöltet választanak, és gyakoribb, hogy a polgármester-jelölt nem független, hanem párt által delegált jelölt. A megyei jogú városok polgárai nem szavaznak megyei pártlistákra: ők polgármester-jelöltet és képviselőtestületi jelöltet választanak kevés kivételtől eltekintve mindegyik pártok színeiben indul. Budapesten pedig 2014-ig polgármester-jelöltre, főpolgármester-jelöltre, kerületi képviselőjelöltre és fővárosi pártlistára szavaztak a polgárok idén először a fővárosi pártlista helyett a kerületi polgármester-jelöltekre leadott szavazatokon keresztül kerül megválasztásra a budapesti közgyűlés. Látható: a különböző szinteken eltérő módon és eltérő típusú jelöltek közül választhatnak a polgárok. Reális országos összesítés bármilyen egyszerű összeadással nem képezhető. Csak hogy a legfontosabb problémákat említsük: egyrészt, a különböző települések lakói különböző számú szavazatot adnak le így az egyszerű összeadás félrevezető. Budapesten és a kisebb településeken három, megyei jogú városban két releváns szavazatuk van a polgároknak, így minden szavazat összegzése Budapestet és a vidéki szavazókat felülreprezentálná, a megyei jogú városok lakóinak szavazatát pedig kevésbé venné figyelembe. Ezért nem használhatók a hivatalos adatok sem, hiszen azok ilyen típusú összegzésekre épülnek (s ahol így az összes leadott szavazat sokszorosa annak, ahányan ténylegesen elmentek szavazni). Másik problémát jelent a függetlenek kezelése: a választást mindig a függetlenek nyerik, ám azt is tudjuk, hogy a választók valójában nem lettek függetlenek az őszi választásra hiszen ugyanazok a választók, akik független polgármesterjelöltet választanak, szinte mindig leszavaznak ezzel egy időben egy párt listájára is. A választási rendszer minden részében megjelennek a pártok: ha a kistelepülések polgármesterei zömmel függetlenek is, ugyanezen települések megyei közgyűlési képviselői pártok listáiról kerülte. Harmadrészt, a különböző pártok a legváltozatosabb kombinációkban indulnak a választásokon, ami megnehezíti az országos összesítést ban a Fidesz-KDNP, a Fidesz-MKDSZ, a Fidesz-KDNP-MKDSZ jelölteket a hivatalos adatok külön kezelik a politikai elemző azonban tudja, hogy a választók szempontjából ezek voltaképpen egyaránt fideszes jelöltek. E probléma az egyik legkomolyabb módszertani nehézség:
5 2006-ban például országosan 32 közös jelölőszervezet indult, ebből például 10 esetben szerepelt a Fidesz-KDNP szövetség, ám e 10-ből mindössze 7 kombináció Fidesz- KDNP-Jobbik; Fidesz-KDNP-Jobbik-Vállalkozók Pártja; Fidesz-KDNP-MDF jelentett politikai értelemben is mást, mintha csak Fidesz-KDNP-vel kellett volna számolni. Ez a probléma 2014-ben fokozottan jelentkezik: a választás értékelésének egyik fő kérdése ugyanis a DK, Együtt-PM, MSZP eredményének összehasonlítása lesz, márpedig e négy párt a legkülönbözőbb formában indul el, a teljes különindulástól a teljes összefogásig. A fenti problémák rendkívül nehézzé, de nem lehetetlenné teszik az országos összesítéseket. Bármilyen módszertannak három problémát kell kezelnie: 1. Minden szavazót egyszer kell számolni függetlenül attól, hogy ténylegesen hány módon szavazhatott és így hány szavazatot adott le. a. Egy elkötelezett Fidesz-szavazó 2014-ben Budapesten 3 szavazatot adhat le pártjára Tarlós Istvánra, a Fidesz fővárosi listájára, a kerületi fideszes polgármesterjelöltre, és a kerületi Fidesz által támogatott képviselő-testületi jelöltre. Egy hasonló elkötelezettségű szavazó Győrben csak kétszer szavazhatott a Fideszre: egyszer Borkai Zsoltra, egyszer pedig helyi fideszes képviselőjelöltre. Egy kistelepülésen pedig ugyanez a szavazó lehet, hogy csak egy szavazatot adhatott volna le a Fideszre a megyei közgyűlési szavazatát, hiszen elképzelhető, hogy csak független polgármesterjelölt és testületi jelöltek indultak. Bármilyen módszertan célja, hogy ezt a szavazót függetlenül attól, hol hány szavazata volt egyetlen Fidesz-szavazónak tekintsük és egyszer számoljuk függetlenül attól, hol adta le szavazatát. 2. Kezelnünk kell a függetlenek problémáját a. Minden választó rendelkezik valamilyen pártpreferenciával, hiszen a választás legalább egy ágán pártok jelöltjei között választ. Rendkívüli esetben, megyei jogú városban fordulhat csupán elő, hogy valaki független polgármester-jelöltet és képviselőjelöltet támogat a gyakorlatban a megyei jogú városokban a polgármester-jelölteket pártok állítják. A kistelepüléseken a megyei közgyűlési listán demonstrálják a polgárok, hogy képesek és akarnak pártok között is választani függetlenségük a helyi polgármester választáson csak azt jelenti, hogy azt a küzdelmet nem tekintik pártpolitikainak. Így indokolt a választók pártokra leadott szavazatát figyelembe venni főként, mivel ez az arány hasonlítható össze a különböző választások hasonló adataival.
6 b. Speciális esetet jelentenek a megyei jogú városok esetén a függetlenként induló, de valójában egyértelműen és vállaltan a baloldali bártok által indított jelölt ben a 23 megyei jogú város közül három helyen találunk ilyet: Érden, Kecskeméten és Sopronban formálisan függetlenként, valójában a DK, Együtt-PM és MSZP által is támogatott jelöltekről van szó. A rájuk leadott voksokat ezért ezekhez a pártokhoz számítjuk. 3. Értelmeznünk kell a pártok közötti összefogásokat a. Az önkormányzati választáson igen jellemző, hogy pártok bizonyos településeken külön, máshol együtt indulnak. Semmit nem érne egy olyan kimutatás, amely, például 2002-ben, külön-külön sorba rendezné az MSZP, az SZDSZ az MSZP-SZDSZ jelöltek eredményét, hiszen így fő kérdésünkre jelesül, hogy hogyan szerepeltek összességében a pártok nem kapnánk választ. A 2014-es választásokon, a DK, Együtt-PM és az MSZP bonyolult és többszintű együttműködése miatt e probléma fokozottan jelentkezik. b. Az összefogás külön válfaja az ún. koordinált jelöltállítás, amit a baloldali pártok a budapesti kerületi polgármester-jelöltek esetén alkalmaztak. Ennek lényege, hogy a pártok a kerületek egy részét felosztották egymás között és a megegyezés alapján ezeken a helyeken nem indítanak egymás ellen jelöltet. A REPUBLIKON MÓDSZERTANA A fenti három cél kielégítése érdekében két egyaránt leegyszerűsítő, de realisztikus döntést hoztunk a pártok szavazatainak összegzésekor. 1. Milyen szavazatokat veszünk figyelembe? Annak érdekében, hogy a pártok szavazatait vehessük figyelembe, érdemes minél inkább a politikai szavazatokból kiindulnunk és figyelmen kívül hagyni a helyi jelöltekre leadott szavazatokat. A megváltozott választási rendszerben csak a megyei jogú városnál kisebb településeken szavaznak közvetlenül pártlistákra. E megmérettetéseken minden országos párt indul vagy próbál indulni, így e szavazatok jó alapját képezik az összesítésnek. A megyei jogú városokban azonban nincsenek pártlisták. Itt a legjobb módszer a polgármesterjelöltekre leadott voksok összesítése: a megyei jogú városokban való indulás és szereplés minden párt számára presztízsértékű, erősen pártpolitikai kampány is zajlik. Ami a fővárost illeti, az eddigi közvetlen közgyűlési szavazatok ideális összesítési alap volt a budapesti szavazók esetén, a frissen módosított rendszerben azonban ilyen külön
7 szavazat már nincs. Mivel a közgyűlési tagság a kerületi polgármesterekre leadott szavazatokon múlik, a legjobb döntésnek az tűnik, ha ezeket a voksokat számítjuk be Budapest esetén. Így valamennyi párt összesített szavazata egy-egy önkormányzati választáson három szám összegeként állt elő: A pártok fővárosi kerületi polgármester-jelöltekre adott szavazatok A pártok megyei közgyűlési listáira adott szavazatok (összegezve a 10 ezer fő alatti és feletti települések szavazatait) A párok megyei jogú városokban indított polgármester-jelöltjeire adott szavazatok Mint látható, ezzel egyben elértük azt is, hogy minden szavazót egyetlen egyszer számoltunk és minden szavazót számba vettünk. 