E L Ő T E R J E S Z T É S
|
|
- Sára Gulyásné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendelet módosítására A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala (a továbbiakban: Kormányhivatal) június 23-án ellenőrzést tartott a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás (a továbbiakban: Társulás) fenntartásában működő Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat székhelyén és telephelyein. Az ellenőrzés során többek között megállapította, hogy a rendelkezésre bocsátott térítési díj megállapítása tárgyában a társulás tagönkormányzatai által hozott rendeletekkel kapcsolatosan nem teljesül a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 92. -ának rendelkezései, miszerint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról a társulási megállapodásban erre kijelölt települési önkormányzat a társulási megállapodásban meghatározottak szerint alkot rendeletet. A feltárt hiányosság megszüntetése érdekében a Kormányhivatal október 9-én keltezett végzésében a fenntartó által teljesítendő ezen feladat határidejét december 31-ben írta elő. A Társulási Megállapodásban nincs kijelölve konkrét települési önkormányzat, így ennek hiányában a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 5. (1a) bekezdése értelmében a rendelet megalkotására a társulás székhelye szerinti helyi önkormányzat képviselő-testülete jogosult. A rendelet megalkotásához a társulásban résztvevő helyi önkormányzat képviselő-testületének hozzájárulása szükséges. A Társulás székhelye Püspökladány, így a fennti jogszabály értelmében a rendeletalkotásra Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete jogosult. A Társulás keretében működtetett ellátások esetében (étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, családsegítés, idősek nappali ellátása, pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása, gyermekjóléti szolgáltatás) a rendelet területi és személyi hatálya - a módosítást követően - Püspökladány város közigazgatási területén kívül kiterjed Sárrétudvari, Szerep, Földes, Nagyrábé települések közigazgatási területén tartózkodó természetes személyekre is.
2 2 Összefoglalva: a Társulás székhelye szerinti helyi önkormányzat képviselőtestülete által hozott rendeletnek tartalmaznia kell a Társulásban résztvevő települések illetékességére (személyi, területi hatály) vonatkozó rendelkezéseket az igénybe vett ellátásokat figyelembe véve, valamint az az azokért fizetendő térítési díjakat. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet 3. (3) bekezdése értelmében - Az intézményi térítési díj szolgáltatónként, intézményenként, telephellyel rendelkező szolgáltató, intézmény esetén ellátást nyújtó székhelyenként, telephelyenként, továbbá bentlakásos intézményi ellátás esetén épületenként külön-külön is meghatározható. - nem csorbul ezáltal az érintett települések joga arra vonatkozólag, hogy önállóan állapítsák meg az igénybe veendő ellátás körét és az azokért fizetendő térítési díjakat. Az előterjesztés az érintett települések önkormányzatai számára megküldésre került, akik Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 20. napján tartandó üléséig azt megtárgyalják, a rendelet megalkotásához hozzájárulásukat határozatba foglalják. Mindezek alapján javaslom a Képviselő-testületnek a rendelet-tervezet elfogadását. Püspökladány, december 10. D o m b i Imréné polgármester
3 PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../... (.....) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 92. (1)-(2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata, Szerep Község Önkormányzata, Földes Nagyközség Önkormányzata és Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületeinek hozzájárulásával a következőket rendeli el: 1. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) a következő 1/A. -sal egészül ki: 1/A. A rendelet hatálya kiterjed továbbá a 2. -ban nyújtott szolgáltatások közül Sárrétudvari, Szerep, Földes, Nagyrábé települések közigazgatási területén élő, a helyi szociális rendeletekben meghatározott alapellátások vonatkozásában az Szt. 3. (1)-(3) bekezdésében meghatározott személyekre. 2. A Rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 3. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti. D o m b i Imréné polgármester K e s e r ű László jegyző
4 1. melléklet a../.. (.....) önkormányzati rendelethez 1. melléklet a 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelethez 1. Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított ellátásoknál az intézményi térítési díj mértéke 1.1 Püspökladány közigazgatási területén a) ebéd: étkezésnél, fogyatékosok nappali ellátásban, demens ellátásban az intézményi térítési összege 490.-Ft/nap, az ebéd kiszállítási díja: 50.-Ft/nap. b) házi segítségnyújtás: az intézményi térítési díj összege: 220.-Ft/óra c) a szociális ellátásért fizetendő személyi térítési díjakat az alábbi táblázat tartalmazza: Jövedelem Ft/hó Ft-tól Étkezés (Ft/nap) Étkezés kiszállítással (Ft/nap) Házi segítségnyújtás (Ft/óra) Étkeztetés fogyatékosok nappali Jövedelemtől függetlenül 220 Ft/óra ellátása, demens ellátás (Ft/nap) Az étkezés nélkül igénybe vett nappali ellátás esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének hatszorosát meg nem haladó egy főre jutó jövedelem esetén nem kell napi díjat fizetni, e fölött a napidíj összege egységesen 20 Ft. A fogyatékosok nappali ellátása esetén a szállítás díjtalan. 1.2 Sárrétudvari közigazgatási területén Ellátásokért fizetendő térítési díjak: Jövedelem Ft-tól Étkeztetés Étkeztetés + kiszállítás Házi segítségnyújtás Az étkezés nélkül igénybe vett nappali ellátás esetében a öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének ötszörösét meg nem haladó jövedelem esetén nem kell térítési díjat fizetni, e fölött a személyi térítési díj összege egységesen napi 20 Ft.
5 2 1.3 Szerep közigazgatási területén Az alapellátások szolgáltatásai ingyenesek kivéve az étkeztetést. Szociális étkeztetés térítési díjai Jövedelem fölött Fizetendő térítési díj Földes közigazgatási területén Étkeztetés: Intézményi térítési díj kiszállítás nélkül: Intézményi térítési díj kiszállítással: Ft/adag Ft/adag A személyi térítési díj a kérelmező jövedelmétől függ, melyet a megállapodás, illetve értesítés tartalmaz. Házi segítség nyújtás: Nappali ellátás (idősek klubja és demens ellátás) térítésmentes térítésmentes Intézményi térítési díjból igénybe vehető kedvezmény összege: Jövedelem (Ft/hó) Ft- Étkeztetés (Ft/nap) Étkeztetés kiszállítással (Ft/nap) Étkeztetés demens nappali ellátás (Ft/nap) Nagyrábé közigazgatási területén a) étkeztetés: 410 Ft/nap b) házi segítségnyújtás: ingyenes c) idősek nappali ellátása: ingyenes. Személyi térítés díjait az alábbi táblázat tartalmazza: Jövedelem Ft Ft Ft felett Étkeztetés Idősek nappali ell Házi segítségnyújtás 0 0 0
6 3 2. Nevelési, oktatási intézmények által biztosított háromszori gyermekétkeztetésnél az intézményi térítési díj mértéke: - Egyesített Óvodai Intézmény 276 Ft - Bölcsőde 286 Ft - Püspökladányi Általános és Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat 295 Ft - Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 490 Ft 3. Gyermekek átmeneti gondozása esetén az intézményi térítési díj mértéke: - napi Ft, - havi Ft.
a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 Email: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselőtestülethez Püspökladány Város
egyes szociális tárgyú önkormányzati rendeletek módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S egyes szociális tárgyú önkormányzati rendeletek módosításáról 1. Az étkeztetést biztosító intézmények vezetői
Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Viplak Tibor polgármester. Ellene bejelentés, észrevétel érkezett / nem érkezett. Enying, június.. Kihirdetve: június.
RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2018. (VI..) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás keretében nyújtott szociális ellátások intézményi térítési díjairól Enying
Általános rendelkezések 1.
Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete a i Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán E L Ő T E R J E S Z T É S a szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatásokról
A rendelet 1. -ának (2) bekezdését hatályát vesztette. 3. A rendelet 1. -ának (3) bekezdését hatályát vesztette.
Tokodaltáró Község Önkormányzatának 13/2008. (VII.03.) rendelete a településen személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 3/2008. (II.14.)rendelet módosításáról (rövid megjelölés 13/2008.
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a térítési díjakról Mezőnyárád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást
A SZEMÉLYES GONDOSKODÁS FORMÁI 1.. ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK 2..
Ladánybene Község Önkormányzat 15/2009. (XI.26.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő térítési díjakról Ladánybene Község Önkormányzatának
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-án tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 26-án tartandó ülésére A Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról,
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. /2014. (..) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete egyes szociális és gyermekjóléti szolgáltatások térítési díjával összefüggő önkormányzati
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2016.(IX.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2016.(IX.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Demecser Város Önkormányzat Szociális ellátások intézményi térítési díjairól szóló 6/2013.(IV.15.) rendeletének
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET)
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.15.) önkormányzati rendelete
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.15.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről (egységes szerkezetben a 8/2014.
Rendelettervezet. helyi rendelet módosítása Mell.: Hatásvizsgálati lap, rendelettervezet, összehasonlító táblázat
Ikt. sz.: 1/288-1/2015/I. Üi.: dr. Ákosi Ádám Gábor Rendelettervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Mell.: Hatásvizsgálati lap, rendelettervezet,
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda
Ikt.szám: 5293/2014. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda J a v a s l a t a Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó
Bevezető rész. A rendelet hatálya. Általános szabályok
Szekszárdi Önkormányzat 36/2001.(XII.21.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról * a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése
2. Az R. 2. melléklete helyébe jelen rendelet 2. melléklete lép. 3. Ez a rendelet 2015. szeptember 1-jén lép hatályba. Kihirdetési záradék:
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 20/2015. (VII. 8.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról szóló 36/2001. (XII. 21.) önkormányzati rendelet
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 2983/2014. E l ő t e r j e s z t é s
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 2983/2014. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
Előterjesztés a március 29-én tartandó Képviselő-testületi ülésére
Előterjesztés a 2012. március 29-én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 2/2012. (I.27.) önkormányzati rendelet módosításának megalkotása
Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testülete 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2016. március hónap 31. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 11-i ülésére Tárgy: Az egyes személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről és az alkalmazandó
Záradék: A rendelet-tervezetet társadalmi egyeztetése március... napjáig az Enyingi Polgármesteri Hivatal honlapján megtörtént.
RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (III..) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás keretében nyújtott szociális ellátások intézményi térítési díjairól Enying
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2011.(IV.14.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2011.(IV.14.) Önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról ( a 17/2011. (V.26.) Önk., 21/2011. (VIII.12.) Önk.,
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2013.(IV.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2013.(IV.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2016. (I. 26.) határozata
Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. január 26-án megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016. (I. 26.) határozata
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
JAVASLAT. Kazincbarcika, március 21.
1 Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató JAVASLAT a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Szabó-Nagy Andrea E L Ő T E R J E S Z T É S
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Szabó-Nagy Andrea E L Ő T E R J E S Z T É S a szociális ellátásokról, valamint a szociális gondoskodást nyújtó alapszolgáltatásokról
Előterjesztés a Képviselő-testület részére a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 22/2012. (V. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyzője 482. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 22/2012. (V. 23.) önkormányzati
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az intézményi térítési díjakról szóló. 32/2013. (XII. 17.) sz.
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az intézményi térítési díjakról szóló 32/2013. (XII. 17.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 4/2014. (IV. 01.), 12/2014.
(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.
Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének
ELŐTERJESZTÉS Ábrahámhegy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 15-i rendkívüli nyílt ülésére
ÁRHÁMHEGY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 8256 Ábrahámhegy, adacsonyi út 13. Telefon: +36 87 471 506 rendelet-tervezetet törvényességi szempontból megvizsgáltam: Wolf Viktória jegyző ELŐTERJESZTÉS 2015. április
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 Siófok, Fő tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. február havi ülésére Tárgy: Siófok Város Önkormányzata által biztosított szociális és gyermekvédelmi ellátásokról,
(1d) A Szücs és Társa Kft. a 3. melléklet 2. pontja szerinti rezsiköltséget számláz az étkezést igénybe vevő költségvetési szerv számára.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 9/2016. (III. 11.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról szóló 36/2001. (XII. 21.) önkormányzati rendelet
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A szociális és gyermekvédelmi ellátási formákról, támogatásokról
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Tabajd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 27-i ülésére 6. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth
Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I. 2-460/2006. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 11/2012.( ) önkormányzati rendelete
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 11/2012.(111.30.) önkormányzati rendelete a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában működé szociális intézmények esetében a személyes
IX. 19/2012. (V.22.) 24/2011. (IX.26.)
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2012. (V.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló 24/2011.
ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 18/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelete (A 2015. március 1-től hatályos, egységes szerkezet) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III. 13.) önkormányzati rendelete a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról
a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2019. 1. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testülethez Segítő
Zirc Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa Elnökétől 8420 Zirc, Rákóczi tér 15/b Tel.: 06-88/575-385 Fax: 06-88/575-386 E L Ő T E R J E S Z T É S
Zirc Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa Elnökétől 8420 Zirc, Rákóczi tér 15/b Tel.: 06-88/575-385 Fax: 06-88/575-386 Ikt.szám: 37-3/2012. 2. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S A Zirc Kistérség
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-43/2018. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: Xll 50-412017. Előadó: Dr. Tőgye Ildikó Mell.: Rendelettervezet Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-802 NYILVANOS
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendelete
Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2010. (II. 19.) számú RENDELETE
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (II. 19.) számú RENDELETE az intézményi térítési
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2006.(XII.29.) r e n d e l e t e
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2006.(XII.29.) r e n d e l e t e a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások térítési díjainak, továbbá az emelt szintű elhelyezési
Előterjesztés. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. március 29-i rendkívüli ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Előterjesztés Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének
1.. 2.. 3.. 4.. 5.. (1) A rendelet 45.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Doboz Nagyközség Önkormányzatának 8/2008 (III.1. ) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 19/2007 (XII.14.) rendelettel módosított 11/2007. (IX.21.) rendelet módosításáról 1..
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 22-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. február 22-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A települési támogatásokról, valamint a szociális és gyermekvédelmi
Tárgy: Szociális rendelet módosítása
Tárgy: Szociális rendelet módosítása ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. április 25-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1
Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 18/2012. (VI.25.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, valamint a fizetendő intézményi térítési
A R. 7. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati rendelet
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: Xl 599812013. Előadó: Dr. Tőgye Ildikó Mell.: Rendelettervezet Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-802 Telefax: (66)
ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/
ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 29-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Polgári Szociális Központ szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatásainak 2014. évi önköltség megállapítására és
SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE
SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2014. márciusi ülésére Tárgy:
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-46/2016. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 2. oldal 1. melléklet az 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelethez1
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 1. oldal Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelete 1 az étkeztetésről
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: /2012. E l ő t e r j e s z t é s
Lengyeltóti Város Polgármestere 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2. Ügyiratszám: 1364-9/2012. E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 28-án tartandó ülésére
A rendelet hatálya. Intézményi térítési díjak
Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2015. június 29. Hatályos 2015. július 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-103/2015. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VII.21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól szóló 6/2013.(IV.15.) önkormányzati rendeletének módosításáról
Új napirendi pont 34. számú előterjesztés Minősített többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére
Új napirendi pont 34. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A szociális szolgáltatásokról szóló
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete
A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2019. február 28. Danada-Rimán Edina jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2019. (II.28.) önkormányzati
Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2010. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő - testülete 2010. március 25-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2010. (III.29.)
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat fenntartásában lévő nevelési, oktatási, szociális intézményekben a gyermek, diák és szociális
I. cím A rendelet célja
Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igényléséről és a fizetendő térítési díjakról Kiszombor
Bóly Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (III.27.) önkormányzati rendelete. a Bólyi Integrált Szociális Központ térítési díjairól
Bóly Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (III.27.) önkormányzati rendelete a Bólyi Integrált Szociális Központ térítési díjairól (Egységes szerkezetben a módosításról szóló 9/2015.(IX.15.)
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes szerkezetben a 14/2015.(VI.25.), valamint a 28/2015.(XII.17.),
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK
1.7.4. PRESIDIUM Közhasznú Egyesület Dombóvár, Kinizsi u. 37. 3. (1) Hatályát veszti a Rendelet 7/D. (4) bekezdése.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a szociális szolgáltatásokról szóló 22/2003. (VIII.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Dombóvár Város
A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról, valamint a személyes. szakosított ellátások térítési díjáról szóló 6!2015.(1L27.) ör.
Sorszám: Tárgy: 8 A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális alap- és szakosított ellátások térítési díjáról szóló 6!2015.(1L27.) ör. módosítása
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 31-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. március 31-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjainak rendeletbe foglalása Tisztelt Képviselő-testület!
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 28-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek személyes gondoskodást nyújtó ellátásról szóló 24/2004. (IV. ) ÖKT rendelet módosításáról
A pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló 14/2007. (IV. 27.) rendelet módosítása
KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 Kapuvár, Fő tér 1. (96) 596-001 napirendi pont Tárgyalja: Egészségügyi és Oktatási Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság A pénzben és természetben nyújtott szociális
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 2. oldal Köznevelési intézményeknél alkalmazandó étkeztetési intézmény
Helyi joganyagok - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/20 1. oldal Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 55/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelete 1 az étkeztetésről
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 18-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 18-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A települési támogatásokról valamint a szociális és gyermekvédelmi
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Szociális szolgáltatások térítési díja
Mórahalom város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8/2014. (III. 27.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló 8/2008. /IV. l./ önkormányzati rendelet módosításáról
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
1. A rendelet hatálya 1. 2
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011. (V. 20.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapellátásokról 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 37/2007. (VI. 29.) rendelete 1
Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2007. (VI. 29.) rendelete 1 a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló
A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati
E L Ő T E R J E S Z T É S. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S 3. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete