A legjobb illeszkedés elvének alkalmazása a megfeleltetési eljárás során

Átírás

1 TÁMOP / A felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése A legjobb illeszkedés elvének alkalmazása a megfeleltetési eljárás során Készítette: Derényi András Pillérvezető: Elemiprojekt-vezető: Alprojekt: Elemi projekt: Feladat sorszáma: Dátum: április 23. Temesi József Falus Iván Országos Képesítési Keretrendszer 3. Az OKKR felsőoktatási szintjei leírására vonatkozó javaslat elkészítése

2 Tartalomjegyzék Bevezető A megfeleltetési eljárások típusai és alkalmazhatóságuk A legjobb illeszkedés elv alkalmazásának szükségessége A best fit elv alkalmazásának helyzetei, esetei Elsődleges megközelítések Másodlagos elvek kiegészítő alkalmazása További nyomok, eszközök, erények A megfelelési döntés és dokumentálása Az eljárás résztvevői Alágazati megfontolások Felsőoktatás Szakképzés és felnőttképzés Közoktatás Konklúzió. 14 Irodalom függelék. 16 Csoportos munkaűrlap az OKKR szintbesorolási döntés előkészítéséhez. 16 Egyéni munkaűrlap az OKKR szintbesorolási döntés előkészítéséhez. 17 2

3 Bevezető Nem lenne szükség megfeleltetési eljárásra, ha egy ország képes lenne kidobni az összes képesítését, és tiszta lappal, a nulláról indulva, a legfelsőbb referencia keretet kiindulópontnak választván, azt specifikálva hozná létre saját nemzeti keretrendszerét, majd annak általánosabb szintleíró jellemzőit tovább specifikálva bontaná ki és írná le az egyes alágazatok és szakterületek képesítéseinek kimeneti jellemzőit. Ebben az esetben ugyanis egy minden tekintetben koherens és konzisztens rendszer jönne létre. Nem nehéz belátni azonban, hogy ez olyan utópia, amely talán csak a legelkötelezettebb képesítésfejlesztő szakértők távlati álmaiban bukkan fel néhanapján. A képesítések régóta alakuló, kavargó rendszere minden ország számára adottságként jelenik meg, amikor elhatározza, hogy képesítési keretrendszert hoz létre képesítései átláthatóságának és érthetőségének javítása érdekében. És a létrehozott keretrendszer alá be kell sorolnia a meglévő képesítések sokaságát, hogy az érdemben el tudjon kezdeni hatást kifejteni. A működésbe lépő keretrendszer persze az újonnan kialakítandó képesítésekre már az érintett szereplők alkalmazkodási képességeitől és szándékaitól függően erősebben vagy gyengébben hatást gyakorol, így az új képesítések valószínűleg egyre koherensebb rendszert hoznak létre, de a tradicionálisan meglévő, ezért lassan változó képesítések csak hosszabb idő alatt idomulnak hozzá a keretrendszer által vezérelt struktúrához. Ez számos, saját első keretrendszerét éve létrehozó ország példáján jól nyomon követhető. A teljesen koherens képesítési struktúra kialakulásáig azonban a meglévő képesítések (ismétlődő) megfeleltetésére van szükség, hogy azok a rendszerben elfoglalt helye, egymáshoz való viszonya láthatóbb és érthetőbb legyen a felhasználók számára. Mivel Magyarország ezekben az években alakítja ki és tervezi bevezetni saját nemzeti keretrendszerét, legalább a következő évre itt is fel kell készülni a megfeleltetési eljárások működtetésére. 1. A megfeleltetési eljárások típusai és alkalmazhatóságuk A képesítési keretrendszerek fejlesztésének kulcsmozzanata a megfeleltetési eljárás, amikor az egyes képesítéseket hozzákapcsolják a keretrendszer egy-egy szintjéhez, illetve egy képesítési keretrendszer egyes szintjeit összekapcsolják egy felettes keretrendszer szintjeivel. A megfeleltetési eljárás azért alapvető jelentőségű, mert ennek nyomán válnak láthatóvá egy képzési rendszer képesítései, s mutatkoznak meg azok egymáshoz való viszonyai; ebben nyer értelmet a keretrendszer létrehozása, ezáltal kezd működni a keretrendszer a képesítési rendszerben. Mindez azt jelenti, hogy rosszul megválasztott megfeleltetési eljárások, pontatlanul végrehajtott összekapcsolások a keretrendszert fejlesztő munka egészének sikerét kérdőjelezhetik meg. A nemzeti szintű keretrendszerek vonatkozásában nemcsak az egyes képesítések keretrendszerbe kapcsolására vonatkozóan szükséges nagyfokú körültekintés, hanem a nemzeti keretrendszer EKKRrel való összekapcsolásának eljárása során is ugyanezek az előzetes megfontolások vethetők fel: a nem megfelelő folyamatban, pontatlanul végrehajtott megfeleltetés a nemzeti képesítési keretrendszer és az abba besorolt képesítések nemzetközi összehasoníthatóságát és érthetőségét teszi kockára. A megfeleltetés tehát nagyfokú körültekintést igényel mind ezeknek az eljárásoknak a megtervezése, mind végrehajtása során. A megfeleltetés a különböző esetekben eltérő szabályokat, értékelési szempontokat, eljárási részleteket igényel, azért a továbbiakban ezekre eltérő kifejezéseket fogunk alkalmazni a megkülönböztethetőség érdekében. Az egyes képesítések valamely keretrendszer szintjeivel való összekapcsolását 3

4 a képesítés besorolásának nevezzük (linking), a képesítési keretrendszer egyes szintjeinek egy felettes referenciakeret szintjeivel való összekapcsolását a keretrendszerek illesztésének (referencing) nevezzük. A sajátos szabályozás miatt az illesztés egyik aleseteként kell számon tartanunk a felsőoktatás nemzeti keretrendszerei szintjeinek az Európai felsőoktatási térség képesítési keretrendszerének referenciaszintjeivel való összekapcsolását, amelyet ezért tanúsításnak (certification) nevezünk. A egyes nemzeti szintű keretrendszereknek az EFT keretrendszeréhez, illetve az élethosszan tanulás EKKR keretrendszeréhez történő illesztését nem külső, illesztő szakemberek végzik el, hanem ezt az adott országnak magának kell elvégeznie, ezért ön-illesztési (self-referencing), ön-tanúsítási (self-certificating) folyamatként is hivatkoznak erre a sajátos eljárásra. Az ezeket az eljárásokat már lefolytató országok azért is helyeztek nagy hangsúlyt az eljárások minőségbiztosítására, hogy az önillesztési eljárások eredményét a nemzetközi közösség bizalommal fogadja. Jelen írás azonban nem a minőségbiztosítással foglalkozik, nem is a különböző megfeleltetési eljárásokkal, hanem ezek egy látszólag kevésbé jelentős, de majd mint látni fogjuk, valójában az eredmények tekintetében meghatározó részelemével, a legjobb illeszkedés (best fit) elvének gyakorlati alkalmazásával, alkalmazhatóságával. A leginkább, legjobban illeszkedés elvének közelebbi vizsgálatát a keretrendszerekkel foglalkozó szakmai munkák eddig kevéssé járták körül. A nemzeti keretrendszereiket az EKKR-hez, illetve felsőoktatási keretrendszereiket az európai felsőoktatás térség keretrendszeréhez megfeleltető országoknak az eljárásról beszámoló jelentéseiben elénk tárt problémák, megfontolások irányították rá a figyelmet arra, hogy korántsem mindegy, hogyan alkalmazzuk ezt az elvet a gyakorlatban. A legjobb illeszkedés elvének gyakorlatba történő átültetése során felmerült megfontolások és tapasztalatok azt mutatják, hogy bár mind a képesítéseknek a keretrendszerbe történő besorolása esetén, mind pedig a keretrendszer szintjeinek az EKKR szintjeihez történő illesztése esetén nagyon hasonló kérdésekkel és lehetőségekkel kell számolni a kétféle megfeleltetési eljárás között számos különbség is akad. Ennek oka a kétféle eljárás eltérő céljaiban és tárgyában keresendő. Az illesztés során egy keretrendszer szintjeit egy másik keretrendszer (egy referencia) szintjeihez illesztjük. Ennek célja saját keretrendszerünk más keretrendszerekkel történő összehasonlíthatóságának megteremtése, és ennek révén a keretrendszerbe besorolt képesítések más keretrendszerekben található képesítésekkel való összehasonlításának, jobb megértésének biztosítása. Ehhez a referenciakeretrendszer csak egy fordító eszköz, maga nem tartalmaz képesítéseket, szintjei nem alkalmasak egyetlen nemzeti vagy szektorális képesítés befogadására sem, mert funkciója a keretrendszerek összevethetőségének biztosítása. Ezért is nevezik metakeretrendszernek. Egy konkrét képesítés nemzeti vagy szektorális keretrendszerbe sorolása más természetű folyamat. A képesítést ebben az esetben egy kimeneti sztenderdeket (minden képesítésre vonatkozó leíró jellemzőket: pl. tanulási eredményeket, időtartamokat, krediteket stb.) tartalmazó szinthez kapcsolják hozzá, a képesítéshez viszonyítva külső szakemberek, testületek, és ennek célja a képesítés elhelyezése a szektor vagy az ország képesítési rendszerében. Ezáltal láthatóvá válik a képesítés más képesítésekhez való viszonya, a lehetséges kapcsolódások, összefüggések, ami a tanulók, a felhasználók, a társadalom egésze számára áttekinthetőbbé és érthetőbbé teszi a képesítések rendszerét, a lehetséges tanulási utakat. A két eljárási szintet a gyakorlatban nehéz élesen elkülöníteni, különösen, ami a leginkább illeszkedés (best fit) elvének gyakorlati megvalósíthatóságát illeti. Az egyes képesítések nemzeti keretrendszerbe sorolása során előforduló illesztési kérdések ugyanis a keretrendszer típusától függően eltérőek lehetnek. Ha nem integrált keretrendszerről van szó, hanem áthidaló (bridging) típusúról, akkor vagy nem egységes szintleíró jellemzők mentén történik a keretrendszer szintjeinek meghatározása, hanem az alágazati kimeneti szabályozó logikák szerinti leíró jellemzők szerepelnek az egyes alágazatokhoz leginkább kötődő szinteken, vagy az egységes szintleíró jellemzők nem közvetlenül a képesítésekre, hanem az egyes szektorok, alágazatok képesítéseinek kimeneti szabályozóra vonatkoznak. Ezekben az esetekben a besorolás elsődleges problémái az egyes képesítéseknek az alágazati kimeneti sztenderdekhez történő illesztése során jelentkeznek, nem pedig a nemzeti keretrendszerhez történő illesztés során. A nemze- 4

5 ti keretrendszerek fejlesztésének jelenlegi szakaszában sok ország ilyen áthidaló keretrendszert fejleszt, köztük Magyarország is. A magyar OKKR is áthidaló/átívelő típusú, azaz az egyes alágazatok képesítéseinek kimeneti szabályozóit köti össze, fogadja be és nem az egyes képesítéseket közvetlenül. Ugyanakkor magán viseli az integrált keretrendszerek azon jellemzőjét, hogy a szintleírásokat egységes struktúrában és többé-kevésbé azonos leíró jellemzőkkel fogalmazza meg. Ebből az is következik, hogy nem elsősorban besoroló, hanem illesztő jellegű megfeleltetési eljárást kell majd lefolytatni: az eljárás során fellépő nehézségek elsősorban az alágazatok kimeneti jellemzői és az OKKR szintleírások illesztése során kerülnek majd elő. Ugyanakkor ez egy olyan illesztési folyamat, melynek során nagy valószínűséggel nem lehet majd eltekinteni az egyes képesítések vizsgálatától sem, és legalább ellenőrző jelleggel meg kell próbálni közvetlenül besorolni néhányat a nemzeti keretrendszer szintjeire. A továbbiakban ebben a kettős eljárásban fogjuk vizsgálni a leginkább illeszkedés elvének eseteit és érvényesíthetőségét. 2. A legjobb illeszkedés elv alkalmazásának szükségessége A leginkább illeszkedés elvének kialakítására és gyakorlatban történő alkalmazására a megfeleltetés folyamatában szerkezeti és tartalmi eltérések miatt is szükség lehet. A tapasztalatok szerint az esetek túlnyomó többségében ilyen helyzet áll fenn. Szerkezeti eltérés a szintek számának különbözősége, a szintleíró kategóriák számának és jellegének eltérése. Gyakori hogy a besorolandó képesítés tanulási eredményekben megfogalmazott kimeneti leíró jellemzőinek, illetve a befogadó keretrendszer szintleíró jellemzőinek belső struktúrája eltér egymástól. Egy szektorális szabályozás kimeneti leírásának vagy egy nemzeti keretrendszer szintleírásának belső struktúrája is különbözhet a referencia keretrendszer (amihez illeszteni akarjuk) szintleírásainak struktúrájától. A magyar OKKR pl. négy kategóriába rendezi a szintleíró jellemzőket, az ír keretrendszer nyolcba, míg a referenciaként szolgáló EKKR csak háromba. A magyar OKKR tudás, képesség, attitűd valamint önállóság és felelősség kategóriákban hozza létre a kimeneti jellemzőket, míg az új OKJ-szabályozás a képesítéseket két kategória mentén (tevékenységprofil és tulajdonságprofil) jellemzi. Ezekben az esetekben nem mindig könnyű megtalálni a legjobb megfeleléseket a képesítés és a szint, illetve az alágazati szabályozó eszköz és a referenciakeret szintjei között. Inkább már tartalmi jellegű eltérés, ha az egyes leíró kategóriákban szereplő leírások nem koherensek a referenciakeret leíró kategóriáiban szereplő leírással. Az azonos szinten lévő képesítések is különbözhetnek a tudás, a képességek és az egyéb kompetenciák belső egyensúlya, a képesítéshez vezető tanulás mértéke és útvonala valamint a rendelkezésre álló átjárhatósági és előrehaladási lehetőségek szerint. Ugyancsak szükséges a best fit eljárás akkor is, ha a besorolandó képesítések (alágazati szabályozó elemek, pl. sztenderdek) nem kimenetorientáltak, vagy hatásgyakorló erejüket tekintve nem a kimeneti elemek, hanem bemeneti vagy folyamatszabályozó elemeik a dominánsak. (Ilyen helyzet van jelenleg a magyar felsőoktatás képesítéseinek szabályozásánál: bár vannak kimeneti, tanulási eredményekben megfogalmazott sztenderdek országos szinten és a képesítések szintjén is, azonban mellettük input szabályozó sztenderdek is működnek és ezek hatása, ereje jóval meghatározóbb, mint a kimeneti sztenderdeké.) Nyilvánvaló, hogy a képesítési keretrendszer működésbe hozásához szükséges megfeleltetést ezekben az esetekben is el kell végezni, mégpedig úgy, hogy a besorolt képesítések, az összeillesztett szintek továbbra is érthetőek maradjanak a képesítéseket használók számára. A megfeleltetés azonban, különösen a jelentősebb eltérések esetén meglehetősen nehéz feladat, és a tétje is nagy: ezen áll vagy bukik az adott képesítéssel (vagy akár az egész képesítési keretrendszerrel) szembeni felhasználói bizalom. A besorolás, az illesztés lényege a képesítést használók (a képzési rendszer tagjai: képző intézmények, háttérintézmények, testületek, a tanulók, szüleik, az oktatók és a szakapparátus; valamint a 5

6 munkaerőpiac szereplői: munkaadók, fejvadász cégek, szakmai szervezetek) közötti kölcsönös bizalom megteremtése és fenntartása a besorolás, az illesztés eredményében, azaz a képesítéshez, alágazati kimenti szinthez rendelt OKKR-szint adekvátságának belátása és elfogadása. Ezért az eljárás hitelessége érdekében a folyamatnak bizonyos előre meghatározott kritériumoknak való megfelelést és az átláthatóságot biztosítania szükséges. Ilyenkor kerül elő a legjobb illeszkedés elvének alkalmazása. A bizalom legerőteljesebb megrendítője, az átláthatóság megzavarója leginkább azok az esetek lehetnek, ahol nem egyértelmű, nem magától értetődő a besorolás, az illesztés. Ilyenkor a best fit elv segítségével kell meghozni a besorolási, illesztési döntést. Ezért a best fit elvre még inkább érvényes, hogy azt úgy kell a gyakorlatban megvalósítani, hogy a kölcsönös bizalmat és az átláthatóságot biztosítsa. A kölcsönös bizalmat leginkább az érintettek részvétele és közös, konszenzusos döntése építheti fel, az átláthatóságot pedig az eljárás során keletkező adatok, dokumentumok, értékelések, megfontolások és döntések írásos rögzítése és nyilvánosságra hozása (utólagos visszakereshetősége, ellenőrizhetősége) adhatja. Ezért a besorolás, az illesztés általában pontos tervezést, alapos előkészítést, konszenzusos döntést és nyilvánosságot igényel; ebből is látható, hogy nem egyszerűen menedzselhető és nem rövid idejű folyamatról van szó. A besorolások kulcsmozzanata a döntés egy-egy képesítés besorolásáról. A döntést előkészítő vizsgálatok előzik meg, amelyben az adott képesítés (kimeneti) jellemzőit összevetik a képesítési keret szintleíró jellemzőivel. A vizsgálat eredményei alapján születik meg a döntés a besorolásról. ( Jó esetben a döntést minőségvizsgálat követi, amelynek nyomán hitelesítési aktus következik, azaz jelen van egy folyamatba épített ellenőrzési elem is.) 3. A best fit elv alkalmazásának helyzetei, esetei Mi is a best fit? Annak belátása, tudomásul vétele, hogy bizonyos esetekben nem létezik tökéletes megfelelés egy képesítés és egy keretrendszer szintleírása vagy két keretrendszer szintje(i)nek leíró jellemzői között. Ezekben az esetekben közelítő értékeléssel igyekszünk az optimális harmóniát biztosítani. A best fit elv régi és gyakorta alkalmazott elv a matematikában vagy a mérnöki munkában. A képesítések esetén a best fit az érintettek közös értékelését igényli, annak érdekében, hogy a becslés, közelítés eredménye megbízható és hiteles legyen. Ennek alapján a best fit olyan döntésként értelmezhető, amely az érintettek közös szakmai ítéletalkotásán alapul. Definíciószerűen a leginkább illő (best fit) elv a megfeleltetési eljárás során alkalmazandó heurisztikus elv, amely szerint ha a megfeleltetendő képesítés (illetve képesítési keretrendszerbeli szint) szintleíró jellemzői (jellemzőcsoportjai) részben különböznek a referenciaszint szintleíró jellemzőitől (jellemzőcsoportjaitól), akkor ahhoz a szinthez kell a megfeleltetendő képesítést (képesítési keretrendszerbeli szintet) megfeleltetni, amelyikhez az a leginkább illik. Azaz a megfeleltetési eljárás során a leginkább illő szintet igyekszik megtalálni a megfeleltetést végző. A leginkább definíciója az egyes megfeleltetések során különbözhet. A megfeleltetési eljárásra és abban a best fit elv alkalmazására többféle gyakorlat is kialakult az elmúlt időszakban, ezekre azonban csak töredékes rálátásunk van, és ismereteink a személyes beszámolókon túl a megfeleltetési eljárást lefolytató országok által kiadott jelentésekből táplálkozhat. Az illesztési, besorolási döntést előkészítő vizsgálat kimeneti leíró kategóriánként vizsgálja meg az adott képesítés kimeneti jellemzőit, és veti össze a képesítési keretrendszer szintleíró jellemzőivel. Optimális esetben a képesítések és képesítési keretrendszer kimeneti leírásainak, illetve szintleíró jellemzőinek kategóriái azonosak, és a képesítés kimeneti jellemzői kategóriánként viszonylag pontosan kapcsolódnak a képesítési keret szintleíró jellemzőinek kategóriáiban szereplő leírásokhoz. Ebben az esetben a képesítés besorolásáról való döntés egyszerűbb. Ez azonban csak azoknál az új képesítéseknél szokott előfordulni, amelyeket már az elfogadott képesítési keretrendszer alapján, annak szintleíró jel- 6

