MÓDSZERTANI ÖSSZEFOGLALÓ

Átírás

1 Az egész életen át tartó tanulás fejlesztése az intézmények közötti nemzetközi együttműködéssel TÁMOP / MÓDSZERTANI ÖSSZEFOGLALÓ 2. Modulrendszerű, kompetencia alapú képzés

2 Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A kiadvány az INTER-STUDIUM - Az egész életen át tartó tanulás fejlesztése az intézmények közötti nemzetközi együttműködéssel című, TÁMOP / számú projekt keretében készült. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Társadalmi Megújulás Operatív Program társfinanszírozásával valósul meg Szerkesztette: Kiss Gábor Közreműködött: Mihálka Nóra Baráti Tibor Hadházi László

3 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés Történeti áttekintés A szakképzés története Szakmunkásképzés A szakképzés jelenlegi helyzete TISZK Az OKJ és előzményei A képzés fejlesztése a munkaerőpiac szempontjából Kompetenciaelv és modularitás Szakmai kompetenciák Személyes kompetenciák Módszerkompetenciák Az OKJ szerkezete, tartalma, jogszabályi keretek Az új OKJ jogszabályi háttere Az OKJ Bizottság Az új szakmastruktúra és az OKJ Moduláris szakmaszerkezet Az új OKJ tartalma és szerkezete Az új OKJ bevezetése Régi és új OKJ egymás mellett Korábbi és új OKJ szerinti szakképesítések viszonya Szakmai és vizsgakövetelmények Értelmezése Tartalmi elemei Fő fejezetei A szakmai és vizsgakövetelmények struktúrája Elérhetőség Központi programok A központi program felépítése A helyi szakmai program kialakítása - a központi programtól az óravázlatig A szakmai vizsgáztatás...56

4 1. Bevezetés "Talán a legnagyobb pedagógiai téveszme az a vélemény, hogy az ember csak azt tanulja meg, amit megtanítanak neki. A mintegy mellékesen elsajátított, tartós attitűdök, kedvtelések és ellenszenvek gyakran sokkal fontosabbak, mint a nyelvtanórák, földrajzórák, vagy a megtanult történelmi tények. Mert alapvetően ezek az attitűdök számítanak később". (John Dewey,1938) Az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltás óriási változásokat hozott a gazdaságban, a társadalomban, az élet minden területén. A magyar szakképzés területén is követni kellett a változásokat. Az előző rendszerre jellemző nagy ipari vállalatok megszűntek, illetve privatizálták őket. Persze nem csak a szakmunkás képzés hátterében jelentett változást. A nyugati multinacionális cégek, közepes, kisvállalkozások szabadon megjelenhettek a magyar piacon. Modern technológiát, munka kultúrát hoztak magukkal. Ennek persze hátrányai is voltak, vannak. Az oktatás, a szakképzés átalakítását vonta maga után. A kilencvenes évek végén lendületbe jött a gazdaság, amely újabb változásokat követelt ki a szakképzésben is. Ezekre az újabb igényekre reagált a kormányzat, megkezdődött a kompetencia alapú, moduláris rendszerű szakképzés kialakításának folyamata. Napjainkban, a gazdasági válság idején jutottunk el a 2004-ben indult folyamatok eredményeként, hogy az iskola rendszerben is képzésekben is a moduláris rendszerű szakmai vizsgákon mérjük meg tanulóink felkészültségét. A következő néhány fejezetben azt mutatjuk meg, hogyan jutott el a magyar szakképzés modulrendszerű oktatásig, hogyan épül fel, mik az alapjai, jellemzői az új rendszernek 2. Történeti áttekintés 2.1 A szakképzés története A szakképzés intézményrendszerét Magyarországon a reformkorban alapozták meg. Királyi rendelet jelent meg 1844-ben az Ipartanoda létesítéséről, amely végül 1846-ban kezdte meg működését. Ez az iskola

5 középfokú végzettséget nyújtott: ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági tagozattal működött. A rendszeres magyarországi iparoktatás feltételeit az évi XVII. tc. teremtette meg. A törvény értelmében a városok és községek feladata volt a tanonciskolák megszervezése és fenntartása ben 49, ben 215, 1893-ban már 535 tanonciskola működött ban minden olyan községben megszervezték a tanonciskolát, ahol a tanoncok száma elérte az 50 főt. Az iskolák feletti közvetlen felügyeletet a kerületi tanfelügyelő és az I. fokú iparhatóság, a főfelügyeletet pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter a földművelési és az ipar- és kereskedelemügyi miniszterrel egyetértésben gyakorolta. A tanítás ideje mindhárom évfolyamon heti 8 óra volt. Mivel minden szakma számára egységes elméleti oktatást írtak elő (Tanterv és Utasítás, 1893), a 20. század elején sürgetően merült fel a szakirányú gyakorlati oktatás igénye. Egyes nagyvállalatok és gyárak (MÁV, Ganz, Zsolnay Porcelángyár stb.) saját iskolát hoztak létre, s 1902-ben a fővárosi iskolákat is szakirányúvá szervezték át. A huszadik század kezdetére elterjedtek a polgári iskolák (ezeket nagyjából úgy képzeljük el, mint a mai felső tagozatot), amelyekből tanító- vagy óvóképzőbe, illetve középfokú (mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi) szakiskolába lehetett továbbmenni. Jelentős változások 1945 után következtek be. Fokozatosan átalakultak a középiskolák is. Az általános iskola létrejöttével a gimnáziumok négyosztályossá váltak a éves tanulók számára. Tantervük lényegesen megváltozott. Az addigiaknál magasabb óraszámban tanították a magyar nyelv és irodalmat, a történelmet, a földrajzot és a természettudományi tárgyak többségét. Csökkentették a latin nyelv és a testnevelés óraszámát, eltörölték a honvédelmi ismeretek, a szépírás és a gyorsírás oktatását. Megszűnt a német nyelv kiemelt szerepe, s csak egyike lett a választható modern idegen nyelveknek ban az iskolák államosításáról szóló törvény alapján 113 gimnáziumot vett át az állam. A gimnáziumok óratervén 1949-ig csak lényegtelen változásokat hajtottak végre annak ellenére, hogy különféle reformtervek születtek ben valamennyi középiskolát gimnáziummá szervezték át. Megalakultak az általános gimnáziumok humán és reáltagozattal, valamint a szakgimnáziumok, amelyek ipari, mezőgazdasági, közgazdasági és pedagógiai irányúak voltak ben az ipari, mezőgazdasági és közgazdasági gimnáziumok technikumokká alakultak. A négyéves képzési idő alatt a technikumi tanulók elméleti és gyakorlati oktatásban részesültek, s a negyedik év végén képesítő vizsgát tettek, amely továbbtanulásra is jogosított től kezdve a technikumok részben szakközépiskolákká, részben felsőfokú technikumokká alakultak át ben a legtöbb gimnázium áttért az ún. 5+1-es képzésre, ami azt jelentette, hogy a tanulók heti egy napot gyakorlati termelőmunkával

6 töltöttek el egy üzemben vagy az iskolai műhelyben. Rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy az általános képzés keretében nem lehet szakképzési feladatokat is megvalósítani. A gimnazisták termelőmunkája gyakorlatilag értéktelen volt. Az 5+1-es képzés az 1965/66-os tanévtől kezdve a gimnáziumok túlnyomó többségében megszűnt. Az évi III. törvény értelmében jöttek létre a szakközépiskolák, amelyek középfokú szakmai képzést nyújtottak a tanulóknak amellett, hogy megfelelő szintű általános műveltséghez is juttatták őket. A négy évfolyamos képzést szakmunkásvizsgával egybekapcsolt érettségi vizsga zárta. Az évi 24. tvr. előírta, hogy a még működő középfokú technikumokat 1966 szeptemberétől fokozatosan szakközépiskolákká kell átszervezni. Az évi 24. tvr. megerősítette a szakközépiskolát, mint olyan iskolatípust, amely elmélyíti és bővíti az általános iskolában szerzett ismereteket, továbbfejleszti a tanulók műveltségét, szocialista világnézeti, erkölcsi, esztétikai és testi nevelését, szakképesítést nyújt és előkészít elsősorban a szakközépiskola jellegének megfelelő felsőfokú továbbtanuláshoz között új tantervet vezettek be a gimnáziumokban. Ennek legfőbb újdonsága az volt, hogy megszüntette a szakosított tantervű osztályokat, és meghonosította a fakultációt. A tanulók a gimnázium felsőbb, esetenként összes osztályaiban néhány tantárgy magasabb óraszámban történő tanulását maguk választhatták meg. Kezdetben minden tanuló köteles volt fakultációs tárgyakat választani szeptemberétől a fakultáció nem kötelező. A középfokú szakoktatásban 1985-ig lényeges változások nem történtek, ekkor újra bevezették a technikusképzést. Ez a szakközépiskolák keretében történt ötéves tanulmányi idővel. A negyedik, ma már tizenkettedik osztály végén a tanulók érettségi vizsgát tesznek, majd további egyéves speciális szakmai képzés és sikeres képesítő vizsga esetén technikusi oklevelet kapnak. 2.2 Szakmunkásképzés 1949-ben az iparostanonc-iskolákat iparitanuló-iskolákká szervezték át (1949. évi IV. tv.), amelynek feladata az ipari szakmunkás-utánpótlás biztosítása volt. A három évfolyamos ipariskolákban (későbbi nevükön szakmunkásképző iskolákban) az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzése után tanulhattak tovább a fiatalok. Az évi III. tv. a szakmunkásképző intézményeket beillesztette a hazai közoktatásba ben létrehozták az emelt szintű szakmunkásképző iskolát, amelyben az elméletigényesebb, illetve magasabb általános műveltséget igénylő szakmák oktatására került sor. A hároméves képzés után az itt végzett növendékek két év alatt szerezhettek érettségi bizonyítványt a dolgozók gimnáziumaiban. Az emelt szintű szakmunkásképző iskolák 1973-tól kezdve fokozatosan megszűntek.

7 Az évi VI. tv. (a szakmunkásképzésről) szerint a szakmunkásképzés célja korszerű szakmai és általános műveltséggel rendelkező szocialista világnézetű és erkölcsű szakmunkások nevelése. Az 1989-től napjainkig tartó időszak oktatásügyünkben lezajlott változásainak reális értékeléséhez ma még hiányzik a megfelelő történelmi távlat. Az 1980-as évek második felében más társadalmi szférákhoz hasonlóan a közoktatás területén is olyan reformfolyamatok indultak el, amelyek viszonylag kedvező feltételeket teremtettek ahhoz, hogy a politikai rendszerváltozást követően hamar kialakulhasson egy modern, az európai fejlődéssel összhangban lévő oktatáspolitika. Elsősorban az 1985-ös oktatási törvény jelentett fontos lépést a közoktatás jogállami normák szerinti szabályozásában. Ez a törvény Kelet-Közép-Európában egyedülálló módon korlátozta az államhatalom közvetlen iskolairányító szerepét, s nagyobb mozgásteret nyitott az intézmények számára. Az 1988/89-es tanévben rendeletileg megszüntették az orosz nyelv tanulásának kötelezettségét az összes iskolafokozatban. Az oktatási törvény 1990-es módosításával (1990. évi XXIII. tv.) már az első szabad választások előtt elkezdődött a jogi keretek hozzáigazítása a demokratikus változásokhoz. A legfontosabb intézkedés az volt, hogy eltörölték a korábbi politikai és ideológiai megkötéseket, s megszüntették a közoktatás 1948 óta fennálló állami monopóliumát és kommunista pártirányítását. Az új parlament egyik legjelentősebb, a közoktatást alapvetően érintő intézkedése az önkormányzati törvény megalkotása volt. Az alapfokú és középfokú iskolák csaknem egésze az új, demokratikusan választott helyi szervek tulajdonába került. Ezzel lényegében megszűnt az állami iskolatulajdon. Az évi VI. tv. alapján az egyházak negyvenkét év után ismét bekapcsolódhattak a közoktatásba. Lehetőség nyílt arra, hogy egykori iskoláikat visszaigényeljék, s újakat is állítsanak. Ugyancsak 1990-ben nyílt törvényes lehetőség arra, hogy alapítványok és magánszemélyek is fenntarthassanak oktatási intézményeket. Megkezdődött a külföldi eredetű, speciális programú iskolák (Waldorf-, Rogers-iskolák stb.) megszervezése is szeptember 1-jétől regionális oktatási központok kezdték meg működésüket: budapesti, közép-magyarországi (székhelye: Budapest), kelet-magyarországi (Debrecen), észak-magyarországi (Miskolc), délmagyarországi (Szeged), dél-dunántúli (Pécs), észak-dunántúli (Győr), közép-dunántúli (Veszprém) július 12-én az országgyűlés elfogadta a közoktatásról szóló LXXVIII. törvényt. A törvény amely az óvodákra, az iskolákra, a kollégiumokra, a gyógypedagógiai intézményekre is kiterjedt rendelkezett az ötéves kortól kötelező iskolai előkészítőről. A tíz évfolyamos alapképzést nyújtó általános iskoláról, a 4, 6, 8, esetleg 9 osztályos gimnáziumról, a szakiskoláról, a szakközépiskoláról, az

8 alapképzés 10. évfolyamát lezáró alapvizsgáról, a nemzeti alaptantervről, a különböző iskolatípusok kerettanterveiről, az egyházi, alapítványi és magániskolákról, a hitoktatásról, az iskola-, óvoda- és kollégiumi székről, a tankerületi oktatási központról, a közoktatás finanszírozásáról, a közoktatási rendszer egyes intézményeinek működéséről stb. A tankötelezettséget változatlanul a 6 16 éves korosztályokra állapította meg, deklarálta az iskolaalapítás és iskolafenntartás szabadságát március 12-én kormányrendeletben jelent meg a Nemzeti alaptanterv (NAT) első részének hivatalos szövege (Tantervi alapelvek) május végén tették közzé A nemzeti alaptanterv tantervi követelményeinek munkaanyaga című minisztériumi kiadványt, majd az 1994 nyarán hivatalba lépett Horn-kormány új NAT-koncepciót és tervezetet készíttetett, amely csupán követelményrészből áll október 26-án {V-478.} kormányrendelet intézkedett a Nemzeti alaptanterv kiadásáról. Az évi LXVI. tv. (a szakképzésről) célja, hogy a társadalmi folyamatokhoz, a nemzetgazdaság követelményeihez és a munkaerőpiac igényeihez igazodó rugalmas és differenciált szakképzési rendszer alakuljon ki. A szakképzés intézményeiként a törvény a szakközépiskolát, a szakmunkásképző iskolát, a szakiskolát, a munkaerő-fejlesztő és -képző központot határozta meg. a felnőttképzés iskolarendszeren kívüli képzést folytató intézményei, A évi XXIX. törvény ezeket még kiegészítette a felsőfokú szakképzést (AIFSz) folytató intézményekkel. A Szakképzési törvény értelmében alakultak meg regionális hatáskörrel a regionális munkaerő-fejlesztő és képző központok 1991 és 1996 között. Foglalkoztatást elősegítő képzések végzésére hozták őket létre, feladatuk a térség képzési igényeinek kielégítése. Moduláris szerkezetű képzéseik lehetővé teszik a felnőttek rugalmas bekapcsolódását, az előképzettség figyelembevételét. A szakmai képzések mellett munkaerőpiaci tréningek, pályaorientációs programok, vállalkozói képzések is megtalálhatók kínálatukban. Szerepük különlegesen jelentős a módszertani fejlesztések tekintetében. Budapest, Debrecen Miskolc, Székesfehérvár, Békéscsaba, Kecskemét, Pécs, Szombathely és Nyíregyháza területén találhatók még. Az 1993-ban életbe lépett új közoktatási törvény szerint a szakmunkásképző iskolák (új nevükön szakiskolák) feladata továbbra is a szakvizsgára való felkészítés, a munkába álláshoz szükséges ismeretek nyújtása, valamint az általános iskolában megszerzett alapműveltség mélyítése as adatok szerint az általános iskolát befejezett tanulók közül legtöbben szakmunkásképzőkben tanultak tovább. A szakmunkásképzésnek súlyos nehézséggel kellett szembenéznie. A szakmai képzés tananyaga elavult, hiszen tanterveik teljesen más gazdasági rendszer követelményeihez igazodva készültek.

9 között négy új és sikeresnek mondható fejlesztési program indult be a Nemzeti Szakképzési Intézet irányításával. A szakképzési alapról szóló jogszabályok módosításával fékezték a gazdaság kivonulását a szakmunkásképzésből. A csődbe ment vállalatok tanműhelyeinek megvásárlására az önkormányzatok hiteleket vehettek fel, így lassan elindult a gyakorlati oktatást végző tanműhelyek tulajdonosi szerkezetének átalakulása. Azonban a hároméves szakmunkásképzésbe belépő tanulók aránya fokozatosan csökkent, és ezzel egy időben jelentősen nőtt az érettségihez vezető iskolatípusokba belépők aránya. A nagyipar leépülése a gyakorlati képzés ellehetetlenüléséhez vezetett, és ez akut válságot okozott a szakmunkásképzésben. A problémát átmenetileg csökkentette az az intézkedés, amely 1998-tól a szakiskolai képzés időtartamát egy évvel megnyújtotta. Ezzel a hagyományos három éves szakmunkásképzés megszűnt, helyét a négyéves szakiskola vette át. A szakiskolában 9. és 10. évfolyamon nincsen szakmai képzés, legfeljebb heti 4 óra gyakorlati oktatásra van lehetőség. 2.3 A szakképzés jelenlegi helyzete A szakképzés ma a közoktatás viszonylag problémás területe: A szakiskolákra jelenleg igen nagy felelősség hárul a hátrányos helyzetű gyerekek középszintű oktatásában. Ha ezek a gyerekek továbbtanulnak az általános iskola után, többnyire szakiskolákba kerülnek. A statisztikai adatok szerint ezekben az iskolákban 10 év alatt megduplázódott a veszélyeztető családi körülmények között élő tanulók aránya, és ugyancsak kétszeresére nőtt a tanulási és beilleszkedési problémával küszködő tanulók aránya, miközben a másik két középfokú iskolában (gimnázium, szakközépiskola) ugyanezek az arányok csaknem változatlanok maradtak. A szakiskolákban a tanulók készségfejlesztésének és oktatásának eredményessége messze alatta marad a magyar és az európai középfokú iskolák átlagának. A szakiskolák jelenleg nem képesek megfelelni annak a követelménynek, hogy az intézményekbe belépő, többségükben hátrányos helyzetű tanulók eredményes általános képzését biztosítsák. Ez természetesen azt is kétségessé teszi, hogy fel tudják-e készíteni őket az egyre bonyolultabb szakmai ismeretek elsajátítására. A végzősök bő egyharmadának jelenleg esélye sincs arra, hogy munkát találjon. A munkaerőpiacon tartósan esélytelen fiatalok hosszú távon tetemes költségeket jelentenek az állam számára, segélyre szorulnak, ahelyett, hogy adófizetőként a bevételeket gyarapítanák. A szakiskolai képzés színvonalát és eredményeit általános társadalmi elégedetlenség övezi: jelenleg minden ebben a képzésben érdekelt fél (szülők, gyerekek, pedagógusok, munkaadók) elégedetlen az iskolák teljesítményével.

10 2.4 TISZK A Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) a kétezres évek szakképzés-megújítási terveinek alapeleme. A TISZK koncepciója válasz lehet arra a problémára, amellyel a szakképzés-politika az ezredfordulón szembesült: hogy tudniillik a szakképzésbe a tanulók egyre kisebb hányada jelentkezik, képzésük azonban egyre több intézményben valósul meg (lásd ábránkat). A szétaprózottság nem csupán azért okozott problémát, mert így a képzés gazdaságtalan lett, hanem azért is, mert a képzés technikai-technológiai feltételei is nagyon eltérőek voltak. Ráadásul az iskolák a tanulókért folytatott harcban a képzéseket nem a gazdaság, hanem a lakosság igényeihez igazították, teret adva divathullámoknak, és olyan szakembereket képezve, akik borzasztó nehezen, esetleg nem is a szakmájukban tudtak csak elhelyezkedni. 2.5 Az OKJ és előzményei Előzmények: Országos Szakmunkásképzési Jegyzék (OSZJ) szakmái az általános iskolai végzettségekre épültek, alapszakmákba rendezte a szakmaszerkezetet tól Középfokú Szakok Jegyzéke (KSZJ) a nem ipari és nem mezőgazdasági szakmákra terjedt ki. Technikusi Szakok Jegyzéke (TSZJ) is az iskolai dokumentumok által szabályozottan működött, 1965 és 1985 között az iskolarendszeren kívüli képzésben. A legalacsonyabb szintű, egyszerű szakképesítések a Vállalati (ágazati) Szakmák Jegyzékében (VSZJ) jelentek meg. A magyar szakképzés piacgazdasági átmenetét kijelölő, a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény alapján került kiadásra az első Országos Képzési Jegyzék (OKJ) a 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelettel tavaszától 33 bizottság a szakképzésben érintettek részvételével tett javaslatot az OKJ-be kerülő szakképesítésekre. A 90-es évek elején még 17 ágazatonként és szakmai szintenként is elkülönülő szakmajegyzék

11 volt. Az egységesítést követően 955 szakképesítés szerepelt az első OKJben, amely évenként-kétévenként módosult. Az első átfogó korszerűsítésre, a szintkódok bevezetésére 1996 végén került sor. Jelentős lépés volt még az 1998-as kormányprogram szellemében folyó korszerűsítés, amelynek eredményeként 2001-ben létrejött a ma is használt szakmacsoportok rendszere. A szakmacsoportok a kerettantervek kiadásának és a beiskolázásnak is alapját képezték. A Szakképzési Törvény állami garanciát csak az állam által elismert szakképesítések esetében nyújt ban a magyar szakképzésben tanulók 99,8%-a OKJ szerinti szakmát tanult végén került kiadásra a 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet az OKJ-ről, amely már egységes rendszerbe foglalta a szakképesítéseket abból a szempontból, hogy hatálytalanította, illetve beazonosította a korábbi jegyzékekben szereplő szakképesítéseket, de nem hozott lényeges áttörést a szakképesítések egymásra épülésében, az egyes szakképesítések közötti kapcsolatok kimutatásában. Az OKJ az első megjelenésétől kezdve mindaddig csak szakmai tartalom nélküli telefonkönyv volt, amíg a képzés megkezdéséhez szükséges dokumentumok nem kerültek kiadásra. Az első szakmai és vizsgakövetelmény (továbbiakban rövidítve SZVK) július 8-án jelent meg az akkori Művelődési és Közoktatási Minisztérium rendeletében. Jellemző a szakmai és vizsgakövetelményekre, azok jogszabályi megjelentetésére, hogy 1994-ben már két szakmai és vizsgakövetelmény módosítására is sor került, továbbá az végén megjelent OKJ 955 szakképesítéséből néhány úgy került törlésre a későbbiekben az OKJ-ből, hogy annak soha nem jelent meg szakmai és vizsgakövetelménye. Az iskolarendszeren kívüli képzések OKJ szerinti indítása 1994-től kezdődhetett, viszont az iskolai rendszerű szakképzés jóval később indulhatott, mivel azok indításának feltétele volt a központi programok (tantervek) kiadása, továbbá az is, hogy rendelkezésre álljanak az elméleti képzéshez szükséges tananyagok. Felmenő rendszerben az iskolai rendszerű szakképzés 1998-tól indult. 2.6 A képzés fejlesztése a munkaerőpiac szempontjából A rendszerváltás után, a kilencvenes években kialakult piacgazdaságban a munkaerő minőségével szemben új követelmények jelentkeznek. A foglalkoztatottaknak életpályájuk során akár többször is foglalkozást, munkahelyet, szakmát, tevékenységi területet kell váltaniuk. Ez a folyamat az eddiginél jóval nagyobb arányban igényli a mobil, rugalmasan alkalmazkodó, valamint az önálló vállalkozásra és innovációra, jó munkahelyi együttműködésre képes munkaerőt. A minőségi követelmények előtérbe kerülésével megnő a munkafegyelem, a

12 pontosság, a tisztaság szerepe a munkahelyeken. Ugyanakkor leértékelődik a képzetlen munkaerő. Szemléletesen érzékeltetik ezt a munkanélküliek statisztikái. A fejlett gazdasági rendszerekkel rendelkező országokhoz hasonlóan a jövőben a magyar iskolarendszeren belül megszerezhető kvalifikáció határozza meg a foglalkozási esély mértékét. Az oktatásban alapvető szemléleti fordulatot kellett végrehajtani. Az ismeret centrikus, az eddig additív módon építkező tananyag közlését fel kell váltania az új technológiai megoldásokat a mindennapok szintjén használó, döntően képességfejlesztő oktatási tartalomnak. A képességfejlesztés centrumába az általában távlatosan felhasználható, a rugalmas alkalmazkodást elősegítő képességeket kell állítani, a problémamegoldó és a kommunikációs képességet, a munkavégzés minőségével összefüggő mérési, értékelési, ellenőrzési képességeket, valamint az adott rendszer megújításához szükséges kreativitás fejlesztését. Benedek András véleménye szerint a magyarországi munkanélküliek elhelyezkedésének nehézségei és a munkaerőforrás képzési szerkezetének torzulásai az oktatás intézményi válságára utalnak. Ezzel összefüggésben legfontosabb teendőink közé tartozik a képzési rendszer korszerűsítése, amelyet a tankötelezettség jelenleginél következetesebb érvényesítése mellett a mainál rugalmasabb szerkezetű iskolarendszer jellemez. Az aktív foglalkoztatáspolitika megalapozása érdekében a szakképzésnek reagálnia kellett a húzóágazatok, a gazdaságfejlesztés előtt álló területek szakemberigényeire, valamint a stagnáló vagy éppen visszafejlesztés előtt álló, a technológiai fejlődés által kevésbé inspirált ágazatok foglalkoztatási sajátosságaira. A munkaerő-kereslet, és -kínálat jobb összehangolása céljából a foglalkoztatáspolitikának támogatnia kell a felsőoktatás szakmai struktúrájának korszerűsítését, a felnőttoktatás keretén belül a felzárkóztató, az átképzési és továbbképzési rendszer fejlesztését, a távoktatás elterjedését, valamint az élethosszig tartó tanulás (LLL) és a tanuló társadalom eszméjének elterjedését. A felsorolt problémák megoldására a Nemzeti Fejlesztési tervkeretein belül nyílt lehetőség Nemzeti Fejlesztési Terv 1 A szakképzési szerkezet átalakítására, a szakképesítések egymásra épülésének, a modulrendszerű képzés bevezetésének előkészítésére a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) I ben jóváhagyott Humánerőforrásfejlesztési Operatív Programja (HEFOP) adta a kezdő lépést. 1 A megújult OKJ és a modulrendszerű képzés bevezetése az iskolai rendszerű szakképzésbe Nemzeti Szakképzési Intézet, Budapest, 2006

13 A HEFOP intézkedése a szakképzés tartalmi, módszertani és szerkezeti fejlesztése, amely a szakképzés tartalmának és szerkezetének a magyar foglalkoztatási szerkezet elemzésén és a moduláris szakképzési rendszer újonnan kidolgozott programjainak a fejlesztésén alapuló megújítását foglalta magába. Az intézkedés célja az oktatás és képzés gazdasággal való kapcsolatának erősítése, amely a Nemzeti Szakképzési Intézet (NSZI) által irányított program szerint az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) korszerűsítését, a modulrendszerű képzés fejlesztését és bevezetését jelenti ben fogadták el a központi programot, ezt követően indulhatott a 2006 végéig tartó fejlesztési folyamat A program célja Az oktatás és képzés gazdasággal való kapcsolatának erősítése: a munkaerőpiachoz való igazodás, az OKJ korszerűsítése, a 21 szakmacsoportban szereplő 823 szakképesítés számának csökkentése, a korszerűsítés keretén belül az OKJ és a FEOR kölcsönös megfeleltetése, mivel jelenleg a 823 szakképesítés összesen 305 foglalkozást fed le, az OKJ korszerűsítése a szakképesítések modularizált rendszerének megvalósításával, olyan rendszer kialakítása, amelyben a végzettek befejezett szakképesítéshez jutnak, ugyanakkor lehetővé válik a képzési időknek egymásra épülő beszámítása és a rész-szakképesítések megszerzése is. A tudásalapú társadalom megteremtéséhez és az egész életen át tartó tanulás megalapozásához szükséges szemléletváltás, valamint az infokommunikációs kompetenciák elsajátításának segítése: a korszerű tanulási-tanítási módszerek elterjesztése, a szakmacsoportok tananyagai digitális alapú változatai gyűjteményének és az ezekből felépített tananyagegységek kialakítása, az interaktív tanulás lehetőségének megteremtése és ezzel olyan kompetenciák kialakulásának segítése, melyek képessé teszik a tanulókat, hogy a mindennapi élethelyzetekben és szakmájuk gyakorlása során egyaránt helyt álljanak, tudásuk piacképes legyen a programban kidolgozott anyagoknak, eredményeknek az egyetemi alapképzésben részt vevőkkel való megismertetése, a használat lehetővé tétele. A program keretében további cél az esélyegyenlőség elősegítése a hátrányos helyzetűek (romák, fogyatékkal élők, szociálisan hátrányosak) vonatkozásában, valamint a nők és férfiak kiegyensúlyozott részvételi arányának elősegítése a fejlesztési munkában. A program egészében érvényesül a HEFOP prioritása, az egész életen át tartó tanulás és az alkalmazkodó képesség támogatása.

14 3. Kompetenciaelv és modularitás 2 A 2006-ban kibocsátott OKJ alapelvei a modularitás és a kompetenciaalapúság. A modularitás a modulrendszer érvényesítését jelenti. Az OKJ - ban a modul olyan önálló tananyagegység, melynek a megkezdéséhez előzetesen meghatározott feltételek szükségesek, befejezésekor pedig mérhető a tanulói teljesítmény. Ennek megfelelően a modul a tanulásitanítási folyamat cserélhető alapegysége. A modul a tananyagegység feldolgozásához szükséges összes elemet (tananyag, tevékenységek, feladatok, alkalmazott módszerek és munkaformák, követelmények, stb.) tartalmazza. A képzési rendszer átláthatóságát biztosító országos modultérkép az egyes szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiben meghatározott szakmai modulját vagy moduljait, valamint azok egymáshoz történő kapcsolódásait tartalmazza. A komplex modulrendszerben megjeleníthetőek az előzetesen megszerzett tudás beszámításának egységes szabályai is. A modultérkép támogatja az egész életen át tartó tanulás tervezhetőségét, a szakmák közötti átjárhatóságot, a képzési tartalmak igények szerinti korszerűsítését, a képzési rendszer stabilitását és rugalmasságát. Az új OKJ a kompetenciát a munkafeladat elvégzésére való alkalmasságként határozza meg, ennek két vetülete van: a feladatprofil és a tulajdonságkompetencia-profil. A feladatprofil a szakmai követelményeket adja meg. A feladatprofil a FEORból kiindulva azt határozza meg, hogy az adott foglalkozásban/munkakörben melyek a munkavállaló feladatai. A feladatprofil a konkrét munkakör elemzéséből kiindulva felsorolja mindazokat a munkafeladatokat (feladatcsoportokat, tevékenységeket, műveleteket), amelyeket a munkavállalónak a szakképesítés birtokában el kell tudnia végezni. A munkakörelemzés elvégzésére általában a DACUM (Developing A CurriculUM) módszert alkalmazzák. A tulajdonság kompetencia-profil a munkavállaló elvárható kompetenciakészletét adja meg, amelynek birtokában képessé válik a foglalkozás gyakorlására, a munkakör betöltésére, a tevékenység ellátására. A tulajdonságprofil tartalmát általában szakértői csoportmunkával állapítják meg. A tulajdonságkompetencia-profil szerkezete: szakmai kompetenciák; személyes kompetenciák; 2 A Bologna rendszer_ képzésben résztvevő hallgatók munkaerő-piaci kompetenciákra felkészítése illetve pályaorientációs tanácsadó hálózat fejlesztése a Pécsi Tudományegyetemen Pécsi Tudományegyetem, Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Pécs, november

15 társas kompetenciák; módszerkompetenciák. 3.1 Szakmai kompetenciák A szakmai kompetenciák két részre bonthatók: a szakmai ismeretekre és a szakmai készségekre. A szakmai ismereteken a foglalkozás/munkakör alapvető feladatainak ellátásához szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket, valamint azok alkalmazását értjük. Az OKJ szerint a szakmai ismeretek alkalmazási típusai a következők: A " típus- Önálló, gyors és hibátlan ismeretalkalmazás (a legmagasabb szint). Ilyen típusú ismeretalkalmazást olyan munkafeladatok esetében célszerű megkövetelni, ahol a munkafeladat kockázattal jár (baleseti, környezeti, kártételi stb.); egyszerűek, előre tervezhetők, ismerhetők a körülmények, feltételek; valamint a kompetencia pótolhatatlan, hiánya vagy hibázás esetén meghiúsul a munkatevékenység. B " típus - A szokásos munkahelyi körülmények között hibátlan ismeretalkalmazás, hibázás esetén meghiúsul a munkatevékenység. C " típus - A szokásos munkahelyi körülmények között közvetlen személyes vezetői, szakmai irányítás, közreműködés nélkül, de források, segédeszközök igénybevételének lehetősége mellett; tájékozódásra, előzetes próbára, segédtevékenységekre is elegendő idő alatti; összességében, illetve önellenőrzés és javítás után megfelelő minőségű eredménnyel történő ismeretalkalmazás. Ez a középső szint. Ilyen típusú ismeretalkalmazást olyan munkafeladatok esetében célszerű megkövetelni, ahol a munkafeladat nem jár munkabiztonsági, környezeti, illetve jelentős anyagi kártételi kockázattal; összetettek, de meghatározó elemeikben előre tervezhetők, ismerhetők a körülmények, feltételek; valamint a kompetencia nehézségek árán kiváltható, hiánya vagy hibázás esetén általában nem hiúsul meg a munkatevékenység. D " típus - Részben közvetlen személyes vezetői, szakmai irányítással, részben önállóan végzett megfelelő ismeretalkalmazás. E" típus - A szokásos munkahelyi körülmények között vezetői, szakmai irányítás mellett, személyes, a feladatra célzott segítség lehetősége mellett; kérdésfeltevésre, feladat közbeni értelmezésre, tájékozódásra, eszközhasználatra elegendő idő alatti; a hiba ismeretében javított, legalább egyes meghatározó részleteiben megfelelő minőségű ismeretalkalmazás. Ilyen típusú ismeretalkalmazást olyan munkafeladatok esetében célszerű megkövetelni, ahol a munkafeladat nem jár munkabiztonsági, környezeti, illetve anyagi kártételi kockázattal; összetettek, csak egyes elemeikben tervezhetők, ismerhetők a körülmények, feltételek; valamint a személyes szerep közreműködésre, részvételre korlátozódik. Ez a legalacsonyabb szint. A szakmai készségeken a foglalkozás/munkakör szokásos feladatainak ellátásához szükséges, begyakorolt tevékenységeket értjük. A készség

16 lineáris algoritmus (tehát elágazásokat, döntési pontokat nem tartalmazó) szerint végrehajtott, begyakorolt tevékenység, végrehajtása automatikusan, tudati ellenőrzés nélkül megy végbe. Ez azt jelenti, hogy a tevékenység elemei rutinszerűen egymást követik. Az OKJ szerint a szakmai készségek szintjei a következők: 1. szint - A szakember a szokásos munkahelyi körülmények között folyamatos irányítás és célzott segítségnyújtás mellett képes a munkavégzésre, illetve a feladat ellátására, az ismeretek megfelelő minőségű alkalmazására. 2. szint - A szakember a szokásos munkahelyi körülmények között, rendszeres irányítás mellett képes a munkavégzésre, illetve a feladat ellátására, a hibák segítséggel történő feltárására és azok önálló javítására. 3. szint - A szakember a szokásos munkahelyi körülmények között közvetlen vezetői, illetve szakmai irányítás nélkül, források és segédeszközök igénybevételével képes a tanult ismeretek önálló, gyors és szakszerű alkalmazására, a feltárt hibák javítására. 4. szint - A szakember a szokásostól eltérő munkahelyi körülmények között is, közvetlen vezetői, illetve szakmai irányítás nélkül, önállóan, gyorsan, kevés hibával képes a tanult ismeretek szakszerű alkalmazására, a munka eredményének ellenőrzésére, a feltárt hibák javítására. 5. szint - A szakember a szokásostól eltérő munkahelyi körülmények között is képes a tanult ismeretek magas szintű, önálló, gyors, hibátlan és szakszerű alkalmazására, tevékenységének és a munka eredményének önálló ellenőrzésére. A szakmai és vizsgakövetelmények az ismeretek alkalmazását és a készségeket az ismertetett rendszer szerint határozzák meg. Feltüntetik az ismeretek alkalmazásának típusát, és az egyes szakmai készségek szintjét is. 3.2 Személyes kompetenciák A személyes kompetenciák két részre bonthatók: a képességekre és a jellemvonásokra. A képességek kompetenciacsoportban a szakmához tartozó feladatok ellátásához szükséges fizikai (pl. erős fizikum), fiziológiai (pl. látás, hallás, térlátás) és pszichológiai (pl. érzelmi stabilitás, tűrőképesség) képességek találhatók. A jellemvonások kompetenciacsoport olyan tulajdonságokból áll, amelyek ösztönzik, szervezik és szabályozzák az értékes és eredményes munkavégzést. A kompetenciacsoport összetevői: elhivatottság, elkötelezettség, fejlődőképesség, önfejlesztés, felelősségtudat, kitartás, kockázatvállalás, megbízhatóság, monotónia- tőrés, önállóság, döntésképesség, önfegyelem, pontosság, precizitás, rugalmasság, stressztűrő- képesség, szervezőkészség, szorgalom, igyekezet, és terhelhetőség, valamint türelmesség.

17 A társas kompetencia kategória elemei három részre bonthatók: együttműködés; kommunikáció; konfliktuskezelés. Az együttműködés kompetenciacsoportját azok a kompetenciakomponensek alkotják, melyek a munkafeladat ellátásához kötődő rövid és/vagy hosszabb távú együttműködési helyzetek kezeléséhez szükségesek. A kompetenciacsoport összetevői: kapcsolatteremtő és fenntartó készség, interperszonális rugalmasság, udvariasság, kezdeményezőkészség, határozottság, meggyőzőkészség, konszenzus készség, empatikus készség, segítőkészség, motiválhatóság, motiváló készség, visszacsatolási készség, irányíthatóság és irányítási készség, valamint tolerancia. A kommunikáció kompetenciacsoportba olyan kompetenciaelemek tartoznak, melyek nélkülözhetetlenek a partnerek kezeléséhez, vagy a szakmai munka feltételeinek pontosításához. A kompetenciacsoport összetevői: fogalmazó készség, nyelvhelyesség, a tömör fogalmazás készsége, kommunikációs rugalmasság, közérthetőség, prezentációs készség, a hatékony kérdezés készsége, meghallgatási készség és a megfelelő metakommunikációs készség. A konfliktuskezelés kompetenciacsoportba tartozó kompetenciaelemek alkalmassá teszik az egyént a személyek, illetve csoportok között kialakuló, az eltérő vagy ellentétes érdekekből eredő konfliktusok sikeres kezelésére. A kompetenciacsoport összetevői:kompromisszumkészség, konfliktuskerülő készség, rivalizáló készség, konfliktusmegoldó készség és engedékenység. 3.3 Módszerkompetenciák A módszerkompetenciák kategóriáját három kompetenciacsoport alkotja: a gondolkodás; a problémamegoldás; a munkamódszer, munkastílus. A gondolkodás kompetenciacsoportban a gyakran változó újszerű, egyedi feladatok elvégzéséhez szükséges kognitív kompetenciaelemek (elvont gondolkodás, összefüggések és ellentmondások felismerése, ötletesség, új ismeretek elsajátítása és alkalmazása, stb.) sorolhatóak. A kompetencia-csoport összetevői: absztrakt (elméleti) gondolkodás, áttekintő képesség, logikus gondolkodás, kritikus gondolkodás, rendszerező képesség, kreativitás, ötletgazdagság ismeretek helyükön való alkalmazása, új ötletek, megoldások kipróbálása, általános tanulóképesség, emlékezőképesség (ismeretmegőrzés), felfogóképesség, numerikus gondolkodás / matematikai készség, információgyűjtés és következtetési képesség.

18 A problémamegoldás kompetenciacsoport olyan összetevőkből áll, amely a lényeges problémák azonosítását, okainak feltárását, sikeres és tervszerű megoldását, a kivitelezés ellenőrzését segítik elő. A kompetenciacsoport összetevői: hibakeresés (diagnosztizálás), problémaelemzés és feltárás, problémamegoldás, hibaelhárítás tervezés, értékelés, kontroll (ellenőrzés), lényegfelismerés (lényeglátás), okok feltárása és helyzetfelismerés. A munkamódszer, munkastílus kompetenciacsoport az adott szakképesítéshez jellemzően kötődő, célorientált, praktikus, normakövető és környezettudatos munkavállalói magatartást előmozdító rendszertani illetve metodikai elemeket öleli fel. Főbb elemei: a rendszerben való gondolkodás (rendszerszemlélet), megfelelő szintű önállóság kezdeményezőkészség, módszeres munkavégzés, gyakorlatias feladatértelmezés, intenzív munkavégzés, körültekintés, tudatosság, felelősség, elővigyázatosság, figyelem összpontosítás, figyelemmegosztás, nyitott hozzáállás, eredményorientáltság és a környezet tisztán tartása. Mindezek zömmel a személyiség meghatározás körébe tartozóak. A felsőfokon végzettek többsége ezeknek a követelményeknek megfelel, csoportmunka szocializációja és teljesítményismerete megalapozza a szakmunkásoktól elvárt igényeket. A jelenlegi rendszerben szakmáét választóknak ezeket a feltételeket a szakmatanulással együtt kellene teljesítenie. Ezt sem életkoruk, sem tanítási/tanulási terhelésük miatt nem képesek kevés kivételtől eltekintve megfelelően a képzési idő alatt elsajátítani. 4. Az OKJ szerkezete, tartalma, jogszabályi keretek A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program megvalósítása során kapta a feladatot a Nemzeti Szakképzési Intézet, hogy alakítson ki olyan szakmaszerkezetet, követelményeket és módszertant, mely: elősegíti a munkaerő mobilitását,

19 az egész életen át tartó tanulás megvalósulását, a munkaerő-piaci igények kielégítését. Az állami felelősségvállalás megtestesítője e tekintetben az Országos képzési jegyzék volt, amely a fejlesztést megelőzően 807 szakképesítést tartalmazott. E szakképesítések között bár tartalmi átfedések nyilvánvalóan léteztek ezek elemzése, feltárása elmaradt, így ebben a rendszerben az átjárhatóság nem volt biztosított. Jellemzője volt ennek a képzési szerkezetnek, hogy az egymáshoz szakmailag, tevékenységben közel álló szakképesítéseknél sem volt lehetőség arra, hogy egy újabb szakképesítés megszerzése esetén, a szakmai vizsgán az előzetes tudást beszámítsák, és az adott vizsgarész alól a jelölt felmentést kapjon. Hasonlóképpen aggályos volt a szakképesítések közötti összefüggések feltáratlansága miatt a képzési idők meghatározása, elsősorban a felnőttképzés területén. Az új OKJ alapja a munkaerő-piaci elvárásoknak való megfelelés. Szakértői csapat választotta ki azt a 480 foglalkozást, munkakört, amelyek betöltéséhez nem kell főiskolai vagy egyetemi végzettség, illetve ezekben érdemi munkavállalói létszám van az országban. Az adott munkaterületet betöltőkkel foglalkozás-, munkakörelemzések keretében, elemeztették a szakmákat. Egy-egy munkakör esetében 3 munkaszakértőt kértek fel, akik két napos műhelymunka keretében elemezték az adott foglalkozást. A szakértők a foglakozás, munkakör elismert képviselői, akik naponta ezt a tevékenységet végzik. Minden foglalkozáselemzést további szakértővel értékeltettek, validáltak szakértői szerződést kötöttek, amelyekből 8080 került feldolgozásra. A feladatelemzések után a foglalkozások kompetenciaprofilját állították össze. Az összehasonlítások során alkották meg az új OKJ profilját. 4.1 Az új OKJ jogszabályi háttere A többször módosított évi LXXVI. törvény a szakképzésről bevezette az Országos Képzési Jegyzéket (OKJ), amely tartalmazza az állam által elismert szakképesítéseket. Az OKJ-t a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter évente adja ki a szakképesítésért felelős miniszter egyetértésével tól az OKJ tartalmazza az ISCED-nek megfelelő képzési szintek rendszerét. A szintek bevezetése egy Európa konform, jobban áttekinthető és rendszerező képzési jegyzék kiadását eredményezte től az OKJ szakmacsoportos rendszerű. A NSZI-ben folyó fejlesztési munkák eredményeként jelent meg az 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az új OKJ-ről, melyet a 24/2009. (X. 30.) SZMM rendelettel módosítottak. Az OKJ rendeletben megjelent táblázat a fejlesztő munkák eredménye, de a teljes dokumentumrendszer

20 kialakítását követően természetesen szükség van annak pontosítására is a tartalmak és a teljes rendszer összefüggéseinek ismeretében. A legutolsó módosításokkal, től hatályos a rendelet. 4.2 Az OKJ Bizottság A szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény 4. (3) bekezdés b) pontjában (a továbbiakban: Jogszabály) foglaltak alapján a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter létrehozza és működteti - az oktatásért felelős miniszterrel együtt, és az országos gazdasági kamarák és az országos gazdasági érdek-képviseleti szervezetek, valamint az ágazat egészében érdekelt szakmai kamarák képviselőinek részvételével - a szakképzési szerkezet folyamatos fejlesztését és korszerűsítését szolgáló bizottságot (a továbbiakban: Bizottság). A Bizottság feladatai A Jogszabályban foglaltak alapján folyamatosan figyelemmel kíséri és véleményezi a szakképzési szerkezet fejlesztését, és javaslatot tesz az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) módosítására. E tevékenysége keretében ellátja az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet 3. (5) bekezdésében foglalt véleményezési feladatot, a bizottsági tagok által képviselt szakterületekről közvetlenül beérkező javaslatok alapján kezdeményezi az OKJ módosítását, javaslatot tesz az OKJ fejlesztésének irányaira, figyelemmel kíséri és véleményezi a szakképzési szerkezet OKJ-t érintő fejlesztéseit, változását 4.3 Az új szakmastruktúra és az OKJ Az egyik legfontosabb szakképzési alapdokumentum óta a jogszabályként megjelenő Országos képzési jegyzék (OKJ), mint az állam által elismert képesítések jegyzéke, a benne foglalt szakképesítések hatálya országos. Az OKJ ig tartalmazta a vizsgáztatás szempontjából is fontos jellemzőket, melyek a következők: a szakképesítés azonosító száma (a szintet is jelzi), megnevezése és a hozzárendelt FEOR-szám; a bemeneti feltételek (iskolai és szakmai előképzettség); a szakképesítések köre és szakmacsoportja; a jegyzékbe kerülés éve; a kizárólag iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítések (szakképző iskolában és felsőoktatási intézményben); a szakképesítés megszerzéséhez szükséges képzés maximális időtartama (a szakképzési évfolyamok száma, az óraszám).

21 Az OKJ szakképesítéseihez a kimenet szabályozásnak megfelelően a szakmai és vizsgakövetelményeket a szakképesítésért felelős szaktárcák adták ki azonos formai szempontok alapján, oly módon, hogy az ellenőrzési, mérési és értékelési rendszer kialakulását és működését lehetővé tegyék. A formai szempontok azonossága azonban nem volt elégséges ahhoz, hogy egy egymáshoz kapcsolódó és közösen építkező tárcákon átívelő követelményrendszer alakuljon ki. Az új szakmaszerkezet alapvetően alakította át az OKJ struktúráját. Új fogalmakat kellett bevezetni és definiálni, mint: az alap-szakképesítés, a rész-szakképesítés, az elágazás és a ráépülés. 4.4 Moduláris szakmaszerkezet A moduláris szerkezet azt jelenti, hogy a rokonszakmák közös tudásanyagát mostantól ugyanaz a követelménymodul tartalmazza. Így, aki egy szakma megszerzése során sikeres vizsgával teljesített egy bizonyos modult, annak nem kell abból ismét vizsgáznia, és a második szakma tanulásakor felmentést kaphat a tananyag egy - az első szakma keretében már megismert - része alól is Alap-szakképesítés A szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott modulokból épül fel, munkakör ellátására képesít Rész-szakképesítés Egy szakképesítésnek a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott moduljaiból épül fel, legalább egy munkakör ellátására képesít. Az új OKJ-ban mintegy 400 rész-szakképesítés található. Ezek a képesítések azonban nem külön listaként szerepelnek, hanem mindegyikük valamelyik szakképesítéshez képest tekinthető részszakképesítésnek. A 420 elemű OKJ belső struktúrájának fontos eleme a rész-szakképesítés. De vajon tényleg új megközelítés ez? A régi OKJ-ban a számítógéprendszer-programozó és a számítógépkezelőhasználó szakképesítések külön soron szerepeltek. Ha megvizsgáljuk e két szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit, nyilvánvalóvá válik, hogy a számítógéprendszer-programozó követelményrendszerében minden olyan elem megtalálható, amely a számítógépkezelő-használó sajátja. Másképpen szólva, a számítógépkezelő-használó rész-szakképesítése a számítógéprendszer-programozónak. De ez az összefüggés a régi rendszerben nem volt kimunkálva, a dokumentumok ezt nem támasztották alá, így a számítógépkezelő-használó szakképesítéssel rendelkező számára amennyiben rendszerprogramozó szakképesítést akart szerezni, a vizsgaszituáció nem volt egyszerűsíthető, nem volt felmenthető egyetlen vizsgarész alól sem. Előzetes állami vizsgával igazolt tudását ugyanaz az állam nem ismerte el. Az új rendszerben egy rész-szakképesítés megléte esetén a vizsgarész alóli felmentés adott esetben automatikussá válik.

22 4.4.3 Elágazás A szakképesítés részeként a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott modulokból épül fel, amely kötelezően választandó modullal/modulokkal együtt munkakör ellátására képesít. Ez nem más, mint egy útelágazás. Az út elején még több célpontunk is lehet. Amikor az útelágazáshoz érünk, akkor kell választanunk, dönteni az egyes alap-szakképesítések közül. Ekkor már csak azoknak a követelményeknek az elsajátítása vár ránk, ami az elágazás előtti lehetőségek egyikéhez visz közel. Ha olyan szakképesítést szereztünk meg, amely elágazásként van jelezve, lehet tudni, hogy van legalább egy további szakképesítés, amely csak néhány modul elsajátításával szintén megszerezhető, s így kicsit több tanulással két, vagy még több szakképesítésünk lehet. (A kirándulós példához visszatérve, itt nincs, olyan lehetőségünk, hogy egy harmadik úton közvetlenül a másik végcélhoz jussunk. Itt mindig vissza kell térni az elágazáshoz, és onnan kell felépíteni az új szakképesítéshez szükséges tudást.) Ráépülés A szakmai és vizsgakövetelmény tartalmazza, hogy mely modulok, szakképesítés, rész-szakképesítés, elágazás moduljaira épül, meghatározza, hogy mely modulokból épül fel, újabb munkakör ellátására képesít. A ráépülés-szakképesítés a korábban megszerzett szakképesítés továbbfejlesztése a korábban megszerzett tudáselemekre építve. Önmagában a ráépülés során elsajátított ismeretek, modulok nem jelentenek rész-szakképesítést. Ha rész-szakképesítésünk van, a ráépüléssel megszerezhető szakképesítés csak akkor érhető el, ha az alap-szakképesítéshez szükséges követelményeknek is eleget teszünk, s azután tudunk tovább menni. Egyszerre tanulhatom az alap-szakképesítés és a ráépülés követelményeinek megfelelő ismereteket is, de a ráépülés érdekében tett vizsga már igényli az alap-szakképesítéshez tartozó ismeretek meglétét igazoló sikeres vizsga meglétét. 4.5 Az új OKJ tartalma és szerkezete 3 Az Országos képzési jegyzékben található táblázatból ismerhetjük meg többek között: az államilag elismert szakképesítések körét, a szakképzés szintjét, amely szorosan kötődik az iskolai és a szakmai előképzettséghez, a szakmacsoportok és a tanulmányi területek elnevezését, a szakképesítés megszerzéséhez szükséges képzés maximális időtartamát (a szakképzési évfolyamok számát, az óraszámot), 3

23 milyen munkakörök tölthetők be az adott szakképesítéssel (FEOR szám), a szakképesítések 15 számjegyből álló azonosító számát. Az OKJ-ben szereplő szakképesítések, rész-szakképesítések, szakképesítés-elágazások, szakképesítés ráépülések azonosító száma 15 számjegyből áll, amely az 1. és 3. oszlop számjegyeiből tevődik össze. Ha a szakképesítés elágazásokat tartalmaz, akkor a 2. oszlop szerinti megnevezéssel szakképesítés nem szerezhető. Ebben az esetben a szakképesítés azonosító száma 7 számjegy. A következőkben tekintsük át a képzési jegyzék jelmagyarázatát. Példaképpen: Alap-szakképesítés , Informatikai rendszergazda, Elágazások: , Informatikai műszerész Az egyes oszlopok értelmezése , Webmester oszlop, Az azonosító szám Az OKJ szakképesítéseinek azonosító száma 15 számjegyből áll, amely az 1. és 3. oszlop számjegyeiből áll össze: 1.) 1-2. szintkódok, 2.) 3-5. tanulmányi terület, 3.) 6-7. sorszám 4.) szakképesítés köre (alap-, rész-, elágazó, ráépülő), 5.) rész-, elágazás, ráépülés szintje, 6.) sorszám. 1.) Szintkódok Átalakultak a szintkódok, a 32, 34, 53 szintkódok, amelyekkel korábban a szakmai előképzettséget igénylő szakképesítéseket jelöltek, már nem szerepelnek az új jegyzékben. Ennek oka, hogy néhány éven belül áttérünk az iskolai előképzettség helyett a kompetencia alapú bemenetre. Ezt jól mutatja az OKJ rendeletben szereplő szintkódok jelentése is, az iskolai előképzettség helyett vagylagosan már szerepel a bemeneti kompetencia a szintkódú szakképesítéseknél. Megváltozott továbbá a 71 szintkód, az új jegyzékben 61. Mindemellett tartalmi változás az is, hogy a szintkódok már nem a bemeneti (iskolai előképzettségi) feltételeket jelentik, hanem a szakképesítés kimeneti szintjét, vagyis azt, hogy milyen szintű szakképesítéssel rendelkezik az, aki megkapta a vizsgabizonyítványát.