A gyümölcsök termesztése

Átírás

1 A gyümölcsök termesztése Bubán, Tamás Glits, Márton Gonda, István G. Tóth, Magdolna Harmat, László Hrotkó, Károly Kállay, Tamás Nyéki, József Papp, János Pénzes, Béla Porpáczy, Aladár Simon, Gergely Sipos, Béla Zoltán Soltész, Miklós Szabó, Lajos Szabó, Zoltán Szalay, László Timon, Béla Tóth, Tibor Vályi, István

2 A gyümölcsök termesztése Bubán, Tamás Glits, Márton Gonda, István G. Tóth, Magdolna Harmat, László Hrotkó, Károly Kállay, Tamás Nyéki, József Papp, János Pénzes, Béla Porpáczy, Aladár Simon, Gergely Sipos, Béla Zoltán Soltész, Miklós Szabó, Lajos Szabó, Zoltán Szalay, László Timon, Béla Tóth, Tibor Vályi, István Publication date 2004 Szerzői jog 2004 Papp János

3 Tartalom Előszó... xiv 1. Alma Az almatermesztés jelentősége és helyzete Környezeti feltételei Alanyhasználat Az alany kiválasztását meghatározó tényezők A legfontosabb almaalanyok tulajdonságai és a hazai tapasztalatok Fajtahasználat A fajták eredete, származása A nemzetközi fajtahasználat főbb jellemzői A fajtaválasztás szempontjai A fajták értékmérő tulajdonságai Ökológiai érzékenység és tűrőképesség Növekedési erély és jelleg Termőképesség (termőre fordulás, produktivitás) és termésbiztonság Virágzás-, termékenyülés-biológiai és terméskötődési sajátosságok Érésmenet, gyümölcshullásra való hajlam Károsítókra való fogékonyság és érzékenység Agro- és fitotechnikai igény Gépesíthetőség, áruvá készítésre való alkalmasság Tárolhatóság és tárolási igény Érési és fogyasztási idő, állékonyság Felületi és küllemi tulajdonságok Belső tulajdonságok és összetevők Piaci és felhasználási érték A főbb fajták bemutatása Almaültetvények művelési rendszereinek és koronaformáinak fejlődése hazánkban Középmagas törzsű, sudaras korona Termőkaros orsó Ferdekarú sövény Szabadorsó Karcsúorsó Szuperorsó Szuperorsó V alak Almaültetvény létesítése Terület-előkészítés Az ültetési anyag megválasztása Ültetés Támberendezés Almaültetvények ápolása Metszés és metszést kiegészítő eljárások A karcsúorsó koronaalakító metszése A szabadorsó koronaalakító metszése Karbantartó metszés Téli-tél végi metszés Nyári metszés Hajtáshelyzet-változtatás (lekötözés) Sebkezelés Hajtás (vessző) tépése, szakítása Hajtáscsavarás Hajtásmegtörés Törzsbemetszés Karmegtörés (roppantás) A termőre fordulás gyorsítása vegyszeres kezelésekkel Kézi gyümölcsritkítás Vegyszeres gyümölcsritkítás iii

4 A gyümölcsök termesztése 7.5. Talajművelés Tápanyagellátás Tápanyagellátás a telepítést megelőzően Tápanyagellátás a telepítést követően Öntözés Az almafák vízháztartását és öntözővízigényét meghatározó tényezők Az almaültetvény vízigénye és az egyes fejlődési fázisok Almaültetvények öntözése Növényvédelem Az alma főbb betegségei Az alma kártevői Vegyszeres gyomirtás Tanácsok az alma védelméhez Betakarítás Az alma érését jelző külső tulajdonságok Az alma érését jelző belső tulajdonságok Az almabetakarítás módjai Tárolás, áruvá készítés A tárolási technológia fizikai feltételei Tárolókamrák kialakítása Hűtés és hőmérséklet-szabályozás Páratartalom szabályozása Légösszetétel szabályozása Méréstechnika Automatikus szabályozás és regisztrálás Az almatárolás veszteségei A tárolásra szánt alma szedési érettsége Áruvá készítés Körte A körtetermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Alany- és fajtahasználat Művelési rendszer Körteültetvények ápolása Termőfelület- és termésszabályozás Talajerő-gazdálkodás Talajművelés Tápanyagellátás Öntözés Növényvédelem A körte betegségei A körte kártevői A körte gyomnövényei, gyomszabályozása Tanácsok a körte védelméhez Betakarítás, tárolás, áruvá készítés Birs A birstermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Alany- és fajtahasználat A birsfajták virágzása és termékenyülése Virágzás Termékenyülés Művelési rendszer A birsültetvények ápolása Metszés Talajművelés Trágyázás Öntözés Növényvédelem Betakarítás, áruvá készítés, tárolás A szedés ideje és módja Szállítás iv

5 A gyümölcsök termesztése Tárolás Őszibarack Az őszibarack-termesztés jelentősége és helyzete Az őszibarack eredete, botanikai jellemzése és ökológiai igényei Alany és fajta Művelési rendszer Koronaformák Katlankorona Váza- vagy tölcsérkorona Karcsúorsó Őszibarack-ültetvények ápolása Koronaalakító metszés A katlankorona alakító metszése A vázakorona alakító metszése A karcsúorsó alakító metszése A karcsúorsó metszése termőkorban Termőkori metszés A metszés időpontja Metszési rendszerek A terméshozam szabályozása metszéssel Gyümölcsritkítás Talajerő-gazdálkodás Tápanyag-gazdálkodás Talajművelés Öntözés Növényvédelem Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés, tárolás Kajszi Kajszitermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Alany- és fajtahasználat Alanyhasználat Fajtahasználat Fajtatársítás Művelési rendszer Intenzív művelési rendszerek Félintenzív művelési rendszerek Extenzív művelési rendszerek Kajsziültetvények ápolása Termőfelület- és termésszabályozás Koronaalakító metszés Termőkori fenntartó metszés Zöldmetszés, Sitt-féle metszés Ifjító metszés A metszés időpontja Gyümölcsritkítás Talajerő-gazdálkodás Talajművelés Tápanyag-utánpótlás Öntözés Növényvédelem Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés, értékesítés Kézi szüret Gépi szüret Értékesítés v

6 A gyümölcsök termesztése 6. Szilva A szilvatermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei A szilva eredete és botanikai jellemzése Alany- és fajtahasználat Művelési rendszer Növekedési sajátosságok Ültetvénysűrűség A szilvaültetvények ápolása Termőfelület és termésszabályozás Alakító metszés Termőkori metszés Termésszabályozás Talajerő-gazdálkodás Talajművelés Trágyázás Öntözés Növényvédelem Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés, tárolás Szüret Tárolás Cseresznye A cseresznyetermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Alany- és fajtahasználat Alanyhasználat Fajtahasználat Művelési rendszer Hagyományos koronaformák Intenzív koronaformák Cseresznyeültetvények ápolása Termőfelület és termésszabályozás A cseresznyefák növekedési tulajdonságai Metszésmódok, metszést kiegészítő eljárások és koronaalakítási szabályok Fás metszés és a zöldmetszés mértéke, időpontja A nyári hajtáscsúcs-visszacsípés Szektoriális kettős metszés és a késleltetett szektoriális kettős metszés Csipeszelés, lekötözés, lesúlyozás A Zahn-féle korrekciós metszés szabályai Növényi bioregulátorok alkalmazása Talajerő-gazdálkodás Trágyázás Talajművelés Öntözés Növényvédelem Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés, tárolás Kézi betakarítás Gépi betakarítás Árukezelés, értékesítés Meggy A meggytermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Alany- és fajtahasználat Művelési rendszer Meggyültetvények ápolása Termőfelület- és termésszabályozás Talajerő-gazdálkodás vi

7 A gyümölcsök termesztése Talajművelés Trágyázás Öntözés Növényvédelem Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés, tárolás Dió A diótermesztés jelentősége és helyzete Ökológiai igény Alany- és fajtahasználat Alanyhasználat Fajtahasználat Virágzás, termékenyülés, fajtatársítás A diófa alaktani leírása Művelési rendszer Faalak, koronaforma, ültetési rendszer A dióültetvények ápolása Telepítés Termőfelület- és termésszabályozás Talajerő-gazdálkodás Növényvédelem Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés Mandula A mandulatermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Ökológiai igény Alany- és fajtahasználat Alanyhasználat Fajtahasználat Virágzás, termékenyülés, fajtatársítás A mandulafa alaktani leírása Művelési rendszer A mandulaültetvény ápolása Telepítés Termőfelület- és termésszabályozás Talajerő-gazdálkodás Növényvédelem Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés Gesztenye A gesztenyetermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Ökológiai igény Alany- és fajtahasználat Alanyhasználat Fajtahasználat Virágzás, termékenyülés és fajtatársítás Művelési rendszer A gesztenyültetvények ápolása Telepítés Termőfelület-szabályozás Talajerő-gazdálkodás Növényvédelem Betegségek Kártevők vii

8 A gyümölcsök termesztése A védekezés sajátosságai Termésbetakarítás, áruvá készítés, tárolás Mogyoró A mogyorótermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Ökológiai igény Alany- és fajtahasználat Alanyhasználat Fajtahasználat Virágzás, termékenyülés és fajtatársítás Művelési rendszer A mogyoróültetvények ápolása Termőfelület-szabályozás Talajerő-gazdálkodás Növényvédelem Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés Szamóca A szamócatermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Ökológiai igény A szamóca alaktana és fejlődési sajátosságai Fajtahasználat Művelési rendszer A szamócaültetvény ápolása Telepítés Talajerő-gazdálkodás Talajművelés A lombozat eltávolítása Tápanyagellátás Öntözés Növényvédelem Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés, tárolás Málna A málnatermesztés helyzete, jelentősége és környezeti feltételei Ökológiai igény A málna alaktana és fejlődési sajátosságai Fajtahasználat Művelési rendszer A málnaültetvény ápolása Telepítés Termőfelület-szabályozás Talajerő-gazdálkodás Talajművelés Tápanyagellátás Öntözés Növényvédelem Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés, tárolás Szeder A szedertermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Ökológiai igény A szeder alaktana és fejlődési sajátosságai Fajtahasználat Művelési rendszer viii

9 A gyümölcsök termesztése 6. A szederültetvény ápolása Termőfelület-szabályozás Talajerő-gazdálkodás Talajművelés Tápanyagellátás Öntözés Növényvédelem Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés, tárolás Ribiszke A ribiszketermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Fajtahasználat Feketeribiszke-fajták Kiemelt jelentőségű fajták A következő években a hazai fajtaszortiment alakításában várhatóan nagyobb szerepet játszó fajták Piros- és fehérribiszke-fajták Kiemelt jelentőségű fajták A következő években a hazai szortiment alakításában várhatóan nagyobb szerepet játszó fajták Riszmétehibridek Művelési rendszer Bokorművelés Sövényművelés Törzses fácskák Ribiszkekordon A ribiszke-köszméte művelési rendszere A ribiszkeültetvény ápolása Telepítés Talaj-előkészítés, alaptrágyázás Ültetés ideje és módja Termőfelület- és termésszabályozás A ribiszke metszésmódja és -ideje A fekete ribiszke metszése Piros és fehér ribiszke metszése Talajerő-gazdálkodás Talajművelés Öntözés Tápanyagellátás Növényvédelem Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés Köszméte A köszmétetermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Alany- és fajtahasználat Alanyhasználat A törzses köszméte szaporítása A köszméte fajtái Művelési rendszer A köszméteültetvény ápolása Termőfelület- és termésszabályozás Talajerő-gazdálkodás Trágyázás Talajművelés Öntözés Növényvédelem ix

10 A gyümölcsök termesztése Betegségek Kártevők A védekezés sajátosságai Betakarítás, áruvá készítés Különleges gyümölcsök Magasbokrú áfonya A termesztés jelentősége Alaktana Éghajlat- és talajigény Szaporítás Fajtahasználat Művelési rendszer Metszés Tápanyagellátás, talajművelés Öntözés A termés betakarítása Fekete berkenye A fekete gyümölcsű berkenye (Aronia) termesztése Ökológiai igénye Fajtahasználat Termőképesség és gyümölcstömeg Művelési rendszer Tápanyagpótlás, öntözés, talajművelés Metszés A termés betakarítása Fekete bodza A termesztés jelentősége Alaktana Ökológiai igénye Fajtahasználat Osztrák fajták Dán fajták Német fajta Svájci fajta Hazai fajtajelöltek Művelési rendszer Metszés, ápolás Tápanyag-gazdálkodás, öntözés A termés betakarítása Homoktövis A termesztés jelentősége Alaktana Ökológiai igénye Fajtahasználat Szaporítás Művelési rendszer Metszés Talajerő-gazdálkodás, öntözés, talajművelés Növényvédelem A termés betakarítása Rózsa A rózsa (csipkebogyó) termesztésének jelentősége Gyümölcstermő rózsafajták Telepítés, művelési rendszer Növényvédelem Szüret Húsos som Termesztett somfajták Kínaidatolya Termesztése x

11 A gyümölcsök termesztése 19. Déligyümölcsök Citrusfélék Savanyú citrom (Citrus aurantifolia Swingle) (angol: lime; francia: limette acide; spanyol: lima ácida) Keserű narancs (Citrus aurantium L.) (angol: bitter orange tree; francia: oranger amer; spanyol: naranjo amargo) Bergamott (Citrus aurantium ssp. bergamia Rissoet Poit) (angol: bergamot; francia: bergamote; spanyol: bergamota) Közönséges citrom (Citrus limon (L.) Burn.) (angol: lemon tree; francia: citronnier; spanyol: limonero) Pomelo (Citrus maxima (Burm.) Merr = = C. grandis (L.) Osbeck) (angol: pummelo, shadock; francia: pamplemouse; spanyol: pampelmusa) Cedrát (Citrus medica L.) (angol: citron tree; francia: cédratier; spanyol: cidro, cidrero) Grépfrút (Citrus paradisi Macf.) (angol: grape-fruit; francia: grape-fruit; spanyol: grape-fruit) Mandarin (Citrus reticulata Blanco) (angol: mandarin (orange); francia: mandarinier; spanyol: mandarino) Narancs (C. sinensis (L.) Osbeck) (angol: orange tree; francia: oranger (doux); spanyol: naranjo (dulce) Banán (Musa sp.) (angol: banana; francia: bananier; spanyol: banano, platano) Ananász (Ananas comosus (L.) Merr.) (angol: pine apple; francia: ananas; spanyol: piña, ananas) Fajták és fajtacsoportok Mangó (Mangifera indica L.) (angol: commun mango tree; francia: manguier; spanyol: mango) Kivi (Actinidia chinensis Planch, A. deliciosa (Cher.) Liang et. Ferguson) (angol: chinese gooseberry, kivi; francia: souris vegetable, kivi; spanyol: actinidia) Datolyapálma (Phoenix dactylifera L.) (angol: date palm; francia: palmier-dattier; spanyol: datilera, palmera de datiles) Olajfa (Olea europea L.) (angol: olive tree; francia: olivier; spanyol: olivo) Dinnyefa (Carica papaya L.) (angol: pawpaw tree; francia: papayer; spanyol: papayo, papayero) Füge (Ficus carica L.) (angol: fig tree; francia: figuier; spanyol: higuera, higo) A. Színes melléklet Felhasznált és ajánlott irodalom xi

12 Az ábrák listája 1.1. Az almaalany-használat alakulása a magyar faiskolákban között (Hrotkó, 1995 és Bach és tsai, 1998 adatai nyomán) Az almaalanyok növekedési csoportjainak hatása a fák méretére Az almafák növekedésére ható különböző biológiai, ökológiai és termesztéstechnikai tényezők Az almaültetvények művelési rendszereinek változása az elmúlt 50 év során a) Termőkaros almafa, b) ferdekarú sövénynek nevelt almafa a) Szabadorsó almafa, b) karcsúorsó almafa a) Szuperorsó koronaforma almánál, b) szuperorsó almafák V alakban nevelve a) Szakszerűen nevelt és fenntartott karcsúorsó almafa alakja és koronaszerkezete, b) szakszerűtlenül nevelt és fenntartott, felborult egyensúlyú karcsúorsó almafa Az almafák alsó oldalelágazódásai, a központi tengelye és a törzs arányai; a) optimális arányok, b) megbomlott egyensúly Rakatok felépítése a hűtött légárammal ellentétes irányban almatárolásnál Rakatkiosztás és hosszmetszet az áramlási viszonyok figyelembevételével almatárolóban Birs gyümölcsalakok (Forrás: Mohácsy és Porpáczy, 1958) Birsfajták virágzási ideje Újfehértón (Forrás: Szabó, 1998) Összefüggés a birsfajták szabadmegporzású virágainak terméskötődése és a gyümölcsök magtartalma között ( ) (Forrás: Nyéki et al., 1999) Birsfajták szüreti ideje Újfehértón (Forrás: Szabó, 1998) Katlankorona Őszibarack váza- vagy tölcsérkorona Karcsúorsó őszibarackfa Katlankorona indító metszése Vázágak kiterítése Széles ágtorok kialakítása Csúcsi-oldali növekedési egyensúly beállítása Őszibarack karcsúorsó indító metszése Növekedési egyensúly beállítása őszibarack karcsúorsó fánál Egyvesszős metszés Kétvesszős vagy váltó metszés Szálvesszős metszés Szálvessző számbeállítása vázágvégen Szálvessző számbeállítása vázág törésponton Magyarországon termesztésre javasolt japán típusú szilvafajtákérési ideje(szabó, 2001) Stanley szilvafa vázakoronája (Fotó: Papp János) Karcsúorsó szilvafa (Fotó: Göndör Józsefné) Vázakorona alakító metszése szilvánál Magyarországon megtermelt cseresznye megoszlása az egyes felhasználási irányok között (Forrás: Herpay, 1999) Magyarország cseresznyetermés-mennyisége (ezer tonna) (Forrás: KSH és FAO adatai) A módosított Brunner-orsó koronaforma kialakításának folyamata (rajz:kis László) A szamócanövény felépítése (1) gyökértörzs, (2) gyökérzet, (3) tőrózsában álló levelek, (4) inda, (5) indanövény, (6) tőkocsány, (7) virág és (8) gyümölcs. A virág (7) és gyümölcs (8) részei: a) csészelevelek, b) porzók, c) szirmok, d) termők (bibék), e) vacok, f) kocsány, g) gyümölcshús, h) aszmagtermés Ötéves szamócatő sötét színű, gyér elágazódású gyökérzetével (Fotó: Papp János) Tavasszal frigó palántával ültetett szamócatő elágazódásai kora ősszel (Fotó: Papp János) Nagyszámú oldalelágazódással rendelkező többéves szamócatő (Fotó: Papp János) Szamócaindák meggyökeresedett indanövényekkel (Fotó: Papp János) A csészelevelek elhelyezkedésének főbb típusai a szamócagyümölcsön A szamóca bogernyőjében elhelyezkedő gyümölcsök az érés sorrendjének és a várható méretének megfelelően Szimplasoros szamóca művelési rendszer vázlata Ikersoros szamóca művelési rendszer vázlata Ikersoros, bakhátas, fóliatakarásos szamóca művelési rendszer mérete a) fóliaborítás, b) perforáció a palánta beültetéséhez, c) öntözőcső Szamócapalánták a) leveles, b) levél nélküli, hűtőházban tárolt, ún. frigó palánta xii

13 A gyümölcsök termesztése A szamócapalánták helyes és hibás ültetése A málnanövény hajtásrendszerének vázlatos felépítése (Kolesznyikov után 1966) (1) letermett vessző, (2 3) tősarjak, (4 8) gyökérsarjak, (9 10) a talaj felszíne alatt elhelyezkedő gyökérsarjkezdemények, (11) a tősarjakon és gyökérsarjakon található helyettesítőrügyek A gyökérsarjak fejlődésének folyamata a málnánál (Hudson után, 1959) (1) járulékos rügykezdemények a gyökéren, (2) föld alatti gyökérsarj-kezdemény, (3) a talaj felszínére érve megkezdődik a levél és gyökérképződés, (4) növekedésben lévő gyökérsarj, (5) hosszanti növekedését befejező gyökérsarj lombhullás után termővessző, önálló gyökérzettel és jól fejlett alapi rügyekkel A málnasarjak megjelenésének és növekedésének éves ritmusa (Hudson után, 1959) Egyszer termő málnafajták érési ideje (Kollányi, 1999) Kétszer termő málnafajták érési ideje (Kollányi, 1999) A málna sövényművelése huzalos támaszrendszer mellett (Fotó: Papp János) Sátoros gyalogművelés Karós támaszrendszer málnaültetvényben (Fotó: Papp János) Ikerhuzalos támaszrendszer felépítése a végoszlopok rögzítésének lehetőségeivel A sarjakon történő málnatermesztés művelési rendszere a támaszrendszer feltüntetésével a) támaszrendszer felépítése fa- vagy fémkeretekre hálót vagy huzalt helyeznek, b) lombhullás után a talaj felszínén minden vesszőt lemetszenek, c) a sarjak a háló nyílásain átnőve kötözés nélkül megtartják magukat A málna termőfelület kialakulásának folyamata az ültetéstől a második év végéig A málna termővesszők elhelyezésének és kötözésének módjai huzalos támaszrendszer mellett A málnabetakarító gép vázlat A félig kúszó tüskementes szederfajták hajtásrendszere, összetevőinek alaktani felépítése (1) szedertő összetevői; a) tősarj, b) termővessző, c) másodrendű vessző, d) termőhajtás (2) szedervirág részei; a) vacok, b) kocsány, c) csészelevél, d) sziromlevél, e) portok, f) bibeszál (3) termőhajtás gyümölcsökkel, (4) érett szedergyümölcs összetevői; a) vacok [az érett gyümölcsben marad Szeder- és szedermálnafajták érési ideje Magyarországon (Kollányi, 1999) A szederültetvény korszerű támaszrendszere Nagyrédén (Benedek, 1998) A szedertő téli betakarása(fotó: Papp János) A ribiszkebokor hajtásrendszere. a) cserjetörzs, b) járulékos gyökérrendszer, c) tővesszők, d) kétéves termőgallyak, e) többéves termőgallyak éves pirosribiszke-bokor (Fotó: Papp János) Sűrű ültetéssel kialakult pirosribiszke-sövény (Fotó: Papp János) Magasan ültetett fekete ribiszke bokor (Fotó: Papp János) Ribiszkecsemete vesszőinek mélyebb ültetésével a cserjetörzs megnagyobbodik Jonas betakarítógép munka közben feketeribiszke-sövényültetvényben (Fotó: Papp János) Géppel betakarított feketeribiszke-gyümölcs (Fotó: Papp János) A zöldbe zöld oltás A vesszős szemzés Törzses köszmétefácska (Fotó: Papp János) ábra. A fekete bodza művelési formái a) cserjetörzses bokorforma, b) törzses fácska (Fotó: Papp János) A banán alaktana és egyes részeinek keresztmetszete Az ananásznövény morfológiai felépítésének vázlata Az ananász szinkarpikus áltermésének (gyümölcs) anatómiai metszete (ov: ovárium; blc: a virág kelyhe, illetve ürege [bloscum cup Datolyapálma morfológiai felépítése xiii

14 Előszó A gyümölcstermesztési ismereteket tárgyaló kézikönyv II. kötetét nyújtjuk át a tisztelt olvasónak. A Gyümölcstermesztési kézikönyv I. Alapismeretek című I. kötetben a gyümölcstermesztés alapozó ismereteit részleteztük. A Gyümölcsök termesztése című II. kötetben az egyes gyümölcsfajok termesztésének sajátosságait tárgyalja. Áttekintést adunk a gyümölcsfajok termesztésének világ- és hazai helyzetével, az adott gyümölcs felhasználásának lehetőségeiről, gazdasági jelentőségükről, az alany- és fajtahasználat gyakorlatáról, a termőhelyi igényekről, az ültetvénylétesítés tennivalóiról, a nem termő és termő ültetvények termesztéstechnológiai ismereteiről. A nagyobb arányban termesztett gyümölcsfajok mellett figyelmet fordítottunk a legutóbbi időkben termesztésbe vont gyümölcsökre. Ezek sora természetesen nem zárult le, így a jövőben újabb gyümölcsök termesztésének meghonosítása várható. A hazai gyümölcsfogyasztásban, a gyümölcsválaszték növelésében egyre jelentősebb szerep jut az ún. déligyümölcsöknek. E csoport a nálunk szabadföldön nem termeszthető mediterrán, szubtrópusi és trópusi gyümölcsöket foglalja magában. A déligyümölcsök fogyasztása jelenleg már eléri a teljes gyümölcsfogyasztás 20 25%-át. Ez a magyarázata annak, hogy külön fejezetet szentelünk e gyümölcsfajok bemutatására. A könyvben közölt szakmai ismeretek a gyümölcstermesztési diszciplína legújabb eredményeire épülnek. Igyekeztünk csak a legfontosabbaknak ítélt forrásmunkákra hivatkozni, de a megadott szakirodalom az egyes témakörökben a további elmélyülés lehetőségét biztosítja. Nehéz szakmai feladat volt olyan szakkönyvet készíteni, amely a gyümölcstermesztés témakörének teljes ismeretanyagára kiterjed. Reméljük, hogy a szerzők és a szerkesztő erőfeszítései e tekintetben is sikeresnek bizonyultak, s könyvünk a gyümölcstermesztés iránt érdeklődők és a szakoktatásban részt vevők széles körének nyújt hasznos ismereteket. Köszönet a Kiadónak és munkatársainak segítő közreműködésükért, a kiadás gondos előkészítéséért. A szerzők hálásak az olvasók érdeklődéséért, s igényt tartanak a munkájukat érintő minden észrevételre. dr. Papp János xiv

15 1. fejezet - Alma 1. Az almatermesztés jelentősége és helyzete Alma a világ gyümölcstermesztésében és a gyümölcsfogyasztásában kiemelkedő szerepet játszik. A legjelentősebb mérsékelt égövi gyümölcsfaj, amely mindkét féltekén eredményesen termeszthető. Az alma korszerű kereskedelmi viszonyok mellett egész évben a piacon megtalálható. Az alma a legrégebben termesztett gyümölcsök közé tartozik. E népszerű gyümölcs ősidők óta szerepel a világirodalom műveiben, festményeken, uralkodói jelképekben és díjak megnevezésében is, gyakran használják az alma motívumát. Az alma legjelentősebb származási centrumai közé tartozik Közép-Ázsia, a Kaukázus vidéke, Európa és Észak- Amerika. A nemes alma (Malus domestica Borkh.) fajtáinak előállításában Európának meghatározó szerepe volt. Az almafajok rendszerezésére, eredetükre és elterjedésükre vonatkozó részletes ismeretek az Gyümölcstermesztési alapismeretek 2.4. táblázatában találhatók. A 15 almafajból 2 Európából, 4 Észak- Amerikából és a többi Ázsiából származik. Az alma viszonylag széles klímaövezetekben, a 30. és 60. északi és déli fokok közötti területeken termeszthető. Magyarország területének zöme a szélességi fokok között helyezkedik el, ezért a kedvező termeszthetőségi klímaövezethez sorolható. Az almafajták nagyfokú genetikai variabilitásának köszönhetően a téli mélynyugalmi hidegigény széles határok, óra között ingadozik (Childers, 1983). Az alma beltartalmi értékei alapján a legharmonikusabb és legkiegyensúlyozottabb összetételű gyümölcs. A hazai gyümölcsfogyasztásban szerepe meghatározó jelentőségű. A bébikortól az időskorig egyaránt fogyasztható. Az almában több száz, az egészséget pozitívan befolyásoló összetevő található. Az almafogyasztás áldásos hatásaira már Hippokratész (i. e ) is rámutatott. Az alma az emberi táplálkozásban különleges szerepet tölt be, fogyasztása rendszerint kikerülhetetlen. Fogyasztásának kiemelkedően kedvező étrendi hatása van. Az almafogyasztás szerepét jól kifejezi az egészség fenntartásában az a közismert angol szólásmondás, amely szerint naponta egy alma a doktort távol tartja. Az étkezésben meghatározó jelentőségű a friss alma szerepe, mert a keményhúsú, ropogós, de bőlevű, ízletes gyümölcs fogyasztása az étvágy fenntartásában, az emésztőrendszer karbantartásában, a természetes vitamin- és ásványianyag-utánpótlásban nélkülözhetetlen. Alacsony kalóriatartalma miatt ideális gyümölcs fogyókúrázók részére. Napi 1 3 alma fogyasztása ajánlatos. Almából több mint 200 feldolgozott élelmiszer-ipari terméket állítanak elő, például a szűrt és rostos almalét, az almaléből előállított sűrítmény. Az almasűrítményt jól tárolható termék, belőle természetes aromával az eredetihez hasonló minőségű almalevek készíthetők. A gyümölcslevek közül a narancslé mellett az almalét fogyasztjuk legnagyobb mennyiségben. Az almatermesztés a világ gyümölcstermesztésének korszerűsítésében élenjáró szerepet játszott az elmúlt évszázadban. A modern almatermesztés a XIX. század végén és a XX. század elején az Egyesült Államokban alakult ki. E vezető szerepet az 1950-es évek kezdetéig megtartotta. Ettől kezdve Nyugat-Európába tevődött át az almatermesztés korszerűsödésének központja. Az 1950-es években az alma művelési rendszerének gyors fejlődése a Pó-síkságon kezdődött a palmetta sövényekre és más kisebb méretű koronaformákra alapozva. Franciaországban az 1950-es évek második felében felismerték az almatermesztés fajtahasználata korszerűsítésének lehetőségét a Golden Delicious fajtával, amely viharos gyorsasággal vált akkor a Közös Piac országaiban a vezető almafajtává. Az 1960-as évek végétől kezdődően az almatermesztés korszerű művelési rendszerében meghatározó koronaforma a karcsúorsó lett a hozzátartozó alany- és fajtahasználattal. Az almafák méretének csökkenése és a területegységre jutó fák számának növelése a terméshozamok nagyarányú emelkedésével járt. Az almatermesztésben az elmúlt három évtizedben folyamatos volt a fajtahasználat korszerűsítése a piaci igényekhez való jobb alkalmazkodás céljából. Ez a folyamat továbbra is jellemezni fogja a világ almatermesztését. A környezetbarát termesztéstechnológiák kidolgozásában és alkalmazásában az almatermesztés élenjár. Az integrált almatermesztés az Európai Unió országaiban már széles körben elterjedt, ezért a hazai almatermesztésben is sürgősen meg kell kezdeni annak általános bevezetését. 1

16 Alma A világ almatermésére vonatkozó adatokat az 1.1. táblázat tartalmazza től 2000-ig tartó évtized alatt az almatermés mennyisége évi átlagban 5,2%-kal növekedett, messze meghaladva a világ népességének növekedési ütemét. Az alma világpiacán az árak alacsonyak, a verseny kiélezetté vált. Ázsiában állítják elő a világ almatermésének több mint 50%-át táblázat. A világ összes almatermése A világ jelentősebb almatermesztő országainak termésmennyiségét az 1.2. táblázatban közöljük. A világ almatermesztő országai közül kiemelkedik Kína és USA, Európában Olaszország és Franciaország. A világ almatermésének növekedéséhez nagymértékben Kína járult hozzá, amely az 1960-as években 10 év alatt 5,6- szorosára növelte almatermését. A kínai almatermés és a feldolgozott termékek nagyarányú megjelenése a világpiacon jelentősen hozzájárul az alma világpiacán mutatkozó túlkínálathoz. 2

17 Alma 1.2. táblázat. A világ legjelentősebb almatermelő országainak termésmennyisége (millió tonna) A világ almaexportjára és a főbb almaexportáló országokra vonatkozó információk az 1.3. táblázatban találhatók. A legnagyobb asztali alma exportáló országok Franciaország, USA, Olaszország és Chile. A megtermelt alma 9 10%-a kerül friss asztali gyümölcsként exportra. Az alma világpiacán a kínálat növekedése várható a következő évtizedben is, mert a piaci kínálat növeléséhez hozzájárul az északi és déli földrészek országai almatermelésének szezonátfedése, valamint a tárolási technológia fejlődése, amely lehetővé teszi az új termésig történő raktározást is táblázat. A világ almaexportja és a főbb almaexportáló országok (1000 tonna) Az Európai Unió országainak összes almatermése évente 7,5 8,4 millió tonnára tehető. A jelentős almaexport mellett az Európai Unió országai importálják a legtöbb almát a világon. A világ almalésűrítményének exportjában kiemelkedő szerepet játszanak Lengyelország, Kína, Olaszország, Németország, Magyarország, Törökország és Argentína. A világ almalésűrítményének importjában Németország és USA szerepe meghatározó. Jelentős még Japán, Kanada, Anglia és Ausztria almasűrítményének importja is. Hazánk almatermésének alakulását az 1.4. táblázatban mutatjuk be. Az alma a hazai gyümölcstermesztésben és fogyasztásban is meghatározó jelentőségű gyümölcsfaj. Részaránya az ország összes gyümölcsterméséből az utóbbi évtizedben is majdnem eléri a 60%-ot, de az 1980-as években elérte a 2/3-os részarányt is. Az elmúlt két évtized alatt a hazai összes almatermés felére esett vissza. Jelenleg mintegy ezer tonna almatermés előállításához elégséges a rendelkezésre álló ültetvénykapacitás. A megtermelt alma mintegy 70%-a ipari feldolgozásra kerül, amely alacsony termelői jövedelmezőséget biztosít. 3

18 Alma 1.4. táblázat. Magyarország almatermésének alakulása (KSH-adatok) Hazánk mai területén jelentős árutermelő almaültetvények az I. világháború után főleg a gazdasági világválságot követően létesültek. Legkoncentráltabb almatermesztési körzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében alakult ki, amely 50 55%-át adta az 1990-es évtizedben a hazai almatermésnek. Jelentős még Pest, Borsod-Abaúj- Zemplén, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyék almatermesztése. Fejlődő tendenciát mutat Zala és Somogy megyében az almatermesztés. Kelet-Magyarországon állítják elő a hazai almatermés több mint 60%-át. A hazai almatermesztés korszerűsítésének tényezői a következők: A korszerű alany- és fajtahasználattal növelni a nagyobb sűrűségű almaültetvények területét. Növekedjen a termelésben az asztali gyümölcs és a felhasználásban az export aránya. Gyorsítani kell az integrált almatermesztési módszerek bevezetését. Korszerű termesztéstechnológiai módszerek széles körű alkalmazása, különös tekintettel az öntözésre. A termelői értékesítő szervezetek segítségével korszerű post harvest technológiát és marketingmódszereket alkalmazni. 2. Környezeti feltételei Éghajlati igény. Az alma termeszthetőségének rendkívül széles földrajzi elterjedési területe van. Az almafajták származási helyüktől és genetikai adottságuktól függően tág határok között mozgó éghajlati tűrőképességgel rendelkeznek. +41 C-tól 32 C-ig tartó hőmérsékleti tartományok között termesztik az almát, mert a fajták hidegigénye és fagytűrő képessége nagymértékben eltér. Az alma a mérsékelten hűvös, csapadékos és nem túl hideg telű klímaadottságokat kedveli, ahol a vegetációs időszakban az átlaghőmérséklet C között mozog. Optimálisnak az almatermesztés számára a mérsékelt égöv középső területsávja tekinthető. Bár hazánk földrajzi elhelyezkedése megfelel e követelménynek, de kontinentális éghajlati adottságaink több vonatkozásban kedvezőtlenek. A kemény, hideg teleken és a forró, aszályos nyarakon gyakran szenvednek az almafák. 4

19 Alma A hosszan tartó 15 C alatti hőmérsékleteken télen gyakoriak a maradandó fagykárosodások a rügyekben és a szállítóedény-nyalábokban. Tavasszal a virágzás idején átlagosan minden második évben számolni lehet a virágszervek vagy a kis gyümölcskezdemények különböző arányú fagykárosodásával. Hazánk adottságai között a virágzás körüli időben fellépő fagykárosodások gyakoribbak. Viszonylag ritkán jelentkeznek a kora őszi fagyok, amikor a levelek ráfagynak a hajtásokra, amelynek következménye a gyenge téli felkészülés, elégtelen szénhidrát- és tápelem-tartalékolás. Az almafák téli fagytűrése és őszi zavartalan felkészülése között szoros összefüggés van. Hazánk egész területén termeszthető az alma, de a lehetséges termőhelyek mezo- és mikroklimatikus adottságai jelentős hőmérsékleti eltérést mutatnak. A napfényes órák száma kedvező, a vegetációs időszakot tekintve csak a hosszú tenyészidejű almafajták termesztése esetén adódhatnak problémák. Éghajlati övezetünknek megfelelően az almatermesztés mm egyenletes elosztású csapadékot igényelne. Átlagosan mm pótlólagos vízutánpótlás szükséges hazánkban, főleg nyári hónapokban. Az aszályos időjárás különösen a légköri aszály befolyásolja a nagy termés és a jó gyümölcsminőség elérését. A vízhiány mellett a szárazságstressz hatása az almánál azzal is magyarázható, hogy kicsiny gyökérsűrűségére vetítve nagy gyümölcsmennyiséget kell kinevelni. Az érés időszakában kedvező, ha a nappali és éjszakai hőmérsékletek között jelentős különbségek alakulnak ki, mert az elősegíti a fedőszín intenzívebb kialakulását. Éghajlati szempontok alapján a dunántúli (Zalai-dombság, Külső- és Belső-Somogy, Alpokalja) és a Felső- Tisza-vidéki termőhelyek adottságai a legkedvezőbbek az alma termesztésére hazánkban. Talajigény. Az alma igen változatos talajadottságok mellett termeszthető eredményesen, mert a talajjal szemben nagyfokú toleranciát mutat. Mint erdők környékéről származó gyümölcsfaj, gyökérrendszere és talajigénye az eredeti talajokhoz alkalmazkodott. A kiváló víz- és levegőgazdálkodású, gyengén savanyú és közömbös kémhatású, kedvező humusz- és tápanyagtartalommal rendelkező vályogos kötöttségű talajok a legkedvezőbbek. A 6,0 6,5 ph-értékű erdei talajok mellett a közömbös körüli kémhatással rendelkező talajok, úgymint a homokos vályog, vályog kötöttségű mezőségi, öntés- és lösztalajok is kedvezőek az almaültetvények létesítésére. A 7,5 ph-érték feletti és 10 15%-nál magasabb CaCO 3-tartalmú talajokon gyakori az almaültetvényekben a levelek klorózisa. Az 5% alatti mésztartalom viszont kedvező. A jó vízgazdálkodású talajok képesek a víz befogadásával és tárolásával egy időben vízzel és levegővel ellátni az almafa gyökérzetét. Erre a kedvező szerkezetű és humusztartalmú homokos vályog- és vályogtalajok a legalkalmasabbak. A jó levegőzöttség az almaültetvények talajának nagyon fontos követelménye, mert az alma hajszálgyökereinek oxigénigénye magas. Az almaültetvények talajának termőrétege minimálisan érje el az cm-t, de legkedvezőbb a cm mélységig rendelkezésre álló termőtalaj. A sülevényes homok és kavicsos talajok almatermesztésre nem alkalmasak. Almaültetvények létesítésénél a mélyedéseket ki kell hagyni, mert rendszerint fagyzugosak, lefolyástalanok, ahol összefolyik a csapadék és az öntözővíz, ezért a magas talajvíz miatt a belvízkárok gyakoriak. Ugyancsak kerülni kell a nagy hőingadozás és az aszályérzékenység miatt a déli lejtőkön történő telepítést. A leendő ültetvény területének lejtése lehetőleg ne legyen 5%-nál nagyobb. Tereprendezéssel az eredeti talajfelszín csak minimálisan bontható meg. Kedvező klimatikus adottságok között m magasságban is eredményesen termesztik az almát, pl. Dél-Tirolban és Washington államban. 3. Alanyhasználat A magyar faiskolák almaalany-használatát még az 1980-as években az európaival ellentétes tendencia jellemezte, vagyis csökkent a törpe alanyok aránya (1.1. ábra). Az uralkodó szerepet az ökológiai viszonyainkhoz jól alkalmazkodó és igen jól szaporítható féltörpe vagy középerős növekedési erélyű MM. 106 vette át. A korábban legjelentősebb alanynak számító M. 4 aránya már az 1980-as években 20% körüli szinten volt, s mára még tovább csökkent. Ezek az adatok jól jellemzik az 1980-as években telepített almaültetvények 5

20 Alma félintenzív jellegét. Az utóbbi években az újonnan létesítendő ültetvényekhez azonban már egyre nagyobb arányban törpe alanyokat keresnek, ezt jelzi a Malling 9 arányának növekedése az elmúlt évtizedben ábra - Az almaalany-használat alakulása a magyar faiskolákban között (Hrotkó, 1995 és Bach és tsai, 1998 adatai nyomán) 3.1. Az alany kiválasztását meghatározó tényezők Az almaalanyok a fák méretére igen nagy hatással vannak, az alany hatására kialakuló méret szélső értékei a % között mozognak (1.2. ábra) ábra - Az almaalanyok növekedési csoportjainak hatása a fák méretére Az intenzív ültetvényekben a nagy egyedszámú telepítéseknél csak a gyengébb növekedésű, igen törpe, törpe és féltörpe alanyok jöhetnek számításba. Az alany helyes megválasztásánál azonban arra is tekintettel kell lenni, hogy a nemes fajta növekedési erélyével, valamint a talajadottságokkal hasonló súllyal számolnunk kell (1.3. ábra). Az igen erős (Mutsu, Gloster) és az erős növekedésű fajtákhoz (pl. Jonagold, Elstar) az Malling 9-nél gyengébb növekedésű alanyok használata ajánlható, vagy magasabb szemzéssel, igen törpe alanyok közbeoltásával mérsékelhetjük növekedésüket. A másik végletet jelentő spúrfajták vagy az igen gyenge növekedésűeknél a féltörpe, középerős alanyok közül a Malling 26, Malling Merton 106, Malling-Merton 111 jöhet számításba a ma forgalomban levő alanykínálatból. Azokban a termesztőtájakban, ahol régóta folyik almatermesztés, s a birtokviszonyok nem teszik lehetővé a területek megfelelő cseréjét, egyre nagyobb problémákat okoz a talajuntság (Jenser és tsai, 1977; Otto és tsai, 1993). A talajuntsággal fertőzött területeken 6

21 Alma gyengébb növekedéssel kell számolnunk, amelyet az alanyok növekedési erélyével kompenzálhatunk. Gyengébben fertőzött területeken az erősebb növekedésű Malling 9 klónok is megfelelhetnek, erősebb fertőzés esetén azonban a féltörpe vagy a középerős növekedésű alanyokra is szükség lehet ábra - Az almafák növekedésére ható különböző biológiai, ökológiai és termesztéstechnikai tényezők Külön ki kell emelni a szemzéshely magasságának szerepét. Mennél hosszabb az alany föld feletti törzsrésze, annál erősebben érvényesül a törpítő hatásuk. Hűvös, csapadékos klímában a szemzési hely cm magasan történő telepítését javasolják, szárazabb körülmények között cm is elegendő lehet. Az intenzív ültetvényekben a fák rögzítése több szempontból is fontos kérdés. Az egyik probléma a korona és a termés önsúlyának a megtartása, a másik pedig az esetleges szélnyomással szembeni kellő stabilitás biztosítása. Az intenzív ültetvények alanyai általában nem biztosítanak kellő rögzítést a fának, tehát a támaszrendszer kiépítése nélkülözhetetlen. Egyes, igen hideg telű országokban (Oroszország) az egyenletes nagy hideg tűrése jelent problémát, míg nálunk, de sok más európai államban, illetve az USA jelentős almatermelő államaiban a korai (késő őszi) és a kései (tavaszi) nagy hőingadozások (20 25 ºC) során bekövetkező nagyobb lehűlések okoznak károkat. A korai fagyok különösen a száraz nyarak és csapadékos ősz után jelentenek nagy veszélyt azoknál a fajtáknál, amelyek egyébként is későn fejezik be vegetációjukat, mint pl. az Elstar. A vegetációt korán befejező alanyok (pl. Malling 9) segíthetnek ilyen esetekben. Az alma nem kedveli a szárazságot, az egyes alanyok viszonylagos szárazságtűrése nem jelenti azt, hogy ezeket kifejezetten száraz viszonyok között is lehet telepíteni. Egyes alanyok valamivel jobb szárazságtűrése azzal van összefüggésben, hogy a gyökérzet mennyire mélyre hatoló, s mennyire finoman hálózza be a talajszemcséket. E szempontok figyelembevételével a leginkább szárazságtűrő alany a Malling Merton 111, míg a vastag, törékeny gyökerekkel rendelkező törpe alanyok szárazságtűrése gyenge. A törpe alanyok sekélyen elhelyezkedő gyökérzete szempontjából nagyon fontos minden olyan agrotechnikai művelet, pl. talajárnyékolás, amellyel a talajfelszín felmelegedése mérsékelhető. Egyes alanyok gyökérnyaki részén sarjak törhetnek elő, amelyek azért veszélyesek, mert a korona alatt kiesnek a növényvédelem hatósugarából, fertőzési gócot jelenthetnek a kártevők, kórokozók terjedésében. További probléma, hogy egyes herbicideket felvesznek, s a fa károsodást szenved. A sarjak rendszeres eltávolítása fáradságos többletmunkával jár. Egyes alanyokra igen jellemző, ilyen pl. a Malling 7 és a Malling 4, a törpe, igen törpe alanyokra szerencsére nem különösebben jellemző. Az almaalanyokon gyakori, hogy az alanytörzsön az ízközök környékén járulékos gyökérkezdemények jelennek meg, amelyek később szövetburjánzást okoznak. 7

22 Alma A fa ezeken a helyeken sérülékenyebb, a kérget áttörő gyökérkezdemények környékén fogékonyabb a fertőzésekre, kártevők behatolása könnyebb. Különösen sok gyökérkezdemény-csomó (szferoblaszt) képződhet a Malling 26 alanyon, de az újabb alanyok közül ilyen a Jork 9 is, a Budagovszkij alanyoknak viszont egyik előnye, hogy törzsük mentes a gyökérkezdeményektől. A mezei pocok és a kósza pocok nagy károkat okozhatnak almaültetvényekben. Többnyire a vastag héjkérgű, vastag háncsszövetű gyökereket kedvelik, ez a legtöbb törpe alanyra jellemző (Malling 9, Malling 26). Az alany befolyásolja az ültetvény fogékonyságát a tűzelhalással szemben. A törpe alanyú, intenzív ültetvények, ahol a fák fiatal korban virágozni kezdenek, fogékonyabbak a fertőzésre, s az átlagosnál nagyobb mértékű a pusztulás. A virágok fertőzési kaput jelentenek, s a sűrű ültetvényekben, ahol a méhek soronként járnak, hozzájárulnak a fertőzés gyors terjesztéséhez. Az alanyok különböző mértékben fogékonyak a fertőzésre, s az érzékeny alanyok, mint pl. Malling 9. Malling 26 akkor is veszélyeztetik a fát, ha a nemes rezisztens. Az alany sarjai fertőzési veszély jelentenek (Cummins Norton, 1974; Cummins Aldwinckle, 1982). Az intenzív ültetvények létesítésére alkalmas alanyok szinte kivétel nélkül igen érzékenyek. Ennél valamivel kevésbé fertőződnek a az Malling 4, Malling 7, Malling Merton 106, Malling Merton 111, elég jól ellenáll a Bemali, értékelhető rezisztenciát mutat a Novole, de ez utóbbi növekedési erélye miatt intenzív ültetvényekbe nem való. A vértetű (Eriosoma lanigerum) kártételével szemben egyes alanyok rezisztensek (pl. Malling Merton sorozat), de a rezisztenciát nem viszik át a nemes fajtára. A rezisztenciájukat csak úgy lehet kihasználni, ha magasan oltott, szemzett fákat telepítünk, hogy a nemes ne gyökeresedjen le. Az intenzív ültetvények létesítésére alkalmas alanyok általában nagyon érzékenyek a vértetvekre (Cummins Aldwinckle, 1982). A gyökérgolyva kórokozója az Agrobacterium radiobacter provar. tumefaciens általánosan elterjedt, a faiskolákban és a gyümölcsösökben egyaránt. A törpe alanyok közül a Malling 9-es különösen érzékeny a fertőzésre. Más alanyok fogékonysága változó, legkevésbé érzékeny a fertőzésre a Malling Merton 111, a gyökérgolyvával szemben teljesen rezisztens almaalany nem ismeretes. A gyökérnyak rothadását a Phytophtora cactorum gomba fertőzése okozza, hazai előfordulását azonban szabadföldön, gyümölcsfán még nem igazolták (Véghelyi, 1992). Az intenzív ültetvények legfontosabb alanya a Malling 9 rezisztens ezzel a betegséggel szemben, és a legtöbb Malling 9-től származó újabb alany hasonló tulajdonságokat mutat (Cummins Norton, 1974). A gyökérnyak rothadása a rossz vízelvezetésű, nehéz, hideg talajokon jelent nagy veszélyt az olyan alanyokra, mint pl. az igen érzékeny Malling Merton A legfontosabb almaalanyok tulajdonságai és a hazai tapasztalatok Igen törpe alanyok Ezek közé az M. 9-nél gyengébb növekedésűeket sorolják. Jelentőségük az intenzív almatermesztésben azokon a termőhelyeken lehet, ahol a törpe alanyok túl erősnek bizonyulnak, vagy pedig a túl nagy gyümölcsű fajtáknál, ahol a gyümölcsméret csökkenése előnyös lehet. A legismertebb igen törpe alany, az M. 27 mellett az újabbak közül a valamivel erősebb növekedésű B. 491 és a J-TE-G tűnik figyelemre méltónak, különösen azért is, mert az M. 27 gyakran sarjadzik. Hazánkban jelentőségük kisebb, mint Európa nyugati felén, de használatuk esetleg közbeoltott alanyként is felmerülhet. Az M. 27 és B igen törpe növekedésű alanyok fontosabb tulajdonságaira vonatkozó adatok az 1.5. táblázatban találhatók. Törpe növekedésű alanyok Az európai intenzív almatermesztés jelentős részben a törpe alanyokra, pontosabban szólva egyetlen törpe alanyra épül, s ez az M. 9 (Malling 9). Részaránya országonként változóan 70 95% között mozog. Közel kétszáz éve szaporítják, s részben a faiskolások által végzett szelekciónak, de főleg a vírusmentesítésnek köszönhetően számos klónja van forgalomban. Az utóbbi három-négy évtizedben végzett alanynemesítési munka eredményeképpen több nemesítői műhelyből került ki új törpe alany, amelyek külföldi és hazai értékelése még nem fejeződött be, egyesek azonban már megjelentek a faiskolák kínálatában (1.5. táblázat). 8

23 Alma 1.5. táblázat. Az igen törpe növekedésű almaalanyok, valamint az M. 9 faiskolai forgalomban lévő klónjainak fontosabb tulajdonságai a hazai eredmények és szakirodalmi adatok alapján Az M. 9 klónok között morfológiai szempontból jól érzékelhető különbségek vannak, s ez a csemete minőségében már a faiskolában is jelentkezik. Gyümölcstermesztési értékük vonatkozásában a fák méretére gyakorolt hatásukban is különböznek, a leggyengébb növekedésű a Pajam 1 klón, míg legerősebb növekedésű a Pajam 2, a többi klón növekedése e két szélső érték között helyezkedik el, a különbségek gyakran alig érzékelhetők. Termőképességben és gyümölcsminőségben a klónok között szignifikáns különbségek alig mutatkoztak, ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a növekedési különbségek figyelembevételével mindegyik egészséges, vírusmentes klón alkalmas intenzív ültetvények telepítésére. Mindkét Pajam klón használatát azonban megnehezíti az a tény, hogy a hazai gyökérgolyva törzsekre rendkívül érzékenyek, kísérleti faiskolánkban minden évben az oltványok több mint 50%-a fertőzött volt (Hrotkó Mukred, 1990). A növényegészségügyi előírások értelmében a golyvás fák nem hozhatók forgalomba. Nagy várakozások fűződtek az új, keresztezéses nemesítés eredményeként létrejött törpe alanyokhoz, amelyekről kiderült, hogy csak részben felelnek meg ezeknek a várakozásoknak, s határozott előnyeik mellett bizonyos hátrányokkal rendelkeznek (1.6. táblázat). Így ma már tudjuk, hogy ezek az alanyok aligha lesznek alkalmasak a szintén sok hátránnyal rendelkező M. 9 leváltására, inkább azt kiegészítendő, a választék bővítésére alkalmasak, elsősorban a növekedési skála szélesítésével. A vöröslevelű B. 9 terjedőben van, de az M. 9-nél jobb hidegtűrése mellett szaporítási nehézségei inkább csak közbeoltásra teszik alkalmassá. A lengyel alanysorozatból a P. 2, a P. 59 és P. 60 szintén hidegtűrőbb, mint az M. 9, de nem szaporítható könnyebben, ugyanúgy érzékenyek a vértetűre és a tűzelhalásra, s még a gyümölcsméretben sem veszik fel a versenyt. A vizsgált cseh törpe alanyok közül egyik sem látszik versenyképesnek a törpe növekedési csoportban, a J-TE-H az egyedüli, amelyik átmenetet képez a törpe és féltörpe alanyok között, s ezért érdekes lehet. Az amerikai Mark és a kanadai Ottawa 3 sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, s rendkívül érzékenyek még a látens vírusfertőzésekre is. 9

24 Alma 1.6. táblázat. Újabb törpe növekedésű almaalanyok fontosabb tulajdonságai Féltörpe és középerős növekedésű alanyok Ma is csak az M. 26 jöhet számításba az új telepítéseknél. Az eddigi kísérleti eredmények alapján a J-TE-H, valamint a P. 14 mutatott hasonló növekedést, termőképességük azonban nem jobb az M. 26-nál. Szakirodalmi adatok alapján ebben a növekedési csoportban biztatónak látszik a Bemali, valamint az amerikai Geneva 11 és 16, amelyeknél a tűzelhalással szembeni rezisztencia komoly előnyt jelenthet. A középerős növekedési csoportba sorolható alanyok közül továbbra is az MM. 106 a legelterjedtebb. Az MM. 111 valamivel jobb szárazságtűrése és a rajta levő fák tűzelhalással szembeni kisebb érzékenysége miatt perspektivikus lehet, ott pedig, ahol a nagyobb téli hidegekkel is szembe kell nézni, a vöröslevelű B. 118-at ajánlhatjuk a termelőknek (1.7. táblázat) táblázat. Féltörpe és középerős növekedésű almaalanyok fontosabb tulajdonságainak összehasonlítása Törpe almafák közbeoltással Az almafák méretének csökkentése közbeoltott törpe alannyal régi gondolat, Ferree-Carlson (1987) szerint az USA-ban a Stark testvérek faiskolája a 1930-as, 1940-es években nagy mennyiségben hozott forgalomba ilyen 10

25 Alma fákat az általuk Clark Dwarf néven ismert Malling 8 alannyal közbeoltva. Az eddigi hazai kísérletekben beigazolódott a törpe alannyal közbeoltott fák kiváló termőképessége, s az, hogy a fák mérete inkább a törpe, mint a féltörpe fákhoz áll közelebb, de azoknál valamivel erősebb. A fák növekedési erélye a gyökéralanytól függően általában a közbeoltott alanyhoz áll közelebb. Csak a törpe vagy igen törpe alanyokkal érdemes közbeoltani, a féltörpe alanyok törpítő hatása ebben e formában már alig érvényesül. A közbeoltott alany hosszúsága a kellő hatás kifejtéséhez cm legyen. A legerősebb a törpítő hatás, ha a közbeoltott alanyrész teljes egészében a talajfelszín felett marad. A közbeoltott alannyal törpített fák stabilitása más törpe alanyúakhoz viszonyítva nem javul olyan mértékben, hogy a fákat támaszrendszer nélkül is lehetne telepíteni, s a fák szárazságtűrése sem növekszik a várt mértékben, mivel a törpítő közbeoltás hatására a gyökérzet terjedelme is csökken. A közbeoltásnak mai ismereteink szerint a következő előnyei lehetnek: Malling Merton 106 vagy Malling Merton 111 gyökéralanyok használatával vértetű rezisztens gyökerű törpefák telepítésére van lehetőség, Budagovszkij 9 vagy más jó fagytűrő törpealany közbeoltásával a fát törpíteni lehet úgy, hogy a törzs fagyállósága javul, mentes gyökérkezdemény-csomóktól (burrknot), ha az M. 9-cel közbeoltott fákat úgy telepítjük, hogy a közbeoltott részből mintegy 5 cm a talajfelszín alá kerül, az ültetvény az M. 9-nek köszönhetően ellenálló lesz a gyökérnyakrothadásra. Mivel a közbeoltott oltványok faiskolai előállítása körülményesebb és költségesebb, ezért a módszer széles körű terjedése nem várható a jövőben sem. 4. Fajtahasználat 4.1. A fajták eredete, származása Az alma a Rosaceae család Pomoidae alcsaládjába tartozik. Származását, genetikai eredetét tekintve a házi alma egy összetett hibrid, amely évezredeken keresztül fejlődött, s Korban és Skirvin (1984) javaslatára a termesztett alma nemzetközileg elfogadott tudományos neve: Malus domestica Borkh. A termesztett fajták kialakulásában nagyon sok fajnak volt szerepe, s az utóbbi évtizedben a genomanalízis és a molekuláris markerezés segítségével egyre nagyobb biztonsággal azonosítják azokat a legjelentősebb génforrásokat, amelyek az európai és amerikai kontinensen elterjedt fajták őseinek tekinthetők. (Fiala, 1994; Morgan & Richards 1993, Lambouy et al. 1996). A termesztett alma fő ősének tekinthető a Kizil alma (Malus sieversii (Lodeb.) M. Roemer), ÿamely Közép- Ázsiában, a Tien-Shan hegységtől a Kaszpi tenger széléig még ma is mindenütt megtalálható. Amerikai és orosz botanikusok és pomológusok szerint a kazahsztáni alakgazdag terület minden bizonnyal a házi alma származási központjának tekinthető. (Forsline et al., 1994; Lambouy et al., 1996; Geibel et al., 2000). Emellett a házi alma legjelentősebb fajtáinak kialakulásában az alábbi fajok is minden bizonnyal részt vettek. (Morgan & Richards, 1993; Wagner & Weeden, 2000) Keleti vagy kaukázusi alma Malus orientalis Uglitz. ex Juz. Európai vadalma Malus sylvestris (L.) Mill. Szibériai vadalma Malus baccata (L.) Borkh. Kínai vadalma Malus prunifolia (Willd.) Borkh. Komarov Mandzsuriai vadalma Malus mandzsurica (Maxim.) V. Ahol a Malus sieversii elterjedési területe átfedésbe került a fenti fajok valamelyikével, minden bizonnyal kereszteződésnek kellett történnie, nagy formagazdagságot eredményezve. A világon termesztett almafajták többsége tudatos nemesítő, illetve szelekciós munka eredménye. A kielégítő hazai nemesítő tevékenység hiánya miatt Magyarországon a külföldi fajták adaptációja (honosítás) a fajtaválaszték felújításának legjelentősebb forrása. A nemzetközi fajtahasználatban elterjedt fajták többféle nemesítési módszerrel jöttek létre. A legjelentősebb világfajtákat (pl. Golden Delicious, Red Delicious) az 11

26 Alma amerikai kontinensen az árutermesztés kezdetén létesített magoncültetvényekben fedezték fel, s ezért ezek ismert vagy ismeretlen eredetű magoncok szelekcióinak, más néven véletlen magoncoknak tekinthetők. Később több országban megkezdődött a keresztezéses nemesítés (hibridizáció), amelynek kétféle útja ismert. Ismert anya- és apafajták keresztezésével állították elő például a Jonagold fajtát, s ismert anyafajták szabadbeporzású magoncainak felneveléséből származik a Snygold (Earligold). A hibridizáció még ma is nagyon elterjedt a rezisztencianemesítésben. A szülőfajták kiválasztásakor számos esetben a vad fajokhoz is visszanyúlnak, s nem rezisztens kultúrfajták felhasználásával ún. módosított visszakeresztezések alkalmazásával több további generáció után állítják elő a mai rezisztens árufajtákat. (Crosby et al., 1994). Az almánál nagyon gyakori a rügyek örökletes megváltozása, s ezért jó néhány értékes fajtánk (pl. Jonagored, Starkrimson Delicious) természetes mutáció következményének tekinthető. Az indukált mutáció jelentősége kisebb, de néhány kiemelt esetben sikeres fajtát eredményezett a termesztésnek (pl. Lysgolden). A klónszelekció a hosszú ideje termesztett fajták javítását vagy az egészségesebb (pl. vírusmentes) ültetvényanyaggal való ellátást szolgálja. Hazánkban fajtajavítási célú klónszelekciót többek között a Jonathan esetében végeztek, s ma már csak klónjai (pl. Jonathan M. 41) szaporíthatók. Az utóbbi időben az alma nemesítésében is egyre sikeresebben alkalmazzák a legkorszerűbb génsebészeti és géntechnológiai módszereket, valamint a markerezési vizsgálatokat (Janick et al., 1996; Hanke et al., 2000, Norelli et al., 2000). Jelenleg a termesztett almafajták többsége diploid (2n = 34). A triploidok (2n = 51) kb. 10%-os arányt képviselnek a termesztésben, s közülük világfajtává vált például a Jonagold. A tetraploid, hexaploid és haploid fajtáknak nincs gyakorlati jelentősége a termesztésben A nemzetközi fajtahasználat főbb jellemzői A fejlett almatermesztő országok árutermesztését a gazdag fajtaválaszték és a szegényes fajtahasználat ellentmondása jellemzi. Számos vélemény szerint a világon eddig megismert almafajták száma több mint tízezerre tehető. A gazdag fajtaválaszték megfelelő lehetőséget nyújtana a helyi és globális piaci kívánalmak, a különböző feldolgozóipari igények kielégítésére. Ennek ellenére a föld almatermésének jelentős részét évtizedek óta néhány fajta, illetve fajtakör (pl. Red Delicious, Golden Delicious) szolgáltatja, amelyek hosszú ideje világfajtának tekinthetők. Ugyanakkor a fajtahasználat dinamikus változása is tapasztalható. Az évtizedek folyamán világviszonylatban is módosult a legjelentősebb fajták köre, kevésbé értékes régi világfajták jelentősége, aránya csökkent (pl. McIntosh, Rome Beauty), vagy jelentősen növekedett (pl. Fuji). Az utóbbi évtizedben a világ almatermésének több mint felét 4 5 fajta tette ki (1.8. táblázat). Az almafajták földrészenkénti elterjedését azok ökológiai igénye, a fogyasztók ízlése, a termesztés jövedelmezősége és hagyományai befolyásolják. Hoszszú ideje meglehetősen eltérő az egyes földrészek fajtahasználata. 12

27 Alma 1.8. táblázat. Jelentősebb almafajták világtermésen belüli %-os részaránya(ellinger, 1998) Európa vezető fajtája a Golden Delicious, amelyből legnagyobb mennyiséget Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Németország termel. A másik fontos fajta a Red Delicious, amelyet legnagyobb arányban az USA-ban termesztenek, de sok EK-országban is a második helyen szerepel. Angliában vezető fajta a Cox narancs renet, amelyből és származékából Németországban és Hollandiában is jelentős mennyiséget termesztenek. A McIntosh Kanada és Lengyelország fő fajtája. Japánban a Fuji, míg a déli félteke országaiban (Ausztrália, Dél-Afrika, Argentína) a Granny Smith a legismertebb fajta. A termesztést az utóbbi évtizedben dinamikusan fejlesztő ázsiai és dél-amerikai országokban ugyanakkor nagy a helyi fajták és az új fajták szerepe. Az utóbbi években a fajtahasználat mindenütt változás alatt áll, a fizetőképes piacokon a távoli termesztő országok is jelentkeznek áruikkal, s ez a konkurencia rákényszeríti a termesztőket a korábban fő fajtaként termesztett fajták bizonyos mértékű leváltására. S mivel az alma olyan gyümölcsfaj, amelynek fajtáit a fogyasztók is eléggé jól ismerik, ezért a fajtaújdonságoknak nagyobb a piaci értéke. Az intenzív ültetvények segítségével a fajtaváltás felgyorsulhat. E folyamat részeként az európai országokban az amerikai nemesítésű Jonagold, a déli féltekéről származó Gala, Braeburn, Granny Smith és Pink Lady, valamint az újabb európai nemesítési eredményeket reprezentáló Elstar fajtákat telepítik nagy mennyiségben, az USA-ban pedig a Gala mellett a Fuji és a Pink Lady térhódítása tapasztalható. A hazai fajtahasználat nagyon egyedülálló, mivel azt a legutóbbi évekig a Jonathan és alakkörének dominanciája jellemezte. Ezt követik, 10% alatti aránnyal az Idared, Golden Delicious és a Starking fajták. A fajtaváltás első szakaszában az Idared mellett a Jonagold, Gloster és Mutsu fajtákat is telepítették, s a legutóbbi időkben újabb fajták iránt mutatkozik érdeklődés (pl. a Gala klónjai, Braeburn, Elstar). Az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet szaporításra engedélyezett fajtalistáinak elemzése alapján megállapítható, hogy az elmúlt 25 évben jelentősen bővült a nemzeti almafajta választéka. Több mint kétszeresére nőtt az államilag minősített fajták száma, de emellett a jelentősebb árufajtáknak számos megkülönböztető jelzéssel forgalomba hozható klónja is telepíthető. Főként a próbatermesztésre ajánlott fajták csoportjában örvendetesen bővült a rezisztens fajták köre. A szaporítható fajtáknak mintegy egyötöde hazai nemesítésű fajta (1.9. táblázat) táblázat. A 2002-ben szaporításra engedélyezett almafajták száma és megoszlása az OMMI Nemzeti Fajtajegyzéke alapján 4.3. A fajtaválasztás szempontjai Az almatermesztés sikerességét, jövedelmezőségét döntően befolyásolja a fajtaválasztás. Magyarországon áruültetvényekbe külön engedély nélkül csak az államilag elismert, a megkülönböztető jelzéssel forgalomba hozható klónok (mutánsok), valamint a próbatermesztésre engedélyezett almafajták telepíthetők. Bubán (1998) 13

28 Alma szerint az Európai Unióban a közeljövőben a védjeggyel igazoltan egészséges (integrált) termék az eladhatóság feltétele lesz. Ezért az ellenőrzés nélküli hagyományos termesztésnek már a hazai üzemi termesztésben sincs jövője, a korszerű termesztést legalább az integrált termesztési módszerekkel kell megvalósítani, s egyes fajtacsoportok (pl. rezisztens fajták) bevonásával várható az ökológiai termesztés bevezetése is. Mindkét termesztési irányzat esetében fontos követelmény a gazdaságosság, amelynek feltétele a termeszthetőség és a jó értékesíthetőség. Ezért a fajtaválasztást szigorú szempontok és értékek szabályozzák. Számos külföldi példa (pl. német és angol) bizonyítja, hogy a ház körüli gyümölcsöskertekben és a tájgyümölcsösökben a többi gyümölcsfaj mellett az almának is helye van, ha megfelelő fajtákat választunk. Itt a fajtaválasztás lehetőségei többé-kevésbé eltérnek az áruültetvényektől, ezért előtérbe kerülhet a sokszínűség és a különleges igények kielégítése. A hazai áruültetvényekben termesztett alma piaci értékének realizálására három fő lehetőség kínálkozik. Termésünk kisebb hányadát elsősorban közvetlenül a szüret után exportpiacokonétkezési almának értékesíthetjük. A globalizáció hatásai az igényes európai piacokon is jelentkeznek. Az európai termesztőket egyértelműen hátrányos helyzetbe hozza az, hogy a jól szervezett vízi szállítás jóval olcsóbb, mint a közúti szállítás. Ráadásul a tavaszi időszakban nehéz versenyezni a déli féltekéről érkező, garantáltan megbízható és egyenletes minőségű áruval. Külpiaci esélyeink javítása érdekében fontos feladat a hungarikum értékek, például a magyar fajták, a hazai klímánknak köszönhető kiemelkedő íz és zamat, a piros almák tetszetősségét javító színeződés nemzetközi megismertetése. Mindamellett az esetleges külpiaci hiány pótlása érdekében versenyképességünket többek között az újdonságok, avagy divatos irányzatok (pl. bikolor fajták) értékesítésével tudjuk bizonyítani. A hazánkban megtermelt alma nagy részét az igényes export minőségi követelményeinek megfelelő étkezési almaként belföldi piacokon kell értékesíteni. Ennek egyebek mellett előfeltétele az értékesítési lehetőségek bővítése, a kertből közvetlen árusítástól a nagyáruházak igényeit is kielégíteni képes értékesítési szervezetekig. Fontos továbbá a tárolókapacitás növelése, az áruvá készítés feltételeinek megteremtése. A harmadik értékesítési csatorna a feldolgozóipar. Nem csupán az almalé- és sűrítménygyártás, hanem a sokoldalú feldolgozás feltételeit is meg kell teremteni, s fagyasztott szelet, aszalvány, szósz, befőtt, bor, bébiétel és alacsony alkoholtartalmú lé formájában belföldön és külföldön is értékesíthető a termék. A feldolgozóipar igényei elsősorban célfajtákkal, másodsorban ún. kettős hasznosítású fajtákkal elégíthető ki. Az étkezési (asztali) almát termelő intenzív ültetvények és az ipari célültetvények tervezésekor a fajtaválasztás egyes szempontjainak súlya és fontossága nem teljesen azonos. Way McLellan (1991) valamint Soltész és tsai (1998) határozottan elkülönítik az ipari alapanyaggal és az étkezési almával szemben támasztott minőségi követelményeket. Fischer (1999) szerint az almasűrítmény-előállítás olyan speciális célfajtákat igényel, amelyek mind a gyümölcsminőség, mind a termesztési jellemzők tekintetében alapvetően különböznek az étkezési almafajták többségétől. Mindezek alapján az alábbiakban foglalhatók össze az almatermelő áruültetvények fajtaválasztásának szempontjai: az értékesítés lehetőségei és a termesztési cél, a fajták termesztési értéke, a fajták piaci vagy felhasználási értéke, a termesztési mód és irányzat, a termőhelyi adottságok A fajták értékmérő tulajdonságai A fajtaválasztás szempontjai között kiemelt szerepe van a fajták gazdasági értékét meghatározó tényezőknek, hiszen Soltész (1997) szerint a termesztett vagy termesztésre kiválasztott fajta gazdasági kategóriaként játszik szerepet a termesztésben. A gyümölcstermő növények főbb tulajdonságai és a gyümölcsök pomológiai jellemzői a gazdasági értékre gyakorolt hatásuk alapján három fő csoportba különíthetők. Egy részük főként a fajták áruértékére van hatással, mások inkább a termesztési értéket befolyásolják, míg a tulajdonságok maradék hányada az áruértékre és a termesztési értékre egyaránt hatást gyakorol. Az almafajták esetében nem indokolt e 14

29 Alma harmadik tulajdonságcsoportot elkülöníteni, mert eldönthető, hogy az adott fajtaérték a termesztésben vagy a piaci, illetve felhasználási értékre gyakorol-e nagyobb hatást. Ezért a fajták gazdasági értékmérő tulajdonságai az alábbiak szerint két csoportban bemutathatók. A termesztési értéket meghatározó tényezők: ökológiai érzékenység és tűrőképesség, növekedési erély és jelleg, termőképesség (termőre fordulás, produktivitás) és termésbiztonság, virágzás-, termékenyülés-biológiai és terméskötődési sajátosságok, érésmenet, gyümölcshullásra való hajlam, károsítókra való fogékonyság és érzékenység, agro- és fitotechnikai igény, gépesíthetőség, áruvá készítésre való alkalmasság, tárolhatóság és tárolási igény. A fajták áruértékét meghatározó tényezők: érési és fogyasztási idő, állékonyság, felületi és küllemi tulajdonságok (nagyság, alak, kocsány- és csészejellemzők, színeződés, héj- és felületi jellemzők), belső tulajdonságok és összetevők (húsminőség, levesesség, beltartalmi anyagok, nyersrostanyagok, íz, illat és aroma, vitamin- és egyéb egészségi értékek), piaci és felhasználási érték. A következőkben röviden értékeljük azokat a fontosabb fajtaérték-tényezőket, amelyeket az ültetvénylétesítés előtti fajtaválasztáskor a termesztőknek célszerű figyelembe venni Ökológiai érzékenység és tűrőképesség Kis országunkon belül is fontos irányelv a térségi fajtahasználat, mivel az egyes fajták ökológiai igényében vannak eltérések. Az almafajták ökológiai tűrőképessége alapján három csoport képezhető (G. Tóth és Gonda, 1995). A kozmopolita fajták (pl. Jonathan, Idared) bármely hazai termesztőtájra javasolhatók. A szélsőséges ökológiai adottságokat rosszul viselő fajták a számukra nem megfelelő mikrokörzetekben néha lehangoló képet mutatnak, de emiatt nem kell rögtön megkérdőjelezni hazai alkalmasságukat, hiszen másik termesztőhelyre megfelelhetnek. Példának okáért a tenyészidőszak alatti lehűlésekre érzékeny fajták tipikus képviselője, pl. a Red Delicious alakkör. A triploid fajták (pl. Jonagold és klónjai) és a korán virágzó diploid fajták fokozottan érzékenyek a késő tavaszi fagyokra. Ezzel szemben a forró és száraz nyarakra érzékeny, pl. a Gloster. A hosszú tenyészidőszakot igénylő fajták (pl. Granny Smith) termesztése sem minden termesztőhelyünkön kockázatos. Ott kell óvatosnak lenni, ahol október közepe táján terméshullást előidéző komoly fagyokra lehet számítani. A speciális termőhelyi igényű, például hűvös és csapadékos időjárást igénylő fajták (pl. McIntosh, Cox narancs renet) hazánkban sehol sem javasolhatók árutermesztésre. A talajigény tekintetében is vannak eltérések. A talaj víztartó képességére és természetes táperejére kevésbé igényes fajták (pl. Jonathan, Idared) aránya a jelenlegi fajtaválasztékon belül kisebb, a fajták nagy része (pl. Golden Delicious alakkör, Elstar) igényes a tápanyag- és vízellátás iránt. Az alacsony ph-ra érzékeny fajták egyik képviselője például az angol Fiesta Növekedési erély és jelleg 15

30 Alma Az almafajták között nagyon lényeges eltérések vannak a vázágrendszer helyzete és elágazása, más néven a fák habitusa (oszlopos, nagyon feltörő, mereven feltörő, elterülő, széthajló és lecsüngő), a természetes elágazódási rendszer (bazitóniás, mezotóniás és akrotóniás) szerint, s abban a tekintetben is, hogy a fa mely részén fejlesztik termőrészeiket, illetve termésüket. Az elágazódás és a terméshozás jellegének együttes figyelembevételével öt csoportot lehet elkülöníteni. Ezek: oszlopos fajták, spur típusú fajták, Téli aranyparmen típusú fajták, standard Golden típusú fajták és végentermő fajták. E terméshozási típusok jellemzői G. Tóth (2001) munkájában részletesen tanulmányozhatók. A növekedési erély és jelleg, mint fajtaérték tényező megítélése a termesztési iránytól és az ehhez választott művelési rendszertől függ. A kiváló küllemű, egészséges és minden áruhibától mentes étkezési (asztali) almát viszonylag kis térállású, intenzív ültetvényekben lehet a legjobb minőségben megtermelni. Az ilyen ültetvényekben nem felelnek meg az erős vagy az igen erős növekedési erélyű, későn termőre forduló fajták. Az európai almatermesztésben az intenzív ültetvényekbe elsősorban az ún. standard Golden típusú fajtákat telepítik, de megtalálhatók még a végentermő fajták és kisebb arányban, középerős alanyon a spur fajták. Németországban az egyesítés után létesített ipari célültetvények térállása m. Legelőnyösebb a középerős növekedési erély, de az ajánlott fajták között gyenge és erős növekedési erélyű fajták egyaránt vannak. Fontos szempont még a rázhatóság, vagyis az, hogy a fák ágrendszere ne legyen lehasadásra, illetőleg letörésre hajlamos Termőképesség (termőre fordulás, produktivitás) és termésbiztonság Mind az étkezési, mind az ipari célra történő árutermesztés alapvető követelménye a kiváló termőképesség és a termésbiztonság. A termőképességgel kapcsolatos elvárásokat már megalapozta Nyugat-Európa közismerten bőtermő fajtája, a Golden Delicious, ezért az európai termesztésben perspektivikusnak tekintett fajták többségének termőképessége megfelel az intenzív fajtákkal szemben támasztott elvárásoknak. Emellett elengedhetetlen feltétel a korai termőre fordulás és a rendszeres terméshozás, mert ez mintegy feltétele az intenzív koronaformák szakszerű kialakításának és egyensúlyban tartásának. Az utóbbira nagy veszélyt jelent az alternancia, azaz termésingadozás, ezért az erre hajlamos fajták (pl. Batul, Húsvéti rozmaring) kerülésével és az alternanciát előidéző jelenségek szakszerű technológiai kezelésével kell a rendszeres terméshozást és az ültetvénytípustól függő lehető leghosszabb termőkort biztosítani. Az almafajták termésbiztonságát elsősorban a télállóság és a virágok késő tavaszi lehűlésekre való érzékenysége határozza meg, ezért e két tulajdonság szorosan összefügg az ökológiai tűrőképességgel Virágzás-, termékenyülés-biológiai és terméskötődési sajátosságok Soltész (1997) szerint a termesztésre ajánlható almafajták virágzási időszaka hosszú. A fajták virágzási idejük alapján négy csoportba (korai, középkorai, középkései és kései) sorolhatók. Legkorábban a nyári érésű fajták (pl. Summerred) virágoznak, de ez nem jelenti azt, hogy összefüggés lenne a fajták virágzási és érési csoportba való tartozása között. A később érő fajták virágzási ideje sokkal változatosabb, hiszen az egészen későn szüretelhető fajták között is találunk korán virágzó fajtákat (pl. Idared). A legkésőbb virágzó fajták egyik példája a Charden. Az almafajták egy része rendelkezik bizonyos öntermékenyülési hajlammal (pl. Golden Delicious, Jonathan, Jonagold, Idared), de a megfelelő terméseredmény elérése szempontjából az almafajtákat gyakorlatilag önmeddőnek kell tekinteni (Soltész, 1997), s ezért pollenadóra van szükség. Parthenokarpia az almánál ritkán fordul elő, s gyakran torz gyümölcsalakkal párosul. Gyakoribb a részleges parthenokarpia, amely a triploid fajtáknál figyelhető meg gyakran, de a terméskötődésben ez nem játszik nagyobb szerepet. A fajták virágzási és terméskötődési jellemzőinek megítélésénél fontos szerepet játszanak a hosszú vesszők oldalrügyeiből képződött virágok. Azok a fajták, amelyek a hosszú vesszők oldalán is fejlesztenek virágot, hosszabb virágzástartamuk miatt pollenadónak alkalmasabbak (pl. Elstar, Golden Delicious). Ugyanakkor a hosszú vesszők fruktifikációs hajlama az évjáratoktól és a virágzási erélytől is függ. A pollenadónak való alkalmasság komplex fajtatulajdonság, de általánosságban leszögezhető, hogy a triploid fajták (pl. Mutsu, Jonagold, Charden) nem alkalmasak pollenadónak. Adott alakkörön belül a mutánsok és 16

31 Alma klónok egymással nem társíthatók (pl. Jonathan klónok, Jonagold mutánsok), s gyakori az inkompatibilitás (összeférhetetlenség) az egymással közeli rokonságban álló fajták között is (pl. Golden Delicious és Jonagold). A terméskötődési sajátosságokat a termesztési tényezők és az ökológiai adottságok is befolyásolják, de fajták közötti különbségek is ismertek. A triploid fajták általában nem hajlamosak túlkötődésre, s ezért egy virágzatból általában csak egy-két gyümölcs kötődik. Ugyanakkor a túlkötődésre való hajlam miatt csokrosan fejlődnek a gyümölcsei, pl. az Elstar fajtának Érésmenet, gyümölcshullásra való hajlam Az érésmenet némileg összefügg az érési időszakkal, hiszen minél későbbi érésű egy fajta, annál egyöntetűbb az érés. A nyári és a kora őszi fajták érése általában elhúzódóbb, mint az igen kései fajtáké, s ennek megfelelően a nyári fajtákat több menetben, a téli fajtákat egy-két menetben kell szüretelni. Ugyanakkor vannak kivételek is, hiszen a nyári fajták közül viszonylag gyors az érésmenete, pl. az Earligoldnak és a kései fajták közül a Jonagold alapfajtát és világosabb színű klónjait a hosszabb érésmenet miatt általában 3 menetben szüretelik a külföldi üzemekben. A gyümölcshullásra való hajlam genetikailag meghatározott fajtatulajdonság, amelyre rossz példaként megemlíthető a McIntosh. Ugyanakkor leszögezhető, hogy a túlzottan rövid kocsányú fajták (pl. Batul) és a nyári érésű fajták (pl. Vista Bella) fokozottan hajlamosak a szüret előtti gyümölcshullásra Károsítókra való fogékonyság és érzékenység Az alma legveszélyesebb betegségei a venturiás varasodás [Venturia inaequalis (Cke.) Wint.], az almalisztharmat (Podosphaera leucotricha [Ell. et Ev.] Salm.) és az erwiniás tűzelhalás (Erwinia amylovora Burill.). A termesztésre választható fajtáknak nagyon eltérő e betegségekre való fogékonysága. A hazánkban államilag elismert fajták közül a venturiás varasodásra a legtöbb fajta fogékony, s különösen nagymértékű a Red Delicious alakkörbe tartozó fajták fogékonysága, s a kevésbé fogékony fajták közé tartozik például az Elstar és az Idared. A lisztharmatra kiemelkedően fogékonyak a Jonathan klónok, kevésbé fogékony a Golden Delicious, s figyelemre méltó ellenállósággal rendelkeznek Kovács Sándor fajtái (pl. Kovelit, Kovauguszt stb.) Az almatermésűek tűzelhalására fokozottan érzékeny a Jonathan, az Idared, s mérsékelt fogékonyság jellemzi a Jonagold és a Red Delicious alakkör fajtáit. Az egyéb betegségek közül az ágrákosodás gondokat okoz a Gala alakkör esetében. A betegségekkel szembeni ellenállóság a régen megfogalmazódott igények és kitűzött nemesítési célok közé tartozik. Ma már százas nagyságrendre tehető a rezisztens almák száma. Az eddig bemutatott rezisztens almafajták elsődlegesen a venturiás varasodással szemben rezisztensek. A varasodásrezisztens almafajták egy része a lisztharmattal és a tűzelhalással szemben is ellenálló. A hazai termesztésben is figyelembe vehető rezisztens almafajták leírása G. Tóth különböző munkáiban (G.Tóth, 1995; 1997; 2001; G. Tóth és Szabó, 2001) tanulmányozható. A hazai termesztésre is javasolható rezisztens fajták közül a Freedom és a Rewena például a varasodással, lisztharmattal és tűzelhalással szemben is ellenálló. A kártevőkkel szembeni ellenállóságban nincsenek olyan nagy különbségek az ismert fajták között, mint a betegségekkel szembeni ellenállóságban Agro- és fitotechnikai igény Az agro- és fitotechnikai igényen belül fajtaérték szempontjából a tápanyag- és vízigény, a ritkítási igény, a metszési (azon belül nyári metszési) igény, a vegyszerérzékenység és a szüretelhetőség megemlítése indokolt. Az egyes fajták speciális igényét a részletes fajtaleírások (G. Tóth, 2001; Soltész és Szabó, 1998) közlik. A közismert példák közül e helyen is megemlítjük a Red Delicious alakkör, a Braeburn, a Jonagold és a Braeburn fokozott Ca-igényét. Sok fajtánál ismert a fokozott vízigény, de egyes fajtáknál (pl. Jonagold, Arlet) a vízigényhez a légköri aszályra való érzékenység is problémát jelent. Az elsűrűsödésre hajlamosabb fajták (pl. Elstar) metszési igénye fokozottabb, s a rügydifferenciálódás javítása érdekében célszerű a nyári időszakban is elvégezni. A növényvédő szerekkel szembeni érzékenység konkrét fajtatulajdonság is lehet (pl. a Granny Smith érzékenysége a réztartalmú vegyszerekre), de általában megállapítható, hogy a szárazabb felületű (nem viaszos) egyszínű fajták (pl. Golden Delicious) érzékenyebbek a növényvédő szerek többségére. A csokrosan kötődő, valamint a hosszú és vékony kocsányt fejlesztő fajták gyümölcsét nehezebben lehet leszüretelni. A fajták megválasztásánál kiemelt kérdés az integrált termesztésre való alkalmasság. Az európai országokban már értékelt és termesztésre javasolt fajták többsége általában megfelel az integrált termesztés elvárásainak. 17

32 Alma Rezisztens fajtákkal viszont a termesztési költségek nagymértékű növelése nélkül is megvalósítható az integrált termesztés Gépesíthetőség, áruvá készítésre való alkalmasság A termesztési technológia gépesíthetőségében nincs lényeges fajtakülönbség, az áruvá készítés lehetőségei és esetleges nehézségei viszont fajtánként eltérőek lehetnek. A kiemelkedő hússzilárdsággal rendelkező fajták (pl. Braeburn, Ozark Gold) jobban tűrik a manipulálást és a szállítást, mint a puhább húsú fajták (pl. Close, Snygold). A fedőszín nélküli fajták esetében jobban látszik a nyomódás, s ez rontja az áru minőségét. A gyümölcs alakja és bordázottsága is befolyásolja a manipulálhatóságot és az áruvá készítést. A gömbölyded vagy ahhoz hasonló alakú, kevésbé bordázott almák (pl. Jonathan klónok) könnyen manipulálhatók Tárolhatóság és tárolási igény A tárolhatóság egyfelől az érési idővel is összefügg, hiszen a korábbi érésű fajták általában rövidebb ideig tárolhatók. Ugyanakkor a tárolhatóság, s ezen belül a különböző tárolási veszteségekre (apadás, romlás, sav- és ízvesztés stb.) való érzékenység fontos fajtabélyegnek tekinthető. Példaként megemlíthető a Summerred, amely nyári érésével ellentétben viszonylag jól tárolható, s ugyanakkor az őszi fajták közül a Jonathan a foltosodásra, a Red Delicious alakkör a magházpenészedésre való hajlamával, a Golden Delicious a fonnyadási veszély, a Kovelit és a Gala alakkör pedig a sav- és ízvesztés miatt okozhat gondot a tárolás során. A tárolási igényre vonatkozóan az Európai Unió országaiban már gazdag tapasztalat halmozódott fel. A legnagyobb arányban termesztett fajták tárolásához kidolgozták az optimális tárolási paramétereket (1.10. táblázat) táblázat. Jelentős és perspektivikus almafajták gyümölcseinek tárolásához Dél-Tirolban ajánlott tárolási paraméterek Érési és fogyasztási idő, állékonyság Az alma esetében az érési szezon két különböző tulajdonságot (a szedési és fogyasztási érettség) takar. A korábban szüretelhető fajták esetében a kétféle érettség gyakran egybeesik, de a későbbi fajták gyümölcse eltartva utóérő (Tomcsányi, 1973), ezért ezeknél el kell különítenünk a szedési és a fogyasztási érettséget. Az utóérő fajták esetében különösen fontos az optimális szüreti időpont (Hámoriné és Burgetti, 1990). 18

33 Alma A hazai szüreti időszak a termeszthető fajták teljes választékát figyelembe véve június végétől október végéig (vagy az első komoly korai fagyok bekövetkeztéig) tart. Az államilag elismert fajták közül legkorábbi érésű a Vista Bella, s a legkésőbb szedhető fajták egyike a Granny Smith. A szedési és érési időszak, valamint az eltarthatóság alapján a következő három fő érési csoport különíthető el. Nyári fajták, amelyek azonnal fogyaszthatók, s csak átmeneti ideig tárolhatók. Őszi fajták, amelyek többségében közvetlenül a szedés után is fogyaszthatók, és 3 5 hónapig jól tárolhatók. Téli fajták, amelyek többsége csak bizonyos tárolási időszak után válik fogyasztásra alkalmassá, s a fajtától és a tároló típusától függően 5 10 hónapig jól eltarthatók. A szüret és a tárolás utáni állékonyság, más néven pulton tarthatóság, valamint a szállíthatóság és az áruvá készítésre való alkalmasság elsősorban a gyümölcs hússzilárdságával van összefüggésben. Jól jelzi az igények változását, hogy több mint másfél évtizede Aeppli az 5 kg/cm 2 feletti hússzilárdásgot határozta meg minimális követelményként. Jelenleg viszont a kereskedők által legkedveltebb fajták gyümölcse 8 10 kg/cm 2 körüli, vagy nagyobb hússzilárdságú (pl. Braeburn, Granny Smith). Úgy tűnik tehát, hogy az árukezelési szempontok háttérbe szorították a fogyasztói igények egy részét. Megfontolandó, hogy a hazai piacon a közepes hússzilárdságú fajtákat se hagyjuk ki a választékból (pl. Jonagold). A jó állékonyság másik ismérve az ízmegőrzés. Egyes fajták nagyon hamar veszítenek beltartalmi értékeikből (pl. Prima), s kisebb a veszély a kiváló beltartalmi értékkel rendelkező fajták (Elstar, Jonathan) esetében Felületi és küllemi tulajdonságok Az egyre szigorúbb piaci igények nagyjából a g-os tömegű almákra szűkítették le a fajtahasználatot. Az igényes piacokon nincs helye sem az apró, sem az óriás almáknak. E határokon belül kisebb gyümölcse van, pl. a Jonathan klónoknak, s a nagyobb gyümölcsű fajták közé tartozik a Mutsu. A gyümölcs alakja fontos fajtaérték, amelyet korábbi pomológiai leírásokból részletesen tanulmányozhatunk (Tomcsányi, 1979; Soltész, 1998; G. Tóth, 2001). A termesztésre választható államilag elismert fajták többségének gyümölcsalakja gömbölyded, lapított gömbölyded vagy megnyúlt gömbölyded. Az európai piacokon az enyhén megnyúlt fajták felé fordult a figyelem (pl. Braeburn, Pink Lady). A kocsány hosszúsága és vastagsága egyrészt fontos pomológiai bélyeg (G. Tóth, 2001), másrészt az áruértéket és a korábban leírtak szerint a hullásra való hajlamot vagy a szüretelhetőséget is befolyásolja. A piacon nem mutatósak sem a túl rövid (pl. Batul), sem a túl hosszú (pl. Sir Prize) kocsányú fajták, ezért ilyenek nem szerepelnek az árufajták szortimentjében. A csésze jellemzői főként a pomológiai bélyegek közé tartoznak, de a nyitott magház közvetve az áruértéket is rontja, mert az ilyen fajták (pl. Gloster) magházpenészedésre hajlamosak. A gyümölcshéj színe nagyon fontos fajtaérték, mivel nagyban befolyásolja a gyümölcs tetszetősségét, s a vásárlók figyelmének felkeltésére szolgál. Az áruérték szempontjából az almafajtákat héjszínük szerint két fő csoportba sorolhatjuk. Az egyszínű, más néven fedőszín nélküli fajták egy részének a gyümölcse éretten is zöld marad (pl. Granny Smith, Baujade), más fajták esetében (pl. Golden Delicious) a héjszín éretten sárgára változik. A zöld színű fajták esetében kizárólag a világos lenticellák az elfogadottak, s a sárga fajták esetében a ritka, apró és nem túl sötét lenticellák még nem rontják a tetszetősséget. A sárga fajták esetében elfogadott, sőt esetenként a piaci értéket is növeli a kis felületen megjelenő rózsaszín pír (pl. Golden Haidegg, Ozark Gold). Az összetett színű, más néven fedőszínnel rendelkező almafajtáknak nagy a választéka, és a különböző megjelenési módok az áruértéket is befolyásolják. A fedőszín a gyümölcsön megjelenhet bemosottsággal (pl. Jonathan), márványozottan vagy foltszerűen, szabályos vagy szabálytalan csíkozottsággal, bemosott felület fölött sávozottan, és az alapszínt szabálytalanul és hézagosan fedve (bikolor alma). A fedőszín öt alapkategóriájának (narancssárga, rózsaszín, piros, liláspiros és barna) számos árnyalata van. Mostanában az élénk fedőszínek (pl. a narancspiros Gala alapfajta, cinóberpiros Pinova) és a bikolor almák (pl. a téglapiros Braeburn) kedveltebbek az európai piacokon. Hazánkban hosszú ideig a mélypiros (Jonagored, Jonathan) fajták voltak kedveltek, az utóbbi időszakban viszont a világosabb és élénkebb fajták (pl. Gala klónok) is keresettek. A hússzín fontos fajtaérték, de elsősorban nem az étkezési almánál, hanem a feldolgozásra szánt fajtáknál van jelentősége. Fehér húszíne van az Idarednek, s zöldessárga a Gloster, sárgásfehér a Jonagold és zöldesfehér a Granny Smith húsa. A piros fedőszínű gyümölcsök tetszetősségét emelhetik a felületen sűrűn vagy ritkán elhelyezkedő világosabb paraszemölcsök (pl. Summerred, Redaphough). A felületet fedő hamvasság az élénkebb fedőszínű fajták esetében rontja a tetszetősséget, ezek fényezést igényelnek (pl. Florina). A felületet fedő enyhe viaszréteg 19

34 Alma megvédi a gyümölcsöt a parásodástól és a nagymérvű apadástól, a túl vastag viaszréteget viszont elutasítják a fogyasztók. A ma ismert fajták esetében a gyümölcs felülete az esetek többségében sima, parásodástól mentes, s a felületen megjelenő különböző mértékű parásodás rontja a fajták áruértékét. A piros és csíkozott fedőszínű almák tetszetősségét kevésbé rontja a parásodás, mint a mosott fedőszínű vagy a fedőszín nélküli fajtákét. A parásodásra hajlamos fajtákat (Golden Delicious) a termesztésben újabb parásodásmentes klónokkal (pl. Golden Reinders) váltják le. Korábban parás felületű almákat is szívesen termesztettek (pl. Parker pepin, Kanadai renet), mert különleges ízük és zamatuk feledtette a felületi hibát, ma viszont az ilyen fajták nem elfogadottak az étkezési almák piacán. Egyébként a parásodást az ökológiai viszonyok és a technológiai hatások is fokozhatják Belső tulajdonságok és összetevők A lédússág javítja a fajták áruértékét, mert a lészegény, kásásodásra hajlamos fajták étkezésre kevésbé kedveltek. A beltartalmi anyagok közül a sav- és cukortartalomnak, illetve az oldható szárazanyag-tartalomnak van jelentősége. A sav- és cukortartalomból számítható a minőségi index (cukor g/l + 10 sav g/l), amely ugyancsak fontos értékmérő tulajdonság. Az ismertebb fajták minőségi indexe Soltész (1997) szerint: 130 alatt van a Starking és s Redspur Delicious; 130 és 160 között az Idared és a Golden Delicious; 160 felett van a Jonagold, Jonathan, Elstar, Gloster és Granny Smith minőségi indexe. Mindezek mellett a belső tulajdonságokhoz tartoznak még a különféle nyers rostanyagok, az íz, illat és aroma, a vitamin és egyéb egészségi értékek. Magyarországon az erős illatú almák kevésbé kedveltek, mint az északi országokban Piaci és felhasználási érték Az előbbiek alapján röviden összefoglalható, hogy az igényes piacokon csak a fajtára jellemzően egyöntetű minőségű, attraktív, kiváló küllemű, minden hibától és torzulástól mentes gyümölcsök értékesíthetők étkezési almaként. Ennek jellemzői: nagy méret (70 85 mm átmérő), tetszetős és divatos szín (egyszínű fajtáknál maximum 70% eltérő színborítottság, bikolor fajtáknál 25 50%- os borítottság nem túlzottan sötét fedőszínnel, piros fajtáknál 70% feletti színborítottság), szabályos vagy azt megközelítő egyöntetű alak, nem túlságosan rövid gyümölcskocsány, annak megléte és épsége, sima, parásodástól és felületi hibáktól mentes héj, jó húskonzisztencia, kiváló íz, gazdag beltartalmi adottságok. Az ipari alapanyaggal szemben támasztott követelmények a feldolgozási céltól függenek. Az táblázatban négyféle ipari termék előállításához szükséges minőségi tulajdonságok fontosságát mutatjuk be. Az ipari alapanyagnak szánt gyümölcsök küllemével kapcsolatban nincsenek magas színtű elvárások. A lé- és a sűrítménygyártás esetében még a gyümölcsök mérete és a gyümölcsalak sem fontos, s egyetlen ipari feldolgozás minőségi előírásaiban sem zárják ki a kisebb felületi hibákkal (pl. parásodás, károsítók által előidézett felületi tünet, enyhe torzulás, a fajtára jellemző fedőszín elégtelensége vagy hiánya, a kocsány hiánya stb.) szüretelt gyümölcsöket. A túlzottan rövid kocsányú fajták szüret előtti hullásra való fokozott hajlamuk miatt étkezési almaként nem ideálisak, de az ipari célültetvényekben ez nem elvárás, hiszen a földről felszedett alma is megfelelő alapanyag lehet. 20

35 Alma táblázat. Az alma ipari feldolgozásra szánt alapanyagai iránt támasztott minőségi jellemzők fontossága (La Belle cit. Way McLellan, 1991) Mivel Magyarországon az ipari üzemek műszaki felszereltségük révén elsősorban sűrítmény előállítására képesek, Fischer (1999) nyomán közöljük az almasűrítmény előállítására alkalmas alapanyagok ideális beltartalmi értékeit: cukor/sav arány: 16:1 20:1, magas cukortartalom: 12 Brix fölött, közepes savtartalom: 7g/l körül, szárazanyag-tartalom: 11% körül, káliumtartalom: 1200 mg/l fölött, lényeredék: legalább 70%. A bébiételek legfontosabb nyersanyaga az almapép, amelynek minőségi kívánalmai az táblázatban az almaszósz oszlopában jelzetthez hasonlíthatók. E terméknél például különösen fontos, hogy a közepes savtartalom mellé igen magas szárazanyag- és cukortartalom, valamint alacsonyabb hússzilárdság tartozzék. Megállapítható tehát, hogy az ipari feldolgozás is minőségi alapanyagot igényel, de a minőségi kívánalmak az étkezési almáétól némileg eltérő gyümölcstulajdonságokra irányulnak A főbb fajták bemutatása A hazai termesztésre alkalmas fajták részletes jellemzői a különböző fajtaismereti könyvekben (Soltész, 1998; G. Tóth, 2001) tanulmányozhatók. Jelen munkának nem célja a pomológiai jellemzők és részletes fajtaismérvek bemutatása, csupán rövid áttekintő táblázatokban mutatjuk be a hazai termesztésre javasolható fajták főbb tulajdonságait, illetőleg a jelentősebb alakkörök főbb klónjait ( táblázatok). 21

36 Alma táblázat. A hazai integrált almatermesztés jelentősebb nyári érésű fajtái táblázat. A hazai integrált almatermesztés jelentősebb őszi érésű fajtái 22

37 Alma táblázat. A Gala ismertebb klónjai 23

38 Alma táblázat. A Jonathan hazai termesztésre ajánlott klónjainak jellemzése (Szabó és Harsányi) táblázat. A hazai integrált almatermesztés fontosabb téli érésű fajtái 24

39 Alma Az táblázat folytatása Az táblázat folytatása 25

40 Alma táblázat. Ismertebb Jonagold klónok és változatok táblázat. Hazai telepítésre javasolható Red Delicious spurok 26

41 Alma táblázat. Integrált és ökológiai szemléletű termesztésre alkalmas rezisztens fajták Az táblázat folytatása 27

42 Alma táblázat. Ökológiai szemléletű almatermesztésre alkalmas történelmi almafajták Az táblázat folytatása 5. Almaültetvények művelési rendszereinek és koronaformáinak fejlődése hazánkban A hazai gyümölcstermesztés művelési rendszerében a leggyorsabb és legalapvetőbb változások az almatermesztésben következtek be, amelyet az 1.4. ábra szemléltet. A II. világháború után minden évtized egy jelentős művelésirendszer-változást hozott. Az első három évtizedben a művelési rendszer elemei közül az ültetési rendszer változása, azaz a térállás szűkülése volt jellemző, a fajták változatlansága és az alanyhasználat csekély mértékű változása mellett. A további évtizedekben a térállás további csökkenése mellett az alany- és fajtahasználatunk is változatosabb lett, a metszési és más ápolási műveletekkel együtt. Az elmúlt fél évszázadban a hektáronkénti 100 db fától 28

43 Alma eljutottunk a db/ha állománysűrűségig (1.4. ábra). Ez a fák méretének csökkenését, a produktív termőfelület növelését, azaz az intenzitás növekedését eredményezte. Az intenzitást, az intenzív termesztést nemcsak a faméretek csökkenése, hanem az intenzív, sokoldalú ápolási műveletek is jellemzik ábra - Az almaültetvények művelési rendszereinek változása az elmúlt 50 év során 5.1. Középmagas törzsű, sudaras korona A II. világháború után, az 1940-es évek végén és az 1950-es években telepített, sok ezer hektárnyi almaültetvény igen jelentős előrelépést jelentett a korábbi időszak szórványszerű, ligetes, az árterületeket is hasznosító telepítéseihez viszonyítva. Az átlagosan m-re ültetett, főleg Jonathan, Starking és Golden Delicious fajtákat felvonultató ültetvényekben már csak kismértékben kaptak helyet a régi fajták. A rendszerint más mezőgazdasági kultúra termesztésére alkalmatlan területekre telepített ültetvényeket, középmagas törzsű, vad alanyú, ágcsoportos vagy szórt állású sudaras fák jellemezték. Közel egy évtizedig tartott a korona kialakítása és ezzel arányos volt a termőre fordulás ideje is. Hektáronként alig tonna volt a termés mennyisége. Ennek ellenére ezek az ültetvények és a Jonathan fajta alapozták meg a sokáig Európahírű üzemi almatermesztésünket. A Jonathan fajtánál rendszerint súlyos lisztharmat-fertőződés lépett fel. Az egyetlen és legfőbb termésszabályozási eszköznek a metszést tekintették, mert azzal lehetett a leginkább fokozni a hajtás- és gyümölcsnövekedést. A még ma is nagy mennyiségben termesztett Jonathan fajta optimális metszését Nagy Sándor Szabolcs megyei főkertész 1956-ban foglalta rendszerbe. Lényege a vesszők módszeres, évenkénti visszametszése, középerős vagy erős koronaritkítással párosítva. Ez a metszés a fa minden részét érintő, aprólékos, időigényes munka. A viszonylag erős ritkítás és vessző visszametszése részben a lisztharmat elleni mechanikai védekezést, részben a hajtásnövekedés serkentését célozta. A visszametszés eredményeként a végálló rügyekből néhány fejlett hajtást, mögöttük pedig fejlett dárdákat kaptunk. Visszametszés nélkül a csúcsrügyből kihajtott rövidebb (gyakran lisztharmatos) hajtás mögött több, de fejletlen, kis termőképességű dárda fejlődött. A Nagy Sándor-féle metszés tehát abban az időszakban az egyetlen célszerű metszésmód volt, amelyhez munkaerőt is találtak. A hagyományos vad alanyú fákon az oldalágak távolsága és szögállása hosszú ideig jó megvilágítottságot tett lehetővé a belső részeken is. Később a fák növekedésével és az elsőrendű elágazások vastagodásával az ágak közel kerültek egymáshoz s ezért erős, fokozatos ritkításra volt szükség Termőkaros orsó Almatermesztésünkben jelentős intenzitásnövekedést jelentett a Fejes Sándor (1958) nevéhez fűződő széles soros telepítési rendszerű ültetvények megjelenése. Az 1960-as években telepített, sok ezer hektár almaültetvény 29

44 Alma jelentős része már jobb minőségű talajra került, az alanyuk a vad alanynál gyengébb növekedésű M. 4-es volt, és a termőkaros orsó koronaforma dominált (1.5/a ábra). Az átlagosan 7 4 m-re ültetett fáknak központi tengelye és azon vízszintesre lekötözött oldalelágazásai voltak. Az M. 4 alany használatát, a termőkaros orsó koronaforma alkalmazását ebben az időben a termés, és az aránylag jobb minőségű áruhányad növelése, valamint a korábbi termőre fordulás motiválta elsősorban ábra - a) Termőkaros almafa, b) ferdekarú sövénynek nevelt almafa Elterjedt a lekötözés, mint metszést kiegészítő eljárás, miközben a metszés csak a korona külső részeinek csipegetésére terjedt ki. Gyakorlatilag minden oldalirányú hajtást vagy vesszőt lekötöztek, így a karok vastagodásával rendkívüli mértékben elsűrűsödtek a koronák. A napfény és permetlé behatolása a korona belsejébe szinte lehetetlenné vált, a termés pedig a korona külső részeire szorult. Később a vízszintesre kötözött alsó elágazások (karok) vagy lefeküdtek a talajfelszínre, akadályozva ezzel a talajmunkákat, vagy és ez volt a gyakoribb fokozatosan sorvadni kezdtek. Növekedési szempontból az alsó és vízszintes elágazások mindenkor kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a felső és ferde helyzetűek. Bebizonyosodott, hogy a középerős vagy erős növekedési erélyű alanyon álló fák legalsó elágazásait a koronaformától függetlenül nem szabad vízszintesre lekötözni, mert hamar elsorvadnak, csökken a termőfelület. Az alakítás és fenntartás gondjai, sikertelenségei ellenére a termőkaros orsó koronaformájú ültetvények sikeres művelési rendszernek bizonyultak Ferdekarú sövény Az 1970-es évek második felében létesített, sok ezer hektárnyi új típusú almaültetvény létesítésénél már a nyugat-európai hatások is szerepet játszottak. Népszerűvé váltak a ferdekarú sövények, átlagosan 5 3 m térállásra telepítve (1.5/b. ábra). A Jonathan mellett 50 70%-ban telepítettek Starkingot, illetve a Red Delicious fajtakörbe tartozó spurokat (Starkimson, Redspur, Wellspur). A korábbi, átlagosan 7 4 m sor- és tőtávolság 5 3 m-re csökkent, azaz a fák tenyészterülete közel 50%-kal lett kevesebb. A gyengébb növekedésű alanyok hiányában sajnos az M4-es alanyt használták. A térállás szűkösségét és annak kedvezőtlen hatásait az is fokozta, hogy ebben az időszakban egyre jobb területekre telepítettek. Az 5 3 m sor- és tőtávolságra ültetetett fény- és melegigényes Starking fákat a térben tartás érdekében erősen metszették, amely eredményeképpen vízhajtáserdők borították a fákat. Ezért az üzemek döntő részében előbb felére, majd harmadára ritkították az ültetvényt. Ez a művelési rendszer tekinthető üzemi almatermesztésünk legnagyobb kudarcának. 30

45 Alma 5.4. Szabadorsó Az 1980-as évek második felében megkezdődtek az intenzitásnövelést és fajtaváltást célzó szakcsoporti almatelepítések. Ezek már új fajtákkal létesültek, az M. 26-os és M. 9-es alanyok használatával. Az M. 9, M. 26 alanyok használata db fa telepítését tette lehetővé hektáronként. Az alkalmazott koronaforma a szabadorsó volt. A szabadorsó koronaforma: a központi tengelyen az alsó 3 4 vázkaron kívül a növekedési erélytől és a térállástól függően egy vagy két, tartósan megmaradó karcsoportot vagy szórt állásban vázkarok találhatók (1.6/a. ábra). Elnevezését illetően szabad, mert alakítása és fenntartása több szabadságot, lehetőséget ad, nagyobb rugalmasságot feltételez, mint a későbbi évtizedben következő karcsúorsó esetében. Szabad, mert nem olyan karcsú, mint a karcsúorsó, tőtávolsága 2 3 m közötti, a sortávolság 4 5 m, talajtípustól, alany-fajta kombinációtól függően és a fák száma hektáronként. Bár törekszünk a kúpos forma fenntartására, nem tudjuk azt tökéletesen megvalósítani. Nem vagy alanytól függően kevésbé igényel támrendszert. A lekötözések, leívelések mellett nagyobb lehetőséghez jut a metszőolló az alakításban és fenntartásban egyaránt. Metszési, alakítási és fenntartási elvei több szabadságot, lehetőséget adnak a termesztőnek. A széles körben alkalmazott erőgépek típusa miatt a sortávolság egységesen 5 m-ben, a tőtávolság pedig az alanytól (M. 9, M. 26) és a talaj tulajdonságaitól függően 2,0 2,5 m-ben határozható meg. A hektáronkénti fa az 5 3 m-es ferdekarú sövényültetvények 666 tős sűrűségéhez viszonyítva 20 40%-os növekedést jelentett. A termőre fordult ültetvényekben tonna/hektár átlagtermés is elérhető, azonban a legigényesebb technológiai ellenére sem nagyobb 60 70%-nál a minőségi áru aránya. A hajtásválogatás, a vízhajtások eltávolítása, a nyári metszés, a kézi gyümölcsritkítás mind nélkülözhetetlen a kiegyenlítetten jó minőségű, bő termés előállítása érdekében. Ezek közül a gyümölcsritkítás szinte kivitelezhetetlen a fák mérete miatt, mert rendkívül nagy a kézimunkaerő-felhasználás igénye. Csak a korona külső részein végezhető el, mivel a korona szerkezete lombos állapotban gyakorlatilag áttekinthetetlen. A következetes nyári metszés ellenére a lombozat jelentős része árnyékban marad, ami a még mindig nagy korona következménye. Ezt másképpen nem lehet megvalósítani, mint a fák méretének az ésszerű, határokig történő további csökkentésével, a hektáronkénti tőszám, a produktív termőfelület és az ápolási igényesség, végeredményben az intenzitás mértékének fokozásával Karcsúorsó Az 1990-es évek elejétől hazánkban is elkezdődtek a nagy biológiai értékű, vírusmentes, M. 9-es alanyon álló, újabb fajtákat felvonultató intenzív almaültetvények létesítése. A karcsúorsó koronaformájú ültetvényekben hazánkban is elérhetők azok a terméshozamok, amelyek elérése érdekében az 1970-es évektől Hollandiából indult világhódító útjára. A karcsúorsó központi tengelyén és a kívánt törzsmagasság fölött 3 4 véglegesen megmaradó vázkaron rotációval fenntartott fiatal (1 3 éves korú) termőalapokon történik a terméshozás (1.6/b. ábra, színes kép) ábra - a) Szabadorsó almafa, b) karcsúorsó almafa 31

46 Alma Az ökológiai adottságoktól függően 0,8 1,5 m tőtávolságra telepített, lehetőleg vírusmentes és magasan szemzett M. 9 és M. 26 alanyú almafákat 3 4,5 m közötti sortávolságra telepítjük. A tőtávolság alsó határa közelében a véglegesen megmaradó oldalelágazások szögállása vízszintes, vagy az ahhoz közeli os, a felső határ felé pedig a 30 körüli szögállás az optimális. Az erősebb növekedésű és/vagy felfelé törekvő típusú fajták esetében az oldalelágazások szögállását 30 -hoz közelítsünk. Azt is vegyük figyelembe, hogy az 1,5 m-t közelítő vagy elérő tőtávolság esetén a fajtától függetlenül is növelnünk kell az alsó elágazások szögállását. Így tudjuk leginkább elősegíteni, hogy ott kiegyenlített számú és termékenységű másod- és harmadrendű növedék képződjön, kialakuljon a vegetatív-generatív egyensúly, ezen túlmenően a minél korábbi térkitöltést is elősegíthetjük. A 3,0 4,5 m sor- és 0,8 1,5 m tőtávolságra ültetett karcsúorsó koronaformájú almaültetvényeket tekintjük az intenzitásnövelést célzó művelési rendszernek. Ilyen ültetvényekben a támrendszer, az öntözés és az intenzív ápolási technológia nélkülözhetetlen. Az optimális karcsúorsó koronaforma a következő kritériumokkal rendelkezik: a törzsmagasság cm, így az alsó elágazások termőkorban nem akadályozzák a korona alatti terület mechanikai vagy vegyszeres művelését; kör- vagy sorirányban kissé megnyúlt alapvetület; alulról fölfelé haladva csökkenő vastagságú és hosszúságú elsőrendű elágazások (egyenlő szárú háromszög, illetve kúpforma); alulról fölfelé haladva az elsőrendű oldalelágazások száma csökken, de ezeknek egymástól való távolsága mindenkor olyan, hogy biztosított a külső és belső részek jó megvilágítottsága és permetlé általi fedettsége; a legalsó elsőrendű elágazások szögállása az erősebb növekedésű alany-fajta kombinációk esetében a 30 40, mérsékeltebb növekedési erély esetén ; alulról fölfelé haladva az elsőrendű oldalelágazások szögállása a vízszintes irányába csökken; a fák külső és belső, illetve alsó és felső részein az aktív termőgallyazat életkora jelentősen nem különbözik; 32

47 Alma az adott ültetési rendszerben a fák magassága és a korona szerkezete olyan, hogy nem okoz ön- és sorárnyékolást; a fák rendelkezésére álló tér kitöltése után, azaz termőkorban a soron belül a fák közötti tér sűrűsége ne legyen nagyobb, mint a fák egyedi sűrűsége Szuperorsó A további intenzitásnövelés, a nagyobb állománysűrűség, azaz a hektáronkénti nagyobb egyedszám és produktív termőfelület megteremtését a szuperorsó koronaforma alkalmazása teszi lehetővé (1.7/a. ábra, színes kép). E koronaforma jellemzői: az optimálisnak tartott fasűrűségnél jóval nagyobb hektáronkénti egyedszámot (6 10 ezer db/ha) jelent; a fák közel állnak egymáshoz, mindössze cm a tőtávolság, ami jelenlegi ismereteink szerint nem teszi lehetővé, hogy a központi tengelyen a fa élete során végig megmaradó elágazódásokat alakítsunk ki; nagy beruházási értéke következtében a gazdaságossága (ökonómiai realitása) megkérdőjelezhető; a jelenlegi ismereteink szerint a fák alakjának fenntartása, gazdaságos üzemeltetése hosszú távon nehézkes. Nehéz fenntartani ezt a koronaformát az alsó, többéves, nagy szállítópálya-kapacitású, a felsőrészeket kordában tartó alsó oldalelágazások hiánya miatt. Ezért elkerülhetetlennek látszik a fák alsó részén a sűrűség és leárnyékolódás miatti felkopaszodás, illetve ezzel párhuzamosan a felső részek túlzott növekedése, a fa magassági elszabadulása. Az alsó részek beárnyékolódása és a fa felső részének kedvező pozíciója törvényszerűen a felső részek növekedési dominanciáját eredményezi. Ezt a leghatásosabb növekedésgyengítéssel (lekötözés, leívelés stb.) sem tudjuk kiegyenlíteni, ugyanis, ha gyengítjük a felső részek növekedését, fokozzuk az alsó részek elsűrűsödését, beárnyékolódását. A fenntartások ellenére reális lehetőségét látjuk annak, hogy nem vagy alig hasznosítható területeket (szögletek, kerítések melletti részek stb.) ilyen módon hasznosítsunk. Ez esetben is kizárólag egysoros formát alkalmazzunk. Ez lehetővé teszi azt, hogy a túl sűrűvé váló sorok kiritkításával megfelelő, hosszabb távon át fenntartható karcsúorsó formát alakítsunk Szuperorsó V alak A szuperorsó hosszabb ideig üzemeltethető a V szisztéma alkalmazásával. A cm-es tőtávolságra telepített fákat egymás után ellentétes irányba, kb szögállásba széthajtják, szétterítik. Ezáltal jelentős mértékben javul a fák megvilágítottsága az alsó zónában is. Így az alsó részeken elsőrendű elágazásokat alakíthatunk ki és tarthatunk fenn (1.7/b. ábra) ábra - a) Szuperorsó koronaforma almánál, b) szuperorsó almafák V alakban nevelve 33

48 Alma Ha kineveljük a legalsó elágazásokat, megvastagodásuk és így jelentős szállítópálya-kapacitásuk miatt a csúcsi növekedést mérsékelve az alsók felkopaszodását mérsékelhetjük. Azonban így is törvényszerű az alsóbb koronarészek jelentősebb árnyékolódása és csak idő kérdése a teljes elsorvadásuk, illetve felkopaszodásuk. Hátrányos továbbá a támrendszer költségének növekedése, mivel ez esetben a kétsíkú szisztéma dupla költséget igényel a sima szuperorsóhoz viszonyítva. Hazánkban mindkét szuperorsó koronaforma és ültetési rendszer, csakúgy, mint külföldön inkább érdekességnek számít, mind a rendkívüli költséges bekerülése, mind a korlátozott idejű fenntarthatósága miatt. Ugyanakkor speciális esetekben kisebb területeken nem zárható ki az alkalmazásuk. 6. Almaültetvény létesítése A korszerű, a termőhelynek megfelelő intenzív almaültetvények telepítése az egyik legköltségesebb beruházás (2002-ben eléri a 3 5 millió Ft/ha összeget). Ekkora beruházási ráfordítást csak akkor szabad befektetni, ha kedvezőek a termőhelyi adottságok, s a beruházás nagy biztonsággal kiszámíthatóan jövedelmező lesz. Amennyiben az említett feltételek közül valamelyik megléte kétségbe vonható, akkor a jövedelmezőség kockázata olyannyira megnő, hogy a telepítésbe nem ajánlatos belekezdeni. A kedvező termőhelyre vonatkozó információkat az alma ökológiai igényei fejezetben közöltük. Gazdaságossági szempontból az 5%-os lejtőkre történő telepítés még elfogadható, az ennél meredekebb területek művelésére speciális művelőeszközökre van szükség, s a sorközfüvesítés és az öntözés elengedhetetlen. A korábban végzett domborzatátalakító tereprendezést minden esetben el kell kerülni Terület-előkészítés Árutermelő almaültetvény létesítése előtt elengedhetetlen a talaj laboratóriumi vizsgálata. Csak az adatok és az alkalmazandó termesztéstechnológia ismeretében dönthetjük el a talaj-előkészítés és a tápanyagfeltöltés módozatait. A szükséges talajvizsgálatokat a telepítés megkezdése előtt már 5 6 hónappal el kell végeztetni, mivel az esetlegesen szükséges talajjavító anyagok (mészpótlás), szerves és műtrágya, talajfertőtlenítő anyagok beszerzése és bedolgozása időigényes. 34

49 Alma Külön megítélés alá tartozik, hogy milyen elővetemény után kerüljön sor a telepítésre. Mivel az alma ültetését ősszel (október közepétől november közepéig) ajánlott elvégezni a nyár végén betakarításra kerülő kalászosok és pillangósok az ideális elővetemények. A terület előkészítése a telepítésre megegyezik a 9.4. fejezetben leírt talajművelési módszerekkel Az ültetési anyag megválasztása A gyümölcsfélék közül az alma rendelkezik a legszélesebb alany- és fajtaválasztékkal, ezért a termelési célnak, a talajviszonyoknak és az ezekhez alkalmazkodó termesztéstechnológiának megfelelő alany-nemes kombinációk között választhatunk. Az intenzív almaültetvények egyik közös jellemzője az alacsonyan elhelyezkedő termőfelület. A magasságkorlátozás egyik eszköze a megfelelő alany, illetve a magas szemzés- és oltáshely. Napjainkban intenzív almaművelési rendszerekhez általában a cm magasan szemzett (oltott) oltványokat használnak. Az ültetési anyag megválasztásánál a koronaforma gyors kialakítása, és termőre fordítása a cél. Ebből kiindulva azok a koronás oltványok a legjobbak, amelyek kedvező fejlettségű és szögállású koronavesszőkkel, illetve termőrészekkel rendelkeznek. Az alma ültetési anyagai között különlegességnek számít a félkész oltvány, ami szemzett vagy kézben oltott alany. A félkész oltványok ugyan jóval olcsóbbak, mint a készek, de ültetésük a következő kockázatokkal jár: az ültetvényben kell felnevelni az oltványokat, a telepítőnek alapos faiskolai szakismeretekkel kell rendelkeznie, egyes munkaműveletek elmulasztása (vadalás, hónaljazás) szakszerűtlen vagy késedelmes elvégzése nagy károkkal jár, az oltványok egyenes neveléséhez segéd-támberendezésre lehet szükség Ültetés Az almafák ültetésének módszere általában megegyezik a többi gyümölcsfajéval, kivéve a magasan szemzett csemetéket. Ezeket úgy kell ültetni, hogy a szemzési hely cm-el legyen a föld felszíne felett, annak érdekében, hogy az alanyrész le ne gyökerezhessen. Az így ültetett csemeték a nagyobb gyökértömeg miatt biztonságosabban állnak a talajban Támberendezés Az alma művelési rendszerei közül a sövényekhez, valamint a gyenge alanyú karcsú- és szuperorsókhoz támaszrendszert szükséges építeni. A gyenge alanyú intenzív almaültetvényekben a támberendezés feladata a fák kidőlésének megakadályozása, valamint a vesszők lekötésének elősegítése. Az ültevényberuházásban jelentős összeggel szerepel a támberendezés. A legjobban bevált támberendezések a következők: egyedi karós, huzalos, kombinált (huzal és karó vagy bambusznád). 7. Almaültetvények ápolása 7.1. Metszés és metszést kiegészítő eljárások A metszéssel alakítjuk ki és tartjuk fent az almafák koronáját, és céljainknak megfelelően befolyásoljuk a hajtásnövekedést és a terméshozást. 35

50 Alma A koronaalakítást két olyan koronaformán (karcsúorsó, szabadorsó) részletezzük, amelyek jelenleg is és a jövőben még inkább meghatározó szerepűek lesznek az almatermesztésben. A koronaalakító metszés fő célja a mielőbbi térkitöltés, illetve ezzel párhuzamosan a minél korábbi termőre fordulás. A tőtávolságtól függően már az első évtől kezdve differenciálnunk kell a metszés mértékét és módját illetően A karcsúorsó koronaalakító metszése Első évi metszés Suháng telepítése esetén az első évben az azonos erősségű, kiegyenlítetten egyforma oltványokat a tervezett törzsmagasság (75 85 cm) fölött 4 5 fejlett rügyre vágjuk vissza. Kedvezőbb, ha nem a nyugalmi időszakban, hanem a rügyfakadáskor metszünk koronába, ugyanis a nyugalmi állapotban metszett fák rügyfakadása, kilombosodása vontatottabb, mint azoké, amelyek metszetlenül indulnak a tavasznak. A suhángok rügyfakadáskor végzett visszametszése erősebb növekedést eredményez, mint a téli metszés, sőt, már az erőteljes rügyduzzadáskor végzett metszés is kedvező. A rügyfakadáskor metszett fák oldalhajtásainak alacsonyabb a szögállása is, mint a télen metszetteké. Ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy a termő fák zöldbimbós, pirosbimbós állapotáig fejezzük be a koronába metszést, mert ezután kedvezőtlen, növekedést gyengítő hatással kell számolnunk. Kihajtás után a fővezérhajtás zavartalan, függőleges irányú növekedését huzalhoz vagy karóhoz történő rögzítéssel biztosítsuk. Fejletlenebb oltványok esetében vizsgálatok szerint a rügyfakadás után célszerű a fővezérhajtás alatti négy rügy kivakítását elvégezni. Ennek minél korábbi elvégzése segíti a tengely és a fővezérhajtás erőteljesebb növekedését, ugyanakkor a négy kivakított rügy alatt keletkező hajtások szögállása közelíti a vízszintest. Erős növekedés esetén a fővezérrel konkurens, közvetlenül alatta eredő hajtásokat, azok cm-es hosszúsági állapotában (június), 5 10 cm-es csonk hagyásával törjük le. Túlzottan csapadékos években, a június végi visszatöréseknek, illetve letöréseknek esetenként nagy lehet a regeneratív növekedést serkentő reakciója. Ugyanakkor ez a beavatkozás is jelentősen elősegíti a tengelydominancia kialakítását, a fővezérhajtás növekedési erélyének fokozását, ami az egyik legfőbb feladatunk. Ha a leendő alsó oldalelágazások száma meghaladja a négyet, úgy a megmaradók fejlettségétől (vastagságától) jelentősen eltérő és/vagy a hegyesszögű alsó hajtásokat szintén csonk hagyásával törjük le júniusban. Koronás oltvány (előző évi suháng) telepítése esetén az első (a suháng második) évben tavasszal semmilyen metszésre nincs szükség, ha az oltvány oldalelágazásainak hossza, száma és vastagsága tökéletes arányban áll a fővezérvessző hosszával és vastagságával. A tökéletes arány ez esetben azt jelenti, hogy a fővezérvessző és az oldalvezérvesszők csúcsait összekötő, képzeletbeli egyenesek egy egyenlő szárú háromszög, illetve kúp formáját mutatják. A háromszög, illetve kúp magassága tehát mintegy kétszer nagyobb, mint a fa oldalirányú kiterjedése. Ha az oltvány oldalelágazásai rövidek, fejletlenek, a fővezérvessző viszont erős, vastag és hosszú, nincs egyensúly az alsó és a felső koronarészek között. Ebben az esetben a telepítés után a fővezérvesszőt lehajlítva kissé, a vízszintes alá rögzítjük, az oldalvesszőket pedig a legfejlettebb rügyekre vágjuk vissza. Amikor rügyfakadás után a fővezérvesszőn lévő hajtások elérték az átlagosan 5 cm-es hosszúságot, visszaállítjuk és rögzítjük azokat függőleges helyzetbe. Ezzel csökkentjük a növekedést, mivel elősegítjük a fővezérvessző rügyeinek egyenletes kihajtását. A faiskolai gyakorlatban törzserősítőnek nevezett képződményeket az oltáshely és a legalsó oldalelágazás között, a törzsön képződött rozettákat, rövid és hosszú hajtásokat, dárdákat, erős növekedési viszonyok között hagyjuk érintetlenül és nyáron se távolítsuk el. Gyenge növekedés vagy mérsékeltebb növekedési erélyű, illetve gyengébb fejlettségű oltványok esetén viszont a felső részek jobb növekedésének biztosítása érdekében feltétlenül távolítsuk el legalább cm-es törzsmagasságig. 36

51 Alma Ha az oldalelágazások erősek, hosszúak és vastagok, s több is van belőlük a szükséges 3 4 darabnál, a fővezérvessző viszont aránytalanul gyenge, akkor tőből kiritkítjuk a felesleges oldalvesszőket. Lehetőleg az azonos fejlettségű vesszőket hagyjuk meg. Elsősorban a hegyesebb szögállású (erős) és alacsonyabb szögállású (lecsüngő, túlzottan gyenge) oldalelágazásokat távolítsuk el. Ha a fővezérvessző 30 cm-nél rövidebb, vágjuk vissza felére, ellenkező esetben hagyjuk metszetlenül. Ha mind a fővezérvessző, mind az oldalvezérvesszők satnyák, gyengék, célszerű újraindítani a fácskát, azaz mind a fő-, mind az oldalvezérvesszőket egy-egy legalsó, vagy ha lehet, az oldalelágazások alatt egy fejlett rügyre visszametszeni. Mind az alakítás, mind a fenntartás során törekedni kell az alsó és felső koronarészek harmóniájára, a fa alakjának karácsonyfaszerű, kúp formájú megtartására (1.8/a. ábra). Az 1.8/b. ábra szakszerűtlenül nevelt karcsúorsó almafát mutat be ábra - a) Szakszerűen nevelt és fenntartott karcsúorsó almafa alakja és koronaszerkezete, b) szakszerűtlenül nevelt és fenntartott, felborult egyensúlyú karcsúorsó almafa Gyakran előfordul, hogy egy-egy oldalelágazás vastagabb és meredekebb szögállású, mint a többi vessző. Ilyen esetben, ha van legalább 3 további kedvező állású oldalkar vagy vessző, nem szabad a túl erős oldalképletet lekötözéssel, leíveléssel beállítani a sorba. Tapasztalataink szerint ez általában nem sikerül, ezért a telepítést követő első vagy második évben inkább távolítsuk el az ilyen képleteket. Szükség esetén végezzünk hajtásválogatást, amikor a végálló hajtások cm hosszúak. Június második felében a fő- és az oldalvezérek erős konkurenseit és az oldalvezéreken függőlegesen előtörő hajtásokat vágjuk le. Második évi metszés A második évben (suháng harmadik éve) kedvező növekedés, illetve a törzs (tengely) és az oldalelágazások harmonikus 2:1 vastagsági arányának megléte esetén semmilyen tél végi beavatkozásra nincs szükség. Ha a fővezérvessző hosszúsága meghaladja az 50 cm-t, úgy még a nyugalmi állapotban leíveljük és vízszintes vagy kissé az alatti helyzetben rögzítjük. Nagyon fontos, hogy a hajtások átlagosan 5 cm-es hosszúságának 37

52 Alma elérésekor azokat ismét az eredeti, függőleges helyzetbe állítsuk és rögzítsük a támrendszerhez. Gyakori hiba, hogy ezt késve végzik el, ezért a központi tengelyt féloldalas elágazások jellemzik. Ha rövidebb a fővezérvessző, mint 50 cm, akkor sem végzünk semmilyen visszametszést, azt szintén feltétlenül csúcsrügyből indítsuk. Ilyen esetben nagyon fontos, hogy a zavartalan és erős csúcsi növekedés biztosítása érdekében minél hamarabb vakítsuk ki, szakítsuk le vagy törjük (vágjuk) vissza a fővezérvessző csúcsrügye (hajtása) alatti legalább négy darab rügyet (hajtást). Ha az oldalelágazások jelentős mértékben túlnövik a rendelkezésükre álló tőtávolságot és átmennek a szomszéd fa életterébe, úgy egy másodrendű elágazásra vágjuk vissza a szomszéd fa növekedésének és megvilágítottságának biztosítására. Ha kevésbé problematikus a szomszéd fa irányába történő elsűrűsödés, úgy ne vágjuk vissza az elágazást a tél végi metszés során, hanem június második felében a szükséges mértékben törjük vagy vágjuk vissza, vagy, ha az elsűrűsödés nem túl jelentős, augusztus végétől szeptember végéig terjedő időszakban végezzük el azok visszametszését. A gyenge vagy túl rövid oldalelágazásokat növekedésük serkentése érdekében tél végén 2/3-ukra, esetleg hosszúságuk felére vághatjuk vissza. Harmadik évi metszés Az ültetvény harmadik évében a téli metszés során a túl hosszú (50 cm feletti) fővezérvessző növekedésének csökkentése és elágazódásának javítása érdekében ismét lekötözzük azt, vízszintes közeli helyzetbe. Rügyfakadás után természetesen állítsuk vissza eredeti helyzetébe. Ha a fővezérvessző növekedése mérsékeltebb (50 cm alatti), továbbra sem végzünk visszavágásokat vagy álsudarazást, mivel zavartalan szállítópályájú, metszési gátaktól mentes főtengelyre van szükségünk. Ez esetben is a rügyfakadás utáni rügykidörzsöléssel vagy a konkurens hajtások minél korábbi korlátozásával (tépés, visszatörés, levágás) kell a tengely zavartalan növekedését elősegíteni. A metszés során az összes meredek vesszőt eltávolítjuk és a túl hosszú termőgallyakat egy fejlett dárdára vágjuk vissza. A harmadik év végére megfelelő körülmények és következetes nevelés mellett a fák elérik végleges (2,2 2,5 m) magasságukat. Ezért a negyedik év kora tavasza az utolsó időszak, amikor elvégezhetjük (szükség esetén) a fővezérvessző növekedését csökkentő (termékenységét fokozó) vízszintes közeli lekötözését, majd annak kihajtás utáni visszaengedését. Ha a csúcsi növekedés mérsékeltebb, úgy a növekedés, illetve az elágazódás serkentése érdekében az előző évi téli metszéshez hasonló eljárást kövessünk A szabadorsó koronaalakító metszése Az erősebb növekedési erélyű alanyokra (MM. 106, MM. 111, M. 4) szemzett, szélesebb sor- és tőtávolságra telepített, támrendszer nélküli ültetvények koronaalakító metszésénél az alábbi szempontokat vegyük figyelembe. Első évi metszés A suhángok első évi, téli és a vegetációs időszakban történő metszése azonos elvek szerint történjen, mint amit a karcsúorsó esetében leírtunk. Koronás oltványoknál a fővezérvesszőn kívül a kiválasztott (meghagyott) 3 4 oldalvezérvesszőt is vágjuk vissza felére, 2/3-ára, a vesszők hosszúságától és vastagságától függően. Erre azért van szükség, hogy egyrészt növeljük az oldalelágazások stabilitását (vastagodását), másrészt pedig a képletek növekedésének fokozásával a fák rendelkezésére álló teret minél hamarabb kitöltsük. A törzsről minden rövid és hosszú szártagú képződményt a növekedési erélytől függetlenül tőből távolítsunk el. A hajtásválogatást azonos időben és elvek szerint végezzük, mint a karcsúorsó koronaforma esetében, azzal a különbséggel, hogy az oldalvezérvesszők konkurenseit is távolítsuk el az oldalirányú növekedés előmozdítása érdekében. 38

53 Alma Metszés a második évben A metszés időpontja ugyanaz és a tavalyi suháng (ez évben koronás oltvány) metszése azonos elvek szerint történik, mint amelyeket az előző pontban részleteztünk. A második éves koronás oltványok fővezérvesszőjének visszavágását olyan magasságban végezzük (az első karok szintjétől cm), hogy a második karcsoport kialakulása után is biztosítva legyen a fa belső részeinek jó megvilágítottsága. Ha nem karemeletet kívánunk kialakítani, úgy szórt állásban (lehetőleg ne egymáshoz közel eredően) hagyjunk 2 3 véglegesen megmaradónak tekinthető, az alsóknál kisebb szögállású oldalkarokat a tengelyen. Ügyeljünk arra, hogy e karok és az alsó, velük egy vonalban lévő oldalkarok közötti távolság hasonló vagy nagyobb legyen, mint az ágemeletek kialakítása esetén az ágemeletek közötti távolság. A fő- és oldalvezérvesszők hegyesszögű, vastag konkurenseit ismét távolítsuk el és felére, 2/3-ára metsszük vissza a vezéreket. A hajtásválogatás során (június) a befelé törő, függőleges, sűrűsítő képletek eltávolításán túlmenően mind a fő-, mind az oldalvezérek konkurenseit is távolítsuk el. Metszés a harmadik-negyedik évben A koronaalakítás szabályai megegyeznek a karcsúorsónál részletezettekkel. A fák sor- és tőtávolságától, illetve növekedési erélyétől függően szükség lehet egy harmadik karcsoport, vagy további szórt állású karok kialakítására is. Ezt úgy oldjuk meg, hogy a fővezérvesszőt a második karcsoport fölött a kb cm magasságban vágjuk vissza. Ennek az emeletnek a kialakulását követően a fővezért vagy tőből eltávolítjuk, vagy metszetlenül hagyjuk, vagy pedig egy oldalirányú, gyenge növekedésű, másodrendű képletre vágjuk vissza. Így a fa magasságának további növekedését korlátozni tudjuk. Erre a koronaformára is jellemző hosszú távon a karácsonyfához hasonló alak (még akkor is, ha inkább egy kúppal borított hengerről van szó), így a fa külső és belső részeinek egyaránt megfelelő a megvilágítottsága (1.6/a. ábra). 2,0 2,5 m-t meghaladó tőtávolság alkalmazása esetén az alsó, a karcsoport fölött a szórt állású oldalkarok kialakítása a kedvezőbb a fa későbbi jó megvilágítása érdekében. Emeletek kialakítása tehát csak az ennél kisebb átmérőjű fák esetén célszerű Karbantartó metszés Hajtatás az optimális metszésmód meghatározását segítő eljárás. Az évek többségében január hónap elsőmásodik dekádjára már eltelik annyi idő, hogy a fák megkapják azt a hideghatást, amely mélynyugalmi állapotuk feloldásához szükséges. Az alacsony hőmérsékletek miatt kényszernyugalmi állapotba került fákról ettől kezdve levágott 1 3 éves korú vesszők, gallyak szobahőmérsékleten vízbe állítva jó információkat adhatnak a várható virágzás mértékéről és minőségéről egyaránt. A fák évjárati kondicionális viszonyaitól függően az egyes években a hajtatás során jelentős különbségek lehetnek: A kihajtás, illetve virágzás sebességében (minél gyorsabban zajlik le, annál jobb a fák, a virágok kondíciója, fejlettsége). A szirom és a primer levelek fejlettségében, méretében, a levelek színében (a fejlett levelek és egymás széleit átfedő szirmok előrehaladott virágszerveződési fejlettségi állapotot jeleznek). A virágok illatában (az intenzív virágillat kiválóan fejlett, nagy kötődési értékű virágszerveket jellemez). A hajtatást minden évben lehetőleg azonos fajtákkal és hasonló korú részekkel elvégezve és az eredményeket rögzítve kialakul bennünk egy, a mechanikus terhelés-beállításon túlmutató képesség, amely segítségével legtöbbször a legkedvezőbb metszésmódokat alkalmazhatjuk Téli-tél végi metszés 39

54 Alma A termőfák metszésének legkedvezőbb időszaka a tél második fele (február, március). Ha lehet, ennél hamarabb, még kedvező időjárási körülmények között se metszünk. Ha eltérő termőfázisban lévő parcellákkal (fajtákkal, fákkal) rendelkezünk, az időszak elején az előző évben nagy termésű, várhatóan kis virágzású fákat metsszük meg; a jó kondíciójú, várhatóan nagy virágzású fákat azt követően a zöldbimbó fenofázisig metszhetjük. A télen, tél végén végzett metszésről általánosságban megfogalmazható, hogy a nyáron végzett beavatkozásokhoz viszonyítva növekedésserkentő hatású, ezért kiválóan alkalmas a termőrész ifjítására, regenerálására. Mérsékeltebb növekedést kiváló körülmények között már a 3 4 éves korú fák is mutathatnak termőrész-elöregedést (termőgallyazat), ami a rügyek fejletlenségében és a gyümölcsök elaprózottságában nyilvánul meg. Ilyenkor a termőgallyak téli kurtítása azok aktívabb növekedését segíti elő. Az erősebb növekedés fokozza a kötődött gyümölcsök táplálkozási erélyét és elősegíti a virágképződést is. A tengely vastagabb elágazásait (sűrűsítő karokat, illetve gallyakat) szintén télen távolítsuk el, mivel lombtalan állapotban egyrészt jobban megítélhetők a felesleges elágazódások, másrészt nincs zavaró gyümölcsteher, amely csak jóval mérsékeltebb metszést tesz lehetővé. Termőre fordulás után évenként szükségszerűen változó mértékű metszéssel tartjuk fenn a fák magasságát és szélességét, az optimális hajtásnövekedést, az egész fa kedvező megvilágítottságát, az egyenletes gyümölcsberakódást, a kiegyenlített gyümölcsminőséget (méret, szín), valamint a korona minden részének jó permetezhetőségét. Az évenként szükségszerűen változó mérték az intenzív ültetvényekben lényegesen csekélyebb eltéréseket jelent, mint a nagy térfogatú, kevésbé kézben tartható fák esetében. Ezeknél ugyanis a gyümölcsritkítás, a növekedési szélsőségek menet közbeni elhárításának lehetősége (lekötözés, leívelés, nyári metszés, hajtásválogatás stb.) és nem utolsósorban a fák vírusmentességéből adódó homogenitás évenként lényegesen kisebb mértékű metszést feltételez. Így a metszés mértékének és módjának korábban évjáratonkénti jelentős differenciája lényegesen kisebb és kevesebb mérlegelést igénylő feladat. A legfőbb cél minden esetben a korona optimális formájának fenntartása, a rendelkezésre álló tér kitöltése és a fa abban történő benntartása. A metszés megkezdése előtt minden évben alaposan vegyük szemügyre a fákat és válaszoljuk meg az előző évre és a fák állapotára vonatkozó fontos kérdéseket. Milyen volt az előző évi termés (mennyiség, minőség, méret, színeződés)? Milyen volt a hajtásnövekedés (vesszők száma és mérete)? Milyen mértékű a rügyberakódás (rügyek száma és mérete)? Milyen a rügyekben lévő virágzatok aránya? Milyen volt az előző év növényvédelmi helyzete? A fenti kérdésekre adott válaszok és a fa látványa alapján több variáció is lehetséges. 1. Fejlett, nagy rügyek, a dárdák több mint fele virágzatot tartalmaz, közepes vagy hosszú, vastag vesszők. Ez az állapot egy előző évi, a harmonikusnál kevesebb termést és közepes vagy annál erősebb előző évi metszést valószínűsít. Alkalmazandó metszés: közepes erősségű, kevésbé részletgazdag ritkítás. 2. Fejlett, nagy rügyek, a dárdák több mint fele virágzatot tartalmaz, közepes vagy rövid, vastag vesszők. Az előző évben harmonikus vagy annál kevesebb termést és mérsékelt, a szükségesnél kisebb mértékű metszést feltételez. Alkalmazandó metszés: a közepesnél erősebb ritkítás, kevésbé részletgazdag, a nagyszámú rügyet csökkentő metszés (főleg gallyritkítás, illetve kurtítás). 3. A fejletlen, kevés virágzatot tartalmazó rügyek, vékony, rövid, fejletlen vesszők, az előző évben túlzottan nagy termést és/vagy a szükségesnél kisebb mértékű metszést valószínűsítenek. Alkalmazandó metszés: részletgazdag, a fa minden részére, minden képletére kiterjedő igényes, rügykímélő, vesszőritkító metszés. 40

55 Alma 4. Fejletlen rügyek, sok, hosszú, vékony, fejletlen vessző. Az előző év (évek) metszési hiányosságára figyelmeztető állapot (túlzott árnyékolás, árnyékrügyek, árnyékvesszők). Alkalmazandó metszés: részletgazdag, a sűrűséget megszüntető, fénybehatolást elősegítő gallyritkítás, a viszonylag fejlettebb rügyeket kímélő, de a kisebb fejletlen rügyeket hordozó részeket eltávolító metszés. A felsoroltakon kívül még sokféle, az ültetvény sajátosságait figyelembe veendő szempont érvényesülhet, amelyek mind befolyásolják a célszerűen alkalmazandó metszésmódokat. A Zahn-féle törvények intenzív, azaz nagyobb állománysűrűségű, nagyobb produktív termőfelületű gyümölcsültetvényeinkben a gyümölcsfajok többségénél (alma, meggy, szilva, cseresznye) kiváló útmutatók a korona kialakítása és fenntartása, azaz hosszú távú térben tartása gyakorlatának kialakításához (1.9. ábra). A törzsön lévő oldalelágazások vastagsága soha nem lehet nagyobb, mint a közvetlenül alatta mért törzs vastagságának a fele. A tengely átmérője az oldalelágazás felett ne haladja meg a 0,85-ös arányt az oldalelágazás alatti törzsátmérőhöz viszonyítva. Ha a fenti arány nagyobb mint 0,85, úgy a tengely túlzott megerősödése a fa felső részének elszabadulását és az oldalelágazások sorvadását okozhatja. Ha viszont kisebb 0,85-ös aránynál, úgy az oldalelágazások a tengely rovására erősödnek meg, nehezítve a kívánt térben történő benntartást. Az 1.9. ábrán bemutatott arányokat Zahn az orsó koronaformán meghatározó szerepet játszó, végig megmaradó alsó oldalelágazásokra és a törzsre dolgozta ki. Ismerve viszont a karcsúorsó koronaformát, amit alulról felfelé csökkenő hosszúságú és vastagságú oldalelágazások jellemeznek, gyakorlatilag a központi tengely minden részén alkalmazhatók ezek az optimális arányok. Hasonló arányok érvényesek az oldalelágazások, az oldalkarok másodrendű elágazásainak vastagsági viszonyaira is ábra - Az almafák alsó oldalelágazódásai, a központi tengelye és a törzs arányai; a) optimális arányok, b) megbomlott egyensúly Alma esetében kiválóan működik a Zahn-törvény, amelynek következetes alkalmazása hosszú távon biztosítja a legtermékenyebb állapot fenntartását és a térben- és a kézbentartás lehetőségét. Véleményünk szerint a fajták között is vannak optimális vastagsági indexük tekintetében kisebb eltérések, ami a tapasztalatok növekedésével további metszési finomságokat tesz lehetővé. 41

56 Alma Tapasztalatok alapján megállapítható, hogy minél erősebb egy adott alany-fajta kombináció növekedési erélye, annál fontosabb az arány kezdettől fogva történő következetes alkalmazása (pl. Jonagold és változatai, Mutsu, Gala stb.). Későbbi alkalmazásukkal a felborult egyensúlyt már nagyon nehéz, vagy csak jelentős negatív hatású reakciók árán lehet helyreállítani. A termékenyebb, korábban termőre forduló, nagyobb termésbiztonságú, és ezért relatíve gyengébben növekedő fajtáknál ez kezdetben talán kevésbé fontos, de a fák 4 5 éves kora után nélkülözhetetlené válik. A zahni arányok kialakítására, illetve az aránytalanságok helyreállítására a metszés mellett számos más lehetőségünk is van. Ezek alkalmazására olyan esetekben lehet szükség, amikor egy kedvezőtlenül megvastagodott oldalelágazást nem tudunk pótolni, mert eltávolításával féloldalassá válna a fa, továbbá aránytalanságokat idézne elő. Ilyen esetekben alkalmazhatjuk a hajtáshelyzet-változtatást (lekötözés, leívelés); a differenciált gyümölcsritkítást (a gyengítendő részeken több, az erősítendőkön a kézi ritkítás során kevesebb gyümölcsöt hagyunk); a differenciált nyári és téli metszést az egyes koronarészeken (a téli metszés erősít, a nyári gyengít); az oldalelágazások vagy a tengely félkör alakú kétoldali bemetszését vagy gyűrűzését (gyengítő hatás); a túlzottan erős oldalelágazások tavaszi megroppantását (gyengítő hatás). Későbbi termőkorban, ha a gyümölcsméret csökken, egyre rövidebbre kell metszenünk az oldalelágazásokat. Az idősebb termőgallyazatot rövidítsük meg, de ne távolítsuk el tőből, mert az így kialakuló rész felkopaszodhat. Ez az ifjító metszés kedvezően befolyásolja a gyümölcs méretét. A téli, illetve tél végi metszések a zöldbimbós fenofázisig végezhetők, legalábbis akkor, ha az a fa minden részét érinti. A később végzett, hasonló mértékű és módszerű metszés esetén már nagy kötődéscsökkenésre, és fokozottabb júniusi hullásra számíthatunk. Kísérleteink azt mutatták, hogy a pirosbimbós fenofázisban és a virágzáskor végzett metszés súlyos kötődéscsökkenést, így termésveszteséget okozhat, és nagyrészt ennek köszönhetően a következő évre jelentős többletvirágzást és -termést okozhat. Ez a metszés csak olyan fiatal, nem termő, erősebb növekedési erélyű alanyon álló (MM. 106, M. 4 stb.) fák esetén jöhet számításba az ültetvény 3 4 éves koráig, amelyeknek korábbi termőre fordulását elő kell segíteni. Idősebb, kiegyenlített terméshozású ültetvényekben ez az időpont metszés szempontjából nem javasolható, mivel jelentős, akár súlyos terméscsökkenést idézhet elő. Ugyanakkor néhány alternanciára hajlamos fajtánál (pl. Golden Delicious, Elstar stb.) a nagytermésű évet megelőző télen (tél végén) a virágzáskori metszés kedvező lehet a túlzott gyümölcskötődés csökkentésére Nyári metszés A leggondosabb alakító és karbantartó metszés ellenére is törvényszerű, hogy céljainknak nem megfelelő számú és irányú hajtások képződnek. Ezek egyrészt rontják a korona egyenletes megvilágítását, másrészt akadályozzák a permetlé kiegyenlített fedettségét. A nyári metszéssel csökkenthetjük a kedvezőtlen hatásokat, ezáltal a gyümölcs minőségét is javíthatjuk. A nyári metszést olyan években célszerű elvégezni, amikor a fák gyümölcsberakódása harmonikus vagy annál kisebb. A rendszeres, optimális időben végzett kézi gyümölcsritkítás után az évek többségében lehetővé, illetve szükségessé is válik a nyári metszés elvégzése. Ennek fontos feltétele a lombozat kiváló egészségi állapota. A kórokozók vagy kártevők által károsított asszimiláló lombfelület további csökkentése metszés által, mind a gyümölcs minőségét (méretét), mind a következő évi termést negatívan befolyásolja. A nyári metszés a vízhajtásokon és a folyó évi hajtásokon kívül csak az 1 2 éves gallyazat visszametszését és ritkítását célozza. Ennél idősebb képletek eltávolítása már terméscsökkentő hatású lehet. 42

57 Alma A vízhajtásokat (az idősebb fás részekből spontán előtörő hajtásokat) célszerű cm-es állapotban kézzel kitépni. Későbbi eltávolításuk csak metszőollóval lehetséges, ami nem teszi lehetővé a teljes csonkmentességet, ezért újabb vízhajtásképződés alapjául szolgálhat. A hajtásokat ritkítsuk a nyár folyamán, semmilyen visszavágást ne végezzünk. A hajtásvisszametszés ugyanis az évjárattól, fajtától és a hajtás helyzetétől függően kiszámíthatatlan erősségű növedékeket eredményezhet. A nyári metszés klasszikus időszaka hazai viszonyok között korábban augusztus hónapban a hajtások csúcsrügyben záródása után körvonalazódott. A fajták többségének június végi, július elejei hajtászáródása a korábbi kondicionális viszonyok, az adott technológiai színvonal, valamint az alkalmazott alanyok mellett rendszerint bekövetkezett. A klasszikus augusztusi metszési időszak a vírusmentes, M. 9, M. 26-os alany használata mellett biztonságosan, kizárólag csak a nyári almafajtákon (Summerred, Early Gold stb.) alkalmazható. Az e fajtákon a szüret után két héttel végzett metszés a következő év(ek) növekedési erélyének gyengülését, a túlzott vegetációs aktivitás csökkenését és gyakorlatilag a téli metszés elvégzését jelenti. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint a téli érésű fajták többségénél még átlagos csapadékú évjáratban is egy augusztus elejei, közepi nyári metszés után nagyobb a valószínűsége a csúcsrügyben záródott hajtások újraindulásának. Ha ezt az átlagosnál csapadékosabb ősz követi, úgy nagyobb a veszélye az őszi fagyokig is elhúzódó vegetációs aktivitásnak, ami egyes évjáratokban nagy valószínűséggel be is következik. Ezért a klasszikus augusztusi, gyümölcsszíneződést javító, a gyümölcs, illetve a belső részek, valamint a fa minden részének megvilágítottságát fokozó nyári metszés időszaka későbbre tolódik, azaz fajtától és évjárattól függően augusztus második felétől szeptember közepéig. Feltétlenül ügyelni kell viszont arra, hogy a tervezett vagy valószínűsíthető szüret előtt legalább két héttel célszerű elvégezni a metszést. A nyári metszés a környezetkímélő termesztéstechnológiák nélkülözhetetlen eleme, különösen a nagyobb állománysűrűségű, kisebb koronaméretű fákon Hajtáshelyzet-változtatás (lekötözés) A hajtáshelyzet megváltoztatása, azaz a meredek, függőlegeshez közeli irányú, vegetatív jellegű hajtások vízszinteshez vagy ahhoz közeli állásba történő lekötözése csökkenti az adott képlet növekedési erélyét; növeli a termőrügyképződést, vagyis a generatív sajátosságokat, ezért korábbi termőre fordulást indukál; a fajta növekedési erélyéhez igazított optimális szögállásban a lekötözött képlet teljes hosszában serkenti a másodrendű hajtásképződést. A második évben már terem az ültetvény, sőt a legtöbb esetben már gyümölcsöt is kell ritkítani. Az első évben os szögállásban rögzült hajtások, vesszők és azok második évi növedékei, valamint a rajtuk képződött gyümölcsteher eredményeként egyre közelebb kerülnek a vízszinteshez, azaz a folyamatos hosszú távú termékenységet elősegítő állapothoz. Minél erősebb a növekedési erély ami vírusmentes állapot esetén egyidejűleg nagyobb virág- és termésképződést is jelent, annál nagyobb a vízszintes felé történő önszabályozás lehetősége és valószínűsége. Vírusmentes alany-fajta kombinációk esetében kevésbé fontos fitotechnikai beavatkozás a lekötözés, mint a nem vírusmentes, extenzívebb ültetési rendszerű, később virágzó, későbben termőre forduló alany-fajta kombinációk esetében. A térben tartást rendszeres téli és nyári zöldmunkákkal érhetjük el, melyek során tovább segíthetjük a vízszintes irányú képződmények kialakulását, illetve az abban a helyzetben történő rögzülésüket. Az e műveletek során törvényszerűen alkalmazandó visszavágások és visszatörések, és ezek negatív irányú és számú regeneratív növedékeinek korrekciója során mindenkor a vízszinteshez közeli végálló hajtások meghagyására kell törekednünk. Ezt évről évre következetesen elvégezve lekötözés nélkül is kialakulnak az alsó zóna véglegesen megmaradó, a vízszinteshez közeli állású elágazásai. Az intenzív, minőséget termelő almaültetvényekben a lekötözést a legtöbb esetben helyettesíthetjük, sőt célszerűen helyettesítenünk kell a kényszerítőbb hatású metszési műveletekkel. Ezekben az ültetvényekben a túlzott generatív hajlam (túlkötődés) csökkentése, a harmonikus vegetációs sajátosságok kialakítása a fő feladat. 43

58 Alma A lekötözés szükséges lehet olyan esetekben is, amikor a Zahn-törvény arányai nem érvényesülnek. Ilyen eset például az, mikor a vastag oldalelágazást nem tudjuk helyettesíteni vékonyabb oldalelágazással, és így féloldalassá válhat a fa. Az ilyenkor alkalmazott lekötözéssel, a lekötözött részek nyári metszéssel történő további gyengítésével, a relatíve nagyobb gyümölcsteher meghagyásával 1 2 év alatt ezek az oldalelágazások is beállnak a sorba, és elfoglalják helyüket az optimális korona szerkezetében Sebkezelés A metszés során ejtett nagyobb sebek kezelése nem hiányozhat a termesztés technológiájából. Fontosságát az igazolja, hogy korábban a veszélyes mértékű, állati kártételek és mikrobiális fertőzések sok almaültetvény rentabilitását ingatták meg. A metszési sebeken képződött hegszövetet (kalluszt) az év során az almafa szitkár (Synanthedon miepaformis) teljes egészében elfogyaszthatja. Így keletkeznek a sokéves, lassan vagy soha be nem gyógyuló sebek, amelyek előbb egy ág (kar), később az egész fa pusztulását okozhatják. A téli metszés során ejtett sebek ebből a szempontból veszélyesebbek, mint amelyek nyáron keletkeznek. A tél elején ejtett sebek lassabban gyógyulnak, mint amelyek a tél végén jöttek létre. Ezért fontos a metszés időpontjának a helyes megválasztása. A nyári metszés a vízhajtások eltávolításán túlmenően elsősorban az aktív termőzóna kisebb-nagyobb mértékű ritkítását és visszametszését célozza. Az ebben a zónában ejtett sebek gazdag asszimiláló környezetben vannak, és így gyorsabban gyógyulnak. A nyári sebek nem jelentenek olyan mértékű veszélyt, mint például azok, amelyeket a vízhajtások eltávolításakor ejtünk. A magányos sebek (törzsön, központi tengelyen) mindig lassabban gyógyulnak, mint azok, amelyek elágazáshoz közel találhatók. Ezek kezelése feltétlenül szükséges. A gyümölcsfák sebkezelésére arra alkalmas szerek választéka örvendetesen megszaporodott, így e munkaművelet rendszeres elvégzésének nincs akadálya Hajtás (vessző) tépése, szakítása Még néhány évvel ezelőtt a vízhajtásoknak a vegetációs időszak első felében történő letépésén kívül elképzelhetetlen volt az, hogy a téli, tél végi metszés során a vesszőket, esetleg kétéves korú gallyakat a központi tengely felső harmadából tépéssel távolítsuk el. Ezt a beavatkozást magasságkorlátozó, a kívánt magasságot megtartó technológiai eljárásnak tekinthetjük. A központi tengely felső harmadában a hegyesszögű, vastagabb elágazások ilyen módon történő eltávolítása szemben a metszéssel, mint csonkmentesen el nem végezhető beavatkozással jelentős mértékben gátolja mind a folyó évi regeneratív, mind a következő évi hajtásnövekedést. A mély kagylós sebek ejtésével eltávolítjuk a rejtett rügyeket, amelyek a regenerációs növedékek alapjai. A tépések következtében keletkezett, a fás részekbe mélyebben behatoló nagyobb sebek a metszés által ejtett lényegesen kisebb sebeknél jóval gyorsabban (általában 1 év alatt) gyógyulnak be, azaz hamarabb borítja kallusz a nagyobb sérüléseket. A fák magasságának korlátozása, a kívánt magasságban történő megtartása érdekében a nemkívánatos vesszőket, gallyakat kizárólag a téli, tél végi metszés során tépjük le. Lehetőleg csak a korona felső harmadában, a legvitálisabb, legjobban gyógyuló, gazdag asszimilátumellátottságú, jól megvilágított zónában végezzük el ezt a beavatkozást. A fa alsóbb részein akár a tengelyen, akár az oldalkarokon kerüljük a felesleges képletek tépéssel történő eltávolítását, mivel ebben az árnyékosabb zónában lényegesen lassabban gyógyuló sebeket ejthetünk. A tengely felső harmadában történő tépéses beavatkozás a fák csúcsi részének elsűrűsödését akadályozza meg, ami egyfajta közvetett növekedésgátló hatású is Hajtáscsavarás Gyakran előfordul, hogy egy-egy, céljainknak nem megfelelő helyzetű és irányú hajtás kiugróan erősen növekszik, rontva a környezetében lévő képletek fejlődési esélyeit. Ha eredésük közelében nincs alkalmas helyettesítő képlet, eltávolításuk a nyári vagy a téli metszés során nem célszerű, nem csak az adott rész felkopaszodását siettetnénk. Ilyen esetben a cm-es hajtáshossz elérésekor 44

59 Alma a hajtást alapjánál csavarjuk meg. Ez segít a növekedés gyengítésében és az adott képlet kötözés nélküli vízszintes helyzetbe történő irányításában. A csavarással a xilém károsítása nélkül megszüntetjük a háncsrészek folytonosságát, ami egyfajta gyenge gyűrűzés hatásának felel meg. A fásodott háncs folytonosságának megszüntetése a hajtás eddigi stabilitásának gyengülését eredményezi, így az vízszintes irányban leívelődik és ebben a helyzetben stabilizálódik. A főként hosszanti irányú repedések, kis sérülések igen gyorsan begyógyulnak. Az így vízszintes helyzetbe került hajtások roppantott szakaszai vastagabbak, mint a hasonló helyzetbe lekötözött hajtások. Az enyhe gyűrűzéshatás az oldalrügyekben növeli a virágképződés lehetőségét is Hajtásmegtörés Célszerű lehet egy-egy erősebb, függőlegeshez közeli irányú, árnyékoló, fásodott alapú hajtást a tenyészidő második felében a (csúcsrügyben-záródást követően) az alapja közelében egyetlen mozdulattal úgy megtörni, hogy a fás rész folytonossága nagy felületű, szilánkos töréssel megszakadjon, de a háncs, illetve annak egy kis része épségben maradva, az alappal összeköttetésben a fán maradjon. Ezt elsősorban olyan években célszerű alkalmaznunk, amikor a korona kívánt alakjának fenntartása mellett növekedést gyengítő hatást is el akarunk érni. Az igen nagy felületű, nyílt sebek gyógyulása azonnal megkezdődik, amihez a közeli növedékek adják az asszimilátumot. Így közvetve csökkentjük a fa asszimilátumbőségét, azaz az egyensúly megteremtését segítjük elő. A megtört képlet alapján gyakran virágzatot tartalmazó dárda képződik, de ha túl korán történik a beavatkozás (az aktív növekedés időszakában), erős hajtásképződés is előfordulhat. A szakított hajtást vagy eltávolítjuk a téli metszés során, vagy ha a forradás tökéletes, termést hordozó alapként akár meg is hagyhatjuk Törzsbemetszés Az egész fára kiterjedő növekedésgyengítés eszköze. A túl erős növekedésű fák gyengítése, azok terméshozásának növelése érdekében a törzsön (esetleg oldalelágazásokon is) egymással szemközt, de egymástól különböző távolságra két félhold alakú bemetszést (fűrészelést) végzünk a háncs folytonosságának átmeneti megszakítása érdekében. Ez a beavatkozás a gyűrűzéssel szemben amely a törzsátmérő növekedésével arányosan fokozatosan gyengít, így hatása általában később jelentkezik azonnal megszakítja az összeköttetést a bemetszés alatti és feletti részek között, ezáltal azonnal akadályba ütközik az asszimilátumok lefelé, azaz a gyökerek irányába történő áramlása. Ugyanakkor ez az akadály idővel fokozatosan feloldódik, és a sebzések beforradásával arányosan helyreáll az összeköttetés. A növekedésgyengülést az alábbi tényezők befolyásolják: A bemetszések időpontja. A tél végi, kora tavaszi beavatkozás a hajtásnövekedés visszafogásával a júniusi hullás mértékét csökkentheti. A bemetszések átfedése.minél nagyobb a bemetszések végpontjainak átfedése, annál akadályozottabb az asszimilátumok mozgása. Túlzottan erős növekedés esetén a vegetációs időszakban akár többször is megismételhetjük a bemetszéseket egy, az átlagos törzskörmérethez készített, félholdszerű fűrészfogas olló alkalmazásával Karmegtörés (roppantás) Erős növekedést inspiráló körülmények esetén (késő tavaszi fagy, túlzott júniusi hullás, esetleg túltrágyázás, sok csapadék stb.) gyakran előfordul, hogy egy-egy oldalkar önálló életet akarván élni erősen megbontja a tengely és az oldalelágazások egyensúlyát. 45

60 Alma A Zahn-féle törvény szerint el kellene távolítani, de nincs helyettesítő oldalképlet, és így féloldalassá válna a fa. Ilyen esetben az egyik leggyorsabb gyengítő beavatkozás a kar tengelyközeli harmadában, esetleg középen történő megroppantása. A megroppantás (nem letörés) a felső részek háncsát a roppantás helyén megszakítja, a fás részek folytonosságát pedig a vastagságának kb. harmadáig, feléig szilánkos töréssel átmenetileg megszünteti. A megtörést úgy kell elvégeznünk, hogy a törés helyén a kar alsó felének folytonosságát megtartsuk, különben az a támrendszerhez történő rögzítés (felkötözés) nélkül a kilombosodás után már a lombozat súlyától is letörhet. A megtörés során a központi tengelyhez közeli részen felfelé, a törés utáni részen pedig lefelé irányuló nyomó erőt kell kifejtenünk, amelyek optimális mértékének meghatározása nehéz, és kezdetben letöréseket okozhat A termőre fordulás gyorsítása vegyszeres kezelésekkel Gyümölcsfáink növekedési tulajdonságainak ismeretében a vegyszeres termésszabályozási eljárások az egyik leggyakrabban hasznosítható lehetőségét adják a termőre fordulás gyorsításának. A termesztési gyakorlatban bizonyítottan eredményes kezelések közös jellemzője, hogy az elágazódási készségnek, illetve a különböző hosszúságú és funkciójú hajtásképletek arányának módosításával megteremtjük a fiatal fák termőre fordulásához elengedhetetlenül szükséges növekedési egyensúlyt. Nehezen kezelhető kései termőre fordulás jellemzi azokat a fajtákat, amelyek fáin kevés elágazódás (néhány, csúcsközeli helyzetű erős hajtás) fejlődik, vagy amelyek fái az első években vegetatív túlsúlyra hajlamosak: nagyszámú, túlzottan erős hajtás jelenik meg a termőrész jellegű, rövid elágazódások hátrányára. Gondot okozhatnak a termesztéstechnológiai hibák is, pl. az indokolatlanul erős metszés, a nitrogén-túladagolás, de eredendő hiba lehet a nem megfelelő túlzottan erős növekedést kiváltó alany használata is. A hiányos elágazódó fajták (pl. Red Rome van Well, Gloster, Akane vagy a nem spur típusú Delicious-ek) kezelésére elágazódást fokozó készítményeket kell használnunk, ilyen pl. a Patryl 10 WSC. A Paturyl 10 WSC továbbiakban: Paturyl hazai termék (Reanal Finomvegyszergyár), hatóanyaga benziladenin, ami egy cytokinin aktivitású (sejtosztódást fokozó) anyag. A fákra permetezett készítménynek növekedést gátló hatása nincs, viszont közvetlenül stimulálja a rügyek kihajtását. A felszívódó hatóanyag a fában nem vándorol, a (kísérleti céllal) kezelt egyes rügyek melletti szomszédos rügyeken sem érvényesül a kezeléshatás. A benziladenin virágrügyképződést közvetlenül fokozó hatása is ismert (Bubán, 1999). Paturyl kezeléshatás összetevőit és eredményeit részletesen mutatja be a táblázat. A hajtások száma kétszer több és átlagos hosszúságuk csökkenése (ismételt ellenőrző méréseink szerint) nem azt jelenti, hogy a készítménynek növekedést gátló hatása van. A kezelt fákon ugyanis a sokkal több rügy (mint növekedési pont) aktiválódik, s így a növekedési erély megoszlik. A nagyobb számú hajtás szerencsésen növeli a fiatal fa koronafelületét, a hajtások mérsékeltebb növekedése fokozott virágzási készséggel jár együtt (lásd éves vesszők virágzása a kezelést követő évben). A Paturyl virágképződést közvetlenül is fokozó hatása a virágzó dárdák nagy arányában jut kifejezésre, mindez együtt számottevő terméstöbbletet eredményezett. Ebben nyilvánvaló szerepe van annak is, hogy a kezeléshatásra képződő sokkal több virág termékenyülő képessége a kezeletlen fák virágaiéval megegyező. Figyelembe véve a táblázat lábjegyzetének adatait, ez a Gloster ültetvény 3 4. nyaras korában termőrefordultnak tekinthető. 46

61 Alma táblázat. Paturyl kezelések hatása Gloster/M. 9 fákon Újfehértó, Kutató Állomás (Bubán és Vásárhelyi, 1988) Az előző évben hasonló kezelés eredménye 14,5, illetve 8,6 kg/fa volt (Bubán, nem publ.) A tenyészterületből adódóan a kg/fa érték t/hektárt is jelent. Paturyl kezeléshatásra viszonylag idős ültetvényben is számíthatunk. Miután a kezeléshatás az éves vesszők oldalrügyein érvényesül, a korona idősebb (addig már felkopaszodott) részein természetesen nem segíthetünk. A kezelést követően fokozott virágzási készség viszont növeli a termésmennyiséget. Erre utaló példa a táblázat, az itt kezelt ültetvény az első tényleges termését a kezelést követő évben hozta. Különböző korú ültetvények kezelésének eredményeit foglaltuk össze a táblázatban táblázat. Üzemi ültetvény Paturyl kezelésének eredménye Tornyospálca, Rákóczi Mgtsz (Bubán és mtsai, 1989) 47

62 Alma táblázat. Különböző korú Gloster ültetvények Paturyl kezelésének eredményei (Bubán és Urfiné, 1991) A Paturyl elágazódást fokozó hatása a faiskolai koronás oltványok nevelésekor is jól kihasználható. Első tapasztalatainkat (Bubán, 1997) követően a készítmény technológiai szintű alkalmazása is megkezdődött (Hrotkó, 1999). A Paturyl hatékonysága természetesen nem korlátozódik (az elágazódási tulajdonságai miatt teszt-fajtaként kezelt) Glosterre. Fiatal ültetvényekben hasonlóan eredményesnek bizonyult a Red Rome van Well (Bubán és Urfiné, 1991), valamint az Idared, a Jonathan, az E 3211 fajtajelölt, ill. az Elstar Elshof és a Red Fuji (Bubán, 1995), valamint a Redspur almafajta fáinak kezelése (1.13/a. és 1.13/b. színes kép). Olyan fajták (pl. Paulared) esetében, amelyek éves vesszőinek rügyei rendkívül fejletlenek, elágazódást fokozó hatást más szerzők tapasztalatival megegyezően nem tudtunk elérni. Külföldön az elágazódás fokozására használt készítmény a Promalin, amelynek hatóanyagai a benziladenin és a GA 4+7 jelű gibberellinek. A Paturyl használata ismételt (és alapos nedvesítést biztosító lémennyiséggel végzendő) permetezést jelent. A Paturyl dózisa 0,1 0,2%, a permetlé készítéséhez egy nem ionos nedvesítőszer, pl. Tween-20 (0,l%) feltétlenül szükséges. Az első permetezés esedékes, amikor a csúcs- (vagy végálló-) rügyből fejlődő hajtások hosszúsága 3 5 cm, a kezelést 2 héten belül még kétszer megismételjük. Abban az esetben, ha a kezelendő fákon már virágzásra is számítunk, a 3. kezelés sem lehet később, mint amikor a virágzatban csúcsi helyzetű (középsőnek látszó) virág pirosbimbós állapotban van, mert a virágzáskori kezelés gyümölcskötődést csökkentő hatású. A kezelendő fák vesszőit csak gyengén metsszük vissza, ha több rügyet hagyunk, jobban kihasználjuk a kezeléshatást, különösen, ha a vesszőket a metszéssel egyidejűleg (nem vízszintesre) lekötözzük. Érdemi kezeléshatást csak jó (vagy erős) növekedési erélyű fákon várhatunk. A termőre fordítás gyorsításának másik lehetősége a növekedést mérséklő anyagok (növekedési retardánsok) használata. A nem termő ültetvények kezelésére jelenleg engedélyezett növekedési retardáns a Cultar, amely kísérleti készítményként még PP 333 jelzéssel vált ismertté, hatóanyaga triazolszármazék (paclobutrazol) és az I.C.I. terméke (Anglia). A Cultar hatásmódját korábbi munkánk (Bubán, 1986) irodalmi áttekintése alapján foglaljuk össze. 48

63 Alma A paclobutrazol (Cultar) a növényekben a gibberellinek bioszintézisét gátolja és mert hatása gibberellinekkel visszafordítható, antigibberellinnek is tekintik. Almafák hajtáscsúcsában nemcsak a gibberellinek szintje, hanem az auxinaktivitás is csökkent a Cultar kezelés után (Bubán és Nagy, ). A kezelt fák levelei mindig sokkal zöldebbek, de a fotoszintézis intenzitásának növekedését nem minden esetben tudták bizonyítani. A növények vízgazdálkodására a Cultar kedvező hatású, de stimulálja a gyökérfejlődést és növeli a fagytűrő képességet is. Az első publikációk (Quinlan 1981a, 1981b) megjelenése után világszerte és szinte minden gyümölcstermő növényen vizsgálták a készítmény hatékonyságát. A Cultar kezelések eredményét egy 3. nyaras Gloster ültetvényben végzett kezelés példáján mutatjuk be (1.24. táblázat). A hajtásnövekedés mérséklődése elsősorban az ízközhosszúság csökkenésén alapul, vagyis a kezelt fák sokkal rövidebb hajtásain közel annyi lomblevél van, mint a kezeletlen fákon. A csúcsi növekedés gátlása (másodlagos hatásként) több oldalrügy kihajtását idézi elő, amelyekből nagy mennyiségben dárdák képződnek (1.13/a. és 1.13/b. színes kép). A kezelést követő évben a kezelt fák gazdagabb virágzása terméstöbbletet jelent. Említést érdemel, hogy a felszívódást elősegítő olajadalékkal a Cultar hatékonysága megkétszerezhető, illetve dózisa felére csökkenthető táblázat. Cultar kezeléshatások Gloster almafákon Újfehértó, Kutató Állomás (Bubán, 1988) Kísérleti tapasztalatainkat az üzemi alkalmazás eredményei megerősítették (1.25. táblázat). Táblázatunk adatainak további tanulsága, hogy miután a termésmennyiségben mért kezeléshatás ugyanolyan (lásd termő ültetvények adatait), vagy nagyobb (a fiatal ültetvényekben) mint a virágzásban kifejlődő kezeléshatás, a nagyobb számban képződő virágok gyümölcskötődési potenciálja hasonló vagy jobb, mint a kezeletlen fák virágaié. 49

64 Alma táblázat. Üzemi ültetvények virágzása és termése Cultar kezelést követő évben (Bubán, 1986) Fontos ismeret, hogy Kállay (1985, cit. Bubán, 1986) adatai szerint a kezelt fák gyümölcseinek tárolási minősége (a puhulás, a savlebomlás és a minőségi index értékei alapján) jobb, mint a kezeletlen fákon, a lenticellafolt, Jonathan-foltosság és a héjbarnulás gyakorisága nem módosul. Figyelmet érdemel viszont, hogy a kezelt fák késve szedett gyümölcseinek érése felgyorsul. Hasonló vizsgálatok alapján Greene (1991) megállapította, hogy a Cultarral kezelt fák gyümölcseiben több kalcium van, kevesebb a keserűfoltosság és a gyümölcs (túl)érésével együtt járó romlás a hűtőházban. A Cultar ilyen szempontból kedvező hatásainak magyarázata Kállay szerint (lásd Kállay és mtsai, 1987), hogy a kezelt fák gyümölcseinek tápelemelvonó képessége fokozottabb. A Cultar használata nem receptszerű előírás betartását jelenti, a kezelések száma, a készítmény dózisa legalább részben a fák válaszreakcióitól függ. A Cultar szokásos dózisa 0,1 0,25%, de 0,1% Agrol-Plus olajadalékkal csak maximum 0,15%-ra gondolhatunk. Az első két kezelés egérfüles állapotban és sziromhullás után 4 héttel esedékes (a közbenső idő alatt a Cultar perzselést okozhat). A további 1 2 kezelés csak akkor indokolt, ha ismét megújuló, erős hajtásnövekedést figyelünk meg. A kezelt fákon a nyár második felében következik be egy második hajtásnövekedési periódus, de ez a virágrügyképződés szempontjából előnyösnek ismert. Gyakori kérdés, hogy a bemutatott két (teljesen más hatású) növekedésszabályozó anyag melyikének használata előnyösebb? A telepítés évétől kezdődően és 3 4. éves korig a Paturyl használata hiányosan elágazódó fajták esetében kötelező, de szinte minden fajtánál előnyös. Természetesen nem 3 4 éven keresztül végzett kezelést értünk ez alatt, mert 1 2 évi kezelés biztosítja a várt hatást. A Cultar használata csak 3. éves kortól célszerű, ennél fiatalabb fákon a kialakuló korona méretkorlátozása értelmetlen lenne Kézi gyümölcsritkítás A minőségi almatermesztés elképzelhetetlen a különböző művelési rendszerekre kidolgozott gyümölcsritkítás nélkül. A termőegyensúly fenntartása különösen fontos az intenzív ültetvényekben, ahol a biztonságos termesztés megköveteli az optimális terméskötődési feltételek teljesítését, kedvezőtlen évjáratokban is. Ezért törvényszerű, hogy egyes években a fákon a szükségesnél több gyümölcs kötődik. Ha ilyenkor megfelelő időben nem végezzük el a termésritkítást, a gyümölcsminőség jelentősen csökken és a virágképződés is gátolt lesz. Amennyiben az utóbbi bekövetkezik, a fák vegetatív túlsúlyba kerülnek. Ez pedig még nagyobb probléma az intenzív koronaformák termőegyensúlya szempontjából, mint a szükségesnél több termés, hiszen egyszerűbb technológiai feladat a többől kevesebbet csinálni, mint fordítva. A megfelelő gyümölcsritkítás teszi lehetővé, hogy a későbbi években elkerüljük a virágképzést fokozó regulátorok kényszerű használatát, amelyeknek hatása nehezebben kiszámítható, és nagyobb kockázattal is jár. A sok kézi munkát igénylő ritkításnak csak akkor van értelme, ha a fejletlen terméseket távolítjuk el. A nagyobb gyümölcs elérésének lehetősége már a júniusi hullásig (a termésritkítás idejére) kialakul. Csak kézi ritkítással érhetjük el a virágzatok legértékesebb terméseinek meghagyását. Virágzatonként minél inkább egyforma fejlettségű terméseket hagyunk meg, annál több virágzatban maradhat gyümölcs a ritkítás után, bizonyos 50

65 Alma határokon belül. Az egyöntetű termések kellő számban történő meghagyása nemcsak a végső gyümölcsnagyságot teszi kiegyenlítetté, hanem azok fiziológiai állapotát és tárolhatóságát is. A gyümölcsök egyenkénti elhelyezkedése kedvező a szüret előtti hullás mérséklésében, a szüret közbeni technológiai hullás megakadályozásában, így a betakarított termés mennyiségében is. Amikor a virágzásmenet gyors, a virágzatok nyílása és a virágok termékenyülése között nem telik el sok idő, a virágzatok csúcsi virágaiból nagyjából azonos értékű termések fejlődnek. Ilyenkor ezek meghagyhatók, s a virágzatok oldalhelyzetű terméseit kell eltávolítani. Kézi előritkítás általában nem szükséges, a júniusi hullás után a ritkítás egy menetben elvégezhető. Elhúzódó virágzás esetén a virágzatok csúcsi virágai különböző időben termékenyülnek, s a termések igen eltérő fejlettségűek. Ilyenkor két megoldás lehetséges, a fajták terméskötődési sajátosságának figyelembe vételével. Azoknál a fajtáknál (pl. Golden Delicious, Idared, Summerred, Fuji, Fiesta), amelyeknél a csúcsi virág gátló hatása alól felszabadult oldalvirágok terméskötődési potenciálja megfelelő, s ezek termékenyülése is biztosított volt, a virágzatok legfejlettebb oldalhelyzetű termését hagyjuk meg, a csúcsi helyzetűt és a többi oldalhelyzetű termést eltávolítjuk. Ez viszont csak gondos előritkítással oldható meg, a tisztuló hullás utáni időszakban. A júniusi ritkítással állítjuk be a végleges terméskötődést. Olyan fajtáknál (pl. Red Delicious, Coxs Orange Pippin), ahol az oldalhelyzetű virágok termékenyülő-képessége kisebb és terméskötődése erősen gátolt, elhúzódó virágzás esetén is a csúcsi helyzetű termést hagyjuk meg, s a ritkítással megvárjuk a júniusi hullást. Speciális helyzet, amikor a virágzás eleji fagy csak a virágzat csúcsi virágait károsítja, s a többi virág termékenyülési feltételei biztosítottak. A gátlás alól mentesült oldalvirágok terméskötődési hajlamát ekkor is a fajtatulajdonságok határozzák meg (Soltész, 1992). Ennek figyelembevételével kell dönteni az előritkítás szükségességéről, illetve a ritkítás mértékéről. Az előző bekezdésben leírt helyzethez hasonlóan. A kézi gyümölcsritkítás idejét és módját befolyásolják a fajtatulajdonságok, ezeket a következők szerint foglaljuk össze (Soltész, 1997): 1. A vegyszerrel nehezen ritkítható fajtáknál (pl. Golden Delicious, Golden Spur) és a túlritkításra érzékeny fajtáknál (pl. Red Delicious, McIntosh, Empire, Spartan, Jerseymac) csak kézi ritkítást célszerű végezni. 2. A hosszú vesszőkön lévő terméseket különösen a kevésbé perzisztens almafajtáknál (pl. Jonagold) szedjük le, illetve ritkítsuk meg jobban, mert kedvezőtlen körülmények esetén ezek hamarabb lehullanak, mint a rövid termővesszőkön lévők, ezért esetleg túlritkítás lesz az eredmény. 3. A szüret előtti hullásra hajlamos fajtáknál (pl. Red Delicious, Spartan) a nagymértékű spontán hullást a terhelést harmonikusan csökkentő júniusi termésritkítással megakadályozhatjuk. 4. A korai érésű fajták gyümölcsritkítását megnehezíti, hogy egyrészt a termések kineveléséhez nagyobb levélfelületet igényelnek, másrészt viszont a szüret előtti nagymértékű hullás kellő óvatosságra int bennünket a ritkításkor. Az igen késői érésű fajták (pl. Fuji, Granny Smith, Pink Lady) a termések kineveléséhez szintén nagyobb levélfelületet igényelnek, mint a középidőben érő fajták. 5. A triploid fajtáknál június előtti előritkításra csak akkor van szükség, ha jelentős mértékű a hosszú vesszőkön lévő virágok terméskötődése. Egyéb szükséges esetekben a termésritkítást a júniusi hullást követően egy menetben célszerű elvégezni. A rövid vesszőkön termő triploid fajták egyik előnye, hogy legtöbbször termésritkítás nélkül is megfelelő a gyümölcsnagyság. 6. A kézi ritkítás költségei a kis gyümölcsű fajtáknál (pl. Jonathan) kevésbé térülnek meg. Ezeket a fajtákat nem célszerű olyan koronaformán termeszteni, amelynél a termőegyensúly fenntartása érdekében rendszeres gyümölcsritkításra van szükség. 7. A kései virágzású, de viszonylag korai érésű fajtáknál (pl. Elstar, Fiesta) rövidebb a gyümölcsfejlődési szakasz, ezért az elaprósodás veszélye is nagyobb. Ezeknél kiemelten fontos a ritkítás, sokszor már megfelelően időzített előritkítás formájában is. A termésritkítást mindig összhangban kell végezni a fák hajtásnövekedésével. A gyümölcsnagyság és a virágképződés szempontjából alapvetően fontos az optimális gyümölcs levél arány, amelyet a termőhelyi tényezőkön kívül, a fajtatulajdonságok, a művelési rendszer és fitotechnikai eljárások egyaránt befolyásolnak. Meghatározó szerepe van a fényviszonyoknak. Fénnyel jobban ellátott termőhelyeken, illetve jobban megvilágított fákon és koronarészeken egy gyümölcs kinevelésére kevesebb levélre van szükség, mint ellenkező esetben. Ennek megfelelően gyümölcsönként levéllel számolhatunk. Kedvezőbb fényviszonyok mellett 30 51

66 Alma levél is elegendő lehet, vagyis amennyiben a gyümölcsök kifejlődésének a feltételei biztosítottak kisebb mértékű termésritkításra van szükség. A fejlettebb termőrészeken lévő gyümölcsök kisebb levélfelületet igényelnek. A fejletlen termőrészeken elaprósodásra hajlamos fajták (pl. Braeburn, Gala) termőrészifjítás nélkül nagyobb levélfelületet igényelnek egy gyümölcs kineveléséhez. A termőrészek minél fiatalabbak és egyöntetűbbek, relatíve annál nagyobb lehet a gyümölcsterhelés, a minőség csökkenésének és a virágképződés akadályozásának kockázata nélkül. A spur fajtáknál azért kell a fák kora szerint a lehető legkorábban megkezdeni a termésritkítást, hogy a fiatal termőrészek arányát fenntarthassuk, így is csökkentve a gyümölcsök elaprósodásának a veszélyét. Az előbbiekben felsorolt szempontok azt támasztják alá, hogy a levél/gyümölcs arányt nem lehet sematikusan értelmezni a termésritkításnál, hanem a konkrét körülmények gondos mérlegelésére van szükség. A kézi gyümölcsritkításnak éppen az a legnagyobb előnye, hogy ezt fánként, sőt koronarészek szerint differenciáltan lehet elvégezni. Minél kisebb a korona termőfelülete, annál nehezebb a termőegyensúlyt fenntartani. Ebből következően, minél kisebb a korona, annál kevésbé nélkülözhető a gyümölcsritkítás. A karcsúorsó, még inkább a szuperorsó esetében az egyik legfontosabb, mással nem helyettesíthető fitotechnikai művelet. Ezért a kézi ritkítás költségeivel elsősorban nem az évi esetleges többletárbevételt kell szembe állítani (bár ez sem mellékes), hanem azokat a hátrányos (sokszor nehezen kimutatható) következményeket, amelyek a termésritkítás elmaradásából adódnának. A gyümölcsritkítás hatékonyságának növelése elsődleges technológiai feladat. A ritkítás csak akkor éri el a célját, ha megfelelő időben és mértékben, illetve az azonos fejlettségű gyümölcsöket meghagyva szelektálva végezzük. A cél elérése érdekében a termésritkítást és a többi fitotechnikai műveletet összehangoltan kell végezni. A termésritkítás hatékonysága és költsége is kedvezőbb, ha a sor- és tőtávolság megfelelő, a fák vegetatív és reproduktív egyensúlya stabil, a korona megvilágítása megfelelő, a termőrészek ifjítása folyamatos, a fák erőnléti állapota jó és az optimális terméskötődés feltételei biztosítottak. Külön is kiemeljük a termővesszők típusának jelentőségét. Minél kisebb méretű a korona, annál inkább fontos, hogy a terméshozás csak a rövid termőrészekre korlátozódjék. A hosszú vesszőkön lévő virágok egyfajta biztonságot jelentenek a virágzás idején (jobb együttvirágzás, elhúzódóbb virágzás és pollenszolgáltatás, esetleges korai fagykárok mérséklése stb.), de később arra kell törekedni, hogy az ezeken fejlődött gyümölcsöket távolítsuk el, talán nagy részüket még akkor is, ha a rövid termőrészeken lévő virágokból kevés termés kötődött. Amennyiben gyümölcsöket hagyunk a korona külső részén lévő hosszú vesszőkön, ez arra is csábít bennünket, hogy a zöldmetszés során a fán maradjanak, beárnyékolva a belső koronarészeket, veszélyeztetve a virágképződést Vegyszeres gyümölcsritkítás Egyes csonthéjas gyümölcsfajok, pl. őszibarack termesztésében a gyümölcsritkítás elsődleges célja a nagyobb gyümölcsméret, azaz, a magasabb áruérték. Az almatermesztésben az utóbbi évek mind szigorúbb piaci versenyfeltételei között a mm-nél kisebb gyümölcs export céllal nem értékesíthető és ezért a gyümölcsritkítás Lengyelországtól (Basak, 1999) Ausztráliáig (Jones és mtsai, 1997) általános gyakorlattá vált. Ezen túlmenően, az évente közel egyenletes terméshozás feltétele egyebek mellett, lásd a Gyümölcstermesztési alapismeretek c. könyv 5.2. fejezetrészét a harmonikus gyümölcsterhelés, ami gyümölcs db/cm törzskörméret értékkel jellemezhető (Zatykó, 1984). A vegyszeres gyümölcsritkítási technológia fejlődése a hatásmódjukban nagyon különböző anyagokkal jellemezhetően több fázisból áll. A perzselő hatású anyagok gyümölcsritkítási célú használatára a legelső példa a vas-szulfát permetezése volt, de ez a ritkítási módszer csak a dinitro-orto-krezol megjelenésével vált elterjedté (Drain, 1924; MacDaniels és Hidelbrand, 1940; cit. Dennis, 1998). A perzselő hatású újabb készítmények, pl. urea, ammónium-tioszulfát (ATS) hatásvizsgálata jelenleg sem ismeretlen (Basak, 1999). A növekedésszabályozó anyagok közül elsőként az 1-naftilecetsav (NES) virágzáskori permetezéséről számoltak be (Burkholder és McCown, 1941; cit. Leuty, 1973). A NES-t a virágzást követő időszakban viszont Davidson és mtsai (1945, cit. Dennis, 1998) használták először, a NES azóta is a legelterjedtebb hatóanyag, amelyet virágzás után a különböző kereskedelmi készítményekben világszerte alkalmaznak. Elég régen ismertté vált az is, hogy a NES amidja (NAD) kevesebb mellékhatással és még biztonságosabban használható gyümölcsritkításra (Hoffmann, 1953; Hoffmann és mtsa, 1955, cit. Dennis, 1988). 52

67 Alma A klóretánfoszfonsav (CEPA vagy ethephon, az Ethrel hatóanyaga), amelyből a fákra permetezés után a különböző szervek, pl. gyümölcsök leválásáért (is) felelős etilén gáz képződik. A CEPA-t Edgerton és Greenhalgh (1969, cit. Bubán, 1979) tesztelte legkorábban gyümölcsritkító kezelés céljával. Ez a módszer kevésbé elterjedt a gyümölcstermesztési gyakorlatban, részben a klóretánfoszfonsav hatásának hőmérsékletérzékenysége miatt, részben azért, mert a kezelt fákon a ritkító hatás után megmaradó gyümölcsök általában nem nagyobbak, mint a kezeletlen fákon (Bubán, 1997). A cytokinin aktivitású anyagok közül elsőként a benzyladenin (BA) gyümölcsritkító hatása vált ismertté (Stenbridge és Morell, 1972; cit. Bubán, 1999). Gyakori a BA és a GA 4+7 gibberellinek kombinációját tartalmazó készítmények, mint a Promalin, az Accel (Bubán, 1999) vagy a Cytolin (Bound et al., 1997) hatásvizsgálata is. Más szintetikus cytokininek, pl. a thidiazuron (TDZ), vagy egy fenilurea-származék (CPPU) kísérleti használatának eredményeit többen is közölték (összefoglalva Bubán, 1999), de a cytokinin hatóanyagú készítmények széles körű gyakorlati alkalmazásáról még nem beszélhetünk (Dennis, 1998). A rovarölő karbamátok közül a carbaryl (Sevin) az, amely Batjer és Westwood (1960), illetve Batjer és Thompson (1961) munkáit (cit. Dennis, 1998) követően mint gyümölcsritkító szer talán ismertebb, mint inszekticid. Önmagában mérsékelten ritkító hatású, de a carbaryl és más hatóanyagok (NES, BA) kombinációja a nehezen ritkítható fajták (pl. Golden Delicious) kezelésére is alkalmas. Használhatóságát jelentősen korlátozza, hogy a hasznos rovarokat veszélyezteti. A fotoszintetikus szén-dioxid-asszimilációt gátló kemikáliák a gyümölcskezdemények szénhidrátellátottságának korlátozásán keresztül szintén előidézhetik a gyümölcsök egy részének leválását. A Dennis (1998) által idézett forrásmunkák szerint ilyen anyag egy metiluracil-származék, a terbacil (Byers et al., 1990a, b), de a NES (Stopar és mtsai, 1997), illetve annak az amidja a NAD (Schumacher és mtsai, 1993) is gátolja a CO 2-asszimilációt. Az előzőekben felsorolt vegyszer és/vagy hatóanyagtípusok hatásmódja alig tisztázott (a legprimitívebb, perzselő hatású anyagok esetleges kivételével). A fejlődő magkezdeményekben az embrió abortálása pl. szintetikus hormonok használata után lehetne egy magyarázat, de a ritkító hatás nem mindig jár együtt a csírázóképes magvak számának csökkenésével, másrészt, szintetikus auxinnal a mag nélküli gyümölcsök is ritkíthatók. A fiatal gyümölcsök asszimilátum- és tápanyag-ellátottságának korlátozása a floemen keresztüli szállítás gátlásával, illetve a levelek fotoszintetikus aktivitásának mérséklésével ugyanúgy lehetne oka a ritkító hatásnak, mint gyümölcsök (magkezdemények) tápanyagelvonó potenciáljának mérséklése, vagy a gyümölcskocsány abszcíziós rétegének etilén generátorokkal indukált kialakulása. Mindezekre vonatkozóan vannak részismereteink, de még mindig kevés az egzakt kísérleti bizonyíték (Dennis, 1999). Valamennyi ritkító hatás értelmezésére közös magyarázat egyébként sem létezik, egy-egy biológiailag aktív anyag hatásmódjának, a hatás tulajdonképpeni helyének feltárása jövőbeni feladatokat képez. A legelterjedtebben használt NES valószínűsített hatásmódját a fenti részismeretek szellemes integrálásával Schneider (1973, 1975, 1977, cit. Bubán, 1979) írta le. A NES kezeléshatás első lépésében csökken a fiatal gyümölcsbe irányuló cukorszállítás. Ezzel párhuzamosan növekszik a vegetatív szerveknek az anyagcsere termékeit elvonó potenciálja és fokozódik a kezelt részek (gyümölcsök, levelek) etiléntermelése. A gyümölcskezdemények csökkent ellátottsága mérsékli a gyümölcsnövekedést, csökken a gyümölcskezdemény auxinszintje és tápanyagelszívó kapacitása. Az egyidejűleg fokozódó etilénképződés már a tulajdonképpeni leválási folyamat előidézője. A képződő etilénre vezethető vissza, hogy a NES kezeléseknek közvetlen (gyümölcsritkító hatástól független) virágképződést fokozó hatása van (Thompson, 1957; Harley et al., 1958; cit. Bubán, 1979). Magyarországon a vegyszeres gyümölcsritkítás nyilvánvaló hasznossága ellenére csak esetlegesen alkalmazott termesztéstechnikai eljárás, pedig a NES megbízható kezeléshatást nyújt. A naftilecetsav gyümölcsritkító módszerét hazai természeti adottságainkra és elsősorban Jonathánra Zatykó (1967, cit. Bubán, 1979) adaptálta. A kezelések koncentráció- és időpontérzékenyek, továbbá a ritkító hatás nem azonos az éves vesszőkön és a 2 éves részeken. A sziromhullás után 4 nappal végzett ppm-es (= g/hl) kezelések után az éves vesszőkön maradó gyümölcsmennyiség % a kezeletlen fákhoz viszonyítva, a 2 éves részeken %. A sziromhullás utáni 14 nappal végzett ugyanilyen kezelések közül a kisebb koncentrációval permetezett NES kötődést fokozó hatása már az éves vesszőkön is érvényesül: fenti értékek az éves vesszőkön %, 2 éves részeken %. A korábbi időzítésű kezelésben a koncentrációk fenti sorrendjében a termés , kezeletlen fákon 276 kg/fa, a terméstöbblet magyarázata a kisebb darabszámú gyümölcs nagyobb átlagos tömege. 53

68 Alma A kedvező mértékű gyümölcsritkítás termőegyensúlyi állapotot, hosszabb időn keresztül egyenletesebb termésmennyiségeket jelent. A vegyszeres gyümölcsritkítás évében és az azt követő 3 (összesen tehát 4) évben a kezelt Jonathan-ültetvény átlagtermése 31,6 t/ha volt, 25,6 40,4 t/ha szélsőértékek között. A kezeletlen területen a 21,9 t/ha átlagtermés melletti szélsőértékek 10,0, illetve 32,9 t/ha (Zatykó 1976, cit. Bubán, 1979). A gyümölcsritkító célú NES kezeléseket könnyen kezelhető fajták (pl. Jonathan) esetében 1 g/hl, a Golden Delicious típusoknál 3 g/hl adaggal permetezzük a sziromhullást követő héten. A gyümölcskötődés fokozása érdekében később, a sziromhullás utáni 3 4. héten esedékesek a kezelések (Zatykó, 1992). A NES hatóanyagú készítmény a Zatykó és munkatársai által kifejlesztett és a közelmúltban hatóságilag engedélyezett Frigocur. A másik, szintén engedélyezett, de külföldi készítmény a Dirigol. Az utóbbi években kísérletsorozat kezdődött a benzyladenin (BA) gyümölcsritkító hatásának hazai vizsgálatára két, nehezen ritkítható (Wellspur Delicious és Golden Li) fajtával létesült ültetvényekben. A BA egy környezetbarát hazai (Reanal) termék: a Paturyl 10 WSC hatóanyaga. A Paturyl használata (100 ml/100 liter, amikor a dárdák virágzatának csúcsi virágaiból kötődött fiatal gyümölcs átmérője 9 10 mm) kezdetben igen látványos kezeléshatást adott (Bubán és Lakatos, 1997): kellő mértékű ritkítás, nagyobb gyümölcsméret és fokozott virágzás a következő évben. Később több nemzetközi tapasztalattal megegyezően (Bubán, 1999) egyértelművé vált, hogy a kezeléshatás érvényesülése hőmérséklet-érzékeny. Ezért nincs még jelenleg technológiai ajánlásunk, de a megbízható kezeléshatáshoz szükséges kezelési körülmények kidolgozása folyamatban van. A nemzetközi termesztési gyakorlatban megfigyelhető tendenciák az alábbiakban összegezhetők. Olyan országokban, ahol a vegyszeres gyümölcsritkítás általánosan alkalmazott technológiai elem, különböző készítmények permetezésével alkalmazkodnak az adott fajtának egyes vegyszerekkel szembeni érzékenységéhez, illetve kihasználják a különböző fenológiai fázisok nyújtotta lehetőségeket. Példaként a lengyelországi gyakorlatot említjük (Basak, 1999). Ritkítás virágzáskor: karbamid (3 4%) a pirosbimbós állapot és a sziromhullás kezdete között, vagy ammónium-thioszulfát (ATS, 1%) a dárdákon teljes virágzáskor. Ebben az időszakban az ethephon használatát is ajánlják, amikor a virágok 80%-a már kinyílt. Ritkítás virágzás után: az 1-naftilecetsav (NES) hatóanyagú készítményeket permetezik, önmagában, illetve ureával vagy ethephonnal kombináltan, Atpol vagy Citowett adalékkal. Három NES-alapú készítményük van: a Pomonit R10, A Pomonit Extra és a legújabb a Pomonit Super. Ez utóbbi fél dózissal is azonosan hatékony, mint az egyéb, NES hatóanyagú készítmények. Ritkítás később: virágzás után nappal a magyar Paturyl 10 WSC-vel dolgoznak, amelyet (jó kezeléshatásai miatt) erre a célra is engedélyeztettek Lengyelországban. Mindinkább terjedő megoldás, hogy az egyes készítményeket kis dózisban többször, ill. más készítményekkel kiegészítve használják. Szemléletes példaként a nehezen ritkítható Red Delicious ritkítási programját mutatjuk be, Bound és munkatársainak (1997) közleménye alapján. Szerzők Cytolint használtak (amelynek 2% hatóanyag-tartalma fele-fele részben BA és GA 4+7), s ezt követően NES-t. A kezelés kivitelezése: Cytolin 12,5 ppm pirosbimbós állapotban és 3 nap után ismét, NES 3 ppm virágzáskor (10 ppm = 1 g hatóanyag/100 liter permetlé). Esetenként a NES helyett a BA-t 20 g/liter mennyiségben tartalmazó Cylexet permetezték, teljes virágzás után 16 nappal, 150 ppm hatóanyag-koncentrációban. Valamennyi készítményt a Tween 20 nedvesítőszerrel együtt juttatták ki (0,125%). A technológia részét képezi az előírt szermennyiség is, ami az itt használt készítményeknél a következő volt: Cytolin 1000 liter/ha, NES 4000 liter/ha, Cylex 1200 liter/ha. A vegyszeres gyümölcsritkítás nem egyszerű feladat (kezdetben csak közvetlen szaktanácsadás mellett ajánlható), mert sok, a kezeléshatást befolyásoló tényezőt kell figyelembe venni. Előremutató kezdeményezésként Tasmániában egy számítógépes programot állítottak össze (Jones és mtsai, 1997), ami segíti a termesztőt a kezelési körülmények meghatározásában. A program 6 fő eleme: a választható gyümölcsritkító készítmény(ek), fajtatulajdonság, a készítmény(ekk)el szembeni érzékenység, 54

69 Alma alany, mert a növekedési erélyen keresztül befolyásolja a kezelés(ekk)el szembeni érzékenységet, a fák kora, különösen 10 éves korig fontos, a fák mérete és alakja (permetezéstechnikai szempontok), a célként kitűzött (elérendő) átlagos gyümölcsméret, ami a konkrét piaci igénytől függően lehet g, de 250 (!) g is. További 3, kiegészítő eleme a programnak: az előző évi termés mennyisége (meghatározza a virágzás intenzitását és a virágok funkcionális értékét = a gyümölcskötődési potenciált), a metszés módja (növekedési erély, virágrügysűrűség). Kellően aligha hangsúlyozható ajánlásunk: a gyümölcsritkítás az igényes piacok nagy áruértékű gyümölccsel való ellátásának és a termésbiztonságnak elemi feltétele Talajművelés Az almaültetvényekben a talajművelés módját és eszközeit alapvetően az alanyhasználat és az öntözés lehetősége befolyásolja. Az almafák gyökérzete a minimális talajművelésben részesített talajban fejlődik legjobban, de az intenzív almatermesztésben a sorközök talaja a gépi munkák és a fitotechnika által nagyon igénybe van véve. A gyenge növekedésű alanyokon álló, nagy sűrűségű almaültetvényekben a gyökérzet zöme a 0 40 cm-es talajrétegben helyezkedik el. Az öntözés, a fasávok vegyszeres gyomirtása és a sorközök füvesítése elősegíti a gyökérzet felszínhez közeli elhelyezkedését. Az M. 9 alanyú almafák gyökérzete már a 2 3. évben összeér. A gyökérsűrűség a fasávokban, a korona alatti területen a legnagyobb. Az almaültetvények mechanikai talajművelése az öntözetlen és a homoktalajú ültetvényekben még ma is a legelterjedtebb talajművelési mód, de aránya fokozatosan csökken. Az almagyümölcsösök többségében a fasávokat vegyszeresen gyomirtják. A gyomirtó szereket a gyomflóra ismeretében kell megválasztani. Az évelő tarackos gyomok közül az egyszikű tarackbúza, a kétszikű szulákfélék a leggyakoribb gyomnövények. A magról kelők között a kakaslábfű, pirók ujjasmuhar, a libatop- és disznóparéjfélék, a parlagfű és a keserűfüvek a legjelentősebbek. Az integrált almatermesztés a sorközök mechanikai talajművelésének és a vegyszeresen gyomirtott sáv területének jelentős korlátozását írják elő. A fasávok vegyes gyomirtása helyett az oldalazó eszközökkel végzett talajművelést javasolják. A művelőutak alatti talajtömörödés megszüntetésére ősszel kétévente indokolt a kötött talajú almaültetvényekben az altalajlazítás. Az intenzív almatermesztésben a sorközök füvesítése a legkedvezőbb talajművelési mód. A sorközök füvesítését az ültetés után kell megkezdeni. A füvesítés első 3 4 évében évente kg N/ha többlet-nitrogéntrágyázást igényel. A fűtakaró magassága a cm-t ne haladja meg. A csapadékviszonyoktól függően a kaszálások száma 6 8. A csepegtető öntözőberendezéssel ellátott almaültetvényekben leggyakrabban a természetes gyomvegetáció felhasználásával alakítják ki a sorközök takarónövényes művelési rendszerét. Az állandó kaszálás következtében a gyomvegetáció fűféléiből összefüggő és megújuló növénytakaró alakul ki, amely jól tűri a gyakori rövidre vágást és jól elviseli a nyári száraz periódusokat. A fasávok talajtakarása a legkedvezőbb talajápolási mód. A cm vastagságú, cm szélességű szalmával és fakéreggel végzett takarás ideális körülményeket teremt a gyökérzet tevékenységéhez. Telepítéskor alkalmazható a fasávok fekete fóliás talajtakarása is, amely 2 5 évig biztosítja a gyomok elleni védelmet Tápanyagellátás A törpe alanyú intenzív almaültetvények érzékenysége egyes technológiai hiányosságokkal szemben közismert. A tápanyagok mennyisége mellett igen fontos tényezővé lép elő a kijuttatás időpontja és módja. A sűrű ültetvényekben várható leghamarabb tápanyag-ellátási zavarok megjelenése. Az almaültetvények 55

70 Alma tápanyagellátását lehetőség szerint mindig a minőség és a terméshozam, valamint rendszeres terméshozás szempontjait figyelembe véve értékeljük. Köztudott, hogy az almafák berakódottsága igen nagy hatással van a tápanyag- és vízhasznosításra. A termőre fordulás kezdetén és a kis termésű években tápanyag-ellátási zavarok gyakoriak, ezért a gyümölcsök inkább azonnali, friss fogyasztásra, semmint tartós tárolásra alkalmasak. Az egyes almafajták között is jelentős különbségek lehetnek a tápelemhiányra vagy tápanyag-ellátási aránytalanságokra adott válaszreakciókban. A Red Delicious és típusai, főként a spúrok nagyon érzékenyek a fiziológiás megbetegedésekre, a Cox származékok pedig a Mg-hiányra. Az almaalanyok eltérő tápelemfelvevő képessége további gondokat, problémákat jelenthet. A túlzott tápanyagadagok használatának elkerülése érdekében kell kihangsúlyozni, hogy az alma a tápanyagokat közepesen vagy gyengén hasznosítható növények csoportjába sorolandó, és az ültetvények a gyümölccsel, mint fő termékkel viszonylag csekély tápelemmennyiséget vonnak ki Tápanyagellátás a telepítést megelőzően Az almaültetvények kedvező makroelem-ellátottságát (P, K, Ca és Mg) a telepítés előtti talaj-előkészítéssel egybekötött tartalékoló trágyázással kell megteremtenünk. Az almafák által gyökerekkel gazdagon behálózott talajréteg 60 cm-re tehető, bár kisebb arányú tápelemfelvételre ennél mélyebbről is számíthatunk. A tartalékoló trágyázás során felmerülő műtrágya- és talajjavítóanyag-szükséglet a talaj termékenységével szoros összefüggést mutat, különösen igaz ez a nagyadagú szervestrágyázás esetén. A talajvizsgálati eredményektől függetlenül sem javasolható hektáronként több mint 500 kg P 2O 5, 1000 kg K 2O, 10 t CaCO 3 és 2 4 t dolomit őrlemény kijuttatása. A telepítést megelőző nagyadagú szervestrágyázás ( t/ha) általában előnyös és elengedhetetlen, de intenzív-szuperintenzív jellegű ültetvényekben, átlagos talajviszonyok mellett is gondokat okozhat (túlzott vegetatív növekedés, vontatott termőre fordulás, fokozott fitotechnikai igény). A kedvezőtlen ökológiai körülmények miatt ugarművelésű ültetvényekben a telepítést követően is a tápanyag-gazdálkodás alapja lehet a 2 3 évente bedolgozott t/ha szerves trágya. Kedvező körülmények között lévő, füvesített sorközű almaültetvényekben a szervestrágyázás jelentősége lényegesen kisebb, használata esetleges Tápanyagellátás a telepítést követően Az almafák viszonylag csekély tápelemigénye és -kivonása miatt kedvező termőhelyi körülmények között (2% feletti humusztartalom, jó szerkezet, öntözhetőség, korrekt tartalékoló trágyázás) az almaültetvények csak csekély fenntartó műtrágyaadagokat igényelnek, sőt esetenként akár 1 2 tápelem adagolása néhány évig szünetelhet. A fenntartó műtrágyázás tervezését a levélanalízisre alapozzuk, amelyet talaj-, illetve gyümölcsanalízissel egészíthetünk ki a pontosság javítása és a tárolási minőség előjelzése céljából. Kiindulási alapként az 1 t gyümölcs és a hozzá tartozó éves növedék kineveléséhez szükséges tápanyagmennyiségek szolgálnak. A konkrét javaslat elkészítéséhez figyelembe kell vennünk az egyes talajtulajdonságokat, illetve a levelek aktuális tápelemtartalmát (Szűcs és mtsai, 1981). Az alma tápelem-ellátottságát bemutató levélanalízishatárértéket a táblázat, a fontosabb gyümölcsminőségre is utalható makroelemarányokat a táblázattartalmazza. 56

71 Alma táblázat. Az almaültetvények tápanyag-ellátottságát jelző levélanalízis-értékek (Papp, 1997) táblázat. Az almalevek N K és a K Mg arányának alakulása a tápanyag-egyensúly függvényében (levelek szárazanyag-%-ából számított értékek) (Papp, 1997) Az almaültetvények tápanyagellátásában nagy szerep jut a mérsékelt, de megalapozott N-trágyázásnak. A nitrogén az alma számára szükséges tápelemek között különleges szerepet tölt be (Faust, 1979). Más tápelemek esetében többé-kevésbé széles optimum tartomány mutatható ki, míg a mennyiségileg és minőségileg egyaránt kiváló hozamok eléréséhez szükséges N-mennyiség fajtától, alanytól stb. függően meglehetősen szorosan behatárolt (Quast, 1986). További gondot jelent, hogy a terméshozamokra, illetve a minőségre kimutatható optimum tartomány nem esik egybe így viszonylag csekély hiánya vagy túlsúlya esetén hatása összehasonlíthatatlanul jobban lemérhető, mint bármely más tápelemé. Az utóbbi évtizedekben egyre fontosabbá vált a környezetvédelem, egyre erősödött az almatermesztés integrált jellege. Úgy tűnik, hogy a N-műtrágyázás többszöri felülvizsgálatával többé-kevésbé egységes álláspont alakult ki, amely a következők szerint foglalható össze: az almaültetvények N-ellátásában figyelembe kell venni a talaj természetes N-szolgáltató képességét (Weller, 1977); az alacsony tápanyagkivonás miatt megfelelő körülmények között (1 2% humusz, öntözés, gyümölcsritkítás) az ültetvények N-adagja rendszerint nem haladhatja meg a tényleges igényt, legfeljebb 50 kg N/ha lehet (Weller, 1977; Dietz, 1984); az ásványi N-ben dús talajokon (a kora tavaszi N min-készlet 100 kg N/ha felett) a N-trágyázás szükség szerint akár 1 2 évre is felfüggeszthető (Weller, 1977; Delver, 1987); a N-trágyázás fő időpontja tavasz, a N-tartalékok biztosítására kora őszi lombtrágyázás ajánlott (Faby, 1986); füvesített sorközű ültetvényekben a N-ellátottság szintje a herbizidezett facsík szélességével, illetve gyomfrakciójának megtartásával, a kaszálások gyakoriságával szabályozható (Drahorad, 1983); a N-táplálkozás ellenőrzésére N min-talaj- és levélanalízist alkalmazzunk (Scharpf, 1977); a gyümölcsök N-háztartását a telepítést követően egyensúlyba kell hoznunk, majd az ültetvény kivágásáig ezt az állapotot fenn kell tartanunk. 57

72 Alma Magas N-szolgáltatás várható mély rétegű, jó levegőzöttségű, magas, könnyen bomló szervesanyag-tartalmú és megfelelő felvehető vízkészletekkel rendelkező talajoknál. Alacsony N-szolgáltatással számolunk a sekély termőrétegű, rossz levegőzöttségű és humuszban szegény talajok esetében, illetve száraz vagy pangó vizes időszakban. Száraz nyarakon a vízhiány csökkentheti a N-szolgáltatást akár még a téli minimum alá is de átmeneti gyarapodás is elképzelhető, mert a gyökerek tápelemfelvételét a szárazság jobban gátolja, mint a N ásványosodását. A száraz periódust követő öntözés vagy csapadék hirtelen, lökésszerű túlzott N-kínálathoz vezet annak minden ismert hátrányával együtt. A túlzottan csapadékos nyarak sem kedvezőek, átmeneti N-hiányra ekkor is számíthatunk, mert csökken a N- mineralizáció és egyidejűleg gátolt a gyökértevékenység is. Hasonló hatású lehet a kimosódást előidéző túlöntözés, illetve a facsík befüvesítése, elgyomosodása is. A túlzott N-trágyázás kedvezőtlen hatásai közismertek. A levél gyümölcs arány kedvezőtlen irányú megváltozásával megnő a gyümölcsméret, s a lazább szövetű almák gyengébben tárolhatók (több keserűfoltosság és húsbarnulás). A gyümölcsök fedőszín-borítottsága csökken, az ízhatás sokszor lényegesen gyengébb, a nyári érésű fajták fokozott repedése figyelhető meg. Arra érzékeny fajtáknál felerősíti az érés előtti hullást. N-túltrágyázás esetén csökken a kórokozókkal és kártevőkkel szembeni ellenálló képesség. A túlzott N-ellátottság hatása erősebb növekedésű alanyok használata esetén drasztikusabb, de a féltörpe-, illetve törpe növekedésű almaalanyok, sőt klónok tápelemfelvétele jelentős eltéréseket mutathat. Egyes esetekben az alanyok eltérő tápelemfelvétele a fiziológiai betegségek kialakulásában is lemérhető (Ben, 1995). Amennyiben az almaültetvények N-szükséglete nem haladja meg a kg hatóanyagot, akkor azok egy adagban kora tavasszal kijuttathatók, de már 60 kg N/ha dózis felett célszerű a megosztott kijuttatást választani. A nyár végi (csúcszáródást követő) optimális N-ellátottság kedvező hatású a tartalékképződésre, a virágrügyek fejlődésére, a következő évi virágzásra és kötődésre (Hill-Cottingham és Williams, 1967; Zatykó, 1976; Faby, 1986). Az almaültetvények N-ellátottságát levél-, gyümölcs- és talajanalízissel (N min-módszer) határozzuk meg. Az almaültetvények kálium- és foszforellátottságát alapvetően a megfelelő szintű tartalékoló trágyázásra építjük, a fenntartó műtrágyaadagok érvényesülésében a talajtulajdonságok (agyagásvány-tartalom, kémhatás, mésztartalom, kötöttség stb.) meghatározóak. A foszfor- és kálium-műtrágyázásra legtöbbször csak a termőkortól kerül sor, az adagolásnál talaj- és levélanalízisre támaszkodhatunk. Eredetileg is gazdag foszfor-, illetve káliumtartalmú talajok esetében a fenntartó trágyázás akár évekig szünetelhet, (ha ezt a talajanalízis eredményei is alátámasztják). Lazább, humuszban, illetve kolloidokban szegényebb talajokon többnyire rendszeres, évenkénti K-utánpótlásra van szükség. A nitrogéntrágyázáshoz hasonlóan az éves adag megosztása is előfordulhat, a bedolgozás mélysége érje el a cm-t. Kötöttebb talajokon elsősorban kora őszi és mélyebb (25 30 cm) kijuttatás és bedolgozás javasolható. Ezeken a talajokon a kálium- és foszfortrágyázás előnyösen összeköthető az altalajlazítással. Az almaültetvények éves K-elvonása hozamtól függően kg/ha-ra tehető. A harmonikus K-ellátás javítja a gyümölcsök színeződését, íz- és aromaanyagaik kifejlődését, előnyös hatású a szárazságtűrés, illetve a téli és tavaszi fagyok tűrése szempontjából. Túlzott K-ellátottság esetén elsősorban tárolhatósági problémák jelentkezhetnek, így pl. keserűfoltosodás, húsbarnulás, csökkenő húskeménység (1.28. táblázat). 58

73 Alma táblázat. A tápelemarányok hatása a Jonathan almák húsbarnulására (Schumacher et al., 1984) A talaj szerves anyagokkal (mulcs, tőzeg) történő szerkezetjavítása kedvező a K-felvételre. A facsík mulcstakarása mind a kálium, mind a foszfor talajbeli mozgását és felvételét tekintve előnyös (Delver, 1987). Az elmúlt 2 évtizedben meghatározó jelentőségű volt az almaültetvények Ca-ellátottságának vizsgálata a hatások, kölcsönhatások tisztázása. A hiányos kalciumellátottság, s az ennek következtében fellépő fiziológiai és tárolási betegségek elsősorban kis humusztartalmú, savanyú homoktalajokon, illetve eredetileg is káliumban és magnéziumban gazdag talajokon fordul elő. A talaj kedvező mészállapotának elérése és megőrzése érdekében a savanyú talajú ültetvényeket talajjavításban (melioratív meszezés), illetve fenntartható mésztrágyázásban kell részesíteni, fokozott figyelmet fordítva a műtrágyázás további talajsavanyító hatásának ellensúlyozására. Az almagyümölcsök kalciumtartalmának növekedésével (előnyös az 5 mg/100 g friss gyümölcsre vonatkoztatott érték) elsősorban a tárolás szempontjából fontos paraméterek javulnak: nő a húskeménység, csökken a légzés és etilén-felszabadulás, a fiziológiai és gombás megbetegedések kevésbé jelentkeznek (Marcelle, 1995). A gyümölcsminőség és az almák ásványielem-tartalma közötti összefüggés-vizsgálatok szerint főként a K/Ca és a N/Ca arányra kell koncentrálnunk. Figyelemre méltó, hogy a levélanalízist a legtöbb esetben nem fogadják el a minőség előrejelzésében, ahhoz feltétlen a szüret időpontjához minél közelebbi gyümölcsanalízist, illetve ásványi tápelemtartalom-meghatározást javasolnak. A kalcium esetén aláhúzható: ha a levélanalízis adatai szerint is Ca-ellátási problémák vannak, úgy azok a gyümölcsökben fokozottan jelentkeznek (Ca-szállíthatósága miatt) és a szüret idejéig feltehetően súlyosbodnak. Az almafák és főként a gyümölcsök kalciumellátottságát több módon is javíthatjuk. Közvetlen lehetőségként adódik a permettrágyázás lehetősége, amely Ca(NO 3) 2 és CaCl 2 felhasználásával, kb. 0,5%-os töménységgel javasolható. Mindkét esetben ügyelnünk kell a feltétlen jelentkező mellékhatásokra (a nitrát növekedésfokozó hatására, a klorid gyümölcsperzselést erősítő hatására). Az utóbbi évben általánossá vált a kalciumtartalmú permettrágyák használata, amely az integrált termesztés keretein belül is engedélyezett. Évjárattól és fajtától függően 4 6 permetezés indokolt lehet. Figyelmet érdemel, hogy túl korai kijuttatása nem javasolható (főleg a levelekre jut, onnan tovább nem mozog) és a szüret előtt 2 3 héttel be kell fejeznünk, hogy a gyümölcsök felületén látható nyomai ne maradjanak. Kiegészítő kezelést jelenthet a betárolást megelőző 2 3% CaCl 2-tartalmú oldatba merítés, illetve fürösztés is. Az almagyümölcsök Ca-tartalmának javítását elősegítheti: mérsékelt hajtásnövekedés, kedvező gyümölcsberakódottság, nyári zöldmetszés, kedvező talajtulajdonságok, harmonikus tápláltság, kedvező N-, K- és Mg-ellátás, 59

74 Alma talajtakarás és öntözés, permetező trágyázás Ca-tartalmú vegyületekkel, tárolás előtti fürösztés (Papp, 1997). Az almaültetvények mikroelem-ellátottságát tekintve is leszögezhető, hogy gondok elsősorban gyenge talajtermékenység, szélsőséges kötöttség, levegőtlenség és a kedvezőtlen ph-viszonyok következménye. A leggyakoribb mikroelemhiányok előfordulási, felismerhetőségi sorrendben a vas-, a cink- és a bórhiány. Vas- és cinkhiány esetén a tünetek markánsak, egyértelműek, míg a bór esetén nagyon sokszor csak látens hiányról beszélhetünk, amely nem klasszikus hiánytünetekkel jelentkezik, hanem a virágzás sűrűségében, illetve a termékenyülés mértékében ismerhető fel (csökkenő tendenciák, visszaesések). A B-ellátottság eredményesen javítható a virágzás alatti 1 2 bóraxos (0,2%) permetezéssel, míg a vashiány főként kelát típusú vegyületekkel kezelhető (akár talajon vagy lombozaton keresztül, néha kombináltan). Legtöbbször érdemes a körülményeket is megvizsgálni (ph, levegőzöttség stb.), mert a vashiány sokszor már a kiváltó körülmények megszűntetésével, javításával is orvosolható, kezelhető. A megfelelő növényvédő szerek kiválasztásával a cink-, mangán-, rézellátottság javítható, de helytelen növényvédelmi technológia mellett túlzott ellátottság is előfordulhat. A réz és a cink esetében kihangsúlyozzuk, hogy a vegetációs időszakon kívül is képesek az almafák felvételükre a fiatal bőrszövetek nyugalmi állapotban képesek erre. Ilyenkor akár 2 3%-os töménység is alkalmazható. Mangán esetében nemcsak a hiány, de az utóbbi 1 2 évtizedben főleg a többlet okozott gondot, elsősorban frissen telepített, Red Delicious fajtakörbe tartozó fajtáknál, változatoknál. Előfordulására savanyú homoktalajokon, helytelen műtrágyázási technológia mellett számíthatunk Öntözés Az almaültetvények üzemeltetésének hatékonyságát tekintve kulcskérdés a talaj-, illetve a fák vízellátottsága, s ezek kölcsönhatása. A talaj, illetve a fák optimális vízellátottsága a tápelemfelvétel, -zállítás és a növekedés alapja. Az almafák turgorának megteremtésében, számos biokémiai reakcióban a víz kiemelkedő jelentőségű, emellett a koronaszintben mikroklímát szabályozó szerepe sem elhanyagolható. Az almafák vízfelvétele a gyökérzet szerkezetétől és hatékonyságától függ, azaz a talajbeli teljes kiterjedése, illetve sűrűsége, a gyökérnövekedés és -aktivitás periodikus jellege és a talajprofilban való eloszlása alapvető jelentőségű (Giulivo, 1990). A tápelemfelvétel és vízfelvétel legkritikusabb pontja a gyökérkörnyezet, a gyökérsüvegi és gyökérszőr zóna közvetlen talajkontaktusa, ahol az egyes tápelemek felvételét mikorrhiza-kapcsolat is segítheti (Atkinson, 1986). Az almaültetvények talajának nedvességtartalma és -eloszlása az aktív gyökérzóna környezetében állandóan változik. A nedvesebb periódusokban a fák képesek átmeneti tartalékokat képezni, amely a száraz periódusokban mozgósítható Az almafák vízháztartását és öntözővízigényét meghatározó tényezők Az ültetvények intenzitásának növekedésével a vízellátottsággal szembeni érzékenység és a vízstressz okozta termésingadozás egyaránt fokozódik (Löffler Tamás, 1997). Az évjáratok többségében hazánkban az almaültetvények öntözővíz-igénye mm, de rendkívüli években a 300 mm-t is megközelítheti (Bubán Lakatos, 1998; Kovács et al., 1999). Az almaültetvények öntöző vízigénye meghatározásakor az alábbi tényezők lehetnek meghatározóak (Paoli, 1995): a fák termőképessége és kondíciója, a csapadék szezonális eloszlása, talajtulajdonságok (fizikai összetétel, vízbefogadó és megtartó képesség), művelési rendszer, gyökérrendszeri sajátosságok, az öntözés célja és módja, 60

75 Alma az egyes fajták eltérő vízigénye és érzékenysége, a talajművelés módja (ugarművelés, illetve füvesítés). A fajtatulajdonságok, a művelési rendszer és a kondicionális állapot egyaránt befolyásolja a fák lombfelületét. A lombfelület növekedése és mérete igen nagy hatású az almafák vízfelvételében lévén a növény legnagyobb vízfogyasztó szerve. A lombfelület nagysága a levélfelületi index (LAI) segítségével jellemezhető (karcsúorsó típusú ültetvényekben értéke 4 4,5 is lehet). Az almafák vízigényét a talaj növény légköri nedvességállapot hármas kölcsönhatása határozza meg. Alapvetően genetikai tulajdonság, amelyet az ökológiai feltételek nagyban befolyásolnak s a tenyészidő alatt állandó változást mutat (Szász, 1997). Az almafák vízigénye és ennek kielégítése alapvetően két oldalról, a statikus, illetve a dinamikus vízigény oldaláról közelíthető meg. A statikai vízigény a kedvező talajnedvességi állapot felől közelíti a optimális vízellátottságot. Általában kedvezőnek tekinthető a 60 80:40 20% víz-levegő arány (Löffler Tamás, 1997; Szász, 1997). A dinamikai vízigény (Szász, 1997) a légköri, talaj és növényi hatások összességét fejezi ki, meghatározó benne az állománysűrűség, -fejlettség és a levélfelület. Meg kell említeni a légköri aszályt is, amely meleg (+30 C felett) és száraz (RP 50% alatt) nyári napokon szinte törvényszerűen előfordulhat. Hirtelen fellépő, általában 3 5 órán át tartó jelenség (kora délelőttől kora délutánig), hossza elérheti a 2 5 napot is (Szász, 1997) Az almaültetvény vízigénye és az egyes fejlődési fázisok A vegetációs időszak alatt a növényi szervek (gyökér, hajtás, gyümölcs) vízigénye, érzékenysége és konkurenciájuk folyamatosan változik. Az ebből kiinduló, erre építkező öntözés rendszeres hozamot, jó gyümölcsminőséget és visszafogottabb növekedést eredményez. Az egyes fenofázisok, fejlődési szakaszok meghatározott vízigénye miatt a vízellátottság, illetve az öntözés kritikus tényezővé lép elő. Az öntözés tervezése, a vízadagok és öntözési időpontok meghatározása azonban nagy körültekintést igényel. A túlságosan korai öntözés hatására a visszahűlő, esetenként levegőtlenné váló talajban jelentősen csökkenhet a gyökértevékenység, míg túlságosan kései időpontban további, nemkívánatos növekedés, rosszabb vesszőbeérés, gyengébb tárolhatóság várható. Az almafák fejlődési szakaszainak specifikus vízigényének alakulása (Paoli, 1995;Löffler Tamás,1997;Bubán Lakatos,1998): I. szakasz: virágzás előtt teljes virágzást követő 1 1,5 hónap Alapvető, hogy a fák energiája a gyors kilombosodásra, a virágzásra és kötődésre koncentrálódjon. Ennek megfelelően közel optimális és kiegyenlített vízellátottságot kell biztosítani, a hasznos vízkészlet 70 80%-os szintjén. A szakaszra jellemző, hogy a vízfelvétel intenzitása meredeken nő, a kilombosodással párhuzamosan a növényi állandó értéke (K c tényező) is ugrásszerűen növekszik (Gautier, 1983). Törekednünk kell arra, hogy vízstressz ne fordulhasson elő. Mivel a talaj víztartalmát pontosan nem ismerhetjük, nagy segítséget adhatnak az ültetvénybe kihelyezhető tenziométerek. II. szakasz: hajtás- és gyümölcsnövekedés, rügydifferenciálódás Legfőbb célunk a visszafogott hajtásnövekedés biztosítása, a gyümölcsnövekedés gátlása nélkül. Ebben az időszakban az enyhe vízhiány kedvezően befolyásolja a hajtásnövekedést biztosítható a korai csúcszáródás, így a rügydifferenciálódás kezdete és folyamata is pozitív irányba módosítható. Az irányított vízstressznek megfelelően a hasznos vízkészlet 40 60%-nál kezdjük meg az öntözést. Az alma vízfogyasztása ebben az időszakban a legnagyobb, tetőzik s tartósan magas marad a K c-tényező értéke is. A megfelelő öntözési technológia közvetett hatásaként a hajtásfejlődés, a rügydifferenciálódás és a gyümölcsberakódottság konkurenciaviszonyai is szabályozhatókká válnak. III. szakasz: csúcszáródás után Elsődleges szempont a zavartalan gyümölcsfejlődés, a hajtások beérésének biztosítása, a rügydifferenciálódás feltételeinek megteremtése. A nyár végi vízhiány jelentősen csökkenti a termékenységet, gyengébb színeződésű és apróbb gyümölcsöket eredményez, a virágszerveződés hiányos lesz. A talajban ismét el kell érni a hasznos vízkészlet 60 80%-át, kivételesen száraz évjáratokban még szüret utáni öntözéssel is számolhatunk. A megfelelő vízellátottság előnyösen hat a levelek működésére, tápelemfelvételük megújul, növekszik a fotoszintézises teljesítmény kedvezőbb téli felkészülést, tápelemraktározást eredményezve. 61

76 Alma A termésmennyiséget és -minőséget szem előtt tartva az előbbi 3 fejlődési szakaszt alapul véve ki kell emelnünk a virágzás alatti, illetve azt követő időszak fontosságát. Ekkor az almafák vízigénye ugyan még nem kiemelkedő és ezt még a csekély lombfelület is korlátozza de szomjazási tünetek fellépése, átmeneti vízstressz semmiképpen sem engedhető meg, hiszen ennek gyengébb gyümölcskötődés és tápelemfelvételi zavarok lehetnek a következményei Almaültetvények öntözése Az almaültetvények vízigényének kielégítésére számos lehetőség áll rendelkezésünkre, mégis az utóbbi években főleg a mikroöntözési módok kerültek előtérbe. A mikroöntözés fogalomkörében legrégebben a csepegtető öntözés ismert, hiszen Izraelben már 1960 óta alkalmazzák, az 1970-es évek közepén már kb. 70 ezer ha ilyen módon öntözött gyümölcsfelületet találunk a világban. A hagyományos öntözési módok esetében gondot jelent, hogy a kiadott vízmennyiség 60 70%-a elfolyik, elpárolog, elszivárog azaz a növények nem hasznosítják. Igen gyakori, hogy két öntözés között szárazságtünetek lépnek fel, amelyet ismét nedvesebb viszonyok követnek. Löffler Tamás (1997) szerint a jól végrehajtott öntözés kritériuma, hogy a kiadott víz csak a gyökérzónát nedvesítse, csekély párologtatási veszteség lépjen fel és megelőzhető legyen a tápelemek áthelyeződése, kimosódása. Az almaültetvények vízpótlásának korszerű módja a tápoldatos öntözés. A tápláló öntözés főbb előnyeit Horánszky (1980); Gautier (1983) és Bubán Lakatos (1998) alapján foglaljuk össze: szabályozható a tápanyag-kijuttatás ideje és helye, egyenletes tápanyagfelvétel és -hasznosulás lehetőségét biztosítja, a tápanyagok közvetlenül a gyökérkörnyezetbe jutnak, energia- és műtrágya-takarékos eljárás, csökken a környezetterhelés, kisebb vízhozam mellett is alkalmazható. A mikroöntözések, illetve tápláló öntözések legfőbb hátrányai között a nagyobb beruházásigényt, az esetenként egyenlőtlen vízelosztást, a rendszerek eltömődésére, dugulásra való hajlamát (csepegtető rendszer) lehet kiemelni. A tápláló öntözés a legtöbb talajtípuson előnyösen alkalmazható, de az egyes talajtulajdonságokra mindig kellő figyelmet fordítsunk (1.29. táblázat). Az öntözés gyakoriságát az ültetvények talajművelési módja is nagymértékben befolyásolja (1.30. táblázat) táblázat. Az öntözés gyakorisága és adagja eltérő talajviszonyok mellett (Marangoni et al., 1997) 62

77 Alma A tápláló öntözési technológia nagy szakértelmet igényel, feltételezi a növény tápanyagigényének ismeretét, mert az oldott tápanyagokat térben és időben optimális mennyiségben kell kijuttatni. A tápanyagigény legtöbbször növényre lebontva (g/fa) kerül meghatározásra táblázat. A mikroöntözésben kiadagolandó napi vízmennyiség (mm) a talajviszonyok függvényében (Genovesi, 1996) Az táblázat a nagy termőképességű és sűrűségű ültetvények tápláló öntözéséhez nyújt támpontot táblázat. A tápoldatos öntözés tervezése intenzív almaültetvényekben (Marangoni et al., 1997) A mikroöntözési módok az almaültetvényekben előnyösen alkalmazhatók, de a jelenlegi tapasztalatokat figyelembe véve a mikroszórós öntözés a talajszelvény kedvezőbb átnedvesedése és jobb eloszlása miatt előnyben részesíthető. Felszerelhető korona alatti és feletti kivitelben így alkalmas lehet többcélú öntözés megvalósítására is, mint pl. frissítés, színező és fagyvédelmi öntözés. A lombkorona felett elhelyezett mikroszórós öntözési rendszer a meleg nyári napokon, a déli órákban is jelentős hőmérséklet-csökkenést és páratartalom-növekedést (mintegy 30%) eredményez mindezt olyan időszakban, amikor a légköri aszály kialakulására legnagyobb az esély Növényvédelem A legnagyobb felületen termelt gyümölcsünk védelmében többféle szempontot kell figyelembe venni a védekezési technológia kialakításánál. Már a telepítés előtt el kell dönteni, hogy melyik főbb védekezési módot alkalmazzuk majd. Bio-, integrált-, hagyományos védekezési formában részesíthetjük az ültetvényt. A biotermesztésben csak a nemzetközileg meghatározott egyre szigorodó eljárásokat, főleg a kémiai elemeket nélkülöző védekezési technológia jöhet szóba. Az integrált növényvédelem számára éves nemzetközi és hazai tapasztalat áll rendelkezésünkre, amelyek arra intenek, hogy a nyugat-európai és más kontinensek gyakorlati tapasztalatait csak kellő óvatossággal, hazai ellenőrzéssel vehetjük át. A jövő útja egyre inkább az integráltmódszereket tudatosan alkalmazó, helyi 63

78 Alma megfigyelésekre, vizsgálatokra alapozott beleértve a hasznos szervezetek állandó figyelését is ésszerű és az adott károsító helyzethez igazított szerválasztékkal végrehajtott integrált növényvédelem. A faiskolai termesztésben kell előállítani olyan ültetvényanyagot, amelyek mentesek a vírusos betegségektől, így az almamozaik(apple mosaic ilarvírus) és az almasöprűsödés(apple proliferation phytoplazma), valamint az alma agrobaktériumos gyökérgolyvájától is (Agrobacterium radiobacter pv. tumefaciens) Az alma főbb betegségei Alma ervíniás elhalása (tűzelhalás) (Erwinia amylovora) A betegség gazdanövényköre széles, így a fertőzésveszély is már állandó lehet. Tünetei jellegzetesek: virágok, hajtások elfeketednek, fás részeken is rákos sebek keletkeznek és a baktérium nyálkájának erős szóródása alakul ki. A virágzáskori magas páratartalom, csapadék és meleg C körüli hőmérséklet a legkedvezőbb a betegségnek. Ma már az egész ország területén lehet számítani a betegség megjelenésére, így az ellene való megelőző kezeléseket az alma védelmében rendszeressé kell tenni. A betegség gyanújakor vagy megjelenésekor az elrendelt hatósági intézkedéseket haladéktalanul meg kell tenni. A virágzásban legérzékenyebb az alma a megbetegedésre, ilyenkor a Kasumin, Aliette, illetve a hatóságilag elrendelt Streptomicin alkalmazására lehet szükség. A fertőzött részek eltávolítása az almafákról elengedhetetlen. Az alma ventúriás varasodása (Venturia inaequalis) Leveleket, gyümölcsöt támadja meg a betegség. A csapadékos, nedves, párás idő kedvez a kórokozónak. Az egérfüles állapottól kezdve az erős hajtásnövekedési időszak végéig főleg a pirosbimbós állapot után a gyümölcsök dió nagyságú állapotáig igen érzékeny az alma. Életmódjának, biológiájának ismeretében jól előre jelezhető a betegség. A spóraszóródás menetének vizsgálatával és a levélnedvesség időtartamának mérésével különböző műszerek alkalmazásával dönteni tudunk a veszély erősségéről és a védekezésig hátralevő időről is kapunk tájékoztatást. Védekezésre kontakt és szisztemikus szerek gazdag választéka áll rendelkezésre, de mellette a kvázi szisztemikus azoxistrobinok is új lehetőséget adnak az eredményes védelemre. Terjednek a varasodásrezisztens fajták is a termesztésben, amelyek főleg a bioalma termesztésében lesznek fontosak. Az almalisztharmat (Podosphaera leucotricha) Az alma leveleit, hajtásokat, virágot, de a gyümölcsöt is megtámadja. A szárazabb időjárás, párás meleg kedvez a betegség terjedésének. A fakadáskor a kéntartalmú vagy a dinokap hatóanyaggal, az erős hajtásnövekedés időszakában a felszívódó a varasodás és lisztharmat ellen is hatékony szerekkel védekezzünk, de az azoxistrobinok is jó védelmet adnak. Hazai viszonyaink között a monília a rendszeres varasodás elleni védekezés miatt nem tud jelentős kárt okozni. Az egyre gyorsabb ültetvényforgót lehetővé tevő korszerű almatermesztés az ág- és kéregbetegségek jelentőségét is csökkenti Az alma kártevői A hazai almásokban igen gazdag a biotop, ezt igazolja egy korábbi felméréssorozat is. A több mint 1700 fajból csak 9 10% volt kártevő, a többi nem veszélyeztette az ültetvényeket. Törekedni kell a művelés, a technológia során, hogy minél magasabb diverzitásfokú környezet alakuljon ki, melyben a természetes predátorok is jelentős számban segítik a kártevők károsítási szint alatt tartását. (Aknázómolyok, sodrómolyok, levéltetvek, vértetű esetében igen jelentős lehet szerepük.) Az ültetvény környezete, időjárási anomáliák, egyes kártevők helyi túlszaporodása azonban egy-egy kártevő megjelenését lehetővé teszi. A szakirodalom részletesen foglalkozik a jelentős kártevőkkel, itt azonban csak a legfontosabb kártevőket említjük, amelyek évenként szinte rendszeresen megjelennek. Almamoly (Cydia pomonella) Kétnemzedékes faj, a meleg száraz időjárás kedvez tömegszaporodásának. Lárvájának kártétele értéktelenné teszi a gyümölcsöt. Szexferomoncsapdával jól előre jelezhető a rajzás. Kitinszintézisgátló szereket már a tojásrakás kezdetére ki kell juttatni, a hagyományos kontakt szerek kipermetezését a lárvakeléshez kell igazítani. 64

79 Alma A fiatal lárvák elleni kezelés a legeredményesebb. Elhúzódó rajzás esetén számoljunk a készítmény hatástartamával és szükség esetén 7 14 naponként meg kell ismételni a kezelést Piros gyümölcsfa-takácsatka (Panonychus ulmi) Szívogatásával, túlszaporodásával okoz kárt. Tavasszal a téli tojások, illetve a fiatal lárvák pusztítását kell megoldani a többi kártevő figyelembevételével, majd a nyári nemzedékek felszaporodásakor szükséges a speciális akaricidek bevetése. A kénnek és a szerves foszforsavésztereknek is van atkaölő mellékhatása. A speciális atkaölők nagy része csak a fiatal lárvákat pusztítja jól. A tojásölő hatású szereket az igen nagy egyedszámú áttelelés esetén kell alkalmazni a rügypattanás-kori időszakban. Hatástartamuk akár nap is lehet. Az utóbbi években a levélatkák nagyobb egyedszáma a gyümölcs-csészelevelek szívogatásával okoz nagyobb kárt, mint a piros gyümölcsfa-takácsatka. A kártevő csak sztereomikroszkóppal figyelhető meg, kártételi küszöb értéke magasabb, az akaricidek jól irtják, beleértve a hagyományos foszforsavésztereket is Kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus) Sok tápnövényű, kétnemzedékes faj. A korosabb gyümölcsfák törzsén, a korona felső harmadánál a nehezen permetezhető helyeken telepszik meg hamar. A kora tavaszi lemosó permetezésekkel, a hím rajzás idején végzett kezeléssel, különösen az integrált technológiákban kell figyelni esetleges elszaporodására. Az utóbbi évek melegebb időjárásában felszaporodása erőteljesebb volt. A kitinszintézis-gátlók nem vagy csak igen csekély mértékben hatnak rá, kivétel a fenoxikarb hatóanyag. A szerves foszforsav észterek jól pusztítják a hímeket és a fiatal lárvákat is. Az olajok fizikai hatásukkal gyengítik a réteges pajzstetűtelepeket. Sodrómolyok (Tortricideae) Az almailonca a legelterjedtebb, csapadékos időben a kerti és ligeti sodrómoly, míg a dudva sodrómoly a sűrűbb faállományban károsít. 2 3 nemzedékes fajaik ismertek. Jellegzetes károsításuk, főleg az érés előtt a levelek védelme alatt a gyümölcsön rágást okoznak, jelentős minőségi kár keletkezhet. Illatcsapdával, szexferomoncsapdával előre jelezhetőek. A fiatal lárvák elleni védekezés az eredményes. Az integrált és hagyományos védekezésre is számos készítmény áll rendelkezésre. A tavaszi nemzedékek elleni védekezés a legfontosabb, hogy a nyár végi nemzedékek ne tudjanak felszaporodni. Levélaknázó molyok Nyár végére szinte teljesen lombtalanná teszik a fákat, amelyek rügydifferenciálódása rossz lesz. Hazai almásokban öt faj fordul elő, de kettő károsítása gyakori: almalevél-fonákaknázó és a lombosfa- fehérmoly. Több nemzedékük fejlődik, gyorsan felszaporodnak, amikor már nehéz ellenük a hatásos védelem. A rajzó molyok elleni védekezés a legeredményesebb, de a parazitáltsági vizsgálatok végzése is szükséges annak eldöntésére, hogy más eszközt is be kell-e vetni a védekezésre. Hazai almaültetvényekben a leggyakrabban előforduló hasznos szervezetek: a fürkészdarazsak, amelyek a sodrómolyok, levéltetvek mellett a vértetűt is erősen parazitálhatják. Az atkászbödék mellett a ragadozó atkák segíthetnek az atka népesség gyérítésében. A fátyolka, a katicabogár, a zengőlégy, a levéltetveket, és hernyókat is parazitálnak, míg a ragadozó poloskák elsősorban a kártevők tojásait pusztítják Vegyszeres gyomirtás Az évelő és nehezen leküzdhető tarackos egy- és kétszikű fajokat a telepítés előtti időben lehet a leghatékonyabban és egyúttal gazdaságosan irtani. A glifozátokat 2 4 D, vagy MCPA vagy dikamba hatóanyaggal kombinálva a gyomnövény fenológiájához igazított kezelési időben végezzük el. Várjuk meg a kezelés teljes biológiai hatását, amihez legalább nap szükséges. A tarackoló gyomok esetén hosszabb időre van szükség a teljes hatás kifejtéséhez, amíg a gyökerekbe is teljesen letranszformálódik a hatóanyag és tökéletes lesz a hatás. Fiatal ültetésben csak az erre engedélyezett hatóanyagokat használjuk (acetoklór, linuron, pendimetalin stb.). Az ültetvény harmadik éve után használhatóak a glifozát hatóanyagok a gyomok cm-es fejlettségénél. Ügyeljünk arra, hogy a növények tenyészőcsúcsát is lepermetezzük, mert ez a kellő hatékonysághoz szükséges. Kiegészíthető a permetlé egyéb hatóanyagú, főleg csírázást gátló szerek valamelyikével is az eredményesebb és hosszabb gyomirtó hatás érdekében (atrazin, diklobenil vagy az újabb azafenidin). 65

80 Alma A speciális egyszikű irtók is alkalmazhatók, de figyelembe kell venni, hogy ezek technológiai költsége magasabb a glifozátokénál. A glifozátok kijuttatásánál ügyeljünk mindig arra, hogy permetezőszer ne kerüljön a gyümölcsfák levelére Tanácsok az alma védelméhez A korábbi évek technológiához képest alapvetően megváltozott napjainkban az alma védelme, illetve meg kell, hogy változzon, mivel az ervíniás elhalás veszélye napjainkban szinte az egész ország területén veszélyeztet. A megelőző kezeléseknek állandóvá kell válni, ami az őszi lombhulláskori, és a tavaszi rügypattanás utáni időszakban a rezes lemosó kezelésekkel technológiailag is a leghatékonyabb és gazdaságos. Erre a célra a legmegfelelőbbek a réz-hidroxid, bázikus réz-szulfát, és az új típusú apró szemcséjű rézoxi-kloridok. Növeli a rezek hatékonyságát, ha 2 3 liter növénykímélő olajjal kombináljuk a kipermetezéskor. A régi típusú DNOC-kezelés napjainkban már veszélyessé és gazdaságtalanná vált, mivel inszekticid hatása elmarad a kívánatostól abban az időben, amikor a készítmény még veszély nélkül kijuttatható. Ez a hatóanyag az igen erős pajzstetűfertőzés megszüntetésében lehet hatékony, de mint erősen mérgező, kevésbé környezetkímélő szer, alkalmazása egyre jobban visszaszorul, helyettesítése könnyen megoldható. E kezelés helyett a gyakorlatban sok helyen jól bizonyított és terjed az olaj + rovarölő szer kombinációs kezelés. A gombás betegségek ellen a rézérzékeny időszak eléréséig esetleg még egy rezes kezelésre szükség lehet, amelynél a kombinációs partner a mikronizált kenek, vagy erősebb lisztharmat fertőzés esetén a dinokap. A réz helyett a kontakt gombaölő szerek alkalmazását is megkezdhetjük a virágzás előtti időszakban. A pirosbimbós állapottól kezdve igen megnő a varasodás veszély mellett a lisztharmatfertőzés erősödése is. Ettől az időtől kezdve a növénykímélő kontakt vagy erős gombás fertőzés veszélyekor a szisztemikus szerek alkalmazását is kezdhetjük. Ezek előnye, hogy egyszerre hatnak mindkét kórokozó ellen. Szükség esetén virágzáskor is lehet ugyancsak növénykímélő szerrel védekezni. Száraz, meleg időjárásban a poloskaszagú darazsak veszélye miatt ellenőrizzük a virágzatokat. Sziromhullás utáni időben a tapasztalatok szerint megindul a hasznos szervezetek rajzása, ezért lehetőség szerint a rovarölőszeres kezeléseket hagyjuk ki, illetve csak olyanokat használjunk, amelyek kímélik vagy csak igen kis mértékben károsítják ezeket. Az almamoly első nemzedékét szexferomonos rajzás figyeléssel feltétlenül végezzük és kombinációban a gombás betegségek elleni szerrel, ami ilyenkor még általában ugyancsak szisztemikus szer, azzal védekezzünk. A leggyakoribb a többéves tapasztalat alapján, hogy erre az időre esik az aszkospórás szóródás tetőzése és a korábbi fertőzések konídiumos alakjainak megjelenése, ami igen erős fertőzésveszélyt jelent. Ilyenkor az újabban alkalmazott azoxistrobinok használata a legeredményesebb 2 3 alkalommal. Ezek a készítmények lisztharmat, de főleg varasodás ellen is igen jó hatékonyságúak. Ezeket a szereket 2 3 alkalommal, de a szterolgátló felszívódó szereket se használjuk 3 4 alkalomnál többször. A nyár közepén tovább kell figyelni az aknázó- és sodrómolyokat, a rajzó pajzstetveket az almamollyal együtt és a kártevő helyzetnek megfelelően a kitinszintézis gátlók, vagy gyönge atkafertőzés esetén, főleg ha fiatal lárvák vannak valamelyik hagyományos, széles hatásspektrumú szerves foszforsavészter is szóba jöhet. A hajtásnövekedés ütemének csökkenésekor az alma dió nagyságú állapota után a gombás fertőzések elleni védelemben újra vissza lehet térni a kontakt készítmények valamelyikére: ditiokarbamátok, kaptán, folpet, klortalonil, TMTD, dodin, ditianon hatóanyagú szerek a varasodás veszélyétől függően választhatóak, míg a lisztharmat ellen is, ha fertőzés veszély más szert nem indokol szintén a kontakt mikronizált kenek valamelyikét vagy a dinokapot választhatjuk A nyáron fellépő levéltetvek kolóniaképződése előtt kell speciális levéltetű-irtó szerek valamelyikével védekezni, vagy a már egyre több új típusú kloronikotinidek valamelyikével lehet permetezni. Feltétlenül említést kell tenni az almában tapasztalt rezisztencia 1 2 hazai vonatkozásáról. Először a benomil és a vele hatásában hasonló tiofanátmetil és most engedélyezett karbendazim esetében is várható a varasodás érzékenységének gyöngülése. Ezért ezeket a hatóanyagokat bár lisztharmat elleni hatásuk még jó az almatermesztésben lehetőség szerint kerülni kell. A szterolgátló készítményeket is már több mint 20 éve alkalmazzuk, rezisztenciát még nem tudtak megállapítani, de egyes helyeken hatáscsökkenést már megfigyeltek. 66

81 Alma Ezek elkerülésére a fentiekben leírt 3 4 alkalomnál többszöri használatot csak igen erős fertőzési viszonyokban, vagy az azoxistrobinokkal felváltva való használattal javasolt egy szezonban kivitelezni. A rovarölő szereknél is az egyes típusok váltva való alkalmazása a rezisztencia egyik legjobb megelőzési módja. A többéves megfigyelés hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján a piretroidok almában való használata is csak korlátozottan javasolható. Főleg a vegetáció első felében semmiképpen nem javasolt, mert több esetben az atkaveszély megnőhet az alkalmazás után. A nyár vége felé különösen a nyári fajtáknál, de az őszieknél is ügyeljünk az élelmezés-egészségügyi várakozási idők betartására, főleg ha tudjuk, hogy olyan piacra is szállíthatunk, ahol a hazainál szigorúbb előírások vannak. Ebben az esetben javasolt az engedélyezett időtartam másfélszeresével való számítás. A korszerű almaültetvényekben a nyári metszéssel a növényvédelem hatékonyságát is tudjuk javítani, de ha erre tavasszal kerítünk sort, a mechanikai védelmet is használjuk segítségül. A permetezőgépek ültetvényhez való beállítása a vegetáció során szükséges, sőt arra is legyünk tekintettel, hogy a lisztharmat és az atkák ellen nagyobb vízmennyiség szükséges, a méregrácsnak a leveleken sűrűbbnek kell lenni. Más típusú ültetvénybe való permetezéskor is szükség esetén végezzük el a gépbeállítást. A nyár vége felé viaszosodás után az alma elveszíti érzékenységét a réztartalmú szerekre és kedvező biológiai szempontból a rezek újbóli használata. Erősebb, tartósabb védelmet ad a leveleknek a varasodás ellen, de az alma érésmenetének lassításával, vastag sejtsorok alakulnak ki az alma héjában, ami a tárolhatóságot is javíthatja. Erre a kezelésre elsősorban az új korszerű rezek alkalmasak, mert minimális a perzselésveszélyük is. (réz-hidroxid, bázikus réz-szulfát, rézoxi-klorid) vagy kontakt szerrel való kombinációjuk. A szüret előtti időszakban a sodrómolyok veszélye mellet a keleti gyümölcsmoly is okozhat meglepetést ezért szexferomonos megfigyelésük alapján, kitérve az aknázókra is a kártételi küszöböt meghaladó fertőzöttségnél rövid várakozási idejű szerekkel ebben az időben már esetleg piretroiddal is védekezhetünk, de van széles választék a rovarölő szerek között. A korábban leírt gyomirtási technológiák valamelyikével egész évben törekedjünk arra, hogy a terület erősen ne gyomosodjon el, mert az nemcsak a varasodásveszélyt növeli, de a takácsatkák, bagolypillelárvák is felszaporodhatnak és rossz időben végzett gyomirtással, lombleszárítással tápanyag hiányában a gyümölcsfákon jelenhetnek meg kártételükkel. Minden esetben végezzünk a lombtrágya szerrel keverhetőségi próbát és csak annak eredményétől függően kombináljuk a szereket. Különösen a dodin hatóanyag esetében van szükség igen körültekintő keverésre. A permetezések idejét úgy válasszuk meg, hogy lehetőleg a délutáni, esti, szélmentes időben kerüljön arra sor. Röviden meg kell említeni még a betakarítás utáni időszak növényvédelmi kérdéseit. Gyakran ajánlott kezelés főleg az erős varasodás levélfertőzöttség után az őszi lombfertőtlenítés DNOC-vel vagy benomyllal. A fertőzött levelek gyakran már nyár végén lehullanak, a szél szétsodorja és a permetezés csak igen kis felületre kerülhet az egymás takarása és a fertőzött levelek szétszóródása miatt. A DNOC túl költséges megoldás, a benomyl pedig rezisztenciális okok miatt sem javasolható. Helyette a fertőzött levelek talajba forgatása, esetleg nitrogén oldatú műtrágyával való lepermetezése a gyorsabb humifikálódás érdekében. A helyi viszonyok és a fertőzöttség ismeretében lehet dönteni a helyi megoldásokról. Hazai viszonyok között termőtájak és a járványveszélyek kialakulásának függvényében évente a gyomirtás nélkül kezeléssel jó minőségben állítható elő az alma Betakarítás Az alma utóérő, etiléntermelő, klimakterikus gyümölcs. Függetlenül attól, hogy milyen felhasználási célra szedjük, általában fogyasztásra érett állapotban szedjük. Fedőszínnel rendelkező almák esetében a fajtára jellemző alapszín, valamint a fedőszín-borítottság mértéke az érettségen túl minőségi értékmutató is. A megfelelő szedési időpont meghatározására több módszer is ismeretes, ezért csak a legfontosabbakat ismertetjük Az alma érését jelző külső tulajdonságok Ebbe a csoportba azokat a mutatókat soroljuk, amelyek az adott fajta jellegéhez tartoznak, például méret, alak, alapszín, fedőszín, maghéj színe, kocsányelválás, hullási hajlam. 67

82 Alma A szedési idő szempontjából e tulajdonságok közül az alap- és fedőszín mértéke és milyensége a döntő. Fajta vagy fajtacsoportoknak megfelelő színskálák állnak rendelkezésre, amellyel az alapszín és az azzal összefüggő szedési időpont meghatározható. Az, hogy a kocsány milyen könnyen válik el a termőrésztől, nemcsak az érettség szempontjából fontos, de nagymértékben meghatározza a szedési teljesítményt is. A nem kellően érett alma kocsánya nehezen válik el a termőrésztől, gyakran azzal együtt szakad le, ami kihat az áru minőségére és a következő évi termés mennyiségét is csökkenti. Hosszan tartó száraz, meleg, páraszegény időjárás mellett az alma gyorsan érik, anélkül, hogy kialakulna a fajtára jellemző fedőszín-borítottság. A jelenség egyik legbiztosabb jele a nagymértékű gyümölcshullás. A fedőszín kialakulását színező öntözéssel lehet elősegíteni Az alma érését jelző belső tulajdonságok Húskeménység Az érés előrehaladtát a sejtfalakat alkotó poliszaharidok lebomlása miatt a szövetek szilárdsága csökken, az alma húsállománya egyre puhábbá válik. A húskeménységet helyesebben a sejtek roncsoláshatárát különböző eszközökkel lehet mérni. A leggyakoribb ezek közül a Magness-Taylor-féle nyomócsapos rugós erőmérő. A kézi penetrométernek is nevezett eszköz az egész világon elterjedt az alma szedési időpontjának meghatározásához. A mérést az alma legnagyobb átmérője mentén, három vékonyan hámozott helyen kell elvégezni. A 11 mm átmérőjű fémcsapot meghatározott mélységig kell az almába nyomni. A mérések átlaga adja a gyümölcs húskeménységét kg/cm 2 -ben kifejezve. A kedvező szedési időponthoz tartozó húskeménységet fajták és termőhelyek szerint kell meghatározni. A roncsolásmentes húskeménység meghatározásának korszerűbb módszerei közé tartoznak a hangvisszaverődésen és a fényáteresztő képességen alapuló mérési eljárások. Illat- és aromaanyagok Az illat- és aromaanyagok mérése bonyolult és költséges. A gyakorlatban ezek az anyagok a fajtajelleghez tartozó ismérvekbe sorolhatók. Vegyületek mennyisége A kémiai összetevők közül az aromaanyagok mellett az íz jellegét döntően a különböző cukrok és savak mennyisége, illetve egymáshoz viszonyított arányuk határozza meg. J. Thiault (1970) összefüggést talált az alma érzékszervi bírálatok pontszámai, valamint azok cukor- és savtartalma között, amit a minőségi indexszel fejezett ki. A minőségi indexet az alábbi adatokból számoljuk: MI (Thiault) = cukor (gr/l) + 10 sav (g/l) Az indexet fajtánként és termőhelyenként kell megállapítani, hiszen közismert, hogy vannak édes és savas almák, és a savtartalomban nagy eltérések mutatkoznak a fajták között. A magasabb MI értékhez mindig magasabb savtartalom tartozik. Amíg az MI emelkedik, addig az alma utóérési stádiumban van, amikor csökkeni kezd, elkezdődött a túlérés. Keményítőpróba Az almában található poliszacharidok jelentős része keményítő formájában van jelen. Az öregedés során a keményítő lebomlik, átalakul, ezért mennyiségi kimutatása alkalmas érésjelző módszer. A teszt során káliumjodid- (lugol-) oldatba mártjuk a félbevágott almát. A kék elszíneződés felületi nagyságát hasonlítjuk a tesztlap értékeihez. A keményítőtesztet többévi kísérletek alapján kell előzetesen fajtánként meghatározni. Streif a gyakorlatban könnyen kivitelezhető, egyszerű méréseken alapuló képletet állított fel az alma érettségének számszerűsítésére, a húskeménység, a 10 fokozatú keményítőskála és a refrakció alapján. A Streif-féle érettségi mutató: 68

83 Alma Streif (index) = F/R S ahol: F = húskeménység (kg/cm 2 ), R = refrakció %, S = a 10-es keményítőskála értéke. Az alma egyéb érésjelző mutatói Az egyéb érettségre utaló mutatók közül a virágzástól, illetve a megtermékenyüléstől eltelt napok számával lehet megbecsülni a kedvező betakarítás időpontját. Az adatok csak iránymutatók, mert az adott fajta szedési időpontjában napos eltérések is lehetnek (1.32. táblázat). Az érettségi állapotot ugyanis az időjárási tényezők elsősorban a hőmérséklet és a levegő páratartalma, valamint az alkalmazott termesztéstechnológia erőteljesen módosíthatja táblázat. Néhány almafajta kedvező szedési ideje a megtermékenyüléstől eltelt napok száma szerint (Zatykó in. Inántsy 1994 nyomán) Az almabetakarítás módjai Frissfogyasztásra minden esetben kocsánnyal kell szedni az almát. Ipari feldolgozásnál nem követelmény a kocsány megléte, de ebben az esetben sem lehet az alma romlóhibás. Az alma betakarításánál hazánkban a kézi szedés dominál, a rázógépes szedés célültetvények hiányában még nem terjedt el. Az alma szedését a korona aljától kezdjük kívülről befelé haladva. Ezzel a módszerrel elkerülhető, hogy az esetlegesen lehulló almák a fán lévőket leverjék vagy megüssék. Az alma szedése egy- vagy többmenetes. A nyári és egyes őszi fajtáknál az elhúzódó érés miatt 2 3 alkalommal kell szüretelni, míg a télieket rendszerint egy menetben is le lehet szedni. Ez utóbbi módszerrel csak a fedőszín nélküli fajtákat (Golden Delicious fajtakör fajtái, Granny Smith) szüretelik, míg a fedőszíneseket 2 3 alkalommal, színelő szedéssel. A kocsánnyal történő szedés során a legjobb az a módszer, amikor a gyümölcsöt a termőrész felé billentjük, és a gyümölcsöt a kocsánnyal együtt letörjük a termőrészről. A csavarás és a tépés rendszerint a kocsány kiszakadásához vezet, illetve a gyümölcs a termőrésszel együtt válik el a gallytól. A kíméletes kézi szedés alapvető követelmény. A szedés során arra kell törekedni, hogy a gyümölcs minél kevesebb átrakással, épen és törődésmentesen kerüljön a tárolóba vagy a felhasználóhoz. A szüreteléshez kampóval ellátott alulüríthető szedőedényeket, tartályládákat, koronaformától függően pedig gépi vagy kézi mozgatású alacsony és magas szedőállványokat használhatunk. A tartályládás betakarításnak több változata ismeretes, ezek a következők: 69

84 Alma Kihelyezett tartályládás almabetakarítás Azokban az ültetvényekben alkalmazható, ahol a sorok viszonylag könnyen átjárhatók, mivel nagyon nehéz pontosan meghatározni a szükséges tartályládák mennyiségét. A módszernek sok hátránya van. Hibái miatt ma már kevésbé elterjedt ez a betakarítási eljárás. Járvaszedés görgős kocsival A görgős kocsi tulajdonképpen egy- vagy kéttengelyes vontatott pótkocsi, amin a 4 8 tartályláda görgős pályán helyezkedik el. A ládák lerakodása úgy történik, hogy az ürítés helyén az erőgép hidraulikájával megemelik a kocsi elejét. A ládák hátracsúsznak, majd a ládák alól gyakorlatilag lassan kihúzzák a görgős kocsit. A felrakodás targoncával történik. Egy-egy görgős kocsira szedő tud hatékonyan szüretelni, akik közül 2 4 fő végzi a szedőedények ürítését a tartályládákba. Az eljárás azokban az ültetvényekben alkalmazható sikeresen, ahol a szedőkhöz a görgős kocsi közel, 2 3 méter távolságra van. Járvaszedés szedőszerelvénnyel Ennek a betakarítási módnak az előnye az előzőekkel szemben, hogy tetszés szerinti kocsi kapcsolható egymáshoz, valamint az, hogy ha a fák és a tartályládák között csak karnyújtásnyi a távolság, akkor a munkások az almát közvetlenül a tartályládába szedhetik Tárolás, áruvá készítés Jól szellőzött, hűvös helyiségben az alma utóérik, néhány hétig jó állapotban eltartható. Minden termelő arra törekszik, hogy a kínálatát a keresleti időszakra tegye át, így a nagyobb költséggel előállított, szép, darabos áru értékének realizálásához okvetlenül szükség van legalább hűtött tárolókamrákra. A versenyben kedvezőbb pozíció érhető el a szabályozott légterű (SZL)tárolással, és a szabályozott légterű technológián belül is vannak fejlettebb megoldások (OSZL, oxigénszegény légtér), amelyek alkalmazásával akár a következő almaszüretig is kitolható az értékesítés. Az a tapasztalat, hogy minél drágább az alkalmazott technológia, annál nagyobb áruértékű almát érdemes a tárolóba tenni. A tárolóépítés gazdaságosságának becsléséhez alkalmazható szabály, hogy a tároló létesítési és felszerelési költsége nem lehet nagyobb, mint az egyszeres feltöltéséhez szükséges alma piaci értéke A tárolási technológia fizikai feltételei Léghőmérséklet Az alma fagyáspontja 2 C körül van. E fölött van, az ún. kritikus hőmérséklet, amely alatt a gyümölcs károsodhat, anélkül, hogy megfagyna. Az egyes almafajták kritikus hőmérséklete eltérő, meghatározásukhoz tárolási kísérletekre van szükség. A tárolási hőmérsékletre utaló technológiai ajánlások már bizonyos rátartást is tartalmaznak. A tárolási hőmérséklet nem más, mint az elérni kívánt és a lehűtést követően tartósan fenntartott almamaghőmérséklet. A kívánt maghőmérséklet eléréséhez a kritikus hőmérsékletnél hidegebb levegő nem alkalmazható. A tárolókamra léghőmérséklete időben és térben is változó. A jól szabályozott kamrákban a léghőmérséklet legfeljebb 1 K fokon belül ingadozik. Légnedvesség páratartalom A légállapot jellemzői közül kiemelkedő jelentősége van a páratartalomnak. Az alma szöveti szerkezetében (sejt közötti járatok) lévő üregekben levegő van, amelynek hőmérséklete a gyümölcs maghőmérsékletével megegyező, vízgőzzel majdnem tökéletesen telített (relatív páratartalma % között állandósult). Ezzel szemben a kamra levegőjének hőmérséklete és ezzel együtt páratartalma is változó. A gyümölcs apadásában a kamralevegő telítetlenségének meghatározó szerepe van. A kamra valamely pontján 1 m 3 levegőben lévő vízgőz tömegegységben kifejezett mennyisége az abszolút páratartalom. Ha a levegő hőmérséklete emelkedik, növekszik páratartó képessége, ha csökken a léghőmérséklet, a páratartó képesség is csökken. A vízgőzzel részlegesen telített levegő páratartalmát a telített légállapothoz tartozó páratartalomhoz viszonyítva a relatív 70

85 Alma páratartalom (Rp) fejezi ki, amelyet százalékarányban szoktak megadni. A relatív páratartalom és a léghőmérséklet összetartozik, a légállapot leírásához mindkettőre szükség van. A relatív páratartalmat a levegőben lévő vízgőz parciális nyomásával is ki lehet fejezni. A légállapotok különbségéből adódó páranyomás-deficit nagyságáról az táblázat ad tájékoztatást táblázat. A kamralevegő almára gyakorolt szárítóhatása változó légállapotok mellett A példában szereplő hűtőgép 2,5 C-nál kezdi meg a lehűtést és 0,5 C-ra hűti le a levegőt. A lehűtés során a léghűtőből alacsony hőmérsékletű, de telített levegő lép ki, amely azonban a gyümölcs környezetében felmelegszik, és ezáltal páranyomása csökken. A léghűtőn lecsapódó nedvesség mennyisége közel 0,8 g/m 3. Jellegzetes, hogy a magasabb hőmérsékletű, nagyobb nedvességtartalmú levegőnek is van szárítóhatása a gyümölcsre. Légáramlási viszonyok A léghűtők és a lehűtendő gyümölcs között az áramoltatott kamralevegő tölti be a hűtőközeg szerepét. A hőátadás mértéke függ a levegő és gyümölcs közötti hőmérséklet különbségétől, a gyümölcs légáramlásnak kitett felületétől és az ún. felületi hőátadási együtthatótól (α), a Q = α F (t gy t lev) képlet szerint. A felületi hőátadási együttható nagysága elsősorban a légáramlás sebességétől függ, Fick törvénye szerint a légsebesség egységnyi növelése hatására az α tényező 2/3-os hatványkitevővel növekszik. Bár a levegő keringtetésébe fektetett munka hővé alakul át, az α tényező olyan mértékben növeli a hűtés hatásfokát, hogy a végeredmény pozitív lehet. A mesterségesen keltett légáram a rakatok közötti, egyenletesen kiosztott hézagokban áramlik és csak másodlagosan érinti a ládákban lévő gyümölcsöt (1.10. ábra). A kamrák méretezésénél, a tárolóládák elhelyezésénél arra kell törekedni, hogy az áramoltatott levegő ne találjon kisebb ellenállású haladási útvonalat, mint amilyet a ládák közötti hézagok képeznek. A falak mentén, továbbá a ládák között, horizontális és vertikális irányban egyenletesen cm átmérőjű hézagok megfelelő átszellőzést biztosítanak. Az ábrán bemutatott betárolási mód szerint a légáramoltatás helyes irányításából a lehető legnagyobb hőelvitel feltételei teljesülnek. A rakatok közötti légsebesség 0,15 0,25 m/sec, a rakatok fölötti térben 0,5 0,7 m/sec elegendő ábra - Rakatok felépítése a hűtött légárammal ellentétes irányban almatárolásnál 71

86 Alma Légösszetétel A gyümölcs légzése során a tároló légterébe szén-dioxid jut, miközben az oxigéntartalom csökken. Ha a kamrák belső felülete légzáró kivitelű, azonos tárolási hőmérsékleten, a növekvő CO 2- és csökkenő O 2-koncentráció hatására a gyümölcs metabolitikus és katabolitikus aktivitása csökken. A XX. század folyamán a gyümölcs számára kedvező hatású légösszetétel tárolási kísérletek során alakult ki a következő értékekkel jellemezhetően: Hűtött légtér: 20% O 2 + 1% CO 2 (1910-es évektől), Módosított légtér: 15% O 2 + 6% CO 2, (1920-as évektől), Szabályozott légtér: 3% O 2 + 3% CO 2, (1960-as évektől), Oxigénszegény légtér: 1% O 2 + 3% CO 2 (1980-as évektől). A különböző almafajták számára kedvező levegő-összetétel eltérő, egyes esetekben azonos fajták számára eltérő termőhelyeken különböző ajánlásokkal találkozunk. A tároló levegő-összetételében a nitrogén növekedő tendenciájú. A tárolólevegő gázösszetétele a tárolás hőmérsékletétől is függ. A tárolókamrákban, az emelt szintű szén-dioxid az etilén biológiai hatásait nagyrészt közömbösíti. A kamra levegő-összetétele ellenkező előjelű grádiensekkel tükröződik a gyümölcs szöveti légterében. Az alma belsejében a CO 2-tartalom magasabb, az O 2- tartalom alacsonyabb, mint a légtérben Tárolókamrák kialakítása A tárolókamrák méretezésénél figyelembe kell venni az alkalmazandó technológiát. A légszabályozás nélküli, csak hűtött (ún. normál légterű) kamrák méreteinél a tárolandó gyümölcsmennyiség dominál, mivel azokból bármikor, bármilyen ütemezéssel eladható az alma. A szabályozott légterű tárolókamráknál hosszabb tárolási időt remélünk. Ezért olyan kamrákat érdemes építeni, amelyekből a piaci helyzetet is figyelembe véve, legfeljebb 5 7 nap alatt eladható az alma. A kamrák alapterületének dimenzionálásánál a cm alapegység (ún. domino) javasolható, amelynek egész számú többszörösét elhelyezve a három legfőbb tartályláda típus (120 80cm; cm; cm alapterület) a kellő szellőzőjáratokkal és hézagokkal együtt maradék nélkül betárolható. A kamrák hosszmérete mindig a légárammal megegyező irányban értendő (1.11. ábra) ábra - Rakatkiosztás és hosszmetszet az áramlási viszonyok figyelembevételével almatárolóban 72

87 Alma Áramlási okokból a kamrák hosszméretében rátartással kell élni. Hasonlóképpen a kamrák magasságméretét a rakatmagasságból kiindulva kell megszabni, a rakatok fölött a rakatmagasság 12%-át kitevő un. áramlási tér maradjon üresen. A födémen és a falakon mentén a levegő áramlását lehetőleg semmi se gátolja. A kamrák térfogati kihasználtsága 4,75 5 m 3 /t alma között lehet. Néhány tájékoztató adat a kamrák belméretére vonatkozóan az táblázatban található táblázat. Néhány tájékoztató kamra belméret Hőszigetelés A hőszigetelést az un. hőátszármaztatási mutatóval fejezzük ki (k), amely összegzi a felületi hőátadási (α) és a különböző falrétegek hővezetési (α) mutatóiból, anyagvastagságból stb. eredő transzmissziót. A hőszigetelés annál jobb, minél kisebb a k értéke. Javasolható értékek: Mennyezet Határolófalak Válaszfalak Padozat k < 0,25 W/m 2 K k < 0,28 W/m 2 K k < 0,33 W/m 2 K k < 0,50 W/m 2 K Határolófelületek légzárása A korszerű tárolókamrák falai, mennyezete poliuretán vagy polisztirol töltetű, ún. szendvicspanelekből épülnek. A panelek csatlakozópontjait tömítőanyaggal kell lezárni a nedvesség behatolása ellen. Szabályozott légterű kamráknál nagyobb gondossággal kell eljárni, mert itt követelmény a nyomáspróbával ellenőrizhető légtömör térhatárolás. A nyomáspróba során a külső légtérhez viszonyított nyomáskülönbség (dp Pa) feleződéséhez szükséges időtartamot mérik. A jó légzáróképességű kamrák 20 percen át megőrzik a létrehozott nyomáskülönbségnek legalább a felét. Légnyomás-szabályozás A szabályozott légterű tárolókamrákat el kell látni olyan biztonsági szelepekkel, amelyek legfeljebb dp 250 Pa nyomáskülönbséget engednek meg a belsőtéri nyomás és a külső atmoszférikus nyomás között. A 73

88 Alma szelepeken beállított nyomáskülönbség tekintve, hogy a légzárásból eredően a térfogat változatlan kevesebb, mint 1 K hőmérséklet-ingadozást enged meg, ennél nagyobb hőmérsékleti változások mozgásba hozzák a biztonsági szelepeket. A szelepek nyitásával a kamra megvédhető a károsodástól, de a légösszetétel szabályozatlanná válhat. Ezért, különösen oxigénszegény légtérben a hőmérsékletből adódó nyomásváltozások egy részét tágulni, illetve összehúzódni képes légzőzsákokkal adszorbeálják Hűtés és hőmérséklet-szabályozás A hűtéssel szemben kettős követelményt kell támasztanunk. Sikeres tároláshoz elengedhetetlen a gyors lehűtés, ezért nagy hatásfokú hűtőrendszerre van szükség. Ugyanakkor, a lehűtés után éppen ellenkező a követelményrendszer, arra kell törekednünk, hogy minél kisebb hőmérséklet-ingadozás jöjjön létre a kamrában. A gyors lehűtés lényegében azt jelenti, hogy a szedésmeleg alma a betárolás idején és még további két nap alatt érje el a tárolási hőmérsékletet. Szerencsés esetben a betárolás és lehűtés 5 nap alatt végbemegy, 7 napnál hosszabb lehűtés már gyenge eredmény. A gyors lehűtéshez szükséges hűtőkapacitás számítása bonyolult műveletekkel is csak közelítő eredményt ad, ezért a gyakorlatban inkább normatív számokkal dolgoznak. Hazai körülmények között a gyors lehűtésnek nincs hőtechnikai akadálya, ha a léghűtők teljesítményét a kamra volumene alapján méretezik (50 W/m 3 ), feltéve, ha a hűtött légáram, az ellenáramú hőcserélők elve alapján, mindig a legutoljára betárolt gyümölccsel érintkezik először, továbbá, ha a kamrák hőszigetelése kielégítő. A léghűtők teljesítményét t o = 5 C elpárolgási (felületi) hőmérsékletre és dt = 7 K átlagos hőmérséklet különbségre szokták megadni. A lehűtést lassíthatja, ha egy kamrába egyszerre túl sok gyümölcsöt tárolnak be, mert ilyenkor a légzéshő komoly tényezővé léphet elő (1.35. táblázat) táblázat. Alma és körte légzéshője a hőmérséklet függvényében, kcal t 1 h 1 (Hansen, 1967 adatai) A léghűtők teljesítményéhez megfelelő arányosítással méretezik a kondenzációs egységek, úgymint a kompresszorok és kondenzátorok teljesítményét. Kisebb kamraszámnál a léghűtők evaporációs teljesítménye bizonyos határok között megegyezik a kondenzációs teljesítménnyel, nagyobb üzemekben, ahol sok kamra van és nem valószínű, hogy mindegyikre egyszerre lehet szükség, az összes egyidejű kondenzációs teljesítmény kisebb lehet, mint a beépített evaporációs teljesítmény. A helyes arány ilyen esetekben is legalább 75 80%, ha a léghűtők összes névleges teljesítményét 100%-nak vesszük. A kamra léghőmérsékletének lehető legkisebb ingadozással való tartása a szabályozott légterű kamrákban a légnyomás szabályozása érdekében történik. A hűtés finomszabályozása céljára hatékony és mindig az adott rendszerbe illeszthető eszköz (kerülő vezetékek, elektronikus adagolószelepek, folyadékhűtés stb.) áll rendelkezésre, amelyek megfelelő alkalmazása a hűtőtechnológia feladatkörét képezi. Az almatárolás technológiája számára az olyan hűtőrendszer felel meg, amely a gyümölcs maghőmérsékletét illetően nem több mint 0, 2 K-en belüli eloszlást eredményez, időben és tárlókamra terében egyaránt, a léghőmérsékletet illetően kisebbek a követelmények. A léghűtőkre fagyott dér időnként leolvasztásra szorul. A leolvasztás történhet a kamra levegőjének áramoltatásával, vizes, elektromos vagy ún. forrógázas módszerrel. A levegővel történő leolvasztásra nyilvánvalóan csak 0 C fölötti tárolási hőmérsékletnél van lehetőség és csak akkor, ha kamrában van legalább egy másik hűtőkör, amely a hosszú órákig tartó leolvasztás alatt szolgálatba lép. Ha kamrában csak egy léghűtő van, a leolvasztás ellenőrzött hőmérsékleten történik. Szabályozott légtérben különös felkészültségre van szükség, hogy a leolvasztással a kamra hőmérséklet és/vagy nyomásviszonyai ne változzanak meg a megengedett, nagyon szűk határokon túl Páratartalom szabályozása A levegő páratartalmának szabályozása szorosan függ össze a kamra léghőmérsékletének ingadozásával. A kamralevegő időben értelmezett átlagos relatív páratartalma annál magasabb lesz, minél kisebb az 74

89 Alma ugyanezen időben lejátszódó hőmérsékleti változások eltérése egy viszonyítási értéktől. Ilyen viszonyítási alap lehet a gyümölcs maghőmérséklete. A tároló levegője ugyanakkor nem lehet tartósan telített, mert ezáltal a gyümölcs, a belső elnedvesedés következtében károsodhat. A páratartalom ideális átlagos értéke 90% fölött van. A páratartalom pontos mérése a telítettséghez közelítő szinten csak időigényes módszerekkel lehetséges, ezért a páratartalom szabályozására áttételesen a hőmérsékletmérés eszközei szolgálnak Légösszetétel szabályozása A szabályozott légterű kamrákban háromféle művelet végrehajtására kerülhet sor: szén-dioxid eltávolítása, oxigéntartalom emelése, oxigéntartalom csökkentése. A CO 2-tartalom elvonására a módosított légtérben a kamra részleges szellőztetését alkalmazták, szabályozott légtérben szén-dioxid-adszorbereket alkalmaznak. Leggyakoribb megoldásban, az adszorberben aktív szén szűrőbetét van, amelyen át a kamra levegőjét recirkuláltatják. Az aktív szén fizikai úton adszorbeálja a CO 2- molekulákat a felületen, telítődés után friss, szén-dioxidmentes levegővel regenerálható. Kisebb arányban szilikontartalmú polimerekből készült szén-dioxid-adszorberek is használatosak. Előnyük, hogy folyamatos üzeműek, regenerálásra nem szorulnak. A szén-dioxid-adszorberek méretezéséhez a gyümölcs által naponta termelt szén-dioxid mennyiségét veszik alapul (1.36. táblázat). Az adszorberek teljesítményét 3%-os CO 2- koncentrációra adják meg, ennél kisebb koncentrációnál a teljesítmény csökken, a szükséges üzemidő megnő táblázat. Almafajták szén-dioxid-termelése oxigénszegény légtérben, 2 C-on, CO 2 g t 1 h 1 (Kállay, eredeti adatok) Az oxigéntartalom emelésére, a szellőztetésre, akkor van szükség, ha az O 2-tartalom a kamrában adott határérték alá csökken. Ilyenkor külső levegőt juttatunk a kamrába, a keletkezett túlnyomást a biztonsági szelepek vezetik el. A szellőztetéssel 4/5 rész nitrogén és 1/5 rész oxigén jut a kamrába. Az oxigéntartalom csökkentésére az oxigénszegény légtér beállításakor van szükség. A kamra oxigéntartalma természetes úton is csökken, azonban a gyümölcs hússzilárdságának jobb megőrzése érdekében a gyorsított oxigénelvonás előnyös. Az oxigén gáz a levegőből kivonható, ezáltal jelentős arányú N-gáz marad fenn, amely élettani szempontból semleges. Az oxigén kivonására részben a polimerekből készült üreges rostmembránok vannak alkalmazásban, amelyek 8 10 bar nyomáson képesek az oxigénmolekulákat a többi többatomos gázzal együtt a nitrogéntől elválasztani. Bizonyos aktív szenek képesek az oxigénmolekulák felszíni megkötésére is, a felszín telítődése után a regeneráláshoz vákuumszivattyút alkalmaznak. Az aktívszenes N-generátorokat találóan, oxigén-adszorbereknek is nevezik Méréstechnika A tárolási paraméterek szakszerű és pontos mérése elengedhetetlen a megfelelő szabályozástechnológia szempontjából. A hőmérséklet mérésére általánosan elterjedtek az ún. ellenállás-hőmérők, amelyek a hőmérséklet-változás hatására bekövetkező ellenállás-változással reagálnak. Az elektronika a nem lineáris mérési eredmények átszámításánál lép be. Az ún. távadós (termisztoros) hőmérők előnye, hogy a kábelhosszúság nem okoz mérési hibát, így távoli (mérőközponti) leolvasást tesznek lehetővé. A kamrák légállapotának ellenőrzésére a kamra több pontján célszerű hőmérőket elhelyezni, és közülük kell, előkísérletek alapján, a hűtés vezéréléshez alkalmas, átlagos értéket adó hőmérőt kiválasztani. A kamrában mérhető hőmérsékleti szélsőségek ismerete a tárolástechnológia alapjait érinti. 75

90 Alma A páratartalom mérésére száraz és nedvesített felületű hőmérőpár szolgál (pszichrométer). A két hőmérő között értékkülönbség a levegő relatív páratartalmával arányos. A hőmérőpáros mérési módszer hátránya, hogy különösen magas páratartalom esetén a beállási idő hosszúsága miatt nedvesítőkészülékek vezérlésre nem alkalmas. A szén-dioxid-tartalom mérésére az infravörös sugárzáselnyeletés elvét használják. A szén-dioxid-gáz koncentrációjával arányosan nyeli el a hősugarakat, amelynek eredményeként nyomásváltozások jönnek létre. A nyomásváltozások elektromos jellé alakíthatók, erősíthetők és adattá formálhatók. Az oxigéntartalom mérésére két megoldás kínálkozik. A klasszikus és máig legjobban bevált az oxigénmolekulák mágnesezhetőségén alapuló paramágneses módszer. A polarizált oxigénmolekulák egy mágneses térben elvezethetők a gázáramból, így a beérkező és kilépő gázáram fizikai tulajdonságai (hűtőhatása) eltérőek lesznek, az eltéréseket elektromos jellé alakítják és továbbítják a leolvasás helyére. A másik megoldás az oxidáción alapszik, bizonyos galváncellák az oxigénkoncentrációval arányos feszültséget termelnek, amelynek mérése viszonylag egyszerű. Az elektronikus mérőműszerekből származó jeleket, megfelelő átalakítással (RS232/RS486) számítógépek számára alkalmas adattá lehet konvertálni és továbbítani Automatikus szabályozás és regisztrálás A tárolás folyamán rendszeres időközökben ismételt mérések alapján történik a különböző tárolási tényezők szabályozása. A normális légösszetételű, csak hűtött tárolóknál elegendő a naponta végzett hőmérséklet ellenőrzés. A légzárt kamrákban folyó tárolásnál a méréseket gyakrabban kell végezni, mert az egyes tárolási tényezők helytelen alakulása maga után vonhatja a többi tényező elállítódását is. Így például egy helytelen hőmérséklet-állítás megváltoztatja a nyomásviszonyokat, amelynek eredményeképpen megváltozik a kamra légösszetétele is, az oxigéntartalom emelkedik. Oxigénszegény légtérben óránként ismételt mérésekre van szükség. Az alma az anaerobiózis határán van, tartósan fennálló oxigénhiány a gyümölcs károsodását okozhatja. Hasonlóan káros lehet a megengedettnél alacsonyabb hőmérséklet, illetve a biztonsági szintet meghaladó szén-dioxid-koncentráció is. A folyamatos mérés és szabályozás a hűtőtechnológiában megoldott feladat. A szabályozott légterű tárolásnál alkalmazott automatikus szabályozás első lépése az időzített mérés. A mérés során feljegyzésre kerül a hőmérők pillanatnyi állapota, majd gázmintavétel alapján az analizátorok kijelzik és memorizálják az aktuális gázösszetételt. A mért eredmények elektronikus memóriába kerülnek, ahol az előre beírt megkövetelt határértékek alapján összehasonlítás, majd az eltérések előjele, illetve nagysága alapján elektronikus szabályozási parancsok mennek ki a működtető részekhez. A tárolási paraméterek elektronikus regisztrációjához, a regisztrált adatok értékeléséhez a személyi számítógépek kiválóan alkalmasak. Korszerű üzemben a számítógépek alkalmazásával egy tárolástechnológus több mint száz OSZL kamrát is kézben tud tartani Az almatárolás veszteségei A sikeres tárolás során a gyümölcs utóérik, szállításra alkalmas, de nem túlérett állapotban kerül ki a tárolókamrából. Az almatárolás természetes következménye bizonyos mértékű tömegveszteség, amely a légzési veszteségek és az apadási veszteségek összege. További veszteséget jelentenek a tárolás során fellépő parazitás, illetve nem parazitás betegségek. A helyes tárolási technológia nem más, mint a legkisebb veszteséget hozó kitárolás szakmai záloga. Légzési veszteségek a gyümölcs anyagcseréje folytán előálló tömegveszteség, amely a szén-dioxid-termelés és oxigénfogyasztás egyenlegéből, valamint a kilégzett vízgőz mennyiségéből adódik össze. Az összes légzési veszteség a tárolás első hónapjában a legnagyobb, a későbbiekben csökkenő tendenciájú. Mértéke korszerű tárolóban 0,5 1 ezrelék/hó nagyságrendű. Apadási veszteség a tárolólevegő szárítóhatásából eredő tömegveszteség, amelynek nagysága havonta 1% fölötti értéket is elérhet. Az apadási veszteség alakulásában a legnagyobb tényező a környezeti levegő telítetlenségéből eredő páranyomás deficit. Az apadásban közrejátszó egyéb tényezők szerepének helyes értelmezéséhez a specifikus tömegveszteség fogalmának bevezetése vezetett. A specifikus tömegveszteség egységnyi felületű almából egységnyi páranyomás deficit hatására időegység alatt eltávozó vízgőz mennyiségét fejezi ki. A 76

91 Alma specifikus tömegveszteség fajtánként eltérő, továbbá adott fajta esetében magas relatív páratartalomban nagyobb, alacsonyabb relatív páratartalomban kisebb értékű. A specifikus tömegveszteséget a tárolási hőmérséklet nem befolyásolja, a tárolólevegő áramlási sebességnek növelése hatására csak nagyon kis mértékben változik. Gombás betegségek A tárolás alatt a kártevő gombákat nem kórtani, hanem inkább a fertőzés mechanizmusa alapján szokták jellemezni. A sérüléseken keresztül fertőződött alma a tárolás alatt általában teljes veszteséget szenved, elrohad. A Penicillium fajok általában szúrt sebeken át fertőznek, a Botrytis fajok a szedéskor megsérült kocsánymélyedésből kiinduló rothadásokat okoznak. A Monilia fajok még a gyümölcsösben fertőznek. Nagyobb veszedelmet jelentenek az ún. lenticelláris paraziták. Ezekre jellemző, hogy spóráik a légzőnyílásokban telepszenek meg és alkalmas tárolási körülmények fellépte esetén fertőznek. Így az Alternária fajok spórái általában akkor csíráznak és fertőznek, ha tárolás alatt a léghőmérséklet tartósan meghaladja a gyümölcs hömérsékletét. Hasonló módon támadnak a Cilindrosporium és a Gloeosporium fajok is, spóráik a lenticellákon át jutnak a gyümölcsbe. Elhalt szövetrészeken általában a Botrytis telepszik meg és fertőzésével növeli az amúgy is meglévő kárt. Nem parazitás tárolási betegségek Az öregedéssel kapcsolatos károsodások általában meghatározott szöveteken jelentkeznek. Jellemző képviselőjük a Jonathan vagy Golden Delicious lenticellafoltosodása, a collenchima károsodásából eredő ún. Jonathan folt, az üvegesedés és az azzal ontológiai kapcsolatban lévő húsbarnulás. A húsbarnulások öregségi típusaira is jellemző, hogy alacsonyabb hőfokon gyakoribb az előfordulásuk, mint magasabb hőmérsékleten. A Golden Delicious almán előforduló héjbarnulásnak nincs köze a scaldosodáshoz. A tárolási technológia szélsőségeiből adódó károsodások többnyire bizonyos kapcsolatban vannak a szeneszcens betegségek kialakulásával. Így a magházbarnulás tipikusan a korán szedett, túl alacsony hőmérsékleten tartott almák betegsége, de előrehaladott érési állapotban fokozódhat megjelenése. A lágy héjbarnulás jellegzetes határozott besüppedő foltjai alacsony hőmérséklet-előrehaladott érési állapot kombinációjára utalnak. A hideg okozta húsbarnulás éretlen almákon is jelentkezhet, de a viszonylag csekély párolgási veszteség itt is megjelenést erősítő tényező. A szabályozott légterű tárolás betegsége a szén-dioxid-mérgezés és az oxigénhiánybetegség. Együttes előfordulásuk is lehetséges. Az oxigén-hiánybetegség gyakran vizenyős, kellemetlen aldehides-alkoholos illat kíséri. A szén-dioxid-mérgezéshez mindenkor felhasadozott, üreges hússzövet kapcsolódik. Végül a helytelen tárolási technológiából és a túl korai szedésből fakadó, ráncosodásig is eljutó fonnyadás, a húsbarnulások antagonista betegsége. A tárolási betegségek harmadik csoportját képezik a termőhelyre visszavezethető betegségek, amelyek kialakulásában a tárolási technológiának csekély szerepe van. A héjbarnulás (scald) egy, a szedési érettség előtt jelentkező terpén oxidatív származékaiból eredő betegség, amely a viaszanyagokat produkáló, parásodott, epidermiszsejteket pusztítja el. A héjbarnulás nem jelentkezik rendszeresen, kialakulásához az érés előtti hőségnapok vezetnek, a korábban szedett almák érzékenyebbek, mint a későbbiek. Antioxidánsokkal (DPA, Ethoxiquinolin) lehet védekezni ellene. A gyümölcsfa táplálkozási zavaraira vezethető vissza a keserűfoltosodás, amelynek kialakulása folyamatjellegű. Későbbi szedésekben csökken a megjelenése, az etilén autokatalitikus szintézisével a korábban megkezdődött folyamat biztosan negatív irányt vesz fel, megjelennek a keserűfoltok. A keserűfoltosodást nem kalciumhiány okozza, de Ca-sókkal végzett kezelések hatékonynak mutatkoztak A tárolásra szánt alma szedési érettsége Az alma klimaktérikus gyümölcs, ami azt jelenti, hogy a légzési klimaktérium és az etilén autokatalitikus szintézise nagyjából egybe esik. A tárolásra szánt alma szedésével nem szabad sietni. Ennek egyik oka, hogy a túl korán szedett gyümölcs egy sor tárolási betegségre (magházbarnulás, fonnyadás, héjbarnulás, keserűfolt) érzékenyebb, mint a kifejlett almák, másik oka, hogy a gyengén színeződött, viaszborításában vékony alma áruértéke is megkérdőjelezhető. Az érést bevezető, génkifejeződés megváltozásával kapcsolatos molekuláris szintű változások a lehűtés és a tárolókamrában okvetlenül gyarapodó szén-dioxid együttes hatására sérülhetnek. A túl korán szedett és betárolt almák károsodásai az inkomplett érésre vezethetők vissza. A magok barnulása, a keményítő-hidrolízis, valamint az alapszínben a klorofilldegradáció az etilén autokatalitikus szintézise előtt is megfigyelhető. A húsállományt érintő változások azonban csak az etilénklimaktérium után jelennek meg. A tárolásra való alma szedési opimumát az etilén autokatalitikus szintézise jelzi. 77

92 Alma A korszerű tárolási technológia ajánlásaiban az alma szedési időzítése és a technológiai paraméterek együttese értendő Áruvá készítés Az áruvá válás amikor a termék eladható állapotba kerül az alma esetében már a betakarítással egy időben is megtörténhet. Korábban gyakori volt az alma úgynevezett fa alatti osztályozása és csomagolása. Napjainkban a szedd magad értékesítési forma során válik szedéskor azonnal áruvá az alma. A frissfogyasztásra szánt alma mielőtt kereskedelmi forgalomba kerül, a következő munkaműveleteken megy keresztül: válogatás, tisztítás, szárítás, osztályozás szín és méret szerint (tárolás), csomagolás. A válogatás a sérült, beteg, túlságosan apró, egyszóval a frissfogyasztásra alkalmatlan almák eltávolítását jelenti. Ez a munka gyakorlatilag már a betakarításkor megkezdődik. A színelő- vagy körszedéskor csak az extra és I. osztályú almákat szedik le, míg a teljes szedéskor mindegyiket, legfeljebb háromfelé válogatva a gyümölcsöket. A korszerű ültetvényekben arra törekednek, hogy a fákon a termés 90 95%-a extra és első osztályú legyen. A megtermelt alma legnagyobb része rövidebb-hosszabb ideig tartó tárolás után kerül a fogyasztókhoz. A hűtőtárolókkal egybeépített válogató- és csomagolócsarnokokban az előbb felsorolt áruvá készítési műveleteket, kevés munkaerőt igénylő automata gépekkel végzik, a válogatástól a csomagolásig bezárólag. A tisztítás vízsugárral történik, de az is gyakori megoldás, hogy az osztályozó gépre vizes ürítőből kerül az alma. A szárítás a gépeken található keferendszerrel történik, esetleg légfúvással kiegészítve. A korszerű, számítógép-vezérlésű gépek nagy pontossággal fajsúly alapján, súly és szín szerint osztályozzák a kiválogatott almát. A jelenleg érvényes előírások szerint az almát 5 mm átmérő-növekedésű osztályokba kell sorolni, fajtától függően 55 mm-től fölfelé. A kézi válogatás és az osztályozólécek segítségével végzett osztályozás nagy gyakorlatot igénylő munka, ma már egyre kevesebb helyen alkalmazzák. A kereskedelembe kerülő almára vonatkozó általános minőségi és csomagolási előírásokat a Magyar Élelmiszerkönyv tartalmazza. Ezektől az előírásoktól a vevők igényei szerint el lehet térni. Az alma az áruforgalomban frissfogyasztási (asztali) és ipari minőségben jelenik meg, sokféle kiszerelésben és csomagolási formában. Ezek közül a leggyakoribbak a következők. Nagyáruházak, áruházláncok igényei 1. Nyitott csomagolású alma A gyümölcs egy- vagy kétsoros fogyasztói göngyölegben (farekesz, papírkarton doboz) sorolva, vagy tartályládában illetve az árusítópulton ömlesztett formában kerül árusításra. Külföldön gyakori a hordfüles háncs vagy papírkarton fogyasztói csomagolás, 3 5 kg tömegű gyümölccsel. Amennyiben az alma sorolva van, követelmény, hogy egy göngyölegben csak egy minőségi osztályba tartozó gyümölcs lehet. Tartályládába általában a gyengébb minőségű áru kerül, míg a fogyasztói göngyölegbe és a pultra a magasabb osztályba sorolt. A felöntött almánál követelmény, hogy egy göngyölegben a méretkülönbség 10 mm-nél nem 78

93 Alma lehet több az almák átmérője között. Az így kínált almából a vevők tetszés szerint válogathatnak, illetve a fogyasztói göngyöleggel együtt vásárolják meg a terméket. 2. Zárt csomagolású alma Ennek a csomagolási formának sok változata létezik, de szinte mindegyik megegyezik abban, hogy a kiszerelés: egységes tömegre történik (1 5 kg), fogyasztói göngyölegbe, a vevő az áru minőségét szemrevételezéssel tudja ellenőrizni. A különböző hálókba csomagolt alma minősége jól ellenőrizhető, de a csomagolóanyag áruvédő hatása jelentéktelen. Emiatt ezt az almaárusítási módszert rendszerint csak akciós értékesítéskor alkalmazzák. Kiskereskedelmi üzletek, piacok, boltok igényei Új fajták bevezetésekor vagy különleges minőségű alma esetén az almát 10-es rekeszekbe sorolják. A gyümölcs általában pultra halmozva, illetve 30-as műanyag rekeszekből kerül eladásra. A vevők önkiszolgáló módon, illetve az eladóra bízva a válogatást, vásárolják a vegyes minőségű almát. Az ipari almával szemben támasztott igények Az ipari alma fogalmán általában a gyümölcslének való almát értik, annak ellenére, hogy szinte termékenként más-más minőségi követelmények vannak az ipari almával szemben. Általános követelmény, hogy az ipari feldolgozásra szánt alma: ép, egészséges, magas savtartalmú, szárazanyagban gazdag, jól préselhető, magas lékihozatalú, tömör húsállományú legyen. A feldolgozóipar a következő termékek előállítására igényel almát: lé, velő, aszalvány (gerezd, korong, szelet, kocka, pehely, morzsolt, stb.), kompót, puding, bor (cider), illetve almaborpárlat stb. A lének és velőnek szánt almánál a méret nem különösen fontos. Általában a 60 mm átmérő alatti alma a fejlett almatermesztő országokban, így hazánkban is, már csak ipari minőségű. A nyílt sérült, romlóhibás, fertőzött almából kiváló minőségű termék nem gyártható. Aszalásra a kemény húsú, nem kásásodó, szárazanyagban gazdag, nem túlérett almák a legalkalmasabbak. Természetesen minél nagyobb az alma (60 mm átmérő felett), annál több a hasznosítható része. A hámozott darabos termékeknél (aszalvány, befőtt) a héj hibái, ha nem nőnek be a húsba vagy azt nem színezik el, megengedettek. Az exportalmával szemben támasztott követelmények Az EU előírásaival megegyező Magyar Élelmiszerkönyv előírásait kell figyelembe venni az alma exportálásakor is, de a vevő ettől eltérő igényeket is támaszthat az áruval kapcsolatban. A csomagolásra és szállításra általánosan elterjedt az egyutas tray-kartonos palettás egységrakomány. Ez a kereskedelmi fogalom azt jelenti, hogy az almát fészektálcás papírkarton dobozokba csomagolják. A kartonokat kisebb teherbírású úgynevezett egyutas (nem visszatérő) mm-es raklapokra rakják, általában 7 magasan, összesen 2 db-ot raklaponként. A kartonokat élvédőkkel kell ellátni, amiket pántszalagok, vagy fólia szorít a kartonokra. Az így összeállított egységrakományt nevezzük palettának. Mérettől függően db traykartonos, vagy db MÁV-EUR raklapos paletta fér egy-egy kamionba. 79

94 2. fejezet - Körte 1. A körtetermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Termesztésének Kínában és a Földközi-tenger mellékének afrikai részén több mint 3000 éves múltja van. Évszázadokon át a legkeresettebb, a leginkább elterjedt és a legnagyobb fajtaszortimentű mérsékelt égövi gyümölcs volt. Mindig fokmérője volt a gyümölcstermesztés színvonalának. Az előbb említett térségekben, illetve a termesztés korábbi szakaszában a melegigényesebb, a szárazságot jobban tűrő fajták terjedtek el. A Földközi-tenger vidékéről a körtetermesztés fokozatosan áthúzódott Európa keleti és középső részébe, illetve a hűvösebb éghajlatú Nyugat-Európa országaiba. Az utóbbi helyen a XVII. századtól felvirágzott a körtetermesztés és a fajtanemesítés, különösen Franciaországban, Belgiumban és Németországban. Az ezekben az országokban nemesített elsősorban késői érésű fajták nagyon sokáig meghatározói voltak a termesztésnek, egy részük még most is jelentős. A Nyugat-Európában a korábbi századokban nemesített késői érésű fajták nagy részére (pl. Téli esperes, Serres Olivér) a magas kősejttartalom és a jó tárolhatóság jellemző. A megfelelő fogyasztási minőséghez azonban nemcsak hűtőtárolást, hanem a tárolást követő speciális utóérlelést is igényelnek. A nyugat-európai késői érésű fajtáknak két jelentős hatását említhetjük a világ körtetermesztésére. Egyrészt a gyümölcsminőségűk sok szempontból még most is etalonnak számít, másrészt azt erősítette, hogy a körte (különösen a téli körte) csak magas páratartalmú helyeken termeszthető. A Nyugat-Európa országaiban nemesített fajták a speciális termőhelyi, tárolási és utóérlelési igényük miatt egyre kevésbé bírták a versenyt a széleskörűen termeszthető és könnyebben értékesíthető almával. A XIX. századtól a körte fokozatosan elveszítette addigi vezető helyét az európai gyümölcstermesztésben és - értékesítésben. A körte aránya világszerte csökkent, ezen már az sem változtatott, hogy közben Észak-Amerika országaiban is megindult a Pyrus communis fajták termesztése. A XX. század első felében a körte szerepe tovább csökkent, a termesztésben és a piacon, az almán kívül néhány csonthéjas faj is fokozatosan megelőzte. Fajtaszortimentje a leginkább statikus volt, továbbra is a termőhely iránt igényes, a szállítási, tárolási és utóérlelési nehézségekkel rendelkező, régi fajták termesztését szorgalmazták. Fordulat a XX. század közepén következett be, amikor felismerték, hogy a körtetermesztés újbóli fellendüléséhez olyan fajták szükségesek, amelyek lehetővé teszik a kevésbé párás, szárazabb körülmények közötti termesztést is. Megnőtt azoknak a fajtáknak a szerepe, amelyek kevésbé csapadékos helyről, mediterrán génforrásokból származnak (Pl. Williams, Packham s Triumph). Ezek alapozták meg a déli félteke körtetermesztését is, elsősorban Chilében, Argentínában és a Dél-Afrikai Köztársaságban, sokszor félarid körülmények között. A Williams fajtának köszönhető az USA-beli Oregon állam körtetermesztésének megújulása. A hasonló termőhelyi igényű Fétel apát fajta alapozta meg Olaszország vezető helyét a világ körtetermesztésében. A XX. század végén a világ felfedezte a Kínában és Japánban évszázadok óta termesztett nashifajtákat, amelyek más körtefajokhoz, de elsősorban a melegigényes és szárazságtűrő Pyrus serotina fajhoz tartoznak. A nashi új utakat nyit meg a világ körtetermesztésében, több szempontból is (differenciáltabb termőhelyhasznosítás, más jellegű gyümölcsök, nemesítési forrás). Magyarországon a korábbi századokban a mediterrán vidékéről származó, szárazságot jobban tűrő fajták terjedtek el, ekkor a körtét az alföldi körülmények között is szélesebb körben termesztették. Bizonyított, hogy ezek közül néhány fajta (pl. Nyári Kálmán körte) Magyarországról került át Németországba, onnan pedig más nyugat-európai országokba, ahol a nemesítésben génforrásként hasznosult. A hűvösebb klímában termeszthető, magas nyáron is legalább 60% páratartalmat igénylő nyugat-európai fajták a XIX. és XX. században hazánkban fokozatosan kiszorították a szárazságot jobban tűrő, főként nyári és őszi érésű helyi fajtákat. A szélesebb körben termeszthető gyümölcsfajból a körte nálunk is mikrokörzetekben termeszthető fajjá vált, s optimális termőhelye jelenleg elsősorban a csapadékban gazdagabb nyugat-dunántúli régióra korlátozódik. 80

95 Körte A régi hazai fajták előbb az üzemi termesztésből szorultak ki, később fokozatosan a házi- és zártkertekből is. Nem használtuk fel ezeket a fajtákat nemesítési alapanyagként sem, amely pedig fenntarthatta volna az alföldi gazdaságos körtetermesztés lehetőségét. Régi fajtáink nagy része már fajtagyűjteményekben sem található, ám a megmaradtak is képviselnek annyi értéket, hogy megőrzésük nemzetgazdasági érdek lenne. A világ körtetermése évente millió tonna körül van. Ennek 60%-át Ázsiában, 20%-át Európában, 10 10%-át Észak-Amerikában, illetve a déli félteke körtetermesztő országaiban termelik meg. Az évszakok eltolódása miatt a déli félteke világpiaci súlya sokkal nagyobb, mint a termesztésből való részesedése. Az európai körtetermesztés volumene az elmúlt évtizedben jelentősen visszaesett (korábban az évi termésmennyiség elérte a 3,5 4,5 millió tonnát). Ennek azonban csak egyik oka a déli félteke rohamosan fejlődő termesztése, az európai piacot fokozatosan meghódító árukínálata. Az elavult fajtaösszetétel, a tárolás és utóérlelés nehézségei, valamint néhány jelentős növényvédelmi probléma (körtebolha, varasodás, baktériumos tűzelhalás) szintén az okok között szerepel. Az északi félteke körtetermesztésének megtorpanását jelzi, hogy 2001-ben világszövetséget hoztak létre a termesztés és a piaci problémák összehangolt megoldására, amelybe a déli félteke körtetermesztő országait is bevonták. Európában Olaszország, Spanyolország és Franciaország exportál a legtöbb körtét. A legnagyobb importőrök Németország, Anglia és Svédország. Magyarországon 1989-ig az évi termésmennyiség átlagosan 80 ezer tonna körül volt. Az elmúlt évtizedben a termésmennyiség fokozatosan csökkent, mintegy 40 ezer tonnára. Az alma, szilva, őszibarack és a meggy után az 5. helyet foglalja el a gyümölcsfajok sorában. Komoly problémát jelentett a baktériumos tűzelhalás által az elmúlt 4 5 évben okozott kár. Megfelelő fajtaválasztással és termelésfejlesztéssel hazánkban elérhető ismét az évi ezer tonna termésmennyiség. Ehhez adottak a megfelelő termőhelyek és termesztési hagyományok. A megtermett gyümölcs nagy része a jövőben is a belföldi piacon hasznosulhat. Az exporthányad várhatóan nem haladja meg az 5%-ot. Abban is reménykedhetünk, hogy a jó minőségű, tárolt hazai gyümölcs kiváltja a januártól Olaszországból, márciustól pedig a déli féltekéről érkező import körtét. 2. Alany- és fajtahasználat Az alany alapvetően nem befolyásolja a gyümölcsök jellegét, annál inkább hatással van az oltvány növekedési erélyére, telepítési távolságára, termőhelyi igényére, a fák ökológiai alkalmazkodóképességére, termőre fordulására és termésmennyiségére, az alkalmazható agro- és fitotechnikai eljárásokra. Az oltvány komponenseit adó nemes- és alanyfajta megválasztása egyaránt nagy jelentőségű, beleértve ebbe együttélésük jellegét is. A legutóbbi időkig arra kényszerültünk, hogy az oltványok neveléséhez vadkörte-magoncalanyokat vagy birsalanyokat használjunk. A mélyebben gyökeresedő, későbbi termőre fordulást biztosító magoncalany használatára azért volt szükség évtizedekig, mert nagyon sokáig nem sikerült megoldani a körte vegetatív szaporítását. Nagy tőszámú intenzív ültetvények létrehozásakor eddig az alanyhasználat nagyrészt a gyengébb növekedést és korábbi termőre fordulást biztosító birsalanyokra korlátozódott. A birsen nevelt fák bővítették az alkalmazható koronaformák körét, s a termesztésbe a sekélyebb termőrétegű talajokat is be lehetett vonni. Ugyanakkor a talaj víz-és mésztartalmára nagyon érzékeny birs megnövelte a termesztési korlátokat is: csapadékban gazdagabb termőhely, mészben szegény talaj, öntözés. Különösen nagy gondot jelentett, hogy a nemes fajták együttélési készsége a birssel igen különböző, néhány körtefajtával pedig nagymértékben vagy teljesen összeférhetetlen. A Pyrus communis fajtáit a birssel való együttélés jellege alapján a következők szerint csoportosíthatjuk (Soltész, 1997): A. Birsen nem nevelhető: pl. Bosc kobak, Clapp kedveltje. B. Birsen igen gyengén fejlődik. Birsen (elsősorban erősebb növekedésű típusain) csak öntözött, mészben szegény talajú nagy tőszámú intenzív ültetvényekben telepíthetők: pl. Williams, Packham s Triumph, Conference, Concorde, Fétel apát, Dr. Guyot Gyula, Avranchesi jó Lujza, Aromata de Bistrica, Honeysweet. 81

96 Körte C. Birssel jó az affinitása, de vadkörte-alanyon is kisméretű fát nevel. A birsalany használata meggondolandó, legfeljebb a nagyobb növekedési erélyű változatai jönnek számításba, a birs és a körte számára egyaránt kiváló termőhelyen: pl. Nemes Krasszán, Giffard vajkörte, Republica. D. Birssel igen jó az együttélés és azon is megfelelő méretű fát nevel: pl. Hardy vajkörte, Hardenpont téli vajkörte, Tongre, General Leclerc, Serres Olivér, Téli esperes. A birs és a körte összeférhetőségének megítélése termőhelyek szerint jelentősen változik. Az oltvány komponenseinek együttélését az egészségi állapotukon kívül az oltás minősége és az oltáskor uralkodó időjárás is befolyásolja. Az összeférhetetlen fajták birsen csak közbeoltással szaporíthatók. Erre leggyakrabban Európában a Hardy vajkörte vagy a Papkörte, az USA-ban az Old Home fajtát használják. A közbeoltási módszerek közül az ún. nikolinozás lenne a leggyorsabb és legolcsóbb eljárás, ezzel azonban kevésbé tartós együttélést, rövidebb életű fákat kapunk. A többi módszer jelentősen megnöveli az oltvány-előállítás költségeit, ezért az összeférhetetlenséget áthidaló közbeoltás egyre inkább kiszorul a gyakorlatból, különösen a vegetatív úton szaporítható új alanyok térhódítását követően. A birsalanyon való hazai termesztést az is nehezítette, hogy faiskoláink nem a külföldön szelektált változatokat használtak, hanem a kevésbé értékes, kommersz hazai szaporítóanyagot. A külföldi tapasztalatok alapján a megfelelő változatokat elsősorban a következő birsalanyok közül célszerű kiválasztani: Angers-i birsek: A jelű klón Sydo (C 16 L/2 klón) Adams (C 332 klón) C birsek: C 132, EMLA C Egyéb birsek: Provance BA 29, EM (C/84, 193/16), CTS 212. Nagy előrehaladást hoztak a régebbi Old Home és Farmingdale alanyfajta keresztezéséből származó, különböző növekedési erélyű körtealanyok, amelyek igen nagymértékben ellenállóak a baktériumos tűzelhalással és a mikoplazmás leromlással szemben, hidegtűrők, s vegetatív úton is jól szaporíthatók: a. erős növekedésűek: OHF 18, OHF 97, OHF 112, OHF 198, b. középerős növekedésűek: OHF 217, OHF 267, c. gyenge növekedésűek: OHF 34, OHF 40 (Daygon), OHF 51 (Broklyl), OHF 69 (Daynir), OHF 87 (Daytor), OHF 230, OHF 333 (Brokmal). A birsalanyok leváltását meggyorsíthatják a közelmúltban nemesített, vegetatív úton szaporítható új körtealanyok: Rétuziere-INRA sorozat: pl. BH 15, K 32, Brossier-INRA sorozat: pl. RV 139, IDCA-Bologna sorozat: pl. A 28 (Fox 11), B 21 (Fox 16), Pyrodwarf (OHF Avranchesi jó Lujza keresztezésből). A gyakorlat számára kellően még nem tisztázott kérdés, hogy milyen alanyok használhatók a nashifajták termesztéséhez, illetve az alanynak (is) alkalmas ázsiai (elsősorban a P. betulaefolia), valamint a szárazabb és meszes talajon is megfelelően fejlődő erős növekedésű (P. amygdaliformis, P. elaeagrifolia) vagy gyenge növekedésű (P. syriaca, P. cordata) körtefajok mennyire felelnek meg a Pyrus communis fajtákhoz. Intő jel, hogy néhány fajta (pl. Nemes Krasszán, Hardy vajkörte a P. betulaefolia alannyal összeférhetetlennek mutatkozott. Korábban a termesztésben elterjedt néhány körtefajta (pl. Winter Nelis, Williams, Kieffer) alanyként való felhasználása is. Ez újabban a baktériumos tűzelhalással szemben rezisztens fajtáknál (pl. Magness, Monglow, Dawn) is számításba jön, sőt a saját gyökerű fák előállítása is felmerült. Az utóbbi egyelőre nem bíztat az oltványok kiváltásának reményével, hiszen az ilyen típusú ültetési anyagnak (vagyis a dugványozással szaporított fajtának) az alannyal szemben támasztott követelményeknek is meg kell felelniük, másrészt az olcsó szaporítás és az áljuvenilis szakasz elkerülése is megoldandó feladat. 82

97 Körte Az új ültetvények telepítésénél kisebb mértékben még a régi fajták is szerepet játszanak, de az egyre inkább átalakuló és korszerűsödő szortiment új fajtái bírnak meghatározó jelentőséggel. A megfelelő fajtaválasztás a változó piaci igényekhez és a differenciált termőhelyi adottságokhoz való jobb alkalmazkodást egyaránt elősegíti. A piacon meghatározó súllyal jelen lévő fajták száma az elmúlt évtizedekben fokozatosan csökkent, ami a kereskedelem minden gyümölcsfajra érvényes törekvésén kívül elsősorban annak tudható be, hogy egyre több fajtáról derült ki az ökológiai rugalmatlanság és az intenzív művelési rendszerre való alkalmatlanság. A jövőben az várható, hogy az alanyfajta-szortiment korszerűsödése, a szárazabb viszonyok között is termeszthető fajták körének bővülése, valamint a betegségekkel szemben ellenálló fajták számának növekedése gazdagítani fogja a kínálati oldalt. A téli érésű, könnyen tárolható fajták egy része (pl. Papkörte, Diel vajkörte) olyan rossz minőségű gyümölcsöket terem, hogy már korábban kiszorult a piacról, így a termesztésből is. A jobb minőségű, téli érésű, tartós tárolásra alkalmas fajtáknak a fogyasztási idényben főként márciustól lenne szerepük, de nehezen veszik fel a versenyt a déli féltekéről érkező friss őszi körtével. Az európai körtetermesztésben is az őszi érésű, 3 5 hónapos tárolásra alkalmas fajták (pl. Bosc kobak, Fétel apát, Conference, Concorde, Packham s Triumph, General Leclerc, Tongre, Cascade, Delwilmor, El Dorado) térhódítása várható. Ezek piaci pozíciója megfelelő és a termesztésük is könnyebb, mint a későbbi érésű fajtáké. A nyári érésű fajták közül kiemelkedő jelentőséggel csak a Williams bír, a többi fajta nehezen veszi fel a versenyt a nyári gyümölcsökkel. A fajták termesztési és áruértékét sok tényező határozza meg. Az elmúlt évtizedekben előtérbe került a gyümölcsök nagyobb (0,4 0,5%-os) savtartalma (pl. Tongre). Ezzel párhuzamos tendencia az erősen édes, kevés savat tartalmazó, de roppanó húsú fajták elterjedése, amely tulajdonságokat azonban a fogyasztók csak a nashi fajtáknál vagy származékaiknál (pl. Rogue Red) fogadnak el. Nagyon fontos tulajdonság a gyümölcshéj vastagsága és parásodása. A fogyasztók elfogadják a parásodott gyümölcsöket, de kedvezőbb, ha a parásodás közepes vastagságú héjjal párosul. A túl vékony gyümölcshéj a gyümölcsök szállíthatóságát rontja, s a varasodás kártételét is fokozhatja. A piaci versenyt csak a kevésbé kövecses gyümölcsök állják. Azok a fajták a kedvezőek, amelyeknek a friss gyümölcsei 4%-nál kevesebb kősejtet tartalmaznak (Dibuz, 1993). A kövecsesség fogyasztáskori megítélése függ a héj vastagságától és a gyümölcsök méretétől is. Az erős kősejtképződési hajlam és a vastag gyümölcshéj együttes jelentkezése (pl. Téli esperes, Serres Olivér, Nemes Krasszán) érdesen durvává teszi a gyümölcsöt, egyes esetekben kesernyés ízhez vezet (pl. Beurré danjou). A kősejtképződés mértékében és a kövecsesség megítélésben meghatározó szerepe van a gyümölcsnagyságnak. Ugyanannak a fajtának a gyümölcsei minél nagyobbak, a kősejttartalom relatíve annál kisebb. Ez egyaránt megnöveli a nagy gyümölcsű fajták telepítésének, illetve a gyümölcsméret növelését segítő termesztési technológia alkalmazásának a jelentőségét. A termőhely és a technológia a gyümölcsméreten kívül másképp is befolyásolja a kősejtképződést (szüret előtti túlzott lehűlés, jégverés, szélkár, varasodásfertőzés stb.) Szárazabb, de körtetermesztésre még megfelelő termőhelyeken olyan fajtákat célszerű termeszteni, amelyek tűrik a szárazságot, s kevés kősejtet tartalmaznak (pl. Devoe, Clapp kedveltje, Bosc kobak, Williams, Packham s Triumph). 6 8%-nál több kősejtet tartalmazó fajtákat (pl. Napoca) még akkor sem ajánlatos csapadékban szegény, meszes talajú területre telepíteni, ha egyébként tűrik ezeket a viszonyokat (Dibuz, 1993). A XX. század közepétől megújuló körtefajta-nemesítés legfőbb célkitűzéseivoltak: kisfokú kövecsesség, piros fedőszínű, jó minőségű gyümölcsök, őszi érésű, de tartós tárolásra is alkalmas gyümölcsök, szárazságtűrés, kisebb páratartalom-igény, betegségekkel (elsősorban a baktériumos tűzelhalással) szembeni rezisztencia, intenzív koronaformák nevelését segítő növekedési jelleg. 83

98 Körte A nemesítési eredményeknek köszönhetően az elmúlt negyedszázadban jelentősen fejlődött a fajtaszortiment (2.1. táblázat). A fajták egy része hozzájárulhat a régi, nehezen termeszthető fajták leváltásához, ez azonban nem automatikusan történik: a piac meghódításán túl az intenzív és gazdaságos termesztés követelményeinek is eleget kell tenni táblázat. A legutóbbi 2 3 évtizedben előállított ígéretes körtefajták (Bellini, 1993) A 2.1. táblázat folytatása 84

99 Körte A fajtahasználat egyre inkább differenciálódik. A hagyományos küllemű fajták mellett egyre nagyobb számban várható a piros fedőszínű fajták megjelenése. Az áttörést ebben az jelenti, hogy a mutációval létrejött piros fedőszínű fajtákat a keresztezéssel előállítottak (pl. California,Canal Red, Cascade, Hartmann, Red Spot, Reimer Red, Rogue Red) váltják fel. A betegségekkel szemben rezisztens fajták termesztésbe vonása szintén erősödik. Az Erwinia amylovorávalszemben rezisztens fajták között a Williams előtt érők (pl. Summercrisp, Harrow Delight), azzal egy időben szüretelhetők (Harvest Queen, Honeysweet, Dawn, Moonglow, Getica) és későbbi érésűek (pl. Harrow Sweet, Euras, Monica) egyaránt találhatók. A fajták megválasztásánál a várható perspektíva, a termőhelyi igény és a szüreti időszak kiemelt szerepet játszik (2.2. és 2.3. táblázat). A körtefajták idegenmegporzást igényelnek. Pollenadót célszerű azonos termőhelyi igényű fajták közül választani. 2.2.táblázat. Csapadékos (legalább mm) termőhelyen termeszthető, nagy páraigényű körtefajták 2.3.táblázat. Kisebb pára- és csapadékigényű ( mm) termőhelyen öntözéssel termeszthető fajták 85

100 Körte A nashifajták iránti túlzott várakozás megszűnt. A fajtakört egyre reálisabban ítéljük meg. A gyümölcsük keresett a piacon, de a termesztés nehézségei miatt nem várható, hogy kiszorítja a Pyrus communis fajtákat. Speciális termőhelyi és termesztési igényüket kielégítve elősegíthetik a körtetermesztés megújulását. A nashifajták előnyös és hátrányos tulajdonságait kell mérlegelni, ha termesztésbe kívánjuk azokat vonni (Göndörné, 2001): Előnyös tulajdonságok: a fajták döntő többsége megfelelően ellenálló a baktériumos tűzelhalással szemben, a körtebolhák kisebb kárt okoznak, a fák korán termőre fordulnak és nagy termőképességűek, szárazabb termőhelyeken (is) termeszthetők, a gyümölcsök nem igényelnek hűtőtárolás utáni utóérlelést. Hátrányos tulajdonságok: intenzív koronának kevésbé alkalmasak, gyümölcsök kövecsessége erősebb, rövidebb mélynyugalom, korábbi virágzás, nagyobb fagyveszély, termesztési technológiájuk jelentősen eltér (alanyhasználat, termővesszők típusa, termésritkítás stb.). 3. Művelési rendszer A körte intenzív termesztése a mérsékelt égöv szubtrópusokhoz közeli területein nagyobb tenyészterületet igényel. A fák növekedése erősebb, a termőegyensúly csak nagyobb térállással tartható fenn. Ezekben a melegebb térségekben a fákon elenyésző a felkopaszodás, mert a szórt fény 1,5 2 m vastag termőfelületen is szinte teljesen áthatol. Chilében például 6 4 m sor- és tőtávolságú intenzív ültetvényekben hektáronként tonna évenkénti termésmennyiséget érnek el. Ezeken a termőhelyeken a fajták termőképességét a nagyobb méretű koronákkal lehet jobban hasznosítani. A Földközi-tenger vidékén a szórt fény 1 1,5 vastag termőfelületet világít át, a korona nagyságát ennek figyelembevételével lehet meghatározni. A fajták hektáronként elérhető termésmennyisége a szórt fény áthatolási távolságával arányosan csökken. Európa fényben még kevésbé ellátott nyugati és középső régióiban a szórt fény legfeljebb 1 m vastag termőfelületen hatol át. Ha az utóbbi ettől nagyobb, a korona belső, fénytől elzárt részei fokozatosan felkopaszodnak. Ennek megfelelően olyan koronaformákat célszerű választani, amelyek kisebb méretük vagy nyitottságuk révén a korona teljes felületében biztosítják a minimálisan szükséges fényellátottságot. Ezekben a térségekben a nagy tőszámú (3 3,5 0,8 1,2 m sor- és tőtávolságú) intenzív ültetvények adnak megfelelő eredményt. Habár a hektáronként elérhető termésmennyiség még így is mintegy fele a déli félteke fényben gazdag körtetermesztő területeihez viszonyítva. A fák méretének csökkentését azonban nagyon sokáig a szűkös alanyfajta-szortiment korlátozta. Így hazánkban is eddig a termőkaros orsó jelentette a vadkörtemagoncalannyal elérhető legkisebb koronaméretet. A körténél elsősorban sudárral rendelkező körvetületű koronát a termőhely fényviszonyaitól és az alanyfajta növekedési erélyétől függően különböző orsófákat célszerű nevelni. A fajták többségénél a sudár- és a vázágak erősen dominálnak a másod- és harmadrendű elágazások felett. Ha ez erős növekedéssel párosul (pl. Hardy vajkörte), akkor karcsúorsónak még birsalanyon is nehezen nevelhetők. Ekkor megoldás lehet a központi tengely újranevelése az oltvány törzsének visszametszésével. A törzs telepítés utáni visszametszése kedvezőbb elágazású koronavesszők nyerése végett más (erősebb növekedésű) fajtáknál is eredményes lehet. A karcsúorsó két fontos eleme a központi tengely dominanciájának folyamatos fennmaradása, illetve a központi tengely és az elágazások megfelelő egyensúlya. A karcsúorsó legfejlettebb elágazásának vastagsága fajták növekedési erélyétől függően nem érheti el a központi tengely vastagságának 60 70%-át, az alsó 3 elágazás vastagsága között pedig nem lehet 10%-nál nagyobb eltérés. A nagy csúcsdominanciával bíró fajtáknál esetenként az is gond lehet, hogy a központi tengely túlzottan megvastagszik, illetve erős növekedésű lesz, elsorvasztva az elágazásokat. Az elágazások hossza ne legyen se több, se kevesebb, mint a sudár hosszúságának 86

101 Körte 60 70%-a. A központi tengely túlzott megerősödésére különösen a hazánkénál melegebb termőhelyeken kell számítani. A mediterrán vidéki körtetermesztők elsősorban emiatt gondolnak a kisebb koronát és gyengébb elágazást nevelő szuperorsó használatára, nem pedig az esetleges fényhiány miatt. Megjegyzendő, hogy az almához képest a körténél a szuperorsó a hosszú termővesszők hiánya miatt könnyebben is kialakítható és fenntartható. Másik megoldás lehet a központi tengely visszafogott növekedésének elérésére a karcsúorsó V- rendszerben történő nevelése (2.7. színes kép). A központi tengely dominanciája miatt a körtefák nagyon érzékenyek az elágazások megfelelő szögállására. Fényben minél jobban ellátott a termőhely, annál inkább szükség van az elágazások nagyobb (általában fokos) szögére. Hűvösebb, rosszabb fényellátottságú termőhelyeken a fokos szögállás a megfelelőbb. Ezt azonban a fajták növekedési erélyével is össze kell hangolni, hiszen minél erősebb növekedésű a fajta, relatíve annál kevésbé lehet az elágazásokat a vízszinteshez közel nevelni. A fajták növekedési erélyét és a termőhely ökológiai adottságait a központi tengelyes sövény koronaformáknál (palmetta-sövény, javított palmetta, Haagsövény stb.) ugyanígy kell figyelembe venni. Az orsó vízszinteshez közelebb nevelt elágazásai, a sövények kis szögállású vázkarai hamarabb elsorvadnak, s a termőfelület erősen csökken, különösen fényben gazdag termőhelyeken. A stabil, teherbíró korona érdekében meg kell akadályozni az elágazások túlzottan hegyes szögben való fejlődését is. Ez azoknál a fajtáknál várható elsősorban, amelyeknél a rügyek és a fejlődő hajtások a vesszőhöz simulók (pl. Dr. Guyot Gyula). A megfelelő szögállás elérésére ezeknél a fokozatos kitámasztás eredményesebb, mint a hajtáslekötözés. A vesszőhöz kevésbé simuló rüggyel bíró fajtáknál (pl. Serres Olivér, Társulati esperes, Hardenpont téli vajkörte) a hajtáslekötözéssel is kedvező szögállású orsókorona nevelhető. Ezeknél a faiskolai Knipp-fa nevelése is könnyebben megoldható. Bizonyos fajtáknál (pl. Bosc kobak) a rügyek megfelelő állása is társulhat kedvezőtlen növekedési jelleggel, amely lehetetlenné teszi a (karcsú-, szuper-) orsó koronaformák kialakítását. A Bosc kobak fák a központi tengely kevésbé határozott dominanciája, valamint a hosszú és hajlékony elágazások miatt elsősorban sövény koronaformának, vagy legfeljebb szabad orsónak alkalmasak. A kellően produktív termőgallyazat folyamatos elágaztató visszametszéssel alakítható ki. Az előző fajtákkal ellentétben itt a törzs újranevelése sem segíti elő a jobb elágazódású koronák nevelését. A fajták kisebb részénél (pl. Conference, Williams, Packham s Triumph, Tongre) az orsófák nevelése azért nem problémamentes, mert nehéz a központi tengely dominanciájának megtartása. A többi fajtához képest ezeknél a központi tengelyt hoszszabbra kell hagyni. Sajátos a Nemes Krasszán és a General Leclerc fajta helyzete. A kompakt növekedés ellenére nehezen nevelhetők klasszikus karcsúorsónak, mert a fák növekedése igen korán leáll, a központi tengely dominanciája hamar megszűnik és nagyon rossz a fák hajtásképzési hajlama. A fák kezdeti túl nagy termésmennyisége azért lehet káros, mert megakadályozza a megfelelő nagyságú termőfelület kialakulását. A fák központi tengelyének dominanciáját bizonyos határokon belül befolyásolhatjuk a tőtávolság változtatásával. A termőhelyi adottságok és az ültetési anyag növekedési erélye alapján kiszámított tőtávolságot kismértékben csökkenthetjük, ha a központi tengely dominanciáját erősíteni akarjuk, s fordítva. 4. Körteültetvények ápolása 4.1. Termőfelület- és termésszabályozás Karcsúorsó neveléséhez csaknem teljesen kialakított termőfelülettel bíró oltványt, Knipp-fát is használhatunk. Szerencsés esetben a 2 3 éves elágazások kellő fejlettségűek és megfelelő szögállásúak. Ha az utóbbi nem áll fenn, hajtáslekötözést kell végezni. Amennyiben a Knipp-fa elágazásai nem megfelelő fejlettségűek, feltétlenül vissza kell azokat metszeni, mert a körte hajlamos a kezdeti gyenge növekedésben megmaradni, koravén, termőfelülettel nem rendelkező fát nevelve. A karcsúorsónál ha a központi tengelyt nem neveljük újra a törzs visszametszésével a suháng oltványt cm magasan vágjuk vissza. Elsődleges cél, hogy legalább cm-es hajtások fejlődjenek. Hagyományos koronás oltványnál három (50 60 cm hosszú) vesszőt hagyunk meg, az alsó elágazások nevelésére. Ezeket csak akkor metsszük vissza, ha a fajta kezdetben rosszul ágazódik el. Végső cél, hogy a termőgallyak egymástól cm-re kerüljenek az alsó elágazásokon. A központi tengely dominanciájától függően a sudár cm-es állapotában álsudaras metszést alkalmazhatunk. A megmaradó álsudarat a továbbiakban ne vágjuk vissza, annak érdekében, hogy a három alsó vázágon kívül újabb ágemelet ne fejlődjön, csak termőgallyazat. 87

102 Körte A karcsúorsó termőgallyain hajtásválogatást vagy más fitotechnikai műveletet (pl. hajtáscsavarást) a hajtások számának és erősségének ismeretében végzünk. Sok erős hajtás közül a feleslegeseket lehetőleg hajtászáródás után távolítsuk el. Ellenkező esetben a meghagyott hajtások túl erős növekedésűek lesznek. Káros következménye ennek elsősorban a gyenge központi tengelyű fáknál lehet. A hajtásválogatás és -csavarás kombináltan is alkalmazható. A klasszikus termőkaros orsót a körténél is kevésbé használjuk, csak a javított termőkaros orsó jöhet számításba. Az alsó karokat a fajta növekedési erélyétől függően hazánkban fokos szögben neveljük. Erős növekedésű alanyon általában 2 ágemeletet alakítunk ki, egymástól cm távolságban. Gyenge növekedésű alanyon a 3 ágemelet között cm-t célszerű meghagyni. A rosszul elágazódó fajtáknál (pl. Bosc kobak, Clapp kedveltje) a kellő nagyságú termőgallyazatot a vázkarok visszametszésével biztosíthatjuk. A jól elágazódó fajtáknál a vázkarokat csúcsrügyből nevelhetjük tovább. Az a cél, hogy a vázkarokon a termőgallyak cm-re legyenek egymástól. A termőkaros orsónál és a szabadorsónál a központi tengely nevelésekor álsudaras metszést csak a nagyon erős növekedésű fáknál alkalmazunk. A megmaradó álsudarat megfelelő magasságban metsszük vissza, a felsőbb vázágak neveléséhez. A meghagyott vesszőkből lekötözéssel (vagy kitámasztással), szektoriális kettős metszésével, illetve ezek kombinációjával nevelhetjük a kedvező szögállású, termőgallyal megfelelően ellátott termőkarokat. A szektoriális kettős metszést ott alkalmazhatjuk elsősorban, ahol a fák rossz elágazódása miatt egyébként is szükség van a karok visszametszéses nevelésére. A központi tengelyes, ferde karú sövénytípusok (palmetta-sövény stb.) nevelése nagyban hasonlít a javított termőkaros orsóéhoz. A karokon kezdettől fogva az ún. halbordás szerkezet kialakítására törekszünk. Ennek érdekében a függőleges hajtásokat rendszeresen eltávolítjuk. A termőegyensúly fenntartását és a fák tűrőképességének fokozását elősegíti, ha a tőtávolságot maximálisan kihasználó formában, termőgallyakkal végig berakódott, sértetlen szállítópályával bíró karokat nevelünk ki. Az ágemeletek közti távolság gyenge növekedésű alanyokon álló fáknál cm, az erős növekedésűeknél cm. A felsőbb ágemeleteket azt követően neveljük ki, ha már az alsókon megfelelő elágazások fejlődtek. Ugyanabban az évben lehetőleg ne neveljünk ki egyszerre két ágemeletet. A szinteken lévő 2 2 kar azonos növekedési esélyét biztosítani kell, ha szükséges, differenciált fitotechnikai beavatkozással (kitámasztás vagy lekötözés különböző időpontban vagy szögállással, rügy feletti bemetszéssel stb.). A karokon lévő vesszők visszametszése a nagyobb felületű termőgallyazat kialakítása végett szükséges. A vastagabb gallyak nevelése a fejlettebb termőbogok és -vesszők elérését, a termőegyensúly stabilitását alapozza meg. A visszametszés kedvező hatása azonban csak akkor jelentkezik, ha a karok szögállása megfelelő összhangban van a növekedési eréllyel és az elágazódási hajlammal. A termőfelület megfelelő nagyságának kialakulását sokszor az elágazások hiánya akadályozza. Körténél is használható az elágazódást fokozó Paturyl, amelynek kijuttatására már a faiskolában sor kerülhet. Később sem szükséges a fák teljes permetezése, elegendő lehet a lokális kezelés Paturylt tartalmazó kencével. Használata általában fiatal fákra korlátozódik, idősebb fák Paturyl-kezelésre ritkán szorulnak, legfeljebb néhány nehezen elágazódó fajtánál (pl. Bosc kobak, Clapp kedveltje) lehet szükség a használatára. A Paturyl-kezelésre a körte kevésbé reagál, ezért a permetlében vagy a kencében relatíve több hatóanyagot kell használni. A jól elágazódó fajtáknál (pl. Hardenpont téli vajkörte) a Paturyl használata felesleges. A sűrű koronát nevelő fajtáknál (pl. Téli esperes, Conference, Tongre) pedig kerülni kell. Nagyon fontos, hogy a koronaformára jellemző termőfelületet optimális időben (nem túl korán vagy későn) alakítsuk ki. Bármelyik koronaformánál alkalmazható speciális fitotechnikai módszer az ún. Loretti-metszés. A levélkoszorúra végzett metszést követően dárdák, esetleg sima termőnyársak képződnek. Fontos, hogy a levélkoszorúra metszést a hajtás fásodásának megkezdése után végezzük. A túl korai beavatkozás nem termővesszőket, hanem újabb erős hajtásokat eredményezhet. A fák termőegyensúlyának fenntartását különböző fitotechnikai eljárásokkal (háromrügyes metszés, termőrészifjítás, terméskötődés-fokozás, termésritkítás stb.) segíthetjük elő. A termőegyensúlyi metszésnél is figyelembe kell venni a fajtára jellemző termővessző típusát és a termőrészek elöregedési ütemét (2.4. táblázat). Minél nagyobb a sima termőnyársak aránya a dárdákkal szemben, illetve minél nagyobb arányban 2 éves gallyak képezik a termőfelületet, annál inkább szükség van korábbi termőrészifjításra. A termőrészifjítást célszerű később elkezdeni azoknál a fajtáknál, ahol a másodrendű fejlett termővesszők nagyobb arányban képződnek a 3 éves gallyak jó kondíciójú termőbogain. A 4 éves gallyak legyengülése még fokozottabb, mert ezek másodszor vagy harmadszor hoznak gyümölcsöt. A 4 éves vagy ennél idősebb termőgallyak túlsúlyánál a termőrészifjítás és termésritkítás kombinált alkalmazásával akadályozhatjuk 88

103 Körte meg a fák kimerülését, a termőegyensúly felborulását. A körtére kidolgozott háromrügyes termőegyensúlyi metszéssel a baktériumos tűzelhalás-fertőzését elősegítő másodvirágzás is kiiktatható. Egyéb hatása azonban fajtánként eltérő lehet. A Dr. Guyot Gyula fajtánál például késlelteti a gyümölcsök érését táblázat. A fajták csoportosítása a dárdák aránya és a 2 éves gallyakon lévő összes termővessző aránya alapján (Sansavini nyomán cit. Soltész, 1997.) Fényben minél gyengébben ellátott a koronarész, az ott található termőgallyak annál hamarabb elöregszenek. Ezeken fokozatosan elgyengülő gyűrűs dárdák találhatók, amelyek hajtásrügyben végződnek és virágot nem hoznak. A termőrészifjító metszést a nyakas, erősen megnyúlt gyümölcsű fajtáknál (pl. Fétel apát, Conference, Devoe, Bosc kobak) hamarabb meg kell kezdeni, mert a gyümölcsök heterogenitása az idősebb gallyakon fokozottabban jelentkezik. A Pyrus communis fajtáira kevésbé jellemző a hosszú hajtások virágképzése. Ez előnyt jelent a karcsú- és szuperorsó nevelésénél (a kisfelületű koronában a termőegyensúly csak rövid termővesszőkkel tartható fenn). A fiatal fákon különösen erős a hajtások és a gyümölcsök közötti versengés. Csábító lenne a fiatal fák hosszú vesszőin is virágzó fajtáknál (pl. Williams, Packham s Triumph, Dr. Guyot Gyula, Harrow Delight, Conference) a vegyes rüggyel berakódott hosszú vesszők meghagyása, hiszen látszólag a termőre fordulást segíti elő. Az erős (40 50 cm-nél hosszabb) veszszőket nyugalmi időben, rügyfakadásig el kell távolítani, ne jelentsenek konkurenciát a rövid termővesszőkön (dárdán, sima termőnyárson) képződött terméseknek. A rügyfakadásig a metszést a fákon teljesen be kell fejezni, az Erwinia fertőzés csökkentése érdekében. Ugyancsak ezért kell óvakodnunk a virágzás utáni hajtásvisszacsípéstől, amely pedig a fán maradt erős termővesszők általi konkurenciát mérsékelhetné. A hosszú hajtások eltávolítását vagy csavarással, megtöréssel való növekedéskorlátozásukat nyáron is végezhetjük, megakadályozva az erős termővesszők képződését, amely közvetlen akadálya a rövid termővesszők kialakulásának is. A hosszú termővesszőt idősebb fákon is nagy arányban képző fajtáknál (pl. Pyrus communis Napoca, nashi) az ilyen vesszők eltávolítása a termőfelület felszámolását jelentené. Ezek karcsúorsó nevelésére nem alkalmasak. A hosszú termővesszők más koronaformákon is problémát okozhatnak, mert másodvirágzásra hajlamosak, ez pedig elősegíti a baktériumos tűzelhalás fellépését. A hosszú vesszőkön termő ezért karcsúorsónak alkalmatlan nashifajtáknál nincs másodvirágzás, ez az egyik oka az Erwinia amylovora fertőzés elmaradásának. A nyári fitotechnikai munkák sorában a gyümölccsel terhelt gallyak felkötözése fontos művelet. A leívelődött termőgallyakon fokozódik a szélkár, az elágazások letörése és elgyengülése. A rendszeres terméshozásra nagy gondot kell fordítani mindegyik koronaformánál. Az optimálisnál több vagy kevesebb termést hozó fák egyaránt hátrányosak a termőegyensúly szempontjából. Minél erősebb növekedésű, illetve nagyobb méretű a fa, annál inkább a kevesebb termés, s minél kisebb méretű, annál inkább a több termés jelenti a nagyobb gondot. Az erős növekedésű fákon kihagyó évben nagyon nehéz megakadályozni a hajtásnövekedés további fokozódását, ami hosszú időre felborítja a termőegyensúlyt. Ezért ha lehetőség van rá 89

104 Körte ilyen ültetvényben különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a parthenokarp terméskötődés vegyszeres indukálására. Nagyméretű koronák neveléséhez parthenokarpiára hajlamos fajtákat részesítsünk előnyben. A parthenokarp gyümölcsképzés vegyszeres fokozása elsősorban virágzáskori fagykár esetén jön számításba, de csak a parthenokarpiára hajlamos fajtáknál. A ppm töménységben alkalmazható gibberellin kezelés drága beavatkozás, ezért a korábbi tapasztalatok és az előkísérletek adatai alapján pontosan ki kell számítani a várható eredményt. Sikeres beavatkozással csökken a terméskiesésből származó kár, amely kis részben az éves bevételhez, de sokkal inkább a termőegyensúly fennmaradásához fűződik. A parthenokarp termések minősége sohasem éri el a szabályos termékenyülésből származó gyümölcsök minőségét. Nagyon fontos a kezelés megfelelő időzítése. Ha a virágzáskori fagy veszélyezteti a terméskötődést, akkor a fagykár után 24 órán belül el kell végezni az első kezelést, s általában 1 2 héten belül ismétlésre van szükség. Más a helyzet, ha a terméskötődés elmaradását nem fagykár okozza, hanem a termékenyülés hiánya. Ekkor a kezeléssel megvárhatjuk a sziromhullás kezdetét, s ekkor általában ismételt kezelés sem szükséges. A termékenyülést helyettesítő gibberellinkezelés fejlettebb virágokat érint, ilyen esetben jobb gyümölcsminőségre számíthatunk, mint fagykár utáni kezelésnél. Hasonlóan káros az optimálisnál nagyobb terméskötődés, ezért a kézi termésritkítást időben el kell végezni. Azoknál a fajtáknál (pl. Giffard vajkörte, Packham s Triumph, Conference, Concorde, Santa Maria), amelyeknél a centripetális nyílású virágzatokban több gyümölcs fejlődik, ezek ritkítása még akkor is fontos, ha a fán lévő gyümölcsök mennyisége nem indokolná, mert ezzel későbbi spontán hullásukat akadályozhatjuk meg. Arra kell törekedni, hogy virágzatonként egy gyümölcs maradjon. A rövid kocsányú gyümölcsök (pl. General Leclerc) ritkítása azért fontos, hogy a gyümölcsök ne nyomják le egymást a termőrészről, amely különösen a szüret előtti hullásra hajlamos fajtáknál (pl. Nemes Krasszán, Highland) következik be gyakrabban. A közepes kocsányhosszúságú gyümölcsök (pl. Tongre, Williams, Conference), különösen pedig a hosszú kocsányú gyümölcsök (pl. Clapp kedveltje, Packham s Triumph) ritkítása a szélkár mérséklése szempontjából is jelentős. A korábbi és erősebb ritkítást igénylő nashifajtáknál virágzatonként szintén egy gyümölcsöt célszerű meghagyni Talajerő-gazdálkodás Talajművelés Az ültetvények talajművelési változatainak kidolgozásakor alapvető szempont, hogy a fák milyen alanyon találhatók. A vadkörte-alanyon lévő fák viszonylag kevés elágazást fejlesztő gyökerei hatolnak a legmélyebbre. A vegetatív úton szaporított (vadkörte, birs, OH F és más) alanyok gyökerei a növekedési erélytől függően sekélyen vagy középmélyen helyezkednek el, kisebb területet hálóznak be, de több elágazást nevelnek. A füvesítést széleskörűen alkalmazzák a körteültetvényekben. Évi 1000 mm vagy annál több csapadék esetén rendszerint a teljes területet füvesítik. A fákat ekkor általában magoncalanyon nevelik, s a sorok alatti terület füvesítését második ütemben, a fák gyökérzetének mélyebbre hatolását követően végzik. Ilyen termesztési körzet nincs hazánkban. Olyan hazai termőhelyeken, ahol az évi csapadék mennyisége mm, a sorközöket feltétlenül füvesíteni kell. Magoncalanyú fák esetében a füvesítés a telepítéssel egy időben vagy közvetlenül utána történhet. Ekkor gyakoribb a magvetéses gyeptakaró kialakítása. Sekélyebben gyökerező fáknál a fűmagok vetését a telepítés után 2 4 évvel célszerű végezni. Ha telepítéstől kezdve a sorközökben elmarad a mechanikai talajművelés, a spontán gyepesedés ekkorra magától megvalósul. Az utóbbi megoldást egyre gyakrabban alkalmazzák csapadékosabb termőhelyeken is, mert olcsóbb, a területre jellemző növényekkel számol és kisebb a konkurencia a gyep és a fák gyökérfejlődése között. Sekélyen gyökerező körtefáknál, valamint mm évi csapadék esetén öntözés nélkül csak a gyeptakaró késleltetett kialakítása jöhet számításba. A füvesítés előnyei számottevőbbek a hátrányainál, ezért használatáról nem célszerű lemondani, különösen csapadékosabb termőhelyen, kötött és lassú vízáteresztésű talajon lévő ültetvényekben. A gépi munkák időbeni elvégzése igen fontos a nagy mennyiségű csapadék lehullását követően is, elsősorban a növényvédelem (pl. a körtefa-varasodás, a baktériumos tűzelhalás ellen) és a szüret alkalmával. A gyeptakaró folyamatos gondozása a vegetáció későbbi szakaszában sem maradhat el, összhangban a csapadékkal és a hőmérséklettel, illetve a fák hajtásnövekedésével és termésmennyiségével. Általában évi

105 Körte kaszálásra van szükség. A fák vegetatív túlsúlya esetén látszólag könnyű megoldás a felesleges nitrogén lekötésére (amely egyébként a baktériumos tűzelhalás és a körtebolha ellen ésszerű célkitűzés) a kaszálások csökkentése, illetve a visszavágási magasság növelése. Egy bizonyos határon túl azonban ez kockázatos is lehet, ha ebben az időszakban nem megfelelő a vízellátás, mert a felnyurgult gyeptakaró hamarabb kipusztul és az esetleges altalajlazítást is megnehezíti. Szárazabb, csapadékban szegény termőhelyeken a sorok alatti terület művelésére legalkalmasabb a talajtakarás, elsősorban természetes mulcsanyagokkal. A talaj jobb hő-, víz- és tápanyag-gazdálkodása révén a fák nagyobb produktivitást (több virág, a levelek nagyobb klorofilltartalma, több és nagyobb méretű gyümölcs) és termésbiztonságot érnek el, mint a sorok alatti terület ugarművelése esetén. Az ültetvény életteljesítményére az előbbiek viszont csak akkor lehetnek hatékonyak, ha a feltételeket állandóan biztosítjuk. A talajtakarás folyamatos fenntartása, a megfelelő vízellátás és pocok elleni védelem (pl. törzs körül kiszórt kőzúzalékkal) fontos követelmény. Ha a talajtakarás szigorú technológiáját nem tudjuk biztosítani, akkor célszerűbb a mechanikai talajművelést választani. A herbicidek is sok kockázattal járnak, használatuk fokozatosan kiszorul az ültetvényekből. Csapadékos termőhelyen, füvesített sorközű ültetvényekben is nagy szükség van a sorok alatti terület talajművelési változatának gondos megválasztására. Leggyakoribb megoldás az ugarművelés, lehetőleg a herbicidek mellőzésével. A sorok alatti talajtakarást erősen mérlegelni kell, mert a körülményektől függően több hátránnyal járhat, mint a nem füvesített sorközű ültetvényekben (Soltész, 1997) Tápanyagellátás A körte nem tartozik a nitrogénigényes fajok közé. A termésmennyiség növelésére, a tápelemarányok fenntartására korábban mégis sokszor hektáronként (esetenként még több) kg hatóanyag kijuttatását javasolták. Ma már a körténél is egyre inkább felvetődik a nitrogéntrágyázás lehetséges minimumra korlátozása. Fontos fokmérő a levelek nitrogéntartalma. Amennyiben ez nagyobb, mint 2,2%, általában felesleges nitrogént kijuttatni. 1,7 2,2% között szükség van nitrogéntrágyázásra, de ennek mértékét (általában kg/ha) a talaj kötöttsége, az alany-nemes kombináció és együttélési készsége, a fák kora, erőnléti és egészségi állapota alapján kell meghatározni. Hűvös, csapadékos termőhelyen relatíve kisebb a fák nitrogénigénye. A sima termőnyársat (pl. Williams, Dr. Guyot Gyula) vagy hosszú termővesszőt (pl. Napoca) nagyobb arányban nevelő Pyrus communis fajták nitrogénigénye nagyobb az átlagosnál. Ugyanez érvényes a nashifajtákra is. A levelek 1,7%-nál kisebb nitrogéntartalma a talaj nagymértékű nitrogénhiányára vagy súlyos tápelem-antagonizmusra utal. Ekkor szükség lehet kg/ha nitrogén biztosítására is. A levelek nitrogéntartalmát azonban nem szabad sematikusan figyelembe venni a tápanyagszükséglet meghatározásakor. A 2.5. táblázat adatai mutatják, hogy a nitrogén (és a többi makroelem, illetve a mikroelemek) esetében nagy különbségekről számolnak be országok és termőhelyek szerint. A körtetermesztésben jelentős 3 USA államban a vizsgálatok például 2,1 2 8% közötti értékekről adnak tájékoztatást. Az európai körteültetvényekben kevesebb nitrogént tartanak szükségesnek. Az alany és a talajművelési mód együttes hatását a körteültetvények éves nitrogénigényére a 2.6. táblázatban mutatjuk be. Más szempontok szerint tekintettel kell lenni a vízellátásra és az Erwiniaamylovora fertőzési veszélyére is. A betegséggel szemben rezisztens fajtáknál, illetve kisebb fertőzési veszély esetén a nitrogéntúladagolás kisebb problémát okoz. 91

106 Körte 2.5. táblázat. Az optimálisnak tartott ásványielem-tartalom szárazanyagra vonatkoztatva a körtefák leveleiben néhány körtetermesztő országban, szakirodalmi adatok alapján (Marangoni és Cobianchi, 1993, cit. Soltész, 1997.) 2.6. táblázat. A körteültetvények éves N-igényét (kg/ha) befolyásoló tényezők (Marangoni és Cobianchi, 1993, cit. Soltész, 1997.) A hatékony megporzáshoz és termékenyüléshez a fák megfelelő tartaléknitrogén-ellátottsága szükséges. Az optimális terméskötődést és gyümölcsfejlődést, illetve hajtásnövekedést és virágképződést tavaszi és szükség szerint nyári kijuttatással segítjük elő. A nyári nitrogéntrágyázást kell nagyon gondosan megtervezni, az összes körülmény figyelembevételével. Az óvatosság csapadékos termőhelyen, vadkörte-alanyú, erős növekedésű fákon és ugarművelésű ültetvényben egyaránt fontos, különösen akkor, ha a kockázati tényezők együttesen jelentkeznek. A vegetatív túlsúly a szükségesnél több metszést von maga után, s növeli a baktériumos tűzelhalás veszélyét is. A kijuttatott nitrogénnél a körtebolha támadására is gondolni kell. A körte bármely alanyon, a birsen pedig különösen érzékeny a talaj túlzott mésztartalmára. Ezen hamarabb jelenik meg a vashiány. A mész okozta klorózist mutató levelek káliumtartalma általában nagy, kalciumtartalma pedig alacsony. A birsen gyengén fejlődő fajtákon (pl. Conference, Williams) hamarabb mutatkozik a klorózis. A vashiányra birsen jól fejlődő fajták is érzékenyek lehetnek (pl. Hardenpont téli vajkörte, Serres Olivér). A klorotikus tüneteket két tényező együttes hatása váltja ki: a talaj túlzott mésztartalma megakadályozza a vas felvételét, a levelek magas káliumtartalma gátolja a vas felhasználását a klorofillképzésben. A túl meszes talajok a vas-, bór- és mangánhiányon kívül nagyban hozzájárulnak a körte fokozott kősejtképződéséhez. A körte nagyon érzékeny a bórhiányra. A korai bórhiány a gyümölcsön parásodást, repedést okozhat. A későbbi bórhiánynál a gyümölcsön besüppedések, gödrök lehetnek. Ez nem tévesztendő össze a vírus okozta kövecsességgel (Dibuz, 1993), annál inkább a gyümölcs feketevégűség (black-end) betegséggel, amely a nashifajtáknál fordul elő. A levelek bórellátottsága jó indikátora a következő évi termékenyülő-képességnek és terméskötődési potenciálnak. A termékenyülésnél és a kezdeti terméskötődésnél elsősorban a fák tartalékbór-készletének van 92

107 Körte szerepe, a gyümölcsök minőségét inkább a virágzás utáni bórellátás befolyásolja. A bór minimálisan szükséges szintje a levelekben ppm, a fiatal termésekben ppm, a szedésre érett gyümölcsökben pedig ppm. A fák folyamatos bórellátottsága nagyon fontos. Előfordulhat, hogy az előző évben kellő mennyiségű bórtartalék képződött, de tavasszal például a szállítópályák téli fagykárosodása miatt nem jut el a virágszervekhez. A termékenyülés fiziológiai hátterét gyorsan felvehető bórtrágyával javíthatjuk. A bórpermetezést a rügyfakadáskor megkezdhetjük, s szükség szerint a virágzásig 4 6 alkalommal végezzük. A fák tartós bórhiánya esetén a virágzás előtti kezelés kevésbé vezet eredményre. Tartós, tüneti kezeléssel nehezen korrigálható bórhiányra elsősorban az igen laza homoktalajon, a kilúgozódott talajokon, a túl meszes, tömődött és levegőtlen, valamint káliummal túlzottan feltöltött talajokon lehet számítani. Ezeken a helyeken még a szerves trágyázás is kevésbé segít, mert a felvehető bór nagy részét leköti Öntözés Öntözés nélkül a magas páratartalmat igénylő fajták hazai termesztése sok nehézséggel jár, még a csapadékkal jobban ellátott Nyugat-Dunántúlon is, mert a csapadék rossz eloszlása miatt gyakran kell rövidebb száraz nyári periódusokkal számolni. Alföldi, szárazabb termőhelyeken az öntözéses termesztés is csak azoknál a fajtáknál (pl. Williams, Bosc kobak, Packham s Triumph) vezet eredményre, amelyek a levegő kisebb páratartalma esetén is megfelelő termésmennyiséget és gyümölcsminőséget adnak. A nagy páraigényű fajták alföldi öntözéses termesztése meggondolandó, mert az esőztető vagy a kisebb méretű koronák felett elhelyezett mikroszórófejes öntözőberendezést nyáron szinte folyamatosan kellene működtetni, ez viszont műszaki és agrotechnikai szempontból is megoldhatatlan. A kritikus (páraszegény) nyári időszakokban a koronaszintben végzett frissítő öntözés technológiai elemként csapadékban gazdagabb (a nagyobb páraigényű fajtáknál) és szegényebb területeken (az itt termeszthető kisebb páraigényű fajtáknál) egyaránt számításba jöhet. Az öntözés elsődleges célja a vízpótlás és a levegő páratartalmának növelése. A csepegtető öntözés ezért kevésbé felel meg a körteültetvényekben. Szárazabb termőhelyű ültetvényekben (ahol szinte kizárólag vadkörtealanyt használunk) különösen meggondolandó a csepegtető öntözés. Főként akkor jelent kockázatot, ha vízpótlást a telepítéstől kezdődően ezzel a módszerrel oldjuk meg. A kicsi beázási mélység miatt a gyökerek a talajfelszín közelében maradnak, s áldozatául eshetnek a nyári aszálynak, a felső talajréteg C-os felmelegedésének. A hasonlóan víztakarékos mikroszórófejes öntözés több szempontból előnyösebb, mint a csepegtető öntözés. Egyrészt nagyobb beázási mélységet biztosítva jobban elősegíti a fák gyökereinek fejlődését, s a vízben oldott tápanyagok kijuttatására is jobban megfelel. Másrészt a vízpótláson és a tápanyag-kijuttatáson kívül intenzív koronaformájú ültetvényekben párásításra és a fagy elleni védelemre is alkalmas. 3 4 méteres sortávolságú ültetvényekben a sorközi gyeptakaró részleges vízellátását is megoldhatjuk a segítségével Növényvédelem A körte védelmét a gyakorlat igen hasonlónak tartja az almáéhoz, de károsítói jelentősen eltérnek attól és ezek különbözősége miatt feltétlenül ismertetni kell fajra jellemző sajátosságokat és azokat figyelembe kell venni a védekezési technológia összeállításánál. Hazai körülményeink között a következő körtekárosítók emelhetők ki A körte betegségei Körte venturiás (fuzikládiumos) varasodása(venturia pirina) Nagymérvű károkat okozhat, és ezért rendszeres védelmet kell biztosítani ellene. Abban is különbözik az almától, hogy a kórokozó nemcsak a leveleken telel át, hanem a fertőzött vesszőkön megmarad a micéliuma, így a betegségre kedvezőbb időben a fertőző tömeg jóval több lehet. A védekezés növényvédő szerei megegyeznek az almáéval. A korai fertőzések elleni védelem a legfontosabb. A fehérbimbós állapottól a kis dió nagyságú körtéig a legérzékenyebb erre a betegségre és intenzívebb védelmet erre az időszakra kell koncentrálni. Körte ervíniás elhalása (Erwinia amylovora) Szintén megjelent a két jelentős hazai körteültetvényben már évekkel ezelőtt. Termesztett körtefajtáink mind igen érzékenyek a betegségre és a kórokozó fellépésének veszélye még fokozottabb, mint az almánál. Az almánál ismertetett megelőző védekezési eljárásokat a körteültetvényekben feltétlenül végre kell hajtani az őszi és a tavaszi időszakban. Az alkalmazott rezes dózisnak magasabbnak kell lenni, 3 4 kg/ha rezet 93

108 Körte használjunk és itt is egészítsük ki olajjal a permetlevet. A réz egyben jó hatású az előzőekben leírt varasodás korai megelőzésében is A körte kártevői Füstösszárnyú körte-levélbolha (Psylla piri) A körte speciális kártevője a régi üzemi körtések nagy részét e kártevő kártétele miatt kellett idő előtt felszámolni. A kártevő szívogatja a hajtásokat, leveleket és az általa kiválasztott mézharmatban megtelepszik a korompenész. Ez messziről látszik a fákon, egyben értéktelenné teszi a gyümölcsöt is, s legyengíti a fákat. Védekezni a kártétel ellen csak gondos felvételező munka alapján lehet. Elszaporodását is több tényező befolyásolja. A piretroidok és a szerves foszforsavészterek kezdetben hatásosak voltak a kártevő ellen, de hamar kialakult a szer elleni ellenállóság e két hatóanyagra, ugyanakkor a kártevő természetes ellenségeit hosszú hatástartammal pusztították. A fajták eltérő mértékben fogékonyak a kártevőre, így a Vilmos és a Hardy vajkörte igen érzékeny a Bosc kobakja, a Hardenpont téli vajkörte, a Téli esperes közepesen fogékony, de a kártevőre kedvező meleg időjárásban szinte minden fajta károsodik. A nedvkeringés megindulásával az imágók előjönnek a telelőhelyükről és megkezdik a tojásrakást főleg a termőrészek környékére. A lárvakelés fő ideje az egérfüles és fehérbimbós állapot között van és ez védekezési szempontból igen fontos. Évente 4 6 nemzedéke fejlődik, a nyáriak igen gyorsan, míg a tavaszi és az őszi lassabban. Korábban voltak olyan próbálkozások, hogy a telelőre vonuló egyedek ellen is egy késői őszi védekezést alkalmaztak, de a gyakran elhúzódó telelőre vonulás miatt a kora tavaszi védelemre terelődött az egyik fő hangsúly. Hazai megfigyelések is alátámasztják, hogy jelentős lehet a körtebolha ragadozóinak tevékenysége, ha a védekezések során megkíméljük őket. A ragadozó poloskafajok és a katicabogár is jelentősen csökkenthetik a körtebolha egyedszámát. A növény igényeit meghaladó műtrágyázás, főleg a nitrogéntúlsúly szintén fokozhatja a kártevő fellépését és elszaporodását. A körtefákon gyakran jelentkező erős vízhajtásképződés az egyik legjobb élettér a kártevő számára mert az állandó növekedés jó táptalaja a bolha táplálkozásának, s a mézharmat képződésnek A metszés után alkalmazott sebkezelés Vulneronnal gátolja a vízhajtások képződését. A laza lombkorona nem kedvez a kártevő szaporodásához, amely egyben a jobb permetezhetőséget is elősegíti. Erős, tartós eső, vihar gyéríti a kártevő kolóniáit. A nyári időszakban a körteleveleken végzett vizsgálattal megállapítható a lárvák fejlettsége. A fiatal lárvák elleni védelemre kell a kezeléseket időzíteni. A még engedélyezett, de mára már hatástalanná vált piretroidokat, szerves foszforsavésztereket a nyári időszakban lehetőség szerint ne alkalmazzuk. A növényvédelmi technológiában egy hatóanyagot csak 1 2 évig használjuk, váltogassuk azokat szezononként. Jelenleg legjobbnak tartott amitráz, diflobenzuron, teflubenzuron, és a klórpirifosz hatóanyagok használhatóak. Levélbarkók (Phyllobius spp.) Korai kártevők, rágják a rügyeket, leveleket. Kártétele szembetűnő, de a legtöbb esetben nincs szükség külön védelemre. Hajtáshervasztó darázs (Janus compressus) Főleg a házikertekben gyakori, de nagyobb ültetvényekben is előfordul. A hirtelen elfeketedő, leszáradó hajtások elhalnak, de a kárkép alatt megtalálhatóak körkörösen a kártevő szúrásnyomai. A darázs erős toxinja okozza a gyors hajtáspusztulást. A mechanikai védekezés gyanánt alkalmazott fertőzött részek összegyűjtése és elégetése elégséges védelmet nyújt a kártevő ellen. Almalevél-sátorosmoly (Phyllonorycter corylifoliella) A faj nevével ellentétben a körtét sokkal jobban kedveli, mint az almát. A levél színén körkörös vagy kissé ovális foltszerű akna keletkezik. Tavasszal rajzik és helyezi tojásait a levelekre. Évente 3 4 nemzedéke fejlődhet hazánkban. A fertőzött őszi levelek mielőbbi aláforgatásával, előtte karbamidos lombfertőtlenítéssel 94

109 Körte áttelelésüket megakadályozhatjuk. Nyáron tömegszaporodását figyelve a kitinszintézis-gátlók jó védelmet nyújtanak. Körtemoly (Laspeyresia pyrivora) A körte kártevője. Hazánkban a nyugati megyékben és az ország középső részében károsít főleg. Kárképe jellegzetes. Egyenes vonalú berágást okoz a gyümölcsbe, a magkezdeményekkel táplálkozik. A kifejlődött hernyó 2 3 mm-es járaton át távozik, ahol kis hegesedés vagy lyuk marad. Ezen a monília kártétele is megjelenhet. Egy nemzedéke van. Tojásrakását a gyümölcsön figyelemmel kísérhetjük a veszélyeztetett területeken. Poloskaszagú körtedarázs (Hoplocampa brevis) Kártételi veszélye az utóbbi években jelentős lett és a virágzás utáni erős gyümölcs hullás, vagy a későbbiekben a gyümölcsön elparásodott körkörös vagy S alakú kárkép látható. Az imágók a virágzás kezdetén, közepén rajzanak, a meleg, száraz idő kedvez tömeges megjelenésüknek. Tojásaikat lerakják a csészelevelek fonákjára. Kártételi veszélyét ilyen csészevizsgálattal tudjuk megállapítani. A kikelő lárva körkörösen berág a gyümölcskezdeménybe, akár 3 5 gyümölcsöt is károsíthat. Sárga tálas módszerrel az imágó rajzása is megfigyelhető. Általában a virágzás végén, a sziromhullás kezdetén végrehajtott kezelés lehet eredményes A körte gyomnövényei, gyomszabályozása A körteültetvényben a gyomok összetétele és gyomszabályozási lehetősége megegyező az almánál leírtakkal Tanácsok a körte védelméhez A varasodásfertőzöttség esetén a lehullott lomb mielőbbi talajba forgatása és esetleg nitrogéntartalmú permetezés elősegíti a levelek mielőbbi korhadását, lebomlását. Az őszi lombhulláskori lemosó kezelés a réztartalmú szerekkel az ervíniás megbetegedés megelőzésére feltétlenül végrehajtandó, ami egyúttal kedvez az áttelelő micéliumok gyérítésére is. Tavasszal a rügypattanás után, az egérfüles állapot előtt az újabb rezes kezelés a gombás és baktériumos megbetegedések megelőzésére szolgál. A korábbi technológiákban a rügypattanás előtti dinitro-orto-krezolos (DNOC) kezelés elengedhetetlen volt a körtebolha elleni védelemben. Évtizedeken keresztül üzemi és kutatói tapasztalatok alapján ez volt a leghatásosabb a lerakott tojások pusztítására. Egyben a vesszőkön, ágakon levő gombák elleni védelemben is hatékony volt. A hasznos szervezeteket sem gyérítette ez a kezelés olyan mértékben, hogy az a későbbiekben gondot okozott volna. A rezes kezelés beiktatása feleslegessé teszi ennek a kezelésnek gombák elleni felhasználását. Az almánál is leírtak az egérfül és zöldbimbós állapotban végzett olajos és Parashoot kombináció olcsóbb és a kártevő biológiájának szempontjából hatásosabb. Itt a Parashoot különösen a jó tojásölő hatásával is kedvező, de helyettesíthető metidation vagy klórpirifosz hatóanyaggal is. A kezelés egyúttal gyéríti a levélaknázó, araszolóhernyók és a levéltetveket is, valamint a poloskaszagú darázs rajzó egyedeit. Jól kíméli ez a kezelés a levélbolha ragadozóit is, mert még ebben az időben rajzásuk nem általános és az esetlegesen megmaradó egyedeket könnyen felszámolják, elpusztítják. A fehérbimbós állapottól kezdve a varasodás elleni védelemre kell koncentrálni. A kontakt és felszívódó hatóanyagok alkalmazását az dönti el, hogy milyen erős a fertőzési veszély. Erős fertőzés esetén 2 3 alkalommal felszívódó szert vagy azoxistrobint használjunk, főleg ha igen erős a spóraszóródás. A későbbiekben a varasodás elleni védelem gyakoriságát ritkíthatjuk és elégséges a kontakt szerek használata. A virágzás közepén, végén feltétlenül mérjük fel a poloskaszagú darázs kártételének veszélyét, és szükség esetén védekezzünk. A korábban jól bevált dimetoát hatóanyag használata is jó, de helyette a méhkímélő technológiában is alkalmazható malation kedvezőbb minden szempontból. 95

110 Körte Amennyiben körte-levélbolha ellen már itt védekezni kell az amitráz vagy diflubenzuron hatóanyagokat, akár kombinációjukat is használhatjuk. Ezeknek a kezeléseknek is nőhet hatása, ha nyári olajokkal kiegészítjük (Vektafid, Agrol plussz stb.) De az egérfüles állapotban elvégzett olajos és rovarölő szeres kezelés ebben az időszakban még feleslegessé teszi itt a védelmet. Május közepétől-végétől a kártevők elleni védelemre kell koncentrálni. A körte-levélbolha ellen elsősorban a tömeges tojásrakásukat, és levelek vizsgálatával a lárvakelés idejét kell megfigyelni. Aknázómoly veszélye estén a fenoxikarb alkalmazása kedvezőbb, de körtebolha és aknázómoly kettős veszély esetén a diflubenzuron, levéltetű kártételekor amitráz használata ajánlott. Erős pajzstetűveszély esetén a rajzás idejének elhúzódását is figyelembe véve valamelyik szerves foszforsavészter is szóba jöhet védekezésre. Június közepétől végétől 1 3 alkalommal szinte biztos szükség lehet a körtebolha elleni védelemre. Körtemoly ellen is ha szükséges egy-két alkalommal védekezni kell. A szüret előtti időben az élelmezés-egészségügyi várakozási idők betartására ügyelni kell. A keleti gyümölcsmoly és sodrómolyok kártételének megelőzésére a szüret előtt a szexferomonos csapdázással vizsgáljuk a fertőzöttséget. Szükség szerint itt esetleg egy piretroidos kezelés elvégezhető. Ezenkívül körtében se használjuk az ilyen típusú szereket a kártevő ellen igen gyorsan kialakuló rezisztencia miatt. A hasznos szervezeteket erősen pusztító hatásuk ilyen késői alkalmazásnál már nem olyan veszélyeztető, de kedvező rövid várakozási idejük. A körtében is évjárattól függően kezelésre szükség lehet a minőségi termesztéshez Betakarítás, tárolás, áruvá készítés A megfelelő időpontban végzett szüret nagyban befolyásolja a gyümölcsök utóérését, beltartalmi jellemzőit, fogyasztási értékét és tárolhatóságát. A gyümölcsök érettségi fokát párhuzamosan legalább 2 3 módszerrel célszerű meghatározni, erre leginkább a következő egyszerű vizsgálatok alkalmasak: húskeménység, keményítőtartalom, refrakciós érték, gyümölcshéj alapszínének változása. Akkor van a szüretre alkalmas időszak, amikor a különböző módszerekkel kiszámított időpontok leginkább egybeesnek. A körténél olyan rövid idő telik el a gyümölcsök légzésénél a klimaktérikus minimum és maximum között, hogy a légzésintenzitás nyomon követése a szüreti időpont megállapítására nem alkalmas, legfeljebb a leszedett gyümölcsök érésmenetének folyamatos megfigyelését segíti elő. Az adott ültetvényben szerzett többéves tapasztalat alapján megállapíthatjuk, hogy melyik volt az a módszer, amely alapján kiszámított eredmény leginkább egybeesik a többféle módszer alkalmazásakor megállapított optimális szüreti időponttal. A továbbiakban ennek az egy módszernek az eredményeire támaszkodhatunk. Az eddigi megfigyelések szerint erre a legtöbb fajtánál a húskeménység bizonyult a legmegbízhatóbbnak. A húskeménység mérésekor azonban a szövetroncsolódás az adatokat pontatlanná teheti, ezért a megbízhatóságot növeli, ha a mérést mindig nagy rutinnal rendelkező személy végzi, állandó mintavételi feltételekkel és változatlan típusú penetrométerrel. Lehetőleg a helyi adatokra támaszkodjunk a szüreti időpont meghatározásakor. A szakirodalomban ugyanannál a fajtánál nagyon sokszor igen eltérő adatokat közölnek, amely a termőhelyi és technológiai különbségeket is tükrözheti, de sokkal inkább a mérési pontatlanságok következménye. Egyes fajtáknál (pl. Nemes Krasszán, Téli esperes) olyan nagy eltérések vannak a különböző helyeken felvett húskeménységi adatok között, hogy ezeknél a módszer használhatatlansága is felmerül. A húskeménység (hússzilárdság) határértékei 3,5 9,5 kg (8 mm-es mérőfelületre vonatkozóan) között változnak. Ugyanazon termőhelyi és technológiai körülmények között nagyjából érvényesül az összefüggés, hogy a szeptemberi októberi időszakon belül minél későbbi szüreti idejű a fajta, illetve minél hosszabb tárolásra szánják a gyümölcsöket, annál inkább magasabb hússzilárdsági értéknél kell a szüretet megkezdeni. Más a helyzet az augusztusi érésű gyümölcsökkel, amelyeket a szotyósodás megakadályozására szintén keményebb állapotban kell leszedni (pl. A Max Red Bartlett és Williams fajtánál 8 9 kg/8 mm). 96

111 Körte A fákról begyűjtött és vizsgált minták alapján csak azt lehet megállapítani, hogy az adott időpontban a különböző hússzilárdságú gyümölcsök milyen arányban találhatók. A szüretet akkor kell indítani, amikor a legkedvezőbbnek tartott húskeménységű gyümölcsök legnagyobb arányban találhatók a fákon. Szüret közben azonban csak akkor van lehetőség a különböző hússzilárdságú gyümölcsök leszedésére, illetve érettség alapján az elkülönítésükre, ha a húskeménység szerinti érettségi állapotot más, a szedő által jól megfigyelhető külső bélyeg is jelzi. A nyári fajtáknál és a kora őszi fajtáknál erre a célra általában megfelel az alapszínváltozás (világosabb tónusok megjelenése), ezért ezeknél a többmenetes szüret is megoldható, illetve a gyors érésmenet miatt szükséges is. Általában akkor szedhetők a gyümölcsök, ha a zöld alapszín halvány sárgászöld tónusú lesz. Az éretten is zölden maradó fajtáknál (pl. Zöld Magdolna) a sötétzöld szín világoszöldre való váltása jelzi az alkalmas időpontot, de ennek megállapítása nagyon szubjektív. A piros fedőszínű fajtáknál (pl. Max Red Bartlett, Harrow Delight) az optimális szüreti időpontot a zöldes piros szín jelzi. Azoknál a fajtáknál, amelyeknél a gyümölcshús ráfut a kocsányra (pl. Bosc kobak, Conference), a kocsány fásodásának mértéke és kiszakadási jellege is lehet kisegítő érésjelző mutató, de ehhez még több tapasztalat szükséges, mint a színskála összeállításához, s a szüret közbeni alkalmazása is nehézkesebb annál. Azoknál a gyümölcsöknél, ahol a szüretet magasabb húskeménységi értéknél kell megkezdeni (késői érésű fajták, tartós tárolási cél), a korábbi szüret miatt az alapszínváltozás még nem látható, ezért csak az egymenetes szüret képzelhető el. Tartós tárolásra szánt körténél ezért elkerülhetetlen a betárolás előtti osztályozás, a különböző húskeménységű és eltérő tárolhatóságú gyümölcsök szétválasztása. A fejlett körtetermesztő országokban az osztályozó gépsorokon használt speciális adapterek ezt már lehetővé teszik. A szüreti időpontban a fajta érési idejétől és a tervezett tárolási időtartamtól függően az összes keményítő 25 60%-a van jelen a gyümölcsökben, nagyjából azonos tendenciával, mint a húskeménység esetében. A keményítőlebomlás és a gyümölcshúspuhulás üteme azonban fajták szerint eltérő. A húskeménységhez rendelt keményítőskálák kidolgozása eddig csak néhány fajtánál valósult meg. Az eddigi megfigyelések szerint a refrakciós érték azért bizonyul kevésbé megbízható érésjelző mutatónak, mert a fajták között nincs markáns eltérés, az évjárati különbségek sokszor nagyobbak, emiatt információs értéke labilis, önállóan nem használható, más módszerekkel való együttes alkalmazásához is hosszú helyi megfigyelés szükséges. A refrakciós érték a fajtáknál általában 10 14%, az oldható szárazanyag-tartalom 12 16% között változik. A nagyobb szárazanyag-tartalmú gyümölcsök előnyösebbek, mert ezeket keményebb állapotban is le lehet szedni. A több maggal bíró, nagyobb méretű gyümölcsök érésmenete lassúbb, így nagyobb lehetőségük van a szárazanyag növelésére. Parthenokarpiára hajlamos fajtáknál, illetve ilyen gyümölcsök fejlődését elősegítő körülmények esetén fokozódik a gyümölcsök heterogenitása (refrakciós értéket, húskeménységet tekintve). A többmenetes szüretet, illetve a gyümölcsök szüret utáni osztályozását ilyen esetben különösen szem előtt kell tartani. Az almához viszonyítva még nagyobb jelentősége van a gyümölcsök optimális időben történő leszedésének, a következők miatt. A körte érésmenete gyorsabb, a gyümölcsök légzésének és etiléntermelésének intenzitása nagyobb, a keményítő-, illetve pektinlebomlás üteme gyorsabb. A szüret időpontja nagyobb befolyással van a tárolhatóságra, a be- és kitárolás ütemezésére. Az almát a tárolás után nem kell utóérlelni, a körtét igen, s annak sikere, a gyümölcsök fogyasztóhoz való eljuttatásának eredményessége nagymértékben függ a szedéskori érettségi állapottól. A fajták zöménél a gyümölcsökön nincs fedőszín, amely még akkor is elősegíthetné az eladhatóságot, ha a szüret nem optimális időpontban történt. A túl korán leszedett körte rosszul tárolható, kitárolás után az utóérése nem következik be, az íz, zamat és a héj sárga színe nem alakul ki, a gyümölcs nem puhul meg, hanem összefonnyad. A fajták többségénél a tartós tárolásra szánt gyümölcsöknél is meg kell várni a 70 75%-os érettséget. 70%-nál kevésbé érett gyümölcsöket nem célszerű betárolni, de más célra sem hasznosíthatók %-os érettség között a gyümölcsök szállíthatósága és tárolhatósága megfelelő, ekkor konzerv- vagy szeszipari célra is alkalmasak. A közvetlen frissfogyasztásra szánt gyümölcsöket 80 90%-os érettségben szedjük. A szotyósodásra hajlamos fajtáknál inkább a 80 85% a megfelelő. Ugyanez érvényes, ha a késői szüretet követően a gyümölcsök lisztesedése figyelhető meg (pl. Trévoux-i korai), vagy a lisztesedés szotyósodásba megy át (pl. Kornélia, 97

112 Körte Max Red Bartlett). A korábbi szüret rövidebb szállítást és átmeneti tárolást is lehetővé tesz. Ezeknél a fogyasztás előtt rövid utóérlelésre lehet szükség. A szotyósodásra nem hajlamos fajták gyümölcseit közvetlen frissfogyasztásra 85 90%-os érettségben is szedhetjük. Ekkor kevésbé van szükség utóérlelésre. A 90% feletti érettséggel rendelkező gyümölcsök igen nehezen szállíthatók és egyáltalán nem tárolhatók, felhasználásukról lehetőleg helyben kell gondoskodni. Akörtét csak kézzel lehet szüretelni. Nagy gondot kell fordítani a kocsánnyal történő szedésre. A kocsányok megóvása is fontos, mert a törött kocsányok sok gyümölcssérülést okozhatnak, különösen a hosszú és korán fásodó kocsányú fajtáknál. A kocsányra ráfutó gyümölcsű fajtáknál a kocsánnyal történő szedés nem probléma, annál több figyelmet érdemel a kocsányok épsége, mert sérülten még nagyobb kárt, gyorsabb rothadást okozhatnak. A leszedett gyümölcsöket megfelelő előkészítés után a lehető leggyorsabban hasznosítani (szállítani, tárolni) kell. A Pyrus communis fajhoz tartozó fajtákgyümölcstárolásának minden más gyümölcsfajtól és a nashifajtáktól eltérően két célja van. Valamennyi fajtát érintő célkitűzés a megtermett gyümölcsök értékesítésének elősegítése, a piaci igények folyamatos kielégítése, a piaci pozíció megtartása vagy erősítése. Az előbbiek eldöntésénél más gyümölcsfajokhoz hasonlóan csak a piaci szempontok érvényesülnek. A Pyrus communis őszi érésű és hosszabb tárolásra is alkalmas fajtáinak többségénél, valamint az összes téli érésű fajtánál a hűtőtárolás semmilyen körülmények között nem maradhat el, mert a megfelelő fogyasztási minőséget befolyásoló tulajdonságok (íz, zamat, illat, olvadékonyság) csak rövidebb-hosszabb hideghatás nyomán alakulnak ki. A minimálisan szükséges hideghatás általában az őszi érésű fajtáknál 1 3 hét, a téli érésűeknél pedig 4 6 hét. A hideghatás szükségességét (minőségre gyakorolt kedvező hatását) néhány korábbi érésű fajtánál (pl. Packham s Triumph, California) a legutóbbi vizsgálatok támasztják alá. Az őszi érésű, hosszabb tárolásra kevésbé alkalmas fajták nagy részénél, a gyümölcsöket szüret és a felhasználói helyre történő szállítás után közvetlenül utóérlelhetjük, hűtőtárolást a kiváló gyümölcsminőség eléréséhez nem feltétlenül igényelnek. Alapvető összefüggés, hogy a megfelelő minőség eléréséhez hideghatást (hűtőtárolást) igénylő fajták gyümölcseinél a kitárolás utáni utóérlelés sem maradhat el. Ez jelentős hátránynak tekinthető, mert a termesztőnek (illetve a termelői szervezeteknek) hűtőtárolásról akkor is kell gondoskodni, ha a szüret után közvetlenül megfelelő piaci kereslet lenne a gyümölcsök iránt. Másik megoldás lehet, ha a gyümölcsöket a kereskedelmi hűtőházakban tárolják, majd utóérlelik, ekkor viszont a termesztő kiszolgáltatottsága nő. Az egyáltalán nem vezet eredményre, ha a termesztők hűtőtárolás nélkül próbálják meg értékesíteni a hideghatást igénylő gyümölcsöket. Ezek szedés utáni közvetlen utóérleléssel igen rossz minőséget adnak, a gyümölcsök fonnyadtak és rossz beltartalmi értékűek, így eladhatatlanok lesznek. A tárolási hőmérsékletet a fajták szüreti időpontja és tárolhatósága (pektinlebomlás üteme, légzésintenzitás és etiléntermelés mértéke stb.), a betárolt gyümölcsök érettségi állapota, a tároló légösszetétele, a tárolás időtartama és az utóérlelés körülményei együttesen határozzák meg. Leggyakrabban alkalmazott tárolási hőmérséklet hagyományos hűtőtárolóban +0,5 és 1,0 C között van. Szabályozott légterű tárolóban átlagosan 1 C-kal kell növelni a tároló hőmérsékletét. +1,0 és +4 C közötti hőmérsékleten is tárolható a körte, de a tárolás, majd az utóérlelés időtartama lerövidül. Annál inkább megengedhető a relatíve nagyobb hőmérsékleten való tárolás, minél lassúbb a fajták gyümölcseinek puhulási üteme, illetve a gyümölcsök minél kisebb oxigén- és minél nagyobb szén-dioxid-tartalom mellett tárolhatók. A leszedett körte érése nagyon felgyorsul, ezért a gyümölcsöket minél hamarabb le kell hűteni a megfelelő hőmérsékletre. Ez még inkább fontos a hűtőtárolás után utóérlelést igénylő fajtáknál. Ha ezek gyümölcsét nem tároljuk be azonnal, vagyis megkezdődik a spontán utóérlelésük, a hűtőtárolás ellenére rossz minőséget kapunk. A hűtőtároló légterének relatív páratartalma 90 95% legyen. A nagyobb (legalább 92%) páratartalmat a hosszú, megnyúlt gyümölcsű fajták (pl. Concorde, Fétel apát) igénylik, mert szárazabb levegőben a gyümölcsök elkeskenyedő része hamarabb fonnyad. A parásodott gyümölcsök (pl. Serres Olivér, Nemes Krasszán) szintén nagyobb páratartalmat igényelnek. A páratartalom csökkenésére azok a fajták a legérzékenyebbek, amelyeknek nyakas gyümölcsei parásodásra is erősen hajlamosak (pl. Bosc kobak, Conference). Ezeknél szükség van a 95%- os páratartalomra, még így s sokkal nehezebb a tartós tárolás jelentősebb apadási veszteség nélkül. Az erősen megnyúlt, elvékonyodó nyakú parthenokarp gyümölcsök tartós tárolása is erősen korlátozott (Soltész, 1997). 98

113 Körte Szabályozott légtérben (CA- és ULO-tárolóban) jelentősen meghosszabbodhat a gyümölcsök tárolási ideje, miközben az összes tárolási veszteség nem változik vagy az is csökken. A szakirodalomban található adatok igen változóak a tároló optimális oxigén- és szén-dioxid-tartalmával kapcsolatban, amely leginkább a fajták igénye (etiléntermelése) szerint alakul. A O 2-tartalom javasolt értékei 0,5 6%, a CO 2-tartalomé 1 5% között változnak. Minél nagyobb mértékű a gyümölcsök etiléntermelése, annál inkább relatíve nagyobb szén-dioxidtartalomra, illetve kisebb oxigéntartalomra van szükség a tároló légterében. Az oxigéntartalmat azonban nemcsak az etilénképzés gátlásával kell összehangolni, hanem a fajták húsbarnulási hajlamával is. 1 és +1 C tárolási hőmérséklet mellett az optimálisnál nagyobb O 2-tartalom hatására fokozódik a húsbarnulás. A húsbarnulás gyakori a 7 8 hónapig tartó tárolás esetén is. Ennek elkerülésére +4 és +6 C tárolási hőmérsékletre lehet szükség, amihez viszont a tároló légterében 4 5% oxigént és 6 8% széndioxidot kell társítani. Újabban vizsgálják a módosított légterű csomagolás (MAP) alkalmazhatóságát. Eddig azt tapasztalták, hogy a Lifespan-tasakkal kibélelt rekeszekben hűtött gyümölcsök fajták szerint eltérő eredményt adtak. A piros fedőszínű fajtáknál a megoldás jobbnak látszik, mint a sárga színű, illetve parafoltos gyümölcsűeknél. A MAPtasakban 6 12% az O 2 és 5 6% a CO 2-tartalom. A MAP-tárolás csak hűtött körülmények között képzelhető el, mert 5 7 C-nál magasabb hőmérsékleten az oxigéntartalom vészes csökkenése tárolási problémát okozhat. A körte tárolási veszteségénél elsőként az apadást említjük. Ennek elfogadható felső határa a gömbölyded alakú gyümölcsöknél 6%, a nyakas, megnyúlt körtéknél 4 5%. Az Fétel apát és Williams fajtánál a korai szüret, a Nemes Krasszán fajtánál az elhúzódó tárolás okozhat húsbarnulást. Az ún. Anjou-scald betegséget is a túl korai szüret válthatja ki (pl. Beurré danjou, Conference, Williams, Packham s Triumph). A magházrothadás általában a késői szüret következménye. A magházbarnulást a tárolás alatti túl magas CO 2- szint okozhatja. Kitároláskor a gyümölcsök felmelegedése ne hirtelen következzen be, hanem fokozatosan. A kicsapódó, CO 2-dal telítődő víz héjbarnulást eredményezhet. A gombás betegségek közül elsősorban a gyümölcsök raktári varasodása okoz problémát, mert más gombák fertőzésének is utat nyit. A fertőzés megakadályozására a szüret napjaiban végzett növényvédelemre is szükség lehet. A körtetermesztés sajátosságai közé tartozik a gyümölcsök utóérlelése. A nyári és a tartós tárolásra nem alkalmas, hideghatást nem igénylő őszi fajták (pl. Hardy vajkörte) gyümölcsei a szüret utáni közvetlen értékesítésnél 2 5 nap utóérlelést igényelnek, amely legtöbbször a szállítás alatt megtörténik. A 80 85%-ban érett, illetve a csomagolás nélküli gyümölcsök általában 4 5 nap utóérlelést igényelnek, a 85 90%-ban érett, illetve csomagolt gyümölcsök közvetlenül értékesíthetők. 2 3 napos utóérleléssel ezeknek is jobb lesz a minősége, de a szállítás és az értékesítés időzítése még nagyobb körültekintést igényel. A hűtőtárolást követő utóérlelésre azért van szükség, hogy a kiváló beltartalmi jellemzők minél előbb kialakuljanak, mielőtt még a kitárolt gyümölcsök puhulása elérné a kritikus szintet. Az utóérlelés időtartama ezért elsősorban a gyümölcsök pektinbomlási sebességével van összefüggésben, a fajták szüreti idejének kevésbé van befolyása. +16 C hőmérsékleten 2 4 napos (pl. Williams, Packham s Triumph, Nemes Krasszán), illetve 6 10 napos (pl. Bosc kobak, Conference, Concorde, Fétel apát, Hardenpont téli vajkörte, Téli esperes) utóérlelést igénylő fajták egyaránt találhatók a különböző érési időcsoportokban. A húskeménység átlagos értéke kitároláskor (az utóérlelés kezdetekor) átlagosan 4,5 5,5 kg/8 mm. Az utóérlelést akkor kell befejezni, ha a húskeménység 3 3,5 kg. A fogyasztási érettségben a hússzilárdság 1,5 2 kg/8 mm. Az utóérlelő helyiség hőmérséklete C között változhat, összhangban az utóérlelésre tervezett időtartammal. Rövidebb ideig utóérlelt gyümölcsök magasabb hőmérsékletet igényelnek ugyanolyan érettségi fok eléréséhez. Az utóérlelést szállítás közben is meg lehet valósítani. Ezzel a lehetőséggel elsősorban a déli félteke Európába és az USA-ba exportáló országai élnek. A tárolási időtartam szintén befolyásolja a gyümölcsök utóérlelési igényét. A megfigyelések azt támasztják alá, hogy a rövid tárolás + hosszabb utóérlelés kisebb tárolási veszteséget okoz, mint a hosszabb tárolás + rövidebb utóérlelés. Ez az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy a késői szüreti idejű és jól tárolható, de más szempontból nehezen termeszthető fajtákat tartós tárolásra szintén alkalmas, de korábbi szüreti idejű fajtákkal váltsuk fel (Soltész, 1997). Az utóbbiaknál március utáni értékesítéssel számolva meghosszabbodik a tárolási időszak. A tárolási időtartam növekedésével arányosan csökken a gyümölcsök optimális utóérlelésének esélye, egy bizonyos idő után meg is szűnik. A kitárolási sorrendet azonos érettségi állapotot és piaci keresletet feltételezve mindig a korábbi szüreti idővel bíró fajták gyümölcseivel kell kezdeni. Azt is meg kell említeni, hogy a déli féltekéről tavasszal érkező gyümölcsök kedvezőbb piaci pozíciója arra kényszeríti az 99

114 Körte európai körtetermesztőket, hogy a saját gyümölcsök értékesítését februárig-márciusig befejezzék. Így más megvilágításba kerülhet a tartós tárolásra is alkalmas, de csak februárig tárolt fajták termesztési lehetősége. A körte gyümölcseit méret alapján csak tömeg szerinti osztályozóval lehet elkülöníteni. A gépsoron általában vibrátor beiktatása is szükséges, annak elősegítésére, hogy a gyümölcsök a súlypontjuknak megfelelően helyezkedjenek el. A kősejttartalom befolyásolja a gyümölcsök fajsúlyát, ezen keresztül a gépi osztályozást, a tartályládák vizes ürítését. A nagy kősejttartalmú gyümölcsök fajsúlya különösen lehűtött állapotban változik meg. Ürítésnél ezért sót kénytelenek a vízbe rakni, az viszont a gépsort károsíthatja. A leszedett gyümölcsök közvetlen tárolóba szállítása előnyös lenne, hiszen csökkenti a gyümölcssérülési veszélyt. A tárolás előtti osztályozást viszont feltétlenül el kell végezni, ha a gyümölcsök nagysága, érettségi állapota igen nagymértékben heterogén. Az ilyen gyümölcsök sokkal nagyobb tárolási veszteséget okozhatnak, mint az óvatos gépi osztályozáskor esetleg fellépő sérülési kár. A tárolási időtartam és a tárolás utáni osztályozhatóság is szorosan összefügg egymással. A tárolási idő előrehaladtával fokozottan nő a gyümölcsök sérülékenysége. A szüret után becsomagolt gyümölcsöket azonnal értékesíteni kell, mert így rövid ideig sem tárolhatók. A kitárolást követő osztályozáskormegfelelő csomagolási módot kell választani. Ez attól is függ, hogy a kitárolás és az utóérlelés között mennyi idő áll rendelkezésre, illetve mennyi a távolság a hűtőtároló és az utóérlelő helyiség, valamint az utóbbi és az értékesítőhely között. A szállítás megkönnyítése, és a termesztők érdeke szempontjából előnyös lenne, ha a kitárolt és osztályozott gyümölcsöket csomagoltan helyezhetnék el az utóérlelőben. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a csomagoltan utóérlelt gyümölcsök szállíthatósága javul ugyan, de néhány fajta (pl. Conference, Packham s Triumph) kivételével a gyümölcsök fogyasztási minősége romlik. A szállítást könnyítő csomagolóanyaggal (pl. zsugorfóliával) a környezettől elzárt gyümölcsök megpuhulnak, de kevésbé lesznek olvadékonyak. A zsugorfóliában etilénelnyelő segédanyag elhelyezéséről is gondoskodni kell. A körte nagyobb etilénképződési mértéke miatt, a gyümölcsök zsugorfóliás utóérlelését szigorúan össze kell hangolni az értékesítés időpontjával, mert a szükségesnél hosszabb időtartam alatt sokkal nagyobb veszteség adódhat, mint hagyományos szállítási, értékesítési körülmények között. A körtecsomagolásánál a betétes kartondobozokat kell előnyben részesíteni. A fehér, a kék és a sárga kartonbetétek előnyösek. A műanyag rekeszeknél is a sárga és a kék színt válasszuk. A (szürettől a fogyasztóig) sokkal nehezebb a minőségbiztosítási rendszert megvalósítani, illetve a termesztés és a piac érdekeltségét összehangolni, mint az almánál, elsősorban a következők miatt. 1. Bármilyen hőmérsékleten nagyobb a légzésintenzitása. 2. A nagyobb cellulózaktivitás és pektinbomlási ütem miatt a gyümölcsök érésmenete és puhulása gyorsabb. 3. A leszüretelt gyümölcsök a betárolás előtt általában osztályozást, majd azonnali lehűtést igényelnek. 4. Az évjárat, a technológia, az alany erősebben befolyásolja az érést, a tárolhatóságot, ezért nagyon nehéz a fajtákra jellemző, állandó tárolástechnológiai paramétereket alkalmazni. 5. A gyümölcsök alakja és nagyobb fokú heterogenitása gondosabb áruvá készítést (osztályozást, válogatást és csomagolást) tesz szükségessé. 6. A fajták nagy részénél a kiváló gyümölcsminőség eléréséhez hűtőtárolás és utóérlelés szükséges. Ugyanakkor a lehetségesnél hosszabb tárolási idő nemcsak a közvetlen tárolási veszteséget növeli, hanem gátolja vagy teljesen megakadályozza a gyümölcsök minőségi utóérlelését. 7. A becsomagolt gyümölcsök tárolása és zsugorfóliás szállítása kevésbé oldható meg. 100

115 3. fejezet - Birs 1. A birstermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei A birs elsősorban hazánkban a kiskertek növénye még ma is. Az üzemi birsültetvények területe 2000-ben ha-ra tehető. A birsültetvények nagyrésze 0,5 2 ha közötti táblákban található főleg az Alföldön. Birstermésünk becslések szerint kis volumenű, tonna. Hazánkban nincs a birsnek kialakult termesztési körzete. Házikerti termesztésével az ország minden részében foglalkoznak. Újra felfedezett gyümölcsfaj lett, az intenzív üzemi birstermesztés most van kialakulóban. A gyümölcsfeldolgozó iparban alapanyagként egyre keresettebb. Változatosabbá teheti és bővítheti a rostos gyümölcslékínálatot és fogyasztást. Késői érése és tárolhatósága lehetővé teszi a konzervüzemekben a feldolgozási szezon megnyújtását és a kapacitások jobb kihasználását. Termelési költsége kisebb, mint az almáé és a körtéé. A birset csaknem valamennyi mérsékelt éghajlati övezetben termesztik a Föld északi és déli féltekén. Európában, a közép-európai hegyvidékeken 1000 m tengerszint feletti magasságban is előfordul. A mérsékelt égöv országaiban, így Bulgáriában, Romániában, Moldáviában, Törökországban, Olaszországban, Dél-Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Ukrajnában, Türkménisztánban, Üzbegisztánban, Tádzsikisztánban, Kirgizisztánban és Észak-Iránban termesztik számottevő mennyiségben. A fontosabb birstermelő országok közé tartozik még az USA, Dél-Afrika és Észak-Kína. Valamennyi felsorolt országban a többi gyümölcsfajhoz viszonyítva kicsi a birsfaállomány. A termelés elsősorban a szórványültetvényeken és magános fákon folyik. Nagyobb, zárt területű üzemi birstermesztés alig van. Ipari feldolgozásra célültetvényeket létesítettek az utóbbi évtizedben Svájcban és Németország keleti felében. Gyümölcsének szárazanyag-tartalma fajtától és évjárattól függően 14,4 18,6%, cukortartalma 7,5 13,2%, savtartalma 0,52 2,4%, a pektin- 0,7 1,8%, a fehérje- 0,3 0,9% és a cseranyagtartalom 0,2 0,4% között változik. A gyümölcsök C-vitamin-tartalma elérheti a 30 mg/100 g, a P-vitamin (citrin) pedig a 300 mg/100 g értéket. Vitamintartalma nagyobb, mint az alma- és körtegyümölcsöké. A pektineknek amelyekben a birs különösen gazdag nagyon fontos szerepet tulajdonítanak a test radioaktív elemektől és egyéb káros anyagoktól való méregtelenítésében, mivel a radioaktív elemeket a pektinek megkötik és a szervezetből való kijuttatásukat elősegítik. A birsnek kiválóak a felhasználási sajátosságai, értékes konzervipari nyersanyag, ezért különös figyelmet érdemel. Nagyon változatos formában dolgozzák fel. Készíthető belőle birslé, nektár, zselé, gyümölcsíz, kandírozott birs, kompót (befőtt), birssajt, birspálinka, gyümölcssaláta, lekvár. A rostos birs ivólevelet új ízhatása és aromatartalma miatt kedvelik a fogyasztók. A birslé más levekkel (alma, körte, szőlő) is keverhető. Gyümölcse a természetes pektin-előállítás egyik legfontosabb alapanyaga. A birs nyersfogyasztásra kevésbé alkalmas, mert a gyümölcs húsa nagyon kemény, íze pedig fanyar-savanykás. A birs tudományos neve: Cydonia oblonga Mill. (Szinonimái: Cydonia vulgaris Pers., Pyrus cydonia L.), több mint 4000 éve termesztik. A Cydonia (birs) botanikai elnevezés, amelyet már Hippokratész(kb. i.e. 300), görög orvos is használt tulajdonképpen a mala cydonia (kydoni alma) görög névből származik. A birs Kréta (Kydon) szigetén már az időszámítás előtti időkben vadon előfordult. A birs a Kaukázuson túli vidéken, Türkméniában, Észak-Iránban (Perzsiában), ahol méterrel a tengerszint felett is megtalálható, Afganisztánban és Dél-Arábiában (Szíriában) őshonos. A Kaukázusban is ismeretesek vad és kultúrbirs változatok a történelem előtti korokból. A századok folyamán a birs az említett eredeti származási helyekről Kis-Ázsián és Görögországon keresztül eljutott Dél-Európába és Észak-Afrikába is. A rómaiak Közép-Európába is elvitték, ahonnan egészen Nagy-Britanniáig és Skandináviáig elterjedt. 101

116 Birs A hagyományos birstermelő országokban fő termesztő körzete a meleg, öntözhető vidékeken alakult ki. A legalkalmasabbak számára a középkötött, sok homokot tartalmazó, jó szerkezetű agyagtalajok. A birs legjobban a humuszban és tápanyagban gazdag, könnyen felmelegedő, levegős, jó vízgazdálkodású talajokon fejlődik. A nyirkos talajt, a bő vízellátást kedveli. A magas altalajvízszintet elviseli, a talajvízszint azonban nem lehet 1 1,5 m-nél magasabban. A meszet tartalmazó rétegnek lehetőleg mélyen kell lennie. A talajban már 4%, a növény számára felvehető formában jelen levő kalcium levélsárgulást (klorózist) okoz. A birs száraz talajon és sovány meszes homokon apró, kősejtes gyümölcsöket terem. A birs meleget kedvelő, melegigényes növény. Az alföldi termőhelyeken a forróságot sokkal jobban tűri, mint a hideget. Legjobban ott tenyészik, ahol a birsalanyú körteültetvények is kedvező fejlődési feltételeket találnak.a birs számára a +9 C évi átlag-hőmérsékletű termőhelyek a kedvezők, ami az őszibarack igényéhez hasonló. Angelov(1975) szerint a birsfajták január közepétől február közepéig fejezik be mélynyugalmi állapotukat. A mélynyugalmi állapotból kikerülve az alacsony hőmérsékletre érzékenyek. Megfigyelése szerint 10 C-on 40 70%, 15 C-on pedig % volt a rügyfagykár. A birs érzékenyebb a téli erős lehűlésekre ( 25 C), mint az alma és a körte. A birsfák, ha elfagynak, gyorsan regenerálódnak. A birs mediterrán eredetű gyümölcsfaj, ezért a hideg szelektől védett, meleg fekvésekbe kell telepíteni.az erős téli lehűlésekre (pl. február 10-én 17 C) az egyes birsfajták eltérő mértékben voltak érzékenyek. A portugál birs nagyon érzékenynek bizonyult (Angelov, 1964). A birs későn (májusban) virágzik, ennek következtében virágait a késő tavaszi fagyok ritkán vagy egyáltalán nem károsítják. Néha viszont előfordul, hogy a fiatal vegyes rügy (pl. a virágtengely) április elején még zárt rügy állapotban károsodik a tavaszi fagyoktól. A birs fényigényes növény. Vízigényesgyümölcsfaj, évi mm csapadékra van szüksége ahhoz, hogy jól fejlődjön és teremjen. 2. Alany- és fajtahasználat A birsfajtákat körtealanyként használt birsekre szaporítják. Ezek a következők: EM-C. East-Mallingban (Anglia) szelektált birsalany, származása ismeretlen. Növekedési erélye az EM-A birshez viszonyítva 20 30%-kal gyengébb, tehát féltörpe alany. EM-A. East-Mallingban szelektálták Franciaországból származó Angersi birs tájfajtából. Középerős növekedésű. Szárazságra és klorózisra érzékeny. BA 29. A Provence-i birs tájfajtából Franciaországban (INRA) szelektált klónalany. Növekedési erélye középerős, érzékeny a klorózisra és a szárazságra. ADAMS. Hollandiában, SYDOFranciaországban szelektált és terjedőben lévő birsalanyok. A birs klónalanyokkisméretű fát (koronát) nevelnek és korábban fordul termőre. Az oltványok talajhoz rögzítése nem kielégítő, főleg laza talajokon, ezért a fákat karózni kell vagy támrendszer mellett szükséges nevelni. Télállóságuk, szárazság- és mésztűrésük gyenge (klorózisra érzékenyek), Erwinia amylovorára érzékenyek. Magas talajvizet jól tűrik. Külföldön ritkán vadkörtemagoncokra is oltják a birsfajtákat. A vadkörte jobban bírja a száraz, meszes talajokat és fagytűrőbb is, mint az EM-A birsalany. Vadkörtealanyon a birsfajták 25 35%-kal nagyobb koronát nevelnek, mint EM-A birsen, ezért a fák növekedése középerős, illetve erős. Ezen az alanyon a birsfajták később fordulnak termőre és többet teremnek, mint az EM-A birsen. Vadkörtén elsősorban öntözetlen birsültetvényeket létesítenek. A birset 4000 éve termesztjük. A Közép-Európában legelterjedtebb birsfajták többnyire véletlen szelekciók eredményei a XIX. századból. A birsfajták száma a többi gyümölcsfajéhoz viszonyítva nagyon kevés. A világon mintegy fajtát szaporítanak, ezek közül is a közismert és elterjedt. A birs gyümölcsének túlnyomó részét az ipar dolgozza fel. A fajtakiválasztásnak tehát olyan minőségű birsfajtákra kell irányulnia, amelyeknek a gyümölcse aromában gazdag, kevésbé kősejtes (kövecses) és lehetőleg szabályos (alma) alakú. 102

117 Birs A birsfajták termesztésre való alkalmasságához a következő tulajdonságokat szükséges vizsgálni: termőképesség, alternanciára való hajlam, gyümölcsalak (egyenletes forma, sima felület), ipari felhasználásra való alkalmasság, fagytűrés, érés előtti gyümölcshullásra való hajlam, szedési és érési idő, szállítási és tárolási alkalmasság, kősejtképződés mértéke, rothadásra való érzékenység, öntermékenyülés mértéke, moníliaérzékenység. Magyarországon a Bereczki birs volt a legelterjedtebb fajta. 1999/2000-ben a következő birsfajtákat engedélyezték szaporításra: a. Árufajták: Angersi, Bereczki bőtermő, Champion, Konstantinápolyi, Mezőtúri. b. Választékbővítő fajta: Bereczki. Munkácsi (OMMI) nem publikált adatai szerint az egyes birsfajták szaporítási aránya (előállított oltványmennyiség: 9600 db) az alábbi volt 2000-ben: Bereczki 52,4%, Konstantinápolyi 37,3%, Angersi 10%, Bereczki bőtermő 0,3%. A faiskolák továbbra is a hazánkban régen termesztett birsfajtákat szaporítják, az újabban (1995-ben) minősítettek aránya elenyésző, mindössze 0,3%. A birsfajtákat elsősorban a termés alakjaszerint különböztetjük meg. A termés alma alakú [maliformis (Mill.) Schneid.] = birsalma. A termés körte alakú [pyriformis (Dierb.) F. Zinn.] = birskörte. A birskörte valamivel illatosabb, lédúsabb és gyümölcshúsa puhább, a magház körül kevesebb a kősejt, mint a birsalmában. A két csoport között mindenféle átmenet is előfordul (3.1. ábra) ábra - Birs gyümölcsalakok (Forrás: Mohácsy és Porpáczy, 1958) Egyes fajtáknál egy fán belül is nagy a gyümölcsök alakváltozatossága. Szabó(1998) szerint a meghatározást nehezíti, hogy ugyanaz a fa egyik évben körte alakú, a másik évben főleg alma alakú gyümölcsöt terem. Így pl. a Konstantinápolyi és a Mezőtúri gyümölcsei egyik évben gömbölyűek, másik évben kúpos gömb alakúak, a harmadik évben zömök körte alakúak lehetnek. Ez részben a kifejlett magvak számával függ össze: a kevés magvú gyümölcsök mindig megnyúltabbak. Az alakot és a méretet megváltoztathatja a gyümölcsberakódottság is. Ez hatással van az érési időre. A keveset termő fákon a gyümölcs korábban érik. 103

118 Birs Az almához és a körtéhez hasonlóan a birsnek összetett tüszőtermése van. A gyümölcshús a körtéhez hasonlóan a magház körül kősejteket tartalmaz. A termés színe zöld, zöldessárga, citromsárga. A termés felülete gyapjas (erősen molyhos). Az érés előrehaladtával rendszerint eltűnik a gyümölcsök molyhossága és csak a csésze körüli részen marad meg. Feldolgozása előtt ezt a gyapjas bevonatot le kell törölni vagy kefélni, hogy a belőle keletkező terpentinszerű ízanyagokat kiküszöböljük. A termés felülete bordázott vagy sima, rajta barna pontokat találunk. A birsgyümölcsnek nincs tulajdonképpeni kocsánya. Gyakran rücskös vagy gombszerűen van kifejlődve, és a gyümölcs ezzel a dudorával tapad közvetlenül az ághoz. A birsfajták gyümölcseinek főbb jellemzőit a 3.1. táblázat szemlélteti táblázat. A birsfajták gyümölcseinek főbb jellemzői (Újfehértó, ) (Szabó T., 1997) A birsfajták honosítását és a hazai tájfajták összegyűjtését Brózik Sándor végezte. A fajták termesztési tulajdonságainak értékelése 1970-ig a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató Intézetben történt, az Intézet Érdi Állomásán, 1971-től pedig Szabó Tibor irányításával az Újfehértói Kutató Állomáson ben négy fajtajelölt: az Angersi, a Bereczki bőtermő, a Champion és a Mezőtúrirészesült állami minősítésben. A hazai gazdaságok Romániából, Jugoszláviából és Olaszországból több fajta szaporítóanyagát hozták be üzemi kipróbálásra. Ezek közül néhány fajta (pl. Leskovacka, Aromate, Moldovanesti) nagyobb figyelmet érdemel mind a termesztés, mind a feldolgozás számára. A fontosabb birsfajták termesztési és áruértékét a 3.2. táblázatban foglaltuk össze. 104

119 Birs 3.2. táblázat. Fontosabb birsfajták termesztési és áruértéke A 3.2. táblázat folytatása A birsfák a 3 4. évtől kezdenek teremni. A 6 8. évtől számítható a teljes termőkor, bár a terméshozamok még a 10. év után is növekedhetnek. Krimi ökológiai feltételek között vizsgálták 48 birsfajta termőképességét Duganova éshrolikova (1977). A fajták fánkénti átlagos terméshozama 6 59 kg között ingadozott. Aeppli et al. (1981) 4 birsfajta termésmennyiségét értékelték (3.3. táblázat). Kedvező években kg/fa termést mértek, amely 25 t/ha-os terméshozamnak felel meg. Bulgáriában a fánkénti termés 100 kg körüli, amely 30 t/ha-os termést jelent. 105

120 Birs Romániában Patzold(1981) éves terméshozam megfigyeléseinek eredménye Németországban azt mutatta, hogy a Vranja birsfajta évenkénti 17,7 t/ha-os termésmennyisége viszonyaik között megfelel az alma terméshozamának. Jugoszláviában a szabadkai Pescara Vállalat 26 ha-os birsültetvényében az átlagtermés t/ha között változott évente (Slávik, 1987) táblázat. Négy birsfajta termésmennyiségének alakulása termőkorban (kg/fa) Wadenswill (Svájc) (Aeppli et al., 1981) Magyarországi termésmennyiség adatok a Siófoki Gyümölcstermesztési Rt. 17 ha-os üzemi birsültetvényéről állnak rendelkezésre (Sebestyén, 2001). Az ültetvényt fele részben 1982 őszén, illetve 1984 tavaszán telepítették. Tenyészterület 6 3 m, koronaforma bokor. Fajtaösszetétele Bereczki birs és Konstantinápolyi (fajtaarány 8:1). Szórványban a táblán belül még néhány pollenadó fa az Angersi és a Perbáli fajtákból is előfordul. A 11 éves birstermésmennyiség adatsorát az ültetvény átlagában a 3.4. táblázatközli. Tapasztalai szerint a Bereczki birsfajta 10 15%-kal többet terem, mint a Konstantinápolyi. 106

121 Birs 3.4. táblázat. A siófoki 17 ha-os üzemi birsültetvény terméshozam adatsora (Forrás: Sebestyén, szóbeli közlés) 2.1. A birsfajták virágzása és termékenyülése A birs virágrügyképződésének kezdete Angelov(1970) szerint szeptember első felében, néha augusztus végén van. Az erősen növekedő hosszú hajtásokon a rügyek kb. 1 hónappal később differenciálódnak, mint a rövid hajtásokon. A birs virágrügy-differenciálódása sokkal később és lassabban megy végbe, mint az almáé és a körtéé. A birs virágrügyeinek teljes kifejlődéséhez legalább 6 7 hónap szükséges. A birsnek magános virágai vannak. Az egy- és többéves vesszőkön, gallyakon levő hajtások csúcsán jelennek meg, vegyes rügyből fejlődnek. Amikor a hajtás 4 10 cm hosszúra nő, akkor jelenik meg csúcsán a csaknem ülő (rövid kocsányú) virág. A virág átmérője elérheti az 5 cm-t is, mivel a sziromlevelek nagyméretűek. A sziromlevelek színe a fehértől a skarlátvörösig változhat (legtöbbször rózsaszínű). Az 5 termőlevélben egy gyümölcsben több mint 50 mag képződhet. A termőlevelek csak az alapján nőnek össze egymással Virágzás A birs későn virágzik. A késő tavaszi fagyok virágját rendszerint már nem vagy nagyon ritkán károsítják. Brózik (1980) megfigyelései szerint 23 birsfajta és klón virágzáskezdete 1961 és 1966 között április 20. és május 18. közé esett. A birsfajták virágzási időpontjának egybeesése a hatékony és kölcsönös megporzáshoz fontos. Brózik (1980) a birsfajtákat 3 virágzási időcsoportba korai, közepes és kései sorolta, a csoportosítást a 3.5. táblázat tartalmazza. A későbbi vizsgálatok alapján a Vranja fajtát a középidőben virágzók csoportjába sorolták be (Szabó et al., 1999). 107

122 Birs 3.5. táblázat. Birsfajták virágzási időcsoportjai (Érd, ) (Brózik, 1980) A jelenleg termesztett fajták virágzási idejében nincsenek jelentős eltérések. Ezért elegendő 3 virágzási időcsoport képzése, a szomszédos virágzási időcsoportba tartozó pollenadó fajták is megfelelő együttvirágzást biztosíthatnak. A birsfajtáknál a virágzáskezdet, illetve a fővirágzás relatív sorrendje kissé eltérő lehet (3.2. ábra) ábra - Birsfajták virágzási ideje Újfehértón (Forrás: Szabó, 1998) A termőhelyek ökológiai adottságai a fajták virágzáskezdetét, virágzásmenetét, illetve az egész virágzási időszak hosszát egyaránt befolyásolhatják. Magyarországon a birsfajták virágzási jellemzőit két termőhelyen Kecskeméten és Újfehértón hasonlítottuk össze (Nyékiés Soltész, 2001). Az egy szélességi fokkal délebbre levő Kecskeméten az évek átlagában a virágzáskezdet 4 nappal, a fővirágzás időpontja és a virágzás vége 3 nappal korábban fejeződött be. A hűvösebb termőhelyen a birs virágzási időszaka 20%-kal rövidebb volt. A hűvösebb idő miatt ezen a termőhelyen a virágzás később kezdődik ugyan, de mivel a birs virágzása májusra esik a virágzási időszak második felében a felmelegedés itt is erősödik, s ennek hatására gyorsabb lesz az elvirágzás. Az egyes fajták virágzási idejének hosszát elsősorban a virágzáskezdet koraisága és a hosszú vesszők oldalhelyzetű vegyes rügyeiben képződött virágok aránya befolyásolja. A vesszők oldalán lévő vegyesrügyek virágai 1 5 nappal később nyílnak. A fajták többségénél kevés virágra számíthatunk a laterális vegyes rügyekben. Ezeknél a fajtáknál általában minél korábban kezdődik a virágzás, annál hosszabb virágzástartam várható. A Leskovac fajtánál viszont a laterális vegyes rügyek aránya magas, esetenként a 30%-ot is eléri. Ezért a késői virágzási időcsoport ellenére leghosszabb (15 napnál több) volt a virágzástartama Termékenyülés A fajták öntermékenyülése A birs öntermékenyülésére vonatkozó szakirodalmi adatok a leginkább ellentmondásosak. Vannak, akik a birsfajtákat öntermékenyülőknek tekintik, mások viszont önmeddő és részben öntermékenyülő fajtákat is leírnak. A szakemberek véleménye sem egyértelmű. A birs egyedül álló fái a házikertekben jól teremnek, a tisztán, egy fajtából (pl. Bereczki) ültetett üzemi ültetvények viszont terméketlenek, vagy csak nagyon keveset 108

123 Birs teremnek. A birs virágsűrűsége más gyümölcsfajokéhoz (pl. alma, körte) viszonyítva kicsi, ezért a nagy termésmennyiség eléréséhez legalább 20 25%-os terméskötődés szükséges. A referenciafajtának számító Bereczki birs öntermékenyülésére vonatkozóan az egyes kutatók a 3.6. táblázatban közölt értékeket állapították meg (Nyéki, 1990) táblázat. A Bereczki birs öntermékenyülésére vonatkozó adatok (Forrás: Nyéki, 1990) A Bereczki birs öntermékenyülése az 1958 és 1984 közötti több mint negyedszázados időszak alatt a különböző kutatók vizsgálata szerint 0 és 19,3% között változott. A nagymértékű ingadozás csak kismértékben tudható be esetleges vizsgálati módszertani eltéréseknek. Az adatok sokkal inkább azt bizonyítják, hogy a Bereczki birs öntermékenyülésre hajlamos ugyan, de annak mértékét a termőhelyi adottságok és az évjárati hatások igen nagymértékben befolyásolják, és kiszámíthatatlanná teszik. Vagyis a fajtát gyakorlatilag önmeddőnek kell tekintenünk, a termőképességének hasznosítása és a rendszeres terméshozás elérése érdekében feltétlenül indokolt idegenmegporzásról gondoskodni. Ugyanez érvényes a többi, kisebb-nagyobb mértékben öntermékenynek tartott birsfajtára is. Különösen kockázatos azoknak az adatoknak a felhasználása, amelyekhez kevés idő alatt és kevés helyen végzett megfigyelésekkel jutottak. A jövőben sem várható olyan birsfajták megjelenése, amelyek minden termőhelyen és évben öntermékenyüléssel garantálják a gazdaságos termesztéshez szükséges legalább 15 20%-os terméskötődést. Idegentermékenyülés Elsődlegesen a birs öntermékenyülésének korábbi túlbecsülésével magyarázható, hogy alig számolhatunk be idegentermékenyülési vizsgálatról. Nagyon kevés megfigyelés történt az alkalmas pollenadók kiválasztásával kapcsolatban. A 3.7. táblázatban hazai vizsgálatok alapján összefoglaljuk a birsfajták javasolt pollenadóit. A fajtakombinációk tanulmányozásából kitűnik, hogy csak a vizsgált fajták felénél tudtunk megadni azonos virágzási időcsoportba tartozó pollenadókat. A szomszédos virágzási időcsoportba tartozó fajták is megfelelő pollenadó partnerek lehetnek, de célszerű arra törekedni a terméskötődés biztonsága érdekében, hogy a megporzandó fajtákhoz minden esetben azonos virágzási csoportba tartozó fajtát válasszunk, az ültetvény többi fajtájának a pollenellátásban kiegészítő szerepe legyen. Az eddigi vizsgálataink azt tükrözik, hogy a birs fajtakombinációinak megítélésénél különösen kiemelt szerepe van a terméskötődés és a magtartalom együttes vizsgálatának. 109

124 Birs 3.7. táblázat. Birsfajták javasolt pollenadói (Szabó et al., 1999 és Nyéki et al., 1999) Szabadon megporzódott virágok terméskötődése A szabadon megporzott virágok terméskötődése alapján 3 csoport felállítása célszerű (Szabó et al., 1999). terméskötődés kicsi (10% alatti): terméskötődés közepes (10 és 20% között): pl. Bereczki,Champion,Konstantinápolyi, terméskötődés nagy (20% felett): pl. Bereczki bőtermő, Leskovac, Mezőtúri. Az előbbi szerzők arról számoltak be, hogy 1997-ben és 1998-ban többfajtás ültetvényekben a maximális terméskötődés mindegyik fajta esetében meghaladta a 10%-ot, legnagyobb értéket (42,4%-ot) a Mezőtúri fajtánál 1997-ben figyeltek. A 3.8. táblázat ugyanezekben az ültetvényekben elért közötti eredményeket foglalja össze. Az évenkénti terméskötődés nagymértékben ingadozott, a fajta fruktifikációs hajlamától függetlenül. Ez szintén megerősíti az évjáratok időjárásának markáns szerepét a terméskötődésben. A fák termésmennyiségét a virágsűrűség, a terméskötődés és a gyümölcsnagyság együttesen alakítja ki. A vizsgált fajták közül a Vranja bírt a legkisebb virágsűrűséggel, ezt nagyrészt kiegyenlítette, hogy a gyümölcsei viszont a legnagyobbak. 110

125 Birs 3.8. táblázat. Szabadon megporzódott birsvirágok terméskötődése (Újfehértó, ) (Forrás: Szabó T.) Magtartalom A gyümölcsök magtartalma alapvetően fajtatulajdonság, a termékenyülési feltételek ezért csak bizonyos határértékek között tudnak ezen változtatni. Mivel a birstermések több magot tartalmaznak, mint az alma vagy a körte (5 termőlevelében összesen 70 magkezdemény is lehet), a magtartalomnak markánsabb szerepe van a terméskötődésben és a gyümölcsök fejlődésében, morfológiai és fiziológiai jellemzőiben. A birs termékenyülési viszonyainak pontos megítélésében legfontosabb tényezőnek tekintjük a gyümölcsök magtartalmának vizsgálatát. Szoros összefüggés mutatkozik a terméskötődési hajlam és a gyümölcsök magtartalma között (3.3. ábra). Egy fajtának minél több magot tartalmaznak a gyümölcsei, annál nagyobb terméskötődésre lehet számítani. A birs terméskötődésének nagyfokú évenkénti ingadozása a magfejlődés feltételeinek évek szerinti nagy elérésével hozható elsődlegesen összefüggésbe ábra - Összefüggés a birsfajták szabadmegporzású virágainak terméskötődése és a gyümölcsök magtartalma között ( ) (Forrás: Nyéki et al., 1999) 111

126 Birs Birsültetvények fajtatársítása Legfontosabb szempont annak ismételt hangsúlyozása, hogy minden birsfajtát gyakorlatilag önmeddőnek kell tekinteni. A táblán belül ültetett fajták mindegyik megporzási kombinációban kölcsönösen termékenyítsék egymást. A pollenadók kiválasztásakor a következő tényezőket kell figyelembe venni (Nyéki, 1980, 1990; Szabó, 1997, 1998): a fajták együttvirágzásának mértéke, a fajták kölcsönös termékenyülőképessége, a fák termőre fordulási ideje, a fajták gyümölcseinek áruértéke, a fajták termesztési sajátosságai. A fokozott termésbiztonság érdekében célszerű a fajtákat soronként váltva telepíteni. A pollenadó fajták soron belüli elhelyezése tovább javítja az idegentermékenyülés feltételeit (Angelov, 1981), habár ezt a módszert csak akkor célszerű alkalmazni, ha teljesen azonos termesztési (agrotechnikai, növényvédelmi) igényű fajtákat telepítünk. 3. Művelési rendszer A birs 3 6 méter magasra és szélességűre növő fa, illetve legtöbbször bokor, hajtásrendszere ritka, rügyei hajtás- és vegyes rügyek. Fája 50 évnél idősebb kort is megérhet. A birset bokor alakúra vagy alacsony törzsű természetes bokorfának nevelhetjük. A legelterjedtebb a talaj felszíne fölött elágazott bokor. Határozott alakú korona nehezen nevelhető belőle, mert kusza növésű. A fontosabb birstermesztő államokban még a következő koronaformák is előfordulnak: szabadorsó, katlankorona, szabadsövény. Természetes bokor koronaforma esetén is célszerű cm-es törzset kinevelni. 112

127 Birs A tenyészterületleginkább a birsfák növekedési erélyétől függ. A fiatal birsfák erős növekedésűek. A birs számára m-es tenyészterület javasolható. 4. A birsültetvények ápolása 4.1. Metszés A birs minden metszés nélkül is laza, bokor formájú koronát nevel. Az alakító metszés a bokor alak és a törzsmagasság kineveléséből áll. Arra kell törekedni, hogy a korona szélességét növeljük, nagy koronafelületet kapjunk. A birsnek ugyanis nagy a fényigénye. Túlnyomórészt a korona jól megvilágított külső részein terem. Ha bokor- vagy vázakoronát nevelünk ki, akkor 3 4 vázágat hagyunk meg, amelyek a törzzsel legalább 45º-os szöget zárnak be. A termőre fordulásig a birset csak gyengén és keveset metsszük. A birs virágját és termését az éves vesszők vegyes rügyeiből fejlődő 5 8 cm hosszú hajtások csúcsán hozza. Termőkorban nem szabad a birsvesszőket visszametszeni. Angelov (1981) megfigyelései szerint 15 éves Portugál birsfajtán a termések 80%-a a 2 3 éves részeken fejlődött. Roversi (1983) vizsgálatai szerint a birs termőkorú metszése a 3 évesnél idősebb gallyak ritkítására, valamint a túlságosan erős növekedésű fattyúhajtások (vesszők) levágására szorítkozik. A termőkorú (5 6 éves) birsbokrokat (-fákat) rendszeresen ritkítani kell. A túl erősen és befelé növekvő vesszőket el kell távolítani. A cél az, hogy a bokor folyamatosan megújuljon. A birs az igen jól megújuló képességű gyümölcsfajok közé tartozik. A termőkorú birsfákon megkezdődik a termőrészek elöregedése, és a fák növekedése is csökken. Ezért 2 3 évenként erősebb metszés válhat szükségessé. A birsültetvényben rendszeresen gyökér- és tősarj-eltávolítást is kell végezni Talajművelés A birs sekélyen gyökeresedik, kicsi a gyökérzete, amelynek túlnyomó része kötött öntéstalajon 20 cm, könnyű homok- és homokos vályogtalajban 40 cm mélységig helyezkedik el. A gyökérzet több mint 60%-a a törzs körül 50 cm átmérőjű körben található. A talajművelés éppen ezért 8 10 cm-nél mélyebbre ne hatoljon. Tavasszal és nyáron kombinátorral, tárcsás boronával és talajmaróval lehet a talajt művelni Trágyázás A gyakorlatban bevált, hogy 2 3 évenként t/ha komposztot vagy szerves trágyát szórnak ki. Roversi(1983) közlése szerint Olaszországban a birsültetvényekben a következő tápanyagmennyiséget alkalmazzák: N P 2O 5 K 2O kg/ha, kg/ha, kg/ha. Háromnegyed részben a lombhullás után és egynegyed részben a metszés végén, tavasszal szórják ki a műtrágyát, és további kg/ha nitrogént adnak 1 2 héttel a virágzás előtt. A birs trágyázása minthogy kevésbé elterjedt gyümölcsfaj hazánkban nincs részletesen kidolgozva. Ezért a gyakorlatban a birsre vonatkozó adatok hiányában a birsalanyon termesztett körtére vonatkozó trágyázási javaslatokat használhatjuk Öntözés 113

128 Birs A birs gyökérzete felszíni, ezért gyakran szenved a nyári szárazságtól. Szárazságban a gyümölcs kicsi lesz, rosszabb minőségű és erősen kövecses. Ha nagy (25 30 t/ha) termést akarunk elérni, akkor hazánkban feltétlenül öntözni kell az ültetvényt. Különösen július-augusztusban szükséges az optimális talajnedvesség, amely a nagy terméshozamok és a jó gyümölcsminőség előfeltétele. Az öntözés kritikus tényező a július vége-szeptember közepe közötti szakaszban, mert ilyenkor a birs gyümölcse intenzíven növekszik. Ha a tavasz száraz, akkor a virágzás előtti 1 2 öntözés nagyon kedvező hatású lehet. Ilyenkor az öntözést márciusban vagy áprilisban kezdjük meg Növényvédelem A birset kevesebb specifikus betegség és kártevő rovar támadja meg, mint pl. az almát. Az üzemi termesztésben gyakran tapasztalható sikertelenség egyik oka mégis a birs növényvédelmének elhanyagolása. A legnagyobb kárt abirs moníliás betegsége (Sclerotinia [Monilia] linhartiana) okozza. Megtámadja a kinyílt virágokat, később az egész hajtást is elpusztítja. A virágfertőzés ellenére a terméskötődés gyakran megtörténik, a gyümölcsök azonban 5 10 mm átmérő elérése után elszáradnak. Erős fertőzés esetén nedves időben a virágzás kezdetén vegyszeres védekezésre van szükség, esetleg fővirágzásban és a virágzás végén is meg kell ismételni a permetezést. Ha virágzáskor nem védekezünk, akár az egész termés is kárba veszhet. Birsen előforduló további gombás betegségek: a birs barna levélfoltossága, lisztharmat, levélbarnulás, varasodás. Vírusfertőzés. A birset a körtén előforduló vírusok támadják meg. Kártevők. A birsfákat kártevő rovarok nem vagy csak ritkán támadják meg. A birsen előforduló kártevők a következők: almamoly, sodrómolyok, lombrágó hernyók Betakarítás, áruvá készítés, tárolás A szedés ideje és módja A birs virágzása és érése között 4 5 hónap telik el. Szedési érettsége fajtától, termőhelytől és évjárattól függően szeptember vége és október vége között van (3.4. ábra). A birs szedésre akkor érett, ha a fajtára jellemző gyümölcsnagyság, íz- és illatanyagok kialakultak. A gyümölcsök héja sárga. Csupán néhány kései érésű birsfajta (pl. Champion) gyümölcshéja marad a fogyasztási érettség eléréséig zöld. A szedés idejére a sűrű, nemezes szőrzet kezd lekopni a gyümölcsökről. A szedést feltétlenül be kell fejezni a fagyok beállta előtt, mivel a birs gyümölcse 2 ºC-on megfagy ábra - Birsfajták szüreti ideje Újfehértón (Forrás: Szabó, 1998) A birs légzés tekintetében az almához és körtéhez hasonló, az ún. klimaktérikus gyümölcsök csoportjába tartozik. Angelov(1975) szerint a légzés kezdetét a zöld alapszín sárgászöldbe váltása jelzi. A klimaktérikus maximumnál a gyümölcs héján sárga szín jelenik meg. A klimaktérikus légzés elején szedett birsgyümölcsök tárolhatók a legjobban és a legkisebb veszteséggel. 114

129 Birs A szüret időpontja hatással van a gyümölcsök minőségére és tárolhatóságára, különösen a gyorsan foltosodó birsfajták esetében. Angelov (1975, 1981) vizsgálatai szerint a kedvező szedési időpontban szüretelt gyümölcsök decemberig tárolhatók minőségromlás nélkül, a későn leszedett, sárga húsú birsgyümölcsök már nem tárolhatók sokáig. Késői szüret esetén a foltosodás viszont a fán levő gyümölcsökön felléphet. A birs durva szemcsézettségű húsa ellenére nyomódásra érzékeny, amit a szüretkor, a szállítás és a betárolás folyamán figyelembe kell venni. A birsgyümölcsök érési ideje októbertől februárig is eltart. A fán beérett gyümölcsök nyersen nem fogyaszthatók. Blaja et al. (1981) szerint januárban érik, pl. az Angresi, a Champion, a Konstantinápolyi, februárban pedig a Portugál birs gyümölcse. A birs gyümölcse az almához és a körtéhez hasonlóan szedhető. A szedési érettség időszakában igen érzékeny a szélre, könnyen lehull a fáról. A megsérült gyümölcs áruértékét gyorsan elveszti, az ilyen gyümölcs tárolhatósága is rohamosan csökken. A hullott gyümölcsöt a felszedés után azonnal fel kell dolgozni, mert a sérülések következtében bekövetkező rothadás jelentős veszteséget okozhat Szállítás A birs gyümölcsét ömlesztve, külön osztályozás nélkül, tartályládákban szállítják a feldolgozás helyére. A szállításkor keletkező dörzsölésre, nyomódásra a gyümölcs héja érzékeny, megbarnul. Jól szállítható, pl. a Konstantinápolyi fajta, viszont nagyon érzékeny a Leskovaci és a Portugál birs gyümölcse. A nagyméretű és bordázott gyümölcsű birsfajták a szállítás során jobban nyomódnak (pl. a Leskovaci) Tárolás Az érett, többnyire sárga fedőszínű, viaszos héjú gyümölcs több (6 9) héten keresztül tárolható anélkül, hogy megfonnyadna. A gyümölcsök a szedés után 10 nappal kezdenek illatozni. A birs illatát az alma, körte is átveszi, ezért külön teremben kell tárolni. A birset a gyakorlatban nem tárolják hosszabb ideig, hanem azonnal feldolgozzák. Akkor kerül sor a tárolásra, ha meg akarjuk hosszabbítani a feldolgozás idejét. Optimális tárolási feltételek: +1,5 és +2 ºC hőmérséklet, 90% relatív páratartalom. A tárolhatóság időtartama nemcsak a tárolási módtól (ládában, polcokon, polietilén csomagolásban stb.), hanem a fajtasajátosságoktól is függ. Duganovaés Hrolikova (1977) vizsgálatai szerint a birsfajták közül a Bereczki, a Portugál és a Champion kitűnt kiváló tárolhatóságával. Ezekhez képest azangersi fajta gyümölcse csak fele ideig volt tárolható. Tárolási betegségek Taplósodás.A gyümölcs húsa hosszú tárolás alatt nagymértékben taplósodik. Minden fajta hajlamos rá, különösen a Portugál birs. Húsbarnulás. Késői szüret esetén gyakori, hajlamos rá a Vranja gyümölcse. Penicilliumos gyümölcsrothadás. Erősen hajlamos e betegségre a Leskovaci fajta gyümölcse. 115

130 4. fejezet - Őszibarack 1. Az őszibarack-termesztés jelentősége és helyzete Az őszibarack nem alapvető táplálék, nem kalóriahordozó, hanem magas táplálkozás-fiziológiai értékű kellemes kiegészítője kulturált étkezésünknek. A kedvező étrendi hatás kiváltásában és magas táplálkozási értékének kialakításában a kedvező sav- (0,5 1,0%) és cukor- (7,0 15,0%) összetétel mellett ásványi anyagok (183 mg/100g K), vitaminok (7 mg/100 g C-vitamin) és rostok (1,0%) szerepelnek. A világ gyümölcstermelésének ranglistáján az őszibarack, a narancs, a banán, a szőlő, az alma és a körte után a 6. helyen áll. A mérsékelt övi gyümölcsök között a szőlő, az alma és a körte után a 4. helyet foglalja el. Előkelő helyét kiváló minősége mellett hosszú, több hónapos fogyasztási idényének, sokoldalú feldolgozhatóságának köszönheti. Felhasználásában még napjainkban is a friss gyümölcsként való fogyasztás áll az első helyen, de feldolgozott termékként konzervként (kompót, jam), mélyhűtve, rostos gyümölcsként és aszalványként aránya az összfogyasztáson belül egyre inkább nő. (USA, skandináv államok már 50% körül vagy fölötte.) A világ őszibarack-termesztésének alakulását a 4.1. táblázat, Európán kívüli jelentősebb országok termelését a 4.2. táblázat, az európai országokét a 4.3. táblázat mutatja táblázat. A világ őszibarack-termelésének alakulása (1000 tonna) 116

131 Őszibarack 4.2. táblázat. Az Európán kívüli jelentősebb őszibarack-termelő országok termelésének fejlődése (1000 tonna) 4.3. táblázat. Az európai országok őszibarack-termelésének fejlődése (1000 tonna) Az őszibarack termelése óriási ütemben nőtt az elmúlt 50 esztendő során és úgy tűnik, még további növekedés is várható, elsősorban Ázsiában és a déli féltekén. 117

132 Őszibarack Az utóbbi egy-két évtizedben a termelés növekedése mellett számos jelentős változás tanúi is lehettünk. A termelés területi elhelyezkedésében a súlypontok eltolódása van folyamatban, ami a termelés területi elhelyezkedésének egyre melegebb klíma felé való eltolódásában figyelhető meg. Ilyenek Kalifornia és az USA egyéb déli területei, Európában Spanyolország, de Olaszországban is várható ilyen irányú súlyponteltolódás. Ezeken a területeken elérhető a tonnás hektáronkénti terméshozam is. Megvalósulni látszik a 12 hónapos folyamatos őszibarack-ellátás. Európában a spanyolok kezdik a szállításokat május derekán és a júliusra kialakuló árak kétszeresét érik el. Az olasz őszibarack júniusi megjelenése után alakulnak ki a szezon végleges árai. Szeptember októberben zömében hűtőházakból kerül még őszibarack a fogyasztók asztalára. Novembertől indulnak a déli félteke szállításai Dél-Afrikából, Chiléből és március végéig tartanak. A fogyasztók pillanatnyi vásárláskori döntésében az árak szerepe háttérbe szorul. A kívánatos szép küllem, a tetszetős kiszerelés a fő motivációs tényező, de a beltartalmi értékek kellemes íz, zamat iránti igény egyre jobban nő. A kínálat és ezenkívül magas minőségi követelmények jellemzik a telítődött piacokat, ahol az árak alakulására az előbb említettek mellett a magas átlagtermések által meghatározott önköltségek is irányadók. Az őszibarack-kereskedelmet az alulról építkező termelői érdekeltségű szervezetek magas technikai szinten, hűtőház közbeiktatásával a kereskedelem minden láncszemét a kezükben tartva bonyolítják a fától a fagyasztóig. A nagy áruházláncok, óriási bevásárlóközpontok nemzetközi és hazai terjedése fokozottan indokolttá teszi a termelők egyesülését, mert csak így lehet az áruházak egyöntetű nagytételű és folyamatos áruellátását biztosítani. Hazai őszibarack-termesztésünk az 1970-es évtizedben elért virágzás után fokozatosan csökkent és az 1990-es években érte el a mélypontját. A legmagasabb termésünk 1972-ben tonna volt, az 1990-es években és tonna között ingadozott a termésmennyiségünk évente (4.4. táblázat) táblázat. Hazai őszibarack-termelésünk alakulása termőtájanként (t) Az árutermelő őszibarack-ültetvények területe 1970-ben hektár, 1997-re 3900 hektárra csökkent. Lakossági fogyasztásunk, amely az 1970-es évek elejére meghaladta az évi 7 kg/fő szintet megközelítve a jó nemzetközi színvonalat. Európában a termelő déli országokban 10 kg fölött (Olaszország, Görögország) fogyasztanak, az importőrök (NSZK, Svájc, Svédország) pedig 5 kg/fő körül. Jelenlegi fogyasztásunk már az 1980-as évek közepétől újra 5 kg körüli, időnként ez alatti értékre csökkent. 118

133 Őszibarack Őszibarack-termesztésünk jövőjét illetően a következő szempontokat kell figyelembe vennünk: A termesztés északi határán vagyunk ugyan, de ezt reálisan kell értékelnünk. A korai érésű fajtákkal nem lehetünk versenyképesek a déli termelőkkel szemben, sem bel-, sem külpiacon, a késői augusztusban-szeptemberben érő fajtákkal azonban már igen. Beltartalmi értékeink jobbak, íz- és zamatanyagokban gazdagabbak, sav/cukor arányban kedvezőbbek a mi őszibarackjaink. Tőlünk északra fekvő országok felé szállítási távolságaink rövidebbek, mint déli konkurenseinké. Klimatikus adottságaink nem zárják ki kedvező ökológiai területeken az őszibarack-termelést. A nyári félév hőmérséklete Szegeden 18,5 o C, Budapesten 18,3 o C, Veronában az olasz őszibarack-termesztés egyik központjában 19,0 o C. Számolnunk kell azonban nagyobb fagykockázattal és tudomásul kell venni, hogy öntözés nélkül intenzív őszibarack-termesztés nem lehetséges. Terméshozamaink megfelelő technológiával, és alkalmas ökológiában nem öntözött körülmények között is elérik a 20 t/ha, öntözéssel a t/ha termést. Versenyképesen csak intenzív technológiával, igényesen végzett munkákkal és a jövőben egyre inkább csak ellenőrzötten környezetkímélő módon lehet őszibarackot termelni. Az őszibarack értékesítésének lehetséges irányai és feltételei: Csak a belföldi lakossági fogyasztás kielégítésére 10 kg/fő szinten t-t kellene termelnünk. A belföldi idegenforgalomban a vendéglátásban is jelentős tételek kerülhetnének értékesítésre, ha az olasz kínálati szokásokat bevezetnénk, ahol a megtermelt őszibarack mintegy 20%-a kerül ezúton forgalomba. Exportban a tőlünk északra lévő országokban kellene megalapoznunk piaci lehetőségeinket. A feldolgozott őszibarack értékesítésében nagy lehetőségeink lennének jó beltartalmi értékeinkkel és azáltal, hogy az EU konzerv őszibarackból nem önellátó. 2. Az őszibarack eredete, botanikai jellemzése és ökológiai igényei Az őszibarack eredetének és elterjedésének ismerete kultúrtörténeti tekintetben is igen érdekes, azonban elsősorban a faj ökológiai igényeinek megismerése szempontjából jelentős. Az őszibarack Kínából származik, amit egyértelműen bizonyítanak írásos adatok, amelyek már mintegy ezer évvel korábban említik, mint a legelső európai szövegek. C. Plinius Secundus (i. sz ) Naturalis Historia c. munkájában, valamint az i. u. 70 körül Szicíliában működött az orvos botanikus Dioscoridesnél, aki már rajzokkal is illusztrálta az őszibarackot a több mint másfél évezreden át alapmunkának tekintett De materia medica libri sex c. hatkötetes gyógynövénykönyvként szolgáló munkájában jelenik meg először Európában félreérthetetlenül az őszibarack. Kérdés, hogyan és mikor jutott az őszibarack Kína őshazájából nyugatra? Mivel areája a Pamírok óriási tömbjének keleti lábáig terjed, amelyen a legalacsonyabb átjáró 3600 m magas, nem képzelhető el a természetes terjedés, emberi tevékenység szerepét kell feltételeznünk. Az őszibarack kínai géncentrumából kiindulva természetes úton terjedt el teljes areájában, majd innen nyugatra már a történelem előtti időben átjutott a vándorló törzsek révén és terjedt el a Fekete-tenger délkeleti partvidékéig, nagyjából a szélességi fokok közötti sávban. Innen halad Kis-Ázsia fekete-tengeri partvidékén tovább, majd a Duna mentén a kelták közvetítésével a Rajnáig és a mai Franciaországig, délen pedig Afrikán át a mai Spanyolországig, onnan pedig a XVI. sz. során Amerikába. 119

134 Őszibarack Az őszibarack hosszú vándorútja során a tartózkodás egyes állomáshelyein évszázadok során a generatív szaporodás révén alkalmazkodott környezetéhez és új, az eredetitől eltérő megváltozott tulajdonságokat vett fel, amelyek genetikailag rögzültek is. Az őszibarack nevét a mediterrán térség népei mind a görög perszikon szóból vették át és alakították a maguk nyelve szerint. Persica lett a latin, pesco az olasz, pèche a francia, peach az angol, Pfirsich a német neve és szláv közvetítéssel alakult ki a magyar barack elnevezés is. Az őszibarack helye a fejlődéstörténeti növényrendszertan besorolása szerint a rózsafélék családjában (Rosaceae), azon belül a szilvafélék (Prunoideae) családjában van. Botanikai neve: Persica vulgaris Mill, (1768). Szinonimája: Prunus persica L., Batsch, (1801). Az őszibarack fajon belüli rendszerezése a terméshéj szőrözöttségén alapul. A terméshéj lehet molyhos, ezek a hagyományos vagy közönséges őszibarackok, illetve a terméshéj kopasz, ezek a nektarinok vagy sima héjú őszibarackok. A további rendszerezés a hús maghozkötöttségén alapszik. Vannak magvaválók és maghozkötöttek (duránciak). Külön kultúrváltozat a laposbarack. A terméshús (endocarpium) színe lehet fehér, sárga és vörös. A terméshús konzisztenciája lehet olvadó vagy rugalmasan kemény. Az őszibarack rügyei funkció szerint elkülönülten alakulnak meg. A virágrügyek kövérebbek és molyhosak, a hajtásrügyek hegyesebbek és barna, fényes rügypikkelyekkel fedettek. A rügyek a vesszőkön állhatnak magányosan és csoportosan. Nagyon kedvező rügyalakulás a hármas rügycsoport, amely két szélső helyzetű virágrügyet és egy középen álló hajtásrügyet tartalmaz. Az őszibarack levelei hosszúkásak, lándzsásak. Fehér húsú fajtáknál zöld, sárga húsúaknál bronzos tónusúak. A levélnyél rövid, amelyen fajtajellegnek megfelelően vagy gömbölyű vagy vese alakú mirigyek találhatók. Az őszibarack virágai magánosan vagy kettesével állnak, igen rövid kocsányon. Nagyságuk, a szirmok állása és színe alapján két alapvetően különböző virágtípust ismerünk: a nagyobb, világosabb és szétterülő szirmú rózsavirágú és a kisebb, lilás színű és meredeken álló szirmú harangvirágú típust. Az őszibarack virágai általában öntermékenyülők, de a hímsterilitás előfordul. Az őszibarackgyümölcs tipikus csonthéjas termés. A külső terméshéj (exocarpium) a molyhos fajtáknál egysejtű serteszőrökkel fedett, illetve a nektarinoknál ez hiányzik. Az őszibarackfák növekedési sajátosságaik alapján képezhetnek standard (St.) hosszú ízközökkel, törpe (dwarf, dw.) rövid ízközökkel és tömött kis koronával, kompakt (Ct), normális ízköz hosszúsággal, de sűrű koronával, oszlopos (columnáris) felfelé törő és csüngő (pendula) függő hajtásokkal fejlődő természetes koronaformákat. Ökológiai igényei Az őszibarack ökológiai igényeire származásából, őshazájának és természetes elterjedési területeinek meteorológiai viszonyaiból következtethetünk. Természetes elterjedése alapján az őszibarack a mérsékelt égöv enyhébb telű vidékeinek növénye. Elterjedési köre mind földrajzi szélességben, mind tengerszint feletti magasságban nagyjából megegyezik a szőlőével. Magyarország vitathatatlanul a termesztés északi határán, de még a reális termeszthetőség sávjában fekszik. Az őszibarack-termelés feltételeit egyértelműem a téli hőmérsékletek döntik el, két oldalról behatárolva a faj földrajzi elterjedését. Az egyik a rügyeket és magát a fát is veszélyeztető tartós hideghatás, amely az egyed fennmaradását meghatározza, a másik a mélynyugalom megszakításához szükséges hideghatás, amely nélkül a virágrügyképzés válik kétségessé. Termesztésének magassági kiterjedése hazánkban a Mecsek déli lejtőjén 350 m fölé emelkedhet, a budai hegyekben viszont csak 250 m körül van. Az őszibarack minden más mérsékeltövi gyümölcsfélénél magasabb nyári hőmérsékleti igénye csak megfelelő fekvésben (délies, északi szelektől védett enyhe lejtők) és csak egyes termelési körzetekben biztosítható Magyarországon. A 17 C-nál nem mélyebb minimumok és a tenyészidőszak 18 C körüli (feletti) 120

135 Őszibarack hőmérsékleti összegei alapján a Dunántúl, az Alföld déli szegélye és a Mátra, Bükk alja tekinthető alkalmasnak őszibarack-termesztésre. Az őszibarack ökológiai igényeinek paramétereit a 4.5. táblázatban foglaltuk össze táblázat. Az őszibarack ökológiai igényeinek főbb paraméterei (Timon, 1992 nyomán) A téli mélynyugalom hosszát a +7 C alatti hőmérsékletű órák összegében fejezik ki. Ez fajtára jellemző érték. A mi klimatikus viszonyaink között azok a fajták, amelyek téli mélynyugalmi igénye 1000 óra alatt van, nagyon fagyérzékenyek, miután ez a hőmérséklet általában december végéig, január elejéig összegeződik. Az őszibarack vízigénye a többi mérsékelt égövi gyümölcsfajhoz képest alacsonyabb, de a szárazságot csak látszólag tűri. Öntözése tehát nálunk is indokolt. 3. Alany és fajta Az őszibarackalanyokkal szembeni követelmények: jó affinitás a nemes fajtákkal, korai termőre fordulás, generatív típusú korona nevelése, a talaj kémhatásához és mésztartalmához való alkalmazkodás, szárazságtűrés, hidegtűrés, fonálférgekkel szembeni ellenállóság, vírusmentesség, jó faiskolai szaporíthatóság. Univerzális alany nincs, nem is lehet cél, hiszen az eltérő ökológiai körülményekhez való alkalmazkodás eszköze a termesztő kezében a megfelelő alany megválasztása. Az őszibarack fontosabb alanyaira vonatkozó összefoglalás a 4.6. táblázatban található. 121

136 Őszibarack 4.6. táblázat. Őszibarack alanyai (Hrotkó, nyomán) Magoncalanyok Keserűmandula. Száraz, meleg, meszes kötött talajokra való. Mészigényes, a savanyú talajt, a tartós víztelitettséget nem tűri. Nagy hibája nagyfokú heterogenitása, a ráoltott őszibarack-ültetvény nagymértékben kiegyenlítetlen. A vadőszibarack. Cegléden szelektált klónjai mellett termesztett fajták magját is használják. Ezek közül kiváló alany az Elberta és a Shipley magonca. Az őszibarackmagoncok nagyon mészérzékenyek (max. 7%) és fokozottan levegőigényesek. Ezért a lazább homokos vagy vályogtalajokat kedvelik. A szilvamagonc-alanyokat a hideg, nyirkos, kötött talajokon alkalmazzák elsősorban. Az oltványok gyengébb növekedésűek, mint az őszibarackmagoncon. Klón alanyok, őszibarack saját gyökerén Az őszibarack és rokonfajai (mandula, Dávid barack) közötti hibridekből szelektált vegetatív szaporítású klón alanyok. Elsősorban az újratelepítésekkor tűnnek ki. Állomány teljesen homogén növekedése az előnyük. Mészés szárazságtűrésük nagyobb az őszibarackmagoncénál, a rájuk oltott nemes növekedése erősebb. Gyökérfonálféregre rezisztensek. Vegetatív szaporítású szilva és szilva fajhibrid alanyok jelentőségét a nedves körülményekhez való alkalmazkodás mellett a törpésítés adja. Igény maradt változatlanul a nagyobb mésztűrés is. A fa méretét az őszibarack különböző alanyai befolyásolják. Az őszibarackmagoncokra és mandulára szemzett őszibarackfajták növekedését 100%-nak tekintve a GF %-osnak, a GF %-osnak vehető. Az őszibarack saját gyökerén való szaporítása a klón alanyokhoz hasonlóan párafüggöny alatti zöld- vagy fásdugványozással megoldható. Ma még kevés a gyökér nemes őszibarackfákkal kapcsolatos termesztési tapasztalat. Az első közlések a talajigényre, mészérzékenységre vonatkozóan az őszibarackmagoncokkal azonosnak mondják. 122

137 Őszibarack Az őszibarackfajták gyakorlati rendszerezése a felhasználási cél alapján a következő fajtacsoportokat különíti el. Frissfogyasztású molyhos őszibarackok sárga és fehér hússzínnel, éretten olvadó húskonzisztenciával. Ezek exportra és belföldi fogyasztásra egyaránt alkalmasak, a különbség csak a szedési érettségben van. A rostos gyümölcslégyártás alapanyagát is a csoport magas sav- és szárazanyag-tartalmú fajtái adják ( színes képek). Frissfogyasztású nektarinfajták sárga és fehér hússzínnel, olvadó konzisztenciával ( színes képek). Ipari őszibarackfajták sárga hússzínnel, amely minden piros bemosottságtól mentes, éretten sem puhuló, rugalmas maghozkötött húsállománnyal. A kívánatos méret mm (4.7. színes kép). E felosztáson belül meghatározó fajtatulajdonság az érési idő. Hazánkban június végétől október elejéig tart az őszibarack idénye. Ezen a széles skálán helyezkedik el valahol egy-egy fajta 7 14 napig tartó érési ideje. Az őszibarackfajták termesztési és áruérték tulajdonságaival szembeni követelmények a következők. A termesztési értékjellemzők közül a legfontosabbak azok, amelyek a kedvezőtlen környezeti hatásokkal, illetve a károkozókkal és kártevőkkel szembeni ellenállóságra utalnak. Ezek közül kiemelendők a téli fagytűrés, a hosszú mélynyugalom (1000 órán túl), a késői virágzás, a szárazságtűrés, illetve a citospórás ágrákosodás (mézgásodás), tafrinás levélfodrosodás, lisztharmat, monília (ez utóbbi kettő különösen a nektarinoknál), valamint a levéltetvekkel szembeni rezisztencia vagy tolerancia. A sarka vírustól való tünetmentesség biztosítása a fajtakérdésen túl termesztéstechnológiai feladat is. Fontos követelmény a fajtákkal szemben, hogy a korlátozottan rendelkezésre álló természeti erőforrásokat fény, hő, víz jól hasznosítsák és kis koronatérfogatban nagy termést adjanak (intenzitás növelése, kevesebb nyesedék). Az áruérték-tulajdonságok között első a külső megjelenés, méret 65 mm átmérő felett, ipariaknál mm között, alak szabályos gömbölyű, magas fedőszínarány, inkább csíkozott, mint bemosott, élénk mélypiros kedveltebb, mint a sötét, lilás tónus, finom szőrözöttség, ellenálló, de nem kemény héj. Egyre fontosabbak a beltartalmi értékek. Frissfogyasztásnál a magvaválóság, az ipariaknál maghozkötöttség. Hússzín a sárga húsúaknál aranysárga, fehér húsúaknál nem zöldesfehér, inkább sárgás legyen. Vörös, bemosódás nemkívánatos. Húskeménység olvadó, de nem lágy, rostos, de nem durván. Íz, illat, zamat, kedvező sav/cukor arány, jellegzetes őszibarackíz és -illat. Érési idő: a piac által kívánt időben érjen! Divatirányzatok változásai a fogyasztási szokásokban kedveznek az újdonságok megjelenésének. Ilyenek a vérbélű barackok, a lapos őszibarackok és nektarinok, az ázsiai ízlésnek megfelelő magas cukortartalmú, alacsony savtartalmú, fehér vagy csak halvány rózsaszínnel belehelt fedőszínű őszibarackok. Hazánkban mindhárom felhasználási célnak megfelelő fajtacsoportban a teljes érési időt kitöltő fajtasorral rendelkezünk, bár néhány üres időszak vagy nem kielégítő minőségű fajtával képviselt időszak még található. Ezeket a fajtasorozatokat az táblázatokban mutatjuk be. 123

138 Őszibarack 4.7. táblázat. Sárga húsú, frissfogyasztású őszibarackfajták 124

139 Őszibarack 4.8. táblázat. Fehér húsú, frissfogyasztású őszibarackfajták 125

140 Őszibarack 4.9. táblázat. Nektarin (simahéjú) őszibarackfajták táblázat. Konzervipari őszibarackfajták Hazai fajtaválasztásunk alapvető kérdéseit összegezve a következő válaszok adhatók: Hússzín. Meghatározó marad a sárga húsúak aránya a termesztésben, de a fehérhúsúak iránti érdeklődés növekedése várható. A magyar fogyasztók, a franciákhoz hasonlóan, hagyományosan kedvelik a fehér húsú fajtákat. Ez az igény változatlanul fennmarad. Nektarinok. A kezdeti nagy érdeklődés lanyhult. Ez a termesztés megoszlásának arányaiban és az árakban is tükröződik. Hazánkban is csökkent az érdeklődés irántuk. A konzervipar nem kedveli, mert a belőle készült rostos ivólé rózsaszínű. (Bár ez, mint különlegesség új termékként bevezethető lenne!) Mindazonáltal telepítésük nem hanyagolható, de fontos követelmény az ökológiai optimumban való elhelyezésük, mert a védett, meleg fekvésekre igényesebbek a molyhos őszibarackoknál. Nem annyira fagyérzékenyebbek, mint melegigényesek. Hűvös, meleg fekvésben apró marad a nektarin. 126

141 Őszibarack Ipari barackok. Nemcsak a darabos befőttgyártás, hanem a bébi-tápszergyártás is keresi. Az EU jelenleg ellátatlan! Érdekes módon bizonyos fogyasztási körökben kül- és belföldön egyaránt frissfogyasztásra is keresik. Nagy előnyük nagy hozamképességük, kedvező gyümölcsméretük és határozottan nagyobb fagytűrésük. 4. Művelési rendszer 4.1. Koronaformák A spontán nőtt őszibarackfa bokorjellegű bazitóniás a korona alapjánál is erősen növő növekedési sajátossága folytán teljesen bezáruló gömb alakú koronát nevel. Ebben a formájában sem kiegyensúlyozott, sem minőségi árutermelésre nem alkalmas. A történelmi fejlődés során alakultak ki a különböző, a termesztők gazdasági érdekeit szem előtt tartó mesterséges koronaformák. Lehetséges koronaváltozatok: 1. Kör alapterületű vagy térbeli formák katlan, váza és változataik. 2. Téglalap vetületű vagy függőleges sorirányú síkú formák palmetta, sorirányú Y, orsó és változataik. 3. Ferde síkú sövények Tatura-lugas, keresztirányú Y. Az alapvetület jellegétől függetlenül a koronaszerkezet kialakítható központi tengellyel, a törzs folytatásaként fenntartott központi sudárral (palmetta, orsó) és anélkül, amely esetben nyitott koronáról (katlan, váza) beszélünk. Az elmúlt két-három évtized eredményezte az árutermelő gyümölcsösökben is alkalmazott jól bevált új mesterséges, alakított koronaformákat. Ezek mindegyikét a termelés intenzitásának növelése szándékával hozták létre, ami napjainkban a fejlesztés és a termelői közgondolkodás központi kérdése lett. E törekvés legegyszerűbbnek tűnő megoldása az, hogy a területegységre minél több fát ültessenek el. Ezáltal növelhetők a kezdőévek terméshozamai. Az őszibarack-ültetvényekben a koronaformáktól függően alkalmazható sor- és tőtávolságokra, valamint a hektáronkénti fák számára vonatkozó adatok a táblázatban szemlélhetők táblázat. Az őszibarack-termesztésben alkalmazott koronaformák optimális térállása Az intenzitás növelésének azonban biológiai és műszaki feltételei és korlátai is vannak. A két tényező állandó kompromisszumában valósulhat meg a fejlesztés. Elsősorban a termeszteni kívánt alany és fajta sajátosságaitól függ, hogy mennyire sűríthető be, milyen mértékben és hogyan csökkenthető a fa mérete, milyen koronaforma teszi lehetővé az optimális hasznosítást és a kezelhetőséget, végül milyen térállásban helyezhető el és ehhez milyen géprendszer alkalmazható. Ehhez járul újabban sürgető igényként az ökológiai szemléletű környezetkímélő technológia alkalmazása. Az egyes művelési rendszerek, koronaformák kiválasztásánál a környezeti éghajlat, talaj feltételeket figyelembe kell venni. A nagyobb tőszámúak, nagyobb hozamokat adó ültetvények vízben és tápanyagban igényesebbek. Minden egyes formát egy-egy adott tájban fejlesztettek ki, ezek hazai adaptációjánál körültekintően kell eljárni. 127

142 Őszibarack Egyetlen koronaformának sincsenek csak kizárólagosan előnyei. A koronaformák megválasztásában a döntés a telepítő feladata, aki a környezeti adottságokat, a termelési célt, a személyi és műszaki felkészültséget figyelembe véve dönthet Katlankorona Alaptípusa 3 vagy 4 vázággal indul, végül 6 8 vázágat tartalmaz. A vázágak a 60 cm magas törzs szinte egyetlen pontjából indulnak, szögállásuk A termelést vázág közeli, alacsonyan tartott termő gallyazaton folytatják. A katlankoronát a vezérvesszők évenkénti rendszeres visszametszésével érik el (4.1. ábra) ábra - Katlankorona A koronaforma lassan, az 5 6. évben fordul termőre. A fánkénti hozam jó közepes, a gyümölcsminőség mind méret, mind színezettség tekintetében kifogástalan. Az erős metszés a vázágak fertőződésének forrása, a vázágpusztulások kiindulópontja lehet. A katlankorona térállásigénye a házikertben 4 4 m (625 fa/ha), gépi művelésű üzemben 6 4 m (416 fa/ha). Magassága 2,0 2,5 m. A katlankorona kisebb térállás igénye miatt inkább a házikert formája Váza- vagy tölcsérkorona A köralapvetületű térbeli koronák modern, az őszibarack fiziológiai sajátosságait követő, napjainkra legelterjedtebb változata. Alapja a 3 (sosem több!) meredeken os szögben álló vázág, amelyek a rajtuk alternáló elosztásban cm távolságban kialakított gallérágak hordozói. A vázágaknak statikai funkciójuk van, a termelés a gallérágakon folyik. A gallérágak egymás fölé nem kerülhetnek, szögállásuk a talaj síkjához viszonyítva 30 -nál laposabb nem lehet (4.2. ábra) ábra - Őszibarack váza- vagy tölcsérkorona 128

143 Őszibarack A vázakorona nagyon mérsékelt hosszúmetszéssel, sőt esetleg csúcsrügyből nevelhető, ezért a termőre fordulás hamarabb, már a 3 5. évben várható. Az enyhébb metszés következtében kevésbé veszélyeztetik a vázágakat a baktériumos és gombás fertőződések. Térállás igénye 7 4 m (357 fa/ha), erősebb talajon és alanyon 7 5 m (285 fa/ha) Magassága 2,5 3,5 m. A Ravennai késleltetett váza (vasetto ritardato) telepítése, koronába nem metszett suhánggal történik. Az első hét évben a metszés szinte nullára redukált, kivéve a törzsön 40 cm fölött nőtt hajtások kiválogatását. A 3. nyáron jó termést hoz. A 3 5 évet követően a központi tengelyt cm fölött kimetszik. A törzsön 4 5 ágat hagynak meg tartósan, ezek hossza 2,5 2,8 m. Térállás igénye: 5,5 m 2,5 3,0 m. Erősebb alanyokon és nagyon jó termőképességű talajokon a korona túlnőheti a számára szabott térállást. Hazai adaptációjánál ezek mellett figyelembe kell venni a törzs elmetszésénél keletkező sebzés citospóra fertőzési veszélyét is Karcsúorsó A hazánkban kipróbált és alkalmasnak látszó legkisebb térállásigénye 4,5 2 m (1111 fa/ha). A fa magassága 3 m. Neveléséhez egyedi, könnyű támoszlop szükséges. A fa alakját a cm törzsmagasság felett kialakított orsóforma jellemzi. Stabil elemei a törzs folytatásaként kinevelt és fenntartott központi sudár és a cm magasan kialakított három vázkar. Ezeken egyéves termővesszők és kétéves gallyak találhatók. A termelés során ezek rendszeres rotációs metszésére kerül sor. A központi sudáron az alapvázkarok felett tartós elágazásokat nem alakítunk ki. A vázkarok os szögállásúak, térben jól elosztottak, 120 cm-nél nem hosszabbak (4.3. ábra) ábra - Karcsúorsó őszibarackfa 129

144 Őszibarack A harmadik évben teljes termőre fordulás várható, az improduktív, nem termő évek lerövidülnek. A gyümölcs színezettsége jó, mivel a korona teljes terjedelemében jól megvilágított. A gyümölcs mérete ritkítással szabályozható. 5. Őszibarack-ültetvények ápolása 5.1. Koronaalakító metszés A katlankorona alakító metszése Metszés telepítéskor. A telepítéshez használt szabványos oltványt a faiskolában koronában metszik, törzsét 60 cm magasságig feltisztítják. Az oltványokon 5 6 különböző erősségű hosszúságú és vastagságú koronavesszőt találunk (4.4. ábra) ábra - Katlankorona indító metszése 130

145 Őszibarack A koronavesszők közül kiválasztunk szabályos körkörös elosztásban három azonos erősségű vesszőt és ezeket élő, kifelé álló rügyre, azonos hosszúra metsszük vissza. Metszés a második év tavaszán. A koronában talált vesszők közül a három legerősebbet és szabályos elosztásban oltott kb. összhosszuk felére metsszük vissza, a többi vesszőt tőből eltávolítjuk. Nyári hajtásválogatás során a befelé és meredeken felfelé növő hajtásokat tőből eltávolítjuk. Metszés a harmadik évben. Az elmúlt évben kialakított három alapvázág elágaztatása elkezdhető ügyelve arra, hogy a későbbiekben se kerüljenek a vázágak 60 cm-nél közelebb egymáshoz. A meghagyott vezérvesszőket a növekedésüktől függően összhosszuk kétharmadára, felére metsszük vissza. A vázágak célszerű 45 -os dőlési szögének biztosítását másodrendű vesszőkre kiterítve végezhetjük. Elengedhetetlen ebben az esetben a töréspontokon előtörő vízhajtások mielőbbi eltávolítása zöldmetszéskor (4.5. ábra) ábra - Vázágak kiterítése 131

146 Őszibarack Metszés a negyedik és a következő években. A vázágak számát szükség szerint Y elágaztatással növelhetjük, vagy térkitöltő elágazásokat képezhetünk a vázágakon oldalsó helyzetben másodrendű vesszők felhasználásával. A koronában képződött nem koronaszerkezeti elemként használható vesszőket cm-re kiritkítjuk, és kétharmadukra visszametsszük A vázakorona alakító metszése Telepítéskori metszés. Megegyezik a katlankoronánál leírtakkal. A koronaforma vázágainak meredek szögállása miatt azonban könnyebben előfordul a vázágak lehasadása, ha ezek a törzs azonos pontjáról indulnak. Ezért célszerű a vázágnevelésre felhasznált koronavesszők egymástól nagyobb távolságra való elosztása, ami által azonban a törzs kissé magasabb lesz. Lehetséges egy másik megoldás. Első lépésben az oltvány három koronavesszőjét rövidre metsszük. A lapos szögben fejlődött vesszőket a következő tavaszon törzsközelben felfelé álló ép, felfelé álló rügyre metsszük vissza és ezekből neveljük a vázágakat. Gyorsítható ez már a telepítés évében is ha jól fejlődik az oltvány június végi zöldmetszéssel, amikor is felfelé törő másodrendű hajtásra metsszünk vissza (4.6. ábra) ábra - Széles ágtorok kialakítása 132

147 Őszibarack Első nyári hajtásválogatás cm hajtáshossz elérése után esedékes, amikor a szélkár letörési veszélye már kisebb, ekkor a képződött hajtások közül kiválasztjuk a körkörösen szabályos elosztásban álló, kb. 60 -os dőlési szögű és azonos fejlettségű 3 legjobbat, a többit tőből eltávolítjuk. Metszés a második év tavaszán. A feladat a meredek (60 ) szögállású vázágak továbbnevelése, gallérágak legalsó szintjének indítása. A vezérvesszőket, ha egyforma erősek, metszetlenül hagyjuk, csúcsrügyből neveljük tovább. Vezérvesszőnként középtájon egy-egy legfejlettebb jó irányú másodrendű vesszőt metszetlenül, csúcsrügyben meghagyunk gallérág neveléscéljából, a többit eltávolítjuk. A vízszintes alá lehajló másodrendű vessző gallérág indítására alkalmatlan! A második év nyarán 10 cm hajtáshosszban, májusban hajtásválogatást, júniusban a rügyfakadástól számított nap között zöldmetszést végzünk. A hajtásválogatáskor mind a vezérvesszők, mind a gallérágnak meghagyott másodrendűek csúcsrügyből nőtt hajtásait hagyjuk csak meg, míg a közvetlenül mellettük és alattuk nőtt konkurens hajtásokat eltávolítjuk. Ugyancsak eltávolítunk minden felfelé, befelé, lefelé növő hajtást is. A június-július fordulóján esedékes a második évi zöldmetszés. A feladat a vázág-gallérág növekedési egyensúlyának szabályozása. Amennyiben a vázág vezérhajtása határozottan erősebb, fejlettebb, mint az alatta levő gallérág vezérhajtása, e vázágvég növekedését lassítani kell, mert a gallérág megváltoztathatatlanul legyengülhet. Ritkábban, de előfordul az, hogy a gallérág túlerősödése korlátozza a vázág növekedését. Mindkét esetben be kell avatkoznunk (4.7. ábra). A szabályozás az erősebben növő hajtás lassításából a gyengébben növő hajtás növekedésének előmozdításából áll. Kis növekedési túlsúly esetén a hajtáscsúcsvitorlát visszacsípjük, ha nagyobb az egyensúlykülönbség, akkor a lassítandó hajtást valamelyik jó irányban álló másodrendű hajtásra metsszük vissza. A csúcsvitorla épsége viszont biztosítja a növekedés fenntartását. A nem fékezett csúcsnövekedés következtében elgyengülhetnek a gallérágak. További feladat minden felesleges sűrítőhajtás eltávolítása. 133

148 Őszibarack 4.7. ábra - Csúcsi-oldali növekedési egyensúly beállítása Metszés a harmadik év tavaszán Feladatunk ez évben a vázágak és az alsó gallérágak továbbnevelése, valamint vázáganként további egy-egy gallérág indítása. Amennyiben a gallérágak fejlettsége megfelel, akkor a vázágak vezérvesszeit csúcsrügyből nevelhetjük tovább, és vázáganként egy-egy másodrendű vesszőt is hagyhatunk rajtuk. Ha gyengébbek a gallérágak, akkor a vázág vezérvesszőjét vissza kell metszenünk és másodrendűeket se hagyjunk rajtuk. A gallérágak vezető vesszőjét okvetlenül csúcsrügyből neveljük, és vigyázzunk, hogy ne kerüljön a végük a vízszintes alá. A nyári munkák a harmadik évben is a májusi hajtásválogatással kezdődnek 10 cm-es hajtásállapotban, amelyet az elmúlt évihez hasonló elvek szerint végzünk. A legfontosabb azonban a július eleji zöldmetszés a csúcsi-oldali növekedés egyensúlyának a szabályozása, a jó erős gallérok nevelése érdekében. Ezt az elmúlt évi módszereket követve végezzük. Előfordul a vízhajtás-előtörés, elsősorban azokban a koronákban, amelyek nem csúcsrügyből, hanem visszametszés révén fejlődtek. A vízhajtások a töréspontok metszési pontok alatt törnek elő, ezeket el kell távolítani. A negyedik évi metszés. A tavaszi metszés a korona befejező továbbépítését célozza. Ez az első jelentősebb termőév! A vázágak 2,5 3,0 m-ig növelhetők magasságban. Amennyiben ezt a magasságot elértük, a további növekedést a vezérvessző visszametszésével megállítjuk. Célszerű az álsudaras visszaejtés is. A hirtelen nőtt vázakoronák hamar felkopaszodnak. Kinevelhetünk egy-egy újabb gallérágemeletet is úgy, hogy az új gallérág ne kerüljön egy korábbi gallérág fölé, sem a vázág alá. Az idősebb gallérágakat pedig mindig a legjobb irányban, emelkedő szögben álló vezető vessző csúcsrügyéből, metszetlenül neveljük tovább. A gallérágemeletek felfelé egyre rövidebbek legyenek. A harmadik évet befejezett fák termőfelülete és kondíciója megengedi a terméshozam érdekében végzett vesszőterhelést is. A vázágakon és gallérokon cm-ként egy-egy termővessző meghagyható. A zöldmetszést ez évben augusztus elején végezzük. Ez a következő évre szükséges vesszőszám beállítása érdekében történik, lényegében egy zöld előmetszés A karcsúorsó alakító metszése A karcsúorsó kinevelhető: szabványos koronás oltványból, beszemzett alany telepítésével, helybenszemzés révén, faiskolában ki nem vakított törzsű suháng talaj feletti 20 cm-es visszametszésével. 134

149 Őszibarack A következőkben, a hazánkban legjobban bevált szabványos koronába metszett oltványból történő koronaalakító metszést ismertetjük. A többi telepítési módnál e szabályokat kell értelemszerűen követni. Koronanevelés szabványos oltványból Kiváló minőségű, szabványos koronás oltványból lehet a legjobb karcsúorsót nevelni úgy, hogy az oltvány vesszőit nem metsszük vissza a telepítéskor, hanem az azonos erősségű koronavesszőkből a vezérsudarat és három vázkart indítjuk. Ezzel gyorsabb termőre fordulás érhető el, de a legnagyobb gondosságot igényli. Legfontosabb követelmény, hogy a koronavesszők csúcsrügye ne száradjon ki a tárolás alatt, telepítés után intenzív öntözést kíván (4.8. ábra) ábra - Őszibarack karcsúorsó indító metszése Alakító metszés. A négy említett vesszőn kívül a többit eltávolítjuk. Az alsó 3 vesszőt 30 -os szögben lekötözzük, a legfelsőt pedig karó mellett függőlegesre kötözzük. Csúcsrügyeket meghagyjuk. Ha valamelyik csúcsrügy sérült vagy letörött, akkor minden vesszőt meg kell metszenünk a lehető leghosszabbra, ép rügyre. Kihajtáskor előfordulhat, hogy a csúcsrügyek nem indulnak, ez esetben a legfelső jól hajtó rügyig kell minden vesszőt visszavágnunk. Nyáron 30 cm-t meghaladó hajtáshossz állapotában hajtásválogatást végzünk és csak a 3 alapvázkar és a függőleges tengely sudár továbbnevelését szolgáló hajtások maradhatnak meg. A válogatás során szükség és lehetőség szerint a megfelelő irányú és erősségű hajtásokat tartjuk meg. Metszés a második évben. Tavaszi metszéskor első lépés a sudár és vázkarok növekedési egyensúlyának figyelembevétele. Ha egyensúly áll fenn, a sudár és a vázkar vezérvesszői csúcsrügyből nevelhetők tovább. Ellenkező esetben az erősebb növekedést mutató vázkart vagy a sudár vezérvesszőjét kell visszametszéssel lassítani. 135

150 Őszibarack Májusi hajtásválogatáskor 10 cm-es hajtásnál a vezérhajtások konkurenseinek eltávolítását végezzük mind a sudáron, mind a három vázkaron. A második zöldmetszés időpontja július eleje. Ilyenkor adódik a csúcs- és oldalnövekedés szabályozásának legjobb lehetősége. Ha a sudár vezérhajtása lényegesen meghaladja (legalább 30%-kal) az oldalvezérhajtásokét, akkor egy alsóbb, szélirányban álló másodrendű hajtásra kell visszametszenünk. Ha az oldalvezérhajtások hosszabbak, akkor kifelé álló másodrendű hajtásra metszünk vissza. Ezzel egyben a vázkarok megfelelő dőlési szögét is szabályozzuk, vízszintes irányba terítjük. Július elején végzett zöldmetszés során az egyensúlyszabályozás mellett a központi sudáron és vázkarokon a későbbi termőrészek alapjait is képezzük. Ez a sudár- és vázkar-vezérvesszőkön képződött másodrendű hajtások közül néhány megfelelő helyzetű hajtás meghagyásából áll. A vázkarokon csak oldalirányban, halbordaszerűen hagyunk meg másodrendű hajtásokat. A kétéves fák harmadik tavaszi metszése. A fák, ha a feltételeket jól megteremtettük, két év alatt elérik a 2 2,5 m magasságot és az 1,5 1,8 m koronaátmérőt a vázkarok szintjén. A vázkarok csúcsának magassága a talaj felett 1,5 m lehet, és a további években is ezen a szinten kell tartani. A tavaszi metszéskor a csúcsi-oldalsó növekedési egyensúly beszabályozását végezzük a vezérvesszők hosszának összehasonlítása alapján (4.9. ábra). Amennyiben a koronamagasság és a koronaátmérő aránya kedvezőtlen, be kell avatkoznunk. Amikor a koronaátmérő széles, a fa alacsony, vagyis az orsó nem karcsú, akkor a főtengely vezérvesszejét metszetlenül csúcsrügyből neveljük tovább, a vázkarokat pedig erélyesen visszametsszük egy alsóbb, kifelé álló, laposabb szögállású elágazásra. Ellenkező esetben, ha a fa vázkarjai gyengék, vagyis a fa túl karcsú, ami jelzi, hogy az alulról való felkopaszodás megindult, a csúcsi részen kell erőteljesen visszametszenünk. Szükség esetén nemcsak a vezérvesszőt metsszük vissza, hanem az alatta levő kétéves részbe metszünk vissza egy alsóbb vesszőre (álsudarazás!) Az oldalvezérvesszők erélyes növekedésének feltételét azáltal biztosítjuk, hogy közelükből minden konkurens vesszőt eltávolítunk és csúcsrügyből neveljük tovább ábra - Növekedési egyensúly beállítása őszibarack karcsúorsó fánál 136

151 Őszibarack Ez az első termőév, ezért a szerkezeti elemként szolgáló vesszők mellett a sudáron és a vázkarokon 4 6 termővessző is meghagyható. A nyári metszés az első termőévben is azonos időben és módon esedékes, mint a megelőző évben A karcsúorsó metszése termőkorban A karcsúorsó koronaformánál a főtengelyen sudáron és a vázkarokon kialakuló éves vesszőkön folyik a termelés. A termővesszők részben közvetlenül a vázkarok és a főtengely rejtett rügyeiből törnek elő, részben a megelőző év termővesszein képződnek. A termővesszőket a vázkarok, illetve a főtengely közelében kell tartani, ezért elsősorban a rejtett rügyből közvetlenül kitört vesszőket hagyjuk meg. A sudáron a letermett vesszőket kiritkítjuk. Ha nincs megfelelő helyen és távolságban vázkarból vagy főtengelyből közvetlenül kihajtott termővessző, akkor a letermett vesszőt a legalsó még megfelelő minőségű termővesszőre metsszük vissza. A július végén vagy augusztus elején végzett zöldmetszés termőkorban sem nélkülözhető Termőkori metszés Az őszibarack termő részei. Az éves vesszők az őszibarack-termelés alapelemei, amelyeket hosszméretük és termőrügyekkel való berakódottságuk szerint osztályozzuk. Teljes termővesszők termőrügyekkel és hajtásrügyekkel egész hosszukban berakódottak, jellemzőjük a hármas rügycsoportok nagy száma, hosszuk cm, vesszőtövi átmérőjük 7 9 mm. Rövid termővesszők 10 cm-nél rövidebb képződmények, amelyeket termő nyársaknak is nevezünk. Általában magános virágrügyek találhatók rajtuk. Vízhajtások vagy fattyúvesszők erőteljes fejlődésű függőleges képződmények, melyeken másodrendű vesszők is találhatók. Hosszméretük gyakran a 100 cm-t is meghaladja, vesszőtövi átmérőjük 10 mm fölötti. Virág- és hajtásrügyek egyaránt találhatók rajtuk. Másodrendű vesszők az előbb leírt igen intenzív növekedésű vesszőkategóriát jellemző képződmények. Szerepük elsősorban a koronaalakításban van. Az őszibarackfa kiegyensúlyozott, de megfelelő növekedés mellett hoz kielégítő és jó minőségű termést, ezt pedig csak évente végzett rendszeres metszéssel érhetjük el. Ezáltal szabályozzuk a növekedés és terméshozás életkornak s kondíciónak megfelelő optimális egyensúlyát, biztosítjuk a termővesszők helyes elosztásával a korona minden részének jó megvilágítottságát. Az őszibarack tehát obligát metszésigényű faj. A metszés a növekedésnek és a termésszabályozásnak egyik fontos, de nem egyedüli eszköze. Amikor metszésről beszélünk, általában a tavaszi fás metszésre gondolunk, pedig a vegetációs időben végzett nyári zöldmunkákat ma már nem tekintjük kiegészítő jellegű beavatkozásoknak. A termésszabályozás elengedhetetlen befejező művelete a gyümölcsritkítás. Ezeket a beavatkozásokat az adott termőhely és fajta lehetőségeinek, igényeinek figyelembevételével és korlátai között szükséges elvégezni. A terméshozam néhány egyszerű számításon alapuló tervezése vesszőszem beállítása metszéskor, vesszőnként a ritkításkor meghagyandó gyümölcs darabszám a korszerű intenzív őszibarack-termelésnél elengedhetetlen. Optimálisnál erősebb metszés esetén kevés és mégis rossz minőségű termést kapunk a hajtás/termés verseny kedvezőtlen eltolódása miatt, ugyanakkor a fa mégis gyöngül. Az elégségesnél nagyobb vesszőszám és a ritkítás elmaradása vagy elégtelensége túlterhelést okoz. Ennek eredménye szintén apró, rossz minőségű gyümölcs és a fa két évre szóló kondíció visszaesése. A túlterhelés az adott év gyökérnövekedését fékezi, ez a következő év tápanyagfelvételére is kihat. Mindezeket figyelembe véve kell meghatároznunk: a metszés időpontját, 137

152 Őszibarack a metszés módját, a terméshozam meghatározását A metszés időpontja A metszésnek két, lényegében eltérő időszaka lehet. Metszhetünk nyugalmi állapotban, ezt fásmetszésnek nevezzük. Rügyfakadás után a vegetációs időszakban végzett metszéseket összefoglaló névvel zöldmetszésnek vagy nyári metszésnek nevezzük. A fásmetszés időpontját mind növényélettani, mind növénykórtani szempontból sajnos nagyon rövid időszakra kell korlátoznunk. Az optimális időpont a vegetáció beindulása és a virágzás kezdete között általában egy hónap. Növénykórtani szempontból a téli nyugalmi időszakban végzett metszések jelentik a legnagyobb kockázatot a citospórás és pszeudomonászos ágpusztulást okozó fertőzésekkel kapcsolatban. Rügyfakadás után ez a veszély megszűnik és ez a fertőződésmentes állapot július végéig fennáll. Mindezek mellett hangsúlyozni kell a metszési sebek (20 mm felett) sebkezelő anyagokkal való azonnali lezárását. Növényélettani szempontból is a legkedvezőbb a rügyfakadást megelőző egy-két héttel elkezdett és a virágzás kezdetéig befejezett fásmetszés. Virágzás alatt és után végzett metszés mind a növekedést, mind a terméshozamot gyöngíti, illetve csökkenti. A vegetációs időben végzett beavatkozások az időponttól függően a növényt különböző fiziológiai állapotában érik. Az eltávolított részek okozta veszteség és a kiváltott hatások az időponttól függően eltérőek. Zöldmetszés a legtöbbet vitatott termesztési beavatkozás. A nyári metszések hatásai eltérőek, hasznuk sokszor kérdéses, máskor egyenesen károsnak tűnnek. Vitatják a nyári munkacsúcsot növelő szerepéért is. Napjainkra a nagy őszibarack-termesztő országokban azonban letisztulni látszik e kérdéskör a következő indoklással: Elengedhetetlen a hozamnövelésben és az intenzív termelésben. Megfelelő időpontban végezve sem fiziológiai, sem növénykórtani szempontból nem veszélyes (vagy minimalizálható a kockázat). Munkaügyi szempontból kedvező, mert csökkenti a téli fásmetszés munkaigényét, sőt együttesen is csökkenti a metszésre fordított időt. A zöldmetszés nem helyettesíti a fásmetszést és fordítva. Eltérő fiziológiai hatásuk révén önálló szerepük van a termeléstechnológiában. Az intenzív termelésben alkalmazott nagy tőszámú ültetvényekben meghatározó szerepet kapott a nyári metszés a téli fásmetszéssel szemben. Ennek kettős értelme van: egyrészt a fákat természet közeli formákban nevelik (hagyják a fiatalkori növekedés erélyét érvényesülni), ugyanakkor biztosítani kell az optimális fénybehatolást, másrészt a fák méretét behatároltan kívánják tartani. A zöldmetszés néhány fiziológiai szempontja. A levélzet természetes elhelyezkedése a fotoszintézis hatásfokának maximalizálására törekszik. A közvetlen fénynek kitett levelek nagyobb gázcsere-aktivitásúak (fotoszintézis, respiráció, transzspiráció). A hajtások idényszerű növekedése folytán a kezdetben jól megvilágított korona elsűrűsödik a nyár közepére, de bekövetkezhet olyan fényszegénység a korona belsejében, ami elsősorban a termőrügyképzésben, a gyümölcs nem megfelelő színében, végül a hajtások (nyársak) elhalásában mutatkozik meg. A fotoszintézis szempontjából aktív délelőtti és délutáni órákban a nem zöldmetszett koronabelsőben a fényellátottság a metszettnek 50%-át sem éri el. A zöldmetszés ellenjavallatai között emlegetik az okozott lombveszteséget. Ez azonban nem állja meg a helyét. Tapasztalatok és vizsgálatok is bizonyítják, hogy 50%-os lombveszteséget is kompenzálni tudnak a növények. A természet ugyanis fölös kapacitást biztosít a levélzetből. A levélfelület csökkentése csak alacsony fényellátottságnál nem kompenzálódik. A levelek idővel öregszenek is, funkcióképességük csökken. A zöldmetszés azáltal, hogy újabb hajtásnövekedést vált ki, pótolhatja a veszteséget. Emellett azonban sajátos pozitív hatása is van. A zöldmetszett fák levelei később hullanak le, vagyis a levelek öregedését is késlelteti. 138

153 Őszibarack A zöldmetszés időpontjai és kockázatai. Káros a zöldmetszés a hajtásnövekedés intenzív kezdeti időszakában. A kora tavaszi hajtások a szénhidrát szükségletének 50 70%-át a tartalékok szolgáltatják. A képződött cm hosszúságot el nem ért hajtások eltávolítása mindenképpen veszteség. Káros a korai zöldmetszéssel kiváltott új növekedési hullám is és fokozott beárnyékolást eredményez, kedvezőtlenül hat a termőrügyképzésre és a gyümölcs minőségére. De káros azáltal is, hogy nem az optimális hosszúságú termővessző-kategóriák kialakulásának, hanem a vízhajtásképződésnek kedvez. A korai zöldmetszés a gyökerek tartaléktápanyagok is csökkenti a gyökérnövekedés legaktívabb első szakaszában. A káros hatások június közepe után csökkennek, sőt el is maradhatnak. A zöldmetszés által kiváltott új növekedési hullám ugyanis határozottan csökken a metszés időpontjának júniustól augusztus felé való eltolódásával. A korábbi metszési időpont május, június nem kedvez a rügydifferenciálódásnak, viszont az érés utáni metszések hatására várható a legnagyobb termés. A nyár végi metszés kedvező hatást vált ki a fa hormonális szabályozórendszerében is. Az őszibarack termőrügy-differenciálódása, illetve annak szeptemberi fázisa mindaddig nem indul meg, ameddig auxint termelő aktív hajtáscsúcsok vannak a koronában. Közismert tény, hogy augusztusi zöldmetszés után a következő tavaszi kihajtás üteme vontatott, a tavaszi metszéssel szembeni növekedési hátrány csak július körül tűnik el. Ez a tavaszi gyümölcsnövekedésnek kedvez. A növénykórtani kockázat július végén jelentkezik. A Cytospora gomba, amely a nyáron a fonnyadó, száradó hajtásokon, beteg részeken húzódott meg inaktív állapotban, ilyenkor újból fertőzni kezd. A fertőzéssebzéseken át történik. A zöldmetszés késő nyári időszakában a sebkezelés tehát indokolt. A zöldmetszés fertőzési kockázatát azonban csökkenti, ha korrekt munkával a beteg, fonnyadó részeket eltávolítjuk, másrészt a nyáron ejtett sebek természetes úton is gyorsabban záródnak. Összefoglalva: Kerülni kell az erős zöldmetszést, a hajtások cm-es állapotáig. Csupán a koronaalakításban a konkurens hajtások eltávolítása indokolt kb. 10 cm-es hajtáshosszúságnál. A június végétől júliusig végzett zöldmetszés a koronaalakítás időszakában a legfontosabb beavatkozás. A vízhajtásszerű képződmények már jól láthatók a koronában, rajtuk ilyenkor már megjelennek a másodrendű vesszők kezdeményei. Termőkorban az optimális időpont július közepétől augusztus elejéig tart. Augusztus közepétől kezdve a káros hatások egyre jobban fokozódnak a lombhullás felé Metszési rendszerek Egy metszési rendszer jellemzője az a mód, ahogy a folyó év terméshozama mellett a jövő év termésének alapjául szolgáló hajtásnövedéket előállítani kívánja. A legkülönbözőbb koronaformákon folytatható metszési rendszereknek három lehetséges alaptípusuk van. A legáltalánosabban elterjedt alaptípus az ún. egyvesszős metszési rendszer, amely a folyó évi termés alapjául szolgáló termővesszőn kívánja biztosítani a jövő évi termés alapját képező növedéket. A termővesszőket rövidre metszi, ezáltal erős hajtások képzésére kényszeríti. A következő évben a letermett vesszőket nem távolítja el tőből, hanem a legalsó, még alkalmas termővesszőre metszi vissza (4.10. ábra) ábra - Egyvesszős metszés 139

154 Őszibarack A kétvesszős vagy váltó metszés szabályai szerint külön vesszőkön kell megtermelni az ez évi termést, a jövő év termővesszőit pedig ugarcsapon kell felnevelni. A következő évben a termővesszőket tőből eltávolítjuk, és az ugarcsapokon fejlődött két vessző közül az egyiket lehetőleg a felsőt termővesszőnek, az alsót kétrügyes ugarnak metsszük meg (4.11. ábra) ábra - Kétvesszős vagy váltó metszés 140

155 Őszibarack A csökkentett számú szálvesszős metszés lényege, hogy a fajtától, életkortól függően meghatározott viszonylag kevés számú visszametszés nélküli szálvesszőt hagyunk meg a koronában. Ezek mindegyike teljes termővessző. Az ennél gyengébb vesszőket és nyársakat, illetve a vízhajtásokat tőből eltávolítjuk. Az ideális vesszőkből is ritkítunk. 10 éves, jó kondícióban levő középérésű vagy kései fajtán sem hagyunk 80 szálvesszőnél többet, korai fajtákon és fiatalabb fákon pedig csak at. A vesszőket egyenletesen osztjuk el a koronában, kb. 40 cm távolságra egymástól ( ábra) ábra - Szálvesszős metszés 141

156 Őszibarack ábra - Szálvessző számbeállítása vázágvégen 142

157 Őszibarack ábra - Szálvessző számbeállítása vázág törésponton 143

158 Őszibarack A terméshozam szabályozása metszéssel A terhelés szabályozásának alapegysége a metszés után a fán maradó egyéves növedék (vessző, nyárs) darabszáma. Ez a vesszőszám-beállítás művelete a metszés során. Minőségi árugyümölcs előállításához nagyon igényes munkára van szükség, ennek nemcsak a kivitelezés minőségében, hanem a termésterhelés számításon alapuló tervezésében is meg kell nyilvánulnia. A vesszőszám-beállítás tervezésének alapadatai 1. A terület teljesítőképessége (t/ha) fajtától, életkortól és a terület adottságaitól függően becsülhető. 2. Az egy-egy fától várható termés tömegét (kg/fa) is tudhatjuk tapasztalatból, vagy a terület terméséből számítjuk a fák darabszáma alapján. 3. A fajtára jellemző gyümölcs tömege (g/db), illetve az ehhez tartozó elvárható átlagos gyümölcs mérete (Ø mm) fajta leírásokból ( táblázat) vehető figyelembe. 4. A kívánt méretből fánként meghagyható gyümölcs mennyiségét (db/fa) a fánkénti összes gyümölcstömegnek az egyedi gyümölcstömeggel való osztásából kapjuk. A szükséges vesszőszám (m) a következő képlettel számítható ki: ahol: q = az adott életkorú, kondíciójú és fajtájú őszibarackfa várható évi terméshozama, kg/fa, f = vesszőnként maradó gyümölcs darabszám, g = a kívánt mérethez tartozó gyümölcs átlagtömeg. A szükséges vesszőszám megállapításánál vesszőnként legfeljebb 4 db gyümölccsel számoljunk. A vesszőnként kötődni képes gyümölcsök száma a fa kondíciójától és az évjárattól függően eltérő, ezért a termés mennyiségi és minőségi szabályozásának csak első lépése a metszés, a végleges szabályozás a gyümölcsritkítás. Ellenőrzésül a kondícióra (tartalék tápanyag) figyelemmel állapítsuk meg a törzskeresztmetszet egységnyi területére vetített termővessző számot. A kondíciótól függő optimális terhelhetőség 0,7 1 db vessző cm 2 -ként, vesszőnként legfeljebb 4 db gyümölccsel számolva. Ezek a számítások szálvesszős metszésre vonatkoznak, egyvesszős metszésnél (felére visszametszett termővesszők) a meghagyott vesszők számát megkétszerezzük Gyümölcsritkítás A gyümölcsritkítás a metszésre épülő elengedhetetlen termésszabályozási művelet. A kötődés mértéke sok előre nem meghatározható tényezőtől függ, ezért megfelelő piacképes gyümölcsméretet csak metszéssel nem lehet elérni. A gyümölcs méretét meghatározó tényezők: 1. fotoszintézis, 2. tartalék tápanyagok, 3. hajtás/termés versengés. Összefüggés van a levélfelület mennyisége és a gyümölcsök összes és egyedi tömege között. Újabb vizsgálatok szerint a gyümölcsönkénti optimális levélszám kevesebb 40-nél, 20 levél/gyümölcsre tehető. 40 levél/gyümölcs esetében már erős hajtáskompetíció tapasztalható a termés kárára, míg gyümölcsönként 10 levél alatt már nemcsak a gyümölcs mérete csökken jelentősen, hanem a hajtásnövekedés is visszaesik. 144

159 Őszibarack A fás részekben tárolt tartalék tápanyagok szerepe nem eléggé hangsúlyozható. Mind a kezdeti hajtásnövekedés, mind a kötődött gyümölcsök növekedésének első fázisa a tartaléktápanyagok mennyiségén és a növekvő részek közötti elosztáson múlik. A gyümölcskezdemények növekedésének első lépése a sejtek osztódásából áll. Mennél több sejt keletkezik a kis gyümölcskezdeményben, annál nagyobb lehet a szüretkori gyümölcsméret. A tartalék tápanyagok mennyiségére utaló jó mutató a törzskörméret, vázkörméret (vagy keresztmetszet terület) adata, illetve ennek éves növekedése. A nemzetközi gyakorlatban általánosan használt mutató a ritkítás indokoltságának, vagy mértékének becslésekor a vázág keresztmetszet (vagy törzskeresztmetszet) 1 cm 2 -re vetített kötődött gyümölcsszám. Ha ez meghaladja a fajtától, kondíciótól függően a 8 10 db/cm 2 értéket, (vagy 3 10 db/cm 2 törzskeresztmetszetre vonatkozóan) akkor túlterhelt a fa és ritkítani kell. A hajtás-termés kompetíciónak a gyümölcsméret szabályozásánál nagy a jelentősége. Minden olyan eljárás, amely lassítja a gyors hajtásnövekedést a virágzást követő időszakban nyár végi zöldmetszés, N- és vízmegvonás, enyhe metszés, hajtáslekötözés kedvez a gyümölcskezdemények kezdeti növekedésének és ezzel a kedvező végleges méret kialakulásának. Mind ez természetesen nem teszi szükségtelenné a számításon alapuló gyümölcs darabszámának beállítását, vagyis szükség esetén a ritkítást. A gyümölcsritkítás időpontja a teljes virágzás után az 5 6. héten van, amikor a vesszőkön már látszik a gyümölcskezdemények nagyság szerinti differenciálódása, és megítélhető a berakódottság. A gyümölcskezdemények mérete ekkor mm ( diónagyság ) közötti, metszetükben a magkezdemények mérete 9 12 mm. A csonthéj még nem fásodott. A gyümölcsritkításnál nem lehet késlekedni, kb. két hét áll rendelkezésre. A megkésett ritkítás ugyan már nem fokozza a gyümölcsméretet, de a fát mégis tehermentesíti. A gyümölcsritkítás mértékét a termőképletenként (vesszőnként, nyársanként) meghagyandó gyümölcs darabszámában adjuk meg. A ritkítás feltétele, hogy a termés tömege ne csökkenjen, vagyis a ritkítás után a fán maradó termés tömege egyezzék a ritkítatlan fánkénti terméshozammal: ahol: T = a fánként kötődött összgyümölcstömeg ritkítás nélkül, T r = a ritkítás utáni terméshozam (kg/fa). A fánkénti gyümölcshozam tömege a gyümölcsdarabszám és az egyedi gyümölcstömeg szorzata: T = n g, illetve ritkítás után T r = n r g r. Alap feltételezésünk szerint tehát: n g = n r g r. Mivel a kötődött termés darabszám (n) megszámolható, a fánként várható összes terméstömeg (kg/fa) becsülhető, kiszámítható a ritkítás nélkül várható egyedi gyümölcs átlagtömege (g). A kívánt, elvárható gyümölcsméretekhez tartozó egyedi gyümölcstömegnek (g r) a képletbe való behelyettesítésével kiszámítható a ritkítás után a fánként meghagyható gyümölcsdarabszám (n r): A termelőképletenként meghagyható gyümölcsdarabszámot a ritkítás után a fán meghagyandó gyümölcs (n r) és a termőképletek számának (V) hányadosa adja: A gyümölcsritkítás történhet kézzel, ollóval, vegyszerrel. A kézi gyümölcsritkítás nagyon munkaigényes tevékenység. A metszéssel csaknem azonos a munkaóraigénye. Ezért a munka gyorsítására vezették be az Egyesült Államokban a gyümölcskezdemény bottal való leverésének módszerét. Gumi védőhüvellyel ellátott 145

160 Őszibarack végű rugalmas pálcával ütik meg a termést tartó vesszőket. 400 fa termését lehet így naponta jó minőségben megritkítani. Az ollóval való ritkítás lényege, hogy a vesszőkön meghagyni kívánt gyümölcsmennyiség fölött a vesszőt elmetsszük. Ugyanolyan mértékű kézi ritkítással szemben az ollóval való ritkítás méretnövelő hatása gyengébb a zöldmetszéssel okozott lombveszteség következtében. A leginkább eredményesen használt termésritkító vegyszerek az etefon (CEPA, 2-klóretil-foszfonsav) hatóanyagú készítmények. Az alkalmazás időpontja a virágzás utáni 5 6. héten van. Ritkításra a készítményekből g/kg szert kell l/ha vízben igen finom porlasztással kijuttatni. Integrált termelésben vegyszeres ritkítás nem engedélyezett Talajerő-gazdálkodás Az őszibarackgyökerek kiterjedését és elhelyezkedését levegőigényességük határozza meg. A mélyen ültetett oltványok kezdeti fejlődése emiatt igen vontatott. Az őszibarackgyökerek a pangó talajvizet nem tűrik. Ugyanakkor azonban a gyökerek a kedvező nedvességű helyek felé növekszenek. A vadőszibarack alanyú fák gyökérrendszerének szélessége kiterjedése 1,6 2,5-szerese a koronacsurgó átmérőjének. A koronacsurgó alatt helyezkedik el az összes gyökérhosszúság 58%-a, ahol 3,9-szer nagyobb a gyökérsűrűség, mint kívüle. A gyökér mélységi elhelyezkedése tükrözi levegőigényességét. A felső 0 20 cm-es rétegben 29%, a cmes rétegben 60,5% található. Mandulaalanyok gyökerei száraz körülmények között nagyon mélyre hatolnak. Szilvaalanyok mélységi kiterjedése cm közé esik. Az őszibarackfák gyökerei nem keverednek egymással, sem a sorban egymás mellett állva, sem a sorközökben sorközépen találkozva. Ez behatárolja azt a minimális tenyészterületet, amely mellett a szükséges talajtérfogat rendelkezésre áll. Túl sűrű telepítésekben ezért is romlik a gyümölcs mérete és a hozam is. A trágyázás szempontjából aktív sávnak a koronacsurgó alatti és az attól kissé kijjebb eső területet kell tekintenünk. A gyökerek sekély elhelyezkedése miatt a cm-nél mélyebb művelés e sávban veszélyes lehet. A sorközi mélylazítás a csurgóvonaltól kijjebb azonban nem jelent kockázatot. A 10 mm körüli gyökerek elmetszése kedvező hatású, gyökérfelület-növelő gyökérregenerációt vált ki. Vastagabb gyökerek elmetszése viszont az egész fatömeget érintő visszaesést okoz. Ezért a művelőeszköz beállítása előtt végezzünk gyökérfeltárást. A fasorok (koronacsurgó alatti terület) gyomborítottsága súlyos depressziót okoz, különösen fiatal ültetvényekben, amely a fatömeg-gyarapodás visszaesésében mutatkozik meg elsősorban. Ennek okai között a víz- és tápanyag-konkurencia mellett allelopátiás hatásokra is kell gondolnunk Tápanyag-gazdálkodás Az őszibarack-termesztés csak kiegyensúlyozott tápanyagellátás mellett eredményes. A mennyiségek és az arányok is fontosak. Feltűnő az őszibarack szervesanyag-igénye, amely tápanyagforrás is, de a talajszerkezet állandóságának és a humuszkolloidoknak a tápelemforgalomban fontos ionmegkötő és kicserélő szerepe miatt is. A talaj kellő biológiai aktivitása sem nélkülözheti a szerves anyagot. Legfontosabb szervesanyag-forrásnak az istállótrágya tekinthető, de minden más természetes komposzt is szóba jöhet. A sorközi takarónövényes technológia is a talaj szervesanyag-gazdagodását szolgálja. Az őszibarack legfőbb ásványi tápeleme a kálium és a nitrogén. A tápelemek talajbeli minimumára vonatkozó adatokat a táblázat tartalmazza. A tápelemek felvételének hatékonyságát az őszibaracknál a talaj elégséges levegőzöttsége (min. 10% légjárható pórustér), a talaj kellő vízállapota (öntözés) és biológiai aktivitása (humusz, szerves anyag) biztosítja. 146

161 Őszibarack táblázat. Az őszibarack-ültetvények optimális ellátottságát jellemző talajtápanyagértékek-termesztési tapasztalatok alapján a feltalaj 0 60 cm-es rétegében (Timon, 1992) A feltöltő trágyázás tápanyagszükségletét széles körű talajvizsgálatoknak kell megelőzően tisztázni a talajtani alkalmasságot, a kizáró tényezőket figyelembe véve. Az irányadó paramétereket a MÉM-NAK irányelveiben (1979, 1987 találjuk meg (4.13. táblázat) táblázat. Az őszibarack telepítést kizáró talajtani paraméterek határértékei (MÉM-NAK, 1987) Az alaptrágyaként adagolandó műtrágyamennyiséget a talajtápanyag-vizsgálatok értékei és a feltöltésnél célul kitűzött elérendő tápanyagszint összevetéséből képezzük. A kiszámított műtrágyamennyiségeket és a szerves trágyát egyenletesen elterítjük és cm mélyen a talajba keverjük. Semmiképpen se forgassunk mélyebben a humuszos réteg vastagságánál. Termőkorú ültetvények tápanyagszükségletének megállapítását a talaj tápanyagkészletének és a növény reakcióinak figyelembevételével objektív vizsgálatok, mérések teszik lehetővé. Ezek a vizsgálatok: a talaj tápanyagállapotának vizsgálata, a fák teljesítményének, kondíciójának folyamatos ellenőrzése, a levél analízise. Optimális tápanyag-ellátottságra utaló levélanalízis-értékek a táblázatban láthatók. Az optimális N/K arány Közepes K-szint esetén 1,2 1,5. 147

162 Őszibarack táblázat. Őszibarack levélanalízis-értékek A gyökerek elhelyezkedésének ismeretében célszerű mind a műtrágyákat, mind a szerves trágyákat a koronacsurgó vonalában, attól csak némileg szélesebb sávban a fák sorában egyenletesen elteríteni. A kijuttatás általában elterjedt gyakorlata a felszínen való elterítés, amit sekély bemunkálásnak kell azonnal követnie. Kötött talajokon azonban szükséges lehet időnként mély műtrágyázás végzése is. A mikroelemek pótlásának legmegfelelőbb módja a levéltrágyázás. Alkalmazásuk időpontja, gyakorisága és a dózisok a talaj- és levélanalízis alapján állapíthatók meg. A mikroelemek mellett az aszály vagy túlkötődés miatt bekövetkezett káliumhiány is orvosolható levélen keresztüli kezeléssel Talajművelés Az őszibarack talajművelésének komplex rendszerben kell biztosítania a talaj levegőzöttségét, a víz mélyebb talajrétegbe való behatolásának lehetőségét, a műtrágyák talajba juttatását, a szerves anyag növelését és a gyomok elleni védelmet. Mindezen feladatokat úgy kell megoldania, hogy a sekélyen elhelyezkedő őszibarackgyökerek ne sérüljenek. A talajművelés korszerű rendszerében az őszibarackfák sorát a fák alatti sávban gyommentesen tartjuk, míg a sorközben tartós takarónövényes talajkezelést folytatunk. A sorközművelés változatai. Évelő gyepsáv telepítése alacsony növésű, sekélyen gyökerező fűfélékből, amelyek jól bírják a taposást és nem terjeszkednek agresszíven a sorok felé. Az évelő gyep is kezelendő, rendszeresen kaszálni kell. A gyomvegetáció rendszeres kaszálásával néhány év alatt a természetes szukcesszió révén a helyi ökológiával konform talajtakaró növénytársulás jön létre. Sorközi zöldtrágya vetése a téli félévre. Kötött talajon repcével, homokon rozzsal, augusztusi vetéssel. Májusban legkésőbb a feltalajba kell bedolgozni. A rozs homokon azért jó, mert kaszálása után újra sarjad és véd a homokveréstől. A fasorok gyomirtása változatlanul, elengedhetetlenül fontos, különösen fiatal-, nem termő korban. Ezt legmegfelelőbben mechanikus úton (kézi kapa, oldalazó talajmaró vagy forgóborona), illetve talajtakarással oldhatjuk meg. A fasorok mechanikus gyomirtása sekélyen történjen. Többféle eredményesen használható herbiciddel is rendelkezünk, csak használatuk korlátozott az ökológiai termelésben. 148

163 Őszibarack A takart sorköz és a gyommentesen tartott fasor szélessége közötti optimális arányt a gyökérzet elhelyezkedése határozza meg. Ennek figyelembevételével gyommentesen kell tartanunk a koronacsurgó alatti területet, míg a sorközben a takarónövények sávszélessége a traktor keréknyomtávolságához igazodva annál némileg szélesebb lehet, de a koronacsurgó alá nem érhet. Hazai ökológiai adottságaink között az optimális arányt 50 50%-ban határozhatjuk meg. Öntözött körülmények között a gyepes sáv szélesebb lehet, száraz gazdálkodásnál gyakoribb kaszálás szükséges. Altalajlazítás. Az őszibarack gyökerei rendkívül levegőigényesek, a tömörödött talajt ezért időnként lazítani kell. A sorközi takarónövényes technológiánál, a gyepes sávot is időnként meg kell hasogatni. A réseléssel a koronacsurgóig bátran közelíthetünk Öntözés Az öntözés szükségessége. Az őszibarack öntözéséről vallott korábbi nézeteinket felül kell vizsgálnunk. Az elmúlt évtizedekben azon növények kategóriájába soroltuk az őszibarackot, amelyet nem feltétlenül kell öntözni. Ezt alátámasztotta az a vitathatatlan megállapítás, hogy az őszibarack a mérsékelt övi gyümölcsfélék közül a legszárazságtűrőbb. A drága öntözőrendszerek hatékonyságát korlátozta az is, hogy csapadékos években kihasználatlanul álltak. A kérdés nemzetközi áttekintése, újabb vizsgálatok eredményeinek értékelése és hazai termelésünk körülményeinek elemzése arra a megállapításra kényszerít, hogy kimondjuk, versenyképes, minden piacon eladható őszibarackot csak öntözött körülmények között termelhetünk. Az őszibarackfák transzspirációs vízfogyasztása örökletesen meghatározott magas hőigényükkel összefüggésben alacsonyabb, mint az almafáké. Tehát a szárazságot jobban tűrik. Az őszibarack-termesztést azonban mégis gyakorta sújtják az időszakosan fellépő forró, száraz periódusok. Az őszibarackfa a virágzás és a kötődés, valamint az érés megelőző időszakban különösen érzékeny a vízhiányra. Az őszibarack levélfelületének nyári vízfogyasztása naponta 1 2 l/m 2 a hőmérséklet függvényében. Tíz évből ötben többé-kevésbé csapadékhiánnyal szembesülünk, amely években az öntözés lényegesen javíthatná a terméseredményeket. Az elégséges csapadékú években is vannak azonban időszakosan száraz periódusok, amelyekben a vízpótlás indokolt, sőt az érés előtti öntözés terméshozam-növelő hatása minden körülmények között bizonyított. Az öntözés időpontja Fiziológiai szempontok alapján a virágzást követően a kötődött gyümölcs sejtosztódási időszakában és fajtától függően az érést megelőző sejtmegnyúlásos fázisban van szüksége az őszibaracknak nagyobb vízmennyiségre. Az első időszakban azonban kerülni kell a túlöntözést, mert kedvezőtlen hajtásnövekedési többletet válthat ki. Az őszibarack öntözés idejének megválasztásához nem szabad megvárni a talaj teljes kiszáradását. A talajnedvességhez kötött szükség szerinti csapadékpótló ötözések látszanak gazdaságosnak. Szükséges lehet száraz nyáron egy a téli mélynyugalomra felkészítő feltöltő öntözést is adni. Ez az öntözés a nyár végén esedékes, amikor még az aktív növény a rendelkezésre bocsátott víz segítségével a szükséges tartalék tápanyagokat asszimilálni tudja. Tapasztalatok bizonyítják, hogy a mértékkel adott öntözés növeli a télállóságot! Öntözési módok Bármely öntözési rendszer alkalmazható. Legkevésbé megfelelő a talaj levegőzését rontó árasztásos módszer. Az esőszerű öntözőrendszerek kis intenzitású szórófejekkel fagyvédelmi öntözésre is alkalmasak. A csepegtető öntözés, amely víztakarékos, automatizált üzemeltetésű és tápanyag-visszapótlással is kombinálható, az őszibaracknál nagyon előnyösnek tekinthető. A vizet és levegőt egyformán biztosítja és kevésbé vegetatív jellegű termékeny fákat nevel. 149

164 Őszibarack 5.6. Növényvédelem Betegségek Az őszibarackhimlő (kórok.: Plum pox potyvirus) az őszibarack legjelentősebb vírusos betegsége. E betegséget sarka betegségnek is nevezik. A fák fejlődésükben visszamaradnak, a levélen és a gyümölcsön sárgászöld gyűrűk jelentkeznek. Ezenkívül előfordul még az őszibarack vonalas mintázottsága (kórok.: Prunus necrotic ringspot ilarvirus, apple mosaic ilarvirus), valamint az őszibarack nekrotikus gyűrűsfoltossága (kórok.: Prunus necrotic ringspot ilarvirus). Fertőzési források az anyanövények, amelyek szaporítóanyagával és szemzőhajtásaival a kórokozók átvihetők. A pollen- és magátvitel szintén jelentős. Az őszibarackhimlő kórokozóját a levéltetvek is terjesztik. Az őszibarack agrobaktériumos golyvája (kórok.: Agrobacterium tumefaciens) az oltványok gyökérnyakán és oldalgyökerén észlelhető. Ilyen oltványokat forgalmazni és telepíteni tilos. Az őszibarack vázágpusztulását és ágrákját elsősorban a Leucostoma cinctum kórokozó gomba okozza. Ehhez társulhat még a Pseudomonas syringae pv. syringae kórokozó baktérium is. Ágrákot okozhat még a Stereum hirsutum kórokozó gomba is. Mindegyik kórokozó közös jellemzője, hogy sebzéseken (metszési felületeken, fagyléceken) keresztül jutnak a növénybe. Az őszibarack tafrinás betegsége (kórok.: Taphrina deformans) az őszibarack legjelentősebb betegsége. Főleg levélfodrosodást és -hullást okoz, súlyos esetben hajtás- és gyümölcstorzulás is bekövetkezhet. Az őszibarack lisztharmata (kórok.: Sphaerotheca pannosa var. persicae) a hajtásvégeket károsítja, a fiatal gyümölcsökön pedig szürkésfehér, majd világosbarna foltot okoz. Az őszibarack sztigminás betegsége (kórok.: Stigmina carpophila) hűvös, csapadékos időjárás esetén levéllyukacsosodást okoz, a gyümölcsön viszont csak szórványosan fordul elő. Az őszibarack ventúriás varasodása (kórok.: Venturia carpophila) a sziromhullás után, csapadékos időjáráskor szórványosan jelentkezik. Az őszibarack moníliniás betegsége (kórok.: Monilinia fructigena, M. laxa) a gyümölcs rothadását idézi elő. Mindkét kórokozó a gyümölcskártevők okozta sebzésen keresztül jut a gyümölcsbe. Az őszibarackrozsda (kórok.: Tranzschelia discolor) a levélen szórványosan fordul elő, jelentősége alárendelt Kártevők A fás részeken a pajzstetvek közül az utóbbi időben elszaporodóban lévő eper-pajzstetű(pseudaulacaspis pentagona) és a szilva-pajzstetű(sphaerolecanium prunastri) a jelentősebbek. Természetesen a soktápnövényű fajok közül a közönséges teknőspajzstetű(parthenolecanium corni) és a kaliforniai pajzstetű(quadraspidiotus perniciosus) is megtelepedhet és károsíthat. Kártételük tömeges elszaporodásuk esetén a fák jelentős kondicionális leromlását okozhatja. A lombon előforduló kártevők közül legjelentősebb a zöld őszibarack-levéltetű(myzus persicae). Kártétele a tavaszi és nyár eleji időszakban jelentkezik, majd ezt követően elvándorol az őszibarackról. Hasonlóan az előző fajhoz, szintén csak a tavaszi időszakban károsít a levelek hosszanti irányú besodródását okozó őszibarackiszalag levéltetű (Myzus varians). Amennyiben nyár elejétől az őszibarack hajtásán a levelek levéltetű kártételét mutatják, akkor a kártétel okozója az őszibarackon ugyan gyakran előforduló, de rendszerint kisebb károkat okozó fekete őszibarack-levéltetű(myzus prunicola ssp. swartzi). A nyár második felében a piros gyümölcsfatakácsatka(panonychus ulmi) és a csonthéjasok levélatkája(aculus fockeaui) is károsíthat. Az utóbbi károsítása nyomán a levelek ólomfényűvé válnak. Az őszibarack hajtásvégének a tenyészidőben gyakran megfigyelhető száradását két, gyümölcsön is károsító faj, a barackmoly(anarsia lineatella) és a keleti gyümölcsmoly(grapholita molesta) okozza. A két faj közül a barackmoly lárvájának kártétele már a a rügyfakadást követően hamarosan, míg a keleti gyümölcsmoly lárvája csak cm-es hajtáshossz után jelentkezik. A továbbiakban a két kártevő, a hajtáson okozott kártétel alapján, nem különíthető el egymástól. 150

165 Őszibarack A gyümölcskártevők közül a barackmoly(anarsia lineatella) és a keleti gyümölcsmoly(grapholita molesta) okozza a legjelentősebb károkat. Az őszibarack valamennyi kártevőjét figyelembe véve a gyümölcsön okozott kártételükkel váltak a legjelentősebb őszibarack kártevőkké. A két faj kártétele nem különíthető el egymástól, tekintettel arra, hogy lárváik a gyümölcs húsával táplálkoznak, a csonthéjig haladó járatukat ürülék tölti ki, gyakran a behatolás helyén a gyümölcs felületén mézgacsepp jelenik meg. Lehetővé teszi a sebfelületen fertőző Monilia fajoknak megtelepedését, a gyümölcs elrothadását. Kártételükre a fajok rajzásától függően május végétől a késői fajták gyümölcsszüretének végéig számíthatunk. Az őszibarackon előforduló kártevő fajok közül kisebb mértékű gyümölcskártételt a sodrómolyok közül az almailonca(adoxophies reticulana) okozhat. Kártétele kizárólag a gyümölcs felszínén, nagyobb felületre kiterjedő hámozgatás formájában jelentkezik A védekezés sajátosságai Telepítésre csak vírusmentes oltványokat szabad felhasználni. Az agrobaktériumos golyva tüneteit mutató oltványokat nem szabad telepíteni. A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölőszeres kezelése. A cserebogárpajorok előfordulása esetén védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel következhet be. Rügypattanás előtt a vázágpusztulást és ágrákot okozó kórokozók leküzdése céljából a beteg ágrészeket el kell távolítani, a sebfelületet pedig sebkezelő szerrel le kell fedni. Ezután a fákat réz-szulfát, rézoxi-klorid vagy rézhidroxid hatóanyagú szerrel le kell permetezni. E kezelés hatékony az őszibarack tafrinás betegsége ellen is. A rügypattanás előtt a pajzstetvek áttelelő lárvái ellen kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú növényvédő szerrel, ún. tél végi lemosó permetezés formájában sikeresen védekezhetünk. A pajzstetvek elleni permetezésre az őszibarack esetében ritkán van szükség. Egy kezelés elvégzése évekre visszaveti a pajzstetű népességet. Rügypattanástól a gyümölcskötődésig terjedő időszak a tafrinás betegség elleni védekezés döntő időszaka. Ezért március végén, majd rózsaszínbimbós állapotban, sziromhullás után és a gyümölcsfejlődés kezdetén védekezni kell. Ugyancsak ekkor kell az őszibarack sztigminás betegsége elleni védekezést is tervezni. Védekezésre a szisztémikus hatású difenokonazol, a kontakt hatásúak közül pedig a ditianon, a dodin vagy a kaptán hatóanyagú szer javasolható. E védekezésekhez az őszibarack lisztharmata elleni kezelések is kapcsolhatók. Védekezésre a szisztémikus hatású difenokonazol vagy penkonazol, továbbá a kontakt hatású elemi kén, dinokap vagy kinometionát hatóanyagú szer jöhet számításba. A rügyfakadáskor az őszibarackon károsító levéltetvek ellen pirimikarb, imidakloprid továbbá a barackmoly hajtáson károsító áttelelő lárvája és a levéltetvek együttes előfordulása esetén metidation, dimetoat, foszalon, metil-paration,acetamiprid hatóanyagú rovarölő szerekkel védekezhetünk. A gyümölcskötődéstől szüretig terjedő időszakban az őszibarack lisztharmata elleni védekezéseket addig kell folytatni, amíg a gyümölcsök a 2,5 cm-es nagyságot el nem érik. Az őszibarack sztigminás betegsége, az őszibarack ventúriás betegsége ellen a ditianon, a dodin vagy a kaptán hatóanyagú szert választhatjuk. E védekezéseket a kártevő állatok elleni védekezés időpontjához igazíthatjuk. A monilíniás gyümölcsrothadás a sebzést kiváltó gyümölcskártevők elleni védekezéssel hárítható. A gyümölcskártevők elleni védelem legfontosabb időszaka, különösen a szüret előtti egy-másfél hónapban veszélyeztetik a gyümölcsöt. A barackmoly és a keleti gyümölcsmoly kártétele ellen a szexferomoncsapdás rajzásmegfigyelésre alapozott, a lárvák tömeges kelésére időzített, rovarölőszeres permetezéssel, a metidation, dimetoat, foszalon, metil-paration,acetamiprid, deltametrin hatóanyagú készítményekkel védekezhetünk sikeresen. Szüret után a gyümölcskötődéstől szüretig terjedő időszakban végzett kezeléseket 3 4 alkalommal, a betegségek előfordulásától függően meg kell ismételni. E védekezésekkel az esetlegesen fellépő őszibarackrozsda is hárítható. A szüret előtt a lomb- és gyümölcskártevők elleni védelemben részesített őszibarack-ültetvények a szüret után rovarölőszeres kezelést rendszerint nem igényelnek. Legfeljebb a nyár derekán érő fajtáknál, a szüret után a piros gyümölcsfa-takácsatka ellen fenbutatin-oxid, flufenzin, cihexatin, fenpiroximat akaricid hatóanyagokkal védekezhetünk. Az említet hatóanyagok a csonthéjasok levélatkája ellen is hatásosak Betakarítás, áruvá készítés, tárolás 151

166 Őszibarack Érettségi fokozatok Az árutermelő őszibarack-ültetvényben az értékesítés irányainak megfelelően három szedési érettségi fokozatot ismerünk. Konzervipari: 80%-os, befőttérettség. A fogyasztási érettséget egy héttel előzi, ridegen kemény. Hosszabb szállítási távolságra alkalmas (export) érettség: 85 90%-os. 4 5 nappal a fogyasztási érettség előtt. Fajtára jellemző érett alapszín, rugalmasan kemény. Rövid szállítási távolságra alkalmas (belföld) 95%-os érettség. Két nappal a fogyasztási érettség előtt. Fajtára jellemző alapszín, rugalmasan kemény, bibepontnál és a barázdánál lehet kevéssé puha. Gyümölcslékészítés céljára is ez az érettségi fok a megfelelő. A szüret időpontjának helyes meghatározása az egész termelési folyamat végeredményére nézve döntő kihatású. Egy-egy érettségi fokozat között a gyümölcs átmérője 5 8 mm-rel növekszik, a súlynövekedés pedig 20% körül van. Az ültetvény terméshozama 30%-kal lehet több, ha az ún. belföldi érettségben szedik le a konzervipari érettséggel szemben. A túlérésből eredő veszteségek azonban így nagyobbak, 10% is lehet. A termelők szívesen szednek éretlenül, mert könnyebb a kezelés, szállítás, de a gyümölcsnek érettebben szedve jobb az étkezési minősége. Fogyasztói vélemények tesztelése kimutatta, hogy szívesebben fizetnek akár 15 30%-kal többet az áruért, ha az ízletesebb. Az őszibarack érése 7 14 napig is elhúzódik és a fán belül sem egyenletes, ezért minden őszibarackfajtát legalább két menetben kell leszedni, de megfelelőbb az érést követő többmenetes szüret. A gyümölcs szedése kézzel történik, alulüríthető fára vagy szedőállványra függeszthető szedőzacskók használata célszerű, mert lehetővé teszi a kétkezi munkát. Ezek tartalmát szállítógöngyölegekbe ürítik törődésmentesen. Érettebb barack nem bírja el a nagyobb rétegvastagságot, ezért nagyobb üzemekben alkalmaznak külön csak a betakarítást szolgáló, sekélyebb belméretű, belső forgalomra szolgáló, szabványos raklap-alapterületű tartályládákat. Kisebb üzemekben a szedés a fán válogatva is történhet, és már a kertben be is sorolják az értékesítési göngyölegekbe. Ez nagymértékben kedvez a minőség megóvásának, de a teljesítménye kicsi és a göngyöleg szennyeződhet. Nagyobb tételű termést célszerűbb központi csomagolóhelyen áruvá készíteni. Az áruvá készítés mozzanatai a minőség szerinti válogatás, méret szerinti osztályozás és a csomagolás. Az áruvá készítés gépesítésének legegyszerűbb eszközei a nagyság szerinti osztályozást végzik, a minőségi válogatásra egyszerű szállítószalag szolgál. A méret szerinti osztályozás történhet átmérő és tömeg szerint. A teljesen modern elektronikus áruvá készítő rendszerek, tömeg, átmérő és szín szerint is osztályoznak. Az átbocsátott frakciókat számítógépen nyilvántartásba veszik és a rekesztöltő vagy kis egységcsomagoló automatákhoz irányítják. Manapság több cég forgalmaz ilyen rendszereket, amelyek alapegysége egysoros 1 1,5 t/óra kapacitással. Igények szerint többsoros kapcsolt gépsorokat is szállítanak. Ilyen rendszerek csak nagy közösségi áruvá készítő központokban használhatók ki gazdaságosan. Az őszibarack frissfogyasztása kizárólag egy rétegben, diagonál kötésben vagy fészkes tálcabetét alkalmazásával hozható árukímélően és tetszetősen forgalomba. A göngyölegen (rekesz, kis egységcsomag) belül a méret és minőség egyöntetűsége szigorú követelmény. A konzervipar többrétegű szállítási göngyöleget is elfogad a szállítási távolság és érettség függvényében. Minőségi követelmények A kereskedelmi áru minőségi követelményeit II. félévétől az Európai Gazdasági Közösség előírásait a hazai termelők számára is kötelezővé tevő Magyar Élelmiszerkönyv (Codex Alimentarius Hungaricus) Frissfogyasztásra szánt gyümölcs, zöldség minőségi előírásai című kötete tartalmazza. Az őszibarackra Élelmiszerkönyv számú előírása vonatkozik, amely az Európai Közösség Bizottság 3596/90 EGK számú rendelete és az azt módosító 1107/91 EGK számú rendelet átvételével készült. Emellett figyelembe kell venni a vevő egyedi kívánságait is. 152

167 Őszibarack A minőségi követelmények nemcsak a küllemi megjelenést és beltartalmi értékeket, hanem az érettségi fokot, hússzilárdságot, a gyümölcs méretét (nagyságát), esetleg színezettségét is előírják. A garanciát az önkéntes minőségtanúsítás és az ellenőrzés lehetővé tétele (kötelező technológiai dokumentáció, laborvizsgálatok, ültetvényszemlék) biztosítják. A minőségi igények fokozódása hatására megkezdődtek az ISO 9000-es szabványsorozat bevezetésére irányuló vizsgálatok a gyümölcstermesztés területén is. A csomagolóanyagot és a göngyöleg típusát is szabványok rögzítik, de a vevő szempontja itt a döntő. Ki kell emelni a göngyöleg szerepét az áru megjelenítésében, mint reklámtényezőt. Igényként merül fel ma már a fogyasztói kis egységcsomagolás, vonalkódos megoldással áruházak megrendelésére. A magasabb értéket garantáló eredet- és minőségtanúsítást is szolgálja a márkajegy, címkézés elhelyezése a göngyölegen. Nagyon fontos, hogy az áruvá készítés a szedéssel szinkronban haladjon, hogy a leszedett áru minél rövidebb átfutási idővel kerülhessen a fogyasztókhoz. Minden a nyári napon szabadban töltött óra csökkenti az őszibarack pulton tarthatóságát. Az őszibarack szállítása és forgalmazása Kényes, hazánkban ma még egyáltalán nem korszerűen megoldott kérdés. A gyümölcs a szedéskor uralkodó hőmérsékleten gyorsan leérik, romlásnak indul. 20 C-on egy nap alatt a súlyveszteség már 10% is lehet. Nem hűtött körülmények között a szedéstől számítva legfeljebb 24 óra áll rendelkezésre a fogyasztóhoz jutás céljára. Fejlett országokban ezért hűtőház közbeiktatásával történik a nagykereskedelmi forgalom. Szedés után gyors lehűtés, kondicionált épületben osztályozás, majd hűtött raktárról történik a rendelések áruvá készítése, illetve kiszállítása. Őszibarack tárolása Szükség lehet bármikor az időszakosan jelentkező árukínálati csúcsok levezetésére néhány napos időtartamra és a fogyasztási idény megnyújtására, hosszabb időre a kései fajtákból. Hosszabb időre való tárolásra sem az éretlen, sem a túl érett gyümölcs nem alkalmas, leginkább a 85 90%-os érettségi fok felel meg. Változatlan légterű normál tárolóban 0,5 C között 85 95% relatív páratartalmon 2 4 hétig is tartható. 153

168 5. fejezet - Kajszi 1. Kajszitermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei A kajszi az egyik a legrégebben termesztett gyümölcsfaj. Őshazája Közép- és Kelet-Ázsiában van, ahol a száraz, köves domboldalakon ma is vadon él. Kína területén a régészeti leletek tanúsága szerint már időszámításunk előtt 4 5 ezer évvel ezelőtt termesztésbe vonták. A legvalószínűbb feltételezések szerint az elsődleges géncentruma itt található, és innen terjedt el emberi közvetítéssel egyre nyugatabbra. Elterjedésében igen nagy szerepe volt az ókori selyemútnak. Örményországban jó hazára talált, ahol több ezer éve foglalkoznak termesztésével. Egyes kutatók véleménye szerint itt is őshonos, mások Örményországot másodlagos géncentrumnak tekintik. Európába időszámításunk kezdetén került a kajszi, először Itália és Görögország területén tűnt föl. Nyugat- Európában az írásos emlékek szerint a XIV. században kezdték termeszteni, Amerikába és a déli félteke országaiba pedig csak évvel ezelőtt jutott el. Közép-Európa, így Magyarország területére is valószínűleg több útvonalon keresztül, többféle típust hoztak be, egyrészt dél felől a mediterránból, másrészt kelet felől a Volga menti területekről. Az aquincumi ásatások során feltárt maglelet mintegy 1600 évvel ezelőtti jelenlétéről tanúskodik, de nincs kizárva, hogy már korábban is itt volt ez a növény. A többféle típus keveredéséből egy sajátos, közép-európai fajtakör alakult ki, amelynek fajtáit Európa más vidékein is előszeretettel termesztik, és Magyar legjobb névvel illetik. Magyarország az elterjedtsége és alakgazdagsága okán méltán tekinthető a kajszi harmadlagos géncentrumának. A kajszinemzetséghez több faj tartozik, gazdasági jelentősége azonban elsősorban a Prunus armeniacának, a közönséges kajszinak van. A termesztett fajták legnagyobb része ehhez a fajhoz tartozik. A P. sibirica (szibériai kajszi) és a P. mandsurica (mandzsúriai kajszi) a nemesítésben használható fel genetikai forrásként a fagytűrő fajták előállításánál. Japánban termesztik a P. mume (japán kajszi) fajtáit, de ennek gyümölcse csak feldolgozva fogyasztható. A közönséges kajszi változata, a P. armeniaca var. ansu szintén értékes a nemesítők számára, mert a Sclerotinia laxa és a Stigmina carpophila gombákkal szemben jó ellenálló képességgel rendelkezik. A kajszi gyümölcsének mérete növekedett, ahogy egyre nyugatabbra került, a növények genetikai változatossága viszont csökkent. Ez érthető is, hiszen egyfajta szelekció folyt azzal, hogy mindig a legjobb gyümölcsöket adó egyedeket szaporították tovább. Kialakulási helyük szerint a P. armeniaca fajon belül több ökológiai-földrajzi csoportot különböztethetünk meg. Ezek a következők. Közép-ázsiai csoport ez a legősibb és fajtákban leggazdagabb csoport. Az idetartozó fajták hosszú mélynyugalmúak, fagytűrők, de gombás betegségekre igen érzékenyek. Gyümölcseik aprók, lisztesek, magas cukortartalmúak. Érési szezonjuk hosszú. Többnyire önmeddők. Mandzsúriai-szibériai csoport a mélynyugalmi időszak alatt nagyon fagytűrők, de származási helyüktől délre vegetációjuk hamar elkezdődik, és elvesztik fagytűrő képességüket. Gyümölcseik aprók. Iráni-kaukázusi csoport tagjai rövid mélynyugalmúak, fagyérzékenyek, önmeddők. Gyümölcsük középnagy, világos húsú, édes, aszalásra alkalmas. Európai csoport a többihez képest fiatal, és a legkisebb alakgazdagsággal rendelkező csoport. Itt találhatók a legnagyobb gyümölcsű fajták. A keleti fajtákénál savasabb, jobb ízű, lédúsabb, de többnyire puha húsállományú a gyümölcsük, amelyek jellemzője még a szép narancssárga szín, gyakran piros fedőszínnel tarkítva. Többnyire öntermékenyülők. Mélynyugalmuk rövid, ezért fagyérzékenyek. 154

169 Kajszi Amerikába, Afrikába és Ausztráliába az európai csoport tagjai kerültek. Az utóbbi időben ezeken a földrészeken is jelentős nemesítőmunka folyik, aminek eredménye sajátos helyi fajtacsoportok kialakulása. Ezért egyes kutatók újabban már amerikai, afrikai és ausztráliai csoportokat is elkülönítenek a fajták leírásánál. Hazánkban a kajszinak nagy szerepe volt a XVIII. század végén a Duna Tisza közén a futóhomok megkötésében. Ez a magyarázata annak, hogy a máig is legjelentősebb termőtájunk itt alakult ki, holott ennek a területnek az ökológiai adottságai nem kedvezőek a kajszi számára. Kezdetben a fákat a szőlővel együtt, köztesként ültették. Ez a művelésmód és a fagytűrő helyi fajták használata viszonylag jó termésbiztonságot eredményezett. A termelőszövetkezetek kialakulásának idején egyre több kajsziültetvényt létesítettek. Ezekben csak a Korai piros és néhány rózsa típusú fajta termésére lehetett rendszeresen számítani. Ezek jól tűrik a téli fagyokat, de gyümölcsminőségük nem a legjobb. A nagy gyümölcsű fajtákat egyre nagyobb arányban kezdték telepíteni, de ezeket rendszeresen megtizedelte a fagy. Az önálló ültetvényekben a mikroklíma is jóval szélsőségesebb, mint a vegyes kultúrákban. A termesztés biztonsága így az Alföldön nagymértékben csökkent. Ezzel párhuzamosan felértékelődtek a kedvezőbb adottságú, dombvidéki termőhelyek. A jövőben ezeket lesz célszerű fejleszteni. Be kell látnunk, hogy a kajszit nem lehet az ország egész területén gazdaságosan termeszteni, csak a védett, kiegyenlített mikroklímájú domboldalakon, fennsíkokon, ahol a fák nincsenek kitéve rendszeresen a fagy károsító hatásának. Ha a legjobb termőhelyeket keressük, azzal az ellentmondással találkozunk, hogy azok az ország északi részén találhatók, holott tudjuk, hogy a kajszi egy melegigényes növény, és hazánk a termeszthetőség északi határán van. A délebbi területeken, és a déli lejtőkön az ingadozó hőmérséklet okoz gondot, különösen a tél második felében, amikor a rügyek mélynyugalma már végetért. Az enyhe napokon fejlődésnek indulnak, majd az újból beköszöntő hideg hatására könnyen elfagynak, főleg a virágrügyek. Minél délebbre megyünk tehát az országban, annál inkább a keleti és nyugati domboldalakat kell előnyben részesíteni a telepítéseknél, mert a déli lejtőkön túl nagy a téli napokon a hőingadozás. Kedvező adottságú termőhelyeket találunk a Balaton környékén, a Pilis keleti előterében, a Gödöllői-dombság területén, az Északi-középhegység déli részén, a Hernád völgyében, valamint a Mecsek alján. Ezek többségében már van hagyománya a kajszinak. A világ összes kajszitermése meghaladta a millió tonnát (5.1. táblázat). Ennek közel 80%-a Európában és Ázsiában terem. A földrészek közül Ázsiában termesztik a legtöbb kajszit, de ennek jelentős része nem kerül kereskedelmi forgalomba. A 3 legjelentősebb ázsiai kajszitermesztő ország Törökország, Irán és Pakisztán. Kína, ahol őshonos ez a növény, nem szerepel a legnagyobb termesztők között táblázat. A világ kajszitermése ezer tonnában 155

170 Kajszi Európában Franciaország, Spanyolország és Olaszország kajszitermesztése a legjelentősebb. Napjainkban a kontinentális származású kajszi egyre inkább mediterrán növénnyé kezd válni. Afrikában a Földközi-tenger partvidékén, valamint a Dél-Afrikai Köztársaságban folyik a termesztés. Hazánk kajszitermése évről évre nagymértékben ingadozik, és az utóbbi években csökkenő tendenciát mutat. Kiemelkedően sok, 73 ezer tonna termett 1989-ben, de azokban az években, amikor komoly fagykárok voltak, a termés mennyisége a 30 ezer tonnát sem érte el. Az 1980-as évek elején még jó exportcikkünk volt a kajszi, évente 4 5 ezer tonnát szállítottunk külföldre. Az évtized végére az export ezer tonna alá csökkent, 1994-ben elértük, hogy a termés már a hazai igényeket sem tudta kielégíteni, és a feldolgozóüzemek külföldről hoztak be kajszit. A kajszitermesztést érdemes fejleszteni hazánkban. Az agrárgazdasági szakemberek is stratégiai fontosságúnak tekintik ezt a fajt az ágazaton belül, és a 2010-re szóló prognózisukban 50 ezer tonna évi termésmennyiséggel számolnak. Különösen a nagy gyümölcsű és késői érésű fajtákkal lehetünk versenyképesek a nemzetközi piacon, ahol kajsziból nincs olyan túltermelés, mint almából vagy őszibarackból, és a magyar árut szívesen vásárolják, feltéve, hogy megfelelő időben, megfelelő minőséget és mennyiséget tudunk szállítani. 2. Alany- és fajtahasználat 2.1. Alanyhasználat Az alanyt úgy kell megválasztanunk, hogy az minél jobban megfeleljen területünk környezeti adottságainak, jól összeférjen a nemes fajtával és jól kezelhető faalakot eredményezzen. A környezeti adottságok közül a kajszinál elsősorban a talajviszonyokat kell figyelembe vennünk. Laza homoktalajokon vadkajszi, középkötött talajokon myrobalán, nedves, levegőtlen, kötött, illetve enyhén savanyú talajokon pedig szilvaalanyon célszerű a fákat telepíteni. Sajnos a kajszi számára szelektált, jó minőségű alanyfajták választéka manapság nem túl bőséges. Nincsenek törpe és féltörpe alanyai, amelyek az igazán intenzív művelésmódot lehetővé tennék. Magyarországon a kajszi számára régebben a vadkajszit (tengeribarackot) használták leggyakrabban alanyként. Ez mélyre hatoló, erős gyökérzetet fejleszt, amely a kissé szárazabb körülményeket is jól tűri, viszont erősen levegőigényes. Az alföldi laza, homokos talajú ültetvényekben ma is előszeretettel alkalmazzák. A kissé meszes talajokon is jól fejlődnek a vadkajszialanyon álló kajszifák. Cegléden szelektált fajtái a C 1300, a C 1301, a C 1650 és a C A legtöbb nemes fajtával jól együtt élnek, igen nagy méretű fákat nevelnek. A faiskolák a kajszi oltványok előállításánál egyre nagyobb arányban használnak myrobalán magonc alanyokat, elsősorban a középkötött, gyengén meszes talajokon történő telepítésekre. Arányuk ma már 50% felett van a szaporításban (Hrotkó, 1999). Ezek elviselik a kissé levegőtlen talajadottságokat is. A fák jól erednek és gyorsan nőnek rajtuk, azonban idősebb korban inkompatibilitási problémák jelentkezhetnek. A myrobalán a vadkajszinál valamivel gyengébb növekedést eredményez, de a fák ezen az alanyon is nagyméretűek lesznek. A Cegléden szelektált fajtái közül a C 162-t és a C 359-et ajánlják kajszialanyként. Léteznek különböző dugványozással szaporított myrobalánalanyok is, de ezek még kísérleti stádiumban vannak. A kajszifajtákkal való összeférhetőségüket és a rájuk oltott fák növekedési és terméshozási sajátosságait a kutatók most vizsgálják. A szilvát is használják a kajszicsemeték előállításához alanyként, de jelenleg nem nagy, csak mintegy 5%-os arányban. Az intenzív művelésmódok elterjedésével ez az arány a jövőben valószínűleg nőni fog, hiszen szilvaalanyon jóval kisebb méretű fákat kapunk, mint vadkajszi- vagy myrobalánalanyon. Régebben helyi szilvafajták magoncait használták, ma elsősorban vegetatív módon szaporított alanycsemetéket alkalmaznak a faiskolák. Államilag minősített alanyfajták a Kisnánai lószemű és a Fehér Besztercei. Erősen kötött, nedves talajokon is jól érzik magukat, sőt kifejezetten vízigényesek. Ezeken az alanyokon a kajszifák koronája mintegy 35 40%-kal kisebb lesz, mint vadkajszin. Így fa/ha állománysűrűségű ültetvényeket is létesíthetünk. További előnyük, hogy a fák kevésbé lesznek fogékonyak a gutaütéses pusztulásra. Többféle alany kedvező tulajdonságait egyesíthetjük, ha közbenoltást alkalmazunk. A Lajosmizsei Faiskola szilvatörzses kajszioltvány előállítási szabadalma is ezen alapszik. Csemetéik gyökérzete myrobalán, törzse szilva, koronája pedig kajszi. A myrobalán dúsan elágazó, jól rögzítő gyökérzetet biztosít, amely az átültetés után gyorsan regenerálódik, és a talajadottságokra nem túl igényes. A szilvatörzs ellenálló a baktériumos és gombás pusztulás kórokozóival szemben, valamint erősen csökkenti a fa növekedési erélyét. A törpítő hatáshoz hozzájárul, hogy a közbenoltás miatt két helyen is tápanyag-szállítási zavar keletkezik. 156

171 Kajszi A szilvaalany kedvező tulajdonságait kihasználva olyan megoldás is lehetséges, hogy nemcsak a törzs, hanem a vázágak alsó része is szilvából van, tehát a nemes fajtát a már elágazódott szilvaalanyra szemezzük vagy oltjuk. A kajszi számára az őszibarack és a mandula is használható alanyként, de Magyarországon egyik sem terjedt el Fajtahasználat A kajszit is, akárcsak a többi gyümölcsöt évszázadokon át magról szaporították. Így minden termesztővidéken kialakultak az ottani viszonyokhoz jól alkalmazkodott típusok, fajtakörök. A Kárpát-medencében kialakult legfontosabb fajtakörök jellemzőit a 5.2. táblázatban foglaltuk össze. A magoncfák közül a szép termést adókat meghagyták, a nem megfelelőket pedig kivágták vagy átoltották. Ez a szelekciós tevékenység tekinthető a nemesítés első mozzanatának. A kutatók a XX. század során az így kialakult állományokból választották ki az első tájfajtákat. Magyarországon Magyar Gyula végzett ilyen munkát az 1930-as években, majd Maliga Pál és Nyújtó Ferenc, valamint munkatársaik az 1950-es évektől. A fajták kiválasztásának legfőbb szempontja a gyümölcsminőség volt, és háttérbe szorult az ellenálló képesség a fagygyal és a betegségekkel szemben. Ez akkor kezdett jelentős problémává válni, amikor a kajszit is monokultúrában, nagyméretű ültetvényekben kezdték el termeszteni. 5.2.táblázat. A Kárpát-medencében kialakult legfontosabb kajszifajtakörök jellemzői (Nyújtó Surányi, 1981 és saját megfigyelések alapján) Az 1950-es, 1960-as években nagyon kevés fajtát szaporítottak a faiskolák, az ültetvényekben a választék lecsökkent 3 4 fajtára. Ezt felismerve újabb tájszelekciós munka kezdődött, ennek eredménye az óriás, mandulakajszi és rózsakajszi fajtakörökhöz tartozó fajták termesztésbe vonása. Az ültetvényekből szelektálták a legnagyobb arányban szaporított Magyar kajszi legkedvezőbb tulajdonságokkal rendelkező klónjait. Emellett egy tudatos nemesítési munka is elkezdődött. Maliga Pál műhelyéből került ki a Pannónia fajta. A keresztezéses nemesítés során genetikai forrásként ázsiai származású fajtákat is felhasználtak. Ennek első eredménye a Tamási István által a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen előállított Budapest fajta, mely 1973-ban kapott fajtaelismerést. A Ceglédi Kutató Állomáson 1968-ban kezdődött egy keresztezéses nemesítési program Nyújtó Ferenc irányításával. Ennek eredménye az utóbbi évek során állami minősítést kapott 3 új fajta, a Ceglédi Piroska, a Ceglédi arany és a Ceglédi kedves. Egyetemünkön Pedryc Andrzej folytatja a Tamási István által megkezdett munkát, 2 korai érésű fajtája, a Harmat és a Korai zamatos jelenleg a próbatermesztésre engedélyezett fajták között szerepel. A hagyományos nemesítési módszereken túl korszerű, biotechnológiai 157

172 Kajszi módszereket is alkalmaz. Ezt megnehezíti, hogy a kajszi még a többi fás kultúránál is nehezebben regenerálható in vitro körülmények között. A nemesítésen kívül a fajtaválaszték bővítésének másik módja a más helyen nemesített fajták honosítása és termesztésbe vonása. Ezt a munkát a kajszinál nagymértékben megnehezíti, hogy a fajták adaptációs képessége gyenge, többségük csak ott termeszthető eredményesen, ahol kialakult. Ez az oka annak, hogy a világ valamennyi kajszitermesztő országában a helyi fajtákat termesztik legnagyobb arányban. A mediterrán fajták sokban különböznek például a magyar fajtáktól, és nálunk nem termeszthetők eredményesen, de ez fordítva is igaz. A teljesség igénye nélkül néhány példa a világ fajtahasználatából: Olaszország fő fajtái a San Castrese, a Monaco Bello, a Vitillo, a Portici, a Palummella és a Pisana. Spanyolországban a Canino, a Bulida, a Moniqui, a Velázquez Fino és a Gitano a leginkább elterjedtek. Franciaországban a Bergeron, az Orange de Provance, a Goldrich és az Orange Red szerepelnek a legnagyobb arányban a termesztésben. Törökországban a fák jelentős része még ma is magonc, de van néhány helyi fajtájuk, amelyek kiválóan alkalmasak aszalásra. Ilyenek például a Hacilahloglu és a Cataloglu. Meg kell jegyeznünk, hogy a világ kajsziaszalvány piacán Törökország, Irán és Kalifornia a legjelentősebb exportálók. Kalifornia fő fajtái a Tilton és a Blenheim. Ez utóbbi Royal néven is ismert. Termesztik még a Patterson, a Westley és a Modesto fajtákat. Kanada déli részén, hozzánk hasonló, kontinentális éghajlati viszonyok között a Harcot, Harglow, Hargrand, Harogem, Veecot, Velvaglo, Vivagold és a Goldrich fajtákat termesztik leginkább. A hazánkhoz legközelebb fekvő országok közül Romániában, Csehországban és Szlovákiában is figyelemre méltó nemesítőmunka folyik, és számos hidegtűrő, késői virágzású fajtát sikerült előállítaniuk, amelyek egy része Magyarországon is igen ígéretesnek mutatkozik. Románia fő fajtái a Favorit, Litoral, Mamaia, Olimp, Callatis, Comandor és a Sulmona. Ezek közül többéves vizsgálatok alapján az utolsó 3 magyarországi termesztésre is alkalmasnak látszik, sőt a késői szüreti szezon legjelentősebb fajtái lehetnek. Magyarországon a hivatalos fajtaválasztékban jelenleg 8 árufajta, 8 választékbővítő fajta és 11 próbatermesztésre engedélyezett fajta szerepel. Nálunk is a hazai fajták képezik a választék gerincét. A honosítottak közül idáig egyedül a francia eredetű Bergeron kapott árufajta-minősítést. Számos hazai és külföldi fajtajelölt van jelenleg vizsgálat alatt, amelyek közül a legjobbak az elkövetkező években kerülhetnek elismerésre. Fajtaválasztékunk ugyanis számos ponton javításra, kiegészítésre szorul. Hiányoznak az igazán jó minőségű korai és késői érésű fajták. A szüreti szezon nagyon rövid. A legjobb árut adó fajták szinte egyszerre érnek. Földrajzi helyünkből adódóan elsősorban a késői fajták választékát célszerű bővítenünk, hiszen a korai gyümölcsök piacán nem versenyezhetünk a mediterrán országokkal. A hagyományos magyar fajták kiváló ízűek ugyan, de rosszul szállíthatók, gyorsan puhulnak. Gyenge a fajták fagytűrő képessége és ellenálló képessége vírusos, baktériumos és gombás betegségekkel szemben. A termesztés számára legfontosabb fajták jellemzőit az 5.3., az 5.4. és az 5.5. táblázatokban foglaltuk össze. 158

173 Kajszi 5.3. táblázat. Kajszifajták gyümölcstulajdonságai 5.4. táblázat. Kajszifajták terméshozási és növekedési jellemzői 159

174 Kajszi 5.5. táblázat. Kajszifajták érzékenysége fagyra és betegségekre* A nemesítők világszerte a következő főbb célokat tűzik ki az új fajták előállításánál: az abiotikus stresszrezisztencia (fagytűrés, téltűrés, szárazságtűrés) fokozása, a betegségekkel szembeni ellenálló képesség fokozása, a szüreti szezon széthúzása, a gyümölcsminőség javítása, a fák növekedési erélyének csökkentése, az öntermékenyülő képesség javítása Fajtatársítás Az európai kajszifajták nagy része öntermékeny, de van néhány, amelyik teljesen önmeddő, és csak megfelelő pollenadó fajtával együtt telepítve hoz termést. Az öntermékenyülő fajtákat is célszerű pollenadóval telepíteni, mert így növelhető a termésbiztonság. Évjárattól és termőhelytől függően ugyanis erősen ingadozik a fajták öntermékenyülési hajlama. A kajszi emellett nagyon korán virágzik, gyakran már március elején, és ebben az időszakban még gyakori a megporzás szempontjából kedvezőtlen, hűvös, csapadékos időjárás. Éppen ezért nem 160

175 Kajszi elég, hogy a fajtákat megfelelő társításban telepítsük, hanem a virágzáskor háziméheket is ki kell helyeznünk az ültetvénybe, hektáronként legalább 4 5 méhcsaládot, hogy a pollenátvitel megfelelő legyen. Mint az előzőekben láttuk, a nemesítők célja, hogy jó öntermékenyülő képességgel rendelkező fajtákat nemesítsenek, ennek ellenére az új fajták között is vannak teljesen önmeddők, mint például a Ceglédi Piroska. Az egyre jobban elterjedő óriás gyümölcsű fajták is önmeddők, emellett nagyon korán virágoznak, számukra a megfelelő pollenadók megtalálása nem könnyű feladat. 3. Művelési rendszer 3.1. Intenzív művelési rendszerek A kajszi intenzív művelési rendszerek hazánkban még kísérleti stádiumban vannak. A gyenge növekedést biztosító alanyok hiánya miatt a kajsziból nem könnyű törpefákat nevelni. Szakmai körökben vitatott kérdés, hogy ezt egyáltalán ki kell-e tűzni célként. A kajszitermesztés északi zónájában ugyanis a fák fokozottan ki vannak téve a fagynak, és a betegségek károsító hatásának. A tapasztalatok szerint itt a nagyobb fák egészségesebbek, valamint hosszabb életűek, mint a kisebbek. A fő kérdés az, hogy sikerül-e a jövőben megfelelő törpe alanyokat találni, vagy ezek nélkül, metszéssel, metszést kiegészítő eljárások alkalmazásával olyan jól használható, kisméretű fákat nevelni, amelyek életképessége hosszú távon, de legalább az intenzív ültetvényeknél tervezett évig fenntartható. A legtöbb szakember véleménye szerint ugyanis a kajszinál is elkerülhetetlen a jövőben az intenzitás fokozása. A hagyományos, nagy térállású ültetvényekben nem lehet versenyképes termesztést folytatni. Hazánkban Szigetcsépen folyik új, ígéretes alanyok vizsgálata, valamint kisméretű orsófák nevelési módszereinek kidolgozása. Külföldön, tőlünk eltérő környezeti adottságok között már vannak kajsziból is üzemi méretű karcsúorsóültetvények. A fákat támrendszer mellett nevelik, és évi négy-ötszöri zöldmetszéssel tartják fenn a koronát. A nyitott koronaformák közül olasz kutatók a sorra merőlegesen kialakított Y koronát tartják a legproduktívabbnak, és szerintük ennek a legjobb a fénykihasználása. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az egységnyi területre eső fa darabszámának növelése egy bizonyos határ után már nem gazdaságos. Ezt a határt egyesek 1000, mások 1500 db-ban jelölik meg hektáronként. E fölött a termésmennyiség már nem nő, hanem csökken. Az ültetvény intenzitását nem csak a fák méretének csökkentésével tudjuk fokozni, mert ennek megvannak a korlátai. Ha valamennyi termesztéstechnológiai művelet arra irányul, hogy a termőfelület minél előbb kialakuljon, a fák minél előbb termőre forduljanak, és a termőegyensúly fenntartása mellett minden évben nagy mennyiségű és jó minőségű termést hozzanak, közepes méretű fákon is lehet eredményes termesztést folytatni. A kajszi esetében Magyarországon ez látszik reális perspektívának Félintenzív művelési rendszerek A hagyományostól sűrűbb, félintenzív művelési rendszerek kialakítására már hazánkban is régóta vannak próbálkozások. Termőkaros orsó Az alma termőkaros orsó mintájára az 1960-as években kajsziból is megpróbáltak ilyen faalakot kialakítani. A termőkarokat a vízszinteshez képest fokos szögállásban lekötözve nevelték, a vázágakat csoportosan vagy szórt állásban, spirálisan alakították ki. Az egymás fölötti vázágak távolsága cm volt. A kajszi azonban sokkal nehezebben alakítható, szabálytalanabb növekedésű, mint az alma, ezért ez a faalak nem terjedt el. Az utóbbi évtizedben újból felerősödött a kézi szedésre alkalmas, jól kezelhető, sudaras koronaformák iránti igény. Újabb ismeretek birtokában egyetemünk kutatói a kajszi termőkaros orsó kialakításának korszerű módszereit igyekeznek kidolgozni. Lekötözést csak a telepítés utáni évben végeznek, később a Brunner Tamás által ajánlott hajlító metszést alkalmazzák. A koronaszerkezet kialakításánál figyelembe veszik Zahn ajánlásait is. 161

176 Kajszi Nyitott koronaformák A kajszi az erősen fényigényes fajok közé tartozik. A korona jobb fényellátottságának biztosítása érdekében már régóta alkalmazzák a nyitott koronaformákat, de nem alakult ki olyan sokféle változata, mint az őszibaracknál. A lapos, szétterített alakok a fa természetéből adódóan nehezen alakíthatók ki, és nincs gyakorlati jelentőségük. A váza és a késleltetett váza, mint a csonthéjasok korszerű koronaformái a kajszinál is ajánlhatók, főleg ha gépi betakarítást is tervezünk az ültetvényben. Kialakításuk azonban a kajszi sajátos növekedési jellege miatt nehezebb, mint a többi csonthéjas fajnál. A vázakorona 3 (esetleg 4) vázágból, vázáganként 2 3 gallérágból és a rajtuk elhelyezkedő termőgallyazatból áll. Ha a központi tengelyt már csemetekorban eltávolítjuk, akkor váza-, ha csak a telepítés utáni 4 5. évben, késleltetett vázakoronáról beszélünk. A sudár kezdeti meghagyásának előnye, hogy árnyékolóhatása megakadályozza a vázágak túlságosan meredek növekedését. Emellett a fa korai életszakaszában növeli a termőfelületet is. Nagy problémát jelent azonban, hogy a központi tengely eltávolításakor nagy sebet ejtünk a törzshöz igen közel. Itt a fapusztulást okozó kórokozók könnyen behatolhatnak. Ezért a seb lezárására nagy gondot kell fordítani, mert ha a kórokozók a törzsbe behatolnak, a fa menthetetlen. A vázakorona vázágai a vízszinteshez képest fokos szögben állnak. A gallérágakat úgy kell kialakítani, hogy kellőképpen a fényre kerüljenek, a vázág lombfelülete ne árnyékolja őket. A javasolt sor- és tőtávolság 6 4 vagy 7 5 m. A fák törzsmagasságának gépi betakarításhoz minimum 1 méternek kell lenni, de kézi szürethez egészen alacsony, cm törzsmagasságú bokorfákat is nevelhetünk (5.4. színes kép). A kajszi vázakorona kialakítása és fenntartása nagy odafigyelést és gondosságot igényel. Nem mindig sikerül azonos erősségű vázágakat kinevelni, gyakran előfordul, hogy valamelyik megerősödik, és igyekszik átvenni a sudár szerepét. A vázágak kiindulási pontja között legalább cm távolság legyen, mert ha közelebb kerülnek egymáshoz, az ágtorokban a szövetek nem tudnak jól összeforrni, ez a rész a kórokozók behatolási pontjává válik, és később, egy nagy termésű évben a vázágak széthasadhatnak. Újabban terjed az ültetvényekben a klasszikus vázakoronától kisebb méretű kompakt váza korona. Ez kézi szedésre alkalmas, alacsony törzsű forma, amelynél 5 6 vázágat is nevelnek, és nem törekszenek szabályos gallérágak kialakítására. Szokásos térállása 5 4 m. Sövények Az alakfák divatjának utóhatásaként árutermelő ültetvényekben is megpróbálták a tenyészterületet úgy csökkenteni, hogy a fák koronáját síkban kiterítették. A sokféle sövény közül kettőt emelünk ki, a többinek a kajszinál sohasem volt gyakorlati jelentősége. A palmetta Olaszországban kidolgozott sövénytípus. Huzalos támrendszer mellett egy határozott sudáron 3 4 vázágemeletet alakítanak ki, egymástól cm távolságban. Mindegyik emeleten két, 45 fokban lekötözött vázág helyezkedik el egymással szemben. Termőkorban egy kb. 2 méter széles, 4 5 méter magas termőfal alakul ki, így az ültetvény sortávolsága lecsökkenthető 4 5 méterre. A tőtávolság 4 méter. A tőlünk délebbre igen elterjedt rendszer nálunk kevésbé vált be. A napsugarak beesési szöge észak felé haladva egyre laposabb, a sorok jobban árnyékolják egymást, az öszszes fénymennyiség is kevesebb, emiatt a fák alsó része könnyen felkopaszodik. A Bouché Thomas sövény úgy alakul ki, hogy az oltványokat támrendszer nélkül, a vízszinteshez képest 30 fokos szögben megdöntve ültetik, páronként egymással szemben. Az előtörő hajtásokat 30 cm-re kiritkítják, majd mikor elérik a cm-es hosszúságot az ellenkező irányban, szintén 30 fokos szögben lekötözik őket. Évről évre az új hajtásokat hasonlóképpen kezelik. Az egymást keresztező vesszőket egymáshoz kötik, így azok rácsozatszerűen tartják egymást. A sudár ferde helyzete miatt gyenge a fák kezdeti növekedése, és hamar termőre fordulnak. Ha nem megfelelően alakítják, és nem ritkítják rendszeresen, a vázágai hamar felkopaszodnak. A sövények rendszeres metszést és kötözést igényelnek, nevelésük nagy kézimunka-igénnyel jár. Fenntartásuknál nehézséget okoz, hogy a korona felújulása kör alapvetületen történik, a sorirányban álló hajtásokat rendszeresen el kell távolítani vagy a támrendszerhez kell kötni. Napjainkban a sövény művelésmódot Magyarországon a kajszinál már nem alkalmazzák. Papp-féle ernyőművelés Papp László szabadalma a kajszi művelésmódjának egy régebben alkalmazott, de feledésbe merült formáját fejlesztette üzemileg alkalmazható művelési formává. A szabadalom lényege, hogy a fák gyökere myrobalán 162

177 Kajszi vagy szilva, a törzse szilva, a koronája pedig kajszi. A törzs magassága 180 cm. A hosszú szilva közbeoltás csökkenti a fák növekedési erélyét, és ellenállóbb a fapusztulást okozó betegségekkel szemben. Fontos része a szabadalomnak az alakító metszés teljes elhagyása vagy minimálisra csökkentése. A fákon 5 6 éves korukig gyakorlatilag semmiféle metszést nem végzünk. A módszer a kajszinak azt a tulajdonságát használja ki, ami ellen a hagyományos koronaalakítási módszereknél küzdöttünk, nevezetesen a vesszők, gallyak leívelődésre való hajlamát. A hosszú részek a termés súlya alatt lehajlanak, és úgynevezett termőívek alakulnak ki. Ez elősegíti a vegetatív túlsúly csökkenését, és fák korai termőre fordulását (5.5. színes kép). A kisméretű koronában kiegyenlített a gyümölcsök mérete és színeződése. A termőívek jól elérhető magasságba hajlanak le. A termés a földön állva és alacsony szedőállványról könnyen leszüretelhető. A koronaalakító metszés elhagyásával a fiatal fákon nem ejtünk sebeket, nem nyitunk kapukat a kórokozók behatolásához, így az ágrendszer egészséges marad. A fák ugyan nem nőnek túl nagyra ezzel a módszerrel, a széthajló habitusuk miatt azonban nem célszerű őket túl sűrűre telepíteni, mert összeborulva leárnyékolják egymást. Az ajánlott sor- és tőtávolság a fajta növekedési erélyétől és a termőhely ökológiai adottságaitól függően 5 3,5 és 6 4 méter között van Extenzív művelési rendszerek A kajsziültetvényekben még ma is a legelterjedtebb a természetes vagy gömbkorona. Ezt kevés metszéssel alakítják ki, és 3 4 évenkénti gallyritkítással tartják fenn. Hagyományos vadkajszi- vagy myrobalán alanyon a kajszi 4 6 méter átmérőjű, 5 7 méter magas fát nevel, ezért a sor- és tőtávolság általában 8 6 méter, ritkábban 7 5 méter. Így 208, illetve 286 db fa jut egy hektárra. Az extenzív művelési rendszerű ültetvényekben nem tudunk gazdaságos, és a mai kor követelményeinek megfelelő termesztést folytatni. A nagyméretű fákról csak magas létrák vagy állványok segítségével lehet a termést kézzel leszedni. A rendszeres metszés és termésritkítás hiánya miatt gyakori az alternancia. A kihagyó években nincs bevétel, a termő években pedig rengeteg, de kisméretű gyümölcsöt szüretelhetünk. A nagyméretű, sűrű ágrendszerű koronák belsejében a fényhiány miatt rossz a rügyképződés, az ott kötődött gyümölcsök színeződése és beltartalmi értékei gyengék. Az elöregedett, rövid termőrészeken a gyümölcsök mérete nem éri el a fajtára jellemző értéket. Az extenzív művelési rendszereket a kajszinál is fel kell, hogy váltsák a korszerűbbek, amelyekben rendszeresen, gazdaságosan tudunk a piaci követelményeknek megfelelő árut előállítani. 4. Kajsziültetvények ápolása 4.1. Termőfelület- és termésszabályozás A kajszi metszése körül sok vita van. Vannak, akik szerint egyáltalán nem kell metszeni, mások az évenkénti rendszeres metszés hívei. A kajszinál a metszés módja nagymértékben függ az alkalmazott faalaktól és fajtától. Egészen másképpen kell kialakítani és fenntartani például egy vázakoronát, mint egy Papp-féle ernyőt, és a fajta növekedési sajátosságait is figyelembe kell venni. Magyarországon néhány jól kezelt ültetvénytől eltekintve az a gyakorlat alakult ki, hogy az ültetés utáni korrelációs metszés elvégzése után magukra hagyják a fákat. Sem gondos alakítást, sem rendszeres fenntartó metszést nem végeznek, majd az ültetvény éves korában egy erőteljes ifjítómetszést alkalmaznak. A rendszeres metszéstől való félelem oka talán a kajszi gutaütésre való hajlamában vagy a fák sajátos, szabálytalan növekedési jellegében keresendő. Nem célszerű a kajszifákat teljesen magukra hagyni, mert rendszeres fenntartó metszés nélkül koronájuk elsűrűsödik, vázágaik felkopaszodnak, a terméshozás csak a korona külső felületére korlátozódik, a belső rész inproduktívvá válik. Egy korszerű ültetvényben a fákat rendszeres, gondos munkával alakítjuk, a termőfelület fenntartásához pedig mindenképpen hozzátartozik a zöldmetszés és a gyümölcsritkítás is. A kajszi különösen hajlamos az alternanciára. Egy-egy nagy termésű évben nemcsak azért kell metszéssel, termésritkítással a fán maradó gyümölcsök számát csökkentenünk, hogy piacképes méretű gyümölcsöket kapjunk, hanem azért is, hogy az alternanciát elkerüljük Koronaalakító metszés 163

178 Kajszi A kajszicsemetéket telepíthetjük ősszel vagy tavasszal. A tapasztalatok szerint a tavaszi telepítés eredményesebb. Ha sudaras vagy vázakoronát alakítunk, a csemetéket tavasszal, a rügyfakadás időszakában metsszük először. Ha suhángot telepítettünk, a kívánt törzsmagasság fölött cm-rel vágjuk vissza. Ha koronás oltványunk van, a fővezérvesszőt egyharmadára, az oldalvesszőket 2 3 rügyre vágjuk vissza. Erre az ún. korrelációs metszésre az átültetési stressz és a gyökérzet sérülése miatt van szükség, hogy csökkentsük a hajtásrügyek számát a csemetén. Csak így biztosítható az első évben a megfelelő erősségű hajtásnövekedés. A termőre fordulásig minden évben végezzük el az alakító metszést. Ennek során arra kell törekednünk, hogy a fák termőfelülete minél előbb kialakuljon, ezért el kell kerülnünk a túl erős visszametszéseket. A koronaalakító metszés célja továbbá a teherbíró és kellőképpen elágazódott koronaszerkezet kialakítása. Vázakorona nevelésénél különösen fontos, hogy a vázágak azonos erősségűek legyenek, mert különben felborul a fa egyensúlya. Az egyensúly megteremtése érdekében alkalmazhatjuk a zöldmunkák során a hajtáscsúcs visszacsípését (pincírozást), amivel a túl erősen fejlődő hajtás növekedése egy időre megállítható. Szintén fontos, hogy a vázágak eredési pontja között legalább 10 cm távolság legyen, mert a közel egy pontból indított vázágak termőkorban könnyen letörhetnek. Sudaras koronáknál arra kell törekednünk, hogy a vázágaknak kiszemelt vesszők közel derékszögben csatlakozzanak a tengelyhez. Ez általában csak lekötözéssel érhető el. Hegyesszögű csatlakozás esetén az ágtorokban a szövetek nem tudnak kellőképpen összeforrni, emiatt később a vázágak hajlamosak lesznek a lehasadásra. A koronaalakítás időszakában végezzünk nyáron hajtásválogatást, és még zölden távolítsuk el a vezérhajtások konkurenseit, illetve a nem megfelelő helyen fejlődő hajtásokat. A kajszi fiatalkorban hajlamos nagyon hosszú hajtásokat nevelni, amelyek nehezen ágaznak el. Emiatt váza és termőkaros orsó koronaformáknál általában nem tudjuk a vázágakat visszametszés nélkül nevelni, mint az őszibaracknál. Az elágazási hajlamot fokozhatjuk, ha július végén, amikor a hajtások kb. 1 méter hosszúak, kb. kétharmadukra visszavágjuk őket. Ez különösen az erősen felfelé törő habitusú fajtáknál válik szükségessé. Ilyen például a Mandulakajszi. A jobb elágazási hajlamú fajtáknál elegendő lehet egy pincírozás is. A nyár további részében a levélhónaljakból fejlődő hajtások közül kiválogatjuk a legmegfelelőbbeket. Ha így járunk el, fás metszésre rendszerint nincs is szükség. Amennyiben nyáron nem tudunk metszeni, a téli nyugalmi időszak befejeződése után, rügypattanáskor vágjuk vissza a vesszőket. Egészen más a helyzet a Papp-féle ernyőkoronánál. Itt telepítés után nem vágjuk vissza a vesszőket, és nem végzünk koronaalakító metszést. A korrelációs metszés elhagyását az teszi lehetővé, hogy a több évig nevelt oltványoknak, különösen a myrobalánalanyúaknak, erős, dúsan elágazó gyökérzetük van, amely az átültetés után gyorsan regenerálódik. Molnár Vágó(1999) szerint ennek a művelésmódnak az érzékeny pontja az ágtorok állapota. Ha túl sok elágazás indul innen, akkor gyakran károsodik ez a rész. A legújabb technológia szerint ezért az elágazások számát és helyét a faiskolában szabályozzák Termőkori fenntartó metszés A fa fokozatosan termőre fordul, ezzel párhuzamosan évről évre csökken a képződő hajtások hossza, és egyre több rövid termőrész, termőnyárs képződik. Amikor a fa vázrendszere kialakult, megerősödött, és a fa termőre fordult, a koronaalakítás befejeződött. Ezután fenntartó metszést végzünk. Magyarországon a kajszit nem szokás évente rendszeresen termőre metszeni, mint az őszibarackot, és nem is metsszük olyan erősen. Emiatt a fáink elsősorban a rövid termőrészeken hozzák a termésüket. A fenntartó metszés során gallyritkítást végzünk annak érdekében, hogy a korona külső része ne sűrűsödjön el túlságosan, és a belső koronarészek is kapjanak elegendő fényt. Elsősorban tehát a korona külső részét kell ritkítanunk. Itt is főleg a meredeken fölfelé törő gallyakat, ágakat kell eltávolítanunk, a terméshozás és a koronaszerkezet szempontjából kedvezőbb, vízszinteshez közeli szögben állókat pedig meghagynunk. A fenntartó metszés akkor eredményes, ha biztosítja a fa termőegyensúlyát, vagyis minden termőrész életképes a korona belsejében is, évente rendszeresen terem a fa, és emellett a termőfelület felújulását szolgáló hajtásnövekedés is biztosított. Termőkorban az évi cm-es hajtásnövekedés megfelelő termőegyensúlyra utal. A hazai gyakorlattól eltérően a mediterrán országokban és Kaliforniában a kajszit az őszibarackhoz hasonlóan, intenzíven metszik. Ezzel évről évre erős hajtásnövekedést váltanak ki, és náluk a termés jelentős része nem a nyársakon, hanem a hosszú vesszőkön képződik. A legtöbb fajta a hosszú termőrészeken is jól terem, sőt ott a termések szebbek, nagyobbak, mint a nyársakon. 164

179 Kajszi A Papp-féle ernyőkorona fenntartó metszését a negyedik-ötödik évben kezdjük el. Ekkor a legalsó, beárnyékolt termőíveket tőből levágjuk. A korona felső részén a gallyakat megritkítjuk. A továbbiakban vagy évente végzünk gallyritkítást, vagy 3 4 évenként egy erősebb, ifjító jellegű metszést, amely után a termőfelület meg tud újulni. Valamennyi koronaformára igaz, hogy ha szakaszos terméshozás alakult ki, azon a tavaszon nem metszünk, amikor kihagyó év várható. A spontán termő év tavaszán viszont komolyabb beavatkozást végzünk, ezzel segítjük a termőegyensúly helyreállását Zöldmetszés, Sitt-féle metszés A kajszi hajtásnövekedése több szakaszból áll. Az első szakasz befejeződése után rövid pihenő következik, majd megindul egy másodrendű hajtásképződés, különösen a hosszú hajtásokon. Leginkább a hajtáscsúcshoz közeli rügyek hajtanak ki. A másodrendű hajtások rövidebb ízközűek, és ezek növekedése is leáll néhány hét elteltével. Ha kedvező az időjárás, és jó a fa kondíciója, egy harmadik növekedési szakasz is van, amikor a másodrendű hajtások tovább növekszenek. A kajszi sajátossága, hogy a második és harmadik szakaszban képződött hajtásrészeken sokkal több a virágrügy, mint az első szakaszban képződött részeken. Gyakran egy nóduszon 3 virágrügy is helyet foglal. Ezek a virágrügyek később differenciálódnak, mint az elsőrendű hajtásokon, és a nyársakon lévők. Emiatt az itteni virágok tavasszal később is nyílnak. Már régen megfigyelték ezt a jelenséget, és azt, hogy a későbbi virágzás miatt a hosszú termőrészek végén lévő virágok kevésbé fagynak el tavasszal, mint a nyársakon lévők. Az is igaz, hogy ezek között több a fejletlen, rendellenes, de késői nyílásuk kompenzálja ezt a hátrányt. Duric és mtsai (1999) vizsgálatai szerint a hosszú termőrészeknek a 2. növekedési szakaszban képződött része a legtermékenyebb. A második és harmadik szakasz hajtásnövekedési intenzitását fokozhatjuk egy nyári metszéssel. Ezt ismerte fel, és alkalmazta Sitt (1955), mikor módszerét kidolgozta. Lényege, hogy június első felében valamennyi 25 cm-nél hosszabb hajtást felére visszavágunk. Ennek hatására sok másodrendű hajtás fejlődik. Magyarországon is kipróbálták ezt a módszert, de nem terjedt el széles körben. Nyujtó Surányi (1981) tapasztalatai szerint a másodnövekményeken 3 7 nappal későbbi a virágzás, de kisebb a virágméret, és rosszabb a kötődés, mint a nyársakon és az elsőrendű vesszőkön. Kecskemét melletti kísérleti ültetvényükben ez a módszer nem eredményezett terméstöbbletet Ifjító metszés A kajszi különösen hajlamos arra, hogy idős, fás részeiből is megújuljon. A rejtett rügyek erős visszametszéssel kihajtásra bírhatók. Így idős fáinkat, amelyek termőrészei elöregedtek, ágai felkopaszodtak, meg tudjuk újítani. A művelet csak akkor lesz eredményes, ha jó a fa kondíciója és egészséges. Beteg fák ifjításával ne kísérletezzünk. Az ifjító metszést úgy végezzük, hogy a vázágakat mintegy egyharmadukra visszafűrészeljük, és a rajtuk lévő ágakat, gallyakat is erősen visszavágjuk. Ezt legcélszerűbb tavasszal, rügyfakadáskor elvégezni. A keletkezett sebfelületeket gondosan zárjuk le. Az ifjítás után nagyon erős hajtásnövekedés indul meg. A hajtásokat ritkítsuk meg, mielőtt megerősödnének. Az új termőfelületet az alakító metszés szabályai szerint alakítsuk ki. Egészséges fák termőfelülete 2 3 év alatt megújul, és újból teljes termést kapunk rajtuk A metszés időpontja A kajszinál a metszés időpontjának megválasztása fontos kérdés. A téli nyugalmi időszakban semmilyen metszést ne végezzünk. Ekkor a legnagyobb ugyanis a veszélye annak, hogy az ágrákosodást, fapusztulást okozó baktériumok és gombák a sebeken át megfertőzzék a fát. A fásmetszés legmegfelelőbb időpontja tavasszal a rügyfakadáskor van. Előtte végezzünk rügyvizsgálatot, és határozzuk meg, hogy a virágrügyek milyen arányban fagytak el a tél során. Ha jelentős a fagykár, akkor gyengébb metszést végezzünk. Az sem baj, ha a metszés kitolódik a virágzási időszakra. Igaz ugyan, hogy ilyenkor elveszítjük a fa tavasszal mozgósított tápanyagkészletének egy részét, de megvan az az előnyünk, hogy a metszés erősségét a tényleges virágberakódottsághoz tudjuk igazítani. A tenyészidőszakban bármikor metszhetünk egészen augusztus végéig. A korszerű, intenzív ültetvényekben a koronaformát évenkénti többszöri hajtásválogatással és zöldmetszéssel tartják fenn. A szüret után elvégezhetjük az esedékes gallyritkítást, akár vastagabb fás részeket is eltávolíthatunk. Szeptemberben már azért ne végezzünk metszést, mert félő, hogy a sebek az őszi nyugalomba vonulásig nem gyógyulnak be. A fagyveszélyes helyeken 165

180 Kajszi azért nem szoktuk nyáron a teljes metszést elvégezni, mert nem tudjuk bekalkulálni a téli rügyfagykárt. Itt célszerű nyáron egy előmetszést végezni, és tavasszal a fagykár ismeretében befejezni a metszést. Bármelyik időpontban is végeztük a metszést, a fák egészségének megóvása érdekében a kajszinál különösen nagy hangsúlyt kell helyezni a nagyobb sebek gondos kezelésére, sebzáró anyaggal történő lezárására Gyümölcsritkítás A kajszi termesztéstechnológiájának szerves része a gyümölcsritkítás. A piacképes áru előállítása nem képzelhető el e nélkül. A ritkításnak fontos szerepe van a szakaszos terméshozás kiküszöbölésében is. A legfontosabb kérdések, hogy mikor, mennyit és hogyan ritkítsunk. Minél előbb, annál jobb. Annál kevesebb tápanyag és víz megy veszendőbe. Ahol nem kell fagykároktól tartani, a ritkítást már virágzáskor, sőt már bimbós állapotban elkezdhetjük. A kajszitermesztés északi zónájában sajnos gyakran kell számolni a késő tavaszi fagyokkal, ezért nagy merészség virágzáskor ritkítani. A legjobb, ha ezt a műveletet a terméskötődés után végezzük el, legkésőbb a csonthéjkeményedés kezdetéig. Az elvirágzástól számítva nap áll rendelkezésünkre. A ritkítás mértéke attól függ, hogy mennyi a gyümölcs a fán. Erős túlkötődés esetén a gyümölcskezdemények felét-kétharmadát is eltávolíthatjuk. Termőnyársanként 1, legfeljebb 2 gyümölcs maradjon. A hosszú termővesszőkön se hagyjunk 5 6 darabnál többet. A legmegbízhatóbb a kézi ritkítás. Így tudjuk a legpontosabban beállítani a kívánt terhelést. Ez azonban nagyon munkaigényes, és Magyarországon még kevés helyen alkalmazzák. Kevésbé pontos, de sokkal gyorsabb a bottal történő ütögetés. A bot végére egy gumicsődarabot húznak, és azzal verik le a felesleges gyümölcskezdeményeket. A kajszi vegyszeres termésritkításának technológiája még nem kidolgozott. Régóta folynak ugyan kísérletek, de az eredmények nem megnyugtatóak Talajerő-gazdálkodás A kajszi eredeti élőhelyén száraz, köves talajú domboldalak növénytársulásaiban fordul elő, ahol az évi csapadékmennyiség nem haladja meg az mm-t. Ebből adódóan a szárazságtűrőbb gyümölcsfajok közé tartozik, gyökérzete pedig erősen levegőigényes. Tömör, kötött talajokon nem érzi jól magát. Sem az erősen savanyú, sem az erősen meszes talajon nem fejlődik jól. A számára optimális talaj ph-értéke 6,5 és 8,3 között van. A talaj mésztartalma 2 15% között kedvező. A talajigény természetesen erősen függ az alkalmazott alanytól is. Szilvaalanyon telepítve a kötöttebb, nedvesebb talajt is jól tűri. A terület-kiválasztásnál figyelembe kell venni a talajvíz mélységét is. Nem viseli el tartósan a talajvizet a gyökérzónájában. Az agrotechnikai műveletekkel (öntözés, talajtakarás, tápanyagpótlás) biztosítanunk kell, hogy a telepítés után a fák gyorsan regenerálódjanak, és már az első évtől folyamatosan növekedjenek. Termőkorban pedig nem szabad, hogy a tápanyagok vagy a víz hiánya a termesztés limitáló tényezője legyen Talajművelés Mivel a kajszi sekélyen gyökeresedik, kerülni kell a fák környezetében a mély talajművelést. Tamási(1986) számos kajszifa gyökérzetét tárta fel különböző talajviszonyok között. Megállapította, hogy homoktalajon valamivel mélyebben helyezkedik el a gyökérzet, mint kötött talajban, de valamennyi talajtípuson a felszín alatti cm közötti rétegben található a gyökértömeg legnagyobb része, és a gyökérzet vezérágai a talajfelszínnel párhuzamosan nőnek. A faiskolai kitermeléskor a gyökérzet alsó részét elvágjuk, az eltelepített csemeték ezután oldalirányban terjeszkedő, járulékos gyökérzetet fejlesztenek. Az ültetvényekben a gyökérzet sekély elhelyezkedését egyesek szerint az is magyarázhatja, hogy a tápanyagpótlás és az öntözés (amennyiben van) csak a felső talajrétegre terjed ki, mások ezt a gyökérzet levegőigényességével is összefüggésbe hozzák. 166

181 Kajszi Mindezek ismeretében tudnunk kell, hogy egy mélyszántás a sorközökben rendkívüli károkat okozhat a legértékesebb gyökérállományban. A hajszálgyökerek jól regenerálódnak ugyan, de a kajszi vastagabb gyökerei erre nem képesek. A gyökéren ejtett sebeken át bejuthatnak a különböző kórokozók, például a Verticillium, ami a fa korai pusztulását okozhatja. Az ültetvényben többféle talajművelési rendszert alkalmazhatunk. Művelés szempontjából külön kell választanunk a sorközöket és a fasávokat. A legritkább esetben tudjuk a területet egységesen művelni. Mind a két területen végezhetünk mechanikai, talajtakarásos vagy vegyszeres talajművelést, és ezek mindegyikének többféle módozata van. Mechanikai talajművelésnél csak a sekély művelőeszközök jöhetnek számításba. A legmegfelelőbb ezek közül is a kultivátor. Sok helyen alkalmazzák a tárcsákat is, ami azért nem jó, mert a művelőút két szélén padkát alakít ki. A talajmarót pedig azért nem tartjuk jónak, mert erősen roncsolja a talajszerkezetet. A tömörödött alsó talajréteg lazítására 2 3 évenként célszerű mélylazítót alkalmazni a sorközökben. Ezt olyan helyen vezessük, hogy a lehető legkevesebb gyökeret vágja el. A vegyszeres kezelést általában csak a facsíkban alkalmazzuk a kajszinál engedélyezett gyomirtó szerekkel. Előnye, hogy a permetezés után elszáradó gyomok a felszínen egy mulcsréteget képeznek, ami javítja a talaj felső rétegének hő- és vízháztartását. Fiatal ültetvényben csak perzselő hatású herbicideket alkalmazzunk, mert a gyökérherbicidek a fákat is károsíthatják. A takarásos talajművelésnek sokféle formája van. Takaróanyagként használhatunk szalmát, szénát, istállótrágyát, komposztot, fűrészport, fakérget, tőzeget vagy sötét színű fóliákat, de a füvesítést is ide soroljuk. A facsík takarása különböző anyagokkal különösen fiatalkorban előnyös. Így jobb lesz a csemeték eredése, és kezdeti fejlődése. A füvesítést a sorközökben, a művelőutakon szoktunk alkalmazni. A kajszinál különösen mérlegelnünk kell bevezetését, hiszen legalább annyi hátránya van, mint előnye. Legfőbb hátránya, hogy a gyep is fogyaszt tápanyagokat és vizet, így konkurense a fáknak. Magyarországon füvesíteni csak öntözésre berendezett ültetvényben célszerű. A tápanyagellátásnál pedig figyelembe kell venni a gyep által felhasznált és termelt anyagokat is. Az elpusztult gyökér tömegével a gyep komoly mennyiségű szerves anyaggal gazdagítja a talajt, ezt mindenképpen előnyei között kell említeni. Hátránya viszont, hogy növeli a tavaszi fagykárok veszélyét. A gyep fölött, mivel sokkal nagyobb a hőleadó felülete, jobban lehűl a levegő, mint a sima talajfelszín fölött. A füvesítés növeli a gyümölcsös levegőjének páratartalmát is, ami növeli a gombás fertőzések veszélyét. A kajszi több kórokozójának terjedéséért a kabócákat teszik felelőssé, ezek pedig csak füves területen élnek meg. A rágcsálók is jobban elszaporodhatnak a takart területeken, mint ott, ahol rendszeres talajművelést végzünk. A gyepesítés vitathatatlanul nagy előnye, hogy bármikor rá lehet menni gépekkel a területre. A talajművelési rendszert mindig a helyi viszonyoknak megfelelően kell kialakítani. Az öntözetlen területeken fontos a csapadékvíz megőrzése. A kajszi fokozott fagyérzékenységét, gombás betegségekre való fogékonyságát és gyökerének levegőigényességét mindenképpen figyelembe kell venni. Fontos, hogy a fák törzsét ne sértsük meg a művelőeszközökkel, mert az elősegíti a gutaütést. Magyarországon a legtöbb kajsziültetvény még nem öntözött, itt a legelterjedtebb művelési mód a sorközök rendszeres mechanikai művelése, és a fasávok herbicides kezelése. Az egyre inkább terjedő öntözött ültetvényekben a sorközöket a traktorok nyomtávjának szélességében füvesítik, a facsíkot gyomirtják vagy takarják. A legtöbb ilyen ültetvényben azonban a két rész között egy keskeny, kb. 50 cm széles sávot mechanikai művelésben részesítik, a talaj jobb levegőzöttségének biztosítása érdekében. Futóhomokon lévő ültetvényekben a sorközökben gyakran alkalmaznak zöldtrágyázást. Tavasszal zabot vagy más gyorsan növő gabonanövényt vetnek, amit a böjti szelek elmúltával beforgatnak a talajba Tápanyag-utánpótlás 167

182 Kajszi A kajszi számára a legfontosabb tápelem a kálium. Ennek hiányát sínyli meg leginkább. Emellett természetesen fontos, hogy a többi makro- és mikroelem is megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésére. A telepítés előtt talajvizsgálat alapján kell eldönteni, hogy milyen mennyiségű tartalékoló trágyázásra van szükség. A 0 60 cmes talajrétegben a foszfortartalom P 2O 5-értékre számolva 8 12 mg/100g között megfelelő. A kajszi foszforigénye meglehetősen alacsony. A káliumtartalom elérendő szintje a talajtípustól függően mg/100g között van K 2O-ban kifejezve. Különösen humuszban szegény területeken célszerű a szükséges tápanyagokat nemcsak műtrágyával, hanem szerves trágyával is pótolni, hiszen ezzel növelhetjük a talaj humusztartalmát, és mikroelemeket is kijuttatunk. A szerves és műtrágyát telepítés előtt be kell forgatni a talajba. A foszfor és a kálium a talajkolloidokon megkötődnek, nehezen mozognak, ezért fontos, hogy már a facsemeték növekedésének kezdeti időszakában a gyökérzónában legyenek. Nitrogénből trágyázást részben a talaj- és főleg a levélanalízis adatai alapján végezzük, amennyiben szükséges. A tapasztalatok szerint a kajszifák nitrogénigényét a 2% fölötti humusztartalmú talajokon a nitrogén természetes feltáródása fedezi, ezért nitrogénműtrágya adagolásra általában nincs szükség. A megfelelő tápanyag-ellátottságot jelző levélanalízis határértékek az 5.6. táblázatban találhatók táblázat. Kajsziültetvények kedvező tápanyag-ellátottságát jelző levélanalízis-értékek (Papp és Tamási, 1979) Az optimális N/K arány a kajszi levelekben 0,8 1,0 között van Öntözés A kajszi nem tartozik a nagy vízigényű gyümölcsfajok közé. A hagyományos, extenzív ültetvényekben öntözés nélkül termesztik. Évi mm csapadék elég is lenne számára, de a csapadék évi eloszlása nem mindig felel meg az igényeinek. Fokozott a kajszifák vízfelhasználása a gyümölcs növekedése és csonthéjkeményedése időszakában, ami egybeesik az intenzív hajtásnövekedéssel. Ez május-június hónapokban van. Az évek többségében ekkor nincs jelentős csapadékhiány. A nyár második felében azonban gyakoriak az aszályos időszakok, amikor a vízhiány hátráltatja a hajtások megfelelő beérését és a rügyfejlődést. Ha ebben az időszakban tudunk öntözni, jelentősen növelhetjük a következő évi terméshozamot. A sűrű és füvesített ültetvényekben csak öntözéssel tudjuk a növények vízigényét kielégíteni. Az öntözési módok közül a mikroszórófejes vagy a csepegtető öntözés javasolható. Az esőztető öntözés a termés leverése, a kórokozók terjedése, a nagy párolgási veszteség, valamint a talajszerkezet rombolása miatt kevésbé javasolható Növényvédelem Betegségek Kajszihimlő (kórok.: Plum pox potyvirus) a kajszi legsúlyosabb vírusos betegsége. E betegséget sarka betegségnek is nevezik. A levélen, a gyümölcsön és a csonthéjon sárgás gyűrűk láthatók. Fertőzési források az anyanövények, amelyek szaporítóanyagával és szemzőhajtásaival a kórokozó átvihető. A pollen- és magátvitel 168

183 Kajszi ugyancsak jelentős. A levéltetvek szintén kórokozóátvivők, amelyek azonban a kajszin szórványosan károsítanak. Kajszi sárgulása és levélsodródása (kórok.: European stone fruit yellowing phytoplasma = ESFY) egyre jelentősebbé válik. A levél érközei sárgászöldek. A levelek bekanalasodnak, kicsik lesznek. A hajtáson a levelek ritkásan helyezkednek el. A hajtás és a vessző háncsszövete elbarnul. A fák növekedése leáll, végül a fák kipusztulnak. A kórokozó szaporítóanyaggal vihető át és szilva-levélbolhával terjed. Kajszi agrobaktériumos gyökérgolyvája (kórok.: Agrobacterium tumefaciens) a gyökérnyakon és az oldalgyökereken fordul elő. Ilyen oltványokat forgalmazni és telepíteni tilos. Kajszi gutaütése, más szóval apoplexiája a (Pseudomonas syringae pv. syringae kórokozó baktérium, a Leucostoma cinctum kórokozó gomba okozza). Ezek közös jellemzője, hogy sebeken (metszési felületeken, fagyléceken) keresztül hatolnak a növénybe. Ugyancsak a gutaütés kórokozójaként tartjuk számon a Verticillium dahliae kórokozó gombát, amely viszont a talajból a gyökereken keresztül kerül a fa törzsébe. Kajszi apiognomóniás betegsége (kórok.: Apiognomonia erythrostoma) a kajszi legjelentősebb levélbetegségét okozza. A levélen ovális vagy félkör alakú nagy foltok alakulnak ki, végül a levél elsárgul és lehullik. A kórokozó peritéciumai a lehullott levelekben telelnek. Tavasszal a peritéciumból kiszóródó aszkospórák fertőzik a leveleket. Kajszi sztigminás betegsége (kórok.: Stigmina carpophila) a leveleken lyukacsosodást okoz, a gyümölcsön viszont liláspiros, elparásodó foltok észlelhetők. Kajszi ventúriás varasodása (kórok.: Venturia carpophila) a sziromhullás után a leveleket és a gyümölcsöket fertőzi. A foltokon létrejövő sötétbarna konídiumtartó gyepe jellegzetes tünet. Kajszi monilíniás betegsége (kórok.: Monilinia fructigena, M. laxa) a kajszi egyik legjelentősebb betegsége. A Monilinia laxa virágfertőző, de nemcsak virágpusztulást, hanem a vesszőkön később ágrákot is okoz. Gyümölcsrothadást a Monilinia laxa és a M.fructigena egyaránt előidézhet. E kórokozók viszont csak sebeken (gyümölcskártevők okozta sérüléseken, gyümölcsrepedéseken) keresztül képesek a gyümölcsöt fertőzni. Kajszi lisztharmata (kórok.: Podosphaera tridactyla) a kajszi levelén a hosszan tartó, száraz, meleg nyarakon jelentkezik. Kajszirozsda (kórok.: Tranzschelia pruni spinosae, T. discolor) ugyancsak száraz, meleg nyarakon válhat jelentőssé Kártevők A gyökérkártevők közül a fiatal ültetvényekben a cserebogarak(melolontha melolontha, Anomala vitis) lárvái károsítanak. Az idősebb ültetvényekben is gyakori az előfordulásuk, de ekkor már jelentős kárt nem okoznak. A gyökérzet kártevői közül a mezei pocok(microtus arvalis) a fiatal és az idős ültetvényekben, főleg a füvesített ültetvényekben gyakori. A törzs és a vázágak kártevői között a kéregmoly(enarmoniaformosa) a legjelentősebb faj. Kártételével a sérült kéregrészeken, idős, elgyomosodott ültetvényekben gyakori. A magas törzsű, szilvaalanyra oltott fákon kártétel a törzsön nem jelentkezik. A kéreg kártevői közül a kis kéregszú(scolytus rugulosus) az elszáradt ágakon, kipusztult fákon, mint másodlagos kártevő gyakori. A lombkárosítók közül a kis téliaraszoló(operophthera brumata) rendszeresen előforduló, jelentős kártételt okozó faj. Az erdő közeli kajsziültetvényekben a kis téli araszoló kártételének lehetősége fokozott. A károsítási időszaka a tavaszi időszakra korlátozódik. A tavasszal károsító lombrágó fajok közé tartozó rozsdabarna kisszövő(orgyia antiqua) lárvák eseti károsítása is előfordul. A sodrómolyok áttelelt lárvái a virágzást követő időszak meghatározó kártevői. Leggyakrabban előforduló fajok: Adoxophyes reticulana, Pandemis ribeana, Archips podana, Hedya nubiferana, Recurvaria spp. Tömeges felszaporodásukra elsősorban a kezeletlen, továbbá az erdő közeli gyümölcsösökben számíthatunk. A lombkártevők között a májusi cserebogár(melolontha melolontha) országosan, míg a homoktalajú alföldi ültetvényekben a zöld cserebogár(anomala vitis) a legjelentősebb cserebogárfaj. A lombrágó rovarfajok közül tavasszal a levélbarkók(phyllobius oblongus, Phyllobius argentatus) főleg a gyümölcsösben, a sorok végén elhelyezkedő fákon okoznak a fiatal leveleken kártételt. 169

184 Kajszi A levéltetvek közül a hamvas szilva-levéltetű(hyalopterus pruni) a fiatal, erős növekedésű fák hajtásain egyes esztendőkben előfordul. Kártételének mértéke a termő ültetvényekben eddig nem volt jelentős. A gyümölcskártevők közül a barackmoly(anarsia lineatella) és a keleti gyümölcsmoly(grapholita molesta) rendszeresen veszélyezteti a kajsziültetvényeket. Kártételük különösen őszibarackültetvénnyel szomszédos kajszin jelentős. Kártételükkel az érést közvetlenül megelőző időszakban és az érés folyamán számolhatunk. A lárvák berágnak a gyümölcsbe, a gyümölcs belsejét rágják és ürülékükkel szennyezik. A két faj kártétele teljesen azonos. A károsított gyümölcsöt a moníliás betegség kórokozója fertőzi. A kajszi az őszibaracktól eltérően nem teljes értékű tápnövénye a nevezett két fajnak. A hajtáson okozott kártétel csak ritkán fordul elő. A gyümölcsön az érés időszakában gyakran károsíthatnak a kétnemzedékű sodrómolyfajok, pl. az almailonca(adoxophies reticulana). A kártétel a leggyakrabban az egymáshoz érintkező gyümölcsök felületén sekély, felszíni rágás formájában jelentkezik A védekezés sajátosságai Telepítésre csak vírus- és fitoplazmamentes oltványokat szabad felhasználni. Az agrobaktériumos golyva tüneteit mutató oltványokat telepíteni tilos. A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölőszeres kezelése. A cserebogárpajorok előfordulása esetén védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. Rügypattanás előtt a kajszi gutaütését előidéző Pseudomonas syringae pv. syringae és a Leucostoma cinctum kórokozók, valamint a Monilinia laxa ellen a fákat réz-szulfát, rézoxi-klorid vagy réz-hidroxid tartalmú szerrel kell permetezni. Az elpusztult ágrészek eltávolítása után a sebeket sebkezelő szerrel kell kezelni. Tekintettel arra, hogy a kajsziültetvényekben a pajzstetvek rendkívül ritkán fordulnak elő, így a nyugalmi időszakban a kártevők elleni védelem szükségtelen. Fehérbimbós állapotban a Monilinia laxa ellen kell védekezni. Védekezésre a vinklozolin, az iprodion vagy a kaptán hatóanyagú szer javasolható. Virágzáskor a Monilinia laxa ellen ugyancsak a vinklozolin, az iprodion vagy a kaptán hatóanyagú szerrel kell permetezni. E hatóanyagok méhekre nem veszélyesek. Sziromhullástól a szüretig terjedő időszakban legalább június végéig a kajszi apiognomóniás betegsége ellen kell rendszeresen védekezni. Emellett a kajszi sztigminás betegsége és a kajszi ventúriás varasodása ellen is védekezni kell. Védekezésre a szisztémikus hatású fenarimol, hexakonazol, penkonazol, miklobutanil vagy triforin hatóanyagú szerek hatásosak. A lombfakadás idején a kis téliaraszoló és a sodrómolyok lárvái ellen metidation, foszalon, metilparation,deltametrin, lambda-cihalotrin hatóanyagú növényvédő szerekkel védekezhetünk. A permetezés elvégzését mindenkor az előzetes kártevőfelmérés eredményétől tegyük függővé. A kéregmoly előfordulása esetén elsődleges fontosságú a fatörzs körüli gyomok eltávolítása, gyommentes ültetvény kialakítása. Ezt követően a május közepén a szexferomoncsapdával jelzett tömeges imágórajzás kezdetén törzs és a vastagabb vázágak kérgének permetezésével, metil-paration, metidation hatóanyagú készítményekkel hatásos. A barackmoly és a keleti gyümölcsmoly kártétele különösen a szüret megkezdését megelőző egy hónaptól várható. Ellenük a szex-feromoncsapdás rajzásmegfigyelésre alapozott, a lárvák tömeges kelésére időzített, rovarölőszeres permetezéssel, a deltametrin, diflubenzuron, fenoxikarb, metidation, foszalon, metilparation,lambda-cihalotrin hatóanyagú készítményekkel védekezhetünk sikeresen. A gyümölcsmolyok elleni védelem egyúttal a gyümölcsöt szintén károsító sodrómolyok ellen is hatásos. Szüret után a kajszi sztigminás betegsége, a kajszi ventúriás varasodása, valamint az esetlegesen fellépő kajszirozsda ellen szükség szerint 3 4 alkalommal kell védekezni. Védekezésre a kontakt hatású kaptán hatóanyagú szer javasolható. Ezzel egy időben az esetlegesen fellépő kajszilisztharmat ellen aszisztémikus hatású penkonazol vagy a kontakt hatású elemi kén hatóanyagú szer javasolható. Ebben az időszakban a kártevő állatok elleni védelemre nincsen szükség. 170

185 Kajszi 4.4. Betakarítás, áruvá készítés, értékesítés A szüret a termesztéstechnológia kényes pontja, különösen áll ez a kajszira, ami nem tartozik a könnyen kezelhető gyümölcsök közé. Ha nem szervezzük meg jól a szüretet, és nem kellő körültekintéssel járunk el a szedéskor és a szállításkor, akkor sokat ronthatunk az áru minőségén. Asztali gyümölcsnek csak a gondosan kézzel szedett kajszi alkalmas, a rázógéppel betakarított termés csak konzerv- vagy szeszipari felhasználásra kerülhet. A szüretre való felkészülésnek fontos része a termésbecslés. A kajszinál ezt célszerű már a tél végén elkezdeni. Ekkor megállapíthatjuk, hogy a tél során a virágrügyek milyen mértékű fagykárosodást szenvedtek. A vizsgálathoz gyűjtsünk termőrészeket a különböző koronarészekből, és a rajtuk lévő virágrügyeket hosszában vágjuk föl. Az ép szövetek világoszöld, a fagyottak sötétbarna színűek. Virágzáskor figyeljük meg a fákon a virágsűrűséget. Ez is jó támpont a várható termésmennyiség előrejelzéséhez. Elvirágzás és a tisztuló hullás lezajlása után tudjuk megállapítani a terméskötődés mértékét. A szüreti munkaerő- és göngyölegszükséglet megtervezéséhez még két alkalommal végzünk termésbecslést, először május 22 25, másodszor pedig június között. A kajszi fán beérő gyümölcs, amely kismértékű utóérő képességgel is rendelkezik. A legjobb íze, aromája a fán megérett gyümölcsnek van, de üzemi körülmények között a teljes érést nem tudjuk megvárni, mert akkor már a gyümölcs erősen hullik, és nem szállítható. Ha a zsendülés kezdetét 60%-os érettségnek, a teljes érést pedig 100%-nak tekintjük, befőttkészítésre és távoli piacra történő szállításra 80 85%-os, asztali gyümölcsnek 90%-os, dzsem, ivólé és pálinka készítéséhez pedig 95%-os érettségben szüreteljük a gyümölcsöket. 80% alatti érettségnél leszedve utóérésre nem számíthatunk, a gyümölcsök összefonnyadnak, és ízetlenek maradnak. Az érettségi fokozatok meghatározása elsősorban a szín (főként az alapszín) alapján történik, és segítséget nyújthat hozzá a húskeménység mérése is. A kajszi érése elhúzódó, ezért több menetben kell szüretelni. Egy fajta érése általában napig tart, de száraz, meleg időben ettől rövidebb, hűvös időjárás esetén hosszabb a szüreti időszak. Két-három naponkénti szedéssel tudjuk a teljes termést asztali minőségben leszüretelni. Gyakori, hogy 2 3 színelő szedéssel leszedik a friss piacra szánt mennyiséget, majd a fennmaradt részt, mikor megérett, konzervipari vagy szeszipari célra lerázzák Kézi szüret A kézi szedés általában műanyag vödrökbe történik. Kísérleteznek különböző testre függeszthető szedőedényekkel is, a lényeg az, hogy a kajszi szedéséhez merev falú edényekre van szükség. Az alma betakarításánál használt rugalmas falú edények nem használhatók, mert azokban a kajszi összetörik. A ma használatos faalakok szüreteléséhez szükség van valamilyen állványra vagy létrára is. A szedést a fa alsó, külső részén kell kezdeni, és innen haladni a belső és felső koronarészek felé. Eső vagy erős harmat után meg kell várni, míg a gyümölcsök megszáradnak. A szedés, csomagolás és szállítás során vigyázni kell, hogy ne nyomódjanak meg a gyümölcsök, mert a legkisebb nyomástól is foltosak lesznek. A kézi szedés teljesítménye kg/óra/fő. A nagyobb gyümölcs- és kisebb faméret, a bőségesebb gyümölcsberakódás növelik a szüret hatékonyságát. Az üzemen belüli szállításhoz használt tartályládákat legfeljebb 50 cm-es magasságig töltsük meg. A frissfogyasztásra szánt gyümölcsöket a szedés után minél előbb, de legkésőbb 6 órán belül szállítsuk fedett helyre, ahol a válogatást, osztályozást és csomagolást elvégezzük. Ezután rakjuk hűtött szállító járművekbe vagy hűtőházba az árut. Hűtőházban csak rövid ideig tárolható a kajszi. Ha tárolni akarjuk, még inkább fontos a gyors beszállítás. A tárolás általában tartályládákban történik, és közvetlenül az értékesítés előtt csomagolják az árut a vevő igényei szerint. A tárolóba helyezés előtt hideg vizes vagy hideg levegős előhűtést is alkalmazható. Annál eredményesebb lesz a tárolás, minél előbb elérik a gyümölcsök a tárolási hőmérsékletet, ami optimális esetben 0 1 C. A szabályozott légterű a tárolóban, az oxigén és a széndioxid tartalom 2 3%, a relatív páratartalmat pedig 90 95%. A tapasztalatok szerint két hétnél tovább még így sem tárolható a kajszi, mert a gyümölcsök gyorsan romlanak Gépi szüret 171

186 Kajszi A kajszi géppel is betakarítható, de így a gyümölcs csak feldolgozásra lesz alkalmas, asztali gyümölcsnek nem. A kajszi gépi betakarításának lehetőségét az 1960-as években kezdték vizsgálni Kaliforniában, majd több európai országban, így hazánkban is. A legfontosabb problémákat a mai napig nem sikerült megnyugtatóan megoldani. A koronán való áthulláskor a gyümölcsök sok sérülést szenvednek. A vázakoronánál valamivel jobb a helyzet, mint a sudaras fáknál, de itt is sok a sérülés. A kajszi jellegéből adódóan az ágakon sok a termőnyárs, amelyek közül főleg a korona belsejében lévő, már elszáradt nyársak komoly szúrt sebeket ejtenek a lehulló gyümölcsökön. A másik gond a kajszi nem egyöntetű érése. Emiatt nemcsak a sérülések, hanem az éretlenül és túléretten lehulló gyümölcsök nagy aránya is komoly veszteséget okoz a rázáskor. A jelenlegi faalakokkal és technikai megoldásokkal a kajszi rázógépes betakarítása csak kényszermegoldásnak tekinthető olyan üzemekben, ahol a nagy tömegben egyszerre érő termés betakarításához nincs elegendő munkaerő Értékesítés A kajszinak jelenleg még nincsenek kifejezetten ipari vagy friss fogyasztásra szánt fajtái, mint az őszibaracknak. A különféle felhasználási célokra pedig más-más küllemű és beltartalmú gyümölcsök felelnek meg a legjobban. Frissfogyasztásra a piac a nagyméretű, tetszetős küllemű, szép vörös fedőszínnel borított, fényes sötétsárga héjú, és narancssárga húsú fajtákat keresi, amelyek bőlevűek és jó ízűek. A 40 mm-nél kisebb átmérőjű kajszi asztali gyümölcsként már nem adható el az európai piacon. Befőtt készítéséhez a középnagy, szilárd húsállományú, harmonikus ízű, piros fedőszín nélküli gyümölcsök felelnek meg. Elengedhetetlen, hogy a gyümölcsök teljesen magvaválók legyenek. Dzsem és ivólé készítésénél a legfontosabbak a beltartalmi értékek, a harmonikus cukor sav arány, a jó íz és a szép szín. A gyümölcs mérete itt kevésbé fontos. A szeszipari felhasználásnál fontos a magas cukortartalom és a jó, kajszira jellemző aroma. A fajták és a termesztéstechnológia megválasztásánál, a csomagolásnál és az áruvá készítésnél a jövőben jobban figyelembe kell vennünk a fogyasztók igényeit, hogy a kajszi versenyképes maradhasson az egyre élesedő versenyben. 172

187 6. fejezet - Szilva 1. A szilvatermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei A szilva termésmennyiségét tekintve a mérsékelt égövi gyümölcsök közül a világon a negyedik, Magyarországon a második legfontosabb gyümölcsfaj. A kereskedelemben megkülönböztetik az európai és a japán szilvákat. A világ szilvatermése az összes gyümölcsterméshez hasonlóan folyamatos növekedést mutat. A szilvatermő országok szerepét és a fajtacsoportok arányát tekintve azonban jelentős átrendeződés történt az utóbbi két évtizedben. Kína szilvatermése rohamosan emelkedik. Az alma, őszibarack és körte mellett szilvából is a legfontosabb termelővé vált. A Kínában előállított szilva mennyisége megegyezik az Európai terméssel (6.1. táblázat). Több ázsiai és dél-amerikai országban gyors fejlődés figyelhető meg. Európában a volt szocialista országokban a politikai-gazdasági változásokat követően jelentősen csökkent a gyümölcstermelés. Ezekben az országokban még ma is elöregedett és nem megfelelően ápolt a szilvaültetvények nagy része, a termés zömét nem árutermelő ültetvényekből takarítják be. Jelentős, 50% vagy azt meghaladó arányú a szeszipari felhasználás. A nyugat-európai országokban lassan emelkedő tendenciát figyelhetünk meg. Szinte változatlan az USA-ban a szilva termésmennyisége táblázat. A világ szilvatermésére vonatkozó adatok (Okie, 1985; FAO-adatok) A szilva termésmennyisége elsősorban a melegebb klímájú (mediterrán, szubtrópusi) országokban, illetve területeken emelkedik, ahol az ökológiai adottságok a japán típusú szilvák termesztéséhez kedvezőek. A japán típusú szilvák fogyasztása a mérsékelt égövön is emelkedik. Ennek köszönhetően a világ termésében egyre nagyobb arányt képviselnek a japán típusú (diploid) szilvák. Míg az 1980-as évek végén az összes szilvatermés kétharmada európai szilva volt, addig az 1990-es évek végén körülbelül azonos arányban termelték az európai és japán típusú szilvákat. A szilva Magyarországon évszázadok óta kedvelt, változatos formában fogyasztott gyümölcs. Termésmennyisége a múlt század közepén meghaladta az almáét, jelenleg az almát követi. A termésmennyiség változását a következő adatsorral jellemezzük (KSH-adatok) (6.2. táblázat). 173

188 Szilva 6.2. táblázat. Magyarország szilvatermése A statisztikai összeírások szerint 1885-től a szilvafák száma rohamosan növekedett és arányuk az összes gyümölcsfához viszonyítva elérte a 35%-ot. A fák száma és az áruültetvények területe 1969 óta folyamatosan csökken. A szilva termésmennyisége és a termesztés jövedelmezősége az 1970-es évektől a rázógépek bevezetését, az új öntermékenyülő, bőtermő fajták elterjedését követően jelentősen emelkedett. Az utóbbi évtizedben az ültetvények elhanyagolása és az új telepítések hiánya miatt csökkent a termésmennyiség. A szilva Magyarország egész területén sikerrel termeszthető, de egyes megyékben a kedvezőbb ökológiai és ökonómiai feltételeknek köszönhetően nagyobb arányú a termesztés. Az országos termésmennyiségből 25 30% Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 15% Pest megyében, 12% Jász-Nagykun-Szolnok megyében, 9% Borsod- Abaúj-Zemplén megyében terem. Legnagyobb vásárlónk Németország, de szállítunk Ausztriába, Csehországba, Finnországba és Svájcba is. Elsősorban a korai és kései érésű szilva értékesítési lehetőségei a kedvezőek. A szilva friss asztali és feldolgozott gyümölcsként is értékes. Gyógyászati célra is alkalmazható, étrendi hatása kedvező. Energiaértéke a héjas gyümölcsűeket követően az egyik legnagyobb: KJ/100 g. Az őszibarackhoz és a kajszibarackhoz hasonló mennyiségben tartalmaz szénhidrátot és rostokat. Fajtától függően a friss gyümölcs 12 20% szárazanyagot, 0,16 2,3% rostot, 0,15 1,5% tannint tartalmaz. A cukortartalom 7 18% közötti. A cukrok közül a fruktóz, glükóz és szacharóz aránya közel azonos. A B 1- és B 2-vitamin mennyisége a többi gyümölcsben levőhöz hasonló, C-vitaminban szegényebb. A szilva igen változatos formában fogyasztható: friss és aszalt gyümölcs, befőtt, lekvár, jam, pálinka, likőr, süteményekben töltelék. A szilvafajok, fajtacsoportok és fajták ökológiai igénye jelentősen eltér. Magyarország adottságai elsősorban az európai fajokhoz tartozó fajták termesztéséhez megfelelőek. Ezek a fajták hazánkban minden gyümölcstermesztő tájban eredményesen termeszthetők. A háziszilva- (Prunus domestica) fajták termesztése szinte kizárólagos, így elsősorban e faj igényeit jellemezzük. Az évi óra napfénytartam kielégíti a szilva közepes fényigényét. A nyári túl magas hőmérséklet és erős napsütés azonban káros hatású, a gyümölcs felületén perzselést (pl. Cacanska rodna) a mag felmelegedése következtében a mag körül barnulást (pl. Althann ringló) okoz. Az évi 10 C átlaghőmérséklet meghaladja a szilva minimális (7,5 C) igényét. Meleg termőhelyen terem megfelelően a Ruth Gerstetter fajta. A Sermina ringló hűvös és párás körülmények között érzi jól magát. A házi szilvák hidegigénye óra, mélynyugalmi állapotuk február elején szakad meg. A csonthéjasok közül a háziszilva- és meggyfajták a legfagytűrőbbek. A téli és a tavaszi fagyok ritkán okoznak terméskiesést. Nagymértékű virágrügy- vagy virágkárosodás csak az érzékenyebb fajtákon (pl. Cacanska lepotica), fagyzúgos területen, illetve gyenge kondíciójú fákon fordul elő. Gyenge kondíciót a túlzott mértékű (csapadékhiánnyal 174

189 Szilva párosuló) termésberakódás és korai lombhullás okozhat. A házi szilva nappal a kajszi és az őszibarack után virágzik, így a tavaszi fagyok károsító hatását is jobban elkerüli. A szilva vízigényes növény. Kontinentális klímánk miatt meg kell oldani a szilvaültetvények öntözését. Rendszeres nagy termés és kiváló gyümölcsminőség csak öntözött szilvaültetvénytől várható. Évjárattól függően akár 200 mm öntözővíz kijuttatása is szükséges lehet. A szárazság különösen a kései érésű fajták és a ringlók esetében okoz nagymértékű gyümölcsméret-csökkenést és minőségromlást. A szilva kevésbé igényes a talaj minőségére. Laza és kötött, savanyú és meszes talajon is jól érzi magát, phigénye 5,5 8,5 közötti. Legsikeresebben azonban a tápanyagban gazdag, mély rétegű, humuszos vályogtalajon termeszthető. A japán típusú szilvafajták meleg- és napfényigényesek. Éghajlatunk nem optimális a termesztésükre, ezért a fajták nagy részénél nagymértékű ágelhalás és fapusztulás figyelhető meg. Ennek mértéke helyes agrotechnikával mérsékelhető. A japán típusú szilvák nemesítése során eltérő eredetű és különböző tulajdonságú fajokat használtak fel. Az előállított fajták termesztési és áruérték-tulajdonságai igen változatosak. Egyes fajták hazánkban is eredményesen termeszthetők. A japán típusú szilvák hidegigénye alacsony ( óra). A mélynyugalmi állapotuk már decemberben véget ér. Virágzásuk átlagosan egy héttel előzi meg a háziszilva-fajtákét. A virágrügyek és a virágok a házi szilvánál kevésbé tűrik a téli és tavaszi fagyokat. Fagytűrő képességük a kajszi- és őszibarackhoz hasonló, illetve valamivel jobb. A nagy gyümölcsű japán típusú szilvafajták termesztése során különösen fontos az öntözés. 2. A szilva eredete és botanikai jellemzése Az ismert szilvafajok száma 20 és 40 közötti. Keletkezési helyüket tekintve megkülönböztetünk európai, ázsiai és amerikai szilvafajokat. Az eltérő környezeti tényezők hatására az egyes szilvafajokba tartozó fajták és populációk igen változatos tulajdonságokkal rendelkeznek. A kertészetileg fontos fajokat a 6.3. táblázatban foglaltuk össze táblázat. A kertészetileg értékes szilvafajok (Weinberger, 1975) 175

190 Szilva A világon legelterjedtebbek a házi (vagy európai) szilva (Prunus domestica L.) fajhoz tartozó fajták. E faj vadon nem fordul elő, feltehetően a kökény (Prunus spinosa L.) és a cseresznyeszilva (Prunus cerasifera Ehrh.) kereszteződésével Nyugat-Ázsiában jött létre. Egyes szerzők megkülönböztetik a Prunus italica (Prunus domestica insititia) Borkh. Em. Kárpáti (dobzó szilva, ringló) fajt, mások az ide tartozó fajtákat a Prunus domestica fajba tartozónak tekintik (Tóth és Surányi, 1980). Újabban a kínai Ili folyó mentén Prunus domestica fajba sorolható növényeket találtak. Az európai szilvafajok tagjai változatos tulajdonságokkal rendelkeznek, de a termesztésben levő fajták viszonylag szűk genetikai változatossága miatt korlátozott a termesztés zónája, sok kórokozó és kártevő károsítja a fajtákat. A fajták hidegigénye általában nagy, így nem termeszthetők a melegebb klímájú területeken. Általában nem tűrik a forró és száraz nyarakat, valamint a száraz és hideg teleket. Termeszthetőségüket korlátozzák a különböző kórokozók: monília, sarka vírus. A cseresznyeszilva (Prunus cerasifera Ehrh.) Délkelet-Európában és Délnyugat-Ázsiában honos. Elsősorban alanyként használatos. Gyümölcséért a volt Szovjetunió területein számos változatát termesztik. A kökényszilva vagy nemes kökény (Prunus insititia L.) Kelet-Európából, Nyugat-Ázsiából származik. Termesztése több mint 2000 évre nyúlik vissza. Gyümölcséért termesztett fajtái mellett szelektált alanyok (St. Julian) is tartoznak a fajba. Az európai szilvafajok termesztése feltehetően az I. évszázad körül lendült fel. A római birodalomnak kiemelkedő szerepe volt a szilva nemesítésében, elterjedésében és termesztésében. A harmadik században a Dráva és a Száva partján De Bosnia fajtát telepítettek, amelyből a Besztercei szilva alakult ki. A magyar gyümölcsösökben a XIV. századtól termesztik a szilvát. A Besztercei szilvát először 1522-ben említik. A Prunus syriaca Bokh. fajhoz tartozó mirabellák termesztése kevésbé jelentős (Tóth és Surányi, 1980). A mediterrán területeken igen elterjedtek a kínai vagy japán szilvák (Prunus salicina Lindl.). A faj kínai eredetű, nemesítése során azonban több más ázsiai és amerikai fajt is felhasználtak, így helyesebb az új fajtákat japán típusú szilvának nevezni. A japán típusú szilvák eredete változatosabb, mint a Prunus domestica fajtáké, de a fő fajták genetikai bázisa szűk. Jelentős probléma a korai virágzás és a virágok érzékenysége a tavaszi lehűlésekre. A termeszthetőséget korlátozó tényezők a moníliaérzékenység és a baktériumos ág- és faelhalásra való hajlam. A Zhu Li fajta eredete 2500 évre nyúlik vissza. Japán könyvekben már 1500 éve említik a termesztett szilvákat. Jelentős nemesítés azonban csak a XIX. században indult (Okie, 1995). Alacsony hidegigényű típusok Dél-Kínában és Tajvanon találhatók. A Prunus salicinához hasonló a hidegtűrő Prunus ussuriensis és a Prunussimonnii, amelyek Észak-Kínában találhatók. Az új nemes és alanyfajták előállításához a keresztezéses nemesítésben felhasználják a kelet-ázsiai Prunus ussuriensis Kov. et. Kost. (= usszuriai szilva), a Prunus simonii Carr. (kajsziszilva), valamint az észak-amerikai Prunus americana Marsh. (amerikai szilva), Prunus nigra Alt. (kanadai szilva), Prunus angustifolia Marsh. (cherokee szilva), Prunus hortulana Bailey (hortulan szilva), Prunus munsoniaia Wight et Hedr. (munszon vagy vadlúdszilva-) fajokat is. Az amerikai szilvákat már az európai telepesek megjelenése előtt termesztették. Az északkeleti partvidéken a Prunus maritima faj terjedt el. Az Egyesült Államok északi részén a Prunus americana fajt hasznosították. A Prunus angustifoliát az indiánok széles körben termesztették a délkeleti részeken. A nyugati partvidék egyetlen ehető szilvája a Prunus subcordata, amelyet Kalifornia északi részén termesztettek. A Prunus nigrából aszalványt készítettek a kanadai indiánok. 3. Alany- és fajtahasználat A szilva közel 5000 éves kultúrnövényünk. A magról és sarjról történő szaporítás a XX. századig jelentős volt. A törzses gyümölcsfajok (közöttük a szilva) keresztezéses nemesítése a XVIII. század második felében kezdődött az angol Knight, a belga Mars és az olasz Galesio munkásságával. A későbbiekben eredményes keresztezéseket végzett az angol Rivers és az amerikai Burbank is. 176

191 Szilva A hazai választék bővítésének legfontosabb módja továbbra is a honosítás lesz. A szilva a környezeti viszonyokhoz jól alkalmazkodó gyümölcsfaj. Legeredményesebben azonban a hasonló ökológiai körülmények között előállított fajták honosíthatók. Szilvát igen különböző ökológiai körülmények között termesztenek, így országonként, illetve termőhelyenként eltérőek a fajtával szemben támasztott követelmények. A legtöbb nemesítőműhelyben általános célkitűzésnek tekinthetők a következők: öntermékenyülés, korai termőre fordulás, nagy és rendszeres terméshozás, termőhelyhez való alkalmazkodás, ellenállóság a betegségekkel szemben, kedvező érési idő. A gyümölccsel kapcsolatos minőségi követelmények: nagy és egységes méret, gömbölyű vagy megnyúlt és szabályos alak, szilárd és ellenálló hús, magvaválóság és kis mag, magas cukortartalom és jó íz, alkalmasság a különböző felhasználási célokra. Az ökológiai adottságoktól és a felhasználási irányoktól függően országonként eltérő fajtahasználat alakult ki. A mérsékelt évög hűvösebb klímájú részein elsősorban európai szilvákat termesztenek, a mediterrán és szubtrópusi területeken a japán típusú szilvák az uralkodók. Az európai szilvák többségét (kivéve: pl. Stanley, Bluefre) Európában állították elő. Közép-Kelet-Európa országaiban jelentős a Besztercei szilva. Termesztése a szilva himlővírusra (Plum pox vírus, sarka vírus) való fogékonysága miatt az utóbbi három évtizedben rohamosan csökkent. Az új, nagy termőképességű, a sarka vírussal szemben ellenállóbb amerikai, német, szerb és román szilvafajták egyre jelentősebbekké válnak. A legelterjedtebb frissfogyasztási céllal termesztett európai szilvafajták a Stanley, Bluefre, President, Olasz kék, és néhány ringló (Pl. Zöld ringló, Althann ringló). Néhány észak-európai országban a Victoria a vezető fajta. Aszalvány-előállítás céljára világszerte elsősorban az Ageni fajtát és származékait (kiemelt változatok és hibridek) termesztik (6.4. táblázat). 177

192 Szilva 6.4. táblázat. Szilvafajták szaporítási aránya Magyarországon (OMMI adatai) A Magyarországon szaporításra engedélyezett szilvafajták érési szezonja csaknem 3 hónapon át, július második dekádjától szeptember végéig tart. Az új fajták bevezetésével sem lehet lényegesen bővíteni ezt az időszakot. A kései fajták tárolásával 5 6 héttel meghosszabbodik a fogyasztási idő. A korai érésű nagy gyümölcsű európai szilvák, a ringlók és a japán típusú szilvák elsősorban friss gyümölcsként értékesülnek. Feldolgozásra elsősorban a kései érésű, magas szárazanyag-tartalmú fajták alkalmasak. Befőtt- és aszalványkészítésre a Cacanska lepotica is alkalmas. Igen jó minőségű befőtt és fagyasztott szilva a Besztercei szilva, és a Stanley fajta gyümölcseiből készíthető. Tetszetős és ízletes aszalvány az Ageni fajtából és a nagyméretű szilvákból (Stanley, Bluefre, President) állítható elő. Lekvár- és pálinkakészítésre szintén a magas cukortartalommal rendelkező aromás Besztercei a legalkalmasabb. A szaporításban és a termesztésben is csökken a Besztercei szilva fajtakör aránya. Az utóbbi évtizedben a faiskolák legnagyobb arányban a Stanley fajtát szaporították (6.4. táblázat). Jelentőssé vált a korai fajták közül a Cacanska lepotica, a késeiek közül a Bluefre. A Magyarországon szaporított fontosabb szilvafajták termesztési és áruérték tulajdonságait a táblázatokban foglaltuk össze. Hazánkban is vizsgálat alatt állnak újabb európai típusú szilvafajták. A honosítás során figyelembe kell venni az amerikai, német, román, szerb és olasz nemesítők által előállított újabb fajtákat. Néhány perspektivikus fajta jellemzőit az irodalmi adatok alapján a 6.8. táblázatban mutatjuk be. Az új fajtákkal szembeni legfontosabb elvárás a sarka vírussal szembeni ellenállóság. 178

193 Szilva 6.5. táblázat. Szilvafajták eredete, növekedési és terméshozási tulajdonságai (Szabó, 1997) 6.6. táblázat. Szilvafajták virágzási és termékenyülési adatai (Szabó, 1997) 179

194 Szilva 6.7. táblázat. Szilvafajták gyümölcstulajdonságai (Szabó, 1997) 6.8. táblázat. Újabb európai szilvafajták tulajdonságai (Hartmann, 1998; Jacob, 1998) Hazánkban már több mint 40 éve megkezdődött a japán típusú szilvafajták vizsgálata. Azóta az ország különböző részein mintegy 40 fajtát vizsgáltak. A tapasztalatok szerint a japán típusú szilvák hazánkban is termeszthetők. Termésbiztonságuk, a téli és tavaszi fagyokkal szembeni ellenállóságuk a kajszihoz, az őszibarackhoz hasonlítható. Termesztésükre a kajszi számára optimális, kevésbé fagyveszélyes domboldalak javasolhatók. Az újabb fajták (pl. Black sorozat) héja ellenálló, húsa kemény, így a gyümölcs jól szállítható és tárolható. A japán típusú szilvafajták termesztését korai termőre fordulásuk, nagy termőképességük és elsősorban nagyméretű, különleges gyümölcseik indokolják. A fák csak intenzív művelés mellett maradnak hosszú ideig 180

195 Szilva életképesek. Különösen fontos az ültetvény helyének helyes megválasztása, a jó minőségű középkötött talaj, a rendszeres tápanyag- és vízutánpótlás, az őszibarackhoz hasonló erősségű termőkori metszés és a termésritkítás. Az OMMI államilag elismert és szaporításra engedélyezett fajtáinak jegyzékében korábban kettő japán típusú szilvának tekinthető fajta (Nagrada és Obilnaja) szerepelt. Mindkettő fajhibrid eredetű, az egyik szülőfajtájuk cseresznyeszilva. Jelenleg az AGROSUMMIT Kft. által Lakitelken telepített és vizsgált négy japán típusú szilva (Black King, Giant, Giant Super, Sweet Autumn) próbatermesztésre engedélyezett. Lakitelken az utóbbi 5 évben mintegy 30 ha japán típusú szilvafajtát telepítettek. A gyors termőre fordulás, nagy termés és kiemelkedő árbevétel igazolta a korábbi kísérleti tapasztalatokat. A 6.9. táblázatban és a 6.1. ábrán a Magyarországra telepítésre javasolható fajták jellemzőit adjuk meg. Gyenge növekedésű, sűrű telepítést lehetővé tevő alanyok még nem terjedtek el a termesztésben. Ebből a szempontból a jövőben Magyarországon is perspektivikus lehet a Wagenheim szilva magonca, valamint a kökény szelekciók táblázat. Magyarországon telepítésre javasolható japán típusú szilvafajták jellemzői (Szabó, 2001) 6.1. ábra - Magyarországon termesztésre javasolt japán típusú szilvafajtákérési ideje(szabó, 2001) 181

196 Szilva Az alanyok értékelésénél figyelembe veszik az ökológiai termesztésre való alkalmasságot is. Az alanynak megfelelő fejlődést, korai termőre fordulást és nagyméretű gyümölcsöt kell biztosítani abban az esetben is, ha a sorok takarónövénnyel fedettek. Az alanyok alkalmazására a jövőben is szükség lesz. Saját gyökéren álló fák nem terjedtek el a termesztésben. A mikroszaporításból származó, saját gyökerű nemes fajták fáin későbbi termőre fordulást és tövisképződést figyeltek meg. Az alany megválasztását befolyásoló tényezők a terület ökológiai adottságai, kompatibilitás és a kialakítandó korona mérete. A külföldön rendelkezésre álló széles alanyválasztékból hazánkban még csak néhány került tesztelésre. Magyarországon a szilvafajták alanyaként szinte kizárólag (99 100%) myrobalán magoncot (Prunus cerasifera) használnak. A begyűjtésből származó magvak helyett a Cegléden szelektált, számmal jelzett (C.174, C.679 stb.) alanyfajták magja javasolható a faiskolai termesztésben (Hrotkó,1999). A myrobalánmagoncok a ringlók kivételével jó összeférhetőséget mutatnak, erős növekedésű oltványt adnak. A fák a szélsőséges talajtípusok kivételével mindenütt jól fejlődnek. A myrobalánmagoncon szaporított fajták vegetációs időszaka hosszabb, a fás részek és a rügyek beérése későbbi és a fagyérzékenység fokozódhat. Ivartalanul szaporított myrobalán típusú, nagyon erős növekedésű, korábban termőre forduló fákat nevel az angol eredetű Myrobalan B. Valamennyi szilvafajtával jó az összeférhetősége. A cseresznyeszilva hibridjei közé tartoznak a zöld- és fásdugványozással is jól szaporítható Myrobalan GF 31 és a Marianna szilva változatai. A Marianna GF 8 1 szilva jól alkalmazkodik a különböző talajokhoz, de a jó vízellátottságúakat jobban kedveli. A ráoltott fajtákkal középerős vagy erős növekedésű oltványokat ad. A myrobalánmagonc alanyúakhoz viszonyítva korábban fordul termőre, fajlagos termőképessége jobb. A háziszilva (Prunus domestica) egyes fajtáinak magvait külföldön elterjedten használják. Ivartalanul szaporított, Európában elterjedt szilva-alanyfajta a Brompton. A ráoltott nemes fajtákkal jól összefér, középerős vagy erős növekedésű oltványt ad. A kötött talajokat jobban elviseli. Lengyelországban a Wagenheim szilva magoncát alkalmazzák. Gyenge növekedésű, korán termőre forduló fát nevel. Intenzív ültetvények kialakítására alkalmas. A kökényszilva- (Prunus insititia) magoncok közül külföldön a St. Julien Hybride No2 fajtát forgalmazzák. Az ivartalanul szaporított St. Julien GF jól összefér a szilvafajtákkal, középerős növekedésű oltványt ad, sok sarjat nevel. A Pixy a ringlókkal is jól összefér. A kisméretű (a myrobalánmagonc alanyúakhoz viszonyítva fele magasságú) fák korán termőre fordulnak, de a fajlagos termésmennyiség az erősebb növekedésű alanyokétól nem nagyobb, a gyümölcsméret, és beltartalom gyengébb lehet. 182

197 Szilva Az MrS 2/5 alany a Prunus cerasifera és a Prunus spinosa hibridje. A myrobalánnál gyengébb növekedésű, rajta a szilvafák gyorsan termőre fordulnak és nagyméretű gyümölcsöket teremnek. 4. Művelési rendszer 4.1. Növekedési sajátosságok Az európai szilvafajták igen eltérő méretű, alakú és sűrűségű koronát nevelnek, amely a különböző tulajdonságok kombinálódása révén alakul ki (6.10. táblázat). A korona méretét elsősorban a növekedési erély, alakját az elágazások szögállása, sűrűségét az oldalelágazás képződési hajlam befolyásolja táblázat. Szilvafajták növekedési sajátosságai (Szabó, 1997) Jellegzetesen szétterülő koronája van, az egész világon elterjedt, de Magyarországon már nem szaporított Olasz kék fajtának. Fiatalkorban igen erősen feltörő és kevés oldalelágazást nevel a Cacanska lepotica fája. Sűrű a Besztercei szilva koronája. Ritkának mondható a Bluefre és a Stanley fája. Az elterjedt myrobalánalany erős növekedésű, amelyen a legnagyobb fát nevelő fajták koronájának szélessége 5 6 m. A Pixy alanyon álló fák 50%-kal kisebbek, de a hajtásnövekedést csökkentő hatás a gyümölcsméretcsökkenéssel párosul. Ismertek törpe (1 m-re növő) és csüngő szilvaváltozatok is, de ezek nem terjedtek el. A szilva termőrészei az 1 2 cm-es nyárstól a hosszú ( cm) termővesszőig terjednek. A fán lévő termőrészek aránya a fajtától, a fa korától és a termesztéstechnológiától függ. A fiatal és a jó kondícióban tartott, erősebben metszett fákra a hosszú termőrészek jellemzőek. A termőgallyakon rövid és hosszú termőrészek, nyársak is elhelyezkednek. A szilva metszetlenül és gyenge metszést követően is bőven terem, a növekedés mértéke azonban csökken, és a fákon a rövid nyársak kerülnek túlsúlyba. Kis gyümölcsű és ipari célra termesztett fajtáknál ez is megfelelő termesztési módszer. Néhány év után azonban csökken a gyümölcs mérete. Nagy gyümölcsű, frissfogyasztásra termesztett fajtáknál fontos a rendszeres, középerős metszés. A hajtások vitorlája a növekedés lassulása idején visszaszárad. A vesszők hajtásrügyben végződnek. A rövidebb termőrészek oldalán többnyire magános virágrügyek és hajtásrügyek találhatók. A középhosszú vesszőkön egy rügyalapon egy hajtás és egy virágrügy található. Egyes fajtáknál (pl. Cacanska lepotica, Stanley) hármas vegyes rügycsoportok is gyakran előfordulnak. Tövises termőnyárs egyes fajtáknál (pl. Besztercei szilva) túlzott növekedés esetén és saját gyökéren álló fákon fordul elő. A japán típusú szilvafajták az európai típusokhoz viszonyítva 3 4-szeres mennyiségű virágrügyet és virágot képeznek. Gyakran előfordul a bokrétás termőnyárs. Termőre fordulásuk gyorsabb. Nagyon változatos a fajták növekedési erélye és a korona szerkezete: ernyőszerűen szétterülő (Burbank), terebélyes (Angeleno), feltörő (Santa Roza), oszlopos (Friar). A fák általában közepes vagy nagyméretűek Ültetvénysűrűség 183

198 Szilva Az 1970-es évekig az egész világon a nagy térállásra telepített ültetvények jellemezték a szilvatermesztést. Leggyakrabban m sor- és tőtávolságra ültették a fákat. A magyar ültetvények többségében ma is ez a térállás és a sudaras, kombinált és újabban a váza koronaforma a jellemző. Az 1970-es és 1980-as években a fejlett gyümölcstermesztéssel rendelkező országokban kisebb térállásra telepítették a fákat. Váza koronaformájú fákat m-es, sövényeket főleg m-es, orsófákat m-es sor- és tőtávolságra ültették. Kevésbé terjedt el az m-re telepített Y koronaforma (Bellini et al., 1996a). Az 1990-es években különösen az északi termőhelyeken (Németország, Lengyelország) tovább növelték az ültetvények sűrűségét. Orsófákat alakítottak ki 3,5 4,0 1,0 2,5 m sor- és tőtávolságon. Az intenzív szilvaültetvények létesítése a következő előnyökkel jár: korai termőre fordulás, jobb minőség, nagyobb termésmennyiség, hatékonyabb kézi és gépi munkavégzés. Az ültetvények sűrűségének megválasztásában figyelembe kell venni a termesztés célját, az alany-nemes kombináció növekedési erélyét, a nemes növekedési típusát, a termőhelyi adottságokat. A szilva számára még nincs széles körben elterjedt törpésítő alany. A felfelé törekvő növekedésű és gyorsan termőre forduló fajták esetében (pl. Cacanska lepotica, Friar, M. N. Sun) könnyebben fenntartható a sűrű telepítés, mint a szétterülő és erős növekedésű fajtáknál (pl. Cacanska najbolja, Angeleno). Magyarországon a hagyományos szilvaültetvényekben a fákat nagy térállásra, m-re telepítették, magas törzsön ( cm) sudaras vagy kombinált koronát alakítottak ki. Az utóbbi három évtizedben telepített szilvaültetvényekre a m-es térállás, a cm magas törzs, váza (6.2. ábra) vagy kombinált koronaforma jellemző. A fajták igényeit figyelmen kívül hagyó művelési rendszer lassú termőre fordulást és viszonylag kis termésátlagot eredményezett ábra - Stanley szilvafa vázakoronája (Fotó: Papp János) Áruültetvényekben, ipari célú termesztésnél a gépi betakarítás (vagy gépi és kézi betakarítás) esetén továbbra is a vázakorona javasolható. A hagyományos sudaras vagy kombinált koronaformával szemben a korona belső részének jó fényellátása miatt egyöntetűbb a gyümölcsök minősége és érése. A gyümölcsök a rázás során kevésbé sérülnek. A fa végleges méretét befolyásoló tényezőktől függően 6 4 méterestől 8 5 méteres térállásig javasolható a fák elrendezése. 184

199 Szilva A frissfogyasztásra termelő ültetvényekben m-en szabadorsó fák kialakíthatóak. Az eddigi hazai tapasztalatok szerint intenzív termesztés folytatható a 4 5 1,5 2,5 m térállású karcsúorsó fákon (6.3. ábra) ábra - Karcsúorsó szilvafa (Fotó: Göndör Józsefné) Németországban a különböző, növekedést befolyásoló tényezők figyelembevételével a következő koronaformák kialakítását javasolják (6.11. táblázat): táblázat. Németországban javasolt koronaformák Olaszországban a váza különböző változatai és a palmetta-sövény terjedt el leginkább. A javasolt térállást alanytól, termőhelytől és a nemes fajta növekedési típusától függően adják meg. Hagyományos vázakoronákat m-es, késleltetett vázát m-en, palmetta-sövényt 3, m-en, orsó fákat m-en alakítanak ki (Bellini et al., 1996a). 5. A szilvaültetvények ápolása 5.1. Termőfelület és termésszabályozás Különböző fitotechnikai módszerekkel érjük el a célnak megfelelő termőfelület kialakítását és fenntartását. 185

200 Szilva Ipari célra termelés esetén ma is célszerű a nagyobb térállásra telepített, géppel rázható vázakoronák kialakítása. Frissfogyasztásra termelésnél fontos cél, hogy a kézi munkaműveletek többsége (80%-a) a földről elvégezhető legyen. A gazdaságosság érdekében korán termőre forduló fákat nevelünk, amelyeken rendszeresen nagy termést és kiváló gyümölcsminőséget érünk el. Nagyobb térállás esetén (váza koronaformánál) cél az első néhány évben a gyors termőfelület-növekedés, annak érdekében, hogy a fák minél előbb a nagy termés kinevelésére alkalmas vázszerkezettel rendelkezzenek. Sűrű telepítésű ültetvényekben a korona alakítása sokkal nagyobb figyelmet és szaktudást igényel. A fák erős növekedése hátrányos, a korai termőre fordításra kell törekedni Alakító metszés A vázakorona alakítása során kerülni kell a vázágak egy pontból történő és meredek indítását. Az eltelepített suhángot a törzsmagasság ( cm) felett 7 8 rügyre visszavágjuk. Május-június folyamán hajtásválogatást végzünk, 3 4 oldal és 1 sudárhajtást hagyunk meg (6.4. ábra). Amennyiben a kihajtás gyenge volt és kevés hajtás képződött, úgy a vázágak alapját adó hajtásokat a következő évi visszametszés után választjuk ki. A lehasadás veszélyének csökkentése érdekében alapvető feladat a törzs és a vázág elágazási szögének növelése az ághasadásra hajlamos szilvafajtáknál (Cacanska najbolja, Tuleu gras). Ezt a hajtások, illetve vesszők kitámasztásával, lekötözésével vagy lehajlításával (különböző súlyokkal) érhetjük el. Az oldalvezérvesszőket ne külső, hanem belső állású rügyre metsszük vissza. Ennek hatására a visszavágott rész külső oldalán fejlődnek erős, kevésbé feltörő hajtások, amelyek közül a legmegfelelőbbre a következő évi alakítás során visszametszünk ábra - Vázakorona alakító metszése szilvánál 186

201 Szilva Az oldalvezérvesszők visszametszésének mértéke növekedésüktől függ: gyenge növekedésűt esetén felére, erős növekedésűt kétharmadára. Egyes fajták (Bluefre, Cacanska lepotica) kevés erős oldalelágazást hoznak. E fajtáknál metszési beavatkozással javíthatjuk a korona szerkezetét. Az oldalelágazások számát gyarapíthatjuk az oldalvezérvesszők nyugalmi időszakban történő visszametszésével, illetve a nyári intenzív növekedés során (júniusban) a hajtások visszavágásával. A szilvafajták egy része (pl. Cacanska najbolja) erős növekedés esetén számos másodrendű elágazást képez, amelyek felhasználhatók az oldalelágazások (gallérágak, termőgallyak) kineveléséhez. A sudár árnyékoló hatása hozzájárul a vázágak kedvező irányú (nagyobb elágazási szögű) növekedéséhez. Ezért helyesebb a sudarat késleltetve, a 4 5. évben kivágni. Az eltávolítás idejét fánként mérlegeljük. Egyes esetekben a sudár oldalirányba kidőlve vázágként szerepel, ilyenkor meghagyható a koronában. A nevelés során meg kell akadályozni a sudár túlságos megerősödését. Dominánssá válva ugyanis gyengíti a vázágak növekedését, eltávolítása nagy termőfelület-veszteséget jelent. Az előzőekben leírt elvek nagy része valamennyi koronaforma alakítása során érvényes. A kisebb térállásra telepített fák termőre fordítását a metszés (különösen a visszametszés) mértékének csökkentésével és a vízszinteshez közeli vagy vízszintes vesszőlekötéssel gyorsíthatjuk. A kezdeti nagyobb vesszősűrűség (és a megerősödött gallyak 2 3 évvel későbbi ritkítása) szintén kedvező a terméshozás szempontjából. A koronaalakítás éveiben minden tevékenységünk célja az, hogy a fa minél korábban kitöltse a rendelkezésre álló teret. Ebben az időszakban fokozott jelentősége van a tápanyag- és vízgazdálkodásnak is, hiszen ilyenkor alapozzuk meg a nagy termések hordozására és kinevelésére alkalmas koronát. A gyors koronanevelés 187

202 Szilva következtében a fák már a harmadik-negyedik évben sok termést hozhatnak. A nagy berakódottság akadályozza a koronanevelést (vázágvégek leívelődése) és szélsőséges esetben leállíthatja a növekedést. A hajtások válogatását lehetőség szerint évenként két alkalommal végezzük. Májusban még kézzel, később metszőollóval távolítsuk el a konkurens, sűrítő, befelé növő és a vázágak törzshöz közeli részén növő hajtásokat. A késleltetett váza valamennyi csonthéjas gyümölcsfaj esetében alkalmazható. A fát központi tengellyel indítjuk, és 5 7 vázágat alakítunk ki, amelyeket 1 1,5 m részen osztunk el. Az elágazásokat visszametszéssel neveljük. A végleges méret elérését követően (3. vagy 4. év végén) a központi tengelyt eltávolítjuk a legfelső vázág felett. A korona magassági növekedését 2,5 3 m magasan leállítjuk a hatékonyabb munkavégzés érdekében (Bellini et al., 1996b). Sűrű telepítés esetén a gyenge növekedésű alany hiányában a fitotechnikai műveletekkel kell fenntartani a fa alakját és méretét. Orsófák alakításánál nagyon fontos, hogy a fán belül ne boruljon fel az egyensúly, a piramis alak az ültetvény élettartama alatt végig fennmaradjon. A növekedés csökkentését és a korábbi termőre fordulást segíthetjük a kisebb (50 cm) törzsmagassággal, a hajtások augusztusi vagy tavaszi lekötésével és nyári metszéssel. Az erős és meredeken felfelé törő hajtásokat nyáron vágjuk vissza az 5. levél fölött. A nyári metszés összehasonlítva a télivel a terméshozásra kedvező hatással van. Az erős hajtások eltávolításával csökken az asszimilátákért folyó verseny és nagyobb gyümölcsméret érhető el Termőkori metszés A termőkori metszés elsődleges célja, hogy fenntartsuk a korona alakját és a növekedés és terméshozás egyensúlyát. Termőkorban a következő metszési műveleteket végezzük: az ágak visszavágása a további magassági és szélességi növekedés megakadályozása érdekében, a gallyak ritkítása, vízhajtások, sarjak, elszáradt és beteg részek eltávolítása, termőgallyak visszavágása, ifjítása. A termőkorú szilvaültetvények metszése a koronaritkító, illetve felügyeleti metszésből áll. A szilvafák nem igénylik az erős metszést, de az évenkénti felügyeleti koronaritkító metszésre szükség van. A metszés mértékét a fajta sajátosságainak, növekedési erélyének, a korona természetes habitusának, sűrűségének megfelelően állapítjuk meg. A Besztercei szilva fajtaköre középerős növekedésű, sűrű, zárt koronát nevel. A vesszők elágazási hajlama megfelelő, ezért a rendszeres, de mérsékelt ritkító metszés, a beteg, törött ágak eltávolítása indokolt. Egyes szilvafajták (Stanley, Bluefre, Cacanska lepotica, President) hajlamosak hosszú, elágazás nélküli vagy kevés elágazással rendelkező növekedésre. A termőgallyak szinte teljes hosszúságukban rövid termőnyársakkal rakódnak be, amelyek évi növekménye csekély. E nyársak virágrügyképző képessége néhány év elteltével csökken. Az új termőnyársak alapját képező, megfelelő növekmény eléréséhez a ritkító és a termőrészifjító metszés együttes alkalmazása adja a legjobb eredményt. A szilvafajták optimális (rendszeres) termőrészképződéséhez cm-es átlagos hajtásnövekedés szükséges minden évben. Ipari célra történő termelésnél a gyümölcs mérete nem fontos. Kevésbé precíz metszéssel is fenntartható a fa. Megoldást jelenthet a következő metszési menetrend is: 1. év gépi síkfalmetszés, 2. év kézi metszés, 3. év metszés nélkül. A japán típusú szilvák általában erőteljesebb metszést igényelnek. Az őszibarackhoz hasonlóan metszük az elsősorban vesszőkön termő fajtákat (pl. Black Diamond, Black Star), kevésbé erőteljesen a nyársakon is termő fajtákat (pl. Friar). Mivel a japán szilvafajták terméskötődése bizonytalanabb, mint az európai szilváké (korai virágzás, fagyveszély, önmeddőség, kölcsönös meddőség) a termésszabályozás igen fontos módszere a termésritkítás. A csonthéjasok közül az európai szilva a legkevésbé érzékeny a metszés időpontjára. A nyugalmi időszakban bármikor végezhető, de kedvezőbb a rügyfakadás körüli időpont. Újabban egyre nagyobb szerep jut a vegetációs időben végzett metszési műveleteknek. A zöldmetszés első időpontja június eleje, amikor az erőteljesen fejlődő vízhajtások beárnyékolják a koronát, tápanyagelvonó 188

203 Szilva hatásukkal csökkentik a termés minőségét és a virágrügy-differenciálódás mértékét. Ez a metszési időpont különösen fontos az erőteljes növekedésű és kevésbé termékeny japán típusú szilvafajtáknál (pl. Black Gold, Black Diamond). A szüret után (augusztus, szeptember) végzett zöldmetszéssel a megmaradt részek beérését segítjük és növekedésindukáló hatása kisebb, mint a téli metszésnek Termésszabályozás A mézelő méhek szerepe fontos a szilvavirágok megporzásában, használatuk még az öntermékenyülő szilvafajtáknál is termésmennyiség növelő hatású. A kaptárakat a virágzás kezdetén egymástól méterre, csoportosan kell elhelyezni. A megfelelő megporzást fiatal szilvaültetvényben (4 6 éves korig) 0,5 1, termőkorban 2 3 erős méhcsalád biztosítja hektáronként. Kedvezőtlen esetben (hímsteril fajta, nem megfelelő együttvirágzás, virágzás ideje alatti kedvezőtlen időjárás) legalább 4 6 méhcsalád használata indokolt hektáronként. A szilva terméskötődését számos tényező befolyásolja. Az önmeddő (pl. Cacanska najbolja) és/vagy a gyenge termékenyülő képességű (pl. Olasz kék) fajták terméshozása a virágzáskori kedvezőtlen időjárás hatására igen alacsony lehet. A terméskötődésre kedvezően hatnak a virágzás idején kijuttatott auxinhatású vegyületek. A NEVIROL 20 WP (N 1-naftil-ftalánsav Na sója) kedvezően befolyásolja az önmeddő és öntermékenyülő fajták terméskötődését is. Teljes virágzásban 0,5 kg NEVIROL-t (1000 liter vízben feloldva) célszerű 1 hektárra kijuttatni. Bórtartalmú permetezésekkel különösen a bórhiányos ültetvényekben érhető el látványos kötődésjavulás. A bór hatására felgyorsul a pollentömlő növekedése és rövidebb idő alatt jut el a petesejtig, így a megtermékenyülés esélye javul. Mind ősszel, még a levelek aktív állapotában, mind tavasszal virágzás idején kijuttathatók a bórtartalmú szerek. A terméskötődés mértékének csökkentésére a termőre fordulás kezdetén és termőkorban is szükség lehet. A gyenge növekedésű, korán termőre forduló és nagy termőképességű szilvafajták (Bluefre, Cacanska lepotica) termésberakódása már a 3 4. évben túlzott mértékű lehet. A nagy termés gyengébb talajon álló ültetvényekben és csapadékhiány esetén a fák növekedésének gyengüléséhez vagy leállásához vezet. A fa lassan (vagy sosem) alakítja ki a nagy termés kinevelésére alkalmas méretű és szerkezetű koronát. Termőkorban a túlkötődés a vázágak hasadását okozhatja (Cacanska najbolja, Tuleu gras), szakaszos terméshozást indukálhat vagy nagymértékben rontja a gyümölcs minőségét (Besztercei szilva, Tuleu gras). A terméskezdemények ritkítása különösen frisspiaci értékesítésnél és a nagy gyümölcsű fajták (Bluefre) esetében fontos. A virágzást 4 5 héttel követően felmérhető a termésberakódás és a várható termés mértéke. Ebben az állapotban (15 20 mm-es átmérő) a terméskezdemények érzékenyen reagálnak a ritkító szerekre. Ha az ágkeresztmetszet cm 2 -re jutó terméskezdemények száma a Stanley fajtánál meghaladja a 15-öt, a Bluefrénél a 10-et, a túlterhelés elkerülése érdekében ritkítani kell. Leghatékonyabban kézzel végezhető a terméskezdemények ritkítása. Biztonságos termőhelyen, virágzás idején különböző vegyszerekkel (pl. kálium-szulfát, karbamid) perzselik a termőket. Nálunk a tavaszi fagyveszély miatt célszerűbb az első terméshullást megvárni a ritkítással. Az integrált termesztésben is engedélyezett NES (α-naftil ecetsav) 10 ppm körüli töménységben hatásosan ritkítja a különböző szilvafajtákat, de a kezelések hatékonyságát a helyszínen fajtánként elvégzett előkísérletekkel kell pontosítani Talajerő-gazdálkodás A szilva vízigényes növény. Nagy termésmennyiségek rendszeres eléréséhez a hazai mm természetes csapadékot mintegy mm vízzel kell kiegészíteni. A telepítésnél kerülni kell a száraz, sekély termőrétegű domboldalakat. Elsősorban a középkötött talajban érzi jól magát. Elviseli a kötött, nedves talajokat is. Laza, rossz vízgazdálkodású területre csak rendszeres öntözés mellett szabad szilvát telepíteni. Optimális a talaj szilvatelepítés számára, ha a termőréteg vastagsága 80 cm-nél nagyobb, a talajvíz 100 cm-nél mélyebben helyezkedik el, a ph 6,5 7,5 közötti és a mésztartalom 8% alatti. A japán típusú szilvák érzékenyebbek a magas mésztartalomra mint az európai szilvák. 5,4 alatti és 8,8 feletti ph esetén ne ültessünk szilvát. 189

204 Szilva A szilvafák talajművelésénél és tápanyag-utánpótlásánál figyelembe kell venni, hogy fiatalkorban a gyökérzet fele, időskorban 1/3-a a korona csúrgón kívül helyezkedik el. A növekedés első éveiben a gyökérzet 80 90%-a 20 és 50 cm mélységben található, termőkorban 70%-a 30 és 60 cm között. A csurgó vonalán belül sokkal sűrűbb a gyökérzet Talajművelés A talajművelésnek az integrált termesztésben elfogadott módja a sorközök füvesítése és a sorok gyommentesen tartása. A fák gyors fejlődésének biztosítása érdekében célszerű a telepítést követő 3 4 évben a sorközökben ugarművelést végezni és a sorok gyommentességét talajtakarással biztosítani. A szalmával, érett trágyával, vagy fekete fóliával takart talaj magasabb nedvességtartalma elősegíti a fák eredését, jobb tápanyag- és vízellátását. A későbbiekben az integrált növényvédelem követelményeinek a sorközök füvesítése (vagy mulcsozása) felel meg. A gyeptakaró vízfelhasználását rendszeres (évente 5 6 alkalommal) kaszálással mérsékeljük. A fasorok gyommentességét oldalazó talajművelővel vagy az integrált termesztésben engedélyezett gyomirtó szerekkel végezzük Trágyázás A tápanyag-utánpótlás segítségével tartjuk fenn a talaj termékenységét, az ültetvény kondícióját és biztosítjuk a gyümölcs minőségét. Az ültetvények trágyázásával célunk, hogy a tápanyagigény minél nagyobb részét a tápanyagok természetes körforgásából biztosítsuk, a talaj minőségét fenntartsuk, illetve javítsuk. Az ültetvények telepítése előtt talajvizsgálatot kell végezni. A hiányzó tápanyagokat a vizsgálat eredményei alapján pótoljuk. Erre a célra lehetőleg minél több (legalább t/ha) szerves trágyát használjunk. A talaj fizikai-kémiai állapotát egyértelműen pozitívan befolyásolja: stabilizálja a talaj szerkezetét, a fontos tápelemek oldhatóságát növeli (pl. vas), megkönnyíti a gyökerek behatolását és felszívó képességét, a mikrobiológiai aktivitást fokozza. Figyelembe kell venni a C/N arányt a növényi maradványokban, mert humifikáció során nitrogén szabadulhat fel vagy megkötődik, ha az arány nem megfelelő. A C/N arány optimális, ha értéke között van (Papp és Tamási, 1979). A tápanyagokkal gyengén ellátott talajokat a talaj típusától függően fel kell tölteni káliummal és foszforral. A műtrágyamennyiség kiszámításánál a szerves trágya hatóanyagait is figyelembe kell venni. Ha kilúgozódásra hajlamos a talaj, akkor káliumot és a foszfort is csak telepítés után adjuk több részletben. Termőkorban a trágyázást a 3 5 évente végzett talajvizsgálatra és az évente meghatározott levéltápelem összetételére alapozzuk. A szilvalevelek tápelemtartalmát (szárazanyagra vonatkoztatva) a táblázatban jellemezzük. A N és K kedvező aránya: 0,8 0, táblázat. Szilvalevelek tápelemtartalma (Scudelari, 1996; Valli, 1998) Tápelemhiány esetén a makroelemeket elsősorban a talajon keresztül pótoljuk. A nitrogénszükséglet nagy részét célszerű szerves anyagokkal (szerves trágya, mulcs) pótolni. 190

205 Szilva A termő ültetvény tápanyagszükségletét a táblázatban foglaltuk össze. A műtrágyázásnál figyelembe kell venni, hogy a levelekkel kivont tápanyagok nagyobb része visszajut a talajba táblázat. A szilvaültetvény tápanyagkivonása 20 t/ha termésátlag esetén (Valli, 1998) Termőkorú szilvaültetvény átlagosan évi kg/ha nitrogént igényel. A kijuttatást évente több alkalommal végezzük. A nagyobb gyökérsűrűség miatt jobb, ha csak a korona alatti területet műtrágyázzuk. A tápanyagkijuttatás első időpontja a virágzás kezdete, ugyanis a korábban kijuttatott nitrogénnek csak igen kis arányát veszik fel a fák. A műtrágyázást szeptemberben fejezzük be. A foszfor- és káliumtrágyázás mértékét a talaj- és levélanalízisre alapozzuk. A káliumban bőséges talajban (több mint 250 ppm) szüntessük be a trágyázást, mert a kálium magas szintje akadályozza a Ca-felvételt és az rontja a gyümölcsök minőségét. A hiányzó mikroelemeket kevés veszteséggel és nagy hatékonysággal a növény igényeihez igazodó levéltrágya formájában adagolhatjuk. A nitrogén a csepegtető vagy szórófejes öntözésen keresztül igen előnyösen kijuttatható. Így a szükséges tápanyagmennyiség 30%-kal csökkenthető. Szemben az évente 1 2-szer végzett felületi trágyázással, ez a módszer a növény számára folyamatosan biztosítja az optimális tápanyag-koncentrációt Öntözés A szilva a vízigényes gyümölcsfajokhoz tartozik. Víz hiányában a termés mennyiségének és minőségének csökkenése mellett egyes fajtáknál (pl. Besztercei szilva) korai színeződés és hullás is előfordul. Különösen fontos a fák rendszeres öntözése füvesítés esetén, valamint a friss piacra termelt nagy gyümölcsű fajtáknál (Bluefre, President, japán típusú szilvák). Legjobb eredményt az egyenletes vízellátás biztosít, amikor a talaj felvehető vízkapacitása nem süllyed 60% alá. Célszerű az öntözés idejét, az öntözővíz mennyiségét a növény vízszükséglete, és a talajnedvesség mérése alapján meghatározni. Folyamatos és egyenletes vízellátás biztosítható a koronaszint alatt elhelyezett mikroszórófejekkel. A koronaszint felett elhelyezett szórófejekkel történő esőztető öntözés kedvezőtlen a növényekre (perzselés, kórokozók terjedésének elősegítése) és a talajszerkezetre, s a párolgás következtében nagy, 20 30%-os vízveszteség is bekövetkezik. Különösen fontos a szilvafák jó vízellátása a terméskötődést követően, a csonthéjkeményedés idején és a gyümölcsszíneződés kezdetén. Ha sűrűbben nem is, de legalább ezekben a szakaszokban pótoljuk mm adagú öntözéssel a hiányzó csapadékot. Az egyszerre kijuttatható maximális vízadag homoktalajon 35 mm, középkötött talajon 45 mm, kötött talajon 55 mm. Ennél nagyobb vízadag a tápanyagok kimosódását gyorsítja, illetve kötött talajon oxigénhiányt idéz elő Növényvédelem 191

206 Szilva Betegségek A szilva legjelentősebb vírusos betegsége a szilvahimlő (kórok.: plum pox potyvirus). E betegséget sarka betegségnek is nevezik. A levélen sárgászöld gyűrűk, a gyümölcsön pedig besüppedő, barna, gyűrűs foltok láthatók. A csonthéjon barna foltok észlelhetők. A beteg gyümölcsök íztelenek, lehullanak. A vírusos betegségek közül jelentős lehet még a szilva törpülése(kórok.: prune dwarf ilarvirus). A levelek elkeskenyednek, a levéllemezen sárgászöld gyűrűk észlelhetők. Néhány szilvafajtán törpenövés is észlelhető. A szilva vonalas mintázottsága(kórok.: Prunus necrotic ringspot ilarvirus) hazánkban szórványosan fordul elő. Mindhárom kórokozó szaporítóanyaggal, pollennel és maggal vihető át. Aszilva agrobaktériumos gyökérgolyvája (kórok.: Agrobacterium tumefaciens) a gyökérnyakon és az oldalgyökereken található. Ilyen oltványokat forgalmazni és telepíteni tilos. Aszilva tafrinás gyümölcstorzulása(kórok.: Taphrina pruni) régóta ismert betegség. Az utóbbi években egyre nagyobb mértékben fordul elő. A gyümölcsök felpuffadnak, alaktalanok lesznek, felrepednek. A gyümölcs felületén deres bevonatot az exoaszkuszok képeznek. Fertőzési források a lehullott beteg gyümölcsök, de a kórokozó a vesszők és ágrészek felületén is fennmarad. A kórokozó főleg aszkokonídiumokkal fertőz. Aszilva fómás betegsége(kórok.: Phoma pomorum) jelentős gombás betegség, amely csapadékos, meleg időjáráskor lép fel. A leveleken apró, liláspiros foltok jelentkeznek, később a levél lyukacsos lesz. A hajtáson ovális, liláspiros foltok észlelhetők. A gyümölcs hamvassága az apró foltokat elfedi. A foltokon piknídiumok képződnek. A kórokozó folyamatosan piknokonídiumokkal fertőz. Aszilva sztigminás betegsége(kórok.: Stigmina carpophila) főleg csapadékos, hűvös időjáráskor szórványosan jelentkezik. A levélen liláspiros foltok, azokban konídiumtartó-nyalábok keletkeznek. Végül a levelek kilyukadnak. A kórokozó konídiumokkal fertőz. Aszilva polisztigmás levélfoltossága(kórok.: Polystigma rubrum) nagy, liláspiros foltjairól, azaz endogén sztrómáiról könnyen felismerhető. A kórokozó a lehullott levelekben tavasszal az endogén sztrómákban pszeudotéciumait alakítja ki, amelyekből a kiszabaduló aszkospórák a szilva leveleit fertőzik. Az új levelek endogén sztrómáiban ugyan piknídiumok képződnek, de ezek piknokonídiumai sterilek, tehát nem fertőznek. Aszilva monilíniás betegsége(kórok.: Monilinia fructigena, M. laxa) a legtöbb szilvafajtán gyümölcsrothadást okoz. A rothadó gyümölcsön a M. fructigena nagy, okkersárga, valamint a M. laxa apró, szürke exogén sztrómái jól láthatók. Mindkét kórokozó a szilvamoly vagy a keleti gyümölcsmoly berágása helyén, tehát seben keresztül jut a gyümölcsbe. A gyümölcsrothadás leküzdésére ezért a fent említett kártevő állatok elleni védekezés javasolható. A M. laxa viszont egyes szilvafajták (pl.: Stanley) virágait is fertőzi. A virágfertőzés nemcsak a virágok pusztulását okozza, hanem hajtáspusztulás és ágrák is kialakulhat. Ezeknél a fajtáknál a virágzáskori védekezés döntő jelentőségű. Aszilvarozsda(kórok.: Tranzschelia pruni spinosae, T. discolor) a levélen fokozatosan fejlődik fel, és a nyár végére már jelentős lombhullást okoz. A levél fonákán a világosbarna uredo-, valamint a barna teleutoszóruszok szembetűnőek. Bár a kórokozók heteroecikus rozsdagombák, köztesgazdáiknak az Anemone és Thalictrum fajoknak, ahol spermogóniumaikat és ecidiumukat hozzák létre alárendelt szerepük van, mivel a kórokozók a lehullott szilvaleveleken uredoszóruszaikkal is áttelelhetnek. Aszilva lisztharmata(kórok.: Podosphaera tridactyla) a levélen hosszan tartó, száraz időjáráskor, ősszel jelentkezik. A szilva védelmében alárendelt jelentőségű. Aszilva verticilliumos hervadása(kórok: Verticillium dahliae) az ültetvényekben szórványosan fordul elő. A betegség leküzdése sajnos a fa kivágására szorítkozik Kártevők A fás részeken előforduló kártevők közül a szilva-pajzstetű(sphaerolecanium prunastri) és a közönséges teknőspajzstetű(parthenolecanium corni) a jelentősebbek. Kártételük tömeges elszaporodásuk esetén az ültetvény kondicionális leromlását okozhatja. Különösen az elsűrűsödött koronájú, inszekticides kezelésben nem létesített ültetvényekben súlyos károk okozói. A közönséges teknős pajzstetű fiatal lárvái a nyár folyamán a leveleket is szívogatják és az általuk ürített mészharmaton megtelepszik a korompenész. 192

207 Szilva A lombkártevők közül a levéltetvek a szilva rendszeresen megjelenő kártevői. Sárga szilvalevéltetű(brachycaudus helichrysi) és a hamvas szilva-levéltetű(hyalopterus pruni) a tavaszi, erőteljes hajtásnövekedés időszakában óriási tömegben lepik el a fiatal leveleket és a hajtástengelyt. Az általuk ürített mézharmat, illetve a leveleken megtelepedő korompenész a fa termőképességét csökkenti. A nyár folyamán mindkét faj elhagyja a szilvát, vagy legalábbis kis számban találhatók meg a leveleken, így a kártételük ekkor már jelentéktelen. A lombkártevők közül a rügyfakadás időszakában a sodrómolyok lárvái és az araszolóhernyók a fakadó hajtások, összeszövésével, a levelek megrágásával okoznak kisebb-nagyobb károkat. A gyümölcsösökben megtalálható sodrómolyok közül a Pandemis, a Hedya, Adoxophies nemzetségbe tartozó fajok, illetve a kis téliaraszoló(operophtera brummata) lárvái a fő károsítók. Leveleken okozott kártételük kizárólag a tavaszi időszakra korlátozódik. A szilva levélét szívogatásukkal károsító atkák közül a piros gyümölcsfa-takácsatka(panonychus ulmi) és a közönséges takácsatka(tetranychus urticae) a legjelentősebbek. Kártételükre különösen az aszályos esztendőkben és akkor is a nyár második felében számíthatunk. Súlyos kártétel esetén korai, részleges lombhullás is bekövetkezhet. A szilva gyümölcsét károsító fajok közül mindjárt a virágzáskor rajzó és gyümölcskötődést követően a néhány mm-es nagyságú poloskaszagú szilvadarazsak(hoplocampa minuta, Hoplocampa flava) igen jelentős kártevők lehetnek. A lárvák a fiatal gyümölcs belsejében fejlődnek, és annak pusztulását okozzák. A károsított gyümölcsöt a lárva elhagyja és újabb gyümölcs belsejébe rágja magát. A nem kezelt szórványgyümölcsösökben, házikertekben nemritkán akár a termés 80 90%-át is elpusztíthatják. Poloskaszagú szilvadarazsak kártételét a csonthéj kialakulását követően a szilvamoly(laspeyresia funebrana) és a keleti gyümölcsmoly(grapholita molesta) lárváinak károsítása követi. A lárvák a gyümölcsbe rágják magukat, majd a csonthéj körüli gyümölcshúst felélik. A károsított szilva lehullik a fáról, az érés kezdetén korábban színesedik. A károsított gyümölcsön gyakran mézgacsepp jelenik meg. A gyümölcsmolyok által károsított gyümölcsöt másodlagosan a moníliás betegség kórokozója fertőzi A védekezés sajátosságai Telepítésre csak vírusmentes oltványokat szabad felhasználni. Az agrobaktériumos gyökérgolyva tüneteit mutató oltványokat telepíteni tilos. A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölőszeres kezelése. A cserebogárpajorok előfordulása esetén védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. Rügypattanás előtt olyan szilvafajtákat (pl.: Stanley), amelyeket a Monilinia laxa virágfertőzése veszélyeztet réz-szulfát, rézoxi-klorid vagy réz-hidroxid hatóanyagú szerrel lemosásszerűen permetezni kell. A szilván élő pajzstetvek elleni védelem egyik hatékony módja a tél végi permetezés, metszés utáni elvégzése kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú rovarölő szerrel. Fehérbimbós állapotban egyes szilvafajtákat a virágfertőző Monilinia laxa ellen védeni kell. Védekezésre a vinklozolin, az iprodion vagy a kaptán hatóanyagú szer javasolható. Virágzáskor a virágfertőző Monilinia laxa elleni védekezést vinklozolin, iprodion vagy kaptán hatóanyagú szerrel meg kell ismételni. E hatóanyagok a méhekre nem veszélyesek. Sziromhullástól a szüretig terjedő időszakban a szilva polisztigmás levélfoltossága, a szilva sztigminás betegsége, a szilva fómás betegsége, valamint a szilvarozsda ellen kell védekezni. E védekezéseket sziromhullás után kell megkezdeni, majd 10 napos időközzel június végéig kell folytatni. Védekezésre kontakt hatású kaptán elegendő. Június végétől még további kiegészítő védekezésekre is sor kerülhet. Ezt a szilva fómás betegsége és a fokozatosan felfejlődő szilvarozsda indokolhatja. E védekezéseket ugyancsak kaptán hatóanyagú szerrel végezhetjük. A kártevők közül a sziromhullást követően a poloskaszagú gyümölcsdarazsak elleni védelem nem halasztható. Ellenük béta-ciflutrin, béta-ciflutrin+oxidemeton-metil, dimetoat, malation hatóanyagú rovarölő szerekkel eredményesen védekezhetünk. A felsorolt hatóanyagok egyúttal hatásosak az ekkor már jelen lévő levéltetvek, sodrómolyok, továbbá az araszolóhernyók ellen is. A szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly gyümölcskártétele jól időzített növényvédőszeres kezeléssel hárítható. A szexferomoncsapdák jelzése alapján következtethetünk a lárvák várható kelésére és a védekezést még a lárvák 193

208 Szilva gyümölcsbehatolása előtt ajánlott elvégezni. A növényvédő szer megválasztása több tényezőtől függ. A készítmény választását meghatározza, hogy milyen más kártevő fordul elő az ültetvényben, illetve milyen szintű védettséget szeretnénk elérni, továbbá milyen messze vagyunk a várható gyümölcsérés időpontjától. A szilván károsító gyümölcsmolyok ellen a Bacillus thuringiensis Berliner var. Kurstaki, béta-ciflutrin, deltametrin, cipermetrin, diflubenzuron, fenoxikarb, foszalon, lambda-cihalotrin, metidation, metil-paration hatóanyagú növényvédő szerekhatásosak. A takácsatkák jelenléte esetén vagy a tavaszi időszakban a tömeges lárvakelés idején hexitiazox, majd a későbbiekben, amitráz,fenbutatin-oxid, flufenzin, cihexatin akaricid hatóanyagokkal védekezhetünk Betakarítás, áruvá készítés, tárolás Szüret A betakarítás idejét és módját is a felhasználási cél határozza meg. Az export célú szüretet akkor kezdjük meg, amikor a gyümölcs a fajtára jellemző méretet elérte, beszíneződött, húsa kemény és rugalmas. Feldolgozási célra (lekvár, aszalvány) a teljesen érett, a kocsány körül ráncosodó szilvát szüreteljük. A fejlett gyümölcstermő országokban a szilvaérést műszeres vizsgálatokkal jelzik. Meghatározzák a gyümölcsök húskeménységét, szárazanyag-tartalmát és savtartalmát. Az érés során lezajló változások figyelembevételének az a célja, hogy a gyümölcsöt a felhasználási célnak legmegfelelőbb időpontban szüreteljük. Az elsietett (kisebb tömeg és szárazanyag-tartalom) és a kései (sérülékenyebb, rosszabbul tárolható gyümölcs) szüret is kedvezőtlen a gyümölcs minőségére. A gyakorlatban a műszeres vizsgálatok közül a szárazanyag-tartalom meghatározása a legegyszerűbb és a legmegbízhatóbb módszer. A korai (július) fajtáknál 13% körüli, a középidejű fajtáknál 13 15% közötti, a kései fajtáknál 15% feletti. Konzervipari feldolgozásra megfelelő minőségű szilva szüretelhető rázógépekkel. Az egymenetes rázásnál követelmény, hogy a szilva legalább 90%-os érettségű legyen. A rázás időtartama másodperc. A KILBY típusú rázógéppel óránként fa termése takarítható be. A Schaumann gépek üzemeltetéséhez több kiszolgáló személy kell, teljesítménye fa/óra. A betakarított termés 80 90%-a ép, kézi válogatást követően frissfogyasztásra is értékesíthető. A friss exportra és hazai frissfogyasztásra szánt szilvát lehetőleg kézzel, kocsánynyal együtt, hamvasan és szennyeződésmentesen szedjük. A kézi szedés teljesítménye elsősorban a fa méretétől, berakódottságától és a gyümölcs méretétől függően 15 kg/fa (Besztercei szilva, nagyméretű fákon) és 60 kg/fa (Stanley, Bluefre, kisméretű fákon) között változik. A kézi szüret praktikus módja a gyümölcs műanyag vödrökbe történő szedése és tartályládába (maximum 50 cm magas) ürítése. A magas fák szüretét a 3 lábú alumíniumállványok könnyítik. A gépi és a kézi szedést követően is érdemes a gyümölcsöket egy egyszerű válogató gépsoron keresztül engedni, amelyről kézzel gyorsan kiválogathatók a sérült, beteg, éretlen és ikergyümölcsök Tárolás A korai érésű szilvafajtáknál csak néhány napos átmeneti tárolást alkalmazzunk. E fajták nem is alkalmasak hosszabb idejű eltartásra. A későbben érő nagyobb szárazanyag-tartalmú fajták jobban viselik a tárolást. A fogyasztási idő meghosszabbítása és a magasabb értékesítési ár elérése érdekében többhetes tárolásra is szükség lehet. A tárolásra szánt gyümölcsöt kézzel, kíméletesen, kocsánnyal együtt szedjük. A sérült, túlérett szilvákat távolítsuk el órán belül szállítsuk a tárolóba és hűtsük le 4 5 C-ra. A tárolási hőmérsékletet néhány napon belül el kell érni. A leszüretelt gyümölcsöt ne hagyjuk a napon, mert ha 40 C fölé emelkedik a hőmérséklete, a mag körül a hús megbarnul. Erre érzékeny fajták: Althann ringló, Ageni, Olasz kék. Ha gyorsan el tudjuk végezni, akkor még az előhűtés előtt válogassuk a szilvát. Az előhűtést erős légáramban (1 m/sec) végezzük. 194

209 Szilva A tárolás során 0 C és 90 95% relatív nedvesség javasolható. Ilyen körülmények között a Stanley és a President napig, az Angeleno napig tartható el jó minőségben. Szabályozott légtérben a tárolási idő 50 napig is meghosszabbítható (6.14. táblázat) táblázat. Szilvafajták tárolási paraméterei (Pratella, 1996) A tárolás során a szilván leggyakrabban a következő kórokozók tünetei jelennek meg: Monilia laxa, Monilia fructigena, Botrytis cinerea, Penicillium expansum, Rhizopus stalinifer. A túl hosszan tárolt gyümölcs elveszti élvezeti értékét. A hús száraz, lisztes lesz, megbarnul, íze eltűnik. A betakarított termés kémiai anyagokkal történő utókezelése tilos. A szüret, a manipulálás, a tárolás és az értékesítés során is követelmény, hogy a gyümölcsöket a lehető leghigiénikusabb módon kezeljük, idegen anyagoktól, szennyeződésektől tisztán tartsuk. Értékesítés. Frissfogyasztásra Magyarországon a nagyméretű, megnyúlt, sötétkék színeződésű, hamvas szilvafajták (pl. Cacanska lepotica, Bluefre) keresettek. A kiváló ízű Besztercei szilva apró mérete miatt jóval alacsonyabb áron értékesíthető. A korai érésű (július elejétől augusztus közepéig) szilvák elsősorban a frisspiacon értékesülnek. A kései érésű fajták magasabb cukortartalmuk és keményebb húsállományuk miatt különböző feldolgozóipari célokra is alkalmasak. Befőttként kiválóak a Besztercei szilva és a Stanley gyümölcsök. Aszalvány készítésére a Stanley, Bluefre és President fajták gyümölcse javasolható. Ez a három, később érő nagy gyümölcsű fajta 3 4 hetes tárolást követően magasabb áron értékesíthető. Az eddigi hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a nagy gyümölcsű, tetszetős japán típusú szilvák magas áron adhatók el az egész év folyamán. A hazai termésű szilvák ára magas július folyamán. Legmagasabb a legkorábbi érésű Ruth Gerstetter fajtáé, magas még a Cacanska rana fajtáé és elfogadható a Cacanska lepoticáé. Augusztus második felében a túltermelés miatt igen alacsony áron adhatók el a hagyományos kék szilvák. Szeptembertől ismét növekszik az ár. A később érő japán típusú szilvákkal igen kedvezőek a tapasztalatok. A szeptemberben érő gyümölcsöket hosszabb tárolást követően októberben és novemberben kiemelkedő áron lehet értékesíteni. A nagy gyümölcsű japán típusú szilvákat sorolva, a kisebb méretű szilvákat 6 vagy 10 kg-os környezetbarát anyagú (fa, papír) rekeszbe csomagoljuk. 195

210 7. fejezet - Cseresznye 1. A cseresznyetermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei A cseresznye világviszonylatban a kisebb mennyiségben termesztett gyümölcsfajok közé tartozik. Ennek ellenére a világ gyümölcspiacán nő a frissfogyasztásra alkalmas cseresznye iránti kereslet. A cseresznye korai érése és kiváló beltartalmi értékei révén elsősorban frissfogyasztásra használják, de jelentős alapanyag a feldolgozóipar számára is. A világ összes cseresznyetermése az utóbbi években FAO-statisztikák szerint ezer tonna között változik, de kedvező évjáratokban elérheti, sőt meg is haladhatja az 1900 ezer tonnát (7.1. táblázat). Ez a világ összes gyümölcstermésének a 0,35 0,40%-a. A cseresznye a világ gyümölcspiacából romlandósága miatt csak nagyon kis arányban részesedik. A világon megtermelt cseresznyének közel 50%-át ( ezer tonna) Nyugat-Európa adja, míg a világ legnagyobb cseresznyeexportőre az Amerikai Egyesült Államok (30 ezer tonna) táblázat. A fontosabb cseresznyetermesztő országok által termelt cseresznye mennyisége 1000 tonnában (FAO-statisztikai adatai) A cseresznye termesztése egyaránt elterjedt mind az európai, mind az amerikai és ázsiai kontinensen is. A legnagyobb volumenben cseresznyét termesztő országok: Irán, USA Törökország, Olaszország, Németország és Spanyolország. Az EU-tagországokban átlag ezer tonna az éves cseresznyetermés ez a világ cseresznyetermésének közel 30%-a. Az európai uniós tagországok összesen ezer tonna exporttal, és ezer tonna importtal rendelkeznek a cseresznye világpiacán. Az import nagy része Törökországból és az Egyesült Államokból származik. Az Unión belüli legfőbb importőrök Németország (20 30 ezer tonna) és Anglia (10 15 ezer tonna), míg a legnagyobb exportálók Olaszország (10 ezer tonna), Franciaország (8 10 ezer tonna) és Görögország (5 7 ezer tonna) (FAO-adatok, Magyar Gyümölcs Szövetség és Terméktanács, 1997). 196

211 Cseresznye Világviszonylatban az EU-tagországokon kívül a legnagyobb importálók Japán, Kína és Kanada. A legnagyobb exportálók USA (30 35 ezer tonna), Chile (3 7 ezer tonna) és Románia (3 4 ezer tonna). A cseresznye Magyarországon a kisebb mennyiségben termelt gyümölcsfajok közé tartozik, a megtermelt összes gyümölcsmennyiségből 2%-kal részesedik. A termésátlagok kicsik 3 5 t körül mozognak (7.2. táblázat adatai, KSH 1996, 1997; Nyéki és tsai, 1997, Szabó és tsai, 1998). A megtermelt cseresznye nagyobb részét frissen fogyasztják, de a feldolgozóipar (édes- és tartósítóipar), számára is fontos alapanyag. A hazánkban megtermelt cseresznye megoszlását a különböző felhasználási célok között a 7.1. ábra mutatja be táblázat. A csonthéjas gyümölcsök termésátlaga (t/ha) Magyarországon és külföldön (Forrás: Nyéki Soltész Szabó, 1997) 7.1. ábra - Magyarországon megtermelt cseresznye megoszlása az egyes felhasználási irányok között (Forrás: Herpay, 1999) Az elmúlt években egyre kedvezőtlenebb tendenciák jelentkeztek a világ és Magyarország cseresznyetermesztésében is. A cseresznyetermesztés visszaesett vagy stagnál (7.2. ábra). Az 1970-es években telepítették a legnagyobb cseresznyeültetvényeket ábra - Magyarország cseresznyetermés-mennyisége (ezer tonna) (Forrás: KSH és FAO adatai) 197

212 Cseresznye közötti időszakban 30 ezer tonna körüli, míg között ezer tonna között ingadozik az éves összes hazai cseresznyetermés mennyisége. A termés 85 90%-át háztáji és kisegítő gazdaságok adják. A cseresznye főbb hagyományos termőkörzetei Pest, Bács-Kiskun, Heves és Csongrád megye. Az üzemi termésátlagok alacsonyak, így termesztése sokszor gazdaságtalan. A cseresznyeültetvények termésátlagára vonatkozó adatokat a 7.2. táblázatban közöljük a többi csonthéjas gyümölcsfaj termésátlagához viszonyítva. Újabb felmérések alapján cseresznyetermesztésünk legfontosabb termőkörzeteit tekintve: Pest megye kiugróan magas, közel 25%-os aránnyal részesedik a megtermelt cseresznyéből; a Duna Tisza közén Bács-Kiskun, míg a Tiszántúlon Szolnok megye a legjelentősebb körzet. Az ország dunántúli területén Fejér megyéé a vezető szerep, az északi vidékeken, pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megye a legjelentősebb körzet. A cseresznye számára optimális termesztési körülményeket biztosító, hagyományos hevesi termesztőtájban erőteljesen visszaesett a cseresznye termesztése (Kállayné, 1998/a). A statisztikák a cseresznye és a meggy újabb telepítési területeinek méretét együtt szerepeltetik, amely az utóbbi négy évben a csonthéjas fajok közül a legkiemelkedőbb volt és megközelítette az 1500 ha-t (Kállayné, 1998/a). Ez a kimutatás nem a cseresznyetelepítés növekedését mutatja, mivel ebből a viszonylag magasabb értékből mindössze csak 162 ha volt a cseresznye, a többi meggy (Kállayné, 1998/c). A cseresznye a hosszú életű gyümölcsfajok közé tartozik, éppen ezért az árugyümölcsösök művelési rendszerei között uralkodóak a hagyományos, nagy és közepes tenyészterület-igényű koronaformák (sudaras kombinált, váza). A korábbi 1950-es és 1960-as években történt telepítésekben a 100 m 2 -hez közeli tenyészterületű koronaformák is megtalálhatók. Az 1970-es években és azt követően telepített ültetvényekben a 8 6 m, illetve 8 5 m-es térállások dominálnak. A mai üzemi ültetvényekben a váza koronaforma és különböző változatai a legelterjedtebbek. A m-es uralkodó térállásuk alapján a m 2 -es tenyészterület-kategóriába a váza és különböző változatai tartoznak, amelyek részaránya így 1982-ben 27%, 1990-ben 49% (7.3. táblázat). 198

213 Cseresznye 7.3. táblázat. Magyarország cseresznyeültetvényeinek tenyészterület-kategóriák szerinti megoszlása és beállottsága Az elkövetkező időkben az alanykutatási és koronanevelési kísérletek eredményeinek felhasználása révén várhatók kisebb tenyészterületű ,5 m koronaformák, intenzív művelési rendszerek bevezetése is (Hrotkó és tsai, 1998/d, 1998/e; Kállayné, 1998/a). Az intenzitás növelését tartják lehetséges fejlődési útnak az alábbi feladatok meghatározásánál (Nyéki és tsai, 1997): Optimális adottságokkal rendelkező terület kiválasztása. Új, intenzív termesztéstechnológiákhoz alkalmas alany/nemes kombinációk kialakítása, adaptálása. Intenzív termesztéstechnikák, technológiák hazai fejlesztése, külföldi eredmények felhasználása. Terület megválasztása. A gyümölcskataszterben cseresznyetermesztésre alkalmasnak minősített területeken, optimális feltételek közé történő telepítés. A kedvezőtlen talajtani adottságokkal rendelkező és/vagy fagyzugos, fagyjárta területeket a telepítésből kizárni. Fajtaválaszték. A cseresznye fajtaválasztékot a jövőben a kedvező gyümölcs- és termesztési tulajdonságokkal rendelkező és ugyanakkor kedvező mértékben öntermékenyülő fajtákkal kell bővíteni. A külföldön előállított kedvező mértékben öntermékenyülő és nagy gyümölcsű fajták hazai körülmények közötti tesztelése is szükségszerű. Alanyválaszték. A hagyományos erős növekedési erélyű vadcseresznye- és sajmeggyalanyok mellett szükség van középerős és gyenge növekedési erélyű alanyokra, amelyek kompatibilisek a hazai fajtaszortimentben megtalálható cseresznyefajtákkal. A hazai alanykutatás mellett elengedhetetlen a külföldön intenzív ültetvények létesítéséhez már bevált alanyok hazai ökológiai körülmények közötti tesztelése, értékelése. Koronaforma, metszésmód. A hagyományos koronaformákat a cseresznyetermesztés intenzitásnövelése érdekében célszerű felváltani a hazánkban kifejlesztett, illetve külföldről adaptált közepes, kis tenyészterületigényű koronaformákkal és a kialakításukhoz szükséges koronaalakítási és metszési eljárásokkal. Az intenzív ültetvényekben a korona kialakítását követően a cseresznyénél is elengedhetetlen a rendszeresen, minden évben elvégzett fenntartó, ifjító metszés. Intenzív termesztéstechnika, technológia. Az intenzív termesztés igényeit is kielégítő koronaformákon a termőfelület minél gyorsabb és szabályosabb kialakítására kell törekedni. Ügyelni kell a generatív és vegetatív egyensúly fenntartására, kerülni kell a fák gyümölccsel való a túlterhelését, amely a minőség rovására mehet. Az intenzív termesztéstechnológia elengedhetetlen eleme az öntözés. Módjának és berendezésének megválasztásakor törekedni kell arra, hogy az adott körülmények között a legmegfelelőbbet válasszuk (szükség esetén tápoldatozó öntözésre is alkalmas és/vagy víztakarékos legyen). Alacsony koronamagasságú koronaformák esetén nyugat-európai és skandináv országokhoz hasonlóan a gyümölcsrepedés megelőzése céljából esővédő fóliatakarás kialakítása. A sorközök füvesítése lehetőleg csak öntözött ültetvényekben történjen. A tápanyagok utánpótlását talaj- és levélanalízisekre kell alapozni. 199

214 Cseresznye Ökológiai igény. A cseresznye a termőhelyi igényeket tekintve minden szempontból igényesebb, mint a meggy, amely Magyarországon mindenütt sikeresen termeszthető. Elsősorban melegebb fekvésű, enyhe lejtésű domboldalakon termeszthető sikeresen, így a legjobb hazai termőterületei is ennek megfelelően alakultak ki: Balatonfelvidék, a Mátra aljában Eger és Gyöngyös környékén. A cseresznye [Cerasus avium (L.) Mönch.] Kis-Ázsiából származik, ennek megfelelően meleg- és fényigényes gyümölcsfaj. Viszonylag jól tűri a téli lehűléseket, de a tavaszi fagyok virágzáskor fagykárosodást okozhatnak. Vízigénye közepes, évi mm csapadék mellett már megfelelően fejlődik. A tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású, középkötött (homokos vályog, K A = 30 40, ph = 5,5 7,5), mély rétegű levegős talajok a legalkalmasabbak számára. Száraz körülmények között főleg meszes talajokon klorotikus tünetek jelentkeznek. Gyökérrendszere levegőigényes, nem tűri a pangó vizet (a talajvíz nem emelkedhet 2 m fölé). 2. Alany- és fajtahasználat 2.1. Alanyhasználat Az 1990-es évek statisztikai adatai alapján az előállított cseresznye ültetvényanyag 30 35%-ának vadcseresznye, míg nagyobb 65 70% körüli arányt képviselő résznek sajmeggy volt az alanya. Elhanyagolható arányban telepítették még a Colt-ot és kísérleti céllal jó néhány törpítő hatású alanyt (Hrotkó, 1995). A faiskolai szaporításban felhasznált gyümölcsfa alanyok közül a hazai ökológiai körülmények között a sajmeggyalanyok szaporítása 60 65%-os, míg a vadcseresznyealanyoké 35 40% (Hrotkó, 1995). Más adatok még magasabb sajmeggyalany-részesedést mutatnak, de az egyes években is jól nyomon követhetők az eltérő arányok (7.4. táblázat) táblázat. A szaporításban felhasznált alanyok megoszlása (%) a cseresznyénél és meggynél (Bach és tsai, 1998) Ez az alanyhasználat a hazai termőhelyi viszonyokhoz való alkalmazkodást is jelzi a telepítők részéről, akik a sajmeggyet részesítik előnyben. Vadcseresznye A vadcseresznyealany a cseresznye számára legrégebben alkalmazott alany. Az oltási partnerekkel szemben általában jó kompatibilitással rendelkezik, a mély rétegű, középkötött vályogtalajokon fejlődik a legmegfelelőbben. Gondot jelent, hogy az oltványok szélsőséges körülmények között túlságosan kötött vagy laza, száraz és magas mésztartalmú talajokon gyengén fejlődnek, ezzel párhuzamosan érzékenyek az újratelepítéskor fellépő talajuntságra. A vadcseresznyemagoncok igen erős növekedési eréllyel rendelkeznek. 200

215 Cseresznye Ezeken az alanyokon álló fák később fordulnak termőre, de hosszabb élettartammal rendelkeznek (Hrotkó, 1987, 1995). A Magyarországon használatos vadcseresznyealany: Altenweddingeni magoncalany, C2493 magoncalany (gyengébb növekedési erélyű, mint a többi vadcseresznye). Meggy Magyarországon elsősorban a meggy alanyaként használják fel a faiskolák a meggymagoncokat. A meggy alanyként nem túl igényes talaj tekintetében, a sajmeggynél sűrűbben elágazódó gyökérrendszert nevel, amely sekélyebb mélységben helyezkedik el és éppen ezért magasabb talajvízszintű területeken lehet alkalmas, a szárazabb talajokon sínylődnek rajta a fák. Sajmeggy A Magyarországon a legszélesebb körben alkalmazott cseresznye- és meggyalany. A szélsőségesebb ökológiai körülményeket a vadcseresznye-alanynál jobban tolerálja (a sajmeggy jobban tűri a laza szerkezetű, esetleg köves talajokat és ezzel együtt a magasabb mésztartalomra sem érzékeny) (Hrotkó, 1987, 1995). A szárazabb körülményeket is jól viseli, és a hidegtűrése a cseresznyealanyok közül a legjobb (Lang és tsai, 1997). A ráoltott fákat erős gyökérzete révén jól rögzíti, a magoncok különösen hajlamosak karógyökér nevelésére. A magyarországi cseresznyetermesztésben használatos és perspektivikus alanyok összefoglalása a 7.5. táblázatban található. 201

216 Cseresznye 7.5. táblázat. A Magyarországon használatos cseresznyealanyok 2.2. Fajtahasználat Münchebergi korai (Syn. Primavera) Németországban került nemesítésre, és az 1950-es években hozták forgalomba. Május utolsó dekádjában érik. Elterjedése nem jelentős, hazánkban csak a választékbővítő fajták között tartják számon. A kisméretű, gyenge ízű gyümölcsei miatt a piacokon nem veszi fel a versenyt. Termőképessége kiváló, korán termőre fordul, bőven és rendszeresen terem. Bigarreau Burlat (Syn. Early Burlat) Régi francia fajta, amely hazánkban az 1970-es évek eleje óta fő árufajtaként van forgalomban. Június elején érik. Az érési időszakban az első igazán friss fogyasztásra is alkalmas, ropogós fajta. A piacokon már versenyképes az import fajtákkal. Fája kifejezetten erős növekedésű, kevés elágazást nevel, ágai meredeken felfelé törőek szűk ágtorok jellemzi. Igen bőtermő. Koraisága és frissfogyasztásra való alkalmassága révén elsősorban kézi betakarításra javasolható, de ipari feldolgozáshoz merev ágrendszere révén gépi betakarítás is alkalmazható. Esős érési időszakban gyümölcsrepedésre és rothadásra hajlamos (7.1. színes kép). Valerij Cskalov A volt Szovjetunióból származó fajta. Hazánkban 1993-óta szerepel a fő árufajták között. Június első dekádjában érő, elsősorban frissfogyasztásra alkalmas fajta. Húsa félkemény, viszonylag gyorsan lepuhul, ilyenkor hullásra és moníliás rothadásra hajlamos. Fája középerős növekedésű, ágrendszere ritka, merev, termőkorban széthajló. A legtöbb szakkönyv szerint korán termőre fordul és azt követően igen bőtermő azonban néhány termesztő éppen ezzel ellenkező tapasztalatokról számolt be. Szomolyai fekete (Szomolyai rövidszárú) Az Egri fekete fajtakörből szelektált hazai tájfajta, választékbővítő fajta. Június elején érik, elsősorban ipari célfajta. Gyümölcse kisméretű, színe liláspiros (feketecseresznye), festőlevű, magas szárazanyag-tartalmú és kiváló zamatú. Az említett tulajdonságai alkalmassá teszik mind hűtő-, mind cukrász-, mind lé-, valamint szeszipari feldolgozásra. Fája középerős növekedésű, termőkorban sűrű kúpos gömbkoronát nevel. Korán termőre fordul és azt követően rendszeresen és bőven terem. Esős érési szezonban repedésre hajlamos lehet. Margit Brózik Sándor szelektálta a Germersdorfi óriás szabadbeporzású magoncaiból. Június második dekádjában érik. Kiváló gyümölcstulajdonságai (nagy méret, ropogós húsállomány, kiváló ízhatás) miatt minden felhasználási célra (frissfogyasztás, export és befőttkészítés) alkalmas. Fája középerős növekedési erélyű, sűrű gömbkoronát nevel, ajánlható alacsony törzsű kézi szedésre alkalmas intenzív koronaformák kialakítására. Hagyományos koronaformákon gépi betakarításra is alkalmas. Középkorán fordul termőre, termőképessége még megfelelő pollenadókkal együtt telepítve is a Germersdorfi óriáshoz képest 20 25%-kal elmarad, éppen ezért az utóbbi időszakban az új telepítésekben visszaszorult. Solymári gömbölyű Brózik Sándor által szelektált hazai tájfajta. Június közepén érik. Jó gyümölcstulajdonságai (nagy méret, bordópiros szín, ropogós) révén frissfogyasztásra és befőttkészítésre is egyaránt alkalmas. Az újabb hibridek már kedvezőbb minőségi tulajdonságokkal rendelkeznek ezért a Solymári gömbölyű fajtát ma leginkább fajtatársításban pollenadóként alkalmazzuk. Fája erős növekedési erélyű, termőkorban nagyméretű, széthajló ágrendszerű koronát nevel. Bőtermő fajta, egyaránt alkalmas kézi és gépi betakarításra. Vega Kanadában előállított, külföldön hosszabb ideje ismert ipari célfajta, hazánkban választékbővítő fajta. Június második dekádjában érik. Gyümölcstulajdonságai (nagy méret, világos szín, jellegzetesen savanykás íz) elsősorban befőttkészítésre alkalmas. Jó termőképességű és termésbiztonságú fajta. Fája középerős növekedési erélyű, kevésbé hajlamos elsűrűsödésre. Világos színe miatt gyümölcsei igen érzékenyek a szüretkori nyomódásra, gyorsan barnulnak, ezért csak kézi betakarításra javasolható. A manipulálás és a szállítás során is odafigyelést igényel, ugyanis ilyenkor is könnyen nyomódik, fonnyad. 202

217 Cseresznye Linda Újabb hazai cseresznyehibridek közé tartozik, Brózik Sándor állította Hedelfingeni óriás és Germersdorfi óriás keresztezésével. Június közepén a Germersdorfi óriás előtt néhány nappal érik. Nagyon kedvező gyümölcstulajdonságai (nagy méret, bordópiros szín, kemény húsállomány, ropogós, kellemes ízharmónia) miatt ma az egyik legperspektivikusabb cseresznyefajta. Egyes vélemények szerint a gyengébb tulajdonságokkal rendelkező Germersdorfi óriás leváltására, helyettesítésére javasolható. Említett gyümölcstulajdonságainak köszönhetően minden felhasználási célra (frissfogyasztás, export és befőttkészítés) kiválóan alkalmas. Fája középerős növekedésű, intenzív koronaformák kialakítására is alkalmas. Ágrendszere vékony, laza és főleg termőkorban széthajló, főleg gyenge növekedési erélyű alanyokon telepítve termőkorban hajlamos lehet a felkopaszodásra, ilyenkor erőteljesebb ifjító metszést igényel. Korán termőre fordul, bőven és rendszeresen terem. Egyaránt alkalmas kézi és gépi betakarításra. Germersdorfi óriás (Schneiders Späte Knorpel Kirsche) Német származású fajta, hazánkban az 1990-as évek elején került forgalomba. Mind a mai napig az egyik legfontosabb fő árufajtánk, bár várhatóan a kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkező új hazai hibrid fajták terjedése következtében a termesztésben betöltött aránya csökkenni fog. Ma már telepítésre csak a szelektált klónjait ajánlják: Germersdorfi 1, Germersdorfi 3, Germersdorfi 45. Június harmadik dekádjában érik és igen kedvező gyümölcstulajdonságai (nagy méret, kemény húsállomány, ropogós, kiváló íz) miatt és minden felhasználási célra alkalmas. Fája erős növekedésű, ágrendszere meredeken felfelé törő, termőkorban nagyméretű széthajló fát nevel. Odafigyeléssel, zöldmetszéssel és metszést kiegészítő eljárások alkalmazásával akár intenzív koronaformák kialakítására is alkalmas lehet. Viszonylag későn fordul termőre, és azt követően is csak gyenge vagy közepes terméseredményekre képes. Mind kézzel, mind pedig rázógéppel jól betakarítható (7.2. színes kép). Van Kanadából származik, hazánkban a fő árufajták közé sorolják. Június végén érik és kedvező gyümölcstulajdonságai révén frissfogyasztásra és ipari feldolgozásra is egyaránt alkalmas. Egyes vélemények szerint exportra is alkalmas, mert lapított gömb alakja révén kisebb gyümölcstömeghez az átlagosnál nagyobb gyümölcsátmérő tartozik és így könnyebben elérhető a 24+ -os export kategória. Fája középerős-erős növekedésű, ágrendszere kevésbé feltörő, intenzív koronaformák kialakítására alkalmas. Korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem. Terméshozamtól függően a gyümölcsök mérete kicsi, középnagy és nagy kategóriák között változhat, aprósodásra hajlamos, amelyben vírusfertőzés is közrejátszhat. Rövid gyümölcskocsánya révén kézzel nehezebben szedhető, de kiválóan alkalmas rázógépes betakarításra (7.3. színes kép). Kordia A Cseh Köztársaság területéről származik. Június végén néhány nappal a Germersdorfi óriás után érik. Frissfogyasztásra és ipari feldolgozásra egyaránt alkalmas. Sötétbordó színe, és kedvező beltartalmi értékei miatt keresett fajta a hűtőipar számára. Fája lehajló, csüngő ágrendszerű. Bőtermő és gyümölcsei viszonylag hosszabb ideig a fán hagyhatók. Hedelfingeni óriás Németországból származik. Európában és hazánkban is közismert fajta. Gyümölcsei frissfogyasztásra és befőttkészítésre is alkalmasak, de egyik felhasználási célra sem a legalkalmasabb (középnagy méret, húsa félkemény, fajtára jellemző íz csak teljes érésben alakul ki), éppen ezért leginkább pollenadónak telepítették. Fája erős növekedésű, laza széthajló csüngő koronát alakít ki, amely gépi betakarításra alkalmatlan. Termőképessége kiváló, azonban nagyobb termésátlagoknál aprósodásra hajlamos. Katalin Brózik Sándor által előállított újabb Germersdorfi hibrid, amely a fő árufajták közé tartozik es bevezetése óta nagyon kedvező tulajdonságai (nagy vagy igen nagy gyümölcsméret, kemény húsállomány, ropogós, sötétbordó szín, igen kellemes ízhatás), valamint érési ideje (július első hete) miatt egyre nagyobb arányban telepítik, és az egyik legperspektivikusabb hazai fajtaként tartják számon. Frissfogyasztásra, exportra, konzerv- és hűtőipari feldolgozásra is alkalmas. Fája középerős növekedésű, könnyen alakítható intenzív koronaformákra. Korán termőre fordul, igen bőven terem (termőképessége akár 40 50%-kal meghaladhatja a Germersdorfi óriásét). Kézzel és géppel egyaránt betakarítható. 203

218 Cseresznye Alex Az első magyar öntermékeny hibrid cseresznyefajtánk, nemesítője Brózik Sándor ben kapott állami elismerést. Kedvező tulajdonságai (késői érés, július első dekádja), nagy gyümölcsméret, sötétbordó szín, kemény húsállomány) miatt mind frissfogyasztásra mind feldolgozásra (befőtt, hűtés) alkalmas. Fája középerős növekedési erélyű. Ágrendszere felfelé törő, ritka. Korán fordul termőre, s azt követően rendszeresen és bőven terem, egyes évjáratokban túlkötődésre hajlamos lehet. Kézi és gépi betakarításra egyaránt alkalmas. 3. Művelési rendszer 3.1. Hagyományos koronaformák Ágcsoportos, sudaras korona Az egyik legrégebbi nagy térállással m sor- és tőtávolsággal telepített hagyományos cseresznye koronaforma. A fák törzsmagassága 1,2 1,6 m körüli volt. A korona tengelyét egy erős sudár adja, amelyen 4 5 ágemeleten viszonylag egyenletesen elosztva a tengelyhez viszonyítva hegyes szögben álló erős vázágakat alakítottak ki. A kialakítást segítette a cseresznye természetes örvös elágazódása is. Alanyként vadcseresznyevagy sajmeggymagoncot használtak. A fák nagy kiterjedésű koronát neveltek. A korona térfogata a vázágak terjeszkedésének köszönhetően még a késői termőre fordulás után is sokáig nő. A korona közepe idővel a fényhiány következtében felkopaszodik, s a termőfelület a korona palástjára szorul. Termőkorban a metszés csak ritkításra, a száraz, beteg ágak eltávolítására szorítkozik. Ifjítás hiányában a termőgallyazat hamar elöregszik, s ennek hatására az idősebb fákon a gyümölcsméret erőteljesen csökken. Ma már árutermelő gyümölcsösökben nem alkalmazzák, de szórványgyümölcsösökben még előfordul. Kombinált korona Az ágcsoportos, sudaras koronának egy olyan kombinációja, amelynél a sudarat a második, harmadik ágemelet után eltávolítják vagy utolsó vázágként kissé oldalirányban kivezetik. Az egyes ágemeletek közötti távolság cm. Az ágcsoportos sudaras koronához képest javul a korona belső részeinek a megvilágítottsága, de a termőfelület döntő hányada itt is a korona palástján helyezkedik el. Térállás igénye m. Gépi betakarításra alkalmas. A törzsmagasság hasonló az ágcsoportos, sudaras koronához (1,2 1,6 m), amely alkalmazkodik hazánkban elterjedt Schaumann típusú rázógéphez. Általában nagyméretű fákat ad, így a hagyományos ültetvényekben és házikertben egyaránt alkalmazzák. A vázágak lehasadásának elkerülésére a vázágakat nagy szögben célszerű kialakítani. Termőre fordulás után ritkító metszést igényel, egyes üzemekben ezt a műveletet gépi síkfalmetszéssel oldják meg. Vázakorona A vázakorona vázágainak szögállása a vízszinteshez viszonyítva szögben álló. Hazánkban a gépi betakarítású ültetvényekben a legelterjedtebb koronaforma. Mihályffy (1982, 2000) ajánlásai alapján három vázággal célszerű kialakítani. A koronaforma kifejlesztésében az játszott szerepet, hogy a kombinált korona több ágemeletével szemben az egy ágemeleten található három vázág kialakításával jobb fényellátást lehet biztosítani a korona belső részeiben, s a kevesebb vázág kevésbé akadályozza a rázott gyümölcsnek a gyűjtőernyőre hullását. Kétféle kialakítási technika ismert. Az egyiknél a telepítést követően az első évben eltávolítják a sudarat (kikatlanozzák). Ilyenkor a vázágak helyes szögállását különböző hajtáshelyzetet megváltoztató technikákkal (lekötözés, súlyozás stb.) kell beállítani. A másik nevelési technikánál a korona sudarát csak a 4 5. évben távolítják el, azért, hogy a meghagyott sudár árnyékoló-, kiterítő hatása révén a három vázág megfelelő szögben növekedjen. Ilyen esetben viszont a sudár eltávolítása után a három vázág közötti sebfelület könnyen beszárad, az összegyűlt csapadék hatására korhadásnak indulhat, ami rövidesen a korona széthasadásához vezethet. Egy-egy vázág elvesztése a termőfelület harmadának az elvesztését jelentheti. Sokan a széthasadás ellen a vázágak összekötözésével, pántolásával védekeznek. A vázáglehasadás elkerülésére a három vázágat egymástól legalább cm távolságban és kezdetben vízszinteshez közelebbi szögben kell kialakítani. A vázágakat később hegyesszögben felfelé irányulóra nevelik, mert a szélesebb korona a rázógépek térigénye miatt nem előnyös. A vázágakat térben arányosan elosztva célszerű kialakítani, mivel így egyenletesebb a megvilágítottság és fák állóképessége jobb, jobban bírják a gépi rázással járó igénybevételeket. A fák törzsmagassága cm, s ennél lejjebb az alsó gallyakat is eltávolítják, hogy ne zavarják a rázógép gyűjtőernyőjének a mozgatását a fák között. A termőgallyazat a vázágakon és a vázágak alsó harmadában kialakított két-három gallérágszinten 204

219 Cseresznye helyezkedik el. A vázakorona térállásigénye m, de a nagyobb, önjáró rázógépekhez célszerű a térállást megnövelni (7,5 9 5,5 7 m). A korona külső részén elhelyezkedő termőfelület rendszeres fenntartó metszést igényel termőkorban. Metszését kézzel vagy gépi metszéssel kombináltan végzik Intenzív koronaformák Az intenzív művelési rendszerek terjedését a telepítést követő gyors termőre fordulás, gyors megtérülés és évig tartó gazdaságos üzemeltethetőség segíti elő. A folyamatot azonban gátolja, hogy a cseresznye esetében nem áll rendelkezésre megfelelően gyenge növekedési erélyű alanysorozat, illetve az erőteljes növekedési tulajdonságokkal rendelkező fajták növekedési erélyét hatásosan mérséklő termesztéstechnikai eljárások is hiányoznak. Ha a jövőben a világszerte folyó alanynemesítési programokból származó gyenge növekedésű alanyok, illetve az ezekhez alkalmazkodó intenzív termesztéstechnikai eljárások hozzáférhetőek lesznek a nagy hektáronkénti tőszámú különböző orsó, sövény, tatura művelési rendszerek gyors elterjedésével lehet számolni. Felsőrügyes orsó A cseresznye felsőrügyes orsó kialakításának technológiáját Magyarországon Brunner (1976, 1980, 1982, 1990/a) dolgozta ki. A technológia alapeleme a szektoriális kettős metszés (felsőrügyes metszés) alkalmazása. Az 5 3 m térállásban eltelepített sajmeggyalanyon álló suhángokat 70 cm-es törzsmagasságban visszametszette. A képződő sudárvesszőket erősségüktől függően évente felére, harmadára visszametszette, míg a képződő 3 4 oldalhajtást 30 -os szögben lehajlította, és a továbbiakban a felsőrügyes metszés szabályai alapján nevelte tovább a termőgallyazatot. A termőfelület további elágazásait is ilyen módszerrel terítette ki. A későbbi időszakban késleltetett szektoriális metszéssel serkentette a termőgallyazat termőre fordulását. A 9. év végére a fák megközelítették a 4 m-es magasságot, ezután sem a függőleges, sem pedig a karok vízszintes irányú továbbterjeszkedése nem volt kívánatos. A koronaforma előnye a hagyományos cseresznye koronaformákhoz képest, hogy a termőfelület felkopaszodásmentesen alacsonyan tartható. A fa magasságának végleges beállításához célszerűnek tartották a sudár még 1 2 évig történő továbbnevelését, ily módon az alatta elhelyezkedő oldalelágazások megfásodhattak és laposabb szögállásuk rögzülhetett. Ezután a sudarat a kívánt magasságban egy laposabb, rögzült szögállású oldalelágazásra távolították el. Ez a késleltetett sudáreltávolítási módszer megakadályozza a vázkarok felfelé, függőleges felé hajlását. Kilenc év alatt a felsőrügyes orsó halmozott terméseredményei jóval magasabbak voltak (sajmeggyalanyon négyszeres, vadcseresznyén hétszeres), mint a hagyományos kombinált koronaformájú cseresznyefákon. Emellett a termés nagy része földről, a földön állva, kézzel betakarítható. Füzérorsó Németország északi területein központi tengelyes orsó koronaformákat alkalmaznak a cseresznyeültetvényekben, amelyeket leggyakrabban a Zahn-féle füzérorsó alakítási módszerrel alakítanak ki. Az északi, nedvesebb körülmények (évi csapadék mennyisége: mm; átlag hőmérséklet a vegetációs időszakban: 13 C; évi napsütéses órák száma: 1500) között telepítéskor és az alakítás éveiben a sudarat nem metszik vissza, ezzel nem nyitnak plusz behatolási felületeket a mézgásodást és ágrákosodásokat előidéző kórokozóknak. A délebbi, szárazabb klímájú területeken a sudarat visszametszhetik. Az oldalelágazások kialakításánál az oldalelágazások vastagságára vonatkozó Zahn-féle szabály betartása (a központi tengely 50%- ánál vastagabb oldalelágazások eltávolítása, visszametszése csapokra) nagyon lényeges elem, mert ha a túlvastagodott koronaelemeket meghagyják, akkor megbomlik a koronán belüli egyensúly és a központi tengely legyengülése és ágrákosodást okozó baktériumokkal történő fertőződése a központi tengely, sőt az egész fa pusztulásához vezethet. A koronaalakítás éveiben elengedhetetlen a csipeszelés, és lesúlyozás alkalmazása, mert a laposabb szögállású koronaelemek gyorsabban berakódnak virágrügyekkel (Warner, 1998/c). Módosított Brunner-orsó A cseresznye és a meggy számára törpítő hatású alanyokon kialakított félintenzív koronaforma. A koronaforma a felsőrügyes orsó (Brunner, 1982, 1990/a) korrigált, kiegészített, továbbfejlesztett változata. (Hrotkó éstsai, 1996/a, 1996/b, 1996/c, 1997/b, 1998/d). A felsőrügyes orsóhoz képest végrehajtott módosítások: a vázkarnak szánt hajtások hajlítása csipesszel, kitámasztással vagy kötözéssel os szögben a sudárhoz viszonyítva, 205

220 Cseresznye felsőbb ágemeleteken álsudarazással és pincírozással alakítjuk ki a megfelelő szögben álló vázkarokat, négy vázkarszint kialakítása 80 90, , és cm magasságban, a vázkarokon a felsőrügyes metszés alkalmazása korlátozott mértékben, csak az első 4 5 évben, a későbbiekben fenntartó metszés, a Zahn-féle korrekciós metszés alkalmazása a termőkorú ültetvény fenntartására (csapra vagy hosszabb csonkra történő visszametszés a túlvastagodott, idősebb koronaelemek eltávolításakor). A módosított Brunner-orsó egyaránt alkalmazható erős, középerős vagy féltörpe növekedési erélyű alanyon. A térállás megállapításakor számba kell vennünk az alany növekedésre gyakorolt hatását. Megfelelő alapszámnak tekinthető a térállásban az 5 6 m sortávolság és 3 4 m tőtávolság. A módosított Brunner-orsó koronaforma kézi és gépi betakarításra is alkalmas. A koronanevelés során központi tengelyt alakítanak ki, amelyen viszonylag lapos szögben helyezkednek el az oldalelágazások. A termőrészek a központi tengelyen vagy a lapos szögben álló ágakon helyezkednek el (7.3. ábra).a módosított Brunner-orsó főbb jellemző mutatóit a 7.6. táblázat ismerteti ábra - A módosított Brunner-orsó koronaforma kialakításának folyamata (rajz:kis László) 7.6. táblázat. A módosított Brunner-orsó főbb adatai Karcsúorsó (7.4. színes kép) Hazánkban az első ilyen koronaformájú ültetvények az 1990-es évek közepén létesültek kísérleti céllal (Hrotkó és tsai, 1996/a, 1996/c, 1998/e, Hrotkó, 1998/c). A koronaalakítási technika, amely révén a cseresznye esetében is kialakíthatjuk az almánál már régóta ismert, és használt karcsúorsót ötvözi a módosított Brunner-orsó és a füzérorsó nevelésének elemeit, és így kiküszöböli azok nevelésekor jelentkező hibákat. A technika legfontosabb 206

221 Cseresznye eleme, hogy a sudarat csak a telepítés évében szabad visszametszeni, a koronaalakítás további éveiben a központi tengely nevelése csúcsrügyből történik. A szektoriális kettős metszést csak az alsó fix vázkarszint kialakításánál és megerősítésénél szabad alkalmazni, a felsőbb helyzetű oldalelágazások szögét súlyozással, lekötözéssel, csipeszeléssel változtathatjuk meg. A központi tengelyen (sudáron) az alsó fix vázkarszint felett csak termőgallyak helyezkednek el, amelyek további kezelése a füzérorsóéval megegyezik. A karcsúorsó az intenzív kézi szedésű ültetvények koronaformája, amelynek főbb paramétereit a 7.7. táblázat tartalmazza. A cseresznye karcsúorsó kör alapvetületű korona, 2 2,5 m magas, a törzsmagasság felett 3 4 vázkarral, és ezek felett a központi tengelyen csak termőgallyazta helyezkedik el (7.4. ábra). A karcsúorsó kialakításához cseresznyénél célszerű féltörpe, törpe növekedési erélyű alanyokat alkalmazni (Sajmeggy C 500, Colt, MaxMa 14, MaxMa 97, Sajmeggy Magyar, Gisela 5, Tabel Edabriz, Prob). Az első öt alany öntözetlen körülmények között is megfelelő, de az utolsó három alany csak intenzív, és öntözött körülmények közé, humuszban gazdag talajokra ajánlható, máskülönben gyenge terméseredményeket és gyümölcsminőséget adnak táblázat. A cseresznye karcsúorsó főbb mutatói Spanyol bokor (Peterson, 1995; Tamás, 1995) (7.5. színes kép) Egy figyelemre méltó művelési rendszer, termesztéstechnika és metszési rendszer, amelyet a mediterrán térségben fejlesztettek ki, de az amerikai szakirodalom hatására Spanyol bokor -nak nevezik. A nevelés elsődleges szempontja, hogy kisméretű, nyitott koronájú, alacsony törzsmagasságú (30 40 cm magasan történő koronába metszés) és fa magasságú (a kézi szedés érdekében maximum 2,5 m magas) bokorszerű fát alakítsanak ki. Az Amerikai Egyesült Államokban és több nyugat európai országban is alkalmazzák, sőt kismértékben módosítják is ezt a koronanevelési technikát. A Spanyolországban az alkalmazott tőtávolság 2 m, sajmeggy- (Cerasus mahaleb) alanyokon. Peterson (1995) ajánlása alapján átlagos kaliforniai körülmények között 2,4 2,7 4,8 méteres térállás a megfelelő, illetve szárazabb viszonyok közé elegendő az 1,8 2,4 4,5 méter is. A koronakialakítás éveinek fő célja, hogy a termőre fordulásig visszafogják a fák növekedését, és többszöri zöldmetszést alkalmazva minél gyorsabban kialakítsák a termőfelületet. A termőfelület kialakítása a negyedik évre befejeződik, és ezután már termőnek tekinthető az ültetvény. A korona megfelelő fényellátását, és az adott térállásban való megtarthatóságát fás és zölden végzett ritkítómetszéssel biztosítják. A megfelelő gyümölcsméret céljából a virágzás és terméskötődés után termésbecslést, majd ennek függvényében ritkítást végeznek. A termő ültetvényekben elvárható termésmennyiség t/ha. Amerikai vélemények szerint a növekedést mérséklő alanyok alkalmazása az alapja a Spanyol bokor sikeres kialakításának, ahogy ezt Spanyolországban Zaragoza környékén sajmeggy (Cerasus mahaleb) SL 64 alanyt alkalmazva valósítják meg. Ez az alany sokkal korábban fordul termőre, mint a Kaliforniában alkalmazott vadcseresznye vagy mint a Colt. Amerikai kutatók szerint Spanyolországban a koronaforma sikeréhez az is hozzájárul, hogy a helyi gyenge, köves talajokon a fák folyamatos stressznek vannak kitéve. Kaliforniában ezt imitálva szabályozott vízhiányos öntözéssel (Regulated Deficit Irrigation, RDI) folytatnak kísérleteket, amelyeknek az a célja, hogy a vízstressz korona- és termésfejlődésre gyakorolt hatását vizsgálják. A kísérletek eddigi eredményei alapján ajánlható, hogy a vegetációs időszak első felében a kellő mértékű növekmény biztosítása végett optimális mértékű vízellátást kell biztosítani a fáknak, de a vegetációs időszak második felében, a megfelelő hajtáshossznál csúcsügyben történő záródás érdekében az öntözést célszerű leállítani (Peterson, 1995). 207

222 Cseresznye A spanyol bokor kialakításánál Spanyolországban növekedésgátló anyagokat (pl. paklobutrazol hatóanyagú Alar ) öntözővízzel juttatják ki, amelyet a fa a gyökérrendszerén keresztül vesz fel. Az Amerikában átdolgozott technológia része a növényi bioregulátorok (PBR) alkalmazása az alakítás éveiben, így megfontolandó eszköznek tekintik a Promalin -t az elágazódás (az oldalelágazások képződésének) fokozásában (Peterson, 1995). Vogel-féle cseresznye orsó (Long, 1997) Németországban Frankföldön a cseresznyetermesztésnek csaknem 1000 évre viszszanyúló hagyományai vannak. A hagyományos ültetvényekben a fák nagyméretűek voltak, így csak magas létrákkal, kockázatosan lehetett kézzel betakarítani a termést. A hagyományos művelési rendszer további hátránya volt, hogy az új telepítések későn fordultak termőre, és üzemeltetésük sem volt túl gazdaságos. A növekedést mérséklő és a korábbi termőre fordulást előidéző alanyok megjelenésével párhuzamosan megnőtt az érdeklődés a különböző orsó koronaformák iránt. Tobias Vogel a helyi Szaktanácsadó Szolgálat képviselője fejlesztette ki, azt a művelési rendszert, amely a korona különböző részeiben kedvező megvilágítottságot, korábbi termőre fordulást, könnyebb fenntartási és betakarítási munkákat eredményezett. Vogel a vadcseresznye természetes orsószerű növekedési habitusát használta fel modellként. A spanyol bokor koronaformával szemben ahol az alany és a nevelési technika együttesen alakítják ki a fák méretét ebben az esetben csak a növekedést mérséklő alany határozza meg a fa méreteit (kb. 3,5 4,5 m magas). A Vogel-orsó egyetlen problémája a növekedést mérséklő alanysorozat hiánya, ugyanis az erőteljesebben törpítő hatású alanyok alkalmazásának a potenciálisan kisebb gyümölcsméret szab határt. Kísérletek eredményei alapján a helyi ökológiai körülmények közé a Gisela 5 javasolható, amely amellett, hogy megfelelő gyümölcsméretet ad, még korábbi termőre fordulást is eredményez (az első kisebb termés harmadik nyaras korban). Németországban az átlagos térállás gyengébb, szárazabb talajokon Gisela 5 alanyon 2,7 4,8 m. Jobb tápanyagtartalmú, nedvesebb talajokon vagy erősebb növekedési erélyű ültetvények esetében nagyobb, 3,7 5,5 m-es térállást kell biztosítani. A koronaforma sikeres kialakításának sarkalatos pontja a spanyol bokorhoz hasonlóan, hogy az alakítás éveiben az ültetéstől a termőre fordulásig visszafogják a fa növekedését. Ennek érdekében csak kismértékben szabad trágyázni, tápanyag-utánpótlást alkalmazni telepítéskor és az azt követő években. Ha sikerül mérsékelni a fa növekedését, akkor gyakorlatilag néhány éven keresztül metszés nélkül alakítható a fa. A metszés nélküli nevelés és a törpítő hatású alany együttes alkalmazása korábbi termőre fordulást eredményez. Az alakítás éveiben a hajtások kedvező szögállását csipeszeléssel oldják meg. Egyes erősebb apikális dominanciával rendelkező fajták (Bing és Lapins) esetében kémiai növekedésszabályozó alkalmazását ajánlják a megfelelő oldalelágazások kineveléséhez. A korona felső (csúcsi) részén nagyon fontos, hogy a képződő oldalelágazások ne erősödjenek rá az alattuk elhelyezkedőkre, ahogy ez a kedvezőtlen folyamat az erősebb növekedési erélyű fákon be szokott következni. Az itt található oldalelágazások vastagsága nem lehet nagyobb, mint a központi tengely vastagságának a fele, az ennél vastagabb koronaelemeket el kell távolítani. A metszési munkák egész évben folytathatóak rügyfakadástól lombhullásig, sőt még a nyugalmi időszak folyamán is. A nyár közepén a felfelé törő hajtások eltávolíthatók vagy pincírozhatóak. Termőkorban a fák növekedése lelassul. Általában az 5 6. évben elérik a kívánt 3 4,5 méteres magasságukat, ezután már nem ajánlatos magasabbra nevelni őket. A termőfelület megújítása és a gyümölcsméret javítása érdekében végzett metszési beavatkozások a szüret után következnek. Ilyenkor a letermett, elöregedett termőgallyakat visszametszik, hogy serkentsék a termőrészek megújulását. Tatura művelési rendszer Cseresznye esetében a tatura művelési rendszer nem elterjedt, leginkább Ausztráliában és Új-Zélandon alkalmazzák. Ausztráliában igen magas terméseredményeket érnek el a tatura művelési rendszereken, 3000 fa/ha egyedsűrűségű ültetvényekben. A két ország cseresznye termőterületeinek talajtani és éghajlati adottságai eltérnek: Ausztráliában sík területeken félsivatagi klímakörülmények között találhatók (Victoria, Ausztrália), míg Új-Zélandon jóval magasabb a nyári csapadék mennyisége, és a mély rétegű talajok termőképessége is 208

223 Cseresznye magasabb, ennek megfelelően a fák növekedésmérséklésének egyik sikeres módja a nyári zöldmetszés mellett a növényi bioregulátorok alkalmazása. A tatura művelési rendszer alapeleme a meghatározott, pontos méretek alapján elkészített V alakú támberendezés. Az alakítás során a megfelelő magasságban elhelyezett huzalok segítik a korona szabályos kialakítását. Az oltványokon a huzaltávolságoktól függően Promalin -t (GA 4, GA BA) alkalmazva nevelik ki az oldalelágazásokat. A termőre fordult ültetvényben nyári metszéssel és újbóli Promalin kezelésekkel tartják fenn a szabályos rácsos szerkezetet (Floree és tsai, 1996). A palmetta művelési rendszer Volt olyan időszak, amikor a palmetta az olasz cseresznyetermesztők körében igen kedvelt művelési rendszer volt. Elsősorban az erőteljes növekedésből adódóan sok probléma jelentkezett az alakítás és a fenntartás éveiben, ezért nem volt ideális művelési rendszer a cseresznye számára. Az elmúlt időszakban alkalmazott új növekedést mérséklő technikák és alanyok (mint pl. az Olaszországban Prunus cerasusból szelektált CAB sorozat) újra felkelthetik az olasz cseresznyetermesztők érdeklődését a palmetta iránt (Floree és tsai, 1996). 4. Cseresznyeültetvények ápolása 4.1. Termőfelület és termésszabályozás Három fő termesztéstechnikai elemet alkalmaznak a gyümölcstermesztésben, amelyek alkalmazásával közvetlen módon csökkenthetik a fák méretét. Ezek a következők: metszés, metszést kiegészítő eljárások (a hajtások, vesszők rügyeinek kihajtását és szögállását módosító lekötözések lesúlyozások) és kémiai növekedésszabályozó anyagok alkalmazása. Az említett termesztéstechnológiai eljárások alkalmazásával közvetlen módon lehet növekedésmérséklést elérni. A tápanyag-utánpótlás mértékének csökkentése, az öntözővíz mennyiségének a vegetációs időszak meghatározott időpontjában lecsökkentése (egyes esetekben teljes mennyiségének megvonás) révén közvetett hatással érhető el a fák növekedésének mérséklése (Kovács, 1990; Peterson, 1995) A cseresznyefák növekedési tulajdonságai A cseresznyefák rügyei tartalmuk szerint a többi csonthéjas gyümölcsfajhoz hasonlóan egyszerűek, vagy csak virágkezdeményt, vagy csak hajtáskezdeményt tartalmaznak. A cseresznyefák erős csúcsdominanciával, erősen akroton növekedési tulajdonságokkal rendelkeznek, a vesszők alapjához közelebb eső hajtásrügyek nagy része az erőteljes csúcsi gátlás miatt nem hajt ki alva marad. Ennek megfelelően leginkább csak a végeken ágazik el és ún. tyúklábakat alakít ki (erős, domináns csúcshajtás és az alatta elhelyezkedő néhány erősebb oldalhajtás). A gyümölcsök oldalsó helyzetben képződnek az éves termővesszőkön és a rövid termőrészeken (nyársak, bokrétás termőnyársakon). Ez utóbbiak szerepe jóval nagyobb, illetve a fa korának előrehaladtával folyamatosan növekszik. Angol tapasztalatok szerint az éves vesszők oldalán képződő virágok hatékony (aktív) megporzási időszaka rövidebb, mint a rövid termőrészeken képződő virágoké, ennek megfelelően a rövid termőrészeken jobb gyümölcskötődéssel lehet számolni. Cseresznye esetében a rövid nyársak kedvező fényellátottság mellett viszonylag hosszabb ideig (5 6, mások szerint 10 évig) megőrzik termőképességüket. Ennek ellenére a korona árnyékolóhatására bekövetkező felkopaszodás és a termőrészek folyamatos megifjulása érdekében a részleges ifjítómetszés nem hagyható el (Brunner, 1990/a, 1991; Flore és tsai, 1996) Metszésmódok, metszést kiegészítő eljárások és koronaalakítási szabályok Régen elfogadott nézet volt, hogy a cseresznyefák koronaformáját az első 3 4 évben kell kialakítani, és még ilyenkor is számolni kell a fajnak azzal a tulajdonságával, hogy nem bírja a metszést. A termőre fordult cseresznyefát csak a legszükségesebb esetben és mértékben szabad metszeni (Mohácsy és tsai, 1968). A tapasztalatok alapján ez a megállapítás ma már túlhaladott. Igenis lehet, sőt kell is metszeni a termő állapotú cseresznyefákat a megfelelő termőegyensúly, egészségi állapot és az adott tenyészterületben való megtarthatóság érdekében. Természetesen a metszés időpontjának és módjának helyes megválasztása csökkentheti az esetleges negatív következményeket (mézgásodás, erőteljes vízhajtásképződés stb.). 209

224 Cseresznye A XX. század elején folytatott kísérletek alapján azt az álláspontot alakították ki, hogy a metszés késlelteti a termőre fordulást, ezzel párhuzamosan csökkenti a termésmennyiséget és a metszési hely környékén fokozza a hajtásnövekedést (Flore és tsai, 1996). Ennek alapján a metszést csak az alakítás éveiben javasolták, termőkorú cseresznyeültetvényben pedig kizárólag mérsékelt, csak a legszükségesebb korrekciós metszést ajánlották. Az újabb kutatások bebizonyították, hogy ezek az általánosítások túlságosan leegyszerűsítettek, és igazolták, hogy a cseresznyefa metszésre adott reakciója nagyon sok tényezőtől függ: a metszés ideje, mértéke (erőssége) és technikája, fajta, alany és az alkalmazott művelési rendszer Fás metszés és a zöldmetszés mértéke, időpontja A cseresznyetermesztő országok közül igen sokban fennáll az ágrákosodást okozó baktériumok és gombák (Pseudomonas mors prunorum, P. syringae, Cytospora cincta, Leucostoma cincta) és az ólomfényűség (Chondrostereum purpureum) erőteljes károsításának lehetősége. Ezekben az országokban tapasztalatok alapján a cseresznye esetében nem ajánlható sem a késő őszi, sem télen a nyugalmi időszakban, sem pedig a kora tavasszal (a vegetáció indulása előtt) végzett metszési beavatkozás, mivel az említett időszakok egybeesnek a fenti kórokozók aktív fertőzési időszakával, s így nagymértékben megnövekszik a fertőzésük a lehetősége is. A fertőzésveszély csökkentésére a legtöbb európai országban a későbbi virágzás után végzett metszési beavatkozásokat javasolják (Rozsnyai, 1977; Flore és tsai, 1996). A metszés helyes időzítésén kívül még a megfelelő sebkezelés alkalmazása jelentős mértékben csökkentheti a fertőzés veszélyét. Egyes vélemények alapján, a nyugalmi időszakban korán végzett metszés az okozott sebzés miatt fokozza a fagyok által képződő sérüléseket (Floreés tsai, 1996). Manapság az intenzív, nagy tőszámú ültetvényekben a nyári metszés a fás metszéshez viszonyítva nagyobb jelentőséggel bír. Egyrészt nem akadályozza a fák fiatalkori növekedését, biztosítja az optimális fénybehatolást, másrészt a korona méreteinek behatárolhatóságát teszi lehetővé (Timon, 1999). A nyári metszési beavatkozások növekedésmérséklő hatását sokkal erőteljesebbnek ítélik meg, bár ez a beavatkozás is serkenti a növekedést közvetlenül a metszési hely közelében elhelyezkedő vesszők esetében (Flore, 1992). A fa növekedésének mérséklésére legnagyobb hatást a nyári metszés gyakorolja a nagy tömegű levélfelület elvesztése révén, a csökkent asszimiláló felületen keresztül (Flore, 1992). A korrekciós metszés elvégzésének kedvező (optimális) időszaka egybehangzó szakirodalmi álláspont szerint nyáron van, július közepétől augusztus közepéig. A zöldmetszés és pincírozás, a hagyományos fás metszéshez képest előnyökkel jár: kevésbé zavarja a kedvezőtlen időjárás és növekedést mérséklő hatása van (Brunner, 1982, 1990/a; Flore, 1992), a sebfelületek is eredményesebben gyógyulnak (Brunner, 1982) és a kórokozók fertőzési stádiuma szempontjából is kedvezőbb időszak (Rozsnyai, 1977). Jobb megvilágítottság érhető el a koronán belül, ennek megfelelően jobb a termőrügy-differenciálódás mértéke (Gyuró, 1980). Gyuró (1980) a koronaritkító zöldmetszés rendszeres időpontjának július végét-augusztus elejét javasolja. Brunner (1982) az augusztusi zöldmetszést elsősorban a fák felső részének metszéséhez ajánlja ez a metszés részben visszametszés, részben pedig ritkítómetszés. Ebben az időszakban elvégzett metszés ajánlható a fa magasságának folyamatos korlátozására. Carlson (1979) szintén ezt az időpontot ajánlja ritkítómetszésre, illetve csonkra való eltávolításra. Brunner (1982) szerint a nyár végi őszi metszéskor kisebb mértékű tartalék tápanyagot távolítunk el a lemetszett nyesedékkel, mint a tavaszi fás metszéskor, mert ekkor a tápanyagok nagyobb része már a gyökerekben, illetve a vastagabb fás részekben található raktározott formában. A túl korán elvégzett zöldmetszésnek káros hatásai vannak. A hajtásnövekedés intenzív szakaszában elvégzett zöldmetszés káros, mivel a kora tavasszal képződő hajtások szénhidrát szükségletüknek több, mint felét (50 70%-át) ebben az időszakban a raktározott, tartalék tápanyagokból fedezik. Így a cm-es hosszúságot el nem érő hajtások eltávolítása tápanyagveszteséggel jár, még akkor is, ha a fák a tartalékoknak csupán 1/3-át használják fel (Hansen, 1971). Károsnak tekintik a korai zöldmetszéssel kiváltott új növekedési hullámot is, amely fokozott beárnyékoltságot eredményez, és így kedvezőtlenül hat a termőrügyképzésre, valamint a gyümölcsminőségre (Timon, 1999). A korán elvégzett zöldmetszés a gyökerekben raktározott tápanyagok mennyiségét pont akkor csökkenti, amikor a gyökérnövekedés legaktívabb, első szakaszában szükség lenne rájuk (Timon, 1999). 210

225 Cseresznye Timon(1999) hazai és külföldi szakirodalom alapján az alábbiakban foglalja össze a zöldmetszéssel kapcsolatos megállapításokat: Elengedhetetlen a hozamnövelésben és az intenzív termelésben (koronafenntartás, gyümölcs minősége). Megfelelő időpontban végezve sem fiziológiai, sem növénykórtani szempontból nem veszélyes (vagy minimalizálható a kockázat). Munkaszervezési szempontból kedvező, mert csökkenti a téli fás metszés munkaigényét, sőt együttesen is csökkenti a metszésre fordított időt. A zöldmetszés nem helyettesíti a fás metszést és fordítva. Eltérő fiziológiai hatásuk révén önálló szerepük van a termeléstechnológiában. A fás metszés elsősorban a növekedésre, a zöldmetszés a terméshozásra van hatással A nyári hajtáscsúcs-visszacsípés A nyári hajtáscsúcsvisszacsípés és pincírozás a leggyakrabban használt eljárás a növekedés mértékének befolyásolására, a nyári rügynyugalom feloldására és a virágrügydifferenciálódás elősegítésére. Az eljárás célja, hogy a nyári metszéshez hasonlóan növekedés mérséklő hatást érjenek el, anélkül, hogy túlságosan erőteljes mértékben eltávolítanák a levélfelületet, és így gátolnák az asszimilációs folyamatokat. Éppen ezért a nyári hajtáscsúcsvisszacsípés és pincírozás növekedést mérséklő hatása kisebb, mint amit a nyári metszéssel érhetünk el (Flore és tsai, 1996). Az alakítás éveiben az erős növekedést próbáljuk generatív jellegű másod- (harmad-) rendű elágazások létrehozásával csökkenteni Szektoriális kettős metszés és a késleltetett szektoriális kettős metszés A szektoriális kettős metszési eljárásnak a gyakorlatban több elnevezése is ismert: felsőrügyes metszés, hajlító metszés stb. A szektoriális kettős metszési eljárás lényege, hogy a ferde elhelyezkedésű vesszőt egy belső elhelyezkedésű, felfelé álló rügyre metszik vissza. A metszés mértéke a ferde helyzetű vessző erősségétől függően: negyed, harmad és fél vesszőhossz eltávolítását jelenti (minél gyengébb a vessző annál nagyobb hányada kerül eltávolításra). Ezt a metszési beavatkozást cseresznye esetében tavasszal vagy augusztusban célszerű végrehajtani. A tavaszi rügyfakadás és hajtásnövekedés során a befelé elhelyezkedő és felfelé néző rügyből egy erőteljes, meredeken felfelé álló hajtás képződik. A végálló rügy alatt elhelyezkedő kifelé néző rügy is kihajt, de a felső hajtás hormonális gátlása és epinasztiás hatása miatt, az ebből a rügyből képződött hajtás gyengébb és kedvező, laposabb szögállású lesz. A felső állású rügyből képződött meredek, erőteljes végálló hajtást vagy még ugyanebben a tenyészidőszakban (július 20-a után, augusztusban az időpont fontos, mert ekkorra már rögzül az alsó helyzetű hajtás szögállása, és a végálló, felső állású hajtás eltávolítása után nem folytatja meredeken a növekedését), vagy pedig a következő tenyészidőszakban a tavaszi metszés során kell eltávolítani. Így a képződő ferde helyzetű vesszőkön évről évre alkalmazva a szektoriális kettős metszést, kedvező, kiterülő termőfelület alakítható ki. A metszési eljárás alkalmazásával korábbi a termőre fordulás, mérsékelt a növekedés és a felkopaszodási hajlam, nagyobb az elágazássűrűség és a munkaigényes lekötözések elhagyása révén a kézimunka-igény is csökken (Brunner, 1976, 1980, 1982, 1991). A késleltetett szektoriális kettős metszés az előző metszésmód termőkorban alkalmazott változata. Ez az eljárás az oldalvesszőkön növeli a termőrészek számát, egyszerre érvényesül a hajlító térben kedvezőbb, laposabb szögállásba kiterítő, és a termőre fordító hatása Csipeszelés, lekötözés, lesúlyozás A hajtáshelyzet megváltoztatása révén korábbi termőre fordulás és termőállapotban való tartás érhető el. A gyümölcstermesztők a gyakorlatban csak hajlításnak nevezik és a modern, intenzív ültetvények neveléstechnikájának fontos eleme, amely élettani alapokra épül. A lehajlított hajtásképleten a lehajlítás szögével arányos mértékben történik a csúcsdominancia kikapcsolása, ezzel összhangban csökken az alapi rügyek kihajtásának gátlása (Brunner, 1982). Hajlításkor vagy leíveléskor valamely hajtás, vessző vagy gally térbeli helyzetét változtatjuk meg, amikor valamilyen cövekhez, karóhoz, támberendezéshez vagy akár egy másik koronaelemhez kötözzük, rögzítjük vagy 211

226 Cseresznye akár csíptethetjük. Ha a hajlítás, leívelés szögét tartósan kívánjuk fenntartani, mindaddig a kívánt szögállásban kell tartanunk a lekötözés, súlyozás, leívelés, csipeszelés révén a hajtást, a veszszőt, míg a megfásodás révén a szögállása rögzül. A végrehajtás időpontjában a koronaelemnek még rugalmas állapotban kell lennie, különben a vegetációs időszakban túl későn alkalmazott leívelés vessző- és gallytörést eredményezhet (Brunner, 1982; Floree és tsai, 1996) A Zahn-féle korrekciós metszés szabályai A korrekciós metszés elsősorban a Zahn-féle cseresznye füzérorsó koronaforma kialakításához és termőkori fenntartásához kidolgozott metszési eljárás (Zahn, 1990/a, 1990/b, 1996/a). Zahn (1992) szerint a korrekciós metszés alkalmazása nélkül termőkorú cseresznyeültetvényben a fák termő zónája a törzstől folyamatosan eltávolodva növekvő improduktív koronarész mellett megnöveli a fák térállásigényét. Az ilyen fákon az idős, túlvastagodott vegetatív növekedést elősegítő oldalelágazások túlsúlyban vannak a vékonyabb, fiatalabb és jobb gyümölcsminőséget adó, a generatív folyamatokat előmozdító koronaelemeknél (vesszők, gallyak). A korrekciós metszés célja a túlvastagodott oldalelágazások eltávolításán keresztül a központi tengely és az oldalelágazások vastagsági arányainak helyreállítása. Zahn (1990/a, 1996/b) az oldalelágazások vastagságának megítélésére a Pitagorasz-tétel alapján a következő koncepciót dolgozta ki, amely minden oldalelágazás esetében igaz: az (oldalelágazás átmérője) 2 + (a felette levő tengelyátmérő) 2 = (az alatta levő tengelyátmérő) 2. A képlet alapján a gyakorlatban alkalmazott Zahn-féle oldalelágazás vastagsági törvény a következő: az oldalelágazás vastagsága nem haladhatja meg a központi tengely vastagságának a felét, különben a felette elhelyezkedő-továbbmenő tengely legyengül az oldalelágazás pedig tovább erősödik, és dominánssá válik. Brunner (1982) szerint a fenti képlet alapján leírt törvényszerűség nemcsak a kiegyenlített koronafelépítés, hanem a harmonikus tápláltság feltétele is. A fenti törvényszerűség különösen érvényes a különböző típusú orsó koronaformák esetében. Az ilyen túlságosan megerősödött jellegű oldalelágazások megzavarják a fa egyensúlyi állapotát, és a legyengült koronarészek fogékonyabbak lesznek az ágrákosodást előidéző kórokozókkal szemben, és előbb-utóbb elpusztulnak. A metszés időpontjára Zahn a nyári időszakot javasolja, mert ilyenkor a fiziológiailag aktív növényeken gyorsabb a sebfelületek gyógyulása, és az említett kórokozók (Pseudomonas mors prunorum, P. syringae, Cytospora cincta, Leukostoma cincta) fertőzési veszélye is kisebb. A metszés végrehajtásánál Zahn egy cm-es csonkra történő visszametszést javasol, ami visszaszárad, véd a kórokozók sebfelületen közvetlenül a tengelybe való behatolásától, esetenként rövid termőrészekkel vesszőkkel rakódhat be. Zahn a csonkok hosszúságára tett javaslatát, több évig tartó kísérletsorozat tapasztalatai alapján állapította meg (Zahn, 1973). További fontos szabály amely az egymás felett elhelyezkedő oldalelágazások vastagságának arányára vonatkozik, hogy a felső elágazás nem lehet vastagabb az alatta elhelyezkedőnél. Ha a felső helyzetű az erősebb akkor metszési beavatkozással gyengíteni kell, különben az alsó legyengül és így a termő zóna egyre feljebb kerül a koronán belül. Legjobb esetben az oldalelágazások közel egyenlő vastagságban spirálvonal mentén, térben egyenletesen oszlanak meg a koronában. Ha ez nem áll fenn, akkor az erősebbeket zölden visszametszve esélyt adva a megerősödésre erősíteni kell a gyengébbeket (Zahn, 1967). Az egy koronaszintben található oldalelágazások hosszúsága lehetőség szerint egyforma legyen (Zahn, 1967). A fenti egyensúlyi szabályok megtartásával az orsó koronaformák hosszútávon, megfelelő egészségi állapot mellett, jó kondícióban, és termő állapotban tarthatók Növényi bioregulátorok alkalmazása A cseresznye a már említett erőteljes akroton növekedési típusa miatt sok esetben cm hosszú vesszőket képez oldalelágazások, és rövidebb termőrészek kialakulása nélkül. Ez nehezíti az aktív termőfelület gyors és szabályos kialakítását, és a fa termőre fordulását is késlelteti. Az alakítás éveiben az erőteljes metszés méginkább fokozza a cseresznyének ezt, a termesztő számára hátrányos növekedési tulajdonságát. Így a kémiai növekedésszabályzók alkalmazását több esetben javasolják, bár alkalmazásuk célja kettős lehet: egyrészt faiskolában alkalmazva megfelelő számú és erősségű oldalelágazásokkal rendelkező koronás oltvány állítható elő, másrészt ültetvényben a koronaalakítás éveiben alkalmazva feloldható a cseresznye erőteljes akroton hajlama, és így a mérsékelt növekedés mellett korábbi termőre fordulás érhető el. Hatásmechanizmusuk 212

227 Cseresznye lényege, hogy BA hatóanyag-tartalmuknál fogva feloldják a nyári rügynyugalmat és ezzel elősegítik a másodrendű oldalelágazások képződését (Flore és tsai, 1996; Hrotkó és tsai, 1998/a; 1998/c). Hazai kísérletek alapján, amelyeket cseresznyénél (Germersdorfi óriás fajta esetében) faiskolában végeztek Paturyl 10 WSC (10%-os BA tartalmú vízoldható) márkajelű készítménnyel megállapítható volt, hogy az alacsonyabb (0,02%) BA koncentráció csak a rövidebb (max. 10 cm-es) másodrendű hajtások számát növelte. Magasabb (0,06%-os) BA koncentráció amely az oltványokon semmiféle károsodást nem eredményezett szignifikánsan (a kontrollhoz képest háromszorosára) növelte a másodrendű oldalelágazások számát. A kiegészítésként, illetve utólag adott GA 7+4 (mivel nem oldja fel a nyári rügynyugalmat) nem növelte a másodrendű hajtások összes számát, de megnőtt a hosszú hajtások aránya. A koronásodás mértékének javítására ajánlható technológia: a kívánt törzsmagasság elérésekor (cseresznye esetében cm) Paturyl 10 WSC 0,06% háromszor történő kijuttatása egy hetes intervallumokkal, illetve az első két alkalommal GA 7+4 (400 ppm töménységű) együttes kijuttatása (Hrotkó és tsai, 1998/a; 1998/c). A koronaalakítás éveiben több koronaforma kialakításánál javasolják a kémiai növekedésszabályzók alkalmazását. A legtöbb külföldi leírásban a Promalin márkajelű készítményt javasolják, amely giberellint (GA 4, GA 7+4) és benzil adenint (BA) tartalmaz, vízoldható és könnyen felhordható ecsettel vagy permetezéssel. Alkalmazását nem naptári időszakhoz, hanem hajtások hosszához és a rügyek fejlettségi állapotához kötik (Jacyna &Brown cit. Flore és tsai, 1996; Sothwick, 1989, cit. Flore és tsai, 1996; Peterson, 1995) Talajerő-gazdálkodás Trágyázás Tartalékoló-feltöltő trágyázás. A telepítés előtti talajvizsgálati eredmények (0 60 cm-es talajmélységből származó minták) és tápanyag-feltöltési javaslatok alapján az országosan kialakított P-, K-, Mg-szintekre kell feltölteni a talajt, amely a hosszú távú jó tápanyag-ellátottság alapja. A feltöltő trágyázással egy menetben nagy adagú szerves trágya kijuttatása is javallott. Fenntartó trágyázás.tápanyag-utánpótlásra a nem termő évek alatt rendszerint nincs szükség, ha a telepítés előtti feltöltő trágyázás megfelelő volt. A 3 4. évben alacsony humusztartalmú, homoktalajokon a kedvezőbb növekedés érdekében kg N hatóanyag adható hektáronként. A fenntartó trágyázáskor a kijuttatandó tápanyag-mennyiséget a talaj tápanyag-szolgáltató képessége és a növény tápanyagtartalma alapján számoljuk ki (7.8. táblázat). Levélanalízishez a levélmintákat augusztusban a hajtás középső részéről szedjük. 213

228 Cseresznye 7.8. táblázat. Standard tápanyagszint értékei a levélben cseresznye és meggy esetében Mindkét faj viszonylag N- és K-igényesnek mondható, a termőegyensúly fenntartásához ügyelni kell a megfelelő N/K arányra. Termő ültetvényben ismert alapadat hektáronként 1 t gyümölcsre számítva 2,6 3 kg N, 0,6 0,8 kg P 2O 5, 3 4,4 kg K 2O és 3 kg CaO hatóanyag juttatandó ki. Csapadékosabb területeken az almához hasonlóan a cseresznyénél is, különösen a repedésre hajlamosabb ropogós cseresznyénél foglalkoznak Ca-os permetezéssel (0,5 1,0% CaCl 2 oldat vagy 0,7%-os Ca (OH) 2), amely a külső sejtsorok szilárdításával csökkenti a felrepedt gyümölcsök arányát. Ezt még hazánkban nem alkalmazzák Talajművelés A cseresznyeültetvényekben kivitelezhető mind az ugaros, mind pedig a talajtakarásos talajművelés. Természetesen a füvesített technológiánál az előnyök mellett számolni kell a fokozott tápanyag- és nedvességutánpótlással is. A sorközök művelésére az első 3 4 évben ugaros talajművelés ajánlott, és csak később érdemes füvesíteni a sorközöket vagy meghagyni a természetes gyomflórát. Ugaros talajművelésnél a fejlődő gyomok konkurensei a fiatal oltványoknak a talajnedvesség felvételében, ezért gyomirtás alkalmazása elengedhetetlen, módja mechanikai gyomirtás, mivel a fiatal csonthéjas fák érzékenyek a gyomirtó szerekre (gyökérherbicidek alkalmazása tilos). Füvesített sorközök esetén elengedhetetlen a sorközök kaszálása, talajtípustól, évjárattól függően általában 5 6 alkalom. Integrált termesztéstechnológiájú ültetvényekben a hasznos, ragadozó rovarok védelmében az első kaszálás időpontjára mindenképpen érdemes odafigyelni, csak akkor végezhető el, ha a hasznos rovarok a gyomok virágporán kívül már találnak maguknak kellő mennyiségű táplálékot, ellenkező esetben a számuk megcsappan. A facsíkokban sekélyen max cm-es mélységben végzett mechanikai talajművelés végezhető (oldalazó talajmaró, oldalazótárcsa). Gyomirtásra perzselő hatású készítmény alkalmazható pl: glufozinát-ammonia hatóanyag-tartalmú Finale nevű készítmény. Gyökérherbicideket lehetőleg ne alkalmazzunk! Öntözés 214

229 Cseresznye A cseresznye mérsékelt vízigényű faj, mm csapadék mellett öntözés nélkül is termeszthető, de a természetes csapadékot mm-re kiegészítve kondíció- és termésmennyiség-javulás érhető el. A füvesített és a gyenge növekedési erélyű, sekélyen gyökeresedő alanyokon álló intenzív ültetvényekben elkerülhetetlen az öntözés. A cseresznyénél vízpótló céllal végzett öntözést alkalmazunk. Öntözés az időjárástól, a lehullott csapadék mennyiségétől és a talaj nedvességmegtartó képességétől függ. Fő szempont, hogy a termésérés időszakában egyenletes vízellátást kell biztosítani, kiugró csapadékmennyiségeknél megnő a felrepedt és ezzel együtt a moníliás gyümölcsök aránya. Fontos, hogy a termésszüret után is szüksége van vízre és növényvédelemre az ültetvénynek, helytelenül sokak a szüret után már nem is foglalkoznak az ültetvénnyel. Az alkalmazható öntözési módok közül a korona alsó részében elhelyezett függesztett mikroszórófejes öntözési mód a legoptimálisabb, illetve csepegtető öntözés is alkalmazható; esőztető öntözés, csak a termés betakarítása után alkalmazható Növényvédelem Betegségek A cseresznyén számos vírusos betegség fordulhat elő. Ezek: a cseresznye magyarországi érdeslevelűsége (kórok.: cherry Hungarian rasp leaf ilarvirus), a cseresznye levélsodródása(kórok.: cherry leaf roll nepovirus), a cseresznye klorotikus gyűrűsfoltossága (kórok.: prune dwarf ilarvirus egyik törzse), a cseresznye klorotikusnekrotikus gyűrűsfoltossága (kórok.: prune dwarf ilarvirus egyik törzse), acseresznye nekrotikus gyűrűsfoltossága (kórok.: Prunus necrotic ringspot ilarvirus). Fertőzési források az anyanövények, amelyek szaporítóanyagával és szemzőhajtásaival a kórokozók átvihetők. A pollen- és magátvitel szintén jelentős. Ezeken túlmenően a cseresznye levélsodródásának kórokozója fonálférgekkel is terjed. A cseresznye agrobaktériumos gyökérgolyvája (kórok.: Agrobacterium tumefaciens) a telepítendő oltványok gyökérnyakán és oldalgyökerén jelentkezhet. Esetenkénti előfordulására számítani lehet. Acseresznye blumeriellás betegsége (kórok.: Blumeriella jaapii) a cseresznye egyik legjelentősebb, súlyos lombveszteséget okozó betegsége. A tünetek esetenként a gyümölcs kocsányán is előfordulhatnak. Fertőzési források a lehullott, beteg levelek, ahonnan a kórokozó sziromhullás után a fiatal leveleket fertőzi. Később, folyamatosan a lombhullásig újabb fertőzések jönnek létre. Acseresznye monilíniás betegsége(kórok.: Monilinia fructigena, M. laxa) a cseresznyén gyümölcsrothadást okoz, amely a cseresznyelégy okozta sebek, jégverés és az egyenetlen vízellátás miatt keletkezett gyümölcsrepedés esetén válik jelentőssé. Acseresznye fómás betegsége(kórok.: Phoma pomorum) csapadékos években jelentős károkat okoz. A levelek kilyukadnak, a gyümölcsön liláspiros, ún. lázgyűrűk jelentkeznek. Acseresznye sztigminás betegsége(kórok.: Stigmina carpophila) csapadékos években szórványosan fordul elő. A levelek kilyukadnak, a gyümölcsön apró, bemélyedő, sötétbarna foltok figyelhetők meg Kártevők A cseresznye fás részein előforduló kártevők közül a kaliforniai pajzstetű(quaraspidiotus perniciosus) a cseresznye jelentős kártevője. Különösen a házikertekben található kezeletlen fákon gyakran olyan tömegben szaporodik el, hogy szívogatásával a fa növekedésének visszamaradását eredményezi. A törzsön, a vázágakon elhelyezkedő pajzsok sokszor kéregszerű rétegként fedik a felületet. A kéregmoly(enarmonia formosana) elsősorban a törzsön és a vastagabb vázágakon, többnyire a sérülések, sebek környékén károsít. Kártételére a kéregből kitolódó ürülékcsomó és bábing hívja fel a figyelmet. Az elhanyagolt, gyomos ültetvények sérült törzsű fáin szaporodik el nagy tömegben. A lárvák kizárólag a kérget furkálják át, járataik a farészt nem érintik. A károsított kéregrész gyakran mézgásodik. A lombkártevők közül a feketecseresznye-levéltetű(myzus cerasi ssp. pruniavium) a leggyakoribb és legjelentősebb faj. Kártételére az erőteljes tavaszi hajtásnövekedés idején számolhatunk. A károsított levelek összesodródnak, az új levelek képződése az erősen károsított hajtásokon átmenetileg leáll, majd a levéltetvek nyár eleji elvándorlása után ismét folytatódik. A fekete cseresznye-levéltetű a nyár folyamán a gyomnövényeken él és az ősz folyamán repül vissza a cseresznyére, de ekkor már nem károsít. A rágószájszervű lombkártevők közül a lombfakadástól kezdődően a sodrómolyok(tortricidae) lárvái, az araszolóhernyók(geometridae), továbbá április végétől a májusi cserebogár(melolontha melolontha) a levelek 215

230 Cseresznye rágásával károsíthatnak. A csonthéjasok szövődarazsa(neurotoma nemoralis) lárvái május végétől, akár augusztus elejéig az általuk készített hernyófészek védelmében rágják a lombot. Rovarölő szerekre rendkívül érzékenyek, így szinte kizárólag a kezeletlen gyümölcsfákon fordulnak elő. Olykor soktápnövényű kártevők, mint pl. az amerikai fehér medvelepke(hyphantria cunea) hernyófészekben élő lárvái is megjelenhetnek. Kisebb gyakorisággal az aknázómolyok közül a lombosfa-fehérmoly(leucoptera scitella) okozta folt alakú aknáit figyelhetjük meg, de a kártétel lombhullást nem okoz. A gyümölcskártevők közül a terméskötődést követően a kis téliaraszoló(operophthera brummata) lárvái odvasítják a cseresznyét. A lárvák odvakat rágnak a gyümölcsbe, és amennyiben a sérülés eléri a magkezdeményt a gyümölcs elpusztul. A kártételének mértéke lényegesen elmarad a cseresznye legfontosabb gyümölcskártevőjének a cseresznyelégy(rhagoletis cerasi) lárvájának kártételétől. A cseresznyelégy nőstényei a gyümölcs epidermisze alá rakják a tojásukat, a lárva a gyümölcs húsával táplálkozik, majd a kifejlett lárva elhagyja a gyümölcsöt és a talajban, bábalakban telel. A cseresznyelégy által károsított gyümölcsöt sokszor, másodlagosan moníliás betegség kórokozója fertőzi. A kártétel mértéke a kezeletlen gyümölcsösökben gyakran a 40 50%-ot is meghaladja. Különösen a késői érésű fajták veszélyeztettek a cseresznyelégy kártételétől. Az érett cseresznyét a seregély(sturnus vulgaris) is szívesen megdézsmálja A védekezés sajátosságai Telepítésre csak vírusmentes oltványokat szabad felhasználni. Az agrobaktériumos gyökérgolyva tüneteit mutató oltványokat ne telepítsünk. A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölőszeres kezelése. A cserebogárpajorok előfordulása esetén védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. A későbbiekben a már termő ültetvényben a gyümölcsöt veszélyeztető kártevők, elsősorban a cseresznyelégy elleni kémiai védelem kivitelezhetősége érdekében a fajtákat érésidő szerint elkülönítetten telepítsük. Rügypattanás előtt a cseresznye blumeriellás betegsége miatt a lehullott lombot össze kell gyűjteni, meg kell semmisíteni. Ha a sorköz nem füvesített, akkor a leveleket a talajba kell forgatni. A lehullott lombot DNOC, benomil vagy tiofanát-metil hatóanyagú szerrel is lehet fertőtleníteni. A cseresznyén gyakori a kaliforniai pajzstetű elszaporodása. A kártétel megakadályozása érdekében, a fertőzés mértékének figyelembevételével, a metszést követően kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú növényvédő szerrel, permetezés formájában eredményesen védekezhetünk. A tél végi permetezés évenkénti rendszeres elvégzése szükségtelen. Sziromhullástól a szüretig terjedő időszakban, máráprilis elejétől a cseresznye blumeriellás, fómás és sztigminás betegsége ellen kell védekezni, majd 10 napos időközzel, június közepéig kell a kezeléseket továbbfolytatni. Védekezésre a kaptán, a ditianon vagy a benomil hatóanyag-tartalmú szerek jöhetnek számításba. A monilíniás gyümölcsrothadás úgy hárítható, ha a sebzést kiváltó cseresznyelégy ellen eredményesen védekezünk. Az éredő gyümölcsökön keletkezett repedések a moníliás gyümölcsrothadás kórokozóinak kedvező feltételei, ilyenkor csak a mielőbbi szüret jöhet számításba. A lombfakadás időszakában a sodrómolyok, a kis téliaraszoló, továbbá a fekete cseresznye-levéltetű ellen együttes előfordulásuk esetén foszalon, metidation, metil-paration, deltametrin, cipermetrin széles hatású rovarölő szerekkel, míg ha csak a fekete cseresznye-levéltetű van jelen, akkor pirimikarb hatóanyagú, a kártevők természetes ellenségeit kímélő növényvédő szer használata is eredményes. A lombrágó hernyók elleni környezetkímélő védelemre a diflubenzuron és a Bacillus thüringiensis Berliner var. Kurstaki hatóanyagú rovarölő szerek is hatékonyak. A cseresznyelégy elleni védelem eredményessége alapvetően meghatározza a termesztés sikerét. Éppen ezért, a rajzás megfigyelésével a imágó rajzásához igazított rovarölőszeres permetezésekkel a kártétel elkerülhető. Az imágók ellen a piretroidok csoportjából a cipermetrin, deltametrin, permetrin + tetrametrin, a szerves foszforvegyületek közül a foszalon és a diazinon hatóanyagú növényvédő szerek használhatók. A permetezéseket a rajzás menetétől, illetve a növényvédő szer hatástartamától függően, különösen a késői érésű fajták esetében, indokolt 1 2 alkalommal megismételni. Az érés időszakában a gyümölcsöt veszélyeztető seregélyek riasztása lehet nehezen megoldható feladat. Szüret után legalább 3 alkalommal, 10 napos időközzel a sziromhullástól a szüretig terjedő időszakban végzett védekezéseket tovább kell folytatni. 216