2. Az összefogások kezelése Módszertanunk célja, hogy valamennyi párt önálló eredményét megállapítsuk önállónak tekintve azokat a pártokat, amelyek az országgyűlési választáson jellemzően önállóan indulnak. Az önkormányzati választás jellege okán mivel egyfordulós szavazásról van szó ősszel sokkal több a közös jelölt, mint a tavaszi megmérettetésen. Az összefogásoknak jellemzően két nagy csoportja alakult ki. Az egyik típus, amikor két vagy több, független, országosan is releváns párt fogott össze. Ilyen volt az MSZP- SZDSZ megállapodása, vagy a Fidesz-MDF közös indulása és hasonló kategóriába esik a DK, Együtt-PM, MSZP helyenkénti összefogása. Ilyen összefogásra számos megyei jogú városban sor került, illetve itt tárgyaljuk a fővárosi koordinált jelöltállítás kérdését is. A megyei jogú városokban közösen vagy részben közösen indított jelöltek eredményét a következőképpen összegezzük: mind a 23 megyei jogú városban minden, a négy baloldali párt által támogatott jelöltre leadott voksot összeadunk: ezzel aggregáltunk minden olyan voksot, amit az MSZP, a DK, az Együtt és a PM által támogatott jelölt kapott. Ezt követően ezeket a szavazatokat az alábbi módon osztottuk szét a DK, Együtt-PM és MSZP között: az Ipsos elmúlt három havi, megyei jogú városokra vonatkozó pártpreferenciáját összegeztük és kiszámoltuk a három párt egymáshoz való viszonyát. Ennek eredményeképp a megyei jogú városokban leadott baloldali szavazatok 55 százalékát az MSZP, 23 százalékát a DK míg 22 százalékát az Együtt-PM kapja.
8 Ami a fővárosi koordinált jelöltállítást illeti ebben az esetben a pártok által hivatalosan jegyzett kerületi polgármester-jelöltekre leadott szavazatokat az indító párthoz számoljuk: Karácsony Gergely minden voksa az Együtt-PM-é, Trippon Norbert voksait az MSZP-hez, míg például Hajdu László szavazatait a DK kapja. Mivel a megegyezés tükrözi a pártok egymáshoz való erőviszonyát, meggyőződésünk, hogy ez az összesítés is jól kifejezi majd, a budapesti DK, Együtt-PM és MSZP támogatottságának különbségeit. Az összefogások másik formája, amikor valamilyen helyi érdek, hagyomány vagy más speciális körülmény okán országos pártok országosan nem jegyzett, nem releváns vagy nem önálló szervezetekkel fognak össze ban erre példa a Fidesz- KDNP-Gazdakörök összefogás, vagy a Jobbik-Magyar Függetlenségi Párt közös jelölés. A Gazdakörök és a Magyar Függetlenségi Párt országosan nem önálló, releváns pártpolitikai szereplő. Az ilyen összefogások esetén ezen egyéb szervezeteket egyszerűen nem vettük figyelembe: szavazataik az országos párthoz kerültek, így a konkrét példán a Fidesz-KDNP-hez illetve a Jobbikhoz. Fennmaradó problémák Bármilyen módszertan amely párteredményeket próbál kihozni az önkormányzati választási eredményekből szükségképpen problémákat rejt. Módszertanunk nem megkérdőjelezhetetlen, de realisztikus és összehasonlításokat lehetővé tevő eredményeket ad. Ám indokolt rögzíteni a módszertan okozta különbségeket is, amelyeket legkönnyebben néhány konkrét példával tudunk megtenni. A polgármesteri voksok összesítése például az inkumbencia-hatás miatt a regnáló polgármesterek valamivel jobb eredményt érnek el, mint az egyéni képviselők: ennek következtében a legtöbb polgármestert adó Fidesz kis mértékben erősebben szerepel az összesítésben. Budapest esetén felmerül, hogy a főpolgármester-jelöltre leadott szavazatokat nézzük, ez azonban a 2010 előtti választások összesítésekor az SZDSZ-nek kedvezne, míg az MSZP-nek amelynek jelöltjei többször is a közgyűlési eredménynél rosszabban szerepeltek - ártana. A 2014-es választáson pedig lényegében lehetetlenné tenné a feldolgozást, hiszen a Bokros Lajosra leadott szavazatokat lehetetlen lenne szétosztani az őt jelölő és támogató pártok között. A megyei jogú városok közös baloldali jelöltjeinek megosztása sem tökéletes, hiszen városonként változó a DK, Együtt-PM és MSZP szavazók arány: ám ezt a fajta finomhangolást csak pontos települési adatok alapján tehetnénk meg, ilyen viszont csak a megyei jogú városokban egyenként végzett közvélemény-kutatás alapján lenne lehetséges.
JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN
MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest
A választási rendszer és választások
A választási rendszer és választások 1 1. Parlamenti választási rendszer - 1989-2010 - Megszületésének körülményei - A rendszer működése - Választási eredmények - Politikai földrajz - 2011 - Megszületésének
Mi várható a megyei közgyűlésekben?
Mi várható a megyei közgyűlésekben? A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Az önkormányzati választásokon a településeket vezető polgármester és képviselő-testület mellett minden megye választ magának megyei közgyűlést
A fővárosi kerületek sorrendje A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
A fővárosi kerületek sorrendje A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A fővárosi kerületek közül egy, az áprilisihoz hasonló szerepléssel a baloldal öt-hét helyen tudna győzni: a legesélyesebb kerületek
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk
HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK
VÁLASZTÁSI FÜZETEK 175. HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK VÁLASZTÁSA 2010. október 3. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA TARTALOMJEGYZÉK
Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE EREDMÉNYEK A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz abszolút többségére lehet számítani a vasárnapi választások után. Becslésünk
Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Bár az utóbbi hetekben a választásokkal kapcsolatos közbeszédet a visszalépések kérdése uralta, a Republikon Intézet számításai szerint nincs szükség
A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA
A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus
Külföldön élő (magyarországi lakcím nélküli) magyar állampolgár szavazhat-e az önkormányzati választáson? Nem, mivel nincs magyarországi lakcíme.
1 Forrás: www.valasztas.hu Gyakran ismételt kérdések Hány évre választjuk a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket? A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket az idei évtől kezdve
Magyarországi választási rendszerek
Magyarországi választási rendszerek AJ2 nappali tagozat 2017.09.25 Mécs János Doktorandusz Alkotmányjogi tanszék, ELTE ÁJK mecsjanosalkotmanyjog@gmail.com 1. Választás és képviselet, választások típusai
Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer
Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos
A Narancsvidék trendjei - A 2010 őszi önkorm{nyzati v{laszt{sok mélyelemzése -
A Narancsvidék trendjei - A 2010 őszi önkorm{nyzati v{laszt{sok mélyelemzése - 2010. október Vezetői összefoglaló A 2010-es önkormányzati választások elemzése első látásra egyszerű feladatnak tűnik: a
Önkormányzati választás gyakran ismételt kérdések
Önkormányzati választás gyakran ismételt kérdések Hány évre választjuk a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket? A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket az idei évtől kezdve
Mélyponton a teljes politikai elit
Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,
Választásra jogosultak száma (fő)
Tisztelt Választópolgárok! Kedves Zsombóiak! 2018. április 8-án településünkön is Országgyűlési Képviselő választást tartottak. A választási törvény alapján az országgyűlési választás egy fordulós volt.
A 2014-es magyarországi parlamenti választás adatai
A 2014-es magyarországi parlamenti választás adatai 1. Pártlistákra leadott ok arányai v. kiosztott parlamenti mandátumok arányai 1.1 Pártlistákra leadott ok száma ELLENZÉK: KORMÁNYPÁRT: BALOLDAL: 1.290.806
Hatékonyság vagy ellensúly
Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak
Szavazóköri eredmények az egy szavazókörös településen és a kijelölt szavazókörben Medina 001.számú szavazókör
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK VÁLSZTÁS 2014. április. 6 Szavazóköri eredmények az egy szavazókörös településen és a kijelölt szavazókörben Medina 001.számú szavazókör TOLN 01.számú egyéni választókerületi szavazás
Választójog, választási rendszerek. Alkotmányjog 2. - előadás szeptember 29. Bodnár Eszter
Választójog, választási rendszerek Alkotmányjog 2. - előadás 2016. szeptember 29. Bodnár Eszter Választójog A demokratikus hatalomgyakorlás népszuverenitás vagy népfelség elve demokratikus legitimáció
Női képviselők az Országgyűlés következő ciklusában A Policy Solutions belpolitikai elemzése a 2014-2018-as Parlament várható összetételéről
Női képviselők az Országgyűlés következő ciklusában A Policy Solutions belpolitikai elemzése a 2014-2018-as Parlament várható összetételéről 2014. február Vezetői összefoglaló A 2014-es országgyűlési választások
NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS. készítette: Bánlaki Ildikó
NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS készítette: Bánlaki Ildikó DEMOKRÁCIA a hatalomgyakorlás formája MODERNITÁS modern állam demos választójoggal rendelkezők csoportja (nagy) a közügyek intézésére
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei Módszertan Kutatásunk ezerfős mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
Kik voltak a NOlimpia aláírói?
Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint
PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT
A történelem nyomai az új térszerkezetben ELTE-MTA Konferencia, 2007. november 17. PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT Készítette: Tallián Imre - Amennyiben napjainkból visszanézve
II. fejezet A választók nyilvántartása
1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról I. fejezet A választójog 1. (1) A választópolgár a választójogát szabad elhatározása alapján gyakorolja. (2) A választópolgár
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve
Országgyűlési képviselők választása évi CCIII. törvény
Egyéb Megüresedett sorsa Eredmény megállapítása Szavazás Jelölt- és listaállítás Mandátumok száma Országgyűlési k választása 2011. évi CCIII. törvény összesen 199 106 egyéni választókerületben (EVK) Indulni
ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR!
ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! A Magyar Köztársaság Elnökének döntése alapján 2006. október 1- jén ismét települési önkormányzati képviselők, polgármesterek és megyei közgyűlési
Önkormányzati választások 2019 Diósdon először választunk vegyes választási rendszerben
Önkormányzati választások 2019 Diósdon először választunk vegyes választási rendszerben Október 13-án, vasárnap választjuk meg a következő öt évre Diósd polgármesterét, a helyi önkormányzati és a nemzetiségi
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.03.11. A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE 2016.03.11. 2 A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE Március 15-én lesz egy éves a megújult
Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz
Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz ugyanebben a körben 40 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága
Alacsony részvétel mellett, döntetlen közeli eredmény Csepelen és Soroksáron
Oldal 1 EP választások 2014 Alacsony részvétel mellett, döntetlen közeli eredmény Csepelen és Soroksáron Sok szempontból is kiegyensúlyozott eredmény született az Európai Parlamenti választásokon. Egyrészt
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Dacára annak, hogy a politikai napirendet az elmúlt időszakban nagyrészt a bevándorlás
2010. évi L. törvény. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.
Hatály: 2014.XI.26. - 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A választójog 1. (1) A választópolgár a választójogát
Jöhet a 8. alaptörvény-módosítás: összevont EP- és önkormányzati választás lesz? június 11. hétfő, 09:00
A Zoom.hu értesülései szerint nekiláttak egy e pillanatban szigorúan titkos projekt kidolgozásának és finom terítésének a Fidesz-pártközpontban. A terv lényege, hogy a kormánypárti polgármesterek készüljenek
2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor
2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi
KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26.
KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA 2016. október 26. A közmunka kérdése nem csak foglalkoztatáspolitikai szempontból jelentős kérdés, hanem politikai okok miatt is. 2012-től alapvető váltás következett be a hazai
SZEMINÁRIUMI FELADATGYŰJTEMÉNY Alkotmányjog 2. kurzushoz VÁLASZTÓJOG, VÁLASZTÁSI RENDSZER
SZEMINÁRIUMI FELADATGYŰJTEMÉNY Alkotmányjog 2. kurzushoz VÁLASZTÓJOG, VÁLASZTÁSI RENDSZER ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék www.alkjog.elte.hu 2013/14. tanév őszi félév I. ALKOTMÁNYELMÉLETI
Félidei eredmények. közvélemény-kutatás a Heti Válasz megbízásából
közvélemény-kutatás a Heti Válasz megbízásából Forrás: mti Készült: 2012. február 13-16. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán N é z ő p o n t I n t é z e t Z r t., B
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes
Beszámoló a Képviselő-testület október 22-i alakuló ülésére
1 Beszámoló a Képviselő-testület 2014. október 22-i alakuló ülésére Tárgy: Beszámoló a 2014. október 12-én megtartott polgármesterek, helyi önkormányzati képviselők, megyei közgyűlés tagjai és a roma nemzetiségi
Óbarok Község Önkormányzat Helyi Választási Iroda 2063 Óbarok, Iskola u. 3. Tel.: 22/ Fax.: 22/
Óbarok Község Önkormányzat Helyi Választási Iroda 2063 Óbarok, Iskola u. 3. Tel.: 22/704-147 Fax.: 22/704-777 Tisztelt Választópolgárok! A Köztársasági Elnök 2010. október 3. napjára (vasárnapra) tűzte
TUDNIVALÓK A HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK, VALAMINT A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSÁRÓL
TUDNIVALÓK A HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK, VALAMINT A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSÁRÓL Hány évre választjuk a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket?
ALBERTIRSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
ALBERTIRSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MEGHÍVÓ Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én (csütörtökön) 16 órakor, a Városházán kezdődő alakuló ülésére Az ülést vezeti: Kovács Lászlóné
DÖNTÉSI ÉS VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT. (elfogadta az Országos Párttanács, december 23 -án)
2. melléklet a Magyar Szocialista Párt Alapszabályához DÖNTÉSI ÉS VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT (elfogadta az Országos Párttanács, 2011. december 23 -án) Az Országos Párttanács a Magyar Szocialista Párt Alapszabálya
A legkisebb falutól Brüsszelig képviselni a magyar érdekeket
1. oldal (összes: 6) A részvételi arányok azt jelzik, hogy az eredmény, a Magosz listájának győzelme, legitim - tette hozzá Jakab István a szervezet és együttműködő partnerei választási eredményeket értékelő
Magyar joganyagok évi L. törvény - a helyi önkormányzati képviselők és polgá 2. oldal d) lakosig 8 fő. 5. (1) A nél több lakosú
Magyar joganyagok - 2010. évi L. törvény - a helyi önkormányzati képviselők és polgá 1. oldal 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Korózs Lajos: totális káosz a kormányhatározat, ötletelés zajlik;
Önkormányzati választások Szentmártonkátán 2010
2010 Október 3-án önkormányzati választásokat tartottak Magyarországon. Az eredmények értékelése zajlik országos és helyi szinteken is. Ezúttal már kis falunk sem kerülheti el az eredmények értékelését:
Európai parlamenti választás június 7-én - Amit tudni érdemes -
Európai parlamenti választás 2009. június 7-én - Amit tudni érdemes - Az Európai Unió országaiban 2009. június 4. és 7. között - Magyarországon minden bizonnyal június 7-én - választják meg az Európai
Az új magyar választási rendszer
Az új magyar választási rendszer Dr. Smuk Péter, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem, Győr a demokratikus rendszer "a politikai döntéshozatal céljával létrehozott olyan intézményes berendezkedés,
Helyi Választási Iroda 7133 Fadd, Dózsa Gy. u. 12. 74/447-998, fax: 74/447-182
Helyi Választási Iroda 7133 Fadd, Dózsa Gy u 12 74/447-998, fax: 74/447-182 Fadd Nagyközség Helyi Választási Iroda vezetőjének tájékoztatása a 2010 október 3-án tartandó helyi önkormányzati képviselők
Önkormányzati választások október 12. Medina települési választás eredményei. Szavazóköri eredmények. Képviselő testület választása
Medina települési választás eredményei Szavazóköri eredmények Polgármester választás Képviselő testület választása A polgármester Vén Attila FIDESZ-KDNP A települési képviselőtestület tagjainak : 4 fő
A baloldal vertikális gyengülése
A baloldal vertikális gyengülése Az önkormányzati választás öt dimenziója A Nézőpont Intézet legfrissebb elemzése Nézőpont Elemzőintézet Nonprofit Kft. H-1054 Budapest, Alkotmány utca 15. MOBIL +36-20-276-79-09
Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v
Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember 12-én, 14.23 órai kezdettel, a Budapest V. kerület, Városház utca 9-11. szám alatti, 301. szobacsoport
Hatályos választójogi törvény évi XXXIV. törvény
Hatályos választójogi törvény 1989. évi XXXIV. törvény az országgyűlési képviselők választásáról ELSŐ RÉSZ A VÁLASZTÓJOG 1. A választójog általános és egyenlő, a szavazás közvetlen és titkos. 2. (1) A
J A V A S L A T. a 2007. évi forrásmegosztással kapcsolatos állásfoglalásra
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a 2007. évi forrásmegosztással kapcsolatos állásfoglalásra Készítette: Orosz Ferenc alpolgármester
Választásoktól távolmaradók indokai:
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a
CSOPORTALKOTÓ KÁRTYÁK
1. melléklet CSPRTALKTÓ KÁRTYÁK ÖNKRMÁNYZAT ÖNKRMÁNYZAT ÖNKRMÁNYZAT PLGÁRMESTER PLGÁRMESTER KÉPVISELŐ KÉPVISELŐ KÉPVISELŐ VÁLASZTÁS VÁLASZTÁS ÖNKRMÁNYZAT ÖNKRMÁNYZAT PLGÁRMESTER PLGÁRMESTER PLGÁRMESTER
Kari Tanács Választásának Szabályzata
SZTE FOK kari ügyrend 1. számú melléklet Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar Kari Tanács Választásának Szabályzata Szeged, 2019. február 7. Tartalom: I. A Kari Tanács választásának általános
v é g z é s t : I n d o k o l á s
A bíróság a dr. B. M. Ügyvédi Iroda (...) által képviselt G.A. (...) kérelmezőnek, dr. Cserny Ákos elnök által képviselt Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) kérelmezett ellen,
Szigetvári Viktor előadása
Szigetvári Viktor előadása info@penzugykutato.hu Tel: +36.1.335.0807 Fax: +36.1.335.0828 Összefoglaló Szigetvári Viktor előadásáról Pénzügykutató Napok, 2012. október 26. Visegrád Mivel mind a független
Magyarországi választási rendszerek
Magyarországi választási rendszerek AJ1 levelező tagozat 2017.12.15 Mécs János Doktorandusz Alkotmányjogi tanszék, ELTE ÁJK mecsjanosalkotmanyjog@gmail.com 1. Választás és képviselet, választások típusai
Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat ( Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén)
Választójogosultság Kötelező irodalom: Előadásvázlat (http://alkjog.elte.hu/?page_id=3491) Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) 2017. november 20. ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Lukonits Ádám,
A Bárdos-díj odaítélésének szabályzata
6. sz. melléklet A Bárdos-díj odaítélésének szabályzata A jelölést és a választást a gimnázium intézményvezetője által megbízott háromtagú bizottság irányítja, amelynek tagjai: egy fő az iskolavezetés
Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA. Budapest
Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA Budapest A tisztségviselők megválasztásának rendje 1. A választás általános szabályai (1.) A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének
Az elektori gyűlésre vonatkozó általános szabályok Testületi tagok megszavazásának rendje I. Szimpátiaszavazás
A Nemzeti Együttműködési Alap (továbbiakban: Alap) testületei (Tanács és kollégiumok) civil delegált tagjainak megválasztására összehívott elektori gyűlések ÜGYRENDJE Az egyesülési jogról, a közhasznú
Újrarajzolt választókerületi határok: A magyar választási rendszer földrajzi torzulásai 2011 előtt és után
Újrarajzolt választókerületi határok: A magyar választási rendszer földrajzi torzulásai 2011 előtt és után Vida György egyetemi tanársegéd Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék
Sikos Ágnes politikai elemző
2013.december 02. Sikos Ágnes politikai elemző Kormánypártokra szabott választási rendszer A 2014-es választásokig már csupán négy hónap van hátra, az eljárási törvény azonban még mindig nem vette fel
Panel második hullám változói
Panel második hullám változói volt az előző A B C hullámban is A2.1 tévénézési gyakorisága x x x A2.2 újságolvasás gyakorisága x x x A2.3 amerikai elnök személyének ismerete x x x A2.4 Magyar miniszterelnök
2. melléklet a Magyar Szocialista Párt Alapszabályához DÖNTÉSI ÉS VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT. (elfogadta az Országos Párttanács, február 24-i ülése)
2. melléklet a Magyar Szocialista Párt Alapszabályához DÖNTÉSI ÉS VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT (elfogadta az Országos Párttanács, 2016. február 24-i ülése) Az Országos Párttanács a Magyar Szocialista Párt Alapszabálya
J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/ )
Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának 2013. március 19-én, kedden, 11 óra 3 perckor az Országház
Válasz a Felügyelő Bizottság felé írt kérelemre
Válasz a Felügyelő Bizottság felé írt kérelemre Pásztory Gábor által a Felügyelő Bizottság részére küldött kérelmet 2011.június 2-án megkaptuk. A kérelem pontjaiban foglaltakat Felügyelő Bizottság hatáskörébe
Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata
SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés
A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján
A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján II. FEJEZET A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGOK 10. A választási bizottság 14. (1) A választási
Magyarországi választási rendszerek
Magyarországi választási rendszerek AJ1 levelező tagozat 2017.12.01 Mécs János Doktorandusz Alkotmányjogi tanszék, ELTE ÁJK mecsjanosalkotmanyjog@gmail.com Választásokkal foglalkozó alkalmak - Mai alkalom
Demokratikus Koalíció Döntési és választási szabályzat
