Kezedben tartott terepnaplónak célja, hogy átéld azokat az élményszerű tanulási, ismeretszerzési módszereket, amelyeket tudósaink is végeznek.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kezedben tartott terepnaplónak célja, hogy átéld azokat az élményszerű tanulási, ismeretszerzési módszereket, amelyeket tudósaink is végeznek."

Átírás

1 Kedves Természetbarát! Az iskolapadban eltöltött évek során hozzászoktunk és egyben evidensnek is gondoltuk, hogy ismereteink nagy részét tanáraink magyarázataiból, tankönyvekből, valamint jó és kevésbé használható nyomtatott, illetve egyre inkább elektronikus információhordozó eszközök segítségével nyerjük. Igaz ez a természettudományos tantárgyakra is, köztük a környezetbiológiára. Arra talán már kevesen gondolnak, hogy az azokban előforduló ismeretanyag honnan származik. Amennyiben végigkövetnénk a meglévő tudáselemek útját visszafelé, minduntalan odáig jutnánk, hogy az első szerző megfigyeléseire, vizsgálataira, mérésére támaszkodva jegyezte le az első tudományos eredményeket valamely jelenséggel kapcsolatosan. A vizsgálati módszerek a tudomány és a technika fejlődésével egyre tökéletesedtek, sőt, a tudományos-technikai evolúció napjainkban is tart. A közvetlen, élményszerű tapasztalatszerzés, a természeti környezetben végzett megfigyelések, vizsgálatok ennek ellenére napjainkban sem nélkülözhetőek. Kezedben tartott terepnaplónak célja, hogy átéld azokat az élményszerű tanulási, ismeretszerzési módszereket, amelyeket tudósaink is végeznek. A gyakorlat során használt eszközök hatékony, megfelelő alkalmazásának elsajátításával számtalan környezeti vizsgálat sikeres lehet, emellett szinte észrevétlenül bővülnek a természeti környezetben lejátszódó eseményekkel, összefüggésekkel kapcsolatos ismereteid. Használd ezt a füzetet nagy kedvvel és szorgalommal, és ne feledd, hogy a tudományt magas fokon művelők, felfedezők, kutatók valamikor ugyanígy kezdték pályafutásukat. Belőled is lehet természettudós. Élményekben gazdag, jó munkát kívánok. Kocsi Attila 1

2 TEREPNAPLÓ NÉV: A vizsgálat helyszíne: A vizsgálat időpontja: 2

3 A természetességmérés eredménye: 3

4 4

5 Környezeti vizsgálatok egyszerű mérőeszközök használatával Jelölj ki négy tetszőleges pontot az erdő területén! Ha tudod, rögzítsd a helyszínek GPS koordinátáit! A digitális szélsebességmérővel rögzítsd az légmozgás aktuális sebességét! Szúrd le a talajhőmérőt megfelelő mélységbe, majd várj néhány percig. Ezt követően olvasd le róla a talaj hőmérsékletét! Szúrd le a talaj nedvességtartalmát, ph értékét és a fényviszonyokat rögzítő eszközt, várj néhány percig, majd a műszer tetején lévő kapcsoló váltogatásával olvasd le róla a megfelelő helyen a következő adatokat: a) a talaj ph értéke b) a talaj nedvességtartalma c) a mérés helyének fényviszonyai Az eszközök eltávolítását követően ne felejtsd el szárazra törölni őket!!! 1. helyszín: GPS koordináták: szélesség: hosszúság: Szélsebesség: km/h Talaj ph értéke: Talaj nedvességtartalma: Fénymennyiség: 3. helyszín: GPS koordináták: szélesség: hosszúság: Szélsebesség: km/h Talaj ph értéke: Talaj nedvességtartalma: Fénymennyiség: 2. helyszín: GPS koordináták: szélesség: hosszúság: Szélsebesség: km/h Talaj ph értéke: Talaj nedvességtartalma: Fénymennyiség: 4. helyszín: GPS koordináták: szélesség: hosszúság: Szélsebesség: km/h Talaj ph értéke: Talaj nedvességtartalma: Fénymennyiség: 5

6 Az erdő fás szárú növényeinek megfigyelése Egy társulás diverzitása az őt alkotó populációk és a bennük található egyedek számától függ. Belátható, hogy egy fás társulás diverzitásának mértéke is erősen kihat annak stabilitására. Próbáld meg felmérni az erdőt alkotó fa- és cserjefajokat, azok gyakoriságát, illetve a megjegyzésben feltüntetheted ha valamilyen különlegességgel találkoztál annak kapcsán (élőhely, táplálék, odú, fészek stb)! Használd a mellékelt határozókat! Fák adatlap a fafaj neve gyakori közepesen gyakori ritka megjegyzés Cserjék adatlap a cserjefaj neve gyakori közepesen gyakori ritka megjegyzés 6

7 Ízeltlábúak gyűjtése kopogtatással Ahogy (akár az előző feladatokból is) kiderülhetett, az erdő egy-egy fája rendkívül fontos szerepet tölt be az egyes organizmusok élőhelyeként. Az élőlények egy része szabad szemmel nehezen, vagy egyáltalán nem megfigyelhető, ezért különböző segédmódszerek alkalmazásával tudunk közelebbi információt szerezni jelenlétükről. Ilyen módszer a kopogtatás. Egy hosszú rúd segítségével finoman, de határozottan ütögesd meg a kiválasztott fa egy-egy ágát, miközben a kinyitott ernyőt a fa alá tartod. Várhatóan több minden hullik majd az ernyőbe. a) Válogasd ki közülük az élőlényeket (ízeltlábúak kifejlett példányai, lárvái stb.), rakd őket a mellékelt nagyítós edénybe! b) Figyeld meg alaposan testfelépítésüket, ha tudsz, készíts valamelyik példányról egyszerű rajzot! c) Számold meg, hányféle élőlényt találtál a feladat elvégzésének eredményeképpen! d) Próbálj meg azonosítani minél többet a mellékelt határozókönyv segítségével! 7

8 Az avarszint ízeltlábúinak gyűjtése rostálással Egy-egy életközösség, így az erdők is számtalan élőlénynek nyújtanak élő-, táplálkozó-, búvó- és szaporodási helyet. Közülük sokan rendkívül rejtett életmódjuk miatt nem túl közismertek. Vagy magasan a lombkoronaszintben vagy az avarszintben élnek, így viszonylag ritkán kerülnek szem elé. Gyakran meglehetősen apró méretük nehezíti meg szemrevételezésüket. Az avarrosta segítségével könnyebben össze tudjuk gyűjteni ezeket az apró ízeltlábúakat. Tegyél egy nagyobb avarkupacot a rostába, majd óvatosan, de határozottan rázd meg az eszközt úgy, hogy az avar apró élő és élettelen összetevői a rostán keresztül az aljára rögzített edénybe hulljanak! a) Válogasd ki közülük az élőlényeket (ízeltlábúak kifejlett példányai, lárvái stb.), rakd őket a mellékelt nagyítós edénybe! b) Figyeld meg alaposan testfelépítésüket, ha tudsz, készíts valamelyik példányról egyszerű rajzot! c) Számold meg, hányféle élőlényt találtál a feladat elvégzésének eredményeképpen! d) Próbálj meg azonosítani minél többet a mellékelt határozókönyv segítségével! 8

9 Növényfenológiai helyzetkép Fenológia: Tudomány, amely a növények egyedfejlődésében a vegetációs periódusban szabályos időközönként bekövetkező szakaszokat, a fenofázisokat állapítja meg és térképezi fel. Ezek bekövetkezését az adott faj belső életritmusa mellett a meteorológiai tényezők (csapadék, hőmérséklet) is befolyásolják. Az egyszerűsített fenofázisok és a rögzítésükre szolgáló jelek: A rendszeres fenológiai vizsgálatok segítségével fény derülhet egy-egy növényfaj életmódjának változására, amely nagyon gyakran egy meghatározott környezeti változást jelez. Figyeld meg az erdő aktuális időjárási helyzetképét, illetve néhány növény fenofázisait, majd a mellékelt jelek segítségével rögzítsd a táblázatban! 9

10 10

11 időjárási tényezők hőmérséklet szél csapadék égbolt fa- és cserjefajok fejlődési állapota (fenofázisa) a fa- és cserjefaj neve a fenofázis egyszerűsítő jele 11

12 akác eper juhar kőris lepényfa ostorfa szil 12 tölgy

13 13

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton.

Természetismeret. 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. Természetismeret 1. A természettudományos nevelés folyamatában történő kompetenciafejlesztés lehetőségei az alsó tagozaton. 1. Tervezzen egymásra épülő tevékenységeket az élő környezet megismerésére vonatkozóan!

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Címe: 1144 Budapest, Kerepesi út 124. Résztvevő diákok száma: 35 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 5 Kapcsolattartó

Részletesebben

GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET

GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELEM- VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELEM- VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÖRNYEZETVÉDELEM- VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET. 2. osztályosoknak. Heti: 1 óra. Évi: 37 óra KOMP

Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET. 2. osztályosoknak. Heti: 1 óra. Évi: 37 óra KOMP Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET 2. osztályosoknak Heti: 1 óra Évi: 37 óra KOMP Óraszám Téma Ismeretanyag, 1. Vakáció után Közlekedési eszközök ismerete Város, falu, vízpart, hegyvidék felismerése 2.

Részletesebben

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást

Részletesebben

DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT

DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,

Részletesebben

(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia

(ÁT)VÁLTOZÁS. Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia (ÁT)VÁLTOZÁS Budainé Kántor Éva Reimerné Csábi Zsuzsa Lückl Varga Szidónia Feladat kiosztása Lapozd át a Szitakötő tavaszi számát, és keresd ki azokat a cikkeket amelyek változással, illetve átváltozással

Részletesebben

terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára.

terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára. Mi az a Natura 2000? Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 egy összefüggő, európai ökológiai hálózat. Célja, hogy természetes élőhelytípusok, vadon élő állat-, illetve növényfajok megóvásán keresztül

Részletesebben

VEZETŐFÜZET. a Kalanderdő tanösvényeihez. általános iskolások részére

VEZETŐFÜZET. a Kalanderdő tanösvényeihez. általános iskolások részére VEZETŐFÜZET a Kalanderdő tanösvényeihez általános iskolások részére Kedves Olvasó! A Kalanderdő kitűnő terep a játékra, ügyességed próbára tételére, és egyúttal lehetőség a természet megismerésére is.

Részletesebben

Egy élőhelyen azok a populációk élhetnek egymás mellett, amelyeknek hasonlóak a környezeti igényeik. A populációk elterjedését alapvetően az

Egy élőhelyen azok a populációk élhetnek egymás mellett, amelyeknek hasonlóak a környezeti igényeik. A populációk elterjedését alapvetően az Társulás fogalma Egy adott helyen egy időben létező, együtt élő és összehangoltan működő növény- és állatpopulációk együttese. Az életközösségek többféle növény- és többféle állatpopulációból állnak. A

Részletesebben

Erdő-víz. Veled, vagy nélküled. Erdők a nagyvízi mederben

Erdő-víz. Veled, vagy nélküled. Erdők a nagyvízi mederben Erdő-víz Veled, vagy nélküled Erdők a nagyvízi mederben Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése Szombathely, 2015.06.01-03. Az erdő fogalma Az erdőtörvény szerint: 6. (1) E törvény alkalmazásában erdő:

Részletesebben

1. Magyarországi INCA-CE továbbképzés

1. Magyarországi INCA-CE továbbképzés 1. Magyarországi INCA rendszer kimenetei. A meteorológiai paraméterek gyakorlati felhasználása, sa, értelmezése Simon André Országos Meteorológiai Szolgálat lat Siófok, 2011. szeptember 26. INCA kimenetek

Részletesebben

Az ökológia alapjai NICHE

Az ökológia alapjai NICHE Az ökológia alapjai NICHE Niche Meghatározás funkció ill. alkalmazkodás szerint a növény- és állatfajok élő és élettelen környezetükbe eltérő módon illeszkednek be ott a többi élőlénytől többé-kevésbé

Részletesebben

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai

Részletesebben

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök Tartalom 5. évfolyam... 1 Tájékozódás a térképen, térképismeret... 1 Az időjárás és az éghajlat elemei... 2 A földfelszín változása...2 Környezetünk élővilága... 3 6. évfolyam... 4 Tájékozódás a térképen

Részletesebben

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,

Részletesebben

BIOLÓGIA 9. évfolyam 1001

BIOLÓGIA 9. évfolyam 1001 BIOLÓGIA 9. évfolyam 1001 BIOLÓGIA 9. évfolyam Heti óraszám:1 Évi óraszám: 37 óra Célok és feladatok Szakközépiskolában a biológiatanítás célja az elméleti ismeretátadás, a gyakorlati készségfejlesztés

Részletesebben

Bevezetés az ökológiába Szerkesztette: Vizkievicz András

Bevezetés az ökológiába Szerkesztette: Vizkievicz András Vizsgakövetelmények Ismerje a(z élettelen és élő) környezet fogalmát. Elemezzen tűrőképességi görbéket: minimum, maximum, optimum, szűk és tág tűrés. Legyen képes esettanulmányok alapján a biológiai jelzések

Részletesebben

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai

Részletesebben

Alapozó terepgyakorlat Klimatológia

Alapozó terepgyakorlat Klimatológia Alapozó terepgyakorlat Klimatológia Gál Tamás PhD hallgató tgal@geo.u-szeged.hu SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék 2008. július 05. Alapozó terepgyakorlat - Klimatológia ALAPOZÓ TEREPGYAKORLAT -

Részletesebben

VEZETŐFÜZET. a Kalanderdő tanösvényéhez. általános iskolások részére

VEZETŐFÜZET. a Kalanderdő tanösvényéhez. általános iskolások részére VEZETŐFÜZET a Kalanderdő tanösvényéhez általános iskolások részére Kedves Olvasó! A Kalanderdő kitűnő terep a játékra és ügyességed próbára tételére, de egyúttal lehetőség a természet megismerésére is.

Részletesebben

Agrárkörnyezetvédelmi ügyintéző. Természet- és környezetvédelmi technikus 2/49

Agrárkörnyezetvédelmi ügyintéző. Természet- és környezetvédelmi technikus 2/49 A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A természet ébredése avagy tavasz a Tolvaj árokban

A természet ébredése avagy tavasz a Tolvaj árokban A természet ébredése avagy tavasz a Tolvaj árokban Készítette: okl. erdőmérnök-tanár I.évf.erdőpedagógia szakos hallgató NymE Roth Gyula Gyakorló SZKI és Kollégium A résztvevők: A természet ébredése című

Részletesebben

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM I. félév Az élőlények rendszerezése A vírusok Az egysejtűek Baktériumok Az eukariota egysejtűek A gombák A zuzmók

Részletesebben

Ax-DL100 - Lézeres Távolságmérő

Ax-DL100 - Lézeres Távolságmérő Ax-DL100 - Lézeres Távolságmérő 1. Áttekintés Köszönjük, hogy a mi termékünket választotta! A biztosnágos és megfelelő működés érdekében, kérjük alaposan olvassa át a Qick Start kézikönyvet. A globálisan

Részletesebben

Az élőlények egyed feletti főbb szerveződési szintjei (Gallé 2013): populáció társulás biom bioszféra

Az élőlények egyed feletti főbb szerveződési szintjei (Gallé 2013): populáció társulás biom bioszféra TANULÓI KÍSÉRLET (többször 45 percet igénylő gyakorlat) Mesterséges földigiliszta-populáció vizsgálata (ökológiai vizsgálat) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: ÖKOLÓGIA: Az egyed feletti szerveződési

Részletesebben

Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során

Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során Eredmények Részletes jelentésünkben a 2005-ös év adatait dolgoztuk fel. Természetesen a korábbi évek adatait is feldolgoztuk, de a terjedelmi korlátok miatt csak egy évet részletezünk. A tárgyévben az

Részletesebben

METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK és MEGFIGYELÉSEK

METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK és MEGFIGYELÉSEK METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK és MEGFIGYELÉSEK Földtudomány BSc Mészáros Róbert Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszék MIÉRT MÉRÜNK? A meteorológiai mérések célja: 1. A légkör pillanatnyi állapotának

Részletesebben

Élettelen ökológiai tényezők

Élettelen ökológiai tényezők A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Savas eső környezetkárosító hatásainak megfigyelése Metszetkészítés, mikroszkópos megfigyelés Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: víz, kénes-sav, lakmusz,

Részletesebben

BEVEZETÉS. erdő. működésében összetételében a prognosztizált folyamatok.

BEVEZETÉS. erdő. működésében összetételében a prognosztizált folyamatok. SZIKI KOCSÁNYOS TÖLGY ÁLLOMÁNYOK TERMÉSZETKÖZELI FELÚJÍTÁSI KÍSÉRLETEI A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI MELLETT Kamandiné Végh Á. Csiha I. Keserű Zs. Erdészeti Tudományos Intézet E-mail: erti@erti.hu Debrecen;

Részletesebben

Milyen magas? A Naprendszer hegyei

Milyen magas? A Naprendszer hegyei Milyen magas? A Naprendszer hegyei Megadjuk néhány hegy magasságát és átmérőjét. A mellékelt milimérter papíron rajzold le, egymás mellé vagy ha nem fér ki, egymás elé, hogy mekkorák ezek a hegyek és írd

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (párban végzik-45 perc) Kalorimetria: A szilárd testek fajhőjének meghatározása

TANULÓI KÍSÉRLET (párban végzik-45 perc) Kalorimetria: A szilárd testek fajhőjének meghatározása TANULÓI KÍSÉRLET (párban végzik-45 perc) Kalorimetria: A szilárd testek fajhőjének meghatározása A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: A kalorimetria (jelentése: hőmennyiségmérés) (http://ttk.pte.hu/fizkem/etangyakpdf/1gyak.pdf)

Részletesebben

Digitális hangszintmérő

Digitális hangszintmérő Digitális hangszintmérő Modell DM-1358 A jelen használati útmutató másolása, bemutatása és terjesztése a Transfer Multisort Elektronik írásbeli hozzájárulását igényli. Használati útmutató Óvintézkedések

Részletesebben

számológép, körző, vonalzók (léptékvonalzó, derékszögű

számológép, körző, vonalzók (léptékvonalzó, derékszögű A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 543 02 Asztalos Tájékoztató

Részletesebben

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET. Természetismeret. tantárgyból

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET. Természetismeret. tantárgyból Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET a Természetismeret tantárgyból a TÁMOP-2.2.5.A-12/1-2012-0038 Leleményesen, élményekkel, Társakkal rendhagyót alkotni

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ... Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.

Részletesebben

Felkészülés: Berger Józsefné Az ember című tankönyvből és Dr. Lénárd Gábor Biologia II tankönyvből.

Felkészülés: Berger Józsefné Az ember című tankönyvből és Dr. Lénárd Gábor Biologia II tankönyvből. Minimum követelmények biológiából Szakkközépiskola és a rendes esti gimnázium számára 10. Évfolyam I. félév Mendel I, II törvényei Domináns-recesszív öröklődés Kodomináns öröklődés Intermedier öröklődés

Részletesebben

Az őszi biológiai vízminősítés a Magyulában

Az őszi biológiai vízminősítés a Magyulában Az i biológiai vízminősítés a Magyulában 2017-10-04 A Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola Laczkovszki Csaba tanár úr irányításával 2004-től folyamatosan vizsgálja a Rákos-patak vízminőségét.

Részletesebben

1. csoport. Hónap I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Havi középhőmérséklet ( C) Havi csapadékmennyiség (mm)

1. csoport. Hónap I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Havi középhőmérséklet ( C) Havi csapadékmennyiség (mm) 1. csoport 2. Vizsgáld meg a táblázatban lévő hőmérsékleti és csapadékértékeket! Végezd el a számításokat és válaszolj a kérdésekre! Hónap I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Havi középhőmérséklet

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK Faipari alapismeretek emelt szint 8 ÉRETTSÉGI VIZSGA 29. október 9. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Fontos

Részletesebben

Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A trópusokon fák ágain és kérgén megtelepedő és talajlakó fajaik egyaránt vannak, a mérsékelt övben csak utóbbiak. A legtöbb faj élőhelyigénye igen jellegzetes. A különböző gyepeknek, lápoknak is megvannak

Részletesebben

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná

Részletesebben

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. KÖRNYEZETISMERET Évfolyam: 1-4.

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. KÖRNYEZETISMERET Évfolyam: 1-4. EMBER ÉS TERMÉSZET Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 1-4. ok évfolyamonként Tantárgy 1. 2. 3. 4. Környezetismeret 1 1 1 2 Éves óraszám 36 36 36 72 Célok és feladatok Érdeklődés felkeltése, a gyermek természetes

Részletesebben

Egyszerű kísérletek próbapanelen

Egyszerű kísérletek próbapanelen Egyszerű kísérletek próbapanelen készítette: Borbély Venczel 2017 Borbély Venczel (bvenczy@gmail.com) 1. Egyszerű áramkör létrehozása Eszközök: áramforrás (2 1,5 V), izzó, motor, fehér LED, vezetékek,

Részletesebben

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész

Részletesebben

2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK

2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS GYEREKEKKEL 2012 MÁRCIUS 1MÁJUS 10., GÖDÖLLŐIDOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINAVÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS

Részletesebben

Épület termográfia jegyzőkönyv

Épület termográfia jegyzőkönyv Épület termográfia jegyzőkönyv Bevezetés Az infravörös sugárzáson alapuló hőmérsékletmérés, a termográfia azt a fizikai jelenséget használja fel, hogy az abszolút nulla K hőmérséklet (-273,15 C) felett

Részletesebben

4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK. Dr. Varga Csaba

4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK. Dr. Varga Csaba 4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK Dr. Varga Csaba Talajképző tényezők 1. Növényzet, állatvilág 3. Éghajlat 5. Domborzat 7. Talajképző kőzet 9. Talaj kora 11. Emberi tevékenység 1. Természetes növényzet és állatvilág

Részletesebben

Az ökológia alapjai. Diverzitás és stabilitás

Az ökológia alapjai. Diverzitás és stabilitás Az ökológia alapjai Diverzitás és stabilitás Diverzitás = sokféleség, változatosság a sokféleség kvantitatív megjelenítése biodiverzitás: a biológiai változatosság matematikai (kvantitatív) megjelenítése

Részletesebben

Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet!

Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Ez a szép, színes feladatgyűjtemény segíti munkádat a matematika tanulásában. Érdekes, játékos feladatokon keresztül ismerkedhetsz meg a 20-as számkörrel.

Részletesebben

Magyar név Jel Angol név jel Észak É = North N Kelet K = East E Dél D = South S Nyugat Ny = West W

Magyar név Jel Angol név jel Észak É = North N Kelet K = East E Dél D = South S Nyugat Ny = West W A szél Földünkön a légkör állandó mozgásban van, nagyon ritka est, amikor nincsenek vízszintes és/vagy függőleges áramlások. A levegő vízszintes irányú mozgását nevezzük szélnek. A szelet két tulajdonságával,

Részletesebben

ÁLATALÁNOS METEOROLÓGIA 2. 01: METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK ÉS MEGFIGYELÉSEK

ÁLATALÁNOS METEOROLÓGIA 2. 01: METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK ÉS MEGFIGYELÉSEK ÁLATALÁNOS METEOROLÓGIA 2. 01: METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK ÉS MEGFIGYELÉSEK Célok, módszerek, követelmények CÉLOK, MÓDSZEREK Meteorológiai megfigyelések (Miért?) A meteorológiai mérések célja: Minőségi, szabvány

Részletesebben

Vizsgálódás mikroszkóppal.

Vizsgálódás mikroszkóppal. Időtartam: 1,5 2,5 óra Melyik korcsoportnak ajánljuk? Kiscsoporttól nagycsoportos korosztályig, és 1. osztályosoknak ( A programcsomagot egészben ajánljuk, de egy-egy része külön is megvalósítható) Vizsgálódás

Részletesebben

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai

Részletesebben

ERDEI ISKOLA programja

ERDEI ISKOLA programja ERDEI ISKOLA programja 2010. május 10-14. Felsőtárkány Hagyd ott a várost. Csend-övembe jöjj, hagyd ott az ingerült és hetyke szókat. Itt fákat, felhőt, forrást üdvözölj, s hallgasd a zengő, mámoros rigókat.

Részletesebben

Kedves versenyző, az alábbi feladatok illetve egy interneten kitöltendő teszt megoldására 90 perc áll rendelkezésedre.

Kedves versenyző, az alábbi feladatok illetve egy interneten kitöltendő teszt megoldására 90 perc áll rendelkezésedre. Kedves versenyző, az alábbi feladatok illetve egy interneten kitöltendő teszt megoldására 90 perc áll rendelkezésedre. Készítsd egy mappát, amelynek a neve a versenyen használt kódszámod legyen! A nyers

Részletesebben

Elektronikus fekete doboz vizsgálata

Elektronikus fekete doboz vizsgálata Elektronikus fekete doboz vizsgálata 1. Feladatok a) Munkahelyén egy elektronikus fekete dobozt talál, amely egy nem szabványos egyenáramú áramforrást, egy kondenzátort és egy ellenállást tartalmaz. Méréssel

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

6 OSZTÁLYOS KÉPZÉS BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat

6 OSZTÁLYOS KÉPZÉS BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat 6 OSZTÁLYOS KÉPZÉS BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat A hat évfolyamos gimnáziumokban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 1 6. évfolyamán megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre

Részletesebben

Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról

Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról A természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. tv. 24.

Részletesebben

Fás szárú energetikai ültetvények

Fás szárú energetikai ültetvények Fás szárú energetikai ültetvények Holl Katalin MGSZH Erdészeti Igazgatósága Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet Területhasznosítás Napjainkban

Részletesebben

Az élőlény és környezete. TK: 100. oldal

Az élőlény és környezete. TK: 100. oldal Az élőlény és környezete TK: 100. oldal Élettelen környezeti tényezők: víziben: fény, hő, nyomás, sókoncentráció, oxigén és szén-dioxid tartalom szárazföldön: napfény, hő, csapadék, levegő összetétel,

Részletesebben

Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!

Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! 1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése

Részletesebben

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1363/2007. Tervezet az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. július I. A döntési javaslat

Részletesebben

FMO. Földfelszíni Megfigyelések Osztálya. Zárbok Zsolt osztályvezető 2015.10. 02..

FMO. Földfelszíni Megfigyelések Osztálya. Zárbok Zsolt osztályvezető 2015.10. 02.. FMO Földfelszíni Megfigyelések Osztálya Zárbok Zsolt osztályvezető 2015.10. 02.. Földfelszíni Megfigyelések Osztálya Mottó: minden meteorológiai tevékenység alapja a megfigyelés Földfelszíni Megfigyelések

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc)

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Összeállította: Törökné Török Ildikó TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az egysejtű élőlények sejtjei és a többsejtű élőlények sejtjei is csak mikroszkóppal láthatóak.

Részletesebben

Vizek, vízpartok élővilága, gerinctelen állatok

Vizek, vízpartok élővilága, gerinctelen állatok A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Vizek parányi élőlényeinek megismerése Iszaplakó kagyló megfigyelése Ízeltlábúak a vízben és a vízparton Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: vízminta (patak, tó,

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK BEVONÁSA A FEJLESZTÉSBE

PEDAGÓGUSOK BEVONÁSA A FEJLESZTÉSBE A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés EFOP-3.2.2-VEKOP-15-2016-00001 PEDAGÓGUSOK BEVONÁSA A FEJLESZTÉSBE Digitális Oktatási

Részletesebben

A kísérlet célkitűzései: A súrlódási erőtípusok és a közegellenállási erő kísérleti vizsgálata.

A kísérlet célkitűzései: A súrlódási erőtípusok és a közegellenállási erő kísérleti vizsgálata. A kísérlet célkitűzései: A súrlódási erőtípusok és a közegellenállási erő kísérleti vizsgálata. Eszközszükséglet: Mechanika I. készletből: kiskocsi, erőmérő, súlyok A/4-es írólap, smirgli papír gyurma

Részletesebben

Bevezetés. MMT Vándorgyűlés 2012. augusztus 29-31, Debrecen

Bevezetés. MMT Vándorgyűlés 2012. augusztus 29-31, Debrecen Vadnövény fenológiai megfigyelések az OMSZ adattárában Hunkár Márta 1, Vincze Enikő 2, Németh Ákos 2, Dunkel Zoltán 2 1: Pannon Egyetem, Georgikon Kar 2: Országos Meteorológiai Szolgálat 29-31, Debrecen

Részletesebben

Energia. Abiotikus rendszer. élőhelyeken. Magyarországon környezetszennyező az egy főre eső települési hulladék

Energia. Abiotikus rendszer. élőhelyeken. Magyarországon környezetszennyező az egy főre eső települési hulladék MINDENÖSSZEFÜGGMINDENNEL Táplálékhálózatok a városi v élőhelyeken Kölcsönhatások Körforgások Energia felhasználása Abiotikus X abiotikus Hőmérséklet és csapadék= klíma Abiotikus X biotikus Biotikus X abiotikus

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. AM50 légsebességmérő

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. AM50 légsebességmérő HŰTŐTECHNIKAI ÁRUHÁZAK 1163. Budapest, Kövirózsa u. 5. Tel.: 403-4473, Fax: 404-1374 3527. Miskolc, József Attila u. 43. Tel.: (46) 322-866, Fax: (46) 347-215 5000. Szolnok, Csáklya u. 6. Tel./Fax: (56)

Részletesebben

Készítette: Bruder Júlia

Készítette: Bruder Júlia Készítette: Bruder Júlia nkp.hu Megfigyelés Kísérlet Mérés Feladat: Lakóhely időjárásának megfigyelése 2 hétig: max. hőmérséklet, min. hőmérséklet, szél (nincs, gyenge, erős), csapadék. Az adatokat táblázatba

Részletesebben

A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása

A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása Készítette: Ádám Dénes Okl. erdőmérnök Igazságügyi szakértő www.erdoszakerto.hu Tartalom Helyszín Domborzat Termőhely Erdőállomány

Részletesebben

METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK és MEGFIGYELÉSEK

METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK és MEGFIGYELÉSEK METEOROLÓGIAI MÉRÉSEK és MEGFIGYELÉSEK Földtudomány BSc Mészáros Róbert Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszék MIÉRT MÉRÜNK? A meteorológiai mérések célja: 1. A légkör pillanatnyi állapotának

Részletesebben

kalap tönk gallér bocskor spóratartó

kalap tönk gallér bocskor spóratartó TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az erdő gombái A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az erdők élőlényei életközösségeket alkotnak, amelyben az egyes élőlények között kapcsolat és kölcsönhatás van. Az

Részletesebben

Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete

Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete Mennyire határozza meg az erdők faállománya az erdei élővilágot? Ódor Péter MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete Szent László Gimnázium Természettudományos Önképzőkör 2011. november 17. Ökológiai

Részletesebben

H u n y a d i M á t y á s Á l t a l á n o s I s k o l a 2030 Érd, T úr utca 5-7. KÖRNYEZETISMERET 1-4. évfolyam. Célok és feladatok

H u n y a d i M á t y á s Á l t a l á n o s I s k o l a 2030 Érd, T úr utca 5-7. KÖRNYEZETISMERET 1-4. évfolyam. Célok és feladatok KÖRNYEZETISMERET 1-4. évfolyam Célok és feladatok A környezetismeret tantárgynak számos kulcskompetencia fejlesztésére van lehetősége. - Különféle kommunikációs helyzetben kommunikálni tudjon (például:

Részletesebben

Új szolgáltatás: együttműködés a természettudományi érdeklődés felkeltése céljából

Új szolgáltatás: együttműködés a természettudományi érdeklődés felkeltése céljából Új szolgáltatás: együttműködés a természettudományi érdeklődés felkeltése céljából Tisztelt Pedagógus! Kérjük áldozzon idejéből néhány percet arra, hogy megismerje szolgáltatásainkat és felmérje, hogy

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Témakörök Biológia Osztályozó vizsgákhoz 2012/2013 9. Természettudományos Osztálya-kémia tagozat A növények életműködései Légzés és kiválasztás Gázcserenylások működése Növényi párologtatás vizsgálata

Részletesebben

A természettudományos laborok új lehetőségei - terepi mérés

A természettudományos laborok új lehetőségei - terepi mérés A természettudományos laborok új lehetőségei - terepi mérés 1 Dr. Berke József CSc - 2 Dr. Berkéné Várbíró Beáta okleveles fizikus, főiskolai tanár 1 - Gábor Dénes Főiskola, Budapest 2- Vajda János Gimnázium,

Részletesebben

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) 5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET 267 KÖRNYEZETISMERET 1 4. ÉVFOLYAM

KÖRNYEZETISMERET 267 KÖRNYEZETISMERET 1 4. ÉVFOLYAM KÖRNYEZETISMERET 267 KÖRNYEZETISMERET 1 4. ÉVFOLYAM KÖRNYEZETISMERET 268 CÉLOK ÉS FELADATOK A tantárgy célja, hogy felkészítse a tanulókat a természeti világ elemi megismerésének lehetőségére, azaz fejlessze

Részletesebben

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ

TÚZOK TUSA II. FORDULÓ TÚZOK TUSA II. FORDULÓ 1. Képzeljétek el, hogy a cserebökényi pusztán vagytok. Kora tavasz van, a pusztai vízállásoknál madarak tömegei időznek. Van, aki nemrég érkezett haza a telelőterületről, van, aki

Részletesebben

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában

A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában A nem szakrendszerű oktatás bevezetése és gyakorlata a büki Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában Időpont: 2010. április 9. Az iskola elérhetőségei: Helyszín: Hotel Famulus,

Részletesebben

Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre

Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre Beszámoló: Madártani szakmai kirándulás a Cséffai Természetvédelmi Területre 200 december 7-9 Első nap Útvonal: gyalog, szálláshely - tavakat elválasztó út gát - megfigyelőtorony a 2-es tó partján szálláshely

Részletesebben

Levélfelületi index mérése és modellezése intenzív cseresznye ültetvényben. Készítette: Piblinger Brigitta Környezettan alapszakos hallgató

Levélfelületi index mérése és modellezése intenzív cseresznye ültetvényben. Készítette: Piblinger Brigitta Környezettan alapszakos hallgató Levélfelületi index mérése és modellezése intenzív cseresznye ültetvényben Készítette: Piblinger Brigitta Környezettan alapszakos hallgató Levélfelületi index (Leaf Area Index) Növényállomány jellemzésére

Részletesebben

Az embert és szőlőt próbáló 2014-es évjárat

Az embert és szőlőt próbáló 2014-es évjárat Az embert és szőlőt próbáló 2014-es évjárat Májer János-Németh Csaba -Knolmajerné Szigeti Gyöngyi NAIK SZBKI 2014-es év időjárása szélsőséges, drámai volt! Korábbi években is hozzászoktunk a szélsőségekhez,

Részletesebben

Dekomponálás, detritivoria

Dekomponálás, detritivoria Dekomponálás, detritivoria Def.: azon szervezetek tevékenysége, amelyek elhalt szerves anyag feldarabolását, bontását és a mineralizáció útjára irányítását végzik. Forrásfüggvényük: dr = dt F( R), amelyből

Részletesebben

Hegyvidéki erdők életközössége

Hegyvidéki erdők életközössége Hegyvidéki erdők életközössége 1. tartalmi életközösség lombhullató, örökzöld Tantervi háttér Előzmények porzós és termős virág, megporzás telepes test állatok csoportjai különböző tulajdonságaik alapján

Részletesebben

A debreceni városklíma mérések gyakorlati tapasztalatai

A debreceni városklíma mérések gyakorlati tapasztalatai A debreceni városklíma mérések gyakorlati tapasztalatai Bíróné Kircsi Andrea László Elemér Debreceni Egyetem UHI workshop Budapest, 2013.09.24. Mi a városklíma? Mezoléptékű klimatikus jelenség Mérhető,

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET 1-4. évfolyam

KÖRNYEZETISMERET 1-4. évfolyam KÖRNYEZETISMERET 1-4. évfolyam 1. évfolyam 2. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam óraszám: heti 1 évi 37 heti 1 évi 37 heti 1 évi 37 heti 2 évi 74 Célok és feladatok A tantárgy célja, hogy felkészítse a tanulókat

Részletesebben

MONITORING RENDSZEREK MAGYARORSZÁGON ÉS A KOMÁROMI ÚJ DUNA HÍDON Hidász Napok Visegrád, június Gilyén Elemér, Pont-TERV Zrt.

MONITORING RENDSZEREK MAGYARORSZÁGON ÉS A KOMÁROMI ÚJ DUNA HÍDON Hidász Napok Visegrád, június Gilyén Elemér, Pont-TERV Zrt. MONITORING RENDSZEREK MAGYARORSZÁGON ÉS A KOMÁROMI ÚJ DUNA HÍDON Hidász Napok Visegrád, 2015. június 10-11. Gilyén Elemér, Pont-TERV Zrt. Monitoring Monitoring Időszakonként ismétlődő ellenőrzés Megfigyelés:

Részletesebben

Útmutató a DriDanube kérdőív kitöltéséhez

Útmutató a DriDanube kérdőív kitöltéséhez Útmutató a DriDanube kérdőív kitöltéséhez Project co-funded by European Union funds (ERDF, IPA) Page 1 of 6 Kedves Észlelő! Az aszály hatásainak megfigyelése egész évben, de különös figyelemmel a vegetációs

Részletesebben

AX-PH02. 1. Az eszköz részei

AX-PH02. 1. Az eszköz részei AX-PH02 1. Az eszköz részei A. PH/TEMP kapcsoló: üzemmód kapcsoló: állítsa a kapcsolót PH érték, hőmérséklet vagy nedvességtartalom állásba. B. ON gomb: a bekapcsoláshoz nyomja meg a gombot. C. ÉRZÉKELŐ

Részletesebben

Térinformatika gyakorlati alkalmazási lehetőségei a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságán

Térinformatika gyakorlati alkalmazási lehetőségei a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságán Barkász Zsuzsanna Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Székesfehérvár, 2009. Térinformatika gyakorlati alkalmazási lehetőségei a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi

Részletesebben

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN

A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN Egy kis ismétlés Nemzeti alaptanterv EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET (II.3.5) A, Alapelvek, célok Természettudományos

Részletesebben

9-12. OSZTÁLY BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat

9-12. OSZTÁLY BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat 9-1 OSZTÁLY BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN B változat A gimnáziumban megvalósuló biológiatanítás célja, hogy az általános iskola 7 8. évfolyamán megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre építve a tanulókkal

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási

Részletesebben