A Kárpát medence kialakulása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Kárpát medence kialakulása"

Átírás

1 A Kárpát -medence

2 A Kárpát medence kialakulása Az 1200 km hosszúságú félköríves hegykoszorú és a közbezárt, mintegy km2-nyi területű Kárpátmedence egymással szoros összefüggésben és az Alpok vonulataihoz hasonlatosan hatalmas mérvű szerkezeti mozgások, nagy térrövidülések, kiemelkedések és bezökkenések mentén alakult ki.

3 Tisia elmélet: Prinz Gyula nevéhez fűződik, aki a 20. század húszas éveiben dolgozta ki híressé vált Tisia-elméletét, amely a Kárpátmedence területét egységes, önálló, ősi tömbként értelmezte, amely a földtörténeti ó- és középidőben környezetéhez képest kiemelt helyzetben volt, míg a kiemelt, ún. Tisia tömb körül, a mai Kárpátok, Alpok és Dinaridák vonulatai helyén mély fekvésű terület volt. Az elmélet szerint a tömb a harmadidőszakban hasadékok mentén a mélybezökkent, míg a körülötte lévő terület kiemelkedett, a helyzet tehát megfordult, s a Tisia tömb került mélyebb, míg a szomszédos területek magasabb helyzetbe. Ez az ún. kaptafa elmélet évtizedekig uralkodott, míg az egyre szaporodó geológiai eredmények, végül pedig a lemeztektonika megjelenése alapvetően átírta a Kárpátok és a Kárpát-medence földtani fejlődéstörténetét.

4 A vizsgálatok azonban kimutatták, hogy az ún. Tisia tömb nem egységes darab, hanem határozott törésvonalak mentén elkülönült kőzetlemez-darabkákból áll, amelyek egymástól igen távol az egykori Laurázsia déli peremén, illetve a Gondwana északi szegélyén képződtek, s csak az alpi kéregmozgások hatására, a harmadidőszakban kerültek egymás mellé.

5 A Kárpátok kialakulását, akárcsak az Alpokét alapvetően a két nagy kontinentális kőzetlemez közeledése, ütközése, valamint a köztük lévő tengeri medencékben lerakódott középidei üledékek fölgyűrődése, illetve a nagy szárazföldi lemezekről levált, önállósult mikrolemezek mozgása, iránya határozta meg.

6 Gyűrődéses formák kialakulása

7 A Kárpát-medence északi, északnyugati részét képező afrikai eredetű kőzetek és a tőle délre-délkeletre található Ős-Európa szerkezetéhez tartozó blokk egymás mellé kerülése, forgása alapvetően meghatározta a Kárpátok íves szerkezetét, melynek vonulatai kívülről a belső területek felé haladva négy, jól elkülöníthető geológiai tartományra oszlanak

8 A legkülső rész hegyvonulatai flisből, tehát tengeri vályúban leülepedett kőzetekből állnak, mutatván az ütközés és kőzetalábukás emlékét. A két szárazföld között húzódó őstenger üledékei elsősorban az ÉNy-i- illetve ÉK-i- Kárpátokban nyomozható mészkőszirtekben emelkednek a magasba, de ezeket a mészkőszirteket a K-i-Kárpátokban is megtalálhatjuk. A következő vonulat a hegység központi vonulata, kristályos kőzetekből áll. A hegység legmagasabb vonulatai, köztük a Magas-Tátra az egész hegység legmagasabb csúcsával, a 2605 m-es Gerlachfalvi csúccsal, vagy a K-i-Kárpátokban a Radnai-havasok, továbbá a Déli- Kárpátokban a Fogarasi havasok vagy a Retyezát, mind kristályos kőzetekből állnak, s formakincsükre a maghashegységi eljegesedés folyamatai alapvetően hatottak.

9 A hegység emelkedése, s ezzel párhuzamosan a közbezárt medence süllyedése a fiatal harmadidőszakban és a negyedidőszakban volt a legintenzívebb, amelynek eredményeként kialakult a Kárpátok legbelső, legfiatalabb és sokak szerint legszebb belső vulkáni koszorúja. Ennek tagjai Ny-i irányból az óramutató járásával fordított irányban fiatalodnak, hisz míg a Visegrádihegység vagy a Mátra már évmilliókkal ezelőtt kialudt, addig a Keleti-Kárpátok vulkánjai (pl. Hargita) még néhány tízezer éve működtek, s a környékbeli savanyúilletve borvizekben való gazdagság, néhány utóvulkáni jelenség is a közelmúlt vulkánosságára utal.

10 Hoverla az ÉK-i Kárpátok flis övezetéből

11 Árva vára ÉNY-i Kárpátok mészkőszirt övezet

12 Szent Anna tó - Csomád hegység vulkáni vonulat

13 Gyilkos-tó

14

15

16

17 Gyergyószentmiklós

18

19

20

Magyarország Műszaki Földtana MSc. Magyarország nagyszerkezeti egységei

Magyarország Műszaki Földtana MSc. Magyarország nagyszerkezeti egységei Magyarország Műszaki Földtana MSc Magyarország nagyszerkezeti egységei https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/pannon-pannon-enciklopedia-1/magyarorszag-foldje-1d58/a-karpat-pannon-terseg-lemeztektonikai-ertelmezese-1ed3/az-europaikontinens-kialakulasa-karatson-david-1f1d/foldtorteneti-vazlat-os-europatol-uj-europaig-1f26/

Részletesebben

lemeztektonika 1. ábra Alfred Wegener 2. ábra Harry Hess A Föld belső övei 3. ábra A Föld belső övei

lemeztektonika 1. ábra Alfred Wegener 2. ábra Harry Hess A Föld belső övei 3. ábra A Föld belső övei A lemeztektonika elmélet gyökerei Alfred Wegener (1880-1930) német meteorológushoz vezethetők vissza, aki megfogalmazta a kontinensvándorlás elméletét. (1. ábra) A lemezmozgások okait és folyamatát Harry

Részletesebben

Magyarország földana és természeti földrajza

Magyarország földana és természeti földrajza Magyarország földana és természeti földrajza Dávid János főiskolai docens Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar Szakmódszertani Tanszék Új tanulmányi épület 126-os szoba, 82/505-844 titkárság: 127-es szoba,

Részletesebben

Kárpátok hegység. Határtalanul pályázat Készítette:Nagy Dóra Hódmezővásárhely, Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 2012.09.22

Kárpátok hegység. Határtalanul pályázat Készítette:Nagy Dóra Hódmezővásárhely, Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 2012.09.22 Kárpátok hegység Határtalanul pályázat Készítette:Nagy Dóra Hódmezővásárhely, Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 2012.09.22 Földrajzi nézetei A Kárpátok az Európai Központi Hegységrendszer 1500 km hosszúságú

Részletesebben

EURÓPA TERMÉSZETFÖLDRAJZA

EURÓPA TERMÉSZETFÖLDRAJZA EURÓPA TERMÉSZETFÖLDRAJZA Általános adatok Területe: 10,5 millió km2 Lakosság: kb. 725 millió (2003) Legmagasabb pont: 5633 m, M. Elbrusz (Kaukázus), Mont Blanc (4807) Legalacsonyabb pont: Volga delta,

Részletesebben

Bevezetés a földtörténetbe

Bevezetés a földtörténetbe Bevezetés a földtörténetbe 6. hét (még egy kicsit ısföldrajzról és lemeztektonikáról) Biogeokémiai ciklusok Mesebeli Wilson-ciklus: Egy képzeletbeli lemeztektonikai sztori Figyeljünk a mesemondóra: jegyezzük

Részletesebben

A Kárpát-medence TK x235.indd 5 1/16/17 12:22 PM

A Kárpát-medence TK x235.indd 5 1/16/17 12:22 PM A Kárpát-medence 98566 TK 1-46 165x235.indd 5 1/16/17 12:22 PM Helyünk a Kárpát-medencében 1. Keresd meg Európa domborzati térképén a Kárpátokat, az Alpokat és a Dinári-hegységet! Mutasd meg a hegységek

Részletesebben

A T43644 sz. OTKA-pályázat (2003-2006) szakmai zárójelentése

A T43644 sz. OTKA-pályázat (2003-2006) szakmai zárójelentése A T43644 sz. OTKA-pályázat (2003-2006) szakmai zárójelentése 1. A kutatás körülményei, személyi kérdései, előrehaladása A négyéves OTKA-kutatás 2003 elején kezdődött. 2003-ban a projekt alapvető részét

Részletesebben

TÁJ-1.ea. TÁJ-KÖRNYEZET-RÉGIÓ

TÁJ-1.ea. TÁJ-KÖRNYEZET-RÉGIÓ TÁJ-1.ea. TÁJ-KÖRNYEZET-RÉGIÓ Természet- és tájvédelem 1. A tárgy oktatása: 4 alkalommal, 3-3 óra előadás, gyakorlat nincs Hiányzás max. lehetősége 1 alkalom Követelmény: aláírás és írásbeli-szóbeli vizsga

Részletesebben

TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ. FELADATLAP 8. osztály

TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ. FELADATLAP 8. osztály TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ FELADATLAP 8. osztály 2018.03.17. Kedves Versenyző! Mielőtt elkezdenéd a feladatlap kitöltését, figyelmesen olvasd át az alábbi útmutatót! Ú T M U T

Részletesebben

Kelet Közép Európa és Délkelet - Európa Ex-szocialista országok Lengyelország Csehország Szlovákia Magyarország Románia Bulgária Jugoszlávia

Kelet Közép Európa és Délkelet - Európa Ex-szocialista országok Lengyelország Csehország Szlovákia Magyarország Románia Bulgária Jugoszlávia Kelet Közép Európa és Délkelet - Európa Ex-szocialista országok Lengyelország Csehország Szlovákia Magyarország Románia Bulgária Jugoszlávia utódállamai Közös vonások: Elhúzódó feudalizmus Nincs gyarmatuk

Részletesebben

A földtörténet évmilliárdjai nyomában 2010.11.22. FÖLDRAJZ 1 I. Ősidő (Archaikum): 4600-2600 millió évvel ezelőtt A földfelszín alakulása: Földkéreg Ősóceán Őslégkör kialakulása. A hőmérséklet csökkenésével

Részletesebben

Felszínfejl. idő (proterozoikum) - Angara pajzs Óidő - süllyedés transzgresszió

Felszínfejl. idő (proterozoikum) - Angara pajzs Óidő - süllyedés transzgresszió Közép-Szibéria Felszínfejl nfejlődés A megfiatalodott ősi Közép-SzibK Szibéria Előid idő (proterozoikum) - Angara pajzs Óidő - süllyedés transzgresszió - kambrium: konglomerátum, homokkő, mészkő, dolomit

Részletesebben

Tanítási tervezet. 1. Alapadatok. 2. Tantervi követelmények. 3. Szemléltető és munkaeszközök Számítógép, projektor, falitérkép, atlasz.

Tanítási tervezet. 1. Alapadatok. 2. Tantervi követelmények. 3. Szemléltető és munkaeszközök Számítógép, projektor, falitérkép, atlasz. Tanítási tervezet 1. Alapadatok Az óra időpontja: 2018. november 28.; 8:00 Iskola, osztály: 9. A Iskola neve és címe: ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium; Budapest, 1053, Papnövelde

Részletesebben

Forrás:

Forrás: Afrika helyzete, felszíne, tájai Igaz vagy hamis? A feladatot az atlasz segítségével oldják meg a tanulók. 1. Afrika a Föld 3. legnagyobb területű kontinense. 2. Afrika kisebb része a keleti, nagyobb része

Részletesebben

A FÖLD BELSŐ SZERKEZETE

A FÖLD BELSŐ SZERKEZETE A FÖLD BELSŐ SZERKEZETE 1) A Föld kialakulása: Mai elméleteink alapján a Föld 4,6 milliárd évvel ezelőtt keletkezett Kezdetben a Föld izzó gázgömbként létezett, mint ma a Nap A gázgömb lehűlésekor a Föld

Részletesebben

A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG

A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG KIALAKULÁSA Zala folyótól a Dunakanyarig Középidő sekély tengereiben mészkő és dolomit rakódott le. Felboltozódás Összetöredezés Kiemelkedés (a harmadidőszak végén) Egyenetlen

Részletesebben

Földrengések a Rétsági-kismedencében 2013 nyarán

Földrengések a Rétsági-kismedencében 2013 nyarán Földrengések a Rétsági-kismedencében 2013 nyarán Összefoglaló 2013.06.05-én helyi idő szerint (HLT) 20:45 körül közepes erősségű földrengés rázta meg Észak-Magyarországot. A rengés epicentruma Érsekvadkert

Részletesebben

A PANNON-MEDENCE GEODINAMIKÁJA. Eszmetörténeti tanulmány és geofizikai szintézis HORVÁTH FERENC

A PANNON-MEDENCE GEODINAMIKÁJA. Eszmetörténeti tanulmány és geofizikai szintézis HORVÁTH FERENC A PANNON-MEDENCE GEODINAMIKÁJA Eszmetörténeti tanulmány és geofizikai szintézis Akadémiai doktori értekezés tézisei HORVÁTH FERENC Budapest 2007 I. A kutatás célja és tematikája A kutatásokat összefoglaló

Részletesebben

Domborzat és táj 1. Felszínfejlődés

Domborzat és táj 1. Felszínfejlődés Domborzat és táj 1 Felszínfejlődés A domborzat a földrajzi környezet egyik legfontosabb tényezője. Alakzata, eredete, múltbeli, jelenkori és jövőbeli állapota meghatározza a vízhálózat, a talaj, a növényzet,

Részletesebben

Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1.

Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Az Északi-középhegység I. Néhány tagja középidei üledékes kőzetekből áll üledéken kialakult dombságok és medencék A Dunántúli-középhegység

Részletesebben

AFRIKA FÖLDRAJZI FEKVÉSE EGYENLÍTŐHÖZ VISZONYÍTVA KEZDŐ HOSSZÚSÁGI KÖRHÖZ VISZONYÍTVA LEGÉSZAKIBB PONTJA LEGDÉLIBB PONTJA PARTVONALÁNAK SAJÁTOSSÁGAI

AFRIKA FÖLDRAJZI FEKVÉSE EGYENLÍTŐHÖZ VISZONYÍTVA KEZDŐ HOSSZÚSÁGI KÖRHÖZ VISZONYÍTVA LEGÉSZAKIBB PONTJA LEGDÉLIBB PONTJA PARTVONALÁNAK SAJÁTOSSÁGAI Afrika AFRIKA FÖLDRAJZI FEKVÉSE EGYENLÍTŐHÖZ VISZONYÍTVA KEZDŐ HOSSZÚSÁGI KÖRHÖZ VISZONYÍTVA LEGÉSZAKIBB PONTJA LEGDÉLIBB PONTJA PARTVONALÁNAK SAJÁTOSSÁGAI AFRIKA TK.18/1 Tk. : a kontinens helyzete és

Részletesebben

2016. évi programterv

2016. évi programterv Bihari Túrák Kulturális Egészség és Természetvédő Közhasznú Egyesület 5600, Bánát u. 1. 2016. évi programterv 1 napos Aranyos völgyi sí és hótalpas túra 2016. 01. 09.-től 2016. márciusáig hétvégenként

Részletesebben

A Pannon-medence szénhidrogén rendszerei és főbb szénhidrogén mezői

A Pannon-medence szénhidrogén rendszerei és főbb szénhidrogén mezői A Pannon-medence szénhidrogén rendszerei és főbb szénhidrogén mezői Készítette: Molnár Mária Témavezető: Dr. Pogácsás György Cél: Pannon-medence szénhidrogén mezőinek és geológiai hátterének megismerése

Részletesebben

A FÖLDTÖRTÉNET ESEMÉNYEI

A FÖLDTÖRTÉNET ESEMÉNYEI A FÖLDTÖRTÉNET ESEMÉNYEI A földtörténet bizonyítékai Ősmaradványok (fosszíliák) Vezérkövületek Lenyomatok Földtörténeti idők: - Ősidő - Óidő - Középidő: - Triász - Jura - Kréta - Újidő: - Harmadidőszak

Részletesebben

Készítette: GOMBÁS MÁRTA KÖRNYEZETTAN ALAPSZAKOS HALLGATÓ

Készítette: GOMBÁS MÁRTA KÖRNYEZETTAN ALAPSZAKOS HALLGATÓ Készítette: GOMBÁS MÁRTA KÖRNYEZETTAN ALAPSZAKOS HALLGATÓ A dolgozat felépítése *Bevezetés *A mélyföldtani viszonyok vázlatos ismertetése *Süllyedés történet *Hő történet *Szervesanyag érés- történet *Diszkusszió

Részletesebben

Földtani alapismeretek III.

Földtani alapismeretek III. Földtani alapismeretek III. Vízföldtani alapok páraszállítás csapadék párolgás lélegzés párolgás csapadék felszíni lefolyás beszivárgás tó szárazföld folyó lefolyás tengerek felszín alatti vízmozgások

Részletesebben

Bevezetés a földtörténetbe

Bevezetés a földtörténetbe Bevezetés a földtörténetbe 5. hét (hosszabbítás: még egy kicsit a lemeztektonikáról) İskörnyezet és ısföldrajz Japán, 2011. 03. 11.: Honshu keleti partjainál 8,9-es erısségő földrengés és cunami Japán,

Részletesebben

Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Sashalmi Tanoda Általános Iskola 1163 Budapest, Metró u. 3-7.

Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Sashalmi Tanoda Általános Iskola 1163 Budapest, Metró u. 3-7. Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2017. november 20. 1. óra Iskola, osztály: Sashalmi Tanoda Általános Iskola, 8. a Iskola neve és címe: Sashalmi Tanoda Általános Iskola 1163 Budapest, Metró u. 3-7.

Részletesebben

Magyarország földtana és természetföldrajza gyakorlat

Magyarország földtana és természetföldrajza gyakorlat Magyarország földtana és természetföldrajza gyakorlat Természetvédelmi és vadgazda mérnök BSc szak, nappali tagozat 2010/11-es tanév 1. félév Az Északi-középhegység Az Északi-középhegység hazánk legmagasabb

Részletesebben

Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján

Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján Készítette : Gregor Rita Környezettan BSc. Témavezető: Dr. Molnár Ferenc egyetemi docens Tartalomjegyzék o A Sudbury szerkezet elhelyezkedése

Részletesebben

MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés

MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés Felhasználható ásványi nyersanyagaink megismeréséhez szükséges általános képet kapnunk a nagyobb szerepet játszó képződmények

Részletesebben

Hidrometeorológiai értékelés Készült 2012. január 27.

Hidrometeorológiai értékelés Készült 2012. január 27. Hidrometeorológiai értékelés Készült 2012. január 27. 2011. év hidrometeorológiai jellemzése A 2010. év kiemelkedően sok csapadékával szemben a 2011-es év az egyik legszárazabb esztendő volt az Alföldön.

Részletesebben

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA LESS GYÖRgY, MAgYARORSZÁg FÖlDTANA 9 X. A magyarországi PAlEOgÉN ÉS legalsó-miocén 1. BEVEZETÉS Magyarországon paleogén és legalsó-miocén képződmények két egymástól elkülönülő területen, és két különböző

Részletesebben

Újállatidő vagy földtörténeti újkor 67-65 millió évtől máig

Újállatidő vagy földtörténeti újkor 67-65 millió évtől máig Kainozóikum Újállatidő vagy földtörténeti újkor 67-65 millió évtől máig Időszakai: Harmadidőszak (tercier) Kor: Paleocén 67-55 millió év Eocén 55-37 millió év Oligocén 37-25 millió év Miocén 25-5 millió

Részletesebben

Tantárgy neve. Magyarország és a Kárpát-medence természeti földrajza I-II. Meghirdetés féléve 3-4 Kreditpont 3-2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0, 0+2

Tantárgy neve. Magyarország és a Kárpát-medence természeti földrajza I-II. Meghirdetés féléve 3-4 Kreditpont 3-2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0, 0+2 Tantárgy neve Magyarország és a Kárpát-medence természeti földrajza I-II. Tantárgy kódja FDB1601; FDB1602 Meghirdetés féléve 3-4 Kreditpont 3-2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0, 0+2 Számonkérés módja kollokvium

Részletesebben

Kárpátalja domborzata

Kárpátalja domborzata Kárpátalja domborzata A Kárpátok az Európai Központi Hegységrendszer 1500 km hosszúságú keleti része, Ausztriától Szerbiáig. Az Eurázsiai-hegységrendszer tagja. Közrezárja a Kárpátmedencét. A Kárpátok

Részletesebben

VÁZLATOK. Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa keleti részén helyezkedik el. Székelyföld Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely

VÁZLATOK. Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa keleti részén helyezkedik el. Székelyföld Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely VÁZLATOK XI. A természeti erőforrásokban gazdag Románia ÁLTALÁNOS ADATOK Elhelyezkedése: Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa keleti részén helyezkedik el. Határai: É: Ukrajna ÉK: Moldova K: Ukrajna,

Részletesebben

A FÖLD BELSŐ SZERKEZETE VNÚTORNÁ STAVBA ZEME LITOSZFÉRA (KŐZETBUROK) KŐZETLEMEZEK LITOSFERICKÉ DOSKY. kéreg köpeny k. mag b. mag

A FÖLD BELSŐ SZERKEZETE VNÚTORNÁ STAVBA ZEME LITOSZFÉRA (KŐZETBUROK) KŐZETLEMEZEK LITOSFERICKÉ DOSKY. kéreg köpeny k. mag b. mag A FÖLD BELSŐ SZERKEZETE VNÚTORNÁ STAVBA ZEME LITOSZFÉRA (KŐZETBUROK) KŐZETLEMEZEK LITOSFERICKÉ DOSKY kéreg köpeny k. mag b. mag GEOGRÁFIA - MTEG LÉVA 2013.02.25. 1 A FÖLD GÖMBHÉJAI A tengely körüli forgás,

Részletesebben

a turzások és a tengerpart között elhelyezkedő keskeny tengerrész, melynek sorsa a lassú feltöltődés

a turzások és a tengerpart között elhelyezkedő keskeny tengerrész, melynek sorsa a lassú feltöltődés FOGALMAK Hidroszféra óceán: tenger: hatalmas kiterjedésű, nagy mélységű, önálló medencével és áramlási rendszerrel rendelkező állóvíz, mely kontinenseket választ el egymástól. Közepes mélységük 3900 m,

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1913 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak olyan

Részletesebben

Téma: Afrika bevezetés: A kontinens földrajzi helyzete, földtörténete

Téma: Afrika bevezetés: A kontinens földrajzi helyzete, földtörténete Tanárjelölt: Juhász Judit Vezetőtanára: Boronkai-Horváth Zsófia Osztály: 7.b osztály Időpont: 2017. október 24. Téma: Afrika bevezetés: A kontinens földrajzi helyzete, földtörténete Óra: 09:00 IDŐ TARTALOM

Részletesebben

Olaszország Adatok: Természetföldrajza Fekvése, határai: Appenini-félszigeten Adriai- tenger Tirrén-tenger Jón-tenger Ligur-tenger Alpok

Olaszország Adatok: Természetföldrajza Fekvése, határai: Appenini-félszigeten Adriai- tenger Tirrén-tenger Jón-tenger Ligur-tenger Alpok Olaszország Adatok: Államforma: Parlamentális köztársaság Hivatalos nyelv: olasz Főváros: Róma Terület: 301 318 km² (71.) Népesség: 60 millió fő Népsűrűség: 197 fő/km² Pénznem: Euró Természetföldrajza

Részletesebben

Hogyan ismerhetők fel az éghajlat változások a földtörténet során? Klímajelző üledékek (pl. evaporit, kőszén, bauxit, sekélytengeri karbonátok,

Hogyan ismerhetők fel az éghajlat változások a földtörténet során? Klímajelző üledékek (pl. evaporit, kőszén, bauxit, sekélytengeri karbonátok, Hogyan ismerhetők fel az éghajlat változások a földtörténet során? Klímajelző üledékek (pl. evaporit, kőszén, bauxit, sekélytengeri karbonátok, tillit) eloszlása Ősmaradványok mennyisége, eloszlása δ 18O

Részletesebben

VILLÁMKÉRDÉSEK. Máté Angi művei

VILLÁMKÉRDÉSEK. Máté Angi művei VILLÁMKÉRDÉSEK Máté Angi művei 1. Milyen irodalomhoz kapcsolja a közvélemény és a szakma Máté Angit? Gyermekirodalom: meseíró 2. Milyen hangulat jellemző műveinek világára? Melankolikus 3. Nevezzetek meg

Részletesebben

MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT XXVI. TELEKI PÁL KÁRPÁT-MEDENCEI FÖLDRAJZ - FÖLDTAN VERSENY

MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT XXVI. TELEKI PÁL KÁRPÁT-MEDENCEI FÖLDRAJZ - FÖLDTAN VERSENY MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT XXVI. TELEKI PÁL KÁRPÁT-MEDENCEI FÖLDRAJZ - FÖLDTAN VERSENY ISKOLAI/KERÜLETI FORDULÓJÁNAK FELADATLAPJA 2017/2018. tanév 8. osztály Közreműködő és támogató partnereink:

Részletesebben

FELSZÍNALKTAN 1 OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁR (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

FELSZÍNALKTAN 1 OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁR (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ FELSZÍNALKTAN 1 OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁR (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2019 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

TANÉV VÉGI OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNKBŐL

TANÉV VÉGI OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNKBŐL 9. évfolyam belker tagozat (2012/13.tanév) I. TÉRKÉPÉSZET ÉS CSILLAGÁSZAT 1 A térképi ábrázolás 2. Mérések a térképen 3. Naprendszer helye, a Nap 4. Naprendszer bolygói 5. Föld mint égitest, a Föld mozgásai

Részletesebben

ÁLTALÁNOS TERMÉSZETFÖLDRAJZ III. GEOSZFÉRÁK 1. LITOSZFÉRA

ÁLTALÁNOS TERMÉSZETFÖLDRAJZ III. GEOSZFÉRÁK 1. LITOSZFÉRA ÁLTALÁNOS TERMÉSZETFÖLDRAJZ III. GEOSZFÉRÁK 1. LITOSZFÉRA LAKÓHELYÜNK A FÖLD A Föld belső szerkezete A Föld felépítésével, szerkezetével, történetével foglalkozó tudomány a geológia (földtan). A Föld fizikai

Részletesebben

Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata

Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata A Ceredi-medence Magyarország egy kevéssé vizsgált határvidéke, mely változatos litológiai, morfológiai viszonyai ellenére mindeddig elkerülte a kutatók

Részletesebben

A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13

A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 Előszó 9 TÉRKÉPI ISMERETEK A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 KOZMIKUS KÖRNYEZETÜNK A Világegyetem 14 A Nap 15 A Nap körül keringő égitestek 16 A Hold 17 A Föld és mozgásai

Részletesebben

Az időbeli tájékozódási készség fejlesztését segítő játék. Táblás társasjáték Földtörténeti időutazás

Az időbeli tájékozódási készség fejlesztését segítő játék. Táblás társasjáték Földtörténeti időutazás Az időbeli tájékozódási készség fejlesztését segítő játék Táblás társasjáték Földtörténeti időutazás Készítette: Boros Zsófia, 2014. október Játék tantervi kapcsolódása Évfolyam: 10. osztály Tematikai

Részletesebben

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk

Részletesebben

AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA

AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA 1. Ausztrália határai: NY: Indiai-óceán - Afrikától É: Timor-tenger, Arafura-tenger - Óceánia szigeteitől K: Nagy-korallzátony, Csendes-óceán - Amerikától D: Indiai-óceán

Részletesebben

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA LESS GYÖRgY, MAgYARORSZÁg FÖlDTANA 2 . AZ AlPOK NAgYSZERKEZETE, MAgYARORSZÁgRA ÁTÚZÓDÓ RÉSZEiNEK FÖlDTANi FElÉPÍTÉSE 1. AZ AlPOK NAgYSZERKEZETE, AZ EgYES ElEmEK magyarországi FOlYTATÁSA Az Alpok (2.1.

Részletesebben

FELSZÍNALKTAN 1 FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

FELSZÍNALKTAN 1 FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ FELSZÍNALKTAN 1 FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK 1. Tantárgyleírás

Részletesebben

1. feladatsor megoldása

1. feladatsor megoldása megoldása 1. feladat I. Atlasz használata nélkül a) 1. Popocatépetl A: Mexikóváros 2. Vezúv B: Róma 3. Fuji C: Tokió 6 pont b) rétegvulkán/sztratovulkán c) közeledő/ütköző 2. feladat a) városok folyók

Részletesebben

DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI ÁDÁM LÁSZLÓ A SAJÓ MENTI KŐSZÉNTELEPES ÖSSZLET SZEKVENCIA SZTRATIGRÁFIAI VIZSGÁLATA, KORA, ŐSFÖLDRAJZI VISZONYAI TÉMAVEZETŐ:

DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI ÁDÁM LÁSZLÓ A SAJÓ MENTI KŐSZÉNTELEPES ÖSSZLET SZEKVENCIA SZTRATIGRÁFIAI VIZSGÁLATA, KORA, ŐSFÖLDRAJZI VISZONYAI TÉMAVEZETŐ: EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR FÖLDTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA VEZETŐ: DR. MONOSTORI MIKLÓS FÖLDTAN-GEOFIZIKA DOKTORI PROGRAM PROGRAMVEZETŐ: DR. MONOSTORI MIKLÓS ÁDÁM LÁSZLÓ A SAJÓ MENTI

Részletesebben

T Záró beszámoló

T Záró beszámoló T042900 Záró beszámoló Regionális tektonikai sebességtérkép Közép-Európában A projekt elhelyezése és a fontosabb munkafolyamatok összefoglalása. A projekt része a hosszabb idő óta Magyarországon, valamint

Részletesebben

Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006

Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006 Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006 A tervidőszakban a kutatómunkám kettős irányú volt. Részben hazai tájakon elsősorban a Tokaji-hegységben részben pedig

Részletesebben

Feladatlap. Feladatlap száma Elért pontszám

Feladatlap. Feladatlap száma Elért pontszám Concursul Multidisciplinar BOLYAI FARKAS Tantárgyverseny, Concursul pe ţară al liceelor cu predare în limba maghiară Magyar tannyelvű középiskolák országos vetélkedője Concursul de geografie Teleki Sámuel

Részletesebben

Szerkezeti földtan és lemeztektonika

Szerkezeti földtan és lemeztektonika Szerkezeti földtan és lemeztektonika Globális tektonika Globális tektonika: az egész litoszférára kiható szerkezeti mozgásokat és jelenségeket foglalja össze, például óceáni medencék keletkezése, hegységek

Részletesebben

A felszínformák tanításának problémái

A felszínformák tanításának problémái A felszínformák tanításának problémái Makádi Mariann Felszínformák csoportosítása Összetettségük alapján Egyszerű felszínformák hegy domb sík terület völgy medence egy térelem Összetett felszínformák mélyföld

Részletesebben

ÁLTALÁNOS FÖLDTANI ALAPISMERETEK 11

ÁLTALÁNOS FÖLDTANI ALAPISMERETEK 11 Sztanó Orsolya ÁLTALÁNOS FÖLDTANI ALAPISMERETEK 11 Általános és Történeti Földtani Tanszék 1. A földtan tárgya, célja, eszközei. Az elemzés alapelvei: aktualizmus, anyag-alak-folyamat. 2. A kőzetciklus:

Részletesebben

Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén

Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén Geológiai képződmények az egri vár elpusztult Dobó-bástyájának a területén Mint ismeretes, a Dobó-bástya 1976 júliusában leomlott, ezt követően a megmaradt részt balesetvédelmi okok miatt lerobbantották.

Részletesebben

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA LESS GYÖRgY, MAgYARORSZÁg FÖlDTANA 5 V. A DÉl-AlPOK ÉS A DNARDÁK ÉSZAK-mAgYARORSZÁg FOlYTATÁSA (BÜKK, UPPONY- ÉS Szendrői-EgYSÉg) 1. AZ ÉSZAK-mAgYARORSZÁg PAlEOZOOS RÖgÖK (UPPONY- ÉS Szendrői-g.) Nagyszerkezeti

Részletesebben

Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten

Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten Hidrodinamikai vízáramlási rendszerek meghatározása modellezéssel a határral metszett víztesten Hidrodinamikai modell Modellezés szükségessége Módszer kiválasztása A modellezendő terület behatárolása,rácsfelosztás

Részletesebben

TANTÁRGYI TEMATIKÁK. 2018/2019 I. félév. Dr. Vass Róbert főiskolai docens

TANTÁRGYI TEMATIKÁK. 2018/2019 I. félév. Dr. Vass Róbert főiskolai docens TANTÁRGYI TEMATIKÁK 2018/2019 I. félév Dr. Vass Róbert főiskolai docens FDO1101 Általános földtani alapismeretek I. A tárgy célja a kőzettani és kristálytani alapfogalmak ismertetése, a kristályrendszerek

Részletesebben

EGY VÉDELEMRE ÉRDEMES MÉSZKŐ ELŐFORDULÁS A DUNA MENTÉN, BÁTA KÖZSÉGBEN

EGY VÉDELEMRE ÉRDEMES MÉSZKŐ ELŐFORDULÁS A DUNA MENTÉN, BÁTA KÖZSÉGBEN EGY VÉDELEMRE ÉRDEMES MÉSZKŐ ELŐFORDULÁS A DUNA MENTÉN, BÁTA KÖZSÉGBEN HÁGEN ANDRÁS 1 A b s z t r a k t Ezen tanulmány a földtudományi természetvédelem egy lehetséges célpontjáról íródott és alapvetően

Részletesebben

Magnitudó (átlag) <=2.0;?

Magnitudó (átlag) <=2.0;? 2. Epicentrum Egy földrengés keletkezési helyének földfelszíni vetületét nevezzük a rengés epicentrumának, melynek meghatározása történhet műszeres észlelés ill. makroszeizmikus adatok alapján. Utóbbi

Részletesebben

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály Osztá lyozóvizsga te ma ti ka 7. osztály Tankönyv: Földrajz 7. Mozaik Kiadó 1. A földtörténet eseményei 2. Afrika természet- és társadalomföldrajza 3. Ausztrália természet- és társadalomföldrajza 4. Óceánia

Részletesebben

Magyarország földrajza

Magyarország földrajza Bora Gyula - Nemerkényi Antal..1 Magyarország földrajza a középiskolák számára '...-...JJL~~1fi~J1CQJlt~ Bevezetés 9 Magyarország természeti viszonyai 11 Magyarország földrajzi helyzete 11 Magyarország

Részletesebben

Bevezetés a földtörténetbe

Bevezetés a földtörténetbe Bevezetés a földtörténetbe Földtudományi szak BSc 2. félév (2011 tavasz) Szerda délben, a hét csúcspontján szerda 12:15 13:45 Lóczy-terem (D 0-804) Pálfy József Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék

Részletesebben

Langyos- és termálvizek a Tokajihegység. Fejes Zoltán Szűcs Péter Fekete Zsombor Turai Endre Baracza Mátyás Krisztián

Langyos- és termálvizek a Tokajihegység. Fejes Zoltán Szűcs Péter Fekete Zsombor Turai Endre Baracza Mátyás Krisztián Langyos- és termálvizek a Tokajihegység nyugati peremén Fejes Zoltán Szűcs Péter Fekete Zsombor Turai Endre Baracza Mátyás Krisztián TÉMAVÁZLAT AZ ELŐADÁS FŐBB PONTJAI: Bevezetés - előzmények Hegység geológiája

Részletesebben

Hidrotermális tevékenység nyomai a Budai-hegység János-hegy Hárs-hegy vonulatában. Budai Zsófia Georgina 2015

Hidrotermális tevékenység nyomai a Budai-hegység János-hegy Hárs-hegy vonulatában. Budai Zsófia Georgina 2015 Hidrotermális tevékenység nyomai a Budai-hegység János-hegy Hárs-hegy vonulatában Budai Zsófia Georgina 2015 Célkitűzés A Budai-hegységben tapasztalható jellegzetes kőzetelváltozások genetikájának értelmezése

Részletesebben

Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában

Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában A Zagyva- Tarna vízgyűjtője A két folyó között a Mátra Hol vagyunk? Gyöngyösoroszi 0 A Mátra földrajza A Mátra az Északi-középhegység része Európa legnagyobb

Részletesebben

Ásványi nyersanyagtelepek képződése térben és időben: Metallogénia

Ásványi nyersanyagtelepek képződése térben és időben: Metallogénia Ásványi nyersanyagtelepek képződése térben és időben: Metallogénia Teleptan II. 1. témakör: Bevezetés, és az Archaikum metallogéniája Dr. Molnár Ferenc ELTE TTK Ásványtani Tanszék A kurzus tartalma 1.

Részletesebben

Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben

Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben Doktoranduszi Beszámoló Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben Visnovitz Ferenc Környezettudományi Doktori Iskola II. évf. Témavezető: Dr. Horváth Ferenc egyetemi tanár Budapest, 2012.06.04

Részletesebben

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1. Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz 2018. április 28.- május 1. Nemrég a Keszthelyi hegységben túráztunk, az egyik kilátóból szépen látszott a 2018. évi Tour majális túra színtere, a Tapolcai medence a

Részletesebben

PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE

PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE RÁCZ RÉKA ELTE TTK KÖRNYEZETTAN SZAK TÉMAVEZETŐ: DR. JÓZSA SÁNDOR ELTE TTK KŐZETTAN-GEOKÉMIAI TSZ. 2012.06.27. http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/89/alpen_01.jpg

Részletesebben

Magyarország földtörténete

Magyarország földtörténete Magyarország földtörténete Magyarország területét a DNY-ÉK irányú Zágráb-Hernád nagyszerkezeti vonal két fő szerkezeti egységre osztja. E vonaltól északra eső lemezdarab az Afrikai-lemez peremén, a délre

Részletesebben

Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, 1053 Budapest, Papnövelde utca 4-6.

Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, 1053 Budapest, Papnövelde utca 4-6. Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2018. november 26. 13:15-14:00 (6. óra) Iskola, osztály: Gyakorló gimnázium, 9. D osztály Osztályterem: Földrajz szaktanterem (földszint) Iskola neve és címe: ELTE Apáczai

Részletesebben

A Tétényi-plató földtani felépítése, élővilága és környezeti érzékenysége Készítette: Bakos Gergely Környezettan alapszakos hallgató

A Tétényi-plató földtani felépítése, élővilága és környezeti érzékenysége Készítette: Bakos Gergely Környezettan alapszakos hallgató A Tétényi-plató földtani felépítése, élővilága és környezeti érzékenysége Készítette: Bakos Gergely Környezettan alapszakos hallgató Témavezető: Dr. Leél-Őssy Szabolcs 2014. Célkitűzés Bemutatni: A területről

Részletesebben

Concursul de geografie Teleki Sámuel Földrajzverseny Geografie fizică generală - Természetföldrajz 2013 május 11. Feladatlap

Concursul de geografie Teleki Sámuel Földrajzverseny Geografie fizică generală - Természetföldrajz 2013 május 11. Feladatlap Concursul Multidisciplinar BOLYAI FARKAS Tantárgyverseny, Concursul pe ţară al liceelor cu predare în limba maghiară - Magyar tannyelvű középiskolák országos vetélkedője Concursul de geografie Teleki Sámuel

Részletesebben

Földtani alapismeretek

Földtani alapismeretek Földtani alapismeretek A Földkérget alakító hatások és eredményük A Föld felépítése és alakító hatásai A Föld folyamatai Atmoszféra Belső geoszférák A kéreg felépítése és folyamatai A mállás típusai a

Részletesebben

Környezetgazdaságtan alapjai

Környezetgazdaságtan alapjai Környezetgazdaságtan alapjai PTE PMMIK Környezetmérnök BSc Dr. Kiss Tibor Tudományos főmunkatárs PTE PMMIK Környezetmérnöki Tanszék kiss.tibor.pmmik@collect.hu A FÖLD HÉJSZERKEZETE Földünk 4,6 milliárd

Részletesebben

Az időbeli tájékozódási készség fejlesztését segítő játék. Táblás társasjáték Tudd, hogy mikor mi történt!

Az időbeli tájékozódási készség fejlesztését segítő játék. Táblás társasjáték Tudd, hogy mikor mi történt! Az időbeli tájékozódási készség fejlesztését segítő játék Táblás társasjáték Tudd, hogy mikor mi történt! Készítette: Kovács Veronika, 2014. október A játék célja A 7. osztályban tanult földtörténet összefoglalása

Részletesebben

AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON A LÉGNYOMÁS ÉS A SZÉL

AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON A LÉGNYOMÁS ÉS A SZÉL AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON A LÉGNYOMÁS ÉS A SZÉL A légnyomás A földfelszín eltérı mértékő felmelegedése a felszín feletti légkörben légnyomás-különbségeket hoz létre.

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 9. évfolyam félévi vizsga A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő

Részletesebben

FÖLDRAJZ ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004

FÖLDRAJZ ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004 FÖLDRAJZ ÍRÁSBLI FLVÉTLI FLADATOK 2004 Az írásbeli dolgozat megoldásához 180 perc áll rendelkezésre. lőször olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd alaposan gondolja át válaszait, s azokat

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. B) 2. B) 3. C) 4. A)

Részletesebben

Magyarország vízrajza

Magyarország vízrajza Magyarország vízrajza Magyarország felszíni vízkészletének 90%- át a szomszéd országokból érkező folyók hozzák hazánk területére. A behozatal kedvezőtlen hatása, hogy a vizekkel együtt jelentős mennyiségű

Részletesebben

Nagy-Britannia és Észak-Írország Veľká Británia a Severné Írsko (UK) Adatok: Államforma: alkotmányos monarchia Hivatalos nyelv: nincs (de facto az

Nagy-Britannia és Észak-Írország Veľká Británia a Severné Írsko (UK) Adatok: Államforma: alkotmányos monarchia Hivatalos nyelv: nincs (de facto az Nagy-Britannia és Észak-Írország Veľká Británia a Severné Írsko (UK) Adatok: Államforma: alkotmányos monarchia Hivatalos nyelv: nincs (de facto az angol) Főváros: London Terület: 244 820 km² Népesség:

Részletesebben

A Berber makákó. Afrikában őshonos de a Gibraltáron élő populációja miatt Európa egyetlen majomfaja

A Berber makákó. Afrikában őshonos de a Gibraltáron élő populációja miatt Európa egyetlen majomfaja A Berber makákó Afrikában őshonos de a Gibraltáron élő populációja miatt Európa egyetlen majomfaja Afrika 30300 000 km²a Föld második legnagyobb kontinense Népessége több mint 1 milliárd fő Lakói: arabok,

Részletesebben

A XXI. LESS NÁNDOR ORSZÁGOS FÖLDRAJZVERSENY

A XXI. LESS NÁNDOR ORSZÁGOS FÖLDRAJZVERSENY A XXI. LESS NÁNDOR ORSZÁGOS FÖLDRAJZVERSENY ELSŐ FORDULÓJÁNAK FELADATLAPJA II. KATEGÓRIA Tudnivalók A feladatokat figyelmesen olvasd el! A megoldásokat a mellékelt értékelőlapon kell beadni. Az értékelőlapon

Részletesebben

Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: XVI. Kerületi Móra ferenc Általános Iskola, Budapest, Ida u , 1162

Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: XVI. Kerületi Móra ferenc Általános Iskola, Budapest, Ida u , 1162 Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2018. 12.06. Iskola, osztály: általános iskola, 7.osztály Iskola neve és címe: XVI. Kerületi Móra ferenc Általános Iskola, Budapest, Ida u. 108-110., 1162 Tanít: Szőcs

Részletesebben

SZÁRAZ GÁZÖMLÉSEK ÉS AZ ÁSVÁNYVIZEKET KISÉRŐ GÁZOK A KELEMEN-GÖRGÉNY HARGITA VULKÁNI VONULAT ÖVEZETÉBEN

SZÁRAZ GÁZÖMLÉSEK ÉS AZ ÁSVÁNYVIZEKET KISÉRŐ GÁZOK A KELEMEN-GÖRGÉNY HARGITA VULKÁNI VONULAT ÖVEZETÉBEN A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 81. kötet (2011) SZÁRAZ GÁZÖMLÉSEK ÉS AZ ÁSVÁNYVIZEKET KISÉRŐ GÁZOK A KELEMEN-GÖRGÉNY HARGITA VULKÁNI VONULAT ÖVEZETÉBEN Péter Elek, Makfalvi Zoltán

Részletesebben

Állatföldrajz. Természetvédelmi mérnök BSc szak III. évf. levelező tagozat 2009/10 1. félév. Az állatföldrajz tárgya, alapfogalmak, lemeztektonika

Állatföldrajz. Természetvédelmi mérnök BSc szak III. évf. levelező tagozat 2009/10 1. félév. Az állatföldrajz tárgya, alapfogalmak, lemeztektonika Állatföldrajz Természetvédelmi mérnök BSc szak III. évf. levelező tagozat 2009/10 1. félév Az állatföldrajz tárgya, alapfogalmak, lemeztektonika Állatföldrajz Kutatásának tárgya az állatok elterjedésének

Részletesebben

A kőzetlemezek és a vulkáni tevékenység, földrengések

A kőzetlemezek és a vulkáni tevékenység, földrengések A kőzetlemezek és a vulkáni tevékenység, földrengések FÖLDRAJZ 1 Magma: fölfelé hatoló kőzetolvadék. Mélységi magmatizmus Ha a magma a földfelszín alatt szilárdul meg mélységi magmás kőzetekről beszélünk.

Részletesebben

A természetföldrajzi adottságok és a közigazgatás térbeliségének kapcsolata a Székelyföldön

A természetföldrajzi adottságok és a közigazgatás térbeliségének kapcsolata a Székelyföldön 1. Bevezetés A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82. kötet (2011) A természetföldrajzi adottságok és a közigazgatás térbeliségének kapcsolata a Székelyföldön Elekes Tibor egyetemi docens

Részletesebben