Üvegházhatású gázok leltára Magyarországon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Üvegházhatású gázok leltára Magyarországon"

Átírás

1 VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ VÖ.1. Bevezetés Magyarország az Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) részes feleként, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) által kidolgozott módszertan alkalmazásával évrıl évre elkészíti az üvegházhatású gázok kibocsátási leltárát (ÜHG leltár), és azt a kapcsolódó jelentéssel együtt benyújtja az ENSZ számára. A leltár az emberi tevékenységekkel összefüggı kibocsátásokat és elnyeléseket veszi számba, és elsıdlegesen a Kiotói Jegyzıkönyv által felsorolt üvegházhatású gázokat - széndioxidot (CO 2 ), metánt (CH 4 ), dinitrogén-oxidot (N 2 O), részlegesen fluorozott szénhidrogéneket (HFC-k), perfluorkarbonokat (PFC-k) és kén-hexafluoridot (SF 6 ) tartalmazza. A leltár minıségét magyar és nemzetközi szakértık rendszeresen ellenırzik. Az ÜHG leltárt a környezetvédelmi és vízügyi miniszter megbízása alapján jelenleg az Országos Meteorológiai Szolgálat állítja össze. Ebben a munkában külsı szakértık és intézmények is részt vesznek, a Szolgálat fontos partnere a Központi Statisztikai Hivatal, az Energia Központ Nonprofit Kft., az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet és a Debreceni Egyetem. Újdonság, hogy a Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal és az Erdészeti Tudományos Intézet közremőködését kormányrendelet írja elı. Jelen leltár az 1985 és 2008 közötti kibocsátási (és elnyelési) adatokat tartalmazza az elıírt ágazati bontásban. Az adatbázishoz kapcsolódó részletes, angol nyelvő nemzeti leltárjelentés fı célja, hogy biztosítsa a leltár átláthatóságát, vagyis részletesen ismertesse a számításokhoz felhasznált adatokat és az alkalmazott módszertant. A nemzeti jelentés ezen túlmenıen bemutatja a leltárkészítés intézményi hátterét, minıségbiztosítását, a legfontosabb kibocsátási ágazatok, vagyis a kulcskategóriák elemzését, ismerteti a trendeket, bizonytalansági becslést közöl, s kitér az újraszámolásokra és az elıttünk álló feladatokra is. A részletes adatok és a nemzeti leltárjelentés bárki számára hozzáférhetı az interneten. ( ns/items/4303.php) VÖ.2. A fıbb trendek alakulása Magyarország évi ÜHG kibocsátása 73,7 millió tonna szén-dioxid egyenérték volt, ami a leltár teljes idıszakát tekintve ( ) messze a legalacsonyabb érték. Ha figyelembe vesszük az erdeink által elnyelt szén-dioxidot is, a (nettó) kibocsátásunk 69,1 millió tonna szén-dioxid egyenértékre csökken. A 7-8 tonna közötti egy fıre jutó kibocsátás Európában viszonylag alacsonynak számít (EU átlag: 10 tonna / fı). A Kiotói Jegyzıkönyv aláírásával hazánk 6%-os csökkentést vállalt a bázisévhez képest. A jelenlegi kibocsátásunk ugyanakkor 36,8%-kal alacsonyabb az es évek átlagos kibocsátási szintjéhez viszonyítva. A markáns csökkenés jelentıs részben a rendszerváltozás következménye: már 1992-re mintegy 30%-kal csökkent az emisszió az energetikai, ipari és mezıgazdasági termelés visszaesésének következtében. Ezt követıen 14 évig ( ) viszonylag stabilan alakult az ország ÜHG kibocsátása, majd 2005 és 2008 között újra jelentısen, 8,5%-kal csökkent az emisszió és 2008 között 3,4%-kal, 2,6 millió tonna szén-dioxid egyenértékkel csökkent a kibocsátásunk. Szinte az összes ágazat kibocsátása alacsonyabb lett, de a legnagyobb relatív visszaesés (-20,6%) az iparban következett be: mindenekelıtt a vegyipari termeléscsökkenés és modernizáció eredményeképp (-62,6%). Az összesen 2,6 millió tonnás kibocsátáscsökkenésbıl 1,2 millió tonna köszönhetı a vegyiparnak. Az energiaiparban felhasznált tüzelıanyagok kedvezıbb szerkezete (pl. több biomassza), illetve az atomerımő nagyobb részesedése a hı- és villamosenergia-termelésben további 0,9 millió tonna kibocsátáscsökkenéshez vezetett. 1

2 A legfontosabb üvegházhatású gáz a szén-dioxid, amely az összes kibocsátás 76,3%-áért felel. Szén-dioxid döntı részben az energiaszektorban keletkezik a fosszilis tüzelıanyagok elégetése révén. CO 2 kibocsátásunk 33,9%-kal csökkent a 80-as évek közepe óta. A metán 11,4%-os súlyt képvisel a teljes ÜHG kibocsátásban. Elsısorban az állattenyésztés és a hulladékgazdálkodás során keletkezik, de pl. a földgáz szállításakor is elszivárog belıle egy bizonyos mennyiség hez képest a metánkibocsátás 29,6%-kal csökkent. A 11,0%-nyi dinitrogén-oxid elsısorban a termıföldekrıl és legelıkrıl, illetve vegyipari termelés következtében kerül a levegıbe. A mennyisége kevesebb mint a felére (-57,8%) esett vissza a bázisévhez képest. Az F-gázok összesen 1,3%-ot képviselnek, de tendenciájuk növekvı, fıleg a hőtı- és klímaberendezések miatt. ÜHG kibocsátás (CO 2eé, Gg) CO 2, , , , , , , , ,66 CH 4, , , , , , , , ,84 N 2O , , , , , , , ,98 HFC-k 0,0 0,0 0,78 211,34 537,77 592,05 621,18 703,38 PFC-k 268,49 270,83 166,82 211,26 209,39 1,53 2,38 2,41 SF 6 81,02 39,87 70,15 140,11 201,02 244,45 171,65 237,85 ÖSSZESEN (nyelık nélkül) , , , , , , , ,12 VÖ.3. A kibocsátások és elnyelések ágazati jellemzése ÜHG kibocsátás (CO 2eé, Gg) Energiaszektor , , , , , , , ,09 Ipari folyamatok , , , , , , , ,77 Oldószerek 284,54 226,27 205,16 213,71 366,33 334,66 366,15 406,30 Mezıgazdaság , , , , , , , ,60 Földhasználat (erdészet) , , , , , , , ,76 Hulladék 2 972, , , , , , , ,37 ÖSSZESEN (nyelıkkel) , , , , , , , ,36 A teljes kibocsátás kereken háromnegyede az energiaszektor számlájára írható. A mezıgazdaság 12,6%-kal, az ipari folyamatok további 7,3%-kal járulnak hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásához, míg a hulladék szektor 5,1%-ot képvisel a leltárban. A bázisévhez képest jelentısen csökkent a kibocsátás az energiaszektorban (-33,0%), a mezıgazdaságban (-52,0%) és az iparban (-56,1%), a hulladékszektor kibocsátása viszont növekedett (+25,3%). Az erdık, a földhasználat változásai nyelıként viselkednek, vagyis összességében általában kivonják a szén-dioxidot a levegıbıl ban az energiaszektor a teljes kibocsátás 75,0%-áért volt felelıs. A fosszilis tüzelıanyagokból keletkezı szén-dioxid a legnagyobb tétel az üvegházhatású gázkibocsátások között, hiszen a szektor kibocsátásában 94,3%-ot képvisel. A tüzelıanyagok közül az elégetett gáz okozza a legnagyobb kibocsátást (45,7%), majd a folyékony és a szilárd tüzelıanyagok következnek, ez utóbbiaknak már csak 23,4% a részesedése. A 90-es években lezajlott tüzelıanyag-szerkezetváltásnak köszönhetıen a 80-as években még elsıdlegesnek számító forrást, a szilárd tüzelıanyagot mindinkább kiszorítja a fajlagosan kisebb kibocsátású földgáz, ezáltal is csökken a teljes kibocsátás. Érdemes megemlíteni, hogy a meg- 2

3 újuló biomassza részesedése a tüzelıanyagok között immár eléri a 6,2%-ot. Az energiaszektoron belül legjelentısebb kibocsátó az energiaipar 35,6%-kal, ezt követi a közületek, háztartások és mezıgazdaság fogyasztása (25,0%), valamint a közlekedésbıl származó kibocsátás (23,3%). Ez utóbbi növekszik a legdinamikusabban: a közlekedésbıl származó kibocsátás 2005-höz képest 5,4%-kal, a 80-as évek közepéhez viszonyítva pedig 65,7%-kal volt magasabb 2008-ban és 2008 között 2,0%-kal csökkent az energiaszektor kibocsátása. Bár hazai erımővek villamosenergia-termelése kis mértékben nıtt, a fosszilis tüzelıanyagok alacsonyabb részaránya, a nukleáris és a megújuló energia növekvı részesedése 4,3%-os kibocsátáscsökkenést eredményezett. A közlekedésbıl származó kibocsátások 0,4%-os növekedése mérsékeltnek volt mondható, különösen a 1995 és 2007 közötti több mint 80%-os növekedés fényében. A közlekedés tartósan növekvı energiaigényét ugyanakkor a bioüzemanyagok csaknem hatszoros növekedése kompenzálta. Az intézmények, ill. a szolgáltatóipar mintegy 8%-kal kevesebb energiát használt fel, és a lakosság energiafogyasztása is elmaradt a várakozásoktól. Figyelembe véve a növekvı energiaárakat (pl. a vezetékes gáz árának 70%-os növekedését az elmúlt 2 évben), az energiatakarékosság is hozzájárulhatott a kibocsátások alakulásához Kibocsátási trendek CO 2 eé, Gg B Y Energia Ipar Mezıgazdaság Földhasználat, erdık Hulladék Oldószer 2008-ben a mezıgazdaság volt a második legjelentısebb szektor Magyarország üvegházhatású gáz leltárában, 12,6%-kal járult hozzá a teljes kibocsátáshoz. Az ágazat részesedése folyamatosan csökken, hiszen ben még 16,7%-os súlyt képviselt. A mezıgazdasági tevékenységek CH 4 és N 2 O kibocsátással járnak, a N 2 O kibocsátásunk legnagyobb része (83%) ebbıl a szektorból származik. Az ágazati ÜHG emisszió legfontosabb forrásai a termıföldek N 2 O kibocsátása, a trágyakezelés (N 2 O és CH 4 ) emissziója és a haszonállataink emésztése (CH 4 ). A kibocsátás jelentısen csökkent 1985 és 1995 között, amikor a mezıgazdasági termelés mintegy 35%-kal esett vissza, és az állatállomány is drasztikusan csökkent és 2008 között a mezıgazdasági kibocsátások enyhén csökkenı tendenciát mutattak +/-6%-os ingadozásokkal. A háttérben ellentétes hatású folyamatok rajzolódtak ki: az állatállomány további csökkenése alacsonyabb kibocsátáshoz vezetett volna, ám a mőtrágya felhasználás jelentıs, 2007-ig közel 60%-os növekedése a talajok növekvı N 2 O kibocsátását vonta maga után és 2008 között 2,0%-kal csökkentek a mezıgazdasági kibocsátások. Ez a változás fıképp a sertésállomány 9,3%-os csökkenésének volt köszönhetı, ami viszont a viszonylag magas takarmányárakkal magyarázható. A magas árak miatt a mőtrágya felhasználás is visszaesett 8%-kal, ami dacára a kiemelkedı terméseredmények miatt képzıdött több tarlómaradványnak összességében csökkentette a talajok N 2 O kibocsátását. 3

4 Az ipari folyamatok szektor a harmadik legnagyobb kibocsátó hazánkban, a teljes kibocsátás 6,8%-áért felelıs. (Az oldószerek és egyéb termékek használata szektor a teljes kibocsátás szinte jelentéktelen részét, 0,6%-át teszi ki.) A legjelentısebb üvegházhatású gáz az ipari tevékenységek során is a CO 2, amely 80,7%-ban járul hozzá a szektor kibocsátásához, ezt követik az F-gázok 18,9%-kal. A legnagyobb kibocsátás az ásványi termékek (pl. cement, tégla) gyártása során keletkezik (45,4%), ezt követi az F-gázok felhasználása (18,9%) és a vegyipar (13,2%). A szektor kibocsátása 56,1%-kal csökkent a bázisévhez képest, 2005 óta pedig 31,8%-os volt a visszaesés. Mindamellett az F-gázok kibocsátása jelentısen nıtt. Noha csak 1,3%-os súlyt képviselnek a teljes ÜHG kibocsátásban, ám például az ózonrétegre ártalmatlan HFC-k egyre elterjedtebb alkalmazása a hőtı és klímaberendezésekben megtízszerezte az emissziót. A 2007 és 2008 közötti 20,6%-os kibocsátás-csökkenés fı kiváltója a vegyipar volt. Az ammónia és a salétromsav termelése 26%-kal csökkent, ami az ágazat csökkenı energiafogyasztásában is megmutatkozott. Ennél is fontosabb, hogy - egy együttes végrehajtási projekt keretében megvalósult salétromsav üzemi nagyberuházás eredményeképpen - a salétromsavgyártás N 2 O kibocsátása szinte megszőnt, ami nagyságrendileg 1 millió tonna szén-dioxid egyenértékő kibocsátásnak felel meg. Ezen túlmenıen a téglagyártás volumene is csökkent, a cementipar pedig adalékanyagok használatával tudta csökkenteni a kibocsátását. A hulladékszektor 5,1%-kal járul hozzá a teljes kibocsátáshoz. Szemben az elızıekben felsorolt ágazatokkal, a hulladékkezelésbıl származó emisszió 25,3%-kal magasabb a bázisévinél. Mindazonáltal a növekedés az utóbbi idıben megtorpant, sıt, 2005 és 2008 között 3,4%-os csökkenés volt tapasztalható. A szilárd hulladék lerakásából keletkezik a kibocsátás zöme (78,7%), míg a szennyvízkezelés 19,5%-os, a nem energetikai célú hulladékégetés pedig 1,8%-os részarányt képvisel. A hulladéklerakókból szivárgó metán a lassan lebomló hulladékok miatt a 2000-es évek közepéig növekvı tendenciát mutatott. A szennyvízkezelésbıl származó kibocsátások csökkenı trendjét a közcsatornára kötött lakások egyre nagyobb száma magyarázza. A földhasználat, földhasználati változások és erdészet szektorban a jelenleg rendelkezésre álló adataink alapján az erdık biomasszájának CO 2 megkötését, az erdıtüzek és a vágástéri hulladékok helyszíni égetése során a levegıbe kerülı ún. nem-co 2 emissziókat számoljuk el. Becsüljük még a szántók és a gyepek talajának mővelési mód, illetve a mővelési ág megváltoztatása miatti CO 2 nyeléseket és emissziókat, valamint a szılık és gyümölcsösök biomasszájában végbemenı változásokat. A szektor összességében nyelınek tekinthetı, az erdık tekintélyes CO 2 megkötése miatt, amely az elmúlt évtizedekben zajlott jelentıs mennyiségő erdıtelepítésnek és a tartamos erdıgazdálkodásnak köszönhetı. (A leltári idıszak alatt 350 eha-ral nıtt az összes erdıterület, és az éves folyónövedék minden évben meghaladta a kitermelt mennyiséget.) A szektor összes nyelésének mértékében azonban az itt elszámolt folyamatok bonyolult dinamikája miatt trend nem mutatható ki, az eredmények 1985 és 2008 között jelentısen ingadoznak. (Átlag: 3,5 millió tonna, az átlagtól való eltérés ± 96%.) 2008-ban összesen nettó 4,6 millió tonna szén-dioxid elnyelését számolhattuk el. Az erdık megkötése 4,9 millió tonna volt, a szılık és gyümölcsösök biomasszája azonban összességében forrásnak tekinthetı (2008-ban, 0,17 millió tonna) tekintettel a szılıterületek folyamatos csökkenésére. A mezıgazdasági talajaink - az elmúlt évekhez hasonlóan - kismértékő forrásnak tekinthetık (2008-ban 0,09 millió tonna), bár vannak olyan kedvezı folyamatok, mint a szántóterületek mővelésének felhagyása, vagy a redukált talajmővelés lassú terjedése, amely kedvezıen hat talajaink szén-mérlegére. 4

5 VÖ.4. Indirekt üvegházhatású gázok és a kén-dioxid Az NOx, CO és NMVOC gázokat azért nevezzük indirekt gázoknak, mert közvetve, másodlagos hatások révén befolyásolják (csökkentik vagy növelik) a légkör melegedését. A nitrogén-oxidok, a szén-monoxid és a (nem metán) illékony szerves vegyületek kémiai folyamatok révén elısegítik az ózonképzıdést, az ózon pedig üvegházhatású gáz. A kén-dioxidból olyan kis lebegı részecskék (aeroszolok) alakulnak ki, amelyek befolyásolják a légköri sugárzási viszonyokat. A kibocsátások trendje az alábbiak szerint alakult (Gg): Indirekt gázok NO X, Gg 262,5 264,2 264,9 185,08 203,15 202,44 185,43 170,58 CO, Gg 931, ,66 588,20 594,31 576,70 570,34 NMVOC, Gg ,01 176,23 186,71 167,68 169,65 SO 2, Gg 1403,6 1361,8 1285,3 488,96 146,65 123,11 98,59 106,73 A kén-dioxid jelentıs (több mint 90%-os) csökkenését a kevesebb fosszilis energiahordozó felhasználása mellett azok csökkenı kéntartalma is okozza. A 2000-tıl bekövetkezett további csökkenés a széntüzeléső erımővekbe beépített SO 2 leválasztó mőködésének az eredménye. A szén-monoxid csökkenés oka egyértelmően a felhasznált tüzelıanyag csökkenése. Az NOx csökkenés azért kisebb mértékő, mert azt részben ellensúlyozza a közlekedés növekvı kibocsátása. 5

A mezıgazdaság üvegházhatású gáz

A mezıgazdaság üvegházhatású gáz A mezıgazdaság üvegházhatású gáz kibocsátása Lovas Katalin és Kis-Kovács Gábor Országos Meteorológiai Szolgálat Üvegházgáz-nyilvántartási Osztály Nemzetközi kötelezettség vállalások az üvegházhatású gázok

Részletesebben

A nemzetgazdasági ágak környezetszennyezése légszennyezés

A nemzetgazdasági ágak környezetszennyezése légszennyezés 21/12 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 12. szám 21. október 6. A nemzetgazdasági ágak környezetszennyezése légszennyezés A tartalomból 1 Bevezetés 1 Üvegházhatású gázok

Részletesebben

Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink

Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink Szabó Imre miniszter Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Tartalom 1. A feladatok és végrehajtásuk szükségessége,

Részletesebben

NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI STRATÉGIA PROGRAM. Dr. Nemes Csaba. főosztályvezető Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI STRATÉGIA PROGRAM. Dr. Nemes Csaba. főosztályvezető Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI STRATÉGIA NEMZETI ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI PROGRAM Dr. Nemes Csaba főosztályvezető Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Nemzetközi háttér 1992 ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény

Részletesebben

AZ ATMOSZFÉRA SZENNYZİDÉSÉNEK EREDETE

AZ ATMOSZFÉRA SZENNYZİDÉSÉNEK EREDETE AZ ATMOSZFÉRA SZENNYZİDÉSÉNEK EREDETE IPAR 23 % ELEKTROMOS ERİMŐVEK 14 % FŐTÉS 14 % SZENNYVÍZ KEZELÉS 3 % MEZİGAZDASÁG 1-2 % A mezıgazdasági eredető légszennyezés jellemzıi INTENZÍV ÁLLATTENYÉSZTÉS metán,

Részletesebben

A hazai dekarbonizáció: lehetőség vagy akadály?

A hazai dekarbonizáció: lehetőség vagy akadály? A hazai dekarbonizáció: lehetőség vagy akadály? Dr. Pálvölgyi Tamás BME egyetemi docens MFGI Nemzeti Alkalmazkodási Központ XXVII. Téglás Napok 2012. október 4. Hunguest Hotel Palota, Lillafüred Mi fán

Részletesebben

Az átvételi kötelezettség keretében megvalósult villamosenergia-értékesítés. támogatottnak minısíthetı áron elszámolt villamos

Az átvételi kötelezettség keretében megvalósult villamosenergia-értékesítés. támogatottnak minısíthetı áron elszámolt villamos Az átvételi kötelezettség keretében megvalósult villamosenergia-értékesítés fıbb mutatói 2009 I. félévében Az ún. KÁT mérlegkörben 1 támogatottnak minısíthetı áron elszámolt villamos energiához kapcsolódó

Részletesebben

G L O B A L W A R M I N

G L O B A L W A R M I N G L O B A L W A R M I N Az üvegházhatás és a globális felmelegedés Az utóbbi kétszáz évben a légkör egyre többet szenved az emberi tevékenység okozta zavaró következményektől. Az utóbbi évtizedek fő változása

Részletesebben

Az erdők kellettek a klímamegállapodásokhoz. de jó-e a Kiotói Jegyzőkönyv az erdőgazdálkodásnak? Somogyi Zoltán ERTI, Budapest som9013@helka.iif.

Az erdők kellettek a klímamegállapodásokhoz. de jó-e a Kiotói Jegyzőkönyv az erdőgazdálkodásnak? Somogyi Zoltán ERTI, Budapest som9013@helka.iif. Az erdők kellettek a klímamegállapodásokhoz de jó-e a Kiotói Jegyzőkönyv az erdőgazdálkodásnak? Somogyi Zoltán ERTI, Budapest som9013@helka.iif.hu TARTALOM Mennyire volt fontos az erdészeti szektor? Hol

Részletesebben

Az erdık szénmegkötı képességérıl - lehetıségek és kötelezettségek

Az erdık szénmegkötı képességérıl - lehetıségek és kötelezettségek Szekció: Klímaváltozás és az erdık Szekció elnök: Somogyi Zoltán Az erdık szénmegkötı képességérıl - lehetıségek és kötelezettségek Somogyi Zoltán Führer Ernı somogyiz@erti.hu Erdészeti Tudományos Intézet

Részletesebben

Fenntarthatóság és nem fenntarthatóság a számok tükrében

Fenntarthatóság és nem fenntarthatóság a számok tükrében Fenntarthatóság és nem fenntarthatóság a számok tükrében Fenntartható fejlıdés: a XXI. Század globális kihívásai vitasorozat 2007. október 18. Dr. Laczka Éva 1 Elızmények 1996 az ENSZ egy 134 mutatóból

Részletesebben

A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia Környezeti Vizsgálata (NÉS SKV)

A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia Környezeti Vizsgálata (NÉS SKV) A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia Környezeti Vizsgálata (NÉS SKV) Készült a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld Forrás támogatásával Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlıdésért Alapítvány

Részletesebben

A. AZ ÉGHAJLATI RENDSZER ÉS AZ ÉGHAJLATI VÁLTOZÉKONYSÁG

A. AZ ÉGHAJLATI RENDSZER ÉS AZ ÉGHAJLATI VÁLTOZÉKONYSÁG Bevezetés Napjainkban a klimatológia fontossága rendkívüli módon megnövekedett. Ennek oka a légkör megnövekedett szén-dioxid tartalma és ennek következménye, a lehetséges éghajlatváltozás. Változó éghajlat

Részletesebben

Az E-PRTR adatok begyűjtése során eddig. E-PRTR konzultáció Budapest 2009. június 2-3

Az E-PRTR adatok begyűjtése során eddig. E-PRTR konzultáció Budapest 2009. június 2-3 Az E-PRTR adatok begyűjtése során eddig szerzett tapasztalatok Fehérváry Ákos Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetmegőrzési Főosztály E-PRTR konzultáció Budapest 2009. június 2-3 Tapasztalatok

Részletesebben

Borpiaci információk. V. évfolyam / 15. szám augusztus hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák

Borpiaci információk. V. évfolyam / 15. szám augusztus hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 15. szám 27. augusztus 15. 3-31. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. A magyar bortermékek importjának alakulása 27 elsı négy hónapjában 1-2.

Részletesebben

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása Az elmúlt évek válsághatásai a társas vállalkozásokhoz képest súlyosabban érintették az egyéni vállalkozásokat, mivel azok az egyre

Részletesebben

Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul

Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul Környezetgazdálkodás KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI MSC TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSC A légkörrel kapcsolatos környezeti problémák 3. elıadás

Részletesebben

Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul

Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul Környezeti elemek védelme I. Levegıtisztaság védelme KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI MSC TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSC Az üvegházhatás okozói

Részletesebben

Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium

Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium A kibocsátás csökkentés globális feladat A világ átlaghőmérséklet-növekedésének 2 C fok alatt tartása nemzetközileg

Részletesebben

Somogyi, Z. 2007. Klímaháborús egyenlegek, avagy néhány további klímapolitikai, erdészetpolitikai és tudományos megjegyzés.

Somogyi, Z. 2007. Klímaháborús egyenlegek, avagy néhány további klímapolitikai, erdészetpolitikai és tudományos megjegyzés. Somogyi, Z. 2007. Klímaháborús egyenlegek, avagy néhány további klímapolitikai, erdészetpolitikai és tudományos megjegyzés. Erdészeti Lapok CXLII.301-302. Klímaháborús egyenlegek avagy néhány további klímapolitikai,

Részletesebben

Mikrobiális folyamatok energetikai hasznosítása a depóniagáz formájában

Mikrobiális folyamatok energetikai hasznosítása a depóniagáz formájában Mikrobiális folyamatok energetikai hasznosítása a depóniagáz formájában Készítette: Pálur Szabina Gruiz Katalin Környezeti mikrobiológia és biotechnológia c. tárgyához A Hulladékgazdálkodás helyzete Magyarországon

Részletesebben

Légszennyezés. Molnár Kata Környezettan BSc

Légszennyezés. Molnár Kata Környezettan BSc Légszennyezés Molnár Kata Környezettan BSc Száraz levegőösszetétele: oxigén és nitrogén (99 %) argon (1%) széndioxid, héliumot, nyomgázok A tiszta levegő nem tartalmaz káros mennyiségben vegyi anyagokat!

Részletesebben

Hosszú távú (2050) kibocsátás csökkentési célok Magyarország vonatkozásában

Hosszú távú (2050) kibocsátás csökkentési célok Magyarország vonatkozásában Hosszú távú (2050) kibocsátás csökkentési célok Magyarország vonatkozásában Feiler József Prof. Ürge-Vorsatz Diana 2010. január Tartalom 1. Összefoglaló... 2 2. Bevezetés... 5 3. Meglévı hazai stratégiák

Részletesebben

A Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Heves megyei eredményei. 2014. I. negyedév

A Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Heves megyei eredményei. 2014. I. negyedév Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja A Negyedéves munkaerı-gazdálkodási felmérés Heves megyei eredményei A foglalkoztatottak számának változása körzetenként 250 200 150 100 50 0-50 2014.03.31

Részletesebben

A Dél-alföldi régió gazdasági folyamatai a 2009. évi társaságiadó-bevallások tükrében

A Dél-alföldi régió gazdasági folyamatai a 2009. évi társaságiadó-bevallások tükrében A Dél-alföldi régió gazdasági folyamatai a 2009. évi társaságiadó-bevallások tükrében Készítette: Szeged, 2010. december 20. Tartalomjegyzék I. AZ ELEMZÉS MÓDSZERTANA... 3 II. ÖSSZEFOGLALÓ... 3 III. A

Részletesebben

Nemzetgazdasági ágak légszennyező anyag kibocsátása

Nemzetgazdasági ágak légszennyező anyag kibocsátása Nemzetgazdasági ágak légszennyező anyag kibocsátása 2 21 Központi Statisztikai Hivatal 212. december Tartalom Bevezetés...2 Üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátása...2 Savasodást okozó gázok kibocsátása...4

Részletesebben

A biomassza, mint energiaforrás. Mit remélhetünk, és mit nem?

A biomassza, mint energiaforrás. Mit remélhetünk, és mit nem? MTA Kémiai Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézet Budapest II. Pusztaszeri út 59-67 A biomassza, mint energiaforrás. Mit remélhetünk, és mit nem? Várhegyi Gábor Biomassza: Biológiai definíció:

Részletesebben

Épületek energiahatékonyság növelésének tapasztalatai. Matuz Géza Okl. gépészmérnök

Épületek energiahatékonyság növelésének tapasztalatai. Matuz Géza Okl. gépészmérnök Épületek energiahatékonyság növelésének tapasztalatai Matuz Géza Okl. gépészmérnök Mennyi energiát takaríthatunk meg? Kulcsfontosságú lehetőség az épületek energiafelhasználásának csökkentése EU 20-20-20

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr!

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr! Ülésnap Napirend Felszólaló Az Állami Számvevőszék elnökének expozéja - A Magyar Köztársaság 2011. 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról és a Domokos László szeptember 20.

Részletesebben

Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében

Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében 2012.09.20. A legnagyobb mennyiségű égetésre alkalmas anyagot a Mechanika-i Biológia-i Hulladék tartalmazza (rövidítve

Részletesebben

A LÉGKÖR SZERKEZETE ÉS ÖSSZETÉTELE. Környezetmérnök BSc

A LÉGKÖR SZERKEZETE ÉS ÖSSZETÉTELE. Környezetmérnök BSc A LÉGKÖR SZERKEZETE ÉS ÖSSZETÉTELE Környezetmérnök BSc A LÉGKÖR SZERKEZETE A légkör szerkezete kémiai szempontból Homoszféra, turboszféra -kb. 100 km-ig -turbulens áramlás -azonos összetétel Turbopauza

Részletesebben

Készült: A Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás számára. Tett Consult Kft. www.tettconsult.eu. Budapest, 2009. április 16.

Készült: A Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás számára. Tett Consult Kft. www.tettconsult.eu. Budapest, 2009. április 16. Készült: A Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás számára Budapest, 2009. április 16. Tett Consult Kft. www.tettconsult.eu Készítette: TeTT Consult Kft 1023 Budapest, Gül Baba utca 2.

Részletesebben

A választott kurzus SBANKN3219 Környezetvédelmi informatika gyakorlat, 2 kredit

A választott kurzus SBANKN3219 Környezetvédelmi informatika gyakorlat, 2 kredit Képzık képzése (TÁMOP 4.1.2-08/1/C-2009-0009) projekt Németh László Földrajz- és Környezettudományi Tanszék A választott kurzus SBANKN3219 Környezetvédelmi informatika gyakorlat, 2 kredit A kurzus tematikája:

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

Megújuló energiák hasznosítása: a napenergia. Készítette: Pribelszky Csenge Környezettan BSc.

Megújuló energiák hasznosítása: a napenergia. Készítette: Pribelszky Csenge Környezettan BSc. Megújuló energiák hasznosítása: a napenergia Készítette: Pribelszky Csenge Környezettan BSc. A minket körülvevı energiaforrások (energiahordozók) - Azokat az anyagokat, amelyek energiát közvetítenek energiahordozóknak

Részletesebben

Zöldenergia - Energiatermelés melléktermékekbıl és hulladékokból

Zöldenergia - Energiatermelés melléktermékekbıl és hulladékokból Zöldenergia - Energiatermelés melléktermékekbıl és hulladékokból Dr. Ivelics Ramon PhD. irodavezetı-helyettes Barcs Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda Hulladékgazdálkodás

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 16. Élıállat és Hús 2009. 45. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Az E-PRTR adatok minőségbiztosítása és. E-PRTR konzultáció Budapest 2009. június 2-3

Az E-PRTR adatok minőségbiztosítása és. E-PRTR konzultáció Budapest 2009. június 2-3 Az E-PRTR adatok minőségbiztosítása és minőségértékelése Fehérváry Ákos Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetmegőrzési Főosztály E-PRTR konzultáció Budapest 2009. június 2-3 A tagállamoknak

Részletesebben

Magyar vegyipar: környezetvédelem, klímavédelem, fenntarthatóság

Magyar vegyipar: környezetvédelem, klímavédelem, fenntarthatóság Magyar vegyipar: környezetvédelem, klímavédelem, fenntarthatóság Szóbeli kiegészítés a MAVESZ Elnökség jelentéséhez Klement Tibor elnök MAVESZ Közgyűlés, 2018. május 29. A MAVESZ prioritási lista élén

Részletesebben

Írta: Somogyi Zoltán tudományos igazgató, ERTI, Budapest

Írta: Somogyi Zoltán tudományos igazgató, ERTI, Budapest A Kyotoi Jegyzıkönyv és az erdık Írta: Somogyi Zoltán tudományos igazgató, ERTI, Budapest Cikkünkben azt foglaljuk össze, hogy a Kyotoi Jegyzıkönyv néven ismert klímaegyezményben és annak végrehajtását

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL

SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL A Ford közzétette 14. Fenntarthatósági Jelentését, amelyben a vállalat kiemeli, hogy 2000 és 2012 között a globális gyártóüzemekben 37

Részletesebben

Frey Mária. Szintetizáló tanulmány. (Önkormányzati felméréssel kiegészített változat)

Frey Mária. Szintetizáló tanulmány. (Önkormányzati felméréssel kiegészített változat) Frey Mária Aktív munkaerı-piaci politikák komplex értékelése a 2004-2009. közötti idıszakban Szintetizáló tanulmány (Önkormányzati felméréssel kiegészített változat) Készült a Foglalkoztatási és Szociális

Részletesebben

A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon

A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon (az Európai Parlament és a Tanács 2004/8/EK irányelv 6. cikk (3) bekezdésében

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETİ... 1 2. A 2007. ÉVI MONITORING VIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI... 1 3. A MONITORING VIZSGÁLAT

Részletesebben

A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója. 2013. november

A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója. 2013. november A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója 2013. november Alapadatok a Társaságról A Társaság cégneve: VISONKA Takarmánykeverı Szolgáltató

Részletesebben

TATABÁNYA LÉGSZENNYEZETTSÉGE, IDŐJÁRÁSI JELLEMZŐI ÉS A TATABÁNYAI KLÍMAPROGRAM

TATABÁNYA LÉGSZENNYEZETTSÉGE, IDŐJÁRÁSI JELLEMZŐI ÉS A TATABÁNYAI KLÍMAPROGRAM TATABÁNYA LÉGSZENNYEZETTSÉGE, IDŐJÁRÁSI JELLEMZŐI ÉS A TATABÁNYAI KLÍMAPROGRAM 1 Flasch Judit Környezettan BSc Meteorológia szakirányos hallgató Témavezető: Antal Z. László MTA Szociológiai Kutatóintézet

Részletesebben

Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata

Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata dr. Matos Zoltán elnök, Magyar Energia Hivatal zoltan.matos@eh.gov.hu Energia másképp II. 2010. március 10. Tartalom 1)

Részletesebben

Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége. 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia

Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége. 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia Magamról Amim van Amit már próbáltam 194 g/km?? g/km Forrás: Saját fotók; www.taxielectric.nl 2

Részletesebben

Gelencsér András egyetemi tanár Pannon Egyetem MTA Levegıkémiai Kutatócsoport

Gelencsér András egyetemi tanár Pannon Egyetem MTA Levegıkémiai Kutatócsoport Levegıkörnyezet rnyezetünk nk változv ltozásai éghajlatváltozás? Gelencsér András egyetemi tanár Pannon Egyetem MTA Levegıkémiai Kutatócsoport A levegı összetétele N 2 78,084 % O 2 20,945 % Ar 0,934 %

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, XXX COM(2016) 62 2016/0036 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye keretében létrejött Párizsi Megállapodásnak az Európai Unió nevében

Részletesebben

Varga Katalin zöld energia szakértő. VII. Napenergia-hasznosítás az Épületgépészetben Konferencia és Kiállítás Budapest, március 17.

Varga Katalin zöld energia szakértő. VII. Napenergia-hasznosítás az Épületgépészetben Konferencia és Kiállítás Budapest, március 17. Megújuló energetikai helyzetkép különös tekintettel a hazai napenergia-statisztikákra Varga Katalin zöld energia szakértő VII. Napenergia-hasznosítás az Épületgépészetben Konferencia és Kiállítás Budapest,

Részletesebben

Mezőgazdasági üvegház gáz kibocsátások Magyarországon

Mezőgazdasági üvegház gáz kibocsátások Magyarországon Mezőgazdasági üvegház gáz kibocsátások Magyarországon Kajner Péter Hogyan előzhetők meg, hogyan kezelhetők a mezőgazdasági kibocsátások? Nemzeti műhelynap 2018. június 13., Budapest MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS

Részletesebben

Vezetıi összefoglaló

Vezetıi összefoglaló Vezetıi összefoglaló Árinformáció az egészségügyi intézményekben 2010. II. OSAP 1477/07 (229/2006 (XI.20.) Korm. rendelet) Az árinformációs rendszer az egészségügyi intézményeknél figyeli az árak változását

Részletesebben

Hulladékból Energia Helyszín: Csíksomlyó Előadó: Major László Klaszter Elnök

Hulladékból Energia Helyszín: Csíksomlyó Előadó: Major László Klaszter Elnök Hulladékból Energia 2012.10.26. Helyszín: Csíksomlyó Előadó: Major László Klaszter Elnök Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében. A legnagyobb mennyiségű

Részletesebben

Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése.

Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. Vezetői összefoglaló Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. A következő oldalakon vázlatosan összefoglaljuk a projektet érintő főbb jellemzőket és

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 A RÉSZ: BEVEZETÉS... 3 B RÉSZ: A RÉSZLETES ÜZLETI JELENTÉS...

TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 A RÉSZ: BEVEZETÉS... 3 B RÉSZ: A RÉSZLETES ÜZLETI JELENTÉS... 1/67. oldal TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 A RÉSZ: BEVEZETÉS... 3 B RÉSZ: A RÉSZLETES... 5 I. A BÉKÉS MEGYEI VÍZMŐVEK ZRT. TEVÉKENYSÉGEINEK BEMUTATÁSA, A TEVÉKENYSÉGI TELJESÍTMÉNYEK ÖSSZEGZİ ÉRTÉKELÉSE...

Részletesebben

Fosszilis energiák jelen- és jövőképe

Fosszilis energiák jelen- és jövőképe Fosszilis energiák jelen- és jövőképe A FÖLDGÁZELLÁTÁS HELYZETE A HAZAI ENERGIASZERKEZET TÜKRÉBEN Dr. TIHANYI LÁSZLÓ egyetemi tanár, Miskolci Egyetem MTA Energetikai Bizottság Foszilis energia albizottság

Részletesebben

KÉSZÜLİ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TÉMATERÜLETENKÉNT MUNKACSOPORTOK RÉSZÉRE ELEMZİ RÉSZ

KÉSZÜLİ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TÉMATERÜLETENKÉNT MUNKACSOPORTOK RÉSZÉRE ELEMZİ RÉSZ KÉSZÜLİ KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TÉMATERÜLETENKÉNT MUNKACSOPORTOK RÉSZÉRE ELEMZİ RÉSZ 7. TÉMATERÜLET Agrárium, vidékfejlesztés, agrár-környezetgazdálkodás, kistelepülések,

Részletesebben

Jelentés az ipar évi teljesítményéről

Jelentés az ipar évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal Jelentés az ipar 2011. évi teljesítményéről 2012. április Tartalom Összefoglaló...2 Nemzetközi kitekintés...2 Hazai gazdasági környezet...2 Az ipari termelés és értékesítés

Részletesebben

Napenergia-hasznosítás iparági helyzetkép

Napenergia-hasznosítás iparági helyzetkép Figyelem! Az előadás tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, azt a szerző kizárólag a konferencia résztvevői számára, saját felhasználásra bocsátotta rendelkezésre, harmadik személyek számára nem átruházható,

Részletesebben

április Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére

április Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére 218 április v1.64 Tartalom Tartalom... 2 Bevezetés... 2 Összesített adatok bemutatása... 4 Energiafogyasztások vizsgálata... 4 Energiafogyasztásokhoz

Részletesebben

TELEPÜLÉSI SZENNYVÍZISZAP HASZNOSÍTÁSÁNAK LEHETİSÉGEI 3.

TELEPÜLÉSI SZENNYVÍZISZAP HASZNOSÍTÁSÁNAK LEHETİSÉGEI 3. TELEPÜLÉSI SZENNYVÍZISZAP HASZNOSÍTÁSÁNAK LEHETİSÉGEI 3. 1 2. 1. 4. JELENLEGI HELYZET A települési szennyvíziszap Magyarországi mennyisége évente megközelítıen 700.000 tonna Ennek 25-30%-a szárazanyag

Részletesebben

MŐTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS év I. negyedév

MŐTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS év I. negyedév MŐTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Mőtrágya értékesítés Megjelenik negyedévente Felelıs szerkesztı: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezetı Készítette: Petıné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közremőködött:

Részletesebben

A légköri nyomgázok szerepe az üvegházhatás erősödésében Antropogén hatások és a sikertelen nemzetközi együttműködések

A légköri nyomgázok szerepe az üvegházhatás erősödésében Antropogén hatások és a sikertelen nemzetközi együttműködések A légköri nyomgázok szerepe az üvegházhatás erősödésében Antropogén hatások és a sikertelen nemzetközi együttműködések Szeged, 2007. április 16. Tóth Tamás ELTE TTK Meteorológiai Tanszék peetom@gmail.com

Részletesebben

2010. I. félév FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA

2010. I. félév FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA FİBB TERMÉNYEK ÉS TERMÉKEK KÉSZLETALAKULÁSA Fıbb termények és termékek alakulása Fıbb termények és termékek alakulása 21. szeptember Megjelenik félévente TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Fıbb termények

Részletesebben

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai 17. III. negyedév I) Az agrárgazdaság (mezőgazdaág és élelmiszeripar) hitelállományának alakulása Az agrárgazdaság hitelállománya

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2003. II. 1 A II. ben az értékpapírpiac általunk vizsgált egyetlen szegmensében sem történt lényeges arányeltolódás az egyes tulajdonosi szektorok között. Az

Részletesebben

Környezetvédelem (KM002_1)

Környezetvédelem (KM002_1) A légkör keletkezése Környezetvédelem (KM002_1) 3a. Antropogén légszennyezés, levegőtisztaság-védelem 2015/2016-os tanév I. félév Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, AHJK, Környezetmérnöki Tanszék

Részletesebben

ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év

ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év Cégnév: Időszak: Inno-Comp Kft. év A jelentést készítette: Technológiatranszfer és Gazdaságfejlesztő Mérnöki Iroda Kft. (T.G.M.I. Kft.) Tompa Ferenc energetikai auditor EA-1-83/216

Részletesebben

MAGYARORSZÁGI HULLADÉKLERAKÓKBAN KELETKEZŐ DEPÓNIAGÁZOK MENNYISÉGE, ENERGIATARTALMA ÉS A KIBOCSÁTOTT GÁZOK ÜVEGHÁZ HATÁSA

MAGYARORSZÁGI HULLADÉKLERAKÓKBAN KELETKEZŐ DEPÓNIAGÁZOK MENNYISÉGE, ENERGIATARTALMA ÉS A KIBOCSÁTOTT GÁZOK ÜVEGHÁZ HATÁSA MAGYARORSZÁGI HULLADÉKLERAKÓKBAN KELETKEZŐ DEPÓNIAGÁZOK MENNYISÉGE, ENERGIATARTALMA ÉS A KIBOCSÁTOTT GÁZOK ÜVEGHÁZ HATÁSA Barta István Ügyvezető Igazgató, Bio-Genezis Környezetvédelmi Kft. www.bio-genezis.hu

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETİ... 1 2. A 2007. I. FÉLÉVI MONITORING VIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI... 1 3. A MONITORING

Részletesebben

Energiamenedzsment ISO 50001. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója

Energiamenedzsment ISO 50001. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója Energiamenedzsment ISO 50001 A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója Hogyan bizonyítható egy vállalat környezettudatossága vásárlói felé? Az egész vállalatra,

Részletesebben

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Magyar Bányászati és Földtani Hivatal T Á J É K O Z T A T Ó bányajáradék bevallásról, befizetésről 2007. év Budapest, 2008. április A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Bt.) a

Részletesebben

PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA

PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA Magyarország fakitermelése em 3 AESZ 2008 6000 5000 4000 3000 5836 5784 5659 5940 5912 2000 1000 0 2002 2003 2004 2005 2006 A kemény sarangolt és

Részletesebben

EXIM INVEST BIOGÁZ KFT.

EXIM INVEST BIOGÁZ KFT. I. A NYÍREGYHÁZA-OROS DEPÓNIA GÁZ HASZNOSÍTÁSI PROJEKT Együttes Végrehajtási Projekt mőködésérıl szóló 2008. évi monitoring jelentés. 1. Általános információk II. 2. Projekt tárgya A projekt tárgya, a

Részletesebben

Környezetgazdálkodás 4. előadás

Környezetgazdálkodás 4. előadás Környezetgazdálkodás 4. előadás Magyarország környezeti állapota 1. Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem.RKK.2010. Levegőtisztaság-védelem Megállapítások: (OECD 1998-2008 közötti időszakra) Jelentős javulás

Részletesebben

A környezeti szempontok megjelenítése az energetikai KEOP pályázatoknál

A környezeti szempontok megjelenítése az energetikai KEOP pályázatoknál A környezeti szempontok megjelenítése az energetikai KEOP pályázatoknál.dr. Makai Martina főosztályvezető VM Környezeti Fejlesztéspolitikai Főosztály 1 Környezet és Energia Operatív Program 2007-2013 2007-2013

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. szeptember 30-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Beszámoló Békés Város 2007. évi környezeti állapotáról Elıkészítette: Gál András osztályvezetı Ilyés Péter környezetvédelmi referens Mőszaki Osztály Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Szociális

Részletesebben

A zöldgazdaság-fejlesztés lehetőségei

A zöldgazdaság-fejlesztés lehetőségei A zöldgazdaság-fejlesztés lehetőségei dr. Nemes Csaba főosztályvezető Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály Budapest, 2015. Október 15. Az előadás tartalma I. A klíma- és energiapolitika stratégiai keretrendszere

Részletesebben

A problémák, amikre válaszolni kell

A problémák, amikre válaszolni kell A problémák, amikre válaszolni kell Fenntarthatatlan gazdaság visszatérı válságok Környezeti krízis éghajlatváltozás Kimerülı erıforrások - energiafüggıség Növekvı társadalmi egyenlıtlenség - igazságtalanság

Részletesebben

A VILÁG ENERGIATECHNOLÓGIAI KILÁTÁSAI 2050-IG (WETO-H2)

A VILÁG ENERGIATECHNOLÓGIAI KILÁTÁSAI 2050-IG (WETO-H2) A VILÁG ENERGIATECHNOLÓGIAI KILÁTÁSAI 2050-IG (WETO-H2) KULCSFONTOSSÁGÚ ÜZENETEK A WETO-H2 tanulmány egy referencia-előrejelzésen és két további forgatókönyv-változaton: egy kevesebb szenet felhasználó

Részletesebben

A LÉGKÖRI SZÉN-DIOXID ÉS AZ ÉGHAJLAT KÖLCSÖNHATÁSA

A LÉGKÖRI SZÉN-DIOXID ÉS AZ ÉGHAJLAT KÖLCSÖNHATÁSA A LÉGKÖRI SZÉN-DIOXID ÉS AZ ÉGHAJLAT KÖLCSÖNHATÁSA CH 4 CFC CO 2 O 3 +14-19 o C N 2 O H 2 O 1824: Jean-Baptist Fourier az üvegházhatás felismerése 1859: John Tyndall a vízgőz és a szén-dioxid meghatározó

Részletesebben

Az Európai Uniós éghajlat-politika prioritásai, kitekintéssel a hazai aktualitásokra Koczóh Levente András LIFE projekt koordinátor-helyettes

Az Európai Uniós éghajlat-politika prioritásai, kitekintéssel a hazai aktualitásokra Koczóh Levente András LIFE projekt koordinátor-helyettes Az Európai Uniós éghajlat-politika prioritásai, kitekintéssel a hazai aktualitásokra Koczóh Levente András LIFE projekt koordinátor-helyettes Klímapolitikai Főosztály Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)

Részletesebben

Üzleti jelentés. 2014 év

Üzleti jelentés. 2014 év ÖKOVÍZ Nonprofit Kft. 2700 Cegléd, Pesti út 65. Üzleti jelentés 2014 év Cegléd,2015. április 28. Mérész Attila ügyvezetı Ügyvezetı tájékoztatása Az ÖKOVÍZ Nonprofit Kft. részére a 411/20144 számon kiadott

Részletesebben

Készítette: Dr. Cserei Pál környezetvédelmi tervezı, szakértı. Selemoncsák Ferenc környezetgazdálkodási mérnök

Készítette: Dr. Cserei Pál környezetvédelmi tervezı, szakértı. Selemoncsák Ferenc környezetgazdálkodási mérnök Készítette: Dr. Cserei Pál környezetvédelmi tervezı, szakértı Selemoncsák Ferenc környezetgazdálkodási mérnök A program felülvizsgálata az alábbi szervezetek és személyek által biztosított adatok és információk

Részletesebben

A kötelezı átvétel keretében megvalósult villamosenergiaértékesítés

A kötelezı átvétel keretében megvalósult villamosenergiaértékesítés A kötelezı átvétel keretében megvalósult villamosenergiaértékesítés 2008-ban 1. A kötelezı átvétellel kapcsolatos elszámolási rendszer változása Az Európai Unió környezetvédelmi célkitőzéseivel összhangban

Részletesebben

PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR

PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR ÁLLAT- ÉS AGRÁR KÖRNYEZET-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Környezettudományok Tudományág Iskolavezetı: Dr. habil. Anda Angéla Az MTA doktora Témavezetı: Dr. habil. Anda Angéla Az

Részletesebben

TERVEZET. A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról

TERVEZET. A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1204/2007. TERVEZET A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról Budapest, 2008. január 1 I. Tartalmi összefoglaló VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ ÉS EGYBEN ELİTERJESZTÉS

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban) 199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete

Részletesebben

Megújuló energiaforrások hasznosításának növelése a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében

Megújuló energiaforrások hasznosításának növelése a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében Megújuló energiaforrások hasznosításának növelése a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében Dr. Csoknyai Istvánné Vezető főtanácsos Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2008. február 26-i Geotermia

Részletesebben

Hulladék Energetikai Hasznosítása M. Belkacemi

Hulladék Energetikai Hasznosítása M. Belkacemi Hulladék Energetikai Hasznosítása M. Belkacemi 1 Törvényi Háttér a hulladék Energetikai Hasznosítás terén az EU-ban (European Union) 2007 2008 2 Az 5 lépcsős Hulladék Gazdálkodás Hierarchiája Megelőzés

Részletesebben

MÉRNÖKI METEOROLÓGIA (BME GEÁT 5128) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Áramlástan Tanszék, 2008 Dr. Goricsán István

MÉRNÖKI METEOROLÓGIA (BME GEÁT 5128) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Áramlástan Tanszék, 2008 Dr. Goricsán István MÉRNÖKI METEOROLÓGIA (BME GEÁT 5128) Üvegházhatás, globális felmelegedés, ózonpajzs szerepe Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Áramlástan Tanszék, 2008 Dr. Goricsán István FÖLDFELSZÍN EGYENSÚLYI

Részletesebben

SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A BALATONRÓL KÉSZÜLT KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT

SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A BALATONRÓL KÉSZÜLT KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT 2013. február 13. SAJTÓANYAG BEMUTATTÁK A BALATONRÓL KÉSZÜLT KUTATÁSOK EREDMÉNYEIT A Balaton turisztikai régió kiemelt szerepet játszik a magyar turizmusban: a KSH elızetes adatai szerint 2012-ben a kereskedelmi

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Törökbálint Város SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA 2007. 1 Tartalom Oldalszám Elıszó 3 Bevezetı 4 Elızmények 4 Elvi alapok 4 Jövıkép meghatározása 5 Törökbálint Város szociális szakmapolitikai

Részletesebben

BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA

BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2008. Q u a l y - C o O k t a t á s i T a n á c s a d ó 1141 Budapest, Fogarasi út 111. Tel. fax: (1) 239-1460; (1) 451-0391;

Részletesebben

A levegő Szerkesztette: Vizkievicz András

A levegő Szerkesztette: Vizkievicz András A levegő Szerkesztette: Vizkievicz András A levegő a Földet körülvevő gázok keveréke. Tiszta állapotban színtelen, szagtalan. Erősen lehűtve cseppfolyósítható. A cseppfolyós levegő világoskék folyadék,

Részletesebben

Dr. Fazekas András István Az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulása az Európai Unióban. Problémafelvetés, célkitűzés

Dr. Fazekas András István Az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulása az Európai Unióban. Problémafelvetés, célkitűzés Az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulása az Európai Unióban Problémafelvetés, célkitűzés A Magyar Energetika 2010/11-12 számában Az EU szerepe és súlya a klímaváltozás elleni globális küzdelemben

Részletesebben

Biogáz alkalmazása a miskolci távhőszolgáltatásban

Biogáz alkalmazása a miskolci távhőszolgáltatásban Biogáz alkalmazása a miskolci távhőszolgáltatásban Kovács Tamás műszaki csoportvezető 23. Távhő Vándorgyűlés Pécs, 2010. szeptember 13. Előzmények Bongáncs utcai hulladéklerakó 1973-2006 között üzemelt

Részletesebben

Összefoglaló éves jelentés Készítette az Ön Energetikai szakreferense: Hunyadi Kft.

Összefoglaló éves jelentés Készítette az Ön Energetikai szakreferense: Hunyadi Kft. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI MEZŐGAZDASÁGI ZRT. gazdálkodó szervezet számára a 122/2015. (V. 26.) Korm. rendelet 7/A. (2)/d bekezdése, valamint a 2015. évi LVII. törvény az energiahatékonyságról, 21/B. (2)/a bekezdése

Részletesebben