7 lemzőiből levezetve fejlesztenek. A meglévő képesítések besorolásánál, a meglévő alágazati szabályozó elemeknél azonban a tökéletes megfelelés szinte hipotetikus ideálnak tekinthető. A legtöbb esetben egy képesítés kimeneti leírásai, követelményei jóval részletezőbbek, mint a képesítési keretrendszer általános és átfogó, inkább elvi konstrukció alapján létrejött jellemzői, jobban gyökereznek a képesítést kiadó alágazat tradícióiba. Ugyanez igaz egy alágazat képesítéseit szabályozó sztenderdekre, előírásokra is. Ezért az illesztés, megfelelés nem egyszerű és automatikus folyamat. Arra is van példa, hogy egy képesítés a kimeneti jellemzői alapján egynél több szinthez is relevánsnak tűnik (vö. Skócia vagy Írország kétszintű bachelor fokozata), sőt az is előfordul, hogy az elért tanulmányi eredmény (érdemjegy) alapján sorolódik a képesítés egyik vagy másik szinthez (vö. Anglia, Wales és Észak-Írország main school leaving certificate-je). Ekkor is a best fit elv alkalmazása vezethet el a végső döntésig. (Fontos, hogy az egyén által megszerzett tényleges képesítés csak egy szinthez tartozhat, mert ténylegesen az egyéni teljesítmény szintje adja a megkülönböztetést a szintek között és nem a képesítés felépítése, designja.) A best fit elv alkalmazásakor két eljárást kell előzetesen megtervezni. Egyrészt meg kell tervezni azt, hogy a képesítés kimeneti leíró, jellemző kategóriáit hogyan viszonyítjuk a képesítési keretrendszer szintleíró jellemzőinek kategóriáihoz (mert az előbbiek általában többrétűek, más felosztásúak, mint az utóbbiak). Ez már egyfajta használata a best fit elvnek, ám a kategóriák tartalmi elemzése sok esetben viszonylag egyértelműen eligazít a megfelelő társítást illetően. Másrészt az is előre megtervezendő, hogy akkor, amikor a vizsgálat eredményeként az derül ki, hogy az egyes kategóriák nem ugyanabba a szintbe illeszkednek, mint a többi, akkor milyen szempontok mentén szülessen meg a besorolási, illesztési döntés. (Ad absurdum, mindegyik vizsgált kategóriában különböző szintekre feleltethető meg a képesítés.) Az eljárás végére egyetlen szintbesorolásra kell javaslatot tenni és arról döntést hozni, azaz kompromisszumokra kényszerül a megfelelési döntés-előkészítő vizsgálatokat végző csoport. 3.1 Elsődleges megközelítések A besorolási, illeszkedési vizsgálatra többféle eljárás alakult ki az eddigi gyakorlatban: a) Technikai megközelítés Ebben a megközelítésben a képesítés sztenderjei és a keretrendszer szintleíró jellemzői, valamint jelentésük közötti kapcsolat szövegszintű nyomait keresik, elemzik és értékelik. A legtöbb nemzeti képesítési keretrendszer EKKR-hez illesztési folyamatában alkalmazták ezt a megoldást (Málta, Észak-Írország, Skócia), de láthattuk példáját a dublini szintleírások és az EKKR összevetésekor is. Nyilvánvaló, hogy ennek a megközelítésnek az alkalmazásához előfeltétel, hogy a viszonyított képesítés sztenderdjei és a referenciakeret szintleíró jellemzői azonos szemléletűek legyenek (pl. kimenet orientáltság, tanulási eredmények alkalmazása). b) Társadalmi értékelés alapú megközelítés Ebben az eljárásban a közreműködők közös értelmezést keresnek, és közös megértésre igyekeznek jutni abban, hogy a képesítés által bizonyított tanulás adott szintje mit reprezentál a tanulási hierarchiát, az álláshierachiát és a tanuló jövőbeni lehetőségeit illetően. Ebben az eljárásban tehát a szintek és képesítések egymáshoz és a társadalmi gyakorlathoz (közmegítéléshez, meglévő szabályokhoz, elvárásokhoz vagy szokásokhoz) viszonyítása jelenti a fő elemet, nem pedig a leírások szövegszerű hasonlósága vagy tartalmi kapcsolódása. Nem javasolják e megközelítés kizárólagos használatát, ugyanis a megfeleltetés eredményével kapcsolatos bizalmat megalapozó átláthatóság biztosításához objektív alapok is szükségesek. Egy képesítés társadalmi megítélése, a foglalkozások presztízssorrendje akár gyorsan is változhat, ez pedig aláássa a keretrendszerbe sorolás adekvátságát, azzal együtt pedig az iránta fennálló bizalmat. 7

8 c) Empirikus megközelítés Szükségessé válhat empirikus vizsgálatok, felmérések elvégzése egy-egy adott képesítéssel kapcsolatban annak feltérképezésére, hogy például a képesítés által biztosított készségeket és kompetenciákat hogyan használják a munkahelyen. Ezeknek a vizsgálatoknak az eredménye kiegészítő bizonyítékokkal szolgálhat az előző két megközelítés eredményeihez, és főként ott nyújthat értékes segítséget az illeszkedési döntésekhez, ahol a képesítések kimenet felőli, tanulási eredmény alapú leírása nem valósult meg teljes körűen, vagy szerepe nem domináns, és ezért a technikai megközelítés nem alkalmazható. d) Vegyes megközelítés A fenti megközelítések együttes alkalmazására is gyakran sor kerül. Eddig leginkább a technikai és a társadalmi megközelítés együttes alkalmazására láthattunk példákat (Írország nemzeti képesítési keretének vagy Anglia, Wales és Észak-Írország közös képesítési keretének EKKR-hez illesztése esetében), de éppen ezek tapasztalatai alapján merült fel az empirikus megközelítés kiegészítő alkalmazása is. e) Súlyozás A különböző megközelítések eredményét eltérő súllyal vehetjük figyelembe a végső besorolási döntésnél. Ennek akkor van jelentősége, ha a vegyesen alkalmazott megközelítések eltérő eredményeket hoznak. Erre Anglia, Wales és Észak-Írország keretrendszerének az EKKR-hez illesztése adott példát. A wales-i keretrendszer illesztésénél osztályozási elveket alakítottak ki a végső illesztési döntés meghozatalához. Ezek:»» erős bizonyíték és jó illeszkedés;»» elég bizonyíték az illesztéshez;»» valamennyi bizonyíték, amely alapján megkísérelhető az illesztés;»» a bizonyíték több mint egy szinthez kapcsolódik;»» elégtelen bizonyíték bármiféle illesztéshez a szintleíró jellemzőkhöz. Mindezek a tapasztalatok azt mutatják, hogy érdemes arra is előzetes tervezést végezni, hogy mely megközelítések alkalmazása milyen sorrendben követendő, melyek tartoznak egy elsődleges (pl. vegyes) eljárásba és melyek azok, amelyeket akkor kell pótlólag bevetni, amikor az elsődleges eljárás eredményei nem kielégítők (nincs elegendő bizonyíték, a bizonyítékok nem kellően meggyőzők vagy egyértelműek, a bizonyítékok több mint egy szinthez illeszkedést mutatnak stb.). 3.2 Másodlagos elvek kiegészítő alkalmazása Ugyanakkor még ezeknek a megközelítéseknek akár összetett alkalmazását követően is előfordulhatnak kétséges, nem egyértelmű helyzetek. Ilyenkor további, a döntést irányító elvek kialakítása segítheti a döntéshozókat az eljárás végére. a) A többség elve Ezen elv alapján arra a szintre sorolandó be a képesítés, illesztendő az alágazati kimeneti sztenderd, ahová a szintleíró kategóriákkal való összevetésben a kategóriák többsége esetén illeszkedik. (Ilyen elv különösen akkor hasznos, ha sok kategória van egy adott keretrendszerben; az ír keretrendszer pl. nyolc kategóriát tartalmaz.) 8

