Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
|
|
- Andrea Vargané
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ellenzéki főváros? Problémaérzékelés és pártpreferencia a fővárosban A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
2 REZÜMÉ Budapesten vezet az ellenzék: a fővárosi lakosság 35 százaléka a következő választás után egy baloldali, liberális kormánynak örülne a leginkább. 27 százalék a Fidesz további kormányzásának, 11 százalék egy Jobbik-kormánynak örülne legjobban, 26 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre derül ki a Republikon Intézet Budapesten elvégzett telefonos közvélemény-kutatásának eredményeiből. Az összes budapesti lakos 21 százaléka a Fideszre, 10 százaléka az MSZP-re, 7 százaléka a Jobbikra, 5-5 százaléka a DK-ra vagy a Momentumra, 4 százaléka a LMP-re, 3 az MKKPra szavazna, az Együtt, a Párbeszéd, a Liberálisok és a MOMA pedig 1 százalékon állnak. A kutatásból kiderül: a budapestiek kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt a főváros előtt álló legnagyobb feladatnak az M3-as metró mielőbbi felújítását tartják. A kormányzat beruházási elképzeléseivel még a Fidesz szavazói sem értenek egyet. Hiába tartja fontosnak a kormányzat a sportberuházásokat, a budapestiek döntő többsége (78%) szerint nem érdemes a budapesti forrásokat az új Puskás Ferenc Stadionra költeni, és még a Fidesz szavazói közül is többen utasítják el az elképzelést, mint ahányan támogatják azt. Ugyan a belvárosi bulinegyedben szórakozó külföldiek okozta problémák mind gyakrabban érik el a média ingerküszöbét, a budapestiek szerint nem túl magas a turisták száma a fővárosban. A megkérdezetteknek mindössze 24 százaléka gondolja úgy, hogy túl sok a turista a városban, 63 százalékuk nem ért egyet ezzel. A budapestiek háromnegyede egyetért abban, hogy a fővárosban beszedett adó nagyobb részét kellene Budapesten elkölteni. Alig mutatkozik különbség ebben a választók pártpreferenciája szerint: a Fidesz szavazóinak 67, a baloldali, liberális pártok szavazóinak 84, a Jobbik-kormányt preferálóknak pedig 76 százaléka gondolkodik így. BEVEZETÉS A Republikon Intézet egy korábbi, 2016 decemberében végzett kutatása során a hagyományos, pártpreferenciára vonatkozó kérdések mellett azt is kutatta, hogy mely problémákat látják a legégetőbbnek a magyar választók. Akkori kutatásunkból kiderült, hogy a magyar választópolgárok az egészségügyet, a szociális biztonságot és a bevándorlást tartják az ország legfontosabb problémáinak. Részben a korábbi kutatásunkra alapozva döntöttünk úgy, hogy felmérjük: melyek azok a kérdések, amelyeket a fővárosban élők a Budapest előtt álló legfontosabb problémának tartanak. A Republikon Intézet, amely kiemelt figyelmet fordít egyebek mellett a budapesti várospolitikai kérdésekre, azért is tartotta fontosnak e kutatás 2
3 elvégzését, mert a főváros mindennapjait sok olyan szakpolitikai kérdés határozza meg, amelyek országosan nincsenek vagy sokkal kisebb mértékben vannak jelen, illetve okoznak konfliktusokat (pl. városi tömegközlekedés, turizmus, óriásberuházások). Budapest továbbá nem csak a problémaérzékelésben térhet el Magyarország egészétől, hanem a pártpreferencia alakulásában is. Éppen ezért végeztünk egy 800 fős, telefonos felmérést június 29. És július 3. között. PÁRTPREFERENCIA Ugyan az országos pártpreferencia kutatások egyöntetűen a Fidesz meggyőző fölényét mutatják, a Republikon Intézet júliusban elvégzett budapesti kutatása szerint a fővárosban az ellenzék támogatottsága jóval meghaladja a kormánypártét. Arra a kérdésre, hogy minek örülne a legjobban a következő választások után, a Fidesz további kormányzásának 1, egy baloldali, liberális pártokból álló kormánykoalíciónak, vagy egy Jobbik-kormánynak, az összes budapesti lakos 35 százaléka azt válaszolta, hogy egy baloldali, liberális kormánynak, míg a Fidesz kormányzásának folytatását csak 27 százalék szeretné. Egy Jobbik-kormánynak a budapestiek 11 százaléka örülne, míg 26 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni arra a kérdésre. A hagyományos pártpreferencia kérdésre adott válaszokból kiderül, hogy az országos helyzethez hasonlóan, a baloldali, liberális ellenzék Budapesten is megosztott. Ugyan továbbra is az MSZP a legerősebb ellenzéki párt a fővárosban, dominanciája nem olyan erőteljes, mint korábban volt. Az összes budapesti körében a Fidesz 21, az MSZP 10, a Jobbik 7, a DK és a Momentum 5-5, az LMP 4, a MKKP 3, az Együtt, Párbeszéd, Liberálisok és a MOMA 1-1 százalékon áll, 41 százaléknak pedig nincs pártja. 1 A pártpreferencia mellett a Republikon Intézet rendszeresen kutatja azt is, hogy a választók milyen kormányt szeretnének a következő választás után. A választások során ugyanis nem csak a pártszimpátiáját fejezi ki a választó, de arról is dönteni kíván, hogy milyen összetételű legyen a kormány. A választó szintjén mindez nem feltétlen van teljesen összhangban a párt politikusainak preferenciáival, ráadásul léteznek baloldali és liberális pártok között átjáró szavazók is. Emellett számos, határozott politikai véleménnyel és részvételi aktivitással bíró szavazó esetén mérhető a kormánnyal való elégedetlenség is, ami ugyanakkor nem feltétlen jelenik meg pártválasztásként is. 3
4 1. ábra A pártválasztók körében a Fidesz 36, az MSZP 17, a Jobbik 12, a DK és Momentum 9-9, az LMP 6, a MKKP 5, az Együtt és a Párbeszéd 2 a Liberálisok és a MOMA 1-1 százalékon áll. 4
5 2. ábra A biztos szavazó pártválasztók körében pedig a Fidesz 38, az MSZP 16, a Jobbik 11, DK és Momentum 9-9, az LMP 6, a MKKP 4, az Együtt 3, a Párbeszéd 2, a Liberálisok és a MOMA 1-1 százalékon áll. Érdemes megnézni, hogyan alakul e kérdés korcsoportok szerint. Az országos kutatásokból általában az derül ki, hogy a baloldal főként az idősebb szavazók körében népszerű, míg a fiatalok körében nem igazán tud jelentős támogatást szerezni. Budapesten ez másként alakul: a baloldali, liberális oldal népszerűsége teljesen kiegyensúlyozott a különböző korcsoportokban, és mindenhol meghaladja a Fidesz támogatottságát. Az elsőre talán meglepőnek tűnő adat hátterében szavazótábor összetétele áll: Budapesten a baloldali, liberális ellenzéket az országos szintnél kevésbé dominálja az MSZP, melynek választói többségében inkább az idősebb korosztályokhoz tartoznak, viszont sokkal jelentősebb szerepet játszanak az olyan fiatalosabb pártok, mint az LMP vagy a Momentum. A Momentum választóinak például 56 százaléka a 18 és 5
6 39 év közötti korosztályhoz tartozik. A kormánypárt Budapesten éppen az idősebbek körében tud népszerű lenni, míg a fiatalok és a középkorúaknak kevesebb, mint az egynegyede támogatja a Fideszt. Hasonlóan az országos kutatásokból kirajzolódó képhez, a Jobbik Budapesten is inkább a fiatalabb választókat tudja megszólítani, bár a fővárosi jobbikosok kor szerinti megoszlása valamivel kiegyenlítettebb, mint a teljes országban. 3. ábra Iskolázottság szerint vizsgálva azt láthatjuk, hogy a magasabban iskolázottak csaknem 40 százaléka baloldali, liberális szavazó. A legalacsonyabban iskolázottak körében ugyanakkor a Fidesz támogatottsága meghaladja a baloldali ellenzékét: a maximum 8 általánost végzettek 34 százaléka a kormánypárt győzelmének örülne a legjobban, míg egy baloldali, liberális pártokból álló kormánykoalíciót csupán 24 százalék szeretne. A Jobbik támogatottsága az iskolázottság emelkedésével csökken, a maximum 8 általánost végzettek 15, de a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek már csak 8 százaléka szeretné Vona Gábor pártját kormányon látni. 6
7 4. ábra Végül érdemes megnézni, hogyan alakul a pártpreferencia a különböző lakás-, illetve háztípusban élő választók körében. A Fidesz egyedül a családi házban, illetve sorházban lakó budapestiek körében népszerűbb a baloldali ellenzéknél, bár a különbség itt is hibahatáron belül van: a házban élők 34 százaléka a Fidesz, 33 százaléka egy baloldali, liberális kormánynak örülne. Jóval nagyobb az eltérés a hagyományos bérházban élők körében, ahol a baloldali pártok támogatottsága kétszerese a kormánypárténak: 40 százalék egy baloldali, liberális koalíciót támogatna a leginkább, míg Orbán Viktor pártjának további kormányzását csupán a bérházban élők egyötöde szeretné. A Jobbik ugyan összességében nem tudott áttörést elérni a fővárosban, de fontos látni, hogy a párt sikerrel szólítja meg a panelházban élő választókat: körükben 15 százalék a Jobbik támogatottsága. 7
8 5. ábra Összességében tehát azt láthatjuk, hogy Budapesten a Fidesznek jóval kisebb a támogatottsága, mint az országban. Bár a panelekben élőket a Jobbik sikerrel szólítja meg, és a néppártosodás hatására az utóbbi időben területileg kiegyenlítettebbé vált a támogatottsága, a fővárosban a párt továbbra is gyengébben szerepel. A baloldali, liberális ellenzéket vizsgálva pedig az derül ki, hogy a szocialisták budapesti támogatottsága nagyjából megfelel az országosnak, viszont a kisebb pártok, közülük is elsősorban a Momentum jóval erősebb a fővárosban. PROBLÉMAÉRZÉKELÉS A kutatásból kiderül, hogy a budapestiek kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt a főváros előtt álló egyik legnagyobb feladatnak az M3-as metró mielőbbi felújítását tartják. A kormánypárti és az ellenzéki szavazók között nincs vita abban, hogy az elavult metróvonalat fel kell újítani, a megkérdezettek 78 százaléka tartja az észak-déli metróvonalat életveszélyesnek és mindössze 6 százalékuk gondolja az ellenkezőjét. A metrófelújítás alig osztja meg a budapestieket: a Fidesz támogatóinak többsége (59%) ugyanúgy fontosnak tartja a metróvonal azonnali rendbetételét, mint a baloldali, liberális (88%) vagy a jobbikos kormányt (82%) akaró szavazók. 8
9 6. ábra Ugyancsak jellemző adat, hogy a kormányzat beruházási elképzeléseivel még a Fidesz szavazói sem értenek egyet Budapesten. Hiába tartja fontosnak a kormányzat a sportberuházásokat, a budapestiek döntő többsége (78%) szerint nem érdemes a budapesti forrásokat az új Puskás Ferenc Stadionra költeni. A baloldali, liberális szavazók 91 százaléka, a Jobbik támogatóinak pedig 86 százaléka ellenzi a stadionépítést, de különösen érdekes, hogy még a Fidesz szavazóinak is csak 33 százaléka támogatja, 46 százalékuk elutasítja azt. A fenti adat különösen érdekes annak fényében, hogy a kormány továbbra is számtalan sportrendezvény-helyszínt tervez építeni Budapest szerte, annak ellenére, hogy a budapesti olimpia terve lekerült napirendről. Valamivel kisebb, de ugyancsak nagyarányú az elutasítottsága a Városligetbe tervezett múzeumi negyednek: a megkérdezettek 55 százaléka nem ért egyet azzal, hogy az új negyedet a Városligetben építsék fel, és mindössze 28 százaléknyian vannak azok, akik támogatják a kormányzati óriásberuházást. A városligeti beruházás esetében azonban már tapasztalható eltérés a megkérdezettek pártpreferenciája alapján: míg a baloldali, liberális választók 79, a jobbikos választóknak pedig 65 százaléka ellenzi a múzeumi negyed felépítését a Ligetben, a Fidesz támogatóinak 62 százaléka támogatja a beruházást és csak 24 százalékuk ellenzi azt. 9
10 Ugyanakkor hiába vannak többségben azok a fideszesek, akik támogatják az új múzeumi negyed felépítését, a kutatásból kiderül, hogy ha a kormánypárti szavazók a múzeumi negyed létrehozásának céljával egyet is értenek, a módszereivel nem. A budapestieknek mindössze 15 százaléka gondolja úgy, hogy a városfejlesztés érdekében ki szabad vágni a fákat, 69 százalékuk nem. A fakivágásokat még a Fidesz szavazóinak 43 százaléka is ellenzi és csak 35 százalékuk tartja elfogadhatónak. Az ellenzéki szavazók egyértelműen elutasítják a város fejlesztésével magyarázott természetkárosítást: a baloldali, liberális szavazók 80, a Jobbik támogatóinak pedig 84 százaléka ellenzi a fák kivágását. A kutatásban résztvevők válaszaiból az szűrhető le, hogy a budapestiek viszonylag elégedettek a főváros közbiztonságával, legalábbis kevesebben vannak (34%) azok, akik szerint az elmúlt években romlott a közbiztonság Budapesten, mint akik ezt a negatív tendenciát nem tapasztalják (40%). Ha ugyanezt a kérdést pártpreferencia alapján is megvizsgáljuk, ennél lényegesen árnyaltabb képet kapunk, kiderül ugyanis, hogy míg a baloldali, liberális szavazóknak 38, a jobbikosoknak pedig 42 százaléka érzi úgy, hogy az elmúlt években romlott a közbiztonság Budapesten, a kormánypárt támogatóinak mindössze ötöde látja a kérdést negatívan. Noha a belvárosi bulinegyedben szórakozó külföldiek okozta problémák mind gyakrabban érik el a média ingerküszöbét, a budapestiek szerint nem túl magas a turisták száma a fővárosban. A megkérdezetteknek mindössze 24 százaléka gondolja úgy, hogy túl sok a turista a városban, 63 százalékuk nem ért egyet ezzel. Nincs számottevő különbség a kérdés megítélésében az egyes politikai erők támogatói között: a fideszesek 54, a baloldali, liberális választók 70, a Jobbik szavazóinak pedig 62 százaléka nem tartja soknak a Budapestre érkező turisták számát. Az ugyanakkor látszik, hogy a kérdésben igencsak érintett VII. kerületi lakosok az átlagosnál jóval nagyobb arányban gondolják azt, hogy túl sok a turista Budapesten: a kerületben lakók 50 százaléka sokallja a turisták számát, bár a megnövekedett hibahatár miatt ezzel az adattal nagyon óvatosan kell bánni. Ez vélhetően azt is jelenti, hogy a belső városrészekben elterjedt buliturizmus okozta problémák csak lokálisan jelennek meg, összbudapesti szinten nem. Ugyancsak a főváros idegenforgalmához kapcsolódó kérdés a budapestiek Airbnb szállásokról kialakult véleménye. A megkérdezettek 50 százaléka jó dolognak tartja a közösségi szállásmegosztást, és mindössze 9 százalékuk van róla negatív véleménnyel. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy magas volt azok aránya, akik nem akartak vagy inkább nem tudtak válaszolni a kérdésre. Az Airbnb-ről a Jobbik szavazóinak a legjobb a véleménye, 68 százalékuk gondolja úgy, hogy a szállásmegosztás ilyen lehetősége modern és sok turistát vonz Budapestre, a 10
11 fideszesek 52, a baloldali és liberális választóknak pedig 47 százaléka gondolkodik ugyanígy. Noha a szállásmegosztás pártpreferenciától függetlenül népszerű, az Airbnb jobbikos szavazók általi támogatottságának feltűnően magas aránya valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a párt szavazóinak átlagéletkora a többiekénél alacsonyabb. A főváros élhetőségét tekintve a budapestiek a közterületek állapotát sokkal nagyobb problémának látják. A megkérdezettek pontosan fele gondolja úgy, hogy Budapest koszos, mindössze 18 százalékuk tartja tisztának a várost. A főváros tisztaságával a baloldali, liberális kormányt óhajtók a legelégedetlenebbek, mindössze 10 százalékuk gondolja Budapestet tisztának, és a Jobbik szavazóinak is csak 16 százaléka nyilatkozott a témában pozitívan. A fideszesek 30 százaléka ugyan elégedett a város tisztaságával, de még köztük is magasabb (37%) azok aránya, akik szerint Budapest nem tiszta város. Az elmúlt évek járműbeszerzései (alacsonypadlós villamosok, buszok, trolik) és a budai villamosmegállók egy részének felújítása ellenére a budapestiek szerint a főváros még mindig sok kihívással néz szembe az akadálymentesítés terén. A kutatásban résztvevők 62 százaléka szerint nehézséget okoz ma Budapesten kerekesszékkel vagy babakocsival közlekedni és mindössze 12 százaléknyian nyilatkoztak ezzel ellentétesen. A baloldali, liberális választók körében a legmagasabb az elégedetlenek aránya (73%), de a Jobbik támogatóinak döntő többsége (61%) is hasonlóan vélekedik a kérdésben, ahogyan a fideszesek 43 százaléka szerint is nehéz ma akadálymentesen közlekedni. Figyelmeztető lehet ez az adat Budapest vezetése számára, amely az M3-as metró felújításánál nem számol teljes akadálymentesítéssel. Dacára annak, hogy Budapest vezetése az elmúlt években többször jelent meg a médiában kerékpárellenes kontextusban, a budapestiek többsége, 54 százaléka úgy látja, hogy az elmúlt években könnyebb lett kerékpárral közlekedni. Az adatok alapján elmondható, hogy a kerékpáros infrastruktúra fejlődését a fővárosiak pártpreferenciától függetlenül pozitívnak találják. Mindhárom választói csoportban többségben vannak azok, aki szerint ma a korábbiaknál könnyebb biciklizni Budapesten: a Fidesz szavazóinak 66, a baloldali, liberális pártok támogatóinak 52, a Jobbik szavazóinak pedig 43 százaléka nyilatkozott pozitívan a témában. A közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a budapestiek háromnegyede egyetért abban, hogy a fővárosban beszedett adókat helyben kellene elkölteni. Alig mutatkozik különbség ebben a választók pártpreferenciája szerint: a Fidesz szavazóinak 67, a baloldali, liberális pártok szavazóinak 84, a jobbikos kormányt óhajtóknak pedig 76 százaléka gondolkodik így. Ez az eredmény annak tükrében nem meglepő, hogy a fővárosban beszedett adók túlzott elvonása 11
12 Budapest kormánypárti vezetése és a fővárosi ellenzék kommunikációjának egyaránt meghatározó része. 7. ábra 12
A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA
A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
Kik voltak a NOlimpia aláírói?
Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Dacára annak, hogy a politikai napirendet az elmúlt időszakban nagyrészt a bevándorlás
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes
Kutatás a rezsicsökkentésről
Kutatás a rezsicsökkentésről A társadalom véleménye a rezsicsökkentésről Jövedelem Képzettség Kor Nem Lakástípus Aktivitás A magyar társadalom rezsiköltségei és problémaérzékelése (KSH, Eurobarometer,
A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat
A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat A Századvég 2012. január közepén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a magyar választópolgárok körében az Európai Unió és
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei
Iránytű a budapesti olimpiához Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatásának eredményei Módszertan Kutatásunk ezerfős mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését
Elutasítják a budapestiek a Kossuth tér átépítését A fővárosiak többsége nem ért egyet a Fidesz szimbolikus intézkedéseivel. Az ingatlanadó több kerületben történt bevezetése a legnépszerűtlenebb, a dohányzási
Hatékonyság vagy ellensúly
Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet
Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA
Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA REZÜMÉ A családi otthonteremtési kedvezményt a magyar társadalom 43 százaléka tartja helyes kor- mányzati intézkedésnek,
A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás április
A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás 200. április 2 Vezetői összefoglaló A 19. kerületi lakosok több mint háromnegyede hallott a Kőbánya- Kispest metróvégállomás környezetében
Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Mandátumbecslés A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE EREDMÉNYEK A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz abszolút többségére lehet számítani a vasárnapi választások után. Becslésünk
Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer
Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,
JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN
MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos
Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.
Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.5-2013-2013-0102 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?
Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar
Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet
Fábián Zoltán: Szavazói táborok társadalmi, gazdasági beágyazottsága - Statisztikai melléklet Megjelent: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.): Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és politikai
Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA
Egyházi-világi oktatás a közvélemény tükrében A REPUBLIKON INTÉZET SZAKPOLITIKAI KUTATÁSA A pártpreferenciát, politikusi népszerűséget vizsgáló kutatásainkon kívül a Republikon Intézet rendszeresen készít
Ipsos Public Affairs new PPT template Nobody s Unpredictable
Vélemények A munka törvénykönyvének módosításáról 2011. szeptember Nobody s Unpredictable Módszertani áttekintés A kutatást végezte: Ipsos Média-, Vélemény és Piackutató Zrt. Mintanagyság: 800 fő Mintavétel
Alba Radar. 26. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 26. hullám Az elmúlt év értékelése és a jövőre vonatkozó lakossági várakozások 205. január 3. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu
A PÁRTOK HELYZETE 2015 KÖZEPÉN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
A PÁRTOK HELYZETE 2015 KÖZEPÉN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ 2015 nyarán egyértelmű többségben vannak azok, akik szerint rossz irányba tart az ország: a megkérdezettek kétharmada vélte így. Ez ugyanakkor
A Facebook nem politikai csodafegyver
A Facebook nem politikai csodafegyver a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének legfrissebb elemzése Készült: 01. december 18. 1 01. december 18. A FACEBOOK NEM POLITIKAI CSODAFEGYVER Választók a Facebook on
Női politikusok a közvélemény szemében
Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak
Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Esélyes jelöltek A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Bár az utóbbi hetekben a választásokkal kapcsolatos közbeszédet a visszalépések kérdése uralta, a Republikon Intézet számításai szerint nincs szükség
Iránytű a magyar politikához Az Iránytű Intézet decemberi közvélemény-kutatásának eredményei I.
2012. december 20. Iránytű a magyar politikához Az Iránytű Intézet decemberi közvélemény-kutatásának eredményei I. Az ezen elemzés keretében publikálja decemberi országos közvélemény-kutatásának eredményeit.
Kétharmad a letelepedési kötvények ellen. Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása
2016. november 7. Kétharmad a letelepedési kötvények ellen Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása Október második felétől a közbeszéd egyik legmeghatározóbb témája a letelepedési kötvények megszüntetése
Választásoktól távolmaradók indokai:
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I.
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Első elemzésünkben a pártpreferenciák
2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések
2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések Kutatásunk 1000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi
Alba Radar. 5. hullám. A lakosok politikai preferenciája
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 5. hullám A lakosok politikai preferenciája 2010. december 30. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz
Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz ugyanebben a körben 40 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága
Miért nincs több nő a magyar politikában?
Miért nincs több nő a magyar politikában? Vezetői összefoglaló A párton belüli támogatás hiánya és a családi kötelezettségek okozta időhiány ez a két fő oka a nők alacsony parlamenti arányának az Integrity
Félidei eredmények. közvélemény-kutatás a Heti Válasz megbízásából
közvélemény-kutatás a Heti Válasz megbízásából Forrás: mti Készült: 2012. február 13-16. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán N é z ő p o n t I n t é z e t Z r t., B
PROKON Kutató és Elemző Társaság. Az ELTE ÁJK hallgatóinak véleménye a halálbüntetésről
PROKON Kutató és Elemző Társaság Az ELTE ÁJK hallgatóinak véleménye a halálbüntetésről Az elemzést készítette: Rotyis Bálint A kérdőívet szerkesztette és ellenőrizte: Vizvári Fanni A PROKON Kutató és Elemző
Veszprémi helyzetkép A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Veszprémi helyzetkép A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A veszprémi választókerületben élők kétharmada elégedetlen az ország jelenlegi politikai irányával többek közt ez derül ki a Republikon Intézet
Mélyponton a teljes politikai elit
Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,
LABDARÚGÁS A POLITIKA FOGSÁGÁBAN
LABDARÚGÁS A POLITIKA FOGSÁGÁBAN A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A magyar lakosság mintegy négyötöde ellenzi a stadionépítéseket és a labdarúgás kiemelt helyzetét, kilencven százalékuk más területre
Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban
Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban 2014. június 30. A Magyar Kerékpárosklub legfrissebb,
Lakossági véleményfeltárás. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei
Lakossági véleményfeltárás A pályakezdők elhelyezkedési esélyei 2014. április 14. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu A kutatás háttere és módszertana Az Enigma 2001 Kft. rendszeres társadalomtudományi
A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel
A magyar lakosság 40%-a ül kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel Friss országos adatok a kerékpárhasználatról 2010. tavaszától a Magyar Kerékpárosklub háromhavonta országos reprezentatív adatokat fog
Állampolgári vélemények a soros magyar EU-elnökség végén
Állampolgári vélemények a soros magyar EU-elnökség végén 0. június A Policy Solutions és a Medián kutatása alapján a magyar soros elnökség utolsó hónapjában az állampolgárok 0 százaléka tudta fejből, hogy
THE GALLUP ORGANIZATION PRINCETON, NEW JERSEY MAGYAR GALLUP INTÉZET
THE GALLUP ORGANIZATION PRINCETON, NEW JERSEY MAGYAR GALLUP INTÉZET BUDAPEST, FŐ TÉR 1. ZICHY KASTÉLY Az energiaárak és az energiafogyasztás összefüggése, a környezeti károkkal és az energiafogyasztással
Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján
Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján A közszolgáltatásokról végzett átfogó lakossági elégedettség és igényfelmérés eredményeinek összefoglalása
Alba Radar. 4. hullám. Helyi politikai preferencia
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron. hullám Helyi politikai preferencia. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo Research Center
Székesfehérvári közlekedés, és parkolás helyzete
30. hullám III. Gyorsjelentés Székesfehérvári közlekedés, és parkolás helyzete 2017. január 2. 1 A KUTATÁS HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA A Magyar Városkutató Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a települések,
Emancipációs kérdések Budapesten A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Emancipációs kérdések Budapesten A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A 18-29 évesek, a magukat liberálisnak tartók, a bal-jobb skálán középen állók valamint a DK és az LMP szavazói azok a csoportok, ahol
Frakcióvezetők a Parlamentben
Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában
Székesfehérvári véleménykutatás december Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán
Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán Összefoglaló A székesfehérváriak közhangulata rendkívül kedvező, a közösségépítő programok látogatottsága magas, a lakosok többsége
Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban
Közép-európai közvélemény: Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
PROKON EGYESÜLET AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK VISZONYA A NEMZETI KONZULTÁCIÓHOZ december 19.
PROKON EGYESÜLET AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK VISZONYA A NEMZETI KONZULTÁCIÓHOZ 2017. december 19. AZ ELTE ÁJK HALLGATÓINAK VISZONYA A NEMZETI KONZULTÁCIÓHOZ INTERNETES ATTITŰDVIZSGÁLAT EREDMÉNYE ÖSSZEGZÉS
I. Pártpreferenciák: Megroppant az LMP támogatottsága az egyetemisták körében is
Akár a magyar egyetemisták és főiskolások egyharmadáról is le kell mondanunk? Sajtóközlemény Zuhanó LMP-s támogatottság, erős jobboldali elkötelezettség, kedvezőtlen magyarországi elhelyezkedési esélyek,
Alba Radar. 18. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 18. hullám A székesfehérvári parkok megítélése a fehérváriak szerint 2013. június 17. Készítette: Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu
Az Iránytű Intézet áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei II.
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei II. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Második elemzésünkben a
Alba Radar. 24. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 24. hullám Seuso-kiállítással kapcsolatos vélemények 2014. november 12. Készítette: Macher Judit macher.judit@echomail.hu www.echoinn.hu
Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!
Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" 2014 január 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Ma már minden negyedik Mérték Az ak 74 százaléka
A BEVÁNDORLÁS- ILLETVE MENEKÜLTKÉRDÉSBEN KIALAKULT TÁRSADALMI VÉLEMÉNYKLÍMA VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON 2015-BEN
A BEVÁNDORLÁS- ILLETVE MENEKÜLTKÉRDÉSBEN KIALAKULT TÁRSADALMI VÉLEMÉNYKLÍMA VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON 1-BEN GLOBÁLIS MIGRÁCIÓS FOLYAMATOK ÉS MAGYARORSZÁG - KIHÍVÁSOK ÉS VÁLASZOK LAJTAI MÁTYÁS ÉS NAGY DÁNIEL
Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január
Mindenki a WEB2-őn? A KutatóCentrum villámkutatása 2011. január KutatóCentrum 102 Budapest, Margit krt. /b Tel.:+ (1) 09. Fax: + (1) 09. A felmérésről Ha tíz évvel ezelőtt valakit megkérdeztünk volna,
A Narancsvidék trendjei - A 2010 őszi önkorm{nyzati v{laszt{sok mélyelemzése -
A Narancsvidék trendjei - A 2010 őszi önkorm{nyzati v{laszt{sok mélyelemzése - 2010. október Vezetői összefoglaló A 2010-es önkormányzati választások elemzése első látásra egyszerű feladatnak tűnik: a
30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2.
30. hullám II. Gyorsjelentés Adományozási szokások 2017. január 2. 1 A KUTATÁS HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA A Magyar Városkutató Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a települések, különös tekintettel a városok
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A Médianéző elemzése a Fidesz, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a DK hivatalos Facebook oldalainak jellemzőit és a pártok aktivitását vizsgálta az április 8-áig tartó kampányidőszakban.
Közvélemény-kutatás egy lehetséges telekocsi-szolgáltatásról
Közvélemény-kutatás egy lehetséges telekocsi-szolgáltatásról 1200 fős országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság körében 2012. május 18-22. A Policy Solutions a Medián közvélemény-kutató
Sikos Ágnes politikai elemző
2013. október 3. Sikos Ágnes politikai elemző 1 A Jobbik a fiatalok vezető ereje A Jobbik a legnépszerűbb mind az egyetemisták, mind a fiatalok körében. A párt szavazóbázisának vizsgálatakor az elsődleges
Konzultáció a Római-part jövőbeni fejlesztéséről. Eredmények
Konzultáció a Római-part jövőbeni fejlesztéséről Eredmények 2017 Összefoglaló 3 Módszertan 7 Eredmények kérdésenként 8 Melléklet: Konzultáció kérdőíve 17 2 Összefoglaló Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
Újbuda lehet a lakásvásárlók Kánaánja
Újbuda lehet a lakásvásárlók Kánaánja 2016. június 30. 11:25 portfolio.hu A válság évei alatt drasztikusan lecsökkent a lakásépítési engedélyek száma, aminek következtében évszázados mélypontra zuhant
Alba Radar. 15. hullám. Karácsonyi készülődés Székesfehérváron
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 15. hullám Karácsonyi készülődés Székesfehérváron 2012. december 23. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely
Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról
Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
Alba Radar. 28. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu
Szociáldemokrata értékek Magyarországon
Szociáldemokrata értékek Magyarországon Szerzők: Bíró-Nagy András (Policy Solutions, MTA TK PTI) Laki Gergely (Policy Solutions) Copyright 2018, Policy Solutions-Friedrich-Ebert-Stiftung Kiadó: Policy
Migrációval kapcsolatos attitűdök nemzetközi összehasonlításban.
Gerő Márton Messing Vera Ságvári Bence (MTA TK SZI) Migrációval kapcsolatos attitűdök nemzetközi összehasonlításban. A European Social Survey 2015-ös (R7) felvételének előzetes eredményei Globális migrációs
PÁRTOK EGY ÉVVEL A VÁLASZTÁS ELŐTT A REPUBLIKON INTÉZET TANULMÁNYA
PÁRTOK EGY ÉVVEL A VÁLASZTÁS ELŐTT A REPUBLIKON INTÉZET TANULMÁNYA TARTALOM Bevezető... 3 Fidesz: Elpártolt és visszaszerzett szavazók... 3 Fiatalodás és nyitás a fidesz felé: A jobbik szavazótáborának
KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból. Budapest, június
KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból Budapest, 2010. június 1 Bevezetés Az alábbiakban közöljük a kérdőívben szereplő kérdéseket és a
Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás
Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás, Infrastruktúra Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás 5,00 4,50 4,00 3,50 3,00 2,50 2,00 1,50 1,00 0,50 0,00 T F T F T F T F T F T F 6. 7. 8. 9. 10. 11.
Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében
Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében Közvélemény-kutatásunk március 21-25. között zajlott 1000fő telefonos megkeresésével. A kutatás mintája megyei
Óbudai kerékpártárolási felmérés
Óbudai kerékpártárolási felmérés 1133 Budapest, Kárpát utca 48. e-mail: info@ Az alábbi összefoglaló Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a Magyar Kerékpárosklub közös projektje alatt folytatott lakossági
A magyarok kétharmada otthon szeretne meghalni
A magyarok kétharmada otthon szeretne meghalni Mit gondolnak a magyarok a gyógyíthatatlan betegségekről, hol töltenék el életük utolsó szakaszát; mitől félnek leginkább, s mennyire ismerik az emberek a
Standard Eurobarométer 88. Közvéleménykutatás az Európai Unióban
Közvéleménykutatás az Európai Unióban A kutatás az Európai Bizottság Kommunikációs Főigazgatóságának kérésére és koordinálásával zajlott. Ez a jelentés az Európai Bizottság i Képviselete számára készült.
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve
Alba Radar. 3. hullám. Vélemények a fehérvári médiáról
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 3. hullám Vélemények a fehérvári médiáról 10. augusztus 31. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
A LAKOSSÁG LAKÁSPIACI VÁRAKOZÁSAI 1
2002. ELSÕ ÉVFOLYAM 3. SZÁM 51 SKULTÉTY LÁSZLÓ A LAKOSSÁG LAKÁSPIACI VÁRAKOZÁSAI 1 Az utóbbi idõben erõsödött a háztartások lakásépítési, -vásárlási, valamint -felújítási hajlandósága. Azok a háztartások,
PÁRHUZAMOS LIBERALIZMUSOK: KIK A LIBERÁLIS SZAVAZÓK MAGYARORSZÁGON? A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
PÁRHUZAMOS LIBERALIZMUSOK: KIK A LIBERÁLIS SZAVAZÓK MAGYARORSZÁGON? A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A magyar társadalom mintegy harminc százaléka tekinthető valamilyen szempont szerint liberálisnak,
Lakossági vélemények a demokrácia. mûködésérôl a három visegrádi. országban, Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon, valamint Litvániában
Közép-európai közvélemény: Lakossági vélemények a demokrácia mûködésérôl a három visegrádi országban, Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon, valamint Litvániában A Central European Opinion
A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre
Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi
Európai Unió: bír{ljuk, de maradn{nk
Európai Unió: bír{ljuk, de maradn{nk Ismeretek és vélemények az Európai Unióról a soros magyar EUelnökség előtt 2010. december Vezetői összefoglaló A Policy Solutions és a Medián közös kutatása szerint
Lankadt a német befektetők optimizmusa
www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:
Ilyen az új politikai elit. A Policy Solutions elemzése a Magyar Orsz{ggyűlés képviselői összetételéről
Ilyen az új politikai elit A Policy Solutions elemzése a Magyar Orsz{ggyűlés képviselői összetételéről Bevezető A 2010 tavaszán felállt új magyar parlament nem csak a kormánypárt Fidesz soha nem látott
Lakossági elégedettségmérés. Budakalász Város Önkormányzatánál
Lakossági elégedettségmérés Budakalász Város Önkormányzatánál 2017.11.14. TARTALOM A kutatás célja 3 A lakossági elégedettségmérés módszertana 4 Demográfia 5 A felmérés kérdései és a válaszlehetőségek
A fővárosi kerületek sorrendje A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
A fővárosi kerületek sorrendje A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A fővárosi kerületek közül egy, az áprilisihoz hasonló szerepléssel a baloldal öt-hét helyen tudna győzni: a legesélyesebb kerületek
NÉPSZAVAZÁS 2016 A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYEIRŐL
NÉPSZAVAZÁS 2016 A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE A NÉPSZAVAZÁS EREDMÉNYEIRŐL ÖSSZEFOGLALÁS Az október 2-án tartott menekültkvótáról szóló népszavazás érvénytelen eredményt hozott, mivel a választópolgárok
Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel
Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Napilapcsoportunk kiadója egy EU-s pályázat keretében online kutatást végzett az Európai Unió kohéziós politikájának és úgy általában, Európának
Alba Radar. 14. hullám. A lakosok politikai preferenciája
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 14. hullám A lakosok politikai preferenciája 12. szeptember. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo
KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.
SAJTÓTÁJÉKOZTAT KOZTATÓ 2013. március m 28. 1. NépessN pesség g száma és s jellemzői 2. HáztartH ztartások, családok 3. A lakásállom llomány jellemzői 1. A népessn pesség g száma és s jellemzői 1.1. ábra.
Alba Radar. 25. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron. hullám Rádióhallgatási szokások Székesfehérváron 01. december 1. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu
A fogyasztói árindex és a reáljövedelmek lakossági megítélése egyes közép-kelet-európai országokban
Közép-európai közvélemény: A fogyasztói árindex és a reáljövedelmek lakossági megítélése egyes közép-kelet-európai országokban A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása
Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról
Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása