Acím az Európai Unió 2002 májusában közreadott állásfoglalását

Átírás

1 MUNKATUDOMÁNYI FIGYELÕ Szerkeszti: Dr. Pongrácz László ROMÁN ZOLTÁN Az idézett EU állásfoglalás annak a stratégiai célnak a megvalósítását elemezve született, melyet az EU 2000-ben Lisszabonban a következõ 10 évre így fogalmazott meg:,,az Unió legyen a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásbázisú, több és jobb munkahellyel és nagyobb szociális kohézióval, fenntartható növekedésre képes gazdasága. Figyeljünk fel arra, hogy az EU a versenyképesség és a növekedés mellett a foglalkoztatottság, a társadalmi összetartás, a tudásbázisra való utalással az oktatás-képzés és a,,fenntartható jelzõvel a környezetvédelem követelményeit is aláhúzta. A másik oldalról nézve pedig e stratégiai cél nemcsak a humán erõforrások fejlesztését, hanem hatékony alkalmazásuk feladatát is hangsúlyozza. Bár a lisszaboni célok idõarányos teljesítésében nagy a lemaradás, ezeket az EU ismételten, legutóbb márciusi Tanácsülésén Brüsszelben is megerõsítette. Az új tagországoktól, így tõlünk is elvárják, hogy hozzájáruljanak e célkitûzés megvalósításához; ezt sok oldalról segíteni fogják, de nehéz feladat lesz így is. Az egy lakosra A versenyképesség kulcsa: a termelékenység Acím az Európai Unió 2002 májusában közreadott állásfoglalását (Productivity, 2002) idézi, mely pontosan így hangzik:,,a termelékenység: az európai gazdaságok és vállalatok versenyképességének kulcsa. A gazdaságok és a vállalatok versenyképességét más-más mutatókkal szoktuk vizsgálni, de a munkatermelékenység, az egy foglalkoztatottra vagy munkaórára jutó hozzáadott érték mindkét esetben az elsõ helyek egyikén szerepel. Az egyes oszágok, a régiók, a,,triász (EU, USA és Japán) esetében a legtöbbször összemért másik mutató az egy lakosra jutó bruttó hazai termék (GDP) színvonala és növekedési üteme. Michael Porter gyakran idézett munkája szerint,,a nemzetek versenyképességének egyetlen értelmes mérõszáma a munkatermelékenység (Porter, 1990, 6. oldal). jutó bruttó hazai termék (GDP) ugyanis a legfrissebb vásárlóerõ paritásos számítások szerint a csatlakozó országok átlagában (Málta nélkül) az Európai Unió egészére számított adat 46 százaléka. Hazánkban ez 53%; magasabb e mutató értéke a tagországok között utolsó Görögországban (64%) is és a jelölt országok közül négyben: Ciprusban (74), Szlovéniában (70), Csehországban (59) és Máltában (egy korábbi adata: 66%). Az egy lakosra jutó GDP színvonalában terhünkre jelzett különbség 1/5 részben a kisebb (Európában az egyik legalacsonyabb) foglalkoztatottságnak, 4/5 részben a gyengébb munkatermelékenységnek Román Zoltán okleveles gépészmérnök, a közgazdaságtudomány doktora. tulajdonítható. Lemaradásunk csökkentéséhez, társadalmi és szociális céljaink megvalósításához tehát a foglalkoztatottságot és a termelékenységet egyidejûleg kell jelentõsen emelnünk. Az EU re 70 százalékos foglalkoztatottságot irányzott elõ, a jelenlegi magyar szintet 56%-nak jelzi. A Központi Statisztikai Hivatal friss elemzése (A munka termelékenysége a magyar gazdaságban) pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy gyors termelékenységnövekedésünk java részben olyan körülmények és tényezõk eredménye, melyek hasonló arányú pozitív hatására a jövõben kevéssé számíthatunk, új erõket is mozgásba kell hoznunk. A növekedés és forrásai A bruttó hazai termék, a GDP a magyar gazdaságban a rendszerváltás utáni elsõ években jelentõsen visszaesett, de megindult és felgyorsult növekedésének eredményeként 2001-ben 8%-kal már meghaladta évi szintjét. Ugyanakkor e 12 év alatt az Európai Unióban a GDP 29, az Egyesült Államokban 41%-kal növekedett, szûkebb régiónkban a A magyar gazdaság növekedésének fõbb mutatói a rendszerváltást követõ idõszakban, táblázat Mutató GDP -4,9 1,9 4,5 0,7 Népesség -0,1-0,1-0,2-0,2 Foglalkoztatottak száma -5,7-2,7 0,8-2,5 Bruttó állóeszköz-felhalmozás -4,6 4,7 7,7 2,7 Egy lakosra jutó GDP -4,8 2,0 4,8 0,9 Egy foglalkoztatottra jutó GDP 0,9 4,7 3,7 3,3 A bruttó állóeszköz-felhalmozásra jutó GDP -0,3-2,7-3,0-1,9 Forrás: A munkatermelékenység, 2003, 17. és 34. oldal JÚNIUS

2 magyarországihoz hasonlóan alakult, a volt KGST-országokban együttesen 25%-kal visszaesett (UNECE, 2002, 230. oldal). A GDP csökkenése, majd beindult és 1997-tõl felgyorsult növekedése után üteme 2001-tõl lassulni kezdett, és további alakulása erõsen függ a világgazdasági konjunktúra hatásaitól is. A foglalkoztatottak száma elõbb jelentõsen, a második részidõszakban már kevéssé csökkent, a harmadikban növekedni kezdett. A munkatermelékenység az és évi csökkenés ellenére mindhárom részidõszakban növekedett. Mértékét a bruttó hazai termék és a foglalkoztatottság változásának egymáshoz viszonyított, változó jellegû viszonya határozta meg: ban a GDP még csökkent, de a foglalkoztatottak száma ennél is nagyobb mértékben esett vissza, ban a GDP a foglalkoztatott létszám csökkenése mellett növekedett, 1997-tõl a foglalkoztatott létszám már emelkedett, de a GDP ennél nagyobb mértékben növekedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás az elsõ részidõszakban erõsen visszaesett, utána gyorsan, a GDP-nél jóval nagyobb ütemben nõtt. Ha már tudnánk számítani olyan többtényezõs termelékenységi indexeket is (elõkészítése folyik), amelyek a GDP változását a munka- és tõkeráfordítások együttes alakulásához viszonyítják, ezek nyilvánvalóan kevésbé kedvezõ képet adnának. Az es idõszakban a munkatermelékenység az EU-ban évi 1,7, az Egyesült Államokban 1,8%-kal növekedett, a magyar gazdaságban a vizsgált 12 évben ( ) átlagosan évi 3,3%- kal. A termelékenység magyarországinál (kevéssel) nagyobb növekedését a teljes idõszakban az EU-ban csak Írország mutatta fel. E kedvezõ jelenség nagymértékben a foglalkoztatottság 24,7%- os, évente átlagosan 2,5%-os csökkenésének, a jelentõs,,kapun belüli munkanélküliség fenntartása révén biztosított.korábbi,,teljes foglalkoztatás leépülésének, az ehhez párosuló lényeges (ágazati és tulajdoni) strukturális átalakulásnak és sok nemhatékony állami nagyvállalat szétesésének, megszûnésének következménye volt. A munkatermelékenység színvonalában ez közeledést eredményezett a fejlett országokhoz, de a foglalkoztatottság erõs csökkenése erõforrások kihasználatlansága mellett komoly társadalmi feszültségeket is okozott tõl a termelékenység már a foglalkoztatott létszám gyarapodása mellett növekedett. E pálya folytatása kívánatos, és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelõen mind az egy foglalkoztatottra, mind az egy munkaórára jutó hozzáadott érték megfigyelésére kell rátérni. A magasabb termelékenységnek az elõbbiek mellett nem kevésbé fontos és a jövõ szempontjából különösen nagy hatású további forrása volt a piacgazdasági versenykörnyezet kialakulása és a külföldi mûködõ tõke beáramlása. A kis- és középvállalatok a rendszerváltás küszöbén a munkahelyek mintegy egyharmadát, a 90-es évek közepére közel kétharmadát biztosították (A kisés középvállalkozások, 2002). A kis-és középvállalatok e térnyerésének ugyancsak a piacgazdasági versenykörnyezet létrejötte volt a feltétele. Ezzel ugyan a mintegy 2 millió nagyvállalati munkahely megszûnésének csak kisebb részét pótolhatták, de így is jelentõsen mérsékelték az átalakulás feszültségeit. Ez az Európai Unió átlagához hasonló arány, és máig kiemelkedõ fontosságú a foglalkoztatás szempontjából. Ugyanakkor azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy a kis- és nálunk a középvállalatok jelentõs részében is a termelékenység színvonala jóval alacsonyabb, mint a nagyvállalatoknál. Ezért a kis- és középvállalati politika fontos feladata, hogy e vállalati körben sajátos eszközökkel külön is segítse a termelékenység, a versenyképesség növelését, az EU-csatlakozásra való felkészülést. A tapasztalatok szerint az élénkebb vállalkozási kedv, új vállalatok nagyobb számú indulása a verseny fokozásával, a korszerûtlen vállalatok kiszorításával is hozzájárul a termelékenység növekedéséhez. Ezért a vállalkozásélénkítés ma mindenütt elfogadott, fontos gazdaságpolitikai cél, fõ eszközének azonban nem az EU-ban korlátozott, nálunk túlzottan elõtérbe helyezett pénzügyi támogatások nyújtását, hanem kedvezõ, ösztönzõ gazdasági környezet teremtését és az oktatást, képzést tekintik. A rendszerváltás hatásai között a termelékenység szempontjából kiemelkedõ jelentõségû volt a magyar gazdaság számára is a külföldi mûködõ tõke nagy arányú beáramlása. Gazdaságunkban a bruttó hozzáadott értéknek a külföldi érdekeltségû vállalatok ben 20, 1995-ben 39, 2000-ben 49%-át hozták létre. A külföldi mûködõ tõke beáramlásának három fõ hatását általában abban látják, hogy a/ hozzájárul a gazdaság élénkítéséhez, növekedéséhez, b/ a külföldi tulajdonnal mûködõ vállalatok magasabb termelékenységgel dolgoznak, és c/ e magasabb termelékenység tényezõibõl a többi vállalat felé is kedvezõ hatás áramlik. Az elsõ két hatás erõteljesen érvényesült a magyar gazdaságban. A 90-es években a gazdaság és a termelékenység növekedését jelentõsen segítette a külföldi érdekeltségû vállalatok térnyerése. Ezt ekkor nagymértékben a privatizációs lehetõségek és az alacsony, alig növekvõ reálbérek vonzereje táplálta. A jövõben erre kevéssé számíthatunk. Az említett harmadik hatás viszont kevéssé érvényesült. Az összegezett adatok szerint a külföldi érdekeltségû vállalatoknál a munkatermelékenység a hazai JÚNIUS 29

3 tulajdonú vállalatokénak két és félszerese, a külföldi többségû tulajdonú vállalatokban háromszorosa. Ez jóval nagyobb különbség, mint amelyet eddig más országok esetében érzékeltek; az így kialakult duális struktúra mielõbbi mérséklése szükséges. A termelékenység növekedésének egyik alapvetõ forrása a kutatásfejlesztés és az innováció. A statisztika adatai mindkét területen a magyar gazdaság elmaradását jelzik. A K+F ráfordítások a bruttó hazai termékhez viszonyítva ban 2% felett voltak, a mélypont 1996-ban 0,67%, ez 2000-re 0,82%-ra, 2001-re 0,94%-ra emelkedett. Különösen alacsony nálunk a vállalatok által finanszírozott K+F aránya. Úgy tûnik, a magyar kreativitás e forráshiányt részben pótolni tudja, tudományos teljesítményünk e számoknál jóval kedvezõbb megítélést kap. Emellett technikai színvonalunkban a külföldi tõke erõs jelenléte és az importon keresztül érvényesülõ technológia transzfer is lényeges szerepet játszik. Az elsõ magyar (kísérleti) innovációs felmérés adatai azt jelzik, hogy az EU átlagához viszonyítva az innovációt bevezetõ vállalatok aránya nálunk minden nagyságkategóriában határozottan alacsonyabb, leginkább a kisvállalati körben. A 2002 végén közzétett legfrissebb EU Innovációs Eredménytábla már a jelölt országokról is tartalmaz adatokat, a jelölt országokkal foglalkozó háttéranyaga 13 mutatót vizsgál részletesebben. Jelenlegi erõsségünket a háttértanulmány a feldolgozóiparban közepes és magas technológiával foglalkoztatottak és az EPO szabadalmak arányában, jelenlegi fõ gyengeségünket az oktatás vonalán látja. Ez egybecseng az OECD sokszor idézett olvasásmegértési PISA-vizsgálatával, melyben 31 ország közül a 24. helyre kerültünk. Kedvezõ trendünknek jelzik az internethozzáférés bõvülését, kedvezõtlennek a középfokú mûszaki képzés és a külföldi mûködõ tõke beáramlás gyengülését. Ágazati és vállalati termelékenység A rendszerváltás utáni idõszakot nézve a magyar gazdaságról létszám idõsorok ágazatok szerint csupán 1992-tõl állnak rendelkezésre, ezért a fõ ágazatok termelékenységének alakulását csak az es idõszakra vizsgálhatjuk (lásd a 2. táblázat). A termelékenység jelentõs növekedését látjuk az iparban (évi 7,1%), a szállítás-hírközlésben (5,9%), és a mezõgazdaságban (5,8%); kisebb növekedését a közigazgatás, oktatás, egészségügyben (2,3%) és az egyéb szolgáltatások ágazatban (évi 2,1%); és csökkenését a kereskedelem, vendéglátásban (-0,9) és az építõiparban (-0,3%). E különbségek magyarázata további elemzéseket igényel majd, alágazatok szerint és kiterjesztve a termelékenység színvonalának nemzetközi összehasonlítására is. Az ipar és a szállítás-hírközlés termelékenységnövekedésében nyilvánvaló a külföldi tõke nagy szerepe. A mezõgazdaságra a háztartások,,háztáji munkaráfordításainak beszámításával bizonyára gyengébb eredményt kapnánk. Az építõiparban nemcsak a,,házilagos kivitelezés, hanem a,,fekete munka is igen gyakori, meglepõ, hogy itt ezeket számításon kívül hagyva is csökkent a Ágazat termelékenység. A,,nem-megfigyelt tevékenységek eltérõ aránya egyébként a színvonal-összehasonlítások eredményét is befolyásolja, ezt célszerû ellenõrízni. A termelékenység alakulásának rendszeres ágazatok szerinti vizsgálatát az egység munkaerõköltség megfigyelése is szükségessé teszi. E mutatók jelentõségét az adja, hogy a globálissá vált versenyben a termelõ/szolgáltató tevékenységek országok közötti mozgatását, az ezzel lekötött és ehhez szükséges további tõke áramoltatását érintõ döntéseknél ugyanis nemcsak az meghatározó, hogy az adott országban milyen jelenleg és a behozott technikával milyen színvonalra emelhetõ a munka termelékenysége, hanem az is, hogy a gazdasági környezet egyéb elemei mellett az adott teljesítménynek milyen munkaerõköltsége van. Ezt az egy munkaórára számított termelékenység mellett az egy órára járó munkabér és kötelezõ terhei határozzák meg. Ha ezek a munka termelékenységénél lassabban nõnek, javul, ha gyorsabban, romlik ez a mutató. A Központi Statisztikai Hivatal fogyasztói árindexszel korrigált adatai (lásd a 3. táblázat) jelenleg re a legalább 20, re a legalább 10 fõt foglalkoztató vállalatok körét ölelik fel. Az üzleti szféra egészét nézve az egység munkaerõköltség a A fõbb ágazatok teljesítményének alakulása, GDP Évi átlagos növekedési ütem, % Létszám 2. táblázat Munkatermelékenység Mezõgazdaság 0,9-4,6 5,8 Ipar 6,6-0,4 7,1 Építõipar 3,1 3,5-0,3 Kereskededelem, 1,3 2,2-0,9 vendéglátás Szállítás, távközlés 4,9-1,0 5,9 Egyéb szolgáltatások 2,3 0,3 2,1 Közigazgatás, Oktatás, 1,6-0,7 2,3 Egészségügy Összesen 3,6 0,1 3,5 Forrás: A munkatermelékenység, 2003, 22. oldal JÚNIUS

4 Az egység munkaerõköltség változásának átlagos évi üteme, % magyar gazdaságban hosszabb idõszakot nézve viszonylag kevéssel, évi 0,5%-kal, a közelebbi rövidebb idõszakban erõsebben növekedett. Ágazatok szerint eléggé nagy különbségeket látunk, elsõsorban az egyes ágazatok termelékenységnövekedésében megfigyelhetõ nagy eltérések miatt. Az egység munkaerõköltség legkedvezõbben a feldolgozóiparban alakult, és ha nem is ilyen mértékben, de jelentõsen csökkent a szállítás, raktározás, posta és távközlés ágazatban is. Erõsen növekedett viszont a többi szolgáltató ágazatban. A évi Eurostat adatok szerint az egység munkaerõköltség egy órára az EU átlagában 22,70 euro (a legalacsonyabb Portugáliában, 8,13), a jelölt országok átlagában 4,21, Magyarországon 3,83, a régióban kiugróan csak Szlovéniában jóval magasabb (8,98). A reálbérek megindult határozottabb növekedése viszont e pozíciónk megtartását csak akkor engedi meg, ha ez a munka termelékenységének jelentõs a reálbérekénél nagyobb növekedésével párosul és ezt a jövõben kiemelt figyelemmel kell kísérni. A vállalati versenyképességet és összetevõit mindig mutatók egész sorával célszerû vizsgálni, a minõség, a technikai újdonság, az árak, a költségek, a jövedelmezõség és egyéb tényezõk ol- 3. táblázat Ágazat 1992 és 2000 között 1996 és 2000 között Bányászat 1,7-1,8 Feldolgozóipar -8,8-5,9 Villamosenergia-, gáz-, gõzés -2,1 0,4 vízellátás Építõipar -0,5-0,1 Kereskedelem, javítás -0,1-0,5 Szálláshely-szolgáltatás, 1,8 0,7 vendéglátás Szállítás, raktározás, posta -3,9-2,7 és távközlés Pénzügyi tevékenység 2,1 6,0 Ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatás 0,9 12,6 Forrás: A munkaerõköltségek, 2000, 10. és 12. oldal. daláról. A benchmarking (teljesítményértékelõ) módszerek egyik súlypontja a vállalatoknál a munkatermelékenység összemérése. Erre az is ösztönzést adhat, hogy a KSH adatai a hazai és külföldi érdekeltségû vállalatok között egyes ágazatokban meglepõen nagy különbségeket jeleznek (lásd a 4. táblázat). Ebben szerepet játszhat (és vizsgálandó) a vállalatok profiljának különbözõsége (az autógyártásban például: szerelés-beszállítás) és az is, hogy a külföldi befektetõ általában a nagyobb tõkeigényû és ennek révén is magasabb munkatermelékenységet eredményezõ technológiákat és tevékenységeket részesíti elõnyben. A tagországok teljesítményének elemzéséhez és újabban számszerûsített feladatok kitûzéséhez az Európai Bizottság rendszeresen készít összehasonlító Eredménytáblákat és ezekben már a jelölt országokat is szerepeltetik. Ismeretesek emellett olyan versenyképességi rangsorolások is (pl. The World Competitiveness Yearbook, The Global Competitiveness Report), melyek a gazdasági környezet jellemzõi között a jogbiztonságot, az állami beavatkozást, a korrupciót is értékelik, vállalati, vezetõi vélemények felmérésével is. Magyarország ezekben általában a közötti,,jó közepes, a régió országait nézve az elsõk közötti, az EU-hoz képest viszont Munkatermelékenységi arányok a 13 legnagyobb ágazatban, táblázat (a külföldi érdekeltségû vállalatok egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott értéke=100) Ágazat A külföldi érdekeltségû vállalatok részesedése (GDP, %) A munkatermelékenység relatív színvonala, % Hazai tulajdonú vállalatok A vállalatok, ahol a külföldi tulajdon többségi kizárólagos kisebbségi Mezõgazdaság 10,3 47,8 115,1 81,5 75,8 Élelmiszer, ital gyártása 62,4 42,5 126,3 98,8 70,9 Vegyianyag, 89,2 35,1 106,8 99,6 94,4 termék gyártása Egyéb villamos gépek 84,6 63,1 99,0 96,8 124,3 gyártása Közúti jármû gyártása 90,3 20,5 112,5 86,4 23,5 Villamosenergia 54,6 84,3 101,1 99,9 101,2 Építõipar 17,0 49,8 900,6 50,0 86,9 Nagykereskedelem 50,0 44,2 104,2 90,3 91,6 Kiskereskedelem 21,9 83,3 111,6 60,5 101,8 Szárazföldi szállítás 7,7 52,9 97,5 161,9 67,9 Posta, távközlés 76,6 11,6 33,9 87,4 243,6 Ingatlanügyletek 44,9 18,9 142,6 37,4 144,2 Gazdasági szolgáltatások 27,7 51,9 97,6 111,3 87,8 Forrás: A munkatermelékenység, 2003, 29. oldal JÚNIUS 31

5 erõs lemaradást jelzõ helyet kapja (Román, 2003). Kitekintés Hazánk mindig is Európa része volt, kulturálisan Európa egyenrangú része. Az EU-csatlakozástól azt várjuk, hogy gazdaságilag, az életminõség és a demokrácia érvényesülése terén is felzárkózunk. Az Európai Unió tagjaként számíthatunk erre, de ez kemény munkát és sok változást igényel, többek között a munkatermelékenység kezelése, növelése terén is. Erre mind a vállalatoknak, ágazatoknak, a munkaadók és munkavállalók szervezeteinek, mind a gazdaságvezetésnek sokkal nagyobb figyelmet kell fordítania. Az EU elvárja és számon kéri ezt tagországaitól. Nálunk a gazdaságvezetés több éve elégedetten regisztrálja a termelékenység gyors növekedését, továbbra is számít erre, de nincs átfogó stratégiája versenyképességünk fokozására, termelékenységünk növelésére. Ez az EU által igényelt Nemzeti Fejlesztési Tervnek a késés miatt rohammunkában összeállított elkészítése során ismételten felszínre került, pedig az EU-támogatásoknak keretet adó Nemzeti Fejlesztési Tervet ilyen stratégiára kellene építeni. E hiányt sürgõsen pótolni kell. Említésre érdemes, hogy a második világháború után Európa talpra állításában fontos szerepet játszott a Marshall-terv, az ennek keretében felállított termelékenységi központok tevékenysége. Munkájukat elõbb az (OECD elõd) OEEC Európai Termelékenységi Ügynöksége (EPA), majd a Nemzeti Termelékenységi Hivatkozások Központok Európai Szövetsége (EANPC) fogta össze. A rendszerváltás után az,,átmeneti gazdaságok sokféle támogatást kaptak a piacgazdasággá való átalakuláshoz, de ebben a versenyképesség, a termelékenység növelése nem részesült különös figyelemben. Ebben Japán számított kivételnek. Jónéhány átmeneti gazdaságban több évig pénzügyi és szakértõi segítséget nyújtott termelékenységi központok felállításához, ezek azonban sehol sem jutottak igazán fontos szerephez. A Világbank egy 1992-es tanulmányában felvetette példaként a Marshall-terv mintáját, de ez nem kapott kellõ támogatást. Az Európai Unió viszont most szembesül azzal, hogy az újabb bõvítés hosszabb távon vitathatatlan elõnyökkel jár, de rövid távon számottevõen gyengíti az Egyesült Államokhoz viszonyított mutatóit és ezért is komolyabban kell foglalkoznia a csatlakozó országok felzárkózásának elõmozdításával között Magyarország tagja volt az EANPCnek (két ciklusban elnöke voltam e szervezetnek), majd tól a Gazdasági Minisztérium által alapítványi és japán támogatással felállított Magyar Termelékenységi Központ ismét kapcsolódott ehhez. Néhány viszonylag eredményes év után azonban a GM elõzõ új vezetése (más eszközöktõl várva az évi 7%-os növekedés magyar csodáját) már nem adott kellõ teret és támogatást a Központnak, végül néhány fõre zsugorítva be is olvasztotta egy másik, gazdaságelemzõ intézetébe. Valójában persze nem a szervezeti keretek a fontosak. A termelékenység növelésének fõ hajtóereje a piaci verseny, az EU elsõsorban ennek kíván teret biztosítani, a gazdaságpolitikának a versenyben való helytálláshoz kell jó feltételeket teremtenie. EU-tagországként nálunk is ennek kell érvényesülnie. Bízhatunk abban, hogy a lisszaboni stratégiai célok, az ebbõl levezetett gazdaságpolitikai (BEPG), vállalkozáserõsítõ, innovációpolitikai, iparpolitikai ajánlások és számonkérésük a magyar gazdaságvezetést, ennek minden láncszemét rábírják majd arra, hogy összehangoltabban, eredményesebben foglalkozzanak versenyképességi-termelékenységi felzárkózásunk elõmozdításával. A munkaerõköltség alakulása, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, A munkatermelékenység a magyar gazdaságban. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, Michael Porter: The competitive Advantage of Nations. New York, Productivity: The Key to Competitiveness of European Economies and Enterprises. Brussels, COM(2002) 262 final. Román Zoltán: A kis- és középvállalatok a magyar gazdaságban. Statisztikai Szemle, 2002/7-8. sz. Román Zoltán: Felzárkózunk vagy lemaradunk? Hogyan alakul gazdaságunk versenyképessége? Európai Tükör, 2003/2. sz. UNECE, 2002/1: Economic Survey of Europe, No. 1. Geneva, United Nations. Ez a rovat a,,közösen a jövõ munkahelyeiért Alapítvány támogatásával jött létre JÚNIUS