A közhasznú szervezetek új szabályai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A közhasznú szervezetek új szabályai"

Átírás

1 A közhasznú szervezetek új szabályai Az Országgyőlés 2011-ben elfogadta az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mőködésérıl és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvényt (Ectv.), amelynek rendelkezései január 1-jétıl léptek hatályba. Legutóbbi írásunkban a civil szervezetekre, egyesületekre vonatkozó szervezeti kérdésekkel foglalkoztunk, most a közhasznú jogállás megszerzésére, a közhasznú szervezetek mőködésére, gazdálkodására, adózására, illetve a közhasznú szervezetet támogatók kedvezményeire vonatkozó szabályokat mutatjuk be. A közhasznú jogállás Közhasznú szervezetté lehet minısíteni - a civil társaság kivételével - a Magyarországon nyilvántartásba vett civil szervezetet (egyesületet, alapítványt), és minden egyéb olyan szervezet, amelyre vonatkozóan a közhasznú jogállás megszerzését törvény lehetıvé teszi. Mindegyik szervezet esetében feltétel, hogy a létesítı okiratában megjelölt közfeladat teljesítésére irányuló közhasznú tevékenységet végezzen. A közhasznú jogállás szempontjából nem minısül civil szervezetnek a szakszervezet és a kölcsönös biztosító egyesület. A december 31-ig hatályos, a közhasznú szervezetekrıl szóló évi CLVII. törvény 24 pontos felsorolásban határozta meg, hogy milyen cél szerinti tevékenységet lehet közhasznú tevékenységnek minısíteni. Ez a látszólag taxatív felsorolás ugyanakkor az élet olyan nagy területeit fogta át az egészségmegırzéstıl a szociális, tudományos, kulturális, környezetvédelmi tevékenységeken, a gyermek- és ifjúságvédelmen, sporttevékenységen stb. keresztül egészen az elektronikus közszolgáltatások alapszolgáltatásként történı biztosításáig, amely pontok közül minden civil szervezet megtalálhatta azt az egy vagy több tevékenységet, amely alapján kérhette közhasznúvá minısítését. A korábbi szabályozás a közhasznúságnak két fokozatát ismerte. Egy szervezet a feltételek megléte esetén mőködhetett közhasznú szervezetként vagy kiemelkedıen közhasznú szervezetként. A két fokozat között a végzett tevékenységet tekintve az volt a különbség, hogy míg a közhasznú szervezetnek elegendı volt az elıbb említett törvényi felsorolásban szereplı tevékenységek valamelyikét végezni, addig a kiemelkedıen közhasznú szervezetnek közhasznú tevékenysége során olyan közfeladatot kellett ellátnia, amelyrıl törvény vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály rendelkezése szerint, valamely állami szervnek vagy a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia. Az Ectv. miniszteri indoklása szerint a törvény egyik legfontosabb közhasznúságra vonatkozó újítása a minısítés egyfokozatúvá tétele. Ennek oka szerinte az, hogy a kétfokozatú rendszer nem váltotta be a hozzáfőzött reményeket, mivel a fokozatok közötti tartalmi eltérés minimális lett, a határok és a kedvezmények körében fennálló különbségek elmosódtak. Az indokolás értelmében a törvény célja, hogy az eredeti elképzeléseknek megfelelıen, tényleges tartalommal töltse meg a közhasznúság fogalmát. Mindezt a szervezeti kör minıségi átalakításával a többfokozatúság megszüntetésével és a tényleges tevékenység alapú minısítéssel kívánja elérni. Ha a szabályozást közelebbrıl megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy a korábbi kiemelkedıen közhasznú jogállás maradt fenn közhasznú jogállás elnevezéssel, de a korábbi kiemelkedıen közhasznú jogálláshoz képest is megnehezített feltétel- és követelményrendszerrel. 1

2 A közhasznú szervezetté minısíthetı szervezet a közhasznú jogállását az új törvény szerint is a közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vétellel szerzi meg. A közhasznú jogállást a szervezet nyilvántartására illetékes szerv állapítja meg és jegyzi be a nyilvántartásba. A közhasznúsági nyilvántartásba vételhez a szervezet létesítı okiratának tartalmaznia kell, hogy a szervezet milyen közhasznú tevékenység(ek)et folytat, e közhasznú tevékenység(ek)et mely közfeladat(ok)hoz kapcsolódóan végzi, továbbá hogy e közfeladat(ok) teljesítését mely jogszabályhely(ek) írja (írják) elı, valamint - ha tagsággal rendelkezik - nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból; gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak közhasznú vagy a létesítı okiratban meghatározott egyéb céljainak megvalósítása érdekében, a közhasznú célok megvalósítását nem veszélyeztetve végez; gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítı okiratában meghatározott közhasznú tevékenységére fordítja; közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A közhasznú jogállás szempontjából a legfigyelemreméltóbb újítása a törvénynek, a fenti követelményrendszer elsı pontjában található, amely megköveteli annak jogszabályhely mélységő megjelölését, hogy a szervezet milyen közfeladathoz kapcsolódóan végzi közhasznú tevékenységét. Ez a követelmény abból adódik, hogy - a törvény értelmezı rendelkezései között található meghatározás alapján - ezentúl nem lehet olyan szabadon megválasztani a közhasznúságot, mint a korábbi szabályozás szerint, ugyanis mostantól kezdve csak az a tevékenység minısül közhasznú tevékenységnek, amely a létesítı okiratban megjelölt közfeladat teljesítését közvetlenül vagy közvetve szolgálja. Azt, hogy mi minısül közfeladatnak, ugyancsak az értelmezı rendelkezések határozzák meg a következık szerint: Közfeladat a jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat, amit az arra kötelezett közérdekbıl, haszonszerzési cél nélkül, jogszabályban meghatározott követelményeknek és feltételeknek megfelelve végez, ideértve a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátását, valamint e feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítását is. A korábbi szabályozástól eltérıen, amikor egy társadalmi szervezet, egyesület ahhoz, hogy közhasznú szervezet lehessen szabadon választhatott a törvényben felsorolt cél szerinti tevékenységek közül egyet vagy többet, ezután meg kell keresnie azt a konkrét jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladatot, amelynek teljesítését közvetve vagy közvetlenül szolgálni akarja. Az új szabályozás következtében, tehát ha egy bármennyire is magasztos, kisebb vagy nagyobb emberi közösség érdekét szolgáló cél érdekében végzett tevékenység nem szerepel a hatályos állami vagy önkormányzati jogszabályokban meghatározott állami vagy önkormányzati feladatok között, a továbbiakban nem tekinthetı közhasznú tevékenységnek! Az önkormányzati rendeletekre külön tekintettel kell lenni abból a szempontból, hogy egy olyan közfeladat, amely csak önkormányzati rendeletben van ilyenként meghatározva, kizárólag az adott önkormányzat illetékességi területén minısül közfeladatnak. (Az egyik településen közhasznú szervezetként mőködni akaró civil szervezet nem hivatkozhat egy másik önkormányzat rendeletére a végzendı tevékenység közfeladat jellege tekintetében.) 2

3 Ahhoz, hogy pl. egy civil szervezet közhasznú jogállást szerezzen, még nem elegendı, hogy állami vagy önkormányzati feladatot akarjon szolgálni, még egyéb feltételeknek is meg kell felelnie. A közhasznú szervezetté való minısítésnek az is további feltétele, hogy a szervezetnek rendelkeznie kell a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez megfelelı erıforrásokkal, és kimutathatónak kell lennie megfelelı társadalmi támogatottságának. Megfelelı erıforrás a törvény szerint akkor áll a szervezet rendelkezésére, ha az elızı két lezárt üzleti év vonatkozásában a következı feltételek közül legalább egy teljesül: az átlagos éves bevétele meghaladja az 1 millió forintot, vagy a két év egybeszámított adózott eredménye (tárgyévi eredménye) nem negatív, vagy a személyi jellegő ráfordításai (kiadásai) - a vezetı tisztségviselık juttatásainak figyelembevétele nélkül - eléri az összes ráfordítás (kiadás) egynegyedét. A közhasznú tevékenységet végzı szervezet a törvény szerint akkor járul hozzá a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez, ha az elızı évrıl szóló beszámoló közhasznúsági melléklete célcsoportra vonatkozó adatai alapján a szervezet szolgáltatásai a szervezet testületi tagjain, munkavállalóin, önkéntesein kívül más személyek számára is hozzáférhetıek. Megfelelı társadalmi támogatottság akkor mutatható ki a szervezetnél, ha az elızı két lezárt üzleti éve vonatkozásában a következı feltételek közül legalább egy teljesül: a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint a szervezetnek felajánlott összegbıl kiutalt összeg eléri a törvény 54. szerinti (állam által folyósított, valamely állami feladat finanszírozását célzó, vagy normativ alapon nyújtott, vagy az szja 1%-ának felajánlásából folyósított, vagy az Eu-s alapokból támogatott tevékenység fedezetét jelentı) bevétel nélkül számított összes bevétel 2%-át, vagy a közhasznú tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások elérik az összes ráfordítás felét a 2 év átlagában, vagy közhasznú tevékenységének ellátását tartósan (2 év átlagában) legalább 10 közérdekő önkéntes tevékenységet végzı személy segíti a közérdekő önkéntes tevékenységrıl szóló évi LXXXVIII. törvénynek megfelelıen. A közérdekő önkéntes tevékenységrıl szóló törvény szabályai a törvényben meghatározott fogadó szervezetnél (többek között a magyarországi székhelyő civil szervezetnél, közhasznú szervezetnél a közhasznú és a mőködésével összefüggı tevékenysége körében) Magyarországon végzett, illetve a magyar állampolgár által a fogadó szervezetnél Magyarország területén kívül végzett közérdekő önkéntes tevékenységre terjed ki. Közérdekő önkéntes tevékenység a fogadó szervezetnél a meghatározott tevékenységi körében ellenszolgáltatás nélkül végzett munka, kivéve, ha a személy a tevékenységet maga vagy a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója javára végzi, a tevékenység jogszabályi kötelezésen, jogerıs bírósági határozaton, illetve hatósági kötelezésen alapul, a felek úgy állapodnak meg, hogy azt más jogviszony keretében végzik, így különösen polgári jogi jogviszonyban, egyesület, illetve egyház tagjaként, alapítvány, közalapítvány kezelı szervének tagjaként vagy egyházi személyként. 3

4 Az önkéntes szerzıdést a törvényben meghatározott esetekben írásba kell foglalni (pl. ha az önkéntes a törvényben meghatározott juttatásban - utazás, szállás, étkezés, biztosítási díj stb.- részesül). A fogadó szervezet a társadalmi esélyegyenlıség elımozdításáért felelıs miniszter által vezetett minisztériumnak a törvény melléklete szerinti bejelentési lapon köteles elızetesen bejelenteni az önkéntesek foglalkoztatását, illetve a korábban bejelentett adatokban bekövetkezett változásokat. Külön törvény az elıbbiektıl eltérıen is megállapíthatja valamely szervezet közhasznú jogállását. A beszámoló adatai alapján minden letétbe helyezés alkalmával a közhasznú jogállás nyilvántartásba vételére illetékes szerv megvizsgálja a feltételek teljesülését. Ha a feltételek nem teljesülnek, a szervezet közhasznú jogállását a bíróság megszünteti és az erre vonatkozó adatot a nyilvántartásból törli. A közhasznú nyilvántartásba vételre irányuló kérelmet elıterjesztı szervezetnek 2 egymást követı lezárt üzleti évben meg kell felelnie a közhasznúság követelményeinek, amelyet a bíróság a nyilvántartás és a beszámoló adatai alapján állapít meg. Civil szervezettel állami, közigazgatási, költségvetési szerv közszolgáltatási szerzıdést kizárólag akkor köthet, ha a civil szervezet közhasznú jogállású. Nem minısül közszolgáltatási szerzıdésnek a feladat finanszírozását szolgáló támogatás, ha a támogatás nyújtásának minden feltételét jogszabály határozza meg, és a támogatási döntés meghozatala során a döntéshozónak mérlegelési joga nincs. Nem minısül mérlegelési jognak, ha a döntéshozó a jogszabályban meghatározott támogatási keret kimerüléséig a támogatás odaítélésére vonatkozó, a jogszabályi feltételeknek megfelelı kérelmeket beérkezési sorrendben teljesíti. Közhasznú jogállású szervezet jogosult használni a közhasznú megjelölést. Az Ectv. átmeneti szabályokat állapít meg a hatálybalépése elıtt nyilvántartásba vett közhasznú, illetve kiemelkedıen közhasznú szervezetekre. Kimondja, hogy a számviteli beszámolót letétbe helyezett ilyen szervezetek május 31-ig továbbra is igénybe vehetik az e törvény hatálybalépése elıtt megszerzett, valamint a jogszabályok által számára biztosított kedvezményeket, a jogállás egyformán közhasznúnak minısül. Ezek a közhasznú, illetve kiemelkedıen közhasznú jogállású szervezetek a Civil tv. szerinti feltételeknek való megfelelésük esetén május 31-ig kezdeményezhetik az új közhasznúsági nyilvántartásba vételüket. Ha e kérelmet határidıre nem nyújtja be, illetve a bíróság megállapítása szerint a szervezet az új törvényi feltételeknek nem felel meg, a korábban közhasznúnak, illetve kiemelkedıen közhasznúnak minısülı szervezet közhasznú jogállása törlésre kerül június 1-tıl már csak a Civil tv. szerint közhasznúsági nyilvántartásba vett szervezet jogosult a közhasznú megjelölés használatára és a közhasznú jogálláshoz kapcsolódó kedvezmények igénybevételére. A mőködéssel kapcsolatos különös szabályok A több tagból álló legfıbb szerv, valamint az ügyintézı és képviseleti szerv ülései nyilvánosak, amely nyilvánosság jogszabályban meghatározott esetekben korlátozható. A több tagból álló legfıbb szerv esetén a közhasznú szervezet létesítı okiratának tartalmaznia kell 4

5 az ülésezés gyakoriságára - amely az évi egy alkalomnál kevesebb nem lehet -, az ülések összehívásának rendjére, a napirend közlésének módjára, az ülések nyilvánosságára, határozatképességére és a határozathozatal módjára, a közhasznú szervezet vezetı tisztségviselıinek összeférhetetlenségére, ha a közhasznú szervezet mőködését és gazdálkodását ellenırzı felügyelı szerv létrehozása vagy kijelölése kötelezı, ennek létrehozására, hatáskörére és mőködésére, valamint a közhasznú szervezet éves beszámolója jóváhagyásának módjára vonatkozó szabályokat. A közhasznú szervezet létesítı okiratának vagy - ennek felhatalmazása alapján - belsı szabályzatának rendelkeznie kell olyan nyilvántartás vezetésérıl, amelybıl a döntésre jogosult szerv döntésének tartalma, idıpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzık számaránya (ha lehetséges, személye) megállapítható, a döntéseknek az érintettekkel való közlési, illetve nyilvánosságra hozatali módjáról, a közhasznú szervezet mőködésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintés rendjérıl, valamint a közhasznú szervezet mőködésének, szolgáltatása igénybevétele módjának, beszámolói közlésének nyilvánosságáról. Az egy tagból álló legfıbb szerv esetén a döntéshozatalt megelızıen e tag köteles - a személyi kérdésekkel kapcsolatos döntéseket kivéve - a felügyelı szerv, valamint a felelıs személyek véleményének megismerése érdekében ülést összehívni, vagy írásos véleményüket beszerezni. Az írásos vélemények, illetve az ülésrıl készült jegyzıkönyvek nyilvánosak. Az egy tagból (személybıl) álló legfıbb szerv esetén a létesítı okiratnak rendelkeznie kell a véleményezési jog gyakorlásának módjáról. Ha a véleményezési jogot ülésen gyakorolják, az alapító okiratnak - a határozatképesség kivételével rendelkezni kell mindazon kérdésekrıl, amelyek alapító okiratba foglalását a törvény egyébként a több tagból álló legfıbb szerv esetére elıír. A legfıbb szerv, valamint az ügyintézı és képviseleti szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján kötelezettség vagy felelısség alól mentesül, vagy bármilyen más elınyben részesül, illetve a megkötendı jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minısül elınynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az egyesület által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítı okiratnak megfelelı cél szerinti juttatás. Nem lehet a felügyelı szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki a legfıbb szerv, illetve az ügyintézı és képviseleti szerv elnöke vagy tagja (ide nem értve az egyesület legfıbb szervének azon tagjait, akik tisztséget nem töltenek be), a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı nem pénzbeli szolgáltatásokat, és az egyesület által tagjának a tagsági jogviszony alapján a létesítı okiratban foglaltaknak megfelelıen nyújtott alapcél szerinti juttatást -, illetve 5

6 az elıbbiekben meghatározott személyek közeli hozzátartozója. A közhasznú szervezet megszőnését követı 3 évig nem lehet más közhasznú szervezet vezetı tisztségviselıje az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezetı tisztségviselıje volt - annak megszőnését megelızı két évben legalább egy évig -, amely jogutód nélkül szőnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentıs összegő adóhiányt tárt fel, amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítı bírságot szabott ki, amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjérıl szóló törvény szerint felfüggesztette, illetıleg törölte. A vezetı tisztségviselı, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet elızetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejőleg más közhasznú szervezetnél is betölt. Ha a közhasznú szervezet éves bevétele meghaladja az 5 millió forintot, a vezetı szervtıl elkülönült felügyelı szerv létrehozása akkor is kötelezı, ha ilyen kötelezettség más jogszabálynál fogva egyébként nem áll fenn. A felügyelı szerv ügyrendjét maga állapítja meg. A felügyelı szerv ellenırzi a közhasznú szervezet mőködését és gazdálkodását. Ennek során a vezetı tisztségviselıktıl jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá a közhasznú szervezet könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A felügyelı szerv tagja a közhasznú szervezet vezetı szervének ülésén tanácskozási joggal részt vehet, illetve részt vesz, ha jogszabály vagy a létesítı okirat így rendelkezik. A felügyelı szerv köteles az intézkedésre való jogosultságának megfelelıen a legfıbb szervet vagy az ügyintézı és képviseleti szervet tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a szervezet mőködése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértı esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezetı szerv döntését teszi szükségessé; a vezetı tisztségviselık felelısségét megalapozó tény merült fel. A legfıbb szervet vagy az ügyintézı és képviseleti szervet a felügyelı szerv indítványára - annak megtételétıl számított harminc napon belül - intézkedés céljából össze kell hívni. E határidı eredménytelen eltelte esetén a legfıbb szerv és az ügyintézı és képviseleti szerv összehívására a felügyelı szerv is jogosult. Ha az arra jogosult szerv a törvényes mőködés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelı szerv köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi ellenırzést ellátó szervet. A gazdálkodásra vonatkozó különös szabályok Az egyesület, alapítvány a létesítı okiratában meghatározott cél megvalósítása érdekében vagyonával önállóan gazdálkodik, elsıdlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenység végzése céljából nem alapítható, de céljainak megvalósítása érdekében azt nem veszélyeztetve 6

7 kiegészítı vállalkozási tevékenységet is folytathat. Elsıdlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenységő szervezetnek az a szervezet minısül, amelynek a gazdasági-vállalkozási tevékenységébıl származó éves összes bevétele eléri vagy meghaladja az éves összes bevétele 60%-át. Ha valamely évre vonatkozóan megállapítható, hogy a civil szervezet elsıdlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenységő szervezetnek minısült, az adóhatóság a civil szervezettel szemben törvényességi ellenırzési eljárást kezdeményez. A közhasznú szervezet a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt létesítı okiratában meghatározott közhasznú tevékenységére kell fordítania. A közhasznú szervezet a vezetı tisztségviselıt, a támogatót, az önkéntest, valamint e személyek közeli hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetı szolgáltatások, illetve az egyesület által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítı okiratnak megfelelı juttatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti. A közhasznú szervezet bármely cél szerinti juttatását - a létesítı okiratban meghatározott szabályok szerint - pályázathoz kötheti. Ebben az esetben a pályázati felhívás nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekbıl - az eset összes körülményeinek mérlegelésével - megállapítható, hogy a pályázatnak elıre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. A közhasznú szervezet nem bocsáthat ki váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítı értékpapírt, gazdasági-vállalkozási tevékenységének fejlesztéséhez nem vehet fel közhasznú tevékenységét veszélyeztetı mértékő hitelt. A befektetési tevékenységet végzı közhasznú szervezetnek befektetési szabályzatot kell készítenie, amelyet a legfıbb szerv - ha ilyet létrehoztak - a felügyelı szerv véleményének kikérését követıen fogad el. A beszámolási szabályok A civil szervezet a mőködésérıl, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérıl az üzleti év könyveinek lezárását követıen az üzleti év utolsó napjával, illetve a megszőnés napjával mint mérlegfordulónappal a jogszabályban meghatározottak szerint köteles beszámolót készíteni. Civil szervezet esetében az üzleti év azonos a naptári évvel. Az üzleti év az év közben alakuló, illetve megszőnı szervezetek esetében a megalakulás, illetve megszőnés évében tér el a naptári évtıl. A mérleg fordulónapja - a megszőnést kivéve - december 31. Az egyesületeknek, köztestületeknek, alapítványoknak, közalapítványoknak a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámoló készítésérıl és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 244/2000. (XII. 19.) számú kormányrendeletben foglaltak alapján kell teljesíteniük könyvvezetési és beszámolókészítési kötelezettségüket. A beszámoló lehet: egyszerősített beszámoló, egyszerősített éves beszámoló, a szervezet választása alapján a számviteli törvény szerinti éves beszámoló. Közhasznú jogállású szervezet kizárólag kettıs könyvvitelt vezethet, ebbıl következıen csak egyszerősített éves beszámolót, vagy választása szerint a számviteli törvény szerinti éves beszámolót készíthet. Az egyszerősített éves beszámoló részei: mérleg, eredménykimutatás, 7

8 kiegészítı melléklet. Nem része a beszámolónak, de a civil szervezet (a közhasznú és a nem közhasznú egyaránt) köteles a beszámolójával egyidejőleg közhasznúsági mellékletet is készíteni, elıször a évi beszámolójához kapcsolódóan. A kettıs könyvvitelt vezetı közhasznú szervezet kiegészítı mellékletében be kell mutatni a támogatási program keretében végleges jelleggel felhasznált összegeket támogatásonként, a visszatérítendı (kötelezettségként kimutatott) támogatásokra vonatkozó adatokat, és a szervezet által az üzleti évben végzett fıbb tevékenységeket és programokat. Támogatási program alatt a központi, az önkormányzati és/vagy nemzetközi forrásból, illetve más gazdálkodótól kapott, a tevékenység fenntartását, fejlesztését célzó támogatást, adományt kell érteni. A közhasznú szervezet beszámolójába bárki betekinthet, illetve abból saját költségére másolatot készíthet. Minden civil szervezet (a közhasznú és a nem közhasznú egyaránt) és más közhasznú szervezet köteles a beszámoló jóváhagyásával egyidejőleg közhasznúsági mellékletet készíteni, amelyet a beszámolóval azonos módon köteles letétbe helyezni és közzétenni. Ez a kötelezettség elıször a évi beszámolóhoz kapcsolódik. (2011. évrıl még közhasznúsági jelentést kell készíteni, de már erre is vonatkozik a letétbe helyezési és közzétételi kötelezettség!) A közhasznúsági mellékletnek tartalmaznia kell: a szervezet által végzett közhasznú tevékenységeket, ezen tevékenységek fı célcsoportjait és eredményeit, valamint a közhasznú jogállás megállapításához szükséges adatokat, mutatókat. a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, a közhasznú cél szerinti juttatások kimutatását, a vezetı tisztségviselıknek nyújtott juttatások összegét és a juttatásban részesülı vezetı tisztségek felsorolását. Kötelezı a könyvvizsgálat minden közalapítványnál, továbbá annál a szervezetnél, amelynél az üzleti évet megelızı két üzleti év átlagában a vállalkozási tevékenységbıl elért éves (éves szintre átszámított) (ár)bevétel meghaladja a 200 millió forintot. Ha az üzleti évet megelızı két üzleti év egyikének vagy mindkettınek az (ár)bevételi adatai hiányoznak, vagy csak részben állnak rendelkezésre (új alapítású szervezeteknél), akkor a tárgyévi várható (ár)bevételt és ha van a megelızı (elsı) üzleti évi (éves szintre átszámított) (ár)bevételt kell figyelembe venni. Az a szervezet, amely könyvvizsgálatra nem kötelezett mert például nem végez vállalkozási tevékenységet, vagy végez ugyan, de nem lépi túl az elızıek szerinti 200 milliós határértéket saját elhatározásból is dönthet arról, hogy beszámolója felülvizsgálatával könyvvizsgálót bíz meg (önként vállalt kötelezettség). Ha kötelezı a könyvvizsgálat akár jogszabályi elıírás, akár saját döntés alapján akkor az üzleti évrıl készített beszámoló felülvizsgálatára, az abban foglaltak valódiságának és jogszerőségének ellenırzésére bejegyzett könyvvizsgálót, könyvvizsgálói társaságot kell az elızı üzleti évi beszámoló elfogadásakor, jogelıd nélkül alapított szervezetnél az üzleti év fordulónapja elıtt választani. A szervezet köteles a jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott beszámolóját, valamint közhasznúsági mellékletét - kötelezı könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy 8

9 a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt - az adott üzleti év mérlegfordulónapját követı ötödik hónap utolsó napjáig letétbe helyezni és közzétenni, kötelezı könyvvizsgálat esetén ugyanolyan formában és tartalommal, mint amelynek alapján a könyvvizsgáló a beszámolót felülvizsgálta. A civil szervezetek és alapítványok a közzétételi kötelezettségüknek a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggı eljárási szabályokról szóló törvényben meghatározott módon tesznek eleget. Ugyanezen törvény rendelkezései vonatkoznak a letétbe helyezett beszámoló és a közhasznúsági melléklet közzétételére, adatai lekérdezésének a Civil Információs Portál számára lehetıvé tételére. A letétbe helyezésre vonatkozó kötelezettség mint említettük - már a évre is vonatkozik. A beszámolót és a közhasznúsági jelentést május 31.-ig kell benyújtani az Országos Bírósági Hivatalhoz (1363. Budapest, Pf. 24.), amely gondoskodik azok elektronizálásáról és közzétételérıl. Ha a civil szervezet a határidıt úgy mulasztja el, hogy a beszámolót és a közhasznúsági jelentést június 30-a után nyújtja be, azokat elektronikus úton kell az OBH részére megküldenie, amely azt az országos névjegyzékben közzéteszi. Lehetıség van arra is, hogy a szervezet a 2012-t megelızı 2 üzleti év számviteli beszámolóját és közhasznúsági jelentését letétbe helyezze. Ha a civil szervezet saját honlappal rendelkezik, a közzétételi kötelezettség kiterjed a beszámoló, valamint közhasznúsági melléklet saját honlapon történı elhelyezésére is. A civil szervezet a saját honlapon közzétett adatok folyamatos megtekinthetıségét legalább a közzétételt követı második üzleti évre vonatkozó adatok közzétételéig biztosítja. A beszámolóval, illetve a közhasznúsági melléklettel kapcsolatos kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén, ha a mulasztást egy éven belül nem pótolják, a bíróság törvényességi ellenırzési eljárás lefolytatása céljából értesíti az ügyészséget. Az a szervezet, amely sem jogszabályból adódóan kötelezıen, sem saját döntés alapján a beszámolóját könyvvizsgálóval nem vizsgáltatta felül, de valamely jogszabály alapján köteles gazdálkodása fontosabb adatait közzétenni, a beszámoló minden mellékletén köteles feltüntetni a következı szöveget: A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. A közhasznú mőködés felügyelete, a közhasznúsági nyilvántartás A közhasznú szervezetek feletti adóellenırzést az adóhatóság, az államháztartásból származó (költségvetési) támogatás felhasználásának ellenırzését törvény eltérı rendelkezése hiányában az Állami Számvevıszék, az állami vagy önkormányzati költségvetésbıl, illetve a nemzetközi forrásokból juttatott támogatások felhasználásának ellenırzését a külön jogszabály szerinti ellenırzési szervezet, a közhasznú mőködés feletti törvényességi ellenırzést pedig a reá irányadó szabályok szerint az ügyészség látja el. A közhasznú szervezet 60 napon belül köteles kérni a közhasznú jogállásának törlését, ha a közhasznúvá minısítés feltételeinek nem felel meg. Az ügyész a közhasznú jogállás nyilvántartásba vételére illetékes szervnél indítványozhatja a közhasznú jogállás megszüntetését, ha a közhasznú szervezet mőködése és vagyonfelhasználása a törvényben, a létesítı okiratban vagy az ennek alapján készített belsı szabályzatokban foglalt rendelkezéseknek nem felel meg, és ezen a szervezet az ügyészi felhívás ellenére sem változtat. Közhasznú szervezet közhasznú jogállását az ügyészség indítványa alapján a bíróság megszünteti, ha 9

10 a szervezet a megszabott határidın belül nem, vagy nem az elıírásoknak megfelelı tartalommal teljesíti a számviteli beszámolójának a letétbe helyezési, közzétételi kötelezettségét, illetve a szervezet - letétbe helyezett beszámolója - nem felel meg a közhasznúsági feltételeknek. Cégjegyzékbe bejegyzett közhasznú jogállású szervezet esetében a számviteli beszámoló letétbe helyezésével, közzétételi kötelezettségével kapcsolatos mulasztásra vonatkozó fenti szankciót nem kell alkalmazni. A bíróság az ügyész indítványa alapján megvizsgálja, hogy a közhasznú szervezet a közhasznúvá minısítés követelményeinek továbbra is megfelel-e. Ha e követelmények a vizsgált idıszakban - az adatokból megállapíthatóan - nem teljesültek, a bíróság a közhasznú jogállás megszüntetésérıl határoz, és az erre vonatkozó adatot a nyilvántartásból törli. A közhasznú szervezet a közhasznú jogállásának megszőnésekor köteles esedékes köztartozásait rendezni, illetve közszolgáltatás ellátására irányuló szerzıdésébıl eredı kötelezettségeit idıarányosan teljesíteni. Adózás, kedvezmények a) Adókötelezettségek A társasági és osztalékadóról szóló törvény rendelkezései szerint az egyesületek, az alapítványok, a közalapítványok és a köztestületek alanyai a társasági adónak, attól függetlenül, hogy az adott adóévben végeznek-e vállalkozási tevékenységet vagy sem. Ezen általános adóalanyisággal összefüggésben rendelkezik az adózás rendjérıl szóló törvény egyszerősítı eljárásként úgy, hogy ha többek között - az egyesület, az alapítvány, a közalapítvány és a köztestület az adóévben vállalkozási tevékenységbıl bevételt nem ér el, illetve ehhez kapcsolódóan költséget, ráfordítást nem számol el, a társasági adóbevallás helyett bevallást helyettesítı nyilatkozatot tesz az erre rendszeresített nyomtatványon az adóévet követı év február 25-éig. Minden más esetben (tehát ha az adott szervezet vállalkozási tevékenysége veszteséges, nulla eredménye van, vagy egyébként nyereséges, de adómentessége miatt nem fizet adót) a szervezet az adóhatósághoz akkor is köteles az adóévet követı év május 31-ei határidıre adóbevallást benyújtani, ha a bevallási idıszakban adófizetési kötelezettsége nem keletkezett. A civil szervezeteknek tekintet nélkül arra, hogy folytatnak-e vállalkozási tevékenységet társasági adóelıleget év közben nem kell megállapítani, fizetni, bevallani. A társasági adó törvény a kedvezmény rendszerében egyrészt külön kezeli a közhasznú besorolást nem kért, vagy ilyen jogállást el nem nyert szervezeteket, másrészrıl a támogató részére attól függıen biztosít kisebb, illetve nagyobb mértékő kedvezményt, hogy a közhasznú szervezetnek tartós adományozási szerzıdés keretében nyújtja-e támogatását. A támogatásokon belül a hozzá kapcsolódó kedvezmények érdekében meg kell különböztetni az adománynak minısülı, illetve adománynak nem minısülı támogatásokat. b) A közhasznú szervezet kedvezménye A közhasznú szervezetnek ha a vállalkozási tevékenység bevétele nem haladja meg az összes bevételének a 15%-át, a vállalkozási tevékenysége után nem kell az adót megfizetnie, a vállalkozási tevékenységbıl származó bevétel meghaladja az összes bevétel 15%-át, 10

11 az adót a kedvezményezett mérték túllépésével arányosan számított adóalap után kell megállapítani, a nem a vállalkozási tevékenységéhez kapott támogatás ugyanilyen arányával meg kell növelni a vállalkozási tevékenység adózás elıtti eredményét, ha az adott adóév december 31-én az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása nem áll fenn. a kapott támogatások teljes összege növelı tétel, ha az adóév utolsó napján a szervezetnek az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása van. c) Az adományozó kedvezménye Az általános szabályoktól eltérıen nem kell megnövelni az adományozó adózás elıtti eredményét az adomány címen nyújtott támogatás (pénz, eszköz, szolgáltatás) adóévi ráfordításként elszámolt összegével, ha az adózó rendelkezik a közhasznú szervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással, amely tartalmazza a kiállító és az adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, az adomány összegét és a támogatott célt. Csökkenti az adományozó adózás elıtti eredményét az Ectv. szerinti közhasznú tevékenység támogatásaként nyújtott adomány értékének 20%-a közhasznú szervezet támogatása esetén, további 20%-a tartós adományozási szerzıdés esetén, de együttesen legfeljebb az adózás elıtti eredmény összege. Adománynak minısül a közhasznú szervezet részére az Ectv. szerinti közhasznú tevékenység támogatására az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke, feltéve, hogy az nem jelent a társasági adó törvényben és az szja törvényben meghatározottakon túl vagyoni elınyt az adományozónak, az adományozó tagjának (részvényesének), vezetı tisztségviselıjének, felügyelı bizottsága vagy igazgatósága tagjának, könyvvizsgálójának, illetve ezen személyek vagy a magánszemély tag (részvényes) közeli hozzátartozójának azzal, hogy nem minısül vagyoni elınynek az adományozó nevére, tevékenységére történı utalás. Tartós adományozásnak minısül az alapítvány, vagy az egyesület és az adományozó által írásban kötött szerzıdés alapján nyújtott pénzbeli támogatás, ha a szerzıdésben az adományozó arra vállal kötelezettséget, hogy az adományt a szerzıdéskötés (szerzıdésmódosítás) évében, és az azt követı legalább 3 évben, évente legalább egy alkalommal azonos vagy növekvı összegben ellenszolgáltatás nélkül adja, azzal hogy nem számít ellenszolgáltatásnak, ha a közhasznú szervezet a közhasznú szolgáltatása nyújtása keretében utal az adományozó nevére, tevékenységére. A kapott adományokról - a támogatás-nyújtás idıpontjában, de legkésıbb az adóév végéig - a közhasznú szervezet igazolást köteles kiállítani a támogató részére, melynek tartalmaznia kell: mindkét fél (a kiállító és a támogató) azonosító adatait (nevét, székhelyét, adószámát), az adomány összegét és a támogatott célt. d) Közhasznú szervezetnek nem minısülı civil szervezetek adózása A közhasznú szervezetnek nem minısülı civil szervezetnek kivéve az országos érdekképviseleti szervezetet nem kell a vállalkozási tevékenysége után az adót 11

12 megfizetnie, ha a gazdálkodására vonatkozó külön jogszabály elıírása szerint és a társasági adó törvény 6. számú mellékletében foglaltakat figyelembe véve nyilvántartott vállalkozási tevékenységébıl elért bevétele legfeljebb 10 millió forint, de nem haladja meg az adóévben elért összes bevételének 10%-át (adómentes értékhatár). E szervezetek az adóalapjukat az általános szabályok szerint állapítják meg. Ha a civil szervezetnek az adóév utolsó napján az állami vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása van, akkor a közhasznú szervezetekre elıírtakkal azonosan meg kell növelnie a vállalkozási tevékenysége adózás elıtti eredményét a nem a vállalkozási tevékenységéhez kapott támogatás teljes összegével. d) Adományozónak nem minısülı támogató kedvezménye Az adóévben bármely belföldi adóalanynak (pl. nem közhasznú jogállású civil szervezetnek) nem adomány céljából nyújtott támogatás (pénz, eszköz, szolgáltatás, átvállalt kötelezettség) adóévi ráfordításként elszámolt összegével nem kell megnövelni a támogatást nyújtó társasági adóalany adózás elıtti eredményét, ha az adózó rendelkezik a juttatásban részesülı nyilatkozatával, amely szerint a juttatás adóévében az eredménye a juttatás következtében elszámolt bevétel nélkül számítva nem lesz negatív, amelyet a beszámoló elkészítését követıen nyilatkozat útján igazol. Nem kell a két nyilatkozat meglétére figyelemmel lenni, ha a támogató közhasznú szervezet. Ha ugyanis közhasznú szervezet ad támogatást bármely személynek (pl. másik civil szervezetnek vagy egy társaságnak), az általa nyújtott támogatás ráfordításként elszámolt összegét a társasági adó törvény feltétel nélkül elismeri az adóalapnál, s annak összegével nem kell megnövelnie a vállalkozási tevékenységének az adózás elıtti eredményét. Ha a támogatást nem társasági adóalany támogató (pl. magánszemély, egyéni vállalkozó) nyújtja, a támogató adózásban érvényesíthetı kedvezményre nem jogosult. Dr. Szikora János 12

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés - NOSZA Egyesület 2014. február 28. Új jogszabályi környezet 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

Közhasznúsági tudnivalók

Közhasznúsági tudnivalók United Way Kisalföld Alapítvány Civil Információs Centrum Közhasznúsági tudnivalók Közhasznúságról húsz percben című előadás anyaga Dr. Tóth Katalin Hatályos jogszabályok az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

Egyesületek, köztestületek, (köz)alapítványok, egyházak, lakásszövetkezetek, vízitársulatok adózásának alapvetı szabályai 2012.

Egyesületek, köztestületek, (köz)alapítványok, egyházak, lakásszövetkezetek, vízitársulatok adózásának alapvetı szabályai 2012. Egyesületek, köztestületek, (köz)alapítványok, egyházak, lakásszövetkezetek, vízitársulatok adózásának alapvetı szabályai 2012. Az egyesületek, köztestületek, alapítványok, közalapítványok, egyházak a

Részletesebben

CIVIL SZERVEZETEK, EGYESÜLETEK, ALAPÍTVÁNYOK ADÓZÁSA AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY TÜKRÉBEN. Dr. H. Nagy Dániel osztályvezető

CIVIL SZERVEZETEK, EGYESÜLETEK, ALAPÍTVÁNYOK ADÓZÁSA AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY TÜKRÉBEN. Dr. H. Nagy Dániel osztályvezető CIVIL SZERVEZETEK, EGYESÜLETEK, ALAPÍTVÁNYOK ADÓZÁSA AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY TÜKRÉBEN Dr. H. Nagy Dániel osztályvezető 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil

Részletesebben

Dr.Hosszú Károly ügyvéd. Összefoglaló az Új Civil Törvényről

Dr.Hosszú Károly ügyvéd. Összefoglaló az Új Civil Törvényről Összefoglaló az Új Civil Törvényről -Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) Vonatkozó jogszabályok - Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

Civil szervezetek gazdálkodása. ÁROP-1.1.18-2012-2012-0002 Civil szervezetek működési környezetének javítása kiemelt projekt

Civil szervezetek gazdálkodása. ÁROP-1.1.18-2012-2012-0002 Civil szervezetek működési környezetének javítása kiemelt projekt Civil szervezetek gazdálkodása Civil szervezetek gazdálkodása Alapfogalmak Gazdálkodó tevékenység [Ectv. 2. 10.]: A civil szervezet vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetére eredményt gyakorló gazdasági

Részletesebben

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata Civil törvény változásai Péteri Község Önkormányzata Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. Törvény A civil szervezetek

Részletesebben

NONPROFIT? CIVIL? EGYÉB SZERVEZET?

NONPROFIT? CIVIL? EGYÉB SZERVEZET? NONPROFIT? CIVIL? EGYÉB SZERVEZET? Önkéntes céllal tevékenykedő szervezet egyszerre lehet: - Nonprofit - Civil - Egyéb Nonprofit szervezet: - 2007. júl. 1-től alapítható np. gazdasági társaság, - jelenleg

Részletesebben

Könyvvezetés, beszámolókészítés

Könyvvezetés, beszámolókészítés A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakemberei által készített tájékoztató anyagok a fontosabb előírásokat, normákat tartalmazzák. Az egyesületek, köztestületek, alapítványok, közalapítványok, egyházak a törvényszéken

Részletesebben

AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY ÉS AZ ADÓIGAZGATÁS KAPCSOLATA. Előadó: Dr. Ondi Sándor Nyíregyháza, 2012. október 5.

AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY ÉS AZ ADÓIGAZGATÁS KAPCSOLATA. Előadó: Dr. Ondi Sándor Nyíregyháza, 2012. október 5. AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY ÉS AZ ADÓIGAZGATÁS KAPCSOLATA Előadó: Dr. Ondi Sándor Nyíregyháza, 2012. október 5. Új jogszabályok: 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint

Részletesebben

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

Magyar Jogász Egylet Egyesületek Magyar Jogász Egylet 2016.02.25. Egyesületek Alapszabály kötelező tartalmi elemei: Ptk. 3:5. A jogi személy létesítő okiratában a jogi személy létesítésére irányuló akarat kifejezésén túl meg kell határozni

Részletesebben

Átalakuló civil világ. A 2012. évre vonatkozó, az új szabályok szerinti. beszámolót és közhasznúsági. mellékletet az elektronikus. bíróságnak.

Átalakuló civil világ. A 2012. évre vonatkozó, az új szabályok szerinti. beszámolót és közhasznúsági. mellékletet az elektronikus. bíróságnak. Átalakuló civil világ Tisztelt Ügyfelünk! Jelen hírlevelünkben, a civil szervezetek működési rendjének, a közhasznú jogállás megszerzés feltételeinek, a beszámolók elkészítésének és közzétételének módjának

Részletesebben

Civil szervezetek: egyesületek, köztestületek, (köz)alapítványok adózásának alapvető szabályai 2014.

Civil szervezetek: egyesületek, köztestületek, (köz)alapítványok adózásának alapvető szabályai 2014. Civil szervezetek: egyesületek, köztestületek, (köz)alapítványok adózásának alapvető szabályai 2014. Az egyesületek, köztestületek, (köz)alapítványok1 [civil szervezetek] alapítására, működésére vonatkozó

Részletesebben

Civil változások 2012. Dr. Orosz Ágnes jogász-könyvelő MADÁSZSZ Regionális Fórum 2012. március 26.

Civil változások 2012. Dr. Orosz Ágnes jogász-könyvelő MADÁSZSZ Regionális Fórum 2012. március 26. Civil változások 2012 Dr. Orosz Ágnes jogász-könyvelő MADÁSZSZ Regionális Fórum 2012. március 26. 2011. évi CLXXV. Tv. fogalmak Közhasznúság fogalma: minden olyan tevékenység, amely közfeladat teljesítését

Részletesebben

A SZÉLEESÁVKÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPITÓ OKIRATA. a 2012. szeptember 15-én kelt módosításokkal egységes szerkezetben

A SZÉLEESÁVKÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPITÓ OKIRATA. a 2012. szeptember 15-én kelt módosításokkal egységes szerkezetben A SZÉLEESÁVKÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPITÓ OKIRATA a 2012. szeptember 15-én kelt módosításokkal egységes szerkezetben mellyel, az alapító Zsitnyányi Erika (anyja neve: Csillag Mária, szül. hely és idı: Budapest,

Részletesebben

(2) Az 1998. január 1. után alakuló szervezet a nyilvántartásba vétel napjától jogosult a közhasznú jogálláshoz kapcsolódó adókötelezettséget érintı

(2) Az 1998. január 1. után alakuló szervezet a nyilvántartásba vétel napjától jogosult a közhasznú jogálláshoz kapcsolódó adókötelezettséget érintı (2) Az 1998. január 1. után alakuló szervezet a nyilvántartásba vétel napjától jogosult a közhasznú jogálláshoz kapcsolódó adókötelezettséget érintı kedvezmények és mentességek igénybevételére, ha legkésıbb

Részletesebben

CIVIL FÓRUM. Jogszabályok a civil szervezetek életében. Kötelezettségek a működés során. 2015.február 9. helyett, március 3.

CIVIL FÓRUM. Jogszabályok a civil szervezetek életében. Kötelezettségek a működés során. 2015.február 9. helyett, március 3. CIVIL FÓRUM Jogszabályok a civil szervezetek életében. Kötelezettségek a működés során. 2015.február 9. helyett, március 3. 2015.február 9. Pakod Mit jelent a közhasznúság a törvény szerint? Érdemese-e

Részletesebben

2014. május 29-i rendes ülésére

2014. május 29-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség (mindhárom határozati javaslat) ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzati közalapítványok

Részletesebben

Közhasznú jogállású szervezet könyvvezetése

Közhasznú jogállású szervezet könyvvezetése Közhasznú jogállású szervezet könyvvezetése Alkalmazott jogszabályok A számvitelről szóló 2000. évi C törvény (Sztv) 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil

Részletesebben

Egyesületek, köztestületek, (köz)alapítványok, egyházak, lakásszövetkezetek, vízitársulatok adózásának alapvető szabályai 2013.

Egyesületek, köztestületek, (köz)alapítványok, egyházak, lakásszövetkezetek, vízitársulatok adózásának alapvető szabályai 2013. Egyesületek, köztestületek, (köz)alapítványok, egyházak, lakásszövetkezetek, vízitársulatok adózásának alapvető szabályai 2013. Az egyesületek, köztestületek, alapítványok, közalapítványok, egyházak a

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által alapított alapítványok

Részletesebben

Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Aranydió Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Farkas Klára 5126 Jászfényfalu, Madách Imre u. 32. szám alatti lakos nyitott a l a p í t v á n y létrehozását határozza

Részletesebben

Új szabályok a civil szférában

Új szabályok a civil szférában Új szabályok a civil szférában Szablics Bálint Civil Kapcsolatok Főosztálya Új jogszabályok 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,

Részletesebben

Egyesületekre vonatkozó adózási és jogi szabályok

Egyesületekre vonatkozó adózási és jogi szabályok Egyesületekre vonatkozó adózási és jogi szabályok Jogszabályok 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról (Civil tv.)

Részletesebben

Statisztikai számjel

Statisztikai számjel - KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGEK BEMUTATÁSA 2. Tárgyévben végzett alapcél szerinti és közhasznú tevékenységek bemutatása Természetjáró programok szervezése, természetjáró szervezetek összefogása, a természetjárás

Részletesebben

Darvas község önkormányzat Képviselı-testületének 4/2010.( II.3. ) DÖR rendelete a helyi iparőzési adóról

Darvas község önkormányzat Képviselı-testületének 4/2010.( II.3. ) DÖR rendelete a helyi iparőzési adóról Darvas község önkormányzat Képviselı-testületének 4/2010.( II.3. ) DÖR rendelete a helyi iparőzési adóról Darvas község Önkormányzat képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény

Részletesebben

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület MABE Magyar Belsőépítész Egyesület 2004. március 23-án kelt Alapszabályának az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.évi CLXXV.

Részletesebben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.

Részletesebben

Civil szervezetek 2018.

Civil szervezetek 2018. Civil szervezetek 2018. Érintett szervezetek és szabályozásuk Civil szervezetek: Egyesületek Alapítványok Szabályozásuk: A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

Közhasznú egyszerősített éves beszámoló

Közhasznú egyszerősített éves beszámoló Közhasznú egyszerősített éves beszámoló 2011. év Záradék: a Budapesti Politechnikum Alapítvány 2012.06.13-án tartott kuratóriumi ülésén a beszámolót elfogadta. Közhasznú egyszerősített éves beszámoló mérlege

Részletesebben

Civil szervezetek 2017.

Civil szervezetek 2017. Civil szervezetek 2017. Érintett szervezetek és szabályozásuk Civil szervezetek: Egyesületek Alapítványok Szabályozásuk: A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

"HUNCUTKA" Alapítvány a pomázi I-es óvodáért Egyszerősített éves beszámolója 2011. év

HUNCUTKA Alapítvány a pomázi I-es óvodáért Egyszerősített éves beszámolója 2011. év 18676415-1-13 Statisztikai számjel vagy adószám Cím: 2013,Pomáz,József Attila u.4. "HUNCUTKA" Alapítvány a pomázi I-es óvodáért Egyszerősített éves beszámolója 2011. év A közzétett adatok könyvvizsgálattal

Részletesebben

EGYESÜLETEK MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK

EGYESÜLETEK MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK EGYESÜLETEK MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK 2014. november Szentgyörgyi Magdolna Fontosabb hatályos jogszabályok 2011. ÉVI CLXXV TÖRVÉNY AZ EGYESÜLÉSI JOGRÓL, A KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁSRÓL, VALAMINT A CIVIL

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

3. A Civil Információs Portál

3. A Civil Információs Portál Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mőködésérıl és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 73. (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 20.

Részletesebben

Alsónémedi Napköziotthonos Óvodáért Közalapítvány módosított alapító okiratának jóváhagyása

Alsónémedi Napköziotthonos Óvodáért Közalapítvány módosított alapító okiratának jóváhagyása Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 241- /2013. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

Ügyiratszám: 7476/1/2017. Ügyintéző: Dr. Steiner Györgyi Tel.: 85/ sz. előterjesztés

Ügyiratszám: 7476/1/2017. Ügyintéző: Dr. Steiner Györgyi Tel.: 85/ sz. előterjesztés VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-003 Pf: 5. E-mail:polghiv@marcali.hu Fax: 85/501-055 Ügyiratszám: 7476/1/2017. Ügyintéző: Dr. Steiner Györgyi Tel.: 85/501-075

Részletesebben

Az alapítvány céljához és feladatához hozzátartozik fenti célok érdekében a helyi, országos és nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása.

Az alapítvány céljához és feladatához hozzátartozik fenti célok érdekében a helyi, országos és nemzetközi kapcsolatrendszer kialakítása. ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA PREAMBULUM Alulírott Alapító a Ptk. 74/A-F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján az alábbi Alapítvány létrehozását határoztam el. 1)

Részletesebben

Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 24/2005. (IX. 16.) Kt. számú rendelete a helyi iparőzési adóról

Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 24/2005. (IX. 16.) Kt. számú rendelete a helyi iparőzési adóról Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 24/2005. (IX. 16.) Kt. számú rendelete a helyi iparőzési adóról Páty Önkormányzat Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPÍTÓ OKIRAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az alapító abból a célból, hogy az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek neveléséhezoktatásához a városban megfelelő körülményeket biztosítson, létrehozza közalapítványt.

Részletesebben

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP az önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatása iránt Az önszervezıdı közösség neve: Az önszervezıdı közösség címe: A szervezet jogállása: A szervezet telefon-, faxszám,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapítvány elnevezése és székhelye. 2. Az Alapítvány célja

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az Alapítvány elnevezése és székhelye. 2. Az Alapítvány célja ALAPÍTÓ OKIRAT, melyben Rátz Gabriella, 4400 Nyíregyháza, Lehel u. 14/B. szám alatti lakos - a továbbiakban: Alapító - Alapítvány létrehozását határozta el a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV.

Részletesebben

Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testülete 49/2012.(XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testülete 49/2012.(XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testülete 49/2012.(XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Mezıberény Város Képviselı-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1. (1) bekezdésében,

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK FELSİZSOLCA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 14/1991. (XI.30.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL (A 16/1993. (IX.25.), a 6/1995. (V.26.), a 11/1995. (XII.8.), a 12/1996. (XII.20.), a 14/1999.

Részletesebben

Csörög Község Önkormányzata 14/2005.(XII.28.) rendelete a HELYI ADÓKRÓL. Egységes szerkezet. I. rész. Magánszemélyek kommunális adója

Csörög Község Önkormányzata 14/2005.(XII.28.) rendelete a HELYI ADÓKRÓL. Egységes szerkezet. I. rész. Magánszemélyek kommunális adója Csörög Község Önkormányzata 14/2005.(XII.28.) rendelete a HELYI ADÓKRÓL Egységes szerkezet Csörög Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a Helyi önkormányzatokról szóló 1990 évi LXV. tv. 16 (1). -a

Részletesebben

Az egyesület alapszabályának adattartalma

Az egyesület alapszabályának adattartalma 41. melléklet a 11/2012. (II. 29.) KIM rendelethez Az egyesület alapszabályának adattartalma 1. Kötelezı rendelkezések az általános rendelkezések körében: 1.1. az egyesület neve 1.2. az egyesület székhelye

Részletesebben

SALGÓTARJÁN KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány).

SALGÓTARJÁN KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány). SALGÓTARJÁN KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése (a továbbiakban: Alapító) jelen Alapító Okirattal a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959.

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 26/2009.(XII.22.) rendelete a helyi iparőzési adóról *

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 26/2009.(XII.22.) rendelete a helyi iparőzési adóról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 26/2009.(XII.22.) rendelete a helyi iparőzési adóról * A helyi adókról szóló többször módosított 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 1. (1)

Részletesebben

/2012. Megállapodás közérdekő kötelezettségvállalásra

/2012. Megállapodás közérdekő kötelezettségvállalásra 08-8-1486/2012 Megállapodás közérdekő kötelezettségvállalásra Amely létrejött egyrészrıl Pannon Hıerımő Zrt. székhelye: 7630 Pécs, Edison u. 1. adószáma: 10740013-2-02 mint a közérdekő kötelezettségvállalást

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 19265836-1-19 Bejegyzı szerv: Veszprém Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Pk.60074/1992/2 Családok a Családért Házas-és Családpedagógiai Egyesület 8272 Óbudavár, Kistelek utca 2. 2011 Fordulónap:

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Alapító által alapított, a 2013. évi V. tv. (Ptk.), valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.

Részletesebben

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1 I. Általános rendelkezés 1. Az egyesület neve: Györkönyi Pincehegyért Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 7045 Györköny, Fı u. 494. 3. Az egyesület önkormányzati

Részletesebben

Ellend községi Önkormányzat 21/2004. (XII.20.) rendelete a helyi iparőzési adóról

Ellend községi Önkormányzat 21/2004. (XII.20.) rendelete a helyi iparőzési adóról Ellend községi Önkormányzat 21/2004. (XII.20.) rendelete a helyi iparőzési adóról A képviselı-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya I. Fejezet I. Általános rendelkezések 1) A szövetség neve: Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség (DALI SZ) 2) A szövetség tevékenységét a Magyar Köztársaság területén

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŐKÖDİ TÁRSADALMI SZERVEZETEK ÉS ALAPÍTVÁNYOK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekbıl nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek beszámolója 1 8 1 7 3 5 0 3-1 - 4 2 Adószám A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek beszámolója 2 0 0 2 év MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú alapítvány egyéb szervezet megnevezése 1145 Budapest, Amerikai

Részletesebben

Alapító okirat. Alapítvány létrehozása tárgyában. Talentum Alapítvány. 4069 Egyek, Fı tér 1-3.

Alapító okirat. Alapítvány létrehozása tárgyában. Talentum Alapítvány. 4069 Egyek, Fı tér 1-3. Alapító okirat Alapítvány létrehozása tárgyában A jogi személyként mőködı és az 1997. évi CLVI. tv. rendelkezései alapján közhasznúnak minısülı alapítványt alulírott Prokisch Sándor (Debrecen, 1947. február

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Sárospatak Város Jegyzıjétıl Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek - a helyi iparőzési adóról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. Évi CLVI. Tv. alapján tartós közérdekű

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT I. AZ ALAPÍTÓ ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI ÉS CÉLJA

ALAPÍTÓ OKIRAT I. AZ ALAPÍTÓ ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI ÉS CÉLJA ALAPÍTÓ OKIRAT A jelen Alapító Okirat I. pontjában megnevezett Alapító a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl szóló 1959. évi IV. törvény 74/A-74/F -ai, valamint a Közhasznú szervezetekrıl szóló

Részletesebben

Közhasznú jogállás egyik (!) feltétele

Közhasznú jogállás egyik (!) feltétele Tavaszi Civil Konzultáció Szır Gábor és Pap András civilsegéd A Nemzeti Együttmőködési Alap támogatásával Közhasznú jogállás egyik (!) feltétele o Számviteli beszámoló és közhasznúsági mellékletének adatai

Részletesebben

Ellenjegyezte: Dr. Percze Tünde jegyző Tárgyalás: nyilvános ülés. zárt ülés

Ellenjegyezte: Dr. Percze Tünde jegyző Tárgyalás: nyilvános ülés. zárt ülés Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 241- /2013. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA április Az Egyesület adatai. 2. Az Egyesület célja és közhasznú tevékenysége

ALAPSZABÁLYA április Az Egyesület adatai. 2. Az Egyesület célja és közhasznú tevékenysége EİRY-KONDI REKREÁCIÓS ÉS SZABADIDİS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 2011. április 19. Az Eıry-Kondi Rekreációs és Szabadidıs Közhasznú Egyesület (az Egyesület ) alakuló közgyőlése az egyesülési jogról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től)

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: 2014. április 1-től) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete (cím: Kerekegyháza, Fő

Részletesebben

A l a p í t ó o k i r a t 1. A KÖZALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, STÁTUSZA

A l a p í t ó o k i r a t 1. A KÖZALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, STÁTUSZA Jegyzıkönyvi kivonat A 94/2011. (IV. 28.) Kgy. határozat melléklete A l a p í t ó o k i r a t 1. A KÖZALAPÍTVÁNY NEVE, SZÉKHELYE, STÁTUSZA 1.1 A közalapítvány neve: Soproni Sport 1.2 Székhelye: 9400 Sopron,

Részletesebben

DOMUS OPTIMA ÁLLATMENTİ ÉS ÁLLATVÉDİ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8556 Pápateszér, Fényes hegy 4. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

DOMUS OPTIMA ÁLLATMENTİ ÉS ÁLLATVÉDİ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8556 Pápateszér, Fényes hegy 4. 2011. évi Közhasznúsági jelentése DOMUS OPTIMA ÁLLATMENTİ ÉS ÁLLATVÉDİ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8556 Pápateszér, Fényes hegy 4. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Pápa, 2012. május 16. Kovács Csilla Nóra elnök DOMUS OPTIMA KHE Közhasznúsági

Részletesebben

VASVÁR VÁROSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

VASVÁR VÁROSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA VASVÁR VÁROSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA /egységes szerkezetben Vasvár Város Önkormányzata Képviselı-testülete 31/2003./II.27/ és 10/2004./I.29./ számú határozatainak módosításaival/ Vasvár Város

Részletesebben

Alapító Okirat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a közbiztonság fenntartása érdekében alapítványt hoz létre, mely kiemelten közhasznú szervezet.

Alapító Okirat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a közbiztonság fenntartása érdekében alapítványt hoz létre, mely kiemelten közhasznú szervezet. Alapító Okirat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a közbiztonság fenntartása érdekében alapítványt hoz létre, mely kiemelten közhasznú szervezet. I. Az alapítvány neve: Alapítvány a közbiztonságért

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Gyermekeint Egészséges Felnıtt Koráért Alapítvány Székhelye: 1039 Budapest, Hunyadi J utca 4.sz Az Alapítvány rövidített neve: GYEFKA 2010.április 26-2010.december 31. Közhasznúsági jelentés Alapítvány

Részletesebben

2. oldal A KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁS MEGSZERZÉSÉNEK FELTÉTELEI, VALAMINT A KÖZHASZNÚ SZERVEZETEKET MEGILLETŐ KEDVEZMÉNYEK A közhasznú jogállás megszerzésének

2. oldal A KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁS MEGSZERZÉSÉNEK FELTÉTELEI, VALAMINT A KÖZHASZNÚ SZERVEZETEKET MEGILLETŐ KEDVEZMÉNYEK A közhasznú jogállás megszerzésének 1. oldal 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről 1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük

Részletesebben

A bíróság a jelen végzés egy példányát megküldi a törvényességi ellenőrzést gyakorló Fővárosi Főügyészségnek. I N D O K O L Á S

A bíróság a jelen végzés egy példányát megküldi a törvényességi ellenőrzést gyakorló Fővárosi Főügyészségnek. I N D O K O L Á S V É G Z É S A Fővárosi Törvényszék a 01-01-0001286. sorszám alatt nyilvántartásba vett Children's International Sumer Villages Hungary Gyermek Alapítvány nyilvántartási ügyében az alapítóknak (kérelmezőknek)

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. Sopron-Fertıd Kistérség Civil Szervezetek Szövetsége

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. Sopron-Fertıd Kistérség Civil Szervezetek Szövetsége KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. Sopron-Fertıd Kistérség Civil Szervezetek Szövetsége Székhely: 9400 Sopron, Király J. u. 24. Adószám: 18985933-1-08 MNyT sz: Pk.T.61.982/2007 (Gy-M-S) Lev. cím: 9401 Sopron,

Részletesebben

UNIÓ ALAPÍTVÁNY EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

UNIÓ ALAPÍTVÁNY EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA UNIÓ ALAPÍTVÁNY EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA amely létrejött az 1990. évi I.tv. illetıleg a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai alapján az 1997. évi CLVI. Törvény rendelkezéseire figyelemmel

Részletesebben

Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület

Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések: A szervezet neve: Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület A szervezet rövidített neve: Badacsonytomaji Szörfklub S.E.

Részletesebben

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja. A közhasznú szervezetek típusai

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja. A közhasznú szervezetek típusai A jogszabály mai napon hatályos állapota 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük

Részletesebben

Ideiglenes iparőzési adó:

Ideiglenes iparőzési adó: Ideiglenes iparőzési adó: Az adókötelezettség (1) Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység ( a továbbiakban iparőzési tevékenység)

Részletesebben

Markaz Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/1995 (XII. 15.) rendelete A helyi iparőzési adóról

Markaz Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/1995 (XII. 15.) rendelete A helyi iparőzési adóról Markaz Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/1995 (XII. 15.) rendelete A helyi iparőzési adóról valamint az ezt módosító 8/1996 (IV. 16.), 13/1996 (XII. 20.), 1/1997 (II. 11.), 13/1997 (XII. 18.),

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. Sopron-Fertıd Kistérség Civil Szervezetek Szövetsége

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. Sopron-Fertıd Kistérség Civil Szervezetek Szövetsége KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. Sopron-Fertıd Kistérség Civil Szervezetek Szövetsége Székhely: 9400 Sopron, Király J. u. 24. Adószám: 18985933-1-08 MNyT sz: Pk.T.61.982/2007 (Gy-M-S) Lev. cím: 9401 Sopron,

Részletesebben

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosításokkal egységes szerkezetben Alulírott alapító, az 1993. április 21-én kelt, Pk.60.159/1993/12. számú végzéssel 414. sorszám alatt bejegyzett, kiemelkedően

Részletesebben

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar

Részletesebben

Adományok és támogatások. Dr. Bódi György

Adományok és támogatások. Dr. Bódi György Adományok és támogatások Dr. Bódi György Az adomány és a támogatás fogalmi különbözősége 2 A Civil tv. értelmező rendelkezései szerint 2. 1. adomány: a civil szervezetnek - létesítő okiratban rögzített

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt

Egységes szerkezetbe foglalt Egységes szerkezetbe foglalt A 93/2011. (IV. 28.) Kgy. határozat melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT amely abból a célból készült, hogy az 1. pontban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai alapján

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet kitöltési útmutató

Közhasznúsági melléklet kitöltési útmutató Országos Bírósági Hivatal Közhasznúsági melléklet Közhasznúsági melléklet kitöltési útmutató Tartalomjegyzék Általános tudnivalók... 2 Letöltés és telepítés... 3 Közhasznúsági melléklet... 4 Források,

Részletesebben

I. fejezet A rendelet hatálya 1.. II. fejezet Az adókötelezettség, az adó alanya 2..

I. fejezet A rendelet hatálya 1.. II. fejezet Az adókötelezettség, az adó alanya 2.. Kisköre Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 18/1995.(XII. 28.) rendelete a helyi iparőzési adóról (Módosítással egységes szöveg) Kisköre Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete a Helyi

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11. Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT 2012. október 11. 1 Alulírott alapító a Ptk. 74/A-G -ai alapján a következők szerint rögzíti egységes szerkezetben 2012. október 11. a Sárospataki Theologiai

Részletesebben

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel. A Türr István Gazdasági Szakközépiskola sport életének pezsdítését elısegítı társadalmi szervezetet hozott létre 2007. március 8. napján. Az egyesület célja, hogy az oktató-nevelı munkával összhangban

Részletesebben

2013. évi Közhasznúsági jelentése

2013. évi Közhasznúsági jelentése 1181 Budapest, Szélmalom u. 33. Adószám: 19011637-2-43 Bírósági bejegyzési szám: 596/1989. 2013. évi Közhasznúsági jelentése 2014. május 8. Dalotti Tibor elnök 1. Számviteli beszámoló: A 2013. évi gazdálkodásáról

Részletesebben

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása 1. Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete alapító (továbbiakban: Alapító ), a Dorogi Szénmedence Sportjáért

Részletesebben

Bánd Községi Önkormányzat 8/2003. (XI. 24.) ÖK. számú RENDELETE A helyi adókról. I. Fejezet Általános rendelkezések. (Egységes szerkezet)

Bánd Községi Önkormányzat 8/2003. (XI. 24.) ÖK. számú RENDELETE A helyi adókról. I. Fejezet Általános rendelkezések. (Egységes szerkezet) Bánd Községi Önkormányzat 8/2003. (XI. 24.) ÖK. számú RENDELETE A helyi adókról I. Fejezet Általános rendelkezések (Egységes szerkezet) 1.. Az adókötelezettség Bánd Községi Önkormányzat illetékességi területére

Részletesebben

Erzsébeti Fúvósok és Ütősök Egyesülete

Erzsébeti Fúvósok és Ütősök Egyesülete 18236741-9001-529-01 Statisztikai számjel 18236741-1-43 Adószám Erzsébeti Fúvósok és Ütősök Egyesülete Kiegészítő melléklet a 2013. évi egyszerűsített beszámolóhoz Budapest, 2014. május 25. a Egyesület

Részletesebben

Társadalmi szervezetek, köztestületek, (köz)alapítványok, egyházak, lakásszövetkezetek, vízitársulatok adózásának alapvető szabályai 2011.

Társadalmi szervezetek, köztestületek, (köz)alapítványok, egyházak, lakásszövetkezetek, vízitársulatok adózásának alapvető szabályai 2011. Társadalmi szervezetek, köztestületek, (köz)alapítványok, egyházak, lakásszövetkezetek, vízitársulatok adózásának alapvető szabályai 2011. A társadalmi szervezetek, köztestületek, alapítványok, közalapítványok,

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 26/2009.(XII.22.) rendelete a helyi iparőzési adóról * a módosításokkal egységes szerkezetben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 26/2009.(XII.22.) rendelete a helyi iparőzési adóról * a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 26/2009.(XII.22.) rendelete a helyi iparőzési adóról * a módosításokkal egységes szerkezetben A helyi adókról szóló többször módosított 1990. évi

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE MOVE REHABILITÁCIÓS IPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ ZRT. (8500 Pápa, Komáromi u. 87.) KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2009. december 31. Mellékletek: I. Számviteli beszámoló II. Költségvetési támogatás

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító ( - Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett) Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okiratát -

Részletesebben

Építményadó. Az adókötelezettség 1..

Építményadó. Az adókötelezettség 1.. 1 Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának 18/2002. (12. 16.) sz. rendelete a helyi adókról egységes szerkezetben a módosítására kiadott 3/2009. (III. 05.), valamint 23/2010. (XII. 20.) sz. rendeletekkel

Részletesebben

Balatonszılıs Község Önkormányzatának 11/2003. (XII.23.) rendelete a helyi iparőzési adóról

Balatonszılıs Község Önkormányzatának 11/2003. (XII.23.) rendelete a helyi iparőzési adóról Balatonszılıs Község Önkormányzatának 11/2003. (XII.23.) rendelete a helyi iparőzési adóról Balatonszılıs Község Önkormányzata a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény a továbbiakban (Ht.) 1. -ának (1)

Részletesebben

BESZÁMOLÓ, KÖZHASZNÚSÁG, KÖZZÉTÉTEL!

BESZÁMOLÓ, KÖZHASZNÚSÁG, KÖZZÉTÉTEL! BESZÁMOLÓ, KÖZHASZNÚSÁG, KÖZZÉTÉTEL! Szentgyörgyi Magdolna 1 Szabályozás Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV.

Részletesebben

ZALA MEGYEI CROHN-COLITIS BETEGEK. Közhasznú Egyesülete

ZALA MEGYEI CROHN-COLITIS BETEGEK. Közhasznú Egyesülete ZALA MEGYEI CROHN-COLITIS BETEGEK Közhasznú Egyesülete Alapszabálya Módosításokkal egységes szerkezetben A Zala Megyei Crohn-Colitis Betegek Közhasznú Egyesülete alakuló közgyőlése az egyesülési jogról

Részletesebben