HATÉKONY EGYÜTTMŰKÖDÉS KIALAKÍTÁSA ÉP ÉS FOGYATÉKOS EMBEREK KÖZÖTT

Átírás

1 TÁMOP /1/B MENTOR(h)ÁLÓ PROJEKT MAGYAR ADÉL, TÓTHNÉ ASZALAI ANETT, MÁTÉNÉ HOMOKI TÜNDE HATÉKONY EGYÜTTMŰKÖDÉS KIALAKÍTÁSA ÉP ÉS FOGYATÉKOS EMBEREK KÖZÖTT SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUS-KÉPZŐ KAR, GYÓGYPEDAGÓGUS-KÉPZŐ INTÉZET

2 Tartalom: Bevezető 3. o. I. Az esélyegyenlőség korszerű értelmezése 1. Az értelmezési keret változásai, jogszabályi háttér 4-8. o. 2. A fogyatékossággal kapcsolatos alapfogalmak o. 3. Ismeretek a fogyatékossági csoportokról o. II. A szociális kompetencia értelmezése, alapfogalmai o. III. A szociálisan kompetens viselkedés kialakítása értelmi fogyatékos személyekkel o. IV. A szociálisan kompetens viselkedés kialakítása hallássérült személyekkel o. V. A szociálisan kompetens viselkedés kialakítása látássérült személyekkel o. VI. A szociálisan kompetens viselkedés kialakítása beszédfogyatékos személyekkel o. VII. A szociálisan kompetens viselkedés kialakítása mozgássérült személyekkel o. VIII. A szociálisan kompetens viselkedés kialakítása súlyos, halmozottan fogyatékos személyekkel o. IX. A szociálisan kompetens viselkedés kialakítása autista személyekkel o. Záró gondolatok 53. o. Irodalomjegyzék o. 2

3 Bevezető A jegyzet segédanyagként a Hatékony együttműködés kialakítása ép és fogyatékos emberek között című kurzus tananyagát tartalmazza, annak elmélyítését segíti. A szociálisan kompetens kommunikációs viselkedés egy olyan magatartásforma tudatos választása, mely az egyenlőség alapelvét tartja szem előtt az emberi kapcsolatainkban. Célunk a hallgatók szociálisan kompetens kommunikációs kompetenciájának kialakítása, erősítése ép és fogyatékos emberek között. Hatékony kommunikációs technikák megismerése és elsajátítása különböző fogyatékossági típusokhoz kapcsolódó kommunikációs helyzetekben. A jegyzetben olyan ismeretek átadását és gyakorlati alkalmazását segítjük, mely az esélyegyenlőség erősítéséhez, a társadalmi integrációhoz vezet. Az elméleti anyag feldolgozását gyakorlati feladatok, szövegelemzések segítik. Az ismeretek rendszerezése, ellenőrzése tesztkérdésekkel történik. a Szerzők 3

4 I. Az esélyegyenlőség korszerű értelmezése, a fogalom fejlődése 1. Az értelmezési keret változásai, jogszabályi háttér Minden állampolgárnak, így a fogyatékossággal élő embereknek is egyenlő jogaik vannak. Joguk van a méltósághoz, az egyenlő elbánáshoz, a független élethez és a társadalomban történő teljes körű részvételhez. Az Európai Unió tevékenységének középpontjában az a törekvés áll, hogy lehetővé tegye a fogyatékossággal élő embereknek ezen jogok élvezetét. Ebből következően az esélyegyenlőség alátámasztja Európa fogyatékos üggyel kapcsolatos hosszú távú céljait, és képessé teszi a fogyatékossággal élő embereket arra, hogy kiteljesítsék lehetőségeiket, és képesek legyenek részt venni a társadalomban. Az Európai Unió olyan különböző, a kérdések széles körét felölelő politikai eszközöket vesz igénybe, amelyek érintik a fogyatékossággal élő embereket re az Európai Közösség javulást szeretne elérni a foglalkoztatási kilátások, a mindenki számára lehetséges akadálymentes hozzáférés és a független élet vonatkozásában. A fogyatékossággal élő emberek is részt vesznek a döntéshozatalban a következő európai alapelv alapján: Semmit a fogyatékossággal élő emberekről - nélkülük. / A legfontosabb nemzetközi és hazai emberi jogi dokumentumok: 1993 ENSZ Közgyűlés The Standard Rules ( A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető szabályai ) 2002 Európai Fogyatékosügyi Kongresszus, Madridi Nyilatkozat 2007 ENSZ A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény 253/1997. (XII.20.) Kormányrendelet az országos településrendezési és építés követelményekről (OTÉK) évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról évi XXVI. törvény indokolása a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról 10/2006.(II.16.) Országgyűlési határozat az új Országos Fogyatékosügyi Programról /forrás: 4