231 Cseresznye A kártevő állatok ellen a szüret utáni időszakban növényvédőszeres kezelés nem indokolt Betakarítás, áruvá készítés, tárolás Kézi betakarítás Hazai frissfogyasztáshoz, illetve frissexporthoz követelmény a kézzel szedett áru, mert ma már csak az ilyen minőségű árut lehet jó áron eladni a piacokon. Kézi szedésre alkalmasabbak azok a fajták, amelyek hosszú gyümölcskocsánnyal rendelkeznek. Rövidebb kocsányú fajták esetében (Van, Vega) a kézi szedés teljesítményei csökkennek. Kézi szedés átlagos teljesítménye: cseresznye: 3 5 kg/h, meggy: 5 7 kg/h Gépi betakarítás Rázógépes betakarítás is alkalmazható, de az ilyen áru általában későbbiekben csak további ipari feldolgozásra (befőtt, lé, hűtőipar) alkalmas. Elsősorban azok a fajták alkalmasak gépi betakarításra, amelyek merev ágrendszerrel rendelkeznek. A csüngő, felkopaszodó ágrendszerű fajták (Jabulay, Hedelfingeni óriás) kevésbé alkalmasak rárógépes betakarításra, mert ágaik nem veszik fel kellő mértékben a rázás frekvenciáját és csak ostorozó mozgást végeznek. Ezek a fajták a fenntartó metszés során nagyobb odafigyelést igényelnek, és a lecsüngő, felkopaszodó koronaelemek eltávolításával, folyamatos ifjítással alkalmassá tehetők rázógépes betakarításra. A cseresznye és a meggy rázógépes betakarítására hazánkban a nagyobb teljesítményű Kilby és a kisebb teljesítményű Schauman (elterjedtebb) géptípusokat alkalmazzák Árukezelés, értékesítés Mivel a cseresznye nem utóérő, betakarítását teljes érettség (vagy egy kicsit előbbi) időpontjára időzítik. Az optimális érettség időpontját többféle módon állapítják meg: színkártyával, gyümölcselválasztáshoz szükséges erő és a gyümölcshús megroppanásához szükséges nyomás alapján. A meghatározó értékek fajtaként és felhasználási csoportonként változóak. A betakarítás időzítése általában a kora reggeli órákra esik, amikor még hűvös van, és feltétlenül akkor, ha a gyümölcsök szárazak. A hűvös napszakban szedéssel azt érik el, hogy nem kell fölösleges energiát pazarolni a napon felmelegedett, amúgy is önhevülő áru lehűtésére. A cseresznyét frissfogyasztásra, tárolásra többnyire kézzel szedik, de ipari feldolgozáshoz rázógéppel és kézzel is betakaríthatják. A géppel rázott gyümölcsöket a szürettel egy menetben tisztítják, és kisebb tartályládákban ömlesztik. A kézzel szedett gyümölcsöt helyben szortírozzák úgy, hogy a sérült, hibás gyümölcsöket, idegen anyagokat eltávolítják. A gyümölcsöt 10 kg-os műanyag rekeszekbe teszik, esetleg letakarva árnyékba helyezik, amíg be nem viszik a manipulálóba vagy hűtőbe. Az exportárut gumiszalagon, válogatóasztalon még egyszer átválogatják, mielőtt a hűtőbe tennék. Külföldön a betakarítás előtt esőszerű öntözéssel kalciumos oldatot [CaCl 2, Ca(OH) 2] juttatnak a még fán lévő gyümölcsre, vagy a leszedett gyümölcsöt áztatják kalciumos oldatba, hogy ellenállóbbá tegyék a minőségrontó felrepedéssel szemben. Ez a kezelés csökkenti a gyümölcsök tárolás alatti puhulását is, bár méretük kisebb lesz. A ládákat várakozás nélkül a manipulálóhelyiségbe viszik, mert ha akár egy órát is állnak a napon kb. 35 C-on, a gyümölcs annyit veszít a minőségéből, mint egy hét alatt 0 C-on tárolva. A külső magas hőmérséklet hatására respirációja és önhevülése fokozódik (kb. minden 10 C hőmérséklet-emelkedéssel a respiráció megduplázódik), a kocsány megbarnul, összeaszik, áruértéke csökken. Magyarországon az áru piacra való előkészítése az exportáru kivételével a gyümölcsösben történik az előbbiek szerint. Külföldön a leszüretelt gyümölcsöt azonnal beviszik a manipulálóba és a lehetőleg sérülésmentes tiszta gumiszalagon kiválogatják belőlük a repedt, sérült, deformált, kocsányszúrt, nyomódott egyedeket. Helyenként az USA-ban azt a gyakorlatot alkalmazzák, hogy ezek után a gyümölcsöt egy késekkel ellátott gépen futtatják át, ami levágja a kocsányuk egy részét, így a kereskedelembe nem kerül más súlygyarapító növényanyag. 217

232 Cseresznye Magyarországon a hűtés a tárolással egy időben történik. Ekkor a ládákban, rekeszekben lévő gyümölcsöt nagy hőelvonással intenzíven hűtik 4 6 óra alatt 6 8 C-ra. Külföldön vagy merítéses, vagy zuhanyszerű vízhűtéssel (hydrocooling) csökkentik a gyümölcs hőmérsékletét, a vízbe DPA-t, vagy foszforsavat tesznek, hogy a patogén koncentrációt csökkentsék, gumifüggönyt használnak, hogy a víz verése ne károsítsa a gyümölcsöt. A cseresznye nem utóérő, nem klimakterikus gyümölcsfaj, kevés etilént termel, és más gyümölcsfajok közül csak néhány bogyós faj múlja felül a respirációs készségüket. Gyümölcsei sérülékenyek, gyorsan romlandók, s e miatt a tárolási mód és hőmérséklet kritikus tényező. Tárolásával, a piaci szezon széthúzásával megfelelő profitot lehet realizálni, az USA-ban éppen ezért folyik igen komoly kutatómunka a tárolhatóság és a pulton tarthatóság meghosszabbítására. Magyarországon rövid ideig, átmenetileg maximum egy hétig tartják a gyümölcsöt a hűtőházban (a fentiekben leírt csomagolóanyagban) főként azért, hogy megfelelő mennyiség összegyűljön a szállításhoz. Külföldön fóliával bélelt 15 cm magas kartondobozokba teszik és szabályozott légterű tárolóban 0 ( 1) C-on, 90 95% relatív páratartalom, 3 4% O 2- és 5 7% CO 2-koncentrációban tárolják a felhasználásig. Az előhűtés nélküli árut csomagolják, palettákra helyezve, térben megfelelően elrendezve teszik hűtőtárolókba, ahol nagy nyomással hideg levegőt fúvatva hűtik le 1 C-ra. Az így lehűtött cseresznyét aztán 85 95%-os relatív páratartalomban 2 4 hétig tárolják változatlan légterű tárolóban. Magyarországon átmeneti hűtőtárolás után szállítják le a gyümölcsöt a megrendelőnek. A 4 6 C-ra lehűtött gyümölcs húsállománya szilárdabb, jobban bírja a szállítást, és a célállomásig nem is melegszik fel lényegesen. Külföldön ez a módszer annyiban tér el, hogy egyre inkább arra törekednek, hogy a cseresznyét tárolják, és a piaci igényeknek megfelelő időben értékesítsék jóval kedvezőbb áron, mint amit a fő érési szezonban kapnának érte. Ezt a jelenleg is fejlesztés alatt álló csomagolási és tárolási technológiával igyekeznek elérni. A hűtőláncot a get it cold and keep it cold elv alapján a lehetőségekhez képest igyekeznek a gyümölcsöstől az értékesítésig végig megtartani. 218

233 8. fejezet - Meggy 1. A meggytermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei A meggy kezdettől fogva legfontosabb gyümölcseink közé tartozik. A magyarság már az őshazában is ismerte. A Kárpát-medence is igen gazdag meggy génforrásokban. A meggy évszázados szerepét a magyarság életében több helységnevünk (pl. Meggyes, Nyírmeggyes, Meggyaszó stb.) is jelzi. A meggytermesztésben nagy tapasztalatra tettünk szert, ezt kihasználva válhattunk egyre inkább meghatározóvá a világ meggytermesztésében, több szempontból is. A világon évente közel 1 millió tonna meggy terem, ennek megközelítően 50%-át Európa, 5 6%-át Magyarország adja. A világ három legnagyobb meggytermesztő országa: USA ( ezer tonna), Lengyelország ( ezer tonna) és Törökország ( ezer tonna). Az évi ezer tonnás termésünkkel a világon a 7., Európában a 4. helyen állunk ezer tonna meggy terem Szerbiában és Németországban. Az utóbbi ország azonban nemcsak termeszti a meggyet, hanem jelentős mennyiségben importálja is, elsősorban ipari feldolgozásra. A világon jelentős még Irán (60 65 ezer tonna) és Macedónia (35 40 ezer tonna), illetve Ukrajna, Moldávia, Fehéroroszország és Románia meggytermesztése is. A meggy ugyan szinte minden országban megmaradt az önellátást szolgáló házikerti gyümölcsnek is, de sokoldalú felhasználása és könnyű termeszthetősége miatt az elmúlt 100 évben nagyban megnőtt a jelentősége az áruültetvények körében. A hazánkban szelektált, valamint keresztezéses nemesítéssel előállított fajták világfajtának számítanak, mert azokat az utóbbi évtizedtől kezdődően nagyon sok országban (USA, Chile, Kína stb.) eredményesen bevonták a termesztésbe, némelyiket a nemesítéshez is felhasználják. A meggy az egyedüli gyümölcsünk, amelynél a hazai fajtákkal vívtunk ki elismerésre méltó exportpiaci pozíciót. A gyümölcságazatban az ezredfordulón a meggytermesztés jelenti talán a legmarkánsabb kitörési pontot, de a hosszú távú fejlesztésnek is vannak még további tartalékai. A meggy tehát igazi hungarikumnak számít, s nemzetgazdasági érdek a versenyképesség megőrzése, illetve növelése. Az eddigi külpiaci lehetőségeket feltétlenül bővíteni kell. A cseresznye és a meggy gyümölcsének felhasználása jelenleg élesen különbözik egymástól. A cseresznyét a múlthoz hasonlóan szinte kizárólag frissfogyasztásra termesztik, mert ipari célra kevésbé alkalmas. Ezzel szemben a meggyről a világon eddig az terjedt el, hogy frissgyümölcspiacra nem érdemes termeszteni, viszont sokoldalú ipari felhasználást tesz lehetővé. Ez a tendencia egészen a XX. század végéig erősödött, amelyben két fontos körülmény is közrejátszott. A magyarországi öntermékeny és nagy gyümölcsű fajták megjelenéséig a világ meggyellátását jelentősen befolyásoló országokban frissfogyasztásra alkalmas fajtákat nem termesztettek, két ipari fajta (Montmorency, Schattenmorelle) uralta a piacot. A frissfogyasztásra is alkalmas, de rendkívül gyenge termőképességű Pándy meggy gazdaságtalan termesztéséről pedig hamar lemondtak, átengedve a lehetőséget Közép- és Kelet-Európa országainak. Termesztési tapasztalata, meglévő fajtái és kiaknázásra váró génforrásai révén leginkább Magyarországnak van arra lehetősége, hogy megteremtse a többirányú termesztés (frissfogyasztás, ipari céltermelés, kettős hasznosítás) alapjait. Ebben érdemes megfelelő fejlesztő munkát minél hamarabb kifejteni, mert később ezt mások úgyis megteszik. A világ előbb-utóbb rájön ugyanis, hogy az önellátásból kimaradóknak sem célszerű lemondani a frissfogyasztásról, hiszen a meggy kiemelkedő táplálkozási és gyógyászati értékét szélesebb körben így tudjuk kihasználni. Kevés olyan gyümölcs van, amelyet ennyire korlátlan mennyiségben fogyaszthatunk. A frissfogyasztás lehetőségének hangsúlyozása azonban nem jelenti azt, hogy a gyorsfagyasztott meggy és a meggyből készült termékek (ivólé, befőtt, dzsem stb.) jelentőségét alábecsülnénk. A meggy kedveltségét támasztja alá, hogy a leszüretelt termés igen nagy arányban hasznosul piaci értékesítés nélkül. A frissfogyasztásra való termesztés azonban nem csak elhatározás kérdése. A differenciált fajtahasználat érdekében tovább kell fejleszteni a biológiai alapokat. Olyan fajtákat kell keresztezéssel vagy tájfajtaszelekcióval nemesítenünk, szükség esetén honosítanunk is amelyeknek a gyümölcsei friss fogyasztásra kiválóan megfelelnek, a fái pedig a cseresznyéhez hasonlóan a kézi szüretet hatékonnyá tevő koronaformák nevelésére is alkalmasak. Ezzel párhuzamosan ki kell építeni a piaci hátteret, hiszen a világpiacon jelenleg szinte kizárólag ipari meggy iránt van kereslet. 219

234 Meggy A frissgyümölcs-fogyasztási céllal létesítendő ültetvényekben a minőségi termesztésnek több speciális követelménye van: nagyobb méretű gyümölcs, gyümölcskocsányok pálhalevél-mentessége, kompakt növekedésű, kedvező növekedési típusú fák, intenzív cseresznyetermesztésben bevált gyenge növekedésű alanyok használhatóságának tisztázása. Egyszerűbb feladatnak látszik a termesztési feltételek (termőhely, művelési rendszer és az alkalmazott technológia) megválasztása. A termelés bővítésére megfelelő termőhelyi adottságaink és termesztési tapasztalataink vannak. Sikeres fejlesztéssel elérhető, hogy hazánkban legalább évi 100 ezer tonna piacképes meggyet termesszünk, amelynek akár 20 30%-a a frissgyümölcs-ellátásban hasznosulhat. A statisztikai kimutatások szerint 2000-ben 15 ezer tonnánál több friss gyümölcsöt exportáltunk. Ez azonban megtévesztő, mert e tételek többségét is külföldi konzervgyárak vásárolták meg. A meggy fogyasztásának sokoldalúbbá tétele, elősegíthetné a szüreti idény meghosszabbítását is, szükség szerint a cseresznyefajták érési idejével is összehangolva. A stabil, kiszámítható árukínálat érdekében központi kérdés a termésbiztonság fokozása, amelynek egyik legfontosabb pillére a virágzáskori moníliafertőzés megakadályozása. A meggy termesztésének termőhelyi adottságai megfelelőek hazánkban. Alig van olyan régió, ahol az elmúlt években ne történt volna jelentős ültetvénylétesítés. A telepítésre alkalmas területek kijelölésénél azonban körültekintőbbeknek kell lenni, különösen a frissfogyasztásra szánt gyümölcsök intenzív termesztésekor. Gazdaságos meggytermesztést ott lehet folytatni, ahol legalább hektáronként 15 tonna terméshozamot el lehet érni. Az ültetvények elaprózottsága megnehezíti a fajtahasználatot és az egységes árukínálat kialakítását. A hazai meggytermesztés területi megoszlása is lassan megváltozik. Megfigyelhető, hogy Pest és Bács-Kiskun megye részesedése csökken az országos termésből, a termesztés mindinkább a három északkeleti megyénkben koncentrálódik (Inántsy, 2002). Fája kevésbé érzékeny a téli lehűlésre, mélynyugalomban a rügyei a 20, 25 C-ot nagyobb károsodás nélkül elviselik. Téltűrése kedvezőbb a cseresznyénél, mert mélynyugalma később fejeződik be, a kényszernyugalomban pedig jobban tűri a felmelegedés utáni ismételt lehűlést. Erősebb lehűlésnél a rügyek már károsodhatnak, de a fák 30 C-ig megtartják regenerálódóképességüket, ezért hazánkban a téli kipusztulástól nem kell tartani. Virágait a későbbi virágzás miatt a cseresznyéhez viszonyítva kevésbé éri fagykár, a virágok azonban a meggynél sem viselnek el 2 C-nál nagyobb lehűlést. Közepes vízigényű gyümölcsfaj, évi 600 mm csapadék esetén eredményesen termeszthető öntözés nélkül is. Ettől szárazabb körülmények esetén, illetve intenzív ültetvények létesítésekor szükség lehet időszakos öntözésre. Viszonylag szárazságtűrő gyümölcsfaj, de az optimális vízellátást jobb minőségű gyümölccsel (nagy méret, kedvező hús mag arány stb.) és nagyobb termésbiztonsággal hálálja meg. A cseresznyéhez viszonyított kisebb hőigénye miatt a hűvösebb éghajlatot kedveli. Európai léptékkel mérve ebbe hazánk legmelegebb tájai is beletartoznak (Soltész, 1997). Nagyon jól alkalmazkodik a különböző talajtípusokhoz. A legjobb eredményt azonban mély rétegű és jó szerkezetű vályogtalajokon adja, ahol a levegőzöttség és a kiegyensúlyozott vízellátás állandóan biztosított. A talaj levegőzöttségének a fák életében meghatározó jelentősége van. Ha nem áll rendelkezésre a legoptimálisabb talajtípus, inkább válasszunk laza szerkezetű, elfogadható vízgazdálkodású, nem túl száraz és legalább 1% humuszt tartalmazó vályogos homok- vagy homoktalajt, mint erősen kötött, levegőtlen talajokat. Az utóbbi helyen a fák sínylődnek, a betegségeknek hamarabb áldozatul esnek és rövidebb életűek. Olyan talajokra kell telepíteni, ahol 2 m mélységig még időszakosan sincs vízállás vagy vízzel telített állapot (Pór és Faluba, 1982). Az enyhén lejtős területek is alkalmasak a telepítésre, ha elkerüljük a vízállásos mélyedéseket. Az ültetvényeket 5%-nál nagyobb lejtőre az előbbiekre való tekintettel se telepítsük. Nem a kisebb hőigénye miatt, hanem a fagyveszély elkerülésére a meggyet is célszerű olyan kitettségű lejtőkre telepíteni, ahol a fák kevésbé lesznek kitéve télen a nappali és éjszakai hőmérséklet-ingadozásnak. 220

235 Meggy A csonthéjasok közül a legkevesebb meszet igényli, de a közepes mésztartalmú talajokat is elviseli. Savanyú talajokon való termeszthetősége a cseresznyéhez viszonyítva is sokkal kedvezőbb. A meggy tehát azért termeszthető szélesebb körben Magyarországon, mint a cseresznye, mert a különböző éghajlati és talajviszonyokhoz egyaránt jobban alkalmazkodik. 5,5 ph alatti talajokon azonban a talaj meszezésére már szükség lehet. 2. Alany- és fajtahasználat Minél inkább eltér a terület talaja az optimálistól, annál inkább szükség van a jó alkalmazkodóképességű alanyfajták használatára. Ebbe a talaj mésztartalma is beleértendő. A talaj 7 ph-értéke fölött célszerű a sajmeggynél is mésztűrőbb alanyokat választani. Az alanyfajták kiválasztásánál korábban az ültetvény talajviszonyai voltak a meghatározóak. Alanyfajtának szinte csak a sajmeggyet választották. A meggytermesztésben az alanyhasználatot technológiai szempontból jelenleg az határozza meg elsősorban, hogy a gépi betakarításra alkalmas koronák neveléséhez erős növekedési erélyű alanyfajtákra van szükség. Nagyobb változást ebben az hozhat, ha a meggynél is lesznek nagy tőszámú, kézi betakarításra tervezett intenzív ültetvények. Ilyen szempontból tehát az alanyfajta-használat a jövőben is a fajtákhoz, illetve a gyümölcsök felhasználási módjához fog igazodni. Az előbbiekből következik, hogy megfelelő ismeret és faiskolai kínálat jelenleg csak erős növekedésű alanyoknál van. Intenzív ültetvények létesítéséhez meggyel kapcsolatos speciális információk szükségesek, mert a gyenge növekedésű alanyok (pl. Gisela 5, Weiroot 10, Weiroot 13, Ma Ma 14) használatában elsősorban az intenzív cseresznyeültetvényekben szereztünk tapasztalatokat, amelyek a meggynél csak nagyon korlátozottan hasznosíthatók. A sajmeggy télálló és szárazságtűrő, mélyen gyökeresedik, ezért jól alkalmazkodik a különböző talajokhoz. Nagyon kötött, nedves talajon azonban hajlamos a fitoftórás gyökérnyakrothadásra. A gyökérgolyvára is fogékony. A sajmeggy- (Prunus mahaleb) alanyon gyakoribb a pajorkártétel, mint más meggyalanyokon (Cerasus vulgaris), különösen a talaj nagyfokú kiszáradása idején, amikor csak a sajmeggy mélyebb gyökérzete jelent számukra táplálékot. A sajmeggynek több értékes hazai változata van. A Cema (CT 500) magoncalany, önmeddősége ellenére egyöntetű állományt ad. A Magyar és a Bogdány zölddugvánnyal is jól szaporítható, habár az utóbbit inkább cseresznyeoltványokhoz használják (Hrotkó, 1999). A Korponay öntermékeny magoncalany. Európában régóta elterjedt a vegetatív úton jól szaporítható INRA SL 64. A vadcseresznye alanyok (C 2493, Altenweddingeni) erős növekedésűek, intenzív ültetvényekhez még annyira sem felelnek meg, mint a sajmeggyek. A meggy (Cerasus vulgaris) alanyfajtáinak sűrű gyökérzete viszonylag sekélyen helyezkedik el, ezért a fák gyengébb növekedésűek. Előnyös, hogy kevés sarjat nevel. Öntözött területen és kötöttebb talajokon is megfelelően fejlődik. Nyugat-Európában ivartalanul szaporított meggyalanysorozatok vizsgálata kezdődött meg, elsősorban intenzív ültetvények létesíthetősége érdekében. Hazai faiskoláink jelenleg a Cerasus vulgaris alanyokból magonccsemetéket nevelnek. Ehhez leginkább vírusmentes Cigánymeggy klónokat (C 219, C 404) használnak. A világ más részein széleskörűen elterjedt Schattenmorelle és Montmorency meggyfajták nem kerültek be a hazai termesztésbe. A Kárpát-medencében igen gazdag génforrást jelentő ún. üvegmeggyek közül szelektált Pándy meggy jelentette az 1980-as évekig a hazai fő fajtát. Szinte egy évszázadon keresztül etalonja volt a kiváló gyümölcsminőségnek. A Pándy meggy azért volt évtizedekig meghatározója a termesztésünknek, mert a gyümölcsét a piac igényelte, a konkurencia hiánya megtévesztette a hazai termesztőket, s évtizedekig nem gondoltak a fajtaváltásra. A fajta gyümölcsei hiába képviseltek sok szempontból felülmúlhatatlan minőséget, a gyenge termőképesség és a rendszertelen terméshozás miatt a magyar termesztők nem tudtak megfelelő volumenű árukínálatot kialakítani és a frissfogyasztásra alkalmas gyümölccsel szembeni igényt fenntartani. A piaci kereslet csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy a Pándy meggy ugyan ipari nyersanyagnak is megfelel, de az egyik legfontosabb célra, gyorsfagyasztásra alkalmatlan. Az önmeddőség és részleges nősterílitás révén gyenge termőképességű, hímsterilitása miatt pollenadónak is alkalmatlan Pándy meggy termesztése mindig is gazdaságtalan volt, de a valódi piaci viszonyok hiánya nem 221

236 Meggy kényszerítette rá időben a termesztőket a fajtaváltásra. Pedig Maliga Pál már az 1950-es években felhívta rá a figyelmet, hogy a hazai meggytermesztés felvirágoztatása szükségessé teszi a Pándy meggy minél előbbi lecserélését, kiváló gyümölcsminőségű, de gazdaságosan termeszthető fajtákkal. A Pándy meggy és Cigánymeggy, illetve cseresznye klóncsoportos fajtatársítású ültetvényei sem hoztak átütő sikert, csak elodázták a fajtaváltást. A Pándy meggy gazdaságtalan termesztése mind nyilvánvalóbbá vált, s fokozatosan kiszorult a hazai termesztésből is. Helyét az 1970-es és 1980-as évektől fokozatosan az öntermékeny hazai fajták vették át. A jövőben 2 3%-nál nagyobb részesedése nem várható az üzemi ültetvényekben, legfeljebb a házikertekben lehet kiegészítő szerepe. A Pándy meggy helyettesítésére alkalmas fajták nemesítése az 1950-es évektől több országban megindult. Az elsők között megkezdett hazai nemesítés kiemelkedő sikeréhez három alapvető körülmény járult hozzá: a rendelkezésre álló igen gazdag génforrás felhasználása, Maliga Pál által végzett a további fajtaelőállítást is megalapozó tervszerű keresztezéses nemesítés, a tájfajta-szelekció jelentőségének felismerése. Negyedszázaddal ezelőtt a hazánkban termesztett fajták felét már az öntermékeny Maliga-hibridek (pl. Érdi bőtermő, Meteor korai, Favorit stb.) adták. A gazdag génkészlet újabb értékes fajták (Érdi jubileum, Maliga emléke stb.) bevezetéséhez is hozzájárult. Magyarország északkeleti régiójának génforrásaiból szelektált nagy gyümölcsű fajtáknál is a Pándy meggy méltó helyettesítése volt a cél (Szabó, 2002). Ezek gyümölcsminőségben megközelítik a Pándy meggyet. A frissfogyasztásra és ipari célra egyaránt alkalmasak, öntermékenyek, bőtermők, géppel is betakaríthatók (pl. Újfehértói fürtös, Kántorjánosi, Debreceni bőtermő). Tájfajta-szelekcióval hazánk más termőhelyein is értek el eredményt. A bosnyák meggyfajtakörből nyerték a Csengődi fajtát, amely több betegséggel szemben ellenálló, és génforrásul szolgál a további nemesítéshez is, amelyet újabban nemzetközi együttműködés keretében végeznek (Apostol, 2001). A világospiros gyümölcsű tájfajtáink (pl. Pipacs 1, Korai pipacsmeggy) korábban ígéretesnek mutatkoztak, de megszűnt a kereslet irántuk, mert az eddigi felhasználó, a cukrászipar megoldotta a sötétpiros gyümölcsök kifehérítését (Soltész, 1998). A fajták megválasztásánál legalapvetőbb szempont a piaci igényeket sokoldalúan kielégítő gyümölcsminőség. A minőséggel kapcsolatos követelmények eltérőek az ipari feldolgozásnál és a frissfogyasztásnál. A több célra alkalmas fajtáknak frissfogyasztásra és legalább néhány ipari célra egyaránt meg kell felelniük, ezért a minőségüket meghatározó paraméterek összetettebbek. A kocsány hosszának, tömegének és a pálhalevelesség mértékének akkor van szerepe, ha a feldolgozás részére kocsánnyal rendelkező gyümölcsöket szállítunk. A gyümölcs és a kocsány egymástól való elválási módja (szárazon, sérüléssel) a feldolgozásnál is fontos. Ha a kocsányok nem szárazon válnak el a gyümölcstől, akkor az a gépi betakarítást és az ipari feldolgozást egyaránt akadályozza. A kocsány leszakításához, az alakváltozáshoz, a héj megrepedéséhez és a kimagozáshoz szükséges erő valamennyi feldolgozási formában fontos, mert a termék-előállítás előkészítésének hatékonyságát befolyásolja. A héj megrepedésére a termesztés során kevésbé kell számítani, ez a tulajdonság a vizes közegű szállítás és feldolgozás közben játszik szerepet. Azok a fajták előnyösek, amelyeknél a héj megrepedéséhez 150 g-nál több erő szükséges. A gyümölcsalak megváltozásához szükséges erő fajtáktól függően g. A többi fajtajellemzőnek elsősorban a gyümölcsből készült termék típusa szerint van jelentősége. Nincs olyan fajta, amelyik például mindegyik termékhez egyaránt kiváló minőségű nyersanyagot biztosít. Bármilyen feldolgozási célnál előnyt jelentenek a kis kőmagarányú gyümölcsök. A kőmag kicsi lehetőleg 8% alatti aránya, a kedvező gyümölcshús-kihozatal elsősorban ott fontos, ahol a gyümölcsöket magozva dolgozzák fel (magozott befőtt, lé, szesz, dzsem stb.). A magas kőmagarány a viszonylag nagy méretű gyümölcsöknél is rossz minőségű magozott befőttet ad, a magozott gyümölcsből készült többi terméknél pedig a fajlagos előállítási költséget növeli. A minőségi követelmények különösen akkor differenciáltak, amikor a termékek jellege markánsan eltér egymástól (pl. lé, befőtt, gyorsfagyasztás). Néhány termék fajtakövetelményeit a következők szerint foglaljuk össze: befőtt (maggal vagy magozva): közepes méret, gömbölyded alak, kemény és világospiros gyümölcshús, kedvező hús-mag arány, alaktartás, magozott gyümölcsök túlzottan ne essenek össze, repedésmentesség a befőzés után is (főként a magvas terméknél), 222

237 Meggy szirupos meggy: nagyon kemény hús, igen kicsi kőmag, gömbölyded alak, 22 mm-nél nem nagyobb gyümölcs, alaktartás feldolgozás után is, lé: festőlé, nagy antociántartalom (legalább 1000 mg/l), megfelelő cukortartalom (minimum 13%), alacsony ph-érték, titrálható sav megfelelő mennyisége (3 ezrelék körül), színtartósság, gyorsfagyasztás: legalább 20 mm-es gyümölcsnagyság, nagy antocián-tartalom, a frissfogyasztásnál is fontos minőségi paraméterek (alak, szín, sav, vitamin stb.) a fagyasztás alatt és a fogyasztás előtti felengedéskor is megmaradjanak, bonbonmeggy: mm-nél nem nagyobb gyümölcs, gömbölyded alak, közepes ph-érték. A meggyet egyre gyakrabban használják a különféle kozmetikumok előállításánál is. Erre a célra a légyártásra is alkalmas gyümölcsök felelnek meg elsődlegesen. Ugyancsak ezek a fajták jelentenek megfelelő nyersanyagot természetes színezőanyagok nyeréséhez. A gyorsfagyasztáskor alapvetően fontos, hogy a frissfogyasztáskor tapasztalt kellemes savanyú meggyíz mennyire válik fanyarrá. Ebben még olyan fajták között is lehet különbség gyorsfagyasztás után, amelyeknek a gyümölcse frissfogyasztáskor teljesen azonos megítélést kap. A Kántorjánosi gyümölcse például gyorsfagyasztáskor kevésbé lesz fanyar, mint az Újfehértói fürtös és Debreceni bőtermő fajtáé. A 8.1. táblázatban összefoglaltuk az ipari felhasználásra alkalmas fajtáink fontosabb tulajdonságait. Ezek nagy része többhasznú, vagyis frissfogyasztásra is megfelelnek. Frissfogyasztásra (az ipari feldolgozhatóság mellett) csak azok a fajták (illetve gyümölcsök) alkalmasak, amelyek legalább 20 mm átmérőt elérik (tömegük minimum 5 6 gramm). Az ettől kisebb méretű gyümölcsök (Cigánymeggy fajtakör) kézi betakarítása nem gazdaságos, ezért csak gépi betakarítással ipari célra termeszthetők. Megjegyezzük azonban, hogy ezek a gyümölcsök leválási problémái és a fák habitusa miatt a gépi betakarításra kevésbé alkalmasak. A kis gyümölcsméretük miatt fokozatosan visszaszorulnak. A táblázatban szereplő többi fajta termesztési értéke (öntermékenyülés mértéke, termőképesség nagysága, gépi rázhatóság stb.) megfelelő és gazdaságos ipari cél-, illetve kettős hasznosítású ültetvények létesítését teszi lehetővé. Kizárólag frissfogyasztásra azért meggondolandó a termesztésük, mert a kézi szedésű intenzív ültetvények létesítésére kevésbé alkalmasak. Ha valamilyen oknál fogva a gépi betakarítással nem számolnak, ezeket a fajtákat akkor is tölcsérkoronára célszerű nevelni, legfeljebb a fák törzsmagassága kisebb lehet. Különös helyet képvisel az Oblacsinszka fajta, amelyet kis gyümölcsei miatt szintén géppel érdemes betakarítani, habár kompakt növekedésű fái megfelelő alanyhasználattal a kézi szedést jelentősen megkönnyítő szabadorsó nevelésére is kiválóan megfelelnek (Szabó, 2002). A Pándy meggy gyümölcsjellegéhez közelebb álló fajták (pl. Újfehértói fürtös, Kántorjánosi) kevesebb antociánt tartalmaznak, ezért elsősorban befőttnek alkalmasak, de csak magozás nélkül. A 8.1. táblázat adatai szerint az ipari célra (is) alkalmas fajták jelenlegi szüreti idényének folyamatos kitöltésében, illetve meghosszabbításában egyaránt vannak még feladataink. Az exportpiacunk biztonságát, versenyképességünk fokozását segítené elő, ha június 25. és július 5. között érő fajtákkal is rendelkeznénk. Ez tenné lehetővé, hogy a csehországi, de különösen a lengyelországi árukínálat előtt tudnánk megfelelő volumennel megjelenni a németországi piacon. Eddig viszonylag kevés gondunk volt a július első dekádjában érő fajták gyümölcsének németországi értékesítésével, de a jövőben nagyobb konkurenciával kell számolni. A június második felében érő gyümölcsök exportjára szinte korlátlanok a lehetőségek. 223

238 Meggy 8.1. táblázat. Ipari célültetvények létesítésére alkalmas meggyfajták főbb jellemzői (Apostol, 1994; Apostol és Brózik, 2001; Szabó, nyomán) Jelentős számban vannak olyan fajtáink, amelyeknek a gyümölcsét valamilyen probléma miatt (pl. gyenge termőképesség, kocsányok nem megfelelő leválása stb.) kézzel takarítjuk be, ezért elsődlegesen frissfogyasztásra értékesítjük, csak másodsorban speciális piaci helyzetben kerülhet sor ipari felhasználásukra (8.2. táblázat). Az előző táblázatban szereplő többhasznú fajták a frissfogyasztásra tervezett ültetvényeknél is számításba vehetők. Frissfogyasztásra (is) alkalmas gyümölcsű fajták szüreti idénye május 20- tól július 20-ig terjed, de nagyon sok olyan egyhetes időszak van, ahol még nem rendelkezünk telepíthető fajtával. A frissfogyasztásra kerülő gyümölcsök fogyasztási értékét a következő tulajdonságok határozzák meg: elsődlegesen fontos: érési idő, gyümölcsnagyság, héjszín, íz, zamat, cukor- és savtartalom, hússzilárdság, másodsorban fontos: magnagyság, vitamintartalom, illat, hússzín, a kocsány jelenléte, gyümölcs alakja. 224

239 Meggy 8.2. táblázat. Frissfogyasztásra alkalmas, elsősorban kézzel szüretelhető meggyfajták főbb jellemzői (Apostol, 1994; Apostol és Brózik, 2001; Szabó, 2002 nyomán) A frissfogyasztásnál a 6 g-nál nagyobb gyümölcsök a legkedvezőbbek. 4 6 g közötti gyümölcsök csak akkor felelnek meg, ha más paramétereik ezt feledtetni tudják. A kizárólag frissfogyasztásra alkalmas fajták döntő többségénél a fák növekedési sajátosságai nem teszik lehetővé intenzív koronaformák nevelését. Erre csak azok a cseresznyeszerű növekedési jelleggel bíró meggyfajták alkalmasak, amelyeknek az ágrendszere nem lecsüngő, a virágok nagy részét rövid termővesszőkön hozzák, s felkopaszodásra kevésbé hajlamosak. Az újabb hazai nemesítési eredményekből már ilyen fajták is születtek (pl. Piramis, IV 3/48). Az önmeddő meggyfajták mindinkább kiszorulnak a termesztésből. A Cigánymeggy fajtának már csak az öntermékeny változatait (C 7, C 59, C 404) telepítik. A két táblázatban szereplő fajták közül csak a Pándy meggy, az Érdi nagygyümölcsű és a Piramis fajta igényel idegenmegporzást. Az öntermékeny fajtákat lehetőleg a táblában egyedül ültessük. Ha piaci szempontból vagy az ültetvény kis felülete miatt ez elkerülhetetlen, célszerű a különböző időben virágzó öntermékeny fajtákat egymás mellé ültetni, vagy legalább a m fajtatömbszélességet betartani. Kisebb az öntermékeny fajták vegyes telepítéséből származó előny (megporzásra kedvezőtlen évjáratokban a terméskötődés növelése), mint az a hátrány, amely a túlkötődés miatti gyümölcsméret-csökkenésből adódhat. 3. Művelési rendszer A meggynél elsősorban a gépi betakarítást lehetővé tevő művelési rendszereket (sor- és tőtávolság, törzsmagasság, koronaforma stb.) kell alkalmazni. A többhasznú fajtáknál is erre kell törekedni, hiszen az ültetvény élettartama alatt bármikor sor kerülhet gépi betakarításra. A többcélú fajtáknál alkalmazott 225

240 Meggy koronaformáknak a gépi és a kézi szedés hatékonyságát egyaránt biztosítani kell. A kétféle betakarítási formának hazánkban elsődlegesen a tölcsérkorona felel meg, de bizonyos feltételek mellett számításba jöhet a sorköz felé mutató Y-korona is. A megfelelően kialakított tölcsérkorona és az Y-korona a következő előnyöket biztosítja a sudaras koronával szemben: jobb fényellátás, a termőgallyak kisebb felkopaszodása, nagyobb produktív termőfelüleet, kiegyenlített gyümölcsméret, koncentráltabb érésmenet, rendszeresebb terméshozam, betegségek kisebb mértékű fellépése, hatékonyabb növényvédelem. Más koronaformák (ferdekarú sövény, szabadorsó) a kizárólag kézi betakarításra tervezett ültetvényekben jöhetnek számításba. A hazánkban elterjedt rázógépekre tekintettel a tölcsérkoronánál általában 6,5 7,5 m, az Y-koronánál pedig 5,5 6,5 m a sortávolság, a tőtávolság mindkettőnél 4 4,5 m. Az utóbbit úgy kell meghatározni, hogy a fák a teljes kifejlődés után se érjenek össze, mert az összekapaszkodó gallyak rontják a gépi rázás hatásfokát. 4. Meggyültetvények ápolása 4.1. Termőfelület- és termésszabályozás A gépi rázásra alkalmas két-, illetve háromvázágas nyitott koronákat (tölcsér, Y) megfelelő törzsmagassággal (80 90 cm) és vázágakkal kell nevelni. A vázágakon lévő termőgallyazat ne legyen cm-nél közelebb a talajfelszínhez. Az erősen lelógó gallyak akadályozzák a gyűjtőernyők elhelyezését és mozgatását, a rázási energia csillapítása által csökken a teljesítmény és a rázógépek is károsodhatnak. A tölcsérkorona vázágainak spirális elhelyezése elősegíti a gyökérsérülés elkerülését, a közöttük lévő távolság pedig fokozza a korona teherbírását, amely így jobban ellenáll a szélnyomásnak és gépi rázáskori igénybevételnek. A hagyományos sudaras koronaforma helyett nyitott korona (Magyarországon főként tölcsér) előnyös akkor is, ha nem gépi betakarítást tervezünk. A nyitott koronájú fák szárazságtűrőbbek és téltűrésük kedvezőbb, a fagykárosodott szállítópályák regenerálódására is nagyobb az esély. A talaj felső rétegének vízzel telített állapotában is kevésbé jelentkezik a fák csúcsi részének elsorvadása. A tölcsérkorona esetében a szétterülő koronájú fajtáknál (pl. Cigánymeggy, Pipacs 1) a sudarat közvetlenül a harmadik, legfelső vázág nevelésének kezdetén el kell távolítani. Az erősebb növekedésű, felfelé törő habitusú fajtáknál (pl. Érdi bőtermő, Újfehértói fürtös stb.) késleltetett sudáreltávolításra kerül sor. Y-koronának is a felfelé törő habitusú fajták alkalmasak elsősorban. A két vázágnak azonos növekedési esélyt biztosítva, megfelelő produktivitású termőfelület alakítható ki, ugyanezt a szétterülő koronájú fajtáknál nehéz elérni. Y- koronát a széthasadásra hajlamos fáknál (pl. Érdi bőtermő) kerülni kell. Az Y-korona sudarát a 3 4. évben távolítjuk el. A Csengődi fái fiatal korban először felfelé törnek, ekkor az erős metszésre túl erős hajtásnövekedéssel reagálnak. Az idősebb fákon a terméssel gazdagon berakódott gallyak terebélyessé teszik a koronát. A Meteor korai fiatal fái megfelelő elágaztató metszést igényelnek (Apostol, 1994). A tölcsér- és Y-koronánál sem célszerű a vázágakat túlzottan hegyes szögben nevelni. Az erre a célra meghagyott vesszőknek legalább az induló szakasza legyen kedvező (40 45 ) szögállású, ezt kitámasztással vagy időben végzett lekötözéssel elősegíthetjük. Minél hegyesebb szögben indulnak a vázágak, az ágtorok annál kisebb teherbírású, s annál fokozottabb a sérülés veszélye. A helytelen koronanevelés különösen az ágak 226

241 Meggy letörésére hajlamos fajtáknál okozhat súlyos károkat, főként nagy gyümölcsterhelés esetén vagy a gépi rázás alkalmával. Ennek elkerülésére a következő fitotechnikai elemeket alkalmazhatjuk: suhánggal való telepítés, vázágat ne neveljünk a vezérvessző alatti konkurens vesszőből, a vázágak a központi tengelyen egymás fölött legalább cm-re induljanak, az azonos fejlettségű vázágak a térben arányosan legyenek elosztva, szükség esetén egy évben csak egy vázágat neveljünk ki, az igen erős növekedésű, hegyesszögű elágazásokat nevelő koronánál van legnagyobb esély arra, hogy a felső vázág átveszi az eltávolított sudár szerepét, ezért a sudarat 1 3 évvel később távolítjuk el, amikor a legfelső vázág termőgalylyai megerősödtek. Ha mégis koronás oltványt telepítünk és fejlettsége alapján több vessző is alkalmas a vázágak nevelésére, akkor sem célszerű az alsó vázág céljára alkalmas vesszőn kívül a többit is meghagyni. Az elágazási helyük túlzottan közel van egymáshoz, s nem kapunk megfelelően teherbíró koronát. Általában évente egy-egy vázág kinevelésére kerülhet sor. A központi tengely sérülésének csökkentése végett a felesleges hajtásokat célszerű nem tőből eltávolítani, fiatalabb állapotban 2 3 levélre csípni, fásodó hajtásoknál cm-es csonkot hagyni. A vázágak több évre elhúzódó kinevelése különösen fontos az Érdi bőtermő fajtánál. A korona habitusa szoros összefüggésben van a fán fejlődő termővesszők típusával és megoszlásával. Alapvetően befolyásolja a koronaforma-alkalmasságot és a könnyű kinevelést, illetve felkopaszodás nélküli termőegyensúlyban tartást. A hosszú termővesszőt nagy arányban nevelő fajták általában szétterülő koronával és lecsüngő gallyrendszerrel rendelkeznek. Ennek alapján a fajtákat a következők szerint csoportosíthatjuk: a. a bokrétás termőnyársak és a rövid termőnyársak túlsúlya jellemző a fák teljes élettartama alatt: pl. Csengődi, Érdi nagygyümölcsű, Favorit, Kőrösi korai, Meteor korai, Maliga emléke, Oblacsinszka, Piramis, b. a rövid és hosszú termővesszők közel azonos arányban találhatók a különböző korú fákon: pl. Érdi jubileum, Kántorjánosi, Korai pipacsmeggy, Pándy meggy, Újfehértói fürtös, c. a középhosszú és hosszú termővesszők túlsúlya jellemző a fák korától függetlenül. pl. Cigánymeggy, Schattenmorelle, Elegija, M 209, d. a fiatal fákon a rövid termővesszők, idősebb fákon a hosszú termővesszők nagyobb aránya a jellemző: pl. Montmorency, Debreceni bőtermő, Érdi bőtermő. A termővesszők típusa és aránya határozza meg elsősorban a fák ritkító és ifjító metszését. A fák annál erősebb és rendszeresebb metszést igényelnek, minél inkább jellemző rájuk a hosszú termővesszők magas aránya. Ebből következően a fák kora szerint is eltérően változhat a fajták metszési igénye. A c) csoportba tartozó fajták évenkénti rendszeres metszést igényelnek, a b) csoport fajtái kétévenként, az a) csoportba tartozó fajták pedig legalább háromévenként igénylik a termőgallyak leváltását törzshöz közeli hajtásokra. A d) csoportba tartozó fajták idősebb fáin szintén évenkénti erős metszés szükséges. A túlkötődésre hajlamos fajták (pl. Újfehértói fürtös) a termőgallyak korától függetlenül igényelhetik a termőgallyak erősebb ritkítását, a gyümölcsök elaprósodásának megakadályozása érdekében. A gallyak termőegyensúlya és a gyümölcsök rázhatósága szempontjából is előnyt jelent a rövid termővesszők, a bokrétás termőnyársak megfelelő aránya. Az utóbbiak túlzott aránya a cseresznyehabitusú (gyűrűs bokrétanyársakon is rendszeresen termő, lassabban felkopaszodó) meggyfáknál kevésbé okoz gondot, más fajták esetében azonban előnytelen is lehet, mert kedvezőtlen lesz a levél/gyümölcs arány és ha lassabban is ugyanúgy felkopaszodáshoz vezet. Kizárólag bokrétás termőnyársakat tartalmazó gallyakon kevésbé képződik az ifjításnál felhasználható hajtás, az elöregedett, csak gyenge termőképességű bokrétás termőnyársakkal rendelkező részt a termőfelületet csökkentve később tőből el kell távolítani. A felkopaszodás üteme szempontjából a meggyfajták (fák) három típusba sorolhatók: a. A fákon kizárólag vagy túlnyomórészt bokrétás termőnyársak találhatók: a fák habitusa, termőrészképzése és -megújulása hasonló a cseresznyéhez. A termőrészek felkopaszodása évente mindössze 1 2 cm-t tesz ki. Az 227

242 Meggy elágazás nélküli termőgally lassan kopaszodik fel, de a termővesszők egy bizonyos idő után egyszerre válnak értéktelenné. Az ilyen fákon általában elöregedett teljes termőgallyakat metszünk le. b. A fákon kizárólag vagy túlnyomórészt hosszú, általában cm-t meg nem haladó termővesszők találhatók: a vesszők oldalán csak virágrügyek vannak, a továbbnövekedést a vessző csúcsán lévő hajtásrügy biztosíthatja. A felkopaszodás olyan szakaszokban következik be, amilyen hosszúak a termővesszők, mert azoknak az oldalán nincsenek hajtásrügyek, vagy ha vannak, csak igen ritkán hajtanak ki. Az ilyen gallyakat tőből el kell távolítani, az ostorok kialakulása előtt. c. A fákon nagy arányban vannak cm-nél hosszabb termővesszők is: ezeknél a virágrügyek általában a vessző felső részén található, az alsó részen viszont kihajtásra kész hajtásrügyek vannak. A felkopaszodás ebben az esetben még hosszabb szakaszokban is bekövetkezhet ugyan, de lehetőség van az ostorok megszüntetésére a termőgally teljes eltávolítása nélkül. A típusok nem válnak el élesen egymástól, metszésnél szerepüket minden fánál külön-külön kell megítélni. A rövid termővesszők akkor lesznek évről évre megfelelő produktivitásúak, ha kisebb arányban középhosszú termővesszők is rendszeresen találhatók a fán, és ha a hosszú vesszőket a fajta növekedési jellegének megfelelően visszametsszük. A Meteor korai idősebb (gyűrűs) bokrétás termőnyársakon is jól terem, de roszszul elágazó fája van, ezért a hosszú vesszőket rendszeresen vissza kell metszeni. A Pándy meggy, az Érdi bőtermő és az Újfehértói fürtös fajtánál a gyűrűs bokrétás termőnyársak kisebb értékűek. Az 1 cm hosszú, erőteljes bokrétás termőnyárs a legértékesebb, mert kellő számú virágrüggyel rendelkezik és a levél/gyümölcs arány is megfelelő. A Cigánymeggy fajtánál a virágrügyek a hosszú vesszők felső régiójában képződnek, ezért a túlzott mértékű visszametszés elősegíti ugyan az elágazódást, de csökkentheti az adott évi termést. A gyengébb növekedésű, rövidebb termővesszőket nevelő fajtáknál (pl. Maliga emléke, Meteor korai) a hosszú vesszők alsó harmadában is találhatók virágrügyek, esetenként a vessző alapi részén, a növekedési pontnál nagyobb sűrűséggel. A meggy nagyon jól tűri az erős metszést, regenerálódóképessége megfelelő. Ne késlekedjünk az ifjító metszéssel, időben akadályozzuk meg, hogy a hosszú termővesszők sorozatos felkopaszodása révén ostorok képződjenek. De túl korán sem célszerű megkezdeni a termőgallyak visszametszését, mert ennek vegetatív túlsúly esetén még erősebb hajtásnövekedés lehet az eredménye. Az idős fák erős ifjító metszését követően nagy figyelmet kell fordítani a korona belső részeinek megvilágítására, a virágrügyképzés elősegítése érdekében. A termőgallyak erős ifjítását és a korona ritkítását lehetőleg ne ugyanabban az évben végezzük Talajerő-gazdálkodás Az öntermékeny, nagy termőképességű fajtákkal létesített ültetvények csak magas agrotechnikai színvonal mellett biztosítják a gyümölcsök kiváló minőségét és a gazdaságos termesztést Talajművelés A meggyfa sekélyen elhelyezkedő gyökérzete miatt a sorközökben maximum cm, a sorok alatti területen cm mély művelés lehetséges. A mechanikai talajművelést a talaj vízvesztésének elkerülése érdekében minimálisra kell csökkenteni. A gyökerek elhelyezkedése és nagy levegőigénye miatt a sorközök ugarművelése előnyösebb, mint a füvesítés. A sorközök füvesítésének elsősorban a virágzáskori moníliafertőzés gyors növényvédelmi megelőzésénél, a gépi betakarítás megkönnyítésénél lehet szerepe. A füvesített sorköz elősegíti a kijuttatott foszfor- és káliumműtrágyák felvehetőségét. Kompromisszumként alkalmazhatjuk azt a megoldást, hogy a sorközökben elhagyjuk a nyári talajművelést, s a fejlődő gyomokat rotációs zúzóval rendszeresen visszavágjuk. Ez a megoldás segíti a gépi betakarítást is. Hasonló eredményt ad, ha az évente vetett rozsot vagy búzát a tavaszi bedolgozás helyett időben elkezdett és ismételt kaszálásokkal tartjuk alacsonyan, egészen az újabb őszi vetésig. Külföldön elterjedt gyakorlat, hogy a sorközökben a betakarítás után valamilyen takarónövényt (pl. zab, árpa, köles, lóhere, rozsos bükköny stb.) vetnek, amelyet tavasszal dolgoznak be a talajba, vagy mulcsként hasznosítják a sorok alatti terület takarásánál. A takarónövény elősegíti a téli csapadék megőrzését, a tavaszi bedolgozásuk növeli a talaj szervesanyag-készletét, illetve megakadályozza a felesleges nitrogén talajvízbe 228

243 Meggy mosódását. Hátrányuk az lehet viszont, hogy szüret után akadályozzák a gépek munkáját, megkésett bedolgozásuk pedig komoly zavarokat okozhat az ültetvény vízgazdálkodásában. A gyepesített vagy takarónövényes sorközű ültetvényeknél az újratelepítés kevésbé jelent problémát, a talajművelési mód kiválasztásánál erre is legyünk tekintettel. A sorok alatti terület mulcsos takarásának előnyeit régen felismerték a meggytermesztésben. Hatására a talaj nedvességtartalma jobban megőrződik, a fák növekedése és terméshozása öntözés nélkül is kedvezőbb lesz. Ugyanakkor fontos követelmény, hogy a takaróanyagot az ültetvény teljes élettartama alatt meg kell tartani, mert az amúgy is sekélyen elhelyezkedő gyökerek még közelebb kerülnek a talajfelszínhez, s megfelelően vastag mulcs nélkül a téli fagy és a nyári szárazság egyaránt nagy kárt tehet. Arra is fel kell készülni, hogy fokozódhat a gyökérsarjak képződése Trágyázás A meggyet nem a leginkább tápanyagigényes gyümölcsfajok között tartják nyilván. Holott a fák nitrogénellátottságára (igényére) utaló levélanalízis-értékek meglepően nagyok, a különböző szakirodalmi forrásokban 2,3 3,2% közötti tartományban szerepelnek. A levélanalízis adatai azt mutatják, hogy a meggy nitrogénigényes gyümölcsfaj. A fajták igénye között azonban nagy különbségek lehetnek. A nitrogénigény elsősorban a fajtára (fára) jellemző termővesszővel és azok arányával van összefüggésben. Azok a fajták, amelyek zömmel rövid termővesszőket képeznek, relatíve több nitrogént igényelnek, hogy megfelelő arányban képződjenek hosszabb termővesszők is a termőegyensúly fenntartásához. Kimutatták, hogy korona belső részében csak akkor képződnek virágrügyek, ha a hajtások leveleinek nitrogéntartalma megfelelő. A szakirodalomban korábban igen nagy nitrogénadagú ( kg/ha hatóanyag) trágyázást is javasoltak. A meggy köztudottan nagyobb nitrogénigényén kívül ehhez az a gyakorlati tapasztalat is hozzájárult, amit a mélygyökérzetű sajmeggyalanyon lévő fáknál szereztek. Az alany gyökérzete minél nagyobb talajréteget hálóz be, annál kisebb a sűrűsége. A technológiában javasolt tápanyagdózis mindig nagyobb volt a fák tényleges igényénél, mert olyan talajrétegekbe is ki kellett juttatni, ahol a gyökerek nem érték el. Ha a gyümölcsök által kivont mennyiséget vesszük figyelembe, akkor 1 2% humuszt tartalmazó talajainkon a termésmennyiségtől függően a következők szerint alakul a nitrogénszükséglet (hatóanyag kg/ha) (8.3. táblázat) táblázat. A meggyfák nitrogénszükséglete Ettől valamennyivel többet szükséges kijuttatni. A korábbi nagy adagú nitrogéntrágyázás mérséklésére azonban törekedni kell (sekélyebb gyökérzetű alany, talaj humusztartalmának növelése, nitrogénszükséglet megosztott kijuttatása stb.). Hektáronként kg hatóanyaggal már megfelelő nitrogénellátást biztosíthatunk. A N- mennyiséget a metszés erősségével és módjával, illetve a hajtásnövekedéssel is össze kell hangolni. Kisebb adagra van szükség, ha a fák átlagos hajtásnövekedése eléri vagy meghaladja az cm-t. A fák túlzott N- ellátását el kell kerülni, mert a gyümölcsök rosszabbul színeződnek, rázásnál könnyebben sérülnek, kevésbé rugalmas héjuk és puhább húsuk miatt rosszabbul szállíthatók. Növelni kell a kijuttatandó nitrogén mennyiségét, ha az átlagos hajtásnövekedés nem éri el a cm-t. Gyenge hajtásnövekedésnél különösen fontos, hogy a kijuttatást úgy időzítsük, hogy a hajtásnövekedés fő időszakában rendelkezésre álljon. Ilyenkor a mikroelemek pótlására is olyan permettrágyákat célszerű használni, amelyek (több) nitrogént tartalmaznak. A meggyfák nagy mennyiségű káliumot használnak fel. Hiánya esetén gyengül a fák energiabázisa és szénhidrát-ellátottsága, ezek hatására a fák növekedése gyengül, termőképessége csökken, a gyümölcsök kisebbek lesznek, kevesebb cukrot és savat tartalmaznak. A levelek káliumszintje általában 1,4 1,7% között változik. Homoktalajon és nagyobb N-adagoknál célszerűbb a magasabb K-szintet elérni. 229

244 Meggy A levelek P-tartalmában a fajták között nincs nagy különbség, általában 0,1 0,3% között változik. Foszforhiányra az ültetvényekben ritkán kell számolni. Annál több problémát okozhat esetleges túladagolása. A túlzott P-trágyázás különösen meszes és homoktalajon cinkhiányt idézhet elő, ami főként a rövid termővesszőket képző fajtáknál okoz gondot a hajtásnövekedésben és a termőképességben. A meggyfák nagyon érzékenyen reagálnak a cinkhiányra. Fokozódik az ágak felkopaszodása, a termővesszők rövidebb ízközűek lesznek, kevesebb virágrügyet és kisebb gyümölcsöt képeznek. Súlyos cinkhiány a rügyek kihajtását is megakadályozza, ezzel is fokozva a felkopaszodás mértékét. A meggyfák érzékenyek a vas- és mangánhiányra. Felvételüket a túl meszes talaj és a talaj levegőtlensége akadályozza, a kettő együtt pedig igen sok problémát okozhat. Meszes talajra csak savanyú kémhatású műtrágyákat juttassunk ki. A vas- és mangánkelátok használata eredményes. Az előbbi két tápelemhiány gyakran együtt jelentkezik a cinkhiánnyal Öntözés A bőtermő fajták viszonylagos szárazságtűrése megtévesztő. A meggy a csonthéjasok közül valóban a legjobban tűri a szárazságot, de vízhiány esetén a kis gyümölcsű ipari fajták áruértéke a minimálisra csökken. A nagy gyümölcsűek kedvezőtlen vízellátásnál csak ipari célra lesznek alkalmasak, sőt a nagy kőmagarány miatt egyes esetekben még ez a felhasználási terület is korlátozódik. A vízhiány különösen akkor jelent gondot, ha az előző évi metszésnél figyelmen kívül hagyták a fák virágzási erélyét, illetve a kedvező termékenyülés miatt az optimálisnál nagyobb lett a terméskötődés, amelynek ritkítására nincsenek meg a biztonságos és olcsó technológiai lehetőségek. Csak növeli a problémát, ha az ilyen ültetvényben a sorközöket is füvesítették. A bőtermő, nagy gyümölcsű fák vízigénye egyes években elérheti a 700 mm-t. Ilyenkor 2 3 öntözéssel elősegíthetjük a termőegyensúlyban tartást és a gyümölcsök elaprósodásának megakadályozását. Erre a fakultatív öntözési feladatra gazdaságtalan állandó szárnyvezetékű öntözőberendezést kiépíteni, de csévélhető szárnyvezetékű esőztető öntözőberendezéssel áthidalhatjuk a problémát. Erre az öntözésre elsősorban az intenzív hajtásnövekedés gyümölcséréssel egybeeső időszakában van szükség. A nyár végi felesleges öntözés (a nem várt túlzott csapadékhoz hasonlóan) pazarló vízellátást eredményezhet, amelyet a meggy nem igényel, sőt a genetikailag rögzített szárazságtűrése csökken. A túlzott vízkínálat hatására később fejeződik be a hajtásnövekedés, a hajtások nem érnek be és csökken a téli fagytűrésük. A nagyobb téli fagykár viszont a következő vegetáció(k)ban a szárazságtűrést is mérsékli. Másik probléma, hogy a nyár végi felesleges vízadag a mélyedésekben vízállásos részeket alakíthat ki, ezeken a levegőtlen talajfoltokon kezdődik meg általában a fák csúcsának pusztulása Növényvédelem Betegségek A meggyen a gyűrűsfoltosságot előidéző vírusos betegségek fordulnak elő. Ezek: a meggy klorotikus gyűrűsfoltossága (kórok.: prune dwarf ilarvirus egyik törzse), a meggy klorotikus-nekrotikus gyűrűsfoltossága (kórok.: prune dwarf ilarvirus egyik törzse), a meggy nekrotikus gyűrűsfoltossága (kórok.: Prunus necrotic ringspot ilarvirus). E betegségek vírusai szaporítóanyaggal és szemzőhajtásokkal vihetők át, továbbá a pollenés magátvitel is jelentős lehet. Ameggy agrobaktériumos gyökérgolyvája (kórok.: Agrobacterium tumefaciens) az oltványok gyökérnyakán és oldalgyökerén található. Esetleges előfordulása lehetséges. Ameggy blumeriellás betegsége (kórok.: Blumeriella jaapii) a meggy jelentős lombkárosítója. Súlyos megbetegedés esetén a gyümölcs kocsányán is jelentkezhet. A levél fonákán világosbarna acervuluszok alakulnak ki. A beteg levelek sárgulnak, korán lehullanak. A kórokozó a lehullott levelekben telel át, ahonnan virágzás után fertőzi a leveleket. A nyár folyamán újabb fertőzések jönnek létre. Ameggy monilíniás betegsége(kórok.: Monilinia laxa) a meggy legfontosabb betegsége. Veszélyessége abban rejlik, hogy kórokozója virágfertőző, ezért a virágok elpusztulnak, ennek következtében a vesszőkön és ágakon rákos sebek keletkeznek. E kártételhez viszonyítva a gyümölcsrothadás kisebb jelentőségű, mivel a sebzést kiváltó cseresznyelégy előfordulása kisebb mértékű. 230

245 Meggy Ameggy sztigminás betegsége(kórok.: Stigmina carpophila) csapadékos években súlyos kárt okozhat. A levelek kilyukadnak, a gyümölcsön pedig kerek, kissé bemélyedő, sötétbarna foltok észlelhetők Kártevők A törzs és a vázágak kártevői közül a kaliforniai pajzstetű(quaraspidiotus perniciosus) az idősebb meggyfákon gyakran megtalálható, ennek ellenére számottevő kártételt ritkán okoz. A kéregmoly (Enarmonia formosana) szintén a kevésbé jelentős kártevők közé tartozik, annak ellenére, hogy a törzsön található sérülések mentén a kéregből kiálló ürülékcsomók, esetleg bábingek a jelenlétét jelzik. A lombkártevők közül a tavaszi időszakban a lombfakadást követően megjelenő sodrómolyok (Tortricidae), araszolóhernyók(geometridae) a fakadó leveleket szövedékszálakkal összegubancolják és megrágják. Különösen a szórványgyümölcsösökben lehet jelentős a kártételük, de üzemi felületeken is okozhatnak számottevő kártételt. A virágzás idején rajzó lombosfa-fehérmoly(leucoptera scitella) a meggy legjelentősebb lombkártevője. A levél fonákára rakott tojásokból kikelő lárvák berágják magukat a levél szövetébe és a levél színe felől hozzák létre az újbegynyi foltaknákat. Levelenként átlagosan egynél több akna súlyos kártétel veszélyét hordja magában. A tenyészidő folyamán több nemzedéke alakul ki, így gyakran a második és még inkább a harmadik nemzedéke tömeges, idő előtti lombhullást okozhat. Gradációs években a lombhullás mértéke olyan is lehet, hogy a meggy nyár végén újra hajt. A lombkártevők közül különösen a fiatal ültetvényekben találkozhatunk a füstösszárnyú levéldarázs (Caliroa limacina) kártételével. A levelek hámozgatásával inkább feltűnő, mint jelentős kártételét a meztelen csigára emlékeztető lárvái okozzák. A meggy a levélen szívogató takácsatkák kedvelt tápnövénye. Elsősorban a piros gyümölcsfatakácsatka(panonychus ulmi) kártétele lehet számottevő. A kártétel a száraz, meleg nyarakon a tenyészidő második felében a levelek sárgulásában, esetleg kisebb mértékű lombhullásban jelentkezhet. A gyümölcskártevők száma kevés. A kötődés után közvetlenül a fiatal gyümölcs megrágásával a kis téliaraszoló(operophthera brummata) okozhat károkat. A továbbiakban szinte kizárólag a cseresznylégy (Rhagoletis cerasi) kártétele várható. A cseresznyelégy kártétele a meggyen teljesen megegyezik a cseresznyénél leírtakkal, mindössze a lényeges eltérés abból adódik, hogy meggyen kevésbé gyakori a kártevő előfordulása. Ennek ellenére nem kizárt, hogy a meggyen is jelentős cseresznyelégy kártétel alakuljon ki, különösen abban az esetben, ha a meggyültetvény szomszédságában cseresznyeültetvényt találunk. Ilyenkor a cseresznyelégy ellen szükség lehet a védekezés kivitelezésére A védekezés sajátosságai Telepítésre csak vírusmentesített oltványokat szabad felhasználni. Az agrobaktériumos gyökérgolyva tüneteit mutató oltványokat forgalmazni és telepíteni tilos. A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölőszeres kezelése. A cserebogárpajorok előfordulása esetén védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. A későbbiekben a már termőültetvényben a gyümölcsöt veszélyeztető kártevők, elsősorban a cseresznyelégy elleni kémiai védelem kivitelezhetősége érdekében a fajtákat érésidő szerint elkülönítetten telepítsük. Rügypattanás előtt a meggy monilíniás betegsége miatt tüzetesen meg kell vizsgálni a vesszőket és ágakat, és metszéskor a rákos sebeket mutató növényrészeket el kell távolítani. Ezután a fákat lemosásszerűen réz-szulfát, rézoxi-klorid vagy réz-hidroxid hatóanyagú szerrel le kell permetezni. A meggy blumeriellás betegsége miatt a lehullott lombot össze kell gyűjteni, meg kell semmisíteni vagy a talajba kell forgatni. A lehullott lombot DNOC, benomil vagy tiofanát-metil hatóanyagú szerrel is lehet kezelni. A kaliforniai pajzstetű kártétele ellen, a fertőzés mértékének figyelembevételével, a metszést követően kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú növényvédő szerrel, ún. lemosó permetezés formájában eredményesen védekezhetünk. A tél végi permetezés évenkénti rendszeres elvégzése szükségtelen. Fehérbimbós állapotban a meggy monilíniás betegsége ellen kell védekezni. Védekezésre a kontakt hatású kaptán vagy mankoceb, a mély hatású iprodion, procimidon vagy vinklozolin, a szisztémikus hatású triforin hatóanyag-tartalmú szerek használhatók. E hatóanyagok, illetve készítményeik a méhekre nem veszélyesek. A lombfakadás időszakában a virágzást megelőzően a sodrómolyok, a kis téliaraszoló lárvái elleni környezetkímélő védelemre a diflubenzuron és a Bacillus thüringiensis Berliner var. Kurstaki hatóanyagú 231

246 Meggy rovarölő szerek használhatók. A széles hatású rovarölő hatóanyagok (foszalon, metidation, metil-paration, deltametrin, cipermetrin) is hatásosak. Az utóbbiak használata esetén a gyümölcsösben előforduló hasznos rovarok is károsodhatnak. Virágzás idején, vagyis a virágzás kezdetén és végén a meggy monilíniás betegsége elleni védekezéseket tovább kell folytatni. A lombosfa-fehérmoly áttelelt nemzedék imágónak rajzása rendszerint a meggy virágzásának idejére esik. A rajzás menetét szexferomoncsapdákkal követhetjük és a tojások lerakása előtt diflubenzuron hatóanyagú, méhekre nem veszélyes rovarölő szerrel védekezhetünk. Tekintettel a nevezett készítmény hosszú hatástartamú az adott nemzedék elleni kezelés megismétlése szükségtelen. Sziromhullástól a szüretig a meggy blumeriellás betegsége, továbbá a meggy sztigminás betegsége ellen kell védekezni. A védekezést 10 napos időközzel, legalább június közepéig kell folytatni. Védekezésre a kaptán, a ditianon vagy a benomil hatóanyagú szerek jöhetnek számításba. A monilíniás gyümölcsrothadás csak azokon a meggyfajtákon jelentős, amelyeket a cseresznyelégy is károsított. Az éredő gyümölcsökön keletkező repedések is kedvezőek a monilíniás gyümölcsrothadás kórokozóinak. Ilyenkor csak a gyors szüret jöhet számításba. Az erőteljesen növekvő hajtások megjelenésekor a fekete cseresznye-levéltetű ellen a pirimikarb hatóanyagú, a kártevők természetes ellenségeit kímélő növényvédő szer használata eredményes. A cseresznyelégy elleni védelem eredményessége a meggynél is alapvetően meghatározza a termesztés sikerét. Éppen ezért, a rajzás megfigyelésével, az imágórajzáshoz igazított rovarölőszeres permetezésekkel a kártétel elkerülhető. Az imágók ellen a piretroidok csoportjából a cipermetrin, deltametrin, permetrin + tetrametrin, a szerves foszforvegyületek közül a foszalon és a diazinon hatóanyagú növényvédő szerek használhatók. A permetezéseket a rajzás menetétől, illetve a növényvédő szer hatástartamától függően végezzük, különösen a késői érésű fajták esetében, a kezelés ismétlése 1 2 alkalommal indokolt. Szüret után a blumeriellás betegség elleni védekezést tovább kell folytatni. Ilyenkor 3 4 alkalommal kaptán, mankoceb, ditianon vagy benomil hatóanyagú szerrel kell védekezni. Ebben az időszakban a kártevő állatok elleni védelem rendszerint nem szükséges. Kivételt képezhet a lombosfafehérmoly és a piros gyümölcsfa-takácsatka tömeges megjelenése. A lombosfa-fehérmoly ellen kitinszintézist gátló, kontakt hatású diflubenzuron hatóanyagú növényvédő szerekkel, míg a takácsatkák ellen speciális akaricidekkel védekezhetünk Betakarítás, áruvá készítés, tárolás A meggyet kézzel, géppel vagy a kettő kombinálásával takaríthatjuk be. A szüreti időpont meghatározása mindegyik esetben fontos. A túl korán leszedett gyümölcsök kisebb méretűek és cukortartalmúak, rosszabb színeződésűek és ízűek lesznek. A túlérett gyümölcsök hússzilárdsága csökken, ezáltal sérülékenyebbé, moníliás rothadásra érzékenyebbé válnak. Fontos feladat a fajták érési idejének és értékesítési lehetőségeinek egyeztetése. A hatékony szüretre való felkészülés már a koronaforma megfelelő kiválasztásával és metszésével megkezdődik. Csak a mm-nél vastagabb ágakról rázható le a gyümölcsök 85 95%-a. A túlzottan lecsüngő termőgallyak is jelentősen csökkentik a rázás hatékonyságát. A rázást jól közvetítő koronánál a rázás első 3 másodpercében lehullik a gyümölcs, s a sérültek aránya nem haladja meg a 10%-ot. Kiemelten fontos az ágrázókhoz szükséges megfogó helyek kialakítása. A 20 cm-nél vastagabb törzsű fákon a törzsrázó gépek munkájához a központi tengely magasabb részén (kb cm) kell elegendő helyet biztosítani a megfogásra. Az ágrázó gép a fa sudarát, idősebb fákon a vázágakat fogja meg. A vázágak sérülése nagymértékben fokozódhat, ha a befogás nem merőleges. Erre annál inkább kell számítani, a vázág minél nagyobb szögben áll a függőlegeshez viszonyítva. A száradt, pusztuló gallyakat még a szüret előtt sem késő eltávolítani, mert rázáskor letörnek, megsértik és szennyezik a gyümölcsöket, de a rázógépet is károsíthatják. A betakarítás körülményei az évek szerint állandóan változnak. Az előkészületekhez tartozik az adott ültetvényben a gépi betakarítás feladatainak (kapcsolódó fitotechnikai műveletek, érésgyorsító vegyszerek 232

247 Meggy használata, szüreti menetszám és ütem meghatározása, rázási paraméterek megadása stb.) meghatározása, amelynél a következőkre mindig tekintettel kell lenni: a fák kora és a korona sajátosságai: a törzs és a vázágak állapota, a korona nagysága és sűrűsége, a termőgallyak helyzete, hossza, vastagsága és termésberakódottsága, a gyümölcsök távolsága a központi tengelytől és a vázágaktól, a koronák összeérése a sorban, a gyümölcsök jellemzői: nagyság, kocsányhossz, a kocsány elválása a termőrészről, a gyümölcs elválása a kocsánytól, a pálhalevelek előfordulása,érésmenet. Ha csak lehet, gépi betakarításra ne telepítsünk olyan fajtát amelyiknek a gyümölcse nem válik szárazon a kocsánytól, mert ezeknél az etilénképző Ethrel (vagy más készítmények) használata elkerülhetetlen a gépi rázás elősegítése érdekében. A gépi betakarítás elősegítésére leginkább elterjedt az Ethrel szüret előtti kipermetezése. Használatára még akkor is szükség lehet, ha a gyümölcsök szárazon válnak el a kocsánytól. Az elválasztó pararéteg ugyanis csak teljes érésben alakul ki, amikor a gépi betakarítás és a szállítás nagyon sok kárt tenne a gyümölcsökben. Az Ethrel használatával korábbra hozott gépi szüret a gyümölcsök minőségének megtartását biztosítja. A képződő etilén a leváláshoz szükséges erőigényt csökkenti és mérsékli a léfolyást a kocsány leválásakor. Ez az erőigény fajták, termőhelyek és évjáratok szerint is változhat. Figyelmeztető tapasztalat, hogy az Ethrel ppm töménységben már káros lehet, mert sok sérült, levéllel, gallyal szennyezett gyümölcsöt eredményez, később a fák mézgásodását is okozhatja, különösen aszályos időben. A túladagolás a tervezett időpont előtti hullást okozhat. Egyben a gyümölcsök nagyságát csökkenti és beltartalmi értékeit is rontja. Az etilén a növények számára nem idegen, gyorsan lebomló hormontermészetű anyag. Ennek ellenére számolni kell vele, hogy a rázott gyümölcsök túlkínálata esetén a legkisebb szermaradvány is hivatkozási alap lehet az átvétel megtagadására. Alapvetően a hőmérséklettől függően, 1 2 héten belül fejti ki az Ethrel a hatását. A kijuttatást ennek megfelelően a tervezett szüreti időponttal és a gyümölcsök érésmenetével kell összehangolni. 30 C felett a kezelést az esti vagy a reggeli órákban célszerű elvégezni. Amikor a léghőmérséklet C alatt van, később várható a hatás kifejtése. A hőmérséklet által befolyásolt hatásidő változása szerint szükséges módosítani a szüret időpontját, a gépi rázás technológiai előkészítését. Az optimális szüreti időpont meghatározása lényeges feladat, erre a következő módszerek lehetnek alkalmasak: a. a gyümölcs és a kocsány elválasztásához szükséges erő folyamatos nyomon kísérése a korábban szerzett tapasztalati értékek alapján, b. színskála alkalmazása, c. a gyümölcshús megroppantásához szükséges erő meghatározása, d. a beltartalmi jellemzők (cukor, sav, refrakciós érték) vizsgálata, e. a gyümölcs optikai abszorpciójának megfigyelése. A színskála egységes alkalmazását megkönnyítené, ha a fajtákra jellemző színtartó festékkel készített skálákat mellékelnék a gyümölcsszabványokhoz. A meggynél azonban a színskála önmagában nem elegendő az érés meghatározására, mert a különféle érettségi állapotokat egymástól nem jól különválasztható színek képviselik (Kollár, 1994). A hús megroppanásához szükséges nyomás a fajták között és az érettségi fok alapján is nagyon eltérő lehet, ez az előbbi szerző szerint két fajtánál a következők szerint alakul (8.4. táblázat). Habár az is megfigyelhető, hogy a fajták közti különbségek az érés előrehaladtával csökkennek. 233

248 Meggy 8.4. táblázat. A meggyhús megroppantásához szükséges nyomás Legalább két érésjelző mutató egyidejű mérésére van szükség az optimális szüreti időpont meghatározásához. De bármelyik módszernél elengedhetetlen a helyi tapasztalatok és a korábbi vizsgálati eredmények figyelembevétele. A gépi rázás követelményei(befolyásoló tényezők): gazdaságosság (megfelelő területnagyság, érési sorrend, fajtaelhelyezés, koronaforma, géptípus, összhang a szállítással és a feldolgozással stb.), a gyümölcsminőség megóvása (megfelelő gép, fajta, művelésmód stb.), a gyümölcsfa megóvása (megfelelő gép, művelésmód és betakarítási technológia, a befogóhely száraz állapotban való megfogása stb.), a rázógép károsodásának megakadályozása (megfelelő gép és művelésmód, rázási technológia, a száraz és letört gallyak szüret előtti eltávolítása stb.). A feladat nehézségének bemutatására a gyümölcssérülések elkerülését szolgáló további lehetőségeket részletesebben is bemutatjuk: a megfogáshoz szükséges szakítóerő és a rázóerő mérséklése, pontosan beállított szorítónyomás, merőleges befogással csökkenteni a törzs, illetve a vázágak sérülését, a rázófej karbantartása, borítólemezeinek gyakori cseréje, a rezgésszám és a lökethossz megfelelő kombinációja, a rezgésszámot állandóan ellenőrizzük a gyümölcskocsány hossza, a gyümölcs érettségi állapota, a koronaforma, a törzsátmérő, a termésmennyiség és a fák kora alapján, körbejáró sugárirányú rázás legyen (a rázógép ne csak két irányban lengesse meg a fát), a gyümölcsök könnyű leválása, illetve a leválás hatékonyságát elősegítő kezelések, a rázási idő ne legyen több 3 4, legfeljebb 5 másodpercnél, a rázás optimális időpontjának időzítése, a rázógép belső anyagmozgatási rendszerének pontos beállítása, a borítólemezek, rázókarok megfelelő kipárnázása, 234

249 Meggy a gyűjtőgöngyöleg megfelelő kiválasztása és előkészítése, a gyümölcsréteg vastagságának helyes megválasztása, a lerázott gyümölcsök azonnali elszállítása. Ha a felsorolt minőségóvó intézkedések megvalósulnak a rázáskor, a fák koronája nem sérül, és a gyökérszakadásból származó károk is jelentéktelenek. Kollár (1994) szerint a fapusztulást nagyon gyakran a törzs és a vázágak sérülései okozzák, aminek következményei sokszor csak a rázást követő években mutatkoznak meg. A sebeken át könnyen utat talál a fertőzésre a Citospora cincta és a C. rubescens. A roncsolt sebeken vagy a mély repedésekben gyakran xilofág taplók (Stereum hirsutum stb.) telepednek meg, amelyek évekig bontják a fa gesztjét, csökkentve ezzel a törzs szilárságátés rázhatóságát. A rázott gyümölcs minőségének jellemzésére az épség, az egyöntetűség és a tisztaság felel meg. Akkor legjobb a rázott gyümölcsök minősége, ha csak az első rázással lekerülőket fogjuk fel és gyűjtjük össze (Kollár, 1994). De ezt csak akkor tudjuk megvalósítani, ha az első rázással a gyümölcsök nagy hányada lekerül a fáról méghozzá rövid rázási idő után. Következő lépésként el kell dönteni, mi legyen az első rázás után fán maradó gyümölcsökkel, erre a következő lehetőségek adódhatnak: a fán hagyjuk, mert nem gazdaságos újból megrázni a fát, több ütemben végezzük a rázást, s a gyümölcsöket külön gyűjtjük be (ha nem tartályládát használunk), a többütemű rázásból ugyanabba a tartályládába kerülnek a gyümölcsök, a fán maradt gyümölcsöket kézzel szedjük le, a szüret után később lehullott gyümölcsöket összeszedjük. A rázási időt nem célszerű növelni annak érdekében, hogy akkor is egy ütemben rázzuk le a gyümölcsöket, ha egyébként arra nem sok esély van. A nehezen rázható gyümölcsöket jobb a fán hagyni, mert ha erőltetjük a leválasztásukat az első rázáskor, a nagyobb rázóerő nyomán több gyümölcs kerül le a fáról, de nő a sérültek aránya, sok gally, levél is lehullik, rontva az egész mennyiség áruértékét. A rázáskor földre hullott gyümölcsöket ne szedjük a többi közé, mert az egész tétel minőségét tönkretehetjük. A fán maradó és lehullott gyümölcsöket viszont célszerű egy későbbi időpontban begyűjteni, mert azokon a Monilinia laxa áttelelhet, elősegítve a tavaszi virágfertőzést. A lerázott gyümölcsök szállítása és értékesítésre való előkészítése gondos munkát igényel. A hagyományos tartályládákat fóliával kell bélelni, és rakatképzéskor is kell védeni a gyümölcsöket a szennyeződéstől. A minőség megóvása érdekében a rázás és a felhasználás között a lehető legrövidebb idő teljen el. A jól ütemezett szállításhoz kíméletes és gyors járművet kell választani. Fokozott figyelem szükséges, ha a rázás előtt Ethrelkezelés történt. A velőkészítésre szánt gyümölcsöket műanyag vagy fémtartályokban kell szállítani. Nagyon fontos a gyümölcsök alacsony hőmérsékleten történő szállítása, a következők miatt: a gyümölcsök szilárdsága jobban megmarad, a gyümölcsök hosszabb ideig megőrzik a színűket, a sérült részek lassabban bomlanak meg. A vizes közegű szállítás elősegítheti a minőség megóvását, ha a szigorú technológiai előírásokat betartjuk. A tartályládákban így cm-nél nagyobb lehet a gyümölcsréteg vastagsága, és a szállítási kapacitás jobb kihasználásával hamarabb eljut az összes gyümölcs a felhasználóhoz. Hideg vízzel telt tartályokba is gyűjthetjük a lerázott gyümölcsöket. A vízben szállított meggy kevésbé sérül. Az ilyen szállításnak azonban csak akkor van minőségóvó hatása, ha a víz hőmérséklete 5 6 C körüli. A módszer nappali rázáskor történő alkalmazásakor célszerű figyelembe venni a gyümölcsök és a levegő hőmérsékletét. Minél későbbre marad a nap folyamán a rázás, a gyümölcsök annál jobban felmelegedhetnek. Ha magas hőmérsékletű gyümölcsök kerülnek az előhűtött vizes közegbe, kisebb-nagyobb mértékű felrepedésűk is bekövetkezhet. Ha megfelelő technikai feltételek állnak rendelkezésre, az előbbi problémát megelőzhetjük, ha a vizet a gyümölcsökkel együtt hűtjük le a kívánt hőmérsékletre. Nagy forróságban másik megoldásként 235

250 Meggy meggondolandó az éjszakai gépi rázás bevezetése. A gyümölcsök ekkor kevésbé melegszenek fel és azonnal hideg vízbe meríthetők. A vízbe 2% kalcium-kloridot is adagolhatnak a hússzilárdság javítása érdekében. Ha hajnalban erős pára csapódik ki a fákon, az éjszakai rázást addig be kell fejezni, mert a vizes befogóhelyek fasérülést okozhatnak. A kézi szüretis nagyon gondos munkát kíván. Előnyt jelent, ha a fajta kevésbé érzékeny a szüreti időpontra, vagyis hosszabb idő áll rendelkezésre a szedésre (pl. Piramis, Maliga emléke, Érdi jubileum). Az Érdi bőtermő érésmenete gyors, a szüreti időpontra érzékenyebb. A szedési teljesítmény szempontjából is előnyös a nagyobb gyümölcsméret és a csokros elhelyezkedés (pl. Csengődi). A kézi szüretnél az egyik legnagyobb probléma a kocsányok pálhalevelessége (pálhaleveles gyümölcsök aránya, pálhalevelek nagysága és kocsányon való elhelyezkedése). A pálhaleves kocsányú gyümölcsök kézi szüreténél a következő megoldások lehetnek: gyümölcsök kocsány nélküli szedése, pálhalevelek eltávolítása a kocsányos gyümölcsökről, ollóval végzett szüretkor a pálhaleveles kocsányrész fán hagyása. Egyik megoldás sem problémamentes. Kocsány nélkül csak azok a gyümölcsök szedhetők, amelyeknél a szárazon való elválás biztosított. A kocsány nélküli gyümölcsök értékesítése nehézséget jelenthet. Az ipari felhasználásra való értékesítéshez egyszerre leszedett nagyobb tételre van szükség. A kocsány nélküli gyümölcsök frisspiaci értékesítése bizonytalan és kiszámíthatatlan, nagymértékben függ a kereslettől, a konkurens árukínálattól. A pálhalevelek eltávolítása leginkább megoldható azoknál a fajtáknál, ahol a gyümölcsöknek csak kis részén található kocsány (pl. Érdi jubileum, Meteor korai, Érdi bőtermő). Az ollós szüretkor a félbevágott kocsányok jobban sérthetik a gyümölcsöket. Ha ezt el tudjuk kerülni a módszer előnyei jelentősek: nagyobb szedési teljesítmény, nem tépjük le szedés közben a termőrészeket a fáról, olyan fajtáknál is alkalmazhatjuk, amelyeknél a gyümölcsök nem válnak szárazon a kocsánytól. Az erősen pálhaleveles fajtáknál sokszor éppen ez a legfőbb indok a gépi rázás alkalmazására. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a frissfogyasztásra termesztett fajtáknál a kézi szüret miatt a gyümölcskocsányok pálhamentessége az egyik legfontosabb tényező, amelyre a nemesítéskor és a fajták termesztésbe vonásakor nagyobb figyelmet kell fordítani. A kézzel szedett gyümölcsök frissfogyasztásra vagy ipari felhasználásra kerülhetnek. A hűvös helyen tartás és a gyors elszállítás mindkét esetben fontos. Frissfogyasztásra történő értékesítéskor megfelelő piaci igények esetén a meggy 1 2 hétig is tárolható jelentősebb veszteség nélkül. 236

251 9. fejezet - Dió 1. A diótermesztés jelentősége és helyzete A dió a legjelentősebb héjas gyümölcsfajunk. Termése sokoldalúan hasznosítható, széles körben kedvelt. A Kárpát-medencében jól megtalálja életfeltételeit, s az árutermesztés mellett, a folyók árterénél a természetes gyümölcsligetekben, a szőlőhegyeken és a lakóhelyeken is elterjedt. Hazai diótermesztésünk a kedvező ökológiai feltételek ellenére az elmúlt ötven évben mintegy harmadára csökkent, s az utóbbi évtizedben tonna héjas diótermést takarítottunk be az országban. A hazai termesztés nemcsak a hazai igényeket elégíti ki, a dióbél az export piacokon is kiválóan értékesíthető. A fejlesztési célkitűzéseket megalapozza az élénkülő termesztői érdeklődés, a megfelelő fajtaválaszték és az a tény, hogy a dióból az európai piacokon nincs túlkínálat. Hazánkban a dió napjainkig a házikertek, a szabadidőkertek, a szőlőhegyek és a szórványgyümölcsösök növénye, a termés nagy része az itt levő fákon terem, s főként saját fogyasztásban hasznosul. A dió kedvelt út menti sorfa, de szoliter faként is díszítő értékkel bír. A természetes ligetes állományt utánzó ún. tájgyümölcsöst dióból az egész országban ültethetünk. Az áruültetvényekben termelt dió jelentős része az export piacokon talál fogyasztóra, illetve az édesiparban kerül feldolgozásra. Árugyümölcsöseink nagy részét az 1970-es években jórészt magoncokkal telepítették. A magoncokból létesített ültetvények nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mivel igen kései termőre fordulás után a legjobb ültetvények béldióban kifejezett termésátlaga is csak 0,3 0,5 t/ha. Az oltvány dióültetvények között jól termő ültetvények Somogy megyében, Lengyeltótiban, az Alföldön pedig Hajdúdorog és Csány határában vannak. Ezek termésátlaga (pl. Lengyeltótiban 1 1,5 t/ha béldió) nemzetközi viszonylatban is elfogadható. Az elmúlt évtizedben új ültetvények létesültek a kedvezőbb ökológiai adottságú dombvidékeken, valamint jelentősebb telepítések voltak a Tisza felső folyásánál is. A dió értékes cukrászipari és édesipari alapanyag, a háztartások kedvelt csemegéje. A zöld dióból kompótot és likőrt készítenek. Fája értékes bútoripari nyersanyag. A termés zöld héjából cserző-, festő- és pácolóanyagokat állítanak elő. A hazai diófogyasztás 0,6 kg/fő/év (becsült adat). A világ héjasdió-termése dinamikusan növekedett, s az 1990-es évek második felében átlagosan kb. 1,1 millió tonna termést szüreteltek a világon (9.1. táblázat). A mérsékelt égövben is termeszthető héjas fajok között a dió a mandula utáni második legjelentősebb faj. 237

252 Dió 9.1. táblázat. A világ és a jelentősebb termelő országok diótermése 1000 tonnában (FAO-adat) Az USA a legjelentősebb diótermesztő állam, mintegy t termés kerül innen a nemzetközi piacra, s szerepe az exportpiacokon meghatározó. A kaliforniai diótermesztést a korszerű fajtahasználat (oldalrügyből is termő fajták) s az igen fejlett termesztéstechnológia jellemzi. Az ültetvények termésátlaga 3 4 t/ha héjastermés, ami kb. 1,5 2 t/ha béldiónak felel meg. Európában Ukrajna, Jugoszlávia és Franciaország diótermesztése emelkedik ki. Franciaországban az amerikaihoz hasonló színvonalú technológia eredményeként ugyanolyan termésátlagokat érnek el, mint Kaliforniában. Kína diótermesztése mennyiségében az amerikaihoz hasonló nagyságú. A nemzetközi forgalomban a legjelentősebb piacok az Európai Unió országaiban (pl. Németország, Anglia, Svájc), illetve Japánban találhatók. Táplálkozásbiológiai értéke kiváló, magas tápértékű növény. A 100 g bélre vetíthető energiatartalom 2740 KJ körül alakul. Ezt az 57% körüli olajtartalom, a 12% körüli szénhidrát, valamint a 19%-os fehérje biztosítja. Igen gazdag vitaminokban (pl. B-vitamin). Az ásványi anyagok közül megemlíthető a héjasok között is kiemelkedő káliumtartalma (1710 mg/100 g). A dió termése a csonthéjkeményedés kezdetén, amikor a csontár még könnyen átszúrható, zölden is szüretelhető, s ilyen állapotában a tápértéke mellett, a jellegzetes aromája is értékes. Származása, földrajzi elterjedése. A diófélék (Juglandaceae) családjába Szentiványi szerint több gazdaságilag értékes nemzetség tartozik, s az egyes diótermesztő földrészeken és országokban eltérő a fajok, illetve fajtakörök jelentősége. Ezek az alábbiak szerint rendszerezhetők (Szentiványi, 1976). Juglans regia L. Közönséges dió (népiesen: királydió, külföldön perzsiai dió). A Kárpátoktól Törökországon, Irakon, Iránon keresztül egészen Indiáig őshonos. Ősidők óta ismert és fogyasztott faj, s ezért az északi mediterrán és a mérsékelt égöv alatt nagymértékben elterjedt. Az egymástól eltérő klímájú termőhelyeken végzett szelekció eredményeként különböző fajtakörök alakultak ki. Ezek a fajtakörök elsősorban élettani tulajdonságaikban, ökológiai igényükben különböznek egymástól. Kárpáti fajtakör. A legnagyobb változatosságú és legjobban alkalmazkodó csoport. Jellemzőjük a nagy téli hidegtűrés, a korábbi fakadási idő, az apomixisre való hajlam. (Elterjedése: Ukrajna, Lengyelország, Csehszlovákia, Németország, Magyarország, Románia, Bulgária, Moldávia és Jugoszlávia). 238

253 Dió Francia fajtakör. Jó áruérték, mérsékelt téli fagytűrés, kései fakadás és az apomiktikus hajlam hiánya jellemzi ezt a csoportot. Dél-Franciaországban terjedt el. Mandzsuriai fajtakör. Az ide tartozó fajták nagyon télállóak, ez nagyon korai fakadási idővel párosul, s emiatt a késő tavaszi fagyokra érzékenyek. A termés nem túl tetszetős és gyenge ízű, de ebből a fajtakörből ered az oldalrügyekből való termésfejlesztés képessége. Perzsa fajtakör. Fajtái kiváló termésminőségűek, de télállóságuk nagyon gyenge. Kaliforniai fajtakör. A francia, mandzsuriai és perzsa fajtakör fajtáinak meghonosítása után, azok természetes és mesterséges hibridizációjából alakult ki. Fő jellemzőjük a nagy termőképesség, a kiváló minőség és a gyenge télállóság. Juglans nigra L. Fekete dió. Az USA-ban főként alany, de a hidegebb területeken étkezési célra is termesztik. Minősége rosszabb az előzőnél. Hazánkban nem vált be alanyként sem, mert a mi fajtáinkkal nem kielégítő az affinitása. Juglans rupestris L. Gyenge növekedésű, szárazságtűrő alany. Juglans hindsii Jeps. Hindsii fekete dió. A belőle származó Paradox hibriddel (hindsii regia) együtt alanyként használatos az USA-ban. Carya ovata (Mill.) K. Koch. Hikoridió. Carya illinoinensis (Wagenh.) K. Koch. Pekándió. Mindkettőt az USA délebbi vidékein termesztik kiváló minőségű termésükért. A diófajok (Juglans) elsődleges géncentrumának Perzsia tekinthető. Terpó (1974) az egyes fajtakörök areáit a Kaukázus erdejeiben, Közép-Ázsiában, a Balkánon jelölte meg. A Kárpát-medencében vitatott az őshonossága. Forde in Janick és Moore (1975) szerint a Juglans fajok diploidok, kromoszóma számuk n = Ökológiai igény A dió Magyarország egész területén megtalálja a szükséges életfeltételeit, vagyis egyedi fákat vagy ligetes tájgyümölcsösöket bárhova ültethetünk. A gazdaságos árutermesztéshez azonban maradéktalanul ki kell elégíteni a termőhellyel szemben támasztott igényeit. Hazánk területe a dió természetes elterjedési területének északi határához közel van, ezért a hűvösebb országrészek (pl. az északias lejtők) alkalmatlanok üzemi diótermesztésre. A nyugalmi időszakra jól felkészült fák a téli fagyokat ( C) károsodás nélkül elviselik. A késő tavaszi fagyokra a korán fakadó fajták fokozottan érzékenyek, s a kifeslett rügy már 1 C-on is teljes fagykárt szenvedhet. Kritikus időszak még a június hónap, amikor a hűvös időjárásra a dió rendellenesen vékony és hiányos terméshéj képződéssel (ún. cinegesedés) reagál. A dió a túlzott nyári hőséget is nehezen viseli, főként ha ez szegényes vízellátással párosul. A dió a nagyon fényigényes növények egyike, amit a termő zóna koronapalástra való húzódása és a belső részek felkopaszodása is bizonyít. Fényhiány, árnyékolás következtében a termőrügy-differenciálódás is gátolt. A dió természetes előfordulása a folyók felső folyásának árterében van. Jellegzetes folyókísérő növény. Évi vízszükséglete mm, ennek legalább a harmada hazánkban csak öntözéssel biztosítható. A dió a mély rétegű öntéstalajokon terem legjobban. Jó vízgazdálkodású, legalább 50 cm-es termőréteg vastagságú vályog- és homokos vályogtalajokon kielégítően fejlődik. Az enyhén savanyú vagy enyhén lúgos kémhatású talaj egyaránt megfelelő. A levegőtlen, kötött agyagtalajok és a száraz, köves talajok nem alkalmasak jövedelmező diótermesztésre. 3. Alany- és fajtahasználat 3.1. Alanyhasználat A dió magról is szaporítható, de nem örökíti a kedvező tulajdonságokat, a magoncállományok igen heterogének, későn fordulnak termőre, s a magoncültetvényekben a túlzott idegen pollenellátás miatt nagyon alacsony a 239

254 Dió terméseredmény, ezért a magonc nem tekinthető megfelelő szaporítóanyagnak. Árugyümölcsös telepítéséhez 1974 óta oltvány használata kötelező. Hrotkó (1999) szerint világszerte a közönséges dió (Juglans regia)magonc a legelterjedtebb dióalany, a termesztett fajtákkal szemben jó az összeférhetősége, a fiatal fák erőteljesen növekednek rajta, jó törzsnevelő, nagy koronaméretet eredményez. A fekete dió (Juglans nigra) gyengébb növekedésű, a környezeti tényezőkkel szemben igényesebb alany. Hazánkban a növekedést mérséklő és termőre fordulást gyorsító hatását nem fejti ki. A cseresznye levélsodródás vírussal (CLRV) szembeni hiperszenzitív reakciója miatt a fertőzött fákon kompatibilitási problémák jelentkeznek, s a nemes rész lepusztul az alanyról. Ezért hazánkban nem alkalmazzák. Az USA-ban a dió alanya az észak-kaliforniai fekete dió, a Juglans hindsii, amelynél szintén jelentkezik a CLRV-vel kapcsolatos hiperszenzitív reakció, vagyis az öszszeforrási zónában nekrotizálódó réteg kialakulása Fajtahasználat Alapos és több szakaszban végzett adaptációs munkák során bebizonyosodott, hogy hazánkban a külföldi diófajták termesztési és áruértéke, illetve termőhelyi alkalmazkodóképessége nem megfelelő, azaz a miénktől eltérő termőhelyi viszonyok között kialakult értékes diófajták nálunk nem termeszthetők kielégítő eredménnyel. Ez alól hosszú ideig kivételnek tartották a kaliforniai származású Pedro fajtát, amely igen gyenge növekedési erélyével, oldalrügyekből való nagyarányú (50 80%) terméshozásával és késői fakadásával ígéretes fajtaként egészítette ki a hazai fajtaválasztékot. A termesztés során viszont a Pedro alkalmazkodó képessége gyengének bizonyult, főleg a télállóság szempontjából. A termés áruértéke is rosszabb volt a vártnál, ezért a Pedrót ma már nem érdemes telepíteni. A jelenlegi hazai fajtaválaszték Szentiványi Péternek a Kertészeti Kutató Intézetben végzett munkásságához kötődik, aki az 1950-es évek elejétől a Tiszaháton és a Mezőföldön található természetes diópopulációkból módszeres szelekcióval választotta ki a legértékesebb egyedeket, amelyekből három fajta bizonyult kiemelkedően értékesnek. Ezek az 1980-as évek második felében, illetve az 1990-es évek első felében kerültek az árutermesztésbe. Legjelentősebb árufajtáknak az Alsószentiváni 117-es és a Milotai 10-es bizonyult, s csak kisebb arányban, pollenadóként ültették a Tiszacsécsi fajtákat (Kállayné és Brózik, 2001). Szentiványi Péter az 1970-es évek elejétől végzett hibridizációs programjában a Pedro, valamint az Alsószentiváni 117-es és a Milotai 10-es fajták előnyös tulajdonságait kívánta egyesíteni. A hibridek közül szaporításra ideiglenesen engedélyezett fajtaként jelenleg öt fajtajelölt van az OMMI fajtajegyzékében. A diófajták termesztési és áruértékét a következő tulajdonságok határozzák meg: érési idő, az érésmenet vagyis a kopálás (zöld burok szétválása) menete és módja, ökológiai érzékenység, illetve termőhelyhez való alkalmazkodóképesség, fakadási idő, termőképesség, oldalrügyből való terméshozási hajlam, betegség-ellenállóság (pl. gnomónia és bakteriózis), a termés (csontár) alakja, nagysága, tetszetőssége és törhetősége, a magbél aránya és minősége, a termés felhasználhatósága és piaci értéke (dióbél, héjas dió és zöld dió). Az OMMI szőlő- és gyümölcsfajtáinak jegyzékében szereplő fajták közül jelenleg telepítésre ajánlható államilag elismert árufajták és az eddigi fajtaértékelések alapján legjobbnak tartott fajtajelöltek legfőbb tulajdonságait a 9.2. táblázatban mutatjuk be. E fajták érési szezonja szeptember közepétől október közepéig terjed, s hazánkban valamennyi fajta sikerrel betakarítható. 240

255 Dió A fajták télállósága megfelelő, illetve a fajtajelöltek ültetvényekbe való kihelyezésével megkezdődött azok termőhelyi értékelése. A hazai tájszelekcióból származó fajták közül a termőhelyhez való alkalmazkodás tekintetében az Alsószentiváni 117 bizonyult legjobbnak, s legkevésbé alkalmazkodik a Tiszacsécsi 83. A késő tavaszi fagyérzékenység a fakadási idővel van összefüggésben. A fajták rügyfakadását a legkorábban fakadótól eltelt napok számával jellemezzük. A fajták között 30 napos különbségek vannak, s természetesen előnyösebbek a kései fakadású fajták. A termőképességgel is összefügg az oldalrügyből való terméshozási hajlam. A csúcsrügyből termő fajták egy része (pl. Milotai 10 és Tiszacsécsi 83) is képes kb %-ban oldalrügyből termést fejleszteni, de azokat a fajtákat tekintjük tipikusan oldalrügyből termő fajtának, amelyek termésük több mint 50%-át fejlesztik oldalrügyekből. A Xanthomonas juglandis Pearce kórokozó okozta baktériumos lombkárosodással szemben legellenálóbb az Alsószentiváni 117, s sajnos az oldalrügyből is termő, jó termésminőségű új hazai fajtajelöltek között nincs olyan, amely ezt felülmúlná. A 9.2. táblázatban bemutatott két fajtajelölt közül az Alsószentiváni kései (A ) viszonylag ellenálló a fő dióbetegségekkel szemben, a Milotai kései (M ) pedig gnomóniára kevéssé, bakteriózisra pedig közepesen fogékony. A jelenlegi fajtaajánlatban szereplő fajták (9.2. táblázat) csonthéjának vastagsága és szilárdsága technológiailag megfelelő. A törhetőség általában igen jó, csupán a Tiszacsécsi 83 bizonyult gyengébbnek. Legjobb minőségű héjas árut a Milotai 10, a Milotai kései, az Alsószentiváni 117 és az Alsószentiváni kései biztosít. Zöld dióként való értékesítésre valamennyi fajta alkalmas táblázat. Diófajták termesztési és áruértékének főbb jellemzői 3.3. Virágzás, termékenyülés, fajtatársítás A dió egyivarú, egylaki, szélporozta növény. Az államilag elismert fajták virágzása májusban zajlik le. A diófajták öntermékenyülésre való hajlama nagyon jó, de a gyakori dichogámia (hím- és nőelőzés) miatt a gyakorlatban mégis találkozhatunk önmeddőséggel. A csúcsrügyből termő fajták esetében a nővirágok korlátozott száma miatt legalább 70 80%-os terméskötődésre lenne szükség a jó terméseredmény eléréséhez. A dió termékenyülésbiológiai sajátosságainak tisztázásához magyar kutatók és szakemberek is hozzájárultak. A diónak a gyümölcsfajok között egyedülállóan egy sajátos szaporodási önszabályozó képessége van. Ez az önszabályozás korábbi szovjet eredmények szerint úgy valósul meg, hogy a nővirág a bibére jutó túlzott pollenmennyiség hatására abortál, s a terméskezdemény lehull. Többek között ezzel magyarázható a magoncdiósból létesített zárt állományok alacsony terméshozama. Ez ismételten aláhúzza, hogy csak szelektált vagy nemesített diófajták oltványainak telepítése javasolható, s az ültetvényekben a dichogámia előnytelen hatásainak kiküszöbölése miatt indokolt pollenadó fajták aránya ne haladja meg az 5%-ot. 241

256 Dió A szabályos megtermékenyüléstől eltérő apomiktikus magképződésnek hazánkban számottevő gyakorlati szerepe van. A kárpáti fajtakörhöz tartozó fajtáinkon a virágok 13 42%-ából fejlődik termés (Szentiványi in Nyéki, 1980). A partenokarpia csak egyes fajtáknál, bizonyos termőhelyeken és időjárás esetén válik nagyobb mértékűvé. Németországban például a régi Eszterházi diófajtánkon találták a legtöbb bél nélküli diót. Hazánkban a partenokarpia ritkán fordul elő A diófa alaktani leírása A dió hosszú idő alatt nagy fát nevelő növény. Részben a fényigényességgel összefüggésben, termőkorban a produktív rész a korona külső palástjára helyeződik. A diónál előforduló leggyakoribb koronaalakok (gömb, szétterülő, sátorozó és kúp), s a fajták részletes jellemzése G. Tóth (2001) munkájában tanulmányozható. A fiatal fák törzsén hajtásrügycsoportok alakulnak ki. Jó kondíciójú oltványok esetében három egymás alatt elhelyezkedő hajtásrügy található. Közülük a legfelső a legfejlettebb, amely legtöbbször ún. nyeles rügy, belőle a függőlegeshez közeli állású, lehasadásra nagyon hajlamos hajtás fejlődik. A középső kielégítően fejlett, belőle kb. 45 -os szögállású hajtás fejlődik, s a legalsó rendszerint fejletlen, s ki sem hajt, de ha a fölötte levők megsérülnek, akkor vízszinteshez közeli állású, megfelelően erős hajtást fejleszt. A rügycsoportból gyakran csak a két alsó rügy van meg. A termővesszőkön háromféle rügy fejlődik. A hajtásrügyek kicsik és gömb alakúak, s a vesszőkön szórt állásban és magánosan helyezkednek el. A barkarügyek takaratlanok, 0,5 1 cm hosszúak, a belőle fejlődő barkavirágzat 1 1,5 cm széles és cm hosszú. A termőrügyek tartalmukat tekintve vegyesrügyek, amelyekből rövid hajtások csúcsán fejlődnek a nővirágok, legtöbbször 1 4-ig terjedő csokorban vagy ritkábban több virágból álló füzérben. A termőveszők hosszúsága kb cm, vastagságuk kb mm, a vesszők csúcsrügye termőrügy (hajtásés nővirágkezdemény). A vesszők oldalán hajtásrügyek, barkarügyek és a fajták terméshozási típusától függően nővirág kezdeményt tartalmazó vegyesrügyek is differenciálódhatnak (G. Tóth, 1997). A hajtásnövekedésnek két elkülönült szakasza van. A tavaszi hajtásnövekedés (május június) idején csak rövidebb hajtások alakulnak ki, amelyek végálló rüggyel zárulnak. E tavaszi hajtásokon kezdődik el a rügyek differenciálódása. A rügydifferenciálódás általában a májusi és júniusi csapadékos időjárási körülmények között kezdődik. A hajtásnövekedés második, nyári szakasza (július) a környezeti adottságoktól függően sokkal hosszabb hajtásokat eredményez. Ha a tavaszi hajtáson termés van, akkor a termés oldalra nyomódása után a nyári hajtás a legfelső rügyből ún. áltengelyesen nő tovább (Szentiványi, 1976). 4. Művelési rendszer 4.1. Faalak, koronaforma, ültetési rendszer Az optimális törzsmagasság kérdésében különböző szakmai vélemények vannak. Egyes vélemények a faanyag hasznosítása érdekében minél magasabb, cm-es törzset tartanak indokoltnak. Mások a 80 cm-es törzsmagasságot is elegendőnek tartják. Mára már bebizonyosodott, hogy a termés és faanyag céljából telepített kettős hasznosítású ültetvények nem gazdaságosak. Zárt áruültetvények esetén a diót a termésért telepítik. A magas törzs kialakítása késlelteti a termőre fordulást, viszont előnyös a talaj menti fagyok elkerülése, és a korona alatti terület művelése szempontjából. A gépi művelésű és betakarítású ültetvényekben legalább cm törzsmagasság ajánlott (9.3. színes kép). A teljesen kifejlett oltvány diófák tenyészterület igénye a fajták növekedési erélyétől és a termőhelytől függően m 2. Szentiványi és Soltész in Soltész (1997) szerint az optimálisnál kisebb térállásban a fák felnyurgulnak, a belső koronarészek hamarabb felkopaszodnak. A korona várható legnagyobb kiterjedésének figyelembevételével határozzuk meg az ültetvényben a fák tőtávolságát, ami fajtától függően 8 12 m lehet. A dió esetében nincs szükség külön szabad sorközre (művelőútra), mivel az ültetvényben dolgozó erő- és munkagépek könnyedén elférnek a korona alatt. Ezért négyzetes kötésű térállás ajánlott. A korai termésátlagok növelése és a kezdeti jobb terület kihasználás miatt a fák dupla oltványszámmal telepíthetők. Lengyeltóti határában a Balatonboglári Állami Gazdaság, illetve a Juglans Kft. szakemberei a következő két művelési rendszert alkalmazták: 1. Az ültetvény létesítéskor fajtától függően 8 8 m, illetve 7 7 m térállásra telepítették a fákat év múlva, amikor a fák koronája összeért, és a szomszédos fák gátolták egymás növekedését, akkor átlós irányban 242

257 Dió mindegyik második sort kivágták, s így a térállás az eredeti 8 8 m-ről 11,3 11,3 m-re, a 7 7 m-ről 9,9 9,9 m- re változott. 2. Az ültetvény létesítéskor téglalap kötésben telepítik a fákat. 9 méteres sortávolság mellett az egyes fajtatömbökhöz ajánlott tőtávolságok: Milotai 10:5 m; Tiszacsécsi 83:5,5 m és Alsószentiváni 117:6,5 m. Tizenöt év múlva a sorokon belül minden második fát kivágják, s a művelési irányt 90 -kal elfordítják. (A kivágott faanyag szerény bevételt is jelent.) A magas terméseredmény feltétele a teherbíró vázágakra épülő szabályos és méretes korona. Legmegfelelőbb az 5 7 erős vázággal rendelkező szórt állású kombinált korona vagy a természetes gömbkoronához hasonló 3 4 vázágú forma. 5. A dióültetvények ápolása 5.1. Telepítés Az újratelepítéssel vagy talajuntsággal járó gondok megelőzése érdekében erdő, szőlő vagy gyümölcsös után ne telepítsünk diót. A fiatal fák fejlődése szempontjából meghatározó részben a terület kórokozóktól, kártevőktől (pl. cserebogárpajor) való mentesítése, részben pedig a faiskolai anyag egészségi állapota. Ültetvények létesítését csak egészséges szaporítóanyaggal szabad elvégeznünk, ami dió esetében elsősorban a cseresznye levélsodródását okozó vírustól (Cherry leaf roll virus), a rozelliniás gyökérpenésztől (Rosellinia necatrix (Hartig) Berlese) és a szegecsfejű gyökérgombától (Roesleria pallida (Fries) Sacc.) való mentességet jelenti. A dió ültetésére Szentiványi (1976) szerint a legalkalmasabb időszak a kora ősz (október vége, november eleje) vagy a kora tavasz. A hazai faiskolákban nevelt egy éves oltványok nem megfelelő fejlettségűek, ezért a faiskolában két évig nevelt, jól fejlett oltványokat vásároljunk. Határozott összefüggés mutatkozik a nagyobb méretű és vastagságú oltvány és a megeredés, illetve a fiatalkori növekedés között. Ha a fejletlen oltványok tíz évig sem hozzák be hátrányukat az ültetvényben, az fertőzöttségre utal. Ültetés után indokolt a csemeték felkupacolása és tavaszi ültetés esetén a beiszapolása is. Nyár elején a felkupacolást lebontjuk, az oltványokat kitányérozzuk, s a fák tövét célszerű szerves anyaggal vagy fekete fóliával letakarni Termőfelület- és termésszabályozás A kiültetett diófa jellegzetes tulajdonsága az úgynevezett ülve maradás, vagyis az ültetést követő tavaszon kevés, rövid és apró levelű hajtást fejleszt, és nyár folyamán sem indul meg az intenzív növekedés. Ezért a fiatal diófa metszése lényegesen eltér a többi gyümölcsfajétól. A kiültetett oltványok szokásos koronába metszése csak optimális termőhelyen, rendkívül fejlett oltvány esetén, rendszeres öntözés és alacsony törzsmagasság esetén lehet eredményes. Az esetek többségében előbb a leendő törzs kinevelésére van szükség. Ennek érdekében telepítés után az oltványok törzsét erősen vissza kell metszeni, s szükség esetén ezt még egy-két évben meg kell ismételni. A képződő erőteljes hajtásból karó mellett neveljük a törzset, a meredeken növő konkurens hajtásokat eltávolítjuk, a gyengébbeket törzserősítő célzattal meghagyhatjuk. A korona tényleges elágaztatása cm magasságban kezdődik. A koronába metszett erős növekedésű diófa megfelelő elágazásokat fejleszt. Ezeket mindaddig erősen kell metszeni, míg a kellő sűrűségű, sok elágazású termőfelülettel bíró korona ki nem alakul. Ennek időtartama az oltvány növekedési erélyétől függően 4 8 évig tarthat. Ügyelni kell arra, hogy a sudáron a vázágak egymástól cm-es távolságban, szórt állásban alakuljanak ki. Az alsóbb os szögállásban nevelt vázágakon, a sudártól számított cm-es szakaszon, lehetőleg ne hagyjunk meg gallérágakat. A koronanevelés első éveiben a vegyesrügyeket mindenképpen el kell távolítani, különben a képződő termés mérsékli a korona növekedését, azaz minden vesszőt vissza kell vágni. A koronanevelés ideje alatt a törzsön az erősítést szolgáló hajtásokat hagyhatunk meg, amelyeket tavaszonként 2 rügyes csapokra metszünk vissza, majd a 30 cm körüli törzskörméret elérése után eltávolítunk. Újabban fenntartások vannak ezzel az eljárással szemben, a törzsön okozott túl nagy sebek miatt. Talán célszerűbb a gyengébb vesszőket is levágni, és ha elég erősen növekedik a fa, akkor évről évre az ággyűrűből is fejlődik elegendő törzserősítő hajtás. 243

258 Dió A teljesség kedvéért megemlítjük, hogy Lengyeltótiban, egy másik alakítási technológiát is alkalmaznak. Ez esetben a suhángot térdmagasságnál (40 50 cm) visszametszik, majd a képződő hajtások közül csak a legfelső erőteljes vesszőt hagyják meg, és ebből nevelik ki a törzset. A fejlődő hajtást derékmagasságig háromszor kell a karóhoz kötözni, s visszametszés nélkül tovább nevelik, legfeljebb csak a csúcsi vegyesrügyeket távolítják el. A korona tényleges elágaztatása a cm-es magasságban kezdődik, eddig a magasságig csak törzserősítőket hagynak meg, amelyek kezelése megegyezik az előbbiekben leírtakkal. A termőfelület gyors kialakulását követően csak mérsékelt metszést végzünk, aminek nagyon fontos az időpontja. Minél idősebbek a fák, annál inkább csak az augusztus végi-szeptember eleji metszés felel meg. A metszés célja a beteg, törött és a művelést akadályozó, lehajló ágak eltávolítása. A vesszők oldalán is termő fajták metszése annyiban tér el, hogy a túl hosszú vesszőket visszavágjuk, megakadályozva ezzel gyors felkopaszodásukat (Szentiványi és Soltész, 1997). A dió esetében speciális termőfelület szabályozási feladat a megporzáshoz szükséges pollenellátás technológiai szabályozása. A pollenszóródás kezdetén amikorra a hímvirágzatok nagy része teljesen kifejlődött a barkákat farázó géppel ritkítjuk. A Szentiványi által kidolgozott és szabadalmaztatott módszer szerint a takaratlan barkarügyeket (2,5 3,5 cm-es hosszúságnál) perzselő hatású vegyszerrel is lehet ritkítani Talajerő-gazdálkodás A dió viszonylag mélyre hatoló és kiterjedt gyökérendszert fejleszt. A talajműveléssel elsősorban a talaj vízgazdálkodását javítjuk. A sorközöket ugaros műveléssel tartjuk gyommentesen. A fák alatt s a záródott korona alatt az árnyékolás és az alelopatikus hatás miatt már csökken a gyomirtási feladat. A mechanikai talajművelés megoldható kombinátorral, kultivátorokkal vagy forgóboronával, a könnyűtárcsa csak szükségből használható. Egy-két évenként altalajlazítást is célszerű közbeiktatni. A betakarítás miatt ősszel lényeges feladat az egyenletesen elmunkált sima talajfelszín kialakítása. A dióültetvényekben telepítés előtt feltöltő (tartalékoló) trágyázást végzünk (K és P) talajvizsgálat alapján. A későbbiekben a levélanalízis adatokra támaszkodik a tápanyagutánpótlás. A dió N- és K-igényes növény. Kerülendő a nitrogén-túladagolás, mert a baktériumos és gombás kórokozókra fogékonyabbá válnak a fák. A mikroelem-problémák közül a vashiány a leggyakoribb. Okai: talaj vashiánya (ritkán), magas talaj-ph, mészfölösleg, magas P-szint, savanyú talajokon magas Ni, Co, Zn, Cu, Zn, Mn, levegőtlen talaj (tömörödött, magas talajvíz). A dió mm-es évi vízszükségletéből mm a legtöbb termőhelyen csak öntözéssel biztosítható. Fokozottan vízigényes a csonthéjkeményedés és a rügydifferenciálódás (május június), a nyári hajtásnövekedés (július), valamint a magbélfejlődés (július augusztus) idején, azaz egész nyáron Növényvédelem Betegségek Adió gyűrűsfoltossága (kórok.: cherry leaf roll nepovirus) egyre jelentősebb vírusos betegség. A dió levelén sárgászöld, gyűrűs foltok láthatók. A gyümölcs epikarpiumán és a héjon dudorok vannak. Az oltott diók oltáshelyén kéregrepedés és szövetfeketedés látszik. A kórokozó szaporítóanyaggal, pollennel és maggal, valamint fonálféreggel vihető át. Adió xantomonászos betegsége (kórok.: Xanthomonas arboricola pv. juglandis) rendszeresen előforduló betegség. A levélen szögletes, fekete foltok, a hajtáson és a vesszőn fekete csíkok láthatók. A gyümölcs epikarpiumán egyre nagyobbodó fekete foltok jelentkeznek. A héj és a magbél szintén elfeketedik. A kórokozó a lehullott levelekről és gyümölcsökről, továbbá az ágakról és vesszőkről esőcseppekkel terjed. Adió agrobaktériumos gyökérgolyvája (kórok.: Agrobacterium tumefaciens) a gyökérnyakon és oldalgyökereken található. Ilyen oltványokat forgalmazni és telepíteni nem szabad. Adió gnomóniás betegsége (kórok.: Gnomonia leptostyla) gyakran előforduló, súlyos lombpusztulást okozó betegség. A levélen kerek vagy ovális, barna szegélyű foltok, a hajtáson és a vesszőn kiszürkülő foltok láthatók. A gyümölcsön a kerek foltok csak a zöld epikarpiumon találhatók. A foltokban apró, pontszerű acervuluszok vannak. Fertőzési források a lehullott levelek és gyümölcsök, valamint az ágrészek. Tavasszal a kórokozó a peritéciumból kiszabaduló aszkospóráival folyamatosan fertőz. Később az acervuluszból kikerülő konídiumok fertőznek. 244

259 Dió Adió mikrosztrómás levélfoltossága(kórok.: Microstroma juglandis) szórványosan fordul elő. A levél színén sárgászöld foltok láthatók. A fonákon a szürkésfehér bevonat (konídiumtartó gyep) szembetűnő. Fertőzési források a lehullott levelek, ahonnan a kórokozó konídiumai fertőznek Kártevők A dió kártevőegyüttese mindössze néhány fajból áll. A fás részek kártevői közül az eper-pajzstetű(pseudaulacaspispentagona) az utóbbi esztendőkben egyre gyakrabban jelenik meg a fák törzsén és vázágain. A hímek fehér pajzsa sokszor olyan tömegben borítja a fák kérgét, hogy a faj jelenlétét nem lehet nem felismerni. Természetesen az ágakon a kevésbé feltűnő megjelenésű lapított pajzsú nőstények is jelen vannak. Az eper-pajzstetű szívogatásának hatására a fák kondíciója romlik. A lombkártevők közül a sárga dió-levéltetű(chromaphisjuglandicola) és a tarka-diólevéltetű(callaphis juglandis) előfordulása a leggyakoribb. A leveleken és ott is az erek mentén szívogató levéltetvek mézharmatot ürítenek, amitől a levelek fényesek lesznek. A szívogatás jelentős mértékű kártétellel rendszerint nem jár. A soktápnövényű lombkártevők közül a májusi cserebogár(melolontha melolontha), továbbá esetenként az amerikai fehér medvelepke(hyphantria cunea) esetenkénti kártételével számolhatunk. A dió levelén károsító fajok közül említést érdemel a gyakran megjelenő dió nemezes gubacsatka(eriophyes erineus) és a szemölcsös dió gubacsatka(eriophyes tristriatus). Gyakoriságuk ellenére számottevő kártételük nem ismert. A terméskártevők közül egyedül az almamoly(laspeyresia pomonella) második nemzedéke okoz károkat. A fiatal lárvák berágnak a dió belsejébe és a bélrész károsítják. A dió feltörése után látható morzsalékos rágcsálék és gyér szövedék árulkodik korábbi kártételükről. Az almamoly kártétele nem téveszthető össze a raktározott diót károsító aszalványmoly(plodia interpunctella) kártételével, ahol a lárvák sűrű szövedéket készítenek a károsított dióbélen A védekezés sajátosságai Telepítésre csak ellenőrzött vírusmentes oltványokat szabad felhasználni. Az agrobaktériumos gyökérgolyva tüneteit mutató fákat telepíteni tilos. A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölőszeres kezelése. A cserebogárpajorok előfordulása esetén, védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. Rügypattanás előtt a dió xantomonászos és gnomóniás betegsége ellen réz-szulfát, rézoxi-klorid vagy rézhidroxid hatóanyagú szerrel lemosásszerűen kell védekezni. A dió kártevői ellen nyugalmi állapotban rendszerint nincs szükség növényvédelmi kezelésre. Kivételt jelent az eper-pajzstetű tömeges elszaporodása, ilyenkor nyugalmi állapotban kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú növényvédőszeres permetezéssel védekezhetünk. Virágzástól a szüretig a dió xantomonászos és gnomóniás betegsége ellen kell védekezni. E kezelések a dió mikrosztrómás levélfoltossága ellen is hatásosak. A védekezést virágzás után kell megkezdeni, majd a gyümölcsfejlődés időszakában június közepéig tovább kell folytatni. Ezt követően további kiegészítő permetezésekre is sor kerülhet. Védekezésre a rézoxi-klorid + cineb hatóanyagú szer jöhet számításba. Rendszeres védekezés csak zárt telepítésű, alacsony törzsű dióültetvényekben jöhet számításba. Szórványdiófák védelme nehezen oldható meg, a légi védekezés ajánlható. A dió kártevői elleni védekezésre rendszerint nincs szükség, ezt az is alátámasztja, hogy külön a dió védelmére felhasználásra engedélyezett rovarölő szer is hiányzik. Eseti kezelésekre egy-egy kártevő tömeges megjelenésekor kerülhet sor. Így a májusi cserebogár tömeges rajzásakor, a tarrágás elkerülése érdekében, vagy az almamoly második nemzedékének fiatal lárvái ellen foszalon hatóanyagú növényvédő szerrel védekezhetünk. A kezelések elvégzésének technikai feltételei kizárólag a zárt telepítésű ültetvényekben adottak. A szórványdiófák a kártevők elleni védelemben nem részesülnek Betakarítás, áruvá készítés A dió betakarításra érett, amikor a zöld burok felreped, és a mag könnyen kihull. A burok felrepedése előtt kb. 2 héttel a termésrekeszek teljes felülete már kialakul, ilyenkor világosabb magbelű árut lehet szüretelni, de ez alatt 245

260 Dió a két hét alatt a magbél tömege 0 5%-kal gyarapodhat. A legkedvezőbb betakarítási idő akkor van, amikor a zöld burok a termések 70%-án természetes úton felrepedt. Az elhúzódó érésű fajták termésének lerázása Ethreles kezeléssel elősegíthető. A betakarítás módja a termésmennyiségtől és a famérettől függ. A botokkal, rudakkal történő leverés nehézkes, s károsítja a termőrészeket, továbbá a kéregelhalások a fa nedváramlását akadályozzák, ami a termőgallyazat visszaszáradását eredményezi. Az áruültetvényekben az első termőévekben (kb. 150 mm törzsátmérőig) a természetes módon lehullott termést kézzel szedjük össze. A gépi betakarítás feltételei: legalább 2,5 3 t/ha héjasdió-termésátlag, egyenletes, gyommentes talajfelszín (szüret előtt hengerezés, simítózás), valamint a megfelelő törzsrázó vagy ágrázó gép. A diófa termése csak kb. 6 7 m korona átmérőig rázható gyűjtőernyőre. A hazai üzemekben számításba vehető közepes méretű törzsrázók éves korig alkalmasak a törzs befogására, ezután már csak ágrázó nyújthat megoldást. Fontos, hogy a lerázott dió főként esős időben két napnál többet nem tölthet a talajon, különben megbarnul a magbél, és romlanak a beltartalmi paraméterei. Hazai üzemekben a komplett géprendszer hiánya miatt gyakran alkalmazzák a kombinált betakarítást, vagyis a gépi rázást és a kézi felszedést. Ezután következik a buroktalanítás, a tisztítás, szárítás, majd a tárolás, zsákolás, csomagolás, s ha béldióként értékesítik, akkor a törés, majd a magbél és a héj szétválogatása. A kaliforniai betakarítási technológia a talajfelszín egyengetésével, tömörítésével kezdődik. A gépi rázás akkor kezdődik, amikor az ágak kézi próbarázása után a termés 80 90%-a lehull az ágról. A fákat csak 3 5 másodpercig rázzák. Ha a termésleválás nem éri el a %-ot, akkor 2 héten belül újra rázzák a fákat, és így a maradékot is betakarítják. Rázás után a diót 1 2 hétig a földön szárítják, amíg a burok nedvességtartalma 10% alá csökken. A földön fekvő gyümölcsöt, levelet, burkot, ágakat rendre seprik, majd speciális felszedő gépekkel pótkocsira rakják, és feldolgozóba szállítják. A tábláról bekerült vegyes összetételű anyagot előtisztítják. Az ágakat, követ, apró szennyeződést leválasztják. Ezt követi a buroktalanítás, mosás, savas vagy peroxidos halványítás, szárítás 12% körüli nedvességtartalomra. A hagyományos szárítók 50 C-os levegővel dolgoznak, s a szárítási idő órát vesz igénybe, de léteznek alagutas rendszerű gyorsszárítók, amelyekben a dió gyorsan átmegy a magas hőmérsékletű levegővel átfújt szakaszon. Sajnos ez a betakarítási technológia a mi őszi időjárási viszonyaink között gyakorlatilag nem alkalmazható, mivel a gyakori csapadék és a rendszeres harmatképződés miatt a földön maradó termés minősége gyorsan romlik, illetve a talajfelszín a gépek nyomán újra egyenlőtlenné válik, nyomsávok keletkeznek rajta. A kiváló héjas dió főbb jellemzői: a 32 mm-nél nagyobb egyenletes átmérő (27 28 mm még eladható), a világos, de lehetőleg nem mesterségesen fehérített héjszín, a szép alak és rajzolat. A béldiónál a felezett mag értékes, a negyedek már jóval alacsonyabb értékkel bírnak. Jelentős mennyiségű éretlen diót szüretelnek zölden konzervipari (kompót), cukrászati (kandírozott), illetve kozmetikai célra. Ebben az esetben fontos a jó aroma, és hogy a csonthéj még ne legyen kemény. 246

261 10. fejezet - Mandula 1. A mandulatermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei Az édes mandula kedvelt csemege és édesipari alapanyag. Mandulafákat már a rómaiak találtak hazánk területén, ennek ellenére a mandulát hosszú ideig a déli gyümölcsök között tartották számon. Mint a kiegyenlített klíma, a mediterránum és a szubtrópusi övezetek növénye, hazánkban csak egyes mikrokörzetekben termeszthető sikerrel, ezért a kisebb jelentőségű gyümölcsfajaink közé tartozik. Hazai mandulatermesztésünk dicsekvésre nem méltó, hiszen szakmai elődeink minden igyekezete ellenére a hazai termés erőteljes csökkenése és a behozatal növekedése jellemzi a magyar termesztést. A nagyobb volumenű hazai termesztés igénye először a XIX. század közepén fogalmazódott meg. A századvégi filoxéravész után db, a II. világháború utáni telepítési kampányok eredményeként 1962-re db fölé emelkedett a mandulafák száma hektáros, elhibázott (pl. porzó nélküli, illetve rossz termőhelyre ültetett és fagyérzékeny fajtákból álló) ültetvények is létesültek, ezért 1972-re a fák száma re csökkent, s a jelenlegi faállomány re becsülhető között az országos termésmennyiség 1500 tonna héjas mandula körül volt, s 1720 tonnával, az 1970-es évek első felében érte el a csúcsértéket. Azóta folyamatos a csökkenés, s az 1990-es években már 400 tonna alá csökkent a becsült hazai termésmennyiség. Ugyanakkor növekszik az import, s az 1990-es évek második felében évente 500 tonnát meghaladó mandulabelet hoztak be elsősorban Kaliforniából, illetve újabban Spanyolországból (Brózik és tsai, 2003). Mostanság újra a termesztés kiterjesztését és fejlesztését szorgalmazzák a szakértők. Biztató a rendelkezésre álló hazai fajtaválaszték, s a jelenlegi tulajdonformák lehetővé teszik a legkedvezőbb termőhelyi adottságokkal rendelkező mikrokörzetek megtalálását. A mandula elsősorban édes- és cukrászipari alapanyag, de sós mandulaként valamint a zöld mandulából készített kandírozott gyümölcsként és befőttként is szívesen fogyasztott csemege. A mandulaolaj értékes gyógyszer és kozmetikai alapanyag. A zöld mandula a szappangyártásnál is hasznosítható. A csonthéjat ugyancsak a gyógyszeripar hasznosíthatja. Aromás adalékként a borászat és a likőrgyártás is felhasználja. A hazai fogyasztás jelentéktelen (70 80 g/fő/év). A termés legnagyobb része háromféle formában mandulabél, héjas mandula és zöld mandula értékesíthető. A világ héjasmandula-termése az 1990-es évek második felében az évjáratok időjárási adataitól függően ingadozott, a fagymentes években , más években tonna termést szüreteltek le a világon (10.1. táblázat). Brózik és tsai (2003) szerint a történelmi visszatekintés jelentős fejlődést mutat, hiszen az elmúlt 2 3 évtized alatt a világ össztermése csaknem háromszorosára növekedett. A világ legjelentősebb mandulatermesztő országa Kalifornia (10.1. táblázat), amely a világ mandulabélben kifejezett össztermésének mintegy harmadát adja, s a nemzetközi exportforgalomnak több mint 80%-a kaliforniai eredetű. Ugyancsak kiemelkedő jelentőségű az európai mediterrán országok (Spanyolország, Olaszország és Görögország) termelése és a Közel-Keleten Irán, Afrikában pedig Marokkó és Tunézia termesztése is számottevő. A nemzetközi forgalomba kerülő mandula elsősorban az Európai Unió országaiban (pl. Németország, Anglia), illetve Japánban talál fogyasztóra. 247

262 Mandula táblázat. A világ és a jelentősebb termelő országok héjasmandula-termése 1000 tonnában (FAO-adatok) A kaliforniai és a mediterrán termesztőterületeken a termesztéstechnológia is fejlett (fokozott növényvédelem, tápanyag- és vízutánpótlás), a korszerű, intenzív ültetvények átlagos terméseredménye 1,0 t/ha, s esetenként a 1,5 t/ha vagy e fölötti termésátlagok is elérhetők, magbélben számolva. A mandula magas tápértékű növény. A 100 g bélre vetíthető energiatartalom 2600 KJ körül alakul. A magas energiatartalom az 52% körüli olajtartalomnak és a 7% körüli szénhidráttartalomnak, valamint a 28%-os fehérjetartalomnak köszönhető. Igen gazdag vitaminokban (pl. B-vitamin, E-vitamin). A mandula termése a csonthéjkeményedés kezdetén, amikor a csontár még könnyen átszúrható, zölden is szüretelhető. Ezt a húsos gyümölcsöt rost- és magas káliumtartalma teszi még értékesebbé. Származás, földrajzi elterjedés. A Rosaceae család Prunoidae alcsaládjába tartozó mandula nemzetségbe (Amygdalus) mintegy faj tartozik, de Pejovics (1976) szerint ezek közül a világon csak két faj fajtáit termesztik. Az Amygdalus bucharica Korch. fajegyedei csak Közép-Ázsia magas hegységein jelentősek. A hazánkban is termeszthető Amygdalis communis L. (Syn.: Prunus communis [L.] Arc., P. amygdalus Batsch) őshazája Nyugat- és Közép-Ázsia. Pejovics (1976) és Brózik (1988) megfogalmazása szerint a mandula szubtrópusi növény, vadon élő változatai az elsődleges géncentrum környékén ma is természetes ligeteket vagy kisebb erdőket alkotnak. Vad, illetve félvad előfordulását délen Palesztináig, keleten Perzsiáig és Afganisztánig, északon a Krím-félszigetig és nyugaton Görögországig terjedően említik (Mohácsy és Magyar, 1936). Intenzív és nagyon jövedelmező mandulatermesztés az északi szélesség között, Európa, Ázsia és Amerika mediterrán, illetve szubtrópusi övezeteiben folyik. Termeszthetőségi területe észak felé a szőlő határvonalát követve kb. a szélességi fokig terjed. A XVII. és XVIII. században a spanyolok honosították meg a mandulát Chilében és Argentínában. Jelenlegi legnagyobb termelési körzetében, Kaliforniában a XIX. század óta termesztik. 2. Ökológiai igény Magyarország a mandula termeszthetőségének északi határán helyezkedik el, s éghajlatunk nem elégíti ki tökéletesen a mandulafa ökológiai igényeit. Gazdaságos termesztés csak a szubmediterrán hatásoknak kitett 248

263 Mandula mikrokörzetekben Baranyában, a Balaton-felvidéken, Vértesalján, a Budai hegység déli meszes vonulatain, a Mátraalja és Hegyalja egyes részein remélhető (Brózik, 1988). Lippai János (1664) szerint a mandula meleg helyet szeret, noha a középszerűt sem veti meg, délre vagy napkeletre kell őtet fordítani. Melegigényes voltát bizonyítja, hogy a termőrügyek télen C-on már károsodnak. A mandula téli mélynyugalmi időszaka a többi csonthéjas fajhoz képest is rövid. Ezt követően a téli felmelegedések után még fagyérzékenyebb. A téli fagytűrőképesség összefüggésben van a fák kondícionális állapotával, a szakszerű agro- és fitotechnikai ápolásban részesített és kiegyenlítetten termő fák fagytűrőképessége 10 15%-kal javítható. A papírhéjú fajták a legkevésbé télállóak, a kemény héjúak a leginkább fagytűrők (Pejovics, 1976). A mandula az egyik legkorábban virágzó gyümölcsfajunk, ezért a 3 5 C-os lehűlések gyakran károsítják a virágokat. Minél korábbi a virágzás, annál nagyobb a tavaszi fagykárok veszélye. Brózik (1985) szerint a virágzási időben, vagy közvetlen utána bekövetkező, igen gyakori, 2 6 C-os lehűlések miatt Magyarországon tíz évből kétszer teljes, négyszer részleges terméskiesést okozó fagykártétellel számolhatunk. A mandula igényeinek megfelelő mikroklímájú területen négyszer remélhetünk jó termést. A fagyveszélyt jelentő hideg levegő lefolyása szempontjából különösen kiemelt szerepe van a terület fekvésének. Pejovics (1976) szerint telepítésére a védett domboldalak főként déli, délkeleti fekvései alkalmasak. Az erős szélnek kitett helyek nem alkalmasak mandulatermesztésre. A mandula fényigénye viszonylag nagy ( óra), ezért a javasolt hazai termesztési mikrokörzetekben az órás megvilágítás csak megfelelő térállással és szakszerű ritkító metszéssel párosítva elégíti ki a faj igényeit. A régi szerzők szerint a mandula vízigénye mérsékelt (évi mm), de a nyári hónapokban havi mm-es vízellátást igényel. Mára világszerte bebizonyosodott, hogy a mandula a szárazságra érzékeny, ezért a legtöbb termesztőországban öntözéssel pótolják a nyári vízhiányt. A nyári vízhiány a fák korai levélhullását eredményezi, ami rontja a termés (magbél) minőségét, a fák télre való felkészülését, gátolja a virágrügyek fejlődését. A mandula a 6,5 7,5 ph-jú, gyengén vagy közepesen meszes, meleg, jó tápanyag- és vízgazdálkodású, legalább 70 cm-es termőrétegű, levegős, laza vagy középkötött talajokon fejlődik jól. A mésztartalom 15%-ig optimális, s 40% fölött már kifejezetten káros. A köves talajokat is tűri, de csak folyamatos tápanyag- és vízellátással biztosítható megfelelő növekedés. Gyökérzete kifejezetten levegőigényes, s ezért a 150 cm-nél magasabb talajvízet nem viseli el tartósan. Ugyancsak alkalmatlan a terület, ha a talaj szódalúgossága a 0,05%-ot, a vízben oldható sók mennyisége pedig a 0,15%-ot meghaladja (Pejovics, 1976; Brózik és tsai, 2003). A termőhely választásához érdemes figyelembe venni a kaliforniai példát. Kezdetben a termesztés ott is a száraz domboldalakon folyt, s a rentábilis termesztés érdekében az 1960-as évektől az ültetvények a száraz domboldalakról a folyóvölgyekbe húzódtak, s a növényvédelemre és a tápanyag- és vízutánpótlásra is fokozottan ügyeltek (Brózik és tsai, 2003). 3. Alany- és fajtahasználat 3.1. Alanyhasználat Hrotkó(1995) szerint a mandulaoltványok 90%-a kerül keserűmandula magoncalanyon, további 5% őszibarack magoncalanyon kerül szaporításra. A nyirkosabb talajokra a St. Julien szilvaalanyú fák jöhetnek számításba. A jövőben a telepítés előtt gondosan mérlegelni kell a talaj kötöttségét, víz- és mésztartalmát, a jelen lévő gyökérparaziták fajösszetételét, valamint az öntözési lehetőséget. Ezek alapján kell eldönteni, hogy mandula-, őszibarack-, mandulabarack- vagy szilvaalanyon szaporíttatjuk a nemes fajtákat. Figyelemre méltó, hogy Kaliforniában szinte teljes mértékben átálltak a nematódákkal és a gyökérpatogénekkel (Phytophtora, Rosellinia Roesleria, Agrobacterium stb.) szemben többé-kevésbé ellenálló alanyokra, pl. Nemaguard, Nemared stb. (Edström Viveros, 1996) Fajtahasználat 249

264 Mandula A termesztett fajtákat többségében szabad megporzásból nyert magoncpopulációk szelektálásával nyerték. A termesztő országok egyéni fajtaszortimenttel rendelkeznek, s csak néhány sikeres fajta (pl. Burbank magonca, Princesse) vált ismertté több országban. Európában elsősorban a vastagabb héjú fajtákat termesztik, az USA déli részén elterjedtebbek a vékonyabb héjú, könnyen törhető csemegefajták. Hazánkban a XX. században több üzemi telepítési hullám volt. A régebbi fajták közül a viszonylag gyenge minőségű Diósdi félpapírhéjú, a budai tájból kiemelt Szisz mandula és a rendkívül gyenge télállóságú Akali 60 fajták voltak a legismertebbek. A jelenlegi hazai fajtaválasztékunk Brózik Sándornak, a Kertészeti Kutató Intézet érdi állomásán, valamint Tamássy Istvánnak és Pejovics Bogdánnak a Kertészeti Egyetem szigetcsépi kísérleti telepén végzett nemesítési munkájának az eredménye. A Budatétényi és Tétényi sorozat szelekció, illetve hibridizáció eredménye, a Szigetcsépi fajták pedig a Diósdi félpapírhéjú szabad megporzású magoncai. A mandulafajták értékét a következő tulajdonságok határozzák meg: érési idő, az érésmenet vagyis a kopálás (zöld burok szétválása) menete és módja, ökológiai érzékenység, illetve tűrőképesség (tél- és fagyállóság, szárazságtűrés), betegség-ellenállóság (pl. Stigmina carpophyla által okozott vessző- és ágelhalás), termőképesség, virágzási idő, termékenyülési viszony, a csontár nagysága, alakja (félhold, lándzsa, kerekded), héjminősége (héjvastagság, törhetőség, szín és felület), a magbél aránya, beltartalmi értéke és íze (jellegtelen, édes, fűszeres vagy kesernyés), a termés felhasználhatósága és piaci értéke (mandulabél, héjas mandula és zöld mandula). A hazánkban jelenleg telepítésre ajánlható államilag elismert mandulafajták érési szezonja augusztus végétől október közepéig tart. Hazánkban előnyösebbek a korábbi érésű fajták. A télállóság tekintetében különösen kiemelkedik a Szigetcsépi 58 és a Tétényi rekord. A genetikailag meghatározott termőképesség tekintetében legkiválóbb a Tétényi kedvenc, s a bőtermőnek tekinthető többi fajtától némileg elmarad a Budatétényi 1. Az államilag elismert 9 árufajta közül az igen korai virágzású Szigetcsépi 55-ös fajtát már nem célszerű telepítésre ajánlani, mert nincs megfelelő pollenadója. A többi telepítésre ajánlható fajta főbb jellemzőit a táblázatban mutatjuk be. 250

265 Mandula táblázat. Mandulafajták termesztési és áruértékének főbb jellemzői (Brózik és tsai, 2003 nyomán) A felhasználhatóság és az értékesíthetőség szoros összefüggésben van a csonthéj vastagságával, amely alapján három fő fajtacsoport különíthető el. Kemény héjú fajták, amelyek rendszerint törés után, mandulabélként kerülnek forgalomba, félpapír (félkemény) héjú fajták, amelyek bármilyen értékesítésre alkalmasak, s a papírhéjú fajták, amelyek főleg héjas mandulaként forgalmazhatók. Zöld mandulaként való értékesítésre a vastag termésfalú, kemény és félpapír héjú fajták a legalkalmasabbak. Árutermő ültetvénybe csak a kemény héjú vagy legfeljebb a félpapír héjú fajták jöhetnek számításba, mert a papírhéjú fajták törése, tisztítása nem gépesíthető Virágzás, termékenyülés, fajtatársítás A mandula igen korán virágzó gyümölcsfaj, s a virágzás kezdetét nagyon erősen befolyásolja az időjárás, valamint a termőhely földrajzi fekvése. A virágzás megindulásához fajtától függően 7 10 C napi középhőmérséklet szükséges kb. egy hétig. Hazánkban a virágzás kezdetében több mint 30 napos eltéréseket regisztráltak. Pejovics szerint Magyarországon a mandula virágzási időszaka március 15-e és április 30-a közé esik. Ezt később Brózik és Nyéki (1980) megerősítette. A fajták virágzási idejük szerint négy (korai, középkorai, középkései és kései) csoportba sorolhatók. A hazai árufajták teljesen önmeddőek, s jellemző a termő nagyarányú fejletlensége. A mandulafajták között számos kölcsönösen meddő (interinkompatibilitás) csoport ismert, de szerencsére a jelenlegi hazai árufajták között ez nem tapasztalható. A himsterilitás a mandulánál nagyon ritkán fordul elő. A gyenge kötődési hajlam miatt a mandulafajtákat az azonos vagy szomszédos virágzási időcsoportba tartozó több pollenadó fajtával (2 4) kell társítani. Külföldön öntermékenyülő fajták (pl. Genco, Tuono, Salvella, Ventura) is ismertek. A hazánkban termesztésre javasolható mandulafajtákból a megfelelő gyümölcskötődés garantálása érdekében legalább két, azonos virágzási időcsoportban virágzó, s egymást kölcsönösen termékenyítő fajtát kell telepíteni. Üzemi ültetvények létesítése esetén biztonságosabb legalább három fajtát vegyesen ültetni. A fajták aránya 1:1:1 vagy 2:1:1 legyen, s a fajtákat soronként váltakozva helyezzük el az ültetvényben. A mandula kétivarú virágokat fejlesztő rovarporozta gyümölcsfaj. Virágzás idején hektáronként legalább 4 5, de lehetőleg több méhcsaládot kell az ültetvénybe kihelyezni, mert a korai, hűvös virágzási időszakban a méhek sokkal kisebb távolságra repülnek a kaptártól. 251

266 Mandula 3.4. A mandulafa alaktani leírása A mandula kedvező és természetes életkörülmények között eléggé nagy fává fejlődik, erős, gyakran vastag (akár cm-es) törzset nevel, s koronája hajlamos az elsűrűsödésre. Kérge jellegzetes, hosszú, sűrű, nagyon vékony, párhuzamosan haladó, de gyakran oldalt csavarodó repedésekkel borított. A faj páratlan szívósságánál fogva megtelepszik a napégette, száraz, sziklás lejtőkön is, de itt inkább bokoralakot ölt, és sok helyen alacsony széles bozóttá törpül. Sarjadzásra és vízhajtás-képződésre nagyon hajlamos, ami hosszú megújuló képességet jelent, s ezért a mandula kedvező viszonyok között tekintélyes kort érhet el. Megjegyzendő, hogy Mohácsy és Porpáczy több mint 100 éves hazai példányokról is említést tett. A termesztésben fája jó talajon és megfelelő ápolás mellett a 6 8 m, rosszabb körülmények között 2 3 m magasságot érhet el. A korona átmérője a termőhelyi adottságoktól és a fajták növekedési erélyétől függően 4 8 m között változhat. Természetes koronaalakjai tojásdad, gömbölyű, legyezőszerűen szétterülő, jegenyeszerű, lecsüngő, illetve felfelé törekvő gúlaformákat mutathatnak. A hazai fajtákra legjellemzőbb koronaalakokat G. Tóth (1997) mutatja be. A mandula termőrész- és rügyalakulása nagyon hasonlít az őszibarackéhoz. A termőkorú mandulafán termővesszők, termőnyársak és bokrétás termőnyársak vannak. A hosszabb termővesszőkön hármas rügycsoportok (két szélen virágrügy, középen hajtásrügy) fejlődnek, de a mandulánál gyakrabban fordul elő a hiányos termővessző, amelyen gyakori az egyedül álló vagy a kettőnél több virágrügy. A cm-es termőnyársak oldalán egyesével, a csúcsi rész közelében rövidebb ízközökkel találhatók a virágrügyek, s a csúcson hajtásrügy található. Az 1 3 cm-es bokrétás termőnyársakon 3 8 virágrügyből álló rozetta képződik, amelynek közepén hajtórügy helyezkedik el. A virágrügyek képződése és a virágszervek kialakulása már májusban megkezdődik, és még a virágzást megelőző év november végére vagy december elejére be is fejeződik. A mandulafa virágai jelentős díszítőértékkel bírnak, s a sziromlevelek nyílása előtt, fajtától függetlenül, mindig rózsaszínűek. Egy virágrügyből általában egy, de ritkán előfordul, hogy 2, esetleg 3 virág is fejlődik. Rövid, 1 2 mm hosszú kocsányon szabályszerűen 5 csészelevélből, 5 sziromlevélből, 1 termőből (bibéből) és 30 porzóból álló virág található. A mandulának felnyíló csonthéjas termése van. Éréskor a termés külső (epikarpium) és középső terméshéja (mezokarpium) felreped, s kihull a csontár. A sárgás vagy barnás csontár fala a csonthéj, amely lényegében a termés valódi, belső terméshéja (endocarpium), fontos fajtabélyeg. A csontárban fejlődött magot vékony barnás színű maghéj fedi. A minősített árufajták magbele kellemesen édeskés, a keserű magbelű fajták és magoncok csak gyógyszer- és illatipari célokra vagy alanynak alkalmasak. 4. Művelési rendszer Faalak, koronaforma, ültetési rendszer. Házikertekbe megfelelőek a faiskolákban cm törzsmagasságúra nevelt oltványok. Az árutermelő ültetvényekben , de még inkább cm a megfelelő törzsmagasság. Ez szükséges a rázógép gyűjtőernyőjének a korona alá helyezéséhez. Mindamellett a magasabb törzsnek a talaj menti fagyok elkerülésében is lehet szerepe, hiszen így a korona nagy része kiemelkedik a talaj fölötti másfél-kétméteres, fagyos levegőrétegből. A termesztés céljára, de a mandula igényeinek is a három vázágból álló katlan alakú koronaforma felel meg legjobban. Dupla oltványszámú ültetvényekben, a később kivágásra kerülő fák esetében a természetes sudaras koronához hasonló, minél gyorsabban termőre forduló fákat kell nevelni. A korona várható legnagyobb kiterjedésének figyelembevételével határozzuk meg az ültetvényben a fák tőtávolságát. A sortávolság az alkalmazott gépektől is függ. Nagyobb gépek mozgásához 2,20 2,50 m-es szabad sorközre van szükség. A külföldön beszerezhető centiméter széles, alacsony építésű szőlő-gyümölcs traktorok a fák alatt is biztonságosan elmennek. A hazai géphasználatnak megfelelően, jobb talajokon, illetve az erősebb növekedésű fajtákat 8 7 méteres, kevésbé optimális talajokon, illetve gyengébb növekedés esetén 8 6 méter sor- és tőtávolság javasolható. A 4%-nál enyhébb lejtésű területeken, a korai hozamok növelése érdekében, lehetséges a dupla oltványszámmal történő telepítés. Ilyenkor a kezdeti sor- és tőtávolságot célszerű 6 4 méterben meghatározni. A fák 8 10 éves korában, a 4 méteres tőtávolságúra, s az előzőre merőleges irányú művelésre ültetett fák közül minden másodikat kivágva, az ültetvényt 8 6 m sor- és tőtávolságúra, s az előzőre merőleges irányú művelésre szabjuk át. Házikertben a mandulafák egymástól 5 6 méterre ültethetők. 252

267 Mandula 5. A mandulaültetvény ápolása 5.1. Telepítés A telepítés előtti két évben, és később köztesként sem célszerű burgonyaféléket termeszteni a mandulaültetvény területén és közvetlen szomszédságában. A specifikus talajuntságot okozó kórokozók jelenlétét biológiai talajteszteléssel lehet kimutatni. Mai ismereteink szerint a telepítés optimális időszaka a tavasz. Ennek legfőbb oka az, hogy a mandula vesszői későn érnek, az éretlen hajtások könnyen kiszáradnak, elfagynak és befertőződnek. Legjobb, ha az oltvány tavaszig az oltványiskolában marad, és csak az ültetés napján termelik ki. A mandulaoltványok gyökere rendkívül érzékeny a kiszáradásra. A tavaszi ültetést a lehető legkorábban kell elvégezni, s elengedhetetlen a csemeték beiszapolása, az egyedi törzsvédők felhelyezése, és a felkupacolás. Az ültetőgödrökbe szabályozott tápelem-leadású műtrágyát is (pl. Agroblen Fruit 50 g/fa) szórhatunk. Nyár elején a felkupacolást lebontjuk, az oltványokat kitányérozzuk, s a fák tövét szalmás istállótrágyával vagy fekete fóliával takarjuk Termőfelület- és termésszabályozás A mandulaoltványoknál legalább cm-es törzs kialakítása a cél. A koronás oltványon a kívánt törzsmagasság felett kiválasztunk három, a teret közel szabályosan (120 ) kitöltő vesszőt, amelyek a törzsön egymástól legalább centiméter távolságra helyezkednek el. A vázágak függőlegessel bezárt szöge között legyen. A három vázágnak szánt vesszőt a második vagy harmadik rügy felett egy külső rügyre metsszük vissza. A sudarat a harmadik oldalvezérnek meghagyott vessző felett távolítsuk el. Ha a koronás oltványon levő vesszők nagyon gyengék, akkor mindegyiket tőből távolítsuk el, és a sudarat a kívánt törzsmagasság felett cm-rel visszavágva indítsuk a fa nevelését. A második, harmadik és negyedik évben a vázágak végálló vesszőit növekedésüktől függően kétharmadára vagy annál gyengébben vágjuk vissza térkitöltő oldalelágazások nyerése céljából. A keresztbe növő és sűrítő koronavesszőket és vízhajtásokat tőből távolítsuk el, ezzel is megfelelő fényviszonyokat teremtve a korona belső részében. Az ideiglenes ültetésű fák esetében a suhángokat koronába metsszük, a jó oldalvezérekkel rendelkező oltványon pedig vázágakat választunk, és azokat erősen visszametsszük. A második évtől kezdődően csak igen mérsékelt metszésben részesítjük ezeket a fákat, vagy egyáltalán ne metsszük. Termőkori metszéskor vegyük figyelembe, hogy fény hiányában a korona belsejében a termőrészek és gallyak elhalnak, a fa felkopaszodik és csak a külső paláston terem. Általában ötévenként szükség van a termőgallyazat teljes ifjítására. Ezért metszéskor a törött, a fertőzött és elhalt ágak eltávolítása mellett a fajta növekedési erélyétől függően évente az ágak százalékát is el kell távolítani, új termőgallyazat kinevelése céljából. Természetesen a mandulát ne metsszük olyan erősen, mint az őszibarackot, de évente rendszeres metszésre van szükség. A metszést rendszerint télen, a nyugalmi időszakban végezzük, de végezhető a metszés a termés betakarítása után is. Ha a mandulafa koronájából több, vastagabb ágat kell eltávolítani, vagy sok gallyat kell kiritkítani, akkor a metszést jobb ősszel elvégezni Talajerő-gazdálkodás A talajművelés elsődleges célja mandula esetében is a vízbefogadás és a vízmegőrzés biztosítása gyommentes, porhanyós talajfelszín kialakítása révén. A mandulafa sekélyen gyökerezik, ezért a talajművelés mélysége lehetőleg ne haladja meg a centimétert. A sorköz művelésére legjobbak a korszerű, állítható mélységben dolgozó nehéz kultivátorok, a kombinátorok és a forgóboronák. Mindegyiknek megfelelő a gyomirtó és porhanyító hatása. Nagy előnyük, hogy nem hordják oldalra a talajt, és nem képeznek bakhátat, sőt a forgóborona bizonyos mértékben ki is egyengeti a talajfelszín egyenetlenségeit. Néhány évenként indokolt az altalaj lazítása is a sorközben, ami összeköthető a tápanyagutánpótlással is. 253

268 Mandula A facsík ápolására léteznek érzékelővel felszerelt, hidraulikus hajtással kitérő művelőeszközök, de drágaságuk és kis haladási sebességük miatt nem terjedtek el. Arra kell törekedni, hogy a sorközművelő eszköz olyan mélyen nyúljon be a korona alá, hogy minimális szélességű műveletlen csík maradjon el, amelyet azután vegyszeres gyomirtással vagy kézi kaszálással kezelhetünk. Tekintettel arra, hogy a mandulát rázással szüreteljük, nagyon fontos, hogy a szüret idejére gyommentes, sima, aránylag kemény talajfelszínt alakítsunk ki. Ez megkönnyíti a rázóernyők, illetve a ponyvák mellé hulló termés összeszedését. Ezért a szüret előtti utolsó talajművelést hengerezéssel célszerű lezárni. A talaj fizikai és kémiai tulajdonságait, tápelemtartalmát feltáró talajtani vizsgálatra és trágyázási szakvéleményre alapozottan végezzük a telepítés előtt a feltöltő trágyázást. A szervestrágyázásnak a talaj vízgazdálkodására és tápanyagfeltáró képességére is jó hatása van ( t/ha). A mandula mészigényes növény, ezért mészben szegény talajokon a szerves trágyával t/ha mészkőport is célszerű a talajba forgatni. A meszet, a káliumműtrágyát és a szerves trágyát szórjuk ki először a telepítendő területre és beszántjuk cm mélyen, majd a foszforműtrágyát is kiszórjuk, és megforgatjuk a területet 70, mély rétegű, jó minőségű termőtalaj esetén 100 centiméter mélyen. Termő mandulaültetvény tápanyag-utánpótlásához jó támpontot nyújt az 1 kg mandula kineveléséhez szükséges tápanyagmennyiség ismerete: 15 g nitrogén, 1,65 g foszfor és 24 g kálium. Ez olyan kis mennyiség, hogy nem igen indokolt az évenkénti pótlása. Fontosabb, hogy időnként levélanalízissel ellenőriztessük a levelek tápanyagállapotát. Kiegyensúlyozott, kedvező tápanyag-ellátottságot tükröznek júliusban, a hosszú vesszők közepéről szedett levélminták, ha a N 2,2 2,5; a P 0,1 03; a K 1,4 1,8; a Ca 1,8 2,2; a Mg 0,2 0,3 százalék közé esik (Brózik és tsai, 2003). Termő gyümölcsösben a meszet és a nitrogént a talajfelszínre szórjuk tavasszal, és sekélyen bemunkáljuk, a foszfort és a káliumot szükség esetén ősszel mélyműtrágyázóval centiméter mélyre juttassuk ki. A mandula minden ellenkező állítással szemben vízigényes növény, s ezért a világon mindenütt öntözik. Magyarországon a hagyományos mandulatermesztő tájainkon, a meszes talajú szőlőhegyek déli lejtőin, megfelelő vízforrás hiányában nem volt öntözés. A nyárra kiszáradó talajú ültetvények fái korán lehullatták a lombjukat, leállt a virágrügy-differenciálódás, és tavasszal olyan hiányos fejlettségű virágok nyíltak rajtuk, amelyek akkor sem kötődhettek, ha nem volt fagy, ha volt az ültetvényben elegendő porzó fa és méh is. Tehát helytálló volt a megállapítás, hogy a mandula szépen díszlik a száraz, köves hegyoldalakon. Újabban telepítettek néhány olyan ültetvényt, ahol lehet öntözni. A mandulának a nyári hónapokban mm csapadékra van szüksége havonta. Ez azt jelenti, hogy havonta átlagosan mm öntözést igényel, de egyes évjáratokban, illetve egyes hónapokban a teljes vízmennyiséget öntözéssel kell pótolni Növényvédelem Betegségek Amandulavonalas mintázottsága (kórok.: Prunus necrotic ringspot ilarvirus, apple mosaic ilarvirus) szórványosan fordul elő. Mindkét kórokozó szaporítóanyaggal, pollennel és maggal vihető át. Amandula agrobaktériumos gyökérgolyvája (kórok.: Agrobacterium tumefaciens) a gyökérnyakon és az oldalgyökereken található. Ilyen növényeket nem szabad telepíteni. Amandula ventúriás varasodása(kórok.: Venturia carpophila) jelentős betegség, mivel a fás részeket súlyosan károsítja, de a leveleken és a terméseken is előfordulhat. Foltosságot okoz, a foltokat pedig barna konídiumtartó gyep borítja. Legfontosabb fertőzési források a beteg vesszők és ágrészek, ahonnan a kórokozó konídiumai az újonnan fejlődő növényrészeket a sziromhullás után folyamatosan fertőzik. Amandula sztigminás betegsége(kórok.: Stigmina carpophila) ugyancsak jelentős betegség. A levélen, a fás részeken és a termésen foltok jelennek meg, a foltokban pontszerű konídiumtartó nyalábok alakulnak ki. A levelek kilyukadnak, a termések mézgásodnak. Fertőzési források a fás részek, ahonnan a kórokozó konídiumai fertőznek. A kórokozó számára a hűvös, csapadékos időjárás kedvező. Amandula polisztigmás levélfoltossága(kórok.: Polystigma rubrum) esetenként jelentős lombkárosodást eredményezhet. A levélen látható vörös foltok, azaz exogén sztrómák szembetűnőek. A kórokozó a lehullott 254

269 Mandula levelekben az exogén sztrómában pszeudotéciumokat fejleszt. Azokból aszkospórák szabadulnak ki, és folyamatosan fertőznek. Amandula monilíniás betegsége(kórok.: Monilinia laxa) egyrészt virág- és hajtáspusztulást, másrészt pedig termésrothadást okoz. A kórokozó a termésbe a barackmoly és a keleti gyümölcsmoly okozta sérüléseken keresztül jut. A megbetegedett növényrészeken a kórokozó apró, szürke exogén sztrómái képződnek Kártevők A mandula kéregkártevői közül néhány pajzstetűfaj, közülük is az utóbbi esztendőkben egyre nagyobb mértékben károsító eper-pajzstetű(pseudaulacaspis pentagona) jelentkezhet. A fa törzsén, idősebb vázágain a hím pajzsok kókuszreszelékre emlékeztető hófehér bevonta alapján a kártevő előfordulását könnyen felismerhetjük. Tömeges elszaporodása a fák fokozatos kondicionális leromlását eredményezi. Az idős fákon a kéregmoly(enarmonia formosana) gyakori. A fa törzsén kitüremkedő barna színű ürülékcsomók, illetve a mézgásodás együttesen hívják fel a figyelmet a kártételre. A lombkártevők közül a levélbarkók(phyllobius spp.) a tavaszi időszakban a levél szélén okozott U alakú berágásaikról könnyen felismerhetők. Kártételük bár gyakori, de általában nem jelentős, miután az imágók hamar elhagyják a mandulát és az új leveleken a kártétel már nem jelentkezik. A sodrómolyok(tortricidae) és az araszolóhernyók(geometridae) lárvái a mandulán is előfordulnak, a kártétel mértéke rendszerint nem indokolja a növényvédelmi kezelés elvégzését. A legjelentősebb lombkártevő a fekete foltos mandulalevélteű(brachycaudusamygdalinus). A kártétele a hajtásnövekedés kezdetétől május végéig alakul ki. A levéltetvek szívogatásának hatására a levelek összezsugorodnak, besodródnak, a hajtásnövekedés leáll és a hajtás tengelye is torzul. Júniustól lágy szárú növényekre vándorol. A mandula hajtásvégeinek száradását a barackmoly(anarsialineatella) és a keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) lárvái okozzák. A lárva berág a hajtásvégbe és a hajtás felső néhány cm-es szakasza elszárad. A kártevők közül a termésen legjelentősebb károkat a mandula-magdarázs(eurytoma amygdali) okozza. A kártevő a gyümölcs kötődése után rendszerint május közepén, végén rajzik. A nőstények a zöld terméshéjba rakják tojásaikat, majd a lárva berág a mandula termésébe és a magot éli fel. A károsított termések gyakran még a tél folyamán is a fán maradnak A védekezés sajátosságai Telepítésre csak ellenőrzött, vírusmentes és az agrobaktériumos gyökérgolyva tüneteitől mentes növényeket szabad felhasználni. A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölőszeres kezelése. A cserebogárpajorok előfordulása esetén, védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. Rügypattanás előtt a mandula sztigminás betegsége, valamint a ventúriás varasodása ellen a beteg ágrészeket el kell távolítani, meg kell semmisíteni, majd réz-szulfát, rézoxi-klorid vagy réz-hidroxid hatóanyagú szerrel lemosásszerűen kell permetezni. A mandula kártevői ellen nyugalmi állapotban rendszerint nincs szükség növényvédelmi kezelésre. Kivételt jelent az eper-pajzstetű tömeges elszaporodása, ilyenkor nyugalmi állapotban kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú növényvédőszeres permetezéssel védekezhetünk. Fehérbimbós állapotban a mandula monilíniás betegségeellen kaptán, iprodion vagy vinklozolin hatóanyagú szerrel kell védekezni. Virágzáskor a fehérbimbós állapotban alkalmazott védekezést meg kell ismételni. E hatóanyagok a méhekre nem veszélyesek. Sziromhullástól a szüretig terjedő időszakban a mandula sztigminás betegsége, a mandula polisztigmás levélfoltossága ellen kell védekezni. A kezeléseket sziromhullás után meg kell kezdeni, majd július végéig tovább kell folytatni. Védekezésre a szisztémikus, eradikatív hatású miklobutanil, penkonazol, difenokonazol, fluzilazol vagy ciprodinil hatóanyagú szerek használhatók. Július végétől további kiegészítő kezelésekre is sor kerülhet. Ekkor a kontakt hatású kaptán eredményesen használható. A hajtásnövekedés időszakában a sodrómolyok, a kis téliaraszoló, továbbá a fekete foltos mandula-levéltetű ellen együttes előfordulásuk esetén foszalon, metidation, metil-paration, deltametrin, cipermetrin széles hatású 255

270 Mandula rovarölő szerekkel, míg ha csak a fekete foltos mandula-levéltetű van jelen, akkor pirimikarb hatóanyagú, a kártevők természetes ellenségeit kímélő növényvédő szer használata eredményes. A lombrágó hernyók elleni környezetkímélő védelemre a diflubenzuron és a Bacillus thüringiensis Berliner var. Kurstaki hatóanyagú rovarölő szerek is számításba jönnek. A mandula kártevői ellen felhasználásra engedélyezett rovarölő szerek jelenleg nincsenek. A keleti gyümölcsmoly és a barackmoly hajtáson okozott kártételének elkerülése az előzőekben említett széles hatású rovarölő szerek eredményesen használhatók. A termésen károsító mandula-magdarázs május közepétől rajzó imágói ellen piretroid hatóanyagú rovarölő szerekkel (deltametrin) védekezhetünk Betakarítás, áruvá készítés A kézi verésre és a gépi rázásra egyaránt az egyöntetűen kopáló és utána a burokból könnyen kihulló fajták a legalkalmasabbak. Számos fajtát azonban csak több menetben lehet lerázni. A termés betakarítását kisebb ültetvényekben kézi veréssel végzik itthon is és külföldön is. Erre a célra gyártanak hosszú alumíniumrudakat, amelyeknek a végére gumit vulkanizáltak. A verés legyen kíméletes, s ne a termőrészekkel berakódott gallyazatra, hanem az ágakra irányuljon. A mandulát lehet a sima gyommentes talajra rázni, és onnan összeszedni, de hatékonyabb a földre terített ponyvákról összegyűjteni a nagyját, s a maradékot mindenképpen a földről kell összeszedni. Létezik olyan kisgép, amely felszedi a mandulát a földről, de a mi őszi időjárási viszonyaink és az ebből következő talajállapot nem minden évben tenné lehetővé a használatát. Gépi szüretelésre mindegyik ismert törzsrázó illetve ágrázó gép alkalmas (Schaumann, Kilby stb.), Gépi szüretelésre rendszerint csak ott kerülhet sor, ahol a rázógép üzemeltetési költségei megoszthatók más csonthéjas és héjas ültetvények gazdái között. A diónál már ismertetett kaliforniai héjas szüreti technológia természetesen a mandulára is alkalmazható lenne. A rázott termés jelentős része burokkal együtt, illetve burokban hull le. A buroktalanítás még kisebb ültetvényben is szinte megoldhatatlan feladat kézzel (40 kg/fő/nap). Ezt a munkát gyorsan kellene elvégezni, mert a burkában maradó mandula minősége gyorsan romlik. Erre a célra már van Magyarországon is egy spanyol gyártmányú traktorra függeszthető buroktalanító gép, amely óránként kg termést buroktalanít. Ennek hiányában szét kell válogatni a burkából kihullott mandulát a burokban maradóktól, az előbbit vékony rétegben kiterítve 4 5 napig szárítani, az utóbbit ponyvával letakarva óra hosszan fülleszteni szokták, hogy könnyebben leváljon róla a burok. A buroktalanított, szárított héjas mandula is értékesíthető, de a termés többségét mandulabélként lehet eladni. Ebben az esetben szükség van egy törőgépre is. A villanymotorral hajtott törőgép óránként kg nagyjából egyenletes méretű mandulát roppant meg. A megtört mandulából a magbél és a héjmaradványok szétválogatása még mindig akkora munka, aminek a bérköltségei felemésztik az árbevétel százalékát! Szerencsére ehhez a munkához van elég idő, és a piac igényeitől függően akár egész évben végezhető. 256

271 11. fejezet - Gesztenye 1. A gesztenyetermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei A gesztenye közkedvelt héjas gyümölcs. A mérsékelt égövben, így hazánkban is honos faj. A gyümölcstermesztők igényes gyümölcsfajként tartják számon. Speciális igényei hazánknak is csak egyes térségeiben elégíthetők ki, és csak itt lehet gazdaságosan termeszteni. Az 1960-as évek végéig főleg a ligetes állományú, szórványgesztenyések domináltak, emellett a vadon termő erdei gesztenyefák gyümölcsét is gyűjtötték. Az 1970-es évektől már oltványgesztenyések létesültek a termesztésre alkalmas területeken. A gesztenye termesztésére hazánkban csak a kiegyenlítettebb, csapadékosabb és megfelelő talaj-ph-val rendelkező nyugat-dunántúli területeken van lehetőség. Ennek megfelelően négy hagyományos gesztenyetermesztő körzet alakult ki: Nyugat-dunántúli termesztőtáj (Győr-Sopron-Moson, Vas, Zala megye gesztenyetermesztésre alkalmas területei) Dél-dunántúli termesztőtáj (Somogy, Dél-Zala, Baranya megyék gesztenyetermesztésre alkalmas területei) A Dunazug és Börzsöny hegységi termesztőtájak Gesztenyetermesztésünk egészen elenyésző arányú mind az összes, mind pedig a héjas gyümölcstermesztésünk volumenét tekintve. A gesztenye a mogyoróhoz hasonlóan a kisüzemek növénye. A mai áruültetvények közötti időszakban 100%-os állami támogatással létesültek, azóta ezeknek az ültetvényeknek a nagyrésze kipusztult. Az árutermelő ültetvények területe az 1977 évi 1382 ha-ról 380 ha-ra csökkent. Összes termésünk tonna között ingadozik. Termesztésünk színvonalát jellemzi az alacsony termésátlag: 2,6 t/ha. Optimális viszonyok között (jó adottságú termőhelyek és fajták megválasztása, valamint korszerű termesztéstechnológia) a termőképesség 3,0 3,5 t/ha-ra növelhető. A feldolgozóipar gesztenyebehozatalra szorul, ennek volumene évente 2 2,5 ezer tonna. A világ összes gesztenyetermése mindössze ezer t. A termés nagyobb részét Észak-Korea (kb. 120 ezer t), Kína (118 ezer t), Olaszország (78 ezer t), Törökország (70 ezer t), Bolívia (34 ezer t) adja. Kisebb volumenű Spanyolország és Portugália (20 20 ezer t) gesztenyetermése (11.1. táblázat) táblázat. A világ jelentősebb gesztenyetermesztő országai és termésmennyiségük 1000 tonnában (FAOadatok) A világ exportpiacán évente ezer t gesztenye jelenik meg. Az utóbbi években ( ) legjelentősebb gesztenyeexportőrök: Kína (34 40 ezer t), Olaszország (19 23 ezer t), Észak-Korea (12 14 ezer t), Portugália (6 8 ezer t), Törökország (5 7 ezer t), Spanyolország (5 6 ezer t). A legnagyobb importőrök: Japán (32 35 ezer t), Franciaország (6 13 ezer t), Kína (6 9 ezer t), Németország (3 4 ezer t), Ausztria (3 4 ezer t). 257

272 Gesztenye Származása, földrajzi elterjedése. A Castanea nemzettségbe tartozó fajok száma meghaladja a 10-et, közülük legjelentősebb az európai gesztenye (Castanea sativa Mill.), amely Kis-Ázsiában, Európában és Észak- Amerikában egyaránt őshonos. Az említett európai gesztenyén kívül még három fajt termesztenek a világon: a japán gesztenyét (Castanea crenata Sieb. és Zucc.), az amerikai gesztenyét (Castanea dentata Borkh.) és a kínai gesztenyét (Castanea mollissima Bl.), amelyek nagyobb arányban csak származási körzetükben találhatók. Európában így Magyarországon is kizárólag csak az európai gesztenyét (Castanea sativa Mill.) termesztik hiszen ez a faj rendelkezik a legkiválóbb termesztési tulajdonságokkal és áruértékkel. Mára az amerikai gesztenye (Castanea dentata Borkh.) legnagyobb részét a knifonektriás (endótiás) kéregelhalás (Criphonectria parasitica) már kipusztította. Ennek hatására Európában és Amerikában egyaránt egyre nagyobb mértékben telepítik a knifonektriás (endótiás) kéregelhalás (Criphonectria parasitica) és a fitoftórás tintabetegséggel (Phytophtora cambivora és Phytophtora cinnamonii) szemben rezisztens hibrid fajtákat. 2. Ökológiai igény A gesztenye mérsékelt égövi gyümölcsfaj, amely hazánkban is őshonos. A kiegyenlített klímát, az évi 5 15 Cos középhőmérsékletet (vegetációban legalább 16 C-os átlaghőmérsékletet) kedveli. Hazánk évi 10 C-os középhőmérséklete kedvező a gesztenyetermesztés számára. A téli lehűléseket jól bírja, a 20 C körüli hőmérséklet sem okoz fagykárokat. Későn fakad, későn virágzik, így a tavaszi fagyok sem károsítják. Évi csapadékigénye legalább 700 mm, viszonylag magas légpáratartalmat igényel és széltől védett fekvést. A virágzás idején (június végén július elején) lehulló túlságosan sok csapadék termékenyülési problémákat okoz. A termőhely meghatározó paraméterei közül talán legnagyobb jelentőségűek a talajadottságok. Magyarország területén a gesztenyetermesztésnek ez a meghatározó tényezője. Csak savanyú talajokon fejlődik jól (phoptimuma 5,3 5,8). Régebben a gesztenyét mészkerülő növényként tartották számon. Mára azonban ismertté vált, hogy nem közvetlenül a talaj mésztartalma befolyásolja a gesztenye termeszthetőségét, hanem a mésztartalommal fordított arányban álló relatív, felvehető kálium menynyisége. Nyilvánvaló, hogy magas phjú, meszes talajokon az ionantagonizmus következtében a kálium felvétele gátolt. Hazánk területén a gesztenyetermesztésre legalkalmasabb, enyhén savanyú lösztalajok a Délnyugat-Dunántúlon állnak rendelkezésre. A többi talajparaméterrel (termőréteg vastagsága, kötöttség) szemben a gesztenye kevésbé igényes, de gyenge tápanyagtartalmú, túlságosan laza vagy kötött agyagtalajokon alacsony terméshozamai miatt termesztése gazdaságtalan. Hazánkban az ökológiai és talajadottságoknak megfelelően három nagy gesztenyetermesztő körzet alakult ki: nyugat-dunántúli (Győr-Sopron-Moson, Vas, Zala megye gesztenyetermesztésre alkalmas területei); déldunántúli (Somogy, Dél-Zala, Baranya megyék gesztenyetermesztésre alkalmas területei) és a Dunazúg és Börzsöny hegységi termesztőtájak. 3. Alany- és fajtahasználat 3.1. Alanyhasználat A hazai gesztenyések nagy részét gyökérnemes magoncokkal telepítették. A gyökérnemes csemeték nem felelnek meg a korszerű gyümölcstermesztés igényeinek, így ma az árutermelő gesztenyeültetvények telepítéséhez már oltványokat használunk. Az oltványokkal telepített ültetvényekben egyöntetűbb a fák növekedési tulajdonsága, habitusa és kiegyenlítettebb a gyümölcsminősége is. Az oltványok alanyaként általában gesztenye magcsemetéket alkalmaznak. A faiskola talaja, ahol az oltványokat állítjuk elő, minden esetben a gesztenye ph-optimum tartományába essen (4,8 6,5). Az oltványiskola telepítése csírás maggal vagy magcsemetével történik. A gesztenye hajlamos a karógyökér nevelésére (főleg laza szerkezetű, többször forgatott talajokon). A karógyökért fejlesztő oltványok esetében nagyobb mérvű átültetési stresszel kell számolnunk, így ennek elkerülésére csírás mag telepítésekor (téli tőzegben történő rétegezés után) tavasszal, ültetéskor a csírás mag gyököcskéjét visszacsípjük. Az oltványok faiskolai nevelési munkái más fajokéval megegyezik. A bizonytalan eredés miatt különböző szemzési eljárások a gesztenye esetében nem váltak be. Legeredményesebben a javított héj alá oltási eljárás alkalmazható a koronába oltásra. Ez az oltási eljárás 80 cm-es magasságban mm-es átmérőt igényel. Ezt a paramétert a magcsemeték csak a 4. év végére érik el, s így csak 5. év tavaszán végezhető el a koronába oltás (egyes esetekben a gyengébb magcsametéket gyökérnyakba is olthatják, de ez az eljárás kevésbé gazdaságos, mint a 258

273 Gesztenye koronába oltás). A javított héjaláoltást 1 3 rügyes oltócsapokkal végzik. Az oltás után a szabadon maradó, vagy a vágott felületeket parafinnal, oltóviasszal kezelik. Az oltáseredés közötti Fajtahasználat Az 1960-as évek végéig, az 1970-es évek elejéig létesült ültetvényeket magcsemetékkel létesítették, vagy magról kelt ligetes állományok gyümölcseit gyűjtötték be. Ezért eddig nem beszélhettünk fajtákról a gesztenyetermesztésben. A hazánkban a gesztenyenemesítési módok közül legfontosabb a tájszelekció. A különböző termőtájak legjobb tulajdonságú egyedeinek felkutatása, begyűjtése és szelekciója az 1950-es évek elején Szentiványi Péter irányításával kezdődött meg. Szentiványi szelekciós munkája során a gesztenyefák vegetatív és generatív tulajdonságait vizsgálta, ezek között kiemelt hangsúlyt kaptak a gyümölcsök áruparaméterei. A szelekciós munka eredményeként 1969-ben a fajtajelöltek előzetesen elismert fajtaminősítést kaptak. A fajták jól jellemzik a hazai gesztenyetermesztő tájakat. Egy adott fajta a legjobb eredménynyel, leggazdaságosabban a szelektálási körzetében termeszthető. Nyugat-dunántúli termesztőtáj fajtái (Győr-Sopron-Moson, Vas, Zala megye gesztenyetermesztésre alkalmas területei) E termőtájon termelt fajta gyümölcsének minősége közepesnek mondható, mérete a közepesnél nagyobb, héja közepesen sötétbarna. Kőszegszerdahelyi 29. Erős növekedésű, nagy szétterülő koronát nevel. Rendszeresen igen bőven terem. Középkései érésű. Érése október közepén kezdődik. Gyümölcsmérete közepes, héja sárgásbarna, közepesen vastag, jól hámozható. Íze édeskés, húsa sárgásbarna. Elsősorban hegyvidéki termőtájba ajánlható telepítésre. Értéke a rendszeres és nagy terméshozama. Dél-dunántúli termesztőtáj fajtái (Somogy, Dél-Zala, Baranya megyék gesztenyetermesztésre alkalmas területei) Általános tulajdonságai e termesztőtáj fajtáinak. Feketésbarna héjszín; kisebb gyümölcsméret; világosabb (barnás, szürkés) rostosabb, erősen aromás hús jellemzi az ebbe a csoportba tartozó fajtákat. A kupacsokban általában több gyümölcs található. Nagy termőképességű. Iharosberényi 2. Erős növekedésű, nagy szétterülő koronát nevel. Bőtermő, korai érésű. Érése október elején (néha már szeptember végén) kezdődik, gyors lefutású. Gyümölcse igen nagy méretű, kupacsában általában több makk található. Héja sötétbarna, vastag, nehezen hámozható. Húsa világosbarna, intenzív gesztenyearomával. Iharosberényi 29. Középerős növekedési eréllyel rendelkezik, nagy, terebélyes koronát nevel. Kései érésű, érése október harmadik dekádjában van. Gyümölcse igen nagy méretű, kupacsában általában több makk található. Héja sötétbarna, vastag, nehezen hámozható. Húsa világosbarna, intenzív gesztenyearomával. A Dunazug és Börzsöny hegységi termesztőtájba ajánlható fajták E termőtájon termelt gyümölcsök minősége kiemelkedő, igen tetszetősek, nagy gyümölcsmérettel és világos héjszínnel rendelkeznek. Hússzínük világos, barnássárga, húsállományuk finom, omlós. A belőlük készülő gesztenyemassza keresett termék. Nagymarosi 22. Közepes növekedési eréllyel rendelkezik, szabályos gömbkoronát nevel. Igen bőtermő. A legkorábbi érésű gesztenyénk. Érése szeptember végén kezdődik. Gyümölcse igen nagy méretű, kupacsaiban általában több makk található. Héja sima, világos és vékony. Erőteljes gesztenyearomával rendelkezik, íze édes, húsa halványsárga színű. Koraisága és kiváló gyümölcsminősége révén a piacokon kedvező fogadtatásban részesül. Nagymarosi 37. Erős növekedési eréllyel rendelkezik, nagyméretű, magas fát nevel. Bőtermő, kései érésű, érési ideje október közepén kezdődik. Gyümölcsei nagyméretűek, héja világosbarna, jól hámozható. Kellemes gesztenyearomával rendelkezik, húsa barnássárga. Kései érése és jó tárolhatósága az értékesítési szezonját megnyújtja. Nagymarosi 38. Közepes növekedési erélyű. Rendszeresen és bőven termő fajta. Középidőben, október elején érik, érésének lefutása viszonylag gyors. Héja barnássárga, fényes, sötéten csíkozott, vékony, könnyen hámozható. Húsa világossárga, jellegzetes gesztenyeízzel rendelkezik. Gyümölcse jól tárolható. 259

274 Gesztenye 3.3. Virágzás, termékenyülés és fajtatársítás A gesztenye egyivarú, egylaki növény ennek megfelelően a hím- és a nőivarú virágok ugyanazon a növényen térben elkülönülve fejlődnek. Mindkét virág az az évi hajtás különböző részein helyezkedik el. A gesztenyénél speciális rügyalakulatokat találunk (11.1. színes kép). A termővesszők csúcsán általában hajtás + nő- + hímvirág kezdeményt tartalmazó egy vagy több teljes vegyesrügy található. Az ezekből fejlődő hajtások középső részén, a levelek hónaljában hímbarkák találhatók, a hajtás csúcsi részén, a végükön nővirágot is fejlesztő úgynevezett vegyesbarkák vannak. A termővesszők felső részén az előbbiekben ismertetett csúcsrügy(ek) alatt gyakran olyan hiányos vegyesrügyek találhatók, amelyekből csak hajtás és hímvirág fejlődik. Lejjebb haladva előfordulnak olyan virágrügyek (barkarügyek), amelyből csak hímivarú virágzat fejlődik. A termővesszők alapi részén hajtásrügyek találhatók, amelyek általában nyugalomban maradnak és a tartalékrügy feladatát látják el, csak a csúcsrügy pusztulása esetén hajtanak ki. A gesztenye virágain fellelhetőek mind a szél (sok hímivarú virág, portokonkénti magas pollenszám esetenként 2000-et is meghaladó), mind pedig a rovarmegporzás (a hímvirágok intenzív sárga színe, illatanyagok és nektár termelése) jelei. A rovaroknak inkább csak a pollen kiszórásában van szerepük, a pollen szállítását és a megporzást a szél végzi. A szél a pollent akár méterre is könnyedén elszállítja, ez a távolság kedvező megporzási feltételeket biztosít. A termésmennyiséget nagymértékben meghatározza a kötött virágok száma a virágzaton belül. A gesztenye virágzatában sok esetben egynél több sokszor kettő vagy három, de akár tíz, sőt még ennél is több virág is lehet. Több virág termékenyülése és a makkok kifejlődése során a termések torzultak lesznek. A világhírű, közkedvelt olasz származású Maroni fajtákra jellemző, hogy többségében csak egy virág termékenyül és fejlődik, így nem csoda, hogy gyümölcsük igen nagy méretű és tetszetős formájú. A jó termőképesség és gyümölcsminőség elérése érdekében a hazai fajták szelektálásánál figyelembe vették, hogy a szelektált klónoknál kettő, legfeljebb három makk fejlődjön egy kupacsban. A termesztett gesztenyefajtáink későn, június második felében, július elején virágoznak. A gesztenye esetében a különböző ivarú virágok nem egy időben virágoznak gyakran előfordul a nőelőzés, ez biztosítja az idegentermékenyülést. Egyugyanazon fajta különböző időben nyíló hímvirágai egy hónapon keresztül szolgáltatnak a sikeres megporzáshoz szükséges mennyiségű pollent. A nőivarú virágok termékenyülési fogékonysága nem a virágzás elején kezdődik, hanem a virágzat összes bibéjének kifejlődésekor és mintegy egy hónapig tart. Az idegenmegporzás hiányában a később kifejlődő és nyíló vegyesbarkák hímivarú virágai szolgáltathatnak pollent a megporzáshoz, ekkor azonban a termékenyítés csak 15 50%-os. Így csökken az idegenmegporzáshoz képest a várható termés mennyisége (közepesnél gyengébb). A gesztenye esetében bizonyították a xénia jelenségét (a pollenadó fajta hatást gyakorol a fejlődő gyümölcs méretére). A hazai fajták esetében sem elegendő ez az önmegporzási arány a gazdaságos termésmennyiséghez, így feltétlenül pollenadót kell keresnünk a fő fajta mellé. A megporzó fajta olyan legyen, hogy a hímivarú virágainak nyílása egybeessen a fő fajta nőivarú virágainak nyílásával. Olyan esetben, amikor az eltérő ökológiai igény miatt nem oldható meg a fajtatársítás a virágzási idők alapján legoptimálisabb pollenadóval, több pollenadó fajta telepítését javasolják. Egyes kedvezőtlen időjárású évjáratok termékenyülési problémáinak kiküszöbölésére célszerű több közeli virágzási idejű pollenadót telepíteni, s így az érési szezon is széthúzható. Korai fajták esetében, pl. Iharosberényi 2 (hímelőző) és a Nagymarosi 22 (kissé nőelőző) fajták kölcsönösen jól termékenyítik egymást. Kései érési idejű fajta termesztésekor, pl. Iharosberényi 29 és a Kőszegszerdahelyi 29 kölcsönösen jól termékenyítik egymást (az érési szezon széthúzása érdekében előnyös lehet még plusz Nagymarosi 37 fajta telepítése pollenadóként). Hazánkban a gesztenye virágzásának idején (június második fele július eleje) sokszor csapadékos, hűvös az időjárás, amely a kellő mértékű megporzásnak nem kedvez, ennek megfelelően kell megválasztani a pollenadók arányát. Ajánlások szerint gesztenyeültetvény létesítésekor soros telepítésnél minden 5 6. sorba telepítsünk pollenadót, így a pollenadó távolsága a fő fajtától m-re tehető. Tömbös telepítés esetén a megfelelő megporzás érdekében 8 10 soronként célszerű más fajtát ültetni. 4. Művelési rendszer 260

275 Gesztenye Oltványgesztenyések koronaalakításánál az oltványokból közepes törzsön ( cm), kevés vázágú (3 5), laza szerkezetű természetes gömbkoronát célszerű kialakítani. Az ajánlott sor- és tőtávolság 15%-nál nem meredekebb lejtésű területeken 10 8 m (125 fa/ha), ennél meredekebb lejtésű területeken az eróziós károk megelőzésére 8 8 m (152 fa/ha). Az ültetvény életkora gazdaságos termesztés mellett várhatóan év. 5. A gesztenyültetvények ápolása 5.1. Telepítés Ma már a gesztenyeültetvényeket csak oltványokkal létesítik, hiszen a magcsemeték csak éves korukra fordulnak termőre, míg az oltványgesztenyések már 5 8. évben kielégítő termést hoznak. A telepítendő fajtákat a termőhely adottságainak és a kellő mértékű megporzás biztosításának megfelelően kell megválasztani. A terület sík vagy enyhe lejtésű domboldal legyen. Talaj-előkészítés, tápanyagfeltöltés. A talaj-előkészítés a többi gyümölcsfajhoz hasonlóan a terület talajának forgatásával kezdődik. Minden talajmunkánál szem előtt kell tartanunk a humuszos feltalaj védelmét és a talajerózió megakadályozását. A talaj-előkészítéssel egy időben célszerű a talajvizsgálati eredmények alapján javasolt tápanyagszintekre feltölteni a talajt az egyes tápanyagféleségekből. A gesztenye számára sarkalatos kérdés a talaj felvehető káliumtartalma, amelynek szükséges szintjét a feltöltő trágyázás alkalmával hosszabb időre biztosítani lehet (természetesen a talaj ph-ja nagymértékben befolyásolja a felvehető kálium mennyiségét). A telepítés előtt a talajt középkötött savanyú vályogtalajokon káliumból ppm-re, míg foszforból ppm-re célszerű feltölteni. Ültetési anyag. A telepítés többféle ültetési anyaggal is elvégezhető. A legáltalánosabb az egyéves koronába oltott suháng, amely kellő erősségű, elágazódott gyökérrendszerrel rendelkezik. Az oltványok magassága legalább 150 cm, az oltási magasság 80 cm legyen. Felhasználható még gyökérnyakba oltott suháng is, ennek magassága legalább 130 cm legyen. Az ennél alacsonyabb ültetési anyag különleges odafigyelést és gondoskodást igényel a koronába metszésig. Költségesebb, de gyorsabb koronanevelést tesz lehetővé a koronás oltvány telepítése (faiskolában cm magasságban koronába metszett és elágaztatott). Koronás oltvány telepítésekor a telepítéssel egyidőben a koronavesszőket célszerű 2 4 rügyre visszametszeni, így az oltványok korona és gyökér egyensúlyát helyreállíthatjuk, és a további kellő mértékű elágazódást is biztosítjuk. Koronaalakító metszés. A suhángokat cm magasságban célszerű koronába metszeni, így a törzsmagasság legalább 80 cm körüli. Ez alatt a törzsön található rügyeket ne távolítsuk el, mert a belőlük előtörő hajtásokat törzserősítőként kezeljük. A törzsmagasság felett a térben arányosan elosztva (felülről nézve egymással kb os szöget bezáró) egymás felett cm-re elhelyezkedő három hajtást válasszunk ki a korona vázagainak nevelésére. Fontos, hogy a vázágnevelésre szánt hajtások első évi növekménye legalább cm legyen. A vázágnevelésre felhasznált hajtások a központi tengelylyel 45 -os szöget zárjanak be a vízszintessel. Az ennél meredekebben álló hajtások nem jók, mert szögállásuknak köszönhetően túlságosan megerősödhetnek és a későbbiekben háromtörzsűvé alakulhat a fa. A 45 -nál lejjebb hajló hajtások sem jók (ez legtöbbször gyenge tápanyag-tartalmú sovány talajokon és gyenge növekedési erélyű fajtáknál fordul elő), mert hamar berakódnak, teremnek, és a dióhoz hasonlóan ülve marad a fa. Az előzőekben említett hibák kiküszöbölésére törekedni kell (későbbiekben is) az optimális 45 -os szög fenntartására, ha szükséges, alkalmazzunk metszést kiegészítő eljárásokat (lekötözés, lesúlyozás, kitámasztás, feltámasztás, felkötözés). A törzserősítőket tavasszal 1 2 rügyre kell visszametszeni, és 7 8 éves korban vagy ha a törzs elérte a 30 cm-es átmérőt, véglegesen eltávolíthatók. Az oltványgesztenyéből a korona belsejében is megfelelő mennyiségű fényellátást biztosító, laza ágrendszerű gömbkorona nevelhető Termőfelület-szabályozás A metszésnek a koronaalakítás éveiben van nagyobb szerepe. Később a termőévek során csak felügyeleti metszésre van szükség, amelynek célja a koronaalakító metszés során létrehozott ritka ágrendszerű, laza szerkezetű korona fenntartása a sűrítő vagy beteg koronaelemek ritkításával, eltávolításával Talajerő-gazdálkodás Talajművelés, tápanyag-gazdálodás. A régi, hagyományos ligetes állományú gesztenyések gyepes füves területeken álltak. Ma két esetben ajánlható a sorközök füvesítése: 261

276 Gesztenye ha az ültetvény a nyugat-dunántúli, csapadékosabb területen található, lejtős területen a talajerózió megelőzése érdekében. Mindkét esetben természetesen ápolt, többször kaszált gyep kialakítását ajánljuk. Elhanyagolt, magasra hagyott gyepes sorközök esetében nehezebb a gyümölcsök betakarítása, a földre hullott termések és a lehullott, beteg levelek összegyűjtése. Ennek következtében megnő a gombás betegségek fertőzésének veszélye. Ha a füves sorközök ápolása nem biztosított, inkább fekete ugaros műveléssel, mechanikai talajműveléssel tartsuk tisztán a sorközöket. A gesztenye gyökérrendszere levegőigényes, ezért 3 4 évente talajlazítás elvégzése ajánlatos. A telepítést megelőző feltöltő trágyázás során a talajt kedvező tápanyag-ellátottsági szintre kell feltölteni Termőkorban szükséges a talajból kivont tápanyagok pótlása, amelyhez a levélanalízis és a talaj tápanyagtartalma ad támpontot. Öntözés. Leginkább az ültetést követő néhány évben kell a fiatal fák vízpótlásáról gondoskodni, különben elhúzódik a korona kialakítása és a termőre fordulás. Termő ültetvény gazdaságos üzemeltetéséhez legalább évi 600 mm csapadék szükséges, ennek hiányában kiegészítő öntözésre van szükség. A csapadék évi mennyiségén túl annak megoszlása is fontos tényező. Különösen az augusztusi szeptemberi aszályos időben kell kiegészítő öntözésről gondoskodni, különben nem fejlődnek ki kellő méretűre a termések, amely a piacon értékvesztést jelent Növényvédelem Betegségek Agesztenye agrobaktériumos gyökérgolyvája (kórok.: Agrobacterium tumefaciens) a gyökérnyakon és az oldalgyökereken fordul elő. Ilyen fákat telepíteni tilos. A gesztenyefák pusztulásaaz utóbbi évtizedekben egyre súlyosabban jelentkezik. Ennek egyik előidézője agesztenye fitoftórás betegsége(kórok.: Phytophthora cambivora, Ph. cinnamomi), amelyet tintabetegségnek is neveznek, mivel a gyökérnyaki részen, a kéreg alatt a háncs és a kambium lilásfekete, vizenyős. A kórokozók a talajban hosszú ideig fennmaradnak, sporangiumukban képződő mozgó sporangiospórák a talajvízzel a gyökérnyaki részre mosódnak. E betegség vegyi védekezéssel nem hárítható, hanem ellenálló gesztenyealanyokat kell használni. A gesztenyepusztulás másik jelentős oka a gesztenye krifonektriás kéregelhalása(kórok.: Cryphonectria parasitica), amely a törzsön, az ágakon és a vesszőkön besüppedő, majd felrepedező foltokat okoz. A foltokon narancsvörös, majd barna sztrómák alakulnak ki, amelyekben piknídiumok, majd peritéciumok képződnek. A kórokozó sebparazita, így a kéregrepedésen, metszési felületeken keresztül jut a növénybe. Agesztenye mikoszferellás levélfoltossága(kórok.: Mycosphaerella maculiformis) a gesztenyefák részleges lombhullását idézi elő. A levél színén apró foltok, a fonákon pedig apró, pontszerű acervuluszok és piknídiumok figyelhetők meg. Fertőzési források a lehullott levelek, ahonnan a kórokozó konídiumai tavasszal az újonnan képződő leveleket fertőzik meg. Agesztenye fomopsziszos betegsége(kórok.: Phomopsis endogena) a gesztenye termését károsítja. A termésben lévő mag töpped, megkeményedik, fogyasztásra alkalmatlan. A termésen, a kupacson apró, pontszerű piknídiumok képződnek. Fertőzési források a termésmaradványok, ahonnan a piknídiumból kiszabaduló piknokonídiumok a kupacsot fertőzik meg. Innen jut a kórokozó a termésbe és a magba Kártevők A gesztenye legjelentősebb kártevői a termésen károsító gesztenyeormányos(balaninus elephas) és a tölgymakkmoly(laspeyresia splendana). Mindkét faj lárvája a gesztenye termésében fejlődik. A gesztenyeormányos imágói legnagyobb tömegben augusztus közepe és szeptember vége között rakják tojásaikat a gesztenyekupacsba. A kilelő lárvák berágnak a gesztenye termésébe és felélik a magvak belsejét. Az általuk felélt termésrész megbarnul. A kifejlett lárva a gesztenyeérés idején gyakran a termés belsejében található, majd kirágja magát a termésből és telelőhelyet keres. Szabadföldön a talajban a lárva telel. A gesztenyemoly vagy másik használatos magyar neve a tölgymakkmoly életmódja is a gesztenye termésfejlődéséhez igazodik. Általában augusztus közepétől végéig figyelhető meg az imágók tömeges rajzása és a tojások lerakása. A tojásokat a termés közeli levelekre rakják, majd a kikelő lárvák keresik fel a termést és rágják be magukat a termésbe. Az általa károsított szelídgesztenye belseje morzsalékos állományú és megbarnul. A gesztenyemoly 262

277 Gesztenye lárvája a szabadban a talajban telel, gyakran 90% körüli mortalitás is megfigyelhető a telelőnépességnél. Mindkét terméskártevő rajzása higanygőzlámpákkal jól nyomon követhető A védekezés sajátosságai Telepítéskor a gesztenye fitoftórás betegségével szemben ellenálló alanyú fákat telepítsünk. Az agrobaktériumos gyökérgolyva tüneteit mutató fákat ne ültessünk. A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölőszeres kezelése. A cserebogárpajorok előfordulása esetén, védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. Rügypattanás előtt a gesztenye krifonektriás betegségétől származó, besüppedő, felrepedezett foltokat mutató ágrészeket el kell távolítani. A levágáskor vagy alakítómetszéskor keletkezett sebeket sebkezelő szerrel kell lezárni. Ezt követően a fákat réz-szulfát, rézoxi-klorid vagy réz-hidroxid hatóanyag-tartalmú szerrel kell permetezni. A lomb- és termésmaradványok összegyűjtése és megsemmisítése szintén kívánatos. Virágzástól a szüretig terjedő időszakban, főleg a terméskötődés után a gesztenye mikoszferellás levélfoltossága és a gesztenye fomopsziszos betegsége ellen cineb, mankoceb, propineb vagy kaptán hatóanyag-tartalmú szerrel kell permetezni. A termésfejlődés időszakábana terméskötődés utáni kezeléseket tovább kell folytatni. A további permetezések számát a megbetegedés mértéke határozza meg. A terméskártevők elleni védelem szükségessége a gesztenyeormányos és a tölgymakkmoly rajzásától függően alakul. Általában augusztus közepétől szeptember végéig várható tömeges megjelenésük. A fák koronájának méretei miatt a növényvédő szer helikopteres kijuttatása az egyedül járható út. A hazai kísérletek szerint a metidataion hatóanyagú növényvédő szerrel végzett ismételt kezelés hatásosan csökkentette a kártétel mértékét. A gesztenye terméskártevői elleni védelme csak zárt ültetvényekben végezhető el. Szórványgesztenye védelmére nincsen lehetőség Termésbetakarítás, áruvá készítés, tárolás Sokak szerint ez a gesztenyetermesztés legmunkaigényesebb technológiai lépése. A termesztés színvonalától függően kézi és rázógépes betakarítás alkalmazható. Kézi betakarítás esetén megvárják amíg a kupacsok felnyílnak és az érett makkok a földre hullanak. A gyümölcsminőség megőrzésének érdekében 2 3 naponta érdemes a területet végigjárni és a hullott makkokat összegyűjteni. A több fajtával létesített szórványgesztenyésekben ez a többmenetes kézi betakarítás akár napig is eltarthat. Üzemi szinten elterjedt megoldás, hogy a terméseket csak akkor szedik fel a talajról, amikor már a makkok mintegy 80 90%-a földön van. Természetesen ez a megoldás munkaszervezési szempontból egyszerűbb, de a több napig földön heverő makkok minősége a dióhoz hasonlóan romlik. Nyugat-európai, illetve új, gesztenyetermesztésre specializálódott ültetvényekben a gépi betakarítás már megoldott: a termés gépi lerázása, rendsodrás, felszedés és gépi tisztítás. Az újabb gépeknél a rázás és felszedés veszteségei, illetve a sérült gyümölcsök aránya nagymértékben csökkent. Válogatás-tisztítás során eltávolítják a makkal együtt felszedett szennyező anyagokat (talajrészek, ködarabok, ágtörmelék, lombmaradványok stb.), valamint a sérült, repedt, beteg makkokat. A gesztenyetermesztés technológiai műveleteinek utolsó állomása a tárolás. Ez a technológiai elem igen fontos jelentőséggel bír, hiszen a szüret és a felhasználás a gesztenye esetében is elhatárolódik időben. Ha nem megfelelő módon tároljuk a gyümölcsöt, akkor a felhasználás és a feldolgozás időpontjára sokat veszíthet a betakarításkori beltartalmi értékeiből. Hagyományos megoldás, hogy nagy légterű, hűvös klímájú, szellőztethető helyiségekben vékonyabb rétegben (15 20 cm) szétterítik a gyümölcsöket. Ezzel a módszerre mintegy 1 1,5 hónapig lehet nagyobb minőségromlás nélkül tárolni a termést. Hosszabb ideig több hónapig tartó tárolást tesz lehetővé, a fermentálás (rövidebb ideig tartó erjesztés). A fermentálásra erjesztésre legegyszerűbb módszer, hogy a gesztenyegyümölcsöket néhány napig vízben áztatják vagy nedves földdel, lombbal takarva prizmába rakják. Új, korszerű ültetvények magas termésátlagokkal már elviselik a viszonylag magasabb költségekkel járó, de a minőségvesztést megakadályozó szabályozott légterű hűtőtárolást is. 263

278 12. fejezet - Mogyoró 1. A mogyorótermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei A mogyoró kedvelt, a táplálkozásban és a forgalmazásban azonban viszonylag kis mennyiségben szereplő héjas gyümölcs. Beltartalmi értékeit tekintve a dióhoz hasonló. A bél 50 64% olajat és 4 19% fehérjét tartalmaz fajtától és évjárattól függően. Termése törés után nyersen is fogyasztható, így kedvelt csemege, különböző gyümölcskeverékek, müzlik alapanyaga. Nagyobb mennyiségben az édesipar használja fel a mogyorós csokoládék gyártásához. A cukrászipar számára is kedvelt alapanyag torták, jégkrémek, fagylatok ízesítésére és díszítésére, valamit krémek, töltelékek előállításához. A hazai szükségletet jelentős importtal elégítjük ki, pedig termesztésének feltételei nálunk is megvannak. A hazai mogyorótermesztésünk mind az összes, mind pedig a héjas gyümölcstermesztésünk volumenét tekintve egészen elenyésző arányú. A mogyoró egyértelműen a kisüzemek növénye. Az áruültetvények területe az évi 677 ha-ról napjainkra ha-ra csökkent. Összes termésünk tonna között ingadozik az utóbbi években FAO-statisztikák szerint tonna. Termesztésünk színvonalát jelzi az alacsony termésátlag. Optimális termőhelyen, korszerű fajtákkal, korszerű és gondos termesztéstechnológiával a termőképesség 1,0 1,5 t/ha-ra növelhető. Mogyoróbehozatalunk az elmúlt években a feldolgozóipar igényeinek megfelelően igen nagy ingadozást mutatott: t/év. A világ összes mogyorótermése évente ezer t. A termés nagyobb részét Törökország (580 ezer t) és Olaszország (kb. 120 ezer t) adja. Kisebb volumenű Spanyolország, az USA és Görögország mogyorótermesztése (12.1. táblázat) táblázat. A világ mogyorótermése 1000 tonnában (FAO-adatok) Az utóbbi években a legjelentősebb mogyoróexportáló országok: USA (6 10 ezer t) Olaszország (2 2,8 ezer t) és Franciaország (1,9 2,25 ezer t). Import tekintetében Kína (2,3 6,2 ezer t), Németország (3,3 4,3 ezer t), Olaszország (1,1 2,1 ezer t), Kanada (0,8 1,2 ezer t) és Anglia (0,8 1,1 ezer t) jelentős. A mogyoró származása, földrajzi elterjedése, termesztett fajok. A mérsékelt övben őshonos fajok három fő központban találhatók: 1. Nyugat-Ázsia és a Balkán-félsziget, 2. Kelet-Ázsia és 3. Észak-Amerika. Valamennyi faj váltivarú, egylaki és lombhullató. A termesztett mogyorófajok a Nyugat-Ázsia és a Balkán-félszigeti elterjedési központba tartoznak. A fajták többségének kialakításában a kelet-mediterrán pontusi mogyoró (Corylus pontica K. Koch) és a csöves mogyoró 264

279 Mogyoró (Corylus maxima Mill.) vett részt. A nálunk is honos európai mogyorónak (Corylus avellana L.) csak néhány fajta kialakításában volt szerepe. A török mogyoró (Corylus colurna L.) gyümölcstermesztési szempontból elhanyagolható jelentőséggel bír. Az észak-amerikai fajok közül említést érdemel a floridai mogyoró (Corylus americana Mach.), amelyet csemegeként fogyasztanak. A közönséges (európai) mogyoró (C. avellana L.) Közép-Európában, így hazánkban is őshonos. Igen alakgazdag faj, más mogyorófajokkal is könnyen kereszteződik. Többnyire bokor, ritkán kisebb méretű fa (2 6 m). Felfelé törő, áltengelyes növekedésű, csúcstáji elágazású, felül szélesre terebélyesedik. Kopáncsa (kupacs) körülbelül olyan hosszú, mint a benne levő tojásdad vagy kerekded alakú makk. A pontusi mogyoró (C. pontica K. Koch) a kis-ázsiai hegyekben, és a Kaukázus nyugati részén terjedt el. Cserje vagy gyakran fa termetű, kb. 5 m magas. Kopáncsa a makknál jóval hosszabb, de éréskor visszahajlik. Makkja széles tojásdad vagy gömbölyded alakú, a közönséges mogyoróénál 2 3-szor nagyobb. A csöves vagy Lambert mogyoró (C. maxima Mill.) Nyugat-Ázsiában őshonos, az egyik legősibb kultúrnövény. Erőteljesen növő cserje vagy fa, amely 3 10 m magasságot érhet el. Hajtásrendszere és virágzata a közönséges mogyoróéhoz nagyon hasonló. A kopáncs a makknál kétszer hosszabb, elkeskenyedve szorosan összefogja a hosszúkás, majdnem hengeres makkot. A török mogyoró (Corylus colurna L). Hazája DK-Európa, és Ny-Ázsia. Erőteljes, m magasra megnövő fa, amely szabályos kúp alakú koronát nevel, ezért szívesen ültetik díszfának és útsorfának. Gyengébb gyümölcsparaméterei miatt gyümölcstermesztési szempontból elhanyagolható jelentőségű, esetleg alanyként alkalmazzák. Tövéig sallangos kopáncsa szétnyílik. Makkja széles alapú, kúpos végű. A mai termesztett mogyorófajtáink kialakulásában az európai mogyorónak is szerepe volt, de az alapvető szülőfajoknak a pontusi és a csöves mogyorót tekintjük. 2. Ökológiai igény A mogyoró víz- és fényigényes növény, ezért leginkább a nyirkos talajú, napnak kitett domboldalakat kedveli. Évi átlaghőmérséklet igénye 9 12 ºC, évi csapadékigénye mm, optimális talajvízmélység kb cm. Sekélyen gyökeresedik, ezért már a kb. 50 cm-es termőrétegvastagság is elegendő. Talaj tekintetében nem túl válogatós (ph 5,5 8,7), de a megfelelő termésátlag érdekében jó vízgazdálkodású, tápanyaggal megfelelően ellátott (1,8 2,0% humusztartalmú), középkötött vályogjellegű talajokra telepítsük. Nagy lombfelülete és vékony ágrendszere miatt szélérzékeny, ezért szélvédett, lankás területekre ajánlható. 3. Alany- és fajtahasználat 3.1. Alanyhasználat A bokormogyorót saját gyökerén bujtással, dugványozással szaporítják. Azon fajták esetében, amelyek bujtással, dugványozással nem szaporíthatók, a közönséges mogyoró (Corylus avellana) magoncait használják alanyként (az eltérő vörös lombszínű változatok a faiskolai nevelés szempontjából előnyösebbek). Magas törzsű oltványok téli kézbenoltással vagy tavaszi oltással történő előállításához törzsképzőként a Corylus colurna magoncait használják. Ezek nem sarjadzanak és jó affinitásúak Fajtahasználat A mogyorótermesztés elsősorban a mediterrán országokban: Törökország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Államokban jelentős. Ezek az országok gazdag fajtaválasztékkal rendelkeznek. A termesztett fajok közül a pontusi mogyoró fajtái rendelkeznek a legkiválóbb áruértékkel. A világfajták közül a Barcelona, a Cosford és a Negreta fajták a legismertebbek. A mogyorófajták jól alkalmazkodnak a különböző ökológiai körülményekhez. Magyarországon a különböző fajtagyűjteményekbe behozott és ott elkeveredett külföldi világfajták hazánkban szelektált klónjai terjedtek el. A külföldi eredetű mogyorófajták legjobb változatait a kamaraerdei fajtagyűjteményben Horn Ede szelektálta. A hazánkban termesztett fajták nagy része a pontusi mogyoróhoz tartozik (Barcelona, Bollwilleri csoda, Római mogyoró). Gömbölyű termésük éretten könnyen kihullik a kupacsból. Csövesmogyoró-származékok a Lambert 265

280 Mogyoró mogyorók. Makkjuk erősen megnyúlt, hengeres alakú, és a hosszú, összeszűkülő, kupacsbó1 éretten sem hull ki. Hibrid eredetű fajták a Zelli- (Cosford) és a Lambert-származékok. Érett makkjuk kihullik a kupacsból. Az államilag elismert és telepítésre javasolt fajták jellemző termesztési és áruértékét a 12.2., illetve táblázat tartalmazza táblázat. Az államilag elismert és telepítésre javasolt fajták jellemző termesztési értéke táblázat. Az államilag elismert és telepítésre javasolt fajták jellemző áruértéke 3.3. Virágzás, termékenyülés és fajtatársítás A mogyoró egyivarú, egylaki, szélporozta növény. A hím barkát fejlesztő virágrügyek és a nővirágot tartalmazó vegyes rügyek is a termővesszők oldalán helyezkednek el. A mogyoró nyugalmi ideje igen rövid, ebből következik, hogy vegetációja igen hoszszú. Gyakran előfordul, hogy a nővirágok már december januárban nyílnak, míg a hím virágok, azaz a barkák általában február közepe után szórják a virágport. A hím barkák nagy mennyiségű, 4 11 millió pollent termelnek, a széllel szállítva még 600 m távolságban is megfelelő pollensűrűséget adnak. A mogyoró saját virágporával nem termékenyül, tehát önmeddő gyümölcsfaj. Fajtától és 266

281 Mogyoró évjárattól függően gyakran előfordul hím-, illetve nőelőzés. A nővirágok hosszú nyílási idejének átfedésére, a biztonságos megporzáshoz legalább három eltérő virágzási idejű pollenadó fajta telepítése szükséges (főfajta pollenadó). A nővirágok megporzását követően a hímivarsejt a bibeszálban 4 5 hónapig nyugalomban marad, és a megtermékenyítés csak ezután következik be. 4. Művelési rendszer A mogyorót bokor alakúra vagy a talajművelés és a metszés könnyítése végett cm-es törzsön 5 6 vázágú, ritka természetes bokor vagy katlanszerű koronára neveljük (12.1. színes kép). Hagyományos bokor művelési rendszer esetén választhatunk ritkább (6 6 m, 7 4 m sor- és tőtávolsággal tő/ha) és sűrűbb (7 3 m, 6 3 m, 5 4 m, 5 3 m 4,5 4,5 m tő/ha) ültetési rendszert. Mind a két típusú ültetési rendszer rendelkezik előnyökkel és hátrányokkal. Ritkább ültetés nagyobb egyedi termőképességgel jár, de később töltik ki a növények a rendelkezésükre álló teret, így a termőre fordulás is később következik be. Könnyebben megvalósítható az egyedi szüret, illetve elkerülhető a későbbi kiritkítási munka. Sűrűbb telepítéssel, magasabb tőszám mellett csökken az egyedi teljesítőképesség, de ugyanakkor nagyobb a területegységre vonatkoztatott termésmennyiség. A növények gyorsabban kitöltik a teret, s így gyorsított a termőre fordulás. Később, termőkorban a sűrűbb telepítések esetében nagyobb metszési igénnyel kell számolnunk. Sok esetben még a ritkító metszés sem elég eredményes, hanem a töveket is ki kell ritkítani. Mindkét technológiai elem nagy idő- és kézimunkaerő-igénnyel jár. 5. A mogyoróültetvények ápolása 5.1. Termőfelület-szabályozás A természetes bokorkorona kinevelése, gyorsított termőre fordítása, a ritka korona fenntartása a mogyoró metszésének főbb elemei. Bokoralak nevelésekor 3 5 erőteljes sarjat hagyunk meg, ezeket erőteljesen 3 5 rügyre visszametszve elágaztatjuk. A későbbiekben az elöregedő, sérült, beteg vázágakat leváltjuk. Törzses mogyoró esetében az alakítás nagyobb szaktudást igényel, és hosszabb időt vesz igénybe. A törzsmagasság lehet alacsonyabb cm, illetve magasabb cm. Mindkét törzsmagassági érték fölött 5 6 vázágú katlanszerű korona kialakítása a cél. A mogyoró legtermékenyebb részei a cm-es vesszők, amelyek csak kedvező megvilágítottsági értékek mellett képződnek. A termőkori rítkító metszéssel, trágyázással és öntözéssel kell elősegíteni az ilyen hosszúságú termőrészek képződését. Termő mogyoró esetében ritkító metszéssel tartjuk fenn a bokor termőegyensúlyát és biztosítjuk a korona kedvező fényviszonyait. A befelé növő, sűrítő elágazásokat tőből eltávolítjuk, a beteg, sérült, elöregedett ágakat fiatalabbakra váltjuk le. A fejlődő tősarjakat rendszeresen irtjuk Talajerő-gazdálkodás A mogyoróültetvény sorait sekély tárcsázással, kultivátorozással tartjuk gyommentesen. A facsíkban vegyszerrel védekezhetünk a gyomok és a tősarjak ellen. A mogyoró nitrogénigényes növény. A kálium- és foszfortrágyázást a telepítés előtti feltöltéssel, illetve a talajvizsgálat és levélanalízis eredményei alapján végezzük. Jó ellátottságot tükröz, ha a levelek N-tartalma 2,2 2,5%, P-tartalma 0,1 0,2%, K-tartalma 0,5 1,4% szárazanyagra vetítve. A kezdeti erőteljes növekedés fenntartásakor az első 2 3 évben 3 4 alkalommal egyedi öntözést végezzünk a nyár folyamán. Terméshozamával a későbbiekben is meghálálja az öntözést Növényvédelem Betegségek Amogyoró agrobaktériumos gyökérgolyvája (kórok.: Agrobacterium tumefaciens) a gyökérnyakon és az oldalgyökereken szórványosan fordul elő. Ilyen bokrokat telepíteni nem szabad. 267

282 Mogyoró A mogyorót csak néhány gombás betegség veszélyezteti. Ezek közül legjelentősebb amogyoró lisztharmata(kórok.: Phyllactinia corylea). A levél fonákán foltszerűen, majd az egész levéllemezre kiterjedve szürkésfehér bevonat (epifita micélium a konídiumláncokkal) jelentkezik. E bevonatban apró, fekete kleisztotéciumok képződnek. A vesszőn a tünetek alig vehetők észre. Fertőzési források a lehullott levelek és a vesszők, ahonnan a kleisztotéciumokból aszkospórák fertőznek. A vegetációs időben többszörös konídiumfertőzéssel kell számolni. Amogyoró monilíniás gyümölcsrothadása(kórok.: Monilinia fructigena) a terméscsoportok jelentős lehullását eredményezi. A kopács alatti makk elbarnul, rajta okkersárga exogén sztrómák képződnek. A kórokozó a mogyoróormányos okozta sérülésen keresztül hatol a termésbe. Onnan azonban a termések érintkezési pontjain a sérülésmentes termésekbe is eljut Kártevők A fás részeken előforduló kártevők közül a mogyorócincér (Oberea linearis) és a közönséges teknőspajzstetű (Parthenolecanium corni)a legjelentősebbek. A mogyoró lombkártevői ritkán okoznak számottevő kártételt. Közülük az egyik leggyakoribb faj a mogyorógubacsatka(eriophyes avellanae). Kártétele rügygubacs formájában jelentkezik. A károsított rügyek tavasszal nem hajtanak ki, elpusztulnak. A rügyben áttelelt állatok a leveleken szívogatnak, de ezzel látható kártételt nem okoznak. A kis mogyoró-levéltetű(myzocallis coryli) gyakori előfordulása ellenére nem okoz jelentős kártételt. A száraz, meleg nyarakon a galagonya-takácsatka(tetranychus viennensis) nagy számban elszaporodhat, és kártétele a levelek sárgulásában jelentkezhet. A legjelentősebb terméskártevő a mogyorón a mogyoróormányos (Curculio nucum). A termésen okozott kártétel, a lyukas mogyoró közismert. A nőstény imágók tojásaikat a mogyoró még zsenge héjú termésébe rakják és a lárva feléli a mogyoró belsejét. A kifejlődött lárva lyukat rág a mogyorón és a talajra veti magát és a talajban telel A védekezés sajátosságai Telepítésre csak az agrobaktériumos gyökérgolyvától mentes növényeket szabad felhasználni. A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölőszeres kezelése. A cserebogárpajorok előfordulása esetén, védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal növények pusztulása is bekövetkezhet. Virágzás után a mogyorólisztharmat ellen a mogyoróbokrokat elemi kén tartalmú szerrel lemosásszerűen kell permetezni. Gyümölcskötődés után a mogyoró monilíniás gyümölcsrothadása ellen 10 napos időközzel, legalább két alkalommal kaptán hatóanyagú szerrel kell védekezni. Ugyanekkor a mogyorólisztharmat ellen elemi kén vagy dinokap hatóanyagú szert is kell használni. A nyár folyamán a mogyorólisztharmat ellen a betegség mértékétől függően további kezelésekre is sor kerülhet. A mogyoró kártevői közül egyedül a mogyoróormányos ellen lehet indokolt a vegyszeres védekezés. A május végétől június végéig rajzó imágók ellen hosszú hatástartamú rovarölő szerekkel védekezhetünk, és így megakadályozhatjuk a tojások lerakását. A mogyoró védelmére felhasználható rovarölő szer a hazai engedélyezett növényvédő szerek listáján jelenleg nem szerepel. Eddigi kísérletek és gyakorlati tapasztalatok alapján, üzemi felületeken a metidation, házikertekben a deltametrin hatóanyagú növényvédő szerek ismételt kijuttatásával a kártétel elkerülhető Betakarítás, áruvá készítés A szüret időpontja a termesztett fajtától, a termőhelytől, a művelési rendszertől és az időjárástól függően augusztus közepe, szeptember, de kitolódhat októberre is. Kedvező időjárási körülmények között az érés nem húzódik el és a betakarítási munkák 2 3 hét alatt elvégezhetőek. A betakarítást teljes érettségnél kell megkezdeni, amikor az érett makkok könnyedén kihullanak a kopácsból. Az érés folyamatára utal, hogy a makk alsó felének héja elkezd barnára színeződni. A teljesen érett makkokat rázással távolítják el a növényről, s a földe hullott terméseket felszedik. Mivel a termés nem egyszerre érik, ezért a felszedést 2 3 naponta ismételni kell. A felszedést megkönnyíti a szüret előtt végzett gondos talajmunka (nyári gyomok eltávolítása, 268

283 Mogyoró talajforgatás, simítózás, hengerezés). Törzses mogyoróültetvényben a dió betakarításához hasonlóan gépi rázást is alkalmazhatnak. Piaci értékesítés előtt a mogyorót hűvös, szellős helyen, vékony rétegben kiterítve, 10% nedvességtartalomra szárítják és tárolják. 269

284 13. fejezet - Szamóca 1. A szamócatermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei A szamóca világszerte az egyik legnépszerűbb gyümölcs. A szamóca íze és aromája, rendkívül attraktív megjelenése utánozhatatlan gyümölcssajátosság. Méltán tartja a világhírű német szamócanemesítő Macherauch (1970) a gyümölcsök királynőjének. Évezredeken át gyűjtötték a vadszamóca-gyümölcsöket, mert a szamóca valószínűleg az utolsó jégkorszak után telepedett meg és széleskörűen elterjedt Európa, Ázsia és Amerika síkvidéki és hegyvidéki tájainak lomberdeiben. Alig van olyan gyümölcsfaj, amelynek termeszthetősége hozzá hasonló széles földrajzi elterjedtségű volna. A vadfajok rendkívüli gazdag ökológiai és genetikai változatosságának köszönhetően ma már a szubarktikus területektől az egyenlítő környékéig egyaránt termeszthető. Az északi és déli félteke eltérő érési időszakainak, a nemesítés legújabb eredményeinek és a korszerű hajtatásos termesztési módszereknek köszönhetően a friss szamóca fogyaszthatósága ma már nem szezonális jellegű. A szamócatermesztés művelési rendszereinek, fajtahasználatának és termesztéstechnológiájának változatossága egyedülálló a termesztett gyümölcsfajok körében. A szamóca korán érő gyümölcs és harmonikus beltartalmi értékekkel rendelkezik. Szárazanyag-tartalma alacsony, átlagosan 88 92% vizet, 6 8% cukrot, 0,8 1,1% öszszes szerves savat, 1,2 1,5% cellulózt, mg% C-vitamint és jelentős mennyiségű 0,5 0,6% ásványi tápelemet, főleg káliumot, kalciumot, foszfort, magnéziumot és vasat tartalmaz. Az alacsony energia-, de nagy szervessav-, ásványianyag- és élelmi rosttartalommal rendelkező szamócagyümölcs fogyasztásának kiváló az étrendi hatása és a korszerű táplálkozási igényeinknek messzemenően megfelel. Serkenti a gyomor- és bélműködést, valamint a belső elválasztású szervek tevékenységét. A széles körű nemesítőtevékenység eredményeképpen a gyümölcsfajok közül a szamócánál leggyorsabb a fajtaváltás. A szamócafajták piaci újdonságértéke ma már legfeljebb egy évtizedre tehető. Az utóbbi években a hagyományos rövidnappalos fajták mellett egyre nagyobb mennyiségben jelennek meg a napszakközömbös és a hosszúnappalos ún. folyton termő és többször termő fajták, amelyek hosszúnappalos körülmények között is képesek virágrügyeket differenciálni. A kis hidegidényű és napszakközömbös mediterrán szamócafajták szüreti időszaka 3 4 hónapig tart, gyümölcseik nagyok, fénylők és kemény húsúak, jól bírják a szállítást és viszonylag hosszú ideig tarthatók a hűtőpultokon. Nincs párja a szamócának a gyors termőre fordulást illetően sem a gyümölcsök között. Megfelelő telepítési időt választva a szamócaültetvénynek nincs nem termő éve, mert az ültetéstől számítva egy éven belül teljes termést ad. A szamócaültetvény élettartama a művelési rendszertől függően mindössze 1 3 év. Egyéves termesztés esetén a beruházás megtérülése mindössze hónap. A szamóca frissen és rendkívül sokoldalúan feldolgozva fogyasztható. Legjövedelmezőbb a szamócatermesztés frisspiaci értékesítés és hűtőipari felhasználás esetén, annak ellenére, hogy ezek betakarításának rendkívül magas a kézimunkaerő-szükséglete. Ennek csökkentése érdekében alakult ki először a szamócatermesztésben a szedd magad értékesítési forma. A szamóca kerti termesztése mindössze néhány évszázadra tekint vissza. Termesztése Európában kezdődött a XIV XV. században az erdei szamóca (Fragaria vesca L.) termesztésbe vonásával (Szilágyi, 1975). Termesztésében ugrásszerű fejlődést hozott Amerika felfedezése ben a virginiai szamócát (Fragaria virginiana Duch.) és 1714-ben a chilei szamócát (Fragaria chiloensis Duch.) hozták Európába. Az azonos kromoszómaszámú két amerikai szamócafaj egymással könnyen kereszteződött. E két növényfaj lett a szülőpárja a nagy gyümölcsű, kerti szamócának a Fragaria ananassának. Az új szamóca fajhibrid a virginiai szamócától a piros gyümölcsszínt és a kemény húsállományt, a chilei szamócától a gyümölcsnagyságot és a kiváló zamatot örökölte. A természet nagyszerű ajándéka a kerti szamóca, amelynek kedvező tulajdonságait javítja, hogy az elmúlt több mint két évszázad alatt több ezer új szamócafajtát állítottak elő. A szamócatermesztés a kertekben hazánkban a XVI. században indulhatott meg. Lippay János 1664-ben még az erdei szamóca termesztésére vonatkozó ismereteket közöl. A nagy gyümölcsű szamóca hazánkba a XVIII. 270

285 Szamóca században kerülhetett. A XIX. században Angliából hozatták a szamócaújdonságokat. A szamóca-árugyümölcs termesztése először a Dunakanyarban a XX. században alakult ki a budapesti felvevő piacra alapozva. A szamóca a világ bogyósgyümölcs-termesztésében vezető szerepet tölt be. Részaránya a világ bogyósgyümölcsterméséből eléri a 60%-ot. A világ szamócatermesztése az 1950-es évektől az 1990-es évekig nagyarányú mennyiségi és minőségi fejlődés jellemezte (13.1. táblázat). A szamócatermés növekedése az 1960-as és az 1970-es években volt a legjelentősebb akkor, amikor a vezető szamócatermesztő országokban a termelési ráfordítások, elsősorban a kézimunka-erő költségei jelentősen emelkedtek. A szamóca olyan népszerű a fogyasztók körében, hogy árának folyamatos emelkedése is elfogadott a piacokon táblázat. A világ szamócatermésének fontosabb adatai (1000 t) A világ szamócatermesztésében Európa és Észak-Amerika szerepe meghatározó, de Ázsia szamócatermesztése is dinamikus fejlődést mutat. A világ legjelentősebb szamócatermesztő országa az Egyesült Államok, ahol a termesztés színvonala is a legmagasabb. Kaliforniát joggal nevezik a szamócatermesztés Mekkájának, ahol az USA szamócatermesztésének 2/3-át állítják elő. Európában Spanyolország, Olaszország és Lengyelország szamócatermesztése a legjelentősebb. Ezek az országok vezetik a szamócaexportáló országok listáját is. Az elmúlt két évtizedben leglátványosabb fejlődést Spanyolország szamócatermesztése mutatta. Japán, Dél-Korea, Törökország és Mexikó szamócatermesztése is jelentős részarányt képvisel. Hazánkban a legtöbb bogyósgyümölcs-termesztő országtól eltérően nem a szamóca a legnagyobb mennyiségben termelt bogyós gyümölcs. Magyarország szamócatermésének alakulását a táblázatban közöljük. A hazai szamócatermesztés az 1960-as években nagyarányú mennyiségi fejlődésen ment keresztül, de az 1980-as évektől napjainkig csökkenő tendencia érvényesül. Hazánk az utóbbi évek 1,0 1,3 kg egy főre jutó szamócaterméssel a termesztő országok középmezőnyébe tartozik. 271

286 Szamóca táblázat. Magyarország szamócatermése (1000 t) (KSH-adatok) A szamóca tradicionálisan a legjelentősebb termesztési körzete Pest megye, amelynek részaránya a hazai szamócatermést illetően eléri az 50%-ot. A Dunántúlon Veszprém, Győr-Sopron és Somogy, az Alföldön Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék szamócatermesztése jelentős. A korai szamócatermesztés és a szamócahajtatás mutat fejlődést a Duna Tisza közén. A nagy kézimunkaerő-igénye ellenére a szamócatermesztés az egész világon növekvő tendenciát mutat. A frissfogyasztásra termelt gyümölcs a jövőben is megtartja vezető szerepét, de növekszik a mélyhűtött szamóca aránya is a felhasználásban. A konzervipari felhasználás széles köre a jövőben is jellegzetessége lesz a szamócatermesztésnek. 2. Ökológiai igény A szamócának hazánkban több vadfaja is őshonos, ezért ökológiai adottságaink alkalmasak a szamóca termesztésére. A termesztett szamócafajták fajhibrid eredetűek és genetikai változékonysággal rendelkeznek, ennek megfelelően éghajlati igényük és alkalmazkodóképességük nagy változatosságot mutat. Éghajlati övezetenként a szamócafajták használhatósága jelentős mértékben eltérhet. Az időjárási elemek közül a szamócanövény életműködését, vegetatív és generatív tevékenységét alapvetően a hőmérséklet és a nappalhosszúság szabályozza (Szilágyi, 1975). A mérsékelt égöv alatt termeszthető szamócafajták téli mélynyugalmi hidegigénye nem túl magas, Naumann Seipp (1989) szerint a Nyugat- és Közép-Európában termesztett szamócafajták hidegigénye a 0 és +7 C közötti hőmérsékleti tartományban hozzávetőlegesen órára tehető. A mediterrán szamócafajták hidegigénye mindössze óra. A mérsékelt égövi szamócafajták a mélynyugalmi időszakban a levelek és a hótakaró védelmében 20 és 25 C hideget is elviselnek, ezért hazánkban a téli fagykárok ritkák. A szamóca téli fagyérzékenysége jelentős mértékben függ az őszi felkészülési időszak hosszától. Legfagyérzékenyebbek a tőrózsa virágrügyei és azok virágkezdeményei. Hazánk éghajlati adottságai között a kora tavaszi, virágzás idején fellépő fagykárok a szamócánál gyakoribbak, mint a téli fagyoké. A talaj felszínéhez közel elhelyezkedő szamóca a kisugárzási fagyoktól könnyen fagykárt szenved, ezért is kerülni kell a mély fekvésű, fagyzugos területeket. Szélsőséges, kontinentális klímánk között a szamóca sokat szenved a nyári forróságtól és aszálytól. 272

287 Szamóca A szamóca fényigényes növény, jó megvilágítottságot igényel. Félárnyékos helyen termesztve a termés mennyisége és minősége nagymértékben csökken. Éghajlati övezetünkben hozzávetőlegesen évente mm csapadékmennyiség volna kívánatos, ezért feltétlenül szükséges a szamócaültetvény öntözése. Bár hazánkban legtöbbször a csapadék hiánya a gyakoribb, mégis 2 3 évenkénti gyakorisággal a májusi és júniusi gyakori esőzések nagy károkat okozhatnak a gyümölcsök minőségében. A szamóca termesztésére a széltől védett, napos, korán felmelegedő termőhelyek a legalkalmasabbak. A szeles vidékeken a hótakaró elhordása miatt növekedhet a téli fagyveszély és virágzás idején hiányos lesz a virágok megtermékenyülése. A szamóca igen változatos talajadottságok mellett termeszthető eredményesen. Legkedvezőbbek a szamóca termesztéséhez a jó víz- és levegőgazdálkodású, gyengén savanyú és közepes ph-értékű, nagy humusz- és tápanyagtartalommal rendelkező vályogos homok, homokos vályog és vályogos kötöttségű erdei, mezőségi, löszés öntéstalajok.a sekély gyökérrendszer ellenére a termőréteg érje el a cm-t, mert az ennél sekélyebb termőrétegű talajok rendszerint kedvezőtlen víz- és tápanyag-gazdálkodásúak. A szamócaültetvény részére legkedvezőbb, ha a talaj ph-értéke (vízben mérve) 6,0 7,0. A 8,0 feletti ph-értékű és a 10 15%-nál nagyobb mésztartalmú talajokon gyakori a szamócalevelek klorózisa. Ugyanez mondható el a 0,10 0,15%-nál nagyobb vízoldható összes sótartalom esetében is. A jó levegőzöttség a szamócaültetvény talajának egyik alapvető követelménye. A szamóca hajszálgyökei oxigénigényesek az egész vegetációs ciklus alatt. Pár napos vízborítottság esetén is károsodnak a felszívó gyökerek. A talajvíz a felszíntől számítva cm-nél magasabbra nem emelkedhet. Csak jó vízgazdálkodású talajok alkalmasak szamócatermesztésre. Kevésbé vízáteresztő talajokon a bakhátas műveléssel javítható a szamócagyökerek levegőellátottsága. Rossz vízgazdálkodású, levegőtlen talajokon a patogén talajgombák, pl. a Phytophtora és Verticillum stb. gyakrabban károsítanak a szamócaültetvényekben. 3. A szamóca alaktana és fejlődési sajátosságai A szamóca a rózsafélék (Rosaceae) családjába és a Fragaria nemzetségbe tartozó alacsony évelő, lágyszárú, tőrózsás növény. A szamócának mintegy 50 vadfajt és számtalan alfajt magába foglaló gazdag alakköre van Európában, Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában. A vadfajok többsége az északi félteke mérsékelt égövi területein található. A szamóca alapfajának az erdei szamócát (Fragaria vesca) tartjuk, de a termesztett szamócafajták túlnyomó többsége a két amerikai vadszamóca, a virginiai (Fragaria virginiana Duch.) és a chilei (Fragaria chiloensis Duch.) szamóca leszármazottjai. A szamócanövény morfológiai felépítését a ábra szemlélteti. A szamóca központi, tengely szerepét ellátó része a gyökértörzs (rhizoma), amelyen helyezkedik el a föld feletti hajtásrendszer és a gyökérzet egyaránt. A gyökértörzs korlátozott növekedésű megduzzadt tengelyképlet, amelynek hossza a szamócapalántáknál átlagosan 2,5 cm (Galetta és Bringhurst, 1990). A gyökértörzs igen rövid, alig 1 cm hosszúságú csúcsi része a talaj felszíne felett található, amelyen tőrózsában állnak a lomblevek ábra - A szamócanövény felépítése (1) gyökértörzs, (2) gyökérzet, (3) tőrózsában álló levelek, (4) inda, (5) indanövény, (6) tőkocsány, (7) virág és (8) gyümölcs. A virág (7) és gyümölcs (8) részei: a) csészelevelek, b) porzók, c) szirmok, d) termők (bibék), e) vacok, f) kocsány, g) gyümölcshús, h) aszmagtermés. 273

288 Szamóca A termesztett szamóca gyökérrendszere járulékos eredetű, mert az indanövények meggyökeresedése útján képződik. A szamócaindák csomóin járulékos gyökérkezdemények képződnek, amelyek a nedves talajjal érintkezve fejlődni kezdenek. A kifejlett indanövénynek átlagosan elsődleges gyökérrel rendelkeznek. Az indanövények kedvező feltételek mellett egy hónap múlva már képesek önálló élettevékenység folytatására. Hozzávetőlegesen ekkor kezdődik meg az elsődleges gyökerek elágazódása is. A szamócagyökerek többsége csak egy vegetációs időszakban él, de a gyökerek mintegy harmada az évelő gyökérzet részévé válik. A hajszálgyökerek átlagos élettartama nap. A fiatal gyökerek világosbarna színűek fehér gyökérvégződéssel és nagy felvevő gyökérfelülettel. A szamóca gyökérképződése és -fejlődése gyakorlatilag a teljes vegetációs időszak alatt tart, de tavasszal és kora ősszel legintenzívebb. Tavasszal a szamóca korán kezdi a gyökérképződést és -fejlődést alacsony hőmérsékleti igénye miatt. A szamócatő gyökérzetének tevékenysége nagymértékben függ a világosabb színű és a sötétebb színű szállító gyökérrészek arányától. Minél nagyobb a sötétbarna-feketés gyökerek aránya, annál idősebb a szamócatő. Az idősebb szamócatövek gyökérzete gyérebbé válik (13.2. ábra). A szamóca gyökértörzse a talajfelszín közelében évente elágazódik. Az elágazódások alján új járulékos gyökerek képződnek ábra - Ötéves szamócatő sötét színű, gyér elágazódású gyökérzetével (Fotó: Papp János) 274

289 Szamóca A gyakorlatban alkalmazott tőtávolságok mellett a sorokban teljesen összeér a tövek gyökérzete. A táblázatban egyéves Gorella szamócatövek gyökérzetének mélység szerinti megoszlását közöljük. A szamócagyökerek 46%-a volt arbuszkuláris mikorrhiza kapcsolatban, amely elősegíti a szamócanövények vízés tápanyagfelvételét (Dörgő és tsai,1996) táblázat. Az egyéves Gorella szamócafajta gyökérzetének mélység szerinti elosztása (Kiss, 1984) A szamóca gyökértörzse korlátolt növekedésű tengelyképlet, amelynek növekedése a talajfelszín felett tőrózsaképzéssel lezárul. Az áltengelyes elágazódású gyökértörzs tőrózsái középső leveleinek hónaljrügyeiből a nyár második felében, kora ősszel új gyökértörzs-elágazódások képződnek, s azokon új tőrózsák alakulnak (13.3. ábra). Az idősebb szamócatöveken megsokszorozódik a tőrózsák száma (13.4. ábra) ábra - Tavasszal frigó palántával ültetett szamócatő elágazódásai kora ősszel (Fotó: Papp János) 275

290 Szamóca ábra - Nagyszámú oldalelágazódással rendelkező többéves szamócatő (Fotó: Papp János) 276

291 Szamóca A szamóca gyökértörzsének végálló helyzetű hajtásrügye átlagosan 5 7 levélkezdeményt tartalmaz, amelyek pótolják az elhaló idős leveleket. A szamóca virágrügye vagy virágrügyei szintén a gyökértörzs csúcsi része közelében helyezkednek el. Alattuk található hajtásrügyekből indák és oldalelágazódások fejlődnek. A szamóca levélzete háromféle levélből áll: lomblevelek, allevelek és fellevelek. A hármasan összetett lomblevelek 5 7 levélből álló tőrózsát képeznek. Tavasszal már 7 10 C körüli felmelegedés hatására korán kezdődik az új, az ún. tavaszi levelek képzése. Az áttelelt, öreg levelek elhalása és a tavaszi levelek képződése párhuzamosan történik. A tavasszal fejlődött levelek nagyméretűek és hosszú levélnyelűek. Feladatuk a gyümölcsök kinevelése. Élettartamuk nap. Szüret után a tavasszal képződött levelek tömegesen pusztulnak el és július második felétől az új oldalelágazódásokon megkezdődik a nyári és őszi levelek képződése. A nyári és őszi levelek kisebb méretűek, élettartamuk hosszabb, elérheti a napot is (Benne, 1975). A szamóca föld feletti hajtásrendszerének hosszú ízközű, kúszó hajtásai az indák, amelyeket ostorindáknak is nevezünk. Az indák nóduszain fejlődnek az indanövények. A termesztett szamócafajták többségét a meggyökeresedett indanövényekkel szaporítjuk. Az indák képződését a hosszabbodó nappalok és az emelkedő hőmérséklet serkentik. Legintenzívebb az indaképzés a órás napi megvilágításnál és C átlagos hőmérséklet mellett (Bene, 1975; Galletta Bringhurst, 1990). A szaporító anyatelepeken a virágzatok eltávolításával növelhető a felszedhető indanövények mennyisége. Az indákon az első indanövények a második nóduszon fejlődnek, mert az első nóduszon lévő rügyek rendszerint alva maradnak. Az indanövények kifejlődésével párhuzamosan, azok levelei hónaljában lévő rügyek kihajtása utján az indák tovább füződnek. Ez a folyamat 3 5 alkalommal ismétlődhet évente (13.5. ábra) ábra - Szamócaindák meggyökeresedett indanövényekkel (Fotó: Papp János) 277

292 Szamóca A mérsékelt égövi egyszer termő szamócafajták virágrügyeiket óránál rövidebb megvilágítottság és csökkenő hőmérséklet mellett képesek differenciálni, tehát rövidnappalosak. A folyton termő és részben a kétszer termő fajták napszakközömbösek. Termékeny fajtáknál tőrózsánként több virágzat is differenciálódhat. Az ősszel felszedett és hűtőházban tárolt palánták rendszerint differenciálódott rügyet tartalmaznak. A virágrügyek a gyökértörzs föld feletti részének csúcsi helyzetű rügyeiből differenciálódnak. A szamóca bogernyős virágzata hosszú szárú tőkocsányonhelyezkedik el. A virágzatot tartó tőkocsány hengeres, húsos képlet, amely rendszerint hosszabb a tőrózsa leveleinél (Mohácsyés tsai, 1965). A tőkocsányon a virágzat elágazódásánál fellevelek találhatók. A szamóca virágzata lehet laza vagy tömött, sok vagy kevés virágú. A virágok a bogernyőben nem azonos fejlettségűek, legfejlettebb a bogernyő csúcsán elhelyezkedő elsődleges virág, amely elsőként is nyílik. A bogernyővirágzat elágazódása következtében átlagosan két másodlagos,négy harmadlagos,nyolc negyedleges éstizenhat ötödleges virágkezdemény alakulhat ki. A virágzatonként differenciálódott virágok száma függ a fajták örökletes tulajdonságaitól és a környezeti tényezőktől, valamint a szamócatövek korától és kondíciójától. A fiatal növények képzik a legfejlettebb virágrügyeket és virágokat, aminek következménye a kedvezőbb gyümölcsminőség. A virágszervek kialakulása centripetális sorrendben történik, először a csészelevelek, majd a sziromlevelek, porzók és végül a termők differenciálódnak (Jahn Dana, 1970). A szamócavirág egy vagy két körben elhelyezkedő 5 5 csészelevelet, 5 sziromlevelet, két-három porzókörükben porzót és nagyszámú (többszáz) termőt tartalmaz az oszlop alakú vacokkupon elhelyezkedve. Janick és Eggert (1968) szerint az elsődleges virág 400 vagy még több, a másodlagosak , a harmadlagosak termőt tartalmaznak. A hazánkban termesztett fajták túlnyomó része hímnősek, kielégítően öntermékenyűlnek. A Malling Pandora fajta idegentermékenyülő, ezért 4 6 soronként porzófajtát szükséges ültetni. A szamóca megporzásában döntő részük a háziméheknek van, de egyéb rovarok is részt vesznek a megtermékenyítésben. Hektáronként 2 3 méhcsalád kihelyezése a virágzás kezdetén a szamócaültetvényben növeli a terméshozamot és az átlagos gyümölcsnagyságot. A rossz termékenyülés következtében kisméretű, alaktalan és torz gyümölcsök fejlődnek. A szamócagyümölcs a vacokból fejlődik, a megtermékenyülés után gyorsan növekedésnek indul, elhúsosodik, leveses lesz, cukor- és zamatanyagok halmozódnak fel. A virágban még fejletlen vacok megnagyobbodásához, szabályos alakú és megfelelő nagyságú gyümölccsé fejlődéséhez szükséges a magkezdemények hormontermelése, amely stimulálja a vacok fejlődését. A szamóca gyümölcse aszmagterméscsoport, amelynek részei a gyümölcskocsány, csészelevelek, a meghúsosodott vacok- és az aszmagtermések. A különböző színű aszmagtermések a gyümölcs felületén a fajta sajátosságaitól függően eltérő mélységben ülnek. A csészelevelek elhelyezkedésének típusai ábrán láthatók, amelyek fajtánként eltérők. 278

293 Szamóca ábra - A csészelevelek elhelyezkedésének főbb típusai a szamócagyümölcsön A szamócagyümölcs teljes kifejlődéséhez hazai körülményeink között napra van szükség, amelyet elsősorban a hőmérséklet befolyásol. A gyümölcsök mérete és tömege a bogernyővirágzatban elfoglalt helyük sorrendjében csökken (Papp Porpáczy, 1999; ábra). Az első virágokból fejlődő gyümölcsök a legnagyobbak. Mivel ezeknek a virágoknak az elfagyása a leggyakoribb, ezért fagykárok esetén jelentős mennyiségi és minőségi kár éri a termesztőt. A negyedleges gyümölcsök már nagyon aprók, betakarításuk gazdaságtalan ábra - A szamóca bogernyőjében elhelyezkedő gyümölcsök az érés sorrendjének és a várható méretének megfelelően 4. Fajtahasználat A termesztett szamócafajták túlnyomó többsége nagy valószínűséggel a két oktoploid szamócafaj a virginiai és a csillei szamóca fajhibrid alakkörébe tartozik. A magyarországi szamóca fajtahasználatban a hazai fajták mellett a holland, amerikai, olasz és német fajták játszanak szerepet. A szamóca nagyfokú alakgazdagságával magyarázható, hogy minden éghajlati övezetnek, nagyobb termesztési körzetnek és felhasználási célnak megfelelő fajták állnak rendelkezésre. A külföldön nemesített fajták klímaadaptációs képességét hazánkban 279

294 Szamóca feltétlenül vizsgálni szükséges, mert szinte kizárólag a mérsékelt égövi országokban előállított fajták termeszthetők biztonságosan (Szilágyi, 1999). A termesztett szamócafajták elsődleges csoportosítása az érési időszak számával és annak hosszával történhet. A hazánkban termesztett fajták nagy része az egyszer termő nagy gyümölcsű, a kétszer termő nagy gyümölcsű és folyton termő szamócafajták csoportjába sorolható. Az érési időszak hossza egy-egy fajtánál 3 4 héttől 3 4 hónapig terjedhet. Ilyenek a mediterrán szamócafajták, de e tulajdonságok csak mediterrán éghajlati körülmények között manifesztálódnak. A folyton termő szamócafajták a mérsékelt égövi termőhelyeken szinte kizárólag a kiskertekben népszerű, mert gyümölcsméretük rendszerint nem megfelelő, szaporíthatóságuk és ápolásuk nehézkes. Az egyszer termő nagy gyümölcsű szamócafajták legfontosabb értékmérő tulajdonságai a következők: termésbiztonság, termeszthetőség, termőképesség, növekedési és indaképzési erély, érési idő és érésütem, gyümölcs mérete, alakja, színe, húsállománya, íze, aromája, zamata, illata, az aszmagtermések színe, nagysága, száma és elhelyezkedése; a csészelevelek száma és elhelyezkedése, a kocsány hosszúsága; a gyümölcs szállíthatósága, pulton tarthatósága és romlékonysága; a kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenálló képessége; könnyű szüretelhetőség kézi és gépi betakarítás szempontjából egyaránt; sokoldalú felhasználhatóság és feldolgozhatóság. A fajta alkalmasságának és az adott körzetben való termeszthetőségének tisztázása után a gyümölcs felhasználási célja a legfontosabb választási szempont. A szamócafajták többsége rendszerint több célra is felhasználható, de a felhasználási igényeknek megfelelően indokolt speciális célra alkalmas fajták termesztése is. Frissfogyasztásra azok a fajták alkalmasak, amelyek bőtermők, a gyümölcs tetszetős, nagy vagy középnagy, fénylő vörös színű, egyenletes és szabályos kúp-tompakúp alakú, kissé besüllyedt sárga színű aszmagokkal rendelkezik, kemény húsú, kellemes ízű és kiváló zamatú, jól szállítható és tárolható, kocsánnyal együtt könnyen szüretelhető, a csésze könnyen leválasztható és ne legyen érzékeny a rothadásra. Mélyhűtésre való alkalmasság általános követelményei megegyeznek a frissfogyasztásra szánt gyümölcsével, de a gyümölcs keménysége, üregmentessége, és egyenletes vörös színe kiváló zamata, valamint a könnyű csumázhatóság kiemelt fontosságú. Elengedhetetlen, hogy a felengedés után minél tökéletesebben megtartsa alakját, húsállományát és ízét, aromáját. A felengedés alatt minél kisebb legyen a léeresztés a friss gyümölcs tömegéhez viszonyítva. Mélyhűtéssel, mint elsődleges tartósító és adalékanyagmentes tartósítási móddal eltartott gyümölcs növekvő arányban hasznosul a tejipari és cukrászati termékek előállításában. A szamócagyümölcs konzervipari felhasználása sokféle formában történhet. A gyümölcstulajdonságokat illetően a kompótkészítés követelménye a legnagyobb. Dzsem és szörp előállításához felhasznált szamóca szabvány szerinti minőségi követelményei enyhébbek. Házikertekben és kiskertekben egyéni ízlés alakítja a fajtahasználatot. Rendszerint a nagy gyümölcsű és kiváló ízű fajták a keresettek, de fontos szempont lehet az eltérő érési időszak és a betegségekkel, kártevőkkel szembeni ellenálló képesség, különös tekintettel a gyümölcsök rothadására. A szedd magad típusú értékesítésre bőtermő, nagy gyümölcsű, kiváló ízű, kocsánnyal könnyen szedhető és betegségekkel, kártevőkkel szemben megfelelő ellenálló képességgel rendelkező fajták alkalmasak. A Magyarországon termeszthető egyszer termő szamócafajták fontosabb jellemzőit a táblázatban foglaltuk össze. 280

295 Szamóca táblázat. Magyarországon termesztett egyszer termő szamócafajták fontosabb jellemzői A táblázat folytatása A szamócafajták többsége öntermékeny, ezért fajtatársításra a szüreti időszak széthúzása vagy az eltérő felhasználási célok miatt van szükség. A hazánkban termeszthető szamócafajták közül a Malling Pandora virágai nőivarúak, tehát porzófajtával kell ültetni 3:1 arányban. Porzófajtának Bogota, Pegazus és Rhapsody fajták bizonyultak alkalmasnak. A folyton termő vagy remontáló szamócafajták elsősorban a házikertekbe és nyaralókertekbe valók, árutermelési szerepük nem jelentős. Gyümölcsméretük rendszerint kicsi, esetleg közepes. Szaporításuk nehézkes, ezért 281

296 Szamóca szaporítóanyaguk drága. A víz- és tápanyagellátással szemben rendkívül igényesek. A folyton termő fajták közül az erdei szamócára emlékeztető ízű Mara De Bois, valamint Ostara és Rabunda javasolható. 5. Művelési rendszer A szamóca művelési rendszerei a biológiai sajátosság, az ültetvény élettartamának változatossága, a szabadföldi és hajtatásos termesztés eltérő körülményei miatt széles választékkal rendelkeznek szerte a világon. A szamóca művelési rendszerének legfontosabb összetevője a fajtahasználat, mert csak az ökológiai adottságoknak, az alkalmazott technológiai követelményeinek és a felhasználási céloknak megfelelő fajta tekinthető alkalmasnak az adott művelési rendszer megvalósításához. A szamóca a termesztés helye szerint termeszthető szabadföldön és zárt térben, szabályozott körülmények között.a mérsékelt égövi országokban a magas költségek miatt a szamóca hajtatásos termesztése csak kiegészítő szerepet tölt be, de a mediterrán országokban, pl. Spanyolországban és Olaszországban a hajtatásos termesztés részaránya meghaladja a termelés 60%-át, növekvő tendenciával. A szamócaültetvényekben alkalmazható sor- és tőtávolságfügg a fajta növekedési és indaképzési erélyétől, az ültetvény tervezett időtartamától és a felhasználás céljától. Az ültetvény sűrűsége a termés mennyiségét és minőségét, az ápolhatóságot, a kórokozók és a kártevők fellépésének lehetőségét, valamint a szüreti teljesítményt jelentős mértékben befolyásolja. A hagyományos, szabadföldi és a hajtatásos termesztésben alkalmazhatunk keskeny és széles, iker-, valamint hármas, négyes és ötös sorokat pásztás vagy ágyásos elrendezésben. A többsoros elrendezésnél a sorok között keskenyebb sorközök vannak és a pásztákat nagyobb távolságú ún. művelő utak választják el. Az ültetési sor- és tőtávolság változtatásával, és a fejlődő indák eltávolításával vagy meggyökereztetésével különböző sűrűségű ültetvények jöhetnek létre. A szimplasoros és töves művelés a szamóca legrégibb és legáltalánosabban művelési módja (13.8. ábra, színes kép). A szamócasorok könnyű kezelhetőségét és az ápolási munkák gépesíthetőségét a legalább cm-es sortávolság teszi lehetővé. Hazai körülményeink között cm-es tőtávolságok alkalmazása terjedt el, amely alapján a sorosan és tövesen művelt többéves szamócaültetvényekben 5 7 db a m 2 -kénti palántaszükséglet ábra - Szimplasoros szamóca művelési rendszer vázlata Ikersoros termesztésnél az ikersorok közötti távolság cm, amelyet egy cm-es művelőút követ (13.9. ábra). A gyümölcsminőség növelése és a rothadás mértékének csökkentése érdekében világszerte terjed az ikersoros bakhátas, fekete fóliával takart művelési rendszer, amelynek domború bakhát magassága változó, cm lehet ( ábra, színes kép) ábra - Ikersoros szamóca művelési rendszer vázlata 282

297 Szamóca ábra - Ikersoros, bakhátas, fóliatakarásos szamóca művelési rendszer mérete a) fóliaborítás, b) perforáció a palánta beültetéséhez, c) öntözőcső A többsoros művelési rendszerek közül hazánkban elterjed a háromsoros művelési mód, cm sortávolsággal. Az ikersoros művelési rendszert szalagos, a többsorost ágyásos művelésnek is szokták nevezni. A szamóca sűrített soros művelése az USA-ban terjedt el. A módszer lényege, hogy tavasszal cm sor- és cm tőtávolságra telepítik a szamócát, majd a nyár folyamán fejlődő és sorirányba igazított indák meggyökeresedő indanövényeivel besűrítik az ültetvényt. A palántaszükséglet így közel felével csökkenthető. A sűrített sorú szamócaültetvényből a két évig termett idős töveket folyamatosan eltávolítják. Ezzel a módszerrel 4 6 évig termeszthető a szamóca ugyanazon a helyen. A cm-es sortávolságnál a sűrített soros termő szamócaültetvény cm széles, míg a 120 cm-es sortávolságnál cm széles sor is képződhet. Szőnyegszerű termesztés hazánkban, a Dunakanyarban terjedt el. A szokásos cm-es sortávolságra telepített szamócaültetvényeket az első vagy a második szüret után hagyják meggyökeresedett indanövényekkel elsűrűsödni. A szőnyegszerű művelésnél a termés jelentős részét a meggyökeresedett, fiatal indanövények adják. Váltósoros művelés a kiskerti termesztés sajátos művelési formája, amelynél a szamócát cm-es sor- és cm-es tőtávolságra telepítik. A második vagy harmadik termőévben a szüret után fejlődő indákat sorok közepe felé és oldalirányba irányítják és az indanövények meggyökeresedése után az idős növénysorokat felszámolják. Amennyiben a vándoroltatásra van helyünk, hosszú ideig folytatható a szamócatermesztés egyszeri telepítéssel. 283