Foglalkoztatáspolitika

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Foglalkoztatáspolitika"

Átírás

1 Foglalkoztatáspolitika 1. Vezetői áttekintés A költségvetés foglalkoztatásra fordított kiadásait több helyen kell keresnünk: nagyobb részt a 2012-től elkülönülten kezelt Munkaerőpiaci Alapban, kisebb részben a felelős tárcák (Nemzetgazdasági, Nemzeti Erőforrás és Közigazgatási Minisztérium) fejezeteiben jelennek meg. Ezt egészítik ki az uniós források, amelyeket itt nem tárgyalunk. A kiadások egy része (például a megyei kormányhivatalok) a törvénytervezetben nem beazonosítható, mivel több feladat szerepel egy összeg alatt, ezért a foglalkoztatásra fordítandó kiadások teljes összegét csak hozzávetőlegesen tudjuk megállapítani. A 2012-re tervezett hazai foglalkoztatáspolitikai kiadások összességében 376 milliárd forintot tesznek ki, ami reálértékben (ha az inflációt is hozzászámoljuk) 9 %-os csökkenést jelent a 2011-hez kiadásokhoz (395 milliárd) képest. Ezen belül a 2012-es tervek jelentős átrendezést mutatnak: a közfoglalkoztatásra szánt keret megduplázódik, míg a munkanélküli járadék fedezete a felére csökken, más kiadások pedig kismértékben csökkennek, vagy lényegében változatlanok. A foglalkoztatás bővülését elvileg nem csak kiadásokkal, hanem megtakarításokkal is ösztönözni lehet: az aktív korúak számára elérhető munkanélküli-, rokkantsági- és nyugdíj-jellegű ellátások csökkentik a munkakínálatot. Amennyiben szigorodnak a szabályok, többen dolgozhatnak, ehhez azonban az kell, hogy legyen hol és mit dolgozni, legyenek munkahelyek. A fenti átrendeződés azonban várhatóan nem növeli a tényleges (nyílt piaci) foglalkoztatást. A munkanélküli (álláskeresési) járadék időtartamának rövidítésén elért megtakarítástól a korábbi szigorítások hatásvizsgálatai alapján nem várható a munkakínálat jelentős növekedése, így a foglalkoztatás növekedése sem. A közfoglalkoztatás pedig csak a munkaügyi statisztikát javítja, a nyílt piaci, adó- és

2 2 járulékbevételt növelő foglalkoztatáshoz az eddigi kutatások szerint még közvetve sem járul hozzá. A korai nyugdíjazás szigorításától a nyugdíjkorhatár korábbi, fokozatos emelésének pozitív tapasztalatai alapján már inkább várhatnánk pozitív foglalkoztatási hatásokat és jelentős megtakarításokat is, a 2012-es tervek azonban nem utalnak arra, hogy a szigorítás azonnal elkezdődik. A Nyugdíjbiztosítási Alap (ebbe folynak be a jövedelmek után fizetett nyugdíjjárulékok és ebből fizetik a nyugdíjakat) kiadása 2010-ben 2,9 ezer milliárd forint volt, amiből csak 2,4 ezer milliárd forintot fedeztek a járulék befizetések, a hiányt nagyrészt a központi költségvetés pótolta. A hiány egyik oka a korai nyugdíjazás, ami csökkenti a járulékfizetők számát és növeli a nyugdíjasokét ben a 62 év alatti nyugdíjasok ellátása 657 milliárd forintba került, enélkül tehát a nyugdíjkassza egyensúlyban lehetett volna. Elemzésünk arra a következtetésre jutott, hogy a korábbi ambiciózus tervekhez képest 2012-ben nem lesz érdemi megtakarítás a korai és rokkantsági nyugdíjak területén. A korai és rokkantsági nyugdíjak átalakításából eredetileg milliárd forintot terveztek megtakarítani, a költségvetési tervezet 31 milliárd forinttal számol, amihez elegendő lehet a nyugdíjak indexálásának átalakítása is ennek munkakínálati hatása elhanyagolható mértékű. 2. Általános költségvetés elemzés A költségvetés foglalkoztatásra fordított kiadásait több helyen kell keresnünk: nagyobb részt a 2012-től elkülönülten kezelt Munkaerőpiaci Alapban, kisebb részben a felelős tárcák (Nemzetgazdasági, Nemzeti Erőforrás és Közigazgatási Minisztérium) fejezeteiben jelennek meg. Ezt egészítik ki az uniós források, amelyeket itt nem tárgyalunk. A kiadások egy része (például a megyei kormányhivatalok) a törvénytervezetben nem beazonosítható, mivel több feladat szerepel egy összeg alatt, ezért a foglalkoztatásra fordítandó kiadások teljes összegét csak hozzávetőlegesen tudjuk megállapítani. 1 A 2012-re tervezett hazai kiadások összességében 376 milliárd forintot tesznek ki, ami reálértékben 9 %-os csökkenést jelent a 2011-hez kiadásokhoz (395 milliárd) képest. Ezen belül a 2012-es tervek jelentős átrendezést mutatnak: a közfoglalkoztatásra szánt keret megduplázódik, 1 A megyei kormányhivatalok költségvetéséből az akkori Állami Foglalkoztatási Hivatal költségvetésének 2010-ben 2011-re tervezett előirányzatát vettük figyelembe, 2012-ben feltételeztük, hogy ez ugyanolyan arányban csökkent, mint a megyei kormányhivatalok összes kiadása. A szűken vett munkaerőpiaci eszközök mellett ide soroltuk a Türr István Központot (szakképzés), a rehabilitációt (NRSZH) és a foglalkoztatáspolitikát (FH) koordináló központi hivatalokat, míg az NCSSZI (módszertani fejlesztések a szociális és foglalkoztatási területen) költségvetését a szociális funkcióhoz soroltuk.

3 3 míg a munkanélküli járadék fedezete a felére csökken, más kiadások pedig kismértékben csökkennek, vagy lényegében változatlanok. Az átrendezéssel a közfoglalkoztatásra szánt forrás reálértékben közel háromszorosa lesz a 2008-as (az Út a Munkához program előtti) kiadásnak és aránya eléri a foglalkoztatáspolitikai kiadások 35 %-át. A foglalkoztatás bővülését elvileg nem csak kiadásokkal, hanem megtakarításokkal is ösztönözni lehet: az aktív korúak számára elérhető munkanélküli-, rokkantsági- és nyugdíj-jellegű ellátások csökkentik a munkakínálatot, így ezek szigorítása hozzájárulhat a foglalkoztatás növeléséhez, feltéve, hogy együtt jár a munkaerőkereslet bővülésével. A fenti átrendezés várhatóan nem járul hozzá a tényleges (nyílt piaci) foglalkoztatás növekedéséhez. A munkanélküli (álláskeresési) járadék időtartamának rövidítésén elért megtakarítástól a korábbi (hasonló irányú, bár kevésbé drasztikus) szigorítások hatásvizsgálatai alapján nem várható a munkakínálat jelentős növekedése, így a foglalkoztatás növekedése sem. A közfoglalkoztatás pedig csak a munkaügyi statisztikát javítja, a nyílt piaci, adó- és járulékbevételt növelő foglalkoztatáshoz az eddigi kutatások szerint még közvetve sem járul hozzá (Balás et al 2011). Ettől függetlenül egy megfelelő paraméterek szerint kialakított közfoglalkoztatási program alkalmas lehetne munkaerőpiaci reintegrációra és legalább a foglalkoztathatóság növelésére, ha fenntartható álláshelyek teremtésére nem is, ehhez azonban a program elemeinek a közfoglalkoztatottak fokozatos, más munkavállalókkal együttes foglalkoztatását és integrációját kellene támogatnia, s költségkedvezményt sokkal inkább piaci munkáltatóknak nyújtott támogatási programok keretében kellene biztosítania. Ezzel szemben a piaci munkaerőköltségeknél lényegesen alacsonyabb szinten, meghatározott időszakra kölcsönözhető közmunkások foglalkoztatásának rendszere még a tartós munkaerőpiaci integráció elősegítésére is korlátozottan alkalmas, miközben az eddig piaci és költségeken foglalkoztatott munkavállalókat szoríthat ki a munkaerőpiacról. A korai nyugdíjazás szigorításától a nyugdíjkorhatár korábbi, fokozatos emelésének pozitív tapasztalatai alapján már inkább várhatnák pozitív foglalkoztatási hatásokat és jelentős megtakarításokat is, a 2012-es tervek azonban nem utalnak arra, hogy a szigorítás azonnal elkezdődik. A költségvetés része az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kezelt Nyugdíjbiztosítási Alap, ebbe folynak be a jövedelmek után fizetett nyugdíjjárulékok (magánpénztári tagok esetében csak az állami alapba fizetendő rész) és ebből fizetik a nyugdíjakat. Az Alap kiadása 2010-ben 2 918,3 milliárd forint volt, 2 míg bevétele 2 914,6 milliárd forint, ebből azonban csak 2 365,6 milliárd származott járulékbefizetésekből, a hiányzó 2 További 156 Md forintot fizettek ki 2010-ben más forrásból finanszírozott nyugdíjakra és nyugdíjszerű ellátásokra, ebből 28 Md forintot a korengedményes, bányász-, művész- és polgármesteri nyugdíjakra. Az egyszerűség és összevethetőség érdekében ezeket a további számításokban úgy tekintjük, mintha ben a nyugdíjkasszát terhelték volna.

4 4 befizetéseket (több mint 500 milliárd forintot) nagyrészt a központi költségvetés pótolta. Kutatások szerint a népesség elöregedése néhány évtizeden belül finanszírozhatatlanná teszi a jelenlegi nyugdíjbiztosítási rendszert (Gál et al 2001, Orbán és Palotai 2006). Egy korábban nyilvánosságra került törvénytervezet szerint a korai és rokkantsági nyugdíjak átalakításából eredetileg milliárd forintot terveztek megtakarítani, a költségvetési tervezet 31 milliárd forinttal számol. Ennek forrását nem részletezi a tervezet, így csak feltételezhetjük, hogy az a következő tételekből áll össze: az 57 év alattiak fegyveres szolgálati nyugdíjának adó alá vonása (tervezet szerint 8,5 milliárd), a többi korai nyugdíj indexálásának elmaradása (tervezet szerint 8,2 milliárd), a korhatár alatti rokkantsági ellátások felülvizsgálata miatt csökkenő ellátotti létszám és/vagy az ellátások indexálásának elmaradása (kb 14 milliárd). Az utóbbi tétel elérhető (a korhatár alatti rokkantnyugdíjasok átlagos nyugdíjával számolva) 34 ezer fő ellátásának megszüntetésével, az ellátások indexálásának eltörlésével, 3 vagy a kettő valamilyen kombinációjával is. A 2012-es költségvetés tehát nem számol sem a Széll Kálmán tervben meghatározott, sem az egyedi nyilatkozatokban jelzett, ezres létszámú, munkapiacra visszakerülő megváltozott munkaképességű emberrel. A nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások a költségvetési tervezet szerint 3 159,7 milliárd forintba kerülnek majd, ami alig tér el a Költségvetési Felelősség Intézet Budapest (KFIB) által nyilvánosságra hozott technikai kivetítésében szereplő 3 165,5 milliárd forintos, az indexálás változatlansága esetén várható kiadástól. Ez azt jelenti, hogy a tervezett megtakarítás az indexálás jelentős szigorítás nélkül, az indexálás teljes, vagy részleges elmaradásával is teljesíthető. 3. Nyugdíj A Nyugdíjbiztosítási Alap éves kiadása a teljes költségvetés több, mint 20 %-a (a nominális összeget is meg kéne említeni). Ezen belül a 62 év alatti, tehát a hatályos öregségi nyugdíjkorhatárnál (megjegyezzük, hogy a nemzetközi statisztikai gyakorlat és az Eurostat definíciója szerint a munkaképes kor a 65. életév betöltéséig tart) fiatalabb nyugdíjasok nyugdíja összesen 657 milliárd forintot, azaz a nyugdíjkiadások 23 %-át tette ki (az alap teljes kiadása adminisztrációs költségeket is tartalmaz). A korhatár alatti népesség más nyugdíjszerű ellátásait is hozzászámítva, a 2011 januári adatok szerint összesen 822 ezer fő ellátására évi 736 milliárd forintot fordít a költségvetés. 5 3 Ez közel 16 Md forintot hozna, ha minden, az Egészségbiztosítási Alapba átrakni tervezett rokkantsági ellátásra érvényesítenék. 4 A 150 ezres létszámot Matolcsy György írta május 13.-i, képviselői kérdésre adott válaszában, a 220 ezreset a szaktárca egyik vezetője nyilatkozta egy 2011 június végi interjúban, a 195 ezer egy október 13-ai MTI közleményben szerepelt. 5 A nyugdíjszerű ellátások (baleseti járadék, egészségkárosodott személyek járadékai, stb) többsége is biztosítási jellegű és a Nyugdíjbiztosítási Alap finanszírozza, kivétel a mezőgazdasági járadék.

5 ben a korhatár alatti rokkantnyugdíjasok létszáma 358 ezer, az előrehozott nyugdíjasoké 196 ezer, míg a munkakörhöz kötött korkedvezményes nyugdíjasoké 62 ezer fő volt. Összesen tehát csaknem 616 ezren kaptak valamilyen korhatár alatti nyugdíjat. Ezen túl 188 ezren kaptak a megváltozott munkaképességük után más, korhatár alatti (nyugdíjszerű vagy más biztosítási jellegű) ellátást. 62 év alatt alapvetően háromféle módon lehetett nyugdíjba menni: (1) a megromlott munkavégző képességűek rokkantnyugdíjat kérhetnek ha megvan a szükséges szolgálati idő, (2) korengedménnyel kérhető az ún előrehozott öregségi nyugdíj a korhatár előtt két évvel, ha megvan a szükséges szolgálati idő 6, (3) egyes, egészségre káros vagy veszélyes munkakörökben, szakmákban dolgozók jogosultak korkedvezménnyel nyugdíjba menni. A 2009-es adatok szerint az átlagos nyugdíjba vonuló 55,6 éves volt igaz, ebben benne vannak a rehabilitációs járadékra jogosultak is. Az öregségi és öregségi jellegű nyugdíjba vonulók átlagos életkora 59,7 év volt, a rokkantsági nyugdíjasoké 51,8 év, ami még mindig messze van a 62 évnél meghúzott korhatártól. Kétségtelen tehát, hogy minden korábbi szigorítás ellenére sokan mennek korán nyugdíjba és ez jelentősen megterheli a a nyugdíjkassza egyenlegét. A korai nyugdíjba vonulást többféle eszközzel is lehet csökkenteni: a várható megtakarítások nagysága és a kiszámíthatóság és jogbiztonság tiszteletben tartása (vagy az áthágásuk politikai költsége) között átváltás van. Minél gyorsabban és minél nagyobb megtakarítást kíván elérni a kormányzat, annál inkább kell olyan eszközt választania, ami szerzett jogokat sért, vagy korábban hozott megtakarítási és munkavállalási döntéseik miatt nehéz helyzetbe hoz sokakat. A legszigorúbb és elméletileg lehetséges de politikailag és jogilag is lehetetlen lépés a már megítélt öregségi nyugdíjjogosultságok visszavonása, például egy visszamenőlegesen bevezetett korhatár emeléssel, a legenyhébb pedig a malus, azaz a korhatár előtt nyugdíjba menők nyugdíjából levont összeg fokozatos emelése. A szigorúbb lépések a már nyugdíjasokat és a korhatárhoz közel állókat is érintik, míg az enyhe lépések csak az új nyugdíjasokat. Ennek megfelelően az előbbi lépésektől hamarabb és nagyobb összegű megtakarítások, míg az utóbbiaktól később és kisebb összegű megtakarítások várhatók. A nyugdíjak összegének csökkentését is meg kell említenünk: egyfelől ez általában csökkenti a motivációt a korai nyugdíjba vonulásra, másfelől, bár a korai nyugdíjazásra csak lassan hat, azonnali megtakarítást hozhat, különösen ha nem csak az újonnan belépőkre, hanem a már megállapított nyugdíjakra is érvényesítik. Ezen a téren is lehet gyors, de a jogbiztonságot sértő illetve lassabb megtakarításokat elérni. Az egyik véglet a mindenkire kiterjedő csökkentés (például új adó vagy járulék bevezetésével vagy az indexálási szabályok akár visszamenőleges megváltoztatásával) a másik pedig az újonnan belépők nyugdíjának kiszámítására vonatkozó szabályok szigorítása. 6 Nők esetében előbb is, ha megvan a szükséges szolgálati idő.

6 6 A nyugdíjkassza egyenlege az utóbbi években negatív, amit csak részben orvosolt a 13. havi nyugdíj megszüntetése (2009 és 2010 között ez mintegy 100 milliárd forinttal csökkentette a hiányt). Az egyenleg javításához szükség lenne a korai nyugdíjazás visszaszorítására, ami két irányból is javítaná az egyenleget: csökkentené a nyugdíjba vonulók számát és ezáltal a kiadásokat, és egyúttal növelné a foglalkoztatottak számát és ezáltal a járulék-fizetést. A kormány a fenti indoklással a korai nyugdíjazás radikális csökkentését tervezi, ami nem csak az új belépőket, hanem a rokkantsági nyugdíjasok és a korkedvezményes nyugdíjasok esetében a már nyugdíjba vonultakat is érintené. A júniusban kiszivárgott tervek szerint a már nyugdíjba vonultak számára a nyugdíj összegével azonos jövedelempótló juttatást fizetnének, amit azonban nem indexálnak kivéve a szolgálati nyugdíjakat, ahol lenne indexálás, viszont adózni is kellene utána. A szigorítás így négy forrásból hozhat megtakarításokat: a szolgálati nyugdíjakra kivetett adóból és a felülvizsgálat után megszüntetett vagy csökkentett rokkantsági ellátásokból, az indexálás és (2013-tól) az új belépések elmaradásából. A balesetben megrokkantakat nem érintené a változás és az új igényléseket 2012-ben még elfogadják, úgy, hogy már csak az új jövedelempótló juttatásra szerezhető jogosultság. Összesen több mint 750 ezer főt érinthet a szigorítás és ebből a korai és rokkantsági nyugdíjak átalakításáról szóló részletes tervek szerint 2012-ben összesen milliárd forint megtakarításra számít a költségvetés. A költségvetés tervezetében azonban nem sikerült azonosítani ilyen nagyságrendű megtakarítást. A tervezet szerint a korhatár alatti nyugdíjakat átnevezik, kiveszik a Nyugdíjbiztosítási Alapból és a rokkantsági ellátások az Egészségbiztosítási Alapba, a többi korhatár alatti ellátás pedig az új Nemzeti Szociális Alapba kerül át. A Nyugdíjbiztosítási Alapban csak a korhatár feletti nyugdíjak, és esetleg (ezt nem lehet megállapítani a szűkszavú tervezetből) a 40 év szolgálati idővel rendelkező nők öregségi nyugdíja, a fegyveres testületek 57 év feletti tagjainak fizetett szolgálati nyugdíjak és a baleseti nyugdíjak maradnak. Az átcsoportosítások után a 2012-re tervezett, korhatár alatti ellátások teljes összege 736 milliárd forint, ami 31 milliárd forinttal kevesebb a 2011-re imputált 7 kiadásoknál. A költségvetési tervezet nem részletezi a 31 milliárd forintos megtakarítás forrását, így csak feltételezhetjük, hogy az a következő tételekből áll össze: az 57 év alattiak fegyveres szolgálati nyugdíjának adó alá vonása (tervezet szerint 8,5 milliárd), a többi korai nyugdíj indexálásának elmaradása (tervezet szerint 8,2 milliárd), a korhatár alatti rokkantsági ellátások felülvizsgálata miatt csökkenő ellátotti létszám és/vagy az ellátások indexálásának elmaradása (kb 14 milliárd). 7 A számítás a januári létszám és nyugdíjösszeg statisztika alapján, a költségvetési tervezetben megadott 4,2%-os inflációs előrejelzéssel készült.

7 7 Az utóbbi tétel elérhető (a korhatár alatti rokkantnyugdíjasok átlagos nyugdíjával számolva) 34 ezer fő ellátásának megszüntetésével, az ellátások indexálásának eltörlésével, 8 vagy a kettő valamilyen kombinációjával is. A 2012-es költségvetés tehát nem számol sem a Széll Kálmán tervben meghatározott, sem az egyedi nyilatkozatokban jelzett, ezres létszámú, munkapiacra visszakerülő megváltozott munkaképességű emberrel. A nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások a költségvetési tervezet szerint 3 159,7 milliárd forintba kerülnek majd, ami alig tér el a KFIB technikai kivetítésében szereplő 3 165,5 milliárd forintos, az indexálás változatlansága esetén várható kiadástól. Ez azt jelenti, hogy a tervezett megtakarítás az indexálás jelentős szigorítás nélkül, az indexálás teljes, vagy részleges elmaradásával is biztosítható. A tervezetből nem látható, hogy mikor és milyen eszközökkel fogja korlátozni a kormányzat a rokkantsági és korkedvezményes nyugdíjak hozzáférését. A költségvetési kockázat ebben az esetben tehát nem a túlzottan ambíciózus tervezésben, hanem a fenntarthatóságot javító, középtávon ható intézkedések elmaradásában rejlik. 4. Adatok forrása: Gál Róbert Iván, Simonovits András, Tarcali Géza (2001): Korosztályi elszámolás a magyar nyugdíjrendszerben. Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf., április ( o.) ONYF (2010): Nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők állománystatisztikai adatai januári emelés után d87c d99d04 Balás et al (2011): A közcélú foglalkoztatás hatékonysága, Budapest Intézet és Hétfa Elemző Központ KFIB (2011): A munkaerőpiacot, a szociális ellátásokat és a nyugdíjrendszert érintő egyes kormányzati intézkedések és intézkedési elképzelések költségvetési hatásvizsgálata cialis_es_a_nyugdijrendszert_erinto_tervek_arazasa.pdf Orbán Gábor, Palotai Dániel (2006): Gazdaságpolitikai és demográfiai kihívások a magyar nyugdíjrendszerben Közgazdasági Szemle, LIII. évf., július augusztus ( o.) 8 Ez közel 16 Md forintot hozna, ha minden, az Egészségbiztosítási Alapba átrakni tervezett rokkantsági ellátásra érvényesítenék. 9 A 150 ezres létszámot Matolcsy György írta május 13.-i, képviselői kérdésre adott válaszában, a 220 ezreset a szaktárca egyik vezetője nyilatkozta egy 2011 június végi interjúban, a 195 ezer egy október 13-ai MTI közleményben szerepelt.

8 8 Függelék Nyugdíj- és nyugdíjszerű ellátások kiadásai, Md forint 2010 átlag 2011 jan. korbetöltött öregségi korbetöltött rokkantsági özvegyi és szülői árvaellátás korhatár alatti öregségi bányász és korengedményes korhatár alatti rokkantsági nyugdíj rehabilitációs járadék megváltozott munkaképességűek más ellátásai _egészségkárosodási és szociális járadék 58 _rokkantsági járadék 13 _baleseti járadék 3 mezőgazdasági szövetkezeti járadékok összesen Forrás: ONYF adatok

[Az érintetteknek kérelmet benyújtani nem kell, a nyugdíjfolyósító szerv hivatalból jár el, de a továbbfolyósításról nem hoz külön döntést.

[Az érintetteknek kérelmet benyújtani nem kell, a nyugdíjfolyósító szerv hivatalból jár el, de a továbbfolyósításról nem hoz külön döntést. TÁJÉKOZTATÓ az egészségkárosodáson alapuló nyugellátásban és egyéb nyugdíjszerű szociális ellátásban részesülő személyek, valamint azok részére, akiknek az ügyében folyamatban van a hatósági eljárás Az

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény rendelkezik az új ellátási formákról.

Részletesebben

Orbán-levél: A hazugság ódája. Korózs Lajos Elnökségi tag

Orbán-levél: A hazugság ódája. Korózs Lajos Elnökségi tag Orbán-levél: A hazugság ódája Korózs Lajos Elnökségi tag Orbán garanciája semmit nem ér! A kormány 2012-re garantálja a nyugdíjak értékállóságát, továbbá azt is, hogy a gáz, a villany, a távfűtés, a víz

Részletesebben

Az ellátás formái: rehabilitációs ellátás: rokkantsági ellátás: A rehabilitációs ellátás: rehabilitációs szolgáltatásokra

Az ellátás formái: rehabilitációs ellátás: rokkantsági ellátás: A rehabilitációs ellátás: rehabilitációs szolgáltatásokra Megváltozott munkaképességűek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. tv. (Megjelent a Magyar Közlöny 162. számában) 2011.

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI FŐIGAZGATÓSÁG STATISZTIKAI ZSEBKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI FŐIGAZGATÓSÁG STATISZTIKAI ZSEBKÖNYVE 8 AZ ORSZÁGOS NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI FŐIGAZGATÓSÁG STATISZTIKAI ZSEBKÖNYVE 2008 Kiadja az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Budapest, XIII. Visegrádi u. 49. Postacím: 1392 Bp. Pf. 251. Telefon: 270-8000;

Részletesebben

NYUGDÍJ-IDŐSKOR KORÓZS LAJOS 2011. NOVEMBER 16.

NYUGDÍJ-IDŐSKOR KORÓZS LAJOS 2011. NOVEMBER 16. NYUGDÍJ-IDŐSKOR KORÓZS LAJOS 2011. NOVEMBER 16. A KORFA JELENLEG HÁROMFÉLE KORFÁT ISMERÜNK Piramis alakú korfa: a növekvő népesség korfája itt széles az alap, ami fölfelé gyorsan keskenyedik, hisz sok

Részletesebben

A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben

A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvény

Részletesebben

A nyugdíjrendszer átalakítása

A nyugdíjrendszer átalakítása A nyugdíjrendszer átalakítása A generációk közötti méltányos tehermegosztás és a nyugdíjrendszer Heim Péter 2006. augusztus 28. Témák Nyugdíjasok összetétele Öregek vs korkedvezményesek, rokkantnyugdíjasok

Részletesebben

Tájékoztató. 1 A jogszabály 2. -a értelmében további jogosultsági feltétel: a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095

Tájékoztató. 1 A jogszabály 2. -a értelmében további jogosultsági feltétel: a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095 Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényben, valamint a végrehajtása tárgyában kiadott, a megváltozott munkaképességű

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a nyugellátások és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2008. január havi emeléséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a nyugellátások és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2008. január havi emeléséről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER PÉNZÜGYMINISZTER Szám: 23.188-1/2007-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a nyugellátások és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2008. január havi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére Az Országgyűlés a 2011. november 28-ai ülésnapján elfogadta a korhatár előtti öregségi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére Az Országgyűlés a 2011. november 28-ai ülésnapján elfogadta a korhatár előtti öregségi

Részletesebben

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Biztosításmatematikus, ONYF ESSPROS (European System of integrated Social Protection Statistics) A szociális védelem integrált európai statisztikai

Részletesebben

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009.

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009. A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009. I. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvény

Részletesebben

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI törvényben (továbbiakban: Mmtv.), valamint a végrehajtása tárgyában kiadott,

Részletesebben

17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer

17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer 17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer 1.Egészségügyi ellátás igénybevétele Az időskorúak gyakrabban szorulnak orvosi kezelésre, gyakrabban utalják őket szakorvoshoz és gyakrabban kezelik

Részletesebben

. 23. (1) Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki

. 23. (1) Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki . 23. (1) Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki a) egészségromlás, illetőleg testi vagy szellemi fogyatkozás következtében munkaképességét hatvanhét százalékban elvesztette és ebben az állapotában javulás

Részletesebben

A NYUGDÍJASOK ÉS JÁRADÉKOSOK HELYZETE 2007 ELEJÉN A DÉL-DUNÁNTÚLON

A NYUGDÍJASOK ÉS JÁRADÉKOSOK HELYZETE 2007 ELEJÉN A DÉL-DUNÁNTÚLON Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A NYUGDÍJASOK ÉS JÁRADÉKOSOK HELYZETE 2007 ELEJÉN A DÉL-DUNÁNTÚLON Száma: 8 / 2007 Pécs, 2007. december Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság,

Részletesebben

Kérjük vigyázzanak, az ajtók záródnak (?)

Kérjük vigyázzanak, az ajtók záródnak (?) Kérjük vigyázzanak, az ajtók záródnak (?) A nyugdíjhiány mértéke Európában és Magyarországon Bartók János elnök-vezérigazgató Demográfiai szökőár Európában Időskorúak aránya az egyes országokban 200 8

Részletesebben

Készítette: Királykuti Míra 2012. Január 3.

Készítette: Királykuti Míra 2012. Január 3. 2011. évi CLXVII. Törvény a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról Tájékoztató Főszabály: cél a profiltisztítás, ennek fényében

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

ELŐSZÓ...3 BEVEZETŐ...4

ELŐSZÓ...3 BEVEZETŐ...4 TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 BEVEZETŐ...4 Szervezetrendszer...4 TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG...6 53. A törvény célja, alapelvek, fontosabb fogalmak és értelmező rendelkezések...6 53.1. A törvény célja...6 53.2.

Részletesebben

1950.- - 1949. 2012.01.01-tol. Az ellátások megszüntetésére vonatkozó szabályok keresotevékenység folytatása esetén

1950.- - 1949. 2012.01.01-tol. Az ellátások megszüntetésére vonatkozó szabályok keresotevékenység folytatása esetén 2011.12.31-ig 1. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági II. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági III. csoportos rokkantság, baleseti rokkantság

Részletesebben

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok: Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az özvegyi nyugdíj

TÁJÉKOZTATÓ. az özvegyi nyugdíj TÁJÉKOZTATÓ az özvegyi nyugdíj A hozzátartozói ellátások sajátossága, hogy a jogosultsági feltételeknek az elhunyt jogszerző és a nyugdíjigénylő részéről is teljesülniük kell. Özvegyi nyugdíj címén a jogosultat

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a társadalombiztosítással összefüggı törvények fıbb változásairól 3. RÉSZ

TÁJÉKOZTATÓ a társadalombiztosítással összefüggı törvények fıbb változásairól 3. RÉSZ Levélcím: 1068. Budapest, Benczúr u. 45. Tel.: 4612-464, Fax: 4612480. E-mail: autonom@t-online.hu Az Európai Szakszervezeti Szövetség /ETUC/ és a Nemzetközi Szakszervezetek Szövetsége /ITUC/ tagja TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

STATISZTIKAI ÉVKÖNYV 2008

STATISZTIKAI ÉVKÖNYV 2008 8 ORSZÁGOS NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI FÕIGAZGATÓSÁG STATISZTIKAI ÉVKÖNYV 8 BUDAPEST Felelős szerkesztő: Flamichné Kárpáti Györgyi Összeállították az ONYF Közgazdasági Főosztályának munkatársai Témafelelősök: Szépné

Részletesebben

a szociális szolgáltatások kiépítettsége, működése és a társadalmi igények (szükséglet, fizetőképesség) nem fedik egymást

a szociális szolgáltatások kiépítettsége, működése és a társadalmi igények (szükséglet, fizetőképesség) nem fedik egymást A szociális támogatási rendszer munkára ösztönző átalakítása társadalmi vita koncepció Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2008. július. Szociális támogatási rendszer sokféle élethelyzetre, sokféle pénzbeli

Részletesebben

Az egészségkárosodás alapján ellátásban részesülők munkavállalása 2013

Az egészségkárosodás alapján ellátásban részesülők munkavállalása 2013 Az egészségkárosodás alapján ellátásban részesülők munkavállalása 2013 Lehet-e, és ha igen, milyen keresettel rokkantsági, rehabilitációs ellátásban, illetve egészségkárosodása alapján más ellátásban részesülő

Részletesebben

Öregségi nyugdíj,öregségi nyugdíjkorhatár ( jogszabályi háttér 1997.évi.LXXXI. tv.)

Öregségi nyugdíj,öregségi nyugdíjkorhatár ( jogszabályi háttér 1997.évi.LXXXI. tv.) Változások a nyugdíjbiztosítás rendszerében előadó: dr. Mikoly Lilian Öregségi nyugdíj,öregségi nyugdíjkorhatár ( jogszabályi háttér 1997.évi.LXXXI. tv.) Az öregségi nyugdíjkorhatár - 2010. január 1-jétől

Részletesebben

A korhatár előtti nyugdíjak megszűnésének és korhatár előtti (szociális) ellátássá alakulásának jogi szabályozása

A korhatár előtti nyugdíjak megszűnésének és korhatár előtti (szociális) ellátássá alakulásának jogi szabályozása Melléklet: 1 db A korhatár előtti nyugdíjak megszűnésének és korhatár előtti (szociális) ellátássá alakulásának jogi szabályozása Meglehetősen kaotikus előélet után végre a kihirdetett jogszabályok tükrében

Részletesebben

Rehabilitációs hozzájárulás

Rehabilitációs hozzájárulás Tájékoztató a rehabilitációs hozzájárulás mértékéről, illetve a statisztikai állományi létszám megállapítására vonatkozó új szabályról A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló

Részletesebben

A BETEGJOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

A BETEGJOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A BETEGJOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Dr. Szüts Ágnes Ügyvéd Munkajogi szakértő ALAPFOGALMAK I. MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ DOLGOZÓ Egészségi állapotának romlásából eredő munkaképesség megváltozása

Részletesebben

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

JÖVEDELEMNYILATKOZAT JÖVEDELEMNYILATKOZAT A Személyi adatok 1. Az ellátást igénylő neve: (Leánykori név: 2. Az ellátást igénylő bejelentett lakóhelyének címe: 3. Az ellátást igénylő tartózkodási helyének címe: 4. Ha az ellátást

Részletesebben

ÁROP 2.2.21 A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEK VISSZAVEZETÉSE A NYÍLTPIACI FOGLALKOZTATÁSBA DR. PÓSFAI GÁBOR FŐIGAZGATÓ 2013.

ÁROP 2.2.21 A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEK VISSZAVEZETÉSE A NYÍLTPIACI FOGLALKOZTATÁSBA DR. PÓSFAI GÁBOR FŐIGAZGATÓ 2013. ÁROP 2.2.21 A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLYEK VISSZAVEZETÉSE A NYÍLTPIACI FOGLALKOZTATÁSBA DR. PÓSFAI GÁBOR FŐIGAZGATÓ 2013. OKTÓBER 31 A rokkantellátás rendszerének átalakítása során szem előtt

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/2

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/2 2013/16 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 16. szám 2013. március 1. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/2 A nyugdíjrendszer szerkezete a Dél-Dunántúlon a 2012. évi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a társadalombiztosítással összefüggı törvények fıbb változásairól 4. RÉSZ

TÁJÉKOZTATÓ a társadalombiztosítással összefüggı törvények fıbb változásairól 4. RÉSZ Levélcím: 1068. Budapest, Benczúr u. 45. Tel.: 4612-464, Fax: 4612480. E-mail: autonom@t-online.hu Az Európai Szakszervezeti Szövetség /ETUC/ és a Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége /ITUC/ tagja. TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

Homicskó Árpád Olivér. Társadalombiztosítási és szociálpolitikai alapismeretek

Homicskó Árpád Olivér. Társadalombiztosítási és szociálpolitikai alapismeretek Homicskó Árpád Olivér Társadalombiztosítási és szociálpolitikai alapismeretek Dr. Homicskó Árpád Olivér, PhD egyetemi docens Társadalombiztosítási és szociálpolitikai alapismeretek P a t r o c i n i u

Részletesebben

1. A Nyugdíjbiztosítási Alap 2012. évi költségvetését meghatározó legfontosabb tényezők

1. A Nyugdíjbiztosítási Alap 2012. évi költségvetését meghatározó legfontosabb tényezők 2 1. A Nyugdíjbiztosítási Alap 2012. évi költségvetését meghatározó legfontosabb tényezők A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap (továbbiakban Ny. Alap) költségvetése a kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszer

Részletesebben

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra 2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra Az 1952. október 10-én született 25 év szolgálati idővel rendelkező egyéni vállalkozó 2015. április 11-én öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet terjesztett

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. SZEPTEMBER 17-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. SZEPTEMBER 17-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. SZEPTEMBER 17I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 3517/2009. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Pályázat benyújtása helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a szolgálati nyugdíj megszűnéséről és a szolgálati járandóságról

TÁJÉKOZTATÓ. a szolgálati nyugdíj megszűnéséről és a szolgálati járandóságról TÁJÉKOZTATÓ a szolgálati nyugdíj megszűnéséről és a szolgálati járandóságról A 2011. évi CLXVII. törvény értelmében korhatár előtti öregségi nyugdíj 2011. december 31-ét követő kezdő naptól nem állapítható

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás.

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. Időskorúak járadékára jogosult az a személy, aki: a reá irányadó

Részletesebben

A Fidesz társadalompolitikájának csődje. Sajtótájékoztató 2012. 02.07.

A Fidesz társadalompolitikájának csődje. Sajtótájékoztató 2012. 02.07. A Fidesz társadalompolitikájának csődje Sajtótájékoztató 2012. 02.07. Soha ennyi szegény ember nem volt Magyarországon, mint most! Közel 4 millió ember él a létminimum alatt! Legalább 50 ezer gyermek éhezik!

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON ÁTMENETI GAZDASÁGOKKAL FOGLALKOZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONT MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MŰSZAKI INFORMÁCIÓS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

orvostanani i ismeretek 2012 január Dr. Székely Ildikó NRSZH

orvostanani i ismeretek 2012 január Dr. Székely Ildikó NRSZH Biztosítás orvostanani i ismeretek 2012 január Dr. Székely Ildikó NRSZH A társadalombiztost rsadalombiztosítás s rendszere Egészségbiztosítás Természetbeni szolgáltatások (egészségügyi ellátások) Pénzbeli

Részletesebben

Mi mennyi 2012-ben? Havi bér Ft/hó

Mi mennyi 2012-ben? Havi bér Ft/hó Munkabérek, illetmények 298/2011. (XII. 22.) Korm. rend. Havi bér Ft/hó Heti bér Ft/hét Napi bér Ft/nap Órabér Ft/óra Minimálbér 2. (1) bek. 93.000 21.400 4.280 535 Garantált bérminimum* 2. (2) bek. 108.000

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI NYUGELLÁTÁS

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI NYUGELLÁTÁS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI NYUGELLÁTÁS Mint arról a bevezető részben már szó volt, Magyarországon 1993. óta a társadalombiztosítás nem a korábbi egységes szervezeti megoldásban (a három biztosítási területet

Részletesebben

esetén nem alkalmazható rájuk a kiegészítő tevékenység szabálya. Így a vállalkozásban részt vevőnek járulékot kell fizetnie, de mivel jövedelemben és

esetén nem alkalmazható rájuk a kiegészítő tevékenység szabálya. Így a vállalkozásban részt vevőnek járulékot kell fizetnie, de mivel jövedelemben és A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről és a jövedelempótló juttatásról, valamint a Nemzeti Nyugdíjpolitikai Koncepcióról szóló kormányzati előterjesztés véleményezése. Az előterjesztés egyértelműen

Részletesebben

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I.

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I. A minimum járulék-alap I. A járulék és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség várható változásai 2007. január 1-jétől 2006. december 15. A munkaviszonyban álló biztosított foglalkoztatója a társadalombiztosítási

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATAL A K/6173/1. Érkezett: Tárgy: K/6173. számú, A nyugdíjasok adó- és járulékterheiről című írásbeli kérdés

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATAL A K/6173/1. Érkezett: Tárgy: K/6173. számú, A nyugdíjasok adó- és járulékterheiről című írásbeli kérdés H-1051 BUDAPEST V., JÓZSEF NÁDOR TÉR 2-4. POSTACÍM: 1369 BUDAPEST, POSTAFIÓK 481. TELEFON : (36-1) 327-2159, (36-1) 327-2141 FAX: (36-1) 318-073 8 E-MAIL: janos.veres@pm.gov.hu PÉNZÜGYMINISZTE R ORSZÁGGYŰLÉS

Részletesebben

Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához

Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához I. Alapadatok 1. számú melléklet a 138/2006. (VI. 29.) Korm. rendelethez Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához 1. A kérelmez személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési neve:...

Részletesebben

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes

Időskorúak járadéka Jegyző PH. Ügyfélszolgálati Osztály Szociális Irodája Jászberény Illetékmentes Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGKÁROSODÁS ALAPJÁN ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐK MUNKAVÁLLALÁSA 2014.01.

AZ EGÉSZSÉGKÁROSODÁS ALAPJÁN ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐK MUNKAVÁLLALÁSA 2014.01. AZ EGÉSZSÉGKÁROSODÁS ALAPJÁN ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐK MUNKAVÁLLALÁSA 2014.01. Lehet-e, és ha igen, milyen keresettel rokkantsági, rehabilitációs ellátásban, illetve egészségkárosodása alapján más ellátásban

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Bacsó Orsolya Nemzetgazdasági Minisztérium 2013. február 13.

Részletesebben

Munka Törvénykönyve. szabályainak változása. 2012. január 1.

Munka Törvénykönyve. szabályainak változása. 2012. január 1. Munka Törvénykönyve szabályainak változása 2012. január 1. Fontosabb változások Kollektív szerződéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség Korlátozottan cselekvőképes munkavállaló foglalkoztatása Cselekvőképtelen

Részletesebben

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.09.21

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.09.21 OBB Előadás Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.09.21 Szociális hozzájárulási adóból és szakképzési hozzájárulásból igénybe vehető kedvezmények Jogszabályok 2011. évi CLVI. törvény IX. fejezete

Részletesebben

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi

Részletesebben

HÁZTARTÁSOK TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK. CZABADAI LILLA URBÁNNÉ MALOMSOKI MÓNIKA SZIE GTK RGVI 2013/14. tanév tavaszi félév

HÁZTARTÁSOK TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK. CZABADAI LILLA URBÁNNÉ MALOMSOKI MÓNIKA SZIE GTK RGVI 2013/14. tanév tavaszi félév HÁZTARTÁSOK TELEPÜLÉSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK CZABADAI LILLA URBÁNNÉ MALOMSOKI MÓNIKA SZIE GTK RGVI 2013/14. tanév tavaszi félév Háztartás - család A háztartás azoknak a személyeknek az összessége, akik

Részletesebben

A MIDAS_HU modell elemei és eredményei

A MIDAS_HU modell elemei és eredményei A MIDAS_HU modell elemei és eredményei Tóth Krisztián Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság A MIDAS_HU mikroszimulációs nyugdíjmodell eredményei további tervek Workshop ONYF, 2015. május 28. MIDAS_HU

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 18.Az állami szociálpolitika rendszere, a szociális ellátások típusai. Az állami és az önkormányzati szociális feladatok /A szociálpolitika fogalma/ Ferge Zsuzsa megfogalmazásában a szociálpolitika a társadalmi

Részletesebben

Nyugdíjasok, nyugdíjak, 2010

Nyugdíjasok, nyugdíjak, 2010 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. augusztus Nyugdíjasok, nyugdíjak, 2010 Tartalom A nyugdíjasok száma, ellátási típusok...2 Az ellátásban részesülők életkora, szolgálati

Részletesebben

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA

AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSA Az aktív korúak ellátását a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló (1993. évi III.) törvény szabályozza, a 33.. 37/G. -ig. Az aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci

Részletesebben

A Keresőtevékenység korlátozása egyes társadalombiztosítási és szociális ellátás folyósítása mellett

A Keresőtevékenység korlátozása egyes társadalombiztosítási és szociális ellátás folyósítása mellett A Keresőtevékenység korlátozása egyes társadalombiztosítási és szociális ellátás folyósítása mellett Ez év elejétől nagyon sok korábbi társadalombiztosítási és szociális ellátás megszűnt vagy átalakult

Részletesebben

A Fővárosi Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv tevékenysége, kiemelten a foglalkoztatásra

A Fővárosi Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv tevékenysége, kiemelten a foglalkoztatásra A Fővárosi Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv tevékenysége, kiemelten a foglalkoztatásra Kovács Ibolya BFKH RSZSZ igazgató Kovacs.ibolya@rszsz.nrszh.hu Tel: 323-6472 1. Alapfeladatok BFKH RSZSZ illetékessége

Részletesebben

Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 11 ELSŐ RÉSZ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 15

Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 11 ELSŐ RÉSZ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 15 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 11 ELSŐ RÉSZ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 15 I. FEJEZET BIZTOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉG 15 1. A BIZTOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉG ELBÍRÁLÁSA 15 1.1. A teljes körű biztosítottak 15 1.1.1. A foglalkoztatott

Részletesebben

A foglalkozási rehabilitáció aktuális kérdései

A foglalkozási rehabilitáció aktuális kérdései A foglalkozási rehabilitáció aktuális kérdései Foglalkoztatási célok 2020 Az Europa 2020 Stratégia egyik kiemelt célkitűzése: a 20 64 évesek körében a foglalkoztatottság aránya elérje a 75%-ot. A Központi

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek megújult foglalkoztatástámogatási

A megváltozott munkaképességű személyek megújult foglalkoztatástámogatási A megváltozott munkaképességű személyek megújult foglalkoztatástámogatási rendszere Előadó: Boros Attila Főosztályvezető Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály

Részletesebben

Bevezetés 2. A rehabilitációs járadék a 2007. évi LXXXIV. törvény alapján 3

Bevezetés 2. A rehabilitációs járadék a 2007. évi LXXXIV. törvény alapján 3 Szociális és Munkaügyi Minisztérium Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály Tájékoztató a rehabilitációs járadék szabályairól valamint a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj és a

Részletesebben

I. A 2012. január 1. és december 31. között érvényes szabályozás

I. A 2012. január 1. és december 31. között érvényes szabályozás Válasz az Emberi Jogok Európai Bírósága által a magánnyugdíjpénztár-tagok által tulajdonjogukkal összefüggésben megvalósuló diszkrimináció kapcsán beadott kérelemmel kapcsolatban feltett kérdésre, illetve

Részletesebben

Első számú prioritás a megfelelő és fenntartható nyugdíjjövedelem. Nem létezik egyetlen ideális nyugdíjrendszer modell

Első számú prioritás a megfelelő és fenntartható nyugdíjjövedelem. Nem létezik egyetlen ideális nyugdíjrendszer modell 2010. Október 18. Első számú prioritás a megfelelő és fenntartható nyugdíjjövedelem Nem létezik egyetlen ideális nyugdíjrendszer modell A népesség idősödése a korábban vártnál gyorsabb ütemben következett

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációja

Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációja TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációja Előadó: Kovács Ibolya igazgató Budapest

Részletesebben

TÁMOP 1.1.1-12/1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

TÁMOP 1.1.1-12/1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése TÁMOP 1.1.1-12/1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése A projekt célja TÁMOP-1.1.1-12/1-2012-0001 Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációjának

Részletesebben

LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap

LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap I. A célok meghatározása és az Alap 2016. évi költségvetését meghatározó legfontosabb tényezők A LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap (a továbbiakban: Ny. Alap) 2016. évi költségvetése

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1-JÉTŐL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1-JÉTŐL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ A PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1-JÉTŐL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentős

Részletesebben

Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény fontosabb elemeiről:

Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény fontosabb elemeiről: Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény fontosabb elemeiről: A jogszabály első szakasza 1. - 31. -ig az általános

Részletesebben

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás Készítette: Görgei Zsolt Vállalkozások besorolása 2 3 4 Adókedvezmények a szociális hozzájárulási adóból A megváltozott

Részletesebben

A nyugdíjbiztosítás 2015.09.18. Alapelvek. Nyugdíjrendszer általában. Alapelvek. TB nyugellátások. A korhatár előtt ellátások sorsa

A nyugdíjbiztosítás 2015.09.18. Alapelvek. Nyugdíjrendszer általában. Alapelvek. TB nyugellátások. A korhatár előtt ellátások sorsa Alapelvek A nyugdíjbiztosítás Előadó: dr. Kártyás Gábor kartyas.gabor@jak.ppke.hu - Klasszikus társadalmi kockázat: öregség - TB nyugdíj: szerzett jogon alapuló, tulajdonszerű védelemben részesülő ellátás

Részletesebben

EGYÉB MUNKAJÖVEDELEM ÉS SZEMÉLYI JELLEGŰ KIFIZETÉSEK

EGYÉB MUNKAJÖVEDELEM ÉS SZEMÉLYI JELLEGŰ KIFIZETÉSEK Módszertani leírás A Központi Statisztikai Hivatal az élő munka igénybevételével kapcsolatos költségek nyomon követésére 1992-től kezdetben a 4 évenként ismétlődő, később évenkénti adatgyűjtést vezetett

Részletesebben

Támogatási táblázat 2006

Támogatási táblázat 2006 Támogatási táblázat 2006 Minimálbér: 2006. január 1-tıl: a kötelezı legkisebb munkabér (minimálbér) havi összege bruttó: 62 500 Ft/fı/hó, minimális órabér 360 Ft/fı/óra 2006. július 1-tıl 2006. december

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK

FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK 1./ A START tv. szerinti adókedvezmények FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK Figyelem: a 2012. december 31-ig kiváltott START kártya alapján adókedvezmény már nem érvényesíthető! Milyen jogszabályhely

Részletesebben

Tendenciák a segélyezésben. Hajdúszoboszló 2010. június Kőnig Éva

Tendenciák a segélyezésben. Hajdúszoboszló 2010. június Kőnig Éva Tendenciák a segélyezésben Hajdúszoboszló 2010. június Kőnig Éva Mit is vizsgálunk? időszak: 2004-2008/2009 ebben az időszakban történtek lényeges átalakítások ellátások: nem mindegyik támogatás, csak

Részletesebben

K é r e l e m Iskolakezdési támogatás megállapításához (közép- és felsőfokú tanintézet nappali tagozatos tanulói részére)

K é r e l e m Iskolakezdési támogatás megállapításához (közép- és felsőfokú tanintézet nappali tagozatos tanulói részére) 4. számú melléklet Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2013. (XII.19.) önkormányzati rendeletéhez K é r e l e m Iskolakezdési támogatás megállapításához (közép- és felsőfokú tanintézet

Részletesebben

Költségvetési poli.ka az egyenlegcélon túl

Költségvetési poli.ka az egyenlegcélon túl Költségvetési poli.ka az egyenlegcélon túl Budapes. Gazdasági Fórum 2011 október 27. Romhányi Balázs A lényeg A magyar költségvetési poli.ka legnagyobb baja, hogy nincs. A költségvetési poli.ka lényege

Részletesebben

2015.11.21. Rokkantnyugdíj-érdekeltség: Orvosi szempontú munkaképesség-felmérés leszázalékolás

2015.11.21. Rokkantnyugdíj-érdekeltség: Orvosi szempontú munkaképesség-felmérés leszázalékolás I. A szabályozás története; paradigmaváltás a közelmúltban II. Főbb jogforrások III. A MMSZ-k ellátásainak rendszere 1. Komplex minősítés 2. A MMSZ-k ellátásaira való jogosultság 3. A MMSZ-k ellátásainak

Részletesebben

ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KORÓZS LAJOS SZOCIOLÓGUS

ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KORÓZS LAJOS SZOCIOLÓGUS ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KORÓZS LAJOS SZOCIOLÓGUS Munkabérek, illetmények ) HAVI BÉR Minimálbér (483/2013. (XII.17.) Korm.r. 2. (1) bek. Garantált bérminimum 483/2013. (XII.17.) HETI BÉR NAPI BÉR ÓRA BÉR 101.500

Részletesebben

IGÉNYLŐ LAP A KÖZGYÓGYELLÁTÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ (Kérjük olvashatóan kitölteni!)

IGÉNYLŐ LAP A KÖZGYÓGYELLÁTÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ (Kérjük olvashatóan kitölteni!) IGÉNYLŐ LAP A KÖZGYÓGYELLÁTÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁG MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ (Kérjük olvashatóan kitölteni!) I. A kérelmező személyi adatai Név:... Születési név:... Születési hely:...év:...hónap:...nap:..... Anyja

Részletesebben

Az egészségkárosodottaknak nyújtott szociális támogatások. Forgó Györgyné. 5. fejezet

Az egészségkárosodottaknak nyújtott szociális támogatások. Forgó Györgyné. 5. fejezet Az egészségkárosodottaknak nyújtott szociális támogatások Forgó Györgyné 5. fejezet A nyugdíj- és nyugdíjszerû ellátások és a fogyatékossági támogatás mellett az egészségkárosodottak számára számos egyéb

Részletesebben

A magyar nyugdíj-modell jelene és jövője. A magánnyugdíjpénztárak államosításának elvi és elméleti kérdései 2010. október 19.

A magyar nyugdíj-modell jelene és jövője. A magánnyugdíjpénztárak államosításának elvi és elméleti kérdései 2010. október 19. A magyar nyugdíj-modell jelene és jövője A magánnyugdíjpénztárak államosításának elvi és elméleti kérdései 2010. október 19. A nyugdíjrendszerek típusai A járadékok / kifizetések finanszírozásának módja

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2012. 03. 28.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2012. 03. 28. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2012. 03. 28. Van néhány probléma Elvették a vagyont, s ezt az egyetlen járható útnak mutatták be, de mára bebizonyosodott, hogy bánni sem tudtak az einstandolt pénzzel. Orbán Viktor gazdaságpolitikájának

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. május 19-én (kedd) 17 órai kezdettel. megtartandó testületi ülésére. 3.

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. május 19-én (kedd) 17 órai kezdettel. megtartandó testületi ülésére. 3. E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 19-én (kedd) 17 órai kezdettel megtartandó testületi ülésére 3. napirendi pont Tárgy: Helyi esélyegyenlőségi terv

Részletesebben

2011. évi törvény. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi. XLIII. törvény módosításáról

2011. évi törvény. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi. XLIII. törvény módosításáról Tervezet Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011. július 21-én 2011. évi törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló

Részletesebben

KÉRELEM települési ápolási támogatás

KÉRELEM települési ápolási támogatás KÉRELEM települési ápolási támogatás 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 7/2015. (II. 27.) sz. rendelet 6. sz. melléklete 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3.

Részletesebben

rokkantsági nyugdíjat a 27 évet meghaladó szolgálati idő után többletévenként további 0,5 %-kal, legfeljebb 10 %-kal kell emelni.

rokkantsági nyugdíjat a 27 évet meghaladó szolgálati idő után többletévenként további 0,5 %-kal, legfeljebb 10 %-kal kell emelni. TÁJÉKOZTATÓ a nyugdíjak és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2007. januári emeléséről, a 2007. évben megállapításra kerülő nyugellátások minimumösszegeiről, valamint a 2007. januári korrekciós

Részletesebben

(E törvény alkalmazásában:) 46. Biztosítással járó jogviszony:

(E törvény alkalmazásában:) 46. Biztosítással járó jogviszony: TÁJÉKOZTATÓ A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló T/4663. számú törvényjavaslatról A Törvényjavaslat jelentős változásokat

Részletesebben

Társadalombiztosítási ellátások

Társadalombiztosítási ellátások Társadalombiztosítási ellátások Társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások Egészségbiztosítási ellátás Családi támogatás Nyugdíjszolgáltatás Eü. szolg. háziorvos fogászat járóbeteg fekvőbeteg

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó A

T Á J É K O Z T A T Ó A T Á J É K O Z T A T Ó A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszűntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvényről (megjelent a Magyar Közlöny 148. számában) Az elfogadott

Részletesebben

Foglalkoztatás- és szociálpolitika

Foglalkoztatás- és szociálpolitika Foglalkoztatás- és szociálpolitika Munkanélküliség 2008/09 I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Gazdaságilag aktív nem aktív népesség A gazdaságilag aktív népesség

Részletesebben

Áttekintés. A szocializmus időszaka. Társadalmi hatások 2014.12.01. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai

Áttekintés. A szocializmus időszaka. Társadalmi hatások 2014.12.01. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai Áttekintés A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai dr. Halmos Szilvia 2014. november 28. I. A szabályozás története; paradigmaváltás a közelmúltban II. Főbb jogforrások III. A MMSZ-k ellátásainak

Részletesebben

1. A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összege: órabér alkalmazása esetén

1. A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összege: órabér alkalmazása esetén Mi mennyi 2005-ben? 1. A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összege: hetibér alkalmazása esetén napibér alkalmazása esetén órabér alkalmazása esetén 13.120,-Ft 2.624,-Ft 328,-Ft (a 327/2004. (XII.

Részletesebben