Demokratikus Koalíció Döntési és választási szabályzat (egységes szerkezetben a 2017. március 17-én elfogadott módosításokkal) A Demokratikus Koalíció (a továbbiakban: DK) Elnöksége (a továbbiakban: Elnökség)a
1989. évi XXXIV. törvény az országgyőlési képviselık választásáról ELSİ RÉSZ A VÁLASZTÓJOG MÁSODIK RÉSZ A VÁLASZTÁSI RENDSZER
1989. évi XXXIV. törvény az országgyőlési képviselık választásáról ELSİ RÉSZ A VÁLASZTÓJOG 1. 2. 3. A választójog gyakorlása a választópolgár szabad elhatározásán alapul. MÁSODIK RÉSZ A VÁLASZTÁSI RENDSZER
A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban
A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. MÁRCIUS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan
EGYSZERŰ ÉS ABSZOLÚT TÖBBSÉGI SZAVAZÁS
EGYSZERŰ ÉS ABSZOLÚT TÖBBSÉGI SZAVAZÁS A választások és a szavazások többszempontú döntési problémák a szavazók valamilyen módon döntenek a jelöltekről a választási bizottság a szavazás után megállapítja,
Magyarországi Választási Rendszerek szeptember 25. ELŐADÁSVÁZLAT
Magyarországi Választási Rendszerek 2017. szeptember 25. ELŐADÁSVÁZLAT 1. Választás és hatalomgyakorlás - Választások alatt a választójoggal rendelkező választópolgárok azon, meghatározott időközönként
http://mszp.hu/calendar
2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő
Alsó-Szászország tartomány választási vezetőjének tájékoztatója. Az alsó-szászországi helyhatósági választási rendszer alapvető vonásai
Niedersächsische Landeswahlleiterin Ungarisch Alsó-Szászország tartomány választási vezetőjének tájékoztatója Az alsó-szászországi helyhatósági választási rendszer alapvető vonásai 2 Az alsó-szászországi
Női politikusok a közvélemény szemében
Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...
J e g y zőkönyv. Ikt. sz. KTB/103-1/2012. KTB/49/2012. sz. ülés (KTB/159/2010-2014. sz. ülés)
Ikt. sz. KTB/103-1/2012. KTB/49/2012. sz. ülés (KTB/159/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2012. november 5-én, hétfőn 10 óra 06 perckor az
A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban
A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. ÁPRILIS A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan
ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA
MAGYARORSZÁG KORM ÁN YA ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett: 2018 OKT 1 9. T/2933. számú törvényjavaslat az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz csatolt, az Európai Parlament
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottság 27/2010. (V.4.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 323-011*, (46) 517-700*, (46) 517-633, (46) 346-256 Telefax: (46) 352-525 II-827-1/2010. A Borsod-Abaúj-Zemplén
A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA
A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA A Magyar Vámügyi Szövetség közgyűlése az Alapszabályban, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltak alapján háromévente a következő tisztségviselőket
v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja.
Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.058/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014.
Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban
Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 31 április 6. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya
EUROVOTE+: Magyarokat is próbaszavaztatnának európai kutatók Több ország választási rendszerén tesztelhetjük, mit ér a szavazatunk
EUROVOTE+: Magyarokat is próbaszavaztatnának európai kutatók Több ország választási rendszerén tesztelhetjük, mit ér a szavazatunk Tudományos játékra invitál a világ politikatudomány-kutatóinak, társadalomtudósainak
Alsó-Szászország tartomány választási bizottságának tájékoztatója
Ungarisch Alsó-Szászország tartomány választási bizottságának tájékoztatója Alsó-Szászország tartomány alapvető választási rendszere Alsó-Szászország alapvető választási rendszere Alsó-Szászországban ötévenként
VÁLASZTÁS 14 A REPUBLIKON INTÉZET VÁLASZTÁSI ELEMZÉSE
VÁLASZTÁS 14 A REPUBLIKON INTÉZET VÁLASZTÁSI ELEMZÉSE TARTALOM Részvétel a 2014-es választásokon... 3 A Fidesz-KDNP szereplése... 4 Az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok szereplése... 7 A Jobbik szereplése...