PÁLYÁZATI LAP AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA"

Átírás

1 PÁLYÁZATI LAP AZ ISKOLA Neve: Kőrösi Csoma Sándor Általános Címe: 2120 Dunakeszi, Garas u. 26. Résztvevő diákok száma: körülbelül 500 diák Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 4 tanár Kapcsolattartó neve: Géczy Borbála Kapcsolattartó címe: A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA 1. A projekt rövid leírása: Megtaláltuk iskolánk közelében az idilli vizes és vízparti élőhelyet is puhafás Pagonyunkat. Ebben a tanévben felmérjük ennek állapotát, kialakítjuk a megfigyelőhelyet, megfigyeléseket végzünk, majd összegezzük a tapasztalatokat a Megfigyelő csoportok segítségével. Az ismeretterjesztésbe mindenkit bevonunk, annak a reményében, hogy felelős környezetvédőkké válunk. 2. A projektterv részletes leírása: A projekt rövid leírása: 1993-ban Dr. Seregélyes Tibor és S. Csomós Ágnes tanulmányt készítettek Botanikai feltárások és természetvédelmi fenntartási, fejlesztési feladatok Dunakeszi város területén címmel. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a tanulmányban leírt állapotok alig húsz évvel később már jóformán fel sem lelhetőek. Gyakori sétáink közepette így találtunk rá a Duna árterületén egy érintetlen puhafás vizes-mocsaras, aprócska területre, ahol sokféle különböző állatot és növényt figyeltünk meg. Fontosnak tartjuk ennek, a még eredeti állapotokat őrző helynek a pontos állapotfelmérését, ezáltal megfigyelését és leírását, hogy a későbbiekben új összehasonlítási alapul szolgáljon. A projekt célja: Megismertetni diákjainkkal és városunk más oktatási intézményeinek diákjaival, tanáraival és ezen keresztül a családokkal is Dunakeszi természeti értékeit. Célunk, hogy a megismertetés mellett egyre több embert ébresszük rá a környezet sérülékenységére, és megmutassuk, hogyan lehet a hétköznapokban a még meglévő értékeinket védve, kímélve élni, megfigyelni, dolgozni. Fontosnak tartjuk, hogy a kiválasztott helyen mód nyílik szabadtéri laboratóriumi kísérletekre, pl. vízvizsgálatok, vízi és vízparti ökoszisztémák megfigyelésére amellett, hogy a fás liget minden jellemzőjével is rendelkezik ez a kis terület. Amellett, hogy a környezet szépségében gyönyörködhetnek, a pontos megfigyelési, vizsgálati módszereket játékosan elsajátíthatják, hiszen a tapasztalataikat növény és állathatározóval, a térképet viszonylag pontos mérésekkel, a minőségvizsgálatokat megfelelő kimutatásokkal, mérésekkel kell Kőrösi Csoma Sándor Általános

2 Kőrösi Csoma Sándor Általános PÁLYÁZATI LAP igazolniuk. Így válhatnak igazán értő természet és környezetvédőkké, így fedezhetik fel az összefüggéseket először egy szűk környezetben, később sokkal szélesebb körben is. A projekt szükségességének indoklása: Iskolánk lakótelepi iskola. A városi környezetben felnövő gyerekeink egyre kevésbé ismerik lakóhelyük természeti értékeit. Kevés kapcsolatuk van a természettel, az itt élő növényekkel, állatokkal. Ismereteiket többnyire közvetetten könyvekből, internetről, televízióból, stb. szerzik be, ahelyett, hogy közvetlen tapasztalatokat gyűjtenének. Ehhez kiváló alkalom ennek, az iskolánkhoz, a lakótelephez alig néhány száz méterre levő területnek az alapos feltérképezése mind geológiai, mind növénytani, mind állattani szempontból. Fontos, hogy tanulóink - és rajtuk keresztül családjaik is féltőn óvják és védjék a még meglévő környezeti értékeinket, amihez az a kiválasztott terület alapos megismerésén keresztül vezet egy általunk hatékonynak ítélt út. Tervezett tevékenységek: Tervezett Helyszínek Felelősök Határidők Eszközigény tevékenységek Projekt meghirdetése, résztvevők jelentkezésének felmérése, honlap Géczy Borbála munkacsoport vezető november eleje Megfigyelő csoportok megalakítása A terület feltérképezése csoportonként, megfigyelési szempontok szerint A megfigyelések feldolgozása A terület megtisztítása, kialakítása felsős gyerekcsoporttal és vállalkozó szülőkkel Madárodúk készítése Iskolában, osztályonként, évfolyamonként A Pagony A Pagony Tanárok (alsó tagozaton elsősorban osztálytanítók) tanárok, ökomunkacsoport Ökomunkacsoport tagjai november közepe november második fele Plakátok, jelentkezési lapok Megfigyelési december Internet, könyvek, november Gumikesztyűk, kerti vége szerszámok, ha kell, konténer, rönkök és pallók Ökomunkacsoport december Megfelelő eleje faanyagok Madárodúk A Pagony Csoportvezetők december Madáreleségek,

3 kihelyezése és folyamatos megfigyelése Megfigyelések feldolgozása, értékelése Tél a Pagonyban Megfigyelések feldolgozása, értékelése Tavasz a Pagonyban, megfigyelések, különös tekintettel az ökoszisztémára és a biodiverzitásra A megfigyelések értékelése Beszámoló készítése az egész évi tapasztalatainkról Kiállítás és kiselőadások PÁLYÁZATI LAP közepétől február végéig március folyamatos Pagony Csoportvezetők Fagyok és havazások idején március folyamatos megfigyelési Internet, könyvek, Megfigyelési Internet, könyvek, MKNE segédletek: Természetességmérő Az élet szigete Megfigyelési április Internet, könyvek, segédletek, Csoportvezetők április Számítástechnikai háttér, segédlet a beszámolók szempontjaihoz Pagony Csoportvezetők márciusáprilis Ökomunkacsoport május eleje Számítástechnikai háttér A projekt zárása: Az éves munkát a csoportok kiselőadásával és kiállítással zárjuk, megfelelő módon archiváljuk a bemutatók illetve a kiállítás anyagát. A megfigyelésekből ismeretterjesztő táblát készítünk és helyezünk ki a Pagony mellé. Az elvégzett munkáról cikket írunk a helyi, Dunakeszi Polgár újságba. A projekt értékelése: A kiselőadásokat, a képeket, tablókat azonnal a záróeseményen független értékelőkből álló bizottsággal értékeljük. Emellett fontos, hogy a következő tanévben is folytassuk a megkezdett munkát. Kőrösi Csoma Sándor Általános

4 PÁLYÁZATI LAP A PÁLYÁZAT TÉTELES PÉNZÜGYI TERVE KÖLTSÉGKATEGÓRIÁK UTAZÁSI KÖLTSÉG: OKTATÁSI ESZKÖZ- ÉS ANYAGKÖLTSÉG: PAPÍR ÉS NYOMTATÁSI KÖLTSÉG FAANYAG A MADÁRODÚKHOZ FAANYAG A MEGFIGYELŐHELY KIALAKÍTÁSÁHOZ FAANYAG A TÁJÉKOZATÓ TÁBLÁHOZ SZERVEZÉSI KÖLTSÉG: TERVEZETT ÖSSZEG NINCS 5000 HUF 5000 HUF HUF HUF HUF A többi költségünket az alapítvány, illetve a csoportok fedezik, így csak a nagyobb kiadásokra kell az Önök támogatását kérnünk. Kelt: Dunakeszi, október 19. napján P.H. a projekt felelőse Géczy Borbála a pályázó intézmény vezetője Kárpáti Zoltánné Kőrösi Csoma Sándor Általános

5 PÁLYÁZATI LAP Melléklet: Térkép a Pagony és az környezetéről Iskolánk A Pagony helye Kőrösi Csoma Sándor Általános

6 Képek a Pagonyról (Készítette: Pető Levente 8.b osztályos tanulónk) PÁLYÁZATI LAP Kőrösi Csoma Sándor Általános

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Címe: 1144 Budapest, Kerepesi út 124. Résztvevő diákok száma: 35 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 5 Kapcsolattartó

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA AZ ISKOLA Neve: Arany János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2541 Lábatlan Rákóczi út 112. Résztvevő diákok száma: 40 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 6 Kapcsolattartó neve: Kapcsolattartó

Részletesebben

DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT

DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA. Nyitott szemmel az erdőben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA. Nyitott szemmel az erdőben AZ ISKOLA Neve:Móricz Zsigmond Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Címe:2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 9-13. Résztvevő diákok száma:270 fő Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 3 fő Kapcsolattartó

Részletesebben

GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. LOMBATTA LOMBATTA

GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. LOMBATTA LOMBATTA PROJEKT TERV MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. PROJEKTTERV KÉSZÍTÉSE 2011. OKTÓBER 15. ANIKÓ TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA AZ ISKOLA Neve: Barcsay Jenő Általános Iskola Címe: 2000 Szentendre, Kálvária út 18. Résztvevő diákok száma: 22 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 2 Projektben résztvevő pedagógusok: Neumann Etelka

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA AZ ISKOLA Neve: Maglódi Általános és Vermesy Péter Művészeti Iskola Címe: 2234 Maglód, Fő u. 1-9. Résztvevő diákok száma: 350 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 24 Kapcsolattartó neve: Kapcsolattartó

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet Közösségi szolgálat Szt.Benedek Iskolaközpont KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Mi számít közösségi szolgálatnak? - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet - Ha ez a tevékenység

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő technikai dolgozó) Munkaközösségi vállalások elkészítése

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. tanév Készítette: biolológia-földrajz szakos tanár tanító Debrecen,2015. szeptember 2 ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI tanár Munkacsoport vezető tanító

Részletesebben

Ismerd meg és óvd környezetedet!

Ismerd meg és óvd környezetedet! Ismerd meg és óvd környezetedet! Három hetet meghaladó projekt A projekt címe: Ismerd meg és óvd környezetedet! A projektet megvalósító intézmény: Ady Endre Általános Iskola Tényő, Győri út 53. A projekt

Részletesebben

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre Az ÖKO-munkacsoport tagjai: Ligay Csilla Nagy Ivánné Víg Balázsné Török Renáta Barcza László Róna Csilla Frick Judit Págyiné Milfai

Részletesebben

A PROJEKTTERV VÁZLATA. 3 hetet meghaladó projekt

A PROJEKTTERV VÁZLATA. 3 hetet meghaladó projekt A PROJEKTTERV VÁZLATA 3 hetet meghaladó projekt 1.A projekt címe Tavaszváró 2.A projekt indoklása A tavasz sokoldalú megismerése, tantárgyakban művészetekben. A pályázati anyag része. 3.Célcsoport A 9.B.osztály

Részletesebben

Óvodánk ökológiai jelszava

Óvodánk ökológiai jelszava Óvodánk ökológiai jelszava Egyesült erővel meg akarjuk menteni a FÖLDET! FELNŐTTEK FIGYELEM! A FÖLDNEK, AKÁRCSAK A GYEREKEKNEK, VÉDELEMRE ÉS TÖRŐDÉSRE VAN SZÜKSÉGE! Az Öko-Iskola nevelési program fő céljai:

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31.

Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 2014 Ökoiskolai munkaterv Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 1. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Tápai Zsuzsanna Tamás Emilia Élő Márta Jobbágy Miklósné Felker Fruzsina Lecsek

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Ökomunkaközösség E g e r, 2011. szeptember 01. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

I. FOGLALKOZÁS. Emese Álam, Hunor és Magor mondák rövid elmondása A gyerekek önkéntesen választanak csoportokat és megfigyelési szempontokat

I. FOGLALKOZÁS. Emese Álam, Hunor és Magor mondák rövid elmondása A gyerekek önkéntesen választanak csoportokat és megfigyelési szempontokat I. FOGLALKOZÁS Népünk genetikai családfája c. kiállítás megtekintése Alsó tagozaton olvasott mondatok felelevenítése Megfigyelési szempontok kiosztása és csoportalakítás. Szempontsor alapján kiállítás

Részletesebben

I. A szervezet alapadatai

I. A szervezet alapadatai TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról IV.

Részletesebben

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben A projekt címe: HÉVÍZ A MÚLTBAN ÉS NAPJAINKBAN Intézményi innováció a Hévízi Helytörténeti Múzeum és az Illyés

Részletesebben

2.Fák ábrázolása Célja: Lehetséges ábrázolási módok bemutatása Kérdések: Milyen ábrázolásbeli eltéréseket látsz a képeken?

2.Fák ábrázolása Célja: Lehetséges ábrázolási módok bemutatása Kérdések: Milyen ábrázolásbeli eltéréseket látsz a képeken? KOVÁCSNÉ DANI TÜNDE Projektfeladat Problémafelvetés Az alsó tagozatos gyerekek minden évfolyamon ismerkednek természetismeret órákon az erdő élővilágával. Vizuális nevelés terén is sokszor tananyag az

Részletesebben

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK A természet mindennél és mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük. C. G. Jung Az előadás vázlata Természetvédelmi

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Lajtmann József Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ 2014. január 14. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS

Részletesebben

Öko munkaterv 2015-2016. tanév

Öko munkaterv 2015-2016. tanév Öko munkaterv 2015-2016. tanév Az Ökoiskola munkacsoport tagjai: Nagy Sándor, földrajz-történelem tanár, a munkacsoport vezetője Szűcsné Csontos Katalin, földrajz-német tanár, intézményvezető-helyettes

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

Magyarmecskei KARÖLTVE Program adaptálása

Magyarmecskei KARÖLTVE Program adaptálása Magyarmecskei KARÖLTVE Program adaptálása A TÁMOP 3.3.3 pályázat keretében 2010. márciusától elindult a Magyarmecskei Általános Iskola és Óvoda KARÖLTVE programjának adaptálása. A munkában feladatot vállaló

Részletesebben

4.b. Egészség- és környezeti nevelés

4.b. Egészség- és környezeti nevelés 34. Osztályfőnökeink ebben a tanévben nagy hangsúlyt fektettek az egészség- és környezeti nevelésre illetve a bűnmegelőzésre. Több interaktív program kapcsolódott ezekhez: pl. TEGY-előadás, Danone-program,

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 5. osztály Résztvevők száma: 22 fő 9 lány

Részletesebben

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM szka102_27 É N É S A V I L Á G Séta a vízparton Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 300 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári MODULVÁZLAT

Részletesebben

Mindenki másképp csinálja Mi, Decsen, így csináljuk

Mindenki másképp csinálja Mi, Decsen, így csináljuk Mindenki másképp csinálja Mi, Decsen, így csináljuk Iskolánk /jelenleg Bíborvég Általános Művelődési Központ Általános Iskola Decs/ 2000-től junioros iskola, ekkor csatlakoztunk a JAM Alapítványhoz. Integrált

Részletesebben

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos

Részletesebben

Informatika verseny Nevezés alapján Varga Csongor Terv szerint megvalósult 27 versenyző

Informatika verseny Nevezés alapján Varga Csongor Terv szerint megvalósult 27 versenyző TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA 2014.03.-24-től 04.22.-ig Program Időpont Helyszín Résztvevők Felelős Megjegyzés Víz Világnapi megemlékezés Iskolarádiós műsor 03.24. Minden diák Jávorszky Györgyné

Részletesebben

VÍZ TÉMAHÉT 5. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA

VÍZ TÉMAHÉT 5. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA VÍZ TÉMAHÉT 5. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA A témahét célja: - Ismerjék meg a víz alapvető tulajdonságait - Ismerjék fel a víz szerepét életünkben, tudjanak példát mondani a víz hasznosítására a mindennapi élet, a

Részletesebben

Tartalmi beszámoló a MKNE és IKEA közös környezetvédelmi pályázatának megvalósításáról

Tartalmi beszámoló a MKNE és IKEA közös környezetvédelmi pályázatának megvalósításáról Diadal Úti Általános Iskola OM azonosító sz.: 035103 1172 Budapest, Rákoscsaba-Újtelep, Diadal u. 43-49. Tel: 2576-514 Fax: 253-5445 E-mail: diadal43@gmail.com HTTP://DIADAL.HU MKNE Pf. címére: 1397 Budapest,

Részletesebben

2013. 9. 16. SZAKMAI PROGRAMTERV TÁMOP-3.3.14.B-12/1. Általános Iskola Granicieri

2013. 9. 16. SZAKMAI PROGRAMTERV TÁMOP-3.3.14.B-12/1. Általános Iskola Granicieri 2013. 9. 16. TÁMOP-3.3.14.B-12/1 SZAKMAI PROGRAMTERV Általános Iskola Granicieri I. Általános adatok Név a) A programban résztvevő iskolák neve, elérhetősége, kapcsolattartója Elérhetőség Vezető Eleki

Részletesebben

Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős

Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakítatása a diákok

Részletesebben

Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ. 33/500-250 irisz@dunamuzeum.h u Duna Múzeum Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum

Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ. 33/500-250 irisz@dunamuzeum.h u Duna Múzeum Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Település Pontos cím Honlapcím Név Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ Megrendelés Telefon E-mail Név Telefon E-mail Fehér Györgyi 33/500-250 irisz@dunamuzeum.hu

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév

ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév Szentlőrinc, 2014. 09. 24. Készítette: Tóth Beáta Iskolánk, a Szentlőrinci Általános Iskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye pályázati úton, a 2012/2013-as

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM BESZÁMOLÓJA AZ OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Résztvevők A programon iskolánk 9. évfolyamos diákjai vettek részt két osztályból. A szervezési

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A fogamzásgátlás lehetőségei Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás

Részletesebben

Tanmenet. Csoport életkor (év): 14 Nagyné Horváth Emília: Biológia 13-14 éveseknek Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10.

Tanmenet. Csoport életkor (év): 14 Nagyné Horváth Emília: Biológia 13-14 éveseknek Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10. Tanmenet Iskola neve: IV. Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV: Béla út 131. Tantárgy: Biológia Tanár neve: Tóth László Csoport életkor (év): 14 Tankönyv Nagyné Horváth Emília: Biológia

Részletesebben

Adatszolgáltatás. TÁMOP-3.1.5-09/A-2-2010-0068 projektben résztvevő pedagógusok nyilvántartása a pályázati útmutató E1.

Adatszolgáltatás. TÁMOP-3.1.5-09/A-2-2010-0068 projektben résztvevő pedagógusok nyilvántartása a pályázati útmutató E1. Adatszolgáltatás TÁMOP-3.1.5-09/A-2-2010-0068 projektben résztvevő ok nyilvántartása a pályázati útmutató E1. pontja alapján Pedagógus neve 1. Bihari Sándorné 2. Gecse Istvánné neme életkora iskolai végzettsége

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES

Részletesebben

ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014

ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 Készítette: Mujzer Richárd ÖKOiskola vezető Győr, 2013. szeptember 5. Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz,

Részletesebben

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Célok és s téma t kiválaszt lasztásasa Téma: Vidéki élet, családi gazdálkodás, hagyományőrzés Helyszín: Patca, Katica tanya (Somogy megye) Probléma: A vidékről

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A dohányzás káros hatásai Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári

Részletesebben

UTAZÁS MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE

UTAZÁS MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE UTAZÁS MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE Cél: A gyerekek ismerjék meg a mai és a korábbi generációk utazási szokásait, megvizsgálva, hogy milyen távolságokra utaztak, milyen közlekedési eszközt használtak és ezeknek

Részletesebben

EGYHETES PROJEKTHÉ T PROGRAMTERV

EGYHETES PROJEKTHÉ T PROGRAMTERV EGYHETES PROJEKTHÉ T PROGRAMTERV 1 1.1 A program célja: Programunk célja, hogy gyermekeink szűkebb környezetüket jobban megismerjék, törekedjenek környezetük védelmére, észrevegyék és tegyenek a szép környezetért.

Részletesebben

a gyermek jogai és az unicef

a gyermek jogai és az unicef P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n a gyermek jogai és az unicef Készítette: Tomory Ibolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_37 tanári a gyermekek jogai és az unicef

Részletesebben

KÉRDŐÍV FELNŐTT LAKOSSÁG RÉSZÉRE

KÉRDŐÍV FELNŐTT LAKOSSÁG RÉSZÉRE KÉRDŐÍV FELNŐTT LAKOSSÁG RÉSZÉRE A közönséges ürge nyílt rövidfüvű területeken lakó rágcsáló. Fokozottan védett fajnak számít, elsősorban azért, mivel ritka, értékes nagytestű ragadozó madaraink, mint

Részletesebben

2011. évi közhasznúsági jelentése. Bevezetés

2011. évi közhasznúsági jelentése. Bevezetés Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány 2011. évi közhasznúsági jelentése Bevezetés A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány célja Pest és Nógrád megyében, szűkebben

Részletesebben

KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT. TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel

KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT. TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel Hallgató neve: Szabóné Förhécz Krisztina Projekt téma: TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉS (Rajzolás, mintázás, kézimunka technikákkal) KIDOLGOZÁS

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben

Részletesebben

Régiók Fejlesztéséért Egyesület http://rfe.hu/ A tudás kertje Tábor 1. csoport

Régiók Fejlesztéséért Egyesület http://rfe.hu/ A tudás kertje Tábor 1. csoport A tudás kertje Tábor 1. csoport 2015. július 13-17. Az akkreditált pedagógus továbbképzések alatt a programba bevont tanárok sikeresen elsajátították a szabadban tanulás elméleti lehetőségeit, melyeket

Részletesebben

KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja:

KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja: KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy: EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) önkéntesek nem-formális tanulási folyamatát támogató képzések, találkozók: - Megérkezés utáni képzés (2 alkalom) - Félidős értékelő találkozó (2

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL

TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL Egész tanévet átfogó környezetvédelmi program Önálló innováció: Egész tanévet átfogó környezetvédelmi program A program felelősei: Erdei Lászlóné Máté Melinda Érintettek:

Részletesebben

Az Egészségügyi Bizottság 2005. szeptember 28-i ülésére. Tisztelt Bizottság! Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2005.

Az Egészségügyi Bizottság 2005. szeptember 28-i ülésére. Tisztelt Bizottság! Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2005. SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 13. Az Egészségügyi Bizottság 2005. szeptember 28i ülésére Tisztelt Bizottság! Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:...

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:... Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2007. (XII. 3.) rendelete a tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 24/2003.(VI. 27.) rendelete módosításáról Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Dombóvári Önkéntes Polgári Természetőr Egyesület 2011. év Tartalom jegyzék: 1. Alapadatok 2. Számviteli beszámoló 3. Vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti

Részletesebben

Környezeti nevelés Ökoiskola Pedagógiai Program

Környezeti nevelés Ökoiskola Pedagógiai Program Környezeti nevelés Ökoiskola Pedagógiai Program Szemléletet csak úgy lehet formálni, ha minden tantárgyban és minden iskolán kívüli programon törekszünk arra, hogy diákjaink ne elszigetelt ismereteket

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, támogassa a projekt sikeres megvalósítását!

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, támogassa a projekt sikeres megvalósítását! Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülese 313iJM/-2 ^ Buöapes, 0 Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Polgármester Úr! Tárgy: javaslat a Kerülj a térképre" pályázat támogatására

Részletesebben

IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E

IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E 2012/2013-as tanév Készítette: Jóváhagyta: Czirják Attila mk.vez. Törökné Ofella Katalin igazgató Az idegen nyelvi munkaközösség tagjai: Angol nyelv: Czirják

Részletesebben

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Élve az Médiatanács által elfogadott és február 1-től 45 napon át érvényben lévő javaslattételi lehetőséggel, az alábbiakban összefoglaljuk a Közszolgálati

Részletesebben

REND ÉS RENDETLENSÉG III. Rend és rendetlenség az időben

REND ÉS RENDETLENSÉG III. Rend és rendetlenség az időben SZK 104_15 ÉN DIMENZIÓI REND ÉS RENDETLENSÉG III. Rend és rendetlenség az időben modul szerzője: Schüttler Vera Z SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 4. ÉVFOLYM 180 SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI

Részletesebben

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak

Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott

Részletesebben

TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM

TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM A projekt címe Tisza Motto: Iskolánk: Tisza-parti Általános Iskola a név kötelez Időtartama témahét: 4 nap Célcsoport 5.a, 5.b osztály tanulói 3-3 csoportban Célja Kompetencia

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra

Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra Alulírott tanuló a(z) iskola osztályos tanulója a./ tanévben az alábbi területeken kívánok eleget tenni a közösségi szolgálatnak: területen órában területen

Részletesebben

AZ ÖKO MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre

AZ ÖKO MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre AZ ÖKO MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre A munkaközösség tagjai Molnár Rózsa Ábriné Nagy Judit Salzer Gabriella Lovasné Virányi Zsuzsa Tóbiás Rita Enyedyné Horváth Réka Kiss Brigitta Fazekas

Részletesebben

Beszámoló az IKT munkaközösség 2011/2012-es tanév végén végzett méréséről Készült: Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola

Beszámoló az IKT munkaközösség 2011/2012-es tanév végén végzett méréséről Készült: Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Beszámoló az IKT munkaközösség 2011/2012-es tanév végén végzett méréséről Készült: Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola A mérésről Munkaközösségünk mérést végzett a felsős tanulók (5.a,

Részletesebben

Képesség kibontakoztató program. Alsó-felső tagozatos átmenetet támogató csoport munkaterve

Képesség kibontakoztató program. Alsó-felső tagozatos átmenetet támogató csoport munkaterve Képesség kibontakoztató program Alsó-felső tagozatos átmenetet támogató csoport munkaterve 2009-2010 Alsó-felső tagozatos átmenetet támogató munkacsoport munkájáról Iskolánkban kiemelt figyelemmel kísérjük

Részletesebben

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Iskolai, körzeti, megyei, országos szintű rendezvények RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Nap Óra Rendezvény megnevezése Helyszín Felelős Megjegyzés 1. 8.00 Évkönyv fotózás iskola, Március 15.

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Első szex Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári tevékenység Tanulói

Részletesebben

Játszva Egészség Nevelek! 5 hetes egészségnevelő program általános iskolások számára

Játszva Egészség Nevelek! 5 hetes egészségnevelő program általános iskolások számára Kupai Krisztina (KUKIAAP. SZE) II. évfolyam Egészségfejlesztés kurzus Játszva Egészség Nevelek! 5 hetes egészségnevelő program általános iskolások számára Program célja és jelentősége Cél: Sok-sok érdekességet

Részletesebben

Horváth & Dubecz Tanácsadó Kft

Horváth & Dubecz Tanácsadó Kft Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv 4000 lépés az egészségért Osztály/csoport: 6. és 8. osztály Résztvevők száma: 7+16 fő Időpont: 2008.április 18.- május 23. Osztály / csoport rövid

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Természettudományos Muzeológusok Találkozója 2013. pályázathoz azonosító szám 3508/01107

Szakmai beszámoló a Természettudományos Muzeológusok Találkozója 2013. pályázathoz azonosító szám 3508/01107 Szakmai beszámoló a pályázathoz azonosító szám 3508/01107 A találkozó ismertetése 2013. augusztus 26 28-án rendeztük meg a természettudományos muzeológusok 31. találkozóját. A Magyar Természettudományos

Részletesebben

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között Közösségi szolgálat Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 40 (13) bek., 97 (2.) bek. A Nemzeti alaptanterv kiadásáról bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012.

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Összefoglaló a 2014-15-ös tanévben végzett iskolai közösségi szolgálatról

Összefoglaló a 2014-15-ös tanévben végzett iskolai közösségi szolgálatról Összefoglaló a 214-1-ös tanévben végzett iskolai közösségi szolgálatról A 214-1-ös tanévben a következő fő- és alterületeket nevezte meg az iskola (megjegyzés: a szerződések okán a kontaktintézmények száma

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

Erdei iskola nálunk. Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák. 6. évfolyam. Programcsomag: Én és a világ Ember és környezete

Erdei iskola nálunk. Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák. 6. évfolyam. Programcsomag: Én és a világ Ember és környezete Erdei iskola nálunk Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák 6. évfolyam Programcsomag: Én és a világ Ember és környezete A modul szerzője: Hegymeginé Nyíry Enikő MODULLEÍRÁS Ajánlott korosztály

Részletesebben

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben) Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz

Részletesebben

Az osztályf nöki órák helyzetér l MÚLT-JELEN-JÖV

Az osztályf nöki órák helyzetér l MÚLT-JELEN-JÖV Az osztályf nöki órák helyzetér l MÚLT-JELEN-JÖV Az osztályf nöki órák közvetlen el dje a szabad beszélgetések" órája, 1947-ben került a tantervbe azzal a céllal, hogy a gyerekeket érdekl és érint kérdésekr

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.

Részletesebben

Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0180. Pályázó neve: Kőbányai Bem József Általános Iskola. Pályázó címe: 1101 Budapest, Hungária krt. 5-7.

Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0180. Pályázó neve: Kőbányai Bem József Általános Iskola. Pályázó címe: 1101 Budapest, Hungária krt. 5-7. A matematikai, a természettudományos és a műszaki, informatikai kompetenciák, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0180

Részletesebben

ESZKÖZÖK ÉS FELSZERELÉSEK JEGYZÉKE Háromdimenziós. írásvetítő transzparensek, tanári kézikönyvek, módszertani segédkönyvek,

ESZKÖZÖK ÉS FELSZERELÉSEK JEGYZÉKE Háromdimenziós. írásvetítő transzparensek, tanári kézikönyvek, módszertani segédkönyvek, 2. SZ. MELLÉKLET Tantárgy Magyar nyelv és irodalom ESZKÖZÖK ÉS FELSZERELÉSEK JEGYZÉKE Háromdimenziós Nyomtatott Audiovizuális (demonstrációs, kíséreleti és munkaeszk.) Anyagok Eszközök, CDlejátszó, transzparensek,

Részletesebben

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk

Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel megkérjük, tegye lehetővé, hogy tanító szakos, levelező tagozatos I. éves hallgatónk EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-81-32 Fax: 487-81-96 http://www.tok.elte.hu Tisztelt Intézményvezető! Tisztelettel

Részletesebben

AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK

AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK P O L G Á R A D E M O K R Á C I Á B A N AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK A FÉLSIVATAGI NÉPEK ÉS KÖRNYEZETÜK Készítette: Tomory Ibolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 7. ÉVFOLYAM SZKA_207_15

Részletesebben