írta: N. P. MAKLECOVA, V. V. GINSZBURG, D. G. R O C H L I N (Leningrad)

Átírás

1 A S Z O V J E T U N I Ó T E R Ü L E T É N F E L T Á R T E M B E R I K O P O N Y Á K T R E P A N Á C I Ó J A írta: N. P. MAKLECOVA, V. V. GINSZBURG, D. G. R O C H L I N (Leningrad) A z őskori ember életét és létét bizonyos mértékben megítélhetjük azokból a leletekből, amelyeket az archeológusok és antropológusok ásatásaik alkalmával felszínre hoznak. Kétségtelen érdeklődésre tartanak számot azok a lelőhelyek, ahol gyakran koponyatrepanációt találtak. A koponyalékelés a régmúltban, a kulturális fejlődés alacsony fokán álló nemzetek körében gyakran előfordult pl. Európa, Ázsia, Afrika, Dél- és Közép-Amerika, a Csendesóceán szigetei őslakóinak feltárt koponyáin (Baudouin, Grim, Mac Curdy, Manouvrier, Moodie, Talko-Hryncewicz, Nemeskéri stb.). Trepanációkat mind élőkön, mind pedig holtakon végeztek, de célja nem mindig világos. Broca ennek a szokásnak eredetét vallási elképzelésekben kereste. Egyúttal feltételezte, hogy a trepanációt az őskorban bizonyos betegségek gyógyítása végett (epilepszia, fejfájások és más megbetegedések) sebészi beavatkozásként is alkalmazták. Kétségtelen, hogy a trepanációk egy részét nem gyógyítási, hanem kultikus céllal végezték. Cartailhacnak az volt a feltevése, hogy a halál utáni trepanációt avégett csinálhatták, hogy a koponya mielőbb kiszáradjon s így a rokonok maguknál otthon tarthassák. A szakirodalom számos adatot hoz fel arra, hogy a halál utáni trepanációt amulettek készítése végett csinálták, amelyeknek rendszerint kör vagy tojásdad alakjuk volt. Az első olyan leleteket, amelyek megerősítették ennek a szokásnak a létezését Prunières, de Baye, Guillard, Nyefedov és mások tették közzé. Az élőkön trépanait koponyák egy részének amulett alakú, szem-

2 mel láthatólag már a halál után kivágott kiegészítő nyílása volt. Broca ezt azzal a feltevéssel magyarázza, hogy azt a személyt, aki alávetette magát a műtétnek, szentnek tartották. A babonás emberek azt hitték, hogy az ilyen amulett megvéd a betegségektől és az ellenséges varázslattól. A T" alakú csontforradás minden valószínűség szerint a betegségből való kigyógyulás, vagy valamiféle hivatalra való felszentelés, vagy pedig meghatározott közösséghez való tartozás jeléül szolgált. Az is lehetséges, hogy az ilyen forradást dísznek tartották (Luschan, Manouvrier). Ami a trepanáció módozatait illeti, rendszerint úgy végezték, hogy a csont egyik rétegét a másik után vakarták le. A halál utáni trepanációt Franciaországban kifűrészeléssel, pontosabban éles kovakő segítségével kivágták. D. N. Anucsin olyan koponyát írt le, melyen a műtétet véső segítségével végezték. Erdély területén kelta sebészeszközt ástak ki, mely a vaskorszak második fele tájáról származik, és trepanálásra használtak. A berberek Orez vidékén (Algéria) az i. e. III. századtól még a XX. századig is fúróval operáltak. A csontos részeket letördelve az így nyert néhány nyílást egymással egyesítették. Figyelemre méltó a Nogent-les-Viergesből való neolit koponya. Guillard és Pales anatómiai és röntgenológiai vizsgálatnak vetették alá. Széles nyílása elfoglalja a fejtetőcsont oldalsó felületének jelentős, és a halántékcsont pikkelyének környező részét. A trepanáció fertőzési következmények nélkül szerencsésen befejeződött. Némelyik ősperui koponyán látható, hogy kétszer, háromszor végzett trepanáció is sikeres kimenetelű volt (Mac Curdy, Grimm). Néhány szerzőnek az a véleménye, hogy még a bronz- és a vaskorban is végeztek sikeres gyógyító célzatú trepanációt. Az utóbbi évtizedekben Magyarország területén is találtak nagy mennyiségű trépanait koponyát. Bartucz és mások adatai szerint a bronzkorból és a hunok magyarországi uralma idejéből származik 40 gyógyító és több mint 200 rituális célzatú trepanáció. A Nyekraszova, Floru és Nicolaescu Plopsor által kiadott közlemény néhány trepanációs esetet mutat be; egy részük gyógyítási célból történt. Legkorábbi lelőhelyük a neolitkor végéről való, a

3 többi a bronz- és a vaskorba tartozik. Moodie néhány, a Kolumbus előtti időkben Peru őslakóin, élő emberen eszközölt trepanációt tárt fel. Ullrich és Weickmann adtak hírt a Német Demokratikus Köztársaság területén a neolitikumban élt emberek koponyáján sikeresen végrehajtott trepanációról. Egyes megfigyelők véleménye szerint gyakrabban folyamodtak trepanációhoz a neolitikumban, mint a bronzkorban (Breitinger). Fischer Moller (Breitinger nyomán) arra mutat rá, hogy a trepanációt, mint fejsérülések utáni sebészi beavatkozást a csiszolt kőkorban gyakrabban végezték, mint a rézkorban. A csiszolt kőkorban inkább a koponya mutatkozott a veszélyes sérülések célpontjaként; a korai fémkorszakokban a nyak (a fej, hála a sisaknak, védettebb volt a nyaknál). Mint ismeretes, a csiszolt kőkorban a trepanációt szokás szerint a koponya oldalán eszközölték, mindenekelőtt a fejtetőcsonton, ritkábban a homlokcsont halántéki és hátsó részén. Érdekes, hogy az élőkön való trepanációra a koponyának hajjal fedett részein választottak helyet (Nemeskéri stb.). A Szovjetunió területéről csupán néhány palaeopathológiai leírásunk van (D. N. Anucsin, P. Bojev és O. Iszmagilov, L. A. Oganeszjan, P. M, Pirpilasvili, V. /. Gyermusz) pedig ezeknek a leleteknek száma jelentősen nagyobb. Ebben a közleményben néhány adatot közlünk 21 trépanait koponyáról, amelyeket a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Néprajzi Intézetének Antropológiai Múzeumában őriznek. E trépanait koponyák anatómiai és röntgenológiai vizsgálata útján megállapítottuk, hogy a trepanációt 11 koponyán élő állapotban végezték. A többi 10 koponyán a trepanációs nyílásokat szemmel láthatóan már a halál után készítették. Az élőn eszközölt, teljesen vagy részben begyógyult valamennyi trepanációs nyílás egyes volt. Ezeket felnőtt emberek (30 és 50 év közöttiek) koponyáján figyeltük meg. A 11 élőn végzett, teljesen vagy részben beforradt trepanáció közül a nyílás 4 koponyán a homlokcsont bal oldalán helyezkedett el, 4 a koponyatetőn bal felől, kettő a nyakszirtcsonton és egy a bal halántékcsonton. Az élő állapotban trépanait koponyák közül G férfié volt, kettő

4 nőé és három közelebbről meg nem határozható (csak a boltozat maradt meg). Nyolc trépanait koponyán a trepanációs nyílás teljesen beforradt, ami az operáció utáni legalább 2 3 éves élettartam mellett tanúskodik. A röntgenfelvételeken tisztán kivehető a lyuk alakú rés, amelyet egész kerületén jól kifejezett, kört bezáró domborulat határol. Ez utóbbi akkor keletkezik, amikor a vékony agykérgi réteg, amely a szivacsos állagot fedi (diploë) egyesíti a lamina externát a lamina internával. Ezek a koponyák a következő korokból származnak: 1 koponya a m^zolitikumból (Ukrajna, Valjevka 3, dnyepropetrovszki terület); 2 koponya a csiszolt kőkorból (Ukrajna, dnyepropetrovszki terület); 3 koponya az i. e. III I. századból (volgográdi terület); 1 koponya az i. sz. V XIII. századból (Erszki-Kjermen, Krim), 1 pedig nem tisztázott eredetű. A csontba vágott nyílások méretei különbözőek, néha eléggé nagyok. Az NG-62, K-5, 30-A jelzésű koponyát a rosztovi területen találták; 50 éves férfié, aki az i. e. III II. évezredben élt (1. ábra) A fejtetőcsont körzetében kör alakú nyílás van rajta 40 x 40 mm terjedelemben : a nyílvarratnak csaknem a nyílás közepén kellett áthaladnia. A nyílás nagyobb a külső lemezen, mint a belsőn. A trepanációt szögletes törés útján hajtották végre, ezért zúzottabb a külső lemez a belsőnél. A diploët zárólemez borítja, tehát a műtét után az ember még legkevesebb 2 3 évet élt. A trepanációs nyílás legkisebb terjedelme azon all koponyán, amit élő állapotban trepanáltak, 1 2 mm volt. I. e. a II I. században élt nő koponyáját találták meg a volgográdi terület térségében ( sz., 2. ábra). A fejtetőcsont tájékán jobbra, részben elvégzett trepanáció nyílása található, mely a lambdoid varrathoz csatlakozik. A nyílást csak a jelzett tájék hátsó részén eszközölték, ahol az hasadékszerüen tátong. A röntgenfelvételen kivehető a zárt diploë, a trepanáció tehát teljes gyógyulással végződött. Hat esetben a trepanációs nyílás a külső és belső lemezen egyenlő nagyságú volt és 5 esetben a külső lemez folytonossági hiánya volt a nagyobb (a trepanációs nyílás ék alakban szűkült össze az agy irányában).