5 Fogyatékossággal élő minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását. (1998/XXVI. törvény) Bár a fogyatékosság a legemberibb tapasztalás, amely potenciálisan mindannyiunkat érint, azokra az emberekre, akiknek támogatásra van szükségük képességeik fejlesztéséhez, gyakorlásához, szükségleteik kielégítéséhez, gondolataik kifejezéséhez, ahhoz hogy részt vehessenek egy adott társadalom életében, fogyatékos személyekként tekintünk. A fogyatékosság azonban mindenki számára kontextusban jelentkezik, függ az egyén kulturális, fizikai és társadalmi környezetétől, így rendkívüli jelentősége van annak, hogy egy társadalom miként határozza meg a fogyatékosságot, s kit tekint fogyatékos személynek. A társadalmi modell, mint új gondolati keret, a fogyatékossággal élést már nem személyes szerencsétlenségként, karitatív lehetőségként, vagy csupán orvosi feladatként definiálja. A fogyatékosság megélése a különbözőség, a másság, a kirekesztés és az emberi jogok kérdéseként jelenik meg. Miután a fogyatékosságot társadalmilag konstruált identitásként, illetve reprezentációs rendszerként fogja fel, ezért a fogyatékossággal élő személyt a társadalom részeként mutatja meg, így a hangsúlyt a hatalmi viszonyokra, a diszkriminációra, az elnyomásra, a társadalom felelősségére helyezi. (Hernádi Ilona) ENSZ egyezmény a fogyatékossággal élő személyek jogairól (2006) Az ENSZ december 16-án fogadta el ezt a nagy jelentőségű egyezményt. Magyarország az elsők között csatlakozott hozzá, március 30-án írta alá. Az egyezmény civil kezdeményezésű: először a mozgásfogyatékossággal élő személyek világszervezete, a Disabled People s International vetette fel szükségességét. Miután megszerezték néhány tagállam támogatását, 2001-ben Mexikó vitte a közgyűlés elé a javaslatot. Az Egyezmény a XXI. század első legmagasabb szintű nemzetközi emberi jogi szerződése. Több tekintetben is paradigmaváltást jelent, elsősorban a fogyatékosság társadalmi modelljének legmagasabb szinten való elismerése terén. Elfogadásával a tagállamok végső soron arra kötelezik magukat, hogy a fogyatékos embert ne ellátandó tehernek, hanem olyan állampolgárnak tekintsék, akinek joga van saját döntései alapján saját életét élni. A törvény előtti egyenlőségről szóló 12. cikk szerint minden ember egyformán jog- és cselekvőképes, és ha valaki ennek gyakorlásához segítséget igényel, akkor azt biztosítani kell számára. Vagyis a jövőben nem lehet a fogyatékos személyek életéről döntést hozni saját akaratukat figyelmen kívül hagyva. Az Egyezmény nem ad fogyatékosságdefiníciót, nehogy az a jövőben kirekesztővé váljon. Elismeri a szabad és tájékozott döntéshez való jogot, a személyi szabadsághoz való jogot, az 5

6 oktatás terén az inklúzió szükségességét stb. A tagállamok szintjén a végrehajtást számottevő országon belüli és nemzetközi figyelem övezi. Az ENSZ egyezmény jelentősége A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény (ENSZ 2006) jelentősége az alábbiakban áll: 1. a valaha volt legjobban megvitatott nemzetközi egyezmény, amely a civil társadalom maximális bevonásával született; 2. a szociális modell talaján áll; 3. áttörést jelent, hogy nemzetközi szinten először átfogóan értelmezi a pszichoszociális fogyatékossággal élő személyek jogain belül a pszichiátriai eredetű fogyatékossággal élőkét; 4. világszintű áttörést hoz a cselekvőképesség irányába; 5. ellenőrzési mechanizmusa a világ eddigi fogyatékosságügyi tartalmú egyezményeihez képest kimagaslóan erős. /Könczei György, 2009/ Az ENSZ egyezmény 30. cikke A kulturális életben, üdülési, szabadidős és sporttevékenységekben való részvétel követelményeit hangsúlyozza (részlet): 1) A részes államok elismerik a fogyatékossággal élő személyek azon jogát, hogy másokkal azonos alapon vegyenek részt a kulturális életben, és minden szükséges intézkedést megtesznek annak biztosítására, hogy a fogyatékossággal élő személyek a) hozzáférhető formában jussanak hozzá a kulturális anyagokhoz; b) hozzáférhető formában jussanak hozzá a televízió műsoraihoz, filmekhez, színházhoz és más kulturális tevékenységekhez; c) c) hozzáférjenek a kulturális előadások vagy szolgáltatások helyszínéhez, mint például a színházhoz, múzeumhoz, mozihoz, könyvtárhoz és utazási irodához, továbbá lehetőség szerint hozzáférjenek az emlékművekhez és a jelentősebb nemzeti kulturális helyszínekhez. A fent említett és egyéb nemzetközi dokumentumok irányelveit hazai adaptációjukban, az Új Országos Fogyatékosügyi Programban, még részletesebben és konkrétabban kibontva találjuk:(részletek) (3.7) A család szabadidejének eltöltését biztosító sportolási lehetőségekhez, kulturális javakhoz, idegenforgalmi szolgáltatásokhoz való hozzáférés(...) Az Európai Unió irányelveire és a technika fejlődésére figyelemmel olyan programokat kell indítani, amelyek elősegítik a fogyatékos személyek különböző csoportjai számára a kulturális javakhoz való hozzáférés lehetőségét. Idetartoznak a közkulturális intézmények fizikai és kommunikációs akadálymentesítése, illetve a múzeumok bemutatásra kerülő tárgyainak 6

7 hozzáférhetővé tétele például a látás-, hallássérült személyeknek. Elfogadható a tárgyak digitális adathordozón történő rögzítése és az interneten való bemutatás biztosítása. (...) A fogyatékos személyek kulturális életben való esélyegyenlőségének biztosítása érdekében: a) biztosítani kell a kulturális örökség helyszíneinek (kiemelten a világörökségi helyszínek), valamint a műemlékek információs táblarendszerének a fogyatékos személyek számára is megérthető módon történő fejlesztését; b) biztosítani kell a kulturális, a közművelődési, a közgyűjteményi intézmények esélyegyenlőséget szolgáló tevékenységének fejlesztését, c) a fogyatékos személyek szabadidejének aktív eltöltése érdekében lehetővé kell tenni a közösségi célú létesítmények látogatását, szabadidős intézmények használatát, d) biztosítani kell a fogyatékos személyek aktív alkotó részvételét a közkulturális tevékenységekben; e) ösztönözni kell a fogyatékos alkotók és alkotó csoportok részvételét a nemzetközi és hazai kulturális fesztiválokon, a csereprogramokat és a vendégszerepléseket, f) kutatási programokat kell indítani, amelyek olyan eszközök, eljárások és módszerek előállítására irányulnak, amelynek eredményeképpen a fogyatékos emberek számára elérhetővé válik, hogy megismerhessék a kulturális értékeket, részt vegyenek a tárgyalkotó és az amatőr művészeti mozgalmakban, és egyéb közösségi tevékenységekben. Akadálymentesítés helyett egyetemes tervezés Az egyes kulturális intézmények más közszolgáltatást végző intézményekhez hasonlóan komoly erőfeszítéseket tesznek a megközelíthetőség, az elérhetőség biztosítása érdekében, ezt a törekvést fejezi ki az akadálymentesítés fogalma, vagyis egy utólagos küzdelem a létező akadályok elhárítására, vagy legalább enyhítésére. A közgondolkodásban már réges-régen a megelőzésnek, az eleve akadályok nélküli környezet kialakításának kellene dominálnia. A kulturális intézményrendszerre is vonatkozik az un. egyetemes tervezés elve, az ENSZ egyezmény 2. cikkében lefektetett alapelv, miszerint Egyetemes tervezés -en a termékek, a környezet, a programok és szolgáltatások oly módon történő tervezését értjük, hogy azok minden ember számára a lehető legnagyobb mértékben hozzáférhetőek legyenek: adaptálás, vagy speciális tervezés szükségessége nélkül. Az egyetemes tervezés nem zárhatja ki a fogyatékossággal élő személyek csoportjai számára szükséges támogató-segítő eszközök és technológiák indokolt esetben történő használatát. 7

8 Ennek az elvnek a hazai adaptációja az Új Országos Fogyatékosügyi Programban így szól az egyenlő esélyű hozzáférésről szóló fejezetben: Az egyetemes tervezés elve azt jelenti, hogy a minket körülvevő világot (épített és mesterséges környezetet) nem átalakítani szükséges a fogyatékos személyek szükségletei szerint, hanem eleve úgy kell azt megtervezni, hogy a fogyatékos személyek számára is hozzáférhető és használható legyen. 2. A fogyatékossággal kapcsolatos alapfogalmak Fogyatékos az a személy, aki érzékszervi-, látásszervi-, hallásszervi-, mozgásszervi-, valamint értelmi képességeit jelentős mértékben, vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez a számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során. A sérültség-, fogyatékosságmentes élet a biológiailag adott lehetőségek és készségek teljes tárházának maradéktalan birtoklását jelenti, ami magában foglalja a gondolkodás, a mozgás, a látás, a hallás és egyensúlyozás, a beszéd, a kommunikáció, az ürítés, a szexuális önkifejezés - tehát az élet minden elképzelhető területén megélhető szabadságot. A teljesség azonban mindenkinek mást jelent. Az azonban biztos, hogy senki sem rendelkezik minden képességgel, lehetőséggel és tehetséggel, s valamennyien csupán a saját, adott készletünkkel gazdálkodhatunk. A fogyatékosságok csoportosítása lehetséges az előidéző ok eredete szerint, az okozott biológiai eltérés természete és következményei, az orvosi beavatkozás lehetőségei szerint az észlelt funkciózavar (pl. értelmi fogyatékosság, látászavar, beszédzavarok stb.) szerint: hallássérültek (siketek és nagyothallók) látássérültek (vakok, aliglátók, gyengénlátók) mozgáskorlátozottak értelmi fogyatékosok (mentálisan retardáltak, tanulásban akadályozottak, értelmileg akadályozottak) teljesítmény- és viselkedészavarokkal küzdők beszédben akadályozottak súlyosan halmozottan fogyatékosok autizmussal élők. 8

9 "A befogadó társadalom alapja a diszkrimináció -mentességgel párosuló pozitív cselekvés." (részlet a Madridi Nyilatkozatból, melyet az Európai Fogyatékosügyi Kongresszus fogadott el 2002-ben) Hosszú út vezetett a Madridi Nyilatkozat kimondásáig, mind a társadalom, mind a fogyatékos személyek oldaláról, sokat kellett változnia mindkettőnek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1947-ben készült alapokmányában az egészséget így határozza meg: "Az egészség a teljes fizikai, szellemi és szociális jólét állapota és nemcsak betegség vagy fogyatékosság hiányát jelenti." Az egészségnek tehát biológiai és szociális jellege, tartalma is van. Az Egészségügyi Világszervezet 1980-ban publikált meghatározása ezt a megközelítést tovább finomította három, fokozatilag és tartalmilag különböző fogalom bevezetésével. Ezekben az egészségtől eltérő állapotokban a biológiai, a humán illetve a szociális működés vagy lét zavarai kapnak meghatározást: károsodás (impairment) - az ember pszichológiai, fiziológiai szerkezetének, funkciójának bármiféle rendellenessége, esetleg hiányossága fogyatékosság (disability) - emberi tevékenységek (pl. közlekedés, evés, ivás, mosakodás, írás stb.) módosult, csökkent képessége hátrány (handicap) - károsodásból vagy fogyatékosságból eredő társadalmi hátrány, mely korlátozza, megakadályozza, hogy az egyén betöltse kortól, nemtől, társadalmi és kulturális tényezőktől függő normális, mindennapi szerepét. A leírás szerint az állapot nem ideiglenes, hanem fogyatékossági folyamatot tükröz, melyben a betegszerepnek megfelelő passzív élet- és viselkedésmód állandósul. A megfogalmazás orvosi jellegű, elsősorban az egészségügyi terület számára készült. Szociológiai, szociálpszichológiai szempontból individuális jellegű, mintha a károsodás, vagy fogyatékosság (pl. járás, beszéd, hallás, értelmi funkció korlátozottsága) magánügy lenne, holott társadalmi tényektől elválaszthatatlan. Legnyilvánvalóbb a definíció tarthatatlansága a hátrány fogalma esetében, mintha egyéni probléma lenne, hogy az illető nem tud normális társadalmi szerepeket betölteni, holott a társadalmi feltételek, a környezete nem teszi ezt lehetővé, mert nem akadálymentes, nem biztosít alapvető segédeszközöket. E konzervatív orvosi szemlélettel szemben bontakozott ki a fogyatékos emberek szervezetei, különösen a Független Élet Mozgalom (Independent Living Movement) által képviselt nézetrendszer, mely szerint elsősorban nem maga a fogyatékosság, hanem a környezetben meglévő fizikai (építészet, közlekedés), az attitűdbeli akadályok (megkülönböztetés, 9

10 kirekesztés), a társadalmi intézmények (egészségügy, oktatás, foglalkoztatáspolitika stb.) szemlélete és gyakorlata az, ami a fogyatékos, akadályozott ember életlehetőségeit beszűkíti. A 60-as évek erősödő polgárjogi mozgalmainak hatására a fogyatékos emberek körében is elindultak olyan kezdeményezések, melyek jogaik teljesebb körű érvényesítésére irányultak. Pontosabban fejezi ki az önálló élet lényegét az önrendelkező élet kifejezés. Az önálló élet, vagyis önrendelkező élet azt jelenti, hogy a fogyatékossággal élő személyek úgy éljenek, ugyanazokkal a döntési, választási lehetőségekkel rendelkezzenek, mint a társadalom bármely más tagjai. Ez természetesen kötelezettségekkel és felelősségvállalással is jár. A hétköznapi életre lefordítva ez azt jelenti, hogy egy súlyos sérültnek is legyen lehetősége arra, hogy megválaszthassa, hogy melyik iskolába járjon, hol lakjon, hol dolgozzon, legyen lehetősége kulturálódásra, sportolásra, családalapításra, társra stb. A fogyatékos ember integráns része a társadalomnak, a fogyatékossága csak annyit jelent, hogy különböző technikai eszközöket kell, hogy használjon sérült funkciói kompenzálására, és igénybe kell vennie olyan szolgáltatásokat, amelyek segítik céljai megvalósításában, az elmélet gyakorlati végrehajtásában, mivel elképzelései, tevékenységei többsége csak külső segítséggel valósulhat meg. Önrendelkezési joga csak olyan mértékben realizálódik, amilyen mértékben ezt kikényszeríti a társadalomtól. Az önálló életvitel felvállalása nem könnyű feladat, hiszen a fogyatékos embernek szembe kell fordulnia az eddigi társadalmi tradíciókkal, szerepelvárásokkal, fel kell vállalni egy nagyon tudatos életvezetést, viselkedési formát, szembesülnie kell saját korlátaival, lehetőségeivel, képességeivel, tudni kell jó, vagy rossz döntéseket hozni, és azokért felelősséget vállalni. Képesnek kell lenni kapcsolatteremtésre, megfelelő kommunikációra, konfliktus-megoldásra, irányításra. Meg kell tanulni, gazdálkodni, önállónak, függetlennek lenni, mások által elismerten hozzájárulni a közösség értékeihez. Az önálló életvitel tehát nem csak eszme, hanem tudatos életforma is. Elsősorban személyes életvezetés, amelyhez igénybe veszi a fogyatékos ember a társadalom által biztosított lehetőségeket és feltételeket, miközben folyamatosan tesz azért, hogy a feltételek bővüljenek, javuljanak. Az Önálló Életvitel Mozgalomban a fogyatékos egyén küzd saját életminőségének javulásáért, miközben másokkal együttműködve közreműködik abban, hogy a többi fogyatékos ember számára is kedvező változások menjenek végbe a társadalomban. 10

11 A fogyatékosság szociális modelljének alapgondolata nyert megfogalmazást a legújabb WHO értelmezésben (1997, majd 2001; magyar nyelven 2004: Funkcióképesség, fogyatékosság és Egészség Nemzetközi Osztályozása). A korábbi egyirányú folyamat helyett ez visszafordíthatóságot feltételez, mely döntően környezeti és személyi tényezők függvénye. A környezet és az egyén kölcsönhatásában a tevékenység, és a környezet életében való részvételre teszi a hangsúlyt. A többdimenziós osztályozás a testi funkciók, a testi struktúrák, a tevékenység, a részvétel és a környezeti tényezők kölcsönhatását foglalja rendszerbe. Fogyatékosság-modellekben leírható társadalmi szemléletváltások: Orvosi-egészségügyi modell, melyben a fogyatékossággal élő ember az orvosi kezelés és jótékonysági támogatások elfogadója, passzív befogadója. A képzési modell szellemében szakemberek már igyekeznek biztosítani egy minimális társadalmi részvételt, a különféle készségek elsajátításának támogatásával. Szolgáltatói modell szerint a kliens maga dönti el (természetesen anyagi, gyakorlati, szakmai stb. megfontolások alapján), hogy a felkínált szolgáltatások közül melyiket kívánja igénybe venni. Itt már megjelennek esélyegyenlősítő törekvések, a pozitív diszkrimináció is, az érintett személy önálló döntései is. Szükségleten alapuló modell már a fogyatékossággal élő állampolgárt tekinti alanyának, akit mint állampolgárt az állapota által indokolt, olyan színvonalú, mennyiségű és minőségű ellátások illetik meg, amelyeket önmaga - a szakértők tájékoztatása alapján - szükségesnek tart, s amely az adott társadalomban elérhető. Ezt a modellt a jogalkotás oldaláról a jogokon alapuló modellel erősíti meg a törvényhozás. Szociális szemléleti modell - az Independent Living mozgalom szemléletmódja, melyben hangsúlyt kap a társadalom viszonyulása a fogyatékos emberhez, a környezet segítőkészsége, akadálymentessége, a diszkriminációmentesség, az esélyek biztosítása, az érintett személy és környezete kölcsönhatása, együttműködése, a személy felelőssége, motiváltsága helyzetének jobbításában. Napjainkban az Európai Unió Fogyatékosügyi Stratégiájának célja annak biztosítása, hogy a fogyatékossággal élő emberek mindennapi életükben ugyanolyan egyéni választási lehetőségekkel rendelkezzenek, mint az ép emberek, illetve hogy ők is irányíthassák életüket. A gondozó és támogató szolgáltatásokat még inkább a fogyatékkal élő emberek különleges igényeinek megfelelően kell kialakítani. Az Európai Bizottság célja a megfizethető, elérhető 11

12 és minőségi szociális szolgáltatások előmozdítása, és ezek konszolidált szociális és a befogadást segítő rendelkezéseken keresztül történő támogatása. Az Európai Unió Fogyatékosügyi Stratégiája ugyancsak támogatja a fogyatékkal élő emberek kihelyezését a számukra fenntartott intézetekből. Az Európai Bizottság olyan tanulmányokat finanszíroz, amelyek közösségi alapú szolgáltatások nyújtását vizsgálják annak biztosítása érdekében, hogy a fogyatékkal élő emberek megkapják a közösségben történő életvitelhez szükséges, megfelelő szintű biztonságot, szabadságot és függetlenséget. /forrás: 3. Ismeretek a fogyatékossági csoportokról Célok, feladatok: A résztvevők előzetes ismereteinek, attitűdjének feltárása a fogyatékos emberekről, csoportokról. A résztvevők szerezzenek bővebb ismereteket a fogyatékossági csoportokról. A résztvevők ismerjék meg a fogyatékos csoportokkal kapcsolatos fogalmakat, jogszabályokat. Kulcsszavak, fogalmak: Sajátos nevelési igény, testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenessége Tananyag: A fogyatékosság mint jogi kategória. A sajátos nevelési igényű gyermekekre, tanulókra vonatkozó rendeletek. Fogyatékossági csoportok jellemzői. Módszerek: Érzékenyítő gyakorlatok, szövegelemzés. Feladatok: 1. Beszélgetés, előzetes tudás feltárása a fogyatékossági csoportokkal kapcsolatosan (saját élmény, filmek, olvasmányok) 2. Jogszabályok elemzése. Egy-egy fogyatékossági csoport bemutatás csoportmunkában. Poszter készítése. 12

13 Kérdések: 1. Milyen saját tapasztalata, élménye van, ami fogyatékos emberrel kapcsolatos? 2. Milyen fogyatékos csoportokat ismer? 3. Milyen fórumokat, szervezeteket ismer, melyek fogyatékos emberekkel foglalkoznak? Szakirodalom, forrás: Gordosné Szabó Anna (2004): Bevezető általános gyógypedagógiai ismeretek. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Könczei György (2009, szerk.): Fogyatékosságtudományi fogalomtár. Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest. Mesterházi Zsuzsa (2001, szerk.): Gyógypedagógiai lexikon. ELTE BGGYFK, Budapest évi LXXIX. törvény a közoktatásról 2/2005. (III. 1.) OM rendelet a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról Az évi LXXIX. törvény a közoktatásról a sajátos nevelési igényű kategóriában helyezi és csoportosítja a fogyatékossági típusokat sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzd, b) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzd. A fogyatékossági csoportok meghatározását a 2/2005. (III. 1.) OM rendelet a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról tartalmazza. A fogyatékossági csoportok meghatározása, megnevezése nem egységes az érintett népességgel kapcsolatos dokumentumokban, rendeletekben. Sajátos nevelési igényű gyermekek az óvodai nevelés során: 1. A testi fogyatékos (mozgáskorlátozott) gyermek A testi fogyatékos (mozgáskorlátozott) gyermeknél a mozgásszervrendszer veleszületett vagy szerzett károsodása és/vagy funkciózavara miatt jelentős és maradandó mozgásos 13

