KAPCSOLÁSI RAJZ KIDOLGOZÁSA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KAPCSOLÁSI RAJZ KIDOLGOZÁSA"

Átírás

1 KAPCSOLÁSI RAJZ KIDOLGOZÁSA Az elektronikai tervezések jelentős részénél a kiindulási alap a kapcsolási rajz. Ezen összegezzük, hogy milyen funkciókat szeretnénk megvalósítani, milyen áramkörökkel. A kapcsolási rajz az ember számára leginkább érthető formája a tervnek. A kapcsolási rajz lehet kézi rajz, papíron vagy számítógépes rajz, tervezői szoftverben kialakítva. A kézi rajz szerepe ma minimális, mert elkészítése legalább annyi időt igénybe vesz, mint a számítógépes rajzolás, a használhatósága viszont nagyon korlátozott: 1

2 Összetettebb terv esetén nem fér el a teljes rajz egy rajzlapon, ilyenkor szét kell azt tagolni több egységre, meg kell határozni az egyes rajzok viszonyát, kapcsolódási pontjait. A rajzolás első lépése tehát a hierarchia kialakítása. Általában a részletes rajzok mellett tömbvázlatokra is szükség van. Meg kell határozni az egyes rajzlapok méreteit. Általában kész minták (template) állnak rendelkezésre. A rajzlapon el kell helyezni a szükséges alkatrész-szimbólumokat. Az olyan alkatrészeknél, amelyek típusjelzése nincs definiálva a könyvtárban, meg kell adni a típusjelzéseket. A megfelelő kivezetéseket vezetékekkel össze kell kötni. 2

3 Miután minden részletes rajz és tömbvázlat elkészült, következik az összesítés (kompiláció). A rajzok alapján a szoftver egységes adatbázist készít az alkalmazott alkatrészekről és kötéseikről (kötéslista) a teljes PCB terv szintjén. Ezen a szinten is szükséges ellenőrizni az esetleges formális hibákat. A kapcsolási rajzon további információk helyezhetők el: definiálni lehet a tokozást, ill. a hozzá tartozó lenyomatot a nyomtatott huzalozású lap fejlesztéséhez A rajzolás végső célja a tervezési információk átvitele a nyomtatott huzalozású lap tervezését végző szoftvermodulba. 3

4 Rajzjelek, szimbólumok az elektronikában A kapcsolási rajz a fizikai alkatrészeknek megfelelő rajzjelekből (szimbólumok) és a közöttük kialakított villamos kapcsolatokból (vezetékek) állnak. Szükség szerint elhelyezhetők még különböző mértani alakzatok és szöveges információk is a kapcsolási rajzon. A rajzjelek alakja, főleg a diszkrét alkatrészeknél, szabványosított, hogy a tervező könnyen felismerje az egyes alkatrészeket. Rendszerint a rajzjelhez társított szöveges azonosító (pl. R132) is utal az alkatrész fajtájára. Az integrált áramkörök rajzjelei általában téglalap alakúak. 4

5 Rajzjel - könyvtárak használata A rajzjelek általában rendelkezésre állnak a tervezői szoftverben, tetszőleges számszor elhelyezhetők a rajzlapon. A rajzjeleket a tervezői szoftver könyvtárak formájában tárolja. Rendszerint nagyszámú könyvtár áll rendelkezésre, ezek jórészt fedik a tervezői igényeket. A meglevő könyvtárak mellé a felhasználó kialakíthat saját könyvtárakat 5

6 A rajzjelek elhelyezése a munkafelületen A kapcsolási rajz készítésekor aktivizálni kell a könyvtár panelt. Ezen belül ki kell választani a megfelelő könyvtárat. Ha a tervező nem tudja, hogy a szükséges alkatrész melyik könyvtárban található, alkalmazhatók automatikus keresések az összes elérhető könyvtárban. 6

7 7

8 Miután megtaláltuk a megfelelő rajzjelet, el kell helyezni a rajzlapon. Ehhez navigációs lehetőségek állnak rendelkezésre: a rajzjelet a munkafelület adott részére tudjuk mozdítani, el tudjuk fordítani, esetleg tükrözhetjük, hogy a kapcsolási rajz minél érthetőbb és kompaktabb legyen. 8

9 9

10 A kötések rajzolása Az alkatrészek kivezetéseit a tervezett funkciónak megfelelően össze kell kötni. Alkalmazhatók egyszerű vezetékek (wire) és vezeték-csoportok, azaz sínek (bus). A rajzon meg kell különböztetni a vezetékeket a közönséges vonalaktól (pl. más színt kell alkalmazni), amelyeknek csak grafikus szerepük van. Kézi rajzolás Rajzolás részleges automatizálása Implicit kötések 10

11 Kézi rajzolás Kézi rajzolásnál a vezeték elhelyezésre vonatkozó parancs aktivizálása után be kell jelölni a vezeték kezdőpontját, ez rendszerint egy alkatrész valamely kivezetésének végpontja. Megfelelő navigálással a vezetéket a kívánt irányba kell húzni. Rendszerint csak a rajzlap széleivel párhuzamos vezetékeket helyezünk el, de a szoftverek többsége engedélyezi a 45 o szög alatt vagy tetszőleges szög alatt történő vonalvezetést is. A vezetékek elágaztathatók. A T alakú elágazásoknál, de főleg a vezetékek kereszt alakú találkozásánál be kell jelölni a csomópontot (junction). 11

12 Rajzolás részleges automatizálása Egyes szoftverek különböző könnyítéseket kínálnak a vezetékek elhelyezésére. Pl. több párhuzamos vezeték megrajzolásánál elég megrajzolni az elsőt, majd kijelölni, hogy mely pontokat kell még összekötni és a szoftver maga elvégzi a munkát. Implicit kötések Vannak vezetékek, amelyeket nem szükséges megrajzolni, a tervező szoftver mégis tudja, hogy mely pontokat kell összekötni. Ilyen pontok általában az alkatrészek táp kivezetései, de az azonos címkével (Net Label) ellátott vezetékeket is logikailag egybeköti a szoftver. 12

13 Összetett kapcsolási rajz szerkesztése Csak egyszerű kapcsolási rajzok fejthetők ki egyetlen rajzlapon. A több lapra történő terjeszkedésnek két módja van: Hierarchikus szervezés Vízszintes szervezés (flat design) 13

14 Hierarchikus szervezés Ez a szervezés tekinthető módszeresebbnek. Az egyes részletes rajzok közötti kapcsolatokat tömbvázlaton (egy külön rajzlapon) ábrázoljuk. A tömbvázlaton az egyes részletes rajzok lap-szimbólumok formájában jelennek meg. A részletes rajzok közötti kapcsolatokat a tömbvázlaton explicit vezetékezéssel jelöljük: a lapszimbólumok egyes csatlakozási pontjait vezetékeket használva összekötjük más lapok megfelelő csatlakozási pontjaival. Az összekötésekhez az egyszerű vezetékek mellett vezeték-csoportok (sín) is használhatók. 14

15 15

16 Vízszintes szervezés Vízszintes szervezés esetén az egyes kapcsolási részleteket külön-külön részletes rajzokon fejtjük ki. A részletes rajzok közötti kapcsolatokat úgy ábrázoljuk, hogy a közös jeleket (csomópontokat) azonos címkékkel (Net Label) látjuk el. A teljes terv logikai összegzésénél a kötéslistába bekerülnek ezek a kapcsolatok is. Ez a módszer néhány rajzlap terjedelemig célszerű. Ennél a módszernél nincs tömbvázlat. 16

Elektronikai tervezés Dr. Burány, Nándor Dr. Zachár, András

Elektronikai tervezés Dr. Burány, Nándor Dr. Zachár, András Elektronikai tervezés Dr. Burány, Nándor Dr. Zachár, András Elektronikai tervezés írta Dr. Burány, Nándor és Dr. Zachár, András Publication date 2013 Szerzői

Részletesebben

ÁRAMKÖRÖK SZIMULÁCIÓJA

ÁRAMKÖRÖK SZIMULÁCIÓJA ÁRAMKÖRÖK SZIMULÁCIÓJA Az áramkörök szimulációja révén betekintést nyerünk azok működésébe. Meg tudjuk határozni az áramkörök válaszát különböző gerjesztésekre, különböző üzemmódokra. Végezhetők analóg

Részletesebben

VIII. BERENDEZÉSORIENTÁLT DIGITÁLIS INTEGRÁLT ÁRAMKÖRÖK (ASIC)

VIII. BERENDEZÉSORIENTÁLT DIGITÁLIS INTEGRÁLT ÁRAMKÖRÖK (ASIC) VIII. BERENDEZÉSORIENTÁLT DIGITÁLIS INTEGRÁLT ÁRAMKÖRÖK (ASIC) 1 A korszerű digitális tervezés itt ismertetendő (harmadik) irányára az a jellemző, hogy az adott alkalmazásra céleszközt (ASIC - application

Részletesebben

A Vonallánc készlet parancsai lehetővé teszik vonalláncok és sokszögek rajzolását.

A Vonallánc készlet parancsai lehetővé teszik vonalláncok és sokszögek rajzolását. 11. Geometriai elemek 883 11.3. Vonallánc A Vonallánc készlet parancsai lehetővé teszik vonalláncok és sokszögek rajzolását. A vonallánc egy olyan alapelem, amely szakaszok láncolatából áll. A sokszög

Részletesebben

A NYOMTATOTT HUZALOZÁSÚ LAP TERVEZÉSÉNEK ELŐKÉSZÍTÉSE

A NYOMTATOTT HUZALOZÁSÚ LAP TERVEZÉSÉNEK ELŐKÉSZÍTÉSE A NYOMTATOTT HUZALOZÁSÚ LAP TERVEZÉSÉNEK ELŐKÉSZÍTÉSE A konkrét rajzolás előtt meg kell hozni bizonyos tervezői döntéseket: a lap alakja, a rétegek száma, a minimális vezetékszélesség, minimális szigetelési

Részletesebben

Tárgyak műszaki ábrázolása. Metszeti ábrázolás

Tárgyak műszaki ábrázolása. Metszeti ábrázolás Tárgyak műszaki ábrázolása Metszeti ábrázolás Ábrázolás metszetekkel A belső üregek, furatok, stb. szemléletes bemutatására a metszeti ábrázolás szolgál A metszeti ábrázolás elve Az üreges tárgyat egy

Részletesebben

1. DIGITÁLIS TERVEZÉS PROGRAMOZHATÓ LOGIKAI ÁRAMKÖRÖKKEL (PLD)

1. DIGITÁLIS TERVEZÉS PROGRAMOZHATÓ LOGIKAI ÁRAMKÖRÖKKEL (PLD) 1. DIGITÁLIS TERVEZÉS PROGRAMOZHATÓ LOGIKAI ÁRAMKÖRÖKKEL (PLD) 1 1.1. AZ INTEGRÁLT ÁRAMKÖRÖK GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁI A digitális berendezések tervezésekor számos technológia szerint gyártott áramkörök közül

Részletesebben

FÉNYSOROMPÓ EGYIRÁNYÚ VASÚTI FORGALOM ESETÉN

FÉNYSOROMPÓ EGYIRÁNYÚ VASÚTI FORGALOM ESETÉN FÉNYSOROMPÓ EGYIRÁNYÚ VASÚTI FORGALOM ESETÉN 2 Feladat: Irányítás és vezérlés témakörben egy tetszőleges modell elkészítése. Elkészített modell: Egyirányú vasúti fénysorompó és átkelő Anyagszükséglet:

Részletesebben

A tantárgyon az előadó és a tanársegéd: Mgr. Divéki Szabolcs

A tantárgyon az előadó és a tanársegéd: Mgr. Divéki Szabolcs Elektronikai készülékek tervezése A tantárgyon az előadó és a tanársegéd: Mgr. Divéki Szabolcs 1 1. Előadás az Elektronikai készülékek tervezéséből 1. Rövid tantárgyi ismertető 2 1.1 Rövid tantárgyi ismertető

Részletesebben

Visio tanfolyam. Rövid kurzus

Visio tanfolyam. Rövid kurzus Visio tanfolyam Rövid kurzus Alapismeretek A Visio nagy előnye, hogy a rajzok megjelenése és működése tetszés szerint alakítható. A Visio ezen előnye azösszekötőksegítségével aknázható ki, amelyek többet

Részletesebben

6.1.1.2 Új prezentáció létrehozása az alapértelmezés szerinti sablon alapján.

6.1.1.2 Új prezentáció létrehozása az alapértelmezés szerinti sablon alapján. 6. modul Prezentáció A modul a prezentációkészítéshez szükséges ismereteket kéri számon. A sikeres vizsga követelményei: Tudni kell prezentációkat létrehozni és elmenteni különböző fájl formátumokban A

Részletesebben

10. EGYSZERŰ HÁLÓZATOK TERVEZÉSE A FEJLESZTŐLAPON Ennél a tervezésnél egy olyan hardvert hozunk létre, amely a Basys2 fejlesztőlap két bemeneti

10. EGYSZERŰ HÁLÓZATOK TERVEZÉSE A FEJLESZTŐLAPON Ennél a tervezésnél egy olyan hardvert hozunk létre, amely a Basys2 fejlesztőlap két bemeneti 10. EGYSZERŰ HÁLÓZATOK TERVEZÉSE A FEJLESZTŐLAPON Ennél a tervezésnél egy olyan hardvert hozunk létre, amely a Basys2 fejlesztőlap két bemeneti kapcsolója által definiált logikai szinteket fogadja, megfelelő

Részletesebben

Word V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra,

Word V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra, Word V. Tabulátorok A tabulátorok (tabulátorhely: A vízszintes vonalzó azon pontja, amely meghatározza a szövegbehúzást, illetve a szövegoszlop kezdetét.), segítségével a szöveget balra, jobbra, középre,

Részletesebben

Műszaki rajz alapjai

Műszaki rajz alapjai Műszaki rajz alapjai Definíció A műszaki rajz valamilyen információhordozón rögzített, egyezményes szabályoknak megfelelően, grafikusan ábrázolt műszaki információ, amely rendszerint méretarányos Műszaki

Részletesebben

Digitálistechnika II. 1. rész

Digitálistechnika II. 1. rész Digitálistechnika II. 1. rész Oktatási cél: A tárgy keretében a Digitális technika I. tárgyban szerzett elméleti ismeretek elmélyítésére kerül sor. A hallgatók gyakorlati feladat-megoldások segítségével

Részletesebben

Autodesk Inventor Suite

Autodesk Inventor Suite 1 / 5 Autodesk Inventor Suite 2 / 5 Autodesk Inventor Suite Az Autodesk Inventor Suite egy olyan parametrikus tervező - modellező szoftver, melynek segítségével hatékonyan hozhatjuk létre alkatrészeink

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált e-önkormányzati Rendszerének Térinformatikai Modul felhasználói kézikönyve. Internetes verzió

Szeged Megyei Jogú Város Integrált e-önkormányzati Rendszerének Térinformatikai Modul felhasználói kézikönyve. Internetes verzió Szeged Megyei Jogú Város Integrált e-önkormányzati Rendszerének Térinformatikai Modul felhasználói kézikönyve Internetes verzió 2012. 04. 05. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Az alkalmazás felépítése...

Részletesebben

5. KOMBINÁCIÓS HÁLÓZATOK LEÍRÁSÁNAK SZABÁLYAI

5. KOMBINÁCIÓS HÁLÓZATOK LEÍRÁSÁNAK SZABÁLYAI 5. KOMBINÁCIÓS HÁLÓZATOK LEÍRÁSÁNAK SZABÁLYAI 1 Kombinációs hálózatok leírását végezhetjük mind adatfolyam-, mind viselkedési szinten. Az adatfolyam szintű leírásokhoz az assign kulcsszót használjuk, a

Részletesebben

Soroljon fel néhány, a furatszerelt alkatrészek forrasztásánál alkalmazott vizsgálati szempontot!

Soroljon fel néhány, a furatszerelt alkatrészek forrasztásánál alkalmazott vizsgálati szempontot! Sorolja fel a legfontosabb forrasztási vizsgálatokat! Forraszthatósági, nedvesítési vizsgálatok mintavételes Forrasztott kötések formai minsítése Optikai (AOI, mikroszkóp), szemrevételezéses vizsgálatok

Részletesebben

2 Access 2016 zsebkönyv

2 Access 2016 zsebkönyv 2 Access 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 Access 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 04 Villanyszerelő

Részletesebben

CAD-CAM-CAE Példatár

CAD-CAM-CAE Példatár CAD-CAM-CAE Példatár A példa megnevezése: A példa száma: A példa szintje: CAD rendszer: Kapcsolódó TÁMOP tananyag: A feladat rövid leírása: Szíjtárcsa mőhelyrajzának elkészítése ÓE-A14 alap közepes haladó

Részletesebben

RAJZ1. vezetett gyakorlat

RAJZ1. vezetett gyakorlat Inventor R4 1 Rajz1. vezetett gyakorlat RAJZ1. vezetett gyakorlat Műhelyrajz készítés A feladat megoldásához szükséges fájlok: Tutorial Files\body1 Feladat: Készítse el a szelepház műhelyrajzát! 1) Indítson

Részletesebben

Tworzenie padów o niestandardowych ksztatach English

Tworzenie padów o niestandardowych ksztatach English Egyedi formájú forrasztási felületek (padek) Language Tworzenie padów o niestandardowych ksztatach English Contents A szabványos pad tulajdonságai Egyedi formájú pad készítése Lehetségek egyedi formák

Részletesebben

Rajz 06 gyakorló feladat

Rajz 06 gyakorló feladat Rajz 06 gyakorló feladat Attribútumos szövegmező A feladat megoldásához szükséges fájlok: Rjz06k_Szelepház.ipt Feladat: Készítsen attribútumos szövegmezőt, ahol is a szövegmező rovatai a modell iproperties

Részletesebben

NYOMTATOTT HUZALOZÁSÚ LAPOK GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁJA

NYOMTATOTT HUZALOZÁSÚ LAPOK GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁJA NYOMTATOTT HUZALOZÁSÚ LAPOK GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁJA Az elektronikai tervező általában nem gyárt nyomtatott lapokat, mégis kell, hogy legyen némi rálátása a gyártástechnológiára, hogy terve kivitelezhető legyen.

Részletesebben

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium // OKJ: Elektronikai technikus szakképesítés.

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium // OKJ: Elektronikai technikus szakképesítés. 1 rész 090006 090006/1gy nap nap nap 4. nap 5. nap 6. nap tevékenység 2014.05.13 2014.06.11 2014.06.12 Internetről szakmai dokumentumok letöltése, belőle prezentáció készítése VIZSGAREND A vizsgaszervező

Részletesebben

A Paint program használata

A Paint program használata A Paint program használata A Windows rendszerbe épített Paint program segítségével képeket rajzolhat, színezhet és szerkeszthet. A Paint használható digitális rajztáblaként. Egyszerű képek és kreatív projektek

Részletesebben

Villamos rajzok. Kamarás Péter 2015.április

Villamos rajzok. Kamarás Péter 2015.április Villamos rajzok formái és felépítése Kamarás Péter 2015.április Kapcsolási rajzok funkciói - a működéshez szükséges készülékek ábrázolása - a készülékek összetartozó pontjainak jelölése - az ábrázolt áramkör

Részletesebben

Nagytömegű adatok (gyors) kartografálása. Rostás Sándor százados. MH GEOSZ Műszaki és információs osztály térképész főtiszt (ov. h.

Nagytömegű adatok (gyors) kartografálása. Rostás Sándor százados. MH GEOSZ Műszaki és információs osztály térképész főtiszt (ov. h. Nagytömegű adatok (gyors) kartografálása Rostás Sándor százados. MH GEOSZ Műszaki és információs osztály térképész főtiszt (ov. h.) Kialakításának feltételei - Szoftver lincence (ESRI) - Megfelelő mxd

Részletesebben

Országos Pattantyús Számítógépes Nyomtatott Áramkör-Tervező Verseny

Országos Pattantyús Számítógépes Nyomtatott Áramkör-Tervező Verseny Országs Pattantyús Számítógépes Nymtattt Áramkör-Tervező Verseny 2017. december 8. Versenyfeladat Országs Pattantyús Számítógépes Nymtattt Áramkör-tervező Verseny 2017. december 8. Tájékztató a versenyzők

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 35 52 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

SZERZŐ: Kiss Róbert. Oldal1

SZERZŐ: Kiss Róbert. Oldal1 A LOGO MindStorms NXT/EV3 robot grafikus képernyőjét használva különböző ábrákat tudunk rajzolni. A képek létrehozásához koordináta rendszerben adott alakzatok (kör, téglalap, szakasz, pont) meghatározó

Részletesebben

Tranziens jelenségek rövid összefoglalás

Tranziens jelenségek rövid összefoglalás Tranziens jelenségek rövid összefoglalás Átmenet alakul ki akkor, ha van energiatároló (kapacitás vagy induktivitás) a rendszerben, mert ezeken a feszültség vagy áram nem jelenik meg azonnal, mint az ohmos

Részletesebben

Műszaki rajz. Szakma szerint csoportosítva. Építész rajz. Géprajz. Villamos rajz. Homlokzatok Alaprajzi elrendezés. Elemek rajza Kapcsolódási rajzok

Műszaki rajz. Szakma szerint csoportosítva. Építész rajz. Géprajz. Villamos rajz. Homlokzatok Alaprajzi elrendezés. Elemek rajza Kapcsolódási rajzok Műszaki rajz Szakma szerint csoportosítva Építész rajz Homlokzatok Alaprajzi elrendezés Géprajz Elemek rajza Kapcsolódási rajzok Villamos rajz Villamos hálózatok Erősáramú berendezések Műszaki rajz Cél

Részletesebben

DIÓDÁS ÉS TIRISZTOROS KAPCSOLÁSOK MÉRÉSE

DIÓDÁS ÉS TIRISZTOROS KAPCSOLÁSOK MÉRÉSE M I S K O C I E G Y E T E M GÉPÉSZMÉNÖKI ÉS INFOMATIKAI KA EEKTOTECHNIKAI ÉS EEKTONIKAI INTÉZET Összeállította D. KOVÁCS ENŐ DIÓDÁS ÉS TIISZTOOS KAPCSOÁSOK MÉÉSE MECHATONIKAI MÉNÖKI BSc alapszak hallgatóinak

Részletesebben

Mechatronika segédlet 3. gyakorlat

Mechatronika segédlet 3. gyakorlat Mechatronika segédlet 3. gyakorlat 2017. február 20. Tartalom Vadai Gergely, Faragó Dénes Feladatleírás... 2 Fogaskerék... 2 Nézetváltás 3D modellezéshez... 2 Könnyítés megvalósítása... 2 A fogaskerék

Részletesebben

A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló javítási-értékelési útmutató. INFORMATIKA II. (programozás) kategória

A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló javítási-értékelési útmutató. INFORMATIKA II. (programozás) kategória Oktatási Hivatal A 2014/2015 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló javítási-értékelési útmutató INFORMATIKA II. (programozás) kategória Kérjük a tisztelt kollégákat, hogy az egységes

Részletesebben

T4ML rev.0112. 4+n vezetékes, audió keputelefon rendszer. Felhasználói Kézikönyv

T4ML rev.0112. 4+n vezetékes, audió keputelefon rendszer. Felhasználói Kézikönyv T4ML rev.0112 4+n vezetékes, audió keputelefon rendszer Felhasználói Kézikönyv SÜLLYESZTETT DOBOZ TELEPÍTÉSE 1 2 KÜLTÉRI EGYSÉG TELEPÍTÉSE (A) (B) 1650 1850 1450 Eszköz....................... Süllyesztett

Részletesebben

Bp. Déli pu. - Murakeresztúr vv. Kis-Gellért-hegy alagút hm. szelvény. Általános képek. Kezdőponti kapuzat

Bp. Déli pu. - Murakeresztúr vv. Kis-Gellért-hegy alagút hm. szelvény. Általános képek. Kezdőponti kapuzat Kezdőponti kapuzat Kezdőponti bal oldali párhuzamos szárnyfal Kezdőponti jobb oldali párhuzamos szárnyfal Vizsgálati szám: 12_1125 Oldalszám / oldalak száma: 1 / 38 0-10 m közötti szakasz bal oldal 0-10

Részletesebben

SZERZŐ: Kiss Róbert. Oldal1

SZERZŐ: Kiss Róbert. Oldal1 A LEGO MindStorms NXT/EV3 robot grafikus képernyőjét és programozási eszközeit használva különböző dinamikus (időben változó) ábrákat tudunk rajzolni. A képek létrehozásához koordináta rendszerben adott

Részletesebben

AZ ÖN ÚJ NISSAN EPC-JE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

AZ ÖN ÚJ NISSAN EPC-JE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ AZ ÖN ÚJ NISSAN EPC-JE HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ JÁRMŰ AZONOSÍTÁSA A Microcat Live technológiájával működő Nissan EPC a tökéletes alkatrész-értékesítési rendszer. Első lépésként vessen egy pillantást a fő képernyőkre.

Részletesebben

Led - mátrix vezérlés

Led - mátrix vezérlés Led - mátrix vezérlés Készítette: X. Y. 12.F Konzulens tanár: W. Z. Led mátrix vezérlő felépítése: Mátrix kijelzőpanel Mikrovezérlő panel Működési elv: 1) Vezérlőpanel A vezérlőpanelen található a MEGA8

Részletesebben

Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 6202-11 Épületgépészeti rendszerismeret

Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 6202-11 Épületgépészeti rendszerismeret Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 6202-11 Épületgépészeti rendszerismeret Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 6202-11/1 Általános épületgépészeti ismeretek Szóbeli

Részletesebben

Térképismeret ELTE TTK Földtudományi és Földrajz BSc. 2007

Térképismeret ELTE TTK Földtudományi és Földrajz BSc. 2007 Térképismeret ELTE TTK Földtudományi és Földrajz BSc. 2007 Török Zsolt, Draskovits Zsuzsa ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék http://lazarus.elte.hu 2.Előadás Generalizálás Hagyományos és

Részletesebben

Elektromos áram, áramkör

Elektromos áram, áramkör Elektromos áram, áramkör Az anyagok szerkezete Az anyagokat atomok, molekulák építik fel, ezekben negatív elektromos állapotú elektronok és pozitív elektromos állapotú protonok vannak. Az atomokban ezek

Részletesebben

3. A DIGILENT BASYS 2 FEJLESZTŐLAP LEÍRÁSA

3. A DIGILENT BASYS 2 FEJLESZTŐLAP LEÍRÁSA 3. A DIGILENT BASYS 2 FEJLESZTŐLAP LEÍRÁSA Az FPGA tervezésben való jártasság megszerzésének célszerű módja, hogy gyári fejlesztőlapot alkalmazzunk. Ezek kiválóan alkalmasak tanulásra, de egyes ipari tervezésekhez

Részletesebben

Rajz 02 gyakorló feladat

Rajz 02 gyakorló feladat Rajz 02 gyakorló feladat Alkatrészrajz készítése A feladat megoldásához szükséges fájlok: Rjz02k.ipt Feladat: Készítse el az alábbi ábrán látható tengely alkatrészrajzát! A feladat célja: Az alkatrész

Részletesebben

Dr. Gyurcsek István. Példafeladatok. Helygörbék Bode-diagramok HELYGÖRBÉK, BODE-DIAGRAMOK DR. GYURCSEK ISTVÁN

Dr. Gyurcsek István. Példafeladatok. Helygörbék Bode-diagramok HELYGÖRBÉK, BODE-DIAGRAMOK DR. GYURCSEK ISTVÁN Dr. Gyurcsek István Példafeladatok Helygörbék Bode-diagramok 1 2016.11.11.. Helygörbe szerkesztése VIZSGÁLAT: Mi a következménye annak, ha az áramkör valamelyik jellemző paramétere változik? Helygörbe

Részletesebben

CM-06D és CM-06N videó kaputelefon rendszer. Használati Utasítás

CM-06D és CM-06N videó kaputelefon rendszer. Használati Utasítás CM-06D és CM-06N videó kaputelefon rendszer Használati Utasítás Tartalom 1 Rendszer ismertetése 1 2. Rendszer részei és paraméterei 1 3. Telepítési rajz 2 4. Bekötési rajz 2 5. Bekötési pontok 3 6. Vezeték

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 04 Villanyszerelő

Részletesebben

Diszkrét aktív alkatrészek

Diszkrét aktív alkatrészek Aktív alkatrészek Az aktív alkatrészek képesek kapcsolási és erősítési feladatokat ellátni. A digitális elektronika és a teljesítményelektronika gyors kapcsolókra épül, az analóg technikában elsősorban

Részletesebben

Interaktív, grafikus környezet. Magasszintû alkalmazási nyelv (KAL) Integrált grafikus interface könyvtár. Intelligens kapcsolat más szoftverekkel

Interaktív, grafikus környezet. Magasszintû alkalmazási nyelv (KAL) Integrált grafikus interface könyvtár. Intelligens kapcsolat más szoftverekkel Készítette: Szabó Gábor, 1996 Az Az IntelliCorp IntelliCorp stratégiája: stratégiája: Kifinomult, Kifinomult, objektum-orientált objektum-orientált környezetet környezetet biztosít biztosít tervezéséhez,

Részletesebben

A MEGBÍZHATÓ MŰHELYESZKÖZ

A MEGBÍZHATÓ MŰHELYESZKÖZ A MEGBÍZHATÓ MŰHELYESZKÖZ Optimo 2 a Stoneridge-tól Egy Dell tablet, amely a műhelyek igényeire lett fejlesztve, hogy könnyű kezelhetőségén és hasznos alkalmazásain keresztül növelje a műhelyek hatékonyságát

Részletesebben

Laborgyakorlat Logikai áramkörök számítógéppel segített tervezése (CAD)

Laborgyakorlat Logikai áramkörök számítógéppel segített tervezése (CAD) Laborgyakorlat Logikai áramkörök számítógéppel segített tervezése (CAD) Kombinációs LABOR feladatok Laborfeladat: szavazatszámláló, az előadáson megoldott 3 bíró példája Szavazat példa specifikáció Tervezz

Részletesebben

3.óra Beviteli perifériák. Perifériák: A szg.-hez csatolt külső eszközök. A periféria illesztőkön keresztül csatlakoznak.

3.óra Beviteli perifériák. Perifériák: A szg.-hez csatolt külső eszközök. A periféria illesztőkön keresztül csatlakoznak. 3.óra Beviteli perifériák Perifériák: A szg.-hez csatolt külső eszközök. A periféria illesztőkön keresztül csatlakoznak. Csoportosításuk működési elv szerint: 1. Soros (serial) egy vezeték az előny, hátrány

Részletesebben

Lépcsők és korlátok hozzáadása

Lépcsők és korlátok hozzáadása Lépcsők és korlátok hozzáadása 10 Ebben a leckében lépcső és korlát objektumokat adhat hozzá az alapvető épületelrendezéshez. A következők létrehozását tanulhatja meg: Többemeletes egyenes lépcső. Többemeletes

Részletesebben

Czifra Sándor Lőrinczi Konrád. Videó vezérelt kurzusok készítése Moodle keretrendszerben

Czifra Sándor Lőrinczi Konrád. Videó vezérelt kurzusok készítése Moodle keretrendszerben Czifra Sándor Videó vezérelt kurzusok készítése Moodle keretrendszerben A kezdetek... Felsővezetői támogatás. Nemzetközi trendek kutatása. Tanulmány utak, best practice Szakmai iránymutatás, oktatás. Módszertani

Részletesebben

Építészeti műszaki rajz elemei (rövid kivonat, a teljesség igénye nélkül)

Építészeti műszaki rajz elemei (rövid kivonat, a teljesség igénye nélkül) Építészeti műszaki rajz elemei (rövid kivonat, a teljesség igénye nélkül) A műszaki rajzot a sík és térmértani szerkesztési szabályok és a vonatkozó szabványok figyelembevételével kell elkészíteni úgy,

Részletesebben

Egyenes mert nincs se kezdő se végpontja

Egyenes mert nincs se kezdő se végpontja Szakasz mert van két végpontja Egyenes mert nincs se kezdő se végpontja Tört vonal Szög mert van két szára és csúcsa Félegyenes mert van egy kezdőpontja 5 1 1 Két egyenes egymásra merőleges ha egymással

Részletesebben

Fedélszerkezet kivitelezése

Fedélszerkezet kivitelezése Fedélszerkezet kivitelezése Összeállította: Kreinbacher Imre Nemes András - 1 - Fedélszerkezeti elemek gyártás előkészítése Fedélszerkezet kivitelezésének feltétele, hogy a fed élszerkezet alkotó elemeit

Részletesebben

Létrehoztunk egyworkspacet. Elmentettük a. név alatt. A D:\PEU\Factory Demo mappába helyeztük el.

Létrehoztunk egyworkspacet. Elmentettük a. név alatt. A D:\PEU\Factory Demo mappába helyeztük el. 2. Előadás az Elektronikai készülékek tervezéséből 1 Meddig jutottunk az előző órán? Létrehoztunk egyworkspacet. Elmentettük a Factory Demo.DsnWrk új név alatt. A D:\PEU\Factory Demo mappába helyeztük

Részletesebben

A foglalkozás céljának eléréséhez a következő tevékenységeket végezzük el:

A foglalkozás céljának eléréséhez a következő tevékenységeket végezzük el: A FOGLAKOZÁS ADATAI: SZERZŐ Kiss Róbert A FOGLALKOZÁS CÍME Dinamikus rajzolás robotképernyőn A FOGLALKOZÁS RÖVID LEÍRÁSA A LEGO MindStorms NXT/EV3 robot grafikus képernyőjét és programozási eszközeit használva

Részletesebben

Prezentáció. Kategória Tudásterület Hivatkozás Tudáselem 1. Az alkalmazás használata 1.1 Első lépések a prezentációkészítésben

Prezentáció. Kategória Tudásterület Hivatkozás Tudáselem 1. Az alkalmazás használata 1.1 Első lépések a prezentációkészítésben Prezentáció Syllabus 6.0 A syllabus célja Az alábbiakban ismertetjük a Prezentáció modul követelményeit, amely a modulvizsga alapját is képezi. 2019 ECDL Alapítvány A syllabus az ECDL Alapítvány tulajdonát

Részletesebben

HITELES MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND

HITELES MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND BOLEVÁCZ ÉS VÖRÖS ÜGYVÉDI IRODA 1053 Budapest, Veres Pálné utca 9. I/2. Budapesti Ügyvédi Kamara 2291 HITELES MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND Kiadás dátuma 2015. február 20. 1 TARTALOM 1. A másolatkészítési rend

Részletesebben

Hercules tolókapu motor szerelési leírás

Hercules tolókapu motor szerelési leírás Hercules tolókapu motor szerelési leírás 1 2 Figyelem! Ezen kézikönyvben lévő telepítést csak szakképzett műszaki személy végezheti és nem a végfelhasználó. A telepítést végző szerepe, hogy tájékoztassa

Részletesebben

World Robot Olympiad2019. Regular Kategória Senior Korosztály SMART CITIES OKOS VÁROSOK OKOSHÁLÓZAT. Verzió: December 11.

World Robot Olympiad2019. Regular Kategória Senior Korosztály SMART CITIES OKOS VÁROSOK OKOSHÁLÓZAT. Verzió: December 11. World Robot Olympiad2019 Regular Kategória Senior Korosztály SMART CITIES OKOS VÁROSOK OKOSHÁLÓZAT Verzió: December 11. WRO Nemzetközi Prémium Partnerek Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 2 2. Az asztal specifikációi...

Részletesebben

SANTON. Tűzvédelmi kapcsoló Napelemes rendszerekhez. Használati útmutató

SANTON. Tűzvédelmi kapcsoló Napelemes rendszerekhez. Használati útmutató SANTON Tűzvédelmi kapcsoló Napelemes rendszerekhez Használati útmutató Típusválaszték DFS-1/DFS-14 - Motoros DC megszakító tokozásban - Telepítési útmutató DFS-1-W/DFS-14-W - Motoros DC megszakító tokozásban

Részletesebben

A HŐMÉRSÉKLET-SZABÁLYOZÁS ÉS A RENDSZER SZABÁLYOZÁS TARTOZÉKAI

A HŐMÉRSÉKLET-SZABÁLYOZÁS ÉS A RENDSZER SZABÁLYOZÁS TARTOZÉKAI A HŐMÉRSÉKLET-SZABÁLYOZÁS ÉS A RENDSZER SZABÁLYOZÁS TARTOZÉKAI / 63 MULTIFUNKCIONÁLIS VEZÉRLŐ MULTIFUNKCIONÁLIS VEZÉRLŐ 3318636 Rendszervezérlő három azonos hőmérsékletű kör vezérlésére / Három zónaszelep

Részletesebben

CORPORATION Hungary SUPER ELECTRONICS RADIO CONTROL SYSTEMS

CORPORATION Hungary SUPER ELECTRONICS RADIO CONTROL SYSTEMS R/C SYSTEMS CORPORATION Hungary SUPER ELECTRONICS RADIO CONTROL SYSTEMS PHONE OFFICE: +36.1.303-8109, FACTORY:+36.1.303-1056/17 FAX: +36.1.303-8109/18 Site: http://enforcer.hu E-mail: rcsys@rcsysline.com

Részletesebben

ELEKTROTECHNIKA-ELEKTRONIKA ELEKTROTECHNIKA

ELEKTROTECHNIKA-ELEKTRONIKA ELEKTROTECHNIKA ELEKTROTECHNIKA-ELEKTRONIKA ELEKTROTECHNIKA 1. Egyenáramú körök Követelmények, matematikai alapok, prefixumok Töltés, áramerősség Feszültség Ellenállás és vezetés. Vezetők, szigetelők Áramkör fogalma Áramköri

Részletesebben

CAD Rendszerek I. Sajátosság alapú tervezés - Szinkron modellezés

CAD Rendszerek I. Sajátosság alapú tervezés - Szinkron modellezés CAD Rendszerek I. Sajátosság alapú tervezés - Szinkron modellezés Farkas Zsolt Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gép- és Terméktervezés Tanszék 1/ 14 Tartalom -Sajátosság alapú tervezés:

Részletesebben

Tanszéki Általános Formai Követelmények

Tanszéki Általános Formai Követelmények BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Tanszéki Általános Formai Követelmények (Érvényes: 2019. szeptember 1-től) 1. A tervezési feladat rajzaira vonatkozó

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉPES DÖNTÉS ÉS MUNKATÁMOGATÁS INTEGRÁLT RENDSZERBEN

SZÁMÍTÓGÉPES DÖNTÉS ÉS MUNKATÁMOGATÁS INTEGRÁLT RENDSZERBEN SZÁMÍTÓGÉPES DÖNTÉS ÉS MUNKATÁMOGATÁS INTEGRÁLT RENDSZERBEN Innovációk a tűzoltásban és a műszaki mentésben Az OKF Tudományos Tanácsa és a Magyar Tűzvédelmi Szövetség konferenciája 2016. április 13. Erdélyi

Részletesebben

2. óra: Manuálé rajzolása nagyméretarányú digitális térképkészítéshez

2. óra: Manuálé rajzolása nagyméretarányú digitális térképkészítéshez 2. óra: Manuálé rajzolása nagyméretarányú digitális térképkészítéshez A következő órákon nagyméretarányú digitális térképrészletet készítünk, újfelméréssel, mérőállomással. A mérést alappont sűrítéssel

Részletesebben

A felmérési egység kódja:

A felmérési egység kódja: A felmérési egység lajstromszáma: 0161 A felmérési egység adatai A felmérési egység kódja: A kódrészletek jelentése: Elektro//50/Ism/Rok Elektronika-távközlés szakképesítés-csoportban, a célzott 50-es

Részletesebben

TERVEZŐRENDSZER ÉS OKTATÓPROGRAM FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

TERVEZŐRENDSZER ÉS OKTATÓPROGRAM FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV Design Suite ELEKTRONIKAI TERVEZŐRENDSZER ÉS OKTATÓPROGRAM FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV DesignSoft www.designsoft.hu i-1 SZERZŐI JOGOK Copyright 1990-2008 DesignSoft Kft. Minden jog fenntartva. A eredeti telepítőlemezén

Részletesebben

Téglalap kijelölés opciói

Téglalap kijelölés opciói Kijelölés Téglalap kijelölés opciói Hozzunk létre egy új képet (méret: 640x400)!.Téglalap kijelölő eszköz kiválasztása. Kijelölés-szerkesztő megnyitása. Kijelölés megrajzolása Opciók: 4. Élsímítás 5. Lágy

Részletesebben

Rendszer szekvencia diagram

Rendszer szekvencia diagram Rendszer szekvencia diagram Célkitűzések A rendszer események azonosítása. Rendszer szekvencia diagram készítése az eseményekre. 2 1.Iteráció Az első igazi fejlesztési iteráció. A projekt kezdeti szakaszában

Részletesebben

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER. Kültéri egység VDT 595A. VDT-595A Leírás v1.4.pdf

2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER. Kültéri egység VDT 595A. VDT-595A Leírás v1.4.pdf 2-VEZETÉKES KAPUTELEFON RENDSZER Kültéri egység VDT 595A VDT-595A Leírás v1.4.pdf Tartalom 1 Kaputábla és Funkciói... 3 2 Kaputábla leírása... 3 3 Zárnyitás műszaki adatai... 4 4 Felszerelés... 4 5 Rendszer

Részletesebben

Vízszintes "A turisztikailag fontosabb kiindulási pontokból más, hasonlóan sáv:

Vízszintes A turisztikailag fontosabb kiindulási pontokból más, hasonlóan sáv: Jelen Segédlet a MSZ 2058712-1988 számú Országos Szabvány (Általános turistatájékoztató jelképek - Gyalogos út- és irány jelzések, a továbbiakban: SZ) kivonata, kiegészülve a "Függőleges kettős sáv" és

Részletesebben

Laborsegédlet 3. Labor

Laborsegédlet 3. Labor 1/6. oldal Logisztikai rendszerek irányítás és automatizálás technikája I. CX-Programmer: 3. Labor A CX Programmer az OMRON PLC-k programozó szoftvere. Új program megnyitásának lépései: FILE NEW Device

Részletesebben

Gingl Zoltán, Szeged, :14 Elektronika - Hálózatszámítási módszerek

Gingl Zoltán, Szeged, :14 Elektronika - Hálózatszámítási módszerek Gingl Zoltán, Szeged, 05. 05.09.9. 9:4 Elektronika - Hálózatszámítási módszerek 05.09.9. 9:4 Elektronika - Alapok 4 A G 5 3 3 B C 4 G Áramköri elemek vezetékekkel összekötve Csomópontok Ágak (szomszédos

Részletesebben

Országos Pattantyús Számítógépes Nyomtatott Áramkör-Tervező Verseny

Országos Pattantyús Számítógépes Nyomtatott Áramkör-Tervező Verseny Országos Pattantyús Számítógépes Nyomtatott Áramkör-Tervező Verseny. Versenyszabályzat A Versenyről általában A Verseny iskolánk legnagyobb rendezvényének, az idén huszadik alkalommal megrendezett Pattantyús

Részletesebben

Segédlet a Hengeres nyomó csavarrugó feladat kidolgozásához

Segédlet a Hengeres nyomó csavarrugó feladat kidolgozásához Segédlet a Hengeres nyomó csavarrugó feladat kidolgozásához A rugók olyan gépelemek, amelyek mechanikai energia felvételére, tárolására alkalmasak. A tárolt energiát, erő vagy nyomaték formájában képesek

Részletesebben

Műszaki dokumentáció. Szabályok, eljárások III.

Műszaki dokumentáció. Szabályok, eljárások III. Műszaki dokumentáció Szabályok, eljárások III. 1 A rajzi megjelenítés Műszaki gondolatok közlésének és rögzítésének eszköze a rajz Hiba és félreértés nem megengedett Nemzetközileg rögzített, így világnyelv

Részletesebben

Elektronika laboratóriumi mérőpanel elab panel NEM VÉGLEGES VÁLTOZAT! Óbudai Egyetem

Elektronika laboratóriumi mérőpanel elab panel NEM VÉGLEGES VÁLTOZAT! Óbudai Egyetem Elektronika laboratóriumi mérőpanel elab panel NEM VÉGLEGES VÁLTOZAT! 1 Óbudai Egyetem 2 TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés 3 I-A. Beüzemelés.................................. 4 I-B. Változtatható ellenállások...........................

Részletesebben

GÉPELEMEK EGYSZERÜSÍTETT ÁBRÁZOLÁSA

GÉPELEMEK EGYSZERÜSÍTETT ÁBRÁZOLÁSA GÉPELEMEK EGYSZERÜSÍTETT ÁBRÁZOLÁSA CSAVAROK ÉS CSAVARKÖTÉSEK ÁBRÁZOLÁSA A csavarok gépészeti jellemzése A csavarok funkciói Alkatrészek rögzítése Alkatrészek mozgatása (forgó mozgás átalakítása haladó

Részletesebben

Programozási nyelvek 2. előadás

Programozási nyelvek 2. előadás Programozási nyelvek 2. előadás Logo forgatás tétel Forgatás tétel Ha az ismétlendő rész T fok fordulatot végez és a kezdőhelyére visszatér, akkor az ismétlések által rajzolt ábrák egymás T fokkal elforgatottjai

Részletesebben

A szabályos sokszögek közelítő szerkesztéséhez

A szabályos sokszögek közelítő szerkesztéséhez 1 A szabályos sokszögek közelítő szerkesztéséhez A síkmértani szerkesztések között van egy kedvencünk: a szabályos n - szög közelítő szerkesztése. Azért vívta ki nálunk ezt az előkelő helyet, mert nagyon

Részletesebben

54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM

54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Intelligens közlekedési rendszerek (ITS)

Intelligens közlekedési rendszerek (ITS) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Intelligens közlekedési rendszerek (ITS) Térinformatika (GIS) közlekedési alkalmazásai Közlekedési adatbázisok

Részletesebben

ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ

ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ Lapszám: 1/6 ALKALMAZÁSI ÚTMUTATÓ Termék: Összecsukható gyümölcsszedő állványok Állványmagasság: 2000 mm (L=2000) Cikkszám: 92110013 Állványmagasság: 1650 mm (L=1650) Cikkszám: 92110014 Állványmagasság:

Részletesebben

0 Általános műszer- és eszközismertető

0 Általános műszer- és eszközismertető 0 Általános műszer- és eszközismertető A laborgyakorlatok során előforduló eszközök vázlatos áttekintésében a teljesség igénye nélkül s a célfeladatokra koncentrálva a következő oldalak nyújtanak segítséget.

Részletesebben

Hogyan tudom soros eszközeimet pillanatok alatt hálózatba kötni?

Hogyan tudom soros eszközeimet pillanatok alatt hálózatba kötni? Hogyan tudom soros eszközeimet pillanatok alatt hálózatba kötni? Kritikus pontok Ethernet interfész soros eszközbe ágyazásakor Az ipari Ethernet technológia az alacsony költségeinek és jelentős hálózati

Részletesebben

Általános soros sín (USB) Felhasználói útmutató Rendszerigény Nyomtatója beépített USB portja az alábbi minimális rendszerkonfiguráció mellett használ

Általános soros sín (USB) Felhasználói útmutató Rendszerigény Nyomtatója beépített USB portja az alábbi minimális rendszerkonfiguráció mellett használ Általános soros sín (USB) Felhasználói útmutató Rendszerigény Nyomtatója beépített USB portja az alábbi minimális rendszerkonfiguráció mellett használható: USB porttal rendelkező PC Microsoft Windows 98,

Részletesebben

Cohen-Sutherland vágóalgoritmus

Cohen-Sutherland vágóalgoritmus Vágási algoritmusok Alapprobléma Van egy alakzatunk (szakaszokból felépítve) és van egy "ablakunk" (lehet a monitor, vagy egy téglalap alakú tartomány, vagy ennél szabálytalanabb poligon által határolt

Részletesebben

Mobil Partner telepítési és használati útmutató

Mobil Partner telepítési és használati útmutató Mobil Partner telepítési és használati útmutató Tartalom Kezdeti lépések... 2 Telepítés... 2 A program indítása... 6 Mobile Partner funkciói... 7 Művelet menü... 7 Kapcsolat... 7 Statisztika... 8 SMS funkciók...

Részletesebben

Jelek és rendszerek Gyakorlat_02. A gyakorlat célja megismerkedni a MATLAB Simulink mőködésével, filozófiájával.

Jelek és rendszerek Gyakorlat_02. A gyakorlat célja megismerkedni a MATLAB Simulink mőködésével, filozófiájával. A gyakorlat célja megismerkedni a MATLAB Simulink mőködésével, filozófiájával. A Szimulink programcsomag rendszerek analóg számítógépes modelljének szimulálására alkalmas grafikus programcsomag. Egy SIMULINK

Részletesebben

<X Y SZAKKÖZÉPISKOLA>

<X Y SZAKKÖZÉPISKOLA> Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 54 522 01 0000 00 00 Erősáramú elektrotechnikus Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0900-06 Informatikai,

Részletesebben