MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖSSÉGI SZERVEZETE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖSSÉGI SZERVEZETE"

Átírás

1 MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖSSÉGI SZERVEZETE IFJÚSÁGPOLITIKAI PROGRAM Elfogadta a MIKSZ I. kongresszusa Néhány bevezető szó magunkról. Mi saját munkánkból élő dolgozó vagy tanuló fiatalok vagyunk. A jövőben is saját munkánkból akarunk élni, és amennyiben megengedhetjük magunknak és családot alapíthatunk, becsületes munkával akarjuk eltartani gyermekeinket, miként szüleink is munkájukkal tartották el magukat és minket. Ha egyben s másban más is a véleményünk, mindig szeretettel és tisztelettel gondolunk becsületes munkás életükre és példaképként fogjuk állítani gyermekeink elé. Mi is valljuk azt az erkölcsi elvet, amit ismereteink szerint először Pál apostol fogalmazott meg, s amelyet Kádár János szeretett gyakran idézni, hogy ha valaki nem akar dolgozni ne is egyék. /Pál apostol levele./ Csakhogy akkor, amikor Kádár János a fenti erkölcsi normát idézte, mindenkinek volt munkája, aki dolgozni akart. Ha pedig dolgozott, tisztességesen meg tudott élni, viszonylag hamar önálló lakáshoz jutott, ő és családja ingyenes orvosi ellátásban részesült, ingyen tanulhatott, kedvezményesen üdülhetett, öregkorára nyugdíjas lett. Ma nem így van. A munkás csak akkor dolgozhat, csak akkor termelhet, ha munkájával értéktöbbletet termel a tőkés számára. A munkás csak akkor adhatja el munkaerejét, azaz kaphat munkát, amennyiben a termelési eszközöket, mint tőkét fenntartja, saját értékét mint tőkét újratermeli, és meg nem fizetett munkában értéktöbbletet termel. /Tőke/ Ha nem így van, nincs rá szükség, nem lesz jövedelme, és ha sokáig nem kap munkát hajléktalanként halhat meg. Éppen ezért ma a munkának nemcsak kötelességnek kell lennie, amint Pál apostol megfogalmazta, hanem jognak is. A munkának jognak kellene lennie azok számára, akik szívesen dolgoznának, de nincs állásuk, és erkölcsi és jogi kötelességnek azok számára akik mások kizsákmányolásából élnek és vagyonokat halmoztak fel. Ezenkívül alapvető erkölcsi normánk a dolgozók szolidaritása, az emberek közötti segítség, a másik ember méltóságának és szabadságának tisztelete. Hisszük, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, és ehhez a feltételeket meg kell teremteni. Eltöröljük a születési előjogokat. Hisszük, hogy minden ember testvér és minden nép egyenlő. Célunk a népek közötti barátság elősegítése, elítélünk minden álnemzeti soviniszta törekvést. Hiszünk a marxista humanista elvekben, az erőszakmentességben, a passzív ellenállásban, maximálisan tiszteletben tartjuk az emberi jogokat. Céljaink és törekvéseink. Céljainkat, törekvéseinket és feladatainkat végső fokon az összeurópai és azon belül a magyar valóság szabja meg. Senki sem lehet, és így mi sem, független attól a környezettől, attól a világtól, amelyben él. Ezért a legfontosabb vonásokban nézzük meg, hogy milyen az a társadalom, amelyben élünk. Az ún. rendszerváltás 20 éve alatt Hazánk dolgozóinak életszínvonala, létbiztonsága, társadalmi közérzete egyre rosszabbá vált. Kormányok jöttek és mentek, a dolgozók helyzete azonban folyamatosan rosszabbá vált. Az egymást váltó pártok és kormányok kezdetben még azt mondták, hogy sorsuk romlása csak átmeneti, mert nálunk még nem elég régi a demokrácia mint Angliában, és közben mélyen hallgattak arról, hogy Angliában is ugyanezek a folyamatok mennek végbe. Mára minden ígéretet elhallgattak és a világválságra hivatkozva azt követelik, hogy fogadjuk el véglegesnek, tehát a válság utáni időre is, nyomorúságos helyzetünk lesz. Itt az ideje annak, hogy azt mondjuk: NEM! Most pedig vizsgáljuk meg a mai helyzetet: 1. A neoliberális globalizált tőke uralja a gazdaság kulcsfontosságú ágazatait a bank, a pénzügyi, az ipari és kereskedelmi szektorokban. 2. A kevésbé fontos ágazatok néhány magyar nagytőkés kezébe kerültek. 3. Szélsőséges jövedelmi és vagyoni viszonyok alakultak ki, az egyik póluson milliárdos nagytőkésekkel a másikon a lakosság egyharmadának az elszegényedésével. Javak 90%-át a leggazdagabb 10% birtokolja. 4. A lakosság 10%-a mélyszegénységben él. Ezek többsége a roma lakosság köréből kerül ki. A privatizáció azokat az ágazatokat tette először tönkre, ahol ők dolgoztak. /Építőipar, állami gazdaságok./ 5. A munkaképes korú lakosság 55-56%-a dolgozik csak, ennek ellenére a hivatalos adatok szerint a

2 munkanélküliség csak 10 százalék. (A statisztika a néhány napot dolgozókat is munkavállalónak ismeri el.) 6. Az állami tulajdon aránya minimálisra csökkent. Az emberek által fenntartott állam nem képes gondoskodni az egészségügyi ellátásról oktatásról, közbiztonságról, stb. 7. Az állami jövedelem nagy része a legszegényebb rétegek, a bérből és fizetésből élők és a saját munkájukból élő kisvállalkozók jelentős része nyugdíjas korba jutva is, tulajdonképpen a halálig kénytelen dolgozni. Őket a nagytőke az államon keresztül zsákmányolja ki, áthárítva rájuk azt az adót, amit a nagytőke nem fizet ki. E két utolsó osztály helyzete lassan tarthatatlanná válik. Elszegényedésük folyamatos. 8. A folyamatos elszegényedésük miatt egy részük hajléktalanná válik. A hajléktalanná tétel a magyar éghajlati viszonyok között egyenlő a halálos ítélettel, amit a fagy, az eső, a szél és nyáron a hőség, valamint az éhség hajt végre. Utak a hajléktalansághoz. 1. Vizsgáljuk meg konkrétan, hogy milyen okok vezetnek hajléktalansághoz. A döntő, az alapvető ok maga a bérmunkás lét. A bérmunkás csak akkor juthat munkához, kaphat munkát, ha munkájával értéktöbbletet, hasznot hoz a tőkének, ha nem hoz hasznot, munkanélkülivé válik és nem lehet semmilyen jövedelme, így nincs miből megélnie, ezért amíg van megtakarított pénze még élhet egy ideig, utána reménytelenné válik a helyzete. Ma Magyarországon becsült adatok szerint ezer ember él fedél nélkül. Vagy bűnözővé válik, vagy éhen hal. Ezért igaz a régi munkásmozgalmi dal: éhhalálra ítélt ez a rend. Mivel a roma lakosság többsége munkanélküli, őket sújtja leggyakrabban a fenti helyzet, vagy lop vagy éhen hal. A romák sorsa bizonyos kivételektől eltekintve a magyar proletariátus legszerencsétlenebb rétegeinek a sorsa a bőr színétől függetlenül. Ez lényegében nem a rasszizmus kérdése, a rasszista előítéletek csak árnyalják a kérdést. Legyen munkája mindenkinek és azért kapjon legalább annyi fizetést, amennyiből meg lehet élni és akkor a romáknak is lesz munkája. Ez az egyetlen megoldás és nem a neoliberális prédikáció a kirekesztés helytelenségéről. A kirekesztés helytelen, de ettől még nem lesz munkája és jövedelme a munkanélküli és éhező romáknak. Ott, ahol a lakosság 45%-a nem dolgozhat, mert nincs hol, ott a romák sem kaphatnak munkát. Legfeljebb a munkanélküliség, a nyomor egyenlő elosztásáról lehet szó, azaz arról, hogy a romák között is csak 45% legyen az inaktív, mert most sokkal több, de, ha ez megvalósulna még akkor is a romáknak majdnem a fele kilátástalan helyzetben marad. Ezt becsületesen meg kell mondani. A fentiek ismeretében a magyar szélsőjobboldali rasszisták követelései és fenyegetései a mélynyomorban élő romák és a velük azonos sorsú fehérek kipusztításának a követelését jelentik és tulajdonképpen a kapitalizmus problémáit a legszegényebbek éhhalálával akarják megoldani. S még ők a nemzetiek és ők a keresztények, valójában pedig ez nem más mint az eredeti ókereszténységgel való végső szakítás és vadállati kegyetlenség. A szélsőjobboldal erőszakos megoldásai alkalmatlanok a romaság problémáinak kezelésére. 2. Mi következik mindebből számunkra, fiatalok számára? Először az, hogy közülünk is sokan szintén erre a sorsra juthatnak előbb vagy utóbb. Minden a véletlen kérdése. Ezért követeljük: a./ A munkanélküli segély idejét meghosszabbítani mindaddig. amíg a dolgozó nem kap reális munkát. /Például egy 40 éves nő nem lehet kazánkovács stb./ Ez így volt, csak volt az ún. jóléti államokban addig, amíg nálunk nem volt rendszerváltás. A rendszerváltás magyar hívei azzal hitegették a dolgozókat, hogy nem kell félni a kapitalizmustól, mert a dolgozók mindaddig munkanélküli segélyt kapnak, amíg nem találnak munkát. Még azt is állították, hogy ez több mint nálunk a fizetés. Ma a volt jóléti államokban is csak néhány hónap a munkanélküli segély. Az ún. jóléti állam megszűnt létezni, de a kapitalizmus megmaradt b./ A munkanélküliség ideje, a közép és felsőfokú tanulmányi idő is számítson bele a nyugdíjba. A munkanélküliek szociális jogai ne csorbuljanak. /Egészségügyi ellátás, üdülés, tanulás stb./ Honnan legyen erre pénz? A milliárdos jövedelmekkel rendelkező tőke, a túlfizetett politikusok, a bankok, pénzintézetek megadóztatásából. Ebben az országban is mint mindenhol, minden értéket a dolgozók állítanak elő, nem pedig a tőkések és hivatalnokaik, ezért megérdemlik, hogy ha a tőkések társadalma, a kapitalizmus nem képes munkát biztosítani nekik, akkor tisztességes munkanélküli segélyt kapjanak. A milliárdos vagyonnal rendelkező tőkések jövedelmét is a dolgozók állítják elő. A saját munkájukból élő dolgozók ne legyenek

3 kötelesek szenvedni és pusztulni a kapitalizmus hibái miatt. Nem igaz, hogy erre nem lenne pénz. A hatalmas hadi kiadásokra van? Miért kell nekünk Irak vagy Afganisztán elnyomására pénzt áldozni? 3. A hajléktalanságra vezető további ok az eladósodás, és az eladósítás különböző formái. Ezekben a kapitalizmus nagyon találékony, (Nemzetközi Valutaalap, Világbank, hitelrabszolgaság, diákhitel) ezért ezeket a kérdéseket később részleteiben külön-külön meg kell vizsgálni. Most csak a leggyakoribbakat fogjuk említeni. A dolgozóknak ezekben az esetekben van munkájuk és jövedelmük, a tőkések egyes csoportja a profit érdekében annyira emelik az árakat, hogy a dolgozók végül nem tudják a legszükségesebb árukat sem kifizetni, eladósodnak, végül az adósságok felhalmozódása miatt lakásukat elárverezik a fejük felől, és a dolgozót családjával együtt, bírósági ítélettel kiteszik az utcára. Ezek után a nagy orosz író Lev Tolsztoj nyomán felmerül a kérdés bennünk. Milyen törvények azok, amelyeknek alapján ilyen ítéletet lehet vagy kell hozni? Vajon semmilyen, még erkölcsi felelősség sem terheli azokat, akik ilyen törvényeket hoztak? Legalább erkölcsileg felelősek-e azok, akik az ilyen törvények alapján ítélkeznek? Vajon mindez nem a demokrácia lejáratása? Itt Kossuth szavai jutnak eszünkbe: "Parlamentáris kormányzat a nemzet akarata szerinti kormányzatot jelent. Ha nem az: úgy csalás, ámítás, humbug." /Kossuth Lajos iratai, X. kötet, / Milyen parlamentarizmus az, ahol ez nem csak lehetséges, hanem törvényes is? 4. Vizsgáljuk az eladósodás néhány jellemző esetét. a./ Az elektromos áram árának folyamatos emelkedése. A mai életforma körülményei között az életünk szinte minden pillanata függ az áramellátástól. Kezdetben a technikai fejlődés eredményeként az áram használata áldást jelentett az emberiségre. Gondoljunk csak a mosógépre, a hűtőgépre, a porszívóra. Megszabadította a nőket a háztartás rabszolgaságától. Ezzel élnek vissza a tőkés cégek is Nincs annyi haszon, ami elég lenne nekik. Közben gyermekek ezrei éheznek, és gyűlik az adósság. b./ Hasonló a helyzet a gáz és a víz árának az emelésével is. Ma egy 80 négyzetméteres lakás fűtési szezonban havonta az időjárástól függően ezer forint között mozog. Sokan fűtetlen lakásban élnek, több eset volt, amikor a hideg miatt a lakók meghaltak. A felgyülemlett közüzemi adósságok miatt el lehet árverezni a lakást, vagy, ha nem tulajdonos, egyszerűen kilakoltatni, kizavarni az utcára. A helyzet tarthatatlan! Az egymással rivalizáló pártok csak vádaskodnak egymás ellen, a lényegről a dolgozók nyomoráról nem beszélnek. Egymást hibáztatják, a kapitalizmus bűneiről nem beszélnek. Ha jobban megmozgatjuk emlékezőtehetségünket nem kell őket bemutatni, már kormányozták az országot. A FIDESZ már egy ciklusban vezette az országot, és az ő négy évük a dolgozó nép szempontjából nem sokban különbözik a többitől. Akkor is nőtt a szegénység, akkor is gazdagodtak a gazdagok, az egészségügy pedig majdnem tönkre ment. A kórházakban már alig volt ápolónő, és természetesen voltak hajléktalanok, mint most. Ha nem jön átmenetileg Medgyessy, a kórházak bezárhatták volna a kaput, Medgyessy volt az egyetlen miniszterelnök, aki megígérte, hogy megszünteti a hajléktalanságot. Példátlan lejárató kampányt indítottak ellene és végül az MSZP is kihátrált mögüle. A Fidesztől a dolgozó nép nem várhat semmit. Egyetlen, jelenleg parlamenti párttól nem várhatjuk, hogy a dolgozók érdekeit fogja védeni. 5. Javaslataink és követeléseink. a./ Záros határidőn belül megszüntetni a hajléktalanságot. Ez a minimum, amit követelni kell, aki ezért nem tesz semmit az se nem demokrata, se nem nemzeti, se nem szocialista. Ennek érdekében meg kell hozni a szükséges törvényeket és intézkedéseket: Törvénybe kell foglalni, hogy egyetlen lakásból adósság miatt senkit sem szabad kilakoltatni. Ehhez ki kell mondani, hogy az egyetlen /hajlékra/ lakásra kölcsönt felvenni, illetve azt megterhelni nem lehet. Akinek a lakásán kívül nincs más ingatlana, a kölcsönhöz fedezetül csak a törvényesen igazolt havi jövedelmének bizonyos százaléka vagy ingósága lehet. A kilakoltatási ítéleteket felül kell vizsgálni és azokat a hajléktalanokat, akiket jogi manipulációval vagy ravaszsággal fosztottak meg lakásuktól, vissza kell helyezni tulajdonukba. A lakásmaffiák tevékenységének felülvizsgálatára jogászi kollégiumot kell létrehozni humanista jogászok részvételével. A lakásmaffiák tevékenységét a közvélemény elé kell tárni. Azokat a jogászokat, akik részt vettek a lakásmaffiák tevékenységében, meg kell fosztani diplomájuktól. A fenti javaslat törvénybe iktatására ügydöntő népszavazásban teszünk javaslatot és aláírásgyűjtést fogunk kezdeményezni. Kezdeményezni fogjuk továbbá, hogy a hajléktalanok javára mindenki felajánlhassa adója 2%-át. A hajléktalanság megszüntetése érdekében közhasznú társaság létrehozására teszünk javaslatot. Mindezt az egész dolgozó ifjúság érdekében is akarjuk elérni, mert társadalmunk útvesztőiben járatlanabb fiatalok könnyebben válhatnak a hivatalos ideológiák szózuhatagának áldozataivá. b./ Továbbá javasoljuk, hogy a vízszolgáltatást az adósságok felhalmozódása miatt ne lehessen senkinél

4 se kikapcsolni, ugyanez legyen érvényes a fűtésre a három téli hónapban. /December, január, február./ A rászorulók megsegítésére külön állami segélyalapot kell képezni. c./ A villamoshálózatot államosítani kell! Ki kell mondani, hogy mint olyan ágazat, amely. alkalmas az egész ország megzsarolására, nem lehet magántulajdonban. Véget kell vetni annak a demagógiának, hogy csak a magántőke lehet gazdaságos. Úgy persze könnyű gazdaságosnak lenni, hogy minden korlát nélkül a dolgozók rovására emelhetik az árakat. A fenti intézkedések gyakorlatilag már most megvalósíthatók, különösebb beruházást nem követelnek, csak a töke féktelen profitétvágyának kell határt szabni, és erre a mai vezető politikai pártok nem alkalmasak. Nincs meg bennük a politikai akarat, versengve azt bizonyítják, hogy meg kell hozni a szükséges megszorító intézkedéseket. Nem igaz az, hogy az ország gazdasági egyensúlyához arra van szükség, hogy a legszegényebbeket megfosszák létfeltételeiktől. Le kell váltani a teljes politikai elitet! De addig is a legszélesebb dolgozói nyomást szervezkedést, sztrájkot, aláírások gyűjtését, demonstrációt, kell gyakorolni minden hatalmon lévő kormányra. Le kell leplezni az ún. nemzeti alapon való összefogás álszent jellegét. Nem foghat össze, és nem tartozik egy táborba a lakásában didergő szegény és a milliós vagyonokat felhalmozó tőkés csak azon az alapon, hogy mind a ketten magyarul beszélnek. A dolgozóknak meg kell érteni, hogy a tőkétől eredményt csak akkor érhetnek el, ha összefognak érdekeik és jogaik védelmére. Ezekben túl kell lépni a nemzeti kereteken, és a szűkebb értelemben vett politikán. 6. Mint már említettük, elszegényedésünk egyik fő oka az áram, a nyersolaj, a gáz állandó drágítása. Az energiahordozók többségét jelenleg vásároljuk, az áruk nem a magyar kormánytól függ. Egyre több kell belőlük és pár évtizeden belül az egész Földön található mennyiségük jelentősen kevesebb lesz, ez pedig még további áremelkedéshez fog vezetni. Életszínvonalunkat ezekre az energiahordozókra nem lehet alapozni. Szerencsénkre a megoldás elméletileg Magyarországon régen készen van. a./ Magyarország nagyon gazdag geotermikus energiákban. Szegeden már 1962-ben kísérletként négy épületet fűtöttek termál vízzel. A kísérlet bevált és gazdaságos volt és még gazdaságosabbá tehető lett volna. Megfelelő helyen és mélységben a földkéregben a víz hőmérséklete eléri a 100 C és ezzel már turbinákat lehet működtetni és elektromos áramot termelni. Csak a kezdeti beruházások kerülnek viszonylag, de csak viszonylag, sokba, utána már az energia szinte ingyen van. b./ A szélenergia. Az 1970-es években készen volt egy műszakilag kidolgozott terv az ország lakossági áramfogyasztásának szélerőművekkel történő biztosítására. Az erőműveket egységes rendszerben a Dunántúl nyugati részén és a Bakonyban hozták volna létre. A terv megvalósítását nem vetették véglegesen el, de elnapolták. c./ A vízenergia. A Bős-nagymarosi vízerőművet fel kell építeni. Természetesen minden vízerőmű felvet környezetvédelmi problémákat, de a vízerőmű hiánya is. Arról nem is beszélve, hogy a hőerőművek sokkal több kárt okoznak, mint a vízerőmű elképzelt veszélye. A világon elég tapasztalat gyűlt össze ahhoz, hogy az esetleges kérdéseket meg lehessen oldani, csak körültekintően kell eljárni. d./ A napenergia. Ebben a vonatkozásban is viszonylag jól állunk. Hazánkban a napos órák száma több, mint a velünk egyező földrajzi helyzetben levő országokban. Ez az alapja annak is, hogy nálunk kedvezőek a gyümölcstermelés feltételei. A napenergia és a szél együttes felhasználása jól kiegészítheti egymást és viszonylag egyenletes energiaellátást biztosíthat. Előnye az is, hogy bizonyos mértékig, mint kiegészítő energia egyszerű berendezésekkel már háztartási körülmények között alkalmazható. A napenergia háztartási felhasználása Görögországban szélesen elterjedt, sokat lehetne tanulni tőlük. 7. A fenti négy energiaforrás felhasználásának gazdasági-politikai nehézségei. Röviden megfogalmazva a legfőbb akadály a kapitalizmus maga, pontosabban annak mai, totális fejlettségi foka, amit neoliberalizmus néven szoktak emlegetni. Csakhogy a mai kapitalizmus fejlettségéből következik, hogy ilyen neoliberális legyen és ne másmilyen. Ez a globalizált már persze jól megfér a legdiktatórikusabb politikával a gyakorlatban. Ez a neoliberális tőke természetesen rá akar majd tenyerelni a megújuló energiaforrásokra és segítségükkel éppúgy elnyomorítani bennünket, mint ahogyan most teszi velünk a gázzal és a nyersolajjal. Éppen ezért a fenti energiaforrások hasznosítását már a legelején társadalmi tulajdonban lévő vállalatok formájában kell megvalósítani. Mihelyt egy megújuló energiaforrást hasznosító vállalat megindul, a tőke ott lesz és felajánlja, hogy megfinanszírozza, követelni fogja, hogy oda engedjük be a magánvállalkozást, és utána lefizetett embereivel oda behatol és pár év múlva minden a nagytőke kezében van. Országunk félgyarmati helyzetben van, a nálunk termelt profitot kiviszik, belső felhalmozásra, új vállalatok létrehozására

5 kevés lehetőség van. Még sem szabad megriadni, az 1950-es 70-es évek nyugat-európai gyakorlata azt bizonyítja, hogy tőkés körülmények között is lehetséges állami és szövetkezeti vállalatokat sikeresen működtetni. Például Ausztria és Finnország. Népszavazással kell kimondani, hogy a természeti erőforrásokat kihasználó vállalatoknak társadalmi, közösségi tulajdonban kell lenniük és nem privatizálhatók. A szelet és napsugarat nem szabad magántulajdonba adni, sem azok felhasználását. Semmilyen választott kormány vagy önkormányzat ne adhassa vagy vehesse a nép vagyonát, egyetlen kötelessége legyen, vigyázni a nép vagyonára, ellenkező esetben el kell távolítani. Éppen ezért követeljük, hogy minden választott képviselő bármikor visszahívható legyen! Ne lehessen a népre hivatkozva a nép érdekei ellen gazdálkodni. Az újonnan létesítendő vállalatok vagy állami vagy szövetkezeti tulajdonban lehessenek csak. Élükre a vállalati dolgozókból dolgozói tanácsot kell választani. Ezek a tanácsok intézzék a vállalat műszaki és gazdasági ügyeit, ellenőrzésükre szintén a dolgozókból pénzügyi ellenőrző bizottságot kell választani. Az államhatalmi szerveknek csak a törvényesség felügyelete és az adózás ellenőrzésére legyen joga. Ezt az új tulajdont veszély fenyegeti a nemzeti vállalkozók részéről is. Ők is szeretnék kizsákmányolni a dolgozókat, azaz saját zsebükre nemzetinek lenni. Ilyen nemzeti vállalkozók sajátították ki több esetben egész falvak határát, rosszabbak a külföldi tőkénél. nem jelentik be dolgozóikat, ők nem adják ki a kötelező szabadságot, náluk kényszerülnek a dolgozók még betegen is bemenni dolgozni, ők dolgoztatják munkásaikat hétvégeken és végül az ő vállalataiknál nem sikerült 20 év alatt sem létrehozni a törvények ellenére a szakszervezeteket. Lehetetlen a helyzet, de logikus. Sok kis kizsákmányoló rosszabb néhány nagy kizsákmányolónál. Mindenesetre ki kell mondanunk: a magyar nemzet egyenlő a dolgozó nép összességével, a nemzet mi vagyunk magyar dolgozók, és aki nem a mi érdekeinket szolgálja, nem nemzeti. Visszatérve a kiindulóponthoz: törvényesen és erkölcsileg vissza kell állítani a közösségi tulajdon szövetkezeti és állami, illetve össznemzeti formáit, és meg kell magyarázni a dolgozó népnek, hogy állami tulajdon nélkül nincs semmilyen nemzeti függetlenség. 8. Reális célkitűzéseink Ady szavaival válaszolunk: Bús koldusok Magyarországa Ma se hitünk, se kenyerünk, Holnap már minden a mienk lesz, Hogyha akarunk, ha merünk. Tőlünk is függ. Először helyre kell állítanunk dolgozói öntudatunkat, rá kell ébredni erőnkre és rögtön nem lesz baj még a nemzeti identitással sem. Természetesen meg kell szabadulni saját hibáinktól, ismét meg kell tanulni, hogy nekünk dolgozóknak össze kell fogni, hogy a bajban segíteni kell egymásnak, önzetlenül és állandóan. Nem szabad hagyni, hogy az új elitek, az új vezetők a régi Horthy-korszakbeli allűrjeikkel visszatérve alamizsnáikkal megalázzanak. Nekünk kijár az emberhez méltó élet, a tisztelet és a mai újgazdagok is a mi munkánkból lettek gazdagok. A burzsoázia, a külföldi is és a hazai is, semmitől nem fél jobban, mint a dolgozók szervezettségétől. Ha sikerül összefogni, akkor tényleg reális lépés megszüntetni a hajléktalanságot, és ami még fontosabb végleg elhárítani azt a veszélyt, hogy hajléktalanokká válhassunk. Ugyancsak reális cél kiharcolni a villamosáram-hálózat államosítását és működtetésének népi, dolgozói ellenőrzését. A többi nagy cél, amelyeknek a lényege az önálló, magyar energiaforrásokra való áttérés, a megújuló energiaforrások alkalmazása a teljes magyar gazdaságban, és az állami, valamint szövetkezeti tulajdon erejének és súlyának növelése, már csak akkor valósítható meg, ha megszervezzük a velünk együtt élő népek, a szomszéd államok dolgozóinak az összefogását. Ez lesz a nehezebb feladat. Először fel kell építeni a Bős-nagymarosi vízerőművet és egy sor ahhoz kapcsolódó beruházást. Ez megvalósíthatatlan tartós magyar szlovák együttműködés nélkül. Mi magyar dolgozók valósítsuk meg Kossuth tanácsát a magyar, román és szláv történelmi megbékélésre. A veszekedés, a békétlenség nem a dolgozók érdeke. A magyar szlovák ellentét nem a magyar és szlovák emberek ellentéte, hanem a magyar és szlovák nacionalistáké. Akik Trianonoznak és szítják az ellentéteket, a nemzeti anyagi és erkölcsi érdekeinknek és a határon túli testvéreinknek ártanak. A dolgozók érdeke az összefogás. Ehhez pedig kompromisszumokra van szükség mindkét oldalon, tudomásul kell vennünk, hogy a szlovák népnek is joga van önálló államra. Az egyenlőség, a barátság megköveteli tőlünk, hogy elismerjük, hogy nekik is joguk van mindarra, amit magunknak akarunk. Különben, aki érti azt, ami 20 éve itthon és körülöttünk történik tudja, hogy a magyar és a szlovák és a többi kis nép önállósága csak papíron létezik a valóságban nem. A feladat most az, hogy ismét megteremtsük relatív nemzeti függetlenségünket mi is, és a szlovákok is, Kossuth elméleti hagyatékát és tanácsait követve a későbbiekben részletesen ismertetni

6 fogjuk azt a programot és koncepciót, amit a történelmi megbékélés érdekében javaslunk. Most ismételten csak azt akarjuk leszögezni, hogy az a program, amit a magyar dolgozók anyagi érdekeinek, jólétének megvédése érdekében akarunk, teljesen reális ugyan, mert természeti és tudományos feltételei már léteznek, de csak akkor tudjuk megvalósítani, ha megteremtjük konkrétan a szlovák magyar történelmi megbékélést és a szomszéd népek megbékélését általában. Ezért fogunk dolgozni. 9. Távlati programunk, amely függetlenségünk megteremtését szolgálja az energiahordozók területén, egyben környezetvédelmi programunk alapja is. Az a technikai és műszaki fejlődés, és a mezőgazdasági termelésnek az a módja, amelyen ma a kapitalizmus alapul, tovább nem folytatható, mert elfogy a gáz, a szén, a nyersolaj, és mert mielőtt ezek az energiahordozók elfogynának tönkre teszik a természeti környezetet, és elsősorban a talajt, a vizeket és a levegőt. A mai élelmiszerek, amelyeket már nem az egészséges emberi fogyasztás kedvéért termelnek, hanem csak a profitért, egyre több ártalmas adalékanyagot tartalmaznak, vagy az egészségre ártalmas eljárással készülnek. A termelés teljesen elidegenült az emberi fogyasztástól, az étel méreggé vált. A kapitalizmus megszüntetése egyre inkább az emberiség biológiai fennmaradásának a feltételévé válik. Mindazt, amit a megújuló energiaforrásokról írtunk, itt megismételhetnénk. Kizsákmányolásunk, elszegényedésünk elleni harc és természeti környeztünk védelméért folytatott harc egy és ugyanaz a harc. A tőkés termelés csak azáltal fejleszti a társadalmi termelési folyamat technikáját és kombinációit, hogy egyúttal aláássa minden gazdaság kútforrását: a környezetet és a munkást. Éppen ezért a természeti környezet megvédéséért folytatandó felvilágosító munka legtevékenyebb aktivistái leszünk. Élni akarunk, tiszta vizet szeretnénk inni, jó levegőt szívni és egészséges ételt fogyasztani. A kérdés fontossága miatt később külön programban részletesen visszatérünk ezekre a felvetésekre amelyek a legnagyobb potenciális veszélyt jelentik. Javasolni kell a NATO-ból való kilépést és a békemozgalom felújítását. 10. Külkapcsolatok. Szolidárisak vagyunk minden olyan mozgalommal, amely a dolgozók jogaiért küzd és igyekezni fogunk velük kapcsolatot kiépíteni, mindent megteszünk azért, hogy nemzetközileg kölcsönösen jobban megértsük egymást. Közép-Európában gyakorlatilag szinte nincs semmilyen kapcsolatunk a szomszéd országokban működő hozzánk hasonló szervezetekkel. Ennek a XX. századból elszenvedett kölcsönös sérelmek az oka, másrészt az a jelenség, hogy mindenhol felerősödtek a szélsőséges nacionalista nézetek és erők. Az ellenségeskedést bizonyos külső erők szándékosan generálják. Éppen ezért különösen óvatosnak és figyelmesnek kell lenni ebben a régióban és a kapcsolatteremtéskor a közös dolgozói érdekeket kell hangsúlyozni és ennek kell alárendelni a többit. Terjesztenünk kell, hogy minden népnek szabadnak kell lennie és, hogy semmilyen kisebbséget nem szabad elnyomni. A velünk szomszédos kis népek kultúrája az összeurópai kultúra változatai, ugyanúgy mint a magyar. Sok rokon és hasonló vonás van bennünk, mindegyik tartalmaz olyan általános emberi értékeket, amelyekért érdemes megismerni. Meg kell szüntetni azt a helyzetet, hogy a kis népek dolgozói a szomszédos ország dolgozóiban lássák a bajok okát és nem a kapitalizmusban. 11. Speciális ifjúsági problémák. 1./ Mindenkinek biztosítani a teljesen ingyenes tanulás jogát az óvodától az egyetemig bezárólag. 2./ Élete folyamán bárki bármikor ingyenesen szerezhessen második vagy harmadik diplomát. A technikai haladás új szakmák megtanulását tehetik szükségessé. A folytonos tanulás érdekében széles méretekben kell lehetővé tenni az oktatás esti és levelező formáit, valamint a távoktatást. A távoktatás érdekében alkalmazni kell a tévét és a modern technika különböző eszközeit. A köztévé egyik csatornáját a távoktatás szolgálatába kell állítani. Az elavult konzervatív, valamint neoliberális politikai manipuláció helyett az oktatás központjába kell állítani a matematika, a természettudományos ismeretek és különösen a biológia, elsősegély, erkölcsi nevelés, alapvető jogi ismeretek oktatását. Biztosítani kell a vallásoktatás szabadsága mellett és azzal párhuzamosan az ateizmus és materializmus szabad oktatását minden oktatási intézményben. Tiltakozunk egyes egyházi vezetők azon törekvései ellen, hogy visszavigyenek minket a középkorba. A vallás igenis magánügy és senkinek, az egyházaknak sincs semmilyen joga beleszólni abba, hogy mit hiszünk vagy mit nem. Minden olyan nézetet vagy ideológiát, amelyik egyik nép felsőbbrendűségét hirdeti a többi nép felett ki kell tiltani az oktatásból. 3./ Mi Széchenyi István nyomán valljuk, hogy egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokasága. Éppen ezért nem az az igazi hazafi és nemzeti érzésű ember, aki ezt csak hangoztatja, hanem az, aki műveli magát, aki tanul. A tanulás nem csak az egyén érdeke. Olyan ösztöndíjrendszert kell bevezetni, amely egyszerre veszi figyelembe a diákok anyagi helyzetét és tanulmányi eredményét, hogy egyetlen tehetség se kallódjon el. A szorgalmas tanulást minden

7 szakmában értékelni kell és el kell ismerni. Erkölcsi normává akarjuk tenni, hogy mindenki a maga dolgát jól tanulja, jól végezze. Tehát diákhitel helyett megfelelő ösztöndíjrendszert kell bevezetni. A diákhitel az ifjúság eladósításának az eszköze. Ha egy fiatal szakember munkanélkülivé válik és a hitelt nem tudja törleszteni, adóssághátralékát el kell engedni. 4./ Lehetőségeink szerint támogatni és kezdeményezni fogjuk az ifjúság kulturális öntevékenységét, művészeti, zenei, irodalmi körök, tánccsoportok stb. szervezését, ahol a dolgozó ifjúság kifejlesztheti magában alkotói képességeit, hogy egyszerre lehessen saját művészetének alkotója és befogadója. Ma ez azért is aktuális, mert a kapitalizmus fizetett művészeti szakemberein, bértollnokain keresztül a művészeteket az ifjúság burkolt politikai befolyásolására használja fel. 5./ Egyéb szociális problémák: Az ifjúkor a családalapítás ideje. Ma ez az egyik legfontosabb problémája az ifjúságnak A családalapításhoz biztos jövedelem, kiszámítható jövő, megfelelő lakás és gyermekgondozási rendszer stb. szükséges. A mai kapitalizmus mindezt nem biztosítja, a mai kapitalizmus családellenes. A családot alapító párnak évre előre tudnia kell, hogy lesz állása és rendszeres jövedelme, valamint lakása, hogy fel tudja nevelni gyermekeit. Ma ezt egy évre előre nem lehet tudni, egy házaspár jövedelme pedig nagyon sokszor saját maguk ellátására sem elég, pedig fizetésüknek fedeznie kellene gyermekeik ellátását is. /Zárójelben szükségesnek látjuk megjegyezni, hogy ez nem így volt az ún. rendszerváltás előtt. Akkor a fenti feltételek mind biztosítva voltak. A rendszerváltás tönkre tette az ifjúságunk, a jövőnk, az életünk./ A mai átlagos dolgozói fizetésekből lakást venni vagy építeni lehetetlen. A demográfiai problémákért a mai monopolkapitalizmus a hibás. Ezért a mai fiatalok nem mernek családot alapítani és a mának élnek, élvezik az olcsó apró örömöket, (dohányzás, kábítószer, mértéktelen alkohol) Ez nemcsak magyar sajátosság, így van ez minden fejlett országban. Éppen ezért ezt megoldani csak a kapitalizmus megszüntetésével lehet. Azok az emberek, akik hazafias érzelmekre hivatkozva követelik, hogy szaporodjunk, akik a rossz erkölcsöt hibáztatják, akik sírnak, hogy pusztul a magyar és nem szólnak egy szót sem a kapitalizmus bűneiről, álszent emberek. A társadalombiztosításról most külön nem szólunk, ez része a létbiztonságnak, és erről már írtunk. Meg kell őrizni az eddigi általános nyugdíjrendszert és meg kell szüntetni a magánnyugdíjpénztárakat. 6./ A bonyolult nemzetközi helyzetről, a sokszínű felszabadítási mozgalmakról azért nem írunk, mert nem rendelkezünk átfogó információval. A burzsoá tájékoztatási szervek minden szavát kétkedve kell fogadni és különben is a tömegek manipulációját szolgálják. A dolgozókat képviselő szervezeteknek ki kell építeni saját információs hálózatukat és utána foglalkozhatunk ilyen kérdésekkel. Egyet azonban most is mondhatunk. Mélységes rokonszenvvel figyeljük a kubai nép hősies küzdelmét demokratikus vívmányainak megvédéséért és gúnyos mosollyal hallgatjuk a burzsoázia bértollnokainak törekvéseit, hogy megrágalmazzák a kubai forradalmat. Túl ostobának gondolnak minket az urak. 7./ A globalizáció kifejezés alatt sokszor egymással ellentétes jelenségeket és folyamatokat foglalnak össze és ezek bonyolult szövevényt alkotnak. A globalizációt divat szidni, szinte mindenki szidja, olyanok is, akiknek a kapitalizmus ellen semmi kifogása nem lenne, ha nem lenne ilyen, amilyen most, ha nem tenné tönkre a kisvállalkozások tömegét szerte a világon, és még nem okozna sok egyéb bajt. Csakhogy a mai kapitalizmus nem lehet másmilyen, mint amilyen most. Már régen ebben az irányban fejlődik és ezt sok gondolkodó már régóta látja. 12. Álláspontunk a magyar mezőgazdaságról A rendszerváltást megelőzően Magyarország mezőgazdasága világviszonylatban is az elsők között volt. Hazánkban megfordultak amerikai, német, orosz, és más nemzetek kutatói, hogy tanulmányozzák ezt a kiválóan működő mezőgazdaságot. Egyes politikai erők azzal próbálják félrevezetni a lakosságot, hogy a TSZ-rendszer azért nem működött jól, mert állami támogatással működtek a szövetkezetek. Ezzel szemben meg kell jegyeznünk, hogy Magyarországon a mai napig kapnak a termelők agrártámogatást, és Nyugat-Európa kiváló szövetkezetei is ugyanúgy állami támogatást élveznek. A rendszerváltást követő politikai vezetés szabályosan szétverte a korábban jól működő termelési rendszert. Így kialakult rengeteg életképtelen kisgazdaság, és teret nyertek a spekulánsok. A kárpótlási jegyekből egyesek meggazdagodtak, míg tömegek vesztették el biztos megélhetésüket a TSZ-rendszer szétverésével. Rengeteg földterület került olyan utódok kezébe, akik már nem foglalkoznak mezőgazdasági termeléssel, és azt sem tudják, hogy merre található a földük, így az ő földjük parlagon hever, bevetetlenül, allergén növényekkel telenőve.

8 Az elmúlt húsz év alatt beléptünk az Európai Unióba, ami elvileg támogatja a magyar mezőgazdaságot. Adnak uniós támogatást a gazdáknak, az igaz. Viszont azt nem nagyon hangoztatják az EU vezetői, hogy a keleti tagországok így Magyarország mezőgazdasági termelői jóval kevesebb támogatást kapnak, mint a nyugati tagországok. Ráadásul az EU támogatási rendszerének köszönhetően, nyugaton a támogatások nagy részét grófok, hercegek és multik kapják például Írországban a fagyasztott áruiról ismert Greencore Group 83 millió euróhoz jutott, az Irish Dairy Board 6,5 millió, a Kerry Ingredients Ireland pedig 5 millió eurót kapott. Az angol királynő 530 ezer eurót kapott 2008-ban, Westminster grófja 540 ezer eurót vihetett haza, Károly herceg pedig 180 ezer közösségi euróval lett gazdagabb*. Ráadásul az uniós csatlakozás során megnyíltak a kapuk az EU más tagországainak olcsóbb termékei hazánk felé. Emiatt ment tönkre a tejipar, és hozzá hasonló ágazatok. Ez még jobban tönkretette az amúgy is romokban álló mezőgazdaságunkat. Az áruházakban a gyenge minőségi lengyel és szlovák tejtermékeket, és a hasonló osztályzású dán hústermékeket árusítják, illetve akciózzák nagy mennyiségben, alig találni olcsó és jó minőségű magyar élelmiszert. Sajnos az elmúlt 20 évben a magyarországi vezetők tönkretették a keleti piacainkat, oroszellenességükkel, és álszent nacionalista politikájukkal. Az uniós piacok megnyílásával sajnos nem nyíltak újabb piacok a korábban elvesztettek helyett, mivel a korábban exportált termékeinkből az EU többi országában is van bőven, ráadásul olcsóbban. Így még lejjebb csúsztak az átvételi árak, ami tovább rontja a magyar gazdák körülményeit, és csökkenti a lehetőséget a legfontosabb dologra a XXI. Században: a fejlesztésre. Továbbá szabályszerűen eltiporták a magyar cukoripart, szakszerűen fölszámolták az EU-s uraságok. A rendszerváltáskor 12 cukorgyár működött Magyarországon, míg az EU csatlakozáskor már csak 5 működött. Ezt tetézte az EU cukorreformja, aminek következtében ma már csak egy magyar cukorgyár működik. Így munkahelyek százai-ezrei szűntek meg, és mezőgazdasági termelők ezreinek biztos megélhetése. A mi célunk nem az erőszakos TSZ-esítés, ahogy egyesek gondolják. Mi olyan szövetkezeteket szeretnénk támogatni, amelyek már Nyugat-Európában kiválóan működnek. A föld és a termelőeszközök magántulajdonban maradnak, a beszerzés, a munka és az eladás a közös, így költségeket spórolhatunk meg, illetve kikerülhetjük azt a kereskedő-réteget, akik ma Magyarországon a hasznot elteszik. Továbbá célunk, hogy elérjük: a magyar termelők is ugyanannyi támogatást kapjanak, mint a Nyugat-Európai gazdák! Továbbá elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a multik és az elnyomó feudális rendszer kékvérű haszonélvezői állami és uniós támogatást kapjanak! 13. Az egészségügyről Általános erkölcsi alapelvek Az egészségügy tragikus helyzetéért az elmúlt 20 év politikája egyértelműen felelős. Az embertelen kapitalizmus által kiselejtezett betegek, fogyatékosok és idősek értéktelenek a tőkés piacgazdaság számára, így egészségügyi gondozásuk elégtelen. A betegek meggyógyítása a piacgazdaság számára előnytelen, hiszen a beteg ember sokkal többet fogyaszt, mind gyógyszerből, mind az alapvető életszükségleteiből. Az állami egészségügy lerombolása új profitot jelent a gyógyszergyáraknak, és a magán kézben lévő egészségügyi intézményeknek. Mi, marxisták a humanizmus nevében minden egyes ember számára követeljük az élethez való jog kiterjesztését. Az állam nem hagyhatja magára a beteg, idős és fogyatékos embereket, annak kötelessége a lehető legszínvonalasabb ellátást biztosítani minden állampolgára számára, anyagi helyzetre való tekintet nélkül. Primer prevenció Egészségügyi javaslataink egyik legfontosabb része a primer prevenció megvalósítása, mely célja, hogy a betegségeket kialakulásuk előtt megelőzzük. A kapitalizmus számára a nem kialakult betegségek nem jelentenek profitot, hisz ahhoz sem gyógyszerfogyasztás, sem más jellegű fizetett tevékenység nem kapcsolódik. A helyes táplálkozást népszerűsítő, higiéniára oktató, a dohányzás és kábítószer-ellenes programok, az AIDS felvilágosítás mind része kell legyen a média és a közoktatás programjainak. Szigorítani kell az élelmiszerbiztonságot. A munkabiztonsági szabályokat szigorítani kell. A napi 2-3 halálos áldozatot követelő közlekedést biztonságosabbá kell tenni, a büntetéseket szigorítani kell. A

9 környezetvédelem és a zöld programok kiemelendő fontosságúak, azok elmulasztása egészségügyi problémákat is okoz, tekintve a környezeti katasztrófákat és a víz-, talaj- és légszennyezést. Szekunder prevenció A szekunder prevenciót, azaz a már kialakult betegségek diagnosztizálását és szűrését ki kell terjeszteni. A diagnosztikai műszerparkot többszörösére kell emelni. Tűrhetetlen, hogy MR és CT vizsgálatokra hónapokat kell várni, mely idő a daganatos betegségek progressziója során akár inoperábilis állapotot is eredményezhet. A korai diagnózis eredményeként jól kezelhető, de egyébként halálos betegségek szűrését ki kell terjeszteni, különös tekintettel a méhnyakrák szűrésekre. Az elsősegély és az alapvető egészségnevelés színvonalas oktatását az általános és középiskolákban külön tantárgyként be kell vezetni. Oktatás A felsőoktatási egészségügyi oktatást gyakorlatorientálttá kell tenni. A vizsgakövetelményeket egységesíteni kell, az elméleti vizsgák írásban történjenek. A tanulók lelki és pszichiátriai gondozását a nagyfokú mentális és lelki leterheltség miatt átfogóbbá kell tenni. Pszichiátriai gondozás A társadalom a kapitalista erkölcs miatt hanyatló morális és lelki bántalmait orvosolni kell. A kapitalizmus által meghurcolt, lelkiekben és anyagiakban megalázott emberek pszichiátriai kórképeit magasabb színvonalon gyógyítani kell. A jelenlegi pszichiátriai ellátás elégtelen, kimerül a gyógyszeres kezelésben, az egyéb pszicho-therápia szinte csak magánkézben megoldott, melyet a társadalom többsége anyagi okokból képtelen igénybe venni. Ez nem a pszichiátriai szakma hibája, hanem a finanszírozási rendszeré. A pszichiátriai szakemberek és számát legalább duplájára kell emelni. Gyógyszer A gyógyszergyárak működését felül kell vizsgálni, hiszen a több százszoros profittal működő, mesterségesen fenntartott gyógyszerárak emberellenesek. A büntetéseket egészen az állami tulajdonba helyezésig ki kell szabni. A gyógyszerárakat maximálni kell. Szociális alapú gyógyszertámogatási rendszert kell újra kidolgozni. Feudális hierarchia megszüntetése Az orvostársadalom feudális hierarchiáját szakmai alapokra kell helyezni. A hierarchiát fenntartó hálapénz-rendszert meg kell szüntetni, haszonélvezőit súlyosan meg kell büntetni. Ezzel párhuzamosan az orvosi bérezést legalább duplájára kell emelni. Különösképpen a kezdő orvosok részesüljenek plusz juttatásokban. A klinikai osztályok személyzetét növelni kell, hogy az oktatási, kutatási és gyógyítási tevékenység mind teljes értékkel működjön. Háziorvosi ellátás A piaci alapon vásárolt praxisrendszert meg kell szüntetni. A falusi háziorvosi szolgálatot bővíteni kell. Kutatás/fejlesztés A magyar gazdaság számára is fontos a nemzetközi hírű kutatók tevékenysége és a színvonalas tudományos munka. A gazdaságunk számára kitörési pontot jelentő technikai előnyökre kell szert tenni, melyek kifejlesztéséhez a nyugati agyelszívást meg kell akadályozni, és az elvándorolt tudóstársadalmat anyagilag érdekeltté kell tenni a hazavándorlásban. Finanszírozás Az egészségügyi rendszert állami kézben kell tartani, a finanszírozást az államnak kell megoldania. Az egészségügyet az államnak, következetesen a népgazdaságnak kell eltartania, ezért az egészségügy rendszerének helyretétele nem az egészségügy, hanem a gazdaság feladata. Az adórendszer átalakítása, a javak 90%-át birtokló 10% fokozottabb adóztatása szintén hozzájárul az állami költségek fedezéséhez. A magánkézben működő egészségügyi intézmények, magánpraxisok stb. nagyobb mértékben járuljanak hozzá az állami ellátás finanszírozásához. A gyógyszergyárak felülvizsgálata során államosított infrastruktúrát és a büntetésekből befolyt anyagiakat az egészségügyi ellátás finanszírozására is fel kell használni.

10 Nemzetközi kapcsolatok A tudományos kutatást nemzetközi alapokra kell helyezni, és fokozottabban támogatni cserediákprogramot, külföldi tanulmányutak támogatását, nemzetközi szaktekintélyek rendszeres meghívását oktatási és kutatási célból. A gyógyítás során is törekedni kell a kölcsönös nemzetközi segítségnyújtásra, és a környező országok szomszédos területi egységeivel diagnosztikai és ellátórendszert kell összehangolni, a fölösleges kapacitások kihasználásával. Hazánknak lehetőségeihez mérten részt kell venni humanitárius akciókban, kisszámú egészségügyi csoportok bevonásával. Etika és kultúra Az egészségügyi etikai vétségeket szigorúbban kell büntetni. Az egészségügyi rendszer kultúráját át kell alakítani emberközpontú, humanista alapelvekre. Az egészségügyi intézményekből minden reakciós és ellenforradalmi jelképet el kell távolítani.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Budapest. Tisztelt Államtitkár Úr!

Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Budapest. Tisztelt Államtitkár Úr! Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár Nemzeti Erőforrás Minisztérium Budapest Tárgy: Semmelweis Terv véleményezése Tisztelt Államtitkár Úr! A Közigazgatásfejlesztési Társaság üdvözli a

Részletesebben

JAVÍTJUK A JAVÍTHATÓT DIAGNÓZIS

JAVÍTJUK A JAVÍTHATÓT DIAGNÓZIS JAVÍTJUK A JAVÍTHATÓT DIAGNÓZIS A 21. SZÁZAD TÁRSADALMI KÉRDÉSEI ÉS KIHÍVÁSAI Budapest 2016. április 6. Előadó: Laki Ildikó Ph.D Szegedi Tudományegyetem Zsigmond Király Főiskola főiskolai docens Tartalmi

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében 21.10.2015 A8-0307/2 2 3 a bekezdés (új) 3a. sajnálatosnak tartja, hogy nem történt általános utalás az Európa 2020 stratégia intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéssel kapcsolatos célkitűzésére;

Részletesebben

A Párbeszéd Magyarországért kiadványa

A Párbeszéd Magyarországért kiadványa A Párbeszéd Magyarországért kiadványa A Párbeszéd Magyarországért meggyőződése, hogy nincsenek másodrangú állampolgárok. Mindenkinek joga van a létbiztonsághoz. Ezért a PM teljes vállszélességgel kiáll

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

KB: Jövőre lesz 60 éve, hogy üzembe állították a világ első atomerőművét, amely 1954-ben Obnyinszkban kezdte meg működését.

KB: Jövőre lesz 60 éve, hogy üzembe állították a világ első atomerőművét, amely 1954-ben Obnyinszkban kezdte meg működését. Kossuth Rádió, Krónika, 2013.10.18. Közelről MV: Jó napot kívánok mindenkinek, azoknak is akik most kapcsolódnak be. Kedvükért is mondom, hogy mivel fogunk foglalkozunk ebben az órában itt a Kossuth Rádióban.

Részletesebben

A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig

A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig A jelen kihívások Egy paradoxon A mindennapi életünkben erőteljesen jelen van. Nem ismeri a nagyközönség. Újra időszerűvé vált Tömeges munkanélküliség

Részletesebben

Mérés módja szerint: Időtáv szerint. A szegénység okai szerint

Mérés módja szerint: Időtáv szerint. A szegénység okai szerint Szegénység Fogalma: Az alacsony jövedelem és az ebből fakadó hátrányok HIÁNY (tárgyi, információs, pszichés, szociális következmények) Mérés módja szerint: Abszolút szegénység létminimum (35-45 e Ft) Relatív

Részletesebben

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Miért? A magyarok az egyik legtöbbet dolgozó nép Európában, mégis úgy érzik, nem becsülik eléggé a munkájukat, nem kapnak annyi fizetést, amelyből

Részletesebben

Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA

Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Minden európai elismeri, hogy a környezet nem megosztható és alapvető fontosságú kötelezettségünk, hogy megvédjük. Az Európai Unió Jó környezetet

Részletesebben

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA KAMPÁNYKORRUPCIÓ A politikai pártok választási kampányainak a finanszírozása Magyarországon a rendszerváltozás óta megoldatlan probléma, egyben ez az

Részletesebben

Miért nem a valós problémákkal foglalkozik Orbán Viktor?

Miért nem a valós problémákkal foglalkozik Orbán Viktor? Miért nem a valós problémákkal foglalkozik Orbán Viktor? Vannak, akik szerint be kellene vezetni Magyarországon a védett kor intézményét, mert aki 55 éves elmúlt, és elveszíti a munkáját, annak alig van

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

I. A PIAC SZABÁLYOZÁSÁNAK INDOKAI

I. A PIAC SZABÁLYOZÁSÁNAK INDOKAI I. A PIAC SZABÁLYOZÁSÁNAK INDOKAI 1. Monopóliumok 2. Externáliák 3. Közjavak 4. Piaci döntések információs problémái 5. A piac rövid távú érdekeltsége 6. Méltányos jövedelem eloszlás biztosítása (szociális

Részletesebben

GYEREKEK ANYAGI OKOK MIATTI VESZÉLYEZTETETTSÉG KÖVETKEZTÉBEN TÖRTÉNŐ KIEMELÉSE A CSALÁDBÓL NEMZETKÖZI KÖTELEZETTSÉGEK, GYAKORLATOK

GYEREKEK ANYAGI OKOK MIATTI VESZÉLYEZTETETTSÉG KÖVETKEZTÉBEN TÖRTÉNŐ KIEMELÉSE A CSALÁDBÓL NEMZETKÖZI KÖTELEZETTSÉGEK, GYAKORLATOK GYEREKEK ANYAGI OKOK MIATTI VESZÉLYEZTETETTSÉG KÖVETKEZTÉBEN TÖRTÉNŐ KIEMELÉSE A CSALÁDBÓL NEMZETKÖZI KÖTELEZETTSÉGEK, GYAKORLATOK DR. HERCZOG MÁRIA CSALÁD, GYERMEK, IFJÚSÁG EGYESÜLET GYERMEKEK VESZÉLYBEN-

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu I. évf. 3. sz., 2012. szeptember DEKA Tartalom Ágost: Válságokról 1 Jövő a Szent Korona jegyében 2 A nemzet népjóléti helyzete 3 A népjóléti

Részletesebben

A fekete és a fehér árnyalatain túl

A fekete és a fehér árnyalatain túl KÁNTÁS BALÁZS A fekete és a fehér árnyalatain túl Értékelés Ungváry Krisztián Tettesek vagy áldozatok Feltáratlan fejezetek a XX. század történelméből című tanulmánykötetéről Ungváry Krisztián válogatott

Részletesebben

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT ÍRTA: KELETI JÓZSEF A szociális állam keretében az egészség teljesen elveszti magánérdekjellegét és olyan közüggyé válik, melyre nézve az egészségügyi

Részletesebben

Növekedés és fenntarthatóság. NFFT műhelykonferencia 2014. június 4. Bessenyei István

Növekedés és fenntarthatóság. NFFT műhelykonferencia 2014. június 4. Bessenyei István Növekedés és fenntarthatóság NFFT műhelykonferencia 2014. június 4. Bessenyei István Egy példa Rókák a Nyulak Szigetén Hová vezet ez: Falánk rókák és kevéssé szapora nyulak esetén mindkét populáció kihal.

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Ülés: Tanács Dátum: 2009. február 16. Tárgy: Kulcsfontosságú üzenetek

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE. (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART. Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE. (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART. Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat Mi, a magyar nemzet tagjai, az új évezred kezdetén, felelőséggel minden magyarért,

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

9. Az állam szerepe és felelőssége

9. Az állam szerepe és felelőssége 9. Az állam szerepe és felelőssége Történelmi korszakok XVII. sz. caritas, egyházi szerep 1601- szegénytörvény Anglia (érdemes és érdemtelen szegények), 1871- Magyarországi szegénytörvény: illetőségi község.

Részletesebben

Tények hazugságok helyett

Tények hazugságok helyett Tények hazugságok helyett Azt állítja a FIDESZ: hogy nyomorog az ország, szétporladóban van a szociális biztonság. A GDP hány százalékát költjük a fontosabb jóléti kiadásokra idén, és mennyit költöttünk

Részletesebben

Lisszaboni folyamat. 2005- részjelentés: nem sikerült, új célok

Lisszaboni folyamat. 2005- részjelentés: nem sikerült, új célok Gyermekszegénység EU szociális modell célok, értékek, közös tradíció közös érdekek a gazdaságpolitikát és szociálpolitikát egységes keretben kezeli társadalmi biztonság szociális jogok létbiztonság garantálása

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12.

1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12. 1996/1997-es tanév Eseménykrónika: 1996. május 30 1997. június 12. 1996. máj. 30. Sajtó: Béremelés de milyen áron? 1996. jún. 23. Országgyûlés Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sportbizottság ülése 1996.

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén

Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén 2012. október 16. Debrecen Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Házigazdák! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektori Konferencia! Hölgyeim és Uraim!

Részletesebben

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig. vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

A WWF MAGYARORSZÁG ÉRTÉKELÉSE A VÍZGYŰJTŐ-

A WWF MAGYARORSZÁG ÉRTÉKELÉSE A VÍZGYŰJTŐ- A WWF MAGYARORSZÁG ÉRTÉKELÉSE A VÍZGYŰJTŐ- GAZDÁLKODÁSI TERV 2015, VITAANYAG CÍMŰ DOKUMENTUMRÓL 2015.08.31-ei határidővel közzétett vitaanyag Tisztelt kollégák! Az országos VGT2 vitaanyag véleményezésében

Részletesebben

E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV.

E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV. E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M Kutatási zárótanulmány IV. Budapest, 2005. január 2 A tanulmányt a Növekedéskutató Intézet munkacsoportja készítette A kutatást koordinálta: Matolcsy

Részletesebben

A kutatást támogatói: Ezredforduló Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Alapprogramok Tanácsa Veszprémi Ifjúsági Tanács

A kutatást támogatói: Ezredforduló Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Alapprogramok Tanácsa Veszprémi Ifjúsági Tanács Ifjúsági érdekérvényesítési csatornák vizsgálata Veszprémben - kutatási beszámoló - A kutatást támogatói: Ezredforduló Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Alapprogramok Tanácsa Veszprémi Ifjúsági Tanács A kutatási

Részletesebben

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás A Berzsenyi Dániel Gimnázium tantestülete egyetért a miskolci Herman Ottó Gimnázium és a budapesti Teleki Blanka Gimnázium második levelével. Ezért az ő szövegüket megismételni nem akarjuk, de fő pontjaikat

Részletesebben

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:

A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - 5 év - 5 év -

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában

Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Dr. Va rga Á dá m mb. oktató Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék, Közigazgatási Jogi Tanszék Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Bevezetés Van egy

Részletesebben

A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila

A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila Debreceni Egyetem, Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék Cím: 4010 Debrecen, Pf. 9., Tel: (52)

Részletesebben

A Fidesz társadalompolitikájának csődje. Sajtótájékoztató 2012. 02.07.

A Fidesz társadalompolitikájának csődje. Sajtótájékoztató 2012. 02.07. A Fidesz társadalompolitikájának csődje Sajtótájékoztató 2012. 02.07. Soha ennyi szegény ember nem volt Magyarországon, mint most! Közel 4 millió ember él a létminimum alatt! Legalább 50 ezer gyermek éhezik!

Részletesebben

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért!

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! A baloldal eddig előkerült tervei, nyilatkozatai és javaslatai egyértelművé teszik, hogy Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy

Részletesebben

Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona 1992. jan. 15., 3. és 12. old.

Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona 1992. jan. 15., 3. és 12. old. A hazánkat több mint 40 éven át elnyomó bolsevista rendszer egyik legfontosabb célja a vallásos világnézet, a vallásos lelkület és a valláserkölcs kiirtása volt. A bolsevik ideológusok ugyanis kezdettől

Részletesebben

TÖRPE GONDOLATOK TÖRPE JÖVŐ*

TÖRPE GONDOLATOK TÖRPE JÖVŐ* TÖRPE GONDOLATOK TÖRPE JÖVŐ* BESZÉLGETÉS KOVÁCS GÉZÁVAL, A MAGYAR TUDOMÁNYOS JÖVŐKUTATÁSI SZAKOSZTÁLYÁNAK VEZETŐJÉVEL AKADÉMIA KORPA: Egy idézettel kezdeném a beszélgetést: A jövő kritikus elágazási pontjai"

Részletesebben

8. Fejezet. Stafétaátadás az életért

8. Fejezet. Stafétaátadás az életért 8. Fejezet Stafétaátadás az életért 8. Fejezet Stafétaátadás az életért Az előző fejezetekben kijózanító elemzést közöltünk azokról a módszerekről, ahogyan az Auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor korábbi

Részletesebben

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

A magyar közvélemény és az Európai Unió

A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai

Részletesebben

Európai integráció - európai kérdések

Európai integráció - európai kérdések 28 KÜMZSÉG Csák László: Európai integráció - európai kérdések 1998. Szeged "Ön Európát rabolja éppen. - búgja az asszony. Ugyan már, kedvesem, mit nem mond! - kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen

Részletesebben

Liberális energiakoncepciótlanság

Liberális energiakoncepciótlanság Liberális energiakoncepciótlanság A GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. Az új energiakoncepció alapkérdései Az állam szerepe a liberalizált energiapiacon c. tanulmányának bírálata. Összefoglalás. A tanulmány

Részletesebben

Hospodárska geografia

Hospodárska geografia Hospodárska geografia A GAZDASÁGI ÉLET JELLEMZŐI Világgazdaság szereplői: - nemzetközi óriáscégek, - integrációk(együttműködések), - országok, Ezek a földrajzi munkamegosztáson keresztül kapcsolódnak egymáshoz.

Részletesebben

A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.)

A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.) A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a romániai magyarság közképviseleti és

Részletesebben

Miért van szükség közigazgatási minimumra?

Miért van szükség közigazgatási minimumra? Dr. Dudás Ferenc közigazgatási elemzõ, az MKKSZ szakmapolitikai vezetõje, a KözigPress fõszerkesztõje Miért van szükség közigazgatási minimumra? Iránymutató és példaadó Mesterek után mindig nehéz szólni.

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

A modern menedzsment problémáiról

A modern menedzsment problémáiról Takáts Péter A modern menedzsment problémáiról Ma a vezetők jelentős része két nagy problémával küzd, és ezekre még a modern a természettudományos gondolkodáson alapuló - menedzsment és HR elméletek sem

Részletesebben

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta

Részletesebben

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Több, önmagát nagy teoretikusnak tartó tényezőtől eltérően nem voltam és nem vagyok meglepve attól, mit hozott a kormányváltás, attól

Részletesebben

Magyarországi választások 2010 Re (?) Privatizáció?

Magyarországi választások 2010 Re (?) Privatizáció? Magyarországi választások Magyarországi választások március 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Magyarországi értékelve választások Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Magyarországra már régen kitehettük

Részletesebben

Jövőkereső. Mi köti össze a szociális, gazdasági és környezeti kérdéseket? Milyenek a kilátásaink? Nem minden az aminek látszik.

Jövőkereső. Mi köti össze a szociális, gazdasági és környezeti kérdéseket? Milyenek a kilátásaink? Nem minden az aminek látszik. Jövőkereső. Mi köti össze a szociális, gazdasági és környezeti kérdéseket? Milyenek a kilátásaink? Nem minden az aminek látszik. Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács www.nfft.hu Mit látunk a jelenségek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE

PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS IRODA 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. * 1417 Budapest, Pf.: 11. Központi telefon: 322-8452, 322-8453, 322-8454, 322-8455, 322-8456 Elnök, alelnökök tel/fax: 322-2249

Részletesebben

VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték

VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték Horváth Zoltán Cashflow Mérnök Gazdasági világválság: hisztéria vagy valóság Nos, itt ülünk egy gazdasági világválságnak nevezett helyzet kellős közepén, és a legrosszabb

Részletesebben

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 15- én 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry Pál

Részletesebben

Rehabilitáció helyett életfogytiglani segély?

Rehabilitáció helyett életfogytiglani segély? Sorompó Anett szociális munkás Rehabilitáció helyett életfogytiglani segély? MRE Bethesda Gyermekkórház Rehabilitációs osztály Humántőke A humántőke fogalma azt fejezi ki, hogy az egyén szellemi és fizikai

Részletesebben

Tervezzük együtt a jövőt!

Tervezzük együtt a jövőt! Tervezzük együtt a jövőt! gondolkodj globálisan - cselekedj lokálisan CÉLOK jövedelemforrások, munkahelyek biztosítása az egymásra épülő zöld gazdaság hálózati keretein belül, megújuló energiaforrásokra

Részletesebben

A Grameen-modell pénzügyi fenntarthatósága. Sipiczki Zoltán; Pénzügy Msc Konzulens: Gál Veronika Alexandra egyetemi tanársegéd, Kaposvári Egyetem

A Grameen-modell pénzügyi fenntarthatósága. Sipiczki Zoltán; Pénzügy Msc Konzulens: Gál Veronika Alexandra egyetemi tanársegéd, Kaposvári Egyetem A Grameen-modell pénzügyi fenntarthatósága Sipiczki Zoltán; Pénzügy Msc Konzulens: Gál Veronika Alexandra egyetemi tanársegéd, Kaposvári Egyetem 1. BEVEZETÉS Feltételezésem szerint egy megfelelően kialakított

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

Kilábalás, 2014-18. Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest, 2014. január 21. GKI Zrt., www.gki.hu

Kilábalás, 2014-18. Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest, 2014. január 21. GKI Zrt., www.gki.hu Kilábalás, 2014-18 Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest, 2014. január 21. Elvesztegetett évtized Az EU-csatlakozás óta nincs felzárkózás az EU-átlaghoz Szinte minden téren leszakadtunk

Részletesebben

http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval

http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval Köznevelés, 2011. junius 17. Interjú Ameddig telik tőlem, teszem a dolgomat - Beszélgetés

Részletesebben

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON KŐVÁRI EDIT VIDÉKFEJLESZTŐ SZOCIÁLIS MUNKÁS, AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETÉSÉNEK ELNÖKE SZÜKSÉGLETEK KIELÉGÍTETTSÉGE AUTIZMUSBAN Szint Jól

Részletesebben

Az kiabál, akinek a háza ég

Az kiabál, akinek a háza ég Az kiabál, akinek a háza ég Ez nem baj, sőt szükségszerű. De az már baj, ha csak azt kiabálja az égő ház gazdája, hogy oltani kell a tüzet, de nem veszi észre (különösen nagy baj, ha nem akarja észrevenni),

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

Tervgazdaságból piacgazdaságba A magyar gazdaság szerkezetváltása, 1989-2014

Tervgazdaságból piacgazdaságba A magyar gazdaság szerkezetváltása, 1989-2014 Tervgazdaságból piacgazdaságba A magyar gazdaság szerkezetváltása, 1989-2014 TTE konferencia, Kossuth Klub 2014.október 11. Bod Péter Ákos, Dsc A magyar gazdasági kötődés erősen középeurópai jellegű volt

Részletesebben

Mitől (nem) fenntartható a fejlődés?

Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Globális gondok Válaszok és tévutak a XXI. század elején Gyulai Iván Ökológiai Intézet Melyek a problémák? Nincs elegendő erőforrás a gazdasági növekedés fenntartásához

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL

AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL - ELFOGADTÁK 1999. JÚNIUS 18-ÁN - ELÔSZÓ Az Európai Rasszizmus- és Intolerancia-ellenes Bizottság (ECRI) az Európa

Részletesebben

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai

Részletesebben

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért ERKÖLCSTAN Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése, alakítása.

Részletesebben

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év -

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

2. Szociálpolitikai alapelvek, technikák és értékek

2. Szociálpolitikai alapelvek, technikák és értékek 2. Szociálpolitikai alapelvek, technikák és értékek A szociálpolitikai alapelvek és technikák arra szolgálnak, hogy szempontrendszert adjanak a szociálpolitikai eszközök, beavatkozási technikák megtervezésekor

Részletesebben

Forray R. Katalin. Értelmiségképzés - cigány diákok a felsőoktatásban. Európai dimenzió

Forray R. Katalin. Értelmiségképzés - cigány diákok a felsőoktatásban. Európai dimenzió 1 Forray R. Katalin Értelmiségképzés - cigány diákok a felsőoktatásban Európai dimenzió A roma közösség, mint etnikai kisebbség, több vonatkozásban is különbözik más nemzeti kisebbségektől. Egyik jellemzőjük,

Részletesebben

A Változó Világ. az ICT iparág csúcstalálkozója. 2012. szeptember 13 14. Egerszalók

A Változó Világ. az ICT iparág csúcstalálkozója. 2012. szeptember 13 14. Egerszalók A Változó Világ az ICT iparág csúcstalálkozója 2012. szeptember 13 14. Egerszalók A Változó Világ és Magyarország gazdasági folyamatai Dr. Mellár Tamás Egyetemi tanár PTE Közgazdaságtudományi Kar ivsz.hu

Részletesebben

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:

A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év - év

Részletesebben

kell a társadalmi modell korrekciójához? PÉCS szeptember NEXT Computer Kft. H-1119 Budapest, Bártfai u. 8/b Telefon:

kell a társadalmi modell korrekciójához? PÉCS szeptember NEXT Computer Kft. H-1119 Budapest, Bártfai u. 8/b Telefon: @ Pallos vagy Informatika kell a társadalmi modell korrekciójához? PÉCS - 2011. szeptember NEXT Computer Kft. H-1119 Budapest, Bártfai u. 8/b Telefon: 203-32-58 www.next.hu 2011.10.03. E, É, F modell 1

Részletesebben

KORÓZS LAJOS elnökségi tag Lajos.korozs@mszp.hu + 36 30 63 73 954

KORÓZS LAJOS elnökségi tag Lajos.korozs@mszp.hu + 36 30 63 73 954 KORÓZS LAJOS elnökségi tag Lajos.korozs@mszp.hu + 36 30 63 73 954 Most is van lehetőség természetben nyújtani a családi pótlékot vagy a segély egy részét! Az utalvánnyal kötötté teszik a pénz felhasználását.

Részletesebben

Eredmények 2009 2014 között

Eredmények 2009 2014 között Eredmények 2009 2014 között Kik vagyunk? Mi vagyunk a legnagyobb politikai család Európában. Jobbközép politikai nézeteket vallunk. Mi vagyunk az Európai Néppárt képviselőcsoportja az Európai Parlamentben.

Részletesebben

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o.

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o. BARTHA Eszter: Korszakok határán 131 SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 22(1): 131 136. Korszakok határán Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó,

Részletesebben

Az MH ingatlangazdálkodási gyakorlatának elemzése és annak hatékonyága fokozásának módszerei a modern ingatlanpiaci környezetben

Az MH ingatlangazdálkodási gyakorlatának elemzése és annak hatékonyága fokozásának módszerei a modern ingatlanpiaci környezetben ZRINYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA Németh Béla mérnök ezredes Az MH ingatlangazdálkodási gyakorlatának elemzése és annak hatékonyága fokozásának módszerei a modern ingatlanpiaci

Részletesebben

MAGYAR NYELVŰ KÉRDŐÍV

MAGYAR NYELVŰ KÉRDŐÍV MAGYAR NYELVŰ KÉRDŐÍV VÁLASZLAPFÜZET (6. HULLÁM) 1.0 VERZIÓ 2012.10.30. Kérdés(ek): A1, A2 KÁRTYA 1 Semennyit Kevesebb, mint fél órát Maximum 1 órát Maximum 1 és fél órát Maximum 2 órát Maximum 2 és fél

Részletesebben

A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ ALAPSZABÁLYA

A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ ALAPSZABÁLYA I. Alapító nyilatkozat A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ ALAPSZABÁLYA Mi, a Demokratikus Koalíció sokféle irányból jött alapítói modern demokráciát kívánunk, jogállammal, parlamentarizmussal, szociális piacgazdasággal

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ

HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

III. A kisebbségi nyelvhasználat hazai szabályozása, illetve gyakorlata és a nemzetközi mérce

III. A kisebbségi nyelvhasználat hazai szabályozása, illetve gyakorlata és a nemzetközi mérce III. A kisebbségi nyelvhasználat hazai szabályozása, illetve gyakorlata és a nemzetközi mérce Zoran LONČAR Kisebbségi nyelvhasználat a hazai törvényhozásban és a gyakorlatban I. Megállapítva, hogy egy

Részletesebben

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében*

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* MÛHELY Nagy Beáta KIREKESZTÉS VAGY BEFOGADÁS? A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* Az információs technológiák folyamatos és egyre felgyorsuló

Részletesebben