A Város a teremtett világ közepe. A város közepe, a föld köldöke, ahol a menny a föld és a pokol összeérnek: itt áll a Torony, a Zikkurat, Bábel

Átírás

1 1 TÖREDÉKEK Ennek az eladásnak a Töredékek címet adtam, mert az Egészrl szándékozik szólni. Az építészet t.i. mindig az Egészrl, a Teljesrl szól számomra; alapveten egy világmodellt fogalmaz meg és ezért kell hogy legyen filozófiai alapvetése. Egyetemi tanulmányaim is belém ültették, hogy Vitruvius óta építész nem lehet meg filozófia nélkül. Hannes Boehringer német esztéta szerint viszont a filozófia mai állapotát leginkább a viharos tenger képével lehet jellemezni; a katasztrófa utáni állapottal, szemben a klasszikus görög filozófusok kedvelt képével, a nyugodt tengerrel, amelynek a felszínén egy fodor sem látszik. A viharzó tengeren egy szál deszkába, szalmaszálba kapaszkodva kell átkelni. A filozófusok szalmaszála inkább vesszparipa, amin lovagolva már nem lehet a teljességet megragadni. Magamnak ezt úgy fordítottam le, hogy nem lehetek meg saját építészeti mitológia nélkül. A mitológia végül is mese, nem igényli a tudományos alátámasztást; de mégis a teljesség, az egész megragadására törekszik. A most következ gondolatok a házaim tervezése és építése közben fogalmazódtak meg, munkahipotézisekként, elssorban a saját magam számára. Nagyjából az említett mítoszi alapvetésnek az építészeti-gondolati értelmezését és önértelmezését fogom végigvezetni tehát, ezúttal a nyilvánosság eltt. Mondandómat egy-egy fogalompár, - ha úgy tetszik vesszparipa - köré építem, a vetített képeken pedig építészeti mködésem fázisait kapcsolom a kiemelt viszonylatokhoz. FAL, LABIRINTUS, ZIKKURAT A történetet, a mesét Európában Ádámnál és Évánál szokás elkezdeni. Az ember ószövetségi történetének az egyik f vonulata az Isten ellen való lázadás: az ember birtokolni akarja az isteni principiumokat, a Tudást és a Halhatatlanságot. Öntudatra ébredése a bnbeesés következménye. Büntetése a kizetés, amivel a világ animális egysége megbomlik, kettészakad és megépül az Édent körülvev Fal. A Fal az ember els építménye, amit maga és a természet közé emel. A bnbeesés után Ádám maga is teremtvé, alkotóvá válik, utánozza az isteni teremtést. Nemcsak az Isten zárja ki az embert a Paradicsomból: az ember maga különíti el magát, azért építi meg a Falat, hogy megteremtse a saját világát, ahol már uralkodik. A kizetést követen a háború folytatódik, Ádám leszármazottai a pásztorélet helyett letelepednek és Várost kezdenek építeni. Ha a Fal az els építmény, a Labirintus a következ. A Labirintus a geometriailag rendezett skáosz. A teremt gondolat ereje a kaotikus természetet (Hajnóczy Gyula kifejezését idézve, az iniciativ- konstruktiv közeget ) átstrukturálja, a vastag falak labirintussá rendezdnek. A labirintus az els város és az els városok mind labirintusok. Ez már a Második Természet, itt már Káin teremt. Az ember megépítette a saját világát, a saját Édenét, ahol az törvényei uralkodnak. A kapukat már védi.

2 A Város a teremtett világ közepe. A város közepe, a föld köldöke, ahol a menny a föld és a pokol összeérnek: itt áll a Torony, a Zikkurat, Bábel tornya. A Zikkurat spirálisan emelked útja a labirintus folytatása, az Alvilágból az Égi világba vezet Ariadné- fonál. Az ember a toronnyal fel akar érni az égig, apokrif iratok tanúsága szerint azért, hogy Isten országát megtámadhassa, elfoglalhassa, hogy az Istent a Tudás trónusáról lelökje, hogy a hatalmát elvehesse. A Bábel tornya Bálvány és Gólem. A trójai falóhoz hasonló cseles építmény, amellyel az ember a mennyei Várost akarja bevenni, de Gólem is, ami önálló életre kel, amin már nem tud uralkodni. Minden ég felé tör torony Istennek és az Isten ellen emelt bálvány, ahol áldozat minden k és tégla megemelése. Áldozat, mert az ember a saját verítékét, vérét áldozza az építésbe. De az ember egyúttal az Istent ábrázolja, elvonatkoztatja, a nevét ornamentális díszítésbe absztrahálja, hogy hatalmat gyakoroljon felette, varázserejét csökkentse, és hogy ugyanakkor a kbe vésett imával kiengesztelje. A görög mitológiának már megnevezhet "építésze" van ehhez a hübriszhez: az ezermester és mvész Daidalosz, aki megalkotja a krétai labirintust. Sorsa többszörös bnösséggel terhelt. Mivel az építés - teremtés isteni titkát egyedül ismeri, a király és a sziget örökös foglya. A szárnyalás tudásának megismeréséért halhatatlansága elvesztésével, fia halálával fizet, pedig a halászok istennek vélik, mikor fiával együtt repülni látják. (Tatlin III. Internacionálé emlékm tervét azért is vetítem, mert ismerjük, a Letatlint is, Tatlin repül alkalmatosság kísérleteit is, mintha Ikaroszként akart volna elrepülni a bels emigrációként választott kolostorból.) Jól ismerjük azt a középkori szokást is, mikor a pallérok kfaragók «isteni «mvészetükért halállal, vagy megvakíttatással fizettek. Az ember tehát utánozza az isteni teremtést - ami büntetend -, ezért ki kell engesztelnie az Istent az áldozathozatallal minden építéskor. Ebben az isteni Tudás és isteni Halhatatlanság megszerzéséért folytatott küzdelemben megvannak a szimbolikus állomások, a természettl való kizárás-kiválás mozzanatától a torony-város építéséig, Ádám és Éva történetl a Bábel-torony mítoszáig, st Kmíves Kelemenig. Mindezek figyelmeztetnek rá: az emberi teremtés ambivalens cselekvés, ezért az építészet megértéséhez és mveléséhez áldozathozatal mindig szükséges. Maga a nehéz fizikai munka, a k, a tégla kozmikus helyzetbe hozása is áldozathozatalnak és isteni büntetésnek tekinthet. Talán ezt az ambivalenciát fogalmazza meg M. Eliade, amikor a városépít embereket Káin leszármazottainak, a bábeli torony építését az ember utolsó «luciferi hstettének» nevezi. A Bábel tornya az Istennel folytatott küzdelem emléke, a Tudás bálványa, a földi teremtés félbeszakadt nagy kísérlete, amely egyszerre és eredenden szent és eredenden bnös. 2

3 3 AZ IDENTITÁSRÓL ÉS A TÉRSZERVEZÉSRL A Lauder Javne Zsidó Alapítványi Iskola 1994-es tervében, amelyet Karácsony Tamással közösen készítettünk, a mitikus város képét próbáltuk építészetileg megfogalmazni. Az iskola maga is egy kis város, a gyerekek városa, (a posztmodern mozgalomban ezt a gondolatot többek között Leon és Robert Krier fogalmazta meg 19..-ben). Az identitás talán legeklatánsabb kifejezdése maga a térszervezés. Hiszen a térszervezés mindig valamilyen világmodell, kozmikus képlet.. Egy iskola, méretei és fukcionális egységeinek az ismétldése révén talán a leginkább alkalmas arra, hogy egy épületben megfogalmazott városias modell lehessen. A tervben a zsidó identitás megfogalmazása volt az eredeti cél, ami az ószövetségi alapokhoz való közeledést jelentette. Ami elször megjelent, az egy kép volt, a mitikus város képe. Ennek lebontása, pontosítása közben hívódtak el az archetipikus elemek, a Fal, a Labirintus, a Zikkurat. Az iskolaváros autonóm egységeit felfz bels utcahálózat labirintus - elv és a középpontjában a Zikkurat áll, benne az eladó teremmel és a tudást jelképez könyvtárral. Egy másik kísérlet az identitás térszervezéssel való kifejezésére a pécsi Gandhi gimnázium pályázati terve volt. A nagycsaládokba szervezdött beás cigányság települési formáját a hadas telepítés jellemzi, épületformáját a földbe ásott kunyhó és a tzközpontúság. Az iskola tereit a földbe süllyesztett tornaterem és a tz/kandalló központú közösségi tér szervezi, a tantermek sorolása hadas-utcás rendszer. Míg a Lauder iskola térrendszere feszesen szerkesztett, addig a cigány iskoláéra a spontaneitás a jellemz. A szent könyv jelentségét (a könyvtárét) hangsúlyozza az egyik létmodell, ahol a lét metafizikai lényegét a könyvtár zikkurat-formája jeleníti meg. A másik modell a lét fizikai, aktuális jelentségét mutatja és a spontán építészettel jellemezhet. "Emlékezés a kortárs mvészetben" c. könyvében Keser Katalin mvészettörténész ezt a két tervet úgy jellemezte, hogy a tervezett épületekben a használat mintegy rituális rendje szerint lehetvé válik a ráismerés az adott kultúra lényegére. Hogy az él folyamatokra épített, emlékeztet struktúrában, élet és emlékezés folytonos egymást áthatása révén az azonosulás megtörténhessen.

4 AZ IDENTITÁSRÓL ÉS A FORMÁRÓL Az identitás másik, hasonlóan archaikus kifejezési módja a szimbolikus forma, amely egy közösség magára ismerésének, magára emlékezésének a direktebb módja, (szemben az elbbiekben taglalt rituális térhasználattal). A zikkuratról, mint a Bábel tornyát emblematikusan megidéz archetipikus formáról már volt szó az iskola esetében. A tolcsvai borászat tervezésekor a szimbolikus forma alkalmazására sokkal áttételesebben, úgy is mondhatnám, hogy rejtzködbb módon tettem kísérletet. Ennél az épületnél az ipari méret technológia identitásának és a táj identitásának, másképpen a genius locinak a megjelenítése, illetve a két dolog összebékítése volt az építészeti tematika. Az els tervváltozatban az épület összefogott tömegben, de tört vonalban rendezdik el a domboldalon. A monolitikus, szoborszer elrendezés erszakosságát a linearitás ellensúlyozza, ami a tájba való belesimítás szándékából fakad. Az alakzatszerség eredménye a körüljárhatóság, a végtelenített útvonal, ahol nincsenek szakadások, drámai történések, inkább csak közbens állomások vannak. Az egységes anyaghasználat fogja össze az épület minségi váltásait. A terv a jellemz épülettípusokat toposzokat - idézte meg (présház, kúria, nyitott fedélszékes csarnok). Hasonló mimetikus törekvés jellemezte az erdbényei és a noszvaji borászat pályázati terveit is. Az elznél a helyi építészeti toposzokhoz a felvidéki cipszer építkezés formái is társultak. A másik borászatnál a hegytetre építkezés, a fellegvár archetípusának a megidézése volt a szándék. 4 A megépült tolcsvai borászat esetében a tufába vájt pincék bejárati timpanonjának a formája volt az alapmotívum. A kis hajlású tetforma az ipari építészetben, de a mediterrán történeti építészetben is használatos, pl. a toszkán templomok oromzatain is megjelenik (köztudott Tokajhegyalja mediterrán géniusza ). Konkrét, hagyományos helyi formához kötdik tehát a motívum, de tipikus és archetipikus elem is egyúttal. A kísérlet arra a kérdésre keresi a választ, hogy az egységesség szem eltt tartása érdekében vajon ezzel az egy motívummal, egy formával leírhatóe, megfogalmazható-e az épület küls képe. Az épület identitásának a másik összetevjét a bels térformák jelentik. Míg küls megjelenését a táj morfológiáját követ zárt k és tégla falak jellemzik, az épület bels világában a technológiai egységek önálló karakter bels terekben jelennek meg. Az egyik jellegzetes térforma a nyitott színekre és az ipari csarnokok shéd-tetzetére hasonlító nyitott

5 5 fedélszékes tér. A másik a hegyaljai tufába vájt pincékre emlékeztet boltozott tér). Végigjárásuk közben tárul fel a borkészítés építészetileg dramatizált folyamata. Az épület hatásmechanizmusának egyik összetevje a titokzatosság, a rejtzködés: a zárt falak kívülrl nem árulják el, hogy belül tágas vasbeton boltozatú tereket rejtenek. ( Ez a házam rejtett kertje mondja a Kékszakállú herceg). A BELS KOMPLEXITÁSRL ÉS A KONTEXTUSRÓL Az elbbi példákban a térszervezési vagy a tömegformálási szándékot egyfajta komplexitással próbáltam jellemezni, a teljességre való törekvés jegyében. A következ példákkal ezt a törekvést más oldalról is szeretném érzékeltetni. A budai Kékgolyó utca foghíjtelkének a beépítésére 1990-ben készültek az els tervvázlatok. A beépítésnek két tzfalat kellett letakarnia. Az ebbl származó L -alakú tömeget a szomszéd épület benapozási igénye miatt ketté kellett vágni és így két önálló, toronyszer épülettömeg jött létre, kétszintes összeköt szárnnyal. A beépítési forma a konkrét helyszíni adottságok eredménye volt, de általánossá és modell értékvé vált a számomra. Ezt követen több két-házas terv is született, az összetettség jegyében. Ennek a térformának a lényege számomra nem a kettsségbl fakadó ellentét volt ( ideális- torz, férfi- ni, stb.), hanem éppen az összetartozás, az egység érzékeltetése. Megfogalmazódott a bels komplexitás elve, vagy más szavakkal a saját kontextus. Egy - két (vagy több) viszonylag autonóm rész egységeként megfogalmazott térkompozíció képes arra, hogy megteremtsen egy olyan saját kontextust, amit identitásként tud felmutatni, ami elég ers tud lenni ahhoz, hogy a heterogén környezetben elfogadtassa magát. Egy zuglói családi ház építésekor az utcai és az udvar traktus kétféle építészeti megfogalmazása és a két tömeget összekapcsoló bels átrium hármassága adja azt a bels komplexitást, ami a környezethez való ambivalens viszonyulást árnyaltan tudja megfogalmazni és megteremti az épület erteljes identitását a jellegtelen környezetben. A kontextualista gondolkodás mindig is jelen volt búvópatakként az építészetben, de paradigmatikus jelleggel a posztmodern mozgalomban jelent meg (pl. a racionalisták tevékenységében). Ez tágabb értelemben, a kultúra egészére vonatkozik, nemcsak az építészetre. A kontextualitás kérdésköre felveti a textust, mint önállóan kodifikálható elemek meglétét és a con-t, tehát az elemek közötti rendez elvet. (Általában a kontextualitást a közvélekedés az illeszkedés fogalmával és gyakorlatával azonosítja, pedig nem errl van szó, hanem az Egészbe való integrálásról.)

6 6 Pályám indulásakor a történeti városok vizsgálata, pl. a város rehabilitáció szemlélete segített megérteni és feltárni ennek a gondolkodásmódnak a természetét. Az egri Tetemvár rehabilitációjára készített 24 évvel ezeltti diplomatervem a városrész térszerkezetét vizsgálta a történelem folyamán: a város térbeli története a régi térképeken szerepl telekosztások nyomán tárult fel, a szociológiai vizsgálatok a lakosság társadalmi viszonyait világították meg, stb.. A vizsgálatok magyarázattal szolgáltak a jelenlegi helyzetre és támpontokat adtak a továbblépéshez. Mégis, a verbálisan is megfogalmazható receptek késbb az új és konkrét épületek esetében többnyire kudarcot vallottak. Egy tervezend épületet mégsem lehet pusztán a környezetébl levezetni. Ezért az épület környezetbe való integrálásának többféle technikájával próbálkoztam. Az els tolcsvai terv a funkcionális egységeket beletördeli a tájba. A második terv is ezt teszi, de a szintvonalak és a telekhatárok koordinátáihoz igazodva. Az épületrészeket egy mágikus vonalháló szervezi, ami mint szerkesztési elv láthatatlan, ez az épület környezetbe illesztésének a technikája. Lásd. Pl. R. Meyer frankfurti múzeumát. A Lauder iskola terve arra példa, hogy az iskola geometrikus vonalhálóját hogyan vezetik át a szélek lágy vonalai a domboldal természetes vonalaiba. A budakeszi német közösségi ház térrendszerét az határozza meg, hogy a teljesen heterogén és szétes környezetet, a különböz beépítési irányokat akarja össze- fogni, hogy megteremtse a térség középpontját. A kontextualista szerkesztés eredménye végül is egy vonalháló, egy grafika, valamiféle sznyegminta. Az épület közvetít a környezet geometrikusan értékelt- elemzett vonalrendszere és a sajátja között, ezeket szervezi össze. Ennek a mveletnek van egy ornamentális jellege (kis elemek / végtelen ház, épület / végtelen környezet). A kontextualista szerkesztés és az ornamentális technika között tehát átjárás van, az elv közös, vagy hasonló. A cél a folytonosság megteremtése. És bár ez nem fedi teljesen a helykijelölés, középpont kijelölés szakrális mozzanatát, mégis, a geometrikus vonalháló, a (koordinátákkal való) mágikus vonaljáték, a geometriailag stilizált-absztrahált vonalrendszerek összeszövése tartalmaz egyfajta világteremt, középpontképz teremtést is, aminek van/ lehet köze a szakralitáshoz. Mindenesetre a káoszból a kozmosz metamorphózisra emlékeztet, ami világteremt aktus.

7 7 ORNAMENTALITÁS ÉS KONTEXTUS A vallásos alapvetés korokban és a stílusépítészetben az ornamentika az építészet archetipikus eleme volt. Eredetét tekintve az ornamentika funkcionális : az anyag véges méretét volt hivatva végtelenné tenni, az anyag szövési- összerakási technikájával, amelynek jellegzetes, geometrikus megjelenése vált díszítéssé (ez elfedte és ki is hangsúlyozta egyszerre az anyag folytonossági hiányait). Hasonlóan az épület kisméret és véges elemeinek a végtelen méret épületbe való integrálásához, az épületnek a környezetbe való beágyazása is egyfajta ornamentális technikát követ, a folytonosság megteremtése, az Egészbe való integrálás jegyében. A múlt század 20-as éveinek modernizmusa az építészetben olyan mtárgyakat próbált létrehozni, amelyek elhagyták a klasszikus építészeti kultúra mindenki által ismert és kódolható hagyományos, kontextuális elemeit. A kezdeti modern építészet absztrakt- geometrikus alkotásai pl. Rietveld Schröder- háza a totális elvonatkoztatás olyan fokát kísérelték meg, ami már szinte az architektúra tagadását jelentették, hiszen megszüntették az építészetben a tektonikát és az anyagot. Anyagtalanították az építészetet (színekre, felületekre redukálták). A modern építészeti csendéleteket alkotott, a környezetbl kiszakított zsánerképeket. Az ornamentika tulajdonképpen a kultúra folyamatosságát biztosította (nemcsak szellemi, hanem fizikai értelemben is). Az épületek e nélkül magukra maradtak, mint a talapzat nélküli szobor, elveszítették kontextusukat (szemiotikai értelemben a jel, a jelentés és az interpretáció elváltak egymástól), és az építészet is a képzmvészet sorsára jutott. Az absztrakció már az épületszerséget is megkérdjelezte, mert az épület úgy lett absztrakt elemekre bontva, hogy a koherens tektonikus formációkat is felrobbantotta (gondoljunk pl. a 70-es évekbeli holland strukturalizmusára). Az ornamentika ebben az értelemben tehát nem a díszítésrl szól, hanem a folytonosságról; Az épületnek, mint elkülönült tárgynak a környezetébe való integrálásáról, arról, hogy a véges méret építelemekbl milyen összerakási technikával válnak nagyméret épületek, amelyek ehhez hasonlóan beleintegrálódnak a környezetükbe, a világba.

8 8 A megvalósult tolcsvai épületnél a nagyméret felületek különböz anyagai (többféle k és tégla) ornamentális elvek alapján vannak «összeszve». Van egy tektonikus elv :a teherhordó szerkezetek burkolata ciklop falazatú k, a vázkitölt szerkezetek rajzolata «mustrázott». A szabályosan rakott k és tégla felületek azonos mintázat szerint vannak rakva (csillagminta), a burkolatot tartó összefalazott sorok beköt téglából vannak, az élekre állított kövek ténylegesen bekötnek a beton szerkezetébe és felfüggesztik a burkolatot, stb. Epítészeti szándékaimat a következ jelmondatban foglaltam össze :»Kevesebb formát, több ornamentikát! «Véleményem szerint nemcsak a térszervezés, hanem az ornamentika is összefügg az identitással. St, az ornamentikánál a földrajzi, etnikai, karakterbeli jellemzk is érvényesülhetnek. A népi- nemzeti jegyek hordozására is alkalmas és ilyen értelemben egészen a kezdeti, originális idszakokig képes lehet visszakódolni a közösségi vonásokat. A geometrikus díszítés, a faragás atavisztikus aktus, alkalmazása révén a tárgy, az épület kultikussá válhat. (Megemlítem, hogy Lajtha Béla és Medgyaszay István például a magyar sajátosságokat jellemzen már nem a formában, hanem az ornamentikában kereste.) ORNAMENTIKÁRÓL ÉS SZAKRALITÁSRÓL Az elbbihez kapcsolódva, az ornamentikának lehet szakrális jelentése is az építészetben: az Isten nevének az absztrahált megjelenítése, úgy is mondhatnánk, hogy téglába - kbe vésett ima, így maga is áldozathozatal. (Itt visszautalnék a Bábel-torony mítoszra: a néven nevezés és a megjelenítés ábrázolás hatalomgyakorlás is a megidézett fölött, tehát ez a gyakorlat is ambivalenciával terhes. Nem véletlen a zsidó és a mohamedán vallásban az ábrázolási tilalom, illetve a néven nevezés tilalma.) Az iszlám építészet még mindig alkalmazza ezt az archetipikus mozzanatot de a mai megújult modern építészet is. Az utóbbi, roncsolt felületeivel, faktúráival mintha ennek a gyakorlatnak a visszatérését mutatná. Errl szólhatnak pl. a roncsolt, vagy szitázott betonfelületek, elgyötört, naptól kiszívott fafelületek is. Ilyen értelemben ezek az épületek is szakrálisak, de legalább is azt mindenképpen lehet mondani, hogy túllépnek a hagyományos értelemben vett esztétikai szépen, és megint a mágikus- vallásos értelmezés felé viszik az architektúrát: a kiüresedett tereket és felületeket feltöltik "szakralitással". Az anyagok- felületek fizikai megmunkálásával, pl. roncsolásával, öregítésével, tehát ornamentális hatásuk felersítésével, az építészet mintegy szakrális tartalmat kap, a régi értelemben vett áldozathozatal, épített áldozat dimenzióját. Ez visszakötheti az építést az archaikusabb, hagyományosabb építés világához, segíthet visszatalálni az elveszett dimenziókba, segíthet újra megélni az embernek a világban való kozmikus tájoltságát. Az élvé tett anyag az ornamentika sajátosságaival rendelkezik: egyrészt ténylegesen is megjeleníti az anyag összeszövési-fonási

9 9 technikáját, és ezáltal utal a (végtelen) folytonosságra; másrészt egyfajta ornamentális telítettséget adva utal az ornamentika létére, helyettesíti, vagy szimbolizálja azt. Az anyag megelevenítése, vagy kis elemekbl való összerakása megjeleníti, érzékletessé teszi az áldozathozatal aktusát, aminek értelmezésére már korábban utaltam. Ezt a visszatérést az archetipikus elvhez nem egyszeren a díszítés utáni vágynak kell tekinteni, hiszen csak a közvélekedés azonosíthatná - tévesen - a szépet a díszítéssel. A mvészet a romantika óta nem lehet szép a hagyományos értelemben. A SZAKRALITÁS érvényesítésére irányuló törekvés ez, hogy ezáltal az épületek ismét kozmikusan legyenek a világba ágyazva, vagyis bizonyos értelemben szent építmények legyenek, amelyek kizökkentenek és visszahelyeznek a létezésbe. Ha belegondolunk, nem új folyamatról van szó. Eredetét és szándékát tekintve az esztétikum a szakralitásban nem volt jelen, st a reneszánsszal induló deszakralizáció folyamatában maga a szakralitás alakult át esztétikummá. A magam részérl úgy tartom, a mai látszatok ellenében is, alapveten és eredenden szakrálisnak vehet minden igaz építészeti alkotás. Budapest, Sugár Péter építész