II. Általános rendelkezések
|
|
- Elvira Lakatosné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2006. (III.17.) számú rendelete az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjáról (egységes szerkezetbe foglalva a lábjegyzetben jelölt módosító rendeletekkel utolsó mód.: 9/2011(III.28.)Ör) Sárvár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990 évi LXV. tv ban, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. tv ában (továbbiakban: Szt.) valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. tv ában (továbbiakban: Gyvt.) kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a 29/1993. (II.17.) Korm. rendeletben, valamint a 133/1997.(VII.29.) Korm. rendeletben foglaltakra a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások térítési díjáról az alábbi rendeletet alkotja. I. rendelet hatálya 1. E rendelet hatálya Sárvár város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézményekre, az ott nyújtott szociális, illetve gyermekjóléti ellátásokat igénybe vevő jogosultakra, továbbá a térítési díj fizetésére kötelezettekre (Szt.114. (2) bekezdése, Gyvt (2) bekezdése, valamint 148. (1) bekezdése) továbbiakban: kötelezett - terjed ki. II. Általános rendelkezések 2. (1) személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások igénybevétele ha tv. másként nem rendelkezik - önkéntes, az Szt ban, illetve a Gyvt ban meghatározott személy kérelmére történik. kérelmet írásban vagy szóban - közvetlenül az ellátást nyújtó intézmény vezetőjéhez kell benyújtani. gyermekek napközbeni ellátása iránti kérelem elbírálása során az intézményvezető különösen a Gyvt 41. (2) bekezdésében, illetve a Gyvt.42/. -ban foglaltakat veszi figyelembe. 1 (2) z ellátások igénybevételének megkezdésekor az intézményvezető az ellátást igénylővel, illetve törvényes képviselőjével az Szt. 94/. -a, illetve a Gyvt (4) bekezdése szerinti megállapodást köt, melyet gyermekek napközbeni ellátása esetén, 2 15 napon belül megküld a fenntartónak. megállapodás tartalmazza az intézményi jogviszony (egyoldalú, illetve kétoldalú) megszűntetésének az említett törvényekbe és e rendelet 7. -ában meghatározott módjait, eseteit is. (1) személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokért - az e rendeletben meghatározottak szerint - térítési díjat kell fizetni Módosította, harmadik mondattal kiegészítette: 5/2010.(II.16.) Ör 1. (1) bekezdése Hatályos: tól 2 Módosította: 9/2011.(III.28.) ÖR 2. -a hatályos 2011.április 1. 3 melyet a hatályos adójogszabályok szerint általános forgalmi adó terhel szövegrészt hatályon kívül helyezte a 21/2008.(IV.23.) Ör május 1. napjától
2 2 (2) személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybe vételéért fizetendő térítési díjat a (3) bekezdésben foglaltak kivételével - az 1. -ban meghatározott kötelezett fizeti meg. (3) etegotthon által nyújtott ellátás igénybe vételéért fizetendő személyi térítési díjat az Szt.119..(1) bekezdésben meghatározott személy köteles megfizetni. 4. (1) személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások igénybe vételéért fizetendő e rendelet mellékleteiben megállapított - intézményi térítési díjakat a képviselő-testület évente 1 állapíthatja meg azzal, hogy a megállapításra első alkalommal minden év március 2 hónapjában kerül sor. (2) fizetendő személyi térítési díj összegéről e rendelet alapján - az intézményvezető dönt és arról az Szt.115. (2) bekezdésében, valamint a Gyvt (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően értesíti a fizetésre kötelezettet. (3)z (1) bekezdés alapján megállapított új intézményi térítési díj alapulvételével - az intézményvezető által március 31-ig lefolytatott felülvizsgálat kapcsán - megállapított személyi térítési díjak minden év április 1-től alkalmazhatóak. (4)z Szt (4) bekezdésében, továbbá a Gyvt.147. (4) bekezdésében meghatározott esetben a jogorvoslati kérelmet Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás 3 izottságához kell benyújtani, a izottság a személyi térítési díj összegéről határozattal rendelkezik. (5) 4 GCSK által nyújtott szociális ellátásokért fizetendő személyi térítési díjat havonként, tárgyhónapot követő 25.napjáig kell befizetni. (6) 5 gyermekek napközbeni ellátásért fizetendő személyi térítési díjat az intézményben havonként tárgyhónap 20. napjáig kell befizetni. 5. (1) 6 (2) 7 (3) z Szt. 7. (1) bekezdésében meghatározott esetekben a GCSK vezetője külön eljárás nélkül biztosít étkeztetést a rászoruló részére. (4) z Szt (3) bekezdése, és a Gyvt 147. (6) bekezdése 8 esetén a jogosultat ingyenes ellátásban kell részesíteni. 1..legfeljebb két alkalommal szövegrészt hatályon kívül helyezte a 14/2007. (III.23.) Ör tól 2 a minden év március hónapjában szövegrészt minden év február hónapjában szövegrészre módosította a 8/2008.(II.15.) Ör, hatályos február 15-től, majd Módosította: 9/2011.(III.28.) ÖR 2. -a hatályos 2011.április 1. 3 Módosította: 9/2011.(III.28.) ÖR 2. hatályos 2011.április 1. 4 Kiegészítette 4. -t (5) bekezdéssel: 34/2008.(XI.25.) Ör től 5 Módosította: 4. -t (6) bekezdéssel kiegészítette 5/2010.(II.16.) 2. -a Hatályos: tól 6 Hatályon kívül helyezte az 5.- (1) (2) bekezdést 14/2007. (III.23.) Ör tól 7 Hatályon kívül helyezte az 5.- (1) (2) bekezdést 14/2007. (III.23.) Ör tól 8 Módosította: z Szt (3) bekezdése ( ) szövegrészt követően ( ) és a Gyvt (6) bekezdése ( ) szövegrésszel egészült ki 5/2010.(II.16.) Ör.1. (2) Hatályos: tól
3 3 6. (1) gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézményben az alapellátások körébe tartozó szolgáltatások közül gyermekétkeztetés esetén a rendelet 3. számú 1 mellékletében meghatározott térítési díjat a Gyvt (5) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével kell megállapítani. 7. (1) jogosult, illetve törvényes képviselője kezdeményezése esetén az intézmény vezetője az intézményi jogviszonyt a felek megegyezése szerinti időpontban szűnteti meg. (2) GCSK által nyújtott szociális ellátások tekintetében, ha a fizetésre kötelezett személyi térítési díj fizetési kötelezettségének önhibájából 2 hónapig nem tesz eleget, az intézmény vezetője az intézményi jogviszonyt a 2. havi térítési díj befizetésének esedékességét követően haladéktalanul kiküldött fizetésre történő felhívásban megjelölt határidő eredménytelen leteltét követően a felhívás hónapjának utolsó napjával megszűnteti. (3) GCSK által nyújtott szociális ellátások tekintetében, ha az ellátásra való jogosultság feltételei már nem állnak fenn, az intézmény vezetője az intézményi jogviszonyt a feltételek megszűnésével egyidejűleg megszűnteti. (4)z Szt (3) bekezdésében, továbbá a Gyvt. 37/. (4) bekezdésében meghatározott esetben a panaszt Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás 2 izottságához kell benyújtani, a izottság a kérelemről határozattal dönt. (5) Fentieken túl a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások megszűntetésére az Szt ait, a gyermekjóléti ellátások megszűntetésére a Gyvt. 37/. -át kell értelemszerűen alkalmazni. III. SZOCIÁLIS LPSZOLGÁLTTÁSOK Étkeztetés 8. (1)z Szt ban meghatározott étkeztetést a képviselő-testület a GCSK útján biztosítja. (2) 3 rendelet alkalmazásában - étkeztetés tekintetében - szociálisan rászorultnak kell tekintetni különösen azt a személyt, aki az Szt. 4. (1) bekezdés i) pontjában meghatározott rendszeres pénzellátásban, vakok személyi járadékában, fogyatékossági támogatásban, saját jogán magasabb összegű családi pótlékban részesül, továbbá a súlyos mozgáskorlátozott, illetve a hajléktalan személyt. (3) 4 z étkeztetésért fizetendő térítési díjat a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. 1 az 5. számú melléklete szövegrészt 3. számú melléklete szövegrészre módosította a 8/2008.(II.15.) Ör., hatályos február 15-től 2 Módosította: 9/2011.(III.28.) ÖR 2. -a hatályos 2011.április 1. 3 Módosította: 8. (2) bekezdéssel egészült ki, és ezzel egyidejűleg a (2) bekezdés számozását ( 3 ) bekezdésre változtatta 5/2010.(II.16.) Ör.1. (3) Hatályos: tól 4 Módosította: 8. (2) bekezdéssel egészült ki, és ezzel egyidejűleg a (2) bekezdés számozását ( 3 ) bekezdésre változtatta 5/2010.(II.16.) Ör.1. (3) Hatályos: tól
4 4 Házi segítségnyújtás 9. (1)z Szt ban meghatározott személyek részére a házi segítségnyújtást a képviselőtestület a GCSK útján biztosítja. (2) házi segítségnyújtásért fizetendő térítési díjat a rendelet 1. számú 1 melléklete tartalmazza. Nappali ellátás 10. (1)z Szt. 65/F. -ban meghatározott személyek részére a képviselő-testület nappali ellátást nyújt a GCSK-ban Idősek Klubját tart fenn. (2)z ellátásért fizetendő intézményi térítési díj összegét a rendelet 1. számú 2 melléklete tartalmazza. IV. SZOCIÁLIS SZKOSÍTOTT ELLÁTÁSOK entlakásos ápolást-gondozást nyújtó intézményi ellátás 11. (1) 27/1997.(XII.02.) önkormányzati rendelet 2. (2) bekezdésében meghatározott személyek részére a bentlakásos ápolás-gondozást nyújtó ellátást az Önkormányzati Kórház Simasági Részlegén (etegotthon) keresztül biztosítja. (3)z ellátásért fizetendő intézményi térítési díj összegét a rendelet 2. számú 3 melléklete tartalmazza. V. GYERMEKJÓLÉTI LPELLÁTÁSOK Gyermekek napközbeni ellátása 12. (1) gyermekek napközbeni ellátását a képviselő-testület a Városi ölcsőde útján biztosítja. 1 Számozását módosította a 14/2007.(III.23.) Ör, hatályos március 23. napjától 2 Számozását módosította a 14/2007.(III.23.) Ör, hatályos március 23. napjától 3 Számozását módosította a 14/2007.(III.23.) Ör, hatályos március 23. napjától
5 5 (2)z ellátásért fizetendő intézményi térítési díjat a rendelet 3. számú 1 melléklete tartalmazza. VI. Záró rendelkezések (1) E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba azzal, hogy a rendelet alapján megállapított térítési díjak első ízben április 1. napjától kezdődően alkalmazhatóak. (2) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg Sárvár város Önkormányzata Képviselőtestületének a 7/1995.(IV.11.), valamint az azt módosító 14/2004.(III.18.), a 12/2003.(III.19.), a 9/2002.(III.21.), a 12/2001.(III.20.), a 8/2000.(III.30.), a 6/1999.(II.18.), az 5/1998.(III.3.) és a 7/1997.(III.25.) rendeletei hatályukat vesztik. Sárvár, március 16. (: Dr. D é n e s Tibor :) (: Dr. S z i j á r t ó Valéria :) polgármester jegyző rendelet a mai napon kihirdetésre került: Sárvár, március 17. (: Dr. Szijártó Valéria :) Jegyző 1 Számozását módosította a 14/2007.(III.23.) Ör, hatályos március 23. napjától
6 6 1.melléklet a 10/2006.(III.17.) önkormányzati rendelethez 1 z önkormányzat által nyújtott szociális alapszolgáltatások intézményi térítési díjai 1. szociális étkeztetést igénybe vevők részére megállapított intézményi térítési díj: ( Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló CLXIX.törvény 3. melléklet 11.c.ponja figyelembe vételével) 1. Étkeztetés intézményi térítési díja házhozszállítás nélkül 430,- (Ft/ ellátási nap) 2. Étkeztetés intézményi térítési díja házhozszállítással (Ft/ ellátási nap) 520,- személyi térítési díj összege nem haladhatja meg az Szt (1) bekezdés szerint számított jövedelem Szt.116. (3) bekezdés a) pontjában meghatározott %-os mértékét. személyi térítési díj megállapításánál a 29/1993.(II.17.) Korm.rendelet 6. -át is figyelembe kell venni. szolgáltatásért fizetendő térítési díj a mindenkor hatályos ÁF összegét tartalmazza. 2. Házi segítségnyújtást igénybevevők részére megállapított intézményi térítési díj: ( Magyar Köztársaság 2011.évi költségvetéséről szóló évi CLXIX. törvény 3. számú melléklet 11.d) pontja figyelembe vételével) 1. Házi segítségnyújtás intézményi térítési díja (Ft/gondozási óra) 535,- személyi térítési díj összege nem haladhatja meg az Szt (1) bekezdés szerint számított jövedelem Szt.116. (3) bekezdés b) pontjában meghatározott %-os mértékét. szolgáltatás mentes az ÁF alól. 3. Idős korúak nappali ellátását igénybevevők részére megállapított intézményi térítési díj: ( Magyar Köztársaság 2011.évi költségvetéséről szóló évi CLXIX. törvény 3. számú melléklet 11.f) pontja figyelembe vételével) 1. Idősek Klubja intézményi térítési díja csak napközbeni tartózkodást igénybe kizárólag napközbeni tartózkodásért vevő esetén (Ft/ ellátási nap) 2. Idősek Klubja intézményi térítési díja napközbeni tartózkodást és étkeztetést is igénybe vevő esetén (Ft/ ellátási nap) térítési díjat nem kell fizetni. 430,- személyi térítési díj összege nem haladhatja meg az ellátott havi jövedelmének Szt.117. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott %-os mértékét. személyi térítési díj megállapításánál a 29/1993.(II.17.) Korm.rendelet 6. -át is figyelembe kell venni. szolgáltatás - kizárólag nappali tartózkodás igénybe vétele esetén - mentes az ÁF alól. z 1-3 pontokban meghatározott térítési díjak az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól szóló 2008.évi III. törvény 2. -ának megfelelő módon kerekítve a szolgáltatásoknak értelemszerűen megfelelő (ellátási napra, gondozási órára) vetítve (a szolgáltatási önköltség és a normatíva különbözeteként) kerültek meghatározásra. 1 Módosította: 9/2011.(III.28.) ÖR 1. a) pont hatályos 2011.április 1.
7 7 mennyiben több szolgáltatás igénybe vételére kerül sor, úgy a személyi térítési díj megállapításánál az Sz.116. (3) bekezdését, illetve 117. (1) bekezdését értelemszerűen alkalmazni kell.
8 8 2. melléklet a 10/2006.(III.17.) önkormányzati rendelethez 1 betegotthoni intézményi térítési díj 1. etegotthoni intézményi térítési díj (Ft/ellátási nap) 2.350,- 2. etegotthoni intézményi térítési díj (Ft/hónap) ,- fenti szolgáltatásért fizetendő térítési díj a mindenkor hatályos ÁF összegét is tartalmazza. 1 Módosította: 9/2011.(III.28.) ÖR 1. b) pont hatályos 2011.április 1.
9 9 3.melléklet a 10/2006.(III.17.) önkormányzati rendelethez 1 Városi ölcsődében alkalmazandó térítési díj 1. ölcsődei ellátás (Ft/ gyermek /nap) 390,- 2. Reggeli 65,- 3. Tízórai 15,- 4. Ebéd 250,- 5. uzsonna 60,- fenti szolgáltatásért fizetendő térítési díj a mindenkor hatályos ÁF összegét is tartalmazza. 1 Módosította: 9/2011.(III.28.) ÖR 1. c) pont hatályos 2011.április 1.
Általános rendelkezések
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekek napközbeni ellátásáért és a gyermekétkeztetésért fizetendő térítési díjakról 1 Sárvár város Önkormányzatának
Általános rendelkezések
Sán ár város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméröl és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29.-ában kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak
Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. június 29. Hatályos 2015. július 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
a) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása - bölcsődében - időszakos gyermekfelügyelet - játszócsoport (játszóház)
Kazincbarcika Város Önkormányzatának 7/1998. (II. 27.) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról 1 Kazincbarcika
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (VI. 15.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, az igénybevétel feltételeiről és a fizetendő térítési díjakról Jánossomorja
2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (III. 30.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Ebéd térítési díj/adag (Ft)
Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Központjában 2010. évben fizetendő térítési díjakról szóló 6/2010. (IX.09.) rendelete Bezi Község Önkormányzata
I. fejezet Általános rendelkezések
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 10/2005. (IV. 28.) Hö. r e n d e l e t e
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2005. (IV. 28.) Hö. r e n d e l e t e a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület
I. fejezet Általános rendelkezés. 1. A rendelet célja
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IX.3.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, fizetendő
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.
Indokolás bölcsődei gondozási személyi térítési díj bevezetésére, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjak 2014. évre történő megállapításáról szóló
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV. 27.) Önk. rendelete
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2009. április 23-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2009.(IV.
Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete
Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat
Szilvásvárad Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2008. (II.14.) önkormányzati RENDELETE
Szilvásvárad Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2008. (II.14.) önkormányzati RENDELETE A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások, a munkahelyi étkeztetés és egyéb
I. cím A rendelet célja
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről és a fizetendő térítési díjakról Kiszombor
Fehérgyarmat Város Önkormányzat. 8/2004.(IV.1.) Önk. r e n d e l e t e
Fehérgyarmat Város Önkormányzat 8/2004.(IV.1.) Önk. r e n d e l e t e a gyermekvédelmi és szociális személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Fehérgyarmat
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a
I. A RENDELET HATÁLYA
Kunpeszér Községi Önkormányzat 15/2005. (IV. 15.) sz. rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ellátásokért fizetendő térítési díjakról (Módosításokkal
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (egységes szerkezetben a 45/2015. (XII. 18.) a 30/2017. (XII.
Általános rendelkezések 1..
Gyömrő Város Önkormányzatának 5/2010. (III. 17.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjakról a 10/2011. (III.29.) sz. és a 17/2011.
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást
Szakosított ellátás: bentlakásos szociális intézmény: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ
Dorog Város Önkormányzatának 6/2006. (I.3.) sz. rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételéről (Egységes szerkezetben
a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendelet módosítására
E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendelet módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Répcelak Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
Általános rendelkezések
1 Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint az ehhez kapcsolódó térítési díjakról szóló 3/1998. (II. 02.) Makó ör. rendelete
1. A rendelet célja és hatálya 1.
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017.(III. 29.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2006.(XII.29.) r e n d e l e t e
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2006.(XII.29.) r e n d e l e t e a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások térítési díjainak, továbbá az emelt szintű elhelyezési
Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
A SZEMÉLYES GONDOSKODÁS FORMÁI 1.. ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK 2..
Ladánybene Község Önkormányzat 15/2009. (XI.26.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő térítési díjakról Ladánybene Község Önkormányzatának
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a térítési díjakról Mezőnyárád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
II. cím A rendelet hatálya 2. III. cím Személyes gondoskodást nyújtó ellátások formái 3.
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről és a fizetendő térítési díjakról Kiszombor
(1) A Gyvt-ben meghatározott egyes ellátási formák közül az önkormányzat képviselőtestülete
Bocskaikerti Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (VII. 01.) KT. számú rendelete a gyermekek védelmével összefüggő pénzbeli és természetben nyújtott ellátások, valamint a személyes gondoskodást
(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.
Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Az Ör. 3. (1)-(2) bekezdései helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének
-1'!3. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je -1'!3. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére aszociális szolgáltatásokról szóló 39/2004. (VI. 24.) önkormányzati rendelet
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET)
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Budapest, XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és a
1.. (1) Az intézményi térítési díj megállapítása a következő ellátásokra terjed ki:
Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2012. (II.16.) önkormányzati rendelete A Nagyközségi Szociális Gondozási Központ Intézmény Cibakháza Székhely által nyújtott szociális ellátások
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.
Általános rendelkezések 1.
Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete a i Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete. A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) március 21.
Jászapáti Városi Önkormányzat 8/2004.(V.1) rendelete A gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben) 2016. március 21. Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 25/2012. (VIII.3.) Önkormányzati rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012. (VIII.3.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
1 Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról 1 1 Egységes szerkezetbe foglalva: 27/2011.(XII.22.)
2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont
2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Sárvár város Önkormányzata által fenntartott oktatási, nevelési intézményekben alkalmazandó térítési díjak és élelmezési
I. A rendelet célja. II. A rendelet hatálya
Takácsi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2013. (II. 19.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak megállapításáról
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület szeptember 4-én tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2018. szeptember 4-én tartandó ülésére. Tárgy: A települési támogatásokról és szociális ellátásokról szóló rendelet módosításához.
Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Egységes szerkezetbe a 6/2016. (III.31.) önkormányzati rendelettel Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Kiskunmajsa Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször
1.. A rendelet célja
MIHÁLYFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013.(XII.13.)RENDELETE A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjáról. A Képviselő-testület
A R. 7. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati rendelet
1. Általános rendelkezések
Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (XII.25.) önkormányzati rendelete Ugod községben biztosítható személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások térítési díjáról, és gyermekjóléti
A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK A 27/2006.(XII. 14.) RENDELETTEL, A 4/2008.(I. 31.) RENDELETTEL, A 30/2008.(XI.
A rendelet hatálya. A személyes gondoskodás formái
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(IV.1.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Buj Község
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
(módosításokkal egységes szerkezetben)
Letenye Város Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2008. (IV. 3.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról (módosításokkal egységes szerkezetben) A szociális
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2011. (IV.05.) önkormányzati rendelete
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2011. (IV.05.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
3. egységes Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)
Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület. 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL
Görcsönydoboka Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2004.(VII.10.) rendelete A GYERMEKEK VÉDELMÉRŐL ÉS A GYÁMÜGYI IGAZGATÁSRÓL Görcsönydoboka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
1. A rendelet hatálya 1. 2
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011. (V. 20.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapellátásokról 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata
I. Gyermekétkeztetés térítési díjai
Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő Testületének 6/2015.(VIII.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat konyhájában biztosított gyermekétkeztetésért, személyes gondoskodást nyújtó intézményi,
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a május 31-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. május 31-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes szerkezetben a 14/2015.(VI.25.), valamint a 28/2015.(XII.17.),
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (..) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete egyes szociális és gyermekjóléti szolgáltatások térítési díjával összefüggő önkormányzati
Általános rendelkezések 1.
Erdőkertes község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (II. 26.) és 13/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelettel módosított 16/2013. (VII. 29.) önkormányzati rendelete az étkezési-, valamint a
Általános rendelkezések
Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2019. (X. 8.), 15/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 10/2018. (IX. 17.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról egységes
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 17/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE A gyermekvédelemről és a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásának helyi szabályairól. ( egységes szerkezetben) Jászszentandrás
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete
31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete a rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról, valamint az egyéb gyermekvédelmi ellátási formákról szóló 67/1997. (XII.29.) sz. önk. rendelet módosításáról
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány Kossuth L. u. 18. titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040., Fax: 24/521-056. www.dunavarsany. hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat
NAGYHARSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (IV.1) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
NAGYHARSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (IV.1) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS- ÉS EGYÉB FELNŐTT ÉTKEZTETÉS, VALAMINT GYERMEKÉTKEZTETÉS TÉRÍTÉSI DÍJÁRÓL Nagyharsány Község Önkormányzatának
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (V.26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (V.26.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2007. (II. 28.) rendelete
Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2007. (II. 28.) rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló
Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2005.(XI.1.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól
Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2005.(XI.1.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a módosításokról szóló 2/2011.(II.17.), 20/2011.(XII.16.)
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 3/2008. (III. 28.) és a 9/2011. (VIII. 11.),
A pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló 14/2007. (IV. 27.) rendelet módosítása
KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 Kapuvár, Fő tér 1. (96) 596-001 napirendi pont Tárgyalja: Egészségügyi és Oktatási Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság A pénzben és természetben nyújtott szociális
Csorvás Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye Csorvás, Rákóczi u. 15. Tel. 06/66/ ELŐTERJESZTÉS
Csorvás Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 5920. Csorvás, Rákóczi u. 15. Tel. 06/66/258060 ELŐTERJESZTÉS CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉHEZ a személyes gondoskodást
ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Csákvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete,
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2015. április 1. Egységesítve: 2015. március 1. az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási
I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 2. Ellátási terület. Ellátási formák
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 e-mail: molnarpeter@pr.hu Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság Szociális, Egészségügyi
I.FEJEZET ÁLTALÁNOSRENDELKEZÉSEK
7/2006. (III. 1.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet a nevelési- oktatási intézményekben fizetendő térítési díjak igénybevételének módjáról és a térítési díjak mértékéről A Budapest Kőbányai Önkormányzat
15/2009. (IV.16.) Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 15/2009. (IV.16.) Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 25/2014. (VI.30.) Ör, a 15/2015.(III.26.) Ör, a 23/2015. (V.28.) Ör, a 33/2015. (X.29.) Ör., az 5/2016. (II.25.) Ör., a 7/2017. (II.23.) a 7/2018.