Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén
|
|
- Béla Tóth
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk nem nagyobb, mint a máshol élőké. Attitűdjeik és pártokkal kapcsolatos véleményük alapján a fővárosiak most jóval mérsékeltebb szavazók, egyaránt kedvezőbben ítélik meg a Fideszt és a kormány intézkedéseit és eközben nyitottabbak a baloldali, liberális pártok felé is. A kutatás rámutat, hogy az MSZP továbbra is erősebb, mint a Jobbik, valamint a demokratikus ellenzék együttesen versenyképes a Fidesszel szemben Budapesten. 1
2 A Republikon Intézet 2015 nyarán és őszén végzett országos kutatást 1 a politikai pártpreferenciákról, általános attitűdökről és a szakpolitikákkal kapcsolatos véleményekről. Ennek eredményeiből eddig a Fidesz és a baloldal szavazóit vizsgáltuk meg értékválasztásaik szerint, az alábbi elemzésben pedig a fővárosi választókkal kapcsolatos eredményeket közöljük. Általános tendencia, hogy a választók jobbnak ítélik meg a dolgok haladását szűkebb lakóhelyükön, mint az ország egészét tekintve. A budapestiek 65 százaléka véli úgy, hogy Magyarországban rossz irányba haladnak a dolgok. Helyi szinten azonban kiegyensúlyozottabb ez az arány és pár százalékkal többen is vannak azok, akik szerint jó irányt vesznek a dolgok saját kerületükben. A fővárosi választók elégedettsége magasabb, mint a megyeszékhelyen és az egyéb városokban élőké, nagyjából a községekben lakók véleményével egyezik. Ennek oka, hogy a kerületekben kevésbé konfliktusosak a politikai ügyek, azok inkább a magasabb, fővárosi szinten generálódnak. PÁRTOK ÉS POLITIKUSOK NÉPSZERŰSÉGE A fővárosi választók pártpreferenciáinak vizsgálata arra mutatott rá, hogy 2013 tavaszához képest a Fidesz relatíve erősebb Budapesten: országosan gyengült, a fővárosban viszont jobban 1 Mindkét kutatás országos, reprezentatív mintán készült, 2000 fő ill fő személyes megkeresésével, 2015 június/júliusában, ill. szeptember második hetében. Az elemzés során az Együtt, PM és Liberális szavazókat pártpreferencia esetén együtt kezeltük az alacsony elemszám miatt. 2
3 szerepel, mint két éve. Ehhez képest az MSZP támogatottsága stabil, nem csökkent, de nem is nőtt a fővárosban 2013 és 2015 között, ahol egyébként most is a legerősebbek a szocialisták. A két évvel ezelőtti kutatásunkban 12 százalékos támogatottságot mértünk az Együtt- PM formációnak, azonban idén ősszel ez jelentősen csökkent még a Liberálisok támogatóival együtt is. Ebből a visszaesésből vélhetően a DK tudott profitálni. A baloldali, liberális pártok továbbra is Budapesten a legerősebbek, de előnyük elmarad az elmúlt évekéhez képest. A Jobbik hoz képest öt százalékkal tudott javítani Budapesten, azonban ez megfelel a radikális párt két év alatt mutatott országos erősödésnek. Szokatlan, hogy csökkent a bizonytalanok száma a választásokat megelőző és az azután következő év között, amely a világos pártpreferenciák megerősödésének jele. A pártok elutasítottságára vonatkozott a kérdőívben a Melyik pártra nem szavazna semmiképp? kérdés. A fővárosban a Fidesz a legelutasítottabb párt 35 százalékkal, ami megfelel az országos aránynak is (37 százalék). A kormánypárt magas népszerűsége és erős elutasítottsága jelzi az erős politikai polarizáltságot Magyarországon. A Jobbik elutasítottságának tekintetében sincs nagy különbség a fővárosi (18 százalék) és a teljes minta (17 százalék) tekintetében. Lényeges a különbség azonban a baloldali pártokat illetően. A DK esetében nagyobb fővárosi elutasítottságot mértünk (18 százalék), mint országos szinten (11 százalék). Az MSZP- nél az arány éppen a fordítottja: míg Budapesten a válaszadóknak csupán 15 3
