Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA
|
|
- Bálint Deák
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA
2 REZÜMÉ A családi otthonteremtési kedvezményt a magyar társadalom 43 százaléka tartja helyes kor- mányzati intézkedésnek, míg a válaszadók bő negyede, 27 százaléka szerint nem az. Közel ugyanennyien voltak továbbá azok, akik nem tudták eldönteni, hogy a csok inkább jó vagy in- kább rossz kezdeményezés lenne. A családi otthonteremtési kedvezmény megítélése tehát egy- előre inkább pozitív, de még nem győzte meg a magyar társadalmat: relatív többségben vannak pártolói, kevesen utasítják el, de sokan nem tudják, hogyan viszonyuljanak hozzá derül ki a Republikon Intézet reprezentatív közvélemény- kutatásából. Noha a csok- program célja az otthonteremtés és a fiatalok gyermekvállalásának segítése, moti- válása lenne, a fiatalok körében több az ellenzője. A 40 év alattiak között jóval magasabb az el- utasítottsága (30 százalék), mint a 40 évnél idősebbek körében (23 százalék). Még ennél is kriti- kusabbak a három vagy több 18 éven aluli gyereket nevelő háztartások, az itt élők között a leg- magasabb a csok elutasítása: 38 százalék vélte úgy, hogy nem jó kormányzati intézkedés, míg a támogatók aránya az országos átlagnak megfelelő 45 százalék volt. A csok program megítélését döntően a politikai preferencia és nem a társadalmi- gazdasági hely- zet befolyásolja: a leginkább kívánt kormány vagy a bal- jobb skálán való besorolás lényegesen nagyobb különbségeket hoz létre, mint a jövedelmi helyzet vagy a végzettség. Azok között, akik 2018 után a Fidesz kormányzásának folytatását szeretnék, háromnegyedes többségben vannak a csok- program támogatói. Ezzel szemben egy baloldali- liberális kormányváltást kívánók között a csok- program elutasítása a relatív többségi álláspont (39 százalék szerint rossz intézkedés, 25 szerint jó): jól látszik ugyanakkor az is, hogy nincs olyan egyöntetű ellenzés, inkább csak felcse- rélődtek az országos arányok. A Jobbik támogatóinak kevésbé van határozott és eltérő vélemé- nye: 41 százalékuk jó, 26 százalékuk rossz programnak tartja, ez lényegében nem jelent eltérést az ország egészének véleményétől. A bizonytalanok a csok megítélésében közelebb állnak az el- lenzéki pártok szavazóihoz, mint a kormányéhoz: közel harmaduk tartja rossznak és ugyaneny- nyien jónak az otthonteremtési programot. Az ideológiai önbesorolás alapján két csoportban kimagasló a csok kedvező megítélése: a magu- kat erős nemzeti érzésű embernek tartók közel kétharmada (63%), míg a konzervatív, hagyo- mánytisztelők abszolút többsége (52%) volt azon az állásponton, hogy a csok jó kormányzati in- tézkedés. A legnagyobb elutasítást a zöld, környezetvédő önazonossággal bírók között látjuk, esetükben 41 százalék tartja rossz intézkedésnek, ám ez egyben nagyon komoly polarizáltságot is jelent, hiszen ugyanennyien vélik az ellenkezőjét. Az országos átlagot jóval meghaladó mér- tékben utasítják el a csok- ot a liberális, szabad gondolkodású emberek is. Mindez jól mutatja, hogy a csok bizonyos társadalmi csoportokban erős támogatottsággal bír, míg többségében el- utasító közeg csak a pártválasztás alapján jött létre. A csok tehát egyrészt nem bír széleskörű társadalmi támogatottsággal, ugyanakkor a jelek szerint markáns ellenzői sincsenek az otthon- teremtési programnak. 2
3 A magyar kormány egyik kiemelt témája az elmúlt hónapokban az otthonteremtés: ennek első eleme a családi otthonteremtési kedvezmény volt, de jól látszik, hogy mind kommunikációs té- ren, mind új javaslatok megfogalmazásával továbbra is napirenden lesz e téma. Ezért a Republikon Intézet megvizsgálta 1, hogyan vélekedik a magyar társadalom e programelem többé- kevésbé ismert eleméről, a csok- ról. A programot Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz 2015 vé- gén tartott kongresszusán jelentette be: ennek keretében a feltételeknek eleget tevő gyermekes, vagy tíz éven belül gyermekeket vállalók állami támogatást és kedvezményes lakáshitelt kaphat- nak. A csok- ot a magyar társadalom negyvenhárom százaléka tartja helyes kormányzati intézkedés- nek, míg a válaszadók bő negyede, 27 százaléka szerint nem az. Közel ugyanennyien voltak to- vábbá azok, akik nem tudták eldönteni, hogy a csok inkább jó vagy inkább rossz kezdeményezés lenne. A családi otthonteremtési kedvezmény megítélése tehát egyelőre inkább pozitív, de még nem győzte meg a magyar társadalmat: relatív többségben vannak pártolói, kevesen utasítják el, de sokan nem tudják, hogyan viszonyuljanak hozzá. 1 14% 12% 25% 17% 26% 6% Egyáltalán nem ért egyet Teljesen egyetért Nem tudja 1. ábra: A családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ami három gyermek vállalását 10 millió forinttal és kedvezményes hitellel támogatja, helyes kormányzati intézkedés Noha a csok- program célja az otthonteremtés és a fiatalok gyermekvállalásának segítése, moti- válása lenne, az adatok alapján nem különösebben népszerű azokban a csoportokban, akikhez elsősorban szólna, sőt: a 40 év alattiak között magasabb az elutasítottsága (30 százalék), mint a 40 évnél idősebbek körében (23 százalék). Figyelemreméltó az is, hogy a három vagy több 18 éven aluli gyereket nevelő háztartásokban a legmagasabb a csok elutasítása: 38 százalék vélte úgy, hogy nem jó kormányzati intézkedés, míg a támogatók aránya az országos átlagnak megfe- lelő 45 százalék volt. 1 A kutatás 1000 fő személyes megkérdezésével készült, nem, életkor, végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország egészére nézve. 3
4 5 45% 4 35% 25% 2 1 5% 23% 45% 45% 43% 38% 23% 21% 16% 9% 7% 3% vagy több 2. ábra: A családi otthonteremtési kedvezmény helyes kormányzati intézkedés - az állítással való egyetértés a háztar- tásban lévő 18 éven aluliak száma szerint A csok program megítélését döntően a politikai preferencia és nem a társadalmi- gazdasági hely- zet befolyásolja: a leginkább kívánt kormány 2 vagy a bal- jobb skálán való besorolás lényegesen nagyobb különbségeket hoz létre, mint a jövedelmi helyzet vagy a végzettség. Azok között, akik 2018 után a Fidesz kormányzásának folytatását szeretnék, háromnegyedes többségben vannak a csok- program támogatói. Ezzel szemben egy baloldali- liberális kormányváltást kívánók között a csok program elutasítása a relatív többségi álláspont: jól látszik ugyanakkor az is, hogy nincs olyan egyöntetű ellenzés, inkább csak felcserélődtek az országos arányok. A Jobbik támogatói- nak kevésbé van határozott és eltérő véleménye: 41 százalékuk jó, 26 százalékuk rossz prog- ramnak tartja, ez lényegében nem jelent eltérést az ország egészének véleményétől. A bizonyta- lanok a csok megítélésében közelebb állnak az ellenzéki pártok szavazóihoz, mint a kormányé- hoz: közel harmaduk tartja rossznak és ugyanennyien jónak az otthonteremtési programot. 2 A pártpreferencia mellett azt is kutattuk, hogy a választók milyen kormányt szeretnének a következő vá- lasztás után: a pártokkal szembeni növekvő elutasítás, illetve a baloldali, liberális pártok között átjáró sza- vazók miatt a pártpreferenciánál jobban tudjuk így mérni a politikai közhangulatot. Számos szavazónál tapaszaljuk ugyanis a kormánnyal való elégedetlenséget, ami aktuálisan nem jelenik meg pártválasztás- ként, ugyanakkor ezen szavazók határozott politikai véleménnyel és részvételi aktivitással is bírnak. 4
5 8 74% % A Fidesz kormányozna 39% 29% 25% 26% 6% A baloldali, liberális pártok kormányoznának 3% A Jobbik kormányozna 31% 32% 11% Bizonytalan 3. ábra: A családi otthonteremtési kedvezmény helyes kormányzati intézkedés - az állítással való egyetértés a 2018 után preferált kormány szerint A csok megítélése két szocio- demográfiai csoportban tér el jelentősen: jövedelmi szempontból a legszegényebb, míg iskolázottság alapján a legmagasabb végzettséggel rendelkezők között az át- lagosnál jóval alacsonyabb a program támogatottsága. Az egyetemi, főiskolai diplomával rendel- kezők harmada tartja csupán jó kormányzati intézkedésnek a csokot, köztük kiemelkedően ma- gas azok aránya, akik köztes álláspontot jelöltek meg, azaz se jónak, se rossznak nem tartották. 5 45% 4 35% 25% 2 1 5% 28% 19% 44% 44% 26% 26% 25% 25% 45% legfeljebb 8 osztály szakiskola szakközép vagy gimnázium 33% 34% 28% egyetem, főiskola 4. ábra A családi otthonteremtési kedvezmény helyes kormányzati intézkedés - az állítással való egyetértés a legmaga- sabb iskolai végzettség szerint A csok- ot sok támadás érte azzal kapcsolatban, hogy a már eleve jó anyagi helyzetben lévőknek nyújt csak segítséget. Kutatásunk szerint a magasabb havi jövedelemmel rendelkezők körében nem jobb a csok program megítélése, azonban a legkevesebbet keresők között szignifikánsan 5
6 többen tartják rossz kormányzati intézkedésnek: a legfeljebb 80 ezer forintos havi jövedelemmel bírók közel harmada van ezen az állásponton. 5 46% 45% 45% 44% 43% % 19% 4% 25% 28% 24% 25% 6% 3% 2% - 80ezer forint ezer forint ezer forint 150 ezer forint felep 31% 11% nincs keresete 5. ábra A családi otthonteremtési kedvezmény helyes kormányzati intézkedés - az állítással való egyetértés a megkér- dezett havi jövedelme szerint Végül megvizsgáltuk, az ideológiai önbesorolás milyen különbségeket mutat a csok program vé- leményezésében. Két csoport esetén találtunk kimagasló támogatottságot: a magukat erős nem- zeti érzésű embernek tartók közel kétharmada, míg a konzervatív, hagyománytisztelők abszolút többsége volt azon az állásponton, hogy a csok jó kormányzati intézkedés. A legnagyobb elutasí- tást a zöld, környezetvédő önazonossággal bírók között látjuk, esetükben 41 százalék tartja rossz intézkedésnek, ám ez egyben nagyon komoly polarizáltságot is jelent, hiszen ugyanennyien vélik az ellenkezőjét. Az országos átlagot jóval meghaladó mértékben utasítják el a csok- ot a li- berális, szabad gondolkodású emberek is. Mindez jól mutatja, hogy a csok bizonyos társadalmi csoportokban erős támogatottsággal bír, míg többségében elutasító közeg csak a pártválasztás alapján jött létre. A csok tehát egyrészt nem bír széleskörű társadalmi támogatottsággal, ugyan- akkor a jelek szerint markáns ellenzői sincsenek az otthonteremtési programnak. 6
7 Erős nemze[ érzésű emberek KonzervaZv, hagyomány[sztelő emberek A rend és a stabilitás hívei Szociáldemokrata felfogású emberek Zöldek, környezetvédők Hívő emberek Liberális, szabad gondolkodású emberek Szocialista gondolkodású emberek 14% 18% 18% 52% 46% 43% 39% 26% 37% 35% 29% 63% egyetért nem ért egyet 6. ábra A családi otthonteremtési kedvezmény helyes kormányzati intézkedés - az állítással való egyetértés az ideológi- ai önbesorolás alapján (A képernyőn olyan különféle felfogású embereket láthat, amilyenek Magyarországon manapság előfordulnak. Kérem, válassza ki közülük azt az egyet, amelyik a legközelebb áll az Ön felfogásához, nézeteihez) 7
A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA
A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus
Kutatás a rezsicsökkentésről
Kutatás a rezsicsökkentésről A társadalom véleménye a rezsicsökkentésről Jövedelem Képzettség Kor Nem Lakástípus Aktivitás A magyar társadalom rezsiköltségei és problémaérzékelése (KSH, Eurobarometer,
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos
Kik voltak a NOlimpia aláírói?
Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei Módszertan Kutatásunk ezerfős mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA
Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA A pártpreferenciát, politikusi népszerűséget vizsgáló kutatásainkon kívül a Republikon Intézet rendszeresen készít
A politikai hovatartozás és a mobilitás
A politikai hovatartozás és a mobilitás Gerő Márton, Szabó Andrea MTA TK SZI és MTA TK PTI Mobilitás és immobilitás a magyar társadalomban 2018.06.21. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Az előadás tartalma
Női politikusok a közvélemény szemében
Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...
Veszprémi helyzetkép A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Veszprémi helyzetkép A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A veszprémi választókerületben élők kétharmada elégedetlen az ország jelenlegi politikai irányával többek közt ez derül ki a Republikon Intézet
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes
Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer
Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat
A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat A Századvég 2012. január közepén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a magyar választópolgárok körében az Európai Unió és
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Dacára annak, hogy a politikai napirendet az elmúlt időszakban nagyrészt a bevándorlás
Emancipációs kérdések Budapesten A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Emancipációs kérdések Budapesten A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A 18-29 évesek, a magukat liberálisnak tartók, a bal-jobb skálán középen állók valamint a DK és az LMP szavazói azok a csoportok, ahol
Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban
Közép-európai közvélemény: Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet
Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet Megjelent: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.): Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és politikai
Alba Radar. 5. hullám. A lakosok politikai preferenciája
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 5. hullám A lakosok politikai preferenciája 2010. december 30. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
Baba-mama kutatás. Gyermeknevelés és munka
Baba-mama kutatás Gyermeknevelés és munka 2019. február www.koppmariaintezet.hu Tartalom Bevezető... 3 Gyermekneveléshez kapott társas támogatás... 4 Férfi-női szerepek és munkavállalás... 5 Munkavállalás
Ipsos Public Affairs new PPT template Nobody s Unpredictable
Vélemények A munka törvénykönyvének módosításáról 2011. szeptember Nobody s Unpredictable Módszertani áttekintés A kutatást végezte: Ipsos Média-, Vélemény és Piackutató Zrt. Mintanagyság: 800 fő Mintavétel
LABDARÚGÁS A POLITIKA FOGSÁGÁBAN
LABDARÚGÁS A POLITIKA FOGSÁGÁBAN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A magyar lakosság mintegy négyötöde ellenzi a stadionépítéseket és a labdarúgás kiemelt helyzetét, kilencven százalékuk más területre
Banai Ádám Fábián Gergely Nagy Tamás Mennyiség vs. minőség Mit támogat a CSOK? 1. rész
Banai Ádám Fábián Gergely Nagy Tamás Mennyiség vs. minőség Mit támogat a CSOK? 1. rész A Családi Otthonteremtési Kedvezmény 2016 októberétől 2018 decemberéig a három- vagy többgyermekesek számára jelentett
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
PROKON Kutató és Elemző Társaság. Az ELTE ÁJK hallgatóinak véleménye a halálbüntetésről
PROKON Kutató és Elemző Társaság Az ELTE ÁJK hallgatóinak véleménye a halálbüntetésről Az elemzést készítette: Rotyis Bálint A kérdőívet szerkesztette és ellenőrizte: Vizvári Fanni A PROKON Kutató és Elemző
Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Budapesten vezet az ellenzék: a fővárosi lakosság 35 százaléka a következő választás után egy baloldali,
A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás április
A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás 200. április 2 Vezetői összefoglaló A 19. kerületi lakosok több mint háromnegyede hallott a Kőbánya- Kispest metróvégállomás környezetében
Miért nincs több nő a magyar politikában?
Miért nincs több nő a magyar politikában? Vezetői összefoglaló A párton belüli támogatás hiánya és a családi kötelezettségek okozta időhiány ez a két fő oka a nők alacsony parlamenti arányának az Integrity
Budapest, december. Médiahasználat, politikai napirend és választási részvétel. Bevezetés
Budapest, 2010. december KÖZVÉLEMÉNY- ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET POB 551, BUDAPEST, H-1539 TELEFON: 361 250 4322 FAX: 361 250 4346 E MAIL: median@median.hu WEB: http://www.median.hu Médiahasználat, politikai
JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN
MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos
Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését
Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését A fővárosiak többsége nem ért egyet a Fidesz szimbolikus intézkedéseivel. Az ingatlanadó több kerületben történt bevezetése a legnépszerűtlenebb, a dohányzási
A PÁRTOK HELYZETE 2015 KÖZEPÉN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
A PÁRTOK HELYZETE 2015 KÖZEPÉN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ 2015 nyarán egyértelmű többségben vannak azok, akik szerint rossz irányba tart az ország: a megkérdezettek kétharmada vélte így. Ez ugyanakkor
Migrációval kapcsolatos attitűdök nemzetközi összehasonlításban.
Gerő Márton Messing Vera Ságvári Bence (MTA TK SZI) Migrációval kapcsolatos attitűdök nemzetközi összehasonlításban. A European Social Survey 2015-ös (R7) felvételének előzetes eredményei Globális migrációs
Állampolgári vélemények a soros magyar EU-elnökség végén
Állampolgári vélemények a soros magyar EU-elnökség végén 0. június A Policy Solutions és a Medián kutatása alapján a magyar soros elnökség utolsó hónapjában az állampolgárok 0 százaléka tudta fejből, hogy
THE GALLUP ORGANIZATION PRINCETON, NEW JERSEY MAGYAR GALLUP INTÉZET
THE GALLUP ORGANIZATION PRINCETON, NEW JERSEY MAGYAR GALLUP INTÉZET BUDAPEST, FŐ TÉR 1. ZICHY KASTÉLY Az energiaárak és az energiafogyasztás összefüggése, a környezeti károkkal és az energiafogyasztással
Választásoktól távolmaradók indokai:
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a
Hatékonyság vagy ellensúly
Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet
PROKON EGYESÜLET AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK VISZONYA A NEMZETI KONZULTÁCIÓHOZ december 19.
PROKON EGYESÜLET AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK VISZONYA A NEMZETI KONZULTÁCIÓHOZ 2017. december 19. AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK VISZONYA A NEMZETI KONZULTÁCIÓHOZ INTERNETES ATTITŰDVIZSGÁLAT EREDMÉNYE ÖSSZEGZÉS
Alba Radar. 26. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 26. hullám Az elmúlt év értékelése és a jövőre vonatkozó lakossági várakozások 205. január 3. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu
PÁRHUZAMOS LIBERALIZMUSOK: KIK A LIBERÁLIS SZAVAZÓK MAGYARORSZÁGON? A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
PÁRHUZAMOS LIBERALIZMUSOK: KIK A LIBERÁLIS SZAVAZÓK MAGYARORSZÁGON? A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A magyar társadalom mintegy harminc százaléka tekinthető valamilyen szempont szerint liberálisnak,
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest
Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról
Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
Andragógia BA szak év hallgatói elégedettségmérés adatai
Andragógia BA szak 2009- év hallgatói elégedettségmérés adatai 4,90 4,70 4,50 4,30 4,10 3,90 3,70 3,50 felkészültségét, szakmai tudását elismerem. tárgyat használ különféle óraáthelyezés, elmaradt Az Andragógia
PÉNZÜGYEK ÉS PÉNZÜGYI MAGATARTÁSOK KISTELEPÜLÉSEKEN. - online kérdőíves kutatás kistelepülések teleházainak látogatói körében-
PÉNZÜGYEK ÉS PÉNZÜGYI MAGATARTÁSOK KISTELEPÜLÉSEKEN - online kérdőíves kutatás kistelepülések teleházainak látogatói körében- I. ALAPINFORMÁCIÓK A KUTATÁSRÓL 1. Az adatfelvétel időpontja: 2015. január
ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉKRŐL - ÁBRÁK -
LAKOSSÁGI VÉLEMÉNYEK AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉKRŐL 201. április - ÁBRÁK - MÓDSZERTANI ÁTTEKINTÉS A kutatást végezte: Ipsos Zrt. Mintanagyság: 1000 fő Mintavétel módja: személyes kérdezés, kérdezőbiztosok által,
Panel második hullám változói
Panel második hullám változói volt az előző A B C hullámban is A2.1 tévénézési gyakorisága x x x A2.2 újságolvasás gyakorisága x x x A2.3 amerikai elnök személyének ismerete x x x A2.4 Magyar miniszterelnök
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb
Kétharmad a letelepedési kötvények ellen. Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása
2016. november 7. Kétharmad a letelepedési kötvények ellen Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása Október második felétől a közbeszéd egyik legmeghatározóbb témája a letelepedési kötvények megszüntetése
A BEVÁNDORLÁS- ILLETVE MENEKÜLTKÉRDÉSBEN KIALAKULT TÁRSADALMI VÉLEMÉNYKLÍMA VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON 2015-BEN
A BEVÁNDORLÁS- ILLETVE MENEKÜLTKÉRDÉSBEN KIALAKULT TÁRSADALMI VÉLEMÉNYKLÍMA VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON 1-BEN GLOBÁLIS MIGRÁCIÓS FOLYAMATOK ÉS MAGYARORSZÁG - KIHÍVÁSOK ÉS VÁLASZOK LAJTAI MÁTYÁS ÉS NAGY DÁNIEL
A társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység
A társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység A., Alapfogalmak I. Egyenlőség egyenlőtlenség 1. társadalmi egyenlőtlenség a., a társadalmi pozíciók közötti egyenlőtlenség b., a társadalmi pozícióba jutás
Székesfehérvári véleménykutatás december Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán
Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán Összefoglaló A székesfehérváriak közhangulata rendkívül kedvező, a közösségépítő programok látogatottsága magas, a lakosok többsége
GLOBÁLIS KORRUPCIÓS BAROMÉTER 2016
GLOBÁLIS KORRUPCIÓS BAROMÉTER 2016 Lakossági attitűdök Magyarországon, nemzetközi összehasonlításban Martin József Péter ügyvezető igazgató Budapest, 2016. november 16. Transparency International Magyarország
Iránytű a magyar politikához Az Iránytű Intézet decemberi közvélemény-kutatásának eredményei I.
2012. december 20. Iránytű a magyar politikához Az Iránytű Intézet decemberi közvélemény-kutatásának eredményei I. Az ezen elemzés keretében publikálja decemberi országos közvélemény-kutatásának eredményeit.
Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Bár az utóbbi hetekben a választásokkal kapcsolatos közbeszédet a visszalépések kérdése uralta, a Republikon Intézet számításai szerint nincs szükség
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I.
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Első elemzésünkben a pártpreferenciák
Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE EREDMÉNYEK A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz abszolút többségére lehet számítani a vasárnapi választások után. Becslésünk
Az egyenlő házasság megítélése a magyar társadalomban. Elemzés
Az egyenlő házasság megítélése a magyar társadalomban Elemzés 1 Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 Bevezető... 5 Alapmegoszlások... 6 Az egyenlő házasság támogatásának háttere... 12 Az örökbefogadás megítélése...
Az Európai Unióhoz való csatlakozás támogatottsága Kelet-Közép- Európában
Közép-európai közvélemény: Az Európai Unióhoz való csatlakozás támogatottsága Kelet-Közép- Európában A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása 2002. május 1
Gondolatok a lelki egészség szerepéről a gyermekvállalásban. Dávid Beáta
BIZTONSÁG ÉS GYERMEKVÁLLALÁS Gondolatok a lelki egészség szerepéről a gyermekvállalásban Dávid Beáta A családdá és szülővé válás egészségügyi vonatkozásai. Műhelykonferencia a Semmelweis Emlékév és a Népesedési
A szegénység percepciója a visegrádi. országokban
Közép-európai közvélemény: A szegénység percepciója a visegrádi országokban A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása 2000. június CEORG Central European Opinion
A Facebook nem politikai csodafegyver
A Facebook nem politikai csodafegyver a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének legfrissebb elemzése Készült: 01. december 18. 1 01. december 18. A FACEBOOK NEM POLITIKAI CSODAFEGYVER Választók a Facebook on
KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból. Budapest, június
KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból Budapest, 2010. június 1 Bevezetés Az alábbiakban közöljük a kérdőívben szereplő kérdéseket és a
Alba Radar. 4. hullám. Helyi politikai preferencia
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron. hullám Helyi politikai preferencia. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo Research Center
PROKON. Kutató és Elemző Társaság AZ ELTE ÁJK HALLGATÓIT MEGOSZTJA A KÖTELEZŐ KVÓTA KÉRDÉSE
PROKON Kutató és Elemző Társaság AZ ELTE ÁJK HALLGATÓIT MEGOSZTJA A KÖTELEZŐ KVÓTA KÉRDÉSE AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK KÖRÉBEN VÉGZETT KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS KVANTITATÍV ELEMZÉSE Klesch Dávid Barnabás, Dávid
Alba Radar. 24. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 24. hullám Seuso-kiállítással kapcsolatos vélemények 2014. november 12. Készítette: Macher Judit macher.judit@echomail.hu www.echoinn.hu
Alba Radar. 28. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu
Mélyponton a teljes politikai elit
Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,
Mit gondol Európa? Mit érez Magyarország?
Mit gondol Európa? Mit érez Magyarország? 2016 tavaszán a Pew Research Center globális attitűd-kutatást végzett, hazánkban 1005 fő személyes lekérdezésével igyekezett választ találni az európai társadalmak
Alba Radar. 14. hullám. A lakosok politikai preferenciája
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 14. hullám A lakosok politikai preferenciája 12. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
Alba Radar. 6. hullám. A lakosok a nők helyzetéről Fehérváron
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 6. hullám A lakosok a nők helyzetéről Fehérváron 2011. február 28. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely
Mérés módja szerint: Időtáv szerint. A szegénység okai szerint
Szegénység Fogalma: Az alacsony jövedelem és az ebből fakadó hátrányok HIÁNY (tárgyi, információs, pszichés, szociális következmények) Mérés módja szerint: Abszolút szegénység létminimum (35-45 e Ft) Relatív
Az Iránytű Intézet áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei II.
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei II. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Második elemzésünkben a
Népességdinamika és társadalmi szerkezet OBÁDOVICS CSILLA EGYETEMI DOCENS KULCSÁR LÁSZLÓ EGYETEMI TANÁR NYME KTK SOPRON
Népességdinamika és társadalmi szerkezet OBÁDOVICS CSILLA EGYETEMI DOCENS KULCSÁR LÁSZLÓ EGYETEMI TANÁR NYME KTK SOPRON OBADOVICS@DEMOGRAFIA.HU Népességdinamika Népességszám változás Születés-halálozás
Néhány adatsor a gyermekek helyzetéről
Néhány adatsor a gyermekek helyzetéről Az itt következő táblázatok néhány, a gyermekek illetve a gyermekes családok helyzetére vonatkozó információt közölnek. Az adatok az utóbbi évek egyik legaggasztóbb
PROKON. Kutató és Elemző Társaság VASÁRNAPI BOLTZÁR: IDEOLÓGIAI KÉRDÉS
PROKON Kutató és Elemző Társaság VASÁRNAPI BOLTZÁR: IDEOLÓGIAI KÉRDÉS AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK KÖRÉBEN VÉGZETT KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁS KVANTITATÍV ELEMZÉSE Klesch Dávid Barnabás, Krisztel Renáta, Radics Gergő
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL 2013. FEBRUÁR
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét?
Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2016. évi fogyasztói vizsgálat eredményei Elosztói szolgáltatások és vállalat specifikus kérdések ÉSZAKI és DÉLI régió A hat magyarországi földgázelosztó társaság fogyasztói
Az európai uniós csatlakozás lakossági. megítélése. Kelet-közép-európai összehasonlítás
Közép-európai közvélemény: Az európai uniós csatlakozás lakossági megítélése. Kelet-közép-európai összehasonlítás A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása 2000.
Európai Unió: bír{ljuk, de maradn{nk
Európai Unió: bír{ljuk, de maradn{nk Ismeretek és vélemények az Európai Unióról a soros magyar EUelnökség előtt 2010. december Vezetői összefoglaló A Policy Solutions és a Medián közös kutatása szerint
Politikai identitás Magyarországon a XXI. században. Csepeli György Pécs,
Politikai identitás Magyarországon a XXI. században Csepeli György Pécs, 2007.06.22. Ideáltípusok!Liberális!Konzervatív!Szocialista!Radikális jobb!radikális bal!zöld Értékek Átlagok: 1: egyáltalán nem
Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról
Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
Lakossági vélemények a NATOtagsággal. visegrádi országban. Magyarország, Csehország és. Lengyelország
Közép-európai közvélemény: Lakossági vélemények a NATOtagsággal kapcsolatban három visegrádi országban. Magyarország, Csehország és Lengyelország A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi
Alba Radar. 9. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 9. hullám Lakossági vélemények a 9/11 terrortámadás évfordulója kapcsán 2011. szeptember 9. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu
A FIDESZ SZAVAZÓI A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
A FIDESZ SZAVAZÓI A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A Republikon Intézet legújabb elemzésében a Fidesz szavazóinak értékelvű csoportosítását vé- gezte el: társadalmi- politikai attitűdjeik alapján öt
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A pedagógusképzés diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási
Alba Radar. 6. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 6. hullám Lakossági vélemények a Fehérvár Televízió Ütköző című műsoráról 2011. február 28. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu
Ön tudja már, ki lesz az utóda?
Ön tudja már, ki lesz az utóda? és elkezdte felkészíteni? 2013.február.28. Tömör László, a Budapest Bank agrárszakértője A kutatásról A kutatást a TÁRKI végezte a Budapest Bank megbízásából 2012. szeptemberében,
Alba Radar. 11. hullám. A tervezett Kisebbségi Kulturális Központ támogatottsága Székesfehérváron
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 11. hullám A tervezett Kisebbségi Kulturális Központ támogatottsága Székesfehérváron 2012. január 25. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu
Standard Eurobarométer 88. Közvéleménykutatás az Európai Unióban
Közvéleménykutatás az Európai Unióban A kutatás az Európai Bizottság Kommunikációs Főigazgatóságának kérésére és koordinálásával zajlott. Ez a jelentés az Európai Bizottság i Képviselete számára készült.
Lisszaboni folyamat. 2005- részjelentés: nem sikerült, új célok
Gyermekszegénység EU szociális modell célok, értékek, közös tradíció közös érdekek a gazdaságpolitikát és szociálpolitikát egységes keretben kezeli társadalmi biztonság szociális jogok létbiztonság garantálása
Komplex versenykultúra-felmérés Lakosság
Komplex versenykultúra-felmérés 2015 Lakosság Dátum: 2015. október 15. Témaszám: 15S5195 1 Tartalom 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Bevezető... 5 2.1 A kutatás módszere... 5 2.2 A minta összetétele...
A partneri elégedettség és igény elemzése
Szentistváni Általános Művelődési Központ Baja A partneri elégedettség és igény elemzése (szülők és tanulók) 211 Készítette: MICS 1 Bevezetés A mérés amely egyéb, mint a kísérletező személy kölcsönhatása
KOLTAI ZOLTÁN, PTE FEEK. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia március 18.
PIACKUTATÁS A MAGYAR TELEPÜLÉSEKRŐL, A TELEPÜLÉSEK VERSENYKÉPESSÉGÉRŐL KICSIT MÁSKÉNT KOLTAI ZOLTÁN, PTE FEEK A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia 2014. március 18. KUTATANDÓ PROBLÉMA (2004/05
EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP / )
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) A szülők nézetei a délutáni iskoláztatásról Imre
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari értékelés és intézkedési terv a Diplomás Pályakövető Rendszer PTE-n végzett: - 2010-es hallgatói motivációs vizsgálata, - 2007, 2009-ben végzettek vizsgálata kapcsán.
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi
A család a fiatalok szemszögéből. Szabó Béla
A család a fiatalok szemszögéből Szabó Béla Témakörök A mai családok a számok tükrében Fiatalok családdal kapcsolatos attitűdjei Iskolai teljesítmény és a család Internet és család Összefoglalás, konklúziók
A közbiztonsággal való elégedettség Közép- Kelet-Európában
Közép-európai közvélemény: A közbiztonsággal való elégedettség Közép- Kelet-Európában A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása 2002. június CEORG Central European
30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2.
30. hullám II. Gyorsjelentés Adományozási szokások 2017. január 2. 1 A KUTATÁS HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA A Magyar Városkutató Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a települések, különös tekintettel a városok