5 Három esetben részleges gyógyulást figyeltünk meg; ezeknek az embereknek a beavatkozás utáni élettartama szemmel láthatólag egy év körüli. Legkorábbra tehető eltemetésük a neolitikumból az i. e. III. évezredből datálódik (dnyepropetrovszki terület). Egy eset az i. e. VI V. századból (Kara-Oba, Kazakasztán), egy eset pedig az i. sz. X XIII. századából való (pavlográdi terület, kujbisevi kerület). A részben begyógyult trepanációkon megfigyeltünk mind ék alakban befelé összeszűkülő, mind pedig mind a két lemezen egyenlő nagyságú nyílásokat. Az a koponya ( számú), melyet a dnyepropetrovszki terület szinyelynyikovi kerületében találtak, éves férfié (3. ábra). A homlokdudor tájékán 11x8 mm nagyságú kerek lyuk van. A trépanait nyíláshoz, amelyben a diploë helyenkint bezárult, másutt csupasz maradt, rés csatlakozik, ezt a halál után ejtették a csonton, A beteg a műtéti beavatkozás után egy évig élhetett. Az élő állapotban trépanait koponyák anatómiai és röntgenológiai vizsgálata nem nyújt alapot annak a megítélésére, mik voltak azok a betegségek, amelyeknek kapcsán a trepanációt eszközölték. Röntgenológiai szempontból nem fedeztünk fel olyan reaktív változásokat, amelyek elmeszesedési elváltozások elhatalmasodásával járó szerkezeti átcsoportosulás alakjában az osteomyelitiszes szövődményre jellemzők. 10 koponyán a trepanációs nyílásokat a halál után vagy nem sokkal a halál előtt készítették. Ebből következik, hogy nézetünk szerint nem lehetséges a műtéti beavatkozás közben vagy rögtön utána halálos kimenetelű eseteket elkülöníteni a halál utáni trepanációktól, E koponyák közül hat 30 és 50 éves kor közti személyeké volt, 3 koponya 18 év körüli emberé és egy 2 éves gyermeké. A bemutatott lü trépanait koponya közül ötön egyetlen nyílás volt, hármon két nyílás és kettőn 3 nyílás. A rés öt koponyán a fejtetőcsonton bal felől helyezkedett el, négyen jobb felől, a homlokcsont bal oldalán kettő, jobb felől egy koponyán volt. A nyílvarrat tájékán elhelyezkedett két nyílás, a koszorúvarrat táján kettő és a nyakszirtvarrat táján egy. Két koponya az i. e. III II. évezredi sírból való, egy koponya az i. e. I. századból, két koponya az i. sz. I IV. századból, egy

6 koponya a? i. sz. VIII X. századból. A lékek mérete hat koponyán a külső lemezen volt nagyobb, mint a belsőn, egy koponyán kisebb és három koponyán egyenlő. Berezsnovka faluban (volgográdi terület) az i. e. III II. ezredévből származó sírokban két koponyát találtak. A kamaszkoponyán a koponyatetőcsont bal felén kerek alakú, 35 mm átmérőjű trepanációs nyílás volt. A diploë nem zárult be, reaktív változások hiányzanak, nincs összeforrott lemez (4. ábra). A másik koponya éves férfié. A fejtetőcsont táján levő nyílásnak 2/3-a a homlokon, 1/3-a a koponyatetőcsont jobb felének tájékán terül el. A nyílás tojásdad alakú, hossza 51 mm, szélessége 39 mm. A diploé a nyílás körzetében fedetlen. Ezt a trepanációt szemmel láthatóan amulettszerzés végett készítették (5. ábra). A Kazak Szovjet Köztársaságban az i. sz. II IV. századában élt 18 éves nő koponyáját találták meg ((). ábra), A koponyatetőcsont tájékán parasagittalisan két nyílás van. A bal oldali nyílás 35 mm távolságra, a jobb oldali 22 mm-nyire van a nyílvarrattól. A lék kontúrjai a belső lemezen fogazottak, a külsőn simák, a diploë fedetlen. A trepanációt a már csontig preparált koponyán végezték, hiszen ezek a nyílások tökéletesen egyformán helyeződnek el a koszorúvarrathoz képest, éspedig azon a helyen, ahol ennek a varratnak széles, cikk-cakkos öblösödése kezdődik. A Szovjetunió területén tehát, annak különböző kerületeiben a mezolitikumtól kezdődően s a következő korokban koponyalékelésekre került sor. Ezeket egyes esetekben élőkön, más esetekben a halál után hajtották végre. A trépanait nyílás teljes begyógyulásának esete, amikor a bezáruló lemez teljesen befödte a diploët, arra enged következtetni, hogy a magukat trepanációnak alávető emberek ezen operáció után legalább néhány évet éltek. Nem sikerült kikutatni azokat a betegségeket, amelyek az embereket arra késztették, hogy trepanációhoz folyamodjanak. A halál utáni trepanációkat kétségtelenül kultikus meggondolásokból és részben amulettszerzés végett eszközölték.