4 százaléka mondta azt, hogy semmi esetre sem szavazna az MSZP- re, az ország egészét tekintve ez az érték 23 százalék. A kutatás során kíváncsiak voltunk arra is, hogy mekkora támogatottsággal rendelkeznek a vezető fővárosi politikusok, így Horváth Csaba, a legnagyobb ellenzéki frakció vezetője, Tarlós István főpolgármester valamint lehetséges utóda, Kocsis Máté, 8. kerületi polgármester és a Fidesz budapesti elnöke. A fővárosi politikusok közül Horváth Csaba tudott csak erősödni ősszel a nyár elején mértekhez képest. Tarlós István és Kocsis Máté is 6-6 százalékpontnyival kisebb támogatottsággal bír, mint nyár elején. Bár Tarlós István a legnépszerűbb budapesti politikus, azonban ez mégsem olyan kiugró, mint a Fidesz és az MSZP között mért különbség. A Fidesz támogatottsága tehát nem mutatkozik meg a nagyobbik kormánypárt fővárosi politikusainak népszerűségében. SZAKPOLITIKAI PREFERENCIÁK hoz képest a fővárosiak szakpolitikai kérdésekben mért attitűdje sok esetben változott, döntően két irányban: kevésbé kormányellenes az aktuális ügyekben, és kevésbé liberálisak a gazdaságpolitikai ügyekben. A változás hátterében több ok állhat, egyrészt a 2010 óta többségében Fideszes önkormányzatok és főpolgármester hatással bír a kormányzati intézkedések megítélésére, minta amilyen az iskolák államosítása, valamint közmunka 4
5 rendszere. Másrészt a markáns, önálló liberális párt hiánya miatt is kevésbé jelennek meg liberális üzenetek, mint pl. állam és egyház viszonya. A baloldali szakpolitikai igények mögött a szegénység növekedése, ill. annak súlyosságára vonatkozó általános érzület fedezhető fel. A lecsúszástól való egzisztenciális félelem miatt fokozódik tehát az állami segítség preferálása, ilyen a tandíj elutasítása, a 13. havi nyugdíj és egyéb szociális támogatás igénylése. A budapesti olimpia megrendezését a fővárosiak döntő többsége, 59 százaléka támogatná, a teljes népességen belül ez már csak 48 százalék szemben a 45 százaléknyi elutasítóval. A megyeszékhelyeken és a községekben magasabb az olimpiát elutasítók aránya (44-49 százalék, ill százalék). A pártpreferenciák szerinti bontásban a Fidesz szavazóinál egyértelmű az olimpia támogatottsága, míg a baloldali pártok inkább ellenzik annak megtartását. A DK szavazói egyöntetűen állnak ki az olimpia ellen, náluk más kérdéssel kapcsolatban is tapasztalható ez a határozottság. 5
A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA
A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus
Hatékonyság vagy ellensúly
Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei Módszertan Kutatásunk ezerfős mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA
Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA A pártpreferenciát, politikusi népszerűséget vizsgáló kutatásainkon kívül a Republikon Intézet rendszeresen készít
Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését
Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését A fővárosiak többsége nem ért egyet a Fidesz szimbolikus intézkedéseivel. Az ingatlanadó több kerületben történt bevezetése a legnépszerűtlenebb, a dohányzási
Kik voltak a NOlimpia aláírói?
Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint
Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Budapesten vezet az ellenzék: a fővárosi lakosság 35 százaléka a következő választás után egy baloldali,
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos
Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer
Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN
MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA
Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA REZÜMÉ A családi otthonteremtési kedvezményt a magyar társadalom 43 százaléka tartja helyes kor- mányzati intézkedésnek,
A PÁRTOK HELYZETE 2015 KÖZEPÉN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
A PÁRTOK HELYZETE 2015 KÖZEPÉN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ 2015 nyarán egyértelmű többségben vannak azok, akik szerint rossz irányba tart az ország: a megkérdezettek kétharmada vélte így. Ez ugyanakkor
Női politikusok a közvélemény szemében
Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Dacára annak, hogy a politikai napirendet az elmúlt időszakban nagyrészt a bevándorlás
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I.
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Első elemzésünkben a pártpreferenciák
Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet
Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet Megjelent: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.): Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és politikai
A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat
A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat A Századvég 2012. január közepén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a magyar választópolgárok körében az Európai Unió és
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest
Veszprémi helyzetkép A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Veszprémi helyzetkép A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A veszprémi választókerületben élők kétharmada elégedetlen az ország jelenlegi politikai irányával többek közt ez derül ki a Republikon Intézet
Választásoktól távolmaradók indokai:
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a
Kutatás a rezsicsökkentésről
Kutatás a rezsicsökkentésről A társadalom véleménye a rezsicsökkentésről Jövedelem Képzettség Kor Nem Lakástípus Aktivitás A magyar társadalom rezsiköltségei és problémaérzékelése (KSH, Eurobarometer,
Állampolgári vélemények a soros magyar EU-elnökség végén
Állampolgári vélemények a soros magyar EU-elnökség végén 0. június A Policy Solutions és a Medián kutatása alapján a magyar soros elnökség utolsó hónapjában az állampolgárok 0 százaléka tudta fejből, hogy
Iránytű a magyar politikához Az Iránytű Intézet decemberi közvélemény-kutatásának eredményei I.
2012. december 20. Iránytű a magyar politikához Az Iránytű Intézet decemberi közvélemény-kutatásának eredményei I. Az ezen elemzés keretében publikálja decemberi országos közvélemény-kutatásának eredményeit.
Mélyponton a teljes politikai elit
Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,
I. Pártpreferenciák: Megroppant az LMP támogatottsága az egyetemisták körében is
Akár a magyar egyetemisták és főiskolások egyharmadáról is le kell mondanunk? Sajtóközlemény Zuhanó LMP-s támogatottság, erős jobboldali elkötelezettség, kedvezőtlen magyarországi elhelyezkedési esélyek,
Ipsos Public Affairs new PPT template Nobody s Unpredictable
Vélemények A munka törvénykönyvének módosításáról 2011. szeptember Nobody s Unpredictable Módszertani áttekintés A kutatást végezte: Ipsos Média-, Vélemény és Piackutató Zrt. Mintanagyság: 800 fő Mintavétel
Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE EREDMÉNYEK A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz abszolút többségére lehet számítani a vasárnapi választások után. Becslésünk
A Narancsvidék trendjei - A 2010 őszi önkorm{nyzati v{laszt{sok mélyelemzése -
A Narancsvidék trendjei - A 2010 őszi önkorm{nyzati v{laszt{sok mélyelemzése - 2010. október Vezetői összefoglaló A 2010-es önkormányzati választások elemzése első látásra egyszerű feladatnak tűnik: a
Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Bár az utóbbi hetekben a választásokkal kapcsolatos közbeszédet a visszalépések kérdése uralta, a Republikon Intézet számításai szerint nincs szükség
Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz
Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz ugyanebben a körben 40 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága
Alba Radar. 5. hullám. A lakosok politikai preferenciája
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 5. hullám A lakosok politikai preferenciája 2010. december 30. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
Sikos Ágnes politikai elemző
2013. október 3. Sikos Ágnes politikai elemző 1 A Jobbik a fiatalok vezető ereje A Jobbik a legnépszerűbb mind az egyetemisták, mind a fiatalok körében. A párt szavazóbázisának vizsgálatakor az elsődleges
Az Iránytű Intézet áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei II.
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei II. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Második elemzésünkben a
Alba Radar. 14. hullám. A lakosok politikai preferenciája
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 14. hullám A lakosok politikai preferenciája 12. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
Alba Radar. 26. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 26. hullám Az elmúlt év értékelése és a jövőre vonatkozó lakossági várakozások 205. január 3. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu
Félidei eredmények. közvélemény-kutatás a Heti Válasz megbízásából
közvélemény-kutatás a Heti Válasz megbízásából Forrás: mti Készült: 2012. február 13-16. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán N é z ő p o n t I n t é z e t Z r t., B
Emancipációs kérdések Budapesten A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Emancipációs kérdések Budapesten A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A 18-29 évesek, a magukat liberálisnak tartók, a bal-jobb skálán középen állók valamint a DK és az LMP szavazói azok a csoportok, ahol
HOGYAN LEHET ORSZÁGOSAN ÖSSZEGEZNI AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEKET? MÓDSZERTAN
HOGYAN LEHET ORSZÁGOSAN ÖSSZEGEZNI AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEKET? MÓDSZERTAN REZÜMÉ A Republikon Intézet 2010-ben innovatív módszert fejlesztett ki az önkormányzati választások összesített eredményének
KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA október 26.
KÖZMUNKA ÉS A POLITIKA 2016. október 26. A közmunka kérdése nem csak foglalkoztatáspolitikai szempontból jelentős kérdés, hanem politikai okok miatt is. 2012-től alapvető váltás következett be a hazai
PROKON EGYESÜLET AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK VISZONYA A NEMZETI KONZULTÁCIÓHOZ december 19.
PROKON EGYESÜLET AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK VISZONYA A NEMZETI KONZULTÁCIÓHOZ 2017. december 19. AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK VISZONYA A NEMZETI KONZULTÁCIÓHOZ INTERNETES ATTITŰDVIZSGÁLAT EREDMÉNYE ÖSSZEGZÉS
PÁRTOK EGY ÉVVEL A VÁLASZTÁS ELŐTT A REPUBLIKON INTÉZET TANULMÁNYA
PÁRTOK EGY ÉVVEL A VÁLASZTÁS ELŐTT A REPUBLIKON INTÉZET TANULMÁNYA TARTALOM Bevezető... 3 Fidesz: Elpártolt és visszaszerzett szavazók... 3 Fiatalodás és nyitás a fidesz felé: A jobbik szavazótáborának
Migrációval kapcsolatos attitűdök nemzetközi összehasonlításban.
Gerő Márton Messing Vera Ságvári Bence (MTA TK SZI) Migrációval kapcsolatos attitűdök nemzetközi összehasonlításban. A European Social Survey 2015-ös (R7) felvételének előzetes eredményei Globális migrációs
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.03.11. A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE 2016.03.11. 2 A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE Március 15-én lesz egy éves a megújult
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar
Mi várható a megyei közgyűlésekben?
Mi várható a megyei közgyűlésekben? A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Az önkormányzati választásokon a településeket vezető polgármester és képviselő-testület mellett minden megye választ magának megyei közgyűlést
2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések
2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések Kutatásunk 1000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi
A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás április
A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás 200. április 2 Vezetői összefoglaló A 19. kerületi lakosok több mint háromnegyede hallott a Kőbánya- Kispest metróvégállomás környezetében
Alba Radar. 4. hullám. Helyi politikai preferencia
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron. hullám Helyi politikai preferencia. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo Research Center
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve
A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban
A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. OKTÓBER A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és -elemző főosztálya folyamatosan
Frakcióvezetők a Parlamentben
Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában
Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január
Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január KutatóCentrum 102 Budapest, Margit krt. /b Tel.:+ (1) 09. Fax: + (1) 09. A felmérésről Ha tíz évvel ezelőtt valakit megkérdeztünk volna,
KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból. Budapest, június
KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból Budapest, 2010. június 1 Bevezetés Az alábbiakban közöljük a kérdőívben szereplő kérdéseket és a
Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban
Közép-európai közvélemény: Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT
A történelem nyomai az új térszerkezetben ELTE-MTA Konferencia, 2007. november 17. PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT Készítette: Tallián Imre - Amennyiben napjainkból visszanézve
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A Médianéző elemzése a Fidesz, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a DK hivatalos Facebook oldalainak jellemzőit és a pártok aktivitását vizsgálta az április 8-áig tartó kampányidőszakban.
A Facebook nem politikai csodafegyver
A Facebook nem politikai csodafegyver a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének legfrissebb elemzése Készült: 01. december 18. 1 01. december 18. A FACEBOOK NEM POLITIKAI CSODAFEGYVER Választók a Facebook on
Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról
Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
A fővárosi kerületek sorrendje A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
A fővárosi kerületek sorrendje A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A fővárosi kerületek közül egy, az áprilisihoz hasonló szerepléssel a baloldal öt-hét helyen tudna győzni: a legesélyesebb kerületek
Európai Unió: bír{ljuk, de maradn{nk
Európai Unió: bír{ljuk, de maradn{nk Ismeretek és vélemények az Európai Unióról a soros magyar EUelnökség előtt 2010. december Vezetői összefoglaló A Policy Solutions és a Medián közös kutatása szerint
Iránytű a magyar mezőgazdasághoz Az Iránytű Intézet májusi közvélemény-kutatásának tanulságai a mezőgazdaság szemszögéből
Iránytű a magyar mezőgazdasághoz Az Iránytű Intézet májusi közvélemény-kutatásának tanulságai a mezőgazdaság szemszögéből A közelmúltban alakult Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézet ezen elemzés
Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 18. hullám Az iskolai közösségi szolgálat megítélése - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. június 17. Készítette:
Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban
Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 31 április 6. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya
Híradóelemzés IV. negyedév. Nézőpont Elemzőintézet Nonprofit Kft Budapest, Alkotmány utca 15. fsz. 1/a.
Híradóelemzés 2014. IV. negyedév Nézőpont Elemzőintézet Nonprofit Kft. 1054-Budapest, Alkotmány utca 15. fsz. 1/a. SAJTÓ MOBIL +36 20 276 79 09 SAJTÓ E-MAIL sajto@nezopontintezet.hu WEB www.nezopontintezet.hu
PROKON. Kutató és Elemző Társaság AZ ELTE ÁJK HALLGATÓIT MEGOSZTJA A KÖTELEZŐ KVÓTA KÉRDÉSE
PROKON Kutató és Elemző Társaság AZ ELTE ÁJK HALLGATÓIT MEGOSZTJA A KÖTELEZŐ KVÓTA KÉRDÉSE AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK KÖRÉBEN VÉGZETT KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS KVANTITATÍV ELEMZÉSE Klesch Dávid Barnabás, Dávid
PÁRHUZAMOS LIBERALIZMUSOK: KIK A LIBERÁLIS SZAVAZÓK MAGYARORSZÁGON? A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
PÁRHUZAMOS LIBERALIZMUSOK: KIK A LIBERÁLIS SZAVAZÓK MAGYARORSZÁGON? A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A magyar társadalom mintegy harminc százaléka tekinthető valamilyen szempont szerint liberálisnak,
Híradóelemzés 2014 III. negyedév
Híradóelemzés 2014 III. negyedév A Nézőpont Intézet elemzése Nézőpont Elemzőintézet Nonprofit Kft. H-1054 Budapest, Alkotmány utca 15. MOBIL +36-20-276-79-09 E-MAIL sajto@nezopontintezet.hu WEB www.nezopontintezet.hu
LABDARÚGÁS A POLITIKA FOGSÁGÁBAN
LABDARÚGÁS A POLITIKA FOGSÁGÁBAN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A magyar lakosság mintegy négyötöde ellenzi a stadionépítéseket és a labdarúgás kiemelt helyzetét, kilencven százalékuk más területre
A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól
A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól 2011. november 1 Vezetői összefoglaló A Class FM-en az összes
Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban
Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 24-30. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan
Szigetvári Viktor előadása
Szigetvári Viktor előadása info@penzugykutato.hu Tel: +36.1.335.0807 Fax: +36.1.335.0828 Összefoglaló Szigetvári Viktor előadásáról Pénzügykutató Napok, 2012. október 26. Visegrád Mivel mind a független
NÉPSZAVAZÁS 2016 A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYEIRŐL
NÉPSZAVAZÁS 2016 A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYEIRŐL ÖSSZEFOGLALÁS Az október 2-án tartott menekültkvótáról szóló népszavazás érvénytelen eredményt hozott, mivel a választópolgárok
Az egyenlő házasság megítélése a magyar társadalomban. Elemzés
Az egyenlő házasság megítélése a magyar társadalomban Elemzés 1 Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 Bevezető... 5 Alapmegoszlások... 6 Az egyenlő házasság támogatásának háttere... 12 Az örökbefogadás megítélése...
A nem szociális célú bérlakás-építés megítélése a polgármesterek körében Készítette: Aktuális Kft. Készült: augusztus
A nem szociális célú bérlakás-építés megítélése a polgármesterek körében Készítette: Aktuális Kft. Készült:. augusztus A kutatás körülményei A Társaság a Lakásépítésért Egyesület megbízásából. augusztusában
Politikusok médiahasználata a hírműsorokban
Politikusok médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. április 7-13. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan
Miért nincs több nő a magyar politikában?
Miért nincs több nő a magyar politikában? Vezetői összefoglaló A párton belüli támogatás hiánya és a családi kötelezettségek okozta időhiány ez a két fő oka a nők alacsony parlamenti arányának az Integrity
15 ÉV UTÁN. Az Európai Unió és a magyar társadalom
15 ÉV UTÁN Az Európai Unió és a magyar társadalom 15 ÉV UTÁN Az Európai Unió és a magyar társadalom Budapest, 2019 Impresszum 15 év után. Az Európai Unió és a magyar társadalom Friedrich-Ebert-Stiftung
KUTATÁSI JELENTÉS AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI VIZSGÁLAT KIEGÉSZÍTŐ KÉRDÉSEIRŐL. részére december
KUTATÁSI JELENTÉS AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI VIZSGÁLAT KIEGÉSZÍTŐ KÉRDÉSEIRŐL A részére 2013. december TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ EGYES ÜGYINTÉZÉSI MÓDOK NÉPSZERŰSÉGE... 3 1.1. ÜGYINTÉZÉSI MÓDOK NÉPSZERŰSÉGE A SZEMÉLYES
Népszerűség és elutasítottság
Népszerűség és elutasítottság Hazai politikusok megítélése öt különböző szempont alapján A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA ÉS ELEMZÉSE REZÜMÉ! Számos különböző módon mérhetjük egy politikus népszerűségét:
Jelenfi Gábor Szegedi Péter: A radikális változás éve
Jelenfi Gábor Szegedi Péter: A radikális változás éve Politikai közvélemény 2009 A politikai preferenciák trendjei A 2009-es esztendőről szóló írásunknak, a Forsense havi gyakorisággal végzett politikai-közéleti
Az új egyéni választókerületek erősorrendje
Az új egyéni választókerületek erősorrendje 2012. július Vezetői összefoglaló A Fidesz nyugat-magyarországi fellegváraiban - Körmenden, Csornán és Sárváron a legerősebb, Budapesten és Borsod-Abaúj-Zemplén
ELŐZETES ADATOK. A BOM Alapítvány számára készített közvélemény-kutatásból. Budapest, január 21.
ELŐZETES ADATOK A BOM Alapítvány számára készített közvélemény-kutatásból Budapest, Az Ipsos Zrt. 2012-ben is elnyerte a Business Superbrands díjat. 1./ Bizonyára hallott róla, hogy Budapest megpályázta
Alba Radar. 18. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 18. hullám A székesfehérvári parkok megítélése a fehérváriak szerint 2013. június 17. Készítette: Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese
Politikusok médiahasználata a hírműsorokban
Politikusok médiahasználata a hírműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. február 15-23. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan
A BALOLDAL SZAVAZÓI A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
A BALOLDAL SZAVAZÓI A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Öt különböző csoportra osztható a baloldali, liberális pártok szavazótábora: törzs MSZP- szavazó, klasszikus balliberális, nemzeti baloldali, kritikus
Helyi Demokrácia Audit. 16. jelentés
A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 1. jelentés Készült az Európai Helyi Demokrácia Hete keretén belül 1. november. Magyar Városkutató Intézet 8000 Székesfehérvár, Rákóczi
Szociáldemokrata értékek Magyarországon
Szociáldemokrata értékek Magyarországon Szerzők: Bíró-Nagy András (Policy Solutions, MTA TK PTI) Laki Gergely (Policy Solutions) Copyright 2018, Policy Solutions-Friedrich-Ebert-Stiftung Kiadó: Policy
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese
A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 11. jelentés
A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 11. jelentés Készült az Állampolgári részvétel hete 01 program keretén belül 01. szeptember. Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet H-8000
Alba Radar. 6. hullám. A lakosok a nők helyzetéről Fehérváron
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 6. hullám A lakosok a nők helyzetéről Fehérváron 2011. február 28. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely
A LEGKISEBBEK VOLTAK A LEGHANGOSABBAK
A LEGKISEBBEK VOLTAK A LEGHANGOSABBAK HÍRADÓELEMZÉS 2016. III. NEGYEDÉV 2016.10.27. www.nezopontintezet.hu +36 1 269 1843 info@nezopontintezet.hu HÍRADÓELEMZÉS 2016. III. negyedév 2016. 10. 27. 2 ÖSSZEFOGLALÓ
ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉKRŐL - ÁBRÁK -
LAKOSSÁGI VÉLEMÉNYEK AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉKRŐL 201. április - ÁBRÁK - MÓDSZERTANI ÁTTEKINTÉS A kutatást végezte: Ipsos Zrt. Mintanagyság: 1000 fő Mintavétel módja: személyes kérdezés, kérdezőbiztosok által,
Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015
Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során
A BALLIBERÁLIS MÉDIA ÁTVETTE A BALLIBERÁLIS PÁRTOK SZEREPÉT A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE
A BALLIBERÁLIS MÉDIA ÁTVETTE A BALLIBERÁLIS PÁRTOK SZEREPÉT A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2017. 04. 21. ÖSSZEFOGLALÓ 2014 óta a baloldal fragmentáltsága tovább nőtt, nincs látható kormányzati alternatíva,