Planációs felszínek és az áthalmozott dolomitösszletek geomorfológiai helyzete a Budai-hegység előterében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Planációs felszínek és az áthalmozott dolomitösszletek geomorfológiai helyzete a Budai-hegység előterében"

Átírás

1 A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82. kötet (2011) Planációs felszínek és az áthalmozott dolomitösszletek geomorfológiai helyzete a Budai-hegység előterében Juhász Ágoston tudományos főmunkatárs MTA Földrajztudományi Kutatóintézet 1. Kutatási előzmények Az Eocén program energia és nyersanyagkutatás keretében került sor a Budai-hegység nyugati előterének részletes megkutatására. Könyvtárnyi terjedelmű ismeretanyag értékelésére a terjedelem szabta lehetőségek miatt eltekintünk azzal, hogy 1986-ban készült Mány Kelet-Zsámbék komplex kutatás zárójelentése és GERBER P. (1978) publikációi adnak részletes áttekintést a környék földtani viszonyairól. A geomorfológiai vizsgálatok újabb kutatási eredményeit számos publikáció, monografikus összefoglalás, ismerteti (PÉCSI M. 1975, 1988; JUHÁSZ Á.1985, 1988; MINDSZENTY A. 2000; HEVESI A ). A következőkben a Budakeszimedence és a hegységelőtér geomorfológiai ismereteit kívánjuk legújabb adatokkal kiegészíteni. 2. Domborzatépítő kőzetek A kutatott térséget alaphegységi szinten triász dolomit és mészkő, bauxit formációk sorozatai, fedőhegységi szinten pedig medenceüledékek: eocén áthalmozott dolomit, agyag, oligocén hárshegyi homokkő, szarmata mészkő és pannóniai összletek képviselik. A Budai-hegység és előtere fejlődéstörténeti modelljében két genetikailag eltérő planációs felszíntípus fejlődési szakasz eseményeire, a tönkös sasbércek kialakulására és az áthalmozott dolomitösszletek paleogeomorfológiai jelentőségére hívjuk fel a figyelmet. 3. Trópusi planációs felszíntípusok 3.1 Az eredeti etchplain (mezozoós trópusi tönkfelszín) maradványai két planációs felszíntípust képviselnek, mégpedig a toronykarsztos felszíntípusokat, valamint a kúpkarsztos, egykori síkságok maradványfelszín csoportját. A reánkmaradt formákból ítélve a 155

2 Planációs felszínek és az áthalmozott dolomitösszletek geomorfológiai helyzete toronykarsztos planációs felszínek kiindulási felszíne is már differenciált térszín (szigethegy, síkság) lehetett, s a trópusi tönkösödés folyamán a mezozoikum végére alluviális síkságokra, lépcsős, árkos medencefelszínekre, szigethegyekre, platómaradványokra tagolódott. Ennek az elsődleges forma és planációs formaegyüttesnek fejlődése az eocén közepéig tartott. Maradványfelszíneket a többszöri geomorfológiai inverzió és a harmadidőszaki lefedődés őrizték meg. A szerkezeti differenciáció következtében ma igen eltérő geomorfológiai helyzetben (tető, küszöb, medence) vannak. Ilyen maradványfelszínek sorakoznak a hegységperemeken. (1. kép) 1. kép Toronykarsztos lila és sötétvörös bauxittal fedett valódi etchplain maradványfelszín hegységperemi helyzetben a Budai-hegység nyugati peremén. Előfordulnak olyan toronykarsztos trópusi mezozoós felszínmaradványok is, amelyek csak a harmadidőszak során fedődtek be, konzerválódtak. Ilyen maradványfelszínek sorakoznak Budakeszitől nyugatra (2. kép), ahol a toronykarszt-közötti mélyedéseket, síkokat hárshegyi homokkő és trópusi mállástermékek takarják. Itt a karszttornyok felső részét a pannon abrázió nyeste le. A feltárások tanúsága szerint az elsődleges forma és planációs formaegyüttes az eocénig továbbfejlődött, így a korábbi medence alakulatok bizonyos mértékig átalakultak. Ma már egyértelmű, hogy az árkos 156

3 Juhász Ágoston medencéksüllyedése során újabb törésvonalak mentén is megindulhatott a karsztosodás. Az árkos medencék fejlődése során a törésvonalak mentén egy újabb karsztos reliefgeneráció kialakulása kezdődött. A szerkezeti mozgások hatására térben és időben genetikailag eltérő felszíntípusok kerültek egymás mellé és egymás fölé. 2. kép Kúpkarsztos, dolinasorokkal tagolt etchplain maradványfelszínek hegységelőtéri helyzetű sasbérceken (Strázsa-hegy) A kúpkarsztokkal jellemzett eredeti etchplain felszínek alacsony orográfiai helyzetüknél fogva sajátos fejlődési típust képviselnek, egykor a trópusi mállástermékek képződésének túlsúlya jellemezte. Trópusi mállástermék anyagába temetkezve, lépcsős vetődések mentén több száz méter mélyen képezik az árkos medencék alapzatát. Felszíni formamaradványaik a hegységelőtéri helyzetű sasbércekben figyelhetők meg. (3. kép). Alul 5-10 cm-es vaskéreg fedi a dolomitrétegeket. A 3-5 méter magasságú kúpok közeit sárga, lila és sötétvörös mállástermékek takarják. 157

4 Planációs felszínek és az áthalmozott dolomitösszletek geomorfológiai helyzete 3. kép Küszöbhelyzetű karsztos felszínre települt hárshegyi homokkő (Budakeszi). 4. Pediplanációval formált felszíntípusok A Budai-hegység nyugati előterében Budakeszi Páty Zsámbék, a Gerecse előterében az alaphegységet az eocén főbauxit alatt laza, és felette több szintben újracementált dolomit helyezkedik el, amely helyenként a 150 méteres vastagságot is eléri (1. ábra). 1. ábra Az áthalmozott dolomitösszletek elterjedése a Budakeszi-medencében. (szerk: JUHÁSZ Á.) Az áthalmozott dolomitbreccsát mocsári eredetű agyag- és homoklencsék, széntelepek, bauxitok tagolják (GERBER P., VÉGHNÉ et al.). Regionális elterjedését jelzi, hogy korábban JUHÁSZ Á. (1974) hívta fel a figyelmet Márkó mellett erre a jelenségre. 158

5 Juhász Ágoston 4. kép Ismételten áthalmozott dolomitösszlet karsztos alapkőzeten (Budakeszi). Az áthalmozott dolomit-breccsa számos következtetésre, megállapításra ad lehetőséget a felszínformálódást illetően. Ezek: A korábbi trópusi tönkösödést, karsztkorróziós folyamatokat, minőségileg új típusú lepusztulás, a pediplanáció váltotta fel. Az éghajlatváltozással gyökeresen megváltoztak az ökológiai viszonyok, a felszínen minimális a mállás. Az areális kolloidos mállást felváltotta a törmelékaprózódás és szállítás. A bauxitok, vörösagyagok ismételt a dolomitbreccsával való váltakozó rétegződése a nedves-száraz klímaoszcillációra irányítja a figyelmet. Megváltoztak a formaképződés feltételei (pedimentek, glacisok képződtek). Paleogeomorfológiai szempontból az áthalmozott dolomit- és bauxitkőzetek mindenképpen pedimentációs síkká-tevő folyamatokra utalnak. Mány Zsámbék térségében méter vastag összleteit harántolták a fúrások, a Budakeszimedencében m vastagságban takarják a karsztos felszíneket. A pedimentációs folyamatok és az áthalmozott dolomitösszletek elterjedése erősítik azt a megállapítást, hogy a Dunántúli-Középhegység domborzati modelljében jelentős szerepük van a ritmusos klímamorfológiai változásoknak. 159

