A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők"

Átírás

1 A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM BESZÁMOLÓJA AZ OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Résztvevők A programon iskolánk 9. évfolyamos diákjai vettek részt két osztályból. A szervezési feladatokat (beszerzések, feladatlapok megírása, kirándulások vezetése stb.) az iskola három biológiatanára látta el. Kirándulások A kirándulások Budapest XVIII. Kerületében, a természetvédelmi területen fekvő Cinkotai parkerdőben (a Naplás-tó mellett) zajlottak. Az első és az utolsó kirándulás célja a programra való ráhangolás, illetve annak lezárása volt. A ráhangolásban segített az első kirándulás geocaching gyakorlata. 1

2 A többi kiránduláson a túrázás mellett egy-egy feladatlapot is kitöltöttünk. A feladatlapok témái: 1. feladatlap 2. feladatlap Társulástani Egy adott mintaterület fajainak meghatározása, borítottság vizsgálatok becslése, a terület ökológiai viszonyainak megállapítása Fák Egy kiválasztott fa magasságának, kerületének, levelének, kérgének megismerése 3. feladatlap Élőlények A terület természetességének megállapítása, és az kapcsolatai élőlények közti kapcsolatok felfedezése az MNKE segédanyaga segítségével A diákok szívesen vettek részt a programon, az is előfordult, hogy ha nem tudtak részt venni a közös túrán, egyénileg mentek ki a területre. Mivel a pályázat tervezése során nem tudtuk pontosan előre, hány vonaljegyre lesz majd szükség, illetve az egyik kirándulást kerékpárral valósítottuk meg, végül a pályázatban megjelölt nyolc 10 db-os gyűjtőjegy helyett csak kettő fogyott el. 2

3 Iskolai gyakorlatok A terület és az élővilág megismerését a kirándulás mellett iskolai gyakorlatok is segítették. Ezek során a diákok fényképes beszámolót készítettek az első kirándulásról, kutatásokat végeztek a területtel kapcsolatban (internet), mikroszkópos gyakorlaton vettek részt, és plakátokat készítettek. Kiállítás A diákok a program során kirándulási beszámolót, a területről készített fogalmazást (gyűjtőmunkájuk alapján), illetve plakátokat készítettek. Ezeket az iskola galériájában állítottuk ki, ahol az iskola minden tanulója és tanára megtekinthette őket. 3

4 Az elégedettségi teszt eredménye A programban részt vevő diákok egy 10 kérdéses tesztsort töltöttek ki a program végén. A programot egy 5 fokozatú skálán minősítették, ahol az 5 a legjobb, az 1 pedig a legrosszabb értéket jelentette. A program összesített eredménye 3,80 lett. Az adatok tanúsága szerint a diákok nagyon jól érezték magukat a kirándulásokon (4,28), élvezték a geocachinget (4,02), kreatívnak találták a feladatokat (4,06). Tetszett nekik a plakátkészítés (3,98), úgy érezték, tanultak újat a program során (3,98), és szívesen részt vennének hasonló projektben (3,98). Alacsony értékei lettek a feladatlapok kitöltésére vonatkozó kérdésnek (2,79). Beszerzések A program során a beszerzések folyamatosan zajlottak. Eltérés a tervezetthez képest a vonaljegyek tekintetében mutatkozott. Mivel kevesebb vonaljegyre volt szükség, az így felszabaduló összeget a k vásárlásához csoportosítottuk át. Nehézség abból adódott még, hogy a megrendelt mikroszkópokat nem szállították le határidőre, így a bár a már meglévő mikroszkópjainkat fel tudtuk használni, a több diáknak együtt kellett használni egy-egy mikroszkópot. 4

5 Elszámolás költségkategória utazási költség eszköz és anyagköltség költség számla kelte végösszeg vonaljegy vonaljegy fényképek előhívása tintapatron fényképek előhívása mikroszkópok összesen: Összegzés Összességében elmondhatjuk, hogy sikeres projektet zárhatunk le. A magunk elé kitűzött célokat sikerült teljesíteni, a diákok lelkesen vettek részt a programon, közelebb kerültek a természethez, alaposan megismerték a közeli erdőt, illetve különféle vizsgálati módszereket. Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium 1174 Budapest, Széchenyi u

2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK

2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS GYEREKEKKEL 2012 MÁRCIUS 1MÁJUS 10., GÖDÖLLŐIDOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINAVÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS

Részletesebben

GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. LOMBATTA LOMBATTA

GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. LOMBATTA LOMBATTA PROJEKT TERV MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. PROJEKTTERV KÉSZÍTÉSE 2011. OKTÓBER 15. ANIKÓ TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ

Részletesebben

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe?

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe? Zárónap A három hetet meghaladó projekt zárónapjára 2010. május 31-én került sora Az intézmény aulájában kiállítást rendeztünk azokból a produktumokból, amelyet a bevont tanulócsoportok az elmúlt másfél

Részletesebben

DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT

DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány 1223.Budapest Közgazdász utca 9-11 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012 évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA. Nyitott szemmel az erdőben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA. Nyitott szemmel az erdőben AZ ISKOLA Neve:Móricz Zsigmond Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Címe:2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 9-13. Résztvevő diákok száma:270 fő Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 3 fő Kapcsolattartó

Részletesebben

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA AZ ISKOLA Neve: Arany János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2541 Lábatlan Rákóczi út 112. Résztvevő diákok száma: 40 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 6 Kapcsolattartó neve: Kapcsolattartó

Részletesebben

Kelenvölgyi Általános Iskola 1116 Budapest, Kecskeméti József u. 14. Otthon az erdıben pályázat. Beszámoló

Kelenvölgyi Általános Iskola 1116 Budapest, Kecskeméti József u. 14. Otthon az erdıben pályázat. Beszámoló Kelenvölgyi Általános Iskola 1116 Budapest, Kecskeméti József u. 14. Otthon az erdıben pályázat Beszámoló Márciusban a felsı tagozatos diákokkal két órát töltöttünk el az iskolakertben, felmértük a kert

Részletesebben

Összefoglaló a 2014-15-ös tanévben végzett iskolai közösségi szolgálatról

Összefoglaló a 2014-15-ös tanévben végzett iskolai közösségi szolgálatról Összefoglaló a 214-1-ös tanévben végzett iskolai közösségi szolgálatról A 214-1-ös tanévben a következő fő- és alterületeket nevezte meg az iskola (megjegyzés: a szerződések okán a kontaktintézmények száma

Részletesebben

Tartalmi beszámoló a MKNE és IKEA közös környezetvédelmi pályázatának megvalósításáról

Tartalmi beszámoló a MKNE és IKEA közös környezetvédelmi pályázatának megvalósításáról Diadal Úti Általános Iskola OM azonosító sz.: 035103 1172 Budapest, Rákoscsaba-Újtelep, Diadal u. 43-49. Tel: 2576-514 Fax: 253-5445 E-mail: diadal43@gmail.com HTTP://DIADAL.HU MKNE Pf. címére: 1397 Budapest,

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Kőrösi Csoma Sándor Általános Címe: 2120 Dunakeszi, Garas u. 26. Résztvevő diákok száma: körülbelül 500 diák Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 4 tanár Kapcsolattartó

Részletesebben

BGA-12-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia!

BGA-12-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia! BGA12HA1 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia! 3.1. Kötelező tevékenység: a HATÁRTALANUL! előkészítő óra Az alábbiakban adja meg

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Címe: 1144 Budapest, Kerepesi út 124. Résztvevő diákok száma: 35 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 5 Kapcsolattartó

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium 1016 Budapest, Mészáros utca 5-7. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium 1016 Budapest, Mészáros utca 5-7. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2015 Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium 1016 Budapest, Mészáros utca 5-7. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium

Részletesebben

Versenyek, pályázatok általános iskoláknak

Versenyek, pályázatok általános iskoláknak Versenyek, pályázatok általános iskoláknak Pályázat neve: Szabadnapló 2015 Litera naplópályázat Pályázat kiírója: www.litera.hu Téma: netnapló-pályázat Akik pályázhatnak: bárki Beadási időszak, határidő:

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2009. Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: 032551 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2009. Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: 032551 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2009 6. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 6. évfolyamon

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon 1 Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon A Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi központ Pályaválasztási Kiállításokat rendezett Székesfehérváron (2009. november 5-7.) és Dunaújvárosban (november

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budapest XXII. Kerületi Kempelen Farkas Gimnázium 1223 Budapest, Közgazdász utca OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Budapest XXII. Kerületi Kempelen Farkas Gimnázium 1223 Budapest, Közgazdász utca OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2014 Budapest XXII. Kerületi Kempelen Farkas Gimnázium 1223 Budapest, Közgazdász utca 9-11. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest XXII. Kerületi Kempelen Farkas Gimnázium

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Beküldési határidő: 2012. november 07. Össz.pontszám: 40p Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe:....

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 3300 Eger, Malomárok utca 1. OM azonosító: 031462 Telephely kódja: 004

FIT-jelentés :: 2012. Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 3300 Eger, Malomárok utca 1. OM azonosító: 031462 Telephely kódja: 004 FIT-jelentés :: 2012 6. évfolyam :: Általános iskola Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 3300 Eger, Malomárok utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban

Részletesebben

Régiók Fejlesztéséért Egyesület http://rfe.hu/ A tudás kertje Tábor 1. csoport

Régiók Fejlesztéséért Egyesület http://rfe.hu/ A tudás kertje Tábor 1. csoport A tudás kertje Tábor 1. csoport 2015. július 13-17. Az akkreditált pedagógus továbbképzések alatt a programba bevont tanárok sikeresen elsajátították a szabadban tanulás elméleti lehetőségeit, melyeket

Részletesebben

FIT-jelentés :: Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 6. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 6. évfolyamon

Részletesebben

Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület

Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület Innovációnkban egy olyan projektet szeretnénk bemutatni, amely a nyelvi órákon modulként beiktatható

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2015 6. évfolyam :: Általános iskola Budapest IV. Kerületi Babits Mihály Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet Komplex Intézményellenorzési és -értékelési Programja INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek IV VI. fejezet a KOLLÉGIUMOK számára Dátum:... Készítette:......

Részletesebben

A hajléktalan emberek véleménye a kidolgozott szakmai és módszertani elveket alkalmazó programokról MUNKÁNK EREDMÉNYEI

A hajléktalan emberek véleménye a kidolgozott szakmai és módszertani elveket alkalmazó programokról MUNKÁNK EREDMÉNYEI A hajléktalan emberek véleménye a kidolgozott szakmai és módszertani elveket alkalmazó programokról MUNKÁNK EREDMÉNYEI Az elégedettségi kérdőív A válaszadás önkéntes volt A kérdőív kitöltése névtelen volt

Részletesebben

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0494. számú Tanulj nyelveket és közlekedj okosan! projekt ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Az angol nyelvi vetélkedőt a témahét utolsó napján

Részletesebben

Versenyek, pályázatok általános iskoláknak

Versenyek, pályázatok általános iskoláknak Versenyek, pályázatok általános iskoláknak Pályázat neve: Szabadnapló 2015 Litera naplópályázat Pályázat kiírója: www.litera.hu Téma: netnapló-pályázat Beadási időszak, határidő: folyamatos http://www.litera.hu

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2010. Tátra Téri Általános Iskola 1204 Budapest, Tátra tér 1. OM azonosító: 035165 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2010. Tátra Téri Általános Iskola 1204 Budapest, Tátra tér 1. OM azonosító: 035165 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Tátra Téri Általános Iskola 1204 Budapest, Tátra tér 1. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika

Részletesebben

Intézményi jelentés. 8. évfolyam

Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2011 Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet 1035 Budapest, Raktár u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Alternatív

Részletesebben

FIT-jelentés :: Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola 6723 Szeged, Felső Tisza-part 25. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola 6723 Szeged, Felső Tisza-part 25. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2008 Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola 6723 Szeged, Felső Tisza-part 25. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2011. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2011. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2011 6. évfolyam :: Általános iskola Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium Keveháza utcai telephely 1119 Budapest, Keveháza utca 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2015 Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Százhalombattai Arany János Általános

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2013. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2013 6. évfolyam :: Általános iskola Babits Mihály Gimnázium és Karithy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1048 Budapest, Hajló utca 2-8 Létszámadatok A telephely

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2009. Forrás Waldorf Iskola Balassi Telephelye 9027 Győr, Balassi u. 1. OM azonosító: 101503 Telephely kódja: 004. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2009. Forrás Waldorf Iskola Balassi Telephelye 9027 Győr, Balassi u. 1. OM azonosító: 101503 Telephely kódja: 004. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2009 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Forrás Waldorf Iskola Balassi Telephelye 9027 Győr, Balassi u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés 2008 Iskolai jelentés 10. évfolyam szövegértés Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban iskolánk is részt vett az országos kompetenciamérésben, diákjaink matematika és szövegértés teszteket, illetve egy tanulói

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium 1013 Budapest, Attila út 43. Budapest I. Kerület OM azonosító:

FIT-jelentés :: Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium 1013 Budapest, Attila út 43. Budapest I. Kerület OM azonosító: FIT-jelentés :: 2015 Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium 1013 Budapest, Attila út 43. Budapest I. Kerület Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor Gimnázium

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2010. Pallavicini Sándor Iskola 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15-17. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 011. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2010. Pallavicini Sándor Iskola 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15-17. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 011. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Pallavicini Sándor Iskola 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15-17. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Mészöly Géza Általános Iskola Tagiskola 8171 Balatonvilágos, József Attila utca 119. OM azonosító: 037158 Telephely kódja: 002

Telephelyi jelentés. Mészöly Géza Általános Iskola Tagiskola 8171 Balatonvilágos, József Attila utca 119. OM azonosító: 037158 Telephely kódja: 002 FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Mészöly Géza Általános Iskola Tagiskola 8171 Balatonvilágos, József Attila utca 119. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2009. Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel u. 1. OM azonosító: 035235 Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: 2009. Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel u. 1. OM azonosító: 035235 Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2009 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 6 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2010. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2010. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola """Magyar-kút"" ÁMK Etyek, Német Nemzetiségi Általános Iskolája, Nemzetiségi Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Könyvtár-közművelődés" 2091 Etyek,

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2010. Képes Géza Általános Iskola 4700 Mátészalka, Szokolay Örs u. 2-4 OM azonosító: 033392 Telephely kódja: 003. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2010. Képes Géza Általános Iskola 4700 Mátészalka, Szokolay Örs u. 2-4 OM azonosító: 033392 Telephely kódja: 003. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Képes Géza Általános Iskola 4700 Mátészalka, Szokolay Örs u. 2-4 Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Váci Utcai Ének-zeneI Általános Iskola 1056 Budapest, Váci u. 43. OM azonosító: Telephely kódja: 001

Telephelyi jelentés. Váci Utcai Ének-zeneI Általános Iskola 1056 Budapest, Váci u. 43. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Váci Utcai Ének-zeneI Általános Iskola 1056 Budapest, Váci u. 43. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2011. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2011. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2011 6. évfolyam :: Általános iskola VIK Általános Iskolák Intézményegysége Széchenyi István Általános Iskola 3390 Füzesabony, Kossuth út 1-3. Létszámadatok A telephely létszámadatai az

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 5. osztály Résztvevők száma: 22 fő 9 lány

Részletesebben

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2012 Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Kontyfa Középiskola és Általános Iskola 1156 Budapest, Kontyfa u. 5. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kontyfa Középiskola

Részletesebben

Az értékelés a Móricz Zsigmond Gimnázium 3 gimnáziumi osztályának eredményei alapján készült, 102 tanuló adatai kerültek feldolgozásra.

Az értékelés a Móricz Zsigmond Gimnázium 3 gimnáziumi osztályának eredményei alapján készült, 102 tanuló adatai kerültek feldolgozásra. I. A Gimnáziumi ágazat Az értékelés a Móricz Zsigmond Gimnázium 3 gimnáziumi osztályának eredményei alapján készült, 102 tanuló adatai kerültek feldolgozásra. matematika Az eredmények szerint a 4 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2015 6. évfolyam :: Általános iskola Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 1022 Budapest, Lorántffy Zsuzsanna utca 3. Létszámadatok A telephely létszámadatai az

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola 1145 Budapest, Erzsébet királyné útja OM azonosító:

FIT-jelentés :: Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola 1145 Budapest, Erzsébet királyné útja OM azonosító: FIT-jelentés :: 2015 Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola 1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 35-37. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. OM azonosító: 101433 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2014. Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. OM azonosító: 101433 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2014 6. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

MIT CSINÁL EGY SZOCIÁLIS MUNKÁS?

MIT CSINÁL EGY SZOCIÁLIS MUNKÁS? POLGÁR A DEMOKRÁCIÁAN MIT CSINÁL EGY SZOCIÁLIS MUNKÁS? A SZOCIÁLIS PROLÉMÁKRÓL DIÓHÉJAN Készítette: Tomory Ibolya és inder Mátyás SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA 8. ÉVFOLYAM SZKA208_45

Részletesebben

Hallgatói elégedettségi felmérés

Hallgatói elégedettségi felmérés Hallgatói elégedettségi felmérés 2012/2013. tanév 1. és 2. félév Kérdések k4 k5 k6 k7 k8 k9 k10 k11 k12 k13 k14 Az oktató mennyire felkészült az órákra? Mennyire érthető az oktató által átadott ismeret?

Részletesebben

FIT-jelentés :: Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai u OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai u OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2011 6. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai u. 6-14. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Ócsai Bolyai János Gimnázium 2364 Ócsa, Falu Tamás utca 35. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Ócsai Bolyai János Gimnázium 2364 Ócsa, Falu Tamás utca 35. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2014 Ócsai Bolyai János Gimnázium 2364 Ócsa, Falu Tamás utca 35. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ócsai Bolyai János Gimnázium (6 évfolyamos gimnázium) (2364 Ócsa, Falu

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budapest XX. Kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola 1205 Budapest, Mártírok útja 47. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Budapest XX. Kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola 1205 Budapest, Mártírok útja 47. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2015 6. évfolyam :: Általános iskola Budapest XX. Kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola 1205 Budapest, Mártírok útja 47. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Kölcsey Ferenc Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Kölcsey Ferenc Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út OM azonosító: Intézményi jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2011 Kölcsey Ferenc Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 49-53. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kölcsey Ferenc Gimnázium (6 évfolyamos gimnázium) (8900 Zalaegerszeg,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Makkosházi Általános Iskola 6723 Szeged, Ortutay u. 3. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Makkosházi Általános Iskola 6723 Szeged, Ortutay u. 3. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Makkosházi Általános Iskola 6723 Szeged, Ortutay u. 3. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola 1148 Budapest, Lengyel utca 23. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola 1148 Budapest, Lengyel utca 23. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2014 6. évfolyam :: Általános iskola Budapest XIV. Kerületi Németh Imre Általános Iskola 1148 Budapest, Lengyel utca 23. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel utca 1. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel utca 1. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2014 Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola 1096 Budapest, Vendel utca 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium

Részletesebben

FIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2009 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 6 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a

Részletesebben

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012 Telephelyi jelentés 6. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium

FIT-jelentés :: 2012 Telephelyi jelentés 6. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium FIT-jelentés :: 2012 6. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium 8000 Székesfehérvár, Jókai u. 20. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2009. Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola 6723 Szeged, Felső Tisza-part 25. OM azonosító: 029746 Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: 2009. Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola 6723 Szeged, Felső Tisza-part 25. OM azonosító: 029746 Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2009 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola 6723 Szeged, Felső Tisza-part 25. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2013. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2013 6. évfolyam :: Általános iskola Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2475 Kápolnásnyék, Gárdonyi u. 29. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

Horváth & Dubecz Tanácsadó Kft

Horváth & Dubecz Tanácsadó Kft Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv 4000 lépés az egészségért Osztály/csoport: 6. és 8. osztály Résztvevők száma: 7+16 fő Időpont: 2008.április 18.- május 23. Osztály / csoport rövid

Részletesebben

IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk. a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban

IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk. a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban IKSZ Ahogyan mi látjuk tapasztaljuk a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban Röviden rólunk 1989.szeptember 2. Kertvárosi környezet Tág, világos terek, Nagy park, szabadtéri pályák 20 osztály- 650 tanuló

Részletesebben

Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszere

Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszere Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszere Beküldendő az OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételikhez a 2014/2015. tanévre című kiadványban a továbbtanulásra

Részletesebben

2012. évi közhasznúsági jelentése

2012. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2012. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4

Részletesebben

A pedagógiai projekt definíciója Richardstól származik 1900-ból- 1. valóságos feladat, 2. a feladatmegoldás egyéni tervezése. Kilpatrick (1918)- egy c

A pedagógiai projekt definíciója Richardstól származik 1900-ból- 1. valóságos feladat, 2. a feladatmegoldás egyéni tervezése. Kilpatrick (1918)- egy c A pedagógiai projekt A pedagógiai projekt definíciója Richardstól származik 1900-ból- 1. valóságos feladat, 2. a feladatmegoldás egyéni tervezése. Kilpatrick (1918)- egy cél által meghatározott tapasztalatgyűjtés,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola 2351 Alsónémedi, Iskola utca 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola 2351 Alsónémedi, Iskola utca 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2015 6. évfolyam :: Általános iskola Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola 2351 Alsónémedi, Iskola utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2015 6. évfolyam :: Általános iskola Szent István Egyetem Gyakorló Sport Általános Iskola és Gimnázium 5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános

Részletesebben

KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG

KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG I. A KÉPZÉSI PROGRAMOT MEGVALÓSÍTÓ ADATAI I. 1. A képzési programot megvalósító adatai: Név: KONSZENZUS ALAPÍTVÁNY BUDAPESTI SZERVEZETE Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0

Részletesebben

Leövey Klára Gimnázium

Leövey Klára Gimnázium 4 Leövey Klára Gimnázium 196 Budapest, Vendel u. 1. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. osztály matematika 1 196 Budapest, Vendel u. 1. Standardizált átlagos képességek

Részletesebben

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom Évfolyam: 5-6. évfolyam Téma: Én és a környezetem - esszé a hulladékkezelésről Tanóra időtartama: 45 Nevelési cél:

Részletesebben

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 4 Kispesti Deák Ferenc Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. osztály szövegértés 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök iskolájának átlagos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budapest XIII. Kerületi Gárdonyi Géza Általános Iskola 1137 Budapest, Radnóti Miklós út OM azonosító:

FIT-jelentés :: Budapest XIII. Kerületi Gárdonyi Géza Általános Iskola 1137 Budapest, Radnóti Miklós út OM azonosító: FIT-jelentés :: 2014 Budapest XIII. Kerületi Gárdonyi Géza Általános Iskola 1137 Budapest, Radnóti Miklós út 8-10. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest XIII. Kerületi Gárdonyi Géza

Részletesebben

FIT-jelentés :: Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai u OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai u OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2009 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai u. 6-14. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

A 2014/2015-ös tanévi idegen nyelvi mérés országos jelentésének elemzése

A 2014/2015-ös tanévi idegen nyelvi mérés országos jelentésének elemzése A 2014/2015-ös tanévi idegen nyelvi mérés országos jelentésének elemzése EBESI ARANY JÁNOS MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 4211 Ebes, Széchenyi tér 5. OM azonosító:

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYZAT. P O N T N e k e d! 1. Szervező: DKV Debreceni Közlekedési Zrt., 4025 Debrecen, Salétrom u. 3.

JÁTÉKSZABÁLYZAT. P O N T N e k e d! 1. Szervező: DKV Debreceni Közlekedési Zrt., 4025 Debrecen, Salétrom u. 3. JÁTÉKSZABÁLYZAT P O N T N e k e d! I. A Játék szervezője, időtartama 1. Szervező: DKV Debreceni Közlekedési Zrt., 4025 Debrecen, Salétrom u. 3. 2. A játék időtartama: a) A III./1. pontban meghatározott

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2010. Gárdonyi Géza Általános Iskola 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 1/b. OM azonosító: 037320 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2010. Gárdonyi Géza Általános Iskola 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 1/b. OM azonosító: 037320 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: Általános iskola Gárdonyi Géza Általános Iskola 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 1/b. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a

Részletesebben

Ismerd meg és óvd környezetedet!

Ismerd meg és óvd környezetedet! Ismerd meg és óvd környezetedet! Három hetet meghaladó projekt A projekt címe: Ismerd meg és óvd környezetedet! A projektet megvalósító intézmény: Ady Endre Általános Iskola Tényő, Győri út 53. A projekt

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁS 2013-2014.

TOVÁBBTANULÁS 2013-2014. TOVÁBBTANULÁS 2013-2014. Azonos felvételi eljárás a 4., 6. és 8. évfolyamon Gyermekükkel közösen döntsenek A tanuló képességeinek megfelelően A szülőknek közösen kell dönteniük - Vitás esetben a bíróság

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2014 6. évfolyam :: Általános iskola Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Pallavicini Sándor Általános Iskolája 6762 Sándorfalva, Alkotmány körút 15-17. Létszámadatok

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2010 Comenius Angol-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2015 6. évfolyam :: Általános iskola Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézménye 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gyula

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2014 8. évfolyam :: Általános iskola Egri Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 3300 Eger, Malomárok utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai

Részletesebben

A 2014.évi országos kompetenciamérés értékelése Kecskeméti Bolyai János Gimnázium

A 2014.évi országos kompetenciamérés értékelése Kecskeméti Bolyai János Gimnázium A 2014.évi országos kompetenciamérés értékelése Kecskeméti Bolyai János Gimnázium Iskolánkban a 10 évfolyamban mérik a szövegértés és a matematikai logika kompetenciákat. Minden évben azonos korosztályt

Részletesebben

FIT-jelentés :: Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium (8 évfolyamos gimnázium) (2030 Érd, Széchenyi

Részletesebben

FIT-jelentés :: VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.

FIT-jelentés :: VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2013 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Vörösmarty Mihály Gimnázium (8 évfolyamos gimnázium) (2030 Érd, Széchenyi tér

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2015 6. évfolyam :: Általános iskola Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagiskolája 7064 Gyönk, Ifjúsági lakótelep 11. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam. Bokod-Kecskéd-Szákszend Kistérségi Általános Művelődési Központ 2855 Bokod, Fő utca 27. OM azonosító:

Intézményi jelentés. 6. évfolyam. Bokod-Kecskéd-Szákszend Kistérségi Általános Művelődési Központ 2855 Bokod, Fő utca 27. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2010 Bokod-Kecskéd-Szákszend Kistérségi Általános Művelődési Központ 2855 Bokod, Fő utca 27. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Tárgy: A 2011. évi Kerületi civil szervezetek támogatása keret terhére - alapítványok támogatására tett javaslatok jóváhagyása

Részletesebben