Beszámoló a Kiserdő-projektről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló a Kiserdő-projektről"

Átírás

1 Beszámoló a Kiserdő-projektről

2 A projekt megvalósításának ideje előkészületek: novemberétől projekt megvalósítása: március 1. -május 10. A projekt résztvevői: Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola tanárok: Császár Anetta (a pályázat írója és a projekt megálmodója, gyakorlatvezető) Jankovics Vilmosné (gyakorlatvezető) Tóth Marietta (gyakorlatvezető) Varga Regina (gyakorlatvezető) diákok (környezetvédelmi alapozó oktatásban tanulók): 10. c A projekt helyszíne: Budapest XX. kerületében, a Jahn Ferenc Kórház mögött elterülő erdő és környezete (Újtelepi- parkerdő).

3 Célok, feladatok Célunk a mintázott terület természetességi mutatójának megállapítása volt, ezért valamennyi vizsgálatunkat eköré szerveztük. Alapos biológiai, ökológiai, fizikai és kémiai tanulmányokat végeztünk a kijelölt mintaterületeken. Az egyszerűbb megfigyeléseket tudományos kutatással és szabványos módszerekkel ötvöztük. A céljainkban az alábbi feladatcsoportok szerepeltek: Térképkészítés Erdőalkotó fák fajainak összeírása, koruk és magasságuk meghatározása Az erdő szintezettségének tanulmányozása Egy fának és élővilágának felmérése Cserjék megfigyelése Virágos, lágyszárú növények vizsgálata Funkcionális csoportok megfigyelése Állatfajok leírása, rendszerezése Az állatok jelenlétére utaló nyomok (táplálkozási, szaporodási, vedlési, telephely, mozgás, lábnyom) felderítése Az Erzsébet-ér vízminősítése a Bisel-módszer alapján A vízfolyás kémiai jellemzőinek meghatározása A talaj kémiai és biológiai tulajdonságainak mérése Rajzos illusztrációk készítése Fotók, videófelvételek készítése Tablók készítése Beszámoló, előadás az iskola tanulói számára

4 Anyagok, eszközök A vizsgálatainkhoz használt eszközöket tematikusan gyűjtöttük össze. Mintaterületek kijelölése Mérőszalagok Koordináták felvétele GPS Növényhatározás Dr. Simon Tibor Dr. Seregélyes Tibor: Növényismeret Jávorka Sándor Csapody Vera: Erdő mező virágai Dr. Thomas Schauer Claus Caspari: Kirándulók növényhatározója Bruno P. Kremer Fák: Őshonos és betelepített fafajok Európában Oleg Polunin Európa fái és bokrai Jean-Denis Godet Európa virágai: Lágyszárúak Állathatározás Dr. Varga Zoltán: Állatismeret Móczár László: Rovarkalauz Búvár zsebkönyvek: o Bogarak o Kabócák, bodobácsok o Lepkék o Legyek, hangyák, méhek, darazsak o Sáskák, szöcskék, tücskök o Pókok, skorpiók o Szitakötők, kérészek, hangyalesők Természet képekben Juhász Lajos: Hazánk kétéltűi és hüllői Killian Mullarney, Lars Svensson, Dan Zetterström, Peter J. Grant: Madárhatározó Fűháló, avarrosta, kopogtató ernyő, rovarszippantó készülék Binokulárok

5 BISEL vízminősítés Kriska György: Vízi gerinctelenek Kriska György: Édesvízi gerinctelen állatok határozó Kriska György: Az édesvizek és védelmük Borián György - Borsos Sándor - Hartner Anna - Vér Annamária: Vízbiológiai praktikum Szabványos, fémkeretes, kúp alakú vízháló, teleszkópos, felszíni vízmintavevő, szitasorozat, kézi nagyító, csipesz, gumicsizma Kémiai vízminősítés Visocolor-gyorstesztek, mérőbőröndök Mikrobiológiai vizsgálatok Mikroszkópok Talajvizsgálatok Kézi talajfúró, nylon zacskó, öntapadó címke Természetesség-mérés Adatlapok (Biró Marianna, Molnár Zsolt, Kiss Maja, Magyar Környezeti Nevelési Egyesület) az Otthon az erdőben c. projekthez Funkcionális csoportok Adatlapok (Déri Andrea, Fűzné dr. Kószó Mária, Halácsy Ágnes, Kecskés Ferenc, dr. Standovár Tibor, dr. Vásárhelyi Tamás, Kiss Maja, Magyar Környezeti Nevelési Egyesület) a Beagle projekthez Határozókönyvek Bogárnéző Rajzok, törzslenyomatok készítése A4 lapok, grafit és színes ceruzák, zsírkréták, pasztellkréták Fotózás, videózás Digitális kompakt és tükörreflexes fényképezőgépek Az eszközöket, könyveket biztosította: Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola környezetvédelmi laboratóriumai, könyvtára, környezetvédelem szakos tanárai, és a pályázat megnyerésével rendelt eszközök.

6 Előkészületek A terepi méréseket a tanóra keretein belül több órás előkészületek előzték meg. Megtanultuk a növényhatározáshoz fontos morfológiai bélyegeket, a határozókulcs használatát. Hallgattunk a Magyar Madártani Egyesület honlapjáról letöltött madárhangokat, hogy nagyobb eséllyel ismerjük fel őket a természetben. A projekt módszereinek megfelelően kiosztottuk a részfeladatokat, amelyek eredményeit később összegeztük. Az alábbi feladatokat adtuk a diákjainknak. Feladatok Térkép Készíts térképet a megfigyelni kívánt területről! A következőkre figyelj oda: Jelöld be a fontos részeket! (út, erdő széle, patak, pad, stb.) Használj színeket és készíts jelkulcs magyarázatot a térkép szélére! Az elkészült térkép másolatán jelöld be a megfigyelési pontokat, területeket. Erdőt alkotó fák megfigyelése Jelölj ki az erdőben 10m x10m es területet! Határozókönyv segítségével határozz meg minél több fafajt! Töltsd ki a Fák adatlap -ot! Jelöld térképen az általad vizsgáld területet. Készíts vázlatos rajzokat! (fák leveléről, alakjáról, kéreg mintázatáról, stb.) Cserjék megfigyelése Jelölj ki az erdőben 10m x10m es területet! Határozókönyv segítségével határozz meg minél több cserjefajt! Töltsd ki a Cserjék adatlap -ot! Jelöld térképen az általad vizsgáld területet. Készíts vázlatos rajzokat! (csejék leveléről, alakjáról, kéreg mintázatáról, stb.)

7 Virágos, lágyszárú növények vizsgálata Jelölj ki az erdőben 10m x10m es területet! Határozókönyv segítségével határozz meg minél több növényfajt! Töltsd ki a Virágos, lágyszárú növények adatlap -ot! Jelöld térképen az általad vizsgáld területet. Készíts vázlatos rajzokat a növényekről! Fotók Készítsetek képeket a területről, jellemző növényekről, a területen talált állatokról! Az erdő szintezettsége Készítsd el az erdő szintjeinek vázlatos rajzát! A rajzon jelöld az általad megfigyelt fajokat, élőlényeket! A rajzot egy A/4-es lapon készítsd el! Élet a fán Válassz ki egy számodra szimpatikus fát! Készíts róla vázlatos rajzot! Figyeld meg, milyen élőlényeket (növények, gombák, álatok) látsz a fán, és környezetében. Tippeld meg, milyen magas a fa, milyen idős lehet! Mérd meg, kb. mekkora területet takar be a lombkoronája! Terepi megfigyelés adatlap kitöltése Töltsd ki az 1. feladatlapot! Ha olyan csoporttal, fajjal találkozol, ami nem szerepel a táblázatban, írd fel az adatait és rögzítsd a táblázatba! Funkcionális csoportok megfigyelése Egy funkcionális csoportba sorolhatunk különböző élőlényeket, amelyek felépítésük, viselkedésük vagy bármely más tulajdonságuk alapján az adott életközösségben egyforma szerepet töltenek be. (pl.: ragadozók, odúkészítők, stb.) Ebből tudunk következtetni a közösséget alkotó csoportok kölcsönhatásaira.

8 Tekintsünk egy általunk választott fát önálló életközösségnek, figyeljük meg rajta a különböző funkciós csoportokat! A megfigyeléseid rögzítsd a 2. feladatlapon! Készíts egy táplálékhálózatot a megfigyelt élőlényekről! Töltsd ki az Erdő kapcsolat adatlap -ot! Természetesség mérő Válaszd ki az általad vizsgált területről, milyen típusú élőhely! A Természetesség mérő adatlap segítségével vizsgáld meg a terület! Az igaz állítások pontszámait karikázd be! (Ha valamiben bizonytalan vagy, adj fél pontszámot!) Add össze a pontszámokat! Állapítsd meg a természetességet z értékelés alapján! Fák életkora és magassága! A talajtól mérve másfél méter magasságban mérd meg a fák kerületét! Oszd el 2,5-del az eredményt! Körülbelül ennyi idős lehet a fa! Próbáld megbecsülni a fák magasságát is! Készíts táblázatot a fák koráról és magasságáról! Tabló készítése! Készíts tablót az általad vizsgált terület élővilágáról! Használj hozzá fotókat, rajzokat Próbálj meg minél többet megmutatni a természet sokoldalúságából! Talaj vizsgálat BISEL vizsgálat

9 A vizsgált terület környezeti állapota Az erdő aljnövényzete A tisztás Az Erzsébet-ér Első látogatásunk alkalmával az erdőben erdőtűzre, égetésre utaló nyomokat láttunk (melyek a Google Earth program térképén is jól kivehetők), ezek helyén számos csigaház maradvány lelhető fel. Az Erzsébet-ér mentén végighaladva, az átjárók irányában egyre nagyobb mértékű emberi eredetű szennyezést, károkozást figyeltünk meg. Az inkább pangó vizű, alig áramló érben eldobott hulladékokkal találkoztunk (pl. tusfürdő palack, kerti szék, bevásárló kocsi, gumiabroncs), melyek nagyon lehangoló látványt nyújtanak. A területen gyakran találkoztunk futókkal, kerékpározókkal, kutyájukat sétáltató emberekkel, és ki tudja miért, horgászni próbáló emberekkel. Mindebből arra következtettünk, hogy valamiért mégis kedvelt hely az általunk választott terület.

10 Vizsgálatok a helyszínen Az állatvilág felmérése Terepi vizsgálataink az állatok nászidőszakára estek, ezért elég aktívnak láttuk őket. A déli órákban a tűző nap ellenére is elég sok fajjal találkoztunk. Az állatfajok felkutatására számos módszert próbáltunk bevetni. Kerestünk táplálkozásra, vedlésre, szaporodásra utaló nyomokat. Ennek eredményeként találtunk rágott leveleket, levélsodrásokat, gubacsokat, levedlett siklóbőrt. A száraz időszak miatt nem találtunk lábnyomokat. A vízben a makroszennyeződések ellenére gazdag élővilágot, pezsgő életet tártunk fel. Erről később, a Bisel-vizsgálatok fejezetben számolunk be. Több alkalommal a kecskebékák és tavi békák hangos kórusa fogadott bennünket. Gyakran láttunk kisebb-nagyobb méretű vízi siklókat és előlük menekülő ebihalakat. A lombok árnyékában egy meglehetősen szelíd zöld levelibékát is találtunk, mely jól tűrte a fotózást. A zárt erdőben, valamint az ezt körülfogó tisztásokon gazdag madárvilággal találkoztunk. Láttunk örvös galambot, tőkés réce párt, barátposzátát, dolmányos varjú családot, ahogy a szülők tanították repülni fiókáikat. Munkánkhoz még nagyobb lelkesedést a fülemülék kedves éneke biztosította. Sajnos nem sikerült valamennyi fajt távcsővégre kapnunk, de sokan a hangjukkal árulták el jelenlétüket. A vonuló madarak közül a kakukkot és a sárgarigót emelnénk ki, előbbi áprilisban, utóbbi pedig májusban tér vissza hazánkba. A madarak megfigyelése során mindvégig szem előtt tartottuk, hogy éppen a költési időszakban tartózkodtunk a közelükben, ezért igyekeztünk károkozás, zavarás nélkül végezni terepi munkánkat. Madárfaj neve A madárfaj gyakorisága Állandó Vonuló Védett gyakori közepesen ritka gyakori barátposzáta x x x csilp-csalp füzike x x x dolmányos varjú x x fácán x x fekete rigó x x x fülemüle x x x gyurgyalag x x x kakukk x x x örvös galamb x x

11 őszapó x x x sárgarigó x x x seregély x x szajkó x x szarka x x széncinege x x x tőkés réce x x vörös vércse x x x zöld küllő x x x nagy fakopáncs x x x A madárfajok és általunk választott jellemzőik A táblázatból az alábbiakat olvashatjuk ki: a két leggyakoribb madárfajok közül az egyik (széncinege) hazánkban védett madár. A hatféle, közepesen gyakorinak vélt madárfajból öt védett. A ritka madárfajok száma tizenegy, ebből hét áll természetvédelmi oltalom alatt. A feljegyzett madárfajok többsége rovarevő, így az alsóbb tápláléklánc tagjai sem hiányoztak a területről. Ízeltlábúak sokaságát írtuk össze a tanulmány ideje alatt, feltehetőleg számos fajra így sem találtunk rá, valamint néhány faj meghatározása felülmúlta szakmai tudásunkat. Az avarlakó rovarok felkutatására talajcsapdaként tejfölös poharakat, dunsztos üvegeket helyeztünk el több ponton: a zárt erdőrészben, az erdő szélén, az ér melletti gyepben. Nem szerettük volna az állatok értelmetlen pusztítását okozni, ezért a csalétken kívül mást (ölőszert) nem helyeztünk beléjük. A csapdákat rendszeresen ellenőriztük, néhány pókot és apróbb ízeltlábú állatot találtunk bennük. Ugyanakkor szerencséje volt annak a fali gyíknak, amelyet egy nagy esőzés utáni napon találtunk az egyik csapdában. Gyorsan felmértük, hogy az állat nem gyengült le, nem sérült meg. Ezután szabadon engedtük a fogságba esett gyíkot, ami örömmel szaladt a fű sűrűjébe. Talajcsapda elhelyezése és ellenőrzése

12 Szerettük volna kipróbálni az újonnan kapott avarrostát, de az idő szűke miatt erre sajnos nem került sor. A fákról kopogtatásos módszerrel igyekeztük lecsalogatni az ott élő ízeltlábúakat. A sikeresen befogott példányokat egy hordozható, tízszeres nagyítású bogárnézőkével és állathatározó könyvek segítségével azonosítottuk be. A fajok felvételezése után szabadon engedtük az állatokat. Munkálatainkról az alábbi képek tanúskodnak. Rovargyűjtés és határozás A gyepszintről fűhálóval fogtunk be legyeket, poloskákat, pókokat, kabócákat, sáskákat, lágybogarakat. Néhány karolópók ki is használta a gazdag terítéket, és ormányos bogarat zsákmányolt magának. Izgalmas volt kibontogatni a vászonzsákot és belepillantani, vajon mit rejt magában. A gyűjtőmunkát rovarszippantóval folytattuk tovább, így senki sem menekülhetett a fotózás elől.

13 A fűhálózás eredménye

14 A növényvilág felmérése A mintázandó élőhelyeket mérőszalaggal, 10 x 10 méteres kvadrátokra osztottuk fel, majd ezeken belül végeztük el fajok meghatározását. Az eredményesség érdekében számos határozókönyvet hívtunk segítségül. A Kiserdő dús aljnövényzetű, világos erdő. A zárt erdő lágyszárú állományából tyúkhúr, foltos árvacsalán, vérehulló fecskefű dominált. Az erdőszéli tisztáson farkas kutyatejet, nagyobb, összefüggő foltokban útszéli zsázsát találtunk. Az Erzsébet-ér partját pongyola pitypang, valamint sűrű nagy csalán kíséri, mely utal a talaj magas nitrogén ellátottságára. Egyes fa, cserje és lágyszárú fajok előfordulásának gyakoriságát vizsgáltuk. Ezen kívül a meghatározott fajok főbb ökológiai mutatóit összegeztük egy külön táblázatban. Növényhatározás

15 A faállomány Az erdőalkotó fákat a rendszertani és morfológiai bélyegeik alapján határoztuk meg, Simon Tibor Seregélyes Tibor: Növényismeret c. könyvének felhasználásával. A fafaj neve A fafaj gyakorisága gyakori közepesen ritka gyakori bálványfa x csörgőfa x keskenylevelű ezüstfa x korai juhar x mezei juhar x fehér nyár x kocsányos tölgy x mezei szil x akác x közönséges nyír x fehér fagyöngy x A fafajok és jellemzőik A társulásalkotó fajok Magyarország őshonos fái, melyek mellett nagy számban sajnos idegen eredetű, vagy gyom fajokat találtunk. Ez utóbbiak közül a leggyakoribb a keskenylevelű ezüstfa, mely olyannyira uralja az élőhelyet, hogy még a Google Earth program térképén is jól kivehető. Félő, hogy e faj agresszív terjeszkedésével teljesen kiszorítja a hazai fafajainkat. Égig érő fák

16 A cserjeállomány A vizsgált területen főként a part mentén sűrű, összefüggő bokorsáv figyelhető meg, amelyben ugyan sok egyedet, de kevés fajt számoltunk össze. A cserjék alacsony biodiverzitását tükrözi a táblázatunk is. A cserjefaj neve galagonya fekete bodza tatárlonc gyepűrózsa veresgyűrűs som A cserjefaj gyakorisága gyakori közepesen gyakori ritka x x x x x A cserjefajok és jellemzőik Cserjék a parti övezetben

17 A lágyszárú állomány A tanulmányaink idején kevés lágyszárú növény bontogatta virágait, főleg a fűfélék uralkodtak a tisztásokon. A lágyszárú faj neve A lágyszárú faj gyakorisága gyakori közepesen gyakori ritka ernyős sárma x kónya sárma x gyermekláncfű x foltos árvacsalán x nagy csalán x farkas kutyatej x vérehulló fecskefű x tyúkhúr x apró szulák x zamatos turbolya x fényes veronika x ragadós galaj x útszéli zsázsa x kerek repkény x csomós ebír x pásztortáska x kónya habszegfű x A lágyszárú fajok és jellemzőik Útszéli zsázsa Orvosi atracél

18 Növényfajok Fajok Flóra elem Életforma Cönotípus Akácfa Neofition, adventív amerikai Fák, bokrok Ültetett erdei fa és kivadul Apró szulák Kozmopolita Évelő hagymás gumós Gyomtársulás Ültetett Bálványfa Neofition adventív ázsiai Fák, bokrok dísznövénygyom társulások Borostyán Atlanti mediterrán Fák, bokrok Bükk gyertyán elegyes erdő ültetett dísznövény Bugás csörgőfa Kelet-ázsiai Fák, bokrok Bürökgémorr Kozmopolita 1 évesek Gyomtársulások Csomós ebír Kozmopolita Évelők Kaszáló Ernyős sárma Szubmediterrán Hagymás, gumós, növények Kaszálórétek Farkas kutyatej Európai Évelők Száraz gyepek Fehér fagyöngy Ázsia, Dél Európa Fennlakó életforma Lombos erdő Fehér mécsvirág Európai ázsiai 1-2 évesek gyom Fehér nyár Európai, ázsiai Fák, bokrok Liget erdők, homok bokorerdők Fekete bodza Európa Fák, bokrok Erdei gyomtársulás Feketenadálytő Európai Évelők Mocsarak, lápok Fényes veronika Európai ázsiai évelők Sztyepprétek Foltos árvacsalán Európai ázsiai 1 évesek Gyomtársulások Galagonya Ázsia, Európa Fák, bokrok Tölgyesek bokrok erdők Gyepűrózsa Európa Fák, bokrok Tövisesek, cserjések Kaszanyűg bükköny Cirkumpoláris Évelők Kaszálórétek Kerek repkény Európai ázsiai Évelők Üde lombos erdő Keskenylevelű Ültetett Ázsiai Fák, bokrok ezüstfa dísznövény Kocsányos tölgy Európai Fák, bokrok Üde tölgyesek Kónya habszegfű Dél európai ázsiai Évelő Száraz tölgyesek mezofil -rétek Kónya sárma Dél-Kelet Európa Hagymás, gumós, növények Akácosok, Gyomtársulások Korai juhar Európai Fák bokrok Üde-lombos erdő Közönséges nyír Európai, ázsiai Fák, bokrok Savanyú talajú lombos erdők

19 Madár keserűfű Kozmopolita 1 évesek Taposott gyomtársulások Mezei cickafark Közép európai Évelők Száraz sztyeppek Mezei juhar Európai Fák, bokrok Lombos erdő Mezei szil Közép-európai Fák, bokrok Lombos erdők Nád Kozmopolita Mocsári és vizi növények Nádasok Nagy csalán Kozmopolita Évelő Ligetek, erdő gyomtársulás Orvosi atracél Európai 2 évesek Gyomtársulások Papsajt mályva Európai, ázsiai, északafrikai Egy vagy kétéves Gyomos társulás Pásztortáska Kozmopolita 2 évesek Gyomtársulások Pipacs Eurázsiai Egyévesek Gyeptársulások Pongyola pitypang Európai, ázsiai Évelők Üde kaszálórétek, pázsitok, gyomtársulások Ragadós galaj Cirkumpoláris 1 évesek Akácosok, Gyomtársulások Szivarfa Amerika Fák, bokrok Lombos erdők Tatárlonc Ázsia, Dél Európa Fák, bokrok Üde, Lombos erdő Tyúkhúr Kozmopolita, archofiton, cirkumpoláris 1 évesek Gyomtársulások Útszéli zsázsa Dél európai ázsiai Évelők Gyomtársulások Vérehulló fecskefű Dél európai ázsiai 1 évesek Gyomtársulások Veresgyűrűsom Szubmediterrán Fák, bokrok Lombos erdők Zamatos turbolya Dél kelet európai 1 évesek Gyomtársulások, akácosok A növényfajok listája A fajok meghatározása után kiválasztottunk számunkra szimpatikus fákat. Megbecsültük a magasságukat, életkorukat, majd tanulmányoztuk a rajtuk élő funkcionális csoportokat.

20 A fák életkorát az alábbi módszerrel becsültük meg: lemértük mellmagasságban a fatörzs kerületét centiméterben, majd ezt az értéket elosztottuk 2,5-del. Így megkaptuk évben a fa korát. Fajnév Magasság (m) Kerülete 1,5m magasságban (cm) Kor (év) Kocsányos tölgy ,5 Fehér nyár ,5 89,4 Fehérnyár ,5 Kocsányos tölgy ,2 Csörgőfa 15 74,5 29,8 Fák életkora Néhány, tetszőlegesen választott fának a törzséről készítettünk pasztellkrétával lenyomatot. Ezek az illusztrációk között szerepelnek.

21 Az erdő szintezettsége A Kiserdő aljnövényzetben gazdag, világos erdő. A fák lombkoronája nem záródik szorosan, ezért sok fény jut le az alsóbb szintek számára. A cserjeszintet csupán néhány faj alkotja.

22 Táplálékhálózatok A ciripelésnek vége tápláléklánc A kép azt ábrázolja, hogy a rigó megeszi pókot, a pók a szöcskét, a szöcske pedig rovarokkal, lárvákkal, növényi nedvekkel táplálkozik. A feketerigó az egész erdő területén, a keresztespók pedig a fűben, fákon volt megtalálható. (Végh Gábor) Tápláléklánc- vizes társulások Ez a tápláléklánc a vizes társulásokra jellemző. A vízparton élő ízeltlábúak a kedvenc eledelei a kecskebékáknak, tehát a legyet is megeszi. A vízisiklók többnyire halakat esznek, de ebben a vízfolyásban nem voltak halak, ezért ebihalakat fogyasztanak. (Mátyás Bence)

23 A levéltől a denevérig A képen látható egy tápláléklánc. Az első egy falevél, azt megeszi a hernyó, a hernyó pillangóvá változik vagy megeszi egy madár. A pillangót megeszi egy denevér. A pillangó növényi nedveket nyalogat, a hernyója pedig megrágja a növényt. (Kőber Barbara) Szabó Regina

24 Böröczky Brigitta

25 Funkcionális csoportok Élet egy fán A terepi vizsgálatok alapján megállapíthattuk, hogy minden fafaj több élőlénnyel áll kapcsolatban. Az élőlények vizsgálatára kiválasztott fa egyaránt nyújtott búvóhelyet a rovaroknak és a bogaraknak, valamint fészkelő helyet és táplálékot a madaraknak. Az erdei fák közül sok jótékony kapcsolatban, szimbiózisban áll különböző gombafajokkal. A fák a gombák fonalainak segítségével a talaj mélyebb rétegeiből több tápanyagot képesek felvenni, majd ezeket az anyagokat átalakítva a fa visszajuttatja a gombának. Ezáltal ez a folyamat mind a két élőlény számára hasznos. Így alakul ki a fa és a körülötte lévő élőlények közötti élet körforgása. (Szabó Regina)

26 Funkcionális csoportok A fán észlelt élőlények, életnyomok. Mit csinálnak az élőlények a fán? Milyen funkciót töltenek be? Írd be a táblázatba, hányféle élőlényt figyeltél meg az egyes funkcionális csoportokban? Funkcionális csoportok A megfigyelt fajok/élőlény csoportok száma Levélfogyasztók 5 Élősködtek, sodortak Fa anyagát fogyasztók Magot és termést fogyasztók 2 Kajáltak 3 Gyűjtögettek Megporzók 15 Röpködtek Ragadozók 17 Vadásznak Megfigyelt fajok/ csoportok megjelenése, viselkedése Lebontók 5 Lebontották a szervetlen anyagokat Állandóan a fán élők 1 Esznek Időszakosan a fán élők 1 Fészkelnek, fejlődnek, szaporodnak Fán szaporodók, fészkelők 15 Szaporodnak, fészkelnek Eseti látogatók 4 Átutazók Odúlakók és - készítők 5 Széthordják a fát Együtt élők (szimbióták) 3 Együtt élnek Élősködők (paraziták) 6 Nedveket szívják

27 Terepi megfigyelés A fán megfigyelhető élőlények, életmódok Írd be a megfelelő oszlopba, hogy hány különféle fajt, féleségét találtál az egyes rendszertani csoportok képviselői közül! A cellákba csak számokat írj! Élőlény/csoport A fatörzsön A levél felszínén vagy a belsejében Az ágakon A lombkoronában A talajon az avarban A gyökereken 1 Cinege 2 2 Harkály 1 3 Zuzmó 2 4 Kék fadongó 5 5 Borostyán Moha 5 7 Földi poszméh 2 8 Sün 1 9 Hernyó 2 10 Feketerigó 3 11 Katicabogár 5 12 Hangya Poloska 3 15 Pók Ászkarák 2 22 Denevér 1 23 Gubacs 1 24 Fagyöngy Szajkó Lepke Légy Csiga 6 34 Egyéb

28 BISEL vizsgálatok és vízminősítés Iskolánk 2001 óta tagja az országos Bisel-féle vízminősítési hálózatnak, így kézen fekvő volt, hogy végezzünk ezen irányú vizsgálatokat is. Szabványos, kúpos hálóval és teleszkópos vízmintavevővel vadásztunk a vízi makrogerinctelenekre. Kevés makrogerinctelen indikátorfajra bukkantunk, ezek közül is inkább az alacsonyabb ökológiai igényű fajok kerültek elő. Ez arra utal, hogy a vizsgált víz minősége kritikusan szennyezett. A mintavevő hálóban nagyobb élőlények is horogra akadtak, például ebihalak és más lárvák. Nagy meglepetésünkre megbizonyosodhattunk arról, hogy a lárvák egyike valóban tarajos gőte lárvája volt, hiszen láttuk e kedves állat hímjét, ahogyan fel-felúszott a víz felszínére levegőért, valamint a dús növényzetre petéit ragasztó nőstényt. gőte és kecskebéka lárvája Teleszkópos vízmintavevő Szitasorozat Gőte és béka lárvája Szitakötő lárva Hanyattúszó poloska

29 BISEL vizsgálat A Biotikus Index Használata: Alapelv: A makrogerinctelenek a vízminőség bioindikátoraiként szolgálnak Minél érzékenyebb egy élőlény, annál tisztább vízben tud csak életben maradni Minél tisztább a víz, annál több féle élőlény található benne. Módszer: Mintavétel: minnél több féle élőlényt próbáljunk begyűjteni a vízből Feldolgozás: azonosítsuk és számoljuk meg az élőlényeket. Értékelés: csoportosítsuk az élőlényeket érzékenységük alapján és osztályozzuk a vízminőséget A Biotikus Index Kiszámítása: A biotikus index meghatározása az alábbi táblázat alapján történik, amely két nagyobb függőleges egységet tartalmaz: egyet az előfordult taxonok érzékenysége egyet pedig a mennyisége részére. A vízszintes beosztás a megfigyelt indikátorcsoportnak felel meg, egytől hétig sorba rendezve a csökkenő környezeti igényeknek, ill. a szennyezettséggel szembeni tűrőképesség növekedésének megfelelően. A sor és az oszlop metszéspontja adja a biotikus indexet az adott mintavételi helyre vonatkozóan. Azt a sort választjuk ki, amely a legjobban utal a legérzékenyebb indikátorcsoportok jelenlétére az adott mintában. A biotikus index 0-10 közötti érték lehet. Értékelés: Minél magasabb az index, annál tisztább a víz. Színekkel megjelenítve kék a legtisztább és vörös a legszennyezettebb A Bisel-féle index és vízminősítés megállapításához szabványos táblázatokat használtuk. A belga módszer hét indikátorcsoportra osztja a vízi makrogerincteleneket, amelyeknek a taxonszáma és érzékenysége alapján megállapítható a biotikus index, és a hozzá rendelt vízminősítés. Állatrendszertani ismeretinkre alapozva határoztuk meg a taxonokat, nem volt szükség a faj szintű határozásra. A Bisel vizsgálatot több diákcsoport is elvégezte, így valamennyi adatot egy táblázatban tüntettünk fel.

30 I. II. III. IV. ö s s z e s t a x o n s z á m a Indikátorcsopo rtok érzékenység taxonszám >16 B i o t i k u s I n d e x Álkérészek (Plecoptera) Házas tegzesek (Trichoptera) Erezett kérészek (Heptageniidae) Sapkacsigák (Ancylidae) Kérészek (Ephemeroptera) kivétel a Heptageniidae Fenékjáró poloska Szitakötők Bolharák Puhatestűek (Aphelocherius) (Odonata) (Gammaridae) (Mollusca) kivétel Sphaeridae és Ancylidae Víziászka Piócák Gömbkagylók Poloskák (Asellus) (Hirudinea) (Sphaeridae) (Hemiptera) (kivétel az Aphelocheirus) Csővájó féreg (Tubificidae) Árvaszúnyogok (Chironomus thummi plumosus) Herelégy / pocikféreg (Syrphidae) A biotikus index számításához használatos táblázat

31 A biotikus index értéke lapján a vízminőségi osztály fokozatát és a vízminőség megnevezését az alább látható táblázatból olvastuk ki. Vízminőségi osztály Biotikus Index Szín Megnevezés I kék nem szennyezett II. 8-7 zöld enyhén szennyezett III. 6-5 sárga mérsékelten szennyezett - kritikus helyzet IV. 4-3 narancs erősen szennyezett V. 2-1 vörös nagyon erősen szennyezett A vizsgálati eredményeinket az alábbi táblázatban foglaltuk össze.

32 Vizsgálatot végzők: Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola 10. C, 11. B, 11. C osztálya Vízfolyás neve: Erzsébet-ér Mintavételi hely száma: - Mintavételi hely koordinátái: - Dátum: - Időpont: - Időjárás: esős napos Vízfolyás típusa: forrás hegyvidéki síkvidéki csatorna Vízfolyás <1 m 1-5 m 5-25 m m >100 m szélessége: Átlagos <0.1 m m m m >2.0 m vízmélység: Áramlás örvénylő gyors mérsékelt lassú stagnáló sebessége: Meder jellemző anyaga: kő kavics homok iszap/sár Meder állapota: tiszta algás szerves törmelékkel borított Kitettség mértéke: nyitott félig nyitott teljesen árnyékos Vízpart esése: sík/lapos meredek leszakadó Vízpart szerkezete: természetes félig természetes/félig mesterséges mesterséges Vízpart borítása: természetes kő beton/kőlap csupasz talaj fű/fűfélék bokor fa Elsődleges földhasználati mód a vízfolyás mentén felfelé Makroszennyezés : erdő láp mocsár szántóföld legelő rét lakott terület ipari terület egyéb:.... nincs műanyag üveg építési törmelék FIZIKAI-KÉMIAI JELLEMZŐK egyéb:fém,gumi Átlátszóság: tiszta (>50 cm) zavaros (10-50cm) nagyon zavaros (< 10 cm) Víz színe: színtelen barna fekete pirosas (kék) zöld egyéb: Foszfát Vízhőmérséklet: 25 C Oldott oxigén tartalom (O 2 ): 2mg/l Savasság: ph: 7, semleges Ammónium tartalom (NH + 4 ): 0.3 mg N/l Teljes keménység (Ca 2+ + Mg 2+ ): 500 mg/l Nitrát tartalom (NO - 3 ): 1.0 mg N/l Karbonát-keménység (CO 2-3 ): 310mg/l Nitrit tartalom (NO - 2 ): 0.02mg N/l Megfigyelt makrogerinctelen taxonok Tányércsiga Karcsú csiga Csíkbogár Óriáscsíbor Keringőbogár Hanyattúszó poloska Törpe vízipoloska Csíkpoloska Molnárpoloska Víziskorpió Pióca Szitakötő lárva Pocikféreg (herelégy) Csővájó féreg Fonálféreg BIOLÓGIAI JELLEMZŐK Száma (1/több) Több Több Több 1 Több Több Megfigyelt makrogerinctelen taxonok Vízibolha Bolharák Ászka Kagylósrák Kagyló Száma (1/több) Több Több 1 Több 1 Figyelembe vehető taxonok száma:.. 6 Legérzékenyebb csoport:.. 4 Legérzékenyebb csoport gyakorisága:.. több BISEL INDEX: 5 Bisel eredményeink Vízminőségi osztály: V, kritikusan szennyezett Színkód: sárga

33 A Bisel-vizsgálat önmagában nem alkalmas a szennyezés jellegének megállapítására, ezért a vízi élővilág felmérését kémiai, fizikai vizsgálatokkal egészítettük ki. A helyszíni vizsgálatok során a vízből sem ammóniumot, nitritet, sem nitrátot nem tudtunk kimutatni. Oldott oxigén tartalom és karbonátkeménység mérése A vízfolyásból mintát vittünk a laborba, majd további kémiai és mikrobiológiai vizsgálatoknak vetettük alá. Kíváncsiak voltunk arra, hogy kimutatható-e kémiai szennyezés a vízben. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a Visocolor-tesztekkel sem nitritet, nitrátot, ammóniumiont nem tudtunk kimutatni. Mikroszkóp alatt tanulmányoztuk a szabad szemmel nem látható parányokat, ennek folyamán találtunk kerekesférgeket, kandicsrákot, kagylósrákot, kovamoszatokat, fonalas zöldmoszatot, árvaszúnyog lárvát, valamint gömb és pálcika alakú baktériumokat. Nyomozás vízi parányok után

34 Vízibolha Kerekesféreg Kandicsrák Bogárlárva A vízre irányuló vizsgálatainkat összegezve, úgy látjuk, hogy az Erzsébet-ér az élővilág egyik utolsó menedéke, ezért jó lenne megvédeni, élővilágát megőrizni. Ezen véleményünket méginkább alátámasztja az, hogy természetvédelmi szempontból védett fajokra (tarajos gőte, kecskebéka, mocsári teknős) bukkantunk.

35 Talajvizsgálatok A talajból talajfúróval, felszíni mintát vettünk a zárt erdőrészből, valamint az erdő melletti tisztásról. A minták tárolására szolgáló zacskókat felcímkéztük, majd az iskola laboratóriumába szállítottuk. Laboratóriumi vizsgálatainkat az alábbi leírások alapján hajtottuk végre. A talaj fizikai tulajdonságainak vizsgálata Színmeghatározás Szükséges eszköz: fehér papírlap, víz Feladat: Vizezze be enyhén a talajmintát, majd fehér alapon, nappali fénynél vizsgáljuk meg a talajt! Értékelés: Sötét (barna, fekete): magas szerves anyag tartalom Vörös: jól szellőzött, Fe (III) ionokat tartalmaz Kékes, szürkés, zöldes: levegőtlen (anaerob) talaj Világos (fehér): meszes talaj Gyúrási próba Szükséges eszközök: víz Feladat: Egy maréknyi talajt kevés vízzel gyúrjon össze! Értékelés: Ha golyóformálás közben szétesik: homoktalaj Ha golyó gyúrható, de hengerré formálás közben szétesik: agyagos homok Ha henger formálható, de gyűrűvé nem hajlítható: vályogtalaj Ha gyűrűvé alakítható: agyagtalaj Tapintási próba Feladat: Vegyen egy kevés talajmintát az ujjai közé, és dörzsölje össze a mintát! Értékelés: Csiszoló érzés: homoktalaj Tapadó érzés: vályogtalaj Csúszós érzés: agyagtalaj

36 A talaj kémiai tulajdonságainak vizsgálata Talajkivonat készítése és talaj tulajdonságainak vizsgálata kolorimetriásan (mérőbőrönd segítségével) Talajkivonat készítése Szükséges eszközök: üvegtölcsér, szűrőkarika, szűrőpapír, 200 cm 3 -es Erlenmeyer lombik, pipetta, Na-acetát oldat Feladat: A szűrőkarikába helyezett üvegtölcsérbe tegyen szűrőpapírt, és 10 cm 3 talajt. Csöpögtessen rá 100 cm 3 Na-acetátot. A szűrletet lombikba fogja fel. Ez a talajkivonat. ph meghatározása Szükséges eszközök: kémcső, indikátorpapír Feladat: Töltsön kémcsőbe 10 cm 3 talajkivonatot! Mártsa bele az indikátorpapírt, majd hasonlítsa össze az indikátorpapír színét a mérőskálával! Értékelés: A talaj csoportosítása kémhatásuk alapján A talaj kémhatása erősen savanyú ph-érték 4,5-nél kisebb savanyú 4,5-5,5 gyengén savanyú 5,5-6,5 semleges 6,5-7,5 gyengén lúgos 7,5-8,2 lúgos 8,2-9,0 erősen lúgos 9-nél nagyobb Talaj iontartalmának meghatározása mérőbőrönddel Szükséges eszközök: mérőbőrönd Feladat: Végezze az iontartalom meghatározásokat a mérőbőröndben lévő leírások segítségével Értékelés: A mérőbőröndben lévő értékelőlapok alapján

37 Képek a vizsgálatokról: Talajminták vétele és tárolása A talaj nitráttartalma magasabb a többi anyag koncentrációjához képest, amely összefügg a dús csalánborítással. A talaj fizikai féleségének meghatározásához a gyúrási próbát alkalmaztuk. Gyúrási próba

38 Kiserdő projekt talajvizsgálat Erdő1 Erdő2 Tisztás1 Tisztás2 Tisztás3 Vízpart 1 Vízpart2 Szín Gyúrás Tapintás Sűrűség (g/cm 3 ) Sötét: magas szerves anyag tartalom Szétesik: homoktalaj Csúszós érzés: agyagtalaj 10 g 10 cm3 Sötétbarna Világos: meszes talaj Gyűrűvé alakítható: agyagtalaj Csúszós Szétesik hengerré alakítás közben: agyagos homok Csiszoló érzés: homokos talaj - 12,7 g 10 cm3 Világos: meszes talaj Szétesik: homoktalaj Tapadó érzés: vályog talaj 12,5 g 10 cm3 Sötétbarna Golyó formálható, de henger nem Kékes, szürkés, zöldes: levegőtlen (anaerob) talaj Gyűrűvé alakítható: agyagtalaj Csúszós Tapadó érzés: vályog talaj - 11,5 g 10 cm3 Kékes, szürkés, zöldes: levegőtlen (anaerob) talaj Hengerré alakítható: vályogtalaj Tapadó érzés: vályog talaj 10,2 g 10 cm3 1g/cm3 1,27 1,25 g/cm3 1,15 1,02 g/cm3 g/cm3 g/cm3 ph 7,5 7,0 6,3 7,6 7,5 7,5 7,5 Iontartalom Ammónia 0,7-0,7 0,3-0,5 0,2 (mg/l) Foszfát 0,3 0,2 0 0,3 3 0,2 0,2 Nitrit 0,05 0,3 0,03 0,05 0,5 0,5 0,05 Nitrát Vezetőképesség μs/cm A laboratóriumi talajvizsgálatok összegzése

39 Természetességi mutatók

40 Természetvédelmi érték Munkálataink során számos természetvédelmi szempontból veszélyeztetett, védett állatra bukkantunk. Emiatt először csupán kíváncsiságból végeztünk egy kis kalkulációt, hogy a talált példányok összes eszmei értéke mennyit tesz ki. Az egyes fajok egyedeinek számlálása helyett becsléses módszert alkalmaztunk. A kétéltűek esetében azok lárváit is figyelembe vettük, hiszen a természetvédelmi oltalom egy faj egyedeinek valamennyi életszakaszára, fejlődési stádiumára érvényes. Feltehetően a madarak száma több volt, mint amit mi a táblázatunkban feltüntettünk; mindenesetre a biztosan látott, hallott példányokat írtuk be. Az eredmény mindannyiunkat meglepett. Faj Neve Egyedszáma Eszmei értéke (Ft) Részösszeg (Ft) kecskebéka tavi béka zöld levelibéka dunai tarajos gőte zöldgyík fürgegyík vízisikló mocsári teknős barátposzáta csilp-csalp füzike feketerigó fülemüle gyurgyalag kakukk őszapó sárgarigó széncinege vörösvércse nagy fakopáncs zöld küllő kis vöcsök devenér Összesen

41 Távolabbi célok A projekt befejezésével célul tűztük ki a társulások évszakos változásainak nyomon követését. A diákok visszajelzései alapján is szeretnénk a növénytani, társulástani és Biselvizsgálatainkat ezen a helyszínen végezni. Szerencsénkre az iskolától tömegközlekedéssel, könnyen megközelíthető az erdő, így a négy órás gyakorlati foglalkozásokba beleférnek a terepi foglalkozások.

42 Diákok élménybeszámolói Csoportunk április 24-én látogatott el először az iskolától nem messze lévő kiserdőbe. Az időjárás kedvezett számunkra, napos, derült idő volt. Indulás előtt mindenki megkapta a maga kis eszközét, amellyel útnak indult. Amint odaértünk az erdőbe, a feladatok kiosztásra kerültek, majd elindultunk, hogy a számunkra kijelölt feladatokat, vizsgálatokat elvégezzük. Mi a rovarokat figyeltük meg. Eleinte nem sokkal találkoztunk, majd egyre többet sikerült elcsípnünk, köztük sok pókot. A csapdában, amit elhelyeztünk, egy csodás pókot és egy molyt találtunk. A rengeteg eldobott szemét és a víz szennyezettsége negatív hatásként ért bennünket. Szomorú volt látni, hogy bevásárlókocsi, kocsikerék és műanyag székek úsztak a vízen. Munkánk során megismerkedtünk a kiserdő élővilágával, szépségével és sok új dolgot tudhattunk meg. A jövőben igyekszem többet tenni a környezetért. (Szabados Kata, Ruzsa Imre) Csoportunk látogatása a kiserdőben április 24-én és május 8-án történt. Elsőként a madarakat és rovarokat figyeltük meg, míg másodjára a fák törzséről készítettünk lenyomatot. A madármegfigyelés során sajnos madarat keveset lehetett látni, inkább csak a hangjukat hallatták. Néhány fajt fel lehetett fedezni a fák lombkoronájában is, sajnos fészekre nem bukkantunk. Lábunk elé is figyelnünk kellett, hogy rovarokat is fel tudjunk fedezni. A legérdekesebbnek a lepkék megfigyelése és beazonosítása volt. A második alkalommal a figyelmünk a fákra irányultak. A fafaj beazonosítása után lapra színes zsírkrétával elkészítettük a fa törzsének mintázatát. Volt, melyet könnyebb, s volt, melyet nehezebb volt elkészíteni. Megfigyeltük továbbá, minél idősebb a fa, annál mélyebb, erősebb barázdák voltak a törzsön. Maga a terepi munka egy szép környezetben telt el. A friss levegőn eltöltött órák megmutatták a természet szépségét, s hogy érdemes apró dolgokra is odafigyelnünk. (Szekszárdi Krisztina) Láttunk zöld levelibékát, varangyot, zöld gyíkot, fürgegyíkot és rengeteg rovart. Tettünk ki rovarcsapdákat, amiket később ellenőriztünk is. Az egyik rovarcsapdában találtunk egy fürgegyíkot is, amit nagyon megsajnáltam, ezért gyorsan szabadon engedtem. Találtunk siklót, amiről képeket is készítettünk, valamint sikló levedlett bőrét találtunk. Vettünk az ott folyó patakból vízmintát és az erdőből talajmintát. (Szűcs Mátyás)

43 Böröczky Brigitta

44 Gintner Nikoletta

45 A projekt értékelése Amikor olvastam a pályázat kiírását, rögtön elkezdtem gondolkodni, a XX. kerületben hol van olyan erdős terület, ahol megvalósítható lenne a projekt. Iskolánk igazgatónőjével konzultálva találtunk a Kiserdőre. Diákjainknak ez új terület, mivel eddig más helyszínre vittük őket, ha valamilyen terepi gyakorlatot végeztünk. Ráadásul ilyen komplett vizsgálatot sem végeztek még 10.-es diákjaink. Reméltem, hogy a terület felmérése során nem csak a tananyagot tudjuk a gyakorlatban alkalmazni, hanem új ismeretekkel, élményekkel is gazdagodnak diákjaink, és mi pedagógusok is.

46 A projekt megvalósítása nem sikerült teljesen az eredeti programterv szerint, mivel az időjárás többször közbeszólt. Ennek ellenére sikerült elég időt töltenünk a területen, hogy megismerhessük. A program megvalósítását saját osztályommal (10.c) terveztem. Ők környezetvédelem és vízgazdálkodás alapozó oktatásban részesülnek. A terepi és labormunka nagy részét ők végezték el. Néhány mérésbe besegítettek más környezetvédő osztályok (11.b; 11.c) tanulói is. A projekt megvalósulása közben mind a gyerekek, mind a tanárok részéről egyre nagyobb lett a lelkesedés. Minden egyes terepen tett látogatásunk során újabb és újabb érdekességeket fedeztünk fel. Egyre több védett állatra bukkantunk. Mindig rejtegetett nekünk az erdő és a patak valami meglepetést. Mosolyogva gondolok vissza arra, amikor csak tervezgettük a terepi munkát, és ismertettem diákjaimmal a helyszínt, akkor az egyik fiú a következő megjegyzést tette: abban az erőben nincs semmi. Valószínű, hogy már a terepen tett első látogatásunk során megváltozott a véleménye, amikor a patakban úszó vízisiklót észrevették, miközben épp a kecskebékákat figyeltük.

47 A tanulókat nagyon jól be lehetett vonni a munkába. Magam is meglepődtem, mennyire képes az osztályom önállóan dolgozni. A feladatokat csoportokban végezték. Talán azért is dolgoztak lelkesen, mert ők választhattak a feladatok közül, és nem mi, tanárok osztottuk rájuk. A feladatok ismertetése után nagyon szépen nekiálltak, és csinálták. Csak ritkán kérték a tanárok segítségét. Inkább akkor hívtak minket, ha valami újdonságot fedeztek fel az állat- vagy növényvilágban. Amíg a gyerekek dolgoztak, addig mi tanárok próbáltuk fotókkal dokumentálni a munkát. A terepi munka során legnagyobb problémának az idő hiányát tartottam. Alkalmanként egy-két órát tudtunk kint tölteni, de szerintem, ha egész napokat töltöttünk volna el a természetben, azt sem untuk volna meg. (Császár Anetta)

48 Fajlista Alacsonyabbrendűek: kerekesféreg (Pterodina patina) Puhatestűek: tányércsiga karcsú csiga sávos csiga éti csiga Ízeltlábúak: alakoskodó karolópók aranyos rózsabogár aranyszemű fátyolka barna busalepke bársonyatka bundásbogár C-betűs lepke máktok ormányos cickafark ormányos cincér cinóbervörös pattanóbogár csalán levélbogár csíkos pajzspoloska csodáspók erdei rabló erdei vöröshangya ezerlábú ezüstsávos sodrómoly

A XX. Kerületi Újtelepi Parkerdő (Kiserdő) és az Erzsébet-ér élővilága

A XX. Kerületi Újtelepi Parkerdő (Kiserdő) és az Erzsébet-ér élővilága A XX. Kerületi Újtelepi Parkerdő (Kiserdő) és az Erzsébet-ér élővilága A XX. kerület csekély erdőterülettel rendelkezik az Erzsébet-ér mellett, valamint a Jahn Ferenc Kórháztól Észak-Keletre (Soroksár-Újtelepi

Részletesebben

Fedezd fel és ismerd meg Patca titkait! Falunéző séta 2014.07.07.

Fedezd fel és ismerd meg Patca titkait! Falunéző séta 2014.07.07. Fedezd fel és ismerd meg Patca titkait! 2014.07.07. Minden feladatot ki kell tölteni! Üresen nem hagyunk semmit! Szükséges eszközök: toll, ceruza, vonalzó, színes ceruzák Hát, akkor jó munkát kívánok!

Részletesebben

Természetismeret 4. osztály - 3. forduló -

Természetismeret 4. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A felszíni vizek fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságai, a benne lezajló folyamatok, a víz mint élőhely jellemzése

A felszíni vizek fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságai, a benne lezajló folyamatok, a víz mint élőhely jellemzése A felszíni vizek fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságai, a benne lezajló folyamatok, a víz mint élőhely jellemzése A víz körforgása a Földön ezer km3 % újratermelődési idő óceánok és tengerek 1 380

Részletesebben

Lassan 17 éve Szolnokon élek a Széchenyi lakótelepen, így bőven volt alkalmam kiismerni a lakhelyemhez közeli területeket.

Lassan 17 éve Szolnokon élek a Széchenyi lakótelepen, így bőven volt alkalmam kiismerni a lakhelyemhez közeli területeket. Lassan 17 éve Szolnokon élek a Széchenyi lakótelepen, így bőven volt alkalmam kiismerni a lakhelyemhez közeli területeket. A lakóteleptől északra helyezkedik el a Széchenyi Parkerdő, ami a köztudatban

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ... Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.

Részletesebben

Fedezd fel és ismerd meg Óbánya titkait! Falunéző séta 2013.07.15.

Fedezd fel és ismerd meg Óbánya titkait! Falunéző séta 2013.07.15. Fedezd fel és ismerd meg Óbánya titkait! 2013.07.15. Minden feladatot ki kell tölteni! Üresen nem hagyunk semmit! Szükséges eszközök: toll, ceruza, vonalzó, színes ceruzák Hát, akkor jó munkát kívánok!

Részletesebben

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló -

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz

Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz Lampert Bálint Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz A természetvédelmi törvény 43. (3) szerint Minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja. E nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság különösen

Részletesebben

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész

Részletesebben

MUNKAANYAG. Bazsáné dr. Szabó Marianne. Biológiai vízminősítés. A követelménymodul megnevezése:

MUNKAANYAG. Bazsáné dr. Szabó Marianne. Biológiai vízminősítés. A követelménymodul megnevezése: Bazsáné dr. Szabó Marianne Biológiai vízminősítés A követelménymodul megnevezése: Víz- és szennyvíztechnológus és vízügyi technikus feladatok A követelménymodul száma: 1223-06 A tartalomelem azonosító

Részletesebben

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II. 10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük

Részletesebben

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8... Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,

Részletesebben

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást

Részletesebben

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei Oktató Dávid János főiskolai docens Elérhetőségek: E-mail: davidjanos@gmail.com Tel.: 82/505-844 belső mellék: 5706 Szoba: Új tanügyi épület 126.

Részletesebben

Gördülő Tanösvény témakör-modulok

Gördülő Tanösvény témakör-modulok Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Címe: 1144 Budapest, Kerepesi út 124. Résztvevő diákok száma: 35 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 5 Kapcsolattartó

Részletesebben

INTERNETES VETÉLKEDŐ 1. forduló Beküldési határidő: 2015. május 12. cím: csordasb@freemail.hu 1. FORDULÓ

INTERNETES VETÉLKEDŐ 1. forduló Beküldési határidő: 2015. május 12. cím: csordasb@freemail.hu 1. FORDULÓ 1. FORDULÓ 1. Feladat: Erdő kvíz Válasszátok ki a helyes megoldást! 1.A magyarországi erdőterület nagysága a honfoglalás idején ekkora lehetett: A) 5-7 % B) 18-20 % C) 40-60% D) 80-90% 2. Magyarország

Részletesebben

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe:

Versenyző adatlap. Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Versenyző adatlap Név: Osztály: Születési hely, idő: Általános iskola neve, címe: A versenyző otthoni címe: Telefonszáma: e-mail címe: Vizeink védelme I. forduló 1, Az alábbi keresztrejtvény egy, a vízgazdálkodásban

Részletesebben

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel Természetmadárvédelem gyerekszemmel Tiszakécske Párkereső 1 izhá csaka 2 sitéve júvar 3 héref aglyó 4 artipcsekef 5 dajármég 6 nakadrilyás b d e 7 tulipán( t betűcsere = vízimadár ) a c f g Madártotó képben

Részletesebben

Szabó Attila 1, Babocsay Gergely 1, Bíró Tibor 1, Gulyás Gergely 2, Málnás Kristóf 2, Láposi Réka 1 & Tóth László 1

Szabó Attila 1, Babocsay Gergely 1, Bíró Tibor 1, Gulyás Gergely 2, Málnás Kristóf 2, Láposi Réka 1 & Tóth László 1 Az Erdőtelki Arborétum vizes élőhelyeinek természetvédelmi szempontú előzetes felmérése vízminőségi szempontok valamint néhány kiemelt növény- illetve gerinctelen és gerinces csoport alapján Szabó Attila

Részletesebben

Energia. Abiotikus rendszer. élőhelyeken. Magyarországon környezetszennyező az egy főre eső települési hulladék

Energia. Abiotikus rendszer. élőhelyeken. Magyarországon környezetszennyező az egy főre eső települési hulladék MINDENÖSSZEFÜGGMINDENNEL Táplálékhálózatok a városi v élőhelyeken Kölcsönhatások Körforgások Energia felhasználása Abiotikus X abiotikus Hőmérséklet és csapadék= klíma Abiotikus X biotikus Biotikus X abiotikus

Részletesebben

Tompáné Balogh Mária TERMÉSZETISMERET BARANGOLÁS HAZAI TÁJAKON TÉMAZÁRÓ FELEDATOK 12 ÉVES TANULÓK RÉSZÉRE. ... a tanuló neve.

Tompáné Balogh Mária TERMÉSZETISMERET BARANGOLÁS HAZAI TÁJAKON TÉMAZÁRÓ FELEDATOK 12 ÉVES TANULÓK RÉSZÉRE. ... a tanuló neve. Tompáné Balogh Mária TERMÉSZETISMERET BARANGOLÁS HAZAI TÁJAKON TÉMAZÁRÓ FELEDATOK ÉVES TANULÓK RÉSZÉRE....... a tanuló neve pauz westermann HAZAI ERDÔK A VÁLTOZAT 1. Nevezd meg és jellemezd az ábrázolt

Részletesebben

VEZETŐFÜZET. a Kalanderdő tanösvényeihez. általános iskolások részére

VEZETŐFÜZET. a Kalanderdő tanösvényeihez. általános iskolások részére VEZETŐFÜZET a Kalanderdő tanösvényeihez általános iskolások részére Kedves Olvasó! A Kalanderdő kitűnő terep a játékra, ügyességed próbára tételére, és egyúttal lehetőség a természet megismerésére is.

Részletesebben

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök Tartalom 5. évfolyam... 1 Tájékozódás a térképen, térképismeret... 1 Az időjárás és az éghajlat elemei... 2 A földfelszín változása...2 Környezetünk élővilága... 3 6. évfolyam... 4 Tájékozódás a térképen

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK

2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS GYEREKEKKEL 2012 MÁRCIUS 1MÁJUS 10., GÖDÖLLŐIDOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINAVÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola A versenyző kódja: TER... VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Budapest, Thököly út 48-54. XV. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Kőrösi Csoma Sándor Általános Címe: 2120 Dunakeszi, Garas u. 26. Résztvevő diákok száma: körülbelül 500 diák Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 4 tanár Kapcsolattartó

Részletesebben

Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról

Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról A természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. tv. 24.

Részletesebben

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos

Részletesebben

Vizsgálódás mikroszkóppal.

Vizsgálódás mikroszkóppal. Időtartam: 1,5 2,5 óra Melyik korcsoportnak ajánljuk? Kiscsoporttól nagycsoportos korosztályig, és 1. osztályosoknak ( A programcsomagot egészben ajánljuk, de egy-egy része külön is megvalósítható) Vizsgálódás

Részletesebben

Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult

Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult A madárbarát Magyarországért! Madárbarát Kert Halmos Gergő Magyarország legszebb konyhakertje Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult 1 10000 tag 32 MME csoport Magyarországon 2 BirdLife Partnership

Részletesebben

Felszíni vizek. Vízminőség, vízvédelem

Felszíni vizek. Vízminőség, vízvédelem Felszíni vizek Vízminőség, vízvédelem VÍZKÉSZLETEK 1.4 milliárd km 3, a földkéreg felszínének 71 %-át borítja víz 97.4% óceánok, tengerek 2.6 % édesvíz 0.61 % talajvíz 1.98% jég (jégsapkák, gleccserek)

Részletesebben

Magyarország élővilága (6. osztály) Segédanyag a sikeres felkészüléshez

Magyarország élővilága (6. osztály) Segédanyag a sikeres felkészüléshez Magyarország élővilága (6. osztály) Segédanyag a sikeres felkészüléshez Erdők élővilága Lombhullató- és tűlevelű erdők fáinak, cserjéinek jellemzői (szervek jellemzése, megporzási módjuk, terméstípusaik,

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTELMEZÉSE

AZ ADATOK ÉRTELMEZÉSE Territóriumtartó fajok Ezeknél a fajoknál az ún. territóriumtérképezés klasszikus módszerét alkalmazzuk. Ez abból áll, hogy a mintaterületünkről részletes, 1:10.000 vagy 1:25.000 méretarányú térképet kell

Részletesebben

ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN KÖRNYEZETEM

ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN KÖRNYEZETEM Tompáné Balogh Mária ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN KÖRNYEZETEM A fák birodalma Környezetismeret TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK éves tanulók részére 0. kiadás Évfolyam 0... A tanuló neve pauz westermann kiadó ÔSZ A PARKBAN A.

Részletesebben

MEGFIGYELÉSEK, MÉRÉSEK, TANULSÁGOK... AZ ÖREG TÓ VIZÉRŐL

MEGFIGYELÉSEK, MÉRÉSEK, TANULSÁGOK... AZ ÖREG TÓ VIZÉRŐL MEGFIGYELÉSEK, MÉRÉSEK, TANULSÁGOK... AZ ÖREG TÓ VIZÉRŐL Helyszín: időpont: Osztály: Csoporttagok: 1. Nézzetek körül a tó partján. Milyen? Húzzátok alá a megfelelő jellemzőt. csak nádas és erdő veszi körül

Részletesebben

Általános Iskola Óvoda és Községi Könyvtár 2053 Herceghalom, Gesztenyés u.15. Telefon/Fax: 06 23 319-228 Email címünk: hehaiskola@freemail.

Általános Iskola Óvoda és Községi Könyvtár 2053 Herceghalom, Gesztenyés u.15. Telefon/Fax: 06 23 319-228 Email címünk: hehaiskola@freemail. Általános Iskola Óvoda és Községi Könyvtár 2053 Herceghalom, Gesztenyés u.15. Telefon/Fax: 06 23 319-228 Email címünk: hehaiskola@freemail.hu OTTHON AZ ERDŐBEN Pályázati projektbeszámoló Herceghalom Otthon,

Részletesebben

Óravázlat 4. osztályos környezet. Tananyag: Séta az erdőben (2x45 perc)

Óravázlat 4. osztályos környezet. Tananyag: Séta az erdőben (2x45 perc) Óravázlat 4. osztályos környezet Tananyag: Séta az erdőben (2x45 perc) Oktatási cél: Az erdő életközössége, hazánk erdőinek jellemzői. A megfigyelések lejegyzése rajzos, összehasonlító vázlatok készítésével

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM BESZÁMOLÓJA AZ OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Résztvevők A programon iskolánk 9. évfolyamos diákjai vettek részt két osztályból. A szervezési

Részletesebben

Ki mit tud Magyarországi hüllők

Ki mit tud Magyarországi hüllők Ki mit tud Magyarországi hüllők Fürge gyík feje közelről, oldalt jól látszik a füle További információ a Magyarországon honos állatokról: MME Az összes magyarországi hüllő és kétéltű védett állat, befogásukat

Részletesebben

DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT

DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,

Részletesebben

A madárvédelmi irányelv végrehajtása a közoktatási intézmények bevonása az irányelv magyarországi alkalmazásába

A madárvédelmi irányelv végrehajtása a közoktatási intézmények bevonása az irányelv magyarországi alkalmazásába A madárvédelmi irányelv végrehajtása a közoktatási intézmények bevonása az irányelv magyarországi alkalmazásába Készítette: Gombos Erzsébet V. éves biológia környezettan szakos hallgató Témavezető: Schmidt

Részletesebben

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban.

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 42. ábra. Kultúrtájak kiterjedése a Duna-Tisza közén a 18. és a 20.

Részletesebben

BIOLÓGIA 7. ELLENŐRZŐ FELADATLAPOK

BIOLÓGIA 7. ELLENŐRZŐ FELADATLAPOK Dr. Paál Tamásné Natúra sorozat BIOLÓGIA 7. ELLENŐRZŐ FELADATLAPOK (Raktári száma: RE00774/F) Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1. A) feladatlap megoldásai A trópusi területek természetes élővilága 1. feladat

Részletesebben

A megtelepedés okai. Városi vadgazdálkodás. A megtelepedés okai. A megtelepedés okai. A városokban előforduló fajok csoportosítása

A megtelepedés okai. Városi vadgazdálkodás. A megtelepedés okai. A megtelepedés okai. A városokban előforduló fajok csoportosítása A megtelepedés okai Városi vadgazdálkodás IV. előadás: A városi területeken előforduló fajok Alkalmazkodás az emberi civilizáció egyébként zavaró, káros körülményeihez Az urbanizálódás szelekciós tényező

Részletesebben

Rendszertan. biol_7_rendszertan.notebook. April 23, 2013. Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28. ápr. 23 12:51. ápr.

Rendszertan. biol_7_rendszertan.notebook. April 23, 2013. Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28. ápr. 23 12:51. ápr. Rendszertan Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28 1 A rendszerezés alapegysége: A csoport B halmaz C faj D törzs E osztály F ország ápr. 23 12:51 2 A faj jellemzői: A A faj egyedei

Részletesebben

2012 év madara - az egerészölyv

2012 év madara - az egerészölyv 2012 év madara - az egerészölyv Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozó madarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott sasok általában ennek a fajnak a képviselői.

Részletesebben

Tavaszlesen 2015. TEREPI ADATLAP fészekmegfigyeléshez. A két fészek elhelyezkedését bemutató térképvázlatunk:

Tavaszlesen 2015. TEREPI ADATLAP fészekmegfigyeléshez. A két fészek elhelyezkedését bemutató térképvázlatunk: Tavaszlesen 2015 TEREPI ADATLAP fészekmegfigyeléshez Csapatunk neve: Tanárunk aláírása: A két fészek elhelyezkedését bemutató térképvázlatunk: 1 Az 1-es számú fészek adatai Melyik településen található

Részletesebben

A szegedi salátaboglárka (Ficaria verna) populációinak vizsgálata morfológiai jellemzők alapján

A szegedi salátaboglárka (Ficaria verna) populációinak vizsgálata morfológiai jellemzők alapján A szegedi salátaboglárka (Ficaria verna) populációinak vizsgálata morfológiai jellemzők alapján Szegeden sok helyen nyílik ez a kedves virág tavaszonként. Megtalálhatjuk parkokban, csendes kisutcákban,

Részletesebben

11. évfolyam esti, levelező

11. évfolyam esti, levelező 11. évfolyam esti, levelező I. AZ EMBER ÉLETMŰKÖDÉSEI II. ÖNSZABÁLYOZÁS, ÖNREPRODUKCIÓ 1. A szabályozás információelméleti vonatkozásai és a sejtszintű folyamatok (szabályozás és vezérlés, az idegsejt

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA. Nyitott szemmel az erdőben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA. Nyitott szemmel az erdőben AZ ISKOLA Neve:Móricz Zsigmond Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Címe:2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 9-13. Résztvevő diákok száma:270 fő Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 3 fő Kapcsolattartó

Részletesebben

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára.

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára. 1/9. oldal FELHÍVÁS A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Irodája és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága természetismereti és kulturális vetélkedőt hirdet Békés megye természeti értékei címmel

Részletesebben

ÉLÕ KÖRNYEZETEM TERMÉSZETISMERET

ÉLÕ KÖRNYEZETEM TERMÉSZETISMERET Tompáné Balogh Mária ÉLÕ KÖRNYEZETEM TERMÉSZETISMERET Környezetem élõvilága TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK éves tanulók részére 0 Évfolyam 0 A tanuló neve pauz-westermann . Mi a haszonkert? ÔSZ A HASZONKERTBEN

Részletesebben

A vízi ökoszisztémák

A vízi ökoszisztémák A vízi ökoszisztémák Az ökoszisztéma Az ökoszisztéma, vagy más néven ökológiai rendszer olyan strukturális és funkcionális rendszer, amelyben a növények, mint szerves anyag termelők, az állatok mint fogyasztók,

Részletesebben

GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. LOMBATTA LOMBATTA

GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. LOMBATTA LOMBATTA PROJEKT TERV MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. PROJEKTTERV KÉSZÍTÉSE 2011. OKTÓBER 15. ANIKÓ TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ

Részletesebben

Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!

Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! 1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése

Részletesebben

Kedves Tanárok! 1. rész: Prológus

Kedves Tanárok! 1. rész: Prológus Kedves Tanárok! Az alábbi kisfilmek a természettel, környezetvédelemmel foglalkozó emberek, szervezetek munkáját mutatják be. Az egyes fejezetek után kérdéseket teszünk fel a filmekben elhangzott kérdésekkel

Részletesebben

Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET. 2. osztályosoknak. Heti: 1 óra. Évi: 37 óra KOMP

Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET. 2. osztályosoknak. Heti: 1 óra. Évi: 37 óra KOMP Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET 2. osztályosoknak Heti: 1 óra Évi: 37 óra KOMP Óraszám Téma Ismeretanyag, 1. Vakáció után Közlekedési eszközök ismerete Város, falu, vízpart, hegyvidék felismerése 2.

Részletesebben

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek!

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! Előszó Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! A Varázslatos környezetismeret 2. évfolyam című gyakorlófüzet játékos feladatokon keresztül segíti a tanulókat az állatok és azok élőhelyének megismerésében,

Részletesebben

Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban

Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban A társulás típusát meghatározza: Klíma-zóna (makroklíma) Európai lombhullató erdők *Ezen belül (mikroklíma): Edafikus tényezők Vízellátás Domborzati tényezők

Részletesebben

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM Célok Tanulói teljesítmények növelése Tanulási motiváció kialakítása tevékenység, megfigyelés,

Részletesebben

BEVEZETÉS. erdő. működésében összetételében a prognosztizált folyamatok.

BEVEZETÉS. erdő. működésében összetételében a prognosztizált folyamatok. SZIKI KOCSÁNYOS TÖLGY ÁLLOMÁNYOK TERMÉSZETKÖZELI FELÚJÍTÁSI KÍSÉRLETEI A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI MELLETT Kamandiné Végh Á. Csiha I. Keserű Zs. Erdészeti Tudományos Intézet E-mail: erti@erti.hu Debrecen;

Részletesebben

Hangyasuli - Székelyföldi Környezeti Nevelési Hálózat Változatos állatvilág Kösd össze a képeket a megfelelő nevekkel, majd gyűjts minél több információt róluk. Aranyos rózsabogár Fürge gyík Alpesi gőte

Részletesebben

Otthon az erdőnkben. Eötvös József ÁMK Általános Iskolája. Diósd. A projekt résztvevői:

Otthon az erdőnkben. Eötvös József ÁMK Általános Iskolája. Diósd. A projekt résztvevői: Otthon az erdőnkben Eötvös József ÁMK Általános Iskolája Diósd A projekt résztvevői: a 3-4. évfolyam osztályai, 167 kisdiák 7 osztályban a résztvevő osztályok osztályfőnökei, napközis nevelői az iskola

Részletesebben

Települések hatása az Olt és a Zagyva vízminőségére. Határtalanul pályázat záródokumentuma

Települések hatása az Olt és a Zagyva vízminőségére. Határtalanul pályázat záródokumentuma Települések hatása az Olt és a Zagyva vízminőségére Határtalanul pályázat záródokumentuma Vizsgált folyóink eredete Az Olt a Gyergyói-havasokban ered, a Magas-bükk (1416 m) nyugati oldalából. A kristályos

Részletesebben

A Gödöllői Királyi Kastély parkjának élővilága. Óratervezet

A Gödöllői Királyi Kastély parkjának élővilága. Óratervezet A Gödöllői Királyi Kastély parkjának élővilága Óratervezet Készítette: Szénásiné Demeter Gyöngyi Montágh Imre Általános Iskola, Gödöllő Természetismeret 6. osztály Idő A tanóra folyamata Tevékenységek,

Részletesebben

Látogatás a Szénásokon

Látogatás a Szénásokon Látogatás a Szénásokon Iskolánk tanulóinak egy csoportja 2011. június 6-án látogatást tett a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén található Szénásokon, mely Európa Diplomás Terület. A kiránduláson jutalomként

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA AZ ISKOLA Neve: Barcsay Jenő Általános Iskola Címe: 2000 Szentendre, Kálvária út 18. Résztvevő diákok száma: 22 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 2 Projektben résztvevő pedagógusok: Neumann Etelka

Részletesebben

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév

2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 1. a.) Fejtsétek meg a rejtvényt! 2. 1. 3.. 2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév 1. Örökzöld fa. 2. Ez lesz a virágból. 3. Csonthéjas gyümölcs.. Erdei állat. Megfejtés:

Részletesebben

A Mecsek középhegység Magyarországon, a Dél- Dunántúlon, Pécstől északra. Legmagasabb pontjai:zengő (682 m), /A középkorban Vas-hegynek

A Mecsek középhegység Magyarországon, a Dél- Dunántúlon, Pécstől északra. Legmagasabb pontjai:zengő (682 m), /A középkorban Vas-hegynek Egy kis segítség. A Mecsek középhegység Magyarországon, a Dél- Dunántúlon, Pécstől északra. Legmagasabb pontjai:zengő (682 m), /A középkorban Vas-hegynek hívták, mai nevét arról kapta, hogy a régiek szerint

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. Tesztfeladatok Kizárásos

Részletesebben

III. Földi János természettudományi verseny

III. Földi János természettudományi verseny III. Földi János természettudományi verseny I. FORDULÓ - beküldési határidő: 2015. október 20. Az I. kategória (3. és 4. évfolyam) feladatai: 1.1. feladat Mérd meg, hogy milyen magasra tud felrepülni egy

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő technikai dolgozó) Munkaközösségi vállalások elkészítése

Részletesebben

Voda a jej okolie - 1. časť

Voda a jej okolie - 1. časť Moderné vzdelávanie pre vedomostnú spoločnosť / Projekt je spolufinancovaný zo zdrojov EÚ Kód ITMS: 26130130051 číslo zmluvy: OPV/24/2011 Metodicko pedagogické centrum Národný projekt VZDELÁVANÍM PEDAGOGICKÝCH

Részletesebben

A közterület, mint élettér

A közterület, mint élettér A közterület, mint élettér Városökológiai esettanulmányok és konklúziók Tóth Mária PhD biológus, főmuzeológus Magyar Természettudományi Múzeum, Állattár Az urbanizálódó fauna (Urban wildlife) Jellegzetességek:

Részletesebben

A természet ébredése avagy tavasz a Tolvaj árokban

A természet ébredése avagy tavasz a Tolvaj árokban A természet ébredése avagy tavasz a Tolvaj árokban Készítette: okl. erdőmérnök-tanár I.évf.erdőpedagógia szakos hallgató NymE Roth Gyula Gyakorló SZKI és Kollégium A résztvevők: A természet ébredése című

Részletesebben

Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető

Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Tájékozódási futás és természetvédelem Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Miért van szükség védett területekre? Élőhelyek pusztulása Klímaváltozás Lecsapolás Beruházások

Részletesebben

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek!

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! Előszó Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! A Varázslatos környezetismeret 2. évfolyam című gyakorlófüzet játékos feladatokon keresztül segíti a tanulókat az állatok és azok élőhelyének megismerésében,

Részletesebben

Kotymán László, Fehérvári Péter, Palatitz Péter, Solt Szabolcs & Horváth Éva

Kotymán László, Fehérvári Péter, Palatitz Péter, Solt Szabolcs & Horváth Éva Kotymán László, Fehérvári Péter, Palatitz Péter, Solt Szabolcs & Horváth Éva Előzmények: hazai és külföldi példák XX. század elején Csörgey Titusz a Hortobágyon telepítette 55 darab fűzkosárral, amit szénával

Részletesebben

Fenntartható természetvédelem megalapozása a magyarországi Natura 2000 területeken

Fenntartható természetvédelem megalapozása a magyarországi Natura 2000 területeken Fenntartható természetvédelem megalapozása a magyarországi Natura 2000 területeken Tóth Péter programvezető Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Projekt nyitókonferencia Gödöllő, 2012. október

Részletesebben

TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó homoki tölgyese?

TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó homoki tölgyese? TETRA PAK VETÉLKEDŐ KÉRDÉSEK 1. forduló 1. Hol található a világ legnagyobb trópusi erdőterülete? a. A Kongó-medencében. b. Amazóniában. c. Pápua-Új Guineán. 2. Hol található hazánk és Európa egyik utolsó

Részletesebben

"Madarak és fák napja" XX. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2013.

Madarak és fák napja XX. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2013. "Madarak és fák napja" XX. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2013. Jelige, csapat: Elérhető pontszám: 175 Elért pontszám: Helyezés: I. feladat: 20 pont/ Madárhangok. Minden helyes megoldás két

Részletesebben

Amazónia varázslatos állatvilága

Amazónia varázslatos állatvilága Amazónia varázslatos állatvilága Az Amazonas-medence állatvilága Óriási fajgazdagság. (egysejtűek, férgek, rovarok /lepkék, bogarak kicsik és óriásiak/ különféle kétéltűek, hüllők és emlősök) Nappal az

Részletesebben

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐVÉDELMI SZAKOSZTÁLY 2015. Tartalom

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐVÉDELMI SZAKOSZTÁLY 2015. Tartalom Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐVÉDELMI SZAKOSZTÁLY ÉVES JELENTÉS 2015. Tartalom Haragossikló-program 1 Pannongyík-program 3 Herptábor 4 Mátra-felmérés 6 A Naplás-tó teknősei

Részletesebben

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott

Részletesebben

Tájfutó eszközök. Tájfutó elméleti ismeretek. Síkrajz: A térképjelek csoportosítása. 1. foglalkozás. kék színnel (É-D vonal! is) (ember alkotta)

Tájfutó eszközök. Tájfutó elméleti ismeretek. Síkrajz: A térképjelek csoportosítása. 1. foglalkozás. kék színnel (É-D vonal! is) (ember alkotta) Tájfutó eszközök Tájfutó elméleti ismeretek. foglalkozás Tájfutó öltözék A térkép Méretarány :0000 azaz cm = 00 m :4000, :5000 Északi irány Alap szintköz 5 m Méreten felül ábrázolás Tereptárgyak eltolása

Részletesebben

A Ravazdi Erdei Iskola oktatóközpontjának bemutatása víz- és talajvizsgálatok bemutató

A Ravazdi Erdei Iskola oktatóközpontjának bemutatása víz- és talajvizsgálatok bemutató A Ravazdi Erdei Iskola oktatóközpontjának bemutatása víz- és talajvizsgálatok bemutató Budapest, 2013. március 9. Lampert Bálint Halbritter András Kultúrtörténeti értékek Ravazdon és környékén Erdészeti

Részletesebben

Az ökoszisztémát érintő károk. Készítette: Fekete-Kertész Ildikó Ujaczki Éva

Az ökoszisztémát érintő károk. Készítette: Fekete-Kertész Ildikó Ujaczki Éva Az ökoszisztémát érintő károk Készítette: Fekete-Kertész Ildikó Ujaczki Éva A fajeloszlás változása A fajeloszlás a változó klíma, vagy a környezetszennyezés következtében változik, az ellenálló fajok

Részletesebben

BIZTONSÁGOS, KÖRNYEZETKÍMÉLŐ SZÚNYOGÍRTÓ MEGOLDÁS

BIZTONSÁGOS, KÖRNYEZETKÍMÉLŐ SZÚNYOGÍRTÓ MEGOLDÁS Eisenhans szúnyogcsapda rendszer BIZTONSÁGOS, KÖRNYEZETKÍMÉLŐ SZÚNYOGÍRTÓ MEGOLDÁS Egy ÚJ, NÉMET SZABADALOM, a nagy hatékonyságú Eisenhans szúnyogcsapda rendszer, mely megszabadítja a környezetét a kellemetlen

Részletesebben

http://www.vadonleso.hu/ A Vadonleső csapata köszönt Téged

http://www.vadonleso.hu/ A Vadonleső csapata köszönt Téged http://www.vadonleso.hu/ A Vadonleső csapata köszönt Téged A Vadonleső csapata A Vadonleső programot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hozta létre és tartja fent. A program része a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó

Részletesebben

FEJLESZTŐ FELADATOK TANULÓI PÉLDÁNY. 10. évfolyam

FEJLESZTŐ FELADATOK TANULÓI PÉLDÁNY. 10. évfolyam FEJLESZTŐ FELADATOK TANULÓI PÉLDÁNY BIIOLÓGIIA 10. évfolyam A feladatsorok összeállításában közreműködtek: Both Mária Fazakas Andrea Gadóné Kézdy Edit Holzgethán Katalin Kecskés Ferenc Kerényi Zoltán Lászlóné

Részletesebben

Biodiverzitás és természetvédelem a környezettudatos testvérvárosban, BIOTOWNS Cod HURO/0901/128/1.3.4.

Biodiverzitás és természetvédelem a környezettudatos testvérvárosban, BIOTOWNS Cod HURO/0901/128/1.3.4. Biodiverzitás és természetvédelem a környezettudatos testvérvárosban, BIOTOWNS Cod HURO/0901/128/1.3.4. Környezeti nevelés a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban Mottó: Védeni csak azt tudjuk, amit

Részletesebben

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu

Részletesebben

Biológiai sokféleség a folyóvölgyben

Biológiai sokféleség a folyóvölgyben Biológiai Szerzők: Malgorzata Czdecko, Izabelle Majstruk, Barbara Kekusz, Honorata Waszkiewicz, Kéri András Bevezető gondolat Időtartam Évszak Hely Szükséges anyagok Tantárgyak Cél Módszerek A természetben

Részletesebben

Molnár Lászlóné Iskolakert. Mottó: Hallom és elfelejtem, Látom és emlékszem rá, Csinálom és megértem. Kínai közmondás

Molnár Lászlóné Iskolakert. Mottó: Hallom és elfelejtem, Látom és emlékszem rá, Csinálom és megértem. Kínai közmondás Molnár Lászlóné Iskolakert Mottó: Hallom és elfelejtem, Látom és emlékszem rá, Csinálom és megértem. Kínai közmondás Az iskolakert a természet darabjaként sokrétű lehetőséget nyújt a környezeti nevelés

Részletesebben

Természeti értékeink Tápiógyörgyén

Természeti értékeink Tápiógyörgyén Természeti értékeink Tápiógyörgyén 1 Madarak a ház körül Madarak a ház körül Mennyire kell érteni a madarakhoz? Településünk nem csak nekünk, embereknek jelent lakóhelyet, számos madár alkalmazkodott a

Részletesebben

FELADATLAPOK BIOLÓGIA

FELADATLAPOK BIOLÓGIA FELADALAPOK BIOLÓGIA 12. osztály Both Józsefné Hegyháti Anna ajánlott korosztály: középiskolások számára biológia-12- ALAJVIZSGÁLAOK: A ALAJ ELJES VÍZMEGKÖŐ KÉPESSÉGÉNEK, KALCIUM- ÉS MÉSZ- ARALMÁNAK VIZSGÁLAA,

Részletesebben

2.Fák ábrázolása Célja: Lehetséges ábrázolási módok bemutatása Kérdések: Milyen ábrázolásbeli eltéréseket látsz a képeken?

2.Fák ábrázolása Célja: Lehetséges ábrázolási módok bemutatása Kérdések: Milyen ábrázolásbeli eltéréseket látsz a képeken? KOVÁCSNÉ DANI TÜNDE Projektfeladat Problémafelvetés Az alsó tagozatos gyerekek minden évfolyamon ismerkednek természetismeret órákon az erdő élővilágával. Vizuális nevelés terén is sokszor tananyag az

Részletesebben