6 Irodalom Planációs felszínek és az áthalmozott dolomitösszletek geomorfológiai helyzete BÁRDOSSY GY Karsztbauxitok. Bauxittelepek karbonátos kőzeteken. Akadémiai Kiadó, Budapest. p GERBER P A Tatabánya-Nagyegyháza-Mány terület földtani teleptani viszonyai. Földtani közl pp HEVESI A A magyarországi karsztok fejlődéstörténet és formakincs szerinti csoportosítása; az Aggteleki jellegű karsztok felszíni formakincse. Akadémiai Doktori Értekezés. Miskolc. p JUHÁSZ Á Geomorphological study of the Budakeszi Basin. In: Pécsi M. Juhász Á. (eds): Plenary session of Carpatho Balkan Geomorphological Comission, Budapest, 7-10 Sept Guide. p JUHÁSZ Á Redeposited dolomite formation in the Transdanubian Mountains. Lecture on Plenary Session of Carpatho Balcanic Geomorphological Comittee, Presov, 6 p. JUHÁSZ Á Palogeomorphologic significance of redeposited dolomite in the Transdanubian Mountains. Case Studies in Hungary. Akadémiai Kiadó, Budapest. pp JUHÁSZ Á A Bakony-vidék. In: A Dunántúli-középhegység. Szerk.: Ádám L. Marosi S. Szilárd J. Budapest. Akadémiai Kiadó. pp KAKAS K. LÁNYI J. LISZT F.-NÉ RÁNER G. SZABADVÁRY L Komplex geofizikai kutatás a Dunántúli-középhegységben. MÁELGI évi jelentése. pp KAKAS K. LÁNYI J. SIMON A. SZABADVÁRY L. SZABÓ M. SZALAI I Komplex geofizikai kutatás a Dunántúli-középhegységben. MÁELGI évi jelentése. pp MINDSZENTY A. CSOMA A. TÖRÖK Á. KISS K. HERTELENDI E Flexura jellegű előtéri deformációhoz köthető karsztbauxitszintek a Dunántúli-középhegységben. Földtani Közl. (131). pp ORAVECZ J. A Gerecse- és a Buda-Pilisi-hegység közötti rögterület triász képződményei. Földtani Közl. pp PÉCSI M Geomorphological evolution of the Buda Highland. Studia Geomorph. Carpatho- Balcanica, 9. Kraków. pp PÉCSI M Geomorfológiai szintek kora a Magyar-Középhegységben. Földrajzi Közl. (1 2). pp VÉGHNÉ NEUBRANDT E. FÁYNÉ TÁTRAY M. MENSÁROS P. BALÁSHÁZY L A Nagyegyházamányi terület kőszénfekvő képződményeinek és alaphegységének földtani kérdései. Földtani Közl. (108). pp WEIN GY A Budai-hegység tektonikája. Földrajzi Közl. (2). pp Képek és ábrák jegyzéke 1. kép Toronykarsztos lila és sötétvörös bauxittal fedett valódi etchplain maradványfelszín hegységperemi helyzetben a Budai-hegység nyugati peremén. (Fotó: Juhász Á.) 2. kép Kúpkarsztos, dolinasorokkal tagolt etchplain maradványfelszínek hegységelőtéri helyzetű sasbérceken (Strázsa-hegy). 3. kép Küszöbhelyzetű karsztos felszínre települt hárshegyi homokkő (Budakeszi). 4. kép Ismételten áthalmozott dolomitösszlet karsztos alapkőzeten (Budakeszi). (Fotó: Juhász Á.) 1. ábra Áthalmozott dolomitösszletek elterjedése a Budakeszi-medencében. (Szerk.: Juhász Á.) 160

Földtani alapismeretek III.

Földtani alapismeretek III. Földtani alapismeretek III. Vízföldtani alapok páraszállítás csapadék párolgás lélegzés párolgás csapadék felszíni lefolyás beszivárgás tó szárazföld folyó lefolyás tengerek felszín alatti vízmozgások

Részletesebben

Dunántúli-középhegység

Dunántúli-középhegység Dunántúli-középhegység Határai NY: a Keszthelyi-hegységet árkos süllyedékek választják el a Zalai-dombságtól. ÉNY: a Bakonyhoz tartozó, 5 10 km széles hegységelőtéri hordalékkúpsorokkal, hegylábfelszínekkel,

Részletesebben

Hidrotermális tevékenység nyomai a Budai-hegység János-hegy Hárs-hegy vonulatában. Budai Zsófia Georgina 2015

Hidrotermális tevékenység nyomai a Budai-hegység János-hegy Hárs-hegy vonulatában. Budai Zsófia Georgina 2015 Hidrotermális tevékenység nyomai a Budai-hegység János-hegy Hárs-hegy vonulatában Budai Zsófia Georgina 2015 Célkitűzés A Budai-hegységben tapasztalható jellegzetes kőzetelváltozások genetikájának értelmezése

Részletesebben

Vízkutatás, geofizika

Vízkutatás, geofizika Vízkutatás, geofizika Vértesy László, Gulyás Ágnes Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet, 2012. Magyar Vízkútfúrók Egyesülete jubileumi emlékülés, 2012 február 24. Földtani szelvény a felszínközeli

Részletesebben

A GEOTERMIKUS ENERGIA ALAPJAI

A GEOTERMIKUS ENERGIA ALAPJAI A GEOTERMIKUS ENERGIA ALAPJAI HALLGATÓI SZEMINÁRIUM MAGYARY ZOLTÁN POSZTDOKTORI ÖSZTÖNDÍJ A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN KERETÉBEN DR. KULCSÁR BALÁZS PH.D. ADJUNKTUS DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR MŰSZAKI ALAPTÁRGYI

Részletesebben

Geomorfológiai felszínek képződése a lepusztulás, a felhalmozódás és a lemeztektonika tér- és időbeni változásának hatására

Geomorfológiai felszínek képződése a lepusztulás, a felhalmozódás és a lemeztektonika tér- és időbeni változásának hatására Földrajzi Értesítő 2001. L. évf. 1 4. füzet, pp. 33 48. Geomorfológiai felszínek képződése a lepusztulás, a felhalmozódás és a lemeztektonika tér- és időbeni változásának hatására (A Dunántúli-középhegység

Részletesebben

A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG

A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG KIALAKULÁSA Zala folyótól a Dunakanyarig Középidő sekély tengereiben mészkő és dolomit rakódott le. Felboltozódás Összetöredezés Kiemelkedés (a harmadidőszak végén) Egyenetlen

Részletesebben

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA LESS GYÖRgY, MAgYARORSZÁg FÖlDTANA 9 X. A magyarországi PAlEOgÉN ÉS legalsó-miocén 1. BEVEZETÉS Magyarországon paleogén és legalsó-miocén képződmények két egymástól elkülönülő területen, és két különböző

Részletesebben

Nyugat magyarországi peremvidék

Nyugat magyarországi peremvidék Nyugat magyarországi peremvidék Nyugat- magyarországi peremvidék ÉGHAJLATI és NÖVÉNYZETI sajátosságok alapján különül el, nem morfológiai különbségek alapján 7100 km² Határai: Kisalföld (É), Dunántúlikhg.,Dunántúli-dombvidék

Részletesebben

A Föld főbb adatai. Föld vízkészlete 28/11/2013. Hidrogeológia. Édesvízkészlet

A Föld főbb adatai. Föld vízkészlete 28/11/2013. Hidrogeológia. Édesvízkészlet Hidrogeológia A Föld főbb adatai Tengerborítás: 71% Szárazföld: 29 % Gleccser+sarki jég: 1.6% - olvadás 61 m tengerszint Sz:46% Sz:12% V:54% szárazföldi félgömb V:88% tengeri félgömb Föld vízkészlete A

Részletesebben

A Magyar Tudomány Ünnepe 2012

A Magyar Tudomány Ünnepe 2012 A Magyar Tudomány Ünnepe 2012 A KARSZTBAUXITOK JELENTŐSÉGE A PALEODOMBORZATI ÉS PALEOGEODINAMIKAI REKONSTRUKCIÓBAN Mindszenty Andrea (ELTE) valamint: D Argenio,B., Carannante, G., Simone,L., Di Stefano,P.,

Részletesebben

GALICZ GERGELY Id. ŐSZ ÁRPÁD A PALEOGÉN-MEDENCE A KUTATÁS TÖRTÉNETE

GALICZ GERGELY Id. ŐSZ ÁRPÁD A PALEOGÉN-MEDENCE A KUTATÁS TÖRTÉNETE Szolnoki Tudományos Közlemények XII. Szolnok, 2008. GALICZ GERGELY Id. ŐSZ ÁRPÁD MAGFÚRÁSI TAPASZTALATOK A PALEOGÉN-MEDENCÉBEN A PALEOGÉN-MEDENCE A Paleogén-medence kutatási területei földrajzilag, közigazgatásilag

Részletesebben

Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben

Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben Doktoranduszi Beszámoló Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben Visnovitz Ferenc Környezettudományi Doktori Iskola II. évf. Témavezető: Dr. Horváth Ferenc egyetemi tanár Budapest, 2012.06.04

Részletesebben

Domborzat jellemzése. A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása. Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella

Domborzat jellemzése. A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása. Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella Domborzat jellemzése A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella Osztályozási rendszer elemei Domborzati jelleg Domborzati helyzet/fekvés Völgyforma Lejtőszakasz

Részletesebben

Az endogén erők felszínformáló hatásai-tektonikus mozgás

Az endogén erők felszínformáló hatásai-tektonikus mozgás Az endogén erők felszínformáló hatásai-tektonikus mozgás A köpeny anyagának áramlása Lemez mozgások (tektonika) 1-10 cm/év Gravitációs hatás Kambrium (550m) Perm (270m) Eocén (50m) Az endogén erők felszínformáló

Részletesebben

Dunántúli középhegység. (3 középtáj, többféle dombsági és khg-i tájtípus)

Dunántúli középhegység. (3 középtáj, többféle dombsági és khg-i tájtípus) Dunántúli középhegység (3 középtáj, többféle dombsági és khg-i tájtípus) Uralkodóan karbonátos kőzetű alacsony középhegységek és hegységbeli, hegységelőtéri dombságaik BAKONY-VIDÉK Keszthelyi-hegység (Tátika-csoport,

Részletesebben

A Pannon-medence szénhidrogén rendszerei és főbb szénhidrogén mezői

A Pannon-medence szénhidrogén rendszerei és főbb szénhidrogén mezői A Pannon-medence szénhidrogén rendszerei és főbb szénhidrogén mezői Készítette: Molnár Mária Témavezető: Dr. Pogácsás György Cél: Pannon-medence szénhidrogén mezőinek és geológiai hátterének megismerése

Részletesebben

Magyarország földtana és természetföldrajza gyakorlat

Magyarország földtana és természetföldrajza gyakorlat Magyarország földtana és természetföldrajza gyakorlat Természetvédelmi és vadgazda mérnök BSc szak, nappali tagozat 2010/11-es tanév 1. félév A Nyugat-magyarországi peremvidék Enyhén-erősebben metamorfizálódottkőzetekből

Részletesebben

VITA. A Duna elterelésével okozott súlyos természeti és gazdasági károk enyhítésének lehetőségeiről

VITA. A Duna elterelésével okozott súlyos természeti és gazdasági károk enyhítésének lehetőségeiről VITA Földrajzi Értesítő XLIV. évf. 1996. 1-2.füzet, pp. 172-176. A Duna elterelésével okozott súlyos természeti és gazdasági károk enyhítésének lehetőségeiről ERDÉLYI MIHÁLY 1964 tavaszán Bécsben az Osztrák

Részletesebben

Karsztosodás. Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben.

Karsztosodás. Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben. Karsztosodás Karsztosodás Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben. Az elnevezés a szlovéniai Karszt-hegységből származik. A karsztosodás

Részletesebben

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA LESS GYÖRgY, MAgYARORSZÁg FÖlDTANA 4 V. A PElSO BlOKK geológiája 1. A PElSO BlOKK Nagyszerkezeti helyzet: A Pelso blokk a Rába-, Diósjenő- és Balaton-vonalak által határolt terület (4.1. ábra), mely a

Részletesebben

Késő-miocén üledékrétegek szeizmikus kutatása a Balaton középső medencéjében

Késő-miocén üledékrétegek szeizmikus kutatása a Balaton középső medencéjében Környezettudományi Doktori Iskolák Konferenciája Késő-miocén üledékrétegek szeizmikus kutatása a Balaton középső medencéjében Visnovitz Ferenc ELTE, Környezettudományi Doktori Iskola II. évf. Témavezető:

Részletesebben

Stratégiai jellegő geomorfológiai kutatások az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetében

Stratégiai jellegő geomorfológiai kutatások az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetében Stratégiai jellegő geomorfológiai kutatások az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetében A magyarországi vörösiszap-tározók környezetföldrajzi vizsgálata Magyarország védett árterei árvízvédelmi biztonságának

Részletesebben

Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programból 2007 2013 támogatott projekt

Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programból 2007 2013 támogatott projekt Megbízó: Bihor Megyei Tanács (Consiliul Judeţean Bihor) HURO/0801/047 Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor területén, a határon átnyúló felszín alatti víztest hidrogeológiai viszonyainak, állapotának

Részletesebben

FÖLDRAJZ OKTV 2009/2010

FÖLDRAJZ OKTV 2009/2010 FÖLDRAJZ OKTV 2009/2010 4. Európa széntelepeinek kialakulása, gazdasági jelentősége, egy európai széntelep bemutatása Könyvek ALLIQUANDER Ödön: A magyarországi szénbányavállalatok s az ásványbányászat

Részletesebben

Magyarország földana és természeti földrajza

Magyarország földana és természeti földrajza Magyarország földana és természeti földrajza Dávid János főiskolai docens Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar Szakmódszertani Tanszék Új tanulmányi épület 126-os szoba, 82/505-844 titkárság: 127-es szoba,

Részletesebben

Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1.

Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Az Északi-középhegység I. Néhány tagja középidei üledékes kőzetekből áll üledéken kialakult dombságok és medencék A Dunántúli-középhegység

Részletesebben

Langyos- és termálvizek a Tokajihegység. Fejes Zoltán Szűcs Péter Fekete Zsombor Turai Endre Baracza Mátyás Krisztián

Langyos- és termálvizek a Tokajihegység. Fejes Zoltán Szűcs Péter Fekete Zsombor Turai Endre Baracza Mátyás Krisztián Langyos- és termálvizek a Tokajihegység nyugati peremén Fejes Zoltán Szűcs Péter Fekete Zsombor Turai Endre Baracza Mátyás Krisztián TÉMAVÁZLAT AZ ELŐADÁS FŐBB PONTJAI: Bevezetés - előzmények Hegység geológiája

Részletesebben

10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula)

10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula) 10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula) A földtani térképek a tematikus térképek családjába tartoznak. Feladatuk, hogy a méretarányuk által meghatározott felbontásnak megfelelő pontossággal és

Részletesebben

DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI ÁDÁM LÁSZLÓ A SAJÓ MENTI KŐSZÉNTELEPES ÖSSZLET SZEKVENCIA SZTRATIGRÁFIAI VIZSGÁLATA, KORA, ŐSFÖLDRAJZI VISZONYAI TÉMAVEZETŐ:

DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI ÁDÁM LÁSZLÓ A SAJÓ MENTI KŐSZÉNTELEPES ÖSSZLET SZEKVENCIA SZTRATIGRÁFIAI VIZSGÁLATA, KORA, ŐSFÖLDRAJZI VISZONYAI TÉMAVEZETŐ: EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR FÖLDTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA VEZETŐ: DR. MONOSTORI MIKLÓS FÖLDTAN-GEOFIZIKA DOKTORI PROGRAM PROGRAMVEZETŐ: DR. MONOSTORI MIKLÓS ÁDÁM LÁSZLÓ A SAJÓ MENTI

Részletesebben

Dunántúli-középhegység

Dunántúli-középhegység Dunántúli-középhegység Dunántúli középhegység két része a paleozoikum szempontjából Középhegységi egység (Bakony, Vértes) Balatonfői vonal Balatoni kristályos Kis felszíni elterjedés Balatonfelvidék Velencei

Részletesebben

Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során?

Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során? Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során? Tósné Lukács Judit okl. hidrogeológus mérnök egyéni vállalkozó vízimérnök tervező,

Részletesebben

Arid és szemiarid területek folyamatai és morfológiája

Arid és szemiarid területek folyamatai és morfológiája Arid és szemiarid területek folyamatai és morfológiája Arid és szemiarid területek klimatikus morfológiája Változatos éghajlati, domborzati, hidrológiai, biológiai, talajtani adottságok. Legfontosabb két

Részletesebben

A T43644 sz. OTKA-pályázat (2003-2006) szakmai zárójelentése

A T43644 sz. OTKA-pályázat (2003-2006) szakmai zárójelentése A T43644 sz. OTKA-pályázat (2003-2006) szakmai zárójelentése 1. A kutatás körülményei, személyi kérdései, előrehaladása A négyéves OTKA-kutatás 2003 elején kezdődött. 2003-ban a projekt alapvető részét

Részletesebben

Földtani alapismeretek

Földtani alapismeretek Földtani alapismeretek A Földkérget alakító hatások és eredményük A Föld felépítése és alakító hatásai A Föld folyamatai Atmoszféra Belső geoszférák A kéreg felépítése és folyamatai A mállás típusai a

Részletesebben

Hogyan készül a Zempléni Geotermikus Atlasz?

Hogyan készül a Zempléni Geotermikus Atlasz? Hogyan készül a Zempléni Geotermikus Atlasz? MISKOLCI EGYETEM KÚTFŐ PROJEKT KÖZREMŰKÖDŐK: DR. TÓTH ANIKÓ NÓRA PROF. DR. SZŰCS PÉTER FAIL BOGLÁRKA BARABÁS ENIKŐ FEJES ZOLTÁN Bevezetés Kútfő projekt: 1.

Részletesebben

A domborzat fõ formáinak vizsgálata digitális domborzatmodell alapján

A domborzat fõ formáinak vizsgálata digitális domborzatmodell alapján Hegedûs András i Egyetem, Természetföldrajz-Környezettan Tanszék 3515 -Egyetemváros, +46/565-111/2314 ecoeged@uni-miskolc.hu Bevezetés Az újabb térinformatikai szoftverek egyre több lehetõséget kínálnak

Részletesebben

ISZKASZENTGYÖRGY TERMÉSZETI ÉS KULTÚRTÖRTÉNETI TÁJÉRTÉKEI

ISZKASZENTGYÖRGY TERMÉSZETI ÉS KULTÚRTÖRTÉNETI TÁJÉRTÉKEI ISZKASZENTGYÖRGY TERMÉSZETI ÉS KULTÚRTÖRTÉNETI TÁJÉRTÉKEI ISZKASZENTGYÖRGY TERMÉSZETI ÉS KULTÚRTÖRTÉNETI TÁJÉRTÉKEI Szerkesztette: Kovács Zsanett Dobos Anna PhD. EKF Tájkutatások Természetvédelem Tehetséggondozó

Részletesebben

Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten

Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten Hidrodinamikai modell Modellezés szükségessége Módszer kiválasztása A modellezendő terület behatárolása,rácsfelosztás

Részletesebben

Felszínfejl. idő (proterozoikum) - Angara pajzs Óidő - süllyedés transzgresszió

Felszínfejl. idő (proterozoikum) - Angara pajzs Óidő - süllyedés transzgresszió Közép-Szibéria Felszínfejl nfejlődés A megfiatalodott ősi Közép-SzibK Szibéria Előid idő (proterozoikum) - Angara pajzs Óidő - süllyedés transzgresszió - kambrium: konglomerátum, homokkő, mészkő, dolomit

Részletesebben

Tantárgy neve. Magyarország és a Kárpát-medence természeti földrajza I-II. Meghirdetés féléve 3-4 Kreditpont 3-2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0, 0+2

Tantárgy neve. Magyarország és a Kárpát-medence természeti földrajza I-II. Meghirdetés féléve 3-4 Kreditpont 3-2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0, 0+2 Tantárgy neve Magyarország és a Kárpát-medence természeti földrajza I-II. Tantárgy kódja FDB1601; FDB1602 Meghirdetés féléve 3-4 Kreditpont 3-2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0, 0+2 Számonkérés módja kollokvium

Részletesebben

VII. MAGYAR FÖLDRAJZI KONFERENCIA KIADVÁNYA

VII. MAGYAR FÖLDRAJZI KONFERENCIA KIADVÁNYA VII. MAGYAR FÖLDRAJZI KONFERENCIA KIADVÁNYA 2014 Miskolc Kiadó: Miskolci Egyetem Földrajz Geoinformatika Intézet Szerkesztette: Kóródi Tibor Sansumné Molnár Judit Siskáné Szilasi Beáta Dobos Endre ISBN

Részletesebben

Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet 9400, Sopron, Csatkai E. 6-8. Tel.: 99/508-340 Fax.: 99/508-355 www.ggki.

Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet 9400, Sopron, Csatkai E. 6-8. Tel.: 99/508-340 Fax.: 99/508-355 www.ggki. Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet 9400, Sopron, Csatkai E. 6-8. Tel.: 99/508-340 Fax.: 99/508-355 www.ggki.hu JELENTÉS A Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai

Részletesebben

BIZTONSÁGI ELEMZÉS. ERECO ZRt.

BIZTONSÁGI ELEMZÉS. ERECO ZRt. BIZTONSÁGI ELEMZÉS ERECO ZRt. A biztonsági elemzés nyilvános változata! 2013. Tartalomjegyzék 1 Általános adatok...3 2 A veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem környezetének bemutatása...4 3 A veszélyes

Részletesebben

ezetés a kőzettanba Földtudományi BSc szak Dr. Harangi Szabolcs tanszékvezető egyetemi tanár ELTE FFI Kőzettan-Geokémiai geology.elte.

ezetés a kőzettanba Földtudományi BSc szak Dr. Harangi Szabolcs tanszékvezető egyetemi tanár ELTE FFI Kőzettan-Geokémiai geology.elte. Bevezetés ezetés a kőzettanba 6. Üledékes kőzetek Földtudományi BSc szak Dr. Harangi Szabolcs tanszékvezető egyetemi tanár ELTE FFI Kőzettan-Geokémiai Tanszék 0-502 szoba, e-mail: szabolcs.harangi@geology.elte.hu

Részletesebben

A TRANSENERGY TÉRSÉG JELENLEGI HÉVÍZHASZNOSÍTÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE

A TRANSENERGY TÉRSÉG JELENLEGI HÉVÍZHASZNOSÍTÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE A TRANSENERGY TÉRSÉG JELENLEGI HÉVÍZHASZNOSÍTÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE Gál Nóra Edit Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Transenergy: Termálvizek az Alpok és Kárpátok ölelésében, 2012. 09. 13. FELHASZNÁLÓ ADATBÁZIS

Részletesebben

Lászi-forrási földtani alapszelvény (T-058) NP részterület természetvédelmi kezelési tervdokumentációja

Lászi-forrási földtani alapszelvény (T-058) NP részterület természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Lászi-forrási földtani alapszelvény (T-058) NP részterület természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Megalapozó dokumentáció 1. Általános adatok 1.1. A tervezési terület azonosító adatai a) Közigazgatási

Részletesebben

DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI

DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI 2. sz. Függelék DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI 1. Földrajzi adottságok Dorog város közigazgatási területe, Gerecse, Pilis, és a Visegrádi hegység találkozásánál fekvő Dorogi medencében helyezkedik

Részletesebben

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA LESS GYÖRgY, MAgYARORSZÁg FÖlDTANA 5 V. A DÉl-AlPOK ÉS A DNARDÁK ÉSZAK-mAgYARORSZÁg FOlYTATÁSA (BÜKK, UPPONY- ÉS Szendrői-EgYSÉg) 1. AZ ÉSZAK-mAgYARORSZÁg PAlEOZOOS RÖgÖK (UPPONY- ÉS Szendrői-g.) Nagyszerkezeti

Részletesebben

EGY VÉDELEMRE ÉRDEMES MÉSZKŐ ELŐFORDULÁS A DUNA MENTÉN, BÁTA KÖZSÉGBEN

EGY VÉDELEMRE ÉRDEMES MÉSZKŐ ELŐFORDULÁS A DUNA MENTÉN, BÁTA KÖZSÉGBEN EGY VÉDELEMRE ÉRDEMES MÉSZKŐ ELŐFORDULÁS A DUNA MENTÉN, BÁTA KÖZSÉGBEN HÁGEN ANDRÁS 1 A b s z t r a k t Ezen tanulmány a földtudományi természetvédelem egy lehetséges célpontjáról íródott és alapvetően

Részletesebben

A Föld folyamatai. Atmoszféra

A Föld folyamatai. Atmoszféra Földtan A Föld folyamatai Atmoszféra A karbon-kőzet ciklus E_ki E_be E_föld_ki Exogén energiaforrás - fúziós energia Endogén energiaforrás - maghasadás, tárolt energia ÁSVÁNYOK Az ásványok olyan, a

Részletesebben

Budai-hegys. hegység

Budai-hegys. hegység Budai-hegys hegység Budai hegység a Dunánt ntúli középhegysk phegység g legösszet sszetöredezettebb hegysége ge a Benta, az Aranyhegyi patak és s a Duna között k terül l el. Felépítése változatos: v mészkm

Részletesebben

geofizikai vizsgálata

geofizikai vizsgálata Sérülékeny vízbázisok felszíni geofizikai vizsgálata Plank Zsuzsanna-Tildy Péter MGI 2012.10.17. Új Utak a öldtudományban 2012/5. 1 lőzmények 1991 kormányhatározat Rövid és középtávú környezetvédelmi intézkedési

Részletesebben

Ősföldrajzi változások vizsgálata a szulimáni feltárás környezetében

Ősföldrajzi változások vizsgálata a szulimáni feltárás környezetében Ősföldrajzi változások vizsgálata a szulimáni feltárás környezetében Kis ÉVA 1 A vizsgálatoknak az volt a célja, hogy a negyedidőszaki üledékek új módszerrel történő kutatása során minél több, a pleisztocénban

Részletesebben

század 70-es éveiben, tehát nem is olyan régen, több mint 300 fúrással kutatták meg a Csordakút nagyegyházai paleogén medence kőszéntelepeit, de a

század 70-es éveiben, tehát nem is olyan régen, több mint 300 fúrással kutatták meg a Csordakút nagyegyházai paleogén medence kőszéntelepeit, de a Opponensi vélemény Fodor László Imre: Mezozoos-kaniozoos feszültségmezők és törésrendszerek a Pannon medence ÉNy-i részén módszertani és szerkezeti elemzés című akadémiai doktori értekezéséről Magyarország

Részletesebben

Maradványfelszínek vizsgálata a Tarna és a Gortva forrásvidékén

Maradványfelszínek vizsgálata a Tarna és a Gortva forrásvidékén Maradványfelszínek vizsgálata a Tarna és a Gortva forrásvidékén 1. A Tarna és a Gortva forrásvidékének általános jellemzői A Tarna és a Gortva folyók forrásvidéke Magyarország és Szlovákia kevéssé kutatott,

Részletesebben

Vízminőség, vízvédelem. Felszín alatti vizek

Vízminőség, vízvédelem. Felszín alatti vizek Vízminőség, vízvédelem Felszín alatti vizek A felszín alatti víz osztályozása (Juhász J. 1987) 1. A vizet tartó rétegek anyaga porózus kőzet (jól, kevéssé áteresztő, vízzáró) hasadékos kőzet (karsztos,

Részletesebben

Karsztvidékek felszínformái

Karsztvidékek felszínformái A kísérlet megnevezése, célkitűzései: A mészkőterületek változatos formakincseinek bemutatása A karsztos felszínformák kialakulásának megfigyelése Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: homok, gipszpor,

Részletesebben

A FÖLDMÉRÉSTŐL A GEOINFORMATIKÁIG SZÉKESFEHÉRVÁR

A FÖLDMÉRÉSTŐL A GEOINFORMATIKÁIG SZÉKESFEHÉRVÁR A FÖLDMÉRÉSTŐL A GEOINFORMATIKÁIG SZÉKESFEHÉRVÁR 2007. 03. 12 13. TÉRINFORMATIKAI ALKALMAZÁSOK A KARSZTKUTATÁSBAN VERESS MÁRTOM SCHLÄFFER ROLAND A karszt Fedett karszt rejtett kőzethatár fedett karsztos

Részletesebben

A DÉL-BUDAI KESERŰVIZEK ÉS A VEGETÁCIÓS MINTÁZAT ÖSSZEFÜGGÉSÉNEK KÖRNYEZETI SZEMPONTÚ ELEMZÉSE

A DÉL-BUDAI KESERŰVIZEK ÉS A VEGETÁCIÓS MINTÁZAT ÖSSZEFÜGGÉSÉNEK KÖRNYEZETI SZEMPONTÚ ELEMZÉSE A DÉL-BUDAI KESERŰVIZEK ÉS A VEGETÁCIÓS MINTÁZAT ÖSSZEFÜGGÉSÉNEK KÖRNYEZETI SZEMPONTÚ ELEMZÉSE Dallos Emília Bernadett Környezettudomány szak Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék Témavezető: Mádlné

Részletesebben

A rudabányai meddőhányók felszíni és felszínalatti vizek minőségére gyakorolt hatásának vizsgálata

A rudabányai meddőhányók felszíni és felszínalatti vizek minőségére gyakorolt hatásának vizsgálata A rudabányai meddőhányók felszíni és felszínalatti vizek minőségére gyakorolt hatásának vizsgálata Tóth Márton, Kovács Balázs Miskolci Egyetem, Környezetgazdálkodási Intézet 3515 Miskolc, Egyetemváros

Részletesebben

A fenntartható geotermikus energiatermelés modellezéséhez szüksége bemenő paraméterek előállítása és ismertetése

A fenntartható geotermikus energiatermelés modellezéséhez szüksége bemenő paraméterek előállítása és ismertetése A fenntartható geotermikus energiatermelés modellezéséhez szüksége bemenő paraméterek előállítása és ismertetése Boda Erika III. éves doktorandusz Konzulensek: Dr. Szabó Csaba Dr. Török Kálmán Dr. Zilahi-Sebess

Részletesebben

Dunavarsányi durvatörmelékes összlet kitettségi kor vizsgálata

Dunavarsányi durvatörmelékes összlet kitettségi kor vizsgálata Dunavarsányi durvatörmelékes összlet kitettségi kor vizsgálata Készítette: Ormándi Szilva Környezettan BSc Témavezető: Dr. Józsa Sándor egyetemi adjunktus 1 1.Cél Munkám célja: a felszínen keletkező kozmogén

Részletesebben

Dr. Hevesi Attila. zárójelentése

Dr. Hevesi Attila. zárójelentése Dr. Hevesi Attila A Délkeleti-Bükk felszínalaktani vizsgálata, különös tekintettel annak föltételezhető trópusi karsztforma maradványaira és délkeleti szegélyvidékére c. OTKA pályázatának zárójelentése

Részletesebben

A projekt részletes bemutatása

A projekt részletes bemutatása HURO/0901/044/2.2.2 Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor Eurorégió területén, a határon átnyúló termálvíztestek hidrogeológiai viszonyainak és

Részletesebben

Jellegzetes hegy(lejtõ)csuszamlások a Bükkháton és az Upponyi-hegységben

Jellegzetes hegy(lejtõ)csuszamlások a Bükkháton és az Upponyi-hegységben Jellegzetes hegy(lejtõ)csuszamlások a Bükkháton és az Upponyi-hegységben Dr. Hevesi Attila Miskolci Egyetem, Természetföldrajz-Környezettan Tanszék A Bükk É-i hegylábfelszínének, Bükkhátnak és az Upponyi-hegység

Részletesebben

Készítette: Czinege Dóra Márta. Témavezető: Prof. Mindszenty Andrea 2010.

Készítette: Czinege Dóra Márta. Témavezető: Prof. Mindszenty Andrea 2010. Készítette: Czinege Dóra Márta Témavezető: Prof. Mindszenty Andrea 2010. Bevezetés, Célkitűzések Módszertani megfontolások Hogyan ismertem meg a terület földtani felépítését? Milyen saját megfigyeléseket/vizsgálatokat

Részletesebben

Fekvése. 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék,

Fekvése. 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék, ALFÖLD Fekvése 100000 km² MO-területén 50800 km² Határai: Nyugaton Sió, Sárvíz Északon átmeneti szegélyterületek (Gödöllőidombvidék, É-mo-i hgvidék hegylábi felszínek) Szerkezeti határok: katlansüllyedék

Részletesebben

A rózsadombi megcsapolódási terület vizeinek komplex idősoros vizsgálata

A rózsadombi megcsapolódási terület vizeinek komplex idősoros vizsgálata XXII. Konferencia a felszín alatti vizekről Siófok, 2015. április 8-9. A rózsadombi megcsapolódási terület vizeinek komplex idősoros vizsgálata Bodor Petra 1, Erőss Anita 1, Mádlné Szőnyi Judit 1, Kovács

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a Földtani Tudományos Bizottság évi munkájáról

BESZÁMOLÓ a Földtani Tudományos Bizottság évi munkájáról BESZÁMOLÓ a Földtani Tudományos Bizottság 2014. évi munkájáról 1. A tudományos bizottság tisztségviselői: Elnök: Haas János, a földtudomány doktora Titkár: Cserny Tibor, PhD 2. A tudományos bizottság létszáma:

Részletesebben

Magyarország tájtípusai és tájai. Bevezetés

Magyarország tájtípusai és tájai. Bevezetés Magyarország tájtípusai és tájai Bevezetés A földrajzi táj fogalma A táj a földfelszín egy konkrét részlete, amely szerkezete és működése alapján egy egységet alkot, és ez jól látható módon is elkülöníthetővé

Részletesebben

PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE

PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE RÁCZ RÉKA ELTE TTK KÖRNYEZETTAN SZAK TÉMAVEZETŐ: DR. JÓZSA SÁNDOR ELTE TTK KŐZETTAN-GEOKÉMIAI TSZ. 2012.06.27. http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/89/alpen_01.jpg

Részletesebben

Recens karsztosodás Magyarországon

Recens karsztosodás Magyarországon A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82. kötet (2011) Recens karsztosodás Magyarországon Veress Márton egyetemi tanár, dékán NYME Természettudományi Kar vmarton@ttk.nyme.hu A tanulmány

Részletesebben

Eolikus felszínformálás A szél felszínalakító tevékenysége

Eolikus felszínformálás A szél felszínalakító tevékenysége Eolikus felszínformálás A szél felszínalakító tevékenysége A földfelszín kb. 30 %-át a szél alakítja A defláció feltételei: éghajlati növényzeti földtani domborzati Összehasonlítható a vízerózióval hasonlóság:

Részletesebben

A DANREG projekt geotermikus potenciál térképének magyarországi vonatkozásai

A DANREG projekt geotermikus potenciál térképének magyarországi vonatkozásai Földtani Közlöny 128/2-3, 487-497 (1998) Budapest A DANREG projekt geotermikus potenciál térképének magyarországi vonatkozásai Geothermal Potential Map of Danube Region concerning Hungary ROTÁRNÉ SZÁLKAI

Részletesebben

A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve. Ráckeve 2005 Schell Péter

A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve. Ráckeve 2005 Schell Péter A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve Az előadás vázlata: Bevezetés Helyszíni viszonyok Geológiai adottságok Talajviszonyok Mérnökgeológiai geotechnikai

Részletesebben

A BUDAI VÁRHEGY HIDROGEOLÓGIÁJA

A BUDAI VÁRHEGY HIDROGEOLÓGIÁJA A BUDAI VÁRHEGY HIDROGEOLÓGIÁJA Hajnal Géza okl. építőmérnök, okl. mérnöktanár Ph.D. értekezés RÉSZLET 2. Földtan fejezetéből Tudományos vezető: Dr. Kleb Béla a földtudomány kandidátusa Budapest,2001.

Részletesebben

ÚJ FÖLDTANI KUTATÁSI ÉS DOKUMENTÁLÁSI MÓDSZEREK ALKALMAZÁSA A BÁTAAPÁTI FÖLDTANI KUTATÁS SORÁN

ÚJ FÖLDTANI KUTATÁSI ÉS DOKUMENTÁLÁSI MÓDSZEREK ALKALMAZÁSA A BÁTAAPÁTI FÖLDTANI KUTATÁS SORÁN ÚJ FÖLDTANI KUTATÁSI ÉS DOKUMENTÁLÁSI MÓDSZEREK ALKALMAZÁSA A BÁTAAPÁTI FÖLDTANI KUTATÁS SORÁN GYALOG László, BALLA Zoltán, MAROS Gyula Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Budapest Vágattérképek, árokdokumentálási

Részletesebben

FÖLD, VÍZ, LEVEGŐ MÉSZÁROS ERNŐ SCHWEITZER FERENC MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KOSSUTH KIADÓ. Szerkesztette

FÖLD, VÍZ, LEVEGŐ MÉSZÁROS ERNŐ SCHWEITZER FERENC MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KOSSUTH KIADÓ. Szerkesztette FÖLD, VÍZ, LEVEGŐ Szerkesztette MÉSZÁROS ERNŐ es SCHWEITZER FERENC MTA TÁRSADALOMKUTATÓ KÖZPONT KOSSUTH KIADÓ Tartalom A honszeretet újraértelmezése 11 Előszó helyett előrebocsátott megjegyzések Bevezetés

Részletesebben

A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai

A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai Boldogh Sándor Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, 3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1. E-mail: sandorboldogh@yahoo.com Abstract: The underground bat roosts in

Részletesebben

MAGYARORSZÁG GRAVITÁCIÓS LINEAMENSTÉRKÉPE OTKA-043100

MAGYARORSZÁG GRAVITÁCIÓS LINEAMENSTÉRKÉPE OTKA-043100 MAGYARORSZÁG GRAVITÁCIÓS LINEAMENSTÉRKÉPE 1:500000 méretarányú országos gravitációs térképet először Szabó Zoltán készített 1978-ban, majd Szabó Zoltán és Sárhidai Attila 1984-ben. 1996-ban Kovácsvölgyi

Részletesebben

Pilisvörösvári Kistérség Településeinek közös. Helyi Hulladékgazdálkodási Terve (2009-2014)

Pilisvörösvári Kistérség Településeinek közös. Helyi Hulladékgazdálkodási Terve (2009-2014) Pilisvörösvári Kistérség Településeinek közös Helyi Hulladékgazdálkodási Terve (2009-2014) Készítette: Zöldövezet Környezetvédelmi és Munkabiztonsági Vállalkozás e-mail: zoldovezet@gmail.com, honlap: www.zoldovezet.webs.com

Részletesebben

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk

Részletesebben

Nedves közepes szélességek formacsoportjai

Nedves közepes szélességek formacsoportjai Nedves közepes szélességek formacsoportjai A sarkkör és a 43-45 földrajzi szélességek között helyezkedik el. Felszínfejlődés korábban: 1. Pleisztocén hideg periódus felszínfejlődése: fagy okozta aprózódás

Részletesebben

TÁJ- KISALFÖLD. Makrorégió

TÁJ- KISALFÖLD. Makrorégió TÁJ- KISALFÖLD Makrorégió Fekvése 5300km² MO-területén Határai: Nyugaton országhatár (folyt. Lajta-hg-ig) Keleten a Gerecse és Vértes előteréig húzódik Északon a Duna (folyt. Szlovák alf.) Délen a Rába

Részletesebben

VI/12/e. A CÉLTERÜLETEK MŰKÖDÉSI, ÜZEMELTETÉSI JAVASLATAINAK KIDOLGOZÁSA A TÁJGAZDÁLKODÁS SZEMPONTJÁBÓL (NAGYKUNSÁG)

VI/12/e. A CÉLTERÜLETEK MŰKÖDÉSI, ÜZEMELTETÉSI JAVASLATAINAK KIDOLGOZÁSA A TÁJGAZDÁLKODÁS SZEMPONTJÁBÓL (NAGYKUNSÁG) MEGVALÓSÍTÁSI TERV A TISZA-VÖLGYI ÁRAPASZTÓ RENDSZER (ÁRTÉR-REAKTIVÁLÁS SZABÁLYOZOTT VÍZKIVEZETÉSSEL) I. ÜTEMÉRE VALAMINT A KAPCSOLÓDÓ KISTÉRSÉGEKBEN AZ ÉLETFELTÉTELEKET JAVÍTÓ FÖLDHASZNÁLATI ÉS FEJLESZTÉSI

Részletesebben

Tantárgy neve Magyarország és a Kárpát-medence természeti földrajza I. Tantárgy kódja FDB1601 és L Kreditpont 3 Összóraszám VIZSGAKURZUS

Tantárgy neve Magyarország és a Kárpát-medence természeti földrajza I. Tantárgy kódja FDB1601 és L Kreditpont 3 Összóraszám VIZSGAKURZUS Tantárgy neve Magyarország és a Kárpát-medence természeti földrajza I. Tantárgy kódja FDB1601 és L Kreditpont 3 Összóraszám VIZSGAKURZUS (elm.+gyak.) Ellenőrzés módja Kollokvium: 3 szintű (topográfia,

Részletesebben

A települési környezetvédelmi programok elkészítését az 1995. évi LIII. törvény IV. fejezetében, a 46. (1) bekezdés b) pontja írja elő.

A települési környezetvédelmi programok elkészítését az 1995. évi LIII. törvény IV. fejezetében, a 46. (1) bekezdés b) pontja írja elő. 1. BEVEZETÉS Munkánk bevezető részében képet kívánunk adni a települési környezetvédelmi programok törvény által előírt, valamint más okokból fakadó szükségességéről, hasznosításának módjáról, lehetőségeiről,

Részletesebben

ÁRAMLÁSI RENDSZEREK PONTOSÍTÁSA IZOTÓP ÉS VÍZKÉMIAI VIZSGÁLATOKKAL A TOKAJI-HEGYSÉG PEREMI RÉSZEIN

ÁRAMLÁSI RENDSZEREK PONTOSÍTÁSA IZOTÓP ÉS VÍZKÉMIAI VIZSGÁLATOKKAL A TOKAJI-HEGYSÉG PEREMI RÉSZEIN ÁRAMLÁSI RENDSZEREK PONTOSÍTÁSA IZOTÓP ÉS VÍZKÉMIAI VIZSGÁLATOKKAL A TOKAJI-HEGYSÉG PEREMI RÉSZEIN REFINEMENT AND CALIBRATION OF THE FLOW SYSTEM IN TOKAJ-MOUNTAIN WITH ISOTOPES AND WATER CHEMICAL SURVEYS

Részletesebben

Földtani térképszerkesztés kvarter felszínek és idősebb szintek szerkesztése. Földtani szelvények és metszetek szerkesztése 3D térben

Földtani térképszerkesztés kvarter felszínek és idősebb szintek szerkesztése. Földtani szelvények és metszetek szerkesztése 3D térben Földtani térképszerkesztés kvarter felszínek és idősebb szintek szerkesztése. Földtani szelvények és metszetek szerkesztése 3D térben Balla Zoltán Bevezetés Az Üveghutai-telephely kutatása során keletkezett

Részletesebben

FÖLDTANI ALAPJAI. Tullner Tibor. XIV. Konferencia a felszín n alatti vizekről

FÖLDTANI ALAPJAI. Tullner Tibor. XIV. Konferencia a felszín n alatti vizekről A FELSZÍN N ALATTI VÍZTESTEK V FÖLDTANI ALAPJAI Cserny Tibor, Gál G l Nóra, N Jocháné-Edel Edelényi Emőke, Tullner Tibor Magyar Állami Földtani F Intézet VKI előzm zmények A 2000/60/EK Víz V z Keretirányelv

Részletesebben

Varsány község Településrendezési Tervéhez

Varsány község Településrendezési Tervéhez MŰSZAKI LEÍRÁS Varsány község Településrendezési Tervéhez BEVEZETŐ: Varsány község településrendezési terve a teljes igazgatási területre készült. A településrendezés általános célját és várható hatását

Részletesebben

A földtörténet évmilliárdjai nyomában 2010.11.22. FÖLDRAJZ 1 I. Ősidő (Archaikum): 4600-2600 millió évvel ezelőtt A földfelszín alakulása: Földkéreg Ősóceán Őslégkör kialakulása. A hőmérséklet csökkenésével

Részletesebben

PÁVAI VAJNA FERENC SZEREPE A HÉVIZEK FELTÁRÁSÁBAN ÉS HASZNOSÍTÁSÁBAN

PÁVAI VAJNA FERENC SZEREPE A HÉVIZEK FELTÁRÁSÁBAN ÉS HASZNOSÍTÁSÁBAN A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 81. kötet (2011) PÁVAI VAJNA FERENC SZEREPE A HÉVIZEK FELTÁRÁSÁBAN ÉS HASZNOSÍTÁSÁBAN Székely Ferenc és Lorberer Árpád Pávai Vajna Ferenc geológus 1886-ban

Részletesebben

A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet 2016. évi terve

A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet 2016. évi terve A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet 2016. évi terve Összeállította: Balázs Regina Ellenőrizte: Dr. Turczi Gábor Dr. Nádor Annamária Dr. Plank Zsuzsanna Jóváhagyta: Dr. Fancsik Tamás Budapest, 2016.

Részletesebben

1 KÖZIGAZGATÁSI ADATOK

1 KÖZIGAZGATÁSI ADATOK 1 KÖZIGAZGATÁSI ADATOK 1.1. Víztest neve: Észak-Alföld 1.2. Víztest nemzeti kódja: pt.2.2 1.3. Kijelölt koordináló KÖVÍZIG: 10 - Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖTIKÖVIZIG)

Részletesebben

A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN

A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN Vágó János PhD hallgató, Miskolci Egyetem, Természetföldrajz-Környezettan Tanszék 1. A Bükkalja miocén kori vulkáni képződményei A Bükkalja

Részletesebben

A GERECSE KARSZTJÁNAK FÖLDTANI FEJLŐDÉSTÖRTÉNETE SÁSDI LÁSZLÓ. Magyar Állami Földtani Intézet sasdi@mafi.hu

A GERECSE KARSZTJÁNAK FÖLDTANI FEJLŐDÉSTÖRTÉNETE SÁSDI LÁSZLÓ. Magyar Állami Földtani Intézet sasdi@mafi.hu A GERECSE KARSZTJÁNAK FÖLDTANI FEJLŐDÉSTÖRTÉNETE SÁSDI LÁSZLÓ Magyar Állami Földtani Intézet sasdi@mafi.hu KARSZTFEJLŐDÉS IX. Szzombathely, 2004. pp. 215-228. Abstract: After the Late Triassic Middle Cretaceous

Részletesebben

KATASZTRÓFÁK TANULSÁGAI. Stratégiai jellegű természetföldrajzi kutatások

KATASZTRÓFÁK TANULSÁGAI. Stratégiai jellegű természetföldrajzi kutatások KATASZTRÓFÁK TANULSÁGAI Stratégiai jellegű természetföldrajzi kutatások 1 ELMÉLET MÓDSZER GYAKORLAT 67. Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézet 2 KATASZTRÓFÁK TANULSÁGAI Stratégiai jellegű

Részletesebben

Vermek-dombja földtani alapszelvény (Pz-36) - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja

Vermek-dombja földtani alapszelvény (Pz-36) - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Vermek-dombja földtani alapszelvény (Pz-36) - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Megalapozó dokumentáció 1. Általános adatok 1.1. A tervezési terület azonosító adatai a) Közigazgatási

Részletesebben