9 b) A vezérlő kategória kiválasztásának elve Ennek az elvnek az alapján arra a szintre soroljuk be a képesítést, amely vezérkategóriájához legjobban illeszkedik. A vezérkategória kiválasztását többféle szempont is befolyásolja. Lehet vezérkategória a készség (pl. Németországban ezt tekintik a legfontosabb kategóriának, amely kihat a többire); a képesítés jellege is irányíthatja a vezérkategória kiválasztását (elméleti/tudás orientált képesítés esetén a tudáskategória, gyakorlatorientált képesítés esetén a készségkategória szolgálhat a besorolási döntés fő meghatározójának). Mindazonáltal arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a képesítési keretrendszer egy szintjének leírása nem azonos szinten lévő kategóriák leírásának összességével, hanem a szint egésze kerül koherens leírásra (kategóriák segítségével). Ezért nem ajánlatos túlzottan elszigetelten kezelni az egyes kategóriákat a képesítés besorolásakor vagy az alágazati kimeneti sztenderdek illesztésekor. Maga a képesítés leírása (az alágazati sztenderd leírása) is nagy valószínűséggel koherens egészet alkot, emiatt is nagyon félrevezető lehet, ha az egyes kategóriákat önmagukban vetjük össze az egyes szintleíró kategóriákkal. Bár ez az összevetés önkéntelenül kínálkozik és sok esetben a legegyszerűbb eljárás, leginkább mégis a besorolási döntés orientálására szolgál, ha más módon az nem hozható meg. Tehát kiemelt figyelemmel kell lenni arra, hogy valójában egy osztatlan egész (képesítés) áll szemben egy másik osztatlan egésszel (a szintleírással). c) A fordított próba elve Ennek alkalmazása esetén először kizárandók azok a szintek, ahová biztosan nem sorolható be a szóban forgó képesítés, majd azok, ahová kevésbé illeszkedik. A lépéssor addig folytatandó, míg csak egyetlen szint marad. Mindezek az elvek azonban csak másodlagosan alkalmazhatók, előbb mindig valamelyik megközelítés alapján elvégzett vizsgálatnak kell megelőznie a döntést, és csak akkor szükséges az itt felsorolt további szempontok alkalmazása, ha a vizsgálatok nem vezettek egyértelmű eredményre. 3.3 További nyomok, eszközök, erények A másik, jelen írás elején jelzett alapelv szerint a besorolás az érintettek közötti bizalmat is szolgálja, amiből az következik, hogy a vizsgált képesítést oda kell besorolni, ahová az érintettek túlnyomó többsége többszöri próbálkozás nyomán besorolná. Fontos szerepet játszhatnak az eljárásban a kulcsképesítések, azaz a nagyobb, lényegesebb, az adott szakmacsoportba tartozó képesítésekre vonatkozóan tipikusnak tekinthető képesítések, amelyek példaként szolgálhatnak az megfelelés bizonyítékaira a kisebb vagy a többi képesítés esetén is. Ami az egyértelmű eredményre vonatkozó elvárást illeti, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a best fit elv alkalmazásának éppen az a lényege, hogy az eljárás során korábban már kiderült, nem teljes körű, nem egyértelmű a megfelelés; a cél ezért a lehető legjobb közelítés a harmonikus besoroláshoz, illesztéshez. Ezt a folyamatban közreműködőknek folyamatosan szem előtt kell tartani. Így tehát a megfeleltetési vizsgálat és a nyomában járó döntés nagyvonalúságot is feltételez a résztvevőktől, amennyiben a szintleírások absztrakt természetét adottságnak tekintik hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy az összes képesítés besorolható legyen. A szintleírások nagyobb részletezettsége szűkíti az interpretáció terét és így megnehezíti a szintleíró jellemzők alkalmazását. 9

10 4. A megfelelési döntés és dokumentálása Többször említettük már a folyamat és a részeredmények dokumentálásának jelentőségét, amely elősegíti az eredmény megszületésének megértését, az átláthatóságot, a bizalom megteremtését. Annak érdekében, hogy a dokumentálás megfelelő és minden esetben azonos legyen, előzetesen szabályozni kell a dokumentálás körét és módját, továbbá érdemes az eljárásban részt vevők számára olyan űrlapokat kifejleszteni, amelyek nemcsak irányítják a best fit eljárást, hanem elősegítik azt, hogy minden lényeges mozzanatról rögzítésre kerüljenek a szükséges és megfelelő adatok. Egy ilyen űrlapmintát mutat be az 1.függelék. Az eljárás eredménye valójában nemcsak egyetlen döntés, hanem az eljárás egésze során szerzett tapasztalatok, kialakított álláspontok és megegyezések összessége is, amit ennek megőrzése érdekében szintén dokumentálni szükséges éppen az érthetőség, átláthatóság miatt. Azaz a döntés mögött ott kell állnia az eltérésekről szóló megállapításoknak, a pro és kontra érveknek, valamint azoknak az indokoknak, amelyek nyomán az adott szintre való besorolási döntés megszületett. A döntésről szóló beszámolónak kellően részletesnek kell lennie, hogy a döntési folyamatot explicitté, átláthatóvá tegye: beleértve azt a leírást is, ahol a best fit alapú döntés eltér attól, amit néhány érintett tökéletes megoldásnak gondolna. Bár a kimenetek (tanulási eredmények) képezik a képesítések besorolásának, a képesítési keretek szintjeinek illesztését célzó eljárások alapját, sőt egyre inkább magától értetődőnek vesszük, hogy maguk a képesítési keretrendszerek kimenetalapúak és tanulási eredményeket használnak a szinteket leíró jellemzőkként, ez nem szükségszerűen van így. Elképzelhetőek nem kimenetorientált és tanulási eredményt használó keretrendszerek, és nemcsak elképzelhető, de nagyon sok országban élő gyakorlat az egyes képesítések, az alágazati sztenderdek meghatározásánál más jellemzők (elsősorban bemeneti, illetve folyamatjellemzők) használata. Ezekben az országokban (így Magyarországon is, ahol a szakképzést leszámítva nem találunk tisztán kimenetalapú képesítési szabályozást) kicsi a valószínűsége annak, hogy az Európai Tanács és a Parlament által meghatározott céldátumig minden képesítésre, alágazati képesítési szabályozókra kiterjedően végbe tudjon menni a kimenetorientált szabályozásra történő átállás. A besorolásnak, az illesztésnek ugyanakkor meg kell történnie, mégpedig úgy, hogy az a képesítési rendszer és a képesítések átláthatóságát és az irántuk való bizalmat növelje. Több ország valószínűleg a képesítések elnevezése vagy típusa alapján illeszti majd képesítéseit a keretrendszerbe, és nem az egyes képesítések alapján. Abban az esetben, ha a képesítések megtervezése, felépítése nem kimenet felőli és tanulási eredményeken alapuló, ezeket az egyéb megoldásokat is koherensnek kell tekinteni. Az előzetes vizsgálatok, az explicit indoklás és dokumentálás követelményét azonban ezekben az esetekben is követni kell. Ez a megfontolás teszi lehetővé, hogy a keretrendszer létrehozásának korai fázisában is le lehessen folytatni a besorolási, majd az illesztési eljárást. Nem az a cél ugyanis, hogy csak a tökéletesen megfelelő képesítések kerülhessenek be a keretrendszerbe, hanem az, hogy az összes képesítést összefogva a keretrendszer informálja a felhasználókat a képesítésekről, bemutassa azok jellegzetességeit, összefüggéseit. Ez egyben a képesítésekről való kimenet orientált megközelítés szempontjából az egyes képesítésekkel való további teendőket, fejlesztési feladatokat is a korábbiaknál világosabban jelezheti. A megfelelésről szóló döntés egy képesítés esetében végül egyetlen besorolásról, az alágazati kimeneti sztenderdek esetében pedig egyetlen illeszkedésről fog szólni: ez jelöli majd az adott képesítés, alágazati kimeneti leírás szintjét a képesítési keretrendszerben. Azaz a vizsgálat, a best fit elv alkalmazása, járjon bármennyire is differenciált részeredményekkel, azok eltűnnek az egyetlen, eredményként megjelenő szintjelölő mögött. Ezt az információveszteséget el lehet, sőt el kell kerülni azáltal, hogy ahogy erről korábban már szó esett az eljárás során keletkezett minden adatot, eredményt, felvetést és véleményt, a döntést 10

11 alátámasztó bizonyítékokat és a döntést igazoló érveket rögzíteni kell, részben az utólagos minőségkontroll számára is. Belátható azonban, hogy egy képesítés közkeletű dokumentumaiban a megfeleltetési eljárás teljes dokumentációja nem fog szerepelni, és vélhetőleg a képesítés iránt érdeklődők, az azt felhasználók nem is kíváncsiak gyakran mindezekre a részletekre. Annak érdekében azonban, hogy az eljárás során minél több, a képesítéssel kapcsolatban felszínre került tudás és információ minél szélesebb körben ismerhető legyen, megfontolandó, hogy a legfontosabb részeredményeket a képesítés tulajdonosa, a képesítés elnyerésére irányuló képzési program folytatója közzétegye. A képzés profiljának amúgy is jó jellemzését adhatja, ha a deskriptor kategóriák szintekhez képesti elhelyezkedését a képesítés tulajdonosa feltünteti (pl. adott képesítés OKKR szintje 4.; tudásszint 4-, készségszint 4+, attitűd szint 3+, felelősségvállalás szintje 4). Ez azonban nem tehető kötelezővé, a képesítés tulajdonosának döntésén múlik. Másik lehetőség, és talán még árnyaltabb képet ad, ha a képesítés szokásos dokumentációjában a profilt bemutató rövid szöveges jellemzés egészül ki a besorolási eljárás részeredményeinek tömör szöveges leírásával. Egyes, nemzetközi résztvevőkkel folyó, az EKKR-t tesztelő projektek a besorolás részeredményeinek bemutatására szofisztikált és bonyolult jelölési rendszert (és ehhez mérten bonyolult eljárást) dolgoztak ki színkódokkal, rövidítésekkel, súlyarányokkal, hogy ezek segítségével jelezzék egy képesítés sztenderdjeinek eltérését, az eltérés irányát, mértékét és jellegét a keretrendszer szintleíró jellemzőitől (lásd pl.: Equalifise projekt). A bonyolultság azonban nem feltétlenül jelent mindig előnyt. Egy olyan teljesen új és a magyar képesítési rendszerben szokatlan kimeneti megközelítést alkalmazó szemlélet és ehhez kapcsolódó eszközrendszer első alkalmazásakor, mint amit az alágazati sztenderdek, egyes képesítések OKKR szintjeire való besorolása, illesztése jelent majd, az egyszerűbb megoldások inkább vezethetnek sikerre. Az eljárás és eredményének egyszerűbb volta ugyanis könnyebben áttekinthetővé és megérthetővé teszi azt, ezzel elősegítve annak szélesebb körben történő elfogadását és az érintettek bizalmának elnyerését. 5. Az eljárás résztvevői Az illeszkedésről, besorolásról széles körű, minden érintettet képviselő testületnek kell döntést hoznia. Ezt a döntést azonban elő kell készíteni. Az előkészítés egyik fontos eleme a best fit elv érvényesítése és az illeszkedés mértékének vizsgálata, amely jellegénél fogva szükségképpen megelőzi a besorolási, illesztési döntést. A best fit vizsgálat választott módjától függ a benne részt vevők köre. A technikai megközelítésű vizsgálatot ugyanis alapvetően azok a szakemberek tudják legjobban elvégezni, akik maguk is részt vettek a képesítési keretrendszer vagy az alágazati kimeneti sztenderdek kialakításában, elemzésében, értékelésében, azaz előzetes tapasztalattal rendelkeznek a szintleíró jellemzők, tanulási eredmények elemzésében, készítésében. A társadalmi megítélést figyelembe vevő megközelítés alkalmazása esetén a képesítést, a képesítéshez kapcsolódó foglalkozást (foglalkozáscsoportot), munkakört képviselő érintettek (szakmai szervezet, képző intézmény, munkáltató, munkavállaló, képesítést gondozó hatóság stb.) szakembereiből álló munkacsoport lehet leginkább képes a megfelelő szempontok feltárására és érvényesítésére. Ha sor kerül empirikus vizsgálatokra, akkor ilyen vizsgálatokban jártas szakembereket kell bevonni. A megközelítéseket vegyesen alkalmazó eljárás esetén értelemszerűen a fentiek szerinti vegyes összetételű munkacsoport lesz képes megalapozott, a többi érintett bizalmát is elnyerni képes döntést kialakítani. Végül fontos, hogy a besorolást, illesztést elvégző munkacsoport döntését minőségvizsgálat keretében ellenőrizze egy arra felhatalmazott szervezet/testület és hitelesítse a döntést. 11

12 6. Alágazati megfontolások Az alábbiakban a magyar okatási-képzési alágazatokat tekintjük át röviden az illesztés, besorolás szempontjából vizsgálva, hogy mi szolgálhat leginkább az eljárás alapjául, s igyekszünk megnevezni a lehetséges előnyöket, illetve hátrányokat is. 6.1 Felsőoktatás a. b. c. d. Az országos felsőoktatási képesítési keret képezi az OKKR-hez illesztés tárgyát Előny: egyszeri, gyorsabb illesztési eljárás, amelynek előképei is vannak (az európai felsőoktatási térség keretrendszere és az EKKR felsőbb szintjei közötti illeszkedés vizsgálata, továbbá az eddig megszületett nemzeti jelentések az EKKR-hez illesztésről. Nehézség: a doktori szint országos kerete csak tervezetként létezik, hivatalosan nincs elfogadva és bevezetve; a könnyebb megoldás a felsőoktatási képesítési rendszer kimenetszabályozáshoz alkalmazkodását késlelteti; Értékelés: erős lesz a kísértés erre a megoldásra mint legfájdalommentesebb útra, ám a legkevesebb érzékelhető hozammal jár. Az OKKR elfogadását követően rövid idő alatt (kb. 1 év) megtörténik az országos felsőoktatási képesítési keret revíziója majd annak nyomán létrejönnek a szakterületi (képzési területi, ahol szükséges, képzési ági) szintleírások; ezek a szintleírások lesznek illesztve az OKKR-hez. Előny: az OKKR munkálatok hozta friss lendülettel kidolgozhatók a szakterületi szintjellemzők, amelyek jó alapot kínálhatnak az illesztésre, egyszersmind megalapozhatják a felsőoktatási képesítések szabályozásának revízióját és a képesítések újraépítését. Nehézség: a rendelkezésre álló idő szűkös az érintettek felkészítésére és a területi szintleíró jellemzők leírásával kapcsolatos konszenzus megteremtésére Értékelés: bár ez lenne a leginkább kívánatos és szakmailag is leginkább eredményesnek tűnő megoldás, erős és következetes oktatáspolitikai elköteleződést igényel. Szakterületek egy-egy tipikus képesítése van besorolva (ehhez segítséget jelentenek a TÁMOP projekt 2. elemi projektjében született elemzések), a többi képesítés automatikusan besorolásra kerül a tipikus képesítés besorolása révén azonosított szintre Előny: ennek az útnak a követése révén lehetőség nyílik az egyes képesítések (kimenetei) közötti eltérések konkrétabb feltárására; egyben erősebb impulzust jelent a rendszer kimenti szabályozásához való alkalmazkodásához. Nehézség: tekintettel arra, hogy az OKKR szándékai szerint az alágazati kimeneti szabályozók (sztenderdek) kerete, az alágazatok sikeres csatlakozása érdekében nagyon általános (generikus) és egyetlen szakterülethez sem kötődő szintleíró jelmezőket tartalmaz, amelyek kevésbé teszik alkalmassá konkrét képesítések besorolására. Másrészt vita tárgyát képezheti a tipikusnak tekinthető képesítés kiválasztása, és annak hiteles alátámasztása, hogy a többi képesítés nem tér el a tipikustól olyan mértékben, amely már más szintbesorolást igényelne. Értékelés: kevéssé tűnik járható útnak a felsőoktatási képesítések jelenlegi állapota alapján; hosszabb távon, amikorra az OKKR is integrált keretrendszerré fejlődik, reális megoldási alternatívává válhat. Minden egyes felsőoktatási képesítés besorolódik az OKKR alá Előny: képesítésenként konkrét megállapítások jönnek létre a besorolási eljárás során tapasztalat megfelelésekre és eltérésekre, amelyek nagyon erős impulzust jelentenek a képesítések felülvizsgálatára és a kimeneti szabályozás logikájának megfelelő módosítására 12

13 Nehézség: a rendkívül nagyszámú, sokszor hasonló képesítések egyenkénti besorolása feleslegesen sok megismételt eljárást igényel, annak plusz hozadékai nélkül. A besorolási (best fit) vizsgálatok a vegyes megközelítést, sőt nagyon sok esetben empirikus vizsgálatokat is igényelnének a képesítések kimeneti jellegének hiánya miatt és az ebből fakadó képesítés-fejlesztési anomáliák (pl. munkaadói, munkaerő-piaci szempontok hiánya) miatt. Értékelés: a rendelkezésre álló időkeretben valószínűleg megvalósíthatatlan, a szükséges erőforrásokkal nem áll arányban a hozadéka. Az alap- és mester képesítések esetén valószínűleg vegyes (technikai és társadalmi megítélési) megközelítés alkalmazása szükséges, egyes esetekben empirikus vizsgálatokkal is alátámasztva. A doktori képzéseknél valószínűleg elegendő a technikai és a társadalmi megítélés alkalmazása. Igazi kihívást jelent a szakirányú továbbképzések besorolása, hasonlóan a 6.2.b) pontba sorolt képesítésekhez. Egyrészt nincs egységes vagy közös kimeneti szabályozásuk, ezért csak egyenként, a bemeneti követelményeket is tekintetbe vevő eljárás lehet adekvát. Ehhez mindegyik megközelítés együttes alkalmazása szükséges, amelyen belül domináns az empirikus vizsgálatok szerepe. Nem kizárható, hogy sok képesítés esetén két különböző szintre való besorolás születik meg eredményként. További kihívás a szakirányú továbbképzések besorolása, mert eltérő jellegüknél fogva eltérő eredményeket hozhatnak az alapos és előítélet-mentes best fit vizsgálatok. Ezért nem lenne szerencsés eltekinteni a teljes körű, vegyes megközelítés alkalmazásától. 6.2 Szakképzés és felnőttképzés a. b. c. d. Állam által elismert, OKJ-be sorolt képesítések Az egyes OKJ-szintek illesztése az OKKR-hez vegyes megközelítésű eljárással. Előny: tekintettel arra, hogy az egyes szintekre besorolt képesítések kimeneti szabályozása új és alapos, nem szükséges minden képesítést egyenként besorolni, elegendő a szinteket illeszteni. Nehézség: nehéz lesz konszenzust elérni egyes OKJ-szintek az OKKR szinthez való legjobb illeszkedésének meghatározásában az OKJ finom belső szintezése miatt, ami egyes szintek között sokszor csak kis különbségeket jelez, miközben az OKKR durvább szintezést jelent. Értékelés: Az OKKR és az OKJ eltérő kimeneti szintleíró kategóriái és annak jellemzői miatt csak elnagyolt illesztés tehető, különösen az OKKR-szinthatárok és az OKJ-szinthatárok környékén várható vita és a konszenzus nehéz létrejötte. Ugyanakkor mégis ez lehet a leginkább megfelelő eljárás a többi alágazattal összevetésben. Hatósági képesítések Ezeknél a képesítéseknél valószínűleg az egyes képesítéseket kell besorolni az OKKR szintjeire, vegyes eljárással, amelyben a technikai és a társadalmi megítélési megközelítés a domináns. Államilag elismert, OKJ-ba nem sorolt, akkreditált képesítések, köztük a jogszabály által előírt szakmai továbbképzések (orvos, pedagógus) képesítései Ebben az esetben is csak az egyes képesítések besorolására van mód, vegyes eljárással, empirikus támogatással. Az első időben ezt önkéntes alapon érdemes kezelni, az OKKR általános kiterjesztésére e képesítésekre később, az első tapasztalatok tükrében érdemes sort keríteni. Hasonló a helyzet a felsőoktatás szakirányú továbbképzéseihez, az ottani előnyökkel és nehézségekkel. Államilag nem elismert, egyéb képesítések Ebben az esetben is csak az egyes képesítések besorolására van mód, vegyes eljárással, empirikus támogatással, de önkéntes alapon, és később, az első tapasztalatok tükrében érdemes őket átfogóan bevonni az OKKR alá. 13

14 Nehézség: Ezekre a képesítésekre nem vonatkozik kimeneti szabályozás, sztenderdek, stb. A jelenlegi OKKR-be való besorolásuk nehéz és a képzések rövid jellege és az egységes kimeneti szabályozás hiánya miatt bizonytalan, ezért különösen körültekintő, erős minőségbiztosítással kísért eljárások szükségesek, ha a közvetlen besorolás melletti döntés születik. 6.3 Közoktatás A szintek kimenet vizsgálata technikai és társadalmi megítélési megközelítéssel, a 4. szint (érettségi) esetében esetleg empirikus támogatással. Ugyanakkor problematikus az első három szint illesztése (mi a kimenet, amit vizsgálni lehet?) 7. Konklúzió A fenti alágazati áttekintés azt mutatja, hogy nem lehetséges alágazatonként egységes eljárásra javaslatot tenni, olyan mértékben különböznek egymástól az egyes alágazatokba tartozó képesítések, illetve szabályozásuk természete. Van, amelyik alágazat rendelkezik kimeneti szintleírásokkal, de nem teljeskörűen, s van ahol ezek minősége kívánnivalót hagy maga után. Ezért az egyes alágazatok feladata lesz megkeresni azt a legkevesebb ráfordítással járó, de még a legnagyobb lehetséges bizalmat és átláthatóságot biztosító megoldást, amelynek révén a besorolás, illetve illesztés elvégezhető. Az itt felsorolt lehetőségek ebben csak a keresést és kiválasztást orientáló segítségként jöhetnek számításba. Ugyanakkor fontos, hogy akármilyen megoldás születik is, a jelzett szempontokat az eljárások tervezésénél és lebonyolításnál figyelembe vegyék és kövessék az átláthatóság, az érthetőség és a bizalom megteremtése és fenntartása érdekében. Ez szükséges ahhoz is, hogy az OKKR első változata olyan hatást tudjon kifejteni a képesítésekkel kapcsolatos hazai gondolkodásra, és ennek révén a szabályozásra, hogy majd néhány év múltán megkezdődhessen egy integrált keretrendszer kifejlesztése. Irodalom Berg, M. (2005). A Framework for Qualifications of the European Higher Education Area. Bologna Working Group on Qualifications Frameworks. Copenhagen: Ministry of Science, Technology and Innovation. Magyarul: Az Európai felsőoktatási térség képesítési keretrendszere. A képesítési rendszerekkel foglalkozó Bologna-munkacsoport jelentése [Online:] kreditlap.hu/kkk/letoltes/ffqteljes_lektoralt.pdf Cedefop (2008) Criteria and procedures for referencing national qualifications levels to the EQF. CEDEFOP Coles, M. (2009) How can we apply the principle of best fit when referring national qualifications levels to the EQF. Background note. PLA Brussels 3-4 December 2009, Manuscript Derényi, A. (2009) Az Európai Felsőoktatási Térség képesítési keretrendszerének kialakulása és kapcsolata az Európai Képesítési Keretrendszerrel. TÁMOP OKKR 1. elemi projekt, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet [Online:] (rövidített változatban: Felsőoktatási Műhely II. Megjelenés alatt) QUALIFISE (2009) Quality Assurance System. A guidance for levelling qualifications in the Financial Services Sector. QUALIFISE Project. Final Version 27/07/09 14

15 Falus I. (2010) Javaslat az OKKR szintjeire és szintleírásaira (Vitaindító). TÁMOP OKKR 2. elemi projekt, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet [Online:] Gönczi É. (2010) A nemzeti képesítési keretrendszer működtetésének és karbantartásának minőségbiztosítása. TÁMOP OKKR 4. elemi projekt Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Kézirat Hart, J. (2009) Cross-Referencing Qualifications Frameworks. In: Briefing, No. 49, June 2009 [Online:] Luomi-Messerer, K. (2009): EQF-Ref Wp3: EQF Referencing Process Exchange of experience, Austria. 3s, September 2009 [Online:] Markowitsch, J., Luomi-Messerer, K., Lengauer S., Bjornavold, J., Graham, M., Hanf, G. and Coles, M. (2007) Explaining the European Qualifications Framework for Lifelong Learning. Key questions and answers. Brussels: European Comission [Online:] infotool/doc/eqf-explantory-note.pdf Modláné Görgényi I. (2010) A szakképzéshez kapcsolódó képzési követelmények elemzése, összefoglalása. TÁMOP OKKR 2. elemi projekt, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet [Online:] MQC (2009) Referencing of the Malta Qualifications Framework (MQF) to the European Qualifications Framework (EQF) and the Qualifications Framework of the European Higher Education Area (QF/EHEA). A report for further consultation. Valetta: Malta Qualifications Council, Ministry of Education, Culture, Youth and Sport [Online:] files/uploaded/mt_referencing_report_final.pdf NQAI (2009) Referencing of the Irish National Framework of Qualifications (NFQ) to the European Qualifications Framework for Lifelong Learning (EQF). National Report. National Qualifications Authority of Ireland, June 2009 [Online:] documents/eq FReferencingReportfinalJune2009.pdf QCA (2009) Report on referencing the Qualifications and Credit Framework to the European Qualifications Framework for Lifelong Learning. August London QCDA/09/4419 [Online:] referencing_qcf_to_ EQF.pdf Ütőné Visi J. (2009) Lehetséges kimeneti pontok, szakaszhatárok a kompetencia alapú Nemzeti Alaptanterv és az Országos Képesítési Keretrendszer (OKKR) kapcsolódási pontjai. TÁMOP OKKR 1. elemi projekt, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet [Online:] ofi.hu/okkr-orszagos-kepesitesi-keretrendszer/1-helyzetfelmeres-tanulmanyok Zachár L. (2010) Az iskolai rendszeren kívüli felnőttképzés OKKR-adaptációjának kritériumai. TÁMOP OKKR 2. elemi projekt, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet [Online:] tamop413.ofi.hu/okkr-orszagos-kepesitesi-keretrendszer/2-szintek-tanulmanyok SCQF Partnership (2009) Final Report on the Referencing of the Scottish Credit and Qualifications Framework to the European Qualifications Framework for Lifelong Learning. August Glasgow: SCQF Partnership. [Online:] SCQFtoEQFReportNowAvailable.aspx WAG (209) Referencing Report: Credit and Qualifications Framework for Wales to the European Qualifications Framework. Wales National Co-ordination Point Report, The Welsh Assembly Government, September 2009 [Online:] report/091229referencingreport.pdf 15

16 1. függelék Csoportos munkaűrlap az OKKR szintbesorolási döntés előkészítéséhez Munkacsoport-azonosító: Vizsgálat alatt álló képesítés/ alágazati kimeneti szabályozó: A megjegyzések lényegesek a minőség-ellenőrzés és hitelesítés érdekében. A munkacsoport tagjainak egyetértésre kell jutniuk az alábbi kifejezések jelentésében és értelmezésében Az OKKR szintleíró jellemző csoportja Tudás Szint (best fit) Bizonyítékok Azoknak az adatoknak, dokumentumoknak, vizsgálati eredményeknek stb. a megnevezése, amelyekre a szintbesorolási javaslat támaszkodott Megjegyzések Annak indoklása, hogy miért az adott szintre javasolja a besorolást (a bizonyítékokra való hivatkozásokkal, ahol releváns) Képesség Attitűd Autonómia és felelősség Összesített leírás: További megjegyzések: 16

17 Egyéni munkaűrlap az OKKR szintbesorolási döntés előkészítéséhez Munkacsoport-azonosító: Név: Vizsgálat alatt álló képesítés/alágazati kimeneti szabályozó: A munkacsoport tagjainak egyetértésre kell jutniuk az alábbi kifejezések jelentésében és értelmezésében Az OKKR szintleíró jellemző csoportja Tudás Szint (best fit) Bizonyítékok Azoknak az adatoknak, dokumentumoknak, vizsgálati eredményeknek stb. a megnevezése, amelyekre a szintbesorolási javaslat támaszkodott Megjegyzések Annak indoklása, hogy miért az adott szintre javasolja a besorolást (a bizonyítékokra való hivatkozásokkal, ahol releváns) Képesség Attitűd Autonómia és felelősség Összesített leírás: További megjegyzések: 17