A szolgáltatás költségei a Vízmondó tükrében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A szolgáltatás költségei a Vízmondó tükrében"

Átírás

1 XIX. Évfolyam 4. szám A szolgáltatás költségei a Vízmondó tükrében A vízterhelési díj, a vízminség és a vízfogyasztás mérése után, a évi utolsó Vízmondó témájául a szolgáltatás költségeinek bemutatását választottuk. A mondanivaló több szempontból is idszer. Többször hivatkoztunk már munkánk során a fogyasztói elégedettség vizsgálatokra, melyek megmutatták, hogy fogyasztóink leginkább a díjakkal kapcsolatban érzik tájékozatlannak magukat. Tavaly ezért részletesen szóltunk a díjalkotás folyamatáról, fogyasztóink pontos tájékoztatást kaptak arról: ki és mikor, illetve milyen befolyásoló tényezk figyelembevételével hozza meg a döntést a víz- és csatornadíjakról. A mostani témát sem véletlenül idzítettük ismét december, január, február hónapokra, hiszen ebben az idszakban születnek a döntések a jöv évi díjakról, a lakossági díjtámogatás mértékérl, valamint lehetség szerint sor kerül a díjak alkalmazásba vételére is. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a szokásosnál is többet beszélnek a víz- és csatornadíjakról, melyek mértékét alapveten a szolgáltatás költségei határozzák meg. Persze nem szabad megfeledkeznünk arról a - cikk írásakor még ismeretlen, de nagy valószínséggel megszület - miniszteri döntésrl sem, mely alapján az állami tulajdonú víziközmvel rendelkez településeken január 1-vel bevezetésre kerülhet a többténye-

2 zs díjrendszer. Nem árt tehát, ha fogyasztóink figyelmét ráirányítjuk arra a tényre, hogy vezérigazgatónkat idézve nem magától folyik a víz. St a költségek zöme akkor is jelentkezik, ha egy csepp vizet sem használunk, ami a fogyasztástól független rendelkezésre állási alapdíj bevezetését teszi indokolttá. Az ivóvízellátás és csatornaszolgáltatás azon közüzemi szolgáltatások közé tartozik, melyekkel nem igazán foglalkozunk a hétköznapok során, tulajdonképpen fel sem tnik számunkra, hogy - stílszeren szólva - minden rendben folyik. A Vízmondó újabb számában arról adunk tehát tájékoztatást, hogy milyen költségeket kell fedeznie Társaságunknak ahhoz, hogy a nap 24 órájában, bármikor tiszta, egészséges, minségileg ellenrzött ivóvíz folyjon a csapokból, továbbá a keletkezett szennyvíz megtisztulva kerüljön vissza a természet körforgásába. A témát gyorsan feldolgozva, mondhatnánk egyszeren azt is, hogy nekünk is minden pénzbe kerül. Bemutathatnánk kördiagramokat a költségelemek százalékos megoszlásáról, de kiadványunkkal nem célunk szakszer számviteli magyarázatot adni olyan - egyébként nem elhanyagolható - költségkategóriákra, mint az amortizáció, az eszközhasználati díj vagy a vízkészlet járulék. Ehelyett csupán azt szeretnénk elérni, hogy fogyasztóink áttekintsék azokat a folyamatokat, amelyeket a szolgáltató a zavartalan ellátás érdekében tesz, azaz amire a befizetett vízdíjakat fordítja. Els lépésként ki kell termelni a föld mélyébl vagy a felszíni vizekbl a vizet, majd tisztítani, kezelni kell, végül szivattyúk, nyomásfokozó gépházak segítségével a vezetékhálózaton keresztül el kell juttatni az otthonokba. A felhasználás helyérl a szennyvizet el kell vezetni a csatornákon át a szennyvíztisztító telepre, ahol csak bonyolult tisztítási folyamatok után szabad visszaengedni a megtisztított vizet a természetbe. Ezen kívül a lehet legrövidebb id alatt meg kell javítani a mködés közben meghibásodó csöveket, mszereket, gépeket. Cserélni és hitelesíteni kell a vízmérket, valamint gondoskodni kell a tervszer felújításokról, karbantartásokról. A folyamatos szolgáltatás gépjármparkot, számítógépeket, 24 órás diszpécserközpontokat, távmködtet technikai felszereltséget és jól képzett szakembereket igényel. A kiadások között jelents tétel a villamos energia, hiszen a szivattyúk, nagyteljesítmény gépek jelents energiafogyasztók. A szolgáltatott ivóvíz minségét a laboratóriumokban folyamatosan ellenrizni kell, a vízmérket le kell olvasni, számlákat kell készíteni. Az ügyintézés érdekében felkészült munkatársakkal ügyfélszolgálati irodákat kell üzemeltetni. Az alkalmazottak bérére, az adókra, illetékekre is a mindenkori víz- és csatornadíjnak kell fedezetet nyújtania. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy fogyasztóink utólag fizetnek a szolgáltatásunkért. A felvázolt költségek többségét két nagy csoportba sorolhatjuk aszerint, hogy azok mikor merülnek fel. Léteznek olyan költségelemek, melyek függetlenek a fogyasztástól, így ezeket a kiadásokat akkor is fedeznie kell a szolgáltatónak, amennyiben egy csepp vizet sem fogyasztunk. Ezeket nevezzük összefoglaló néven állandó költségeknek. Ilyen például - a teljesség igénye nélkül - a biztonságos üzemeltetés érdekében végzett fenntartási, karbantartási munka, az ivóvíz minségének folyamatos ellenrzése, a vízmérk négyévenkénti hitelesítésének költségei, vagy például a 24 órás diszpécserszolgálaton dolgozók munkabére és azok járulékai. A víziközm szolgáltatás során persze felmerülnek olyan költségek is, melyek nagyságát a kitermelt és hálózatba jutatott ivóvíz-, illetve az elvezetett és megtisztított szennyvízmenynyiség befolyásolja. A fogyasztás mennyiségétl függnek a változó költségek. Ezt könnyen beláthatjuk, ha csak arra gondolunk, hogy nagyobb vízigény esetén nagyobb kapacitással folyik a vízkitermelés, több vegyszert használnak fel a tisztítóüzemek, magasabb a berendezések energiafelhasználása.

3 A szektorra jellemz átlagok alapján elmondhatjuk, hogy a víziközm szolgáltatás esetében a teljes ráfordításnak mintegy 70 %-át teszik ki az állandó költségek, és 30 % az a rész, melyre a fogyasztás kihatással bír. Ez az arány a DRV Rt. szolgáltatásaira is jellemz. A kiadvány terjedelmi korlátai miatt nem áll módunkban mindenrl részletesen beszélni, mégis reméljük, hogy a korábbi számokhoz hasonlóan ez a Vízmondó is pozitív fogadtatásra talál fogyasztóink körében. Dónucz László Vízkincs az általános iskolákban 1997-ben a Magyar Köztársaság Kormánya november 3-át a Magyar Tudomány Napjává nyilvánította. A vízügyi és a környezetvédelmi szakma képviseli novemberben, a Magyar Tudomány Hónapja alkalmából eladásokat, bemutatókat és nyílt napokat szerveztek a nagyközönség számára. A programsorozathoz a DRV Rt. is kapcsolódott. A Víz- és Csatornamvek Országos Szakmai Szövetségének Vízkincs névre keresztelt információs buszával felkerestük a Társaság mködési területén található nagyobb települések általános iskoláit. A november 8. és december 3. közötti idszakban 14 városba látogattunk el, és 28 iskolában mutattuk be a DRV Rt. tevékenységeit. Célunk nemcsak a víziközmszolgáltatás megismertetése volt, hanem egyben felhívtuk a gyerekek figyelmét a természetvédelem fontosságára és az élvizeink megóvására is. Az iskolások eltndve hallgatták, hogy a Föld vízkészletének csupán a töredékét hasznosíthatjuk emberi fogyasztásra. Sokan csodálkoztak, azon is, hogy egy átlagos életkorú ember egész élete folyamán 5 millió liter tiszta vizet használ el. A legtöbben viszont azon gondolkoztak el, hogy 1 liter olaj 1 millió liter vizet tesz fogyasztásra alkalmatlanná. Reméljük, ezzel a programunkkal mi is hozzájárultunk a fiatalok környezettudatos neveléséhez és a környezetközpontú szemléletmódjuk kialakításához. Számunkra ez azért is fontos, hiszen mostani kisiskolások lesznek a jöv fogyasztói. Drescherné

4 Új stratégia, szervezetkorszersítés Beszélgetés Tóth István vezérigazgatóval november 24-én talán még a szokásosnál is fontosabb igazgatósági ülésre került sor Siófokon. Nemcsak az éppen aktuális ügyekrl volt ugyanis szó, hanem a cég hosszú távú jövjével kapcsolatban születtek döntések. Néhány nappal késbb ültünk le társaságunk vezérigazgatójával beszélgetni, hogy a DRV Hírek hasábjain els kézbl informálhassuk munkatársainkat az aktuális fejleményekrl. - A jövbeli változások eltt ejtsünk néhány szót az idei esztendrl is. Várhatóan hogyan zárja az évet a DRV Rt.? - Valószínleg mindenki eltt köztudott, hogy Társaságunk gazdálkodását nagymértékben befolyásolja az üdülterületek idegenforgalma és az idjárás. Ezek olyan küls tényezk, melyekre nincsen ráhatásunk. A tervezés során óvatosan számoltunk, így természetesen nem tekintettük mérvadónak a kiugróan sikeres 2003-as esztendt. Ennek ellenére, az említett küls körülmények miatt éves szinten alaptevékenységeinken több mint 600 M Ft árbevétel kiesést prognosztizálunk. Ráadásul a évi kormányzati takarékossági intézkedések következményeként, a többségi tulajdonos részérl többletelvárás fogalmazódott meg. A második félévben hozott szigorú költségtakarékossági intézkedéseknek köszönheten, várhatóan teljesíteni tudja a részvénytársaság az üzleti tervben szerepl eredményt, valamint a többletelvárást is. Jó hír a munkavállalók szempontjából, hogy az üzleti tervben szerepl teljes bértömeget ki tudjuk fizetni. Így a karácsonyi ünnepek eltt a korábbi éveknek megfelel mérték többletbért tudunk számfejteni a december 10-én esedékes bérekkel együtt. Mivel januártól kezdden jelentsen megemeltük az étkezési hozzájárulás összegét, így elmondhatjuk, hogy az étkezési jegyek összege éves szinten az elz évivel egyenérték. Sajnos a bevételek jelents elmaradása nem tette lehetvé, hogy az üzleti tervben szerepl bértömeg összegét további +2%-kal megnöveljük. Ennek ellenére a racionális létszámgazdálkodás eredményeképpen dolgozóink átlagkeresete évben 9%-os növekedést mutat. - Áttérve a jövre, mi várható évben? - A év több szempontból is különleges lesz a Társaság életében. A következ év ugyanis az új ötéves stratégia kezd éve lesz. Társaságunk tehát az ötéves stratégia mentén végzi a munkát, az éves feladatok az üzleti tervben vannak részletesen meghatározva.

5 A tervezésben a nehézséget most az okozza, hogy a stratégiát és az üzleti tervet egymással párhuzamosan és összhangban kell kidolgoznunk. Továbbá a tulajdonosi elvárásoknak megfelelen évben jelents szervezetkorszersítést tervezünk, éppen azért, hogy a stratégiai célok teljesíthetek legyenek a következ 5 év során. Az állami tulajdonú mvek esetében várhatóan bevezetésre kerül a többtényezs vízdíjrendszer, mely szintén számos feladatot ró ránk jövre. A gazdasági körülmények, kilátások évre vonatkozóan nem túl kedvezek, az elrejelzések szerint az üdülterületek idegenforgalma stagnálást mutat. Áremelkedésbl többletbevételre nem tehetünk szert. Megalapozott tervet ezért csak úgy lehet összeállítani, ha további költséghatékonysági intézkedéseket tervezünk, és hajtunk végre. - Ha már vezérigazgató úr említette, beszéljünk a stratégiáról. Hol tart most az alkotási folyamat, ismertek-e már a fbb stratégai célok? évben széles körben, munkaprogram keretében összeállítottuk a következ öt év stratégiai elképzeléseit, melyhez küls tanácsadó segítségét is igénybe vettük pályázati pénzek felhasználásával. Nagyon örülök annak, hogy a folyamatban közel száz munkatárs is részt vett. Az összeállított anyagot a november 24-ei igazgatósági ülés munkaanyagként tárgyalta. Több észrevételt tett, de az átfogó stratégiai célokat elfogadta. Továbbra is elsdleges célunk a fogyasztói elégedettség növelése, ez alatt a fogyasztói igényekhez való rugalmas és széleskör alkalmazkodást értjük, mely magában foglalja az ügyfélszolgálati munkánk korszersítését, a leolvasási-számlázási rendszerünk javítását és a fogyasztókkal való kommunikáció, kapcsolatápolás további ersítését. A második stratégiai cél a szolgáltatási színvonal emelése. Ez két részterületet ölel át, egyrészt az állam és önkormányzatok tulajdonában álló vízi közmvek hosszútávú, biztonságos üzemeltetésének elsegítését, másrészt a mvek mködtetéséhez szükséges mszaki-technológiai feltételek, eszközök és technológiák fejlesztését. A harmadik cél a részvényesek érdekeit szolgáló eredményes gazdálkodást hivatott megvalósítani. Ez gyakorlatilag a tulajdonosi elvárásoknak való megfelelést jelenti, így a jövedelmezség mellett a piaci pozíciók javítását, a szolgáltatási terület növelését, a befekteti szerepvállalást, a tudatos és piacorientált gazdálkodást. A negyedik stratégiai cél a versenyképes, változásokhoz rugalmasan alkalmazkodó szervezet fejlesztése. Ennek részleteivel egy külön szervezetkorszersítési koncepció foglalkozik, melyet az igazgatósági ülés szintén tárgyalt. A 2009-re megvalósítandó jövképben azt mondjuk, hogy a cég folyamatos megújulását kiválóan képzett, teljesítmény alapján megfizetett munkavállalók biztosítják. A stratégiában ezért ez jelenti az ötödik célkitzést. Ehhez kapcsoltan egy újabb hároméves foglalkoztatás és bérpolitikai koncepciót terjesztettünk be mellékletként. Az igazgatóság hangsúlyozta ezen stratégiai célkitzés kiemelt fontosságát, a koncepciót részletesen elemezte, és úgy döntött, hogy annak kiterjesztését kéri az ügyvezetéstl. Az összeállított anyagot egyrészt a képzés és oktatási területtel tartalmilag kiegészítve humánpolitikai koncepcióvá kell átalakítanunk, másrészt a stratégiához illeszkeden ötéves távlatra kell kidolgoznunk a feladatokat. Végül, de nem utolsó sorban a hatodik átfogó stratégiai cél a küls és bels kommunikáció fejlesztése. Egyrészt tovább kell fejleszteni a munkavállalók tájékozottságát elsegít bels kommunikációs rendszerünket, másrészt küls kapcsolatainkat is naprakész információkkal kell ellátnunk tevékenységeinkrl, gazdálkodásunkról, eseményeinkrl.

6 - Véleményem szerint a dolgozókat leginkább érdekl témáról ejtsünk még pár szót. Mit lehet már tudni a szervezetkorszersítésrl? - A stratégia egyik célja hatékony, versenyképes szervezet kialakítása. Erre vonatkozóan - mint már említettem - külön koncepciót tárgyalt az igazgatóság. Ebben olyan részterületeket határoztunk meg, ahol áttekintjük a munkafolyamatainkat és a hozzájuk kapcsolódó szervezeti egységeket. Ezek szükség szerinti változtatásait külön átalakítási tervekben kell részletesen kidolgoznunk. A koncepció a racionalizálások tekintetében 8 témakört, folyamatot érint. Az egyik ilyen terület a számlázás és a hozzá kapcsolódó folyamatok. Jelenleg mind a hat területi igazgatóság maga nyomtatja, borítékolja a számlákat. Ezt a folyamatot szeretnénk ésszerbben, költséghatékonyabban megvalósítani, ezért kialakításra kerül egy ún. számlázási centrum, mely teljeskören lesz felels a leolvasástól a számla kinyomtatásáig minden részfolyamatért. Már korábban is születtek elkészít anyagok a laborszervezet korszersítésére vonatkozóan. Az összesen nyolc, köztük 7 akkreditált labor a területi igazgatóságok szervezeteibl központi funkcionális irányítás alá kerül. A feladatkör, a munkavégzés gyakorlatilag nem változik, viszont javulhat az erforrások elosztása, kihasználtsága. Hasonló központi funkcionális irányítást tervezünk az ügyfélszolgálati munka esetében, mely a fogyasztói elégedettség növelése érdekében tovább javíthatja, gyorsíthatja az ügyintézést. Áttekintjük az informatikai folyamatainkat is, az informatikai rendszerünk üzemeltetése várhatóan egy szervezetbe fog integrálódni. A következ érintett terület a társaság pénzügyi, számviteli folyamatai, ahol jelenleg számos párhuzamosság lelhet fel a központ és az igazgatóságok között. Ennek racionalizálásával a könyveléssel kapcsolatos adminisztrációs munka egyszersödni fog. A beszerzési tevékenység funkcionális irányítása mellett a jövben precízen kell tudnunk a közbeszerzésre vonatkozó szabályokat alkalmazni. Így ezen a területen is szervezeti változások várhatóak. A legátfogóbb és legnagyobb körültekintést igényl feladatot a víziközmvek üzemeltetését és karbantartását végz szervezetek racionalizálása jelenti. Ezen a területen a változtatásokat igen alapos elkészít munka kell, hogy megelzze. Nehéz feladat eltt állunk, hiszen úgy kell változtatásokat végrehajtanunk, hogy az a napi munkavégzésünkben nem okozhat fennakadást. A szolgáltatási színvonal nemhogy nem csökkenhet, tevékenységeink minségének inkább javulnia kell fogyasztóink megelégedésére. Végül az utolsó témakör a stratégiába nem illeszked tevékenységek megszüntetése. Az egyik legérintettebb terület a Gépészeti Igazgatóság ebben a kérdésben. A cégvezetésnek januárban kell összeállítania egy munkavállalókra lebontott részletes átalakulási tervet, mely alapján a Gépészet bizonyos tevékenységeivel nem foglalkozik a továbbiakban a DRV Rt. A többi területi igazgatóság esetében is át kell vizsgálni a folyamatokat, és a stratégiába nem illeszked tevékenységeket meg kell szüntetni. Összefoglalásul elmondhatom, hogy a cég jöv szempontjából rendkívül fontos, meghatározó periódus elé nézünk. A változtatások azt a célt szolgálják, hogy a DRV Rt. a következ öt évben is meg tudja rizni, illetve javítani tudja piaci pozícióit. A stratégiai célok megvalósítá-

7 sa igen komoly feladat elé állítja a felsvezetést, így számítunk a vezetk és a dolgozók megértésére, lojalitására. A hiteles tájékoztatás szerepe még hangsúlyosabbá válik, ezért törekedni fogunk arra, hogy mindenkihez idben eljussanak a szükséges információk. Természetesen szívesen fogadjuk munkavállalóink jószándékú ötleteit, javaslatait is. A közelg év vége kapcsán engedjék meg, hogy a DRV Hírek hasábjain keresztül köszönjem meg társaságunk valamennyi dolgozójának egész éves eredményes munkáját. Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok! - Dónucz László - Dolgozói elégedettség felmérés A DRV Rt. dolgozóinak elégedettségi szintjét - a évi felméréshez hasonlóan - a Munkaügyi Osztály és a PR Iroda vizsgálta meg, a két szakterület által összeállított kérdívek segítségével. Célunk az volt, hogy megtudjuk, dolgozóink mennyire tájékozottak a két évvel ezeltt végzett felmérés eredményei alapján meghozott intézkedésekrl, továbbá, hogy felmérjük milyen mértékben, illetve milyen irányba mozdult el a dolgozók elégedettségi szintje a két évvel ezelttihez képest. A felmérés eredményeinek birtokában lehetségünk van arra, hogy olyan információkkal lássuk el a társasági vezetést, amelyek az egyes döntések megalapozottságát segítik, a vezeti munka hatékonyságát növelik, úgy társasági, mint igazgatósági szinten egyaránt. A számítógép segítségével, véletlen mintavétellel kiválasztott 826 dolgozó (a minta nagysága 30 %-os volt) postai úton, a saját lakására címezve kapta meg a felmérést május végén. A kérdíveket név nélkül kellett kitölteni, a kérdésekre szinte, nyílt és valóságot tükröz állásfoglalásokat vártunk a válaszadóktól. A június végi beérkezési határidig a megkeresett munkavállalók összesen 28 %-a (227 f) küldte vissza a nyomtatványokat, vagyis 10%-al kevesebben reagáltak megkeresésünkre, mint 2002-ben. A DRV Rt. összlétszámához viszonyítottan a kérdíveket visszaküldk száma a munkavállalói létszám 8 %-át tette ki. Ez azt jelenti, hogy a minta reprezentatív, a válaszok tükrözik az Rt. munkavállalóinak véleményét. A Gépészeti Igazgatóság esetében azonban a válaszadók száma nagyon alacsony volt, ezért az adatokat csak tájékoztató jellegnek lehet tekinteni. Az összeállított 25 kérdéssel olyan területekrl kértük ki a dolgozók véleményét, amelyek közvetlenül érintik a munkavállalókat, meghatározzák közérzetüket. A témakörök a következk voltak: 1. Visszacsatolás a 2002-es felméréssel kapcsolatban. 2. Javadalmazás. 3. Motiváció 4. Vezetés. 5. Munkakörnyezet. 6. Munkahelyi légkör. 7. A DRV Rt. tevékenysége. 8. Bels kommunikáció.

8 A kiértékelés metodikáját már a kérdív összeállításánál figyelembe vettük. Egyrészt a könynyebb feldolgozhatóság érdekében többnyire zárt kérdéseket alkalmaztunk, másrészt a kérdéseket olyan formában tettük fel, hogy a válaszok alapján azonosítani lehessen a beavatkozást igényl területeket. Ehhez mind a munkavállalói elégedettséget, mind pedig az adott tényez munkavállalói szemszögbl való fontosságát mérnünk kellett. A dolgozói elégedettség szintjét egy mutatószámban is kifejeztük a következ módszer segítségével: megvizsgáltuk, hogy a munkavállalói elégedettséggel kapcsolatos kérdések esetében mennyi a maximálisan elérhet pontszám (ami a dolgozók 100 %-os elégedettségét jelentené), illetve mennyi a kérdívek alapján elért pontszám. Az elért pontszámnak a maximális pontszámhoz való viszonyításával kaptuk meg a dolgozói elégedettség mutatószámát, természetesen mind társasági összesen adat formájában, mind igazgatóságonkénti bontásban. Fentiek alapján az átlagos dolgozói elégedettség jelenlegi szintje a DRV Rt.-nél: 67%. Szervezeti egységenként: Központ: 74%, Somogy megyei Ig.: 74%, Pécsi Ig.: 72%, Északbalatoni Ig.: 70%, Nyugat-balatoni Ig.: 65%, Fejér megyei Ig.: 63%, Dél-balatoni Ig.: 62%, Gépészeti Ig.: 57%. Ezek a mutatószámok tehát az összes vizsgált témával kapcsolatosan mért elégedettségi szinteken alapulnak. Az elégedettség felmérés kiértékelése során kiválasztottunk néhány olyan kérdést is, melyek esetében mind az elégedettség, mind a fontosság értelmezhet volt, s melyek jelents mértékben meghatározzák a dolgozói közérzetet. A közel azonos elégedettséggel és fontossággal rendelkez területek vannak ideális helyzetben, hiszen ezek nem tartalmaznak sem elégedetlenséget okozó hiányosságokat, sem felesleges erforrás ráfordítást. A legnagyobb eltérés az elégedettség és fontosság értékek között az anyagi megbecsülés és az elrelépés lehetségének megítélésében tapasztalható, míg az optimálistól a legkisebb mérték eltérés a szociális-jóléti juttatások esetében látható. Az optimális szinthez közelít még a munkakörnyezet és a szakmai megbecsülés témaköre. Árnyaltabb képet kapunk a témakörök elégedettségi szintjének részletes vizsgálatakor. A visszacsatolás témakörben két kérdéssel vizsgáltuk azt, hogy munkatársaink megfelel tá-

9 jékoztatást kaptak-e a 2002-ben végzett felmérés alapján hozott intézkedésekrl, illetve mely területeken érzékeltek változást. Minden egyes egységnél kisebb-nagyobb mérték növekedés látszik az elégedettségi szint tekintetében évhez képest. Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy a munkavállalók elégedettségére nézve kedvez folyamatok indultak el az elmúlt két esztendben. A pozitív irányú elmozdulás a minségügyi rendszer, a vezet-beosztott viszony és a szociális-jóléti juttatások területén a legmagasabb. Legalacsonyabb viszont a fizetések teljesítménynyel való arányosságának és az anyagi megbecsülés vonatkozásában. Figyelemre méltó viszont az anyagi megbecsülés tekintetében az igen, de nem elegend válaszok kiugróan magas aránya. Úgy tnik, hogy a óta bevezetett változásokat (fizikai dolgozók munkakörülményi besorolásának rendezése, készenlét átalány bevezetése, az átlagkereseti szint inflációt meghaladó emelkedése stb.) munkavállalóink érzékelték és értékelték, de nem tartják elegendnek. Meg kell jegyeznünk ugyanakkor azt is, hogy a megkérdezettek csaknem háromnegyede nem volt kellképpen tájékozott a javító intézkedésekrl, ezért a jövben több figyelmet kell szentelni ezek kommunikálására. A javadalmazással kapcsolatosan mindössze 55 %-os átlagértéket regisztráltunk. A mért eredmények igazolták azt az elfeltevést, hogy változatlanul problémás terület a javadalmazás. Továbbra is jelents mértékben távol áll egymástól az anyagi ösztönzés fontosságának és a vele kapcsolatos elégedettségi szintnek a mértéke. A meglehetsen alacsony átlagos elégedettségi szinten belül kiugróan magas a szociális-jóléti juttatásokkal való elégedettség értéke. Ennél jóval alacsonyabb az anyagi megbecsüléssel általában, illetve más vállalkozásnál hasonló munkakörben foglalkoztatott munkavállalókhoz képest mért elégedettségi szint. Ha visszanézünk a évi felmérés eredményeire, sajnos jelents változás nem következett be ezen a területen, viszont egy ponton elmozdulás történt: a más vállalkozáshoz képest mért elégedettségi érték - vagyis a bérezési rendszer küls méltányosságának értéke - érzékelheten növekedett.

10 Az elssorban nem anyagi ösztönzési formákat összefoglaló motiváció témakör átlagos elégedettségi értéke 64 %. Vizsgáltuk a munkakörök jellemzit (tisztázott munkakör, felelsség, érdekesség, változatosság), az elrelépés, a szakmai fejldés lehetségét, valamint a munkahely biztonságának jelentségét. Általánosságban elmondható, hogy jóval a fontosságérték alatti elégedettségi adatok születtek. Az Rt. és a közvetlen munkahelyi vezetk elismertségét igazolja a vezetéssel való elégedettség átlagosan 68 %-os szintje. Felmértük a közvetlen vezetvel való elégedettséget általában, rákérdeztünk a vezeti munka eredményességére, valamint a munka szervezettségére. Vizsgáltuk a közvetlen vezet és a beosztott viszonyát is, elssorban az emberi oldalát figyelve a kapcsolatnak. Külön megnéztük a cégvezetés munkájával kapcsolatos véleményeket. A vezetés esetében azt is megvizsgáltuk, hogy milyen tulajdonságok meglétét várják el egy vezettl a dolgozók, illetve közvetlen vezetjük mennyire felel meg ezeknek az elvárásoknak. Magasan a szakmai hozzáértést említ válaszok száma vezeti a listát, ezt több mint 50 %- kal lemaradva követik olyan tulajdonságok, amelyek személyiségjegyekre utalnak (pl. határozottság), vagy vezeti tudást feltételeznek (pl. szervezési készség). Nagy számban szerepeltek olyan tulajdonságok is, amelyek a beosztottakkal való emberi kapcsolatra, viszonylatokra vonatkoznak (pl. emberségesség, empátia, igazságosság, korrektség). Kevés elrelépés mutatkozik a vezeti visszajelzések terén, a munkavállalók 64 %-a csupán alkalmanként kap visszajelzést vezetjétl az elvégzett munkáról. A Gépészeti Igazgatóság kivételével valamennyi egység munkakörnyezettel való elégedettsége legalább 65 %, a társasági átlag 68 %, ami jó eredménynek tekinthet. A kérdések egyik csoportja a munkavégzés helyszínére vonatkozott, míg a másik kérdéskör a rendelkezésre álló munkaeszközökre kérdezett rá. A évi felméréshez hasonlóan most is a munkaeszközökkel voltak kevésbé elégedettek a dolgozók. A minségi munkavégzés feltételei között a versenyképes fizetés mellett fontos szerepe van a munkahelyi légkörnek, a munkahelyen kialakult társas kapcsolatoknak. A magas, 72 %-os átlagos társasági elégedettségi értéket a szervezeti egységek többsége felülmúlja (a Somogy megyei Igazgatóság adata 80 % feletti), mindössze a Dél-balatoni, az Észak-balatoni és a Gépészeti Igazgatóság maradt el tle néhány százalékkal. Valamennyi szervezeti egység esetében 70 % vagy a felett (átlag: 77%), helyezkedik el a DRV Rt. tevékenységével való elégedettség. Dolgozóink jelents része a szolgáltatási színvonalat jónak tartja, elkötelezett az Rt. iránt. Leginkább elégedettek a megkérdezett munkavállalók a vízellátással, és legkevésbé elégedettek a számlázási tevékenységgel. Minden egyes tevékenység megítélése jóval pozitívabb lett a évi adatoknál. A véleményeket összehasonlítottuk a nyár folyamán elvégzett fogyasztói elégedettség vizsgálat eredményeivel is. A százalékos arányok tükrében elmondhatjuk, hogy a DRV Rt. munkájával mindkét oldalon elégedettek a válaszadók, a szolgáltatásainkat igénybe vevk jobbnak ítélték a számlázásunkat és a szolgáltatásunk minségét, mint a kollégáink. A hibaelhárítás értékelésénél a fogyasztók és a dolgozók véleménye megegyezik, az ügyfélszolgálat munkájával és a tájékoztatással viszont a munkatársaink elégedettebbek. Mivel a két évvel ezeltti felmérésben meglehetsen meggyz adat született arra vonatkozóan, hogy dolgozóink többsége ismeri a DRV Rt. stratégiáját, jelen felmérésben azt kívántuk elssorban megvizsgálni, hogy ténylegesen mely stratégiai célokat tudják leírni munkavállalóink.

11 Legnagyobb számban a fogyasztóközpontú mködés szerepelt a válaszok között, jóval kevesebben tudták leírni a társasági erforrások hatékony kihasználására, a társasági hatékonyságra, a folyamatközpontú mködésre és az EU követelményeknek való megfelelésre vonatkozó stratégiai célkitzést. A bels kommunikáció esetében nem elégedettségi szintet mértünk, arra voltunk elssorban kíváncsiak, hogy munkatársaink milyen információforrásokat részesítenek elnyben, honnan szerzik be az információkat. A válaszadók többsége továbbra is a háromhavonta megjelen DRV Hírekbl tájékozódik a vállalatot érint aktuális kérdésekrl. A második helyen szerepel a munkatársaktól származó értesülés, és sajnálattal kellett konstatálnunk, hogy a közvetlen vezettl kapott tájékoztatás a harmadik helyre szorult vissza. Az információforrások tekintetében a negyedik helyen a Hírforrás végzett, megelzve a bels intranet hálózatot és a küls sajtót. Bels információs kiadványaink (DRV Hírek, DRV Hírforrás) a megkérdezettek 87 %-ához minden esetben vagy rendszerint eljutnak, és a válaszadók csupán 13%-a állította, hogy általában nem vagy soha nem kapja meg azokat. A bels kommunikációt vizsgáltuk a dolgozók szemszögébl is, megkérdeztük munkatársainkat, vajon eljutnak-e észrevételeik a döntéshozók megfelel szintjére. Társasági szinten a válaszadók 55 %-a szerint érnek célba az ötletek. Örömmel állapítottuk meg, hogy a évi felméréshez képest az arányok megfordultak, és kilenc százalékkal többen találnak meghallgatásra vezetik körében. Ennek ellenére a közvetlen munkahelyi vezetk és a beosztottak közötti párbeszéd területén nem következett be lényeges elrelépés, illetve a felettesüktl még kevesebb információt kapnak a dolgozók, mint két évvel ezeltt. Továbbra is indokoltnak tartjuk a közvetlen információáramlás javítását a vezetk és a beosztottak között. A évi vizsgálat eredményeivel összevetve a jelen adatokat, összességében megállapítható, hogy minden egyes vizsgált területen magasabb elégedettségi értéket mértünk 2004-ben. Tennivaló persze akad bven. Mi - az elégedettség vizsgálatot lebonyolító munkatársak - bízunk benne, hogy az Rt. vezeti levonják a számadatokból a szükséges következtetéseket, és a társaság lehetségeihez mérten újabb javító intézkedéseket hoznak a problémásnak mutatkozó területeken. Dónucz László Fogyasztói elégedettség felmérés A MACRO-TQI Vezetési és Piackutatási Tanácsadó Kft hó során fogyasztói elégedettség vizsgálatot végzett a DRV Rt. szolgáltatási területén a lakossági és közületi fogyasztók, valamint az önkormányzatok körében. A véleményfelmérés kvantitatív közvélemény-kutatásként zajlott, strukturált kérdívek segítségével. A felmérés során a kérdez biztosok 800 lakossági, 100 közületi fogyasztót és 314 önkormányzatot kerestek fel. A fogyasztói elégedettség mérése a fogyasztók által megfogalmazott mércéhez viszonyítva történt, tehát a víziközm szolgáltatás egyes jellemzinek a megkérdezett által vélt fontosságát hasonlították az adott szolgáltatással való elégedettségéhez, öt fokozatú skálán. A szolgáltatás egyes jellemzi akkor optimálisak, ha a fontossági és az elégedettségi értékek közel azonosak. Ekkor sem fölösleges erráfordítás, sem elégedetlenséget okozó hiány nem áll fenn.

12 Fogyasztói véleményfelmérés év hasonló idszakában volt utoljára cégünknél, szintén a MACRO-TQI Kft. lebonyolításában, nagyon hasonló kérdívek segítségével, így az adatok összevethetek. Az elkészült jelentés minden egyes pontja tartalmaz összehasonlító adatokat a két évvel ezelttivel. 1. Lakossági fogyasztók Az ivóvíz szolgáltatással kapcsolatosan a megkérdezett lakossági fogyasztók 25,8 %-a tapasztalt valamilyen hibát a vízszolgáltatásban az elmúlt év során. A évi 27,1 %-al szemben, ez 2,7 %-os javulást eredményezett. Örvendetes tény, hogy a cstörések gyakorisága a felére csökkent. A hibaelhárítást fogyasztóink nagyon fontosnak tartják, az elégedettségi mutatók azonban csak ers közepesek. Ebben az évben a megkérdezett fogyasztók 72,6 %-a veszi igénybe a csatornaszolgáltatást, 26 %-kal többen, mint 2 évvel ezeltt. Ennek ellenére a rendellenességet tapasztalt fogyasztók 3,3 %-kal kevesebben voltak, mint 2002-ben (8,3% helyett 5 %). Megjegyzend, hogy legtöbb kifogást a szaghatásra jeleztek. A szolgáltatás minsége (SZM) együttesen - a csökken hibák elfordulása ellenére - az elvárásokhoz képest változatlanul alulteljesítést mutat. A vízfogyasztás megállapításával, a leolvasással, valamint a számlázással (LSZ) összességében elégedettek a lakossági fogyasztóink ebben az évben is. Itt az elégedettségi és fontossági átlagok különbsége pozitív maradt, (+0,35 helyett +0,34 lett kimutatva), tehát csak igen kis mérték csökkenéssel, még jól sikerült megfelelni az elvárásoknak. Az adatok részletesebb elemzésébl azonban az tnik ki, hogy a jó eredményeket, a fizetési módokkal, a leolvasás kiszámíthatóságával, a fizetési könnyebbséggel való megelégedésnek köszönhetjük. A társaságunk által alkalmazott díjak (ÁR) tekintetében ugyan úgy, mint a korábbi években, a fogyasztók elégedetlenek, az árakat túl magasnak tartják. Az elégedettség és a fontosság különbözete -2,3, ami 0,17-el kedveztlenebb, mint évben. Vevkezelés (VK) néven foglalkozik a felmérés a fogyasztói kapcsolattartással, illetve a PR tevékenységgel. A vevkezelés az a terület, ahol évhez viszonyítottan összességében kismérték javulást mutatnak az eredmények (+0,21 helyett +0,28-at).

13 Az ügyfélszolgálatra vonatkozó részletes elemzésbl azonban az a tanulság vonható le, hogy a fogyasztóink igazán csak a kapcsolatfelvétel módjaival elégedettek, a rövid válaszidvel, a határidn belüli rendezéssel, vagy az ügyintézés menetére irányuló tájékoztatással már nem annyira. A PR tevékenységi körrel kapcsolatosan is hasonló a helyzet, - amiben egy kis ellentmondás is felfedezhet - mivel a tájékoztatás formáit nem tartják fontosnak, de igen elégedettek valamennyivel, az egyes tájékoztatási kategóriákon belül pedig nagyon fontosnak ítélik azokat, és nem elégedettek velük. A CÉG mutatóit összefoglalóan, és összehasonlíthatóan a év adataival, a mellékelt I-es táblázat szemlélteti. Tekintettel arra, hogy a DRV Rt. által alkalmazott díjak igen nagy részét társaságunktól független tényezk befolyásolják, ezért elméleti számításokat is végeztünk a CÉG mutatószámára vonatkozóan az árak elégedettségi mutatói nélkül. Ebbl látható, hogy amennyiben a díjakat nem vesszük figyelembe, társaságunk a szolgáltatási tevékenységét öszszességében az elvárásoknak megfelelen teljesíti. 2. Közületi fogyasztók A közületi fogyasztók esetében a vizsgálat módszere megegyezik a lakossági fogyasztóknál alkalmazottal. A kérdívek csak némileg különböztek a lakossági kérdívektl. A vízszolgáltatás zavarainál szintén javulás volt észlelhet, most a megkérdezettek közül 14 % tapasztalt valamilyen zavart a ivóvíz szolgáltatásban, ez 6 %-os javulás a évhez viszonyítottan. A hibabejelentés összetevinek megítélésénél kedveztlenebb eredményt tapasztalhatunk, mint a lakosságnál, vagy mint 2 évvel ezeltt. Különösen a hiba okáról és elhárításának idejérl hiányolják a tájékoztatást, és a diszpécser gyors elérhetségének a megítélése lett kedveztlenebb, csökkent azonban a hiba megismétldésének gyakorisága. A szennyvízcsatorna szolgáltatás zavarai tekintetében az eredmények javultak. A szolgáltatás minsége (SZM) mutatószám azonban mindent egybevéve -0,6-ról -0,88-ra csökkent, amit lényegében a hibaelhárítás elvárásokhoz képest tapasztalt alulteljesítése okozott. A leolvasás, számlázás (LSZ) tekintetében a részeredmények nagyon hasonlóak, mint a lakossági fogyasztói körnél, ugyanazoknál a tételeknél volt kisebb az elégedettség a fontosságnál, egyedül a leolvasás pontosságánál volt kisebb a különbség. Az összevont eredmények egyedül ennél a pontnál lettek magasabbak a évben regisztráltnál.

14 A vevkezelés tekintetében az eredmények pozitívak maradtak, de némileg csökkentek. Roszszabbak lettek a mutatók a tájékoztatások vonatkozásában a tervezett szolgáltatási szünetekrl, illetve a számlázásról. A CÉG összesít adat táblázatában szintén bemutatjuk az eredményeket az árak elégedettségi mutatói nélkül. A közületi fogyasztói kör esetében is megállapítható, hogy amennyiben a díjakat nem vesszük figyelembe, társaságunk a szolgáltatási tevékenységét összességében éppen az elvárásoknak megfelelen teljesíti. 3. Önkormányzatok Az önkormányzatok esetében a fenti módszert csak részben lehetett alkalmazni, hiszen más érdekekrl és más célcsoportról van szó, ezáltal más kérdív is készült. Az önkormányzatoknál például a teljes leolvasás, számlázás, díjbeszedés mutató (LSZ) értelmét veszti a megfelel kérdések hiánya miatt. Ugyancsak kimaradt a szolgáltatási díjakkal kapcsolatos ÁR mutató. Ellenben a szolgáltatás minsége (SZM) mutatóba bele lett számítva még a vízszolgáltatás minsége mutató, a vevkezelésbe (VK) pedig a munkatársak megfelelsége. A vevkezelésnél a kapcsolatfelvétel módja értelmét veszti, illetve a tájékoztatás tartalma is módosult. A szolgáltatás minsége mutatószám a vízszolgáltatás minsége, a hibaelhárítás, és a csatornaszolgáltatás átlagából van számítva. A vízszolgáltatás zavarai, az önkormányzatok megítélése szerint az esetek többségében sajnos nttek, ellentétben a lakossági és a közületi fogyasztók véleményével. Ezt tükrözi a vízszolgáltatás jellemzinek értékelése, mert szinte mindegyik tényez esetében az elégedettség kis mértékben, de csökkent, hasonlóan a hibaelhárítás megítéléséhez. A vevkezelés esetében a DRV Rt. munkatársairól alkotott véleményük az önkormányzatoknak sajnos majdnem minden tényez tekintetében kedveztlenebb elégedettségi eredményt mutatnak az idei évben. A tájékoztatások vonatkozásában nagyon kicsi, de szintén negatív volt a változás. A fenti két mutató átlagolásával kiszámolt CÉG mutatószámok értékeit a III-as számú táblázat tartalmazza: 4. Következtetések és javasolt intézkedések A szolgáltatás minségére vonatkozóan megállapítható, hogy a hibaelhárítások tekintetében valamennyi tényez esetében javulást kell társaságunknak elérni. Különösen oda kell figyelni a bekövetkezett hibákra, annak okaira és a kijavítás várható idejére vonatkozó gyors tájékoztatás megoldására, valamint a diszpécserek gyors elérhetségére.

15 A leolvasás - számlázás terén a mérk és a leolvasások, illetve a számlák pontosságán, valamint a számlák érthetségén kell javítani. A vevkezelés tekintetében megállapítható, hogy fogyasztóink a telefonos ügyintézés lehetségét nagyon fontosnak tartják, és elvárják a jelenleginél gyorsabb, és határidn belüli ügyintézést. Külön említést érdemel az önkormányzattokkal történ kapcsolattartás. A fenti táblázat eredményeibl az a következtetés vonható le, hogy társaságunknak minden téren, sokkal nagyobb odafigyeléssel kell kezelni ezen igen fontos partnereit. A beszámolót összeállította: Bolygóné Polgár Klára ügyfélszolgálati önálló csoportvezet Sikeres KIOP pályázat a Velencei-tónál Sikeres pályázatot nyújtott be a hat önkormányzat (Gárdony, Velence, Kápolnásnyék, Sukoró, Pázmánd, Nadap) és a DRV Rt. által alkotott konzorcium a Velencei tavi szennyvízelvezetés és -tisztítás fejlesztését célzó beruházás tekintetében. A Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program keretében a konzorcium 6 Mrd Ft érték beruházást valósíthat meg december 31-ig. A források 70%-át az Unió, 25%-át a magyar állam biztosítja, a fennmaradó 5%-ot kell saját forrásból elteremteni. A beruházás keretében a Velencei-tó körül megépülhet a teljeskör szennyvízelvezet rendszer, illetve a hálózat bvítése kapcsán a meglév tisztítótelep kapacitását is növelni kell. Társaságunk a megépül új rendszerek késbbi üzemeltetését is felvállalta, valamint a Kincstári Vagyonigazgatóságtól kapott felhatalmazás alapján, mint az állami mvek tulajdonosának képviselje is részt vesz a beruházás megvalósításában. A tervezést és a pályázati elkészítést követen, a beruházás lebonyolításával kapcsolatos feladatokat is a DRV Rt. látja el. Újabb KIOP pályázatok kerültek benyújtásra Társaságunk 15 településsel közösen ivóvíztisztítás és egy településsel közösen szennyvízelvezetés és tisztítás témában nyújtott be újabb pályázatokat a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program keretében. 1. A Balatonlellei Szennyvíztisztító Telep és Szennyvízelvezetési Régió szagtalanításának hatásfokjavítása A Fonyódtól Balatonöszödig terjed balatoni II. számú szennyvízelvezetési régió csatornázottsága - az elmúlt húsz - huszonöt év csatornaépítési programjának köszönheten - ma már majdnem teljes kör. Már csak Fonyódon van néhány csatornázatlan utca, az engedélyes tervek erre is elkészültek, így várhatóan a következ évtl már elmondhatjuk, hogy a csatornázottság a régióban 100 %-os. A szennyvízcsatorna hálózaton lév átemelkhöz korábban tervezett tzeges szagtalanítók nem váltották be a hozzájuk fzött reményeket, ezért a DRV Rt. és a Budapesti Mszaki Egyetem hatékonyabb szagtalanítási eljárás kidolgozásába kezdett a

16 90-es évek közepén. Az ún. limitált nitrát adagolásos szagtalanítás folyamatosan került bevezetésre a balatoni szennyvízelvezetési régiókban, majd ezt követen más térségi rendszereknél is. Jelen projektünkben a módszer továbbfejlesztését célozza meg az a program, amely a mai korszer követelményeknek is megfelel, alkalmazva a számítógépes központi üzemirányítást és vezérlést. Ezen kívül az átemelknél egyéb komfortérzet növelést célzó beavatkozás történik. A projekt tartalmazza még a Balatonlellei Szennyvíztisztító Telep kapacitásbvítését és hatásfokjavítását is. 2. Andocs, Miklósi Kára, Kapoly, Bonnya, Nágocs- Zics ivóvízminség javítása Az Andocs környéki projektben szerepl kistelepülések vízellátó rendszerénél vagy közvetlenül a beruházás megvalósításakor, vagy egy késbbi ütemben valósultak meg természetesen nem teljes kören azok a vízkezel berendezések, amelyek a határérték feletti vas-mangán, illetve metántartalom eltávolítását szolgálták. Kivételt képez Andocs és Bonnya községi vízm, ahol egyáltalán nincs semmiféle vízkezelés. Jelenleg egymástól független, önálló vízellátó rendszerként üzemelnek: - Andocs település - Andocs- Nagytoldipuszta településrész - Bonnya település - Bonnya Bonnyapuszta településrész - Kapoly település - Nágocs település - Zics település Jelenleg is közös vízellátó rendszerként üzemel Miklósi és Kára települések vízmve. A jelenleg használt berendezések közül elssorban a METANULL ill. FERMASIC típusú vízkezelés az eredetileg tervezett funkcióknak sem felel meg. Ugyanígy a többi meglév berendezés sem képes az ammónium eltávolítására és ezáltal nem biztosítható, hogy a fogyasztóhoz határérték alatti nitrit tartalmú ivóvíz kerüljön. A 201/2001(X.25.) Korm. rendeletben meghatározott határértékek tekintetében a vízfogyasztás kielégítését szolgáló vízbázis ammóniumtartalma magas, majd ez a víz az elosztó hálózatba jutva a fogyasztási helyen nitritként jelenik meg, szintén határérték feletti tartalommal. A projektben kidolgozásra került Zenon- Vitaqua technológiát egységesen alkalmazva, mindegyik vízellátó m esetében megoldódik a vas-mangán és ammónium eltávolítás. A régi, alkalmatlan berendezések leszerelésre és megsemmisítésre kerülnek. Új vízbázis létesítésre kerül sor Andocs, Bonnya, Nágocs- Zics és Miklósi Kára vízmvek esetében. A program részeként a vízminség javítását szolgálva új összeköt vezeték épül Andocs Nagytoldipuszta (1 517,1 fm O 110 KPE), Bonnya Bonnyapuszta (2 828 fm O 110 KPE), és Nágocs- Zics (2 167,7 O 110 KPE) esetében. A tervezett beavatkozások komplex megvalósításával elérjük, hogy a fogyasztási helyeken a szolgáltató biztosítani tudja a rendeletben meghatározott vízminségre vonatkozó határértékeket.

17 3. Somogyaszaló, Hetes Csombárd, Várda, Magyaregres és Fonó ivóvízminség javítása A Kaposvár környéki, projektben szerepl kistelepülések vízellátó rendszereinél vagy közvetlenül a beruházás megvalósításakor, vagy egy késbbi ütemben valósultak meg természetesen nem teljes kören azok a vízkezel berendezések, amelyek a határérték feletti, vasmangán illetve metántartalom eltávolítását szolgálták. A fonói, a somogyaszalói és a hetesi 2- es kút esetében még ez sem történt meg. A 201/2001(X.25.) Korm. rendeletben meghatározott határértékek tekintetében a vízfogyasztás kielégítését szolgáló vízbázis ammóniumtartalma magas, majd ez a víz az elosztó hálózatba jutva a fogyasztási helyen nitritként jelenik meg, szintén határérték feletti tartalommal. Eleget téve a hivatkozott kormányrendeletnek, feltétlenül szükséges a kutak vizének ammóniamentesítése. A projektben kidolgozásra került a Zenon Vitaqua technológia, amely az eddig megfelel vízkezel berendezéssel nem rendelkez helyeken, úgy mint Fonó település esetében, egyben megoldja a vas és mangántalanítást is. Ahol ez már meg volt oldva, mint Várda Magyaregres Somogyaszaló vízm esetében, ott csak az ammóniamentesítéssel egészül ki a vízkezelési technológia. A Hetes - Csombárd vízm egy 4 491,5 fm összeköt vezeték kiépítésével közös vízellátó rendszert fog alkotni Várda Magyaregres Somogyaszaló, Antalmajor vízmvel. Az új rendszer két vízbázisra épül: a várdai kutakra, ahol a vízkezel berendezés beépítésével megtörténik a vízminség javítás. A megmaradó és a rendszerbe kapcsolódó hetesi vízbázisnál ez már megoldott, ezért itt új beavatkozásra nincs szükség. Fonó település esetében az önálló vízmnél viszont szükséges a projektben szerepl Zenon- Vitaqua vízkezel berendezés beépítése. 4. Marcali szennyvíztisztító telep technológiai rekonstrukciója és Marcali Horvátkút városrész szennyvízcsatornázása Marcali város dinamikus fejldésének összetettségéhez tartozik - a munkahelyteremt beruházások, az idegenforgalom, a Balatonhoz kapcsolódó turizmus fenntartható színvonalának biztosításán túlmenen - a meglév infrastruktúra fejlesztése, a még hiányos, nem teljes kören kiépített szennyvízelvezet rendszer megvalósítása. A város a teljes kör csatornázottság érdekében kívánja megvalósítani a Horvátkút városrész szennyvízelvezet rendszerének kiépítését, valamint ezzel párhuzamosan a meglév 4000 m3/d kapacitású szennyvíztisztító telep kapacitásbvítés nélküli technológiai fejlesztését. A megvalósítást évben tervezzük, mely a projekt nagyságát illeten ezen idszakban biztonsággal, elfogadható ütemezéssel lebonyolítható. A megépítést követen kijelenthetjük, hogy a város teljes területén megoldódik a szennyvizek környezetkímél módon történ összegyjtése, kezelése, valamint a tisztítás után a befogadóba történ vezetése. Az üzemel szennyvízcsatorna hálózaton összegyjtött szennyvizek a Marcali m3/nap (száraz idei) kapacitású 2 lépcss biológiai tisztítású szennyvíztisztító telepen kerülnek megtisztításra az alábbiak szerint.

18 A mechanikai mtárgyak után teljes oxidációs eleveniszapos tisztítási technológia következik, mely áll 2 db els fokú tisztítást biztosító hexacel töltettel rendelkez csepegtet testes mtárgyból és 1-1 db 900 m3/nap kapacitású oxidációs árokból és a hozzá tartozó utóülepítbl. Az iszapvonal aerob iszapstabilizálót, ikerkialakítású srítt, és szalagszr préses iszap víztelenítést foglal magában. A csapadékos idszak során jelentkez hidraulikai többletterhelés kiegyenlítésére puffer medence áll rendelkezésre. Paréj István Új szennyvíztelep Nyirádon szeptember 26-án került átadásra Nyirádon a 240 m3/nap kapacitású szennyvíztisztító telep a hozzá tartozó csatornahálózattal. A korszer technológiájú telep a Bau-Team Kft. fvállalkozásában készült el. Az átadott gravitációs csatorna hossza fm, a nyomóvezetékek hossza 1100 fm. A fogyasztók száma a rákötések után 646 db. A telep várhatóan kielégíti a környezetvédelmi, ill. vízminségi szabványokat. A település a nyirádi vízbázis szívében terül el, így nagyon idszer volt ez a beruházás, mely nélkül a vízbázis is veszélybe került volna. A beruházás érdekessége, hogy az elkészült telepet már a DRV Rt. Nyugat-balatoni Igazgatósága üzemelteti, de január 1. eltt a település a Fejér Megyei Igazgatósághoz tartozott. A kivitelezés eltti egyeztetések jó részét még a Fejér Megyei Igazgatóság munkatársai végezték, szakszerségüknek köszönheten egy nagyon jó technológiájú telepet vehettünk át. Köszönet illeti Hullay Gyula volt igazgató urat, Juhászné Hermann Margit akkori mszaki vezett - jelenleg az Igazgatóság igazgatója -, ill. Ancsin Mihály urat, az Ajkai Üzemvezetség akkori üzemvezetjét. A Nyugat-balatoni Igazgatóság munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérték a kivitelezést. A beruházó Nyirádi Önkormányzattal jó munkakapcsolat alakult ki, így a kivitelezésnél javaslatainkat figyelembe vették és aszerint hajtottak végre módosításokat a beruházás során. Mindennek köszönheten a m rekordid - hat hónap - alatt készült el. A beruházás összköltsége 700 millió Ft volt.

19 Ez az év más szempontból is különleges volt számunkra, mivel január 1-vel a Nyugat-balatoni Igazgatósághoz került az Ajkai Üzemvezetség. Az átvétel nem okozott különösebb zökkenket, mivel a Nyugat-balatoni Igazgatóság kiemelt figyelmet fordított az egység megismerésére. Az Ajkai Üzemvezetség dolgozói is megértették az összevonás szükségességét, belátták, hogy ezáltal a munkaer és dologi kiadások tekintetében ésszersíteni lehet. Az Üzemvezetség létszáma októberében 56 f volt, jelenleg 44 f. A létszámleépítést a lehet leghumánusabban valósítottuk meg. Az egység a Sümegi Üzemvezetséggel együtt megoldotta a 2004-ben rábízott feladatokat. Itt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ebben a komoly munkában segítségemre voltak. Üzemi Tanács választás november 4-én került sor a Társaság nyolc gazdasági egységénél az üzemi tanács választásra, mely valamennyi helyszínen érvényes és eredményes volt. A választáson a munkavállalók 64 %-a vett részt, a választáson induló 65 f jelöltbl 52 fnek szavazva bizalmat. Az üzemi tanács választáson a VKDSZ DRV Rt. MSZ 97,3 %-os támogatottságot ért el. A gazdasági egységek üzemi tanácsai megválasztották a helyi üzemi tanács elnökeit, valamint a Központi Üzemi Tanácsba delegált küldötteiket is. A helyi üzemi tanácsok személyi összetétele: Dél-balatoni Igazgatóság: Elnök: Faludi Imréné. Tagok: Alt Gyz, Apáti József, Bárkányi Gábor, Czintos Cecília, Horváth Attiláné, Járó Gyöngyi, Szke Viktória, Velekeyné Kránitz Andrea Észak-balatoni Igazgatóság: Elnök: Bels Sándor. Tagok: Bakos Tamásné, Bertalan Istvánné, Erdélyi Gábor, Hingerné J. Tünde, Pethes Adrienn, Sümegi Györgyné Nyugat-balatoni Igazgatóság: Elnök: Illés Ferenc. Tagok: Adorján Józsefné, Balogh Rudolf, Illés Tamás, Kósa Istvánné, Ódor Lajos, Szalai Antal Fejér megyei Igazgatóság: Elnök: Glász László. Tagok: Balogh Imre, Hiller Henrik, Hluchány Enik, Tóth Árpád, Vázsonyi Zoltán, Wimmer Sándor

20 Somogy megyei Igazgatóság: Elnök: Papp Sándor. Tagok: Dézsiné Erds Beatrix, Fucskár Vince, Hoffmann Lajosné, Horváth Zoltán, Kovács János, Varjaskéri József Pécsi Igazgatóság: Elnök: Szcs József. Tagok: Birta Józsefné, Kovács Miklós, Pápai László, Schmidt Ferenc Gépészeti Igazgatóság: Elnök: Jankó Lajos. Tagok: Hodola János, Kárpáti István, Pet Andrásné, Volák János Központi Irányítás: Elnök: Pintér Lajos. Tagok: Mészely Edit, Pintér Zoltánné, Ükösné Varga Anita, Völgyi József A Központi Üzemi Tanács alakuló ülésére november 18-án került sor a társaság Központjában, ahol a delegáltak egyhangúlag Pintér Lajos szociálpolitikai csoportvezett, a Központi Irányítás üzemi tanácsának képviseljét választották meg elnöknek. A Központi Üzemi Tanács újjáválasztott elnöke a Pécsi JPTE személyügyi szervez szakán szerezett diplomát, 1976-tól a DRV Rt. dolgozója. Központi Üzemi Tanács: Elnök: Pintér Lajos. Tagok: Faludi Imréné, Czintos Cecília, Bels Sándor, Bertalan Istvánné, Illés Ferenc, Illés Tamás, Glász László, Tóth Árpád, Papp Sándor, Kovács János, Szcs József, Jankó Lajos. Búcsúzunk a nyugdíjba vonuló munkatársaktól Társaságunk vezetése december másodikán, ünnepélyes keretek között búcsúzott el azoktól a munkatársaktól, akik ebben az évben fejezték be aktív pályafutásukat a DRV Rt.- nél. Az ünnepélyt Tóth István vezérigazgató úr köszöntje nyitotta meg, majd Gábor Imre a VKDSZ MSZ titkára köszönt el attól a 77 dolgozótól, akik életkoruk, illetve egészségi állapotuk megromlása miatt vonultak nyugdíjba. Ezt követen az ünnepeltek Egyedül nem megy címmel vidám összeállítást tekintettek meg népszer operett mvekbl és slágerekbl Oravecz Edit, Módri Györgyi és Völgyesi Gyöngyi eladásában. Az esemény a vacsora után baráti beszélgetéssel és zenés, táncos programmal zárult. A DRV Rt. vezetése és dolgozói nevében munkatársainknak ezúton is nagyon jó egészséget és kellemes pihenést kívánunk a nyugdíjas éveikben. A nyugdíjba vonulók névsora: Észak-balatoni Ig.: Cseh Gyula, Haáz Erzsébet, Kovacsics Sándor, Torma Miklós, Váradi Károly Gépészeti Igazgatóság: Blénessy Árpád, Molnár Béláné, Molnár Gyuláné, Reichert Imre Rehák Józsefné, Réti Gyula, Rudas Árpád, Szabó István, Wolf Imre Nyugat-balatoni Ig.: Balogh László, Csordás József, Geszti Gábor, Homály Gyula, Krasznai Lajos, Krózser István, Márkus István, Nagy János, Németh Károlyné, Ruzsák István, Ságvári

A évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója

A évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója A 2012. évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója készítette: Humánpolitikai és Szervezetfejlesztési Igazgatóság 2012. december 2/8 Bevezetés Az elmúlt évhez hasonlóan a Humánpolitikai

Részletesebben

Javaslat a szennyvízcsatorna évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György

Javaslat a szennyvízcsatorna évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 16-i ülésére Tárgy: Javaslat a szennyvízcsatorna 2011. évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György - 2 - Tisztelt

Részletesebben

Külső partneri elégedettség felmérés 2013.

Külső partneri elégedettség felmérés 2013. Munkaügyi Központja Iktatószám: VAM/01/473-16/2013. Külső partneri elégedettség felmérés 2013. 2010-ben az MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszer bevezetése kapcsán kidolgozásra került egy új

Részletesebben

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének. 25/2004.(VII.14.) rendelete

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének. 25/2004.(VII.14.) rendelete Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének 25/2004.(VII.14.) rendelete az önkormányzati tulajdonú közüzem vízmbl szolgáltatott ivóvízért és a közüzem csatornam használatáért fizetend

Részletesebben

A 2010 - Pécs Európa Kulturális F!városa Program ismertségét és fogadtatását vizsgáló lakossági kutatás kiemelt megállapításai 2007

A 2010 - Pécs Európa Kulturális F!városa Program ismertségét és fogadtatását vizsgáló lakossági kutatás kiemelt megállapításai 2007 A 2010 - Pécs Európa Kulturális F!városa Program ismertségét és fogadtatását vizsgáló lakossági kutatás kiemelt megállapításai 2007 A kutatást végezték: Busa Csilla, kutató (Fact Intézet) Bognár Adrienn,

Részletesebben

Minségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban. Felsoktatási minségtérkép

Minségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban. Felsoktatási minségtérkép Minségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban Felsoktatási minségtérkép 8. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 2012. április 26-27., Gödöll Hegyi-Halmos Nóra ELTE PPK OFI Felsoktatási

Részletesebben

Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.

Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9. Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.0/12-2013-0009 azonosítószámú projekt Előzmények A Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési

Részletesebben

Lankadt a német befektetők optimizmusa

Lankadt a német befektetők optimizmusa www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:

Részletesebben

TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 2001 DECEMBER

TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 2001 DECEMBER 2 TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉS 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 1 TATA VÁROS TELEPÜLÉSJA MELY KÉSZÜLT A VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK MEGALAPOZÁSA

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/330-4/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. december 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A szennyvízcsatorna

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján A közszolgáltatásokról végzett átfogó lakossági elégedettség és igényfelmérés eredményeinek összefoglalása

Részletesebben

A MINSÉGFEJLESZTÉSI CSOPORT SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZATA BEVEZETÉS. A 3/2002. (II.15. ) OM rendelet a következ0ket határozza meg:

A MINSÉGFEJLESZTÉSI CSOPORT SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZATA BEVEZETÉS. A 3/2002. (II.15. ) OM rendelet a következ0ket határozza meg: Csak úgy tudunk megfelelni gyorsan változó környezetünknek, ha folyamatosan tervezünk és ismerünk minden lehetséget, mely nyitva áll elttünk. Newt Gingrich A MINSÉGFEJLESZTÉSI CSOPORT SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI

Részletesebben

Ivóvízminőség javítása a tabi kistérség 8 településén

Ivóvízminőség javítása a tabi kistérség 8 településén Ivóvízminőség javítása a tabi kistérség 8 településén KEOP-7.1.3.0/09-2010-0010 Koppány Völgye konzorcium Andocs, Zics, Nágocs, Kára, Miklósi, Szorosad, Törökkoppány, Somogyacsa településeken 201/2001.

Részletesebben

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez.

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez. Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez. BESZÁMOLÓ 2006. év A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ 2006. év költségvetése ez időszakban

Részletesebben

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november 1 Tartalom 1. A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához való illeszkedése...3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság

Részletesebben

Javaslat a szennyvízcsatorna évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György

Javaslat a szennyvízcsatorna évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. december 11-i ülésére Tárgy: Javaslat a szennyvízcsatorna 2009. évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György - 2 - Tisztelt

Részletesebben

1. A döntési mechanizmus korszerűsítése

1. A döntési mechanizmus korszerűsítése ÁROP-1.A.2. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése A Várpalotai Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Megbízó: Várpalota Város Önkormányzata 1. A döntési mechanizmus korszerűsítése 1e) A hivatal

Részletesebben

Külső partneri elégedettség felmérés 2014.

Külső partneri elégedettség felmérés 2014. Munkaügyi Központja Külső partneri elégedettség felmérés 2014. A külső partneri elégedettség felmérésre 2014. április 7. - április 18. között került sor, mellyel azt szerettük volna megtudni, hogy partnereink

Részletesebben

Középpontban a vevi elégedettség

Középpontban a vevi elégedettség Progresszív Szakmai Díjak Az év partnerkapcsolata kategória Középpontban a vevi elégedettség A Délhús Rt. 2005. elején stratégiai döntést hozott a részben az értékesítési csapat, részben a menedzsment

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés 2018/19

Idegen nyelvi mérés 2018/19 Idegen nyelvi mérés 2018/19 A feladatlap Évfolyam Feladatszám Itemszám Összes megszerezhető pont 6. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés: 3 5+5+5 5+5+5 15 15 8. Olvasott szövegértés: 3 Hallott szövegértés:

Részletesebben

Hatékonyságnövelő program

Hatékonyságnövelő program Hatékonyságnövelő program LARSKOL Tanácsadók 1165 BUDAPEST, FARKASFA U. 21. +3620 931 7979 +3620 329 2651 email: info@larskol.hu web: www.larskol.hu Hatékonyságnövelés - költségcsökkentés A gazdasági környezet

Részletesebben

Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét?

Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét? Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2016. évi fogyasztói vizsgálat eredményei Elosztói szolgáltatások és vállalat specifikus kérdések ÉSZAKI és DÉLI régió A hat magyarországi földgázelosztó társaság fogyasztói

Részletesebben

Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról

Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról 2013. február 11. Háttér A Fejér Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felels helyettes államtitkár 2014. október 29. Budapest, VHT Szakmai napok Az új Közös Agrárpolitika (KAP) 2014-2020

Részletesebben

DABAS IVÓVÍZMINŐSÉG JAVÍTÁSA

DABAS IVÓVÍZMINŐSÉG JAVÍTÁSA DABAS IVÓVÍZMINŐSÉG JAVÍTÁSA PROJEKTÁTADÓ RENDEZVÉNY, SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2015. SZEPTEMBER 14. KORSZERŰ VÍZKEZELÉS, EGÉSZSÉGES IVÓVÍZ SZOLGÁLTATÁS A BERUHÁZÁS CÉLJA Ivóvízkezelés A projekt alapvető célkitűzése

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. szeptember 22. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 217/18. tanév őszi félév Az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa a 217. november 29-i ülésén elfogadta az új Oktatói, Kutatói Teljesítményértékelő Rendszert

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. SZEPTEMBER 27-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. SZEPTEMBER 27-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. SZEPTEMBER 27-I ÜLÉSÉRE 5. IKTATÓSZÁM: 2-11/2012. MELLÉKLET: 5 DB TÁRGY: Beszámoló az Országos Ivóvízminıség-javító Program megvalósulásáról az Európai Uniós

Részletesebben

K Ú R I A Ügykezelő Iroda 1055 Budapest, V., Markó utca 16.

K Ú R I A Ügykezelő Iroda 1055 Budapest, V., Markó utca 16. K Ú R I A Ügykezelő Iroda 1055 Budapest, V., Markó utca 16. Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy bíróságunk 2016. január 15- február 15 közötti időszakban az Önök segítő közreműködésével Ügyfél-elégedettséget

Részletesebben

Lakossági elégedettségmérés. Budakalász Város Önkormányzatánál

Lakossági elégedettségmérés. Budakalász Város Önkormányzatánál Lakossági elégedettségmérés Budakalász Város Önkormányzatánál 2017.11.14. TARTALOM A kutatás célja 3 A lakossági elégedettségmérés módszertana 4 Demográfia 5 A felmérés kérdései és a válaszlehetőségek

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program

Részletesebben

Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS. 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben Bérbesorolási rendszer

Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS. 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben Bérbesorolási rendszer Gyr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. KOLLEKTÍV SZERZDÉS 1. SZ. MELLÉKLETE egységes szerkezetben 2017. Bérbesorolási rendszer Tartalomjegyzék Vasúti tevékenység bérbesorolási rendszere... Hiba! A könyvjelz nem

Részletesebben

Segíthetek? Hogyan őrizzük meg munkatársaink

Segíthetek? Hogyan őrizzük meg munkatársaink Segíthetek? Hogyan őrizzük meg munkatársaink lojalitását a pénzügyi szektorban? R. Kovács Dániel, Front Page Communications, ügyvezető igazgató KREATÍV PR Nap Konferencia 2011. november 17. Miről lesz

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. június 30-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. június 30-án tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. június 30-án tartandó ülésére Tárgy: Enying Város szennyvízelvezetésének és szennyvízkezelésének a kiépítése című projekthez kapcsolódó szükséges döntések meghozatala

Részletesebben

Hallgatói elégedettségi felmérés

Hallgatói elégedettségi felmérés Hallgatói elégedettségi felmérés 2012/2013. tanév 1. és 2. félév Kérdések k4 k5 k6 k7 k8 k9 k10 k11 k12 k13 k14 Az oktató mennyire felkészült az órákra? Mennyire érthető az oktató által átadott ismeret?

Részletesebben

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A. Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.5-2013-2013-0102 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés

Részletesebben

Fogorvostudományi Kar () Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága. Skála

Fogorvostudományi Kar () Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága. Skála Fogorvostudományi Kar () Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián Hisztogram Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA

WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG MÉRÉSE BUDAPEST 017. 1 1. A kutatás körülményei A Wekerle Sándor Főiskolán 017. októberében hallgatói elégedettség vizsgálatot végeztünk. A megkérdezés

Részletesebben

Vizsgáló- és kalibráló laboratóriumok felkészültségének általános körülményei (MSZ EN ISO/IEC 17025:2001) Tartalomjegyzék (1)

Vizsgáló- és kalibráló laboratóriumok felkészültségének általános körülményei (MSZ EN ISO/IEC 17025:2001) Tartalomjegyzék (1) Vizsgáló- és kalibráló laboratóriumok felkészültségének általános körülményei (MSZ EN ISO/IEC 17025:2001) Tartalomjegyzék (1) 1.Bevezetés 2.Alkalmazási terület 3. Fogalom meghatározások 4. Irányítási követelmények

Részletesebben

Kérdőív értékelés 76% 1. ábra

Kérdőív értékelés 76% 1. ábra Kérdőív értékelés Az adatfelmérést a Petőfi Sándor Művelődési Sportház és Könyvtár olvasói töltötték ki 0- ben. Önkéntesen ember töltötte ki a kérdőívet teljes anonimitás mellett. A kérdőív célcsoportja

Részletesebben

Ügyfél megelégedettségi kérdőív 2007. Összefoglaló. A kutatásról

Ügyfél megelégedettségi kérdőív 2007. Összefoglaló. A kutatásról Ügyfél megségi kérdőív 2007 Összefoglaló A kutatásról Az AGB Nielsen Media Research 2007 szeptemberében globális felmérést készített ügyfelei körében. A kutatást a londoni székhelyű Britsh Market Research

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvár és Környéke Víziközmű-társulat működésével

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2012. szeptember 26-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 67/2012. (IX.26.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgylése a közoktatásról

Részletesebben

Környezet-tudatosság a közép- és nagyvállalatok körében

Környezet-tudatosság a közép- és nagyvállalatok körében Kutatás a Sun Microsystems Kft. részére Környezet-tudatosság a közép- és nagyvállalatok körében Lőrincz Vilmos 2007 GKIeNET Kft. A felmérésről Bázis: az 50 fő feletti magyar vállalatok, mintegy 5300 cég

Részletesebben

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék Összefoglaló Output menedzsment felmérés 2009.11.12. Alerant Zrt. Tartalomjegyzék 1. A kutatásról... 3 2. A célcsoport meghatározása... 3 2.1 Célszervezetek... 3 2.2 Célszemélyek... 3 3. Eredmények...

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

A felsoktatásban oktatók minségfejlesztéssel kapcsolatos attitdje

A felsoktatásban oktatók minségfejlesztéssel kapcsolatos attitdje A felsoktatásban oktatók minségfejlesztéssel kapcsolatos attitdje Dr. Sass Judit Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet A kutatás célja A felsoktatásban

Részletesebben

Az ISO 10015 Minségirányítás A képzés irányelvei nemzetközi szabvány

Az ISO 10015 Minségirányítás A képzés irányelvei nemzetközi szabvány Az ISO 10015 Minségirányítás A képzés irányelvei nemzetközi szabvány /ISO 10015:1999 (E) Quality Management - Guidelines for training/ Pappné Buzás Erika Az ISO 10015 fordítását végezte: Barabás Eszter

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A Jó Állam Véleményfelmérés bemutatása Demeter Endre Nemzeti Közszolgálati Egyetem JÓ ÁLLAM VÉLEMÉNYFELMÉRÉS CÉLJAI Hiányzó

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzata

Nagykálló Város Önkormányzata LAKOSSÁGI KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2. Nagykálló Város Önkormányzata Készült a,,teljesítmény, minőség, hatékonyság 2.0. ÁROP-1.A.5-2013-2013-0114 projekt keretében KÉSZÍTETTE: MEGAKOM STRATÉGIAI TANÁCSADÓ IRODA

Részletesebben

AZ IPARI PARKOK EGYESÜLET szolgáltatási és támogatási rendszere

AZ IPARI PARKOK EGYESÜLET szolgáltatási és támogatási rendszere AZ IPARI PARKOK EGYESÜLET szolgáltatási és támogatási rendszere (Az IPE 1997. és 1999. évi rendes közgyléseinek állásfoglalásai szerint) 1. A szolgáltatási és támogatási rendszer továbbfejlesztésének indokoltsága

Részletesebben

Székesfehérvári véleménykutatás december Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán

Székesfehérvári véleménykutatás december Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán Összefoglaló A székesfehérváriak közhangulata rendkívül kedvező, a közösségépítő programok látogatottsága magas, a lakosok többsége

Részletesebben

El terjesztés Csanytelek Község Önkormányzata képvisel -testülete 2011. októberi ülésére

El terjesztés Csanytelek Község Önkormányzata képvisel -testülete 2011. októberi ülésére Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z j é t l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek.hu 10-7/2011. Elterjesztés

Részletesebben

Vállalkozások fejlesztési tervei

Vállalkozások fejlesztési tervei Vállalkozások fejlesztési tervei A 2014-2020-as fejlesztési időszak konkrét pályázati konstrukcióinak kialakítása előtt célszerű felmérni a vállalkozások fejlesztési terveit, a tervezett forrásbevonási

Részletesebben

Nagybakónak Község Önkormányzati Képviselő-testületének. A vízdíjak megállapításáról, a számlázás és a díjfizetés feltételeiről szóló

Nagybakónak Község Önkormányzati Képviselő-testületének. A vízdíjak megállapításáról, a számlázás és a díjfizetés feltételeiről szóló Nagybakónak Község Önkormányzati Képviselő-testületének A vízdíjak megállapításáról, a számlázás és a díjfizetés feltételeiről szóló 3. számú egységes szerkezetben a 15/2007.(XII.13.), 7/2008. (XII.29.),

Részletesebben

Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás

Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás, Infrastruktúra Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás 5,00 4,50 4,00 3,50 3,00 2,50 2,00 1,50 1,00 0,50 0,00 T F T F T F T F T F T F 6. 7. 8. 9. 10. 11.

Részletesebben

Szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási tevékenységet végző cég folyamat-leltára Csoport

Szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási tevékenységet végző cég folyamat-leltára Csoport Szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási tevékenységet végző cég folyamat-leltára Csoport Folyamat Száma Neve Száma Neve 1 Piacok és vevők megértése 1 A szolgáltatásokkal való elégedettség mérése 2 A

Részletesebben

Az Alsónémedi szennyvíztisztító telep 1999. óta üzemel. Az elmúlt években a tisztító bővítése és korszerűsítése vált szükségessé.

Az Alsónémedi szennyvíztisztító telep 1999. óta üzemel. Az elmúlt években a tisztító bővítése és korszerűsítése vált szükségessé. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata a Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszeréhez a KEOP-1.2.0/B/10 Szennyvízelvezetés és tisztítás konstrukcióra benyújtott Alsónémedi szennyvíztisztító

Részletesebben

Modern Városok projekt

Modern Városok projekt Modern Városok projekt Projekt Alapadatai Projekt összköltségvetése 24.000.000.000.- HUF Projektmegvalósítás időtartama 2016-2020 Pécsi Tudományegyetem Pécs, 2016. 1 A PROJEKT ELŐZMÉNYE Magyarország Kormánya

Részletesebben

Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei

Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei Óvodánkban a 2000-ben megkezdett minőség biztosítási program bevezetése óta rendszeresen, 2-3 évenként mérjük a szülők

Részletesebben

+, * -! "#$ %$&'(!!" #$#%&!!" '(# )* '#+$ (, -*...

+, * -! #$ %$&'(!! #$#%&!! '(# )* '#+$ (, -*... ) * * )**+,*- +, * - / 0 1 2 3! "#$ %$&'(!!" #$#%&!!" '(# )* '#+$ (, -*... 3 Gárdonyi G. Nyháza Képes Géza Mátészalka Kossuth Mátészalka Medgyessy u. Bp. III. Váci u. Bp. V. Móra Ferenc Mátészalka Mérd

Részletesebben

A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁRJÁBAN)

A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁRJÁBAN) A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2013. JANUÁRJÁBAN) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde igazgatóhelyettes Az adatokat összesítette: Horváth Erika és Szabados Mátyás Budapest, 2013.

Részletesebben

SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT

SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT A dokumentum a szervezeti önértékelés 217-es felmérési eredményeit veti össze a 213-as értékelés eredményeivel. 213-ban csak az oktató/kutató

Részletesebben

Magyar joganyagok /2015. (IX. 15.) Korm. határozat - a többségi állami tulajdon 2. oldal c) az 1. melléklet szerinti kategóriákon belül a tulajd

Magyar joganyagok /2015. (IX. 15.) Korm. határozat - a többségi állami tulajdon 2. oldal c) az 1. melléklet szerinti kategóriákon belül a tulajd Magyar joganyagok - 1660/2015. (IX. 15.) Korm. határozat - a többségi állami tulajdon 1. oldal 1660/2015. (IX. 15.) Korm. határozat a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok vezető állású munkavállalói

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzata

Balatonakarattya Község Önkormányzata Balatonakarattya Község Önkormányzata Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2016. február 18. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya Község Önkormányzat

Részletesebben

Babes-Bolyai Egyetem. Összefoglaló jelentés. Vállalati innovációirányítási rendszer bevezetésére irányuló képzés a versenyképes cégekért 2016/06/06

Babes-Bolyai Egyetem. Összefoglaló jelentés. Vállalati innovációirányítási rendszer bevezetésére irányuló képzés a versenyképes cégekért 2016/06/06 Babes-Bolyai Egyetem Összefoglaló jelentés Vállalati innovációirányítási rendszer bevezetésére irányuló képzés a versenyképes cégekért 2016/06/06 Project N : 2015-1-HU01-KA202-13551 Összefoglaló jelentés

Részletesebben

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata

Csenger Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és folyamatvizsgálata Csenger Város Önkormányzatt Pollgármestterii Hiivattalla Csenger Város Önkormányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Program, keretén belül, A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése

Részletesebben

Intelligens fogyasztásmérés az elosztói engedélyesek szemszögéből. Mező Csaba 2009.01.22

Intelligens fogyasztásmérés az elosztói engedélyesek szemszögéből. Mező Csaba 2009.01.22 Intelligens fogyasztásmérés az elosztói engedélyesek szemszögéből Mező Csaba 2009.01.22 Cél 2006/32 EK irányelv Célok Biztosítani a lehetőségét az energiahordozók (gáz, villamos energia, hőmennyiség, víz)

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.:

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Képviselő-testülete 2008. november 5-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Meghozott határozatok: 93/2008. (XI. 5.) határozat:

Részletesebben

Éves jelentés. Fővárosi Vízművek Zrt. energiagazdálkodása a évben

Éves jelentés. Fővárosi Vízművek Zrt. energiagazdálkodása a évben A jelentés célja Éves jelentés Fővárosi Vízművek Zrt. gazdálkodása a 2017. évben Jelen dokumentum célja, hogy az hatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvénynek és az annak végrehajtásáról szóló 122/2015.

Részletesebben

Népegészségügyi Kar, Válaszadók száma = 30. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25%

Népegészségügyi Kar, Válaszadók száma = 30. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% Munkatársi elégedettségi felmérés, Népegészségügyi Kar, 00. Népegészségügyi Kar, 00. Válaszadók száma = 0 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg

Részletesebben

Optimista a magánszféra az egészségügyi ellátásban

Optimista a magánszféra az egészségügyi ellátásban Optimista a magánszféra az egészségügyi ban Egészségügyi szolgáltatással Magyarországon több, mint tízezer vállalkozás foglalkozik. A cégek jegyzett tőkéje meghaladja a 12 milliárd forintot, a saját tőke

Részletesebben

SZAKMAI JAVASLATOK AZ ÚJ SZÉCHÉNYI TERV KÖZÖS TERVEZÉSÉHEZ 2010. SZEPTEMBER 15.

SZAKMAI JAVASLATOK AZ ÚJ SZÉCHÉNYI TERV KÖZÖS TERVEZÉSÉHEZ 2010. SZEPTEMBER 15. SZAKMAI JAVASLATOK AZ ÚJ SZÉCHÉNYI TERV KÖZÖS TERVEZÉSÉHEZ 2010. SZEPTEMBER 15. TARTALOM BEVEZETÉS ÁLTALÁNOS ÉSZREVÉTELEK KONKRÉT ÉSZREVÉTELEK ÉS JAVASLATOK I. Gyógyító Magyarország - Egészségipar II.

Részletesebben

A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése

A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése KRIDLOVÁ Anita Miskolci Egyetem, Miskolc anitacska84@freemail.hu A vállalkozások számára ahhoz, hogy

Részletesebben

Alba Radar. 28. hullám

Alba Radar. 28. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

A közbeszerzési jogorvoslat egy másik útja (vázlat) Bevezetés

A közbeszerzési jogorvoslat egy másik útja (vázlat) Bevezetés A közbeszerzési jogorvoslat egy másik útja (vázlat) Bevezetés Dr. Gadó Gábor szakállamtitkár úr felkérésének eleget téve röviden felvázolom a bírósági út, mint elvi modell egy lehetséges változatát, ami

Részletesebben

Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve

Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve Jászivány Község Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési terve Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 61. -a szerint az államháztartási kontrollok célja az államháztartás

Részletesebben

XVII. HULLADÉKHASZNOSÍTÁSI KONFERENCIA

XVII. HULLADÉKHASZNOSÍTÁSI KONFERENCIA XVII. HULLADÉKHASZNOSÍTÁSI KONFERENCIA ÚJ IRÁNYOK A SZENNYVÍZISZAP HASZNOSÍTÁSBAN - AVAGY MERRE MEGYÜNK, MERRE MENJÜNK? Farkas Hilda PhD C. egyetemi tanár Előzmények Magyarország első Vízgyűjtő-gazdálkodási

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

Ne tegyen különbséget az állam a különféle iskolafenntartók között!

Ne tegyen különbséget az állam a különféle iskolafenntartók között! Ne tegyen különbséget az állam a különféle iskolafenntartók között! 2015. május A Civilek a költségvetésről projektet támogatja a Nyílt Társadalom Intézet. Mi a kérdés? Kutatásunk során arra voltunk kíváncsiak,

Részletesebben

Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról

Vélemények az állampolgárok saját. anyagi és az ország gazdasági. helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról Közép-európai közvélemény: Vélemények az állampolgárok saját anyagi és az ország gazdasági helyzetérôl, a jövôbeli kilátásokról A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása

Részletesebben

Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/ )

Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/ ) Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047) KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047 PROJEKT NYITÓRENDEZVÉNY Simontornya Város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása projekt

Részletesebben

Közvélemény-kutatás kiértékelése

Közvélemény-kutatás kiértékelése Közvélemény-kutatás kiértékelése Bóly Borjád Monyoród Nagybudmér Pócsa térségi ivóvízminőség-javító projekt Azonosító szám: KEOP-7.1.3.0/09-2011-0004 Készítette: Sághy-Sat Kft. 2012. október Tartalomjegyzék

Részletesebben

2013. ÉVI ÜZLETI TERV

2013. ÉVI ÜZLETI TERV SÁRKÖZ-VÍZ Szolgáltató KFT. Székhely: 7100 Szekszárd, Epreskert u. 9. Telephely: 7144 Decs, Fő u. 23. 7143 Őcsény, Fő u. 35. 2013. ÉVI ÜZLETI TERV TERV IDŐSZAK: 2013. 01. 01.-12. 31. Szekszárd, 2013. április

Részletesebben

Minőségirányítási csoport. Szülői kérdőív feldolgozása

Minőségirányítási csoport. Szülői kérdőív feldolgozása Minőségirányítási csoport Szülői kérdőív feldolgozása 2010-11 Egyesített rövid távú cél: 4. Szülőkkel való kapcsolattartás feltérképezése A megvalósítás módja: Kérdőíves megkérdezés a szülői elégedettség

Részletesebben

Jó vízminőséggel a vízbiztonságért.

Jó vízminőséggel a vízbiztonságért. Jó vízminőséggel a vízbiztonságért. Ivóvíz-biztonsági szakmai nap Degré András Ivóvíz-biztonsági tervrendszer Az ivóvíz-biztonsági tervrendszerek alapja - a fogyasztó egészségének védelme érdekében - a

Részletesebben

Kérdőíves elemzés a Fecskepalotáról

Kérdőíves elemzés a Fecskepalotáról Fecskepalota Szép Jelen Alapítvány Kérdőíves elemzés a Fecskepalotáról Készült az Erzsébet-program által kiadott kérdőív segítségével Készítette: Hegyi Bella 2014 1 Tartalomjegyzék Táblajegyzék... 2 1.

Részletesebben

Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú továbbképzési szak

Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú továbbképzési szak Emberi erőforrás gazdálkodás és közszolgálati életpálya Új Közszolgálati Életpálya ÁROP-2.2.17-2012-2013-0001 Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú

Részletesebben

GVK_Munkaerőpiac_2011

GVK_Munkaerőpiac_2011 Jelentéskészítő, GVK_Munkaerőpiac_0 GVK_Munkaerőpiac_0 Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0%

Részletesebben

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA

MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA MAGYARORSZÁG DIGITÁLIS OKTATÁSI STRATÉGIÁJA DEBRECEN, 2018. ÁPRILIS 14. HORVÁTH ÁDÁM DIVÍZIÓVEZETŐ DIGITÁLIS PEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI KÖZPONT VÁLTOZÓ MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK VÁLTOZÓ MUNKAERŐPIACI IGÉNYEK A

Részletesebben

A közbeszerzések első félévi alakulása

A közbeszerzések első félévi alakulása A közbeszerzések 2012. első félévi alakulása különös tekintettel az új Kbt.-vel kapcsolatos tapasztalatokra és a zöld közbeszerzésekre I. A közbeszerzések fő adatai és ajánlatkérői kategóriák szerinti

Részletesebben

A minimálbér és a garantált bérminimum emelésére adott vállalati válaszok

A minimálbér és a garantált bérminimum emelésére adott vállalati válaszok A minimálbér és a garantált bérminimum emelésére adott vállalati válaszok Egy vállalati felmérés tapasztalatai Budapest, 2018. július Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely,

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 41-98/2012. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben