A térség őstörténete az Emlékpark programjában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A térség őstörténete az Emlékpark programjában"

Átírás

1

2 A térség őstörténete az Emlékpark programjában A régió és az ország technikatörténeti helyzetének a bemutatása az európai civilizáció fejlődése tükrében: A Kárpát-medence a kezdetektől kiemelt szerepet töltött be Európa, illetve az európai emberek őstörténetében, történelmi múltjában, sőt már azt megelőző, embert-előkészítő időszakban is, hiszen a rudabányai leletek révén ősmajom nagyhatalom is vagyunk. A Kárpát medencén belül is kiemelt szerepe volt az őskőkor idejében a Bükk-vidéknek, a hegynek és a hegyet szegélyező folyóvölgyeknek, a Sajó- völgynek, a Bódva-völgynek és a Miskolcikapuként ismert földrajzi helynek is. Az itt előkerült leletek méltán nevezetesek nem csak a hazai, de a nemzetközi szakmai körökben is. Sajnos a szakmai körökben világhíres lelőhelyek és nevezetességek a hazai közönség számára még nem ismertek, de eddig az oktatási anyagokba sem kerültek be. Feladatunk többek között az is, hogy népszerűsítsük és megismertessük az emberekkel ezeket a különlegességeket. Ezzel nem csak a területről meglévő ismereteinket tudjuk bővíteni, hanem egyben az itt élő emberekben is erősíthetjük a szülőföldhöz való kötődést és nem utolsó sorban, a bemutatáshoz kapcsolódó idegenforgalommal a megélhetésüket is segíthetjük. A környéken előkerült többszázezer éves kőiparok, őskőkori kultúrák, a szerszámkészítés kezdetei, már önmagukban is különlegességek. A viszonylag kis területű Bükk-hegységben lévő 46 régészeti leletet tartalmazó barlang már megdöbbentő szám és hozzá kell tenni, hogy legalább még egyszer ennyi a potenciális lelőhelyként ismert barlang. A különlegességet emeli, hogy több barlangban már az utolsó interglaciális elejétől, tehát kb. 130 ezer évtől megtalálható az itt élők nyoma. Ebben az időszakban a külszíni lelőhelyek is nagy számban ismertek, de néhány lelőhely kora jóval idősebb. Miskolc környékén a legrégebbi kőeszközök feltehetően az 1 millió éves kort is meghaladják. Az őskőkorban az ipar szó, sokkal tágabb értelmet kap, mint a későbbi korokban, mert csak az iparnak a terméke, az eszköz, amit ismerünk. A szerszámkészítés a régészek kezében meghatározója a kultúrának, ezen keresztül a népcsoportnak és sok esetben még az emberfajtának is. A vidékünkön élő, többek között az előbb említett őskultúráknak is meghatározója a szerszámok formája, illetve a szerszámkészítés módja. Például a nálunk megjelenő legrégebbi kultúrák a szakóca iparok, melyeknek a régebbi fajtája az abbevilli, újabb az achelli típusú. Később megkülönböztetünk a technológia alapján magkő és penge kultúrákat, a fejlődéssel párhuzamosan egyre nagyobb változatosságban. Másodlagos osztályozási lehetőséget alkothat a nyersanyag is. Például a környék alsópaleolit (az őskőkor 1

3 régebbi szakasza) kultúrái között gyakoriak a kavicskultúrák, de találkozunk olyan kulturális egységgel, melynek a hagyományos eszközanyaga az andezit. A későbbi, felsőpaleolit kultúráknál már változatosabb a nyersanyag felhasználás, de itt is látható, hogy vannak kedveltebb anyagok. Például a Szeleta-kultúra kedvelt nyersanyaga a bükki üveges kvarcporfir, vagy az anyag jó tulajdonságai miatt az avasi kova (tűzkő) ben volt egy lengyel-magyar közös ásatás Eger közelében. Az itt feltárt kultúra érdekessége, hogy nagy számban használt lengyelországi nyersanyagot az eszközei készítéséhez, melyeket nem kereskedelemmel szerzett be, hanem a növényevő állatok vonulását követve jutott el a mai Krakkó környékére. Az Istállós-kői-barlang egyik különlegessége, hogy az itt talált Aurignaci-kultúra, a többi kultúrához képest sok csonteszközt használt. Az alsó kulturréteg alsó részének 44 ezer évben meghatározott kora a legrégebbi hasított alapú eszközök korát adja, és az ugyaninnen előkerült apró csont nyílhegyek, az íjhasználat legrégebbi nyomai a világon. A világ legrégebbi kifúrt csontékszerei, Vértes László régészeti feltárásakor a ezer éves rétegekben talált, két függő. Ugyaninnen a felső, 30 ezer éves kultúrrétegből újabb ékszerek és csonttűk mellett ujjpercből készült sípok kerültek elő, és itt találták azt a fiatal barlangi medve csontjából készült fuvolát, mely jelenleg is a legrégebbi fuvola a világon. (1997-ig a legrégebbi hangszer volt, de ekkor találtak egy furulyát Szlovéniában, ami ennél 8-9 ezer évvel idősebb.) Világviszonylatban ritkaságnak számít a korát megelőző fejlettségű eszközöket készítő és a területen több mint 100 ezer éven keresztül jelenlévő Bábonyi- Szeletai kultúrkör leletegyütese. Kevesen tudják, hogy a Bükkben van Magyarország egyetlen ősember által készített karcolata (medvekaparást utánzó karcok) is. Tehát a szerszámok és a hangszerek mellett, a vadászfegyverek gyártása is az őskori eszközök készítésével kezdődött Ipartörténeti szempontból különlegesség az Avason 1988-ban talált 1989-ben részletesen feltárt kovabánya részlet, melynek korát a kutatók a középső paleolitikumra, feltehetően legalább 40 ezer évesre becsülik, de az előzetes adatok alapján joggal feltételezhető, hogy a bánya művelését már több mint 70 ezer évvel ezelőtt elkezdték (dr. Ringer Árpád: KÖZÉPSŐ ŐSKŐKORI KOVABÁNYA A MISKOLCI AVASON a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság kiadványa a Borsodi Vaskohászati Tröszt támogatásával és dr. Ringer Árpád Nagy Levente: KÖZÉPSŐ PALEOLIT KOVABÁNYA MISKOLC TŰZKÖVESEN a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Védési Osztályának a kiadványa 2001-ben.) ben az Avas újból bizonyította különlegességét és szakmai elismerést az avasi kőipar kutatóinak. Dr. Ringer Árpád vezetésével, az Avas-déliátkötőút megelőző régészeti feltárásán ismét előkerült egy kovakő bánya, a feldolgozó hellyel és a meddőhányókkal együtt. A mostani feltárás különlegessége az, hogy egyértelmű bizonyítékokat találtak a kovapad hőkezelési technológiájával kapcsolatban. A hőkezelést, a kovaanyag jobb pattinthatóságának érdekében alkalmazták. Ez a technológia ebből a korszakból egyedülálló a világon. Ezt igazolta az a világ legkiválóbb, ezzel a témakörrel foglalkozó kutatóiból álló nemzetközi kutatógárda, akik megtekintették és véleményezték a feltárást és az eredményeket. Bár a kovakő hőkezelése ismert a későbbi korokból (10-15 ezer éve már használták), de itt a feltárt bánya kora év. A kutatás még nem lezárt, mert az átvizsgált leletanyagban több, jóval idősebb, hőkezelt kovakőeszköz is előkerült, de ezeknek a bányája jelenleg még nem ismert. Ez a lelőhely tehát a világ legrégebbi bányái között mindenképpen dobogós helyen van, ugyanakkor a különleges hőkezelési technikájához hasonlót, ebből az időszakból sehol máshol nem ismerünk. A különlegességének a súlyát jelzi, hogy Jack Tixier az őskőkori kovamegmunkálás legnagyobb szakértője szerint ezután a kovamegmunkálás terén Avas előtti és Avas utáni időszakról kell beszélnünk. 2

4 Az újkőkor vagy neolitikum emlékei: Mint tudjuk a neolitikum a nagy technikai, technológiai forradalmak ideje volt. Egyes kutatók szerint volt olyan állat (pl.őstulok) melynek a háziasítása itt nálunk (is) történt. Az minden esetre bizonyos, hogy néhány kisázsiai gabonafélének a télállóvá nemesítése a Kárpát-medencében valósult meg. Az Alföldön igen korán megjelenő kultúrákat némi késéssel követte a vidékünk kiemelkedő újkőkori népessége, a Bükki-kultúra. Van olyan kutató, aki a viszonylag hirtelen, fejletten megjelenő népességgel kapcsolatban felvetette a szeletai műveltség továbbélésének a lehetőségét. Ipar a Bükki-kultúrában: A nevéből adódóan is a környékünk kultúrájának nevezhető kultúráról régebben azt feltételezték, hogy a Tiszai-kultúrának egy, a hegyek közé menekült csoportjáról van szó. A korhatározások, a később előkerült leletek és az újabb kutatások azonban bebizonyították, hogy egy tőlük független csoportról beszélhetünk. Az újkőkorban szokásos földművelés és kőcsiszolás mellett, meghatározó lehetett a kultúra életében, hogy az ő területükön volt Közép-Európa egyetlen obszidián lelőhelye. Ennek bányászata, és a nyersanyag kereskedelem, különleges helyzetet biztosított a csoportnak. Ez sem magyarázza azonban a rendkívül magas színvonalú kerámiaművesség kialakulását. A mai szemmel is szépnek mondható vonaldíszes edények sima fekete felületét fényesre munkálták, a bekarcolt vonalak kiemelésére pedig vörös festékföldet és fehér meszes anyagot dörzsöltek a mintákba. Az edények peremén gyakran kiképzett meanderes motívum pedig, egyesek szerint a Kárpátmedencéből induló Dimini kultúra közvetítésével, kissé stilizálva, átalakítva, szögletesebb formában, az antik görög kultúra egyik jellegzetes mintája lett. A kor erdészeti tevékenységéhez érdekes adalék a Hillebrand Jenő barlangban talált csigafauna feldolgozása. A Füköh Levente által végzett vizsgálat kimutatta, hogy az atlanti klímaperiodusban, a barlang körüli területen, emberi tevékenység következtében alakult ki nyíltszíni vegetáció, tehát tudatos erdőirtás folyt. Neolit településnyomok Szilvásváradon: A községünk belterületén a legrégebbi településnyomok ebből az időszakból ismertek. Érdekes, a társadalmi és kulturális életükre utaló leleteket tártak fel az Istállós-kői-barlangban. Amíg a falu a népesség zömével a mai település helyén élhetett, addig a barlangban áldozóhely lehetett, ahol egy áldozati tüzelőgödröt tárt fel Megay Géza. A tüzelőgödör egyedülálló leleteket szolgáltatott. A tengeri kagylóból készült ékszerek mellett, a feltört és megégett embercsontok a kultikus kannibalizmus nyomait mutatták. A Bükki-kultúra jelenlétének idejét a vidékünkön ie és 3900 közé helyezik. A terület különlegessége a későbbi korokban is folytatódik. A rézkor Péceli-Bádeni kultúrájából ismerjük Európa legrégebbi kocsi ábrázolását (Budakalászról). Ez a kultúra Ózd Center nevű részén, a különleges ember arcos urnákba temetkezéssel adott különlegességet a környékünknek. A több mint 5000 éves edények pontos másait a mai Török-ország területén, a trójai feltárásokban találták meg. A bronzkor eszközei már az európai globalizáció első jeleit mutatják. A bronzkornak különösen a második felében keletkezett nyomokat a hegység több pontján és szinte minden lakható barlangban megtaláljuk. Érdekes azonban, hogy a völgyben létesült teleptől nem messze, a hegytetőkön nagy sáncvárakat építettek. Közvetlen bizonyíték még nem került elő, 3

5 de a feltételezések szerint már ekkor megkezdődött a bronz, sőt az időszak vége felé a vaskohászati tevékenység a környéken. A jelenleg is folyó barlangi állapotfelvételek közben figyeltünk fel egy érdekes jelenségre, ami nagy valószínűséggel ehhez a korhoz köthető. A barlangokban található laza, friss állapotban kenhető képződmény a montmilch. Ezeknek a felületén figyeltünk meg vésés nyomokat. Feltehetően valamilyen határozott céllal (festéknek, vagy gyógyszernek) vésték le a képződményeket. A vörös festékföld bányászata már korábbról is ismert (lovasi festékbánya felső paleolitikum), de a mások fontos színüket, a fehéret, csak így tudták beszerezni. A felmerült kérdéseket, a vésések pontos korát, funkcióját, eszközét, stb. még a további kutatásoknak kell megválaszolni. A vaskor első leleteit (tokos vasbalták, vaskések és a helyi feldolgozásra utaló dúsított vasrögök) a kelet felől érkező preszkítáknak (pl.kimmereknek) tulajdonítják, de a jelenleg folyó kutatások itt is módosíthatják még a mai álláspontjainkat. A környéken a La Téne korból, a keltáktól származó leleteket is ismerünk. Érdekesség, hogy az itt élő kelta népesség több száz évvel túlélte a Kárpát-medence többi részén élt kultúrtársait. Életképességüket bizonyítja, hogy kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn Pannonia több pontjával és az Alföldön élő szarmatákkal is. A kelták sok újítást hoztak magukkal, így ők használtak először a mi vidékünkön kézimalmot, fazekas korongot, pénzt és ők készítettek először szappant is, de a vas általános és széleskörű használata is az ő nevükhöz kapcsolódik. A bükkszentlászlói Nagy-sánc területén a bronzkori vár helyén alakították ki központjukat (oppidium) mely a cotinus törzs székhelye lehetett. A szilvásváradi ásatáson, ebből a rétegből előkerült vassalak jelezte, hogy vaskohászattal is foglalkoztak. Az előállított vastermékek lehettek a csere alapját képező árucikkek. Ez a kor itt már átnyúlik az időszámítás utáni korszakba. Ezek a leletkülönlegességek és terület együttes különlegessége, talán indokolttá teszik a reményt, hogy a Bükk-vidék őstörténete egyszer még felkerülhet a Világörökség listára is. 4

6 Lehetőségeink ennek az örökségnek a hasznosítására a jelen projekt alapján: Mint ahogy a politikai programokból is kitűnik a környék legkézenfekvőbb lehetősége a kitörésre az idegenforgalom felé való elmozdulás. Ahhoz azonban, hogy ezt a lakosság számára is észrevehető módon ki lehessen használni, fontos hogy a szándék mellett, a fejlesztések, beruházások mögött is mindig ott álljon a fő koncepció, tehát a lehetőségek szerint minden beruházást, fejlesztést a hosszútávú cél, vagyis az idegenforgalom fejlesztésének, igényeinek megfelelően kellene alakítani. A fenti részben vázolva látható, hogy a különlegességeink számát és jelentőségét tekintve is igen nagy lehetőségek vannak a kultúrtöténet területén. Nyugat-európai példákat nézve ezen a területen azonban igen nagy az elmaradásunk. Az őskort tekintve is közel tucatnyi, a múzeumok tevékenységét kiegészítő, foglalkoztató jellegű őspark, paleopark, archeopark működik, még olyan helyeken is, ahol a kultúrtörténeti emlékek súlya meg sem közelíti a mieinkét. A nálunk fejlettebb országokban, ha csak egy történelmi eredetű bucka van a település határában azt már kihasználják, táblával irányítanak oda, parkoló, ismertető, könyv, képeslap minden kapható róla. Nálunk padig sáncvárak, halomsír mezők, különleges romok, ipartörténeti, kultúrtörténeti helyek és világszerte ismert nevű barlangok vannak tucatszámra, kihasználatlanul, ismertető tábla vagy füzet nélkül, megtalálhatatlan helyen, odavezető jelzés nélkül. A közeli parkolóhelyről, vagy infrastruktúráról már ne is beszéljünk. A Miskolc környéki lehetőségek az őskori bemutatóhelyek mennyisége tekintetében ma sem rosszak. Remek túraútvonalakat lehet összeállítani úgy, hogy közben több őskori lelőhelyet, barlangot lehet érinteni. Ilyen célpontok a Kecske-lyuk, a Büdöspest, a Felsőforrási-barlang, a Kőlyuk, a Hillebrand Jenő-barlang, a Lambrecht Kálmán-barlang, a Barkólyuka, mint őskori lelőhelyek, melyek egy túraútvonallal összekapcsolhatók pl. az újmassai őskohó, a technikatörténeti park, vagy a hámori Kohászati Múzeum megtekintésével. Ezeknél az útvonalaknál a tennivaló a megfelelő tájékoztatás, táblák, ismeretterjesztő füzetek készítése, az útvonalak pontos és egyértelmű kijelölése, és ezek jó kialakítása. A jelenlegi állapot szerint nem csak a kerékpárosok, de a gyalogosok is gyakran kényszerülnek az autóutak használatára, ami nem csak veszélyes, de az egész út élményét, hangulatát tönkre tudja tenni. A túristautak kialakításánál tehát figyelni kellene arra, hogy az országúttól elkülönítve, esetleg más nyomvonalon, vagy más szintben, de legalább egy szilárd korláttal elválasztott sávban kellene vinni. Különösen fontos ez az olyan gyakran járt útra, mint a Szeleta-tanösvény, vagy a csodálatos Puskaporos-szoros, a Hámori-tó melléke, vagy a Molnár-szikla alja. A legtöbb helyen van lehetőség új nyomvonalú sétautak kialakítására. A fentebb említett körjáratok rendszerébe (a meglévőkön kívül) be lehetne kapcsolni az Őskohótól a kisfennsíkot, esetleg a Nyavalyás-hegyi kőbányát, vagy például a Csanyikvölgytől a Pálinkástáró felé, a szénrétegek kibukkanását mutató Adrián-telep környékét, vagy némi bányatörténeti emlékhelyet. A tennivalók feljebb felvázolt rendszer szerint még jelentősek. Például a Bükk egyik legszebb völgye lenne (sokkal szebb és kalandosabb a Szalajka-völgynél) a Forrás-völgy, ha az idegenforgalom szempontjai szerint alakítanánk: a forrás vizét nem a forrásnál, hanem csak a völgy bejáratánál kellene az ivóvízhálózathoz kapcsolni, a fakitermelést a természetvédelmi prioritásokkal kellene végezni (pl. a pro-sylva rendszer szerint), és az ipari létesítményeket 5

7 (ampullagyár) távolabb kellene vinni az erdőtől. Ez persze nagy lépés, de ha a Szalajka-völgy évi 1 milliós forgalmát és pl. a rekreációs szempontokat is figyelembe vesszük, akkor lehet hogy (hosszútávon mindenképpen) megérné még anyagilag is. Miskolc nagy attrakciója lehet még az Avas megfelelő bemutatása. Az egész hegy elhelyezkedése, szinte a város szívében már különleges, de a református templommal, a történelmi temetővel, a bormúzeummal, a kilátóval és elsősorban az őskőkori bányászat bemutatóhelyével világhíres nevezetességgé alakítható. A gyár területén kialakítandó bemutató, élmény és játszóközpont ezekkel a helyekkel szemben nem konkurenciát jelent, hanem inkább egymás hírét és így egymás forgalmát is növelnék. Egy település akkor képes jelentős idegenforgalmat lebonyolítani, ha igen sokféle lehetőséget kínál a szabadidő eltöltésére. A gyári objektumok központja és kiindulópontja lehet a környékbeli kisebb kirándulásoknak és a régió (elsősorban a Bükk-vidék) egyéb nevezetességeit számba vevő, bemutató idegenforgalmi hálózatnak. A Bükk túlsó oldalán a kiemelkedő idegenforgalmi központ Szilvásvárad. Az itt eddig megismert vaskohászati értékek a következők: Néhány birtokos váltás után, a falu és a környéke 1666-ban került a Keglevich család tulajdonába. Az ő idejük alatt kezdődött el a Szalajka-vögy, ipari központtá alakulása. A völgyet először Nagy-völgynek, majd Hámorvölgynek, később még Gyár-völgynek és Vasgyár-völgynek is nevezték. A Szalajka név is ipari eredetű, mert a hamuzsírból készített szalalkáliból származik. Az akkor szokásos erdei mesterségek (szénégetés, mészégetés, hamuzsír főzés) mellett, a völgyben 1792-ben üzembe állt az első vasverő hámor, 1800-ban a kőedénygyár és 1802-ben a vasolvasztó massa. Ennek a helye ma is ismert, bár már csak az elegyengetett terület látszik. A források alatti régi kőgát is a szükséges vízmennyiség biztosítására épült. Figyelmes látogató észreveszi, hogy a gátra telepedett két öreg fenyőfa is lehet már legalább száz éves. A massa kiszolgálására négy helyen nyitottak vaskőbányát, melyek közül a Mária-bánya a legismertebb. Ez a Horotnavölgy turista útja mentén nyílik és egy részletes ismertetőtábla van kitéve elé. A többinek a nyoma is nehezen azonosítható, de ezek nem esnek jelzett utak mellé. Közülük a legjelentősebb a Gilitka kápolna melletti Ágazat bányája volt, melynél ma is szép vastartalmú kőzetdarabokat lehet találni. A massa Fényes Elek 1851-es adata alapján 4000 q kovácsolt vasárut és 8000 q öntöttvas terméket készített. A XIX. század első felében üzemelhettek üveghuták a község külterületén, de ezeknek már csak a neve maradt meg, beépülve a földrajzi nevekbe. Ezért találunk a környékünkön Huta-rét, Kishuta-rét, Huta-bérc, Hutaréti-víznyelő, stb. földrajzi neveket. A település közelében ekkoriban működött még egy papírmalom, egy kendertörő, három őrlőmalom négy kőre, egy köszörű, valamint a kastély meg a templom építésekor téglavető és téglaégető műhely is. Az iparosodás hatását jelzi, hogy 1787-ben a lakosok száma 527 fő, és 1851-re pedig már 1339 fő lett. Szilváshoz tartozott akkoriban még két kisebb település, melyek a Bükk mélyebb völgyeiben voltak. A ma Tótfalusi-völgynek nevezett területen is és a régi Szalajka falu helyén is még halványan láthatók a házak helyei. Ez utóbbinál Fényes Elek 40 házat említ. Kadić Ottokár neves geológusunk, a két háború között írja hogy még jól látszódnak a régi házak helyei. 6

8 1870-ben Erdődy Rudolfnak, majd 1901-ben Wessely Károlynak kerül a birtokába a környék. Wessely egy cseh iparmágnás volt, aki nagy lendülettel kezdte meg a beruházásokat. Legfontosabb tette a vasútvonalak kiépítése volt, de ő építtette Bélapátfalván a cementgyárat, ő kezdte lefejteni a Bélkőt és ő nyitotta a Szalajka-völgyben éktelenkedő kőbányát is. A kisvasútnak a Bükk-fennsíkot behálózó nyomvonala ma is jól azonosítható. Fontos lenne ezeket is feltérképezni, még mielőtt eltűnnek. Wessely belebukhatott a sok beruházásba, mert viszonylag hamar, 1913-ban továbbadta a birtokot Pallavicini Alfonz Károly őrgrófnak. Bár a nagy ipari tevékenységnek ezzel végeszakadt, mert a Pallavichini család inkább pihenő, szórakozó helynek kezdte átalakítani a csodálatos Szalajka-völgyet, de azért a működő iparok, mint a kőbánya, vagy a mészkmencék tovább üzemeltek. Az ő ideje alatt, a fennsíki faszállítás magkönnyítésére épült meg a siklópálya 1921-ben, a Kukucsó-völgyben. A felső állomásán lévő vitlaház ma is ipari műemlék, bár az állapota és a bemutathatósága hagy maga után némi kívánnivalót. A napjainkban használatos erdészeti műút csak között épült. A fennsíkon és a kapcsolódó völgyekben lévő vasúti pályákat csak jóval ez után, 1966-ban kezdték el felszedni. Kivéve persze a ma is üzemelő szalajka-völgyi szakaszt. A faluban jelenleg még van egy malom, melynek meg van a teljes gépi berendezése, de nincs megtekinthető állapotban és a meghajtó vízkerék is hiányzik. Az új kerék elkészítéséhez pedig nincs pénz. Felette volt a mosóház és a kendertörő, melyeknek a zsiliprendszere még látható, bár nagyon rossz állapotban van. Szintén csak az épületek romjai és a zsilipek láthatók a Szalajka vizét hasznosító egykori turbinaháznak is, mellyel a község és a kastély világítását látták el. A közvetlen környékünkön 3 olyan egység van, mely némi kialakítással, bemutathatóvá tehető: a Massa, vagy mai szóhasználat szerint őskohó, a Szalajka-völgyben, a Villa Negra vendégház alatti területen működött 1802-től, a század közepéig az itteni kohó, mely a fentebb már említett 1851-es forrás adatai szerint 400 tonna kovácsolt vasárút (a bemutatható vasverő hámor feldolgozásával) és 800 tonna öntöttvas terméket készített. Megmaradt termékei közül a református templom feliratának a betűi, a múzeumban lévő vastábla és az egri székesegyház előtti Pál apostol szobor kardja ismert. A területen jelenleg csak a massa helye azonosítható. Keltakori kohászat: a környékünkön a vaskohászat legrégebbi nyomai Salamon Ágnes ásatásából ismertek (Folia Archaeologica XII.145.o.). A La Téne időszakból, (Kelta-kor) az akkor itt lévő település rétegeiből, előkerült vassalak, a régészek megállapítása szerint egyértelműen vasgyártásra utaló nyom. A korabeli massát, más leletek analógiái alapján lehetne rekonstruálni, vagy legalább erről is egy ismertető táblát elhelyezni. Vaskőbányák: a szalajkai massa ellátására a közvetlen környéken, a Máriabányán kívül még két biztos és két bizonytalanabb, már előzőekben említett bányanyomot ismerünk. A tágabb környezetben Bélapátfalván és Nekézsenyben újkori, Dédestapolcsányban Árpádkori vasbánya volt, melyek helye, illetve említése ismert. Ezeket a bányákat, egy túraútvonalra (pl. bányász jellel jelölve) fel lehetne fűzni és mindegyiknél egy-egy ismertető táblát kellene elhelyezni. Ezeken a helyszíneken semmilyen állagmegóvás, vagy fejlesztés jelenleg nem folyik. A későbbi bemutathatóságuk foka csak a ráfordításoktól függ. A felsorolt jelentős mennyiségű lehetőség közül a legegyszerűbben kivitelezhetőnek a következőket tartjuk: a túraútvonalak kijelölése, kitáblázása (az országúttól való elválasztás nélkül), nem jár jelentős költséggel. Az ezekre felfűzhető látnivalók (bányák, barlangok, 7

9 emlékhelyek, stb.) többségénél sincs jelentős tereprendezés, inkább csak táblázásra van szükség itt is. A működő idegenforgalom szempontjából kiemelt szerepe Szilvásváradnak van, a többi településnek viszont a távlati fejlesztések szempontjából fontos, hogy a területük közelében is legyen valamilyen idegenforgalmi attrakció (pl. Dédestapolcsány közelében elkészült tanösvény érinti a környék bányatáróit is). Szilvásvárad jelentősége a projekt szempontjából abban áll, hogy a nagyon nagy számú és koncentráltan megjelenő turista érdeklődését felkeltheti, információt adhat a programról és a máshol található látnivalókról, tehát a projekt reklámja szempontjából jelentős a hely. Az itteni Vaskúltúra-útja állomás tartalmassá tétele érdekében ki lehetne alakítani egy vaskultúrás parkot, amely a Szabadtéri Erdei Múzeum mellett, vagy ahhoz kapcsolódva bemutathatná a korabeli kohászat itteni emlékeit. Ennek kiegészítése lehetne az Erdészeti Múzeum épületében egy kisebb helység, vagy helységrész berendezése a vaskultúra jegyében. Tehát a szilvásváradi állomás látványos berendezése és az itt elhelyezhető ismertető táblák egyben bemutathatnák és felhívhatnák a figyelmet a környék többi ipartörténeti emlékhelyére is. Készítette: Regős József. Környezetvédelmi asszisztens Barlangkutató Idegenvezető Miskolc október 8. 8

RÉGIBB KŐKOR KEREKASZTAL

RÉGIBB KŐKOR KEREKASZTAL RÉGIBB KŐKOR KEREKASZTAL A Régibb Kőkor Kutatóinak Éves Gyűlése 2010. december 3. Miskolci Egyetem, BTK, Történettudományi Intézet Őstörténeti és Régészeti Tanszék RÁCZ BÉLA Kárpátalja mai területének

Részletesebben

Őslénytan, régészet ŐSLÉNYEK A BARLANGOKBAN

Őslénytan, régészet ŐSLÉNYEK A BARLANGOKBAN Őslénytan, régészet ŐSLÉNYEK A BARLANGOKBAN Az őslénytan (paleontológia) a földtörténeti múlt növény; és állatvilágát kutatja. A barlangok és karsztos üregek kitöltése kedvező körülményeket biztosít az

Részletesebben

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3300 Eger, Dobó utca 18. Tel.: 36/511-570 Fax: 36/411-890 Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg. 10-09-021606 E-mail: egriepir@egriepir.hu B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY V é l e m é n y e z t e t é s i d o k u m e n t á c i ó Készítette a Pécsépterv Stúdió Kft., 7621 Pécs, Rákóczi út 1. 2016 januárjában. 2 3 Aláírólap Madocsa örökségvédelmi

Részletesebben

MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY

MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY MISKOLCI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR GYŰJTEMÉNY Agrár- és élelmiszergazdaság Garadnai pisztrángtenyésztés 3517 Miskolc-Lillafüred, Garadnavölgy 25/2014. (V. 05.) A Garadnai pisztrángtenyésztés kiemelkedő jelentőséggel

Részletesebben

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 20102. SZEPTEMBER 28. ELTE BTK RÉGÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET. Dr. Kalla Gábor Dr. Szabó Gábor

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 20102. SZEPTEMBER 28. ELTE BTK RÉGÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET. Dr. Kalla Gábor Dr. Szabó Gábor KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 20102. SZEPTEMBER 28. ELTE BTK RÉGÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET HELYSZÍN IDŐPONT PROGRAM CÍME VEZETŐ RÖVID LEÍRÁS LÉTSZÁM REG. KORHATÁR 4/B, 01 Alagsor Restaurátor 17.30 18.20 18.30 19.20 Merre

Részletesebben

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT ARCHEOSZTRÁDA KFT. 2004. JÚNIUS Taszár Kaposvár határától 5 km-re keletre, a 61.sz.Nagykanizsa-Dombóvár főút közvetlen közelében terül el.

Részletesebben

Csörög Településrendezési terv

Csörög Településrendezési terv Csörög Településrendezési terv Örökségvédelmi hatástanulmány Régészet munkarész Archeo-Art Bt. I. Vizsgálat Csörög, Örökségvédelmi hatástanulmány, Régészet Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány Csörög település

Részletesebben

Kőkor Kerekasztal Konferencia

Kőkor Kerekasztal Konferencia 1 Kőkor Kerekasztal Konferencia A kőkor kutatóinak éves gyűlése 2012. december 7. Miskolci Egyetem, BTK, B/2 épület 417 (A Történelem szak könyvtára) M E N E T R E N D 10.00-10.20 Király Attila: A kavicsanalízis

Részletesebben

É-Mo Régió ROP II. program: Regionális turisztikai hálózati rendszer kialakítása:

É-Mo Régió ROP II. program: Regionális turisztikai hálózati rendszer kialakítása: É-Mo Régió ROP II. program: Regionális turisztikai hálózati rendszer kialakítása: Alprogram: II.... GAZDASÁGI-, TECHNIKAI- ÉS IPARI ÖRÖKSÉGÜNK, MINT KULTÚRTÖRTÉNETI EMLÉKEINK TURISZTIKAI HASZNOSÍTÁSA Intézkedés:

Részletesebben

Puskás Gyula István: Svájc rövid történelme

Puskás Gyula István: Svájc rövid történelme 1 Puskás Gyula István: Svájc rövid történelme A svájci állam kialakulása hétévszázados történelmi összerakó játék, mégpedig a legkülönfélébb színű, nagyságú és felületű elemekből. Létrejötte számtalan

Részletesebben

Az edelényi Tájház bővítése a Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely és gasztropince látogatóközpont kialakításával

Az edelényi Tájház bővítése a Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely és gasztropince látogatóközpont kialakításával Az edelényi Tájház bővítése a Borsodi Földvár interaktív bemutatóhely és gasztropince látogatóközpont kialakításával Edelény Város Önkormányzata 2010 novemberében támogatói szerződést kötött a NORDA Észak-Magyarországi

Részletesebben

Kerámiák archeometriai vizsgálata Régészeti szempontok

Kerámiák archeometriai vizsgálata Régészeti szempontok Archeometriai óravázlat - 2011.05.10. ELTE, Kerámiák archeometriai vizsgálata - Régészeti szempontok Kerámiák archeometriai vizsgálata Régészeti szempontok T. Biró Katalin MNM tbk@ace.hu Archeometriai

Részletesebben

Javaslat a [Suba-lyuk barlang című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [Suba-lyuk barlang című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Javaslat a [Suba-lyuk barlang című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Dósa Márta (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015 szept...(település,dátum)

Részletesebben

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története:

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története: Bethlen emlékút A Bethlen-út a Bükk első turista útja volt, átadására 1892. július 17-én került sor. A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület a 120 éves jubileumra emlékezve határozta el, hogy az

Részletesebben

PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. OSTFFYASSZONYFA KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. OSTFFYASSZONYFA KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 9700 Szombathely, Alsóhegyi u.10/c. 06/94/501-737 / 06/94/501-736 E-mail: planexkft@freemail.hu 06/30/94-61-295 06/30/99-35-196 Szombathely, 2005. augusztus 31. OSTFFYASSZONYFA

Részletesebben

HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN

HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN FODOR ISTVÁN Főként a múlt század végén és a századfordulón a Délvidéken egyremásra kerültek el ő honfoglalás kori sírok és leletek, s ekkor indultak meg

Részletesebben

Csanytelek Község Polgármesterétől

Csanytelek Község Polgármesterétől Csanytelek Község Polgármesterétől 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2 Tel.: 63 / 578 510 Fax: 63 / 578-517 e-mail: csanytelek@csanytelek.hu, www.csanytelek.hu 7-51/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S Csanytelek

Részletesebben

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára 1 A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal összekapcsolja azokat a településeket, ahol Szent Márton járt és ahol az

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE

BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY 2010. 1. Melléklet AKTUALIZÁLVA 2013. 1. MELLÉKLET Budakalász

Részletesebben

Oktatási és Kulturális Minisztérium

Oktatási és Kulturális Minisztérium Oktatási és Kulturális Minisztérium Tárgy: Egyes régészeti lelőhelyek védetté nyilvánításáról, illetve régészeti védettség megszüntetéséről szóló miniszteri rendelet tervezete Budapest, 2007. január Az

Részletesebben

4. Pusztaszikszó sóderbánya: Alföldi Vonaldíszes Kerámia Kultúra edénytöredékei, egy kisedény, pattintott obszidián, -kőeszközök, kőbalta.

4. Pusztaszikszó sóderbánya: Alföldi Vonaldíszes Kerámia Kultúra edénytöredékei, egy kisedény, pattintott obszidián, -kőeszközök, kőbalta. FÜZESABONY RÉGÉSZETI LELŐHELYEI Újkőkor (Neolitikum) 1. Pusztaszikszó sertéstelep: Kerámia töredékek, pattintott kőeszközök. Az Alföldi Vonaldíszes Kerámia Kultúrája leletanyaga. (terepbejárás) 2. Pusztaszikszó

Részletesebben

ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő

ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő 634.0:069 ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő A Bükk-hegység nyugati részén a Szilvásváradi Erdészet területén a festői szépségű Szalajka völgyben található az első szabadtéri Erdei Múzeum. Építése társadalmi

Részletesebben

Propaganda vagy útleírás?

Propaganda vagy útleírás? Földrajzi Értesítő XLVIII. évf. 1999. 3 4. füzet, pp. 363 367. Propaganda vagy útleírás? (Gondolatok a magyar katonai utazási irodalomról és Almásy László: Rommel seregénél Líbiában c. művéről) NAGY MIKLÓS

Részletesebben

1. melléklet. IV. Az őskori települések pattintott kőanyagának leírása

1. melléklet. IV. Az őskori települések pattintott kőanyagának leírása Zandler & Horváth AM 2010/4 1 1. melléklet IV. Az őskori települések pattintott kőanyagának leírása IV.1. Felső paleolitikum: gravetti kultúra? Oldalélű árvéső: a bal él proximális végén képezték ki a

Részletesebben

Régészeti ásatások és leletek Szabolcs-Szatmár megyében 1987/88-ban

Régészeti ásatások és leletek Szabolcs-Szatmár megyében 1987/88-ban Régészeti ásatások és leletek Szabolcs-Szatmár megyében 1987/88-ban ISTVÁNOVITS ESZTER - KURUCZ KATALIN 1986-ban adódott lehetőség arra a Jósa András Múzeumban, hogy rövidebb-hoszszabb szünet után ismét

Részletesebben

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész Készült: Kecskéd község szerkezeti és szabályozási tervének módosításához Megrendelő: REGIOPLAN Kft. Készítette: László János 2011. március

Részletesebben

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 3 AZ ÁSVÁNYTaN ÉS kőzettan TÁRGYa, alapfogalmak III. ALAPFOGALMAK 1. MI AZ ÁsVÁNY? Nem véletlen, hogy a bevezető gondolatokban a kémiai elemekkel, azok elterjedésével

Részletesebben

TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Helyi értékvédelmi javaslat alátámasztó munkarész készítette : Farkas

Részletesebben

FÜZESABONY TÖRTÉNETE A RÉGÉSZETI LELETEK TÜKRÉBEN. Magda Henrietta személyügyi szervező

FÜZESABONY TÖRTÉNETE A RÉGÉSZETI LELETEK TÜKRÉBEN. Magda Henrietta személyügyi szervező FÜZESABONY TÖRTÉNETE A RÉGÉSZETI LELETEK TÜKRÉBEN Magda Henrietta személyügyi szervező Budapest 1998 2 Tartalomjegyzék I. Bevezetés 3 II. Füzesabony története a régészeti leletek tükrében. II.1. Kőkorszak

Részletesebben

Bükki Kék. Jelvényszerző túra

Bükki Kék. Jelvényszerző túra Bükki Kék Jelvényszerző túra A Hegyiember és Baráti Köre 2016. április 1-től meghirdeti a Bükki Kék elnevezésű jelvényszerző túrát a Bükk hegységben. A túra során a Bükk-hegység varázslatos útjain, ismert

Részletesebben

To 029 Szekszárd, Tószegi-dűlő (142+800-143+060 km)

To 029 Szekszárd, Tószegi-dűlő (142+800-143+060 km) Jelentés a Tolna megye M6 autópálya Tolna-Bátaszék (144+200-170+900) km szelvény közötti szakaszának területén kezdett megelőző régészeti feltárás 2006. július 28-ig végzett munkáiról A szondázó ásatások

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Z S Á M B O K TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 64/2005.(XI. 29.) KT. HATÁROZATA A KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉRŐL ZSÁMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 12/2005.

Részletesebben

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok.

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok. A történelem /mint múltismeret/ - az Ember és társadalom mûveltségi terület részeként - az egyik legfontosabb alapja a nemzeti és európai azonosságtudatnak. Ugyanakkor az is kitûnik belõle, hogy a népek

Részletesebben

MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ

MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ www.magyarregeszet.hu PERKÁTA, EGY NEM SZOKVÁNYOS KÖZÉPKORI LELŐHELY Kovács Loránd Olivér 2009 és 2011 között útépítést megelőző régészeti feltárások folytak

Részletesebben

Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András)

Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András) Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András) A Budavári Palota előterében fekvő Szt. György tér és környezete már egy évtizede a középkori városi régészeti kutatások figyelmének

Részletesebben

HATÁROZAT TERVEZET. Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról

HATÁROZAT TERVEZET. Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról HATÁROZAT TERVEZET Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testülete az

Részletesebben

SÁRVÁR. Településrendezési eszközök módosítása. eljárás. Teljes. Véleményezési szakasz

SÁRVÁR. Településrendezési eszközök módosítása. eljárás. Teljes. Véleményezési szakasz SÁRVÁR Településrendezési eszközök módosítása Teljes eljárás Véleményezési szakasz Megrendelő: Sárvár Város Önkormányzata 9600 Sárvár, Várkerület 2. Tel: 0695/523-100 Email: rosenfeld.istvanne@sarvar.hu

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS I. KÖTET Megbízó: Szigetszentmiklós Város Önkormányzata Szigetszentmiklós Kossuth Lajos u. 2. 2134 Tervező: Archi-Profil Bt. Budapest Lehel u.

Részletesebben

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november Hédervár Örökségvédelmi hatástanulmány Régészeti munkarész Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november I. Vizsgálat Hédervár TRT felülvizsgálat 2015., Régészeti munkarész Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány

Részletesebben

SZAKTERÜLETENKÉNTI KATEGÓRIÁK

SZAKTERÜLETENKÉNTI KATEGÓRIÁK SZAKTERÜLETENKÉNTI KATEGÓRIÁK Azonosítás és rendszerezés a 114/2013. (IV. 13.) kormányrendelet 1. számú melléklete szerint. 1. Agrár-és élelmiszergazdaság: az agrárium szellemi termékei és tárgyi javai

Részletesebben

Gerelyes Ibolya: Oszmán-török fémművesség. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének szakkatalógusa ÓKR K 68345

Gerelyes Ibolya: Oszmán-török fémművesség. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének szakkatalógusa ÓKR K 68345 1 Gerelyes Ibolya: Oszmán-török fémművesség. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének szakkatalógusa ÓKR K 68345 Munkaterv A 2007. júliusában benyújtott, illetve elfogadott módosított munkatervben foglaltak

Részletesebben

Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata

Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata Mosonmagyaróvár településrendezési eszközeinek 2013. évi felülvizsgálata Mosonmagyaróvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010-ben döntött arról, hogy a településrendezési eszközök (településszerkezeti

Részletesebben

BALATONFŐKAJÁR SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA, HATÁLYOS TERVDOKUMENTÁCIÓ TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV A 15/2004. (IV.28.) ÖKT sz. határozattal megállapított szöveges munkarész A 35/2008. (IX.22.) ÖKT. határozat

Részletesebben

A BÜKK HEGYSÉG LEGMAGASABB CSÚCSA. tényfeltáró dolgozat téves és valós információk nyomában

A BÜKK HEGYSÉG LEGMAGASABB CSÚCSA. tényfeltáró dolgozat téves és valós információk nyomában A BÜKK HEGYSÉG LEGMAGASABB CSÚCSA tényfeltáró dolgozat téves és valós információk nyomában Barlangkataszterezést végeztünk Szilvásvárad térségében 1994 ben, amikor először találkoztunk azzal a problémával,

Részletesebben

Zengő újság. ZM 2012. jún. 28. 13:19 Válasz #47 2012.jun.jkv. Zengő

Zengő újság. ZM 2012. jún. 28. 13:19 Válasz #47 2012.jun.jkv. Zengő Zengő újság ZM 2012. jún. 28. 13:19 Válasz #47 2012.jun.jkv. Zengő tao 2011. dec. 15. 09:01 Válasz #46 A nyilvánosság természetesen sok dolgon segíthet, de ez a segítség nem mindig érdeke mindenkinek,

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

Második forduló megoldás

Második forduló megoldás I) feladat - Emlősök górcső alatt 55 pont Az egyik legnépszerűbb és legkönnyebben tanulmányozható állatcsoport az emlősöké. Ismerkedjünk meg most a következő fajokkal! I./1 Ki lehetek én? 30 pont Összekeveredtek

Részletesebben

SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV

SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV Jóváhagyott dokumentáció - 2013. 07.22. SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV 1.1- jelű területegységhez kapcsolódó 2013. évi módosítás I. TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA II /A. BELTERÜLET

Részletesebben

SZOMÓD KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA. Alátámasztó leírás

SZOMÓD KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA. Alátámasztó leírás SZOMÓD KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Alátámasztó leírás Szomód község hatályos, 2006-ban elfogadott településrendezési tervét jelen megbízással egyezően a Fülöp Építésziroda készítette,

Részletesebben

Az őskor. A. Az őstörténet

Az őskor. A. Az őstörténet SZAMOSI LÓRÁNT Az őskor A. Az őstörténet Az őstörténet nem más, mint az emberiség legrégebbi története. A korszak kezdete és vége nem határozható meg pontosan. Őstörténetről beszélünk az államszervezetek

Részletesebben

54 211 18 0000 00 00 Zománcműves Zománcműves

54 211 18 0000 00 00 Zománcműves Zománcműves A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

N A G Y V E N Y I M É S SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA MEZŐFALVI ÚT ÉSZAKI OLDALA GAZDASÁGI TERÜLETEN. A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 41.

N A G Y V E N Y I M É S SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA MEZŐFALVI ÚT ÉSZAKI OLDALA GAZDASÁGI TERÜLETEN. A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 41. N A G Y V E N Y I M H E L Y I É P Í T É S I S Z A B Á L Y Z A T A É S SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA MEZŐFALVI ÚT ÉSZAKI OLDALA GAZDASÁGI TERÜLETEN A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 41. szerinti v é l

Részletesebben

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

A kultúra és nyugalom völgye.

A kultúra és nyugalom völgye. Vereb A kultúra és nyugalom völgye. Vereb község Fejér megyében fekszik a Velencei-tótól 15 km-re, északra. Lakosainak száma 829 fő. Kicsi település, vendégszeretete annál nagyobb. Látogasson el hozzánk

Részletesebben

A za + gon összetétel földterület, dűlő mögé-jelentésű, de valódi jelentése mocsaras, lápos terület.

A za + gon összetétel földterület, dűlő mögé-jelentésű, de valódi jelentése mocsaras, lápos terület. Helyi terv - Záhony Várostörténet Záhony históriája bár a település nevét egy oklevél 1324-ben említi először valójában az 1800-as években kezdett íródni, de az igazán nagyléptékű fejlődésre az 1950-es

Részletesebben

Gazdaság. Infrastruktúra

Gazdaság. Infrastruktúra Gazdaság A 10 legnagyobb iparűzési adót szolgáltató vállalkozás DRV Rt., Dráva-Tej Kft., Drávacoop Zrt., Averman- Horvát Kft., B és Z Beton Kft., Barcs Metál Kft., Magyarplán Kft., QUATRO Kft. A.L.M Kft.,

Részletesebben

Vermek-dombja földtani alapszelvény (Pz-36) - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja

Vermek-dombja földtani alapszelvény (Pz-36) - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Vermek-dombja földtani alapszelvény (Pz-36) - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Megalapozó dokumentáció 1. Általános adatok 1.1. A tervezési terület azonosító adatai a) Közigazgatási

Részletesebben

PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV 1 PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV. Szerkezeti terv elfogadva a 51/2009. (VI.30.) sz.

PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV 1 PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV. Szerkezeti terv elfogadva a 51/2009. (VI.30.) sz. PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV 1 PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV Szerkezeti terv elfogadva a 51/2009. (VI.30.) sz. határozattal Szabályozási terv és Helyi Építési Szabályzat jóváhagyva a

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

SZILVÁSVÁRADI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE

SZILVÁSVÁRADI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE Tervszám: KT-9/2014 NÉBIH Erdészeti Igazgatóság Erdőtervezési és Természetvédelmi Osztály 1023 Budapest, Frankel Leó utca 42-44. SZILVÁSVÁRADI ERDŐTERVEZÉSI KÖRZET KÖZJÓLÉTI FEJLESZTÉSI TERVE 2015 Tervező:

Részletesebben

A régi és új Kolozsvár fényképekben

A régi és új Kolozsvár fényképekben HAZAI TÜKÖR A régi és új Kolozsvár fényképekben Fényképek fekszenek előttem. Kolozsvár első fényképészének, a nagytudású Veress Ferencnek néhány, városképet ábrázoló felvétele. 1850-től több mint hatvan

Részletesebben

Készítette: Habarics Béla

Készítette: Habarics Béla A Simai-tó tanösvény terve Készítette: Habarics Béla A településről hhhhhhhhhelyszí Csengersima a 49. számú főút mellett keletről elterülő ne község. Közúti és teherforgalmi határátkelőhely található külterületén.

Részletesebben

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs!

Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! TÁJAK KOROK MÚZEUMOK EGYESÜLET KURD KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA VÖLGYSÉG TURISTA EGYESÜLET Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! Örömmel üdvözöljük a Tolnai Hegyhát 35 elnevezésű

Részletesebben

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV VISEGRÁD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV Melléklet Visegrád Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 185/2004. (VI.30.) sz. határozatához M-TEAMPANNON KFT. 2004. JÚNIUS VISEGRÁD

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006.(XII. 21.) rendelete

Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006.(XII. 21.) rendelete Taktaszada Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006.(XII. 21.) rendelete az Önkormányzat 2007. január 1.-tól 2010. december 31-ig terjedő időszakára szóló gazdasági programjáról Taktaszada Község

Részletesebben

- 1 - A DÉLKELET-EURÓPAI TÉRSÉG KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSE, A MAGYARORSZÁGI KAPCSOLÓDÁSOK ÉS HATÁSOK. Antal István

- 1 - A DÉLKELET-EURÓPAI TÉRSÉG KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSE, A MAGYARORSZÁGI KAPCSOLÓDÁSOK ÉS HATÁSOK. Antal István - 1 - A DÉLKELET-EURÓPAI TÉRSÉG KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSE, A MAGYARORSZÁGI KAPCSOLÓDÁSOK ÉS HATÁSOK Antal István Amikor egy térség, egy ország, vagy egy terület közúti közlekedéséről akarunk képet kapni, akkor

Részletesebben

MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2015 ŐSZ

MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2015 ŐSZ MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2015 ŐSZ www.magyarregeszet.hu MÁS/VILÁG A BRONZKORI ÉLET REJTELMEI ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON A miskolci Herman Ottó Múzeum időszakos régészeti kiállítása Király Ágnes A

Részletesebben

Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019

Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 I. Bükkszentkereszt helyzetelemzése Bükkszentkereszt elhelyezkedése Bevezető Bükkszentkereszt Magyarország Észak-Keleti régiójában,

Részletesebben

DEVÍN. Dévény. A vár

DEVÍN. Dévény. A vár 754 23 DEVÍN Dévény A vár HONISMERETI KISKÖNYVTÁR Dévény TÁJAK KOROK MÚZEUMOK KISKÖNYVTÁRA A címlapon: Légifelvétel a középkori várról A hátlapon: A vár délkeleti hegyoldala Dévény (szlovákul Devín) ez

Részletesebben

Nyílt Lapok 2007/3 Az Echo Innovációs Műhely munkatanulmány sorozata

Nyílt Lapok 2007/3 Az Echo Innovációs Műhely munkatanulmány sorozata Az Echo Innovációs Műhely munkatanulmány sorozata Az ifjúsági szolgáltatások hálózati rendszerének és projekttervezési eszközeinek regionális sajátosságai valamint a forrás-allokáció stratégiai kérdései

Részletesebben

Vizsoly község Helyi Építési Szabályzata VIZSOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2008.(VIII. 27.) számú rendelete

Vizsoly község Helyi Építési Szabályzata VIZSOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2008.(VIII. 27.) számú rendelete VIZSOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2008.(VIII. 27.) számú rendelete VIZSOLY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL I. F E J E Z E T Vizsoly község önkormányzatának

Részletesebben

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS. A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS. A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ 103 5. térkép, Vasas 5.1. Petőfi-akna Toboz utca Búzaberki Fenyő utca V a s a s Szövetkezet utca - t e t ő Parcsin utca köz Liget

Részletesebben

XVIII-XIX. SZÁZADBAN KÉZMŰVES TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÍTETT KOVÁCSOLTVAS ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK VIZSGÁLATA

XVIII-XIX. SZÁZADBAN KÉZMŰVES TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÍTETT KOVÁCSOLTVAS ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK VIZSGÁLATA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Csonka Pál Doktori Iskola XVIII-XIX. SZÁZADBAN KÉZMŰVES TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÍTETT KOVÁCSOLTVAS ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK VIZSGÁLATA Tézisfüzet

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program

Helyi Esélyegyenlőségi Program ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program Szajol Község Önkormányzata 2013. június Türr István Képző és Kutató Intézet

Részletesebben

A vízszabályozási munkák szülöttje: a Túr folyó

A vízszabályozási munkák szülöttje: a Túr folyó A vízszabályozási munkák szülöttje: a Túr folyó Dr. Szlávik Lajos Professor Emeritus, Eötvös József Főiskola A Túr folyó, ahogy azt ma ismerjük, a vízszabályozási munkák szülöttje, hiszen születési éve:

Részletesebben

1 9 7 4. É V I T Á B O R T E V É K E N Y S É -

1 9 7 4. É V I T Á B O R T E V É K E N Y S É - M H T Borsodi Csoport Hidrogeológiai Szakosztálya M K B T Észak magyarországi Területi Osztálya, Miskolc, Szemere u. 40 J E L E N T É S A Z " A Q U A E X P E D I C I Ó " 1 9 7 4. É V I T Á B O R T E V

Részletesebben

Archeometria - Régészeti bevezető 2.

Archeometria - Régészeti bevezető 2. Archeometria - Régészeti bevezető 2. - A kormeghatározási módszerek áttekintése. - A régészeti korbeosztás, magyarországi legfontosabb kultúrák (elterjedés, időszak) Előző órához: megjelent: 1 Előző órához:

Részletesebben

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE)

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) Készült: Balatonakali község településrendezési tervéhez Készítette: Pintér László régész Laczkó Dezső

Részletesebben

Camping-lehetőségek az őrségben és ennek erdészeti előfeltételei CEBE ZOLTÁN

Camping-lehetőségek az őrségben és ennek erdészeti előfeltételei CEBE ZOLTÁN (vagy egyéb célok elérésének) szolgálatában. A termelőerők (termelőeszközök és munkaerő) mindenkor korlátozott mennyiségben állnak a gazdálkodó egység rendelkezésére, ugyanakkor rendszerint többféle célra

Részletesebben

Javaslat a [Art-Galéria és Fazekasház című érték ] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [Art-Galéria és Fazekasház című érték ] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Javaslat a [Art-Galéria és Fazekasház című érték ] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Fehérvári István (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015 szept...(település,dátum)

Részletesebben

Stibrányi Máté MNM-NÖK

Stibrányi Máté MNM-NÖK LELŐHELY-AZONOSÍTÁS A RÉGÉSZETI ÖRÖKSÉGVÉDELEMBEN KÖVETELMÉNYEK, LEHETŐSÉGEK, KORLÁTOK Stibrányi Máté MNM-NÖK MAGYARORSZÁG NYILVÁNTARTOTT LELŐHELYEI Régészeti lelőhely: nyilvántartásba vett, [a 2001. évi

Részletesebben

Bevezetés. Előzmények

Bevezetés. Előzmények ÉPÍTETT KÖRNYEZET Bevezetés Az építési törvény, és a hozzá kapcsolódó jogszabályok 1998. január 1.-től módosultak, amely következtében megváltozott a településrendezési tervek készítésének menete és formája.

Részletesebben

AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC. polgármesterének iratai (V-2-a), ad 14.993/1943. ikt. sz.

AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC. polgármesterének iratai (V-2-a), ad 14.993/1943. ikt. sz. L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ Levéltári rendezés során nemegyszer kerülnek elő a kutatók által még fel nem tárt iratcsomók, amelyek váratlanul új megvilágításba helyezhetik a történelmi

Részletesebben

Archeometria. T. Biró K., Archeometria ELTE

Archeometria. T. Biró K., Archeometria ELTE Archeometria Pattintott kőeszközök 1. régészeti vonatkozások (készítés, használat, nevezéktan stb.) Pattintott kőeszközök 2. nyersanyagok; vizsgálati módszerek; magyarországi legfontosabb nyersanyagok

Részletesebben

A kőeszközök általános régészeti vonatkozásai Pattintott kőeszközök 1. régészeti vonatkozások (készítés, használat, nevezéktan stb.

A kőeszközök általános régészeti vonatkozásai Pattintott kőeszközök 1. régészeti vonatkozások (készítés, használat, nevezéktan stb. Archeometria A kőeszközök általános régészeti vonatkozásai régészeti vonatkozások (készítés, használat, nevezéktan stb.) Pattintott kőeszközök 2. nyersanyagok; vizsgálati módszerek; Magyarországon előforduló

Részletesebben

Kelták Magyarországon

Kelták Magyarországon Kelták Magyarországon Ha a keltákról hallunk, manapság azonnal, az ír népzene, vagy az ír kocsmák, a pubok jutnak eszünkbe. Kelták azonban, nem csak a Brit-szigeteken éltek a bronz és vaskorban, hanem

Részletesebben

A lakosság utazási szokásai, vélemények a magyarországi turizmusról - II.

A lakosság utazási szokásai, vélemények a magyarországi turizmusról - II. A lakosság utazási szokásai, vélemények a magyarországi turizmusról - II. Összeállította a Magyar Turizmus Rt a megbízásából a Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató intézet A Szonda Ipsos Média-,

Részletesebben

Régészeti örökségvédelmi vizsgálat

Régészeti örökségvédelmi vizsgálat Műholdkép a vizsgált területről Régészeti örökségvédelmi vizsgálat Eger, Hajdúhegy városrész 24 sz. főút belterületi határ 0936/2 hrsz-ú út 0943/1 hrsz-ú út által határolt területre 2011. (Hrsz. 0937 0939)

Részletesebben

Ha a lehetõség adott, nem szabad kihagyni!

Ha a lehetõség adott, nem szabad kihagyni! Ha a lehetõség adott, nem szabad kihagyni! (Bács-Kiskun megye, Bácsalmás) Bács-Kiskun megyében, az ország déli határától néhány kilométerre, a kitûnõ adottságú Felsõ-Bácskában gazdálkodik a BácsAgro Zrt.

Részletesebben

Képviselőjelöltek bemutatkozása

Képviselőjelöltek bemutatkozása Választási melléklet Tisztelt Választópolgárok! Választási tudnivalók A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását 2014. október 12-ére,

Részletesebben

Taktaszada Község Önkormányzata GAZDASÁGI PROGRAMJA. 2011.január 01.-től 2014. december 31-ig terjedő időszakra

Taktaszada Község Önkormányzata GAZDASÁGI PROGRAMJA. 2011.január 01.-től 2014. december 31-ig terjedő időszakra Taktaszada Község Önkormányzata GAZDASÁGI PROGRAMJA 2011.január 01.-től 2014. december 31-ig terjedő időszakra I. BEVEZETŐ Taktaszada Község Borsod-Abaúj-Zemplén megye dél-keleti részén, Zemplénben található.

Részletesebben

Az ásatás és a feldolgozás eredményei

Az ásatás és a feldolgozás eredményei Beszámoló A római provinciális régészetünk egyik nagy adóssága volt és van is a tartomány védelmi rendszerének, a limes-vonalnak a rendszeres és szisztematikus kutatása, valamint a korábbi ásatások eredményeinek

Részletesebben

ARCHEOMETRIAI ADATOK ÉRTELMEZÉSE. T. Biró Katalin. T. Biró K., Gesta IX (2010), 4-9.

ARCHEOMETRIAI ADATOK ÉRTELMEZÉSE. T. Biró Katalin. T. Biró K., Gesta IX (2010), 4-9. ARCHEOMETRIAI ADATOK ÉRTELMEZÉSE T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum, 1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16, tbk@ace.hu Bevezetés Az archeometria jellegzetes inter- sőt, multidiszciplináris tudomány. Összességében

Részletesebben

Szempontok a budapesti Várkert-bazár együttese felújítási terveinek elkészítéséhez

Szempontok a budapesti Várkert-bazár együttese felújítási terveinek elkészítéséhez Szempontok a budapesti Várkert-bazár együttese felújítási terveinek elkészítéséhez 1.) Örökségvédelmi szempontok A Várkert-bazár együttese a Királyi Palotához tartozó királyi kertek reprezentatív, Duna-parti

Részletesebben

Ajánlott túraútvonalak Faluséta

Ajánlott túraútvonalak Faluséta MONOSTORAPÁTI Monostorapáti a Veszprém és Tapolca között húzódó út mentén fekszik, az Eger-patak völgyében, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Határai: északon az Agártető, délkeleten a

Részletesebben

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓHOZ

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓHOZ MEDINA KÖZSÉG MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓHOZ. Készítette: Meridián Mérnöki Iroda Kft 7100 Szekszárd, Ybl Miklós u. 3. Deák Varga Dénes vezető településtervező Tóth Dóra Kata

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

Hídvégardói temető melletti földtani képződmény feltárása - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja

Hídvégardói temető melletti földtani képződmény feltárása - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Hídvégardói temető melletti földtani képződmény feltárása - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Megalapozó dokumentáció 1. Általános adatok 1.1. A tervezési terület azonosító

Részletesebben