14 akadályozottság áll fenn, melynek következtében megváltozik a mozgásos tapasztalatszerzés és a szocializáció. A különleges gondozási igényt meghatározza a károsodás keletkezésének ideje, formája, mértéke és területe. A jelentősen eltérő kóreredet - végtagredukciós fejlődési rendellenességek és szerzett végtaghiányok; petyhüdt bénulást okozó kórformák; a korai agykárosodás utáni mozgás-rendellenességek; egyéb, maradandó mozgásállapot-változást, mozgáskorlátozottságot okozó kórformák; a halmozott sérüléssel járó különböző kórformák - és károsodás miatt a mozgáskorlátozottság egyénileg is sok eltérést mutat. 2. A látássérült gyermek A látássérült gyermek látásteljesítménye (vízusa) az ép látáshoz (vízus: 1) viszonyítva két szemmel és korrigáltan (szemüveggel) is 0-0,33 (0-33%-os látásteljesítmény) közötti. A látássérült gyermekek a nevelés-oktatás szempontjából lehetnek: vakok, aliglátók és gyengénlátók. A speciális, gyermekre szabott pedagógiai program meghatározója a látásélesség mellett: a látássérülés kóroki tényezője, a látássérülés bekövetkeztének időpontja, és a látássérüléshez esetleg csatlakozó egyéb fogyatékosság, rendellenesség. 3. A súlyosan hallássérült - siket - és enyhébben hallássérült - nagyothalló gyermek A súlyosan hallássérült - siket - és enyhébben hallássérült - nagyothalló - gyermekek hallásvesztesége a főbb beszédfrekvenciákon olyan mértékű, hogy ennek következtében a beszédnek hallás útján történő megértésére nem, vagy csak részben képesek. A halláskárosodás miatt - az állapot fennmaradása esetén - a beszédkommunikációban az érthető ejtés teljesen elmarad, vagy erősen sérül. Fentiek miatt korlátozott a nyelvi alapokon történő fogalmi gondolkodás kialakulása, aminek következtében módosul a gyermek megismerő tevékenysége, esetenként egész személyisége megváltozhat. A legkorábbi életkortól alkalmazott orvosi-egészségügyi és speciális pedagógiai ellátás együttes alkalmazása megvalósításával a súlyos következmények csökkenthetők. 4. A beszédfogyatékos/súlyos, akadályozott beszédfejlődésű gyermek A beszédfogyatékos/súlyos, akadályozott beszédfejlődésű gyermek szenzoros, motoros vagy szenzomotoros problémája (megkésett beszédfejlődés, centrális dyslalia, súlyos orrhangzósság stb.), illetve a beszédhibához csatlakozó tanulási és/vagy magatartási zavara miatt eltérően fejlődik. Mindez az anyanyelvi fejlettség alacsony szintjében, a beszédszervek gyengeségében, a beszédhangok tiszta ejtésének hiányában, a szegényes szókincsben, a 14

15 beszédmozgásokról szerzett emlékképek felhasználásának hiányában, a grammatikai fejletlenségben, az utánzóképesség gyengeségében nyilvánul meg. 5. Az autista, autisztikus gyermek Az autizmus-spektrumzavarok lényege a társas viselkedés, a kommunikációs és sajátos gondolkodási képességek minőségi károsodása, amely jellegzetes viselkedési tünetekben nyilvánul meg. Az autisztikus gyermekre legjellemzőbb a kölcsönösséget igénylő társas viselkedési készségek területén tapasztalható gondolkodási képesség sajátos hiányosságai, a beszéd szintjéhez képest károsodott kölcsönös kommunikáció, a rugalmas viselkedés, a szervezés és kivitelezés képességének minőségi sérülése és az egyenetlen képességprofil. A Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatás során: 1. Testi fogyatékos (mozgáskorlátozott) tanuló Mozgáskorlátozott az a tanuló, akinél a mozgásszervrendszer veleszületett vagy szerzett károsodása és/vagy funkciózavara miatt jelentős és maradandó mozgásos akadályozottság áll fenn, melynek következtében megváltozik a mozgásos tapasztalatszerzés és a szocializáció. 2. Látássérült (vak, aliglátó, gyengénlátó) tanuló A látássérülés a szem, a látóideg vagy az agykérgi látóközpont sérülése következtében kialakult állapot, mely megváltoztatja a tanuló megismerő tevékenységét, alkalmazkodó képességét, személyiségét. Gyógypedagógiai szempontból azok a tanulók látássérültek, akiknek látásteljesítménye (vízusa) az ép látáshoz (vízus: 1) viszonyítva két szemmel és korrigáltan (szemüveggel) is 0-0,33 (látásteljesítmény 0-33%) közötti. Ezen belül: a) vakok azok a tanulók, akiknek látóképessége teljesen hiányzik (vízus: 0); b) aliglátók azok a tanulók, akik minimális látással rendelkeznek: fényt érzékelők, ujjolvasók, nagytárgylátók (vízus: fényérzés -0,1); c) gyengénlátók azok a tanulók, akiknek az életvitelét nagymértékben korlátozza a csökkent látásteljesítmény (vízus: 0,1-0,33). A vak, valamint a gyakorlatilag vak, aliglátó tanulókat elsősorban a tapintó-halló életmód, a látásukat praktikusan használó aliglátókat és a gyengénlátókat a látó-halló (tapintó) életmód jellemzi. 15

16 3. Hallássérült (siket, nagyothalló) tanuló A hallássérült tanulónál - a hallás hiánya vagy csökkenése miatt - a szokásostól eltér a nyelvi kommunikáció fejlettsége (szövegértés, szókincs, nyelvi szerkezetek értése és használata, hangzó beszéd stb.), és ennek következtében a megismerő tevékenység és egyes személyiségjegyek fejlődése. A tanuló nyelvi kommunikációs szintje az esetek jelentős részében nem korrelál életkorával, hallásállapotával - attól pozitív és negatív irányban is eltérhet. 4. Enyhén értelmi fogyatékos tanuló Az enyhén értelmi fogyatékos tanulók akadályozottsága, személyiségfejlődési zavara, az idegrendszer különféle eredetű, öröklött vagy korai életkorban szerzett sérülésével és/vagy funkciózavarával függ össze. Az enyhe fokú értelmi fogyatékosság (mentális sérülés) diagnosztizálása elsősorban orvosi, gyógypedagógiai és pszichológiai feladat. Az enyhén értelmi fogyatékos tanulók fejlődése igen eltérő attól függően, hogy milyen egyéb érzékszervi, motorikus, beszédfejlődési, viselkedési stb. rendellenességeket mutatnak, amelyek vagy oksági összefüggésben állnak az értelmi fogyatékossággal, vagy következményesen egyéb hatásokra alakulnak ki. 5. Középsúlyos értelmi fogyatékos tanuló A középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók igen eltérő egyéni adottságokkal bírnak, fejlesztésük során egyénenként is eltérő nevelési, oktatási igények és szükségletek jelentkeznek. A fejlesztés szokásos útjait, módszereit jelentősen módosítja a kommunikáció és a beszéd fejlődésének sajátos útja, a megismerő funkciók késleltetettsége, a lassúbb tanulási tempó, a figyelem ingadozása, az alacsonyabb fokú terhelhetőség. Mindezek konkrétan megfigyelhető és mérhető fejlődésbeli elmaradást okoznak ép kortársaikhoz viszonyítva. 6. Beszédfogyatékos tanuló Beszédfogyatékos az a tanuló, akinél veleszületett vagy szerzett idegrendszeri működési zavarok és a környezeti hatások következtében jelentős mértékű a beszédbeli akadályozottság. Ennek következtében átmeneti, illetve tartós zavarok léphetnek fel a nyelvi, kommunikációs és tanulási képességekben, a szociális kapcsolatok kialakításában. Az akadályozottság megmutatkozhat a beszédhangok helyes ejtésének, a beszédészlelés és -megértés zavaraiban, a beszédritmus sérülésében, a grafomotoros és a vizuomotoros koordináció éretlenségében, valamint az általános beszédgyengeséggel együttjáró részképesség-kiesésben. A különböző 16

17 jellegű diszfóniák, a hangadás kóros elváltozásai szintén a beszédfogyatékosság körébe sorolhatók. 7. Autizmus-spektrumzavarokban szenvedő (autisztikus) tanuló Az autizmus-spektrumzavarok az idegrendszer igen korai, nagy valószínűséggel veleszületett ártalmának, illetve a genetikai, egyéb biológiai és környezeti tényezők együttes hatásának következményei. Az iskoláskor eléréséig - vagy tovább - kezeletlenül maradt fejlődési zavar és szélsőséges viselkedésformák gyógyító és fejlesztő célú ellátása a gyermek növekedésével egyre nehezebbé válhat, bár a nevelhetőség, taníthatóság időszaka belenyúlik a felnőttkorba, így sosem túl késő a fejlesztést elkezdeni. Az autizmus-spektrumzavarok lényege a társas viselkedés, a kommunikációs és sajátos gondolkodási képességek minőségi károsodása, amely jellegzetes viselkedési tünetekben nyilvánul meg. Az autisztikus tanulóra legjellemzőbb a kölcsönösséget igénylő társas viselkedési készségek területén tapasztalható gondolkodási képesség sajátos hiányosságai, a beszéd szintjéhez képest károsodott kölcsönös kommunikáció, a rugalmas viselkedés szervezés és kivitelezés képességének minőségi sérülése és az egyenetlen képességprofil. 8. A pszichés fejlődés zavara miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott tanuló A súlyos tanulási, beilleszkedési és magatartási zavarok hátterében részképességzavarok, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavar és/vagy figyelemzavar, az iskolai teljesítmények eléréséhez szükséges pszichikus funkciók kialakulatlansága, fejletlensége vagy a felsoroltak halmozott előfordulása áll fenn. Az egyes állapotok a tünetek/tünetegyüttesek komplexitásától függően a funkciógyengeségtől a komplex személyiség-, illetve általános tanulási zavarig terjedhetnek. A percepciós bázis többdimenziós érintettsége miatt az olvasás, írás, számolás elsajátításában különböző súlyosságú akadályt jelent, az enyhe zavartól egészen a funkcióképtelenségig. 9. Súlyos és halmozottan fogyatékos tanuló A súlyos és halmozott fogyatékosság az egész élet során fennálló állapot, amelyre jellemző, hogy a testi struktúrák károsodása következtében a speciálisan humán funkciók - mint a kommunikáció, a beszéd, a mozgás, az értelem és az érzékelés-észlelés - minimálisan két területén súlyos vagy legsúlyosabb mértékű zavar mutatható ki. Ennek következtében az érintett személy pszichofizikai teljesítményei extrém mértékben eltérnek az átlagtól, így 17

18 tevékenységeiben erősen akadályozottá válik, és társadalmi részvételében jelentősen korlátozott lehet. A súlyos és halmozott fogyatékosság hátterében rendszerint a korai életszakaszban bekövetkező, a központi idegrendszert érintő komplex károsodás áll. A fogyatékosságok a legkülönfélébb kombinációkban és súlyossági fokozatokban, esetleg eltérő időben jelenhetnek meg. II. A szociális kompetencia értelmezése, alapfogalmai Célok, feladatok: A résztvevők szerezzenek bővebb ismereteket az emberek közötti magatartásformákról. A résztvevők ismerjék meg a szociális kompetencia értelmezését a fogyatékos emberekkel kapcsolatosan. Szerezzenek tapasztalatot az asszertív magatartásról, annak gyakorlati alkalmazásáról. Kulcsszavak, fogalmak: Szociális kompetencia, kulcskompetencia, asszertivitás Tananyag: A szociális kompetencia fogalma, területei. Ismeretek és gyakorlatok a szubmisszív, agresszív, asszertív viselkedés témájában. Módszerek: Páros gyakorlat, érzékenyítő gyakorlatok, szövegelemzés. Feladatok: 1. Páros gyakorlat. A résztvevők 5 percben beszéljenek egy választott témáról. Figyeljék meg a kommunikáló partner magatartását. Témák: A nők is lehetnek jó vezetők. A pénz boldogít. Az idő pénz. A türelem rózsát terem. Ki korán kel, aranyat lel. 2. Saját élmény megfogalmazása szubmisszív, agresszív, asszertív emberről. 18

19 A legjellemzőbb tulajdonságok kigyűjtése: testtartás, gesztusok, mimika, szemkontaktus, térközhasználat, mozgás- és beszédritmus, légzés, hangadás, artikuláció, hangmagasság, hangerő, szünettartás. 3. Szubmisszív, agresszív, asszertív mozgás a térben, stopjáték. A tapasztalatok megbeszélése. 4. Saját élmény felidézése, fogyatékos emberrel történő kommunikációs helyzetről. Kérdések: 1. Fogalmazza meg az asszertív magatartás lényegi elemeit! 2. Hogyan lehet megteremteni az egyenrangú viszonyt egy fogyatékos emberrel? Szakirodalom, forrás: Nagy József (2010): Új pedagógiai kultúra. Mozaik Kiadó, Szeged. Zsolnai Anikó (2006): A szociális fejlesztése 4-8 éves korban. Új Pedagógiai Szemle, sz Dezsényi Péter (2010): Nem mondod! Medicina, Budapest. A szociális kompetencia a szociális viselkedés szervezője, egy cél eléréséhez szükséges elemeket aktiváló és módosító rendszer (Zsolnai, o.). Nagy József négy egzisztenciális kompetenciát különít el, melyek az életminőség megőrzésében, az információkezelésben létfunkcióknak tekinthetőek: a perszonális, a kognitív, a szociális és a speciális, szakmai kompetenciákat (Nagy, o.). Az OECD az egyén és a társadalom szempontjából legfontosabb kompetenciákat kulcskompetenciákként említi. A szociális kompetencián belül Nagy József négy szociális kulcskompetenciát nevez meg: a proszociális, a szociális kommunikatív, az együttélési és az érdekérvényesítő kulcskompetenciát. A proszociális kulcskompetencia alapfunkciója az önzés-önzetlenség egyensúlyának megfelelő szociális viselkedés szabályozása; alapképességei a gondozás, a segítés képessége, a nevelés. A szociális kommunikatív kulcskompetencia funkciója az érzelmi állapot, vélemény, szándék, ismeret közlése, vétele; alapképességei a kontaktuskezelő képesség, érdekérvényesítő képesség, konfliktuskezelő képesség, meggyőző képesség. Az együttélési kulcskompetencia alapfunkciója a csoport- és társadalmi lényként hasznos, előnyös élet kialakítása; alapképességei a proszociális együttélés képessége, a kötődési, csoportszervező, rangsorképző, konfliktuskezelő, demokráciahasználó és működtető 19

20 képesség. Az érdekérvényesítő kulcskompetencia alapfunkciója a saját és mások érdekeinek az érvényesítése; alapképességei a proszociális vezetési, együttműködési versengési képesség. A fejlett szociális kompetencia kialakulását több tényező is befolyásolja. Hatással van az egyén pozitív önértékelése, a környezettel kapcsolatos pozitív attitűd, az elfogadás, a kreatív problémamegoldó képesség, a nyitottság, együttműködés, az aktív és hatékony kommunikáció. Ezek a tényezők segítik elő, hogy az egyén interakciói sikeresek legyenek, a kommunikációs partner jelzéseit jól értelmezzék, és szükség esetén ennek alapján tudják megváltoztatni viselkedésüket a cél elérése érdekében (Zsolnai, 2006, 7. o.). A szociális kompetencia fejlődése a szabadságfok növekedésével, a proszocialitás erősödésével (mások érdekeit figyelembe vevő viselkedés) írható le. A szociális kompetencia kialakulásának tényezői közül a család, az oktatási intézmények, valamint a kortárs csoportok szerepe kiemelkedő. Az alapmagatartás jellemezhető az emberek közötti viszony vizsgálatával, vagyis azzal, hogy az ember milyen viszonyt ajánl fel a másik félnek (Dezsényi, 2010, 44. o.). A viszony lehet egyenrangú vagy alá-fölérendelt. Az, hogy a kommunikáló felek elfogadják vagy elutasítják egymást, attól függ, hogy a két ajánlat mennyire egészíti ki egymást, mennyire kompatibilis. Ez alapján három csoport különböztethető meg: 1. Szubmisszív magatartás 2. Agresszív magatartás 3. Asszertív magatartás A szubmisszív magatartás során alá-fölérendelt viszony figyelhető meg. Az egyik személy alárendeli magát a másik félnek, alázatos vele szemben, korlátozza saját autonómiáját. Aláveti magát a másik személyből fakadó nyomásnak. Az agresszív/domináns magatartású személy az alá-fölérendelt viszonyban a partner fölé helyezi magát, folyamatos nyomást gyakorol rá, korlátozza a másik fél autonómiáját. Vádol, támad és le akarja győzni a másik felet. Az asszertív magatartású személy egyenrangú viszonyt ajánl a partnernek. Nem akarja legyőzni őt, a saját érdekeit érvényesíti, ha lehet a partnerrel együttműködve. Tiszteletben tartja a másik autonómiáját, de megvédi saját érdekeit. Nem gyakorol tartós nyomást a másik félre, de nem is enged tartósan a